/Lis/


Bármennyire is meglepő fordulat, szavaid hatására nem csak Jelenában vélhetsz felfedezni ez után jóindulatot, de a király arcán is egymásnak ellentmondó érzelmek jelei suhannak át. Ám az erdei elf király inkább kimarad a konfliktusotokból és továbbra is saját dolgaival törődik.
-Nem hiszem, hogy meg kellene kegyelmezni bárkinek a szektából. Ha a falusiak Ahmest hitét vallják, akkor őket is meg kell ölni, hogy soha ne terjedhessen ez a természet ellen való vallás.
* Rád is továbbra is úgy néz, mint akit jobb a biztonság kedvéért megnyugvásban és álomban részesíteni, mint hogy kiderüljön később, hogy csak rafináltsággal csúsztál ki a szekta lemészárlásából.
Ám Maruk továbbra sem hajtja előre az elítélésedet, "vallomása" óta csak csendben néz és szemében látszik, hogy a Múlt kering a fejében. A mellette lévő elf íjászon pedig a türelmetlenség jeleit.

Most, hogy már a düh és a harag beszélt belőlem és nem is gondolkoztam, azon, hogy kit és hogyan sértek meg, végre mintha eljutott volna a fülükbe a mondanivalóm. Az ismeretlen nemesi nő mellett, most már az ifjú királyon is valamiféle felismerés kezdett látszani. Talán felnyitotta a szemét az én szenvedésem története.
Nem szólal meg, de helyette az elfek vezére mondja el terveit, amire döbbenten meredek először rá, aztán az uralkodómra és a többi emberre.
_- Ez a terv? Minden embert lemészárolni, akiről csak gondolják, hogy az új vallás híve? Lehet, hogy megtévesztették őket, vagy erőszakkal, megfélemlítéssel vették rá őket! Nem hagyhatod felség, hogy a saját néped ok nélkül gyilkolják! Ahmest papjai megérdemlik a büntetést, de a megtévesztett emberek?.......- nézek várakozóan a királyra.
Azon azonban csodálkozom, hogy Maruk, még meg sem szólalt, csak alattomosan méreget.

/Lis/


A szavaidra mindenki mélységesen hallgatott. Leginkább az ifjú királyon látod, hogy nem pont ez a terv. De a többiek szemében nagyon határozott IGEN csillog.
-Nekem nincs kifejezetten tervem. -szólalt meg végül Maruk- Valorát rám bízta Tech, de még nem tudtuk, milyen veszélyes. Hozott egy nőt -feléd intett- aki értékesebbnek tűnt és azt mondta, hogy náluk úgy működik, hogy kicserélnék őt erre a nőre. És ezért pár hétig a foglyom volt.
* Jelena karolta át gyorsan a vállad a szavaira.
-Gyere, drágám! Azt hiszem, tisztáztuk a félreértéseket. Ideje sátrat és ellátmányt nézni neked, hiszen az ostrom megkezdésekor hirtelen rengeteg sérültünk lesz.
* Ezzel ha hagyod, elvezet téged.

Várakozó tekintetem egyik emberről, elfről a másikra vetem, az orkokat nem veszem számításba, hiszen ismerem a mentalitásukat és kétségeim sincsenek a felől, hogy miként vélekednek.
A fiatal uralkodón látom az elbizonytalanodást a szavaim után, hogy felfogja, hogy miről beszélek és még jó páran így lehetnek vele, de sokak szemében, főleg az elfekében a teljes közömbösség vagy a helyeslés világlik.
Dühös vagyok és megalázottnak érzem magam. Majdnem olyannak, mint Maruk kezében, aki most először mióta idejöttek, megszólal.
Szemen tudnám köpni, de tudom, hogy igaza van, nem hazudik a történtekről, de ettől ő még egy nyomorult, erőszakos, szadista féreg marad, aki a nőket annyira becsüli, mint a körme alatt a piszkot, vagy még annyira sem.
A nemes nő most mellém lép és együtt érzően átkarolja a vállam, maga után húzva, el a férfitársaságtól.
- Itt nincs félreértés. Mészárlásra készülnek és én nem akarok ebben részt venni. – mondtam neki halkan, lerázva magamról a kezét és elindultam a sátorba, ahol a lányom várt rám.
Semmi kedvem itt maradni és asszisztálni a következőkhöz, csak egy csendes helyet akartam, ahol felnevelhettem Izuldát.

