Viridiel a vizet szólítja, bár talán emlékszik még egy nő elcsábítására egy élettel nyüzsgő bányában. Egy szirén hálószobájában járt, mikor rájött, hogy nem tudja csapni neki a szelet a szűk térben és inkább a vizet próbálta megmozgatni.
Távoli emlék, már több hónapos. Az óta sok kalandja volt, de ott a mélyben nem tudta elindítani, mert a víz állt. És ez a mágia csak mozgó víztömegekre hat, mint folyókra, patakokra. Így járt a mocsári tóval is, ahol egyre idegesebbek az aligátorok és más állatok. Körvonalazódik az elmék harcában, hogy ki mit szeretne és rá kell jönnie Liának is, hogy nem csak ő akar rájuk hatást gyakorolni. Egy másik lény is van a közelben.
-Erre gyertek! -mondja a fák ágai közül kihajolva egy nimfa.
*A hírnök hátasa egyre mélyebbre megy a tóban, miközben nyaka vérzik erősen. Egy zöld szörnyeteg, egy helyi ragadozó állkapcsa tartja szorosan, miközben mindent megtesz ennek ellenkezőjéért.
Miközben Turion fiának barátja igyekszik segítséget kérni, a természet leánya hívja őket és az ágak lehajolnak a földre, egy lépcsőt formálva. Ha marad és kivágja segítőjét a bajból, akkor körbe kerítik a gomirrák. Harcolnia kell. Vagy dönthetnek úgy is, hogy felfutnak az ágak közzé és hamarosan eltűnnek. Ez esetben a fák úgy hajlítják a részeiket, hogy pont a lábuk elé kerüljön egy-egy vastag ág és szinte a talajon se rohanhatnának kényelmesebben.
A választás az övék. Miközben a tó lényei irányítása felett lassan újra megszilárdul a keresett lény akarata.

Ahogy lassan hátrálok Viridiel,és Mellon felé...igyekszem,hogy a lehető legkisebb zajjal tegyem azt..
..Már azt hittem,hogy "megússzuk" ezt a Gyíkos incidenst..mikor egy hatalmas zöld szörnyeteg elragadja a Szalamandránkat,és bevonszolja a tóba..egyre beljebb..és tépőfogaival az állat nyakára szorít erősen..és szegény ,nagyon vérzik..
A szívem összeszorul,mikor látom,hogy küzd..és csak egyre beljebb és mélyebbre merül a támadójával a mocsaras Tóban..
Próbálok segíteni neki valahogy..de  annyira mélyre vonszolják Őt,hogy nem tudok közel menni hozzá..és ha közel is mennék..akkor a Társamat,és Mellon-t is "bajba"sodorhatom..nagyon szomorúan nézek a tó felé..és minden érzékem fájdalommal van teli...
Miközben a küzdelmük folyik..a fák közül egy Nimfa szólít minket.. és az ágak lépcsőt formálnak,hogy elérhessük Őt..
De a Szalamandránk kétségbeesett küzdelme nagyon szívszorító számomra...próbálom gondolataimat küldeni neki..hogy érezze..itt vagyok..nem hagytam magára..de aztán egy érzelmekkel teli "üzenetet"küld felém..
-Kérlek..szabadíts meg a fájdalomtól..nem sok van már hátra nekem...és ti fontosabbak vagytok ..nagyon jó volt veletek..segíts..nem bírok vele..siessetek ..és ..minden jót..üdvözlöm Mellont..jó pajtás..segíts kérlek..nem bírom tovább...-egyre jobban vérzik..és a húsába mar a szörnyeteg..
Szomorú szívvel teszem meg mit kér..mert egy Barát volt,akinek nagyon sokat köszönhetünk..és nagyon a szívemhez nőtt az "állandó csacsogásával"..nagyon megszerettem..de nem volt más választás..teljesítem az "utolsó kívánságát"..Viridielre néztem szomorúan..
Elővettem ezüst rúnás íjamat..és kilőttem a nyilat...és már nem szenvedett..s elmerült a tó mélyére..egy utolsó gondolattal.-Köszönöm...
A Nimfára néztem és a Társaimra..könnyes szemmel néztem utoljára a Tó vizére..ahol most egy Barátom "nyugszik"..
Viridiel küldetése a legfontosabb!..és mindent el kell "követnünk"hogy segítsük a küldetését..és egy percig sem lehet habozni..indulnunk kellene.....haladnunk kell a cél felé..minden perc számít..sürget az idő..
..és,nem most jött el a gyász ideje..

Megint felsültem a vizet irányítani akaró mágiámmal, mert nem gondolkozok tisztán és nyugodtan, mert nem akarok harcot, hiszen a nimfák biztos nem díjaznák, ha előtte megölünk egy csomó értelmesebb állatfajt, vagy ésszel nem sokkal rendelkező gyíknépet, attól függ honnan nézzük. A végeredmény mindegy.
A víz éppen csak nyugtalanabb lesz, ahogy a benne lévő állatok is és ezzel elérem, hogy az egyik aligátor nekiesik a hátasomnak, szerencsétlen szalamandrának és megragadva annak nyakát, egyre beljebb és beljebb vonszolja.
Megoszlik a figyelmem. A gyíklények bármikor lerohanhatnak minket, a szalamandra minden bizonnyal halálos sebet kapott, de ha nem akkor sem igen lehet megmenteni, tele a víz krokodilokkal és most megjelenik egy nimfa, aki menekülési utat kínál, ráadásul pont őket keresem. De csak rá kell nézni Lia arcára, hogy lássam, menyire megviseli a szalamandra helyzete és milyen vívódáson mehet keresztül.
Én is érzem az állat felől áradó érzelmeket és már-már mégis elszánom magam, hogy valamilyen módon segítsek rajta, így a kardom felé mozdul a kezem, de aztán csak döbbenten nézem, ahogy a lány nyila célba talál.
- Ez nagyon nemes és fájdalmas tett volt Lia. – suttogtam felé, de az áldozat hiába való lett volna, ha nem használjuk ki, így megfogtam a lány kezét és magammal húztam a kialakított lépcsőkre. – Megyünk! – szólítom meg a nimfát és őt követve eltűnünk a fűk lombjai között, magára hagyva a gyíkokat.
A tigris az erdő alján követi a szagnyomainkat valószínűleg.
- Az úrnőddel kell beszélnem sürgősen. – mondom az erdő lányának, ahogy haladunk.

