Ahogy a lépcsőre letaszítottam azt a gazfickót,hirtelen odalra fordult és kilőtte a nyilat felém..
Csak az Isteni szerencsének köszönhetem,hogy nem állt belém az a nyíl..és még ráadásul elég közel volt, így a bőrvértem sem nagyon tudott volna ellenállni a kilővött fegyvernek..
-Na,most én jövök!-löktem ki a számszeríjat a kezéből,és ahogy így feküdt a lépcsőn,a lábammal a derekára térdelek,és amekkorát tudok behúzni neki,akkorát kap ,hogy a feje csak úgy koppan a lépcsönek a fokán..

Aztán elővettem a díszes tőrt,hogy belemártasm a testébe..és örüljön,hogy csak egyszer szúrtam át a nyakát..pedig nem terveztem,hogy kinyírom..de mivel nem volt túl "segítőkész",így vessen magára!

Aztán mikor megbizonyosodom,hogy már nem mozog,akkor felkapom a számszeríjat és a hozzá tartozó tegezt,és persze a köppenyét,mert tanulva az eddigi esetemből,inkább egy álruhát öltök magamra,s iramodtam a Kedvesem után...remélem,hogy nem esett baja!-tünődtem magamban,de sokat nem is volt szándékomban,mert minden perc drága!..utol kell érnem a ficsúrt...és a Kedves Hölgyet,akiért a szívem dobog...

Ahogy felér az utolsó lépcsőfokon, egy fa házban találja magát. Kipillantva az ablakon megláthatja, hogy fák vannak odakint, egy erdőszéli tisztáson álldogáló kis kunyhó. Az bejárati ajtó sincs becsukva és ha nem foglalkozik az asztalon hagyott félbehagyott étellel és egyéb dolgokkal bent, akkor egy fekete alakot pillanthat meg odakint, ahogy tanácstalanul, laza tempóban futkos. Bár nem tudja, de ez a férfit fogta el őket a köpőcsövével.



Ahogy észre veszi az álruhába bújt Edgárt, elkezd felé sietni.
-Elmenekült. Én itt maradok a rabokkal, te segíts a gazdádnak!
*Bár az arca nagy része takarásban van, mégis jól látható a laza, nem túl kapkodó mozgásán, hogy ő nem kíván az üldözésben részt venni. A szavai és a hangja is erről tanúskodik. Fejével még biccent is neked, hogy merre szaladt a lány és a Szőke herceg.

Ahogy felérek a pincéből,egy faházba találom magam,és valami erdőszélen..
Amikor jobban körbenézek,eléggé septiben hagyták itt az ételt,és távoztak,bár az is lehet,hogy mindez megrendezett volt,és kitervelte már jó előre a szőke ficsúr!

Sietően léptem ki az ajtón,és mikor szembetalálkoztam a fekete alakkal,már belül éreztem,hogy jó ötlet volt magamra ölteni a számszeríjas ruháját...

Amint meghallgatom a fickót,egy biccentéssel egyezek bele,hogy "segítsek a gazdámnak"..aztán iramodok is el abba az irányba amerre találom a ficsúrt...

Hősünk hamar beéri három maga mögött hagyott hullával azt, akit keres. A Szőke herceget. Ám az sem fedezi fel elsőre az álruhát és így nehéz vértjében lihegve fordul vissza, hogy közelebb menjen az egykori katonához. Homlokán verejtékcseppek gyűrűznek.
-Elfutott. Szedjünk össze mindenkit és eredjünk utána! A pincébe lévőket kinyírtátok? Nem bízom abban a mitugrászban. Valószínűleg a város felé akar szaladni.
*Beszéd közben is lihegős a hangja, jól látható módon szüksége lesz egy kis pihenőre, mire újból neki tud indulni a futásnak.

Amint beértem a szőke ficsúrt, az álruhámnak hála és a számszeríjnak, hogy nem fedezte fel a turpisságot,és ennek kifejezettem örültem, már csak azért is,mert megtudtam,hogy a Kedvesem elfutott,így legalább nem esett bántódása..

