/Élet a szörnyűségek után/


Lis balszerencséjére az orkokat megfékezi a két törzsfőnök. Egymásban sem bízva három-három fegyverest hagynak hátra őrizni a szajrét. De a többiek tovább futnak a menekülők nyomában.
Eközben beérkeztek az erdőbe és a lovasok egyre nehezebb helyzetbe kerülnek. Gyakran leesnek paripájukról, miközben a farkasokon titeket követőknek látszólag semmi gondjuk nincs surranni a fák között. Még a hozzád hasonló futóknak is az arcába csapódnak a gallyak és tüskék akadnak a ruhájukba. Borzasztóan lassan haladtok és még csak nem is sejted, hogy az erdő előtti utolsó mérföldön a feltámadó szél az egész ork csapatot segíti a gyorsabb futásban.
Hamarosan beérnek téged az utolsó falusiakkal együtt és ekkor amikor épp hátra pillantasz, elesel hasra egy talajból kiálló gyökérben. Megesküdnél rá, hogy az előbb még nem volt ott, ahogy arra is, hogy a csalán, aminek egy szép nagy csokrába zuhantál apró tüskékkel rendelkezik, mely nem kapaszkodik olyan erősen a ruhába, mint egy rózsabokor. Fájdalmasan próbál marasztalni és megszenvedsz vele, mire kikászálódsz.
Ekkora már két katona halott a felderítőkkel való viaskodás közben. Meglátod Marukot és egy ismeretlen fajtársát -Grómot- közeledni. A veled való többi ember is bukdácsol és próbál minél távolabb kerülni tőlük.

Gróm ebben a pillanatban, amikor beéri őket, megpillant egy páncélos lovagot, ahogy három Vonyítóval körbevéve küzd. Két társa közeledik feléjük. És persze látja Lis esetét is az aljnövényzettel. Törzsfőnöke nem messze van lemaradva.

Végre valahára útól értük őket! Hamar szétszéledtek és érthetetlen okokból egy erdőbe menekültek, az ostobák... szaguk és nyomaik nem rejtették el őket semennyire, és a talaj is nekünk kedvezett
A pici lábaik hamar elsüllyedtek a mélybe és így könnyű préda mind az összes hehe!
Az egyik nő pont előttem esett el a sárba és én hamar oda mentem hozzá és felkaptam:
-Üdvözletem ember. Nem akarok rosszat. Ha nem ellenkezel nem esik bajod...
Fogtam meg az ismeretlen különös nőt...kissé sebes volt, így igyekeztem nem a sebeibe nyúlni....

Sajnos nem volt elég nagy az előnyünk ahhoz, hogy a magunk mögött hagyott szekerek csábító zsákmányt jelentsenek, vagy…….a vezetőjük okosabb volt az átlagnál.
A sarkunkban voltak……És, ha ez nem lett volna elég a talaj sem kedvezett nekünk.
A lovak lelassultak a sáros földön, az emberek pedig botladozni kezdtek, amiben szerepet játszhatott a fáradtság is persze. Mindenki kezdett pánikba esni és az egész csapat széthullott, mindenki a maga menekülésével törődött.
A lovagok is egyre rosszabb helyzetbe kerültek, egyénileg harcoltak és ahogy az orkok kezdtek utolérni minket, úgy alakultak ki az egyenlőtlen párviadalok. Kezdtem elveszíteni a reményt, hogy ebből kimászhatunk élve.
Az biztos, hogy én még egyszer nem kerülök a kezükre, inkább meghalok!
Éppen mikor ezt elhatároztam, megbotlottam egy előttem felbukkanó gyökérbe és akkorát estem, hogy csak úgy nyekkentem.
Mire nagy keservesen feltápászkodtam, már a nyakunkon voltak. És ekkor megismertem Maruk-ot, amitől egy pár pillanatra megdermedtem, ami elég volt ahhoz, hogy egy kemény kéz szoruljon a karomra és a vállamra.
- ERESSZ!!!! – rántottam magamon nagyot és kezem a zsebem felé kaptam, hogy az első gömbömet az arcába vágjam. – MIND GYILKOSOK ÉS ERŐSZAKTEVŐL VAGYTOK!
Ha szerencsém van elérem a derekamra fűzött tartót, ha a foglyul ejtőmnek is szerencséje van, csak a tüsszentőport kapja a képébe……..

