Nem kevés idő telt el azóta, hogy fiamat útnak indítottam, s megbíztam őt azzal, hogy elém vezesse vendégeinket, mégsem aggódtam. Tudtam, hogy a barlangból nem két perc kikeveredni, Onileos pedig már számtalanszor bizonyította, hogy tud vigyázni magára.
Ennek ellenére mégis megkönnyebbültem kissé, mikor megjelent előttem, meghajolt, majd udvariasan utat engedett a tigrisháton lovagló tündelánynak, aki meglehetősen fáradtnak és megviseltnek tűnt.

- Köszönöm, Onileos, kiváló munkát végeztél - dicsértem meg kedvesen nevelt fiamat.
- Legközelebb talán megfontolom, hogy a kalandra is magammal vigyelek, fiam - mondtam neki komolyan. Úgy gondoltam már megérett erre a feladatra is.

Ezután a jövevények felé fordultam, és alaposan szemügyre vettem vendégeimet. Az elf lányt láthatólag megviselte az út; lábán csúnya harapásnyom éktelenkedett, melyből még mindig szivárgott a vér. Láthatólag már az nehézséget okozott neki, hogy egyenesen tartsa magát, és ne szédüljön le társa hátáról. Nagyon kimerültnek tűnt. Werith tigrise sem nézett ki sokkal jobban; nyakán ugyan már nagyrészt begyógyult a seb - nyilvánvalóan a zöldike gyógyította meg mágiájával, s ezért sajt sebeire már nem maradt energiája -, de vékony csíkban még mindig szivárgott belőle a vér, és láthatólag súlyos sebet szerzett. Ha társnője nem gyógyítja meg őt, akkor valószínűleg fiamnak kellett volna felcipelnie a tigrist, amit le mertem volna fogadni, hogy kimondottan élvezett volna.
Engem azonban vendégeim állapota nem igen hatott meg. Az, hogy miképp viselkedek velük a továbbiakban, az csakis rajtuk múlik.

- Üdvözletem, idegen! - köszöntöttem az elfet.
- Mint látom sikeresen vette az akadályokat társával együtt - folytattam a tigris felé intve -, gratulálok. Nem mindenki jutott ki onnan élve - mondtam elismerően.
- Nos, halljam, mi ügyben kerestél fel engem ezen a kietlen és zord vidéken, elf lány? - tértem egyből a tárgyra.

Igyekeztem komolynak mutatkozni, hiszen elvégre én egy felelősségteljes fogadóbizottság vagyok, de nehéz volt lepleznem izgatottságomat, hiszen most állok első ízben szemtől-szemben, egyedül idegenekkel. Ráadásul mégis csak egy werith tigris volt az utitársa, aki még így sebesülten is tekintélyt parancsolt.
De úgy néz ki, hogy nem sikerül teljesen ellepleznem a kíváncsiságomat és hamarosan már azt vettem észre, hogy ott állok lélegzet visszafojtva a tekintélyes méretű állat előtt és a bundáját simogatom, miközben hatalmas sárga szemében látom saját áhítatos képemet.
- Gyönyörű! - lehelem, de aztán észbe kapok, hogy nekem bizony itt egész más feladatom van és bűntudatosan vonulok messzebb, hogy aztán elvezessem nevelő apám elé a lányt.
Látom a sebeit és tudom, hogy nem lehetett könnyű az útja a barlangon keresztül, de visszafojtom kérdéseimet, mert Zendral biztosan nem venné jó néven. Majd, ha úgy dnt, hogy az erdei maradhat, akkor nem ússza meg a kérdéseimet.
A fogadó teremben már vár minket nevelő apám, akiről sugárzik az erő és a határozottság, amit mindig is csodáltam benne és látom azt is, ahogy tapasztalt szemmel méri fel "vendégeinket".
Elégedett mosoly kúszik a képemre, ahogy meghallom a dicséretét és majd kiugrom a bőrömből, ahogy a kalandot megemlíti.
- Köszönöm apám! - igyekszem azonban komolyan viselkedni, ahogy illik, majd félreállva a háttérbe húzódni a beszélgetés alatt.
Ha minden jól alakul, akkor már készülök, hogy elfussak gyógyító krémért, kötszerért és hideg forrásvízért, mert szükség lesz rá.

Már alig vártam,hogy a kastélyhoz érjünk,mert mi tagadás..az út elég hosszúra és kimerítőre sikeredett..
De nagy öröm volt,hogy a Várig nem kell"keresgélnünk"az ösvényt..hanem egy kísérőnk is van,ki mutatja  merre is kell mennünk..és ráadásul a birodalom örököse,aki elénk jött minket köszönteni!
Nagy megtiszteltetésnek veszem..és igyekszem a tigrisemmel a tempót tartani,hogy le ne maradjunk mögötte..és hamarosan már a fogadóteremben találjuk magunk..
Tekintélyt parancsoló ,és hatalmas épületbe vezet minket Onileos..és beléphetünk a nagy terembe,ahol Zendral,már vár minket..
Igyekszem a sebeimhez képest kihúzni magam a tigrisem hátán..és lekászálódni róla,hogy illendően,és neveltetésemnek megfelelően tudjam köszönteni a hatalmas Urat!
-Üdvözöllek ,Zendral Nagyúr!..a nevem Alia,Awiris erdejéből..hajoltam meg.. s,a társam Mellon..mutattam a tigrisemre..és ő is meghajtotta fejét Zendral felé,ahogy kimondtam nevét..
-Egy kéréssel jöttünk színed elé,annak reményében,hogy tudsz nekünk segíteni..kezdtem bele a mondandómba..-Talán már hallottál az Oughwar-hegységben "garázdálkodó" Jégsárkányról..aki tizedeli  az ott élő Werit tigriseket,és az  állatokat is....és félő,hogy hamarosan kihal ez a csodás és gyönyörű állat..ahogy már számtalan egyede áldozatává vált..itt egy pillanatra elcsuklott a hangom,mikor a sok elhullott állatra gondoltam..de folytattam ..Szeretnék segítséget kérni a Nemes Oawa Klántól,hogy megfékezzük,és véget vessünk a mészárlásnak..és a Tigrisek békében élhessenek továbbra is a hegyekben..és soha többé ne kelljen félniük a Jégsárkánytól,aki eddig válogatás nélkül öl,kénye-kedve szerint...és félő,hogy ha nem talál több"áldozatot"..akkor nem fog megállni abban a hegységben..

..és ahogy elmondtam a kérésemet..reménnyel telien vártam a Nagyúr válaszát..
De mivel elég nagy,és felettébb különös  kéréssel érkeztünk..nem tudhattuk,hogy mit is mond erre Zendral nagyúr...de bizakodónak kell lennünk..ahogy eddig sem adtuk fel ,hogy idáig eljussunk..

Érdeklődve hallgattam végig a hegyes fülű mondandóját, majd felálltam trónomról, és ráérős léptekkel eléjük ballagtam, de még egy hosszú pillanatig nem szólaltam meg, csak a jövevények arcát fürkésztem.

