Ha lenne erőm és időm, biztos elégedetten vigyorognék, ahogy a varázslat hatásosan tarolja le az ellenünk támadókat, de most csak egy hangos sóhajjal nyugtázom a pillanatnyi szünetet. Az íjász lövése is célt téveszt, hiszen a röpködő kő és törmelék farabok őt sem kímélik, így pont akkor találja vállon egy öklömnyi darab, amikor kárörvendően célba juttatná a vesszőt, nekem címezve. Ez azonban így messze elkerül, bár ezt valószínűleg csak utólag tudom meg egy szemtanútól.
A másik mágus sem tétlenkedik közben, akit nem az én varázslatom küld a földre, azt ő süti ropogósra tűzlabdáival.
A másik sóhaj az egyik utcából előrontó lovag megjelenése váltja ki belőlem, mert ez azt jelenti, hogy lassan magához tér a sereg és talán most már sikerrel vehetjük fel a harcot az orkokkal szemben.
Feltéve persze, ha a mágus nem tudja újból elkezdeni összehangolni az agyarasok előbbi együttmozgását.
Természetesen még semmit nem tudok arról, hogy, hogy állnak a katonák, mi van Jessica-val, vagy a többi mágussal, de a remény hal meg utoljára.
És tényleg nem kéne megkönnyebbülnöm és lazítanom, mert mikor már kicsit visszább vonulnék, hirtelen mázsás súly csapódik a hátamhoz és arccal előre landolok a sárban.
A szag és a kaffogó, a fülem mellett csattanó állkapocs pedig nem hagy kétséget, mivel állok szemben. Egy farkas és nem hiszem, hogy a véletlen hozta ide, a sámán valahol a közelben kell, ogy legyen. De először a vadállattól kell megszabadulnom.
Kezembe az egyik ork hosszú kardja akad, amit dühösen meglendítve, minden erőmet megfeszítve fordulok hanyatt és próbálom kettészelni a vadat.
Ha sikerül, akkor a kereső varázslatot elmormolva gondolok a sámánra, remélve, hogy a föld jelzése levezet a bujkáló agyarashoz.

Federic kardot szerezve magának igyekszik csapkodni, de most jobban szelné a húst az a fegyver, ha nem mágiát tanult volna egész életében, hanem ugyan ezt az energiát a pengére szánta volna. Egy több mázsás állatot nem fog tudni ilyen könnyen levetni magáról és egyetlen mozdulattal ketté szelni. Csupán csak mély vágást hagyott mozdulata a fehér bundát pirosra festve. Ám az a dög újra támadásba lendül és ezúttal nyakra megy.
Ha sikerül átharapni a torkát, akkor a pap nélkül folytatódik a csata. Csak abban az esetben van esélye befolyásolni némileg az elkövetkezendőt, ha nem halálos sebet kap. Ám ez esetben talán terve nem csak az ordas megölése lehet. A kereső mágiát ha a harc közben alkalmazza, akkor egy jól kivehető repedés cikázik át a csatatéren a közeli ház faláig. Úgy tűnhet, mintha el akarna menni mellette, de a gomolygó füstben éles szem egy ütemesen táncoló alakot vesz ki. A sámán igyekszik újra mozgásba hozni a dübörgést, de még közel sem tart ott, hogy ez sikeres legyen.
A főpap embere választás elé kényszerül. Vagy megöli a bestiát és csak utána intézi el az oughwariak szellemi vezetőjét. Vagy ha előbb az idegesítő alakot öli meg, akkor a megidézett lény is eltűnik, mintha ott sem lett volna. A bandita mind a két esetben már rohan felé segíteni, de idő kell, hogy odaérjen. A varázsló társa pedig nem mert lőni, nehogy az ordas helyett őt találja el. Inkább tovább küldi a tűzgolyókat a még mozgó agyarasokra, észre sem véve egyelőre a sámánt.
Ha végeznek itt, akkor az idő szorítani fogja őket. Lesz egy lélegzetvételnyi pillanat, hogy kicsit hallgassák a környező hangokat, de ez nem sok. Mert hamar értesülnek belőle, hogy pár utcányira a bajtársak egymást biztatják, hogy védjék meg Jessicát és ki kell vinniük a bajból! Szokásosnál is jobban aggódnak érte valahányszor felhallatszik a lány hangja, az fájdalommal vegyített. Még mindig igyekszik egyben tartani katonáit és közben varázsigéket mond el. De érződik rajta, hogy valamilyen súlyos seb miatt komoly fájdalmai vannak.
Lesz még mit tenni! És Federic vállát nyomja a felelősség, hogy jól döntsön...

Egy vérszomjas farkassal a hátán az emberfiának nem sok választása van, ezért a legkisebb esélyt is meg kell ragadni. A mágiát a hátam felé nem tudom alkalmazni, ezért folyamodom a megszerzett kardhoz, ez azonban nem volt túl sikeres, csak azt értem el, hogy megsebeztem és ettől még dühösebb lett.
Annyi időm van csak, hogy arrébb rántsam egy kicsit magam, így a torkom helyett az állat fogai a vállamba marnak, amitől hangosan és fájdalmasan felkiáltok, majd szinte önkéntelen mozdulattal lövök ki rá egy tűzgolyót, most, hogy már szemben vagyok vele.
Ez remélhetőleg végez a farkassal, de ha nem akkor megkínálom még egy tűzlabdával és innen már a sámánra koncentrálhatok, bár vérző vállam kíntól lüktet és bal karomat nem igen tudom mozgatni.
Mivel látom, hogy a zsivány is segíteni jön, ezért ha még életben van, rá bízom a dögöt.
A kereső mágiám szinte azonnal működni is kezd és egy még úgy, ahogy épen álló épület felé mutat, annak belsejében pedig, bár sejtelmes köd üli meg a helyet, egy ugráló alakor pillantok meg. A sámán!
Minden erőmmel az orkra koncentrálok, egy erőteljes széllökéssel igyekszem felborítani, nehogy megint varázsolhasson, aztán addig bombázom tűzlabdákkal, míg mozog.
Amennyiben sikerül végeznem vele, kimerülten dőlök a falnak, de hamar megtudom, hogy nem jött el a pihenés ideje, mert Jessica nagy bajban van.
A hangokból ítélve sürgősen segítség kell neki, talán meg is sebesült
Leküzdve a fáradtságom és a fájdalmamat, vérző vállammal és oldalammal nem törődve, sietek a hangok felé.
- Solum! – kiáltom mikor már látótávolságba érek és kezemmel irányítva a romokból nyert kövekből alkotott forgó kört alkotok védőn a grófnő lánya és az őt védő katonák köré, ezzel időt adva nekik a visszavonulásra. – Húzódjatok hátrafelé!
Remélem a nehézlovasság a megnyugodott körülményeket kihasználta és rohamra indul.

