A mágiával kiküldött sirályok szemével látni,hogy sokan vannak ,és ráadásul a Tenger felől újabb létszámmal fogják pótolni a seregüket.
A magasból nagyon jol látszik az északi falnál az a falrész ,ami elég gyenge.. -De a Viking harcosok nagy része ott alszik...mindenre elszántan,mert biztis ők is felmérték annak a vároldalnak a hibáit,és sebezhetőségét..ott szerintem nem lenne jo támadni..bár ezt majd az illetékesek eldöntik...-mosolyogtam Virire.-Szerintem csellel sokkal jobban és hatékonyabban lehetne meggyengíteni a soraikat a várban lévőknek..egy kis csali kellene,és szerintem "harapnának rá"...és szerintem egy kis női praktikával élve...biztos,hogy pár katonájukat le lehetne"szerelni"...mert amit Te is láthattál,hogy eléggé sok férfi van egy helyen..és egy nőt sem láttam..-súgtam nagyon halkan ezt a mondatomat a társamnak..
-De szerintem az sem lenne butaság,ha egy kis mágiával pánikot tudnánk elindítani..de csak éjjel..mert nappal nagyon figyelnek..az éjszaka meg pihenniük kell..és ha módszeresen fogyasztanánk a létszámukat..akkor talán esélyesebb lenne a sikeres visszafoglalásunk..
..de most jut eszembe..valamiféle állat van a közelben?..miféle szörnyeteg üvöltését hallottuk??..erre nagyon kiváncsi vagyok..-néztem a társamra.-ki kellene deríteni!mert nem nagyon szeretem a váratlan meglepiket!Velem tartasz??-néztem a Virinek a szemébe,és vártam mit válaszol,eme hirtelen jött ,bár elég veszélyes vállalkozásra..de nagyon kiváncsi lettem erre az "állatra"..vagy nem is tudom mi lehet..de ki szeretném deriteni..ha velem tart az én kedves elf társam..

Még jó, hogy végül úgy döntöttünk a felettünk kőröző egyik sirályt használjuk és mágiánk segítségével az ő szemével kémlelünk szét a vidéken, mert nem kellett sok idő hozzá, hogy kiderüljön, Alia terve hiába nagyon jó, de ezen a helyen ez megvalósíthatatlan. Nincsenek titkos folyosók, szennyvíz vagy esővíz által kimosott csatornák, csak a szimpla erős és a homokos part.
Már az is látszik, hogy valószínűleg hol csaphattak le a várra, ami nem tudta megállítani ezeket a termetes és vitéz harcosokat, a létszámfölényükkel egyszerűen elsöpörhették az ellenállást.
- Igen, látszik, hogy ők sem szervezetlenek és nagyon is tudatosan helyezkedtek el, védve az erőd leggyengébb pontját. – bólintok a lány meglátására a látottakkal kapcsolatban.
A sirály által közvetített „intim” jelenet egészen zavarba hozott, hiszen én még a lányokkal is nehezen találtam meg a közös nyelvet, ha romantikáról volt szó, nem, hogy azt látni, ahogy két férfi között alakul valamiféle szerelmi kapocs, ráadásul Alia is ott állt mellettem!
Szerencsére ő a gyakorlatiasabb oldaláról szemlélte az eseményeket, így hamar eltűnt a pír az én arcomról is.
- Ahhoz elég sokan vannak, hogy pár nő elcsalja őket. – tamáskodtam kicsit, bár valamennyire persze működhetett a dolog, de attól még sokan vannak.
Nem tudom milyen mágia működne ezen a helyen, amit mi adhatnánk, de talán az emberek varázslóinak vannak más lehetőségei is, de nem vagyok járatos az ő mágiájukban.
- Jó volt látni a saját szemünkkel mi a helyzet, de ne feledjük el, hogy magunk nem cselekedhetünk most, egyeztetnünk kell az emberekkel, azon belül is a királlyal. – igyekeztem a realitás felé irányítani a dolgokat, bármennyire is jó lett volna, ha mi elfek egy csapásra megoldhatnánk a problémát. – De ahogy mondod csalit is bevethetnénk, hogy megosszuk őket. Ha valaki vállalná, hogy önként a fogságukba esik és aztán „bevallaná”, hogy van pár település a közelben, ahol vannak szép számmal fehérnépek…….. – dobja fel a lehetőséget, de aztán Alia szavaira neki is eszébe jut, hogy a madár eléggé megrémült valamitől.
- Még van időnk bőven, így miért ne, de csak óvatosan, mert nem tudjuk mi lehet az. – bólintottam az ajánlatára.
Tényleg nem lenne jó, ha valami fenevad akkor riasztaná meg az embereket, amikor a legkevésbé jönne jól.

Diramel úgy érzi, hogy megsértették, mikor száz fő erejével mérték az ő ötszáz katonáját. És szintén bántja, hogy a király nem hisz a megérzéseiben és meglátásaiban. Miközben vérig megbántva távozik a magán beszélgetésükről, nem is sejti, hogy az uralkodó egy jóval nagyobb játékot játszik vele, a nemesekkel és oly sok megjelenővel. Ám nem fedte fel naivan minden gondolatát.
Aná zavarba jön a leszidásra, hiszen jó ötletnek tűnt nem őrizetlenül hagyni fontos fegyvereket, hisz azt az ellenség is megkaparinthatja és felhasználhatják ellenük. De ez valóban ostobaságnak tűnik, ha a száz embert egyszerűen csak váratlan rajtaütéssel ölték meg. Vagy ki tudja, hogy mivel...
Eközben az elfek felderítik saját szemükkel is azt, amit madár távlatból is láttak. Aliának érdekes ötletei vannak arra, hogy lehetne egy-két embert csapdába csalni az ellenségtől. És végül a furcsa hang irányába veszik az irányt, hogy utána nézzenek.
Egy lovat találnak az erdőben és a nyomokat kutató lovasát. És hiába vetik be zöld mágiájukat, a természet sem tud választ adni arra, hogy kik ugráltak le a fák ágairól és ölték meg a két itt hagyott embert. A növényeknek nincs „szavuk” rá.
Ez alatt Elaile húzódzkodása ellenére beilleszkedik a testőrök közé. Bármennyire is dúl benne a sértettség, a gárda tagjai igen nagy becsben tartják a szövetséges népeket. Az erdei elfek hírneve megérdemli, hogy ha esetleg furcsán is grimaszolna, az ne rontson a felé áradó szereteten. Ideális választás volt őt kijelölni az érzékszervei tökéletessége felett is.
A vörös hajú nő, akit lassan hírvivőnek néznek, annyit szaladgál az újdonságokkal, pont őhozzá szalad oda. És mondja el gyorsan, hogy beszámolnia kell a fejleményekről. Természetesnek véli, hogy ha már a ma esti őrségben zsoldos csapattársa ott van, akkor vele lépjenek be Astelath sátrába.
Alia érdekes dologra lesz figyelmes, ami azonnal eszébe juttatja, honnan volt kísértetiesen ismerős az az idegen hang. Egyik lehajló ágon olyan karom nyomokat talál, amit nehéz elfelejteni. Pár hónapja Aná Vóttal küzdött újszerű lények ellen egy erdőben. Azok a szörnyek adtak ki ilyen hangot. És azok... Dir emberei azért nem találhatták meg a sérüléseket, mert az ismert nyomokat keresték.
Sok néven emlegetik ezt az új fajt a kontinensen. Betegségként terjed Viridiel népe körében is. Legelterjettebbek a vérdög, farkasember és a vérfarkas elnevezések.