A két lombtünde az utolsó pillanatban szalad fel a lombok közé, bár üldözőik is igyekeznek elkapni egy-egy visszaemelkedő ágat, de csalódottan kell tapasztalniuk, hogy a két lány és a fiú nyomában újra rendezetlenné válnak, nem lehet olyan kényelmesen futni rajtuk, ahogy azt az üldözöttek teszik.
Ám a nimfa arcára mosolyt csalnak az idegen szavai.
-Szia! Közöttünk egyikőnk se nagyobb a másiknál. -láthatóan viccesnek tartja a gondolatot- Ne vegyétek sértésnek, mert tudom, hogy ti királyságban éltek. De mi egyszerűbben intézzük a dolgokat.
De ha baj van, tudok üzenni a többieknek.
*Úgy tűnik, hogy elértek a célállomáshoz. A megmentőjükkel tudnak tárgyalni a küldetésről. És ahogy az elfek elérik egymást a természet szárnyán, úgy nem okoz gondot ez a szövetséges leánykáknak sem.

Akár mennyire is sajnáltuk szegény szalamandrát, egy perc elvesztegetni való időnk sem volt, hiszen a gyíklények már a nyakunkon is voltak. Szerencsére a természet lánya még nálunk erdei elfeknél is sokkal jobban értenek a természet formálásához, így hamarosan már a fák lombjai között voltunk biztonságban, bár támadóink elég makacsul próbáltak ragaszkodni hozzánk, de a közben már visszarendeződött ágakkal nem birkózhattak meg.
Mikor már nem állt fenn a veszély, hogy az agresszív lények utolérnek minket, azonnal udvariasan a nimfa felé fordultam kérésemmel, hiszen már így is sok időt vesztettem és még valószínűleg meg is kell győznöm őket, ami ismerve az emberekhez fűződő viszonyukat, nem tűnt könnyűnek.
- Hát ez……ez nagymértékben meggyorsítja a dolgot hölgyem. – hajoltam meg felé még egyszer. – Köszönöm először is, hogy segítettél nekünk, nem tudom miért támadtak meg minket és nem szerettünk volna ártani nekik. – intettem a hátam mögé. - Küldetésben járok, a nemes elfek küldötteként. A nevem Viridiel és a figyelmeteket szeretném felhívni egy földükre lépő új fenyegetés felé. A nevük Vikingek és hódítani jöttek földjeinkre. Az emberek nagy veszélyben vannak és segítségetekre lesz szükségük, ha meg akarják állítani őket. A segítség kérését az én szavaimmal tolmácsolja népünk. – ismertetem jövetelem célját megpróbálva összefoglalni a veszély lényegét.

Ahogy néztem a fodrozódó víztükröt,s szomorúan gondoltam a barátunkra... valahol tudtam,hogy sietni kell,de a lábam alig indult..s mikor Viridiel megragadta kezem..hálás voltam neki,hogy segített indulnom onnan..mert nem volt vesztegetni való időnk..s aztán.. egy szempillantás alatt már lépkedtünk is a fák ágai közt..és magunk mögött hagyva az utánunk nyúló gyíkokat,akik remélve ,hogy elkaphatnak minket,próbáltak felkapaszkodni utánunk..de sikertelenül..
..de már messze jártunk..és a nimfát követtük a sűrű lombok közt..
Mellon sem habozott utánunk iramodni a fák alatt..egy másodperccel sem maradt le mögöttünk..mert érezte hol vagyunk..ahogy érezte, a szívem dobbanásait is..ahogy Társamét is..
S amint, biztonságos helyre értünk..a Nimfa elé "tárta"Társam, az Emberek kérését..

A lány most váratlanul megállt és arca elkomolyodott.
-Nektek szívesen segítünk bármikor, mert tiszta a szívetek. De az emberek már túl sokszor okoztak csalódást nekünk. És ezt szerintem nem kell ecsetelni számotokra sem.
Egyszerűen nem hiszem el, hogy ilyet kér tőlünk a királyotok. Az emberek olyanok, mint azok a hüllő lények. -billentett egyet a fejével hátrafelé, ahonnét jöttek- Buta és durva lények. Maguknak kell bizonyítaniuk, ha a segítségünket akarják, ne mást küldjenek helyette!
*Úgy tűnik az udvar és a nemes elfek ezúttal egy reménytelen küldetést bíztak Viridielre. Hiszen hogyan tudnának bizonyítani az emberek? Bizonyítottak ők már eleget!

/Köszönöm a játékot! Egyelőre ez a történet fonal ennyi volt. Addamot és Vadkant pedig megvárjuk, hogy a közben eltelt időt kijátsszák./

Sejtettem, hogy nem lesz egyszerű feladat meggyőzni a nimfákat az emberek megsegítésére, hiszen azoknak hosszú idő alatt sikerült kivívnia a természet ezen ragyogó lényei ellenérzéseit.
Nem is számítottam rá, hogy könnyű lesz, de én találkoztam ezen viking nevezetű harcosokkal, akik nem tűntek túl békés lényeknek és nem hiszem, hogy sokat problémáznának, ha szembe kerülnének a nimfákkal, hogy mihez kezdjenek velük. A természetet sem gondolom, hogy nagyon védenék, nem úgy néztek ki.
Talán a nemes elfek is ezért választottak engem, mert én találkoztam velük, így sokkal hitelesebben támaszthattam alá a kérést. Nem mintha túl sok jó tapasztalatom lett volna nekem is velük, de úgy véltem talán mégis ők a jobbik rosszabbak, ezért bár megértettem mi vezeti a válaszra a nimfát
szomorúan ráztam meg a fejem.
- Még nem tudják mivel állnak szemben, de lehet akkor már késő lesz. És, ha a vikingek győznek akkor nem fognak megállni.



// Én is köszönöm a játékot. //

Némán hallgattam szavaikat..és ahogy elgondoltam,hogy "mi várhat"ránk,ha ideérnek a Vikingek..inkább jobb nem belegondolni..
Mellon odajött mellém..és hatalmas buksiját kezemhez tolta,hogy simogassam..s érezzük,hogy Ő is itt van velünk..


