/Flint/


A kölyök nagyon megijedt a máglya haláltól. És a gonosz teremtmények elleni elszántságot mi sem támasztja alá, mint az ártatlan irodista halálra kínzása. Így igen készséges tanú lesz a gyerekből.
Úgy tűnik hisz neki és elküldi a kopaszt megkeresni az elveszett ékszereket. Őt pedig leengedték és barátságosan paskolta meg a vállát a vallatója.
-Látom, becsületes, derék fiú vagy. Még ha néha rossz útra is tévedsz. Ne félj egyet sem! Őszinte szavaid meghozzák a kellő enyhítést, ha mindent úgy találunk, ahogy mondtad.
*Hamarosan meg is érkezik a hír, ami szinte megváltás a délosinak. Hiszen egyre közelebb jut ahhoz, hogy ne vádolják oly tettekkel, amit el sem tudna követni akkor se, ha akár csak megfordulna a fejében. Hiszen nincs varázs ereje.
-Rendben van, öcskös. -mosolyogva mondta- Már csak egy valamit kell tisztáznunk. Valamikor a közelmúltban találkoztál egy varázslónővel. Igazam van? Lehet csak egy apró dolog, amit alig vettél észre. Kérlek gondolkodj erősen!

Sok mindenen ment már keresztül Flint, de ilyen közel még sosem érezte magához a borzalmas halált és annak az inkvizítornak egy csepp szánalmat sem látott a szemében.
Máskor hazudott volna össze-vissza csak, hogy mentse magát, de most úgy ömlött belőle az igaz szó, mintha öntötték volna.
Az sem érdekelte, hogy tolvajként elítélik, csak ne fogják rá, hogy mágikus dolgokkal praktikál!
Sem a vallatást nem akarta, hiszen azt az ártatlan szerencsétlent sem kímélték és a hangokból, amik a szomszéd szobából a halála előtt átjöttek, borzasztó dolgokat művelhettek vele, sem a máglya halált nem szerette volna kockáztatni.
A lopásért, mivel itt még sosem kapták el, talán megússza még a kézlevágást is és talán csak megkorbácsolják, de varázslásért……..Azt sem tudja mi fán teremne.
Nagy megkönnyebbülésére leengedik arról a félelmetes székről és még meg is „dicsérik”, amikor a nagydarab fickó elmegy, hogy kiderítse igazat mondott-e. Nagyon reméli, hogy meg lesznek az eldugott ékszerek.
- Igazat mondtam, uram, a színtiszta igazat, mindenre esküszöm, amire csak akarja. – mondja sietve.
Nagy sóhaj szakad ki belőle, mikor a feszült várakozás után, megérkezik a katona és bebeznyosodik, hogy Flint most igazat mondott.
- Látja, uram és mindent úgy adtam elő, ahogy volt. – enyhült valamit a gyomrában lévő görcs, de persze még messze volt attól, hogy nyugodt lehessen, főleg mikor kapott még egy kérdést, amire csak nagy szemeket meresztett és a félelem, megint csomót kötött a beleire.
Erősen ráncolta a homlokát, mint aki töri a fejét, de semmi nem jutott eszébe, hogy találkozott volna valami varázslófélével, ha csak a jósnőre nem céloztak, de hát azzal már jó rég nem találkozott.
- Már jó ideje vándorlok ide-oda, de varázslónővel nem találkoztam, vagy legalábbis nem tudtam róla. – válaszolja bátortalanul, mivel igazat mond, Lisbeth nem varázslónő, ő egy boszorkány.

/Flint/


Az inkvizítor továbbra is kedves arcot vág és furcsa bizalmaskodással hajol közelebb.
-Elhiszem amit mondasz. Ezek szerint nem vettél észre semmit. Mivel ilyen segítőkész voltál, és készségesen tisztáztál minden felmerülő körülményt, mi is enyhítjük a büntetésedet. A lopás, különösen az adófizetők pénzén vett értékek megrövidítése igen súlyos bűn, de az akasztást javasolni fogom mellőzni és a börtönből is enyhe mértéket ajánlok majd a bírónak. Ha minden jól megy, együttműködő tanúként elhagyhatod celládat, mikor betöltöd a negyvenedik életévedet.
*A zárkába kísérés után az enyves kezűnek rá kell jönnie, hogy nem képletesen értette senki, hogy elhagyhatja majd egyszer ezt a szűk patkánylyukat. Egyáltalán nem nagy, háromszor három méteres. Ám amikor a földre ültetik, egy különleges ajándékot kap.
-Had tanítsalak meg ezzel a hangszerrel játszani! -mondja az egyik ide kísérő katona, miközben a másik két hasonló eszközt nyújt felé.
-Ezt úgy hívják, hogy a Vétkes Furulyája. Ezt fogom megtanítani a kezedben fogni.
*Egy fából faragott tárgyat vett el, mely végén lévő bőrszíjat Flint nyakához szíjazzák túl szorosra. Majd ez után jön a keze, mely a hosszú, csavart furulyára emlékeztető rúd két oldalán közvetlenül kunkorodó bilincsbe helyezték. Ennek centi széles keresztvasát a csavart bordák menetén fel-le lehetett tekerni és egy pöcök áthúzásával a lyukakon rögzíteni. És egy hasonlóba a lábait is tették.
Nem tűnik elsőre kényelmetlennek egy ilyen szép kidolgozású faragott fában raboskodni, ám az őrök gondoskodtak arról, hogy a csuklóit fogó bilincs közvetlenül az álla alatti lyukig fel legyen tekerve és rögzítve. Míg a lábait sem messze hagyták. Így az lekövetkezendő egész egy nap alatt két választása van az utcakölyöknek. Mivel csak magzat pózban, majdnem mozdulatlanul tud lenni vagy felhúzza a lábát és görnyedt hátát a falnak támasztja. És így lenni huszonnégy órán keresztül. Vagy próbál lefeküdni és vállalja, hogy valamelyik testrészét elnyomja a teljes testsúlya.
Az biztos, hogy hamar rá fog jönni, nem kell ennyi idő, hogy ha így hagyják, a lába nem sokáig fogja bírni. Valószínűleg nem fog olyan gyorsan futni, mint most. Bár nem sejti, hogy a mozgás teljes hiányában gyorsan romolhat az állapota idebent. A csontok megritkulnak, ha nem kell elbírniuk a test súlyát. És az izomszövetek is torzulnak a kicsavart, majdnem nyakig felhúzott pózban.