/Lis/


Jelenán érzed, hogy csak az utolsó szavaiddal nem ért egyet. Azzal, hogy te nem kívánsz részt venni a mészárlásban. A király gyámja bár kedves, de nőként ez nem csap be téged. Csupán kedvesebbek a szavai, nem mondja ki a nyers valóságot. Ám ugyan úgy pártolja a belső ellenségekkel való leszámolást. Márpedig nem sejted, de ők elég sokan vannak...
Rossz érzés fog el a táborból való kiszökésed után. Bár senki nem tartóztat fel, hiszen szabad ember vagy és ráadásul a hadsereg gyógyítója, aki idáig teljesítette a parancsokat. Ám a királyokkal való találkozás miatt meggyőződésed, hogy figyelni fogja valaki a reakcióidat.

Már két hét eltelt azóta és ország szerte egyre jobban terjedt a híre az ostromnak. A hadseregbe nem mehetsz vissza, hiszen legjobb esetben azonnal visszaküldenének. Kezded megalapozni új életedet.
Sötétedik. És az ismeretlen város utcáján egy csapat részeg katonát látsz eltántorogni melletted. És hármójuk között felismered Aligátort.
Dalolászva csoszognak el az utca közepén és gyermeked apja épp elveszi társától a korsót, melyből oltja a szomját. Egyenruhájuk kigombolva, kócosak és roppant jól érzik magukat.

Örülök, hogy az ismeretlen nemes hölgy elvezet a királyok és talpnyalók köreiből, mert egyrészt nem biztos, hogy később is ügyeltem volna a nyelvemre, másrészt pedig azt hittem, hogy csúnyábban végződik számomra a történet. Meg voltam győződve, hogy a kirély némi elf nyomásra átad majd az orkoknak, valamiféle engesztelésként, mert miközben ők „segítségükre” jöttek, meg mertük támadni őket, mi tudatlanok.
Egy ilyen nagy úrnak, mint a király biztos nem jelentettem semmit és miért veszett volna össze miattam az elfekkel és az orkokkal, akik most fő szövetségeseink ezek szerint. Undorító!
Valamikor Aligátor kedvéért tértem jó útra és jósnőből és álboszorkányból, becsületes gyógyító lettem, aki lelkiismeretesen gyógyította a katonákat, de most megcsömörlöttem az egésztől.
Mivel nem állta senki az utunkat, felkötöttem Izuldát a hátamra és egy lovat magamnak rekvirálva a zsoldom helyett, nekivágtam a világnak. Csak találok egy nyugalmas helyet, ahol csendesen eléldegélhetünk. Persze az is felmerült bennem, hogy túl könnyen ment, lehet, hogy valakit a sarkamba állítanak majd, de nem érdekelt.

Egy nevenincs településen állapodtam meg végül, a fogadóban, ahol megszálltam munka is adódott, takarítottam, besegítettem a főzésbe és a felszolgálásba, ha kellett, így meg volt a szállás és az étel is.
Jól meg voltunk a lányommal. aki szépen fejlődött.
Egyik nap épp a varrónőtől jöttem visszafelé, amikor három részeg katona közeledett az utcán. Behúzódtam egy kapualjba, hogy gond nélkül elmehessek. Ismertem a kapatos vitézek vehemenciáját.
Azonban döbbenten ismertem fel egyikükben a férjemet. Láthatóan cseppet sem bánkódott, vidáman élte a katonaéletet bajtársaival. Szomorúan követtem pillantásommal. Együtt tölrött éveink egyre távolibb álomnak tüntek már.
~ Élj boldogul Aligátor! ~ kívántam neki, hiszen szerettem…….nem is olyan rég…..talán még mindig……, de az már …….
Elfordultam és sietve indultam vissza a fogadóba, ahol Izulda várt.

/Lis/


Ahogy elmennek melletted, mit sem sejtve arról, hogy te az árnyékban ott vagy, hallgathatod a beszélgetésüket.
-Nem kell sietned. A dicséretet már lekésted, a lebaszás meg megvár. -mondja férjuradnak az egyik társa.
-Aligha. -válaszolja- Megcsalt egy orkkal és kirúgtam. Valami félvért szült neki azóta, azt hiszem. De ezt is csak úgy mondják. Engem most már egy nő sem fog számonkérni, hogy mikor mit csinálok! Akikhez megyek, azok csak a zsoldomra kíváncsiak és terpesztik is szét a lábukat.
* A bortól keserű volt a hangja.