/Élet a szörnyűségek után/


Túl lassan kezd eljutni Lisbeth tudatáig, hogy ahol egy két méteres vagy jócskán alacsonyabb férfi csak nagy nehézségek árán közlekedik, ott nem tud ilyen gyorsan trappolni utána egy három méteres agyaras. És a különleges hátas sem indokolja, hogy ők nagyobb előnyben legyenek mozgásuk tekintetében, mint a lovagok.
Ám nem sokat jelent ez a feléd tornyosuló Grómmal szemben. Maruk igyekszik megelőzni és hamarabb lecsapni az általad jelentett zsákmányra. Ám utolsó lépéseknél hirtelen lefékez, mikor rájön, hogy nem fogja tudni beérni. Két rövid kardját előhúzza és a Vonyítók felé közeledő katonákra dobja. Bár nagyon nagy erő lakozik benne, még így is kétséges, hogy át tudja-e szakítani a páncéljukat. Ám nem áll meg, a törpe kovácsolta három méteres pallosát lekapva a hátáról veti rá magát a hozzá közelebbi túlélőre. Ha már Lis nem lehet újra az övé, hát a legjobb harcosait ne aprítsa le a felmentő páros.

Eközben az álboszorkányunk se sokáig esik kétségbe. Hamar a szereihez nyúl és a síkvidéki agyarasnak talán meg kell tanulnia, hogy ezt a nőt nem szabad lebecsülni.


/Kockadobás: Hatos
1 és 2 -Gróm könnyedén hárítja vagy csupán nem sok hatással bíró gyógyító szert vágsz a képébe.
3 és 4 -Tüsszentő port kap, ösztönösen elengedi a karodat és orrához emeli.
5 és 6 -Borsot szórsz a szemébe, mely megvakítja jelenleg. Bár koránt sem tart örökké, kissé több ideje lesz menekülni vagy támadni.

2*Hatos
1-4-ig -Lepattan a páncélról vagy elvéti a dobást.
5 és 6 -Az egyik rövidkard áthatolva a vason halálos szúrással csapódik a célpontjába.

Tízes
1-5-ig -A túlélő lovag (ha volt) felfogja a hatalmas fegyver csapását.
6-10-ig -Szörnyethal, ahogy feje lerepül./

The member 'Uráldur' has done the following action : Szerencse, játék, kockázat

---

#1 'Hatos' : 5

--------------------------------

#2 'Hatos' : 5

--------------------------------

#3 'Hatos' : 5

--------------------------------

#4 'Tízes' : 9

Az, hogy nem Maruk volt az, aki megragadott, hanem egy másik ocsmánylelkületű társa, az nem sokat jelentett számomra, hiszen tudtam, Maruk egy törzsfőnök és valószínűleg ha rám akarja tenni a kezét, akkor úgy is megteheti, ez csak idő kérdése.
Bár nem vesztem el a fejem teljesen, azért alaposan fel vagyok zaklatva, így nem csoda, ha nem nagyon tudom nyomon követni az engem megerőszakoló agyaras további ténykedését, biztos vagyok benne, hogy vérszomjasan veti rá magát szerencsétlen társaimra és a védekezni aligha tudó falusiakra.
Akármi is akad a kezembe, abban biztos vagyok, hogy valamilyen hatás el érek és talán elég is lesz, hogy a fickó elengedjen és tovább meneküljek.
Amikor a képbe vágódik, gyorsan elfordulok, de az enyhe szag is elég, hogy tudjam, bors volt, így számíthatok rá, hogy egy kis időre megvakul és még a szaglását is elveszíti.
- Ízlik, ork? - sziszegem közben.
Fordulásomban sajnos azt kell látnom, hogy Maruk nagyon hatékony és két lovagtársam is áldozatul esett ennek. Kezdek egyedül maradni.

Ehh ezek az előítéletek és gonoszságok... miért szorítanak be állandóan egy skatulyába minket orkokat, pedig őt tényleg nem akartam bántani, ahogy a másik nővel sem tettem Braslowban... dehát makrancos és vergődős és még bele is nyomja az arcomba azt a vakító hatású valamit.... szemem csípni kezd és ideges leszek.... a lány lába pedig pont rossz helyen volt, ugyanis bal kezemmel azt markoltam erősen amikor a hirtelen fájdalom miatt az mintha egy ág lett volna elreccsent....
-ohh ez azthiszem fájt....
Kezdtem kacagni kicsit, ugyanis szokás mondani hogy szemet szemért, fogat fogért, lábat vakságért.. vagy micsoda... ebben sosem voltam jó....

/Élet a szörnyűségek után/


A Mesélőnek nem sok feladatot adtatok. Nagyon helyesen lefoglaltátok magatokat egymással. És kivételesen nem finomkodtok. Gróm a szemébe és orrába került igen csak ingerlő anyag ellenére vakon nyúl az álboszorkány lába után és megpróbálja eltörni. Drasztikus lépés, de ha bejön, akkor kevés esélye marad a lánynak sikeresen harcolni vagy elszaladni.
Ám a bors sem tréfa dolog. Amíg a hadi szerencse alaposan a pártjára nem áll, addig érzékszerveit nélkülözve, csupán hallására és tapintására támaszkodva igen sebezhető. És nem is igyekszik megszabadulni tőle, mutatva a visszatámadás is, így egyre jobban beletapadnak a szemek a szem hártyájára és nem próbálta még kipislogni vagy kikönnyezni. Ahogy az orrát is a fűszer erős illata tölti be, letapadva az oldalára, meghosszabbítva az időt, amíg használhatatlan és kínozza.
De ne feledjük! Csak másodpercek és talán centik választják majd el őt attól, hogy bravúros húzást hajtott végre vagy kiszolgáltatottá tette magát.