A farkas igen szívós állat, ám nem halhatatlan. Federic sem, természetesen és ezt mindennél jobban jelzi, hogy ő is csupa vér volt, mire legyőzte ezt a bestiát. Két súlyosan sebesült pap és egy alig felszerelt bandita vág neki az útnak, hogy elérjék Jessicát. Egy lándzsás vállára támaszkodik fél kézzel és úgy igyekszik elvonulni már alig pár fős kíséretével. Jól jön a segítség, miközben a lány jobb kezével még mindig tűzgolyókat lő ki.
Ám ahogy beavatkozik egyben fel is hívja a figyelmet magukra. Öt agyaras indul meg rohanva felé. Már nem lassan trappolnak, a harc sokkal pörgősebbé vált és a varázslóknak sokkal veszélyesebbé. És ha ez még nem lenne elég egy hang szólal meg a háta mögül.
-Félre az útból!
*Egy lovag úgy vágtat el köztük, ha félre ugranak, mintha ott sem lennének. Lándzsáját az utolsó néhány pillanatban leengedi és egyenest az egyik oughwarinak szegezi. Annak pajzsát nagy csattanással törik szét a fegyver és elterül a sárban. Míg a páncélos lovas félre lökve a többit, akik megpróbálták lerántani őt a nyeregből ellovagol közöttük is. Egy baltás- pajzsos fordul utána csak, hogy fedezze társát, amíg feláll. És az idegen lovag visszafordulva célba is veszi. Kardot ránt elő és megsarkantyúzza a lovát. Ám a többi három, egy lándzsás, egy görbe kardos és egy buzogányos tovább rohan a két papra és a haramiára.
Eközben még legalább tucatnyi büdösszájú szorongatja a grófnő leányát és öt katonáját, túlélésük csak attól függ, hogy fent tudja-e tartani a kőgyűrűt. Ha ezt megszünteti, akkor az összes támadójával Federic elbánhat, mert erre felé ennyire sok letört kődarab volt a földön. Ám ebben az esetben a nemes kisasszony is három védőjével együtt halálos sebet kap.
Amennyiben tovább védi őket, akkor csak egy támadót tud a földre kényszeríteni. A mágus társa hiába lövi a tűzgolyókat, mind az öt ellenségnem pajzsa van és nem tudja áttörni őket segítség nélkül, mire odaérnének. Így az egyetlen lándzsával felszerelt útonállóra kell bízniuk a többi elintézését.
Okosan kell kiválasztania a célpontot.

Úgy néz ki, hogy időben érkeztünk, bár nem lehet minket valami hős felmentő seregnek tekinteni, hiszen én és a másik mágus is már alig állunk a lábunkon, inkább csak a rablóból lett pandúr az, aki még egyenesben tart bennünket. Meglepő módon ő az, aki a legjobban viselte a harcot és, aki elképzelésemmel ellentétben végig kitartott mellettünk.
Jessica még talpon van és használja a varázslatait, de láthatóan súlyos sebet kapott.
Nem fogja sokáig bírni, ezért valószínűleg jókor jön neki és az őt véső embereknek a segítség.
- Tartsatok ki! – kiáltottam feléjük, aztán megidéztem a törmelék kört körülöttük, ami működött is, csak éppen ránk irányította a támadó agyarasok figyelmét.
Egy pillanatra azonban zavart okoz soraikban a közéjük bátran vágtató lovag, akit még lerántani sem tudnak és aki lándzsája után a kardjával igyekszik rendet vágni az orkok között. Remélem, hogy ő csak az előhírnök és mindjárt követik őt a többiek is.
Addig azonban ismét három büdösszájúval kell farkas szemet néznem, ami viszont megnehezíti a dolgomat, hogy közben a grófnő lányát védő mágiámat is fenn kell tartanom, mert csak ez védi meg őt a rá acsarkodó támadóktól.
Tudom, hogy nem lesz erőm mindhárommal felvenni a harcot, ezért folyamatosan igyekszem mozgásban maradni és hol jobbra, hol balra eltáncolni előlük, közben lehetőséget adva a másik mágusnak és a haramiának is, hogy legalább kettő elvonjanak rólam.
Az egyiket , a kardosat a pap széllökése repíti messzire, a másikat a buzogányos alól, a bandita lándzsája kaszálja ki a lábát, rám marad a lándzsás, akinek az arcába robban az egyik tűzlabdám.
Azért biztos, ami biztos, egy széllökettel még feljebb srófolom a lángokat, amik belekapnak és ráadásul, még hátrább is taszítják.
Ennyi idő remélem elég a gyalogságnak és a lovasságnak, hogy erőre kapva elérjenek minket és kimenekítsék szorult helyzetéből Jessica-t.

