A nővérek ruhájában a hivatalnok nyomába eredni kész lebukás lett volna, hiszen azonnal szemet szúr, mit keres és, ha a kámzsa alá néznek………
Nem akart a király tömlöcében megrohadni, vagy akasztófán végezni, ezért inkább a lassabb és biztosabbnak tűnő megoldás felé húzott.
A bejutás megvolt és most már ráért azon dolgozni, hogy minél biztosabb legyen a siker esélye.
A paraván mögött hagyva a nővér köpenyt, a szennyeseket rejtő szobában sikerül szereznie magának egy apród ruhát, ami nagyjából passzol rá, abban már nem feltűnő, ha mászkál a folyosókon, úgy téve, mintha fontos dologban járna.
Csak annyi időt tölt az épület folyosóin, amíg megtudja, hogy merre találja a Kincstárt és el- elcsíp a mindig rohanó hivatalnokoktól pár olyan szót, amit felhasználva, talán bejuthat, ha ügyesen játssza a szerepét.
Jártában-keltében látta, hogy a folyosón ott őr áll és, hogy sokszor megállítja azokat, akik a Kincstár felé mennek, így jó lenne valami feladattal érkeznie.
Most jó szolgálatot tesz az a tény, hogy a szolgákat itt szinte észre sem veszik. Addig sertepertél az egyik hivatalnok körül, aki láthatóan tele van munkával, hogy végül az észreveszi és felderülő képpel csípi nyakon.
- Áááááá jó, hogy itt vagy. Szaladj el a Kincstárba és hozd el a királyi pecsétnyomót, de sebesen szedd a lábad, mert a követnek azonnal indulnia kell és a menlevél nem várhat és persze Zaman-on verik le, ha nem készül el időben. Na! Sipirc!
Persze Flint nem mutatja a lelkesedését, de nem kell kétszer mondania, hogy szedje a lábát.
Így mikor megállítja az őr, fontoskodva húzza ki magát.
- Zaman hivatalnok úr küldött a királyi pecsétnyomért!

/Flint/


A fiút a köztiszteletben álló megbízója nevére hamar tovább engedik és még el is igazítják, hogy merre lesz az, amit keres. Egy nyitott ajtó mellett megy el, ahol halmokban áll a pénz szó szerint. Két pénzverőgép mellett néhány ezüst, mellette néhány aranyrúd rakás. Ide kellene betörnie majd, hogy zsák számra vigyék ki a lóvét és megpakolják a szekeret.
Ám őt egy másik szobába irányította a katona, aki még láthatja esetleg, hogy melyik ajtón fordul be. Ha azon, ahol mondták, akkor rubinköves nyakláncok, smaragd gyűrűk és arany karperecek... MEGVAN! Megtalálta közben a királyi pecsétgyűrűt. Az is kipipálva.
Egy őr járkál a teremben, ám a számos üvegbúra és fatároló sok holtteret enged a kezeknek.

Magában igen csak izgul, hogy az őr beveszi-e a meséjét, vagyis hát igazából nem mese, de lehet, hogy vannak olyanok, akik bejáratosak a Kincstárba és vannak, akiket ne engednek be, de jól alakulnak a dolgok, mert minden további nélkül átengedik és még útbaigazítást is kap, hol kell keresnie a pecsétnyomót.
Mikor az egyik ajtó előtt elmegy és meglátja a nagy rakatokban álló pénzhalmokat, majdnem lebukik az őr figyelő tekintete előtt, mert tányérnyira kerekednek a szemei és megtorpan egy pillanatra és nagy erőfeszítésébe kerül tovább haladnia. Soha életében nem gondolta volna, hogy ennyi arany és ezüst létezik a világon! Több szekeret megtölthetnének velük az biztos, de hogy juttatnák ki?
Végül eléri az ajtót, ahová küldték és ott is leesik az álla. Ott nem pénzhegyek hevernek, hanem ékszerek és drágakövek, némelyik akkora, mint Flint ökle.
Remegve turkál a holmik között és bár megtalálja a pecsétnyomót, képtelen ellenállni már az értékeknek és kijátszva az őrök éber tekintetét, hiszen csak egy tolvajról van szó, jó pár drágakővel és nyaklánccal, karkötővel megtömi a zekéje belsejét.
Most már csak ki kell jutnia és akkor visszalopakodnia, mikor már csendes a palota. Akkor hozhat valami nagy zsákot és örökre megoldódik a jövője. Talán elhajózik valahová, ahol nem kell a Testvériség bosszújától tartania.
Tehát visszaindul a pecsétnyomóval, mert még nem szabad lebuknia.

/Flint/


Flint azt választja, hogy nem buktatja le magát és inkább viszi a pecsétgyűrűt a hivatalnoknak és hamarosan ismét a palota folyosóin járkál. Benyit abba a szobába, ahonnét a megbízást kapta és az ottani hivatalnok nagyon örül neki.
-Fél óra és kész vagyok. És majd szétszórod a leveleket. Lesz néhány.
*Ez így is lett. Elég sok időt körmölt a papirusz tekercsek és a papíros lapok felett, mire a kinti ordibálás és rohangálás ide is elért.
-Uram! A királyné ékszerei közül több is eltűnt. Keressük a tolvajt. Nem látott valami gyanúsat?
*A férfi első pillanatokban kikerekedett szemekkel nézett rád. Majd a berontó katonákra. El kell döntened, hogy meghúzod magad némán vagy kiöntöd a lelked az őrnek!