- Jégsárkányok? - kérdeztem, felvonva nem létező szemöldökömet.
- A róluk szóló történetek csak mendemondák - legyintettem.
- Sosem találkoztam még egyetlen sárkánnyal sem, és olyanról sem hallottam még, aki látott volna ilyet. Itt élek, fent az oughwari hegység legtetején, mégsem találkoztam még egy példánnyal sem, és társaim sem számoltak be nekem efféléről, ahogy az ide látogatók sem - folytattam. Beszéd közben lassan körbejártam a termet, így ha vendégeim szemmel akartak tartani engem, akkor folyton forogniuk kellett, hogy ne tűnjek el a látószögükből.
- Mégis honnan tudjam, hogy igazat mondasz? - álltam meg végül az elflány előtt.
- Ám még ha igazat is mondasz... - folytattam, ismét elkezdve a járkálást - mégis miből gondolod, hogy segítek neked? Miért kéne hogy érdekeljen engem a werith tigrisek sorsa? - tettem fel a kérdést.
- Miért kockáztatnám az én és társaim irháját egy ilyen veszélyes küldetés során, ha minket láthatólag ez a veszély nem fenyeget? Mi hasznom származna nekem ebből? - soroltam fel további kérdéseimet, majd visszaültem trónomra, és onnan fentről még ennyit szóltam:
- Ám, ha már idáig eljöttetek, akkor ne legyen felesleges a fárasztó utatok. Úgyhogy gyerünk, győzzetek meg! Győzzetek meg arról, hogy megéri segítenem nektek! - mondtam, majd nyugodtan hátradőltem trónusomon, és mancsaimat a karfára helyezve vártam válaszát.

Zendral nem küldött el, így kihasználva a lehetőséget csendben álldogáltam az ajtó mellett, meghúzva magam, mert nagyon érdekelt, hogy vajon miért keresett fel bennünket az erdei elf a tigrisével.
Nagyon kíváncsi voltam mindenre, ami a környéken kívül történt, mert más vágyam sem volt, mint megismerni már a külső világot és ehhez most kicsit közelebb jutottam és nevelő apám is megígérte, hogy elvisz kalandozni. Tehát most feszülten figyeltem.
Alia nagyon udvarias volt, de hát a népükről eddig is ezt hallottam, majd olyan dolgokról kezdett beszélni, amitől tágra nyíltak a szemeim és leesett az állam.
- Sárkány! - suttogtam magam elé szinte elvarázsoltan. - Jégsárkány!
Aztán meglepődve néztem fel Zendral-ra, aki azzal kezdte, hogy talán hazudik a lány, amit nehéz volt elhinnem, hiszen nagyon őszintének tűnt és, ahogy tudtam nem épp jellemző rájuk, de hát apám már rengeteg ilyen tárgyaláson vett részt és tudja mit csinál, még ha nekem most olyan érzésem is volt, hogy minden szó igaz. És én látni akartam azt a sárkányt!
-Igen, győzd meg.....kérlek! - suttogtam a tünde lány felé, szinte szuggerálva, hogy találja meg azokat a szavakat, melyekkel eléri, hogy apám higyjen neki.

-Bocsáss meg nekem,Zendral nagyúr!De gondolod,hogy ha nem lennék biztos a Jégsárkány "dolgában",s létezésében,akkor megtettem volna ezt a hosszú és veszélyes utat ?
..és biztosíthatlak,hogy minden szavam igaz!..ahogy most itt állok,és Veled beszélek..mert ott voltam..és láttam a nyomait..nem a levegőbe beszélek..
Ahogy talán a Népemet is "ismered"..vagy hallottál Rólunk..hogy sohasem hazudunk,vagy állítunk valótlan dolgokat!..Én és a Tigrisem ,ismeretlenek vagyunk Népednek..de hidd el,hogy ha egy Hegyi Tigris,vagy Párduc kerülne,ily helyzetbe..akkor is itt állnék előtted..és a segítségedet kérném..
feleltem méltósággal és tisztelettudóan..és aztán folytattam ..
Ahogy a Tigrisemnek "fajtársai"-ért is szót emelek,mert eddig senki sem tette meg..vagy éppen nem tudott segíteni...Mi azért jöttünk Hozzád,hogy szépen kérjünk..és attól még,hogy nem hallott errefelé senki erről a szörnyetegről..az még nem bizonyít semmit,hogy nem is létezik..
Csakhogy én láttam..és abban is bizonyos vagyok,hogy ha az "ottani"hegyekben már nem lesz kire "vadásznia"..akkor lehetséges,hogy hamarosan ide is "megérkezik"új prédát,és "játszóteret"keresni magának..ahogy a Oughwar hegységben is majdnemhogy kíírtotta az ott élő Tigriseket..és talán...nem őzre fog itt sem "vadászni"...hanem Népedre..
Ahogy az én Tigrisem családját is elpusztította már...mondtam szomorúan..és Mellon-ra néztem..
..Tégy hát belátásod szerint...ahogy a Bölcsességed is legendás..így bízunk abban,hogy mérlegled a hallottakat..és meglátod az igazi veszélyt,ami közeleg a Birodalmad felé..és lehet,hogy nem olyan sok idő,mint a következő hó leesik a hegyek csúcsaira..és..bár inkább, ne legyen igazam....simítottam meg Mellon buksiját...hogy itt vagyok vele..és mindig vele maradok..bármi is lesz ezután..

Megszólalt Mellon is, aki eddig csak Alia gondolatai tolmácsolásában értette, hogy miről folyik a beszélgetés, ám a nagymacskák ősi nyelvén kezdett el mély hangon nyávogni.
-A barátom nem hazudik. Minden télen lehúzódik a jég a magasról és a ragadozóknak le kell menniük a völgybe vadászni. Ahogy tavasszal visszatérnek, az ezer éves kövekbe valaki karmolás nyomokat hagy. Olyan hatalmas lehet, mint a te kastélyod, és senki nem éli túl a támadását, különben beszélt volna erről. Aki fent marad, az elpusztul, lent pedig az orkok várják.
Itt élek tőletek nem olyan messze az egyik szomszédos hegyen. A nőstény társammal te is beszéltél, Zendral. Tőle tudom, hogy ti többen vagytok és nem szoktatok a hideg beköszönte után biztonságos helyre menni. De tudom jól, hogy minden vadász a maga ura és ha ti nem akartok szembe nézni a jégsárkánnyal, akkor jobb elmennünk.
*A gondolatai útján ő is tolmácsolta a lombtündének, hogy miről van szó. Nem szeret nagy falkában vadászni, ezért nem is akarta erőltetni eddig sem a dolgot, ám segít amiben csak tud a lánynak, hiszen értük küzd most is.

Onileos engedélyemmel bent maradt a teremben, de csendesen az ajtó mellé húzódott. Az esetek többségében azon nyomban kiküldöm őt, ha tárgyalok valakivel, de a mai napon nem tettem meg. Úgy gondoltam, itt az ideje, hogy ő is részt vegyen egy tárgyaláson.
A lombtünde pontosan ahogy azt vártam, minden tőle telhetőt megtett, ám mivel társa, a tigrise nevében beszélt, ezért számomra nem volt eléggé meggyőző. Azt vártam, hogy a werith tigris is megvédje saját álláspontját, és ő maga is felszólaljon ebben az ügyben, hiszen az ő fajának sorsáról tárgyaltunk épp. Ha pedig ő nem szólal fel... nos, akkor valószínűleg mégsem akkora a baj, mint ahogy azt az elf állítja.


