//Frederic//

Sokáig tartott, míg sikerült megnyugtatni a lelkem és nem is jártam teljes sikerrel, mert nehezen tettem túl magam a Jessica anyjának kastélyában történteken. Nem is igazán tudom mi volt ott velem és nem akartam, hogy ez megismétlődjön.
Éppen ezért elég izgatott lettem, ahogy megkaptam Ferenc inkvizítor levelét, mert ez a munka, a rejtély kibogozása és az ezzel járó veszély talán kimossa a fejemből az utóbbi időben megélt rémálmokat.
Még talán magamnak sem vallom be, de az is jól esik, hogy egyáltalán valaki olvasta az írásomat, amit elődeink által tett tapasztaltok alapján vetettem papírra és összegeztem a mai ismereteinkkel, amit különféle szörnyekről tudtunk. Persze ettől még nem éreztem szaktekintélynek magam, de az tény, hogy valószínűleg én voltam az egyik, aki a legtöbbet tudtam a témáról és a probléma hathatós elhárításáról.
Így nem okozott meglepetést, hogy ezek alapján az inkvizítor engem talált meg a város környékét sújtó szerencsétlenség miatt.
Vándorbotot ragadva, de kalandor ruhát öltve haladtam az úton Össznépi felé, hogy találkozzam Ferenccel, amikor mélázásomból egy kétségbeesett sikítás ragadott ki. Az út egyik oldalán ugaron hagyott földek, a másik oldalon sűrű aljnövényzetű erdő állt és a kiáltás is innen hangzott fel.
Erősen megmarkolva a botomat, habozás nélkül szaladni kezdtem a segítségre szoruló felé, aki a hangjából ítélve asszonyszemély lehetett.

/Federic/




Főhősünk rögtön a BJH (Bajba Jutott Hölgy) megsegítésre siet és a lassan tavaszodó, kellemesen hűs időben csak úgy csapódik fel a pocsolya vize, ahogy lehet mindegyiket megtalálja kellő gondossággal a lába. De ezt persze rá bízom. Hiszen addig is van ideje átgondolni.
Ám ahogy a sűrű aljnövényzet között fut, meghallhatja azt is, hogy pont vele szembe szalad valaki, aki nagyon gyorsan közeledik. És ahogy a távolság közöttetek fogy és ezt hallod is füleddel, egy hegyesfülű tündével fogsz találkozni. Ám rád bízom, hogyan készülsz fel rá.
A sűrű erdőben számos búvóhely van, de lesből támadásra alkalmas is van bőven.
-Segítség! -síkit a nő közben, ahogy már majdnem oda érkeztek, hogy hamarosan megpillantod.

Egyelőre m ég nem tudom, hogy milyen bajba jutott a nőies hangú áldozat, de az biztos, hogy egyre közelebbről hallom a segélykiáltásait, ami azt bizonyítja, hogy jófelé tartok.
Csak az a baj, hogy a tegnapi eső az erdőben még nem száradt fel, így néha éppen csak megtudok állni a lábamon futtomban, ráadásul marasztaló tüskék is szegélyezik az utam, amitől elítélendő módin halk káromkodást fűzök a szavaimba.
Mindenfélére fel vagyok készülve, hogy mi fog kibukkanni az üldözött mögött, akit minden bizonnyal rögtön megpillantok a hangja alapján.
Mintha jellegzetes hegyes füleket látnék……egy pillanat a felvillanni, mielőtt hátrafelé nézegető nő, egyenesen a karomban landol, amitől majdnem én is hanyatt esem.
A fülem is belecsengett, ahogy belesíkított.
- Jól van, jól! – tapasztom be a száját önkéntelenül, mikor megvetem a lábam. – Mi a baj hölgyem?

/Federic/




Talpig páncélban szaladt feléd a vörös hajú menekülő és amint ráteszed a szájára a kezedet, azonnal letépi róla.
-BUNKÓ! -mondja dühösen, mint akit épp megerőszakolni készültél volna, ha nem állít le- Ne is gondoljon rá! Mit keres maga egyáltalán itt?
* Előhúzza a hüvelyéből a kardját és szemei szikrát verve szúrja saját tekintetét a tiédbe.
A csodálkozástól és a döbbenettől tátva marad Frederic szája egy pillanatra, még fájó kezéről is megfeledkezik, ahogy a lány szavai tudatosulnak benne és a kardra, majd onnan a szikrázó szemekbe mélyed a tekintete.
- Na de kisasszony! - nyögi ki. - Nem maga kiabált segítségért, hogy majdnem megsüketített? Az útról rohantam idáig és semmi.....olyan nem állt szándékomban. - pirul el. - Én mágus pap vagyok!
A nő teljesen úgy viselkedik, mintha nem ő kiabált volna, most már igazán kíváncsi  mi történt......