Mielőtt benyit a szobába a pecsétnyomóval, azért gyorsan körbenéz Flint és egy közelben álló, szép termetes padlóvázába rejti az eddig a zekéjébe dugott ékszereket, mert ha sokáig van a hivatalnok szeme előtt, akkor biztos feltűnne neki a furcsán itt-ott kidudorodó kabátka.
Lelkesedéssel az arcán adja át a királyi pecsétnyomót a férfinak, aki láthatóan elégedett a fiúval és további megbízásokat kíván adni neki.
Ez a levélhordás nem rossz dolog a fiú számára, mert legalább felderítheti még jobban a palota folyosóit és termeit, így az őrök helyét is, hogy aztán éjjel, mikor majd tilosban jár, ne érje meglepetés.
Ettől függetlenül unalmasan telik az idő a kölyök számára, de aztán hamar izgalmassá válik, amikor őrök kiáltása és lábdobogása váltja fel a nyugodalmat, majd jó pár alabárdos ront be a hivatalnok ajtaján tolvaj után kiabálva.
Egy pár pillanatig farkas szemet néz a férfivel, aki rá bámul, de olyan ártatlanul próbál nézni, amennyire csak egy kölyöktől telik, akinek a hazugságban hatalmas tapasztalata van.
Esze ágában sincs senkinek mondani semmit, hiszen ahhoz bizonyítani is kellene valamit. Nem csak ő járt a Kincstárban, így nem szól egy szót sem.

/Flint/


Zaman első döbbenete után átgondolta, hogy mit is mondjon és ügyelve arra, hogy semmi módon őt ne lehessen gyanúsítani, még gondolatban sem, nem állt sem élére a kutatásnak se nem bagatellizálta a dolgokat.
-Itt én nem láttam semmi különöset. Esetleg a fiú, most hozta nekem a király pecsétgyűrűjét a Kincstárból. Te láttál valamit, ….? Nem emlékszem már a nevedre. Ha mondod, hogy kinek az apródja vagy, be fog ugrani. Ne segíts!

A katonák jelenléte és a súlyos vád, ami elhangzik, láthatóan megdöbbenti a szorgalmas hangyaként dolgozó hivatalnokot, akinek a fejében lehet, hogy megfordul az a lehetőség, hogy a kis segítőjének is lehet ehhez valami köze, legalábbis a pillantásából és hezitáló magatartásából ez látszik, de végül nyíltan nem vádolja meg Flintet.
Talán felméri, hogy mennyire jó neki, ha belekeveredik, elvégre ő küldte oda úgy, hogy meg sem nézte kicsoda.
Végül azonban csak kinyögi, hogy a kölyköt küldte el azért a bizonyos pecsétnyomóért, de csak annyiban érinti a témát, hogy látott-e valamit. Na meg persze a név!
Nem nagyon kell biztatni Flintet, hogy ezzel kapcsolatban ne segítsen, mert, ha akarna sem tudna. Rögtön lebukna, ha valami fals nevet mondana, hiszen nyilván rögtön leellenöriznék, de ha a hivatalnok bök rá valakire, annak egészen más hangzása lesz.
- Jó páran voltak ott, de én csak jöttem és mentem. – mondja halkan és rázza meg a fejét.

/Flint/


Az öreg erősen gyűri a saját maga feladványát, végül kiböki a megoldást.
-Nézd már! Egyszerűen nem jut az eszembe. Pedig kiváló a névmemóriám.
-Megengedi, hogy elvigyük a fiatalurat kihallgatásra?
-Persze, persze! -int is a kezével, hogy csak menjenek és ő folytassa a munkát- Addig majd gondolkodom rajta. Biztos, hogy eszembe jut.
*A szerény díszkísérettel Flint kénytelen elmenni, ha nem próbál megszökni és a palota alatti börtön részlegbe viszik. Ott a bejárattól nem messze lévő asztalnál papírral, madártollal és tintatartóval felszerelt ügyeletes veszi át a vallatását.
-Mond csak! Mit tudsz az ügyről.
*A nem messze lévő lépcsőlejáró felől ugyan annak az embernek a fel-felharsanó kiáltása töri meg a csendet. Úgy tűnik még nem kezdték el a tömeges kínzásokat.

Szerényen meghúzva magát, türelmesen vár Flint, hogy a hivatalnok végre megtalálja a nevet és a személyt akihez Flint-et kötheti, bár a kis tolvaj teljesen tisztában van vele, hogy erre semmi esély, ha csak tényleg össze nem keveri valakivel, de neki annál csak jobb lehet.
Végül Zaman feladja egyelőre és ezzel vége a katonák bizonytalankodásának is, azonnal lecsapnak Flint-re , annak legnagyobb félelmére.
- De én nem tudok semmit, csak a pecsétnyomót hoztam el, felesleges engem kihallgatni. – kezd el hátrálni és szeme máris a kiutat keresi, de pechjére a háta mögött is áll egy alabárdos, aki rögtön nyakon is csípi, bár nem azért, mert gyanúsítanál bármivel is egyelőre, hanem csak úgy bátorítólag, mint egy átlagos kölyköt.
Letörten és félelemmel telve megy az őrök díszkiséretében és a gyomra egyre jobban összeszorul, ahogy lejjebb hatolnak a folyosók labirintusában és nyilvánvalóvá válik, hogy a céljuk a tömlöcök részlege.
Úgy kell belökdösni az ajtón, hiszen sem a pincékhez, sem a tömlöcökhöz nem fűzi kellemes emlék és most nem kell megjátszania félelmét.
- Semmit, uram! Semmit! Én nem tudok semmit! Én csak a pecsétnyomót…..- akad meg összerezzenve, ahogy a kiáltás megüti a fülét. – Csak azért mentem……mindenre megesküszöm, uram, csak engedjen el. – hadarja sápadtan.
Akárhogyan nézi, innen nem tudna meglépni, figyelnek is rá és most fel van bolydulva az egész palota.