De szerintem is hazafelé fog szaladni a lány..
..de most jól jön,hogy nem tudja a ficsúr,hogy kit is takar az álruha,és igyekszem minél tovább fentartani ezt a látszatot,már csak azért is,mert jobb a közelébe lenni,mert bár szerintem a futás is kihajtja belőle a lelket,és ez mosolygásra bír legbelül.De arra ügyelek,hogy ne vegyen észre semmit ,és a többiek sem,ha odaérünk a Városba...majd kivárom a megfelelő pillanatot,addig igyekszem "beolvadni".

A nemes közelebb jön Edgárhoz és neki megvan az az előnye, hogy ismeri nem csak a ruhákat, de a saját embereit is. Bár közép távolságból még meg tudta téveszteni a Szőke herceget hősünk, ám tíz lépés távolságból kivonja a kardot és rákiált.
-Ki vagy te?
*Úgy tűnik, lelepleződött, bármennyire is szemébe húzta a csuklyát. És most végre harcolniuk kell.

Már azt hittem,hogy megúszom még egy kicsit a leleplezést,de talán jobb is,mert már nagyon a bögyömbe van ez a bájgúnár!
Felemelem a számszeríjat,és becéloztam a fejét,és minden koncentrációmat összeszedtem,hogy a lehető legpontosabban találjam el a homloka közepén.

/Kocka dobás:hatos

1-a lövés a feje mellett sűvit el,így sikertelen.
2-6 . a homloka közepébe beleáll a nyílvessző,és meghal a Herceg/

The member 'Alia Caroline Azurre' has done the following action : Szerencse, játék, kockázat

---

'Hatos' : 6

Az ifjú nemes amint észre vette, hogy tölt Edgar, rögtön megiramodik előre, hogy kardjával majd elkaszálhassa. Ám nem eszik őt olyan forrón. Így még közelebb került, miközben a tíz lépés túl sok a távolság leküzdésére.
A nyílvessző süvít és pontosan a két szeme között halad át a koponyáján. Alig pár csepp vér cseppen a földre, ahogy hátra veti a lendület a fejét és nemes egyszerűséggel elterül a földön. Még sokáig csordogál az élettelen holttestből az élet folyadéka, mire egy hatalmas tócsa közepén elkezd megalvadni.
A hősünk pedig szerelme után indulhat. Ám Szende nem olyan ostoba. Sajnos vagy sem. Tudja jól, hogy egy ilyen palival a sarkában a tőle kapott házba vissza nem mehet. De nem is akar, feltalálja ő magát, bármerre is veti a Sors.
Bár talán a férfi reménykedik benne, hogy ott találja, de sajnos egy jó időre nem találkoznak újra. Ám ha túléli az egykori katona, sorsuk még mindig újra összetalálkozhat.

/Köszönöm a játékot!/

Ahogy kilövöm a nyilat,már érzem,hogy pontosan talál,de csak akkor fújiom ki a levegőt,mikor már a fejében látom a vesszőt,és hanyatlik le a földre..
Valahogy nem éreztem azt az eufóriát,amit elképzeltem számtalanszor...de most csak bámultam az élettelen testet,és hamar ott is hagytam,hogy végre megkeressem a Kedves Hölgyemet.
Nagyon remélem,hogy meg fogom találni!..mert nem adom fel a keresését...akárhová is futott,megtalálom...

/Köszönöm a játékot/

/A Fák Titkai-folytatás/

Ahogy sétál és a fák segítségét kéri, hamar megtudja, hogy nem csak az imént látott helyen van fal. Hanem körben mindenhol. Mint egy kis kert, de kijárat sehol. A falakon néhol páncélos számszeríjakkal felszerelt katonák. És odaátról egy nagyváros megszokott hangjai.
Ha oda sétál az egyik strázsa látóterébe, akkor az kétszer is megnézi őt, majd odakiált neki.
-Mi hír? Támadnak?
*Tipikus ember. Méghozzá nagyon úgy néz ki, hogy a király katonája a fővárosban.

Ahogy egyre jobban távolodunk a fától,egy őr hangja állít meg,és kérdése kissé szokatlan,de biztos vagyok benne,hogy mást várt,mint mi.