Másnap reggel korán összegyűlik a tanács. Annak ellenére, hogy csak pár órát aludtak, ez senkin nem látszik meg. Képtelenek aludni, az jár a fejükben, amik a nagyszabású vacsorán megtárgyalták. Ki kivel evett vagy beszélgetett, ha tegnap vitáztak, most még érezhetőbb az elkülönülés. Nem a nagy sátorban beszélgetnek, inkább egy tábor melletti mezőt választanak, ahol jókora távolságot hagynak egymás csapatai között. Baráti klubok sora vizsgálja gyanakodva a többieket, nehogy kiderüljön, hogy nem az a tervük, amit az ő barátai kitaláltak.
-Köszöntelek benneteket! Fontos, hogy a mai nap végére jussunk teendőinknek, mert holnap kora reggel már támadni szeretnék. Mint sokan tudjátok már, megbíztam egy fontos feladattal Haradurt, így biztosan nem vesz részt a csatában.
*Ekkor magához ragadja a szót egy cicomás kalapban lévő nemes, aki egy kisebb csoportból lép elő.


A kép csak illusztráció. Kb. ilyesmi fazonokat képzeljetek el!

-Elnézést uram, királyom! -hajol meg fejfedőjét is levéve és hóna alá vágva- Ha élhetek egy javaslattal, kései időnek tűnik. Biztosíthatom, hogy mindannyiunkban buzog a tett vágy és hű vazallusaink egyetlen szavunkra csatasorba állnak.
Az én meglátásom szerint a tanácskozás után azonnal megkezdhetjük a támadást, mielőtt az ellen visszavonulna, fölényünket látva. De egy szavába kerül és mi egész télen itt várunk, ha kell. Hűségünket remélem nem kérdőjelezi meg szavaink. Csupán jó szándékunk vezérelt abban, hogy felszólaljunk.
*Miközben mondatait egyetértő morajlás kíséri számos csoportból, az igazi apja a Wymorra néz. Nem mondja ki, de most rajta a sor, hogy megvédje az általa javasolt tervet.


/Bocsi, hogy rohanok, csak nem szerettem volna, ha beragadunk az éjszakai felderítésbe utána pedig már nem jut energiátok magára a csatára. Nyugodtan írhat bárki bármikor és akár egymás után többször is jöhettek. Nincs sorrend!/

Miután a térképet gondosan elraktuk,útnak indultunk Virivel ,hogy kiderítsük a furcsa hangok forrását.
Fogalmam se volt,hogy miféle állat adhat ki ilyen hangot,bár a természetet kérdezve sem lettem okosabb..
Mellon szaglása sokkal kifinomultabb és amint beértünk az erdőbe,a különös lény szaga is erősödött.
Vegyesen keveredett a vér és az elhullott állatok szagával..de a nyomok nem voltak teljesen tiszták,mintha sokan járták volna körbe ugyanazokat a helyeket.
..de aztán némely fának a törzsén karom nyomokat láttam,és kíváncsian léptem közelebb,hogy valahogy rájöjjek,milyen állat csinálhatta..
Aztán a felismerés teljesen ledöbbentett,mert igaz,jó pár hónapja "összeakadtam"ilyen lénnyel..de nem hittem volna,hogy egyre nagyobb számban bukkannak fel ...a vérfarkasok.
A Társamra néztem,és a tigrisemre...mert nagyon is tudtam,hogy ha  a közelbe vannak ezek a szörnyetegek,akkor nem vagyunk biztonságban.
Ahogy így követtük a vésett nyomaikat,hamarosan egy lóvat és lovasát pillantottunk meg..
Mellont némán intettem,hogy kissé távolabb menjen,de ne messzire..mert nem tudni,hogy ki az,akit látunk..és ahogy most már óvatosabban lépek közelebb..az íjamat készenlétbe tartom,de nem emelem az ismeretlen személy felé,de jobb mindenre felkészülni,és hangtalanul lépek közelebb .
Virire néztem,és gondolataimat küldtem felé.
-Ott van valaki..és szerintem óvatosság nem árt..ki tudja kicsoda..mert amit eddig láttam a fák törzsén,az egy olyan állat hagyta,akivel már régen találkoztam,és minden jel arra mutat,hogy vérfarkasok vannak a közelben..Mellont oldalra küldtem,hogy ha kell védelmet adjon nekünk..mert aki ott van nem messze annál a fánál..nem tudni,hogy Ő fertőzött e..
..de szerintem nem árt az óvatosság-néztem a társamra,és kicsit oldalra léptem,hogy jobban szemügyre vegyem a lovast..De az is lehet,hogy Viri ismeri..nem tudom..mert a mozgásáról itélve ember lehet..de az is lehet,hogy tévedek...

Én is úgy gondolom, hogy érdemes a fura hang után nézni, mert lehet, hogy valami olyasmit találunk, ami befolyásolhatja a csata kimenetelét. Nem ismerjük ezeket az idegeneket, akár ők is hozhattak magukkal valami állatokat….
Mert, hogy valami ismeretlen állatféle lehet, azt mind a nyomok, mind a növények faggatása megerősíti, de a legmegdöbbentőbb az, hogy nem tudják még a fák sem megmondani, mi okozhatta ezeket.
Alia tigrise is nyugtalannak látszott, egyértelmű volt, hogy érez valamit és ez feszültté és óvatossá tett. Bólintottam a lány felé, hogy tudja, figyelek. Elég jól egymásra hangolódtunk már közös kalandjaink során, hogy szavak nélkül is értsük egymást és persze még ott volta a telepatikus kapcsolat is.
Hamarosan már arra a területre érünk, ahol a nyomok a legintenzívebbek és, ahol meg is szakadnak, legalábbis a földön és ahol láthatóan nem mi vagyunk az egyetlenek, akik érdeklődnek.
Egy lovas ……..
Fejemben megszólalnak társnőm szavai, miközben lassan, fától fáig közeledünk a nőhöz, aki a nyomokat vizsgálja. Nem tűnik vikingnek, így bár készenlétben tartom én is íjamat, megrázom a lány felé a fejem, bár tagadhatatlan, hogy az idegen nyomokkal kapcsolatos elmondása, eléggé megdöbbentett.
- Vérfarkasok? Még sosem láttam olyat, de szerintem ő nem az. Láttam a táborban, valami zsoldos lehet, egy nagy csapattal érkezett. Úgy nézem ő is a nyomokat vizsgálja. – küldtem vissza az üzenetet. – De azért persze legyünk óvatosak. – tettem hozzá.
- Szép jó estét! – léptem ki a fák közül, hogy kiderítsük az igazságot, míg Alia-nak intettem, hogy maradjon hátra, na meg ott volt még Mellon. – Talán találtál valamit? Vagy tusos mi történt? – kérdeztem a nőt.

Másnap hajnalban – ha sikerült visszaérnünk addigra vagy egyáltalán - a tanácskozás a király váratlan bejelentésével kezdődik, ami érdekes volt, hiszen egy csata előtt nem szoktak csak úgy harcosok százait elküldeni, de az emberek néha értelmetlenül viselkednek, amit nem értek.
Megvallom őszintén, hogy ha az előttem szóló nem kérdezte volna meg, én is feltettem volna a kérdést, hogy miért várunk még egy napot a támadással. És nem csak én nem értettem a dolgokat, ahogy a reakciókat leszűrtem a részvevőtől.
Minél többet várunk, annál jobban felkészülhet az ellenség és az idő nem nekünk kedvez szerintem.
- Van valami különösebb oka a csata halasztásának? Valami, amit mi még nem tudunk? – teszem fel a kérdést.