/Flint/


Az apróddá átnyergelt kölyök kezdi fokról fokra elveszteni eddigi hidegvérét és nyugalmát. Az elején még nem is tulajdonítottak a pecséthozónak túl nagy jelentőséget, mert ahogy számított is rá nem régiben nem csak ő volt ott. Ám amikor válasz helyett elsőként szétnézett, ráadásul még hátrálni is próbált tőlük, az őrség egyik tagja azonnal utána lépett. Igyekeztek bátorságot önteni a fiúba, de már megtapasztalta sokszor a katonák bátorítását.
Fokról fokra úgy érezheti, hogy ezek itt nem unaloműzőt játszanak, hanem elkapták a fonal végét, mint Foxi a lábtörlőt. Vagy ha azt nem is, hát csak ránézésből kiszúrták maguknak. Jó lesz ő is bűnbaknak címszóval. És az idő az egyetlen fennmaradó kérdés, nem pedig az, hogy mikor jutnak el oda, hogy akkor is rávarrnák, ha véletlenül ártatlan lenne. Miközben folyton azt hangoztatják a lefelé vezető úton, hogy ez semmiség, a hanghordozásukban és attitűdjükben van valami félelem keltő, hogy ez nagyon is csak egy álszent színjáték, amivel a nagyközönség előtt elcsalják őt a kínzókamrákba és ott kimutatják majd a foguk fehérjét.
Két katona tuszkolja be a börtön ajtaján, az egyik előre menve húzza, a másik hátul nyomja és kimondottan ingerültek már.
-Ugyan már! Ne hülyéskedj! Csak néhány kérdés lesz. Ha ártatlan vagy, akkor nem kell félned.
*A fogcsikorgatva kiszűrt szavak már szinte suttogják a fejében, hogy „De te nem vagy ártatlan, tengerbe szórt homok arról beszélni, milyen lenne, ha nem tettél volna semmit.”
Végül megteszi a tanúvallomását, és a papírra rá is kerül a semmi. Mármint inkább úgy mondanám el, hogy semmi nem kerül az üres lapra és ehelyett inkább újabb kérdéseket tesznek fel.
-De hát soha nincs olyan, hogy nem történik semmi. Azt mondtad, hogy elhoztad a pecsétgyűrűt. Az már valami. Nálad van?
*Kis idő múlva a beszélgetés akkor is a nála lévő dolgokra -vagy azok hiányára- terelődik, ha leteszi a nagy esküt, hogy már a hivatalnoknál van.
-Szedj elő mindent és forgasd ki a zsebeidet, hogy lássuk! Ez csak rutin eljárás. Nem kell annyira megijedni.
*Mivel a mögötte álló alabárdos fél attól, hogy a délosi esetleg nem tudná jól véghez vinni ezt, előzékenyen segít neki és amint a zsebéből mindent kiszedet és kifordította, azt visszagyűri, végig tapogat mindent, hogy minél nagyobb területet érezzen a ruha alatt és utána „szakszerűen” kifordítja. Közben folyamatosan magyarázza, hogy nem kell félnie, itt nem bántotta még senki, aki ártatlan az nem izzad a hatóságok előtt.
Lépésről lépésre megkérdezik a dolgokat tőle. És amikor végeztek, akkor újra kezdték. Nem sejtik, hogy nem is a történések -a semmi- leírására figyelnek, hanem a helyszínek leírására. Mennyire jól ismeri a palotát, a folyosókat a nevükön szólítja-e vagy csak azt tudja elmondani, hogy melyik szárnyban történt a dolog. Lényegtelennek tűnik a vallomástevőnek, de számukra ez sokat elárul arról, hogy régóta itt dolgozik-e már vagy épp kitudja honnan szalasztották be ide és máris lop. Rutinos gárda őrzi a palotát, akik a városban már szereztek nyomozói tapasztalatot. Rutinos kikészítők. Nem arra mentek, hogy bevallja-e, akit felakasztanak érte, hanem figyelték a teste reakcióit. Gyakorlottan viccelődtek azon, ha nem találkozott a folyosón senkivel. És azon is, ha utána módosította a vallomását és mégis csak elment jó pár ember előtt.
-Ha nincs ellenedre, akkor átkutatnánk a szobádat is. Hol laksz?