//Köszönöm a Játékot,én is Nektek!//

Viridiel és szépséges kísérője arra a területre igyekeztek, ahol először találkoztak a szép leánnyal, hogy a nimfáknak közvetítsék, mire jutottak.
Három paripán vágtáznak egymás mellett, mikor hirtelen előre buknak a nyeregbe és elnyeli őket a föld. Jól ismerik a mondást, hogy gyorsan járj, tovább érsz! Ám ez most nem jött be, hiszen ahogyan pár hónapja Tamina és Aglarnis is megtapasztalhatta, erre felé kannibálok élnek és a nagyobb ösvényeken, csapásokon vermeket ásnak, hogy elfogjanak vadakat.
Jó dolguk van, ráadásul időről időre nem csak állatokat, de mocsári gomirrákat, elfeket és embereket is sikerül ejteni amellé a pár ide tévedt ork vadászon kívül. A lovaikat azonnal felnyársalták a karók és utasaik is súlyos sebektől véreznek.
Viridiel állapota jobb, mert még mindig rajta van a kristály páncél. Így csak egy olyan helyen szúrta át a kihegyezett fa, ahol épp nem védte. Ám Alia két helyen is megsebesült, ebből az egyik a hasa. És az ifjú pedig válságos állapotban van.
További megoldandó probléma, hogy sok személyes tárgy repült ki a zsebekből és egyéb tárolókból, amikor fejest zuhantak a gödörbe. Többek között egy méterrel a békés vérzésük helyétől lentebb, a csapda alján ott hever a három nyílvessző is, amit a hírnök kapott. Tőr, papír, miegymás is hever ott szanaszét. Két méterre maguk felett pedig süt a nap és zöld az aljnövényzet. És szép a lyuk pereme.
Jó nagy pácba estek és ez a fizikai méretekre is elmondható.

Miután kiérnek a vár kapuján kívül, Lia egyből elkényeztet minket és gyönyörű paripákat hív, hogy megkönnyítsék és egyben le is rövidítsék az utunkat. Nagy örömmel veszem a segítségét és nem habozok azonnal a ló hátára pattanni, azt is értékelem, hogy nem Melon-t és társait hívja most hátasnak, mert szerintem Matyi biztos halálra vált volna a látványtól és most nem az elijesztése volt a cél.
Gyorsan haladunk a szelek és a hátasok szárnyán, mikor hirtelen eltűnik alólam a föld és a következő pillanatban éles fájdalom hasít a csípőmbe és a lábszáramba, miközben érzem azt is, ahogy keményen a földhöz csapódom. Egy időre elsötétül előttem a világ és mikor újból kinyitom a szemem a kék eget látom magam felett, de csak egy sötét négyzeten keresztül. Eltart egy darabig mire rájövök, hogy egy verembe estem, de aztán arra is, hogy nem csak én, hanem a társaim is. Az oldalam és a lábam éles fájdalommal jutalmat, ahogy mozdulok, de hatalmas szerencsémre, nem nyársaltak fel a csapdába épített karók, csak megsebeztek és ezt a páncélomnak köszönhetem. Azonban Lia és Matyi nem ilyen szerencsés, láthatóan súlyos sebektől véreznek. A lovaink döglötten hevertek, holmink, köztük a kristály nyilak is szétszóródva hevernek pár méterre.
Nyögve emelkedem térdre, hogy a lányhoz másszak és megpróbáljam elállítani a vérzést az ingemből szakított darabokkal. Nem voltam biztos benne, hogy a fiatal nemes egyáltalán él e még.
- Lia, tarts ki! Hallod?
Elég tompa voltam magam is, de sejtésem szerint, akik a vermet ásták, biztosan ellenőrzik azt néha és nem tudhattam mennyi időnk van addig. Hogyan fogunk kijutni innen?
- Valahogy fel kell oda jutnunk. – sóhajtottam keserűen, hogy ilyen helyzetbe kerültünk.

Elindultunk hátasainkon,amivel hamar el is érhetünk a Nimfák erdelyébe..Gyönyörű lovainkon ülve,csak úgy vágtattunk a célunk felé..de aztán egyszer csak egy pillanatban mintha nem is a földön járnánk..a talaj eltűnt alólunk..és egy hatalmas verembe zuhantam..aztán a "sötétség"elragadott..
..mikor magamhoz tértem ,a társam arcát láttam..és a hangja "hozott"vissza..ahogy beszélt hozzám...
Éreztem,hogy megsérültem..és vérzett a hasamnál a seb..és eléggé fájdalmas is volt..
összeszedtem minden erőmet,hogy a vérzést elállítsam a sebemen..mert tudtam,ha nem teszem meg..akkor elvérezhetek..és akkor nem lesz esélyünk sem kijutni ebből a csapdából..
..rátettem kezem a sebre..és halkan suttogtam a gyógyítás varázsszavait..és mivel elég nagy volt a sérülés..csak azt tudtam elérni,hogy a vérzés elállt..és a seb kicsit összébb húzódott...de legalább már nem vérzett ..
de a fájdalom még ott volt a másik sebemnek..de az már nem volt annyira súlyos..de amint kijutunk innen...megteszek mindent,hogy túléljük ezt a balesetet..
-A fiúval ..mi lett??-kérdeztem kábán..és oldalra fordítottam fejem..és láttam,hogy talán van benne élet..de nagyon megsérült..
-Segíts ...felállnom!-kértem társamat..valahogy ki kell vinnünk Mátyást is!..-tudsz segíteni,hogy a gyökereket megidézzük,hogy segítsenek felemelni minket a perem szélére??!Meg kell csinálnunk..nagyon kevés időnk van,hogy kijussunk,és tudjak segíteni a fiún is!...kérlek segíts!!..a talajon vannak a kiszóródott tárgyaink..Te vidd ki a fiúcskát..addig én összeszedem a tárgyainkat..és én könnyebb vagyok nálatok..és a gyökerek segítenek ebben...aztán majd ha kint vagyok..segíts kiérnem nekem is..kérlek!!...segíts..és akkor összehangoljuk a mágiánk..gyorsabban tudunk kiszabadulni innen...sietnünk kell..nagyon kevés idő van ..és a Követnek sincs sok ideje..súlyosan vérzik..néztem esdeklőn hű társamra..és reméltem,hogy megérti,hogy nincs vesztegetni való időnk..
-De előbb segíts oda a fiúhoz,hogy elállítsam a vérzését!..és a Tiéd is..elég csúnya seb..segítek!..rátettem kezem a sebére,hogy enyhítsem a fájdalmát neki is..