-Nem támadnak.Más okból vagyunk itt a Társammal.Egy bizonyos Személynek küldtek segíteni,és ha segítene megtalálnom,mert minden pillanat számít,ahogy az is ,hogy az élete múlhat a késlekedésen.
De szívesen vennénk,ha útbaigazítana ,hogy pontosan hol is vagyunk.-néztem a strázsára kedvesen,és Mellont kicsit a hátam mögé intettem,hogy ne vegyék támadólag.

..de nagyon kíváncsi voltam ,miért is vagyunk éppen az emberek városánál,holott nekünk nem ez az uticélunk..de türelmesen várakoztam,hogy a katona segítséget adjon a következőkbe.

Az őr arcán kis meglepetés volt látható. Ám nem esett nehezére túl tennie magát az új információkon.
-Nem tudom, hogy ki beteg, de ezt nem szoktuk csak úgy utazgatásra használni. Kizárólag csak a harci hírek gyors továbbítására.
*Az őrség úgy tűnik itt pontatlan információkkal rendelkezik, de hát nem is érdemes „jobban tudni”, mint az illetékesek. Látszólag őt úgy sem zaklatták fel a történtek.
-Jöjjön! Van a falnak egy darabja, ahonnan rá lehet látni a fára. Ha csak úgy elindul, akkor szinte biztosan eltéved. Ám mindig jöjjön odalent én utánam!
*Elég érdekes megoldás, amihez az emberek folyamodtak. Hiszen az őrség fő feladata, hogy az ellenség esetleges érkezéséről tudjanak és ha a drowok véletlenül használnák az átjárót, akkor értesítsék a védelmet.
Ám itt más megoldáshoz folyamodtak, mint a lombtündék. Körbe kerítették kijárattal nem rendelkező fallal és fővárost építettek rá. Ezáltal ha az ellenség innen próbálna meg támadni, akkor csapdába sétálna és fentről lőhetnék őket, miközben nekik lényegében egy várfallal is meg kell küzdeniük.
Ha követi odalent Alia a katonát, akkor arról a helyről, amit megérkezésükkor látott, onnan már megtalálja az utat. És egy jó tanáccsal is ellátja.
-Bár gondolom mondták az előző helyen is, de azért jobb elismételni. Ha együtt akarnak utazni a cicussal, minden képen fogja meg a bundáját! Legjobb, ha lovagol rajta, ha megengedi. Mert nem ugyan oda dobja a két utazót a fa.
*Megenged egy mosolyt is és ezzel útjára bocsátja az idomárt.

Hamarosan a Katona készségesen segítségemre siet, és útbaigazítása igencsak mentő volt, mert ahogy így elnézem tényleg nehézkes az átjutás egyik helyről a másikra.
A Fallal körülvett átjáró igencsak jó stratégia, bár mindennek vannak hátulütői..

Készségesen követem a férfi utasításait,és meg is találtuk az átjárót.

-Nagyon köszönöm ,Uraságodnak az útbaigazítást, és a jótanácsot ,mit megszívlelek-hajoltam meg kurtán a férfi felé köszönet képpen,és Mellon hátára ülve mentünk a már remélhetőleg a hegyek felé,ahová előzőleg is kellett volna jutni....