-Ha segítségért is kiáltottam, ez még nem jelenti azt, hogy védtelen vagyok és letaperolhat. Meg kénye-kedve szerint hozzám érhet bárhol és játszhatja a macsót. Mégis hogy képzeli ezt egy magam fajta képzett harcossal szemben?
* Hangja felháborodást és vádat sugallt és úgy tűnt nem sok mindent akar elárulni a kérdésedről. Inkább rögtön bíróság elé citálnak zaklatás ügyében.
-Egyébként is nem én vagyok bajban. Egy férfit megtámadott arra felé egy szörny és már három darabba széttépte, mikor megláttam őket. Ha ennyire oda akarja nyomni valakihez a fegyverét, akkor rajta segítsen és majd tőle megkapja a jutalmát természetbe.
Tőlem ne reméljen ilyet!

~ Hát ez mindennek a teteje! Nem elég, hogy itt sipákol az orrom előtt, még mindjárt le is kap a tíz körmömről és keresztüldöf, mert segítségére merészeltem sietni! ~
- Hölgyem, maga nagyon nagy tévedésben van. Sosem taperoltam le, csak a hallásomat próbáltam megvédeni! - most már tiszta vörös voltam. - És logikátlan is amit mond, mert ha valakit háromfelé téptek, az már nem jutalmazhat meg senkit! - jelentettem ki bőszen el is feledkezve, holmi szörnyről. - Maga.......maga egy ....kiállhatatlan nőszemély! Nem is zavarom tovább, jó mulatást a szörnnyel, aki biztos örömmel lohol a nyomában.
Szavaimra egy csattanós pofon volt a válasz, melyet bal kezével kivitelezett. És ő nem arra ment tovább, amerről jöttem, hanem az út felé.
-Hát pont erről beszéltem. A nagy buzgalma csak addig tartott, amig egy védtelen nőt sejtett a bajba. Bánom is én mi lesz a hullával! Nekem mennem kell jelentést irni.
Ezzel bőszen szedte a lábát és páncéljában őt nem akarta annyi növény megszúrni, mint engem.
Olyan váratlanul ér a pofon, hogy köpni-nyelni nem tudok, csak állok ott hápogva teljesen felháborodva.
- Maga teljesen őrült! - térek magamhoz kis idő múlva és nézem, ahogy elcsörtet magamra hagyva.
- De mi a fenét keresett ott egyedül? De tudja mit, nem is érdekel, remélem maga lesz a következő áldozat......- mondom neki dühösen, persze egy perci sem gondolom komolyan, csak jólesik kiadni a mérgem.

/Federic/




Ahogy magadra maradsz és elkap a kíváncsiság, lassan és nagyon óvatosan mész arra, amerről a házi sárkány felbukkant. Megnézed azt a széttépett holttestet, de nem hiányzik ő ide feleslegnek.
Hamar rá fogsz jönni, hogy a bestia már elment. Talán elég nagy szerencsédre. Nagy erővel szakította szét valami a testet egészen addig, amíg apró darabok nem maradtak belőle. És anélkül, hogy fogak nyomai látszódnának, itt hagyta neked.
Három különböző lábbeli nyomai vannak a földön.
Mindenesetre nem mehetsz el anélkül, hogy meg ne néznéd, mi történt, főleg, mivel a levélben is hasonló esetet emlegetett Ferenc inkvizítor. Óvatos vagy, de feleslegesen, nincs ott már senki, csak a kis cafatokra tépett valami, ami lehet, hogy valamikor ember volt. Tiszta mészárszék!
Az biztos, hogy borzasztó ereje lehet annak, ami ezt csinálta, vagy mágiája. Megvizsgálod a nyomokat. Az gondolod, hogy többen voltak, megpróbálod következtetni, hogy merre mehettek.
Az egyik nyom viszont pont abba az irányba halad, amerről jöttél. Vas csizma süllyedt a sárba és futott.
A másik elveszett a kavarodásban és csak ide felé jövő nyomok vannak.
A harmadik pedig az erdő mélye felé vezetett.