Az őr társa nagyon hasonló, de vasból készült eszközt is hozott, ám minden bizonnyal esztétikai okokból döntöttek a fa verzió mellett.
Pontban másnap ilyenkor lép be az inkvizítor. Híg levessel teli tálat hoz, melyet a tolvaj fejéhez közel rak, hogy az bilincsétől ne kelljen megszabadulnia ahhoz, hogy nyakát nyújtogatva lefetyelni tudja.
-Nos, gyermekem? Nagyon hálásak vagyunk már az eddigi segítségedért is. De tudnom kell, hogy eszedbe jutott-e valami! Ha jól tudom, volt időd itt gondolkodnod, hogy ki lehetett a téged megkörnyékező boszorka.

Nem lehet felróni Flint-nek, hogy egyáltalán nem tud hinni az inkvizítor kedvességének és erre meg is van minden oka. Ki hallott már olyat, hogy egy vallató pap ilyen jóindulatúan viselkedjen egy fogollyal, aki épp az imént vallotta be összes bűnét a tolvajlásaival kapcsolatban, ráadásul az uralkodó ékszereit lovasította meg.
Kicsit arrébb húzódik, amennyire csak tud, de reménykedve hallgatja a szavakat, először hinni sem akarva a fülének, de mire az Atya a végére ér, újból könnyek gyűlnek a fiú szemébe.
Hiszen az egy dolog, hogy kínjai közben minden jobbnak tűnt annál, de azt is tudja soha nem él meg ennyi időt a börtönben. Ennyi erővel már most elvághatnák a torkát az emberségesebb lenne, tudja hogy bánnak a magafajtával idebenn.
Sejthette volna, hogy a kedvesség csak kegyetlenséget takar.
Azonban már nincs ereje még a vergődéshez sem, ahogy abba a lyukba kísérik, ahol valószínűleg jövőbeni életét élheti le, de még nincs vége a megpróbáltatásainak, ahogy az egyik őr felé közelít valami furcsa eszközzel.
Semmi jóra nem számítva kezd kapálózni, de könnyedén lefogják és bele erőltetik a szerkezetbe, aminek végeztével Flint úgy össze van szorítva kuporgó pozícióba, hogy még levegőt venni is nehezen tud.
Nekidöntik a hideg, nyirkos falnak és magára hagyják, ahol csak magában zokoghat, de tudja, hogy nincs segítség. Képtelen valami kényelmesebb helyzetet felvenni, egy idő után már mindene zsibbad és rázni kezdi a hideg. Még aludni is képtelenség így, de végül a kimerültség legyűri. Arra riad fel, hogy oldalra dőlt és most már végképp mozdulni sem tud, mire megcsikordul a cellája ajtajában a zár, szinte félholt és bármit megtenne, hogy szabaduljon, akár arra is megesküszik, hogy az anyja boszorkány volt, ha erre kérik, igaz azt sem tudja ki volt.
Homályos tekintettel látja csak az ismerős fekete kámzsás alakot, meg, hogy letesz valamit az arca elé, de bár gyomra heves rángatózásba fog, nincs elég ereje még ahhoz sem, hogy a fejét megemelje.
- Nem…….de várjon, uram…..találkoztam egy nővel, aki biztosan boszorkány volt, bár akkor még nem tudtam, mert azt mondta nekem, hogy jósnő, de aztán…….valakitől hallottam, hogy a démonokkal praktikál…. , de ….de Braslov-ban találkoztam vele és az nem mostanában volt, de…..biztos megismerem, ha látom……kérem uram, vegye le rólam ezeket, én minden elmondtam és segítek……tényleg segítek, csak szabadítson meg tőle. – nézett könyörögve a férfira elhalóan. – És tudom, hogy a városban működik egy banda is, talán a vezetőjük lánya is boszorkány uram, mert másként, hogy lelet volna rám. – jut eszébe még egy mentő ötlet, amivel talán két legyet ütne egy csapásra.
Tudta, hogy ha még egy napot így kell töltenie, valószínűleg sosem áll talpra és akkor csak napjai lehetnek hátra és Flint nem akart meghalni.

/Flint/


A fekete mágia felesküdött üldözője igen mohó pillantást lövellt a fiúra a két név hallatán. Egészen pontosan nem is kapott neveket.
-Mond csak, gyermekem! Ha ennyi időt töltöttél el velük, bemutatkoztak neked valahogy? Nagyon fontos, hogy minél több mindent elárulj róluk. Nem biztos, hogy el tudjuk fogni őket, de ha minél többet elárulsz róluk, annál könnyebb lesz a mi dolgunk.
Ha most is őszinte leszel, talán könnyíthetünk a büntetéseden.
*A férfi nem is remélt ekkora áttörést. A könyve csak annyit tanított, hogy legalább egy további sötét lelkű varázstudót foglyon el minden egyes rab kihallgatása után. Zamon tévedésnek és vakvágánynak bizonyult. Ám a remény csillog a szemében, hogy a délosi két bűnfészekbe is bele futott, mindkettő ígéretes.

Ha nem az ájulás határán lenne szegény kölyök biztosan észrevenné a mohó tekintetet felvillanni az inkvizítor szemében, de sem kényelmetlen helyzete, sem a fáklyák gyér fénye nem teszi lehetővé ezt most számára, csak az az egyetlen remény élteti, hogy tud valami olyat ajánlani az atyának, amivel megválthatja magát a további szenvedésektől, de legalábbis ebből a kegyetlen kalodából.
- Nem…..akarom mondani nem töltöttem velük sok időt, éppen csak ismertem őket. – tiltakozik Flint sietősen, de azért azt érzékeli, hogy a papot érdekli a dolog és ezért ráharap, mint kutya a csontra és azonnal folytatja. – De a nevüket azt…..tudom, mert véletlenül hallottam, ahogy szólítják őket. A jósnőt Lisbeth-nek hívták, az itteni lányt meg Norye-nek, de ennél többet nem igen tudok, talán még annyit, hogy Norye nagyon-nagyon kegyetlen. – teszi hozzá fürgén, hogy minél készségesebbnek tűnjön.
Azt persze nem teszi hozzá, hogy azért ennyire nem volt kreatív, mint amiben az inkvizítor atya részesítette, de lehet, ha lehetősége lett volna, akkor rácáfol erre.
- Most már kienged innen, uram? – kérdezi reménykedve.