- Természetesen ismerem a lombtündék nemzettségét, nem egy követetek keresett már fel engem. Pontosan tudom, hogy nem szokásotok hazudni - emeltem fel egyik mancsom, mintegy bocsánatkérőleg.

- Ám mivel régóta ismerem e helyett, és még sosem láttam afféle teremtményt, mint amiről Te beszélsz, megértheted kételyemet - mondtam neki, ami nálam nagyjából az elnézéssel volt egyenlő.

- Főképp, mivel nem a saját nevedben, hanem társadéban, Mellonéban beszélsz - biccentettem a tigris felé tisztelettudón.

- Így a te szavad ebben kevesebbet ér, hiszen nem önmagad ügyéért, vagy népedéért jöttél. A nyomok pedig nem feltétlen jelentik azt, hogy egy Jégsárkánytól származnak, márpedig elmondásod alapján jómagad nem találkoztál egy példánnyal sem - mutattam rá.

- Mellon azonban, mivel ő érintett ez ügyben, valószínűleg többet tud elmondani a fennálló helyzetről. Jobb lenne hát hagyni, hogy ő beszéljen - fordultam a tigris felé, és ismét leléptem trónomról, hogy az állat mellé lépjek, és leguggolva hozzá meghallgassam mondandóját, s természetesen közös nyelvünkön megismételtem utóbbi két mondatomat, hogy ő is értse szavaimat.
Türelmesen hallgattam végig mondandóját, majd bólintottam egyet, jelezve, hogy megértettem őt, majd a nagymacskák ősi nyelvén eképp válaszoltam:

- Érdekes amit mondasz, Mellon - mondtam elgondolkodóan.
- Azt a hegyet, melyről beszélsz, tudomásom szerint szinte mindenki elkerüli. Az a hely még ennél is zordabb és hidegebb, a hegycsúcsra pedig nagyon nehéz feljutni. Mi innen ritkán tesszük ki mancsunkat, csak ha valamilyen megbízást kapunk. Mindenesetre fiammal megfontoljuk, hogy miképp segíthetnénk rajtatok - feleltem a szemébe nézve, majd felegyenesedtem s ismét az elf lányhoz fordultam, aki kíváncsian figyelte a számára érthetetlen beszélgetést:

- Ám legyen, segítünk nektek - hoztam meg a döntést.
- De nem szokásunk ingyen segíteni. Általában aranyat kérünk szolgálatainkért, de mivel a werith tigrisek sorsa forog kockán, akiket mi magunk is tisztelünk, ezért most pusztán egy dolgot kérnék tőled, Alia - vázoltam fel az erdeinek kikötéseimet.
- Itt, Birodalmamban él három werith tigris. Az egyikkel zavartalan az együttműködés - felteszem ő lenne a társad, Mellon - mosolyogtam rá a tigrisre -, ám a másik kettővel nem tudtunk megegyezni; szemükben én tolakodtam be az ő területükre, és nem tűrnek meg minket maguk között. A minap pedig megsebesítették egyik harcosunkat, mikor őrjáratot tartott a határ menti területeken - vázoltam fel a problémát.

- A kérésem egyszerű lenne: Menjetek el Onileos kíséretében e két tigrishez, és vegyétek rá őket az együttműködésre. Ajánljátok fel nekik, hogy itt maradhatnak-e vidéken - elvégre minden élőlényt szívesen látunk területünkön, míg nem tekintenek ellenségként bennünket s békében élhetünk egymás mellett. Továbbá mondjátok el nekik azt is, mi céllal jöttetek ide hozzám, és hogy annak fejében, hogy mi hajlandóak vagyunk e veszélyes küldetésben kockára tenni életünket az ő sorsuk biztosítása érdekében, elvárjuk, hogy a jövőben ők is segítsenek minket, ha mi szorulnánk valamiért segítségre - fejtettem ki bővebben, hogy miféle "üzletre" gondoltam.

- Remélem megoldható a kérésem, és nem tartjátok túl nagy árnak a segítségemért cserébe - fejeztem be mondandómat, majd várakozóan néztem a lombtündére, hogy vajon hajlandó-e teljesíteni amit elvártam volna tőle.

Zendrál szavait hallgatva..és Tigris barátomra nézve..tudtam,hogy Mellon is ugyanígy gondolja..
-Segítünk..és felkeressük az itt élő Werith tigriseket..és mindent megteszünk,hogy kérésed s óhajod szerint legyen..ahogy Te is szavadat adtad,hogy segítesz nekünk.. ..hajoltam meg felé,tiszteletem kimutatásával..
Mellon is közelebb lépett mellém..és "támasztékot"adva egyre gyengülő lábamnak..mert elég sok vért vesztettem..és mostanra már a kötés is átnedvesedett..és a kimerültség is erőt vett rajtam..és nagy lélekjelenlétnek kellett úrrá venni magamon,hogy talpon maradjak még valameddig..
és ezt a barátom nagyon jól érezte..és támaszként állt mellém,hogy belé kapaszkodva még tartsam magam..de nem tudom meddig sikerül még..mert már alig érzem a külvilágot....és már csak a padló jeges érintésére emlékeztem..

Alia válaszára pusztán egy egyetértő biccentéssel válaszoltam, aztán már fordultam is fiam felé, s magamhoz intve őt így szóltam:

- Fiam, kérlek vezesd vendégeinket az egyik szabad szobánkba, s a többiekkel együtt tegyetek meg mindent, hogy itt tartózkodásuk alatt semmiben se szenvedjenek hiányt. Első körben lássátok el sérüléseiket, majd pedig adjatok nekik élelmet és felszerelést, amire csak szükségük lehet majd az út során - osztottam ki neki a következő feladatot, majd a tigrishez mentem, és gyógyító mágiámmal teljesen beforrasztottam a nyakán lévő sebet.
Ezután az elf lányhoz mentem, hogy segítsek az ő fájdalmán is, ám úgy tűnt, hogy ezzel már elkéstem, ő ugyanis addigra már a földön feküdt, eszméletlenül.