/Az eltűnt bárány/


A főpap megakadt a nyomozásban Ulrikkal kapcsolatban. És ez baj, hiszen jól tudta, csak kis lépés lenne az úton, melyen végül kinyomozza a főtanácsos gyanús ténykedéseit és ha siet, talán még meg tudja menteni a királyságot.
Ám nem ez az egyetlen csapás az elemi mágusokra, mióta elkezdett gyanakodni Atelath jobbkezére! A Braslov mellett tett látogatása hosszú útján lemaradt Össznépinél vívott csatáról és a papok több ottani hibája háttérbe szorította a megítélésüket. Miközben az ifjú Ethungan jó szolgálatot tett országuk talán évszázad legnagyobb csatájában. Egyre jobban kezd a főtanácsosra hallgatni az uralkodó és eddig semmi nem utal arra, hogy ezzel rosszat tenne.
-Bejöhetek? -nyit be gyors kopogás után azonnal egy kopasz csuhás, kit az öregember jól ismerhet- Jó hírek végre. Az egyik inkvizítor épp most jelentette a trónteremben az uralkodónak, hogy az egyik felbecsülehetetlen könyvüket ellopták és néhány katonát kér kinyomozni és visszaszerezni. A Felség nem akarja, mert több ork támadást is jelentettek a környéken. Úgy tűnik Blak sikerrel járt és most kivételesen még hasznunkra is válik az agyarasok támadása, hogy elmeneküljön.
Remélem hamarosan megérkezik és végre belenézhetünk a híres Boszorkányok Pörölyébe. Már én is kíváncsi vagyok, hogyan lephezhetőek le a sötét varázslatot űző falusi varázslónők. És talán mágiatudásunkat is fejleszthetjük titkaik tanulmányozásával.
*Gwardowyrt valószínűleg kevésbé az átkok és igézetek megtanulása vette rá, hogy belemenjen abba, hogy a király egy másik hivatalától lopjanak. Sokkal inkább a mágiával való visszaélőket lelkesen üldözőkről akart többet megtudni. És kicsit világosabban látni mit is várhat Ulrik szörnyvadászai mellett esetleg a korona hivatásosaitól ez ügyben.
Bárhogyan is, már csak idő rájönnie, hogy az akcióval megbízott pap eltűnt a háború forgatagában...

Gwardowyr nem volt elégedett magával, mert nem sikerült semmi fontosat megtudni, ami előre vitte volna az ügyét és bizonyíthatta volna az uralkodó előtt, hogy Ethugan rosszban sántikál, valamit tervez. Azonban hiába tette meg ezt a hosszú utat, hiába kockáztatta az életét, csak azt érte el, hogy továbbra is meg voltm győződve az igazáról és ráadásul lemaradt egy komoly csatáról, ahol közelebb kerülhetett volna a királyhoz és távol tarthatta volna a kétszínű Főtanácsostól, aki így, a híreket hallva viszont nagyon is belopta magát „hasznos” tanácsaival az uralkodó kegyeibe. És még kifogást sem találhattam ezekbe a tanácsokba, úgy látszik egyelőre a bizalom megalapozása a célja.
Zephiron érkezett, már a kopogásáról megismerte az öreg főpap, ami nem csoda, hisz kamaszkoruk óta, talpuk együtt koptatta ezeket a köveket.
Gwardowyr-t egészen felvillanyozzák a szavai, mert már alig várta, hogy kimozdulhasson a holtpontról és ezen könyv megszerzése sokat lendített volna a dolgon. Az inkvizítorok igen csak igyekeztek „munkájukat” titokban végezni, ő meg szeretett volna minél többet megtudni.
- Blak ügyes, de azért annak nem örülök, hogy orkok portyáznak arra. Veszélyes játékot űzünk öreg barátom. – sóhajt fel, mert bár kemény játékot kell játszania, azért nem örül, ha emberek életét kell kockáztatnia.
Azonban nem sokára kiderül, hogy Blak azóta sem került elő és félő, hogy az orkok végeztek vele, akkor pedig a Boszorkány Pörölyének örökre nyoma veszhet……..
~ Muszáj megtudnom valamit! Talán még nincs veszve minden, de honnan induljak el? ~

A főpap tanácstalan marad és úgy tűnik minden nyomozás zsákutcába kerül. A háttérben pedig a fekete-fehér sakktáblán a bábuk mozognak. Vagy ebben a csatában nem mindegy katona fekete és fehér pusztán? Az orkok majdnem segítségükre voltak, hogy eltüntesse Blak a nyomait. Ám úgy tűnik ők ölték meg és talán a könyv náluk van.
Bár nehéz egy agyarasról elhinni, hogy ismeri a betűket és izgatottan olvasgat a boszorkányokról és egyéb varázslatokról...
Ám ekkor kopogás hallatszik. Ha beereszti az érkezőt, Jelene leánya áll az ajtóban, szokásos szoknyája helyett bőr nadrágja lába vonalát kíséri és vas mellkaspáncélt visel, melyet jó pénzért női formáihoz igazítottak. Noha épp változó korban van, így a két évvel ezelőtt kovácsnál járt darab már nem a legkényelmesebben áll rajta.
-Jó napot, Mester! Búcsúznom jöttem. A határon egyre több ork portyázik és a végvárak kapitányai segítséget kértek a királytól. Családom ezer fegyverforgatójával sietek a segítségükre.
Szívesen maradnék még magával és a többiekkel. Nekem olyanok, mintha a családom lenne. De anyám akarata, hogy vezessem ezt a kis csapatot.
*Bár ez a kis csapat számos köznemes lehetőségeit messze meghaladta, de csalfa hangjából is kitűnt, hogy a grófi család nem sajnálja őket, ha ezzel ártatlanokat menthet meg.