Az erdőben a zsoldos vezér és a két elf összeakad. Óvatos beszélgetésbe kezdenek, ám csak rajtuk múlik, megosztják-e harmadik társukkal eme éjszakai túrán az információikat. A bizalmatlanság nem véletlen, hiszen még most sem tudnak túl sokat eme szörnyetegek képességeiről és természetéről. Távoli mesék voltak csak a közelmúltig arról, hogy valami ehhez fogható lényeket néhány évtizedente látott valaki a Nysiy környékén. Ahogy Alia is ott találkozott velük. Ám nem az emberek által biztonságosnak vélt területen.
Másnap igen csak meglepett mindenkit a király a bejelentésével. Ám bármennyire is átértékelte is kifinomította a haditervét Diramel, tőle várta az uralkodó, hogy győzze meg róla a nemességet. Sokkal könnyebb parancsokat adni a végvárak vitézeinek vagy a királyi hadsereg tagjainak. Ám még Astelath sem vállalta magára, hogy direkten utasítsa a nemeseket. Hiszen valószínűleg számíthatott volna rájuk, de legközelebb már egy diktátor kedvéért nem gyűlnek össze és talán pont egy mindent eldöntő csatában maradna túlságosan egyedül!
A wymor előadása meggyőző volt, bár egy valamivel számolni kell. Azzal, hogy más csoportok is készítettek az est folyamán terveket és ők is meggyőzően tudják tálalni.




-Ha megbocsátanak a nagybecsű rendek, hogy én is megszólalok, szerintem oktalanság lenne tűzre alapozni az elképzeléseinket, ha annyi víz van mellettünk, mint a tenger. Én sokkal inkább vízre bíznám a dolgot. -kezdte meg a grófnő a mai első felszólalását- Lányom sokat tanult mostanában a papok varázslatairól és neki jutott eszébe, hogy előnyünkre is fordíthatnánk a tenger jelenlétét. Nyilvánvalóan azért telepedtek le oda, mert biztosítani kívánták, hogy ne támadhassák őket hátba. Képes egy kisebb egységet víz alatti bevetésre is képessé tenni. Minden bizonnyal nem várnának erről az oldalról ellenséget és meglepetésként érné őket, ha egy kisebb kommandó felgyújtaná a hajóikat még a parton és levágná jó pár emberüket.
Az én seregem épp elég nagy ahhoz, hogy könnyedén tudok adni száz harcost erre a célra és még mindig marad elég, hogy a fővonalban is támadjunk. -elmosolyodott a szíves felajánlásán. Hiszen jó tudta, hogy igen sok nemesi család is csatlakozott a saját csapatával hozzá, így valóban hasznos, de nem túl nagy áldozatnak tűnt- És a támadás id...
-Uram! Uram! Felséges királyom! Haradur visszatért az embereivel. Állítólag száz idegent ölt meg az éjszaka, akik az erdőben akarták megtámadni őket.
*A határvidék őrvégje megtermett medve cammogásával lépegetett a mező széle felől száz emberével és mindegyiknél az idegenekre jellemző kerek fapajzs és egyéb felszerelés volt. Egyikükön se látszott egy karcolás sem, ami eloszlatta mindenkiben az északi emberek hatalmas erejéről és veszélyes harci stílusokról szőtt legendát.
Astelath pedig kezébe temette arcát.
~Hogy kerülhettem ilyen helyzetbe?
Tegnap minden nemes, ki elém járult csak olyanokról beszélt, hogy éjszaka kell-e támadni vagy fényes nappal. Milyen csapatot hogyan kéne elhelyezni. Próbáltam betartani mindenkinek tett ígéretemet és Haradurt is kimenteni a szégyenből, bármi is történt. És Diramel felfedezését sem kétségbe vonni.
Miért érdekel annyira az a lány? Ő nem az anyja. Csak egy Wymor leánya, akinek egyik családtagjával régen meggondolatlanok voltunk. Miért nem zárul le az a történet és miért nem tudok józanul dönteni, ha vele beszélek?
Haradur a legjobb emberem, ki számos alkalommal bizonyította hűségét és rátermettségét a legnehezebb pillanatokban. Sokszor csak az ő seregei voltak a közelben, hogy megmentsünk egy-egy falut.
Jobb lesz tisztázni magammal és Diramel kisasszonnyal is a viszonyunkat. Itt én vagyok a király és nem ő az egyetlen, aki csatát látott már.
*Lassan felemelte a fejét, mikor egyik testőre megkérdezte, hogy jól érzi-e magát. Mire újra láthatták arcát, önelégülten vigyorgott. Hiszen ezzel a hírrel nem lesz nehéz rávenni a nemességet, hogy maguk álljanak az első vonalakba embereikkel. És a király hivatásos serege mögéjük álljon, míg az oldalszárnyon a végváriak támogassák a küzdelmet. Főleg, ha a csata rövidnek és véresnek ígérkezik, hiszen bármennyire is kímélni akarják majd saját soraikat, itt csak az térhet haza igazi győztesként, aki bátran küzdött az ellenséggel és hírnevet szerzett családjának.
És hamarosan egyik királyi tanácsadó jelenti is, hogy bár olajból kevés van, egyik város seregei hamarosan megérkezhetnek és ők ostromgépeket is ígértek, amiből híján van. Ott minden bizonnyal nem csak faragott hajítókövek, de görögtűz is lesz bőven a szekereken.
Miközben az emberek az új információkat próbálták feldolgozni, addig Elaile észre veszi, hogy Haradurnak pont annyi emberénél hiányzik a saját címerrel ellátott pajzsuk, mint ahányat Aná elhozott. Az összegyűltek java részének fel sem tűnik, hiszen minek a viking kerek pajzsok mellé még egy?
De vajon mit szólnak az elfek az egyre nyughatatlanabb emberek gondolatára, hogy azonnal indítsák meg a támadást? Vajon Viridiel megkapta-e a választ a kérdésére?


/Ha Diramel nem megy Aliával és Viridiellel vissza a táborban, hanem még marad kicsit nézelődni, akkor sem találja semmi nyomát az erdőben, hogy bárhol máshol összecsapás lett volna. Csak a két eltűnt emberére utaló vérnyomok minden, amit szerezni tudtak és persze a már korábban innen elhozott pajzsok és fegyverek./

Miután kissé hátrébb maradtam Mellonnal,Viri mögött,mikor a nővel beszélt,mert jobbnak is láttam nem mutatkozni elötte a Tigrisemmel,mert nem tudtam,hogy hogyan reagálna az én "kicsikém"látványára..
Az emberek furcsák néha,és nem mindig értik az állatok,vagy a Természet dolgait,és sokszor rosszul reagálnak egy szokatlan állat jelenlétére is..
Bár minden szót hallottam,amit beszéltek,de elkönyveltem ,hogy nem lépünk ki a fák árnyai közül,nehogy megijesszük a nőt..
Virinek küldtem  szavak nélkül a mondandomat..és mivel már egy pillantásbol is értjük egymás gondolatait,így csak biccentettem felé,hogy mi kicsit maradunk itt az erdőben ,mert a tigriském éhes..és ha már itt vagyunk körbenézek még egyszer..
Nem vártam sokkal több információt az eltünt katonákról,de hátha valamit látok mégis,amit eddig tünde szemem talán elkerült...
-Hamarosan megyünk is vissza a táborba utánatok..de valamire kiváncsi vagyok még...
..nem sokat maradtam még az erdőbe..és felfigyeltem,hogy Mellon jelez,hogy közelbe van Trisz..és ha ő itt van..akkor a hugom is itt bóklászik a közelbe..
..és amint rátalálunk egymásra,együtt megyünk vissza a táborba...
..és mikor megérkezünk a megbeszélésre..érdeklődve hallgatom az új fejleményeket..