A gyógyító igyekszik rendbe hozni a sérüléseit, de ez egyelőre csak részben tud sikerülni. És mire Viridielhez jut már minden belső ereje a saját testének egyben tartására van lekötve. Ám Turion fiatalabbik fiát nem is kell félteni, rongyokkal már valamennyire ellátta magát. Így ő sem vérzik, csak a ruhadarab nedvesedik lassacskán, de nem kritikus.
Az ispán által melléjük adott ember viszont annál inkább. Alia még egy jó ideig nem fog tudni nagyobb energiát igénylő varázslásra, de a gyökereket azért segítségül tudják hívni. Kikapaszkodnak, majd liánok nyúlnak lentebb, hogy kötelet adjanak a srác kihúzásához.
Ám el kell dönteni, hogyan tovább. Barangolhatnak tovább és reménykedhetnek, hogy a nimfa felfedi magát előttük, ahogy múltkor tette. De a fák hangjai szerint van egy emberek lakta falu az ösvényen túl. Míg jobb kéz felé a távolban van a mocsár, ahol a krokodilokkal, nimfával és egyéb szörnyekkel találkoztak. (Vajon a mocsári hüllőemberek még a közelben vannak?)
Matyi egyre zavarosabban beszél, bár még nyitva van a szeme és csiga tempóban, valakire támaszkodva vonszolni tudja magát.

Nagyon örülök, mikor Lia megszólal és annak is, hogy ő rendelkezik a gyógyítás képességével, mert nem tudom miként tudnék segíteni rajta, a seb elég súlyosnak tűnt ahhoz, hogy egy kötéssel elintézhessem, na meg abban sem vagyok nagy szám.
Azért hevesen bólogatok, mikor a fiú állapotát meglátva kérlelni kezd, aztán csodálkozva is tekintek rá.
- Persze, hogy segítek neki is és neked is, amiben csak tudok, ezt nem is kell kérned, de sajnos nem vagyok gyógyító. Azonban a növényekhez értek, így nem hiszem, hogy ne tudnánk ketten megoldani a feljutást. De inkább te is csak tartalékold az erődet, amit lehet ebben megteszek én.
Tényleg még én úsztam meg a legkönnyebben az esést, bár a sebeim fájtak és véreztek is, amiket hevenyészve be is kötöttem, azért sikerült annyi erőt összegyűjtenem, hogy a növények segítségét kérjem.
Miután kikapaszkodtunk, szerencsére senkit nem látunk, aki veszélyes lehetne ránk, mert igen csak ki lennénk most szolgáltatva neki. Miközben a fák segítettek kijutni, elmondták, hogy van a közelben egy lakott falu, de nimfa egyelőre nem volt a közelben.
- A fiúnak segítségre van szüksége, különben nem húzza sokáig. – mondom szomorúan Lia-nak, nem szépítve Matyi állapotát, bár ezt talán a lány jobban érzékeli, mint én. – Talán abba a faluba kéne eljutnunk, aztán te ottmaradhatnál a küldöttel én meg megkereshetném addig a nimfát. – javasoltam Lia-nak, és ha nincs ellenvetése, nehézkesen, a fiú karját átfűzve a nyakamon, megindulok vele a település felé.

Végre kijutottunk a veremből,és a holminkat is sikerült kihozni..Viridiel és a növények sokat segítettek ahhoz,hogy mindhármunk kijussunk ebből a nehéz helyzetből..de az "oroszlánrészét"Társam tette értünk,mert nekünk a fiúval alig maradt erőnk már..a sebeink eléggé legyengítettek..de a nemes úrfinak még rosszabb volt az állapota..
Megkönnyebbülten hallottam,hogy a fák hangjai is segítségünkre "jöttek"..és a közeli falucskát nem messze találjuk..csak el kell érnünk odáig..
Láttam,hogy Matyi elég rossz "bőrben "van..de igaza van társamnak,hogy minél hamarabb segítséget kell kérnünk a falusiaktól,hogy meg tudjuk menteni az életét..és gyógyító tudásom segítsen rajta is..
Alig tudtam beszélni,s a hangok halkan hagyták el ajkamat..-Menjünk..-néztem hálásan Reá,s mosollyal megköszönni mindent,mit értünk tett....
S amennyire a fájdalom engedte ,látható is volt arcomon a beleegyezés és bólintottam igenlőn....és ahogy Matyit felkarolta..én,összeszedtem minden holminkat,s erőmet..hogy indulhassunk is a falu felé..

Az úton lassan haladnak, ahogy a kis település felé vánszorognak, ám pár órával később mégis csak elérik. Először az asszonyok sikítására és kiabálására lehetnek figyelmesek, ahogy a palánk kerítés egyetlen, nagy kapuja felé szaladnak riadtan és idegen nyelven próbálják értesíteni a többieket.
A néger nők után két dolgot tehetnek. Vagy visszafordulnak, mert itt úgy sem tudják megértetni magukat vagy mennek tovább. Ha előbbit választják, akkor a meglepetés elmúltával tíz fős harcosokból álló csapat indul el a nyomaik után kutatva lándzsával és pajzzsal. Ha utóbbit, akkor nincs idejük a férfiaknak teljes felszerelésben megjelenni, egyre többen szállingóznak ki egyetlen dárdával a kezükben és veszik körbe az két elfet és az embert. A gyerekek szinte mindegyike pucér és a férjeknek is csak nemi szervük van becsúsztatva egy fa tokba. De semmi ruha nem található rajtuk. Feleségeik egyedül, akiken szoknya és minimális öltözet van azért.
Továbbra sem beszélik oda-vissza sem a helyiek nyelvét, sem ők a közös nyelvet vagy a tündék szavait. De az érthető, hogy igyekeznek a község közepe felé terelni a fegyvereiket lóbálva. Amikor egy perc múlva az egyik kisfiú elkezdi kövekkel hajigálni a távolról érkezőket, kiválik a gyűrűből az egyik harcos és jól láthatóan leteremti. De ha meg is próbálnak állni a vendégek vagy elesnek a sebeik miatt, a lándzsák hegyével elég egyértelmű ösztönzést adnak a tovább haladásra.
A téren egy három méteres nagy üst van, ahol néhány vadász egy sebesült gazellát lóbált egy emelvényen. Az állat igyekezett kiszabadulni és kapálózott, mely nem szűnt meg akkor sem, mikor beledobták a levesbe. Próbált kijutni, de csak a lassú elmúlás hangjait hallatta reménytelen harcában.
A természet hangjai elárulták, hogy egy húsz fős gomirra csapat járkál közel egy kilométerre innen. A foglyok kezeit és lábait is megkötözik, ezután egy közeli viskóba dobják őket pihenni. Egy szintén megkötözött gorilla is van a társaságukban.
Valahol messze valaki elszomorodik, hogy kikerültek a természet hatóköréből és már nem látja őket tovább.