Nagyon elkeseríti Gwardowyr-t, hogy a könyv eltűnt, mert úgy gondolja, ha az orkok voltak Blak gyilkosai, akkor a könyv már az enyészeté, hiszen azok a barbárok, nem foglalkoznak ilyesmivel.
Talán örökre elveszett a lehetőség, hogy bekukkantsanak az inkvizítorok titkaiba és többet megtudjon a tevékenységükről és talán felhasználhasson ebből valamit a Főtanácsos ellen.
Elmélyülten töpreng, amikor újabb érkező toppan be és annak öltözete őszintén meglepi a vénembert.
Persze nem az alakja az ami magára vonja a pap figyelmét, hanem annak katonás megjelenése, amire azonban gyorsan magyarázatot is kap, amitől ráncba szalad a homloka.
- És velem ezt csak most és így közli? Hát ki a mágusok főpapja? Talán az anyja? – csattan fel, mert nagyon is úgy gondolja, hogy Jelena ezen húzása nem véletlen.
Azért 1000 ember, az mégis csak 1000 ember, az már egy kisebb sereg a határon.

A leány megdöbbent a főpap reakcióján. Egész eddigi életében egyszerre akarták, hogy helyt álljon tanuló papnőként és nemesként is. Mivel a papok is harcolnak néha a király nevében, igaz ők inkább szörnyetegekkel szemben, így nem is merült fel benne, hogy a két hivatása egykor szembe találja magát egymással, képletesen értve.
-Sajnálom Mester! Én is szívesen maradnék és tanulnék. De a népnek szüksége van rám. A határon a katonák már egyre nehezebben tartják magukat. Ha a nemesség nem megy nekik segíteni...
*Hirtelen elhallgatott és baljós csend telepedett az ajtó mind két oldalára, amiben álltak. Gwardowyrnak most nehéz helyzettel kell szembenéznie. Ulrikot a főtanácsossal eddig kizárólag Jelena grófnő kötötte össze. A lányát nem szabad beavatni a nyomozásba, hiszen egyetlen megmaradt szülőjéhez ragaszkodik. És még emlékezhet, hogy mennyi követ megmozgatott a gyönyörű özvegy, hogy adjanak Jessicának egy esélyt a mágia megtanulásában... Ő is szívén viseli gyermeke sorsát.
Vagy megtalálja az utat, hogy itt tartsa, távol az ork veszélytől és a könyvtől, vagy a serege elindul a végvidékre megmenteni az embereket. A főpapnak széles eszköztára van, ám kellő bölcsessége is, hogy ne Jessica találja meg a Boszorkányok Pörölyét.

A lány arcát látva a Főpap kissé megbánja heves kirohanását, hiszen nem Jessica-t akarta ezzel bántani, csak úgy érezte, olyan események zajlanak a háta mögött, amit képtelen kibogozni minden igyekezete ellenére, és folyamatosan kicsúsznak a kezéből a szálak.
De kedvelte a lányt, annak ellenére, hogy Jelena utódja volt. Jessica-nak jó szíve volt és mindenki kedvelte tanulótársai között és a tanítói között is. És bár soha nem lesz annyira jó mágus, mint akinek vele született képessége volt hozzá, mindent megtett a fejlődése érdekében.
- Nem akartam így neked esni lányom. – intett elnézéskérően Gwardowyr, majd leült a székébe. – Persze én is tudom, hogy az orkokat meg kell fékezni, mert mindig elkanászodnak, de miért te……..
Hirtelen hallgatott el, ahogy belenyilallt a felismerés. A Boszorkány Pöröly! Mi más oka lenne Jelena-nak ilyen veszélyes terepre küldeni a lányát, a biztos palota helyett, mikor minden követ megmozgatott, hogy bekerülhessen a mágusok közé?
Jessica semmit nem tud valószínűleg az anyja és a Főtanácsos üzelmeiről, de engedelmes lánya az anyjának, kell ennél több?
- Hmm……Jessica….nem örülök, hogy ilyen veszélyes útra indulsz, de, ha muszáj, akkor muszáj és anyád biztosan tudja mit csinál. Azonban lenne egy kérésem………ha véletlenül nyomára bukkannál egy könyvnek, a neve Boszorkány Pöröly, ígérd meg, hogy elhozod nekem. Nekem és senki másnak! Nagyon veszélyes dolog és nem láthatja senki más, érted?
Talán ráveheti a lányt, hogy neki hozza el.

