Nehezen telik el az éjszaka számomra, mert bár lassan belenyugszom abba, hogy Zen nem visz magával a sárkányos kalandra, azért továbbra is dobogó szívvel gondolok arra, milyen nagyszerű lett volna együtt küzdeni a csapattal és aztán a sikerrel gazdagabban térni haza.
De tagadhatatlan, hogy az is jól esik, hogy nevelő apám rám bízza a kastély felügyeletét, míg távol van és teljes felelősséggel járhatok el a nevében, ha közben látogatóink akadnak és ez sem semmi azért.
Persze az akció, a harc jobban vonzott, mint az üres termek felügyelete, de a kérdés eldöntetett, így ideje lesz belenyugodnom.
Az eszembe sem jutott, hogy a feladat akár kudarccal vagy sérülésekkel, na tán halállal is végződhetne, hiszen úgy tekintettem rájuk, mint valami hősökre, akik mindig győznek, így csak az elválás szomorúsága és a magány az, ami belengi az érzéseimet, amikor reggel felébredek.
Az ablakon kinézve látom, hogy éjjel egy nagy rakás hó esett és most mindent vastagon belepett. Az utakat is, ami alaposan megnehezíti majd az indulók dolgát. Erről eszembe jutott a tünde, aki bizonyára kevéssé volt szokva a zord körülményekhez.
Ezért gyorsan vizet lötyköltem az arcomba, felöltöztem és leakasztottam a széles, gyékényből fonott hótalpakat, majd rohantam, hogy még indulás előtt elérjem őt.
A folyosón futottam beléjük, ahogy a tigrissel már lefelé készülődtek.
- Jó reggelt Alia! Jó reggelt Mellon! – torpantam meg előttük, majd a lány felé nyújtottam a magammal hozott eszközt. – Tessék, ezt neked adom ajándékba. Ez megkönnyíti a hóban való gyaloglást, mert megint friss hó esett. És sok szerencsét szerettem volna még kívánni nektek indulás előtt. – hajtottam meg a fejem feléjük. – Zen és a többiek már biztos gyülekeznek, így nem akarlak feltartani, de mehetünk együtt addig. – ajánlottam fel társaságomat a bejáratig.


A kapunál már tényleg ott van mindenki és én sorra fogok kezet az indulókkal, azonban nevelő apámat hevesen megölelem, hiszen soha nem tudnék tartósan haragudni rá.
- Legközelebb……legközelebb én is megyek, de addig vigyázok itt mindenre. Térjetek vissza épségben mielőbb.