Hiába tudja Flint, hogy ha átkutatják nincs nála semmi, amit a Kincstárból hozott el, azzal nagyon is tisztában van, hogy milyen ingatag lábon áll az álcája, hiszen senkit és semmit nem ismer itt a palotában és még az előtt lecsaptak rá az őrök, mielőtt a hivatalnok jóvoltából nagyobb ismeretekre tehetett volna szert. Persze míg a Kincstárba bevezető utat kereste és hallgatózott itt-ott, azért összeszedett valamit, de hát az édeskevés volt, ha valaki nem csak a felszínen akart nála tapogatózni.
Persze felmerült benn, hogy megpróbál elfutni, megszökni, mikor az alabárdosok elmondták, hogy viszik kihallgatni, de azzal egyrészt csak azonnal magára irányította volna a figyelmet, másrészt valószínűleg el sem jutott volna a kerítésig, sem a kapuig és onnan már semmi sem magyarázta volna ki.
Azt a kis hátrálás betudhatták annak, hogy senki nem szeret önszántából a tömlöcökhöz és főleg nem a kihallgató szobába menni, mert annak általában nincs jó vége. Ezért ezzel még nem buktatja le magát, sőt talán az meglepőbb lenne, ha erre nyugodtan reagálna.
Azonban hiába nyugtatják az őrök, miközben lefelé haladnak, Flint egyre idegesebb lesz és a félelem is nőttön nő benne. Ha megszorongatják és miért ne tennék, hiszen nem valami bársonypárnás hercegi sarj, csak egy apród a sok közül, akkor vége a dalnak.
Szinte úgy kell beszuszakolni az ajtón, mert a lábai alig-alig engedelmeskednek, ahogy meglátja a vallatót.
- Ártatlan vagyok! – makogja az őrnek, aztán félszegen ver gyökeret az asztalnál ülő előtt, akinek kérdésére még igyekszik erőt venni magán, habár egyre jobba érzi, hogy a viharfelhők gyűlnek a feje fölött.
A férfi türelmetlenül néz rá és nem ír semmit a papírra, újabb rossz érzéseket keltve a már így is izgatott kölyökben.
- Elhoztam, mert Zaman mondta, hogy hozzam el. – bólogat serényen. – És mikor visszaértem odaadtam neki, mert sok levelet kellett írnia. Azért voltam még nála, mert szét kellett volna hordani a palotába és most biztosan vár rá,, mert fontosak voltak, ezért nem ártana már mennem, nem szeretnék pálcát kapni a késedelemért. – próbálkozik, hátha megesik rajta a kihallgató szíve.
De egyelőre ez ne történik meg, ha a fickónak egyáltalán van szíve, azt erősen titkolja. Utasítják, hogy ürítse ki a zsebeit, pakoljon ki mindent és mivel kicsit dermedten, lassan mozdul az egyik őr segít neki, aztán alaposan megmotozza.
Most ad hálát az őrangyalának, hogy nem tartott magánál semmit abból, amit a kincstárból elhozott.
Közben persze egy szavát sem hiszi az őrnek, aki nyugtatni próbálja, hiszen épp elég tapasztalata van, miket művelnek a magafajtával, ha nyakon csípik.
Aztán újból el kell mondania, mit és hogyan csinált, aztán újra és újra, de egyre jobban érezte, hogy egy csomó mindenre nem tudott válaszolni, hiszen alig ismerte a helyszíneket, embereket meg egyáltalán nem. Egyre jobban szorul a hurok és tudja, hogy ebből már nem fog kijönni jól, de azért tartja magát, bár már folyik a hátán a víz. Makacs egy kölyök, kitart, de a vallató sem most jött a falvédőről és az utolsó kérdés megadja a végső döfést.
- Hát a többi apróddal. – böki ki, számítva rá, hogy azoknak nem jár külön szoba. – De megkérdezhetik Zamon-t, hogy nem jártam a szállásomon a Kincstár óta, sőt az őrök is látták. – próbálkozik még, de már nagyon fél.

/Flint/


Az őr fa arccal hallgatja ez úttal is a választ. És unott ábrázatát úgy tűnik az sem tudná érzelemre mozdítani, ha a hazugságok súlya alatt már a plafon is rájuk szakadna. Ő csak ülne ott tovább és néha már belekezdene az írásba, majd oly idegesítő, hogy mindig leteszi a tollat a tintatartóba és összekulcsolja a kezét.
-Akkor kezdjük elölről! Ezek szerint Zamon veled ment a kincstárba és nem a hivatalában maradt. Vegyük át még egyszer! Megkért, hogy segíts elhozni a pecsétgyűrűt. Elindultatok a palota folyosóin. Találkoztatok valakivel?

Egyre nyomasztóbban szorítja össze Flint gyomrát az aggodalom, ráadásul hiába tapasztalt utcagyerek, aki tudja, hogy mikor kell erőszakosabbnak lenni és mikor visszakozni, most az őt kihallgató tisztnek az arcáról semmit nem tud leolvasni. Az olyan közömbös arccal hallgatja a fiú beszédét, mintha csak az időjárásról tartana valami unalmas ismertetőt és nem az uralkodó család egyik tagjának ellopott ékszereit akarnák valakin bevasalni.
Flint tudja, hogy nagy bajban van és már jópárszor keveredett olyan ellentmondásba, ami a férfinak is biztosan feltűnt, még sem csattan fel, nem pofozza meg vagy vereti meg az őrrel, hanem megint csak elismételteti vele, amit már százszor is elmondott, sőt most még úgy tesz, mintha nem értette volna meg az eddigieket sem.
De mit lehet tenni? Elfutni nem lehet, csak beszél és beszélni, amíg be nem reked, vagy teljesen bele nem zavarodik, vagy el nem fárad, hogy már gondolkozni sem tud.
- Nem…nem….nem! Egyedül mentem, mert megbízott Zamon úr, hogy vigyem el neki a Kincstárból a pecsétet. Ő nem jött velem, írta azokat a leveleket. Sok szolgáló mellett mentem el, de nem figyeltem, csak az őrrel beszéltem, aki beengedett a Kincstárba. – feleli beletörődően, de ezen nem kell sokat gondolkodnia legalább, mert ez igaz. – Kérem …..uram, engedjen el, nem csináltam semmit. – ismétli ő is újra, meg újta, de egyre reménytelenebbül.