A páncélos nő nyomai eltéveszthetetlenek, azokat figyelmen kívül hagyom. És csak egy másikat tudok tisztán kivenni, az viszont az erdő mélye felé tart és minden bizonnyal a tettest rejti.
Kérdés, hogy szeretnék-e vele találkozni.
Egyértelműen nem, de...........muszáj megnéznem mi lehet az. Egy pillantást vetek arra, amerre az a boszorkány eltűnt, aztán a nyomot kezdem követni, lassan. figyelmesen minden rezdülésre.
Fél órán keresztül követem a tüskés növényekkel legjobban átszőtt részek felé is, ám úgy tünik számomra, hogy ezt a lényt legalább annyira nem zavarták a szúrós ágak, mint azt a fúriát, akivel korábban találkoztam.
Fél óra múlva viszont teljesen belezavarodok a nyomolvasásba, egyszerüen nem tudomd kivenni tovább, hogy hol maradtak abba.
Újabb szitkozódások hagyják el a számat, mikor a ruhám több helyen bánja az erdő marasztaló kedvét. De nem kerülhetek, hiszen a nyom erre vezet. Aztán vagy fél óra küzdelem után, elveszítem a nyomot, képtelen vagyok megállapítani, hogy merre kanyarog, mintha hirtelen elszállt volna a gazdája.
Dühösen meredek az utolsó nyomra, aztán megpróbálok visszatalálni az útra, ami csak úgy megy, ha a saját nyomaimat követem.

/Federic/




Hősünk visszafelé megy az úton és nem sok örömet lelhet ezúttal sem a szúrós növényekben. Ám le kell küzdenie, hiszen jobb lenne folytatnia az útját arra, amerre eredetileg tartott. Bár nagy küzdelmek árán jut ki a poros dűlőre, de szerencsére szörnyek nem tartják fel. (Bár a Mesélő nem is igazán tudja, melyik lenne jobb, hiszen ha találkozna eggyel, akkor megoldaná a kalandot és hamar vége lenne a mesének.)
Ám egy ismerős személyt pillantasz meg ott. A Bajba Jutott Hölgy épp a tábortüzénél kavargatja a kondért és valamit főz. Még ilyet nem érzett az orrod, de nem kellemetlen, leginkább mezők virágaira emlékeztető illatokat áraszt.
Nem muszáj ügyet sem vetned rá, ha nem akarsz, hiszen már ismered a kellemetlen természetét. Akár tovább mehetsz Össznépi városa felé, hogy beszélj az inkvizítorral. Vagy más felé kezdhetsz nyomozásba, ha vele sem szeretnél beszélgetni.
Dühös pillantás követ minden esetre, ahogy észrevesz vöröske.

Visszafelé ugyanúgy megküzdök a marasztaló növényekkel és mérgesen gondolok arra, hogy nem kevés pénzembe fog kerülni megvarratni a ruhámat, de lehet majd újat kell vennem, ha nem akarok rongyos koldusként kinézni.
Míg a ruházatomat rendezgetem és amint kijutok az útra, azonnal meglátom a hárpiát, aki megint meglep, hiszen nem túlzottan eltávolodva a tetthelytől nekiállt főzőcskézni.
Nem nagyon van kedvem vele társalogni a történtek után, de mégis csak pap vagyok, nem húzhatom fel az orrom minden csipp-csupp dolgon, ráadásul mégis csak ő tudna felvilágosítani a legjobban, mit látott, na meg érdekel, hogy vajon mit kotyvaszt, hiszen semmihez nem hasonlító az illata.
Igyekszem nem magamra venni a vasvilla tekintetét miközben közelebb lépkedek, majd pár lépés távolságban lecövekelek.
- Nem szép látvány van odabenn. – szólalok meg. – Nem látta esetleg mi tette ezt? Egyébként mit főz, kellemes az illata? – próbálok udvarias hangot megütni.