A nemes utód bólintott. És zavartan nézte az idős varázslót.
-Rendben! Keresni fogom és mert látom azt, hogy fontos lehet, ezért mindent megteszek azért, hogy ha a nyomára bukkanok, akkor elhozzam, Mesterem.
*Gyors és illedelmes búcsút vett és több érdekesség nem is lett volna, ha a főpapot nem hivatta volna hamarosan a király.




Az uralkodó hatalmas trónján ült, ám ezúttal nem bársonyos ruhába, hanem maga is ritkán viselt páncéljában. Körülötte pedig néhányan szintén hadifelszerelésben.
-Üdvözöllek Gwardowyr, öreg barátom! Igyekeztem értesíteni téged mihamarabb, de az előkészületek sok gondot okoztak. Awyris kivonta a katonáit a megállapodásban lévő új kereskedelmi útról a határszéli falvaknál és nem sokkal az után már meg is szaporodtak az agyarasok újbóli támadásai.
Az elf királynővel kötött egyezség az új karavánútról biztosította számunkra, hogy Braslovot végvárnak nevezzük ki és megerősítsük ott a helyőrséget. Félek, hogy szövetségeseink nem véletlenül hagytak cserbe minket. Az erdei nép nem igazán szeretett soha saját földjén kívül harcolni és ha a knuut megfenyegette őket, hogy a katonái is áldozatul eshetnek a portyázó hordáknak, akkor nem csak érthető az egybeesés, de az agyarasok tudják is, hogy nincs sok idejük a város és védelmének újbóli elpusztítására.
A ti segítségeteket is kérem, hogy elejét vegyük az újabb mészárlásnak. Saját seregem legjavát is oda küldöm, ahogy a legtöbb nemes is gyülekezik már a határainkon. Szeretném, ha elemi mágusokat küldenél a legnagyobb csapatokkal, hogy erejükkel a harcukat segítsék. A Katyina család már össze is szedett egy nagyobb sereget, a fővárosból Nini-Wellbe menő úton várják az indulást.
Tudnál melléjük adni valakit? Nagyon fontos feladat és nagy segítség lesz, ha időben meg tudják állítani az oughwariak előretörését.

Nem tudja az idős főpap, hogy j ötlet volt-e felfedni kicsit lapjait, de bízott Jessica-ban, ezért remélte, hogy állja a szavát.
- Urunk szelleme kísérjen az utadon lányom! – engedte útjára mágus tanítványát.

Mikor a király hívatta, csak a szokásos megbeszélésre gondolt, de meglepődött, amikor azt is páncélban, menetre készen találta több útra kész nemes társaságában.
Nem érte meglepetésként, amit az uralkodója mondott, hiszen hírhálózata legalább olyan jól működött, ha nem jobban, mint a királyé, de persze ezt nem verte nagydobra. Kiismerhetetlen arccal, ahogy egy főmágushoz illik, hallgatta végig az ismertetést, amit neki szántak.
Tud az ork betörésekről és a tünde királynő visszavonulásáról a területen.
Számított rá, hogyha megindulnak a csapatok, akkor mágusokat kell küldeni majd, de arra nem számított, hogy a király ilyen hirtelen szánja rá magát. Ez megváltoztatja az eredeti terveit, talán nem is lesz szükséges Jessica segítségére így. Megoldhatja úgy is, hogy senki nem is gyanakszik hátsó szándékára, amit persze szigorúan a király védelme miatt tesz.
- Igen tudom felség, az előbb járt nálam Jessica elköszönni. – bólintott a szavakra, aztán kis gondolkodás után folytatta, mint akinek össze kell szednie a dolgokat, pedig már tudta mit fog tenni. – Egy tucat mágus velük tart, hogy segítsen és persze Jelen grófnő lánya is képzett mágus, mint ahogy azt felség is tudja.
A mágusok között pedig ott lesz Frederic is, aki az ő ügyét képviseli majd, de ezt persze csak ő tudja majd.