/Flint/


A gyér világítás miatt elkerüli a zsebes figyelmét az apró jelek az arcon, mely árulkodnának róla, hogy mennyire nem fogja tűrni a hazugságot. Ebben az ügyben legalábbis egészen biztos. Nem kívánja kockáztatni a kulcs információ elvesztését csak azért, hogy kedvesnek tűnjön.
-Elhiszem, ha mondod, hogy neked semmi közöd azokhoz a gonosz nőszemélyekhez. -simogatja meg öreg kezeivel a gyermek arcát- De most még nem tehetek érted semmit. De ne izgulj! Holnap ugyan ilyenkor visszajövök. Addigra átgondolod, hogy mit hallottál róluk és elmondasz nekem mindent. Ha jó leszel, akkor megígérem neked, hogy nem bánthat majd senkit az a két hárpia. És nagyon sokat rövidíthetsz a büntetéseden. Lehet, hogy ki is szabadulsz, ha sikerül rájuk bizonyítani, amivel vádolod őket.
De most hagylak is gondolkodni. Tudom, hogy ami eddig eszedbe jutott, azt már elmondtad nekem és nagyon mélyre kell leásnod az új dolgokért. Talán valaki elszólta magát, hogy hova készül Braslov után Lisbeth. Vagy valakit láttál, aki ismeri őt jobban, mint te. Esetleg tudod, hol bujkál az a Norye.
*Ezzel kiment és a kísérői mögött becsukódott az ajtó ismét sötétben hagyva őt a tál levessel. Ám nem telet el egy egész nap, mire nyílt a zár. Hagytak bőségesen időt neki, hogy megegye az ételt, ám a kopasz jött be egy kilencfarkú macskával a kezében.
-Az öreget bolonddá teheted, de engem nem. Tudom, hogy valamit szándékosan eltitkolsz. De ne hidd, hogy majd itt eléldegélsz a becsületes emberek pénzén meg sem mozdulva egész nap! Tudod az én feladatom, hogy ösztökéljem a hazugokat a beszédre. És hogy lerövidítsem az itt tartózkodást mindenkinek.
*Ezzel nagyot suhintott a korbáccsal és harmincat vert a kölyökre, mielőtt elment volna. Az inkvizítor pedig ígéretéhen hűen újra visszatért, hogy újabb részleteket szedjen ki belőle mosolyogva és gyengéden simogatva. Arra volt kíváncsi, hogy ki ismerhette közelebbről a két boszorkányt? És hol szoktak gyakrabban megfordulni?


/Kilenc ágú ostor/

Hüppögve mered a papra, mert úgy érzi, hogy már teljesen megbénult, ami szörnyű rémképekkel gyötri és a férfi úgy néz ki, hogy hisz is neki, kedvesen beszél vele, simogatja, mintha az anyja lenne, aki tényleg törődik vele, bár a sajátját soha nem ismerhette meg.
Bár egy inkvizítorról soha nem gondolná, hogy ilyen is tud lenni, most összezavarodik és nem tudja mit gondoljon, viszont a beszédével azt reméli elérni, hogy végre elengedjék.
- Neee……kérem, neeeeeee – nyöszörög, ahogy meghallja, hogy nem könnyít az atya a sorsán, hanem holnapig legkevesebb így kell maradnia, mert nem mondott eleget.
- Nem tudok semmi többet, már mindent…….elmondtam – sírja el magát levegő után kapkodva, ahogy a fény távolodni kezd és hamarosan ismét sötétség veszi körül.
Pánikba esik és minden izmát megfeszítve próbál szabadulni, ezzel csak még jobban fájdalmat és szenvedést okozva magának. Végül kimerülve, lihegve feladja.
Ekkor érzi meg az étel illatát, hiszen már arra sem emlékszik mikor volt étel utoljára a gyomrába, így orra tévedhetetlenül találja meg az illat forrását. Nem tud annyira felemelkedni, hogy legalább, mint a kutya lefetyeljen, így végül magára és a földre borítja a híg lét és onnan nyalja fel, amit lehet.
Mivel teljes sötétségben van, nem tudja mennyi idő múlva csikordul ismét a zár és már előre készül, hogy mivel fog rimánkodni a papnak, de nem az jön, hanem a kopasz kínzómester és egy korbácsot is hoz magával. Flint kimeredt szemmel néz rá, ahogy beszélni kezd és izmai ismét belefeszülnek a kalodába, ahogy ösztönösen menekülne.
- Uram….ne….bántson! – nyüszít, aztán ahogy egyre-másra érik az ütések, már ordít és sikít, de mindhiába, hiszen senki nem segít rajta, aztán már csak nyög végül elhallgat, ahogy végre az ájulás jótékony leple eléri.
Hangokra eszmél, az inkvizítor az, aki ismét ott guggol előtte és kedvesen beszél hozzá, arcát cirógatva.
- Lisbeth-ről ne…..tudok semmit……nem tudok. – akadozik a nyelve. – Nem láttam azóta, de Norey…….a házat……meg tudom…..mutatni…….nem ismerem a várost, de meg tudom…..mutatni. – ejti le a fejét és egy pillanatra valószínűleg újra elájul.

/Flint/


A gyerek vonakodik itt maradni, ám ilyen pózban még a vállát megrántani is fájdalmas. Ezt kipróbálta már akkor, amikor kétségbeesetten próbálta rángatni furcsa bilincsét.
Ám amikor visszatér a csuhás, hogy ismét faggassa, már bizony átgondoltan tudja, hogy mit akar mondani. Már egy napja, hogy Lisbethet az egész birodalomban körözik, egyedül csak a sereg Össznépi váránál küzdő katonáit ápolók között nem nézték meg. De ugyan ilyen elszántan próbálták kézre keríteni a tolvajok hercegnőjét.
Amikor együttműködőnek bizonyul Flint ismét, készségesen leveszik róla a furulyát és érezheti máris, hogy milyen megnyomorodott állapottól menekült meg. Már ez a pár nap is elég ahhoz, hogy több percig rosszalkodjanak csontjai és furcsán mozogjon. Ám nem türelmesek az őrök annyira, hogy több percet várjanak. Megfogják két oldalról a hóna alatt és segítenek nem csak felállni, de menni is. Oda, ahová ő vezeti a hatóság embereit.
A városőrség parancsnoka is velük van és halkan morogva próbál segíteni a tolvajnak.
-Már próbáltuk párszor elkapni, ha az, akire én gondolok. Ha tudsz valamit, amivel tőrbe csalhatjuk, biztosan el tudod hívni egy találkozóra valahová. És ott készen várhatnánk.
*Ha visszaemlékszik az első találkozásra, Norey nevetve említette meg, hogy az ajtón dübörgők elől hogy menekült volna a délosi, miközben őt keresték. Itt nincsenek lefizetve a strázsák, mint Délosban. A rabló-pandú játék igazi, és Flint most hirtelen a másik oldalon találja a helyét.