Most már feszülten figyeltem minden szóra, hiszen olyan kaland bontakozott ki az elf lány elbeszélése nyomán, amire mindig is vágytam. Nagyon bíztam benne, hogy sikerül meggyőznie nevelő apámat és a saját szememmel és megnézhetek egy sárkányt, amit még nagyon keveseknek adatott meg látni. Persze az egyelőre fel sem merült bennem, hogy akár bajunk is eshet, csak a kaland lebegett a szemem előtt.
Én már Alia-nak is elhittem mindent, de mikor társa a hatalmas werith tigris is felmorrant és saját nyelvén, melyet az oawa-k már gyerekként megtanulnak megszólalt és mindenben megerősítette a lány szavait, már nem volt kétséges, hogy ott van az a sárkány.
Aztán csak megkövülten, még levegőt venni is elfelejtve bámultam Zendral-ra, ahogy felvázolta, milyen munkát szokott elvállalni és mi az ára, de nem ez volt az álmélkodásom oka, hanem amit most csillogó érmék helyett kért a szolgálatáért, vagyis a zsoldos csapat szolgálatáért.
- Hogy….én? – nyögtem ki, bár reméltem senki nem figyel rám, mert először vörös lettem, aztán meg majd kiugrottam a bőrömből, olyan boldog.
Én mehetek a lánnyal a tigrisekhez, ami veszélyes, csodálatos és izgalmas és….és…..és ilyen fontos feladatot kaptam!
Már csak az volt a kérdés, hogy a lombtünde lány vajon belemegy-e a feltételekbe, bár nem láttam okát, amiért ne tette volna, hiszen ez valószínűleg neki és a barátjának semmibe nem kerül és nagyon is sokat nyerhet vele, egy komoly, megbízható csapatot, melyet a nagy Zendral vezet.
Alia válasza után a szívem hevesen dobogott és már nem bírtam egy helyben maradni, főleg nem, mikor apám megszólított és rám bízta a vendégek ellátását és elszállásolását.
- Nagyon köszönöm, hogy rám bízod ezt a feladatot és mindent el fogok követni, hogy sikerüljön és a vendégeknek, már elő is készí………
A lány ekkor omlott össze, lágyan elterülve a földön és én szaladtam, hogy azonnal segítsek, bár már nevelő apám éppen az ő gyógyítására is készült a tigris után.
Gyorsan a karjaimba kaptam és megindultam az emeleti szobák felé.
- Már előkészítettem a kenőcsöket és a kötszereket, hogy segítsék a gyógyítás folyamatát még jobban. Szerintem egy fürdő is jól fog esni. – hadartam gyorsan. – Kövess te is kérlek. – biccentettem tisztelettel a tigris felé.
Miután megtettem mindent, amit lehetett, Lia-t az ágyba fektettem és a tigrissel magára hagytam, miután meggyőződtem róla, hogy egyenletesen lélegzik.
- Már minden rendben lesz, itt biztonságban vagytok. – szóltam, mielőtt becsuktam az ajtót.
Aztán a szobámba rohantam, hogy mindent előkészítsek majd az útra.

Mikor kinyitottam a szemem..egy szobában voltam..és ahogy körbenéztem..egy ágyban feküdtem,hosszú ingben,megfürdetve..s friss kötéssel a lábamon ..és nem emlékszem,hogyan is kerültem ide..de ahogy próbáltam felkelni,nagyon meglepődtem,hogy a fájdalom már nem nyilal bele a lábszáramba..és a kötést rajta ,nagyon gondos kezek készítették.. ahogy a holmimat is szépen egy helyen találtam az ágy mellett,fegyvereimmel együtt..és Mellon ..ahogy felültem az ágy szélén..azon nyomban odabújt hozzám..és édes dorombolással tolta hozzám busa fejét..és olyan boldog voltam,hogy látom Őt!
-Hogy kerültem ide??...mióta fekszem itt??...kérdeztem barátomat..és a kérdések csak úgy ömlöttek belőlem..bár nem is vártam válaszokat..mert, igazából annak örültem a legjobban,hogy itt van velem,és abban is biztos voltam,hogy egy percre sem tágított mellőlem..és ez nagyon jól esett..és az is,hogy a sebei begyógyultak..és látom csillogó szemeit,ahogy rám néz..és örülök,hogy a Barátjának mondhatom magam....
A székről leemeltem a kitisztított és összehajtott ruháimat..és felöltöztem..
Rendbe tettem az ágyat,hol eddig feküdtem..bár nem tudom meddig voltam a paplan közt fekve ..de miután ruháim magamra vettem,éreztem a finom illatot,mit holmim "árasztott"...és mikor az utolsó csatot fűztem a felsőmön....kopogtattak az ajtón..
-Szabad..-szóltam az ajtó felé.

Mellon azonnal oda bújt, ahogy Alia felébredt és barátságosan üdvözölték egymást. Miközben felöltözött, gondolatai útján beszélgetést kezdeményezett vele.
-Ügye tudod, hogy nem lesz egyszerű a vállalásod. A legtöbbünk büszke és nem szeretik, ha bele szólnak a dolgaiba. Még az én nőstényem se akarna csapatot, még ha jó is a viszonya Zennel.
*Leszállva én is az ágyról, izgatottan lóbáltam a farkamat, jelezvén azt, hogy útra kész vagyok. Minden rossz előérzetem ellenére kész voltam a barátommal menni, aki csak segíteni szeretne nekünk.

Mikor már úgy éreztem mindent összepakoltam, akkor higgadtam le csak egy kicsit és az ágyamra ülve gondolkoztam el azon, hogy micsoda kaland is vár rám majd. Egy erdei tündével és egy veszélyes tigrissel indulhatok útnak, hogy még több veszélyes nagymacskát keressünk és biztosítsuk magunknak velük az együttműködést.
Tisztelettel gondoltam nevelő apámra, akinek ez eszébe jutott, hiszen nagyon diplomatikusan járt el. Nem akarta ingyen elvállalni a megbízást, mert nem lett volna jó követendő példának, de vissza sem akarta utasítani, hiszen soha nem tudni mikor jön jól a lombtündék barátsága.
Arra vágytam, hogy én is olyan legyek, mint Zendral és én is olyan higgadtan és megfontoltan tudjak majd dönteni, mint ő, ha majd harcosként ilyen helyzetbe kerülök.
Ez után még rendbe szedtem magam és pihentem is kicsit, majd türelmetlenségtől hajtva, de azért óvatosan bekopogtam az elf lány ajtaján, mert nem akartam kivívni apám haragját, ha felébresztem a vendégünket idő előtt.
Azonban meghallom bebocsátás szavát és mikor belépek látom, hogy sokkal jobban van már és élénken néz felém, a tigris pedig figyelmesen áll mellette.
- Ha már jól érzed magad és nem akarsz még pihenni, talán indulhatnánk? - kérdezem zavartan.
Ha igenlő a válasz, akkor szaladok felkapni a zsákom, aztán levezetem Zendral-hoz őket.
- Készen vagyunk és indulásra kész. - állok meg előtte büszkén kihúzva magam. - Kérlek add rám áldásodat az útra és én mindent elkövetek, hogy sikerrel térjek vissza.

Miután felöltöztem ,Mellon szavai jártak újra az eszemben..és nagyon megértem Őt!
..gondoltam,hogy nem lesz könnyű vagy épp egyszerű ez a feladatunk..de bízom benne,hogy sikerrel járunk..
..és ezzel esélyt kapunk,hogy megmentsük szeretett tigriseimet..és minden állatot...de igazából annak örültem,hogy olyan hatalmas segítséget és támogatást kaptunk Zendral nagyúr személyében,hogy sokkal derűlátóbb lettem,hogy véget vethetünk a Jégsárkány "uralmának"..
De még többet is kaptunk amit reméltem,oly megtiszteltetést,hogy fiát "adta"mellénk vezetőnek,amit álmomban sem mertem volna gondolni!..Olyan boldog voltam,hogy velünk jön Onileos...és Mellon is kedveli nagyon..de szerintem én sem tudom nagyon "leplezni"a rokonszenvemet iránta..és ahogy elmesélt sok mindent a tigriském a "gyerekkorából"..nagyon hasonlítanak egymásra..
Mindent összepakoltam..és Mellon is útra készen állt..s csillogó szemekkel mászkált körülöttem..
..aztán..kopogás hallik az ajtó felől..
miután szóltam,hogy bejöhet....nagyon megörültem a kis tigrisnek ,és mosollyal fogadom,mikor belép..
-Készen állunk az indulásra!-mondtam kedvesen..és felkaptam a fegyvereimet,és a hátitáskát a bepakolt holmikkal..és Mellonnal együtt indultunk Onileos után..
..és újra a fogadóteremben álltunk ,hogy Zendral nagyúrral találkozzunk..s aztán utunkra induljunk mindhárman..