Nem bízom ugyan az emberben, de abban biztos vagyok, hogy nem okozhatta ő a nyomokat, na meg aztán láthatóan ő is azokat vizsgálta és nem volt túl rózsás a kedve, ám nem volt udvariatlan, amikor megszólítottam.
- Már miért hazudnál, hiszen láthatóan épp a nyomokat vizsgáltad és eléggé tanácstalannak látszottál. – emelem meg a szemöldököm meglepetten. – Nem, nem vagyok egyedül, de társaim is a nyomokat fürkészik…..hmm…..hallottál valaha a Vérfarkasokról? – kérdezem meg hirtelen reakcióját lesve.
Ahogy a karom nyomokat vizsgálta, nem úgy látszott, mint aki tudja mi okozta, de hát mint már említettem, nem mindig értem az emberek viselkedését.
- Kétszer? – hajolom a nyomokhoz én is, aztán már kezdem érteni mire gondol, bár a sok fegyver és pajzs, már előtte elég szembetűnő volt, az ok azonban, most vált láthatóvá. – Ennyi ember ….hová…..? Igen, azt hiszem jobb, ha nem várjuk meg, hogy visszatérjenek. – bólintok egyetértően, aztán biccentettem Alia-nak, hogy ő maradni akar, de éles figyelmeztetést küldtem felé, hogy ne kockáztasson és Mellon-t is fogja vissza.

Visszatérve még volt idő pihenni egyet mielőtt reggel megkezdődött az újabb tanácskozás, ami rögtön heves reakciókat váltott ki, elsősorban a tegnap este látott nőből, akiről kiderült, hogy Diramel Escalie Wymor és már láttam tegnap a csapatát is, ahogy azt is, hogy mennyire ragaszkodnak hozzá, főleg az egyikük egy tünde nő, aki szinte le sem vette róla a pillantását.
Amit elmondott az igaz volt, bár ez megint egy nap várakozást jelentett volna és arra, hogy az elf íjászokat is szétszórjuk a seregben, amiért valahogy nem lelkesedtem.
Másnak is voltak újabb ötletei, a tegnapi nemes asszony szólt megint közbe, aki megint  a lányát tolta előtérbe és mintha direkt ellent akart volna mondani a többieknek, akikből sokan bólogatni is kezdtek.
Nem voltam oda azért, hogy gyújtogassunk, hiszen a növények jó része is lángra kaphatott volna, sőt az egész erdőt leégethetnék, ha olajjal kezdenek gyújtogatni, amit aztán nem lehet eloltani, azért én is szólásra emelkedtem volna, amikor valami hírnök féle robogott be, nagy lihegve.
~ Haradur? ~ töprengtem, de aztán rájöttem, hogy az egyik királlyal érkezett kisebb sereg vezetőjéről van szó, akikről az derült ki az imént, hogy elküldte az emberek vezére és most hirtelen visszatért, méghozzá valami csata nyerteseként?
Mielőtt még mindenki elindult volna, hogy megnézze a dicsőn visszatérő harcosokat, felemeltem a kezem, hogy szót kérjek.
- Talán nem a tűzzel kéne meglepnünk a vikingeket, hanem épp ellenkezőleg a vízzel, amiből van itt bőségesen. Láttam, hogy a parton táboroznak a hajóik és az erőd között és ez a kezünkre is játszhat. Legtöbb velem érkezett elf, mesteri fokon űzi a természetmágiát, így rájuk tudjuk szabadítani a vizet, összetörve hajóikat és elöntve táborukat. A kavarodást ki lehetne használni a támadáshoz. – javaslom körbe nézve várakozóan, mit szólnak az ötlethez.

Végre megérkeztem. Már azt hittem soha nem jutok el ide. Bár meg kell hagyni, nem ártott az, hogy magamban voltam. Így legalább elgondolkodhattam sok mindenen. Többek között azon, hogy mióta megszöktem a vezér táborából, sokkal óvatosabban kell járnom-kelnem. Bár az is lehet, hogy egy ilyen kis pontot, mint, amilyen én vagyok nem méltat még arra sem, hogy üldöztessen.

Azért azt meg kell hagyni, hogy az a kevés, amit láttam a táborából, lenyűgözött. A szervezettség, és fegyelem mindenképpen csodálatra méltó. Lehet, hogy hibát követtem el, de ez most már mindegy.

Onnan egyenesen Madlenehez mentem. Nagyon megörültünk egymásnak, hiszen már rég nem találkoztunk. Azt viszont sajnáltam, hogy Aliát már nem találtam ott. Viszont Nagyi megkért, hogy ha már a Nővérem után megyek, vigyem magammal Hectort is. Egyáltalán nem volt ellenemre, hiszen Tris legalább nem fog unatkozni. Most is együtt vadásznak. Bár most már azért jöhetnének.

Ahogy lassan lépkedek, ismerős érzések kerítenek hatalmukba. Alia a közelben van. Már biztos, hogy nem vagyok messze tőle. Hirtelen, szétnyílik a bozót, és Tris bukkan ki mögüle, mögötte szorosan Hector jön.

- Ti is érzitek igaz? Itt vannak a közelben.

Kíváncsi vagyok, hogy mi a helyzet ezzel az erőddel. Csak annyit tudok, hogy valami hatalmas vikingek fenyegetik az ott élőket. Majd Alia mindent elmond.

Még egy pillanat sem telik el, és Tris hirtelen megugrik mellőlem és eltűnik egy bokor mögött. Morgást hallok, de a játékos fajtából. Oda szaladok én is, és megpillantom Mellont. Örömmel ugrom oda hozzá én is. Megcsókolgatom, és kérem, hogy vezessen a Nővéremhez.