Hangjából is hallani Flint-nek, hogy mennyire igyekszik kedvére tenni az inkvizítornak, ami persze nem is csoda a vele való bánásmód után, valószínűleg más is ugyan ezt tette volna a helyzetében és elvégre ő csak egy árva tolvaj gyerek volt. Nem mintha ez bármilyen kivételezett helyzetet eredményezhetett volna a javára. Egy olyan, mint ő senkit nem érdekelt, ha eltűnik az utcákról.
Lisbeth-ről tényleg nem tudott semmit és hazudni nem mert, a tolvajcég vezérének lányát viszont minden lelkifájdalom nélkül feladta, hiszen az sem sokat cicózott vele, mikor a kezébe kaparintotta és csak a szerencséjének köszönheti, hogy kikeveredett a kezei közül.
Ez meg is hozza a kölyöknek a megváltást, mert a pap int az őröknek és azok megszabadítják a hangszer alkotta kalodától.
Lehet, hogy nem hosszú napokat töltött elgémberedett pózban, de az épp elég volt, hogy most meg se tudjon mozdulni először, de mire erőt venne magán, hogy fájdalmasan makacskodó izmai ismét működjenek, az őrök talpra rángatják és már vonszolják is, miközben Flint könnyekkel küszködve nyögdécsel.
A katonák parancsnoka nem sokat habozik, hogy a fiú tudomására hozza mit várnak tőle és Flint egyáltalán nem érzi árulásnak, ha most készségesen segít, azonban az biztos, hogy ha egy módja lesz rá, akkor úgy megpattan, mint ahogy illik, ha már lehetősége adódott szabad levegőt szívni.
- Én vagyok uram a legjobb csali. Csak ültessen ki valahová, ahol sok ember megfordul és meglátja, hamarosan lecsap rám, vagy ő, vagy az emberei. – ad ötletet Flint Norey elkapásához.

/Flint/


A városparancsnok nem volt ostoba ember, figyelő tekintettel tart rendet az emberek fővárosában. Már sejti, hogy ha újra kopognak a tolvajok fészkének ajtaján, akkor ugyan az lesz, mint az első találkozáskor. Ám szerencsére a kölyköt sem ejtették a fejére és adott is egy jó tanácsot.
Álruhás katonák vigyáznak rá, miközben Flintet is álruhába bújtatják a főtér piacán. Az utóbbit elkapott tolvajnak öltöztetni a saját magán viselt véresre vert gúnyájába, míg utóbbiak többsége egyszerű, jó módú kereskedőknek.
-Nekem mindegy, hogy boszorkány vér csörög-e benned vagy sem. Tégy csodát!
*Csak két strázsa sétált egyenruhában tőle távol, engedve azt, hogy a jó nép közelebb jöjjön, mint a megszokott. Rothadt paradicsommal és záptojással dobálták a délosi gyereket, amíg az egyik egészen közel nem jött és sétabotjával el nem kezdte ütlegelni.
-Na baszogasd a buzit, te buzi! -mordult rá az őr, mire az inkább sértődött arccal odébb állt.
*További szitokszavak és már kővel dobálás is egyre gyakoribb, ám a szorult helyzetben lévő enyveskezűnek figyelnie kellett a tömeget, hiszen ő láthatta meg legkönnyebben az emberek között a felbukkanó ismerősét, jó kilátással rendelkező pozíciója révén.
Amikor int a fejével vagy egyenesen felordít a zsebmetsző, hogy ott van a keresett nőszemély, akkor két civil ruhás fakabát ugrik oda két oldalról, hogy már meg is ragadják a kezét.





-Nem! Ez nem igaz! Eresszenek el, a másik nő az!
-Gyere boszorkány, most a kezünkben vagy!
-Nem, nem vagyok boszorkány! Ez valami tévedés. Az a kölyök a sátán gyermeke, aki ott ki van láncolva a lábánál fogva a porondon.
-Majd az inkvizítor úr kikérdez, bízhatsz benne. Nem fog ő tévedni, hidd el!
-Nem, nem akarok vele beszélni. Hallgassanak meg, mindent elmondok maguknak, mielőtt megszökik az az ördögfióka. Kérem, hallgassanak meg!
*A hatóság emberei hajthatatlanok voltak és hamarosan a csalijukat is utánuk vitték lábánál fogva megláncolva. Ugyan abba a háromszor hármas cellába lettek összezárva, a lány a falhoz kiláncolva, míg a kölyök újra a „hangszerben”.

-Szóval te köptél, kis pokolfajzat! Összejátszol a hatóságokkal és minden félét hazudozol, csak hogy kikerülj innen.

Flint egyáltalán nem úgy gondolja azt, hogy lehetőleg helyezzék szem elé, ahogy a parancsnok. Azt hitte, majd hagyják bóklászni a piactéren és akkor talán lehetősége lesz a szökésre is, de megint rosszul számított. A katonát sem ejtették a fejére és a kölyök hamarosan egy pellengér tetején találta magát, ahol a város népe és álruhás őrök vették körül.
A tömeg persze örült a szórakozásnak és nem soká mindenféle rohadt gyümölcsök, büdös tojások kezdték megtalálni az oda láncolt fiút és persze a szokásos nyelvköszörülések, melyeket hagytak rajta csattanni.
Flint koszos arccal, összecsomósodott hajjal nem nézett ki valami jól, véres, korbács szaggatta csíkok villantak ki szakadt inge alól, ahogy karjával védte a fejét, de az egyik néző eléggé túlzásba vitte a dolgot, amikor botjával kezdte csépelni.
Ezt már az őrök sem hagyták, na nem azért valószínűleg mert a testi épségét féltették, hanem mert nem akarták a csapdában vergődő csalit elveszíteni idő előtt.
Ezért aztán a kölyök nagyon is örül, amikor meglátja a lányt a körülötte álldogáló nézők között és azonnal vadul mutogatni és kiabálni kezd, hogy felhívja rá a figyelmet, aminek meg is lesz a foganatja, mert az álruhás katonák el is kapják.
Flint-nek azonban egyszer sem adódik alkalma meglépni, láncait nem sikerül kioldani, így Norey-el együtt vissza is zsuppolják a régi cellájába, ahol már egymaga is zsúfoltan volt, de még ezt is elviselte volna, azonban a kaloda is visszakerül rá, amit már nem tűr szó nélkül. Visít mint akit nyúznak, hiszen megtapasztalta már annak „jótékony” hatását, de nem tehet semmit, belekényszerítik.
Egy vigasztalhatja csak, hogy legalább egyik kínzója itt ücsörög vele, vagyis álldogál a falhoz láncolva.
- Persze, hogy köptem te szajha, majdnem megöltél, miért kellett volna tartanom a szám. Ha rajtad lenne ez a vacak, te is sírva könyörögnél, hogy beszélhess. – vág vissza dühösen. - Megérdemled, amit itt kapsz!