/Flint/


-Nem kell izgulni! Jelenleg ez a legfontosabb. A levelek ráérnek. Először tisztázzuk, hogy mit tudsz a lopásról és utána a munka megvár téged.
Szóval melyik őr is volt akkor szolgálatban?
*Megvárja a fiú válaszát és feltesz még néhány kérdést. De utána vége a kihallgatás papír munka részének és rátérnek a fizikai dolgokra.
-Két ember elkísér téged a szállásodig. A biztonság kedvéért átnézzük a holmijaidat, ha nincs ellenvetésed, hogy később ne gyanúsíthassanak semmivel. Érted, most elmennél és levelekkel szaladgálnál és a tettes becsempészné a szobádba, akkor később mit mondanál?
*Persze ezt nem feltétlenül kérdésnek szánta. Bárhogyan is reagál a délosi, elviszik és meg kell mutatnia, hogy melyik nemes apródjainak körletében alszik. Nem árulták le neki, hogy nincs külön szárnya a lovag növendékeknek, hanem urukhoz minél közelebb helyezik el őket.
Felfelé haladva a csigalépcsőn Zamon halad el mellettük több katona által kísérve a tömlöc felé. Gyorsan a kezedbe nyom egy nagy halom borítékot.
-Fogd, fiam! Rá van írva mindegyikre, hogy kinek kell oda adni. Csak a saját kezébe adhatod. És kezd a nagykövettel!
*Ezzel tovább haladtak ellentétes irányba. A katonák furcsán néztek rátok.

~ Könnyen beszélsz seggfej, hogy nem kell izgulni, nem téged vallatnak éppen! ~ vág egy grimaszt lélekben Flint a tiszt szavait hallva.
- Nem tudom, uram. Nem mutatkozott be és nem gondoltam volna, hogy fontos lesz, ezért nem is kérdeztem meg. – válaszolja az újabb kérdésre idegesen, mert természetesen ez megint egy rossz pont neki. – De ha látom felismerem, uram.
De hát, miért kéne ismernie minden őrt a palotában név szerint? Nem igaz?
Aztán jön a fekete leves, mert arra akarják rávenni, hogy mutassa meg a szállását, ahol azt majd átkutathatják és ezzel valószínűleg vége a játéknak, hiszen azt sem tudja merre kéne indulnia.
- Miért kevernének gyanúba engem, nem vagyok én senki. – igyekszik még kibújni, de erre semmi esélye, már kísérik és tolják is kifelé, fel a lépcsőn.
Elkeseredetten lépked a marcona őrök között, mikor szembe jön vele a hivatalnok, akit szintén őrök kísérnek és legnagyobb döbbenetére a kezébe nyom egy köteg levelet, amit egy darabig meredten néz.
- Ööööö…….igen…….uram – nyögi ki a férfi után bámulva.
- Látjátok, milyen fontos feladatom van? – néz az őrökre kérlelőn, de ha nem hat rájuk – mert miért hatna persze – akkor megy a feje után, amíg csak meg nem állítják.
Ha kell kőröz össze-vissza, hátha szerencséje lesz, vagy találomra benyit valahová a végén, ha nagyon ösztökélik.

/Flint/


A kölyök úgy tűnt, hogy nagy segítséget kap a fontossága igazolására és szavai alátámasztására, amikor az öreg irodista még ebben a helyzetben is a levelek kikézbesítésével foglalkozik, de utólag úgy tűnik, csak nem fogta fel a helyzet súlyosságát. Nyilván nem csak kellemes beszélgetésre invitálták oda lent, már sejtheti, hogy soha nem látja élve viszont hű alibijét. De vajon a maga bevallása szerint jó memóriával rendelkező tisztviselő mikor fog rájönni tévedésére?
Az utcakölyök az apród gúnyában csak körbe-körbe jár maga sem tudván, melyik út hová vezet. És ez óriási hiba, mert egyik őre megragadja bal kezével a gallérját és megrántja, miközben a jobbjával a lándzsát fenyegetően rázza a szeme előtt egy arasznyira.
-Na ne nézz már minket, felnőtteket, hülyének, taknyos! Itt már háromszor voltunk. Számoltam. Fogalmad sincs az egészről. Süt rólad a hazugság.
*Erre nincs más választása, kockáztatnia kell végre és benyit egy szobába, ahol csak egy szobalányt találnak. Ő a strázsa puhatolózó kérdéseire és Flint magyarázkodó szavaira végül óvatos feltételezéssel élve, határozatlanul következtet, hogy ezek szerint egy új apród. Úgy tűnik nem nagyon szokták a személyzetet beavatni ennél az előkelőnél az ilyen változásokról előre.
Valami oknál fogva nem dúrják fel a lakosztályt órákon keresztül, bár így is nagy rumlit hagynak maguk után. Ám felettesük távol létében hanyag munkát végző katonák elengedik, hogy a leveleket kézbesítse.