Federic jól számított. Ez az utolsó nagy roham az ellenségtől számára ebben a csatában, amiben ki kell tartani. A nehézlovasság egyre több helyről kinyomta az orkokat. De a fő érdem a gyalogosoké és a papoké, akik itt küzdöttek és megtörték a sámán varázslatát.
Az iménti lovas nem várja meg míg felkel az előbb földre küldött ellensége. Hiába védi a másik agyaras, kardjával nekik esik és hamarosan mind a kettővel végez. És jól kerüli ki a szúrásokat hősünk is. Igazából nem a banditát kell félteni, hanem a pap társát. Derekasan küzd a kardos ellen, ám a vérveszteség miatt az egyik lépésnél meginog. És halálos sebet kap. Még megöli egy tűzlabdával, melyet bosszúból direkt a szemei közé engedett, hogy élete utolsó pillanataiban élje át még a vakságot is. Ám ez olcsó vigasz egy sokat tanult és jobb sorsra érdemes fiútól, aki bátran küzdött hazája csataterein Össznépitől, szörnyek megölésén keresztül itt, egy Braslov melletti kis faluban is.
Újabb két lovag ront be most egy másik mellékutcából és a kőgyűrűn áthaladni próbálókat hátba támadva hamar megölnek négyet, mielőtt azok rendezhetnék soraikat. Megfordulni látszik itt is az erőviszony. Immár három harcos küzd az oldalukon lóháton, ami már önmagában komoly fenyegetést jelentene a megfogyatkozott fosztogatókra. De Federic varázslatának hála épségben vészelte túl Jesica és öt védelmezője. És még mindig ketten vannak papok, akik varázslataikkal segíteni tudják őket.
A csata itteni jeleneteit nem írná le a mesélő részletesen. Azt a képzeletükre bízom. Ám nem mehetünk el amellett, hogy az emberei kissé haragvósan néznek a főpap emberére és bizalmatlanul a banditára. Miközben valamiért igyekszik mindig pár gyalogos közéjük és a nemes leány közé állni a győzelem után.
-Engedjétek ide őket! Nem kell dajkálni engem, látjátok, hogy nem akarnak bántani engem.
*Amikor a hátuk mögül kibiceg, sebeiből nem piros vér csorog. Kék folyadék az, mi testéből előtör. Az egyik emberétől elvett lándzsára támaszkodik, nagyon legyengült az ütközetben a sebek miatt is, de a felhasznált mágia által elfogyasztott energia miatt is. Haja kócos, egy egész tincsnyi lóg a szemébe és rendezetlenül csapong a többi össze-vissza.
-A családom katonáinál szokás túlzásba esni. Igen, nem piros a vérem, de ettől még ember vagyok. Meg kell esküdnötök, hogy senkinek sem áruljátok el. Senkinek. A király családjába tartozunk és a legszigorúbb államtitokként kezelik egyesek, hogy dédnagyapám óta, az ország megalapítója egyenes ági leszármazottjainak mind kékvérű.
Nem hiszem, hogy el akarnátok rohanni az első kocsmába és elmondani mindenkinek. Ennek vannak előnyei és néha hátrányai. A családom fegyverforgatói hisznek abban, hogy ez a mi különlegességünket jelenti és fanatikusan küzdenek értünk, akár életüket is áldozva, hogy az áldott családnak ne essen baja.
*Amikor arról volt szó, hogy nem rohannak a kocsmába leinni magukat és elmondani fűnek meg fának, akkor a banditának pont az volt az érzése, hogy ha nem állna most romokban a falu ivója, akkor le kéne innia magát a feldogozáshoz és igazából ez egy olyan dolog, amiről beszélni kell. Ám valami különös okból rá is nagy hatással volt a vér látványa. Úgy érezte, hogy ő is az életét tudná adni az új főnökasszonyért.
-De néha kellemetlen is tud lenni. Nem tudok normális életet élni. Ha pusztán főnemesi szárazásom nem lenne elég, az embereim folyamatosan meg akarnak védeni még a legkisebb veszélytől is. Nem tudod elképzelni, mit jelentett számomra, hogy a palotában veletek ugyan olyan lehetek, mint a többi tanonc.

Nem kell csalódnom a mellettem küzdőkben. Mivel a kőgyűrű fenntartásához sok energiát kell kiadnom magamból, csak az egyik támadómra van még erőm és nagyon reménykedem benne, hogy a többivel a volt bandita és a mágustársam elbánik.
És bár megtörténik a dolog, nem örülhetek neki felhőtlenül, hiszen paptársam az életét áldozza ennek érdekében, bár magával rántja a nemlétbe az orkot is.
Én is végzem az én ellenfelemmel, miközben újabb lovagok robbannak be az agyarasok támadó vonalába és még az előző lovag is hősiesen küzd.
A sámán halálával bomlani kezd az orkok egysége és most már minden oldalról kapják a támadást.
Hogy elmúlt a közvetlen veszély Jessica körül, megszüntetem a röpködő kövek nyújtotta pajzsot körülöttük és hagyom, hogy önkéntes testőrei tegyék a dolgukat és maguk is kivegyék a részüket a harcokból.
Ám igen csak felszalad a szemöldököm, amikor úgy ugranak közém és Jessica közé, mintha nem épp az előbb mentettem volna meg az életét és az övékét is.
A lány parancsa kell hozzá, hogy közel engedjenek!
- Mi történik itt? Kész röhej lenne, ha a történtek után pont tőlem féltenének. – puffogok elvörösödve a méregtől.
Azonban a szavaim a torkomon akadnak, ahogy meglátom, Jessica vére nem piros, hanem kék.
Mielőtt azonban megszólalnék már magyarázatot is kapok, ami érthetővé teszi ezt a túlzott védőösztönt. Végül is ez is aféle mágia.
- Hát én biztos nem rohanok sehová……és ahogy nézem, - pillantok a tátott szájjal mellettem álló zsiványra, - akkor más sem, igaz egy ital biztos mindenkinek jól esne majd. – bólintok egy mosollyal, hogy oldjam kicsit Jessica feszültségét. – Ha visszaérünk én biztos nem mondom el senkinek, így jöhetsz vissza mágus tanoncnak. – biztosítom a lányt.

Sok volt a csapatukban a sebesült, és nem kevés embert vesztettek. Főleg a faluban az első hullámnál, amikor is szinte teljesen védtelenek voltak a földön fekvő talpasok a folyamatosan földet rázó lépésű orkokkal szemben.
Ám ideje számukra tovább menni Braslovba, hogy a falak biztonsága mögött gyógyuljon be sebük. Szép győzelmet arattak ezen a napon és megmentették a falusiakat. És ahogy Jessica ígérte, amelyik haramia túlélte, az megkapta az elesettek páncélját és felfogadta lándzsásnak. Ám ezzel még nincs koránt sem az összes veszteségük pótolva. Kénytelen lesz a városban is bátor kalandorokat és munka nélküli zsoldosokat felfogadni.
Ám ez már egy másik mese...