/Flint/




A lány nagyot rúg a tűsarkú csizmája talpával a gyerek arca felé. Rá kell jönnie hamar a furulyásnak, hogy itt neki kell táncolnia, mégpedig úgy, ahogy más fütyül, hiszen nincs egy súlycsoportban sem védekezésben sem piszkálás terén a szépséges hölggel.
-Nyavalyás kis senkiházi! Azt hiszed, elbánhatsz velem? -rúg még egyet- Ne felejtsd el, hogy ki vagyok! Idáig csak téged értek tetten, ha ide kerültél. Azt mondom majd, hogy csak egy megszállott bolond vagy, akinek elvette az eszét a sötét erőkkel való kísérletezés. -még egy rúgás- És téged törnek kerékbe, miközben nekem semmi bajom nem lesz. Csak annyit tudnak felhozni ellenem, hogy sikítoztam és rángatóztam a katonák kezeiben, amit más is megtenne.
*Egy valamit egyikük sem tudott. Nyílt hirtelen az ajtó és az inkvizítor lépett be rajta fáklyával és több őrrel. Szemében pedig most is ugyan az a mohóság csillogott.
-Meg vagy boszorkány! Leleplezted önmagad. Vigyétek a kihallgatóba!
-Nem... Nem! -a nő hangja hirtelen magasabb lett- Én nem arról beszéltem, én nem is mondtam ilyet! Én csak megfegyelmeztem ezt a gazfickót, aki megbűvölt és elvette az eszemet.
*Ám az őket titokban kihallgatókat nem tévesztette meg, meg voltak győződve róla, hogy tényleg a gyerek és a lány között volt valami fekete mágia, amit nem csak titkolt Norye, amit megpróbált csak Flintre ráverni.
Kétségbeesetten rángatta a karjait, miközben kibilincselve az erős férfi kezek a délosi által jól ismert szobák egyike felé rángatták. Esélye sem volt menekülni kétségbeesett kiáltozása ellenére.
-Nagyon jó szolgálatot tettél nekünk. És jutalmad nem is marad el, ne hogy azt hidd! Tíz évvel rövidül a büntetésed egy boszorkány elfogásában való közreműködés miatt. Figyelsz rám, fiam? Nem is olyan vészesen hosszú idő ez itt. Igaz? Csak szed össze magad és gondolkodj erősen, hogy ki tudhat Lisbeth boszorkány hollétéről. Nem kell megmondanod, csak egy nevet! Valakivel biztos jóban volt, miközben kapcsolatban álltál vele. Valaki, akinek a szavára biztosan elmenne egy találkozóra és ott elkaphatnánk őt is.
Ma nagyon ügyes voltál. De holnap a másik általad lebuktatott gonosz varázslónő ügyében is haladást érünk el. Csak maradj így és ha eszedbe jut valami, szólj nyugodtan nekem! Szeretnél a Vétkesek Furulyájából kikerülni, igaz?
*Ezzel bezáródott mögötte az ajtó, hogy egy nap múlva ismét megjelenjen.

A szájalásban mindig is képes volt a lehető legrosszabbat kihozni magából és nem mindig ügyelt a következményekre Flint és ennek most megint kárát látja, bár nem gondolta volna, hogy még itt is nekiesik ez a boszorkány, mikor egy hajszál választja csak el, hogy máglyára küldjék.
De erőszakos természetét nem tagadja meg a fiatal némber és a fiú kétségbeesetten nyüszít fel, ahogy eltalálja a lány csizmája és még csak arrébb sem tudja húzni a fejét.
- Hagyjál! – kiáltja, hátha meghallja valaki, mert nem elég, hogy teljesen össze van már gémberedve, még az arcából is ömlik a vér, ahogy Norey ismét eltalálja.
Bár nem túl sokban reménykedik, hiszen van, hogy egy napig sem néznek rá, most mégis nyílik az ajtó és Flint most őszintén megörül az inkvizítor látványának, aki kárörvendő mosollyal leplezi le a lányt.
Persze a kölyök egy percig sem hiszi, hogy a nő boszorkány, de akármit is varrnak a nyakába bőven megérdemli és egy percig sem sajnálja, hiszen most is megölte volna ha tudja.
Azonban neki nem adatik meg, hogy kárörvendjen rajta, mert egy kényszeredett mosolyra sem telik fájó arcából, csak szemei villognak vadul a kapálózó Norey után elégedetten.
- Ez egy démon, uram! – sziszegi még utána, hogy mindenki hallja.
Ekkor fordul hozzá a pap és ……és Flint egyáltalán nem azt kapja, amire számít!
- Hogy……? Tíz…..
Hallgat el, mert felfogni sem igazán tudja, főleg, hogy az atya tovább beszél, amit már alig fog fel, csak akkor tér kissé magához mikor kiderül marad a kalodában megint egy napra, amitől sírva kiabálni kezd, hogy mindent elmondott és ez nem igazság, hogy a semmiért kínozzák, egészen míg be nem reked és el nem ájul.
Másnap egy vödör hideg víz téríti magához és hirtelen azt sem tudja hol van, aztán belenyilall a kín.
- Uram……nem tudom ….hol van……, de, de…….volt egy lovagja…..valami….Kajmán….vagy nem! Aligátor kapitány…..a seregben szolgált ott……ő talán tudja……kérem, uram……- hangja elhalóan cseng és nem sok kell, hogy ismét elveszítse öntudatát.