Flint úgy gondolja, a hivatalnoknak fogalma sincs, hogy milyen gonosz dolgok várhatnak rá, mert valószínűleg nem csak egy tea meghívásra kísérik a tömlöcök felé az őrök, bár az is lehet, hogy van elég tekintélye a férfinak, hogy könnyedén kimagyarázza magát, ő nem egy utcakölyök, akinek a lebukástól kell félnie.
Minden esetre eléggé meglepő, hogy a fickó megbízik benne, vagy ennyire naiv, vagy valami hátsó szándéka van és ezért hívta fel a figyelmét is, arra a nagykövetre?
Azonban egyelőre nem úgy néz ki, hogy ennek bármi hasznát veszi. Az őrök egyre türelmetlenebbül kísérgetik sehová nem vezető útján és végül meg is unják. Az egyikük durván meg is ragadja és megrázza az arcába sziszegve, hogy jobb lesz, ha sürgősen kitalál valamit, különben semmi és senki nem mentheti meg a kivégzéstől.
- Csak…….csak még új vagyok……..eltévedtem……olyan nagy ez a palota. – hebegi-habogja, aztán lesz, ami lesz, hiszen rosszabb már nem lehet, benyit az első ajtón, ahol egy cselédlányba botlanak.
Flintről már ekkor szakad a víz, de valami óriási szerencse folytán a lány szavai nem elárulják, hanem megerősítik az övét, mert nem ad egyenes választ – talán nem meri, hisz nem ismeri ura minden emberét – így az örök, bár kelletlenül, de elengedik a kölyköt, miután alaposan körbenéztek a lakosztályban és nem találtak semmit.
- Kösz! – rogy le egy sámlira a fiú. – Tudsz valami nagykövetről? Hol van a szobája? – éled fel pár perc múlva és kérdezi a cselédet.
Úgy tervezi, ha ár a hivatalnok kihúzta a bajból, talán neki is van még egy lerendezni valója vele, a levelet a követ kezébe nyomja és aztán összeszedi az ékszereket és már egyik lába itt a másik a városon kívül lesz.

/Flint/


A kis utcagyereknek óriási szerencséje volt, no nem abban, hogy a szolgálóleány jól informált lett volna holmi nagykövetek ügyében. Sokkal inkább abban, hogy elengedték és lélegzetvételnyi szünetet adtak neki kihallgatói.
A lány javasolta, hogy a folyosón kérdezzen inkább utána a merre továbbnak. És ha így tesz, akkor most először a nap folyamán ő veheti vallatóra az egyenruhásokat.
-Az új nagykövet? Mi is a neve? -hajol oda a borítékhoz, hogy elolvassa, bár ehhez segítségre lesz szüksége a mellette álló társától- Á, igen! Ő nem itt lakik, nem bennfentes. Kint van a Gyíkátok utcán. Nagy vöröstéglás épület.
*Ha nem maradt a szobában vagy nem kezdett más akcióba, akkor már csak pár lépésnyire van a kerítés melletti biztonságiaktól, mikor a lépcsőről utána rohan és kiabálja valaki:
-Fogják meg! Tolvaj! Ne engedjék ki a kerítésen kívülre! Tolvaj!
*Az öregnek forgott az agya a kihallgatás közben, profik a kihallgatók.

Az utóbbi órák eseményeinek tükrében, egyáltalán nem gondolta volna, hogy még valaha meglátja a napvilágot és nem a börtönben hagyják megrohadni, vagy nem végzik ki, de tényleg valami csoda folytán megváltoznak a dolgok. A levelekkel a kezében hagyják magára az őrök, hogy tegye a dolgát, de persze most sem tudja merre induljon.
Végül az egyik folyosón járőröző őr segít neki, elmondva, hogy rossz helyen kereskedik, mert a nagykövet nem a palota lakója, hanem szállása a városban van.
Hát jobb hírt nem is közölhetett volna Flint-tel, hiszen így két legyet is üthet egy csapásra. Teljesíti a hivatalnoknak tett ígéretét, bár ezt szóban soha nem erősítette meg, na meg végre megszabadulhat legálisan a palotából.
Mikor senki nem jár azon a folyosó részleten, magához veszi a csecsebecséket, kibélelve vele az ingét, aztán izgatottan, de nem rohanva indul a kapu felé.
Már szinte érzi a szabadság és gazdagság mámorító ízét, mikor hangos kiabálás hangzik fel a háta mögött és kártyavárként látszik összedőlni minden vágya.
Egy pillanatig tart csak a dermedtsége, aztán nagyot ugrik és megpróbálja elérni a kaput, mielőtt még az őrök reagálhatnának. Fürge lábai vannak, talán sikerül……….

/Flint/


A tolvaj megugrik, ám a katonák sokkal inkább résen vannak, mint amennyire szerencséjének szükség lenne rá. Az egyik százhúsz kilós rögtön elé is áll terpesztve a lábát. Ha megkerüléssel kísérletezik, akkor a karjával ki tud nyúlni és jól egyensúlyozik ilyen szilárd helyzetben. Ha pedig át akarna csúszni a lábai között, akkor balszerencséjére néhány ékszer kihullana belső zsebeiből, mely teljes lebukás lenne.
Ha ki is talál valamit, az utcán is órákig kergetnék és nem egyszer beszorítanák, így a tetőre mászás képessége nélkül ott is elkapnák. Szóval nem kevésszer kerül bajba, és vagy a börtön mélyén ér véget útja vagy egy koszos sikátorban a szemétdomb alatt lapulva, hogy a fakabátok elrohanását mellette megvárja.
Még mindig a városfalon belül van és ki kell találnia, hogy hogyan juthat ki. Már biztos mindenkit riadóztattak. Vagy majdnem mindenkit. Talán a csajt értesíthetné, hogy az ő kiterjedt kapcsolataival valaki kijuttathatja őt.