/Köszönöm a játékot!/

/Wes, az Össznépi játék előtt/





Szörnyvadász hősünket nem várt emberek találják meg. Simára borotvált arcú férfiak kopogtatnak a tavernában kivett szobája ajtaján -akár ha nem a fővárosban tartózkodik, akkor is elmennek érte és megtalálják-, hogy kövesse őket/utazzon fel Királyöbölbe munkaadójukhoz, Jelena Szergejevné Katyina grófnőhöz.
Ulrik embereitől tudod, hogy pénzt adományozott a családnak, így érdemes vele jóban lenni. Ám figyelmeztettek arra, hogy tartsd nyitva a szemed! Legjobb forgatókönyv szerint is a nemes özvegy baráti köre túl nagy ahhoz, hogy ismerjen mindenkit közülük kiféle-miféle. Rosszabb esetben tudatosan nem veti meg azt, ha valaki saját céljaira használja a mágiát. Ám ez a vád olyasmi, amiben még Ulrik sem szívesen nyomozna a jelek szerint.
Egy gazdag környék hatalmas palotájába kísérnek, ahol az úrnő már vár is téged teával. És mosolyogva fordul hozzád, ha belépsz.
-Jó napot, kedves uram! Azt hiszem még nem találkoztunk. Én Jelena grófnő vagyok és egy közös ismerősünk mondta el, hol találjuk Önt.
* A házban nem kevés fegyveres őr van, de a nő közelében hárman vannak és még rajtuk kívül vagy egy tucatnyian jönnek utánad a szobába. Bár nyugalmas délutánnak tűnik minden, árgus szemekkel figyelik minden mozdulatodat és ketten a két oldaladon két marékra fogják az alabárdot kissé betartva előtted. Katonásnak egyáltalán nem mondható tartásukban alig lehet észrevenni, hogy ha meglódulnál a nemes hölgy felé, pont nem férnél el a két fegyver csúcsa között és legalább az egyik visszahajló kampójában fennakadnál.
-Megállapodtam Ulrik úrral, hogy az adományomért cserébe, melyet emberei jobb felszerelésére költhet, most egy szívességet kérnék cserébe. És megnyugtathatom, pont olyan lesz, mely a maguk speciális kiképzéseinek megfelel.
Egy olyan lényt szeretném, ha befognának nekem, aki érzelem nélkül öl embert. De valamennyire minden képen legyen értelmes. Tanítható legyen és megértse, ha valamit mondok neki! Nem gond, ha nincs sok esze, de lányomnak hamarosan születésnapja lesz és szeretném meglepni őt azzal, hogy tanulmányait elősegítve kísérletezhessen egy ilyen teremtménnyel.
Remélem megoldható a feladat és számíthatok a segítségére. Mondanom sem kell, hogy mennyi forog kockán. Ha a hónap végére nem lesz meg, akkor üres kézzel kell várnom az évfordulót és gyermekemnek óriási csalódást okozunk.
El tudja intézni?
* Barátságos arcán jeges tekintettel ülnek szemei. Hangja pedig elárulja, hogy jótékony figyelme a tevékenységetek felé eddig csak jót hozott, ám most benyújtaná a számlát azért, hogy mecénása volt küldetéseteknek.
-Mondanom sem kell, hogy feltétlenül élő példányra gondoltam. Kitömött állatokat van nekem is és a kislányomnak is elég lehetősége megszemlélni. Nem dobná fel a napot egy tucat különleges szőrme sem.


/Szabad kezet kapsz, hogy milyen körülmények között találnak rád az emberei és akár párbeszédet is írhatsz hozzá./

Egy átlagos nap a Paradicsomban. Éppenséggel semmi fontos dolgom nem akadt, szóval úgy döntöttem lazítok egyet, kártyázgatok a helybéliekkel, megpróbálván plusz profitra tenni szert, amiből esetleg elkótyavetyélhetek néhány petákot avagy megőrizhetem ínségesebb időkre. Tudtam, lassan fel kellene vennem újból a kapcsolatot Ulrikkal, hiszen egy ideje tartózkodtam a Moonlight családtól, a vezetőjük pedig igencsak szeretett tudni azoknak a jelenlétéről és állapotáról, akiket időközönként alkalmazott. Persze, ettől függetlenül nem igazán éreztem felelősséget azzal kapcsolatban, hogy minden egyes lélegzetvételemről ódákat zengjek neki. Elégedjen csak meg azon tényekről, melyeket önként kitálalok neki! Hiszen, amennyiben túlságosan engedem számára rángatni a hurkot a nyakam körül, úgy észre sem fogom venni, s már teljesen behálózott. Az efféle opciót igyekeztem mindenféleképpen elkerülni. Meglehet, ezáltal eddig sem loptam be magamat szívébe, ámbátor ezen fájdalommal valahogyan együtt tudtam élni. Tisztes távolság, a rideg udvariasság és tisztelet fenntartása. Ne lépjük át az üzlet határát! Már pont kezdtem kitisztítani a fejemet, nekifogni a második kancsó bor elfogyasztásának, amikor az életemre törtek számomra addig ismeretlen emberek.
- Wes Stidoph?- hangzott el a kérdés, s amikor megfordultam egy igazán kisimult úriember állt velem szemben, láthatóan a bajtársai is hasonló cipőben jártak.
- Szép estét!- motyogtam vissza. Meg sem kíséreltem bármiféle örömöt színlelni a találkozásunk kapcsán, ugyanis az maga lett volna a megtestesült képmutatás. Egyéb szituációkkor képesnek bizonyultam eljátszani a baráti fogadtatást, csakhogy ebben az esetben kedvem sem szottyant hozzá.
- Jelena Szergejevné Katyina grófnő látni kívánja.
- És minek köszönhetem a megtiszteltetést?
- Majd ő elmondja.
Erre a kielégítő válaszra egy nagy sóhajjal feleltem, de tudtam, hogy a grófnőt nem lehetett félvállról venni. Állítólag nagy támogatója volt a Moonlight família tevékenységének, noha én még addigi életem során nem találkoztam vele. Egy mély bólintással jeleztem, miszerint készen álltam az útra, természetesen előtte összeszedtem mindenféle tárgyat, amire szükségem lehetett, ámbátor a felszereléseim kimerültek az öltözetemben, annak függelékeiben, valamint a batyumban lévő egyéb praktikus eszközökben. Az utazás alatt semmiféle nehézségbe nem ütköztünk, habár néha fura pillantásokat vetettek rám a kísérőim, ezt nem róhattam fel nekik. Nem minden nap találkozott az ember egy olyan honfitársával, ki kissé mélyebben belemerült az okkult tudományokba, az afféle lények elűzésébe, amelyek az átlagos népeknek eléggé ismeretlennek, ebből adódóan pedig veszélyesnek számítottak. A kastélyt árgus szemekkel bámultam, vizslattam a pompát, miben nekem sosem volt részem, noha nyilvánvalóan a fényűző életnek is megvoltak a maga hátrányai. A palota égköve ettől függetlenül egyértelműen Jelena űrhölgy volt, igéző tekintetekkel megáldva, a női szépség megtestesítője. Külsőre. Valahogy rossz érzés fogott el vele kapcsolatban, habár magam sem voltam képes ezt megmagyarázni.
- Szolgálatára, kedves hölgyem. Valóban nem. Wes Stidpoh.- mutatkoztam be, megejtettem egy meghajlást, ami eléggé kurtára és ügyetlenre sikeredett, elvégre a hajbókolás gyakorta kívül esett a hatáskörömből. Szóval Ulrik árulta el a hollétemet, mily meglepő! Ebből arra tudtam következtetni, hogy valószínűleg megfigyelés alatt tartottak, mielőtt a dolog tudomásomra juthatott volna. Hirtelen annyi fegyveres jelent meg körülöttem, aminek következtében kezdtem kényelmetlenül érezni magamat. Ennyire nem számítottam veszedelmes alaknak, s meggyőződésem szerint, a külsőm sem tükrözött oly méretű zordságot, ami indokolta volna a fellépést. Persze, feltételezhettem, bővebben fogalmuk sem volt róla, miféle ember voltam valójában. Csendben hallgattam végig a beszámolót, a feltételeket.
- Értem... Nos, ezek igencsak komoly kijelentések. Nem áll szándékomban beleszólni a gyermeknevelési szokásaiba, azonban ezek a lények életveszélyesek. Talán a lányának inkább babákkal és teáskészletekkel kellene eltöltenie az idejét, mintsem effajta lényeken kísérletezni.- törtek elő belőlem a szavak, amiknek hatására meglehet, szúrós pillantásokat kaptam viszonzásul.
- Már, ha megbocsát.- tettem hozzá.
- Természetesen, el tudom intézni.- jelentettem ki, ettől függetlenül a dolog igencsak ellenemre volt, s nagy általánosságban feltételekkel kezeltem a megbízásaimat. Ulrik egyik ebének éreztem magam, de hát szívességet szívességért.
- Ilyen esetekre ott vannak a vérpatkányok, barlangigörények, esetleg a werit tigris... Ezek azok a lények, amelyek a leggyakoribban előfordulnak, s mivel inkább állatok, mintsem öntudattal rendelkező életformák, idomíthatóak. Azonban bármelyik faj tárolása fokozott biztonsági előírásokat igényel. Szeretném ellenőrizni a helyet, ahol elszállásolni óhajtja a begyűjtendő állatot, mielőtt útra kelek.