Miután az elflányt fiam felvitte az egyik emeleti szobába, és elcsendesedett a kastély körülöttem, elmentem megkeresni a csapat többi tagját, hogy tájékoztassam őket a fejleményekről. A döntésemmel bár nem mindenki értett egyet, de azért elfogadták azt, s a többség inkább várta a kalandot.
A trónterem felé menet még benéztem fiam szobájába, s meggyőződtem róla, hogy már összepakolt az útra, majd visszatértem trónusomra, mert Onileost ismerve nem fog sokáig a fenekén maradni, főleg nem most, hogy ilyen megbízatást kapott tőlem. Így hát nem ért váratlanul, mikor úgy nagyjából egy fél óra múlva lekísérte Aliát és tigrisét, akik úgy tűntek, szintén készen állnak már az útra, melyet szavaikkal is nemsokára megerősítettek.

- Köszönöm, Onileos - mondtam fiamnak.

- Látom gyorsan felépültél - fordultam ezután Alia felé.

- Remélem sikerült kipihenned magad, és kényelmesnek találtad a szobádat. Miután visszatértetek, kaptok egy teljes napot, hogy felkészüljetek fő küldetésünkre. Már ha sikerrel jártok. Ám én remélem, hogy így lesz, s nem vallotok kudarcot.

- Nem örülnék neki, ha csalódást okoznátok - néztem rá fiamra jelentőségteljesen.

- remélem tudod, fiam, hogy ez a Te nagy lehetőséged. Ez a próbám számodra. Ha átmész rajta, és sikerrel teljesítitek ezt a feladatot, akkor a jövőben minden kalandon velünk tarthatsz, és a továbbiakban sokkal fontosabb feladatokkal látlak majd el - tájékoztattam őt e küldetés fontosságáról.
Reméltem, hogy ez elég ösztönzőleg hat majd rá, s ennek köszönhetően mindent megtesz majd a siker érdekében. Viszont azt sem szerettem volna, ha emiatt vakmerő és meggondolatlan tettekre vetemedne, így szükségesnek tartottam hozzátenni:

- Azonban ha valamiért nagy veszélybe kerülnétek, és életeteket kockáztatnátok a küldetés sikeréért, akkor arra kérlek benneteket, hogy forduljatok vissza. Az életeteket nem érdemes emiatt kockáztatnotok - mondtam.

- Sok szerencsét nektek, és vigyázzatok egymásra! - indítottam útnak őket, de mielőtt még elindultak volna, magamhoz öleltem fiamat, és a fülébe súgtam:

- Vigyázz magadra, és gyere vissza épségben! És aztán semmi vakmerőség! - intetem óva őt, majd eltartottam magamtól és a szemébe néztem, s figyeltem, miként veszik el a három alak a messzeségben.

Zsúfolt tájon át vágott a kis csapat, hogy a szomszédok nyomaira bukkanjanak. Hóval volt teli zsúfolva a táj. Abból mindenhová jutott, egy idő után a csizmájuk szárába is, hiszen térdig süppedt a lábuk a végtelen fehérségbe.
Az egyik bucka hirtelen megelevenedett az örök fagy birodalmában, hogy az általuk keresett állat ugorjon Onileos nyakába. Ez nem baráti ölelés volt, meg akarta enni és előtte éles karmaival széttépni.
A télre hasonlító környezetben kell megvívniuk ezt a csatát, noha a nyár közepén tartunk.

Mikor beléptünk a nagy terembe,már a Nagyúr várt minket...és ahogy a trónusánál állt, hatalmas termete erőt és büszkeséget sugárzott ..
Illendően meghajoltam előtte..így mutatva ki tiszteletem ..ahogy köszönetem is ,hogy vendégszeretetét "élvezhetjük",s nem utolsó sorban a gyors  gyógyulásunk  neki is  köszönhető..
-Köszönöm Nagyúr!Kipihentem magam..s külön köszönet illet,a gyógyításért,amit a társam és én kaptam!..ahogy külön köszönetet mondunk az ellátásért, s minden segítségért,amit még külön is kaptunk!-hajtottam újra meg fejem Zendral,és Onileos felé..egy mosoly kíséretében..
Miután elmondtam a szavaimat..a Nagyúr a fiának mondott még valamit..és láttam a szemében az aggodalmát ,de a büszkeségét is,ahogy a fiához beszélt..bár alig hallhatóan mondta,de az én fülem akaratlanul is hallotta ,hogy aggódás csendült ki szavaiból..de büszkeség is hallatszott mondandójából,mit Onileos-hoz intézett..és talán kicsit nehezen is"engedi"el Őt, erre a nagy feladatra..
De ahogy kiléptünk a Kastélyból..és elindultunk a nagy útra,még hosszan nézett utánunk..ameddig el nem "tűntünk"a hófödte láthatáron..
Jó ideje haladtunk a tigrisek felé,akiket keresünk..és még nem tudtuk,hogy egyáltalán megtaláljuk Őket..de bíztam a két társban,hogy az orruk sokat segít majd a célunkat elérni..és ez az apró mosoly, kicsit "felmelegítette" arcom,amit a hideg levegő eléggé merevvé tett..
Körülöttünk a fák és a bokrok is fehérben pompáztak..és ahogy haladtunk,a lábunk nyomán apró kis gödröcskék keletkeztek,végtelen "sávot" húzva magunk után..
Gyönyörű volt a természet,ilyen téli takaró alatt ,és lenyűgöző szépségek tárultak a szemünk elé...
E gondolatokba merülve lépkedtem a térdig érő hóban..és Mellon néha leelőzött..de mindig figyelemmel nézett vissza rám,hogy megbizonyosodjon,hogy lépést tudok tartani velük..
Onileos elől ment,és vezetett minket..ahogy egy Igazi Vezérhez méltó..és puha tappancsai is könnyeden léptek a hóban..látszott,hogy itt született a hófödte tájon, és neki kevésbé okozott nehézséget a terepen a haladás,mint nekünk..de lelkesedése és kitartása oly nagy volt,hogy igyekeztünk szorosan a nyomában maradni..
Láttam,hogy a Tigrisem megáll..és szaglássza a levegőt..valami érzés volt benne,ahogy a szemével rám nézett..de kicsit bizonytalan is volt ..mert nem teljesen tisztán érezte a szagot..de ahogy körbenéztem én is..nem láttam különös nyomokat..ahogy mozgást sem..de azért óvatosabban mentem én is mögötte..
De aztán..előttünk a fák alatt, egy tigris ugrott elő..akit eddig a hó álcája rejtett előlünk..és egyenesen Onileos-ra ugrott..és hirtelen meglepetésből támadta a kis hótigriskét..hatalmas mancsaival vetült rá "áldozatára"..
-NEEEEEEEEE!!!!-kiáltottam..és hangom visszhangzott ,ahogy a hegyek visszaverték a hanghullámokat...
Látva ezt a szörnyűséget..csak pár másodpercem maradt,hogy cselekedjek... a fákat "hívtam"segítségül..hogy lefogják a tomboló Tigrist..és akkor talán lefékezhetem a lendületét ,ahogy Onileosra ugrik...s erősen koncentráltam,hogy az ágak minél gyorsabban és szorosabban tekerjék körbe a  másik Werit tigrist..
..az íjamat nem használhatom...tudom...mert ugyan pont Ő miattuk jöttünk..és ha megsebesítem valamelyikőjüket?!..azt sem szeretném..de Mellon is ugrásra készen állt..hallotta minden gondolatomat..ahogy látta is most fajtársát..és egy cseppet sem habozott nekirontani,hogy védje a fiatal vezetőnket../akit nagyon megkedvelt,bár próbálta leplezni előtte is/
..és habozás nélkül nekirontott a támadónak,hogy a karmai közül kiszabadítsa a kis hótigrist..
Hangos ordítással jelezte az "erejét"..és ahogy az ágak rátekeredtek a támadónak mancsára,s ezzel "meglepetést"okoztunk neki..de annál nagyobbat fog nézni,hogy Mellon felbőszült erejével kell szembenéznie..és talán erre nem számított,mikor a hó alatt rejtőzve várt a prédájára..