A szobánkban elég hideg volt..bár jól odabújtam Tigrisem mellé,hogy átmelegedjek,és tudjak valamit aludni a holnapi undulás előtt.Hamarosan azért sikerült elszenderednem,és a puha ,meleg bundája közt szinte "otthon"éreztem magam a szeretett erdőmben..és álmomban is a fák közt jártam,ahol süt a Nap,és meleg az idő..
De aztán felkelve,kinéztem az ablakon,és még az éjjeli hóvihar miatt,még nagyobb hó magasodott ,mint pár napja..és ez kicsit hidegebbé tette a reggelt..vagyis nekem csak,mert a Kastély lakói bizonyára megszokták..és nem is érte váratlanul a nagyobb hó mennyisége..csak engem..aki nem e táj szülötte,és a hideg nem igazán az "eleme"..
De aztán összeszedelőcködtem,és útra készen álltunk, a kapu felé indultunk,mert biztos,hogy a többiek már ott lehetnek..és nem szeretek késni sehonnan..így,hát a folyosón lépkedtünk szaporán,hogy beérjük a házigazdáinkat.
..és ahogy siettünk a kapuhoz..szembe találkoztunk a Kedves Kistigrissel,kit napok óta nem láttunk,de titkon reméltem,hogy találkozunk vele az indulás előtt..és lám..olyan nagyon megörültem,hogy széles mosollyal és ragyogó szemmel köszöntöttem,mikor megláttuk Őt.
-Jó reggelt,neked is Onileos!-hajoltam meg felé..és Mellon is biccentett egy "köszöntő"morgás kíséretében.-Ohh,nagyon köszönöm!Nagy hasznát fogom venni!-néztem a hótalpra,és rákötöttem a hátizsákomra.
-Nagyon kedves vagy!..és azt is köszönöm,hogy elbúcsúzól tőlünk!Nagyon jólesik,hogy íly figyelmes és előrelátó vagy,hogy gondolsz rám,s ránk-mosolyogtam rá.-Mehetünk együt!..de én is szeretnék valamit neked adni..,ha esetleg van pár perced számunkra??!-néztem rá-És ha nem baj,ha késünk pár percet a gyülekezőhelytől..mert amit szeretnék neked adni,az nem éppen mindennapi,és megtisztelnél vele,ha elfogadnád!-néztem kacsintva Mellonra és a kistigrisre..és pici hatásszünet múlva..kiböktem végül,hogy mi is a meglepi!..
-Megtisztelnéd Mellont,hogy a hátán utaznál??.. kint a szabad ég alatt!!..ha persze elfogadod !Mert Mellont is boldoggá tennéd,hogy vihetne Téged a Kastély körül..a frissen húllott hóban!!-néztem rá kérdőn,de nagyon nagy szeretettel..ahogy Mellon is vidám dorombolást hallatott felé..
Meg aztán pár pillanatot igazán megbocsátanak a házigazdáink,az indulás előtt..-néztem a kedves Kistigrisre..mert nagyon megkedveltem Őt!..ahogy Mellon is...

A képemen mosoly tűnik fel, ahogy a tünde szavait meghallom és mellé megkapom a tigris elégedett morgását is, hiszen sikerült olyan ajándékot adnom, amivel a hasznukra lehetek és elősegíthetem, hogy sikerrel járjanak.
- Igazán örülök kedves Alia és bár Mellon-nak nem hoztam semmit, mert nem tudtam mivel segíthetnék egy ilyen erős és büszke tigrist, csak a jó kívánságaimat tolmácsolhatom.
Aztán elindulunk lefelé a lépcsőn, hogy csatlakozzunk a kapuban gyülekezőkhöz, de közben kíváncsian nézek az erdei elf lányra, hogy mivel akar engem meglepni.
Mikor kiderül, akkor megdöbbenve nézek, hol az egyikre, hol a másikra, mert alig akarom elhinni, amit hallok.
- Hogy….én? Hogy felülhetek…….Mellon……tényleg? – ugrom egy nagyot a levegőbe csapva és agyaraim villogva húzódnak széles mosolyra. – Köszönöm! Köszönöm! Biztos nem fogják bánni! Zen ennyit megenged….Óóóóó!
Ezerrel sprintelek lefeleé, ötösével véve a lépcsőt, hogy mielőbb kint legyek. Remélem Zen tényleg nem támaszt ellenvetést és így büszkén tigriselhetek körbe a kastély körül, mielőtt Mellon-t külön megölelve, mindenkitől nehéz búcsút vennék.