/Wes, az Össznépi játék előtt/





Jelena nem viseltetett mérgesebb tekintettel irántad, csupán bájos hangon közölte a saját tényeit.
-A lányomnak sosem volt ideje babázni. Hamarosan betölti a tizennyolcat és jelenleg a király főmágusa. Össznépinél és Braslovnál vívott csatában is bizonyította, hogy emellett a legtöbb férfi lovagot megszégyenítő tudása van a lovaglás és a kardforgatás terén.
* Anélkül, hogy a nemes hölgy bármi jelét adta volna, hogy ezt akarja, arcod jobb felén egy páncélozott ököl adta meg a nyomatékot váratlanul, hogy EZ BIZONY ÍGY VAN. És hogy később se felejtsd el, egy másik buzgó balról is mellé toldott pár másodperc múlva egyet.
-Nem kell! -intette le az ifjút az idősebb katona, aki az elsőt adta és keze vízszintes rázásával mutatta is a parancsot.
-A vérpatkányok nem elég veszélyesek ehhez. Valami olyannal akarom meglepni, ami sokkal vérszomjasabb ennél. Aki valóban intelligens lény, nem egy kutya szintjén van. Nem azt akarja majd vizsgálni rajta a lányom, hogy visszahozza-e a csontot vagy megeszi. Arra lesz kíváncsi, hogy ha összetettebb parancsot adunk neki, azt végre tudja-e hajtani.
Olyan idomítható lényt akarok neki, mint az emberek. Csak egy szörnyben.
* Persze ezt is a legaggódóbb anya hangján.
És ott hagyva a teát elindultok a kastély föld alatti része felé. Az őrök mindvégig szorosan kísérnek és ügyelnek arra, hogy nehogy olyan közel kerüljél a gyönyörű hölgyhöz, ahol egy támadás esetén már nem tudnának időben ugrani és beavatkozni.
A grófné érzelmet nem mutatott a testőrök ügybuzgósága iránt. Mintha nem is venné észre haladt előre. Ám nem valószínű, hogy valaha is láttál volna ilyen szintű készenlétet egy közönséges vendég esetében. A fegyveresi mintha eszüket vesztették volna a munkájuk alatt, és már csak erre tudnának gondolni.
Amilyen csodaszép volt felül a kastély, olyan barátságtalanul idelent. Zárkák mellett elhaladva a folyosó vége felé egy ajtó kinyilt és egy rossz arcú ember lépett ki rajta. Egy vörösen izzó piszkavas volt odabent letéve, amikor bepillantasz, de bezárta az ajtót, mielőtt komolyabban körülnézhettél volna.
Pár méter múlva egy kovácsoltvas ketrec van építve a cellasor után. A folyosó kövébe mélyen befúrva a vas végei. És egyetlen bejárat enged tovább a zsákban végződő folyosón.
-Itt azt hiszem tökéletes lesz a hely, hogy megfigyeljük a mi ajándékunkat. És biztosíthatom, hogy megvan a felszereltségünk egy komolyabb bestia szelídítéséhez is.

Szóval a lánya mágus volt... Érdekes. Tévedni emberi dolog, nekem pedig igencsak nagyot sikeredett. Bár, ki gondolhatta volna? Mindig azt hittem, az efféle úri hölgyecskéknek csupán egy nehézségük akadt az életben, mégpedig a beléjük helyezett magból csecsemőt formálni. Néha előbb járt a szám, mintsem szerettem volna, noha az esetek nagy többségében próbáltam néhány gondolatszálat átfonni agyamon, mielőtt nyelvem ékességét megcsillogtattam volna. Hát, ebben az esetben mellé nyúltam. Ököl csattant az arcomon, éreztem a fémes kesztyű hidegségét. Hirtelen jött, egyáltalán nem számítottam hasonlóra, ámbátor a vendégszeretet eddig sem volt éppen rózsás. Szigorú pillantással bombáztam azt a kedves illetőt, kitől az utóbb említett ajándékot kaptam, amikor a következő is megérkezett, azonban a másik irányból. Kissé meginogtam, habár a földre nem rogytam le, véres köpet gyűlt össze a számban, mellyel meg is festettem a talajt, a végéből viszont egy kevéskét a fegyveres jóakaróm csizmájára juttattam. Olyasféle cifra mondatok fogalmazódtak meg a fejemben, miket a legtöbb kocsis sűrű irigylések közepette szeretett volna tőlem elsajátítani, ha hallja. Ám, ezt a békát szintén lenyeltem. Hogyha egyszer valamelyik anyját meg találná kóstolni valamiféle bestia, bizonnyal nem én leszek, ki a segítségére siet. Inkább a grófnő szavaira kezdtem koncentrálni. Tehát valami durvábbat szeretett volna. A magyarázatból elkezdtem gondolkodni, s úgy véltem, feltételezésemnek éppen elegendő táptalajt biztosított az elbűvölő Jelena.
- Wendigó... Egy Wendigót akar tőlem? Nyilvánvalóan maga is hallott már róluk. Száműzöttek, akik valaha az emberek sorait tarkították. Aztán rájöttek, saját fajtársaikból lakomázva oly erőre tehetnek szert, melynek bemutatójától a legtöbben hanyatt-homlok menekülnének.- mondtam. Volt értelme a dolognak, hiszen a korábban emlegetett leányzó a mágia ismerője volt. Nekem nagyobb gondom gyűlt volna a lényekkel, ámbátor volt a tarsolyomban valami, vagyis inkább valaki, akinek ebben az esetben komoly hasznát vehettem. Lindegar. A segítségére lesz szükségem, talán jobban, mint eddig bármikor, de nagy valószínűséggel egyébként is szólítottam volna a megbízás elvállalása után.
- Amennyiben ez az, amit kíván... teljesítem.- motyogtam, csöppet sem lelkesedő hangszínben. Alaposan megcsodáltam a kastély alsóbb részeit, noha kevésbé voltak elbűvölőek. A jóképűek sorából kilógó fickó talán a vallatója lehetett a kastély háznépének, esetleg valamiféle piszkos ügyleteket végrehajtó kegyeltje őnagyságának, Jelena Szergejevné Katyina grófnőnek.
- Nem vonom kétségbe a célra feltartott játékszereik minőségét. Meglehet, már megcselekedték a lépést, ám ellenkező esetben kifizetődő volna megbűvölni valamivel a cella részeit. A mágia sok esetben hasznos.- vakartam meg az államat. Néha úgy éreztem, jobban jártam volna bizonyos szintű varázsképzettség elsajátításával a múltban.
- Szóval a hónap vége, ugye? Rendben. Kíván egyebet?- tettem fel a kérdést, azután vártam a sötét hajú nemesasszony válaszát.