Alig vánszorgunk, pedig a fiú nincs jó állapotban, így egy megkönnyebbül sóhaj hagyja el az ajkam, mikor meglátom a cölöpkerítést kibukkanni a fák közül, azonban ahogy az első lakosok is kibukkannak, akkor annyira meglepődöm, hogy egy pillanatra meg is állok, de a feljajduló Matyi tovább menetelre ösztönöz. Nagyon remélem, hogy van ebben a faluban gyógyító, de legalábbis jobban el tudják látni, mint mi.
A fekete bőrű nők sikítozása és ismeretlen karatyolása azonban nem túl bíztató, ahogy a kunyhókból előszivárgó jóformán meztelen férfiak látványa sem, főleg mivel mindegyiknél fegyver, legtöbbször dárda van.
Most már nem fordulhatunk vissza, mert nem lenne sem erőnk, sem időnk elfutni, meg aztán hová bújhatnánk? Matyi biztosan meghal, ha hamarosan nem kap segítséget, így nem igazán van választásunk. Lehet, hogy én és Lia el tudnánk menekülni, de a fiút nem hagynánk magára.
Lassan vesznek körbe minket, az asszonyok kicsit távolabb húzódva, ahogy a gyerekek is és mindenki minket bámul.
- Ennek az embernek segítség kell. – próbálok szót érteni velük, bár láthatóan nem sok sikerrel, mert értetlenül néznek ránk, csak a dárdájukkal döfködnek felénk, ezzel a falu közepe felé terelnek minket.
- Nem vagyunk az ellenségük,a nimfákat keressük és az úton megsebesültünk. – igyekszem tovább, nem adva fel.
Egy kő talál el és látom, ahogy egy kölyök dobta azt, akit azonnal le is teremt egy felnőtt és ez reménnyel tölt el, de ez azonnal elszáll, ahogy megpillantom a tér közepén a hatalmas üstöt, majd a fiatal gazellát, amint élve dobják a kondérba.
- Állj! Ne csináljátok! – próbálom megtartani Matyit és a fülemre tapasztani a kezem, ahogy az állat sikoltozását hallom.
Ez a kegyetlenség elborzaszt! Milyen emberek ezek? Élve megfőzni? A vadászat egy dolog, de ez?
De ekkorra már teljesen körbe vesznek minket és elhúzzák tőlem a fiút is, nem törődve az állapotával, ahogy őt is, minket is megkötöznek.
Már nem próbálkozom, csak szomorúan nézek Lia-ra.
- Sajnálom!
Egy kunyhóban kötünk ki a földön és társaságunk is akad, egy termetes gorilla képében.
Talán mégis inkább a mocsarat kellett volna választani és a gomirra-kat, akikből egy csapat nem messze kószál.
- Te jobb vagy az állatokkal Lia, tudsz vele kapcsolatba kerülni? – intek a fejemmel a majom felé, mert nekem csak nagyon nehezen megy.

..végre meglátjuk a falut,amit már órák óta próbálunk elérni..de amikor odaérünk a meglepetés nagyobb számunkra..ahogy a falucska lakói egy idegen nyelvet beszélnek..és igencsak hiányos az öltözetük..
Éppen a kapuhoz érünk,mikor az asszonyok sikítva szaladnak szét..és a gyerekek is kiabálnak..
Ahogy körbenéztem ..egy nagy üstben egy szegény Gazellát dobtak..és sikolya fűlsíketítő volt..és ahogy a fájdalmát éreztem..és minden idegszálammal érzékeltem a haláltusáját..borzalmas volt!!..és egyre csak arra gondoltam,hogy hogyan lehet ilyen kegyetlenség????!!!..ez egyáltalán nem lehet..és a kínzás is természetellenes!....szomorúan néztem Társamra..akin láttam,hogy ugyanígy érzi ezt a kegyetlen szörnyűséget..
..aztán olyan gyorsan történt minden..elfogtak,és megkötözték a kezünket..és csak néztem,ahogy elhurcolnak minket egy kunyhóba..és lelöknek minket a földre..és ránk zárják a kunyhó ajtaját..valamiféle léccel..de ezt csak "éles "fülemmel hallom..
-Nincs semmi baj,Viridiel!-mosolyodtam rá-nem tudtunk volna elmenekülni..és Matyi is alig lélegzik..és én sem hagytam volna magára Őt,és ahogy,Egyikünket sem..és én is ezt tettem volna..ebben a helyzetben!-kedves hangon ,és melegséggel ejtettem ki szavaim felé,és ezt,szememből is láthatta.
..és ahogy igy feküdtem a földön..Hector-ra gondoltam..és minden érzékemmel hívtam..mert tudtam,hogy érzi,hogy szükség van Rá!..ahogy minden együtt töltött "játékunk"alatt érezte,hogy bár elf vagyok..de Neki a legjobb barátja..aki most nagy bajban van!..hívtam..-Segíts nekünk Hector!!Gyere gyorsan!!Kövesd a gondolataim..tudom,hogy nem vagy messze..ahogy eddig sem voltál sohasem távol tőlem..és azóta tudom,hogy a sakálokkal összeakadtál..és azóta mindig a közelben vagy..bár nem fedted fel..de én mindig is éreztem..
-Hector hamarosan jön..már nincs messze!!..és jön már Mellon is!!..mosollyal és reménnyel súgtam halk hangon Viridielnek.
..Lassan körbenézek..és látom a társaimat is,hogy egy helyen vagyunk..de kicsit távolabb a sarokban ..egy termetes Gorilla üldögél..és látszólag is magába roskadt..ahogy hallom gondolatait..és eléggé elkeseredett volt..mert már-már "feladta"a menekülésének a reményét...
De amikor megérezte a "jelenlétem"a gondolataiban..akkor lassan közelebb jött..és kíváncsian várta az elmém, kedves szavait..mert értette ,hogy "itt"van a menekülésére a lehetőség..ahogy nekünk is..
Valahogy ki kell szabadítani a kezem..és akkor tudom eloldozni a többiek kezét is..és a Gorilla megértette mit szeretnék..