/Flint/

Az inkvizítor örömét leli a kölyökben. Bár a mesélő fél őszintén, hogy ezek az érzések nem találnak viszonzást. Megesik az ilyesmi egy kínvallatáskor. Nem is rendítené meg az öreget, ha erről az apró részletről megtudná az igazat, folytatná ott, ahol abba hagyta.
-Nézzetek szét a sereg közelében! A legtöbben most az északi határnál vannak. De vigyázzatok! Szóljatok inkább a főinkvizítornak, ha megtaláltátok!
*Ha eddig nem volt még világos az utcagyerek előtt (de az volt), akkor most elég egyértelműen szembesülhetett azzal, hogy egy tolvaj vagy egy alvilág fejedelme könnyű prédának számít ezekben a mélységekben. Ám a fekete mágia üldözőinek elzárt termeiben is óvakodni kell a megbecsült társadalmi ranggal rendelkezőkkel való viszonyt illetően.
Ám hamarosan rábukkannak a nem is túl magas rangú tisztre és rajta keresztül álboszorkány kedvesére. Épp Össznépi környékén gyógyította a harcokban sebesült milicistákat. Párja pedig legtöbbször harcba vezette őket, ahol sebeket kaptak.
Tíz nap is eltelt, miközben Flintet mind a tíz alkalommal kifaggatták, hogy eszébe jutott-e még valami fontos, amikor is egyszer csak lekerül róla testét kényelmetlen pózba szorító hangszer és az őrök támogatása közben abba a kihallgatóba viszik, ahol elsőként a börtön bejáratától nem messze elbeszélgettek vele.
-Nos, akkor vegyük át még egyszer! Szóval Önök akkor már ismerték egymást Bras... -hirtelen meglátta a belépőket és másként folytatta- No, itt is van a mi kedves gyermekünk. Gyere közelebb, kölyök! Mond csak el nekünk az igazat!
*Talán lesz ideje Lisbethnek és a mellette álló Aligátornak még reagálni a félbe hagyott keresztkérdésre. Ám ideje elmondania az enyves kezűnek mindent őszintén. És itt az az igazság, amit az inkvizítor annak nyilvánít.

A mesélő félelme valós, a kölyök már az itt eltöltött idő alatt keservesen megtapasztalta, hogy a nyájas mosoly és kedves szavak egy kegyetlen szadista alakját takarják, hiszen bármit mondott mindig többet és többet követeltek tőle és már teljesen kifogyott a felhasználható információkkal.
Kezdte feladni, hogy egyáltalán kikerül ebből a hangszernek álcázott kínzószerszámból, vagy a börtönből valaha is, mivel hiába látogatta meg az utóbbi napokban az inkvizítor már csak nyöszörögni tudott és legtöbbször az eszméletlenség és az éber állapot határán lebegett.
Úgy gondolta, ha ki is szabadítják a kezét és a lábát, már akkor sem fog tudni lábra állni, mert egyszerűen nem is érezte azokat. Mikor végül bejött a kopasz két őrrel és leszedte róla a kalodát, ordítani kezdett kínjában, ahogy nem törődve izmai mozdulatlanságával, a férfiak felállították és hurcolni kezdték kifelé.
A lábát csak vonszolták, ahogy a hóna alá nyúlva cipelték, hiszen ha elengedték zsákként rogyott volna össze. A fájdalom elhomályosította a látását, így csak akkor ismerte meg a kihallgató szobát, amikor már benn álltak és ő úgy lógott az őrök keze között, mint egy rongybábú.
Hallotta a beszédet, de nem volt teljesen magánál, így csak nézett ki a fejéből, amikor az egyik őr megrázta, hogy csak úgy nyeklett-nyaklott a feje.
- Az igazat….. – ismételte erőtlenül, majd lassan rájött mit kérdeztek tőle és, hogy kik állnak ott vele egy szobában. – Ő a boszorkány, mindenki tudja. – nyögi ki merev arccal és könnyes szemmel.


Egészen összemelegedtek Aligátorral és már kezdte rendes nőnek érezni magát Lisbeth, amikor az egyház címerét viselő katonák jelentek meg és szeretőjével együtt se szó, se beszéd letartóztatták őket, a férfit megfosztották fegyvereitől és összekötözött kézzel hurcolták el őket.
A fővárosba vitték őket, ott is a palota pincéjébe, már amennyit látott a zárt kocsiból és addig, míg levitték őket.
Egy igen komor tiszt ült egy asztal mögött, őrök álltak a sarokban köztük egy kámzsás alak és még alig állta meg a lábuk, ahogy belöködték a jósnőt és a párját, mikor máris érkezett a kérdés minden magyarázat nélkül.
Azonban esze ágában sem volt ezen háborogni, hanem inkább csak sápadozott az őrök között, mert nagyon megijedt. Most nagyon bánta, hogy megpróbálta eljátszani a boszorkányt, hogy ezzel félelmet keltsen maga iránt, hiszen ezzel most alaposan belekeveredett a bajba és még Aligátort is magával rántotta.
- Csak Braslovban ismerkedtünk meg, uram, de nem tudom miért hoztak ide minket. A seregnek dolgozom, a sebesülteknek segítek és szükség van ott rám…….- igyekszik azért valamit válaszolni és igyekszik, hogy ne remegjen nagyon a hangja, de mikor meglátja a szobába berángatott fiút, még a hangja is elakadt.
~ Végem van! ~ sápad el fal fehérre, hiszen a fiú alig hasonlít önmagára, annyira megkínozták, a lábán sem áll meg. És persze azonnal bemártja.
- Nem! Ez nem igaz! – kiált fel. - Egyszerű jósnő vagyok!

/Flint és Lis/


A kihallgató tiszt már éppen írta volna le a papírra az általa kérdezetteket, mikor a sarlatán kijavítja. Türelmesen leteszi a galambtollat a tintatartóba és fa arccal néz a párra.
-Tehát Braslovba ment valahonnan és ott ismerkedtek meg. Elmondaná nekem az egészet?
*Az utcagyerek hirtelen kikerül az érdeklődés középpontjából, bár lassan érzi, hogy kezd újra helyrerázódni a lába. Ha valaki egész nap nyolc órán át ül egy asztalnál, jól esik neki felállni. Nos, ő 72 órája már majdnem teljesen a nyakához felhúzva a lábát meg sem tudott mozdulni. És fáj, ha csak rááll, de lassan újra normális a vérkeringése és remegve, de kezd megállni a lábán. Ám azért még mindig fogják a hónalját a katonák, nehogy reszketésnek vélje a megvádolt és megijedjen.
Apró megjegyzés, hogy a nő ide hozatalakor nem lehetett az egyház jele a katonákon, hiszen ha létezik ebben az országban egyházi hadsereg, akkor az az elemi mágiát birtokló papok képezte alakulat. Az inkvizíció mágiát nem használó, világi intézmény, mely üldözi a természetfölöttit gonosz célra használókat.
-Az akkor stimmel, hogy ön varázserővel bíró személy. Egy jósnő.