/Wes, az Össznépi játék előtt/





Főhősünk hamar átlátta azt, hogy mire is vágyik a nemes hölgy. És azt is, hogy ebben a kastélyban nem csak a teáscsésze kifogástalan eleganciával való megfogását oktatják a család női tagjainak.
-Igen. Egy olyan lény kiváló ajándék lenne az én szemem fényének. Úgy látom, Ulrik kiváló emberét ajánlotta nekem a dolog elintézésére.
* Az, hogy te nem épp lelkes voltál a gondolattól, cseppet sem töltötte el aggodalommal. Úgy kísért le, mintha semmi sem történt volna. Se pofonok, sem nehezen jövő szavak. És csak arra fordított figyelmet, hogy te megfelelőnek találod-e a biztonsági intézkedéseiket.
-Azt hiszem a lányomnak nem fog gondot okozni, hogy mágikus felszereléseket szerezzen be. És ez átgondolva tényleg elengedhetetlenül fontos. Amint beszélek vele, megkérem rá.
* A sötét alak első látására átlátod, hogy a kedvesen mosolygós hölgynek nem ez az első extrém kalandja. Csak eddig valószínűleg fajtársaitokon dolgozott. És sem a megfelelő szerszám, sem a megfelelő szakember beszerzésére nem sajnálja a pénzt és időt.
Ám ez túlságosan hosszú történet lenne...


/Köszönöm a játékot! És ebben a pillanatban el is indultál -sőt már meg is érkeztél- Össznépi erődjébe, hogy találkozz talpra esett segítőddel./

/Herta/

/Történet előzménye:
https://neminra.hungarianforum.com/t202p225-eszak-bivaly-vegvar#12232
/


Újabb aggasztó hírek érték el a születendő északi királyságot. Egy nő a kémeket figyelő emberek szerint meglépett fontos információkkal. A szemérmetlen céda több megbecsült vezetőt is az ágyába csábított és rávette őket, hogy titkos könyvekbe lapozhasson bele.
Flint lovag nyomára bukkant a menekülés közben, ám még az ő eszén is a jelek szerint túljárt a némber. Személy szerint arról győzködte közvetlen feletteseit, hogy a lány csupán túl kíváncsi és tanulási vágyból akarta látni az új egyházról szóló könyvet és egy irodistától egy tankönyvet a kertészet illatos virágokkal foglalkozó területéről.
A munkahelyi elvárásként mindig gyanakvó emberek viszont nem nyugodtak meg. Mielőtt Valora Moornak jelezték volna a bakit, Atlantiát kezdték el győzködni arról, hogy Hertát küldje ki a szökevény nyomainak felkutatására.
A királynő jobbkezén múlik, hogy elindítja-e ritka képességekkel megáldott ügynöküket. Az utolsó dolog amit tudnak a célpontról, hogy utoljára Angélus nevű nemes házába vendégeskedett és valószínűleg szeretők voltak. Kevés a remény rá, de azt a kicsit táplálni igyekeznek a főnökasszonyukban, hogy ha elég gyorsan beavatkoznak, még nem lesz ideje felszívódni a kémvádak elől menekülőnek. És ha a démon megöli, akkor nem fogja elmondani utána senkinek, amit a szekta könyvéből olvasott a pappal való kalandja során.

Atlantia

Még csak néhány napja tértem vissza, máris aggasztó híreket kaptam. A kémeink arról tettek bejelentést, hogy valamilyen nő gond nélkül kémkedett utánunk. Ráadásul sikerűt olyan könyvekbe bepillantást nyernie, amelyet csak beavatottak láthatnak. A nő nyomára küldtek egy lovagot, aki nem járt sikerrel. Mivel jobban félnek a királynőtől, mint tőlem, s valóban jobb is, hogy nekem szóltak, hogy küldjük ki Hertát. Sajnos, ez az "ügynökünk", akitől még én is tartottam. Amont jobban kedveli az a lény, mert nem nevezném kislánynak. El kell döntenem, vajon megéri-e bevetni, de azt gondolom, jobb lenne ha ezzel Moor királynőnek nem kellene törődnie és néhány fej is a helyén maradhatna.

- Rendben uraim, meggyőztek! Küldjék a lányt, de van még egy feltételem. Kerítsék elő a lovagot is, kap még egy esélyt, hogy bizonyítson. Erősítsék meg benne, hogy a küldetés sikere az életén fog múlni. Jó munkát!

Köszönök el, majd a továbbiakat Ahmest kegyelmére hagyom.

/Herta/


A szörny lassan megközelíti az ellenség fővárosát. Nem hatalmas seregeknek kaput nyitni jött. Még csak nem is a király vagy valamelyik fontos csatlósa várja, hogy áldozata legyen.
A ház a gazdag negyed főutcáján sokkal fényűzőbb paloták között bújt meg. Ám Angélus kúriáját előbb meg kell találnia. És ahhoz át kell jutnia a kapuk valamelyikén.
-Szia kislány! Mond, hol vannak a szüleid? -kérdezi az egyik strázsa lehajolva hozzá a bejáratnál, ha egyedül érkezik- Egyedül jöttél? Vagy elvesztetted őket?
* Ha "családdal" érkezik, akkor persze mindettől megkíméli magát. Hiszen felnőttek lába alatt rohangáló kölykök látványa megszokott. Míg aki láthatóan hosszú útról érkezett magában, az gyakran valamilyen peremterületi mészárlás elől menekül. Esetleg járvány vitte el őseit és a gazdagok vonzzák Királyöbölbe koldulni. Ritkán szokták a csemetéiket Neminrán élők elszalasztani egy kis fűszerért a szomszéd faluba.
Ketten állnak őrt a kapuban és csendes hétköznap van. Csak néha szállingózik egy-két ember, száz-százötven méterenként látni az úton járókelőt, de ezek néha két-három fős csoportokba is verődnek. És mindenki utálattal érez a tapadós sárra a föld úton.