A Mesélő jelenleg a nimfákkal ért egyet és abszolút nem támogatja a hősök terveit. Az emberek szerinte teljesen értelmetlenül viselkednek, akik össze-vissza gödröket ásnak a közelben és várják sült galambként, hogy valaki a közelben járjon. És ha az illetők kimásznak és a vacsora besétál a faluba önként, akkor pedig teljesen összezavarodnak és kapkodnak.
Márpedig ez nem csak Aliára, Virire és Matyira érvényes, itt jár a közelben az óriás pók és a tigris is. És szerencsére Mellon megáll időben, amikor Hector követi jó barátja példáját és bele esik egy másik verembe. Kitin páncéljának köszönhetően csak egy helyen sebesült meg, kicsit húzza az oldala járás közben, de még csatakész. És egy póknak pont ez lesz majd a legnagyobb nehézség, hogy vízszintesen másszon a falon!
Ám el kell dönteniük, hogy lecövekelnek és lassan vissza araszolnak a saját nyomvonalukon vagy sikerül adnia a lombtündéknek számukra valami olyan kapaszkodót, amivel kiszagolhatják az elrejtett csapdákat. Különben nem tudják majd felvenni a harcot ezer seb után ezekkel... mondjuk csak úgy, hogy emberekkel!
Ám az óriás majom szinte ösztönösen felveszi Virivel a kapcsolatot.
-Szia! Te is a lyukból kerültél ide? A családommal bóklásztunk, mikor bele estem. Ők nem tudtak segíteni rajtam, ezek a csupasz majmok pedig tapizni kezdtek, mikor kiszedtek onnan, meg rám rakták ezeket a liánokat. És félek. Nagyon sokan szenvednek a kezük között. A gazellának is fájt, amit csináltak...

Már jó pár órája feküdtünk a padlón..mikor éreztem,hogy Hector gondolatai elértek hozzám..melyben egy kis "gubanc"-ba keveredett egy csapda miatt..de sikerült onnan kijutnia..de kicsit "megtorpantak"a tigrissel együtt..mert nem tudták,hogy hogyan tovább..és ezt a gondolathullámot küldte el nekem..
-Lia!Kis barátom..kellene egy kis segítség..hogy hamar elérjünk hozzátok..valamiféle vermek vannak itt..és Mellonnal kicsit lassabban tudunk e miatt menni..valami kellene..nem tudjuk,hogy hol az út ,ami biztonságos..tudom,hogy tudsz valamit..
-Hector!..menjetek vissza az erdő szélére..és ott várjátok meg a nővéremet,Sherya-t..ad nektek valamit..és azzal biztonságosan tudtok idejönni!..egy medál,ami segít felismerni,és kikerülni minden csapdát és vermet,ami csak utatokba kerül,és még az utat is "mutatja"hozzánk!....a nyakatokba akassza majd,és indulhattok máris...siessetek!!..nem sok időnk van talán..Sherya már mindjárt odaér az erdő széléhez..
..ahogy az "üzenetet"elküldtem Mellonéknak..máris nagyobb lett a lelkesedésem a szabadulásunk ügyében..de amint látom a "Gorillánk",is barátságosabb lett Viridiellel..ami mosoly csalt arcomra,ahogy "beszélgetett"vele..nagyon kedves jószág..és fölöttébb intelligens..ahogy már az első "érintés"után éreztem is felőle..
A karjai liánokkal volt lekötve,ami nekünk nem "akadály"..így könnyedén leoldottuk a növényt a mancsairól..és láttam,hogy egyből élénkebb is  lett emiatt..
miután a köteleinktől megszabadultunk a fiúhoz térdeltem,hogy megnézzem ,hogy van..és elég rossz állapotban volt..alig lélegzett már..és a sebei elég csúnyák voltak,a kötések ellenére is..és ahogy félrebeszélt..nem igazán mutatott nagy reményt a javulásra..De Társam sebeit megnézve nagyon szépen gyógyulgatott..és csak kisebb seb látszott már csak rajta..
Az övemről levettem a kis bőr tasakomat,amiben gyógyfüveket tartottam..és egy pár levéllel betakartam a sebeiket a társaimnak..és a palástom szegélyéből téptem rá anyagcsíkot,hogy rögzítsem azokat..
Halkan és gyorsan kellett cselekednem,mert nehogy észrevegyenek minket..és Matyit látva..eléggé szomorú lettem...de,akkor hirtelen..felvillant Édesanyám arca..és hangja..amikor búcsúztunk egymástól a nagy út előtt..és a medálját akasztotta a nyakamba,hogy:"ez a függő vigyázni fog Rád"..s szavai most visszacsendültek a fülembe..és elővettem a nyakamból az ovális medaliont..amiről beszélt nekem..és forgattam..néztem,hogy miért is mondta nekem ezt..de ahogy igy forgattam a kezemben a testmelegnek "hatására"apró írás jelent meg rajta..amin ez állt:"A titkok őrzője,ami az élet eszenciája.."..és a másik oldalán egy másik felírat.."A legszentebb Virágot adom, az Én Virágomnak!"..és Apa monogramja van még alatta..és ahogy forgattam kezemben..kinyílt a medálom..és benne egy apró kis üvegcse,amiben elixir volt..és ilyet, eddig csak legendából hallottam ..és most itt van ..és láthatom..és segít tényleg rajtunk..ahogy Anya mondta!..
Odatartottam az üvegcse száját Matyi ajkaihoz..és egy cseppet öntöttem belé..aztán a Társamnak is adtam..-Bizz bennem,Viridiel!-mosolyogtam rá..Idd meg,Te is!-és akjához emeltem az apró üveget..és ha iszik belőle,akkor érezheti magán,hogy ereje visszatér..és sebei teljesen beforrnak..s heg sem látszódik már ,ahol eddig még nyílt seb volt látható...
Végül én is ittam belőle..és amikor megérintette ajkam..ez a különleges folyadék..a Tündérfátyol "elixirje" volt ..ami csodákra is képes..és végig itt volt a nyakamban..ily közel..
Aztán elraktam vissza az apró üvegcsét a medálba..és visszaakasztottam a nyakamba,ahol eddig volt..
..Most már hamarosan minden rendbe jön..ahogy a fiú állapotán is látszik..hat a "varázslat"..
Ahogy a Barátaink is közelben vannak már,hogy kiszabadítsanak..