/Federic/




 Barátnéd oly sértődött szemekkel néz rád féloldalasan, mint akihez visszajöttél beismerni, hogy igaza volt. De nem akar megbocsátani. És ahogy beszéltetek egymással, talán van is oka rá. De emberi ésszel fel nem fogható.
-Ha tudni akarod, nem tudom hogy hívják. Csak azt tudom, milyen a hangja... amikor embert öl. -mondja sejtelmes hangon- Karmai voltak és egyik kezében fejsze.
Épp a bőrömnek készítek újabb ápoló olaj balzsamot. Könnyen kiszárítja a hideg, védenem kell.
* Arcán, kezén és ahol kilátszik a ruha alól egy kicsike bőr is, mindenhol csillog az olajtól, ahogy az előző találkozáskor. Azt semperc alatt leszűröd, hogy a szépségére és a bársonyos bőrre nagyon ad. Bár ha itt maradt és nem rohant a városba, amit nyugodtan megtehetett volna, akkor nem is olyan védtelen, mint elsőre tűnt neked.

Bár először azt gondolom, nem fog szóba állni velem, legalábbis, ahogy rám néz, de végül mégis és már nem is bánom, hogy visszajöttem hozzá, mert úgy látszik igazam volt abban, hogy látta azt a valamit, ami széttépte azt az embert.
- Akkor ember volt, vagyis emberszerű? Vagy nagyobb? Ha nem is tudod a nevét, le tudod írni, hogy nézett ki? Már a karmokon kívül?
Hogy nem ételt kotyvaszt az mindjárt kiderül, de, hogy pont a bőrére olajat? Hát, ha nem messze egy borzalmas gyilkosságtól ezt nyugodt szívvel teszi meg, sok mindent elárul róla, ha nem bolond, bár ezt sem zárom ki, sőt……..
- Biztos jó kis olaj, mert látszik, hogy szép a bőröd tőle. – biccentettem, hogy hátha ettől beszédesebb lesz, mert jó pontot szerzek nála. – És láttad azt is, hogy ölte meg? Egyáltalán ki lehetett az áldozat és merre ment a gyilkosa? – nógatom tovább.

/Federic/




Egész nyugodtan kavargatta a löttyöt az erdőszéli úton. Nem látszott rajta, hogy különösebben érdekelné, hogy mi történt tőle pár száz méterre.
-Nem láttam jól. Túl sok volt rajta a páncél. De határozottan ember volt. Valami primitív ember.
* Valóban dicsérő szavak, amit a bőréről mondtál, de mégis egy jól ismert grimasz átsuhant az arcán. Mintha megint kéretlenül és főként tolakodóan udvaroltál volna neki. Mintha nem is tudnál szépet és jót mondani neki, hogy ne azt szűrné le belőle, hogy megint szexen és védtelen nők megerőszakolásán járna az eszed.
-Már mondtam. Amikor odaértem, három darabban volt már. De tovább szaggatta. Nem tudom mi volt a célja vele.
* Kivett egy kanállal egy kicsit a növényi olajból és megszagolta. Nemes vágású orra élvezte az illatot, de mégis valami kicsi nem stimmelt vele. Nem tudni miért, de tovább főzte, úgy tetszett a kedvének.

Határozottan hökkenten nézek rá, először félre is értve, amit mond, mert az gondoltam az áldozatról beszél, de rá kellett jönnöm, hogy nem, a gyilkosról.
- Tehát azt mondod ember volt? Karmokkal? – firtatom, ügyet sem véve a rosszalló tekintetéről, amit úgy látszik semmilyen módon nem tudok megenyhíteni, így akkor inkább nem is foglalkozom vele. -
Nem tudhatom persze, hogy nem-e akar csak szórakozni velem, de ahhoz túl egyértelműek a válaszai, amúgy is sokkal jobban foglalkoztatja a lötyi, amit csinál, mint a rémes tett. Mintha már nem is érdekelné, pedig nem olyan rég még ő sikoltozott, mintha ölnék.
- Azt hittem ismerted azt akit darabokra szaggatott, annyira rémülten sikoltoztál. – vonom meg a vállam, magyarázatként, hogy miért kérdezgetem az áldozatról. – Azt tudod, hogy valószínűleg nem ez volt az első rémtette a páncélosnak? A város inkvizítora szerint már sok ember esett neki áldozatul. – mondtam neki. – Most már nem tartasz tőle? Téged is megölhet, ha itt maradsz. – figyelmeztetem.