Hát ha el lehet valaki átkozva, akkor most úgy érzem én el vagyok. Már nem is látszik annyira jó dolognak ez a lovagság, ahhoz képest, hogy állandóan ugráltatnak és nem elég, hogy épp bőrrel szabadultam a Fővárosból az incidens után, most mégis arra kényszerítettek, hogy visszamenjek. Egy percig sincs kétségem, hogyha nyakon csípnek - és a nemes minden bizonnyal mindent megtesz szerelme érdekében - akkor nehéz lesz kimagyaráznom magam a bitófa alól.
Ráadásul valami kis szörnyszülött szárnysegédjét kell adnom, aki állítólag simán el fogja végezni, amit nekem nem sikerül.
Persze, ha hallgatok a pletykákra, akkor lehet a fél várossal együtt gyilkolja le Scintia-t, amihez persze megint csak nem fűlik a fogam.
Nem tudom milyen közös témánk lenne, így inkább hagyom, hogy előre menjen, aztán úgy jusson be a városba, ahogy tud, én egy jól megpakolt szekér és a köpenyem jótékony takarásában surranok be a nappal nem túl éber őrök mellett, aki a "kislánnyal" vannak elfoglalva.

Herta

Lám, lám lám. Újra elővesznek? Igen, most valóban hozzám jönnek és kapok egy feladatot. Hihihi...
Szeretem ezt a várost annyi benne a látnivaló és a finom husika. Persze a kisbabákat kedvelem, azoknak van igazán jó íze...hihi.
Na de ez az őr akar tőlünk valamit, vajon mi lehet az?
Ja igen, megint valaki után nyomoznunk kell. Hát jó, legyen!

Királyöböl bejáratánál ugrándozva mentünk, miközben valakik megállítottak. Elmosolyodom és a férfiakra nézek:

- A nagybátyámhoz jövök bácsi! tessék beengedni! A szüleim már bent várnak, csak elkóricáltam, mert láttam egy aranyos sündisznót!

Majd derűsen mosolyogva dalolászni kezdek és a sisakjára mutatok.

- Olyan van az apukámnak is. Ő is katona...megmenti a világot. Hihihi

Nevetek fel gyermeki bájunkkal.

/Herta és Flint/


Az ifjú lovagunk gond nélkül elsétál a katonák mellett, miközben azok az ötvenes éveiben járó kislánnyal vannak elfoglalva. És hamarosan feltárul előtte Metropolis. Minden mesterség kiváló szakemberei elérhetőek számára, ha hajlandó nem kevés bérüket is megfizetni. De fogadók is vannak szép számmal, ahol szobát vehet ki vagy egyszerűen csak ehet-ihat.
Ám hősünk számára nem csak lehetőségeket, de veszélyeket is rejt ez a gigantikus település. Ahogy már nem először megtapasztalta. És Angélus nemes kúriája is, természetesen, aminek az ajtajában persze őrök is állnak. Okosan kell átgondolnia, hogyan kezd neki a feladathoz.


Miközben ő is saját útját járja, addig a katonák megörülnek annak, amit Herta mond.
-Vagy úgy! Tehát a te apukád is katona. Akkor a kaszárnyában biztos már vár téged. Gyere, oda kísérlek!
* Ezzel kézen fogta és vagy negyed óráig a forgalmas főúton haladtak, miközben arról faggatta, hogy látja-e a gyermek, hogy az milyen nagy ház! Meg oktatta, hogy előre kell engedni a szépen felöltözött nénit, aki jól láthatóan nemes volt, bár ezt nem tette hozzá és kétkerekű szekerén nem igazán várta meg, míg a gyalogosok átmennek előtte. Majd elugranak előle, ha nem süketek és vakok...
-Itt most kicsit lecsapjuk az utat, mert rövidebb lesz. De nem kell megijedned, hogy kicsit koszosabb lesz az út. Tudod hamarosan ez következik a takarításban, csak hátra hagyták, mert kicsi és jelentéktelen. És előbb a nagy utat kezdték el a bácsik tisztítani, amivel sok a munka.
* Egy elhagyatott sikátoron át vezette, melynek a vége már a barakkok oldalában végződött. Nem volt kedve kerülni a sugárutakon. Meg volt győződve a baka róla, hogy így egyszerűbb lesz és hősnőnket nem viseli majd meg nagyon a látvány.

Azzal már nem kell töltenem az időt, hogy felderítsem a várost, hiszen ezt az előző alkalommal már megtettem, de egyelőre nem mentem a főtéri palota közelébe, mert nem szerettem volna, ha valaki ismerősbe botlok. Nem telt el még olyan sok idő a nemes szeretője ellen elkövetett támadás óta, hogy ne figyeljenek fel gyanúsan lődörgő idegenre. Minden esetre meg akarom várni a kiscsajt, mert elvégre most neki kell a munka dandárját elvégezni, nekem csak segítenem kell neki. Már ettől is kiver a víz, de ha nem akarom összerúgni a port a bandával, meg a várost vezető papnővel, akkor muszáj ezt megtennem.
Tehát most inkább meghúzom magam és követem, ahogy a katonával kézenfogva elindulnak valamerre.

Herta

- Köszönöm bácsi.

Nézek mosolyogva a férfire és elfogadom amikor megfogja a kezem.
Nyami, nyami milyen finomság válna belőle nekünk, hogy megegyem.
Hogy bekajálták, amit mondtam nekik, hihihi. Legszívesebben megölném mindkettő kis rohadékot hihihi.
Na de vigyen el ez a félkegyelmű, ahova akar. Közben feltérképeztem a várost, átlagos emberek, átlagos házak, már csak meg kell tudnunk hol a célpont.
Milyen bájos ez a férfi, hogy figyelmeztet és óv, ha apuka lenne bizonyára a ötöst adnék neki.
Élete legrosszabb húzását követi el, amikor a sikátorba visz. Körülnézek, nem-e lát valaki. Majd megtorpanom és a kezeimet a számra helyezem.

- Auuuu

Mondom a férfinak.

- Au, van valami a számban.

Mosolygok sejtelmesen a katonára. Majd ha közelebb hajol a férfi, hogy megnézze mi az, egy könnyed mozdulattal megpróbálok beleharapni a fejébe és letépni, lerágni. Majd ugrándozva megyek tovább a célpontom felé.