Egyszerűen túl megviselt és elcsigázott vagyok, hogy ellenkezzek, mikor megkötözve bezárnak minket, így sok ötletem nincs a szabadulásra, még ha nagyon is tisztában vagyok vele, hogy nem túl sok jó vár ránk ezek után. Ha mi még el is menekülhetnénk, Matyinak esélye sincs. Harci mágiánk sincs, így egyelőre csak fáradtan heverek, próbálva összeszedni magam és mégis valamit kieszelni.
Meglepődök, mikor észlelem Lia fáradhatatlan próbálkozását, ami még célt is ér, hogy a tigrist és a pókot, a barátait hívja segítségül, de igen csak elkeserítő, mikor kiderül, hogy ezeknek a fekete embereknek a jóvoltából az ő életük is veszélybe kerülhet, ha nem tudják kideríteni, hol szabad az út, hol nem sétálnak kelepcébe.
De erre is van segítség, amit szinte el sem hiszek, de Lia nővére a közelben van, legalábbis az állatokhoz aránylag közel és ő talán segíthet ezt orvosolni. Ez viszont idő és mi azzal rendelkezünk a legkevésbé.
Így örömmel „hallom” meg a velünk együtt bezárt gorilla szavait, ami megdöbbenésemre, most igen tisztán és hangosan hangzik fel a gondolataimban.
Hamar közös nevezőre keveredünk és kölcsönös segítséggel szabadulunk meg kötelékeinktől, így már sokkal optimistábban tekintek a jövőbe, bár ezt jócskán lelombozza, ahogy Matyira esik a tekintetem.
- Sajnos ezek a „csupasz majmok” úgy látszik hiába élnek ebben az erdőben, egy cseppet sem törődnek a természettel és az állatokkal. – bólintok közben a nagy majom mondókájára.
- De, ha rajtunk múlik, mindent megteszünk, hogy kiszabaduljunk és figyelmeztessünk minden állatot erre.
Persze könnyű ezt mondani, de még ötletem sincs, hogyan is valósítsuk ezt meg. Azonban Lia további meglepetést okoz, hiszen nem csak, hogy kedvesen és a maga bajával mit sem törődve ápol minket, hanem egyszer csak elővesz egy medált a nyakából, amiből hamarosan egy kis fiola kerül elő.
Döbbenten nézem, ahogy a lila fényben felizzó folyadék szinte éppen csak Matyi ajkához érve, csodás gyógyulást eredményez.
Nem kell mondania, hogy bízzak benne, hiszen eddig is azt tettem, most sem gondolom, hogy ártani akarna egyikünknek is.
- Mi ez Lia? Honnan van? – kérdeztem sóhajtva, miután sebeink begyógyultak és visszatette a medált a nyakába. – Akármi is, csodálatos dolog és nagyon vigyázz rá.
Most már talán magunkon is tudunk segíteni, hiszen a fiút sem kell cipelni.
- Kiáshatnánk a kunyhó hátoldalát és elmenekülhetnénk csendesen. – vetem fel, ha minden ilyen jól sikerül. – Talán szerencsénk lesz és nem vesznek észre. És az erdőben, már hatásosabban tudunk varázsolni mi is.

Sikeresen szabadultak meg a kötelektől, ám még mindig fogságban egy lezárt ajtó mögött. Alia rájött, hogy édesanyja a rejtélyes virág nedvéből kinyert gyógyító folyadékkal látta el. Már az is meglepő, hogy a gyógyító nem vitt magával a nagy útra a szakmájához fontos növényi összetevőket vagy kész főzeteket. De szerencsére a szülői gondoskodás megmentette őket. Mindhármukat.
A nővére a nagyra nőtt pók nyakába nem tudja akasztani a medált, így ez az új ismerősére hárul. Neki legalább nem tízszer nagyobb a feje, mint egy átlagos elfnek, csupán néhányszoros. Így vastag nyakán feszesen áll a varázsnyakék.
Mindenki érzi az erdő lényei közül egy lelkük mélyén osonó érzést, hogy túl keveset tudnak a varázstárgyakról. Ezek nagyon ritka kincsek, amit a sötét elfek folytonos hadjáratai még jobban kuriózummá tettek. Nem lehetnek biztosak, hogy a nem tudatos lények is vajon ugyan reagálnak-e ezek hatásaira.
Az elől ugráló Mellon, aki felderíti a terepet és válaszol a kételyekre, mikor egy újabb veremben tűnik el. Jobb mellső lába súlyosan megsérül és ha Hector meg is áll az úton, hogy hatalmas lábaival kihúzza őt, már csak azt tudják elérni, hogy az ork hegyekben felnőtt barátjuk visszabicegjen Sherya -hoz.
Ám ezt egyedül kell megtennie vérzőn. Hiszen az óriáspóknak el kell jutnia a faluig. Ahol a gyógyszer hatásos volt és bár nem azonnal szünteti meg a sérüléseket, mindenki érzi a testében a változásokat. És hallja, hogy a bennszülöttek nyitják az ajtót.
Dönteniük kell. Alia testében is már kapott elég időt a gyógyító mágiája, így már elég türhetően mozog. Viridiel pedig -nemes elf vértezetének köszönhetően- sosem sérült meg annyira, hogy a kardot ne tudná forgatni. Így szembe szállhatnak az érkező túlerővel, reménykedve a legjobbakban. Az ajtót lehet tudják tartani addig, míg ide nem rohan Hector, talán nem. Vagy hátrébb húzódhatnak a hátukat a falnak vetve védekezésképpen. Ekkor viszont a helyiek rohama a gorillát fogja célba venni és megpróbálják lefogni és elhurcolni. Ha sikerül, akkor borzalmas végig hallgatni, ahogy élve a lábasba dobják a zubogó leves már bele került hozzávalói közzé. Ha nem sikerül első lendületre, akkor meghátrálnak és lándzsájukat elhajítják mindenki felé, így jutna a szűk hely ellenére két-három Viridielnek is, Aliának, Matyinak és a majomnak is. Majd magukra hagyják a csapatot kis időre.
Ők döntenek, hogyan reagálnak az ajtó nyíló hangjára. Ám valamit ki kell találni felmentő sereg utolsó harcra kész tagjának, mert ha még egyszer bele esik ő is egy csapdába, akkor eltűnik minden remény arra, hogy tud bármit tenni a megmenekülésükért.
A virág erős képességeinek hála viszont az ispán embere már lassan javulni kezd. Távol még az, amikor ugrálni tud, de legalább csak idő kérdése, hogy felépüljön. Az itteni emberek nyelvét továbbra sem érti senki, és nem is nagyon kezdeményeznek, hogy megértsék őket. Úgy tűnik elég jól kidolgozott tervük van a Jövőre, mely nem képezi vita tárgyát.