Nagyon lelkes voltam, így annak is örültem, hogy az elf lány és a tigris is kellően jól érezték magukat már az úthoz, mert én már alig bírtam a fenekemen ülni.
Apám már várt minket, ahogy leértünk a váróterembe és még egyszer megerősítette, hogy milyen fontos, hogy sikerrel járjunk. Ez még nagyobb elszánással töltött el, hiszen ezzel azt is elmondta, hogy a feladat nagy súlyú és bízik bennem.
Ezt aztán nem is rejtette véka alá, hiszen megtudtam, hogy ezt egy féle próbának is szánja, mondhatni a felnőtté avatásom próbájának is, amivel bebizonyíthatom, hogy alkalmas vagyok arra, hogy a csapata teljes jogú tagja lehessek.
A szívem hangosan dörömbölt a mellkasomban, ahogy csillogó szemekkel rátekintettem.
- Nem fogsz csalódni bennem, elvégzem a feladatomat. – csengett határozottan a hangom és bizalmának köszönetéért meghajtottam felé a fejem.
A hegyeket is eltudtam volna hordani a hátamon ezek után, így persze annak lehetősége, hogy dolgunk végezetlenül fordulnánk vissza, mert kissé veszélyessé válik a helyzet, fel sem merült bennem, de természetesen szó nélkül vettem tudomásul tanácsát.
Büszkén öleltem át, mikor magához volt és éreztem a hangján a törődést, az aggodalmat, bár ifjúi hévvel eltelve ennek nem láttam okát.
- Visszajövök és elégedett leszel. – feleltem halkan, majd kihúzva magam, hogy ne látsszon rajtam a hirtelen elérzékenyülés, máris kifelé irányítottam lépteimet, miközben hallgattam, hogy a két társam lépked utánam.
Mikor már a havas lejtőn álltam, még megfordultam és a dárdát megemelve búcsúztam a kapuban álló magányos alaktól.
~ Büszke leszel majd rám…….apám. ~ suttogtam magamban.

A friss hó vidáman ropogott a talpam alatt, ahogy a többiek előtt törtem azt me, ahogy egyre beljebb hatoltunk a tigrisek területére.
Gyönyörű volt a havas táj és a szűz hó körülöttünk varázslatossá tette a helyet, de egyben a ropogás meg is akadályozta, hogy a fülemnek túl sok hasznát vegyem. De azért igyekeztem, ahogy a szaglásom is erőltettem, igaz biztos voltam benne, hogy Alia tigrise, ebben sokkal jobb lesz nálam, meg aztán a társait is bizonyára sokkal hamarább megérzi.
- Megkérhetlek, hogy szólj, ha Mellon megérez valamit. – törtem meg halkan a csendet és szavaim nyomán meleg pára gomolygott a szám előtt.
Hideg volt, de nekem ez meg se kottyan. Élveztem az utazást és a zordabb körülményeket már rég megszoktam.
A támadás azonban mégis váratlanul ért, bár amúgy sem tehettem volna semmit, hiszen nem akartam volna megsebezni a Werith tigrist, akivel a jó viszonyt ápolni küldtek ide.
A dárda kiesett a kezemből és csak egyet tehettem, megragadtam a tigris pofáját kétoldalt és próbáltam eltartani a csattogó, hatalmas agyarait a torkomtól, lábamat felhúzva, hogy a hasamat védjem a hátsó karmaitól. Az első mancsa csapását azonban nem tudtam elkerülni, vállamon széles karmolásnyomok téptek a bőrömbe és festette vörösre a vérem a havat.
- Se…..segíts! – nyögtem a páros felé, hiszen a késemet, ha akartam volna sem használhattam, aztán mintha könnyebb is lett volna távol tartani az állatot, mintha valaki húzta volna le rólam. Egyre szorítottam vissza a pofáját és kétségbeesetten próbálkoztam az ősi nyelvvel.
~ Barát vagyok és barátokat hoztam. ~

A mi Valós Világunkból érkezett látogató Neminrán nem is hinné, hogy léteznek olyan növények, mint amilyenek között Alia és a két tigris ment megkeresni azokat, akikkel Zendral nevében akartak tárgyalni. A mágia torzította az Evolúciót és bár a hegyek nyáron is fehér hósapkájánál még a mohák és zuzmók is megszűnnek, teljesen kietlen a táj életre alkalmas talaj nélkül, de itt másként alakult az idők során.
A nevelt gyerekre egy nagy termetű Werit tigris ugrott és karmait bele mélyesztette a vállába. Ő kétségbe esve küzdött, hogy távol tartsa a még veszélyesebb fegyvereket, de a félelmetes mancsok taktikát változtattak és két pofont adott neki jobbról balról. Egymással párhuzamos vércsíkok maradtak utána, bár maga az ütés ereje sem lányos simogatás, jól meglegyintette a fiatalt.
Mivel az itt eső hó sosem olvad el és minden évente pár centit mozog lefelé a hegyoldalon a völgy felé, ezért az itteni gyér növényzetnek is alkalmazkodnia kellett a szélsőséges viszonyokhoz. Gyökér nélküli, hóba kapaszkodó fák -úgynevezett hó tuják- nőttek a fehérségben. Sok évmillió óta már nem akartak a Napból fotoszintetizálni. Ezt az oldalát a levélnek állandó fehér hó vagy jég takarta el, hogy ne látszódjon a fekete színük. Míg alul -ahol már nem tapadt rá a szilárd víz- a zöld oldalán hasznosította a hegyoldalról visszaverődő vakító fényt. Így belőle merítettek éltető energiát.
A területét védő nagymacskára tekeredtek vékony nyúlványaik, ahogy Alia kérte tőlük, ám alig van így is élő természet körülöttük, így roppant gyenge a természet mágia lüktetése. A madzag vékony nyúlványok hamar elszakadtak és szinte nem is befolyásolták a küzdelmet.
Ám Mellon beavatkozása igen is hatásos volt. Első reakcióként a védő nem akart vele foglalkozni, míg cafatokba nem tépi Zen nevelt gyermekét. Újra bele mélyesztette teljes erejéből az éles karmait a vállába, hogy lerántsa a földre, majd darabokra szaggassa, ám kitartott az ifjú és végül lefordult a vadász róla, hogy fajtársa ellen forduljon.
-Behatolók vagytok pusztán, és egyikőtöknek sincs joga megsérteni a territóriumomat. -nyávogta rá- Már mondtam az öcsi testvérének múltkor, hogy ellátom a baját annak, akit meglátok az én vidékemen. Így is kevés az állat, nem engedhetem meg, hogy vadásszatok esetleg, amikor én nem követlek nyomon titeket. Távozzatok!
*Oda-vissza pofozkodás és harapdálás után egy kis szünetre szét váltak és gyilkos pillantással néztek farkas szemet egymással. (cicák kutya nézéssel... Pfffüjj!)
-Mondtam, hogy nem túl népszerű javaslat. -mondta oda társainak a hű barátjuk is, Mellon.