/Federic/




Az elf nő bólint.
-Igen. Pontosan azt mondom, hogy az áldozat és az elkövető is ember volt. A leghatározottabban. Az áldozatnál nem láttam komoly fegyvert, ő nem hiszem, hogy képzett harcos lenne. De nem is tudta volna egyedül ilyen könnyen legyőzni a vadember, legalább megsebesítette volna, ha nem így lett volna.
Viszont nem tudsz mindent rólam. -mondta árulkodóan- Diramell Wymor kisasszony fegyverforgatója vagyok, aki meg tudja védeni magát. Nem kellene folyton legyőzhető kislánynak nézni. Nem biztos, hogy nem tudnálak akár téged is legyőzni.
Ott voltam a közelben történt csatában is, amikor Astelath király legyőzte velünk, harcosai segítségével a tengerentúlról érkezett barbárokat. A város nekem is köszönheti a szabadságát, talán nem nekem kellene az ő védelmükre támaszkodnom.
* Széles mosolyra húzta rúzsos száját, miután utolsó mondatát kimondta.

Most már legalább konkrét és határozott dolgokkal áll elő a nő és még ha nem is kedvelem, akkor is el kell ismernem, hogy ő az egyetlen, aki bármiféle információval szolgált az elkövetővel szemben.
- Úgy néz ki, hogy „emberünk” mindig csak a védtelenebb, gyengébb áldozatokra támad. – bököm ki kis gondolkodás után. – Például téged sem támadott meg, mert valószínűleg látta rajtad a páncélt és a fegyvert. – vonom le a következtetésemet.
Fogalmam sincs ki az a Wymor kisasszony és ettől miért lenne valami legyőzhetetlen fegyverforgató az előttem álló, kicsit sem nagyképű asszonyszemély, aki hallhatóan teljesen el van telve magától.
- Én is részt vettem pár csatában királyunk oldalán, de azért nem rohannék fejjel a szörnynek, aki valószínűleg ha embernek is tűnik, nem ember. Egyébként kit tisztelhetek benned? Én Frederic Odum. – hajoltam meg felé, egyelőre megtartva magamnak, hogy mágus vagyok.

/Federic/




A tünde csaj bólintott a bemutatkozásodra.
-Aná Vót a már említett zsoldos csapatból. Sokat tanultam a bestiákról és most épp felderíteni vagyok a csapat számára. Azt hiszem, ugyan arra vadászunk. Szóval ha meg is támadna vagy akár nem, minden képen le kell győznöm.
És nem tudom mennyire számít neked emberinek avagy nem, de hogy nem elf volt, az olyan biztos, mint hogy a vajas kenyér mindig a megkent oldalára érkezik a földre. De mint említettem, nem tudom hogy hívják.
* Lassan elkészül a főzet és a lé tetejéről egy öblös üvegbe elkezdte leszedni a tetején úszkáló olajfoltokat. Ám a műveletet egy idegesítő hang félbe vágta. Valami nagy testű zörrent meg a bokrok között és ütött zajt.

Egyik döbbenetből a másikba esek ezzel a nővel kapcsolatban. Egyáltalán nem néztem ki belőle, hogy valami szörnyvadász lenne, legalábbis a sikoltozós, segítségkérős futása az erdőben, nem erre a következtetésre juttatott. Persze én bolond, nem álltam meg azonnal szóvá tenni.
- Akkor talán nem elfelé kellett volna szaladnod, hanem utána, nem?
~ Vagy talán olyan sürgős volt megfőznie a kenceficéjét? ~ ezt mondjuk nem tettem hozzá, lehet szerencsémre, mert akkor holtan rogytam volna össze a tekintetététől talán.
Az, hogy elfet emlegetett ilyen formán, érdeklődéssel töltött el.
- Miért, más lehetett? Ha páncélban volt, akkor honnan tudod? Azt mondtad nem láttad. Miért nem lehetett elf? – firtatom.
Tovább is elemezném a dolgot, hiszen ehhez is értek nagyon, ha nem zörrenne meg valami az erdőszélen és a történtek után természetes, hogy idegesen fordulok arra, készen rá, hogy felgyújtsam, akármi is az.
- Te is hallottad?