Éppen mikor azon tanakodtunk,hogy hogyan is tudnánk kijutni a kunyhóból..akkor "érkezett" meg,Hector  gondolatai..amik, éppenséggel nem voltak nagyon biztatók..
-Mellon megsérült a mancsán..de amúgy jól van..szívós kis macsek..de vissza kell mennie Sherya-hoz az erdő felé..nem tud jönni tovább..a mancsa vérzik..itt meg nagyon sok a verem..alig tudok lépni tőlük..és a tigrisnél volt a lánc..kicsit lassabban tudok menni..de sietek,ahogy csak tudok..tartsatok ki..-hangoztak fejemben a szavai..és eléggé szomorú lettem,hogy a tigrisemnek baja esett..de a Nővérem vigyázz majd rá..nyugtattam magam,mert most eléggé szorított az idő..és ki kell találnom valamit,hogy segítsek Hectoron..és aztán..
-Figyelj!..ha nem tudsz a talajon menni..akkor a fák ágain és lombjain át tudsz jönni...ahogy már volt alkalmad a sakálok elől is elmenni..és tudom,hogy sikerül!..nagyon ügyes vagy! ..és sokszor csináltad már a "bújocskánkon",amit játszottunk együtt..és,kérlek siess..nincs sok időnk..

Időt kell nyernünk valahogy...és alig,hogy ezen gondolkodom..az ajtó felől lépteket hallunk..és gyorsan kell csinálnunk valamit!..Viridiel-re néztem..és összeért tekintetünk..ahogy a gondolataink is mintha egyek volnának..
-Oda kell mennünk az ajtó mellé,a falhoz álljunk szorosan és egyikünk az egyik,a másikunk a másik oldalhoz....és amikor belépnek a kunyhóba..hirtelen meglepni őket..de várjunk addig,míg mindegyik belép a házba!..a meglepetés "erejét"használjuk ki..és akkor esélyünk lehet, kis időt is nyernünk..a majom barátunk meg bújjon el a sarokba..és csendben kell maradnia...-néztem a Gorillára,aki tette is amit  "kértünk"tőle..-az úrfi meg a hátunk mögé álljon...-mosolyodtam Matyira..és ha mindenki "elhelyezkedett"..akkor ...csendben kell lennünk..
..és a léptek zaja egyre közelebb lett.. két ember lépését hallottam tisztán,és érthetetlen beszédüket...és amint elfoglaltuk "helyünk"..bólintottam Társamnak..hogy készen állok,kardomat elővettem..és csendben vártam én is....már nyílik is az ajtó..

Nagyon úgy néz ki, hogy az lesz a legjobb, ha magunkon próbálunk segíteni, mert azzal, hogy Lia magához hívja az állatokat, csak a bajt tetézzük, hiszen először Hector sebesül meg, bár szerencsére nem súlyosan, aztán hiába a lány nővére által nekik adott varázsmedál, a tigris, Mellon is verembe esik, de ezzel a sérüléssel már nem lehet viccelni, így Lia visszaküldi őt a tetvére gondoskodásába, a pókot pedig úgy irányítja, hogy az talán így elkerülheti a további csapdákat.
Kérdés azonban, hogy egy szál magában, még ha a méretei tekintélyesek is, mit tud majd csinálni, hiszen láthatóan ezek a fekete emberek nem nagyon ijedősek és a mondás is azt tartja, hogy sok lúd, disznót győz.
Ezzel kapcsolatban azonban nem sokat tudunk töprengeni, mert ahogy egyre jobban érezzük magunkat, már azt is meghalljuk, hogy bizony léptek közelednek felénk, ami semmiképpen nem jelent jót.
Szerencsére a kardomat és a tőrömet nem vették el, lehet nem is tudták mik azok, vagy csak nem törődtek vele és a páncélom is rajtam maradt, így nem sokat habozok, ahogy Lia elhadarja, milyen tervet eszelt ki, hanem csak bólintok, aztán máris az ajtó jobb oldalához ugrom és hozzálapulok, amennyire csak lehet a fegyvereimet készenlétbe helyezve.
Csak remélni merem, hogy a gorilla elég okos ahhoz, hogy minél távolabb húzódjon a sűrűbb homályba, ahol a fényből belépő fogva tartóink talán nehezen veszik észre.
Ha páran belépnek az ajtón, támadásba lendülök és a lándzsát tartó kezekre igyekszem összpontosítani a támadást, azt sem bánva, ha pár ujjat is hozzáadhatok az eredményhez.
Ha nem is tudjuk kivágni magunkat, annyit elérhetünk, hogy visszavonuljanak és ezzel időt nyerhetünk Hector megérkezéség.
- Mi őrizzük az ajtót. – nyomok Lia kezébe egy leejtett dárdát. – Addig segíts, hátha tudsz lyukat ásni hátul. – nézek kérőn a gorillára, nem adva fel a tervemet, hogy magunk is tegyünk valamit a szabadulásunkért.

A beérkező első látogatók megtorpannak és szétnéznek a már majdnem üresnek vélt kunyhóban. És csak pillanatok kérdése, hogy oldalra is forduljanak, de addigra már Viridiel akcióba lép és Aliával együtt súlyos sebeket oszt ki. Az első ember meglepetésében nem tudja hárítani a csapását és levágja a kezét, ám a második már felkészültebb, így csak két ujja esik le véletlenül.
A másik oldalon is komoly találatokkal kezd az idomár lány és a fekete férfiak hamarosan fejvesztve menekülnek kifelé. Csak egyikük önt a szívébe annyi bátorságot, hogy a küszöbön kívülről még a kunyhó hátuljában lapuló állat felé dobja a fegyverét és ezzel nem csak súlyosan megsebesíti őt, de düh a fájdalommal keveredik üvöltésébe, miközben a saját vérétől mocskos fegyverrel ront elő a gorilla.
Meg tudják állítani a bentiek és lecsillapítani, de ha nem ezt választják, akkor kimegy az ajtón az emberszabású és mint közönséges bottal próbál meg csapkodni. Ha viszont türelemre próbálja inteni a hírnök vagy a gyógyító, akkor bent marad.
Eközben az ágakon közlekedve immáron biztonságban közeledik Hector. Bartnéjával rájöttek, hogy nem is kell mindig mágia ahhoz, hogy a kihívásokat legyőzzék. Ám még mielőtt elérné a falu fa védfalát -túl sok időt vesztett azzal, hogy visszamentek a nyakékért- a kannibálok újabb rohamra szánják el magukat. Csak pár perc kell még...
Bár bentről valószínűleg megpróbálják majd zárva tartani a bejáratot, erős dörömbölés hallatszik rajta. És egyre erősebb. Valaki vagy valami folyton neki csapódik és vagy egyszerre megfeszülve rohamozzák a vállukkal a harcosok vagy valami tárgyat faltörőkosnak használnak.
Dönteniük kell a két elfnek, hogy neki feszülnek-e ők is az ajtónak, de a zártság megtartása céljából, élve torlaszolva el azt. Vagy inkább arra készülnek fel, hogy mi lesz, amikor enged a nyomásnak a fa?