Sikerült gyorsan reagálnom,és a növények is a segítségünkre "jöttek",de minden igyekezetem ellenére az itteni gyér növényzet alig tudta a hatalmas testet körbefogni..így elég gyenge volt a szorításuk az állaton..
Onileos minden erejét beleadta.hogy távol tartsa magától a támadójának agyarait..és abban a pillanatban,hogy  Mellon rárontott a fajtására..így szerencsére sikerült kiszabadulnia az éles karmok szorításából..
Ahogy a két tigris végre"abbahagyta "a harcot,és egymással szembe fordulva álltak megfeszülve..és mérgesen mordultak egymásra..gyorsan kihasználtam a cseppnyi időt,hogy a kis hótigrishez rohanjak,s letérdeljek,megnézni mi van vele..ott feküdt a hóban..s látszott,hogy sok sebet kapott a testére,és az arcán is mancs nyomok éktelenkedtek,amikből vér szivárgott..
-Nem vadászni jöttünk!!-mondtam hangosan..és a tigrisek felém néztek,hogy a hangom elég határozottan és élesen hangzott a fülükbe.
-Nem veszélyeztetjük a területedet!..békés szándékkal tartottunk ide..és eszünkbe sem jutott,hogy elvegyük bármilyen itteni zsákmányállatodat!..Az nem jutott talán "eszedbe",hogy egy másik "ugyanolyan "tigrissel állsz szembe,mint önmagad??mert, ha esélyünk lett volna,akkor elmondhattuk volna a szándékaink,mielőtt Te nekünk rontasz??!Egy ajánlattal érkeztünk hozzátok,itt élő Tigrisekhez....és talán higgadtabban, meg is tudnánk beszélni a "dolgokat"..de előbb ennek a kis tigrisnek segítenem kell..és ha végre mindketten lenyugodnátok fiúk...akkor mindent elmondunk!!--mondtam határozottan,és minden bizonnyal értette szavaim,mert Mellon is lefordította neki a saját "nyelvére"..de olybá tűnt,hogy nagyon is értette a mondandómat..
Ezek után a kis vezetőnkhöz fordultam újból,s  sebeit megnézve a mágiámhoz "fordultam"..és a kezemmel érintettem sorra a sérüléseit..ahogy felderengett a fény a kezemből,a vérzés elállt..és a sebek egyenként záródtak össze..és tűntek el Onileos testéről..szerencsére nem olyan mélyek voltak a karmolások a vállán sem,inkább csak csúnyábbaknak látszottak,mint ahogy elsőre gondoltam..
A  tasakomból egy maréknyi gyógyfüvet tettem azért a helyére,mit a blúzom ujjából tépett csíkkal rögzítettem oda..hogy az esetleges fájdalmát ezzel is enyhítsem a fiatal vezetőnknek,aki bátran és kitartóan szállt harcba a nálánál jóval nagyobb ellenféllel..Ami nagyon bátor tett volt!..és ahogy ott feküdt csendben a  hóban előttem..már "látszott" ,hogy nagy Vezér lesz belőle..nem is olyan  sokára!..az Apja fia!..mosolyodtam el magamban..és aztán néztem a Werit tigrisre,hogy mi lesz majd a válasza..és remélem,hogy legalább meghallgatja az ajánlatunkat,bármennyire is elég furcsán és nem éppen "népszerű"-en hangzó a javaslat..

Bár jól tudtam, hogy semmi esélyem a hatalmas állattal szemben, eszembe sem jutott feladni. Minden elkövettem, hogy legyen időnk rávenni az állatot, hogy legalább hallgasson meg minket és ne hiába haljak meg, még mielőtt még esélyem lenne, hogy teljesíthessem a feladatomat.
A karomban remegtek az izmok, ahogy erőm a vége felé közeledett, nem versenyezhettem a tigris erejével. Láttam, ahogy vékony ágak tekerednek rá, aztán pattannak el, mint a cérnaszál, aztán kaptam két hatalmas pofont a nagymacska mancsából, amitől meg is szédültem, aztán megint a vállamba martak a karmok, amitől most már felkiáltottam. Ekkor hirtelen tűnt el rólam a nagy súly és én köhögve próbáltam arrébb mászni, amíg a két tigris összeugrott, aztán mikor szétváltak fenyegetően kőrözni kezdtek egymás körül.
Bár nem „beszéltem” olyan tökéletesen a nagymacskák nyelvét, mint nevelő apám, de azért megértettem mit mond támadóm dühös morgásokkal Mellon-nak.
Felháborított, hogy miket feltételez rólunk, hiszen Zendral sohasem ártott egyikőjüknek sem, sőt igyekezett jó kapcsolatot kialakítani, ami a mostani küldetésünket is indokolta.
Már nyitottam volna a számat, hogy fájdalmamat legyűrve, visszavágjak neki, nem törődve azzal, hogy valószínűleg rossz esetben a fél fogára sem lettem volna elég, de akkor sem beszélhet így a nevelő apámról.
De erre nem került sor, mert az elf lány hangja csattant fel mellettem és az eddig szerény, halk szavú Alia most nagyon is harciasan mosta meg a fejét a barátságtalan tigrisnek. Tejesen egyetértettem vele, de miközben beszélt, valamennyire én is lehiggadtam, főleg, mikor azonnal a segítségemre sietetett és mágiája segítségével, máris kezdtek eltűnni a sebeim. Miután a gyógyfű is a helyére került és bekötözte a mélyebb sebet a vállamon, már a mérgem is csökkent, hiszen eszembe idéztem, hogy nem veszekedni jöttem ide.
- Igen, Alia és Mellon, a fajtársad nevelő apám megbízásából érkezett ide velem. És, ahogy a lány mondja nem a területedet akarjuk háborítani, sőt segíteni szeretnénk, amiért semmi mást nem kérünk, csak, hogy kössetek békét és szövetséget Zendral birodalmával.
Aztán hirtelen ötlettől vezérelve még egy kicsit magam is hozzátettem az ügy érdekében, remélve, hogy nevelő apám egyetértene velem.
- Szűkösebb időben akár ételt és gyógyítást is felajánlanánk nektek cserébe. – álltam fel és néztem a tigris szemébe nyíltan. – Alia, köszönöm, hogy segítettél rajtam és neked is nagy Mellon. – hajtottam meg magam a két társam felé. – Kérlek gondold át nevelő apám ajánlatát tigris uram.