/Federic/




Mély lélegzetet véve parancsol magára nyugalmat a hölgy, ahogy feszegetni kezded, hogy jól mondja-e a beszámolóját. Ám uralkodik magán és nem oszt ki... nagyon.
-Talán azért tudom megkülönböztetni az elfet és az embert, mert láttam már mind a kettőből többet is. Diramel úrnő egy emberi nemes leszármazottja. Ahogy a csapata nagyobb része is itteniekből áll. De ha akarod, ne hidd el nekem!
Csontpáncél volt rajta. És őrült módjára tépte. De a fejszét nem ügyetlenül használta, tudta mire való. Erre egy állatot nem tudnál megtanítani. Vagyis részemről inkább ember marad. És félig intelligensnek tekintem.
* Ahogy megrezzen a bokor ő is figyel és nem folytatja az olaj begyűjtését a lötty felszínéről. Jobb kézzel előhúzza lassan a kardot és leteszi a földre. Majd ismét jobb kezébe veszi a merőkanalat. Az üveg mind végig a baljában volt.
És szedi tovább...
-Meg kéne nézned, hogy mi az.

- Jó, jó! Elhiszem, hogy tudod mit láttál, nem kell leharapni a fejem! – emeltem fel a kezem megadóan, ahogy a villámló szemek ismét rám meredtek. – De olyan kiszámíthatatlanul viselkedsz, egyszer sikítva rohangálsz, aztán nyugodtan főzőcskézel, utána meg adod a rendíthetetlen lovagot, hogy megértheted a kétségeimet. – próbálok az értelmére hatni, hátha sikerül, vagy van neki, csak eddig ügyesen rejtegette.
Az azonban megint meglep, hogy ennek ellenére még tud új dologgal szolgálni a támadóval kapcsolatban, még ha a kilétével nem is biztosan értek egyet.
- Ha eddig el tudott rejtőzni és ennyi embert becserkészni, akkor nem lehet ostoba. – jegyzem meg az észbeli képességeivel kapcsolatban.
Homlokráncolva nézem, ahogy először tesz némi előkészületet a zaj hatására, ami az előzmények ismeretében igen csak kevés, és aztán mégis inkább visszatér az olajához.
- Nekem? Állítólag te vagy valamiféle szörnyvadász. – hökkenek meg a szavaitól.
Persze sosem bíznám magam erre a nőre, hogy megvédjen, így a magam érdekében is utána akarok nézni mi mozog a bokorban.
- Jobb lenne, ha inkább összeszedelőzködnél, itt nem biztonságos, nem akarom a csinos …hmm….arcodat több darabban látni. – szólok vissza a hátam mögé.

/Federic/




A nő durcás arcot vágott.
-Nem vagyok kiszámíthatatlan. Csak ha nem úgy közelítenél meg minden csajt, hogy le akarod teperni magad alá! -vágja vissza még mindig sértődötten- Nem tehetek róla, hogy fontos számomra ennek a kifőzése. Hidd el, szívesen lennék pasi, aki borzos hajjal akar hódítani és elvárja, hogy ájuldozzanak utána a lányok!
* Nem igazán van kedve vitatkozni azon, hogy ő miért nem szörnyvadász, minden más megbízást is elvállalnak a nemes várában. Csak jelenleg ebbe a feladatba fogott bele.
-Igen, neked. Csak nem várhatod el, hogy nő létemre én menjek előre.
* Ám ekkor már jócskán mögötte volt a papunk és már majdnem belépett a bukszuson túl, amikor...

egy éhes medve támadt rá. A nagy testű -nem túl csendesen- settenkedő lény végre megmutatta magát. És pár ugrással ott termett hősünk előtt és két lábra ágaskodva felé csapott a mancsaival.


/Kockadobás: Hatos

1és 2 -Federicet eléri a mackó keze. 1 esetén súlyosan, 2 esetén könnyebben sérült.
3 -Medve Úr hamarabb támadott a papunknál, de ő ki tudja védeni/félre tudott ugrani
4-6-ig -Federic hamarabb tudott támadni -ezt leírja a következő reagban- és utána szerencsés helyzetben van még védekezésre./