/A Jég Birodalma, folytatás hosszú kihagyás után/


Végre itt az ideje, hogy elinduljanak a harcosok egy kivételével. Zendral nevelt fiának is be kell látnia, hogy nem maradhat itt üresen a kastély, mert akkor üresen maradna az otthonuk.
Az oroszlán, ki a legtapasztaltabb volt közülük, már bizonyára türelmetlenül várta, mikor teheti ki a lábát újra a kastély kapuján túlra. Ám a két nem rég érkezett párduc kicsit késik. És amikor megjelentek, akkor is kicsit fáradnak tűntek. Mintha hosszú lett volna az estéjük. Bár profi kardforgatók, így a legkisebb esély sincsen rá, hogy ez állna a dolog mögött.
Ám nem ők vannak egyedül, akik nem időben érkeznek. Alia örül, hogy a kis tigris nem felejtette el, hogy elköszönjön és miközben a túrára hasznos hótalpat kap ajándékba, kicsit meglovagoltatja őt Mellon. Ha izgalmában előjönnek a karmai, akkor új barátja igen morcos lesz valószínűleg, hiszen ösztönösen szétkarmolhatja a fenséges ragadozó hátát. Ám ha csak puha tappancsai érnek hozzá a szőréhez, akkor minden bizonnyal ez egy nagy barátság kezdete. Még ha most nem is tudni, mikor láthatják egymást utoljára.
Ám végre mindenki útra kész és ahogy a közelben lévő hegycsúcs felé mennek, Alia különös dolgot érez a természet rendjében. Az örökzöld fák között valami furcsán örvénylik. Nehéz megállapítani, hogy mi lehet az. Ám hamarosan két ghoult vesznek észre, akik a hóban rejtőztek valószínűleg, mert most egy kupacot szétszórva tűnnek elő és indulnak meg feléjük.

/Leo karijait majd én mozgatom egyelőre./

Ahogy elnéztem a kistigris boldog arcát,és Mellonét is,ahogy a hátán kapaszkodott a kis "utasa"..egyszeriben mintha a hideg fagyos levegő megszünt volna,és helyette a boldogság melegsége futott végig rajtam..
Nagyon örültem,hogy Onileos-nak ezzel a pici meglepivel örömet okozhattunk és így nem olyan fájdalmas talán a búcsúzás..bár remélem,hogy egyszer még találkozunk vele..

Amint visszatértek a megtett kör után,elbúcsúztunk egymástól,és elindultunk a hófödte hegyek felé..
Mellon bundájába kapaszkodva gyorsan utol is értük a csapatot..és bár szomorúan indultam el...de tudom,hogy fontos küldetésben járunk..és most ez a fontos..
Ahogy közeledtünk a fenyvesekhez,mi a hegycsúcsnak közelében terült el..hirtelen,mintha valami zavar lenne a természet harmóniájában..és a megérzésem nem csalt meg,mert ahogy még jobban koncentráltam a fák hangjaira.."elvezettek" egy hóbuckákkal teli helyre..ahol rejtőzött valami..vagy valaki..de inkább kettő valaki...mert élőlények voltak..ghoulok...
..de amint közelebb érnénk..megállitom finoman Mellont..de ő is érzte a leselkedő veszélyt...mert halk morgással borzolta fel a szőrét..
Lassan leszálltam a hátáról..és elővettem az íjam..mindenre felkészülve..ahogy a tigrisem is oldalazott kissé mellőlem..hogy ha ellenséges támadással lennének az eddig a hóban rejtőző lények..akkor hamar és hatékonyan tudhuk védeni magunk..és a szemem sarkából ránéztem az Oawa társakra,és biztos vagyok benne,hogy Ők is érezték az "idegen" jelenléteket..
..már csak az a kérdés..mi a szándékuk a ghouloknak..így kivárok,mi lesz..de nem engedem le a nyilamat..és követem minden mozdulatukat nekik...

Nagyon örültem, amikor Alia boldogan fogadta az ajándékba adott hótalpakat, mert nem voltam teljesen biztos benne, hogy megfelelő ajándék lesz-e. Nem nagyon volt gyakorlatom az idegenekkel való kapcsolatteremtésnek, de a tünde lányt és a vele érkező gyönyörű tigrist, szinte azonnal a szívembe zártam, így szomorú lettem volna, ha valamit rosszul csinálok.
Amúgy sem o feldobva, hogy itt kell maradnom egyedül és nem mehetek én is sárkányra vadászni, még ha bele is nyugodtam nevelő apám döntésébe mostanra már.
Ezért aztán persze, hogy felvillanyozott a dolog, amikor felajánlották új barátaim, hogy lovagolhatok egyet a tigris hátán a vár körül.
Nagyon óvatosan másztam fel Mellon hátára és eszem ágban sem volt kiereszteni a körmeimet, meg aztán nem is volt rá okom, olyan finoman suhant velem, hogy úgy éreztem a szelek szárnyán repülök.
Nagyon boldog voltam, így még az elvállás is könnyebb volt, de azért bánatos szívvel integettem utánuk, ahogy eltűntek a hóban a szemem elől.
Nagy sóhajjal csuktam be a kaput és lépkedtem a kihalt folyosókon, termekben, nem tudva mit is fogok kezdeni magammal.
Talán lemehetnék a gyakorló terembe és kiereszthetném a gőzt és széttéphetnék valamit.