A tanácskozás hosszúnak ígérkezik, hiszen a király által pártfogolt tervnek Viridiel is neki ment, de bizony a nemesek közül is vannak, akik másként gondolkodnak. Ám mindent felborított a Haradur nevű nemes újbóli felbukkanása. Diramelnek szembe kell néznie vele, hogy bár igen ügyesen játszotta eddig a lapjait, ám a birodalom nemeseinek nagy játszmájában még mindig túl sok erő mozog, hogy maradéktalanul meglovagolhassa.
A király számításai viszont egyre inkább bejöttek. A megbeszélés különösen rövid lett, miután az első nemes harci érdemeket szerzett a csatamezőn. Nehéz mozgásba hozni ennek a hadseregnek az egészét, a nehéz páncélos gyalogosok kiválóak a csatamezőn, a lovagok pedig még félelmetesebbek. Ám méreg drága a legyártásuk. Egy kincstár nem is képes ellátni az összeset, Astelath nagyapja több befolyásos törzsi vezetőt fogott össze, akik idővel a főnemesi réteget adták, és mind a mai napig saját seregük élén vonulnak a csatákba.
Ám a had kettős tulajdonsága egy különös gondolkodást is magával hozott. A nemesek sokszor óvatosak a felállás megválasztásában. Igyekeznek kímélni a nehezen felszerelt katonáikat, így a nehéz mozgósítás mellett sokszor kockázatos, hogy önös érdekeik nem-e zilálják szét a haditervet.
Ám ezúttal hirtelen egész más mozgató rugó vette át a dolgok irányítását. A nép vezetői győzelemre és hírnévre szomjaznak, hogy bátorságukat és fegyverforgatási ügyességeiket fitogtatva minél jobb pozícióba kerüljenek házasságnál és a szalonok rangsorában. Akinek a csapatai döntőnek bizonyulnak a nagy csatákban, azok valós vagyonukat és katonai haderejüket megsokszorozhatják az elkövetkezendő időkben, hiszen mit ér egy főnemesi kisasszony számára, ha olyan férfihoz adják, aki ezrek felett parancsol... de képtelen átlátni a legkézenfekvőbb háborús tanácsokat? Az apjának bizton jobban jön egy olyan szövetséges, aki fele annyi harcossal bír, de jó érzéke lévén az ő oldalán van a nyerés.
Így történt hát, hogy az eddig egymással veszekedő frakciók most azon versenyeztek, ki fog hamarabb elérni az ellenség vonalaihoz. Bár az ellen még számos, de Haradur sikere meggyőző volt, hogy nem kell akkora veszteségekre számítani, amit az első ütközetek alapján látszott. A király pedig inkább hűbéresei katonáit látta volna holttan, mint sajátját. Az uralkodónak nem kellett újabb dicsőség, tetteit csupán az elsőre kaotikusnak tűnő emberi viszonyok irányítása mozgatta. Feláldozza zsoldosait, ha másként nem lehet rábírni az előkelőket, hogy maguk is csatlakozzanak. Ám háttérbe vonja őket, ha alkalma nyílik.
Alia eközben felderítő munkát végez. Nem talál semmi nyomot, mely a nemes csatájára utal. Ám a csatatérhez közeledve az utolsó fák mögül kinézve megdöbbentő nyomra lesz figyelmes. Az est folyamán farkasemberek jártak erre. A nyomok az erőd széle és az északi emberek tábora között mind két irányba mutatnak. A Lelkek erdejéből még emlékezhet rá, hogy mily nagy ereje is van egy-egy ilyen lénynek. Ráadásul megbecsülni sem lehet, mennyire sok van belőle. Ehhez túl sok a nyom és követhetetlen, hogy többször is megtették-e az utat vagy csak egy nagyobb csoport vonult először az egyik, majd a másik irányba.
Ám elmélkedni nincs sok idő. A nehéz páncélba bújtatott lovasság gyorsan közeledik. A helyszín nagyon hasonlít Hollandia partvidékéhez. A távoli magasabb kiemelkedés felé kanyarodva átvágtatnak a kietlen, homokos részen, melyen több kisebb patak kanyarog. Két oldalt a király könnyű lovassága kíséri, melyek már messziről tűz alá veszik az ellenség sorait. Az idegenek magasra emelve a pajzsokat igen jól állják a nyílzáport és barikádjaik mögött a lovagok rohamát is komolyabb veszteség nélkül átvészelik. A rögtönzött védművek miatt lényegében egyik félben sem esett komolyabb kár, noha mind két oldalon vannak sebesültek a visszavonuláskor. Amíg sáncaik mögött vannak, a paripákról harcolók nem tudják használni a gyalogság legázolásának igen hatásos taktikáját.
Ám az ő visszavonulásukkal egy időben már rendeződnek a gyalogosok jóval nagyobb létszámú elhelyezkedése. A királyi íjászok a nemesek seregei közzé állnak, hogy lőtávolságba érve elkezdhessék ontani tegezük tartalmát a hódítókra. A könnyűlovasság miatt azok pajzsai már így is elég gyakran felfogott nyilakkal díszített. Ám a vas páncélba bújtatott közelharcosok más bevetést tesznek lehetővé, mint a lovakról harcoló társaik. Barikádok és várak ostrománál hasznosabbak, hiszen meg tudják mászni az útjukba kerülő akadályokat.
Oldalszárnyon a végvári vitézek sorakoztak fel, kik jó védelmüknek köszönhetően nem aggódtak a közvetlen tűz miatt sem. Ám jól bántak a legkülönfélébb távolsági fegyverekkel is, így jó oldalról lőhették az ellent.
Ahogy a sereg megindult, valószínűleg a három elf is velük tart. Viridiel terve a víz megemelése, ám még ő sem sejti, hogy Természet Anyának is ez jár a fejébe. Ám mire eljutnak az első katonák a sáncokig, addig mindenki számára világos lesz, hogy érkezik a dagály. És azt is megértik, miért a fríz szigeten vert tanyát a hajós nép. A laposabb előtérben megálló íjászoknak egyre magasabbra kell emelniük fegyvereiket, hogy azok ne legyenek vizesek. És a frontvonal utánpótlására érkezőknek is egyre nehezebb megküzdeniük a megáradó patakokkal. A lagúna csatornáiba beáramlik az óceán vize és csak órák kérdése, hogy hullám ne válassza el teljesen a szigetet a szárazföldtől.


/Mindenkire rábízom, hogy a derékhadba, hátsó sorokba vagy az oldalszárnyra áll. Esetleg kimarad a csatából és a távolból segíti a küzdőket mágiával. Csak az általános csataalakulást írtam le direkt, később egyéni nehézségeket is kaphattok./

Hamar megkezdődik a csata, ami a sok tanácskozás, meg össze-vissza vélemények tükrében elég meglepő és nagyon bizonytalan érzéseim vannak ezzel kapcsolatban, hiszen végül semmilyen ésszerű haditervnek nem szavaztak egyértelmű utat, így azt sem tudtam meg, hogy vajon hol vessük be az elf íjászokat és végül is számítanak-e majd a vízzel kapcsolatos segítségünkre.
Az tény és való, hogy igen lelkesen indultak neki a csapatok a harcnak és a tapasztalat és a rutin alkotta meg a felállást, de szerintem nem ismertük még kellően az ellenfél harcmodorát ahhoz, hogy ilyen sebbel-lobbal rohanjunk nekik.
Középen a nehéz páncélos lovasság dübörög a homokon, két oldalt pedig a könnyűlovasság, akik azonnal heves nyílzáport zúdítanak a vikingekre, de azok felkészülten fogadják ezt és pajzsaikkal védekeznek.
Aztán megindulnak a további csapatok is, a végváriak, a gyalogosok, az íjászok szétszóródnak és tovább lövik az ellenséget.
Egy magasan lévő fa, vastag ágáról igyekszem áttekinteni, hol kéne beavatkozni és már mielőtt a víz gyorsan emelkedne, sejtem, hogy ennek nem lesz jó vége.
A hajósok minden bizonnyal számítottak erre és a lovasság meg lassan tehetetlen lesz, mert elsüllyednek a vizes homokban.
Azt hiszem meg kell próbálnom beavatkozni. Igyekszem a patakokban összefolyó vizeket a vikingek által elfoglalt magaslatok felé irányítani, bár ekkora víztömeggel még nem igen volt dolgom és fogalmam sincs sikerülhet-e.
Minden mágikus energiámat erre fordítom, de ha nem sikerül, akkor sokat azon kívül nem tehetek, hogy magam is íjat ragadok és megpróbálom a főnököket kibökni a vikingeknél és azokat kilőni.