/Frederic/

Frederic a lánnyal együtt lovagolt valószínűleg a menet élén. Ötszáz katona karddal és pajzzsal volt felszerelve, mely a csapat gerincét adta. Háromszáz hosszú lándzsás is velük tartott. És talán a legfélelmetesebb közülük a kétszáz lovas volt. Komoly csapat, mely még el sem érte Nini-Well-t, amikor az út szélén fekvő vérző alakba botlottak.
-Ki lehet ez? Túl messze vagyunk a határtól még. Az orkok idáig elhatoltak volna?
*Gyorsan odavágtat hozzá és közben bal kezét készenlétben tartja, hogy ha csapdába csalnák, akkor azonnal varázslattal védekezzen. Ám a bajba jutott valóban bajba keveredett. Nagyon sok zúzódás tarkítja a fejét és éles fegyverrel párszor még meg is szúrták. Lassan magához tér, ahogy a mágus paskolja az arcát.
-Höörrr! Kik vagytok? Meghaltam?
-Nem még élsz. De ki tette ezt veled? Oughwariak?
*A fickó megrázza a fejét.
-Nem. Agalon, a banditák vezére. Hatalmas útonálló serege van. Állítólag egy Vajupol nevű helyen tanyázik és onnan csap le az útra kelőkre. Senki nem tudja, hol van pontosan.
-Merre mentek?
*A fickó csak az úton tovább mutat. És nyomok sem vezetnek, hogy egy nagyobb csapat letért volna róla. Ideje valamit kitalálni. Vagy tovább menni...

Frederic

Sokszor végeztem már el olyan küldetést, amiben közvetlenül a Gwardowyr főpapnak kellett megszereznem valamit, iratot vagy információt. Ő volt az, aki a felkarolt, mikor gyerekként a Palotába kerültem, a mágusok közé, miután a himlő elvitte a szüleimet.
Maradéktalanul megbíztam benne és azért sosem kérdeztem, hogy miért bíz meg ezzel vagy azzal a feladattal, csak tettem a dolgom és tartottam a szám, mert ezt várta el tőlem.
Ezért most sem kérdeztem, hogy mire kell neki az a könyv. Az volt az elsődleges  dolgom, hogy segítsem Jessica úrhölgyet a mágiámmal és vigyázzak rá – ez volt a főpap egyik kívánsága, - de a másodlagos feladat a könyv felkutatása és eljuttatása volt Mesteremnek.
Jó ütemben haladtunk a Nini-Well felé vezető úton a sereggel, amikor felbukkant a véres alak és Jessica azon nyomban odaugratott hozz és leszállva a lováról a sebesült fölé hajolt, hogy megtudjon valamit.
- Ez nem túl……. - „jó ötlet”, fejeztem be gondolatban, mert már úgy is mindegy volt, csak siettem a lány után, hogy ha kell résen legyek, azonban a sérült nem csak színészkedett, ez látható volt.
Intettem az egyik gyógyító mágusnak, hogy jöjjön segíteni, miközben én is rákérdeztem.
- Agalon? Ember? – hiszen lehetett más fajból is, mint ork, a törpék is időnként útonállásra adják a fejüket.
Követtem a kezének vonalát, de én ugyan nem láttam ott nyomokat, főleg nem egy egész haramiabandáét.
- Vagy megzavarta a sérülés a fejedet, vagy a levegőben jártak, mert ott nincs semmi. – ráztam meg a fejem, aztán Jessica-ra néztem. – Mi legyen? Hagyjuk ezt a dolgot és menjünk tovább, vagy ne hagyjunk a hátunkba egy bármikor mélyebbre fordulható tüskét?
A lányé volt a döntés, hiszen ő vezette a csapatot, de én nem mentem volna tovább, míg a hátba támadhattak minket, lehet a legrosszabb időben.