Másnap reggel nagy bosszúságomra a csapat fele késve érkezett meg a kapuhoz. André és társa kifejezetten fáradtnak tűntek, holott most lett volna a lehető legfontosabb, hogy teljesen frissek, üdék és harcra készek legyenek. De ha ez nem lett volna elég, még a lombtünde és tigrise sem érkezett meg időben. Ugyan nem tettem szóvá a dolgot, de szemem megvillant, mikor egy jó óra várakozás után végre az utolsó késő is befutott, és végre elindulhattunk.
Ám dühöm nem volt teljesen valós, hiszen én is láttam, amikor fiam Mellon hátán bejárta a teljes birtokot. Láttam, hogy ez az élmény mennyire boldoggá teszi, ezért nem is volt szívem leszidni az elf lányt miatta. Elvégre csak örömet akart szerezni Oninak, amit láthatóan sikeresen el is ért. Csak remélni mertem, hogy fiam biztonságban lesz majd a kastély falain belül.

Alighogy útnak indultunk, Mellon megtorpant, és Alia egyből a látóhatárt fürkészte. Nem kellett sokáig várnunk, hogy meglássuk, mi késztette megállásra a werith tigrist. Két ghoul emelkedett ki az egyik hókupacból, és elszántan elindultak felénk, hogy utunkat állják.

Az útra kelt csapat viszonylag hamar ellenségbe ütközik. Mellon sokkal ellenségesebb a két élőhalottal szemben, mint Alia. Zsigeriből érzi, hogy ezeknek a találkozásoknak nem szokott jó vége lenni. Ha csak nem mutatnak fel kellő erőt. A barátságos egymás mellett élés ezekkel az elkárhozott lelkekkel nem sok jóra vezettek a történelemben.
Ám a lombtünde figyelmét más köti le. Ahogy már rég megszokta, télen visszahúzódóbbak a fák és sokkal zavarosabb és kevesebb a jel, amit küldenek. Ám egy mester mágus rutin szerűen tudna alkalmazkodni ehhez és hangolódna arra a kevés információra. Ám most úgy érzi, hogy felcserélődtek a szerepek és valahogy ők törik meg az élet nagy törvényszerűségeit, míg a ghoulok inkább az erdőt és a természetet védik.
Az oroszlán /Saszta NJK-ja/ és Zendral egymáshoz közel vetik meg a lábukat, felkészülve arra, hogy elzárják majd az utat Mellonnal a szörnyek elől, ha el akarnák érni Aliát. Ám Dez és André egymásra nézve szinte megélénkülnek és a szárnyvonalon próbálkoznak bekeríteni őket, ha változatlan iramban nyomulna a két lény előre középen.
André hirtelen terül el a földön, miközben a fáról egy umberduk(éjfalánk) ugrik. Alaposan összekarmolja, mire szerelme odaér és közös erővel felülkerekednek a ragadozón. Ám Dez mélyen belevágja kardját az oldalába és az üvöltve rohan el a fák közzé.
Furcsa a felbukkanása, mert bár az éjfalánkok az intelligenciájukról és váratlan támadásaikról is híresek, ám vadászat közben nem közösködnek ghoulokkal... Akik rendületlenül jönnek előre és már alig választja el őket pár méter az első kalandoroktól. Ha így folytatják, még ők is lerohanják az oawák soraikat.

/A két szörny leírása megtalálható Neminra Élővilágában./