Hiába gyors és fürge és ahogy meghallja a kiáltást azonnal pattan is, az őrök sem dísznek vannak odaállítva. Az egyikük azonnal elé is áll, ráadásul olyan nagydarab, hogy teljesen eltorlaszolja Flint útját. Kikerülnie már nincs ideje és egyetlen módja van, hogy elkerülje, hogy a katona megragadja, ha átcsusszan a terpeszben lévő lábai alatt.
A kis tolva nem is habozik, a futás lendületével veti magát át a lábak között. Érzi, ahogy pár ékszer kiesik az ingéből, de most az életéért fut, így sem keseregni, sem felkapkodni nincs idő, lebukni meg már ezek szerint úgy is lebukott, ez már nem oszt, nem szoroz.
Persze tudja jól, hogy ezzel még nem úszta meg, hiszen eddig is nyüzsögtek a katonák az utcákon és a háta mögött is felbolydult méhkasként zúdulnak fel az őrök.
A nyakába szedi a lábát és igyekszik minél szűkebb és koszosabb sikátorokba futni, de sajnos ez nem Délosz, ahol minden patkánylyukat ismer, ez a város kész labirintus számára és ennek meg isi lesz a következménye.
Egyik sikátorba befordulva szembe találja magát vagy négy katonával, akik pont felé tartanak, így azonnal sarkon fordul, hogy visszarohanjon, de a sarkon egyenesen belerohan egy cserepeket szállító kordéba, és annak tartalma az úttesten csattan, ő meg nagyot esik, megrántva a bokáját és elvágva a tenyerét. Nem nagyon lesz ideje sem felállni, sem ilyen állapotban elmenekülni és a csodákban már rég nem reménykedik. Minden esetre talán annyi ideje van, hogy a széttört cserepek közé ürítse, rejtse inge tartalmát, hiszen ha megtalálják nála, akkor úgy is mindegy, inkább vesszen oda.

/Flint/


A kölyök hosszú rohangálásának egy árus vetett véget. Bár ha tudta volna, hogy ez lesz, inkább idejében kikerüli az árujával, ugyanis csak másod állásban kereskedik, fő tevékenysége a cserépégetés. Ám utólag mindig okos az ember, előre meg nem láthatta a balesetet és portékája pusztulását.
Azon viszont nem segít a sajnálata, hogy a tolvajt fülön fogják és első percekben a katonák a legkevesebb gondja. Mielőtt az ő markukba kerülne és levinnék a palota mélyébe, már a mesterember is jól elveri a szerencsétlenségét és dühét levezetve a kis enyveskezűn. Nem is figyel oda, amikor óriási értékeket rejt a törmelék alá.
Ám ez csak az első felvonás volt. Mikor a tömlöcbe kerül, a lebukás után nem tesznek fel neki keresztkérdéseket. Egy fekete csuklyás fazon körül állt több lándzsás és az érkezők jelentenek neki.
-Elkaptuk nagy tiszteletű inkvizítor. Örülök, hogy értékes idejéből sikerült szánni egy keveset az ügyre.
-Semmiség. Még nem dőlt el, hogy mágia segítségével sikerült-e ennyi ember előtt fényes nappal kilopni az ékszereket vagy az Ön emberei mulasztottak.
-Biztosíthatom, hogy a király és a Kincstár védelme tökéletes és nem juthatott volna be, ha nem folyamodik sötét praktikákhoz.
-Elég! A vizsgálat mindenre fényt fog deríteni, ahol most még sötétség honol. Hozzátok a Júdás-széket!
*A csuhás egy könyvet szorongatott a bal kezében, melynek címe Malleus Maleficarum.


/A kép illusztráció, nem teljes./

A gyerek kezeit és lábait négy kötélhez kötözték, amivel négy csigán felhúzták. Az ülepe alá pedig egy hegyes karóként kicsúcsosodó széket raktak, amire félig ráengedve egyensúlyoznia kellett. Ám ez nem egyszerű, mert váltott műszakban négy markos legény rángatta fel-le a kender kötelet, így gondoskodtak róla, hogy mindig másként legyen egyensúlyban és állandóan mozogni kelljen neki.
-Ha őszinte vagy, fájdalmaid rövidülnek és büntetésed enyhülni fog. Mondj el mindent, ahogy volt a mágus életedről és förtelmes tetteidről!


/A Júdás székéről bővebben itt:
http://bizzariummagazin.blogspot.hu/2014/06/7-borzalmas-kinzasi-forma.html /