Miután kiörömködtük magunkat Aliával, gyorsan vázolja a helyzetet. Eléggé kaotikusnak tűnik nekem ez az egész támadás. Mivel én a közelharban tudok nekik segíteni, ezért úgy gondolom a gyalogság között vennék legnagyobb hasznomat. Bár sokkal nagyobb kedvem lenne valami egészen máshoz. Kihasználva kinézetemet, beférkőznék az ellenség vezetői közé, és ha szerencsések vagyunk, akkor sikerülne a vezetőik közül egy jópárat orvul legyilkolnom. A tetemek eltüntetése Trisnek és Hectornak nem okozna gondot. A vezéreik eltűnése biztosan megzavarná az ellenséget.

Előadom tervemet Aliának, és kérem, hogy vezessen valakihez, aki jóváhagyná az ötletemet.

Óriási embertömeg lendül mozgásba. Sokszoros túlerő, jól felszerelt nehéz páncélosok és emberi mágusokon kívül lombtündék is. Bizakodásra ad okot és az még inkább, hogy a visszatérő legendás nemes veszteség nélkül győzött le egy akkora ellenfél csoportot, mint saját csapata. Ha ő ezt meg tudta tenni, ennyi harcossal ki kételkedne a sikerben? Veszteségek mindig lesznek, ám most nem ígérkeznek túl nagynak.
Ahogy elkezdik a kora délelőtti órákban az általános rohamot, az elfeknek elég elhamarkodottnak és kapkodónak tűnik. Pedig eddig csak azon vitatkoztak -még ha ki nem mondták-, hogy ki viselje a veszteségek döntő részét.
A nemesség és udvartartása színe java áll az élre, ám a csata első óráiban nyilvánvalóvá válik, hogy az időjárás nem enged meg nekik hosszú rohamot. Viridiel igyekszik segíteni és megbontani a magaslaton védekezők sorait, ám a még jobban megáradó patakok a saját egységeket épp úgy sújtják, mint az északiakat. Vagy talán még jobban!
Miközben újabb és újabb erősítések próbálnak az első vonalig eljutni és felvenni a küzdelmet az idegenekkel, át kell kelniük a megáradó patakokon. Több száz holttestet emelnek fel a hírnök által keltett hullámok és amikor kicsit visszahúzódnak, köhögő vasvértes katonák egyre inkább elsüppedő alakjai körvonalazódnak a felázott homokon.
Alia szívesen segítene fogadott húgának, de ő sincs jó helyzetben. Mindenki a harcmező felé igyekezett és nincs olyan ismeretsége a király környezetében, mint Viridielnek. Így csak elvonultan szemléli, ahogy a nehéz terepen és a jól összeszokott ellenséggel próbálnak megküzdeni a víz által egyre szétziláltabb sorok.
Nava viszont nem ragadt le az ötleténél, hanem kardot rántva rohan előre és még a dagály érkezése előtt eléri az ilyenkor szigetekként kimeredő magasabb frízeket. Ám nincs egyedül, amikor az ellenség oldalába kerülve kell felvenni a versenyt. Hradúr és száz embere a végvári veteránok egy ütős csapatával is időben feljutott ide az érkező víz előtt. Egyre jobban bele lendülnek ezek az emberek a küzdelembe. Gyakran átcsap rajtuk is a Viridiel által tüzelt dagály hullámai, bár főleg a lábukat és a derekukat mossa, gyakran megbotolva tőle. Pajzsaikat eldobva a legtöbben a nemes csapatából bal kézbe csatabárdot vagy buzogányt fognak és óriási erőről tesznek tanúvallomást. Első csapással általában sikeresen szétzúzzák az előttük álló viking pajzsát, másik kezükben ez idő alatt védekezésben van a kard. De hamar vágnak azzal is és bizony vigaszt jelenthet a túlparton állóknak, hogy itt legalább hullanak a jövevények. Ha eltalálnak is egyet a védekezők, a sebek hamar összehúzódnak és csak egy forradás látszik a helyükön. Bizony Hradur és csodálatos csatlósai felett az istenek keze visel gondot.
Bár ez sem menti meg ezt a kis csapatot, hogy lassan ne fogyatkozzanak, egyre többen lesznek közöttük is a félkarúak, akinek azért nem nő vissza a végtagjuk és véres árat kell fizetniük a szépítésért. Miközben a király tisztjei már igyekeznek mindenkit kiparancsolni a vízből, így utánpótlásra nem számíthatnak.
A kudarcba fulladt általános támadás végén próbálnak mindenkit összeszedni és elvonulni a táboruk felé, hogy újra értékeljék a történteket.

A csatát látva ,elég szomorúan éreztem magam..
Mennyi értelmetlen halàl...

Hugit szemmel követtem,ahogyan a patakon àt feljutott pàr nehézvértes Harcosokkal.
A megduzzadt patak elég nagy nehézséget okozott nekik,de az esö sem könnyitette meg a helyzetüket..

Sajnos úgy néz ki,hogy kudarcra van itélve ez a tàmadàs..ahogy nincs összhang a csapatok között sem.
Bàr kisérletet tettem volna,hogy segìtségül hìvjam a természetet,de akkor nemcsaka Vikingek estek volna àldozatul,hanem a mieink is..
Csak ne esne ennyire az esö...

De ha jobban belegondolok,talàn elönyünkre is fordìthatnànk az idöjàràst..
Mert ahogy az ijàszaink nem löhetnek az ellenfélre..akkor az övék is korlàtozva vannak...ìgy legalàbb a levegöböl nem kaphatnak"àldàst"a mieink...

-Hugi!...gyertek ki onnan!!!-kiàltottam gondolatban a testvérem felé.-Bemegy értetek Hector!!...fedezni fog titeket!ahogy a tengeri madarakat is segìtségül hìvom,hogy tàmadjàk az Erödben lévöket!!!...ahogy tudtok,induljatok vissza a tàbor felé!!...a többiek màr megkaptàk a visszavonulàs parancsot!..itt aMàgiahasznàlok,még tanakodnak,de mostmar nincs idö a tétlenségre!!Kihozlak benneteket!..Hector indul azonnal...a patak ami megàradt,az meg làtom visszahúzòdik...most kell visszafordulnotok!nem tudunk erösìtést küldeni utànatok!Azonnal gyertek hàtra!!!-küldtem a sürgetö gondolataimat neki,és amint Hector elindult ,hogy fedezze a hàtravonulàst...csak úgy taposta a Vikingek két "tüz"közé ragadt embeteit..

Amint elküldtem gondolataimat a hugomnak,öszpongosìtani kezdtem a madarak "megszòlìtàsàra",hogy teljes jelenlévö létszàmmal,az összes tengerparton,és az égen szàllò madarak tàmadjàk a Vikingek sorait..
Minden létezö energiàmat koncentràlàsra birtam,hogy a Mesteridomàr tudàsommal végre sikeresen tudjak màgiàt hasznàlni..
Minden létezö tengernél élö repülömadarat szòlìtottam,hogy segitségünkre legyenek..