Ahogy megpróbálok az árnyékba húzódva láthatatlanná válni, mert nem akarom leleplezni magam, mert nem éppen békés körülmények között váltunk el. Igaz én már nagyjából megbocsátottam neki és további boldog életet kívántam, amiben megbékél a sorsával és nem kutat utánunk, nem akarja elvenni Izulda-t, most mégis rossz volt így látni és hallani. Főleg, mikor meghallottam, hogy mit válaszol bajtársának.
Egy pillanat alatt elöntött a harag! Hiszen tudta, hogy miért tettem, hogy min mentem miatta keresztül, hogy kiszabadítsam őket az orkok fogságából és akkor………..AKKOR KÉPES ILYET ÁLLÍTANI!
A zsebembe markoltam, ahol a szereimmel töltött kis golyóbisok voltak és szinte remegtem az indulattól, ahogy kipattantam eléjük a fáklyákkal megvilágított utcán.
- Látom, megtalálta a zsák a foltját! Alig vártad, hogy újból szabadon élt és a szajhák lábai között ficánkolj. Szerettél te minket egyáltalán? Meg is érdemled őket – intettem a részeg társai felé, - és őket. – intettem a kupi felé. – Remélem megtalálod egyszer még a maradék becsületedet, valahol a béka segge alatt, hogy így beszélsz valakiről, akihez állítólag régen gyengéd érzelmek fűztek! És én még…………ostoba, hülye liba vagyok. –
A földhöz vágtam egy gyenge könnyfakasztó golyót és arrébb léptem, hogy engem ne érjen, de végig akartam nézni, ahogy szenvednek tőle. Ennyit megérdemeltem!

/Lis/


Aligátor nem felejtett el olyan könnyen, mint képzelted. Amint meglátta a kezedben a kis trükködet, már úgy fordult el, mintha csak a csatatéren begyakorolta volna. Így neki kevesebb jutott, noha ő is szenvedett a társaival együtt.
-Őrült nőszemély! Te beszélsz, mikor egy kocsmában futottunk össze? És már az első éjszaka együtt háltunk. Sosem voltál az erkölcs életre kelt szobra. És tudod milyen érzés volt látni, hogy megszökünk a selfektől és az orkoktól, te meg önként visszamész hozzájuk? Ki hiszi el, hogy az a lökött törzsfőnök utánad küld kalandorokat, hogy elraboljanak és utána kényszerből önként mész este neki örömöt nyújtani?
És az inkvizítor? Ne hidd, hogy nem láttam, hogyan nézett rád, valahányszor átjött! Szép kis boszorkány vagy! Akkor is engem csuktak le miattad és megkínoztak.
Menj vissza a szeretőidhez, ha már mellettem nem tudtál megmaradni!
* Tiszta szívből dühös volt. Úgy gondolta lassan elfelejtett volna éppen, mikor megjelensz és megint számonkéred. Mintha csak neked lett volna nehéz. Mintha csak te kaptál volna miatta.
A gáz hatására a férfiak szétlibbentek és az utcán most szétszórva vannak.

Nagyon mérges voltam és meg akartam büntetni őket, főleg Aligátort, hogy így beszélt rólam és ezt a többiek hallották.
A férjem azonban részegsége mellett is emlékezett rá, hogy mire számíthat, ha feldühít és ennek megfelelően reagált, ezért kevesebb maró levegőt lélegzet be, mint a többiek, akik prüszkölve, köhögve széledtek szét, hogy kikerüljenek a hatókörömből.
Aztán csak álltam ott megkövülten, mert nem akartam hinni a fülemnek. Nem gondoltam volna együtt töltött szerelmes életünk után, hogy ilyesmiket vág a fejemhez, hogy ennyi…….gyűlölet halmozódott fel benne.
Az akkori viselkedése, amit akkor tanúsított, amikor elhagytam, azt hitette el velem – valamivel mentegetnem kellett magamban, hogy nem volt önmaga, hogy valami történt vele és ez talán elmúlik idővel és most alig várja, hogy kibékülhessünk.
De amit most hallottam tőle, ezt már nem tudtam ennek számlájára írni.
Szíven ütöttek a szavai, olyasmiket hánytorgatott fel, amit előtte szerelmemként fogott fel, de a legfájóbb az orkok fogságában eltöltött idő felemlegetése volt.
- Önként? – hördültem fel és a gyomrom fordult egyet. – Te tényleg azt gondolod, hogy magam kínáltam fel annak a féregnek magamat? Ez még tőled is beteg gondolat Aligátor. És………..bár sok minden megfordult a fejemben, hogy miként okozzak neked fájdalmat a történtek után, most………csak sajnálni tudlak. Te csak magadra gondolsz, csak a te fájdalmad számít, a te sérelmed! Őszintén kívánom, hogy találd meg a magad foltját!
Nagyot taszítottam rajta, ahogy ott fröcsögött a gyűlölettől és szinte futva tettem meg az utat a fogadóig, miközben irtó dühös voltam magamra, hogy nem tudtam visszafojtani a könnyeimet.
~ Légy átkozott Aligátor! Légy átkozott!! ~