/Herta és Flint/


Ahogy az egykori délosi tolvaj követi a segítségét, jó rálátást talál a sikátorban a fej letépésre. Ha Herta a teljes holttestet megette, akkor azt is végig nézheti, ám ha csak a fejet fogyasztotta el, akkor csupán egy fej nélküli katonát egy növekvő vértócsa mellett hagynak hátra. Ha minden húst megevett, akkor is igen vörös helyszínről távoznak.
A démon még nem ismeri a célpont házát. És a lovag nem véletlenül tart attól, hogy lebukik. Össze kell hozniuk, hogy társa megtalálja a házat és akcióba lendüljön. Ám amíg távol marad a háztól, nehezebb lesz értesíteniük egymást a mozgásukról. Valamivel neki is jó lenne elfoglalnia magát és hasznossá tenni.
Alvilági múltjának lehet jó hasznát veszi. És ha kell valami a kislánynak, akkor hamar be is tudja szerezni. Egyelőre nem kezdték el keresni a kivégzett őrt. És nyomok sem vezetnek el a pároshoz. Bár a módszer élvezetes, gyors és könnyű volt a kéretlen segítség lerázásához, ám egy strázsa idővel hiányozni fog. (Természetesen ha gyorsan végeznek a munkával, akkor lehet hamarabb elhagyják a várost, mint hogy a tragédia helyszínét felderítenék.)

//Flint//

Azt hiszem nem kellett volna megennem azt az utolsó lepényt! És azt is megkérdőjelezem, hogy egyáltalán itt kéne-e lennem?
Csak az tart vissza attól, hogy a nyakamba szedjem a lábam és észtvesztve lerohanjak, amikor meglátom mit művel a kiscsaj a katonával, hogy tudom, mind a főpapnő, mind a banda keze messzire elér és ha ezt a kis szörnyet küldik utánam is………….
Szóval szép csendben kidobom a taccsot, amíg a lány/lény eszik, aztán falfehéren és reszketve, ami remélhetőleg nem nagyon látszik, jó nagy távolságot tartva halkan, reszelős hangon megszólítom.
Jobb, ha mielőbb elvégezzük a dolgunkat és elválnak útjaink.
- Én vagyok az itteni segítőd, a főpapnő utasított, hogy segítsek neked, el tudlak vezetni a házhoz, ahol a célpont lakik.

Herta

A férfi a számba kukkantana amikor a tűhegyes fogaim a nyakába hatolnak. A hegyes fogaim könnyedén tépik el a puha húst, talán nem is érzi, hogy mi történik vele, a nyakánál harapok belé, hogy ne tudjon sikítani, majd a kezemmel letépem a fejét.
~Egyél kislány, egyél!
Majd, hogy jóllakjunk elkezdem a fejét rágcsálni és a finom húst lerágni róla. A szemei üregébe mélyesztem a kezeim, amitől azok kipattannak. Így könnyedén megfoghatom a fejet, majd elkezdem róla lerágni a bőrt, a ruhácskámra ügyelek ne legyen véres. Már majdnem végeztem, amikor meghallok valamit. Éppen valaki hányt mellettem? A férfi mire felnéz előtte állok és mosolygok rá. Az arcomon húsdarabok és vér keveredik, valószínűleg az egész fogsorom is olyan. Milyen illetlen vagyok, majd nyelvemmel letörlöm amit lehet, a többit pedig a ruhám újába törlöm. Újra kislányként nézek ki, de férfi aki előttem állt, most hátrább lépett és úgy beszél hozzám. Felismerem, mutattak róla "képet", ő Flint.

- Szia! Herta vagyok. Herta őőőő...Herta...sajnos a vezetéknevünket elfelejtettük...

Integetek kedvesen az ismeretlennek. Majd hallgatom, amit mond

- Oh, akkor valóban te vagy az, hihihi. Nagyon cuki vagy. ELÉG!

Parancsol magamra démoni énem. S szemeim is újra feketék lettek egy pillanatra.
A szilárd arcom hamar felenged, majd elkezdek mosolyogni a férfire. Utána szégyenlősen elpirulva a hajam közé temetem arcom.

- Ne félj tőlem! Azt a feladatot kaptam, hogyha nem intézzük el a dolgot, akkor egyelek meg téged is...hihihi

Nevetek a férfira, mintha csak egy gyengébb vicces mondtam volna.Majd közelebb lépek és ha hagyja megfogom a kezét és úgy megyünk tovább.

- Tök jó, hogy együtt dolgozunk, Flint! Szerinted is? Nosza, induljunk.

/Herta és Flint/


A kaputól idáig kísért katona holttestét hátra hagyva a mini ország királynőjének két ide küldött embere -na jó, erős túlzás, hogy mind a kettő ember- kézen fogva kezdenek el sétálni a sikátorból kikanyarodva a főutcán. A baka nem is sejtette, milyen végzetes hibát követ el akkor, amikor egy elveszettnek tűnt gyerekkel át akart csapni ezen a szűk utcán a kaszárnya felé és nem a forgalmas sugárutakon került a katonák szállása felé.
Ám hiába merengünk, hogy egy alig ismert fővárosi miért jutott erre a sorsra. A démon láthatóan jól szórakozott a történteken. A kislány pedig jól láthatóan jóllakottabb lett. De összegezzük, hogy amikor kifordultak a sarkon mi is történt valójában! Hiszen a célpont házához kellene így elkísérnie Flintnek Hertát.
A kis gyilkos gondosan ügyelt arra, hogy a ruhácskája ne legyen véres a gyilkosság és evés közben. Majd amikor az egykori tolvajjal beszélt, nyelvével tisztította meg arcát ahol lehet. A többit pedig ruhája ujjával törölte le.
Aki meg kézen fogva vezeti, azt nő elleni nemi erőszak vádjával körözik. Vajon az általa elrabolni próbált csaj nem adott volna pontos személyleírást róla? És a katonák fantom arckép alapján nem tudnák felismerni, miután álcázásról vagy arca elfedésére, torzítására kísérletet sem tett idáig?
A háztól kicsit több, mint száz méterre vannak, amíg elkíséri. Vagy ha úgy gondolja, másfelé megy. De a kérdés, hogy le fognak-e bukni? És ezt nem mondhatja meg a Mesélő, csak rajtatok -és némiképp a szerencsén- áll.

Ha sikerült elérniük a fentebb említett pontot Öszvér lovagnak és a démonnak, akkor folytathatják tervüket. Ha pedig mégsem áll melléjük a szerencse, akkor egy katona lép eléjük a forgalmas úton és letérdelve Herta elé megfogja a véres ujjú ruhás kezet és barátságosan megkérdezi tőle.
-Mi történt, kislányom?


/Kockadobás: Hatos
1-4-ig -Szerencsére nem figyel fel rájuk senki.
5 és 6 -A katona odalép hozzájuk./