The member 'Uráldur' has done the following action : Szerencse, játék, kockázat

---

'Hatos' : 5

- Na álljunk meg egy szóra! – torpanok meg vöröslő képpel. – Soha életemben nem közeledtem tapintatlanul és tisztességtelen szándékkal egy asszonyszemélyhez sem. – szögeztem le felemelve az ujjam, hogy jobban figyeljen rám és súlyt adjak a szavaimnak.
- És……és…..nem, nem várom el. – sóhajtottam lemondóan, szinte beleroskadva a dologba, mert rájöttem, hogy teljesen feleslegesen bocsátkozom vitába bele, ebből nem jöhetek ki jól.
Visszafordultam inkább a hajladozó bokrok felé, hogy egyszer és mindenkorra lerendezzem a minket megzavaró valamit, felkészülve, hogy az a páncélos lény fog elém bukkanni, akit az őrült nő emlegetett.
Így aztán nem lep meg a támadás, még ha nem is egy medvére számítok, aki jó pár lábbal magasodik felém, ahogy hátsó két lábára állva, a képembe ordítva csap felém, kétujjnyi karmaival.
Mondom, csak az a szerencsém, hogy amúgy is kemény ellenfélre számítok, ezért fej nagyságú tűzgömb vágódik a kezemből egyből az állat mellkasába, hátralökve őt, ezzel elkerülve, hogy letépje a fejem.
Gyorsan hátrébb ugrom és igyekszem nagyobb távolságot szerezni, mert sejtem, hogy egy ekkora vadállatot ennyi nem fog megfékezni, sőt talán még csak jobban felhergeltem vele.
- Talán a szagos olaj az, ami idecsábította. – kiáltom a nő felé. – Jobb lenne, ha otthagynád és elmennél.
Nem vagyok rest további tűzvarázslatokat idézni, ha a medve ismét támadna, de mindig igyekszem megfelelő távolságot tartani a karmaitól.

Hatos kocka
1-2 nem sikerül a varázslat
3-6 sikerül

The member 'Viridiel' has done the following action : Szerencse, játék, kockázat

---

'Hatos' : 5

/Federic/




Federicnek úgy tűnik egyre kevesebb gondja van a csatában megsérült hangszálaival. Vagy talán csak a lélekben felkészültsége az oka, hogy tisztán ki tudta mondani a varázsigét. És a kezében megjelenő tűzgömböt gondolkodás nélkül az állat mellkasába vágta. Az pedig csóvák kíséretében oszlott semmivé.
Nem eredménytelen volt a tűzgolyó megsemmisülése. a fenevad hátrálni kezdett és nagyon nehézkes mozgással elinalt. Ám legjobb esetben alig pár órája ha van. És nyugodtan folytathatják a veszekedést, amit abba hagyott a két hősünk.
-Mi jogon küldesz te engem el? -kérdezte a páncélos hölgy csípőre rakott kézzel- Veled állandóan csak a gondom van. Kár a királyodnak neveletlen parasztokból elemi varázslókat tanítania.
* Érezhető mondjuk, hogy heves szóváltásotokra bármennyire is odafigyeltek, a mai napon túl sok mindent már nem tudtok meg a szörnyről.
-Egyébként sem mondtam, hogy szörnyvadász vagyok. Becsületes zsoldos a munkám, nem holmi csavargó.

Bár már lassan hozzászokhattam volna a fogyatékosságomhoz, amit a király mellett szereztem Braslov mellett, de az izgalom, a harc heve legtöbbször még sikeresen kiveri a fejemből, ami már nem egy nehéz helyzetbe hozott. Most sem gondolkoztam, csak cselekedtem és nagy-nagy szerencsém volt, hogy a varázsszavak akadálytalanul gördültek ki a számon, különben hamar medveeledel lettem volna.
Ahogy a vadállat fájdalmas dörmögéssel visszarohan az erdőbe, tudom, hogy nem húzza már sokáig, azonban míg fél szemmel az útját kísérem tovább, már meg is hallom a kellemes, számomra mégis valahogy irritáló hangot a hátam mögött.
Persze sejtettem, hogy egy tapodt lépést nem tett volna a megsegítésemre, hiszen most is ott áll a hülye üstje mellett és azon sápítozik, hogy miért utasítgatom őt, mikor örülhetne, hogy még a legnagyobb vészhelyzetben is az ő védelmén járt az eszem.
- Szívesen! – hajolok meg felé gúnyosan félreértve a mondókáját, mintha megköszönte volna. – Ez a kikupálódott paraszt most mentette meg az életed. – vontam meg a vállam és megfogadtam, hogy nem idegesítem fel magam rajta. – De mint mondtad, zsoldos vagy és meg tudod védeni magad, így nincs szükséged rám, engedelmeddel, mielőtt megint megvádolsz, hogy rád akarom vetni magam, távozom. Meglátogatom a városban az inkvizítort, hátha tőle többet megtudok még.
Biccentettem a nő felé és habozás nélkül megindultam az úton a város felé, remélve, hogy soha többé nem látom ezt a hárpiát.
- És valaki még csodálkozik, hogy nem foglalkoztatnak a nők? – sóhajtottam fel.