Mielőtt még feltápászkodhatna a cserepek közül, máris zuhognak rá az ütések, de ezt még nem az őröktől kapja, hanem a dühös fazekastól, aki nem is tudja, hogy a portékája értékénél egy vagyonnal lett gazdagabb, amit Flint elrejtett a cserepek között.
Karjával védte magát, ahogy tudta, de aztán megérkeztek a katonák és kiszabadították, bár tőlük is kapott jó párat, amiért kergetőzést játszott velük a városban.
A fiú persze ordított, hogy szánalmat keltsen maga felé a járókelők között, de ebben a városban senki nem segített egy magafajta utcakölyöknek, így hamarosan a már jól ismert tömlöcbe vezető úton rángatták lefelé tépett ingénél és a haján ál fogva, ahol érték.
Csak abban reménykedhetett, hogy az ékszerek ellopásáért  nem vonhatják felelősségre, még ha börtönbe is dugják, hiszen továbbra sem találtak nála semmit.
De mikor meglátja a fekete kámzsás alakot, akit lándzsások vettek körül, meghűl benne a vér és a lábai nem engedelmeskednek, úgy kell közelebb vonszolni.
~ Inkvizítor? Miért inkvizítor, hiszen én nem csináltam semmi olyat……? ~ zakatol benne a néma kiáltás, miközben tágra nyílt szemekkel, fal fehéren mered az alakra.
Aztán úgy néz ki, hogy választ is kap a fel nem tett kérdésre, hiszen nem csak a lopással vádolják, hanem egyenesen azzal, hogy mágiát használt!
- Nem! Én nem is ismerek ilyen praktikákat! – kezd el vergődni az őrök keze között, mint aki megháborodott. – Kérlek inkvizítor úr, én csak egy egyszerű fiú vagyok, semmi közöm a dologhoz, csak megijedtem, kérlek, kérlek higgyetek nekem. – húzatja, vonszoltatja magát, végül felemelik és úgy kötözik meg miközben folyamatosan ordít és vergődik, egészen addig míg rá nem kezdik ereszteni a hegyes végű székre.
- Istenem! Kérlek! Bevallok mindent, ne …..könyörgöm csak ezt ne! Én loptam el az ékszereket, de csak egy tolvaj vagyok, semmi több, nem használtam semmi mást csak az eszemet és a kezemet…..könyörüljetek, mindent bevallok……a cserepek közé dugtam, ott van mind, csak …….simán elloptam. – hadar és bőg, könnyei és taknya folyik végig az arcán, annyira próbálja meggyőzni a körülötte állókat, főleg a kámzsás Atyát.
Inkább a kezét vágják le, vagy dugják tömlöcbe örökre, mint ez!

/Flint/


A tolvaj úgy tűnik megtört és elkezd válaszolni a kérdésekre. Ám még nem tudja, de hamarosan kívülről szó szerint megtanulhatja a Malleus Maleficarum könyvet, melynek fordítása a Boszorkányok Pörölye.
Sok pap, kik a király bizalmasai figyelmeztettek már arra, hogy elavult mű, mely az emberek birodalmának megalapítása előtt a káoszban született és amely egyik alap tézise, hogy „Ne kérdezd meg soha senkitől, hogy boszorkány-e! Kérdezd inkább azt, hogy mióta és kik a bűntársai?”
Miközben szedik ki belőle az információkat, melyben részletes elmondást követelnek az ékszerek eltűnésére, a szomszéd vallató szobában egy ismerősnek tűnő ordítás hallatszik fel-fel. Mintha Zamon lenne az, de ilyen hangot még sosem hallott tőle senki. A mindig nyugodt és békés hivatalnoktól a legtávolabb állt ilyen hang kiadása.
Hamarosan megszűnik a szomszéd zavaró hangoskodása és egy bőrkesztyűs, kopasz, nagy darab fickó nyitott be az ajtón. Még épp a fiú által is épp csak hallhatóan súgta a csuhás fülébe.
-Az öreg ügyintéző meghalt, de előtte mindent bevallott.
*Az inkvizítor mohón nézett Flintre. Ha elmondott mindent, ahogy volt, a következő kérdést teszi fel neki.
-Nos? Nem akarsz még valamit elmondani nekünk?
*Ha viszont idő közben jobbnak látta esetleg a szájára ülni és várni, mi vár még rá itt, egy esetleges hiányos vallomás esetén a következőket mondja:
-Ez örömteli hír. Ideje lesz tőle is megtudni mindent.

Soha nem került még Flint ennyire rossz helyzetbe, ez még a tolvajbanda vezetőjének lányán is túl tesz és egyáltalán nem akarja, hogy folytatódjon. Amennyire telek tőle ügyes tolvaj, de ennél nem több, csak egy utcakölyök, aki ha alaposan felpofozzák is, hamar elmondja amit tud, nem, hogy a rettegett inkvizícióval rémisztgessék. Már az is haladás, hogy egyáltalán meg tud szólalni és nem dermed meg, bár valószínűleg a szék hideg és igen kellemetlen helyen érintése oldja meg azt úgy, hogy ha befognák a száját sem hallgatna el.
Mindent igyekszik elmondani, amit csak kérdeznek, csak ne fogjanak rá semmilyen boszorkányságot, mert látta már, hogy bánnak azokkal és nincs kedve kipróbálni.
Csak akkor reked meg benne a szó, amikor eljutnak a fülébe a szomszéd szoba sikolyai, amikben mintha Zamonra ismerne, de most hátborzongató módon, aztán megjelenik a nagydarab, hájas fickó, akiről lerí, hogy kínzómester és a pap fülébe súg, hogy más ne hallja, de Flintnek éles a füle és még jobban potyogni kezdenek a könnyei, amikor maghallja a hivatalnok halálát.
Ha azt a szerencsétlen, ártatlan embert megölték, mi lesz vele?
Flint csak hápog és hang nem jön ki a torkán, csak a könnyek patakzanak az arcán rendületlenül.
- Én már…….mindent elmondtam…..uram……mit akar még? Ott vannak az ékszereke ahol mondtam, kérem keressék meg……- nyöszörög kétségbeesetten.