Be kell látnom, hogy a kevés itt lévő lombtünde mágiája kevés ahhoz, hogy a természet törvényeibe beleavatkozzunk és tartósan megváltoztassuk a víz szintjét, ami most, akárhogyan is nézzük az ellenséget segítik, főleg, hogy az embersereg, bízva az elsöprő létszámfölényébe, mindenféle különösebben kidolgozott taktikát követne, inkább puszta erejével és lendületével igyekszik elsöpörni a vikingek táborát.
És ez láthatóan nem jön be.
A páncélosok csak küszködnek a megáradt vizekben és a süppedő homokban, ahogy megpakolt hátasaik is és ezzel kiszolgáltatják magukat a vikingek íjászainak, még akkor is, ha páncéljuk jórészt megvédi őket, de hát a nagyszámok törvénye alapján így is kapnak találatot rendesen.
Rengetegen esnek el, még ha az ellenség sorai sem ússzák meg azért.
Már leugrottam a magas fáról, ahonnan a mágiával és íjammal próbáltam segíteni a támadást, de mivel ez ne jött be, közelebb akartam menni. Láttam, ahogy Nava, a furcsa éjelf lány merészen a csatába veti magát és megtorpantam a látványra, amit a vele harcoló eltűnt és újra előbukkanó csapat mutatott.
Valahogy nem volt természetes! Ha nem figyeltem volna rá, talán nem tűnt volna fel, de épp láttam, ahogy az egyik harcosnak mélyen belevágnak az oldalába és szinte még kisem húzódott belőle a kard, máris forrt össze a seb, a férfi meg azonnal levágta egy lendülettel a meghökkent viking fejét csatabárdjával.
Kerülgetve a mélyebb, homokos részeket, egy-egy magaslatról megeresztek pár nyilat, de még félúton sem járok, mikor megszólalnak a harsonák és visszavonulást jeleznek.
Szerintem ma ez a legjobb ötlet eddig.
Meg kell szervezni a csapatokat és megvárni az apályt. Meglátom Alia-t is, aki tőlem távolabb erősen koncentrál és sejtem, hogy valamire készül, de remélem, nem keveri veszélybe magát, csak Nava-t akarja kihozni.
- Vonulj hátra Alia! Új terv kell!
Én is így teszek, ha minden rendben megy.

Ez káosz a köbön. Elsőre úgy tűnik, hogy ez nem nagyon kedvez nekünk, de minden csak nézőpont kérdése. A harcosok körülöttem fanzasztikusak, és legalább olyan őrültek, mint én. Szerintem meg pont ezt az időt kellene kihasználnunl valahogy. Hallom, hogy Alia a visszavonulást sürgeti, de hirtelen mást gondolok. Ha Hector megzavarná az ellenséget, a hátukba tudnánk kerülni. Bár tudom, hogy szétrúgja a fenekem ezért, de akkor is meg kell próbálni. Oda settenkedek a katonák vezetòjéhez, és elhadarom neki a tervemet. Mivel nem vagyok vak, én is észrevettem, hogy a sérüléseik ahogy jönnek, úgy el is tünnek. Engem ez egyáltalán nem zavar, amíg egy oldalon harcolunk.
Tudom, hogy a kintrekedtek nem tudnak segítséget küldeni, de akkor is meg kell kockáztatni a támadást.

Egysze csak elfeketedik az ég, és ameddig a szem ellát madarak lepik el a horizontot. Ez csak a nővérem műve lehet. De hát ez remek. Csak úgy zúdulnak a madarak az ellenségre. Csípik, karmolják őket, ahol csak érik.
Most semmiképpen sem szabad visszavonulnunk.

Mindenki a visszavonulás mellett dönt, ketten kivételek. Ez nem más mint a félvér elf, Nava Jade és a legendás határ menti nemes, Haradúr.
Miközben a Viridiel által még erősebbre korbácsolt hullámok verdesik a lábukat, elszántan küzdenek a hajós nép ellen. Alia beküldi Hektort a vízbe, noha a pókok nem rajonganak érte, mert testükön lévő légző réseken át befolyik és könnyen megfullaszthatja őket. Ám a hatalmas állat szerencsére akkora, hogy csak a lába ér bele a tengerbe, kritikus potroha csak a vízcseppekből kap.
A vizet még kontrollálja és leküzdi magában, ám amikor a tünde mellett küzdők közelébe érne, visszakozik. Még az idomár is érzi lelkében, hogy nem a természetből való lények energiája csapta meg kedvenc állatát. Bár segít a harcban, nem megy közel hozzájuk. Ahogy a madarak is inkább a másik oldalt támadják, noha ott nagy riadalmat keltenek.
A tajtékzó dagály elsodorja az északiak sárkány hajóinak egy jó részét és miközben a maroknyi csapattal küzd egy részük, mások utána vetik magukat, hogy visszahozzák. Ám hirtelen kardok döfik át testüket. Ekkor váratlanul segítség érkezik.




Jelena grófnő leánya bukkan elő és családja száz fegyveresét vezeti csatába. Bár kaotikus volt a felállás, ám ő előző este is ragaszkodott elképzeléséhez, hogy egy kis kommandó a tengerből előbukkanva támadja hátba az idegeneket. Hamar kilő a kezéből egy tűzgolyót és kicsit hátrébb maradva irányítja katonáit.
Hamar csatlakozik a két front, amire szükség is van, hiszen Haradúr csapatának kétszáz kezéből egyre kevesebb van a törzsükhöz odaragasztva. Úgy tűnik, hogy még a legjobb hírben álló vezető sem tud több tízezer ember ellen harcolni az idők végezetéig.

Az emberek legnagyobb része már inkább az új megbeszélést fontolgatja. Bosszúsak, ám nem vitézségük hiányának tulajdonítják a kudarcot, hanem a sors szeszélyének, amire nem lehetett felkészülni. Ennyi víz a legjobban felszerelt és első osztályú kiképzésben részesített hadsereggel is kibabrálhat.
De vajon most kinek mi lesz az álláspontja?

Mivel már rég nem használtam a vízre ható varázslatot, hiszen láttam, mennyire nem érek vele semmit, így csak a természetes folyamatok hatottak a dagály által felduzzasztott víztömegre.
A legtöbben a visszavonulás jelzése után ténylegesen megkezdték a csapatok visszavonását, de úgy látszik Nava a saját feje után ment, bár ki tudja mit láthatott ott közvetlen közelről, amit én távolabbról nem. Az tény, hogy a különös képességekkel rendelkező csapat vele maradt és tovább aprították a vikingeket, de félő volt, hogy akármilyen hősiesen küzdenek, a túlerő végül legyőzi őket.
Alia az óriás pókját küldte segítségül, meg madarakat idézett meg, de egymaga nem fordíthatott a csat első menetének sorsán szerintem. Az biztos, hogy az emberek most már remélhetőleg enm becsülik le ellenségeiket és valami normális haditervvel állnak elő.
Azonban hirtelen felbukkantak a grófnő csapatai lánya vezetésével, a víz felől, akiket eddig észre sem vettem, hogy hiányoznak és nagyon úgy nézett ki, hogy ő sem különb a többieknél és a saját feje után megy, az tény azonban, hogy ezzel jó nagy kavarodást okoznak az idegene körében, akik még hajójuk egy részét is elveszítik közben.
- Nem hagyhatjuk, hogy hiába essen el annyi ember, a nehézpáncélosok ugyan nem tudnak segíteni, de a gyalogság és a mágusok igen. – futok a királyhoz, ha megtalálom a káoszban. – Most meg vannak zavarodva és ha a mágusok, tűzzel, széllel még nagyobb zavart keltenek, akkor le lehet rohanni őket. Ha sikerül az erőd és közéjük ékelődni, akkor beszoríthatjuk őket a tengerbe. – javasolom, de ha nem állnak kötélnek, én magam biztos nem állok tétlenül, bevetem magam a harcba, csak a legvégső esetben visszakozom.

Kicsit felgyorsultak az események...eddig egy embermàgus sem tolta ide a képét,és nagy vesztesèget okozott is a tétlenségük...megannyi felesleges halàl..-szomorodtam el..