Szívesen elmondaná Lisbeth az egészet, mert valahogy érzi, hogy most valamibe nagyon bele akarják keverni és a pince árasztotta hangulat eléggé megrémiszti, még sosem volt ilyen helyen és nem is nagyon kívánkozna, ha rajta múlna. Ezért gyorsan ki kéne magyaráznia magát, mert itt láthatóan ő az akitől ezt várják, a kérdés neki szegeződött, nem Aligátornak, aki bár eleinte nagyon tiltakozott, most annyira csendben volt.
Azonban a kis tolva kölyök megjelenése döbbenetet hoz magával és a jósnő egy hangot sem tud kiadni, ahogy elkerekedett szemmel nézi a meggyötört fiút, akit csak az őrök tartanak, hogy ne essen össze.
De az már magához téríti, hogy az a kis piszok azonnal bemártja, bár minden valószínűség szerint eléggé ráhatottak, hogy ne sokat gondolkozzon kit és mivel vádol meg.
Azonban Lisbeth-nek esze ágában sincs hagyni, hogy boszorkánynak nézzék és aztán megégessék, mikor már olyan szépen alakultak a dolgai.
- Uram, egyáltalán nem igaz ez az egész! Jósnő vagyok igen, némi jó beleérző képességgel, de ez nem boszorkányság! Ez a bejegyzett munkám és Déloszban is ezt csináltam, kérdezze csak meg az ottani elöljárót, még neki is jósoltam! – ered meg a nyelve. - Csak rám szállt ott egy helyi banda és ezért vándoroltam el Braslovba, ahol szerettem volna letelepedni. Ott Ismertem meg a katona urat, Aligátort, aki aztán megmentette az életemet, mikor megtámadták a várost az orkok. Higgye el, uram semmi rosszat nem csináltam, csak próbáltam megélni. Ez a kölyök meg nem tud semmit rólam, csak magát menti! – néz villogó szemekkel Flint-re.



Flint egyáltalán nem bánja, hogy most nem ő van a középpontba, sőt egyenesen örül neki, mert igen csak rosszul érzi magát, ahogy a tagjaiba és izmaiba kezd visszatérni a vér. Ezer és sok hangya mászik végig karjain és lábain, amik legalább már kezdik érezni a talajt maguk alatt, bár, valószínűleg egyelőre csak bizonytalanul állna meg rajtuk és ha nem tartanák biztos a földön kötne ki.
Ráadásul a nő s olyan vasvilla szemekkel méregeti, hogy szaporán kezdi venni a levegőt. Nem szeretné, ha az inkvizítor szerető gondoskodása után, most az alvilági démonokkal gyűlne meg a baja, amiket a boszorkány idéz majd rá.
Igyekszik olyan kicsire összehúzni magát, hogy mindenki úgy gondolja ő itt sincs, még levegőt is csak halkan vesz.

A tiszt közöny arca elfordul, mikor a csuhás megindul felé és némi érzelem is átsuhan egy röpke pillanatig. Ám csak egy szemvillanás és utána újra a Múlt homályában székébe belesüppedt bútordarab lett, kit itt hagytak az istenek véletlenül a halálakor és most már ők sem tudják kimozdítani a helyéből. Mindennek és mindenkor ellenálló, unott kihallgató tiszt, aki közönyösen hallgatja a halandók panaszait.
Ahogy oda ért az inkvizítor, a fülébe súgott valamit bizalmasan, mely semmilyen reakciót nem váltott ki belőle. Az öregnek teljesen az arcába van húzva csuklyája, csupán szemei látszódnak ki, bal kezével összefogja szája előtt a két oldalát.
-Szóval Délosban is járt régen. -erőltetett érdeklődést a hangjába a katona- Azt a hírt kaptam, hogy önért készségesen kezeskedik valami Al-Sziszi úr, és így az Ön tisztessége megkérdőjelezhetetlen. Úgy látom, hamar végezni fogunk, csak gyorsan foglalja össze, hogy mi történt az úton! Melyik elöljáró vette igénybe a szolgálatait? Kivel találkozott, aki boszorkány lehet? Hogyan ismerkedett meg az ön mellett álló úrral pontosabban?
*A férfi már nyitotta a száját, mikor kézzel leintette. Most a mindig magabiztos és mindig hazudó könnyű lovasnak nem osztottak lapot.
-A fiúval nem kell törődnie, ő csak az egyik tanúnk. Most velem beszélget, ezen essünk túl minél hamarább!

Nagyon igyekszik, hogy megfeleljen a kérdésre és egyúttal el is vesse magáról a gyanút Lisbeth, pedig milyen sokat dolgozott azon, hogy a legtöbb ember varázserőt tulajdonítson neki, ne adja az ég boszorkánynak higyjék, most meg nem győzi kisebbíteni ezen oldalát, mert ugyan a csuhás-csuklyás alak a háttérben van, azért nem kerüli el a nő ideges pillantását.
A kihallgató arcának gyors elfelhősödése elkerüli a figyelmét, annyira azon van, hogy érthetően elmagyarázza, miért is hazugok a vádak és ő ártatlan, mint a ma született bárány.
Elhallgat és gyanakvó tekintettel mered a kámzsásra, aki most előrébb csoszog és számára nem hallhatóan súg valamit a kihallgató tiszt fülébe, de akármennyire figyel Lisbeth csak értelmetlen szótöredékek érnek a füléhez és a rá meredő férfinek semmi sem leolvasható az arcáról.
Aztán mikor megszólal a jósnőnek kikerekedik a szeme és érzi, hogy a félelem jeges keze szorítja meg a szívét. Al-Sziszi! Hát még itt sem szabadulhat tőle? Ide is kinyújtott karmait utána? Hiszen nem akart neki bajt okozni, csak menekült, miért nem hagyja békén?
Egy percig sem hiszi, hogy a kihallgató igazat mond, de most nincs oka hazudni, de ha kikerül innen azonnal e kell tűnnie. Egy bátorító pillantást vet szerelmére, aztán ismét beszélni kezd.
- Ezt örömmel hallom, uram! Braslov-ban Tiberius elöljárónak voltam a szolgálatára, de sajnos elhalálozott ~ ahogy majdnem mindenki a városban ~, láttam, amikor egy ork keresztüldöfte. – csempész egy kis sajnálatot a hangjába. – Boszorkány nem láttam, csak egy boszorkány vadásszal találkoztam – vonja meg a vállát Angel-ra gondolva. – Aligátor úr pedig – itt kissé elpirult, nem kicsit szándékosan, - udvarolni kezdett nekem, amíg a városban voltam.
Nem tudja Lisbeth, hogy ez miért érdekes, de nem szeretné belekeverni a kedves katonát, akinek sikerült elrabolnia a szívét.
Persze a felhívás ellenére, néha vet egy-egy éles pillantást Flint felé.