/Lis/


Könnyes szemmel rohant el egykori párját eltaszítva útjából az álboszorkány a fogadó felé. Senki nem gondolná most róla, hogy pár perce csak megbújt az árnyékban, hogy kikerüljön három részeg katonát. Ám azóta túl sok minden történt.
Belépve a ajtón ha a szobádba is akartál volna rohanni, hirtelen jó megoldásnak tűnik a bárpult. A lányodat nem zaklatod fel, hogy így lásson. Bármennyire is csak egy csecsemő, megérezné rajtad az idegességet. És talán egyetlen pohár képes lesz valamennyire megnyugtatni.
Ahogy leülsz a hosszú asztal mellé és épp leteszi a fiú eléd egy idegen hangját hallod, mely nagyon furcsa.
-Lis!
* Ha nem fordulsz meg semmi sem történik. Csak hallod elcsoszogni. Ám ha mégis, akkor Aligátort látod magad előtt. És továbbra is rendellenesen mély hangon kezd el hozzád beszélni és fejedet a kezével a mellkasához húzza.
-Sajnálom! Bármennyire is szeretnék hinni, nem tudok. Egy férfi megérzi, ha szeretik. És ha megkérdezik pár napja, akkor lemertem volna fogadni, hogy pont ilyen lesz a találkozás. Hozzám vágsz megint a szereidből, csak hogy éreztesd velem, hogy felsőbbrendű vagy. És már jó régen nem kaptam tőled gyöngédséget.
Kérlek mondd mindenkinek, hogy meghaltam és lépj túl rajtam! Menj vissza az orkodhoz! Én már megtettem.
* Ahogy elengedi a fejed, csillognak a szemei. És sarkon fordul, hogy kisétáljon az életedből...

//Lis//

Izulda békésen aludt a szobánkban és én nem voltam most olyan állapotban, hogy ……..szóval azt hiszem épp itt az ideje, hogy érzéketlenre igyam magam. Mondjuk ehhez nem kell sok, hiszen ritkán iszom erős szeszt.
A fiatal fiú, akit a gazda a pultba állított fürkészve néz rám, de nincs kedvem csevegni, így szó nélkül veszem el az alkoholt, amit elém tesz.
Már éppen felhörpinteném, amikor a szívembe vág a halk, nagyon is ismerős hang.
Annyira meglepődöm és megdöbbenek, hogy még tiltakozni is elfelejtek, ahogy erős karjával magához húz és én orromba szippantom az oly ismerős illatot.
Akármennyire is másként beszél, minden szava tőrdöfésként éri a szívemet, pedig hányszor fogadtam meg, hogy végeztem vele. Mégis mit vártam?
~ Szegény, bolond Lis! Ezt megérdemelted! ~
- Már látom, hogy el is hiszed, amit most itt összehordtál. Igazad van, ha ezt gondolod, akkor jobb is ha halottnak mondalak és magam is elhiszem. És akkor kimondom: Aligátor, számomra halott vagy. Ha legközelebb összesodor minket az élet ismeretlenként fogok rád nézni, ígérem. Nekem többi nincs férjem.
A szívem furcsán elhidegül e szavakra és minden könnyem felszárad. Közömbös arccal nézem, ahogy kisétál az életünkből.

//Köszönöm a játékot, nagyon szomorú lett a vége //