Hector beküldésével,egy kis tàmogatàst tudtam adni hugiéknak,akik egy Vezetövel egyetemben bent ragadt egy apró "szigeten"de a túlerövel szemben kevesebb esélyük lehet...
Bàr a megidézett madàrsereg jo nagy riadalmat okozott,és szerencsére még nagyobb kàoszt a Vikingek között...
De a Tenger vize néha fel-felcsap a kitartòan tàmadò csapatra.de nem adjàk fel a harcot,tovàbb küzdenek Hugiék az ellenséggel..

Minden lehetöséget latba vetem,hogy segìtsem a maroknyi harcost..
A madarak megidézése utàn Hector volt az,ki hàtteret nyújt ,és tàmadt egy ötletem..

-Hugi!!tereljétek a tenger felé az összeset.akiket csak tudtok!!...utànpotlàsuk nem lesz és csak a tengerpart felé tudnak majd hàtràlni...de abban a pillanatban megidézem a homokfövenyen az összes ràkot,és parti àllatokat,hogy a Vikingek pàncél nélküli testüket marjàk,ollóikkal vàgjàk öket!!!...de addig is,amig hàtràlàsra birjàtok öket.küldöm a szelet...amit egymàs utàn többször idézve viharossà alakul majd ..Te figyelmeztesd a veled harcolokat,hogy ,ahogy tudnak guggoljanak le,vagy a lehetö legstabilabb àllàst igyekezzenek felvenni..ahogy a kardjukat szúrjàk le a homokban,hogy kapaszkodót talàljanak,addigi idöre amig a szeleket ràküldöm az ellenségre!
Minden tàmogatàst megadok,amit tudok!!tartsatok ki!!..Viridiel is ott van a közelben...hangoljàtok össze a szelet és a földmàgiàt...a hàtteret és a többit megadom!!...Hectort ne féltsétek!!nagyon ügyes a Kincsem!...-üzentem a gondolataimat a huginak..és tudom,hogy kitartòan harcol Virivel,és az embervezetövel...

...viszont abban biztos vagyok,hogy ha ennek vége..akkor megkeresek pàr személyt...

Még Hector és a madarak támogatásával is eléggé kilátástalannak tünik a kűzdelem. De nem vagyok az a feladós fajta, és ahogy látom társaim sem. Vágjuk ahol érjük őket. Hirtelen hallom fejemben Alia üzenetét. Ahogy hátra pillantok  még a szavam is elakad. Nem hiszem, hogy sokan láttak volna ekkora óriás pókot mint Alia "picikéje". Gyorsan oda araszolok a harcosok vezéréhez, és szólok neki, hogy a pók nekünk segít, mielőtt esetleg félreérti a közeledését.

- Uram, az állat segít a tengerbe terelni az ellenséget. Megad minden támogatást nekünk, amit csak tud. Társaink akiktől elvagyunk vágva, a partról mágiával próbálnak támogatni minket. Hamarosan szélviharra számíthatunk. Szólj az embereidnek, hogy ki ahogy tud vesse meg a lábát jó erősen, mert a vihar nem válogat.

Miután figyelmeztettem őket, vissza tértem előző pozíciómba, és oldalról támadtam az ellent. Már egész közel tereltük őket a vízhez, amikor iszonyatos erővel megérkezett az első széllöket.....

Az egyre inkább elkülönülő szigeten tovább folyik az ádáz küzdelem, ám a tündék újabb varázslatra szánják el magukat. Alia újabb állatokat hív segítségül és Viri után most ő próbálkozik az elemek mozgatásával. Ám a víz helyett a szelet hívja segítségül.
Rákok bújnak elő rejtekhelyükről és nagy számban lepik el az északi emberek sorait, csípve a lábukat és igyekszenek megzavarni őket.
-Elnézést hölgyem, de azt hiszem, mi tudunk segíteni magának. -lép oda egy csuhás a lombtündéhez- Mesterei vagyunk az elemi varázslatoknak és talán még erősebb szelet tudunk gerjeszteni, mint a maguk faja.
*A pap mögött több hozzá hasonló állt és hamarosan a procella varázsigét kezdték mormolni. Ezzel valóban nagyobb vihart tudtak támasztani, mint az elfek, akik futáshoz szokták leginkább segítségül hívni, a két varázslat pedig kiegészítette egymást.
Eközben Haradur és emberei a figyelmeztetésnek hála számítottak arra, hogy ez bekövetkezik, az északi embereket viszont ismét meglepte az új fejlemény. Bár sok rákot elsodortak a széllökések, másokat katonához illő kemény lábbelivel tapostak szét, de az állatok által okozott megzavarás és a vihar összességében azt okozta, hogy egy időre szétváltak a két harcoló oldal.
-Ideje mennünk. Ha itt maradunk, nem sokáig bírjuk. -próbálta a szél süvítését túlordítani a nemes.
*Végre ő is észhez tért, hogy Jelena csapatai hiába küzdenek még mindig bátran és a végvári veteránok is, a túlerővel szemben a legtöbbjük már elhullott és az ő száz emberéből is néhányan elestek, mások pedig elvesztették egyik karjukat. Talán nem a legalkalmasabb idő a támadás további erőltetésének.
Ám az erdei elfek -Nava is- érezhetik valami különös ösztönükből kifolyólag, hogy istennőjük segítséget küld számukra. Bár az idegenek igyekeznek összekapaszkodni és a tömeg erejével megvetni a lábukat, akit elsodor mégis a levegő meg-megújuló lökése, azt a tengerbe sodorja, ahol valami egész mással kell szembenézniük.



Az egyre inkább elsodródó hajóik között egy vízi szörny bukkant fel, aki gyengének bizonyult a soraikban és belesodorta a mágia a vízbe, azokra ő vadászott.
Eközben Aliától kicsit lentebb a parton egy másik pap csapat is felsorakozott, akik tűzgömböket lőttek az ellenségre, ám a felcsapó hullámoktól megázott ellenségen ez viszonylag kevés sebet ejtett, de nagy távolság miatt a legtöbbjét a nedves pajzsaikkal is könnyedén felfogták.
-A tündék nem jönnek? A legtöbb nemes összeült az új tanácskozásra. -majd Haradurt nézte a távolból- Valahogy ki kellene mentenünk őket onnan.



A király fehér lovon, néhány testőrével ott ült a nyeregben Alia háta mögött.

Láttam,hogy a rákok is felvettéka "harcot" ahogy "kértem" tőlük,hogy ezzel is zavart keltsenek az ellenfelek sorai között..ahogyan a szél is "megérkezett"..de aztán egy csuhás lépett mellém,aki aztán szavai után nagyobb, viharos erejű széllökést idézett meg...

Húgi még mindig a kis csapattal küzdött a Vikingek hadával,és ahogy igy elnézem,az erejük nem ér fel,ahhoz,hogy hatékonyan csaphassanak oda nekik..
Bár a tenger hullámai egyre nagyobbakká váltak és egy szörny is előbukkant...

-Mellon..gyere Kicsim...-hívtam a tigrisemet,és felültem a hátára.-Hozzuk ki onnan a húgit!..-simítottam meg az oldalát a tigrisemnek..-Tudom..nem lesz egyszerű..de veszélyben vannak..száguldj,Kicsikém!-és elővettem az íjamat..és ahogy a szél segítségével elindultunk..úgy lőttem ki nyilaimat a Vikingekre..egy percre sem megállva,hogy minnél hamarább elérjem Naváékat..és segítsek nekik a visszavonulásba..

-Hector!..indulj visszafelé..fedezz minket!-mondtam a pókocskámnak,de közben a nyilaimat egyfolytában löttem elszántan a megzavarodott ellenségre..