/Lisbeth/


A tiszt belül megelégszik a válasszal, de ez kívülről nem jut kifejezésre. A maga rendíthetetlenségében próbálja eloszlatni a maradék homályfelhőket.
-Részvétem az előjáró úr ismerősének! Nagy tragédia volt mindannyiunknak, ami ott történt. -ha nem lehetett volna jól látni az asztalra fektetett papír ürességét, hangja azt sejtette volna, hogy épp onnan olvassa titokban, és ezért felejtett el érzelmet csepegtetni bele, ám ez nem így volt- Hol is találkoztak önök ketten először? És érdekelne, hogy milyen üzlet keretében ismerkedett meg Al-Sziszi úrral Délosban? Talán neki is jósolt?
*Angel úgy tűnik, nem érdekelte a katonát. Sokkal inkább az út, mely során Délosból Braslovba ment.

A tiszten nem látszanak érzelmek, bár egyáltalán semmi nem látszódik rajta és Lisbeth szeme tovább is siklik a csuklyásra, de annak még az arcát sem látja, bár gyanítja, hogy ő itt az, aki a aparancsokat adja.
- Igen, gondolom. – bólint kissé pikírten a lány, de igyekszik továbbra is alázatosnak és együttműködőnek látszani.
Ki akar szabadulni és ezért mindenre hajlandó, bár eddig nem volt rá szüksége, hogy hazudjon, de ennek is eljön az ideje, mikor Al-Sziszire terelődik a szó, hogy honnan ismeri.
- A fogadóban béreltem egy asztalt, hogy dolgozhassam, ott találkoztam Aligátor úrral. – adja meg elsőre készségesen a választ, aztán persze nem árulhatja el az igazat, de óvatossá válik a hangja. – Nem….ő….ő….egy befolyásos ember Délos-ban.
Lisbeth még nem tudja, hogy a kapitány már rég nincs a városban.
- Bár tény és való, hogy jósoltam is neki, igen. – erősítette meg a szavakat, talán megelégszenek ennyivel, hiszen állítólag ismerik.

A férfi tovább nézte semmit mondó szemeivel a nőt, igyekezett folyton a szemébe nézni, hogy megfogja és ne nézzen Flintre, bár ettől függetlenül láthatóan zavarta a társaságuk nagy része a hölgyet. Ám többet ő sem tudott tenni, ez várható volt.
-Szóval mondhatni munka közben. Azt hiszem, értem. -nézett a férfira, de utána újra visszaváltott, hogy a sarlatán legyen az, aki a figyelmét érzi- Szóval magán szálon vált Al-Sziszi bizalmasává és később tett neki szívességeket. Értem. Mennyi idő telt el Braslovba való megérkezése és a város pusztulása között?
És miért volt szüksége démonvadászra? Talán ilyen lényekkel dolgozott?
*A kérdések oly semleges hangszínen voltak, mintha csak egy asszony kérdezné meg a konyhában, hogy van-e hagyma a spájzban... Vagy talán annyi érdeklődéssel sem.

Lisbeth igyekszik a kérdezőre koncentrálni, mert tudja, hogy sok múlik azon, hogy miként válaszol és mennyire lesz meggyőző.
A férfinak is láthatóan ez a célja, hogy csak rá figyeljen és ne fikszírozza Flint-et, vagy a háttérbe húzódó kámzsás alakot, így folyamatosan szóval tartja a nőt és kérdésekkel bombázza és bár úgy tesz, mintha nem lenne azoknak túl nagy jelentősége, kitartóan kőröz egy-egy esemény vagy egy személy körül.
- Mondhatni. – bólint a jósnő, hiszen ez így igaz, de a következő kérdésre bosszúsan húzza össze a szemöldökét, mert akkor látná szívesen a kapitányt, amikor a háta közepét és az, hogy szívességet tett neki, az enyhe túlzás volt és gondolni sem igazán szeretett az eseményekre. – Nem tettem neki szívességeket. Igen sok embernek függött attól az embernek a megélhetése. – próbálta tisztázni a dolgot. – Azt hiszem két-három nap. – ráncolódik a homloka, ahogy visszagondol. – Gyorsan és váratlanul történt a támadás.
A kérdések egymást követték és ha az volt a férfi célja, hogy közben ne nagyon tudjon gondolkozni, célt is ért vele, bár inkább azon agyalt Lisbeth, hogy mi köze ennek ahhoz, hogy idevonszolták.
- Nem, a démonvadász csak a városba téved és boszorkányok felől kérdezősködött ő is. Engem is megszólított, aztán együtt menekültünk az orkok elől, nem kértem a segítségét, csak véletlenül találkoztunk.
Nem akar belekeveredni semmibe, inkább kerülgeti a forró kását.

/Lisbeth/


A tiszt felemeli a tollát és már majdnem odaérinti a papíroshoz Al-Sziszi kapcsolatát illetően, ám lassú mozdulattal teszi megint vissza a tollat.
-Meséljen azokról az emberekről, akiknek a megélhetése függött az úrtól! Úgy vélem, a magáé is. Volt közöttük olyan, aki titkos életet élhetett vagy rejtőzködő boszorkány?
Nagyon érdekes. -válaszolja a Brasslovban történetek elmesélésére- Vagyis mondhatjuk azt, minden rosszhiszeműség nélkül, hogy az Ön megérkezése és a mellette álló férfival való megismerkedése után rohanták le a várost?
A két város igen messze van egymástól. Esetleg emlékszik-e arra, hogy milyen úton ment oda?
*Az újabb kérdések feltétele után szemmel jól felmérte az előtte álló nőt, jól megfigyelve ruhadarabjai szemgyönyörködtető vagy esetleg megszokottól eltérő részleteit.