A hely ura még egy darabig morgott. Nem akart vele semmit mondani, csak, hogy „tűnj el!” Igen, látta, hogy fajtársa. És csak egy különbség választja el tőle. Az, hogy ő itthon van, míg Mellon betolakodó. Ahogy mindenki más is.
Hosszan fontolgatta, hogy a kis pihenő után újra nekik kellene ugrani, hiszen elégedett volt azokkal a sebekkel, amit eddig kiosztott. Bár ő is kapott be néhányat, de ezeket fel sem vette. (Noha a szintén köröző másik tigris sem.)
Ám ahogy eltelt az első perc meg a második... Lassan kezdett el higgadni és egyre kevésbé akarta elengedni a felkínált húst és gyógyítást a nehéz, téli időkben.
-Rendben! Át haladhattok a territóriumomon és nem bántalak titeket többet, ha tartjátok a szavatokat. Beszélek a nőstényemmel és neki is ugyan ezt meg kell ígérnetek! A hímek vadász területe átfedi a párunk területét, egyedül a szerelmünket tűrjük meg. És nem szavatolom a biztonságotokat, amíg őt bele nem veszitek az alkuba.
*Alia már elég sok időt töltött el ennek a titokzatos alfajnak egyik tagjával, hogy valamit halványan értsen az ő gondolkodásukból, viselkedésükből. Megérezheti, hogy ennél többet most nem lehet kiharcolni nála, pedig Zen nem ezt a feltételt szabta.
Dönteniük kell, hogy elfogadják vagy elutasítják. Ha haboznak és időt kérnek, eme csodálatos állat érzelmei (és ezzel együtt álláspontja) megváltozik. Nem tehet róla, szavatartó, de az egész faja képtelen abba hagyni egy tárgyalást és ugyan onnan folytatni pár nap múlva.

Türelmesen vártam,hogy mit fog dönteni a hím Werit tigris..és bíztam abban,hogy megfontolja amit mondtunk és az ajánlatunk az élelemre is talán ösztönzőleg hat Rá,hogy átgondolja,és mérlegelje a hallottakat..
És amikor hosszú csend után végül kedvezően döntött..bár nem éppen ez volt a "fő" célunk..de ez is valami előrelépés az "ügyben".
Mellonnal nagyon sok időt töltök,hogy érezzem is,hogy ebben a pillanatban ennél többet nem tudnánk "kieszközölni"..de nagyon boldog voltam,hogy a tigris nagyon bölcsen a jövő felé nézve mérlegelte a segítségünk..és ahogy kimondta a nőstényének a közelségét,hogy nem is messze lehet tőlünk...arra gondoltam,hogy ha Vele is tudnánk "beszélni"..akkor talán mindketten "beleegyeznek" a további tárgyalásokba..és addig talán kis időnk is van,hogy picit megismerjük a történetüket..Mert,ha ez kedvezően alakul,akkor tudunk segítséget adni kölcsönösen egymásnak!!..és szerintem ez egy jó tárgyalási "alap"...
-Köszönjük nagylelkűségedet!-biccentettem felé-..és szavunkat adjuk,hogy amíg itt tartózkodunk,nem ejtünk el egy olyan vadat sem,ami itt a területeteken van!Ahogy az ajánlatunk ,természetesen a Nőstényedre is vonatkozik..és Rá is érvényes a segítségünk..ahogy Neked is felajánlottuk!......és ha megengedsz egy személyes kérést..-halkabbra vettem a hangom,hogy érezze,neki szól..-..hogy ha esetleg találkozhatnék a Pároddal..nagyon boldog lennék!..persze,ha Te is beleegyezel és a nőstényed is..mert tudok neki ajánlani valamit..amit csak mi,lányok "értünk"-mosolyodtam Rá kedvesen!-és reméltem,hogy látva Mellon és a hótigris társaságát,akikkel utunk vezetett ide..és levettem a meleg sapkám,hogy láthassa hegyes fülem..és rájöjjön,hogy egy lombtünde vagyok..és ha kicsit is hallott már a Népemről..akkor tudhatja,hogy vannak különleges "képességeim",a Természettel és más valamivel..valakikkel...
Ahogy már tanúbizonyságot adott a haladó gondolkodására..bíztam abban is,hogy ezt a "lehetőséget"sem mulasztja el..és kedvező lesz a válasza neki is..ahogy a Kedvesének is..
-..De lenne még itt valami..és nem szeretnénk visszaélni a türelmeddel..de a dolog nem nagyon tűrne halasztást.....-haraptam el a mondatom végét..és nem is tudtam,hogyan folytassam..csak néztem a Társaimra,hogy hogyan is mondjuk el,hogy nagy veszélybe vannak Ők is...és nemcsak mi...

Nagyon nagy erőfeszítésembe került, hogy higgadt maradjak a történtek után, mert buzgott bennem a megbántottság és a szégyen is valamelyest, hogy ennyire könnyedén hagytam magam meglepni és letámadni, még ha azt egy werit tigrissel szemben is kellett elszenvednem.
De emlékeztettem magam, miként viselkedne ebben a helyzetben nevelő apám és így sikerült uralkodnom magamon, bár azért a hangom még meg-megremegett. Azonban ezt betudhatta a sebesülésem ellátásának, mert közben Alia nagyjából rendbe hozta azokat.
Mindig szerettem volna, ha olyan barátaim lehetnének, mint Mellon volt az elf lánynak, de most, hogy szemtől szembe álltam egy ilyen veszélyes jószággal, már sokkal ijesztőbbnek és bonyolultabbnak látszott, mint ahogy álmaimban elképzeltem. Nem volt olyan kedves és szolgálatkész a tigris és megvolt a saját elképzelése az együttműködésről.
Még most is érezni lehetett a feszültséget a levegőben és kérdéses volt, hogy egyáltalán meghallgat-e minket. Nagyon sajnálatos lett volna, ha nem, mert egyrészt elbuktam volna a próbámat, másrészt elvesztettünk volna értékes barátságukat, hiszen, ha harcra kerül a sor, akkor semmiképp nem lehetett volna már jóvátenni bár hogyan is végződik.
De úgy nézett ki, hogy az ajánlat elgondolkoztatta és végül – nem mondhatni, hogy túl lelkesen, - de elfogadta az ajánlatot, igaz, hogy nem teljesen abban a formában, ahogy Zendral akarta.
- De ez…..- kezdtem volna bele az ellenkezésbe, mikor az elf lány belém fojtotta a szót és elfogadta az alkut, amire bosszúsan horkantottam fel, de aztán, ahogy tovább beszélt, kezdtem kapisgálni, hogy talán még sem annyira veszett az ügyünk, talán tényleg jobban szót érthet egy nősténnyel, mint egy mogorva hímmel.
- Veszélyben vagytok…..- fejeztem be a magas, rideg hegycsúcsok felé intve. – Mint mondtuk segíteni is érkeztünk, felhívni a figyelmet egy sárkányra…..egy jégsárkányra. Talán épp a nőstényed lehet a következő jelöltje a vacsorájának. Ha megkötjük a szövetséget, mind harcba szállhatunk ellene és közösen legyőzhetjük. – kezdtem lelkesedni ismét, ahogy erre gondoltam. - Kiegészítve egymást legyőzhetjük a veszedelmet. Apám a szavát adja rá.