/Kockadobás: Hatos
1-4-ig -Amit ágnak éreztél, az valóban az is. Bár eltört hangosan, ám gúnyos szavaid csupán szándékod paródiáját élteti. Lisbethnek van kellő ideje elszaladni vagy újból támadni.
5 -Továbbra sem a lábát törted el, ám előzőn felül egy lovag is érkezik a segítségére és egy hosszú vércsíkot húz a mellkasodon pallosával.
6 -Pont az történt, amit Gróm leírt. Mondanom sem kell, hogy álboszorkányunk még akkor is kiszolgáltatott helyzetbe került, ha figyelembe vesszük, hogy 1 percig az agyaras még se nem lát, se nem hall./

The member 'Uráldur' has done the following action : Szerencse, játék, kockázat

---

'Hatos' : 1

Ezt az orkot aztán igazán kemény fából faragták, mert az erős szer ellenére alig látszik rajta hatás, viszont még mindig engem igyekszik még jobban magához láncolni és nekem csak a lélekjelenlétemnek és a várt hatás tudatában sikerül annyira arrébb perdülnöm, hogy vaktában tapogatózó keze nem a lábam, hanem a saras, nádas területen kiálló száraz növényt érje el, ami aztán hangos reccsenéssel törik darabokra markában.
Nagyot nyeltem, mert elképzeltem, ahogy a combom van a gally helyében. Nem volt kellemes!
Azonban nem nagyon van időm ezen agyalni, mert a harc egyre vadabbul dúl és nem nehéz a létszámból kitalálni, hogy nem sokáig fogjuk tartani magunkat.
Szóval lehet, hogy nem szép dolog, de nem vagyok katona, így pár robbanó, vakító golyóbist a legnagyobb tömegbe hajítva, a nyakamba szedem a lábam és megpróbálok kámfort játszani.

/Élet a szörnyűségek után/


Hősnőnk sikeresen kicsúszott a kezéből, ám Maruk oldalán már nem maradt védő a falusiaknak, mire elhatározta, hogy tipli innen.
Ismerős törzsfőnökünk Lisbeth után rohant és nehéz megmondani, hogy vajon három méteres magassága és nagyobb lábai most vajon előny vagy hátrány neki ezen a terepen. A Mesélő az utóbbira tippelne, reménykedve, hogy élete jobbra fordul. Az erdő kevésbé ellenséges veletek szemben már. De lehet csak testetekkel letörtétek az összes tüskét vagy mire is véljük!
Egy idegen szemetek elől rejtve surran az ágak között, senki nem is tudva szinte, hogy ott van. Az egykori álboszorkány pedig lélekszakadva fut a süppedős talajba gyakran bokáig merülő lábain.

/Kockadobás: Hatos
1-4-ig -A gyógyító megmenekül és hamarosan elérkezik Astelath táborába.
5 -Egy erdei elf bukkan fel hirtelen, leugorva pont előtte a fákról. És íját a lányra szegezi. A vadász pillantásával néz reá, ismerheted, hiszen a katonák is ejtettek már el állatokat. És remek arcfelismerésednek hála meg tudod különböztetni a harc és a prédára leső vadász tekintetét.
6-os -Maruk utolért./

The member 'Uráldur' has done the following action : Szerencse, játék, kockázat

---

'Hatos' : 3

Ha lenne rá időm, hogy nézelődjek, biztos jól képen röhögném a vakon tapogatózó orkot, de persze a hely és a helyzet sem alkalmas rá, örültem, hogy megszabadultam tőle, amihez hatalmas szerencse is kellett, hiszen nem tudhattam mi akad a kezembe és egyáltalán sikerül-e előhúznom és használnom.
Aztán meg ott volt a vesztes csatározás, ahol a lovagok szép lassan elhulltak Maruk csapatának támadása alatt és a falusiaknak innentől kezdve esélyük sem volt.
Én nem akartam fogságba kerülni, főleg nem Maruk-éba.
Ezért aztán csak egy pillantást vetettem a felém lóduló és baljósan vicsorgó szadista agyarasra és aztán minden erőmmel az erdő felé rohantam. Nem érdekelt, hogy véresre csapkodták a gyökerek a lábam, hogy a bőröm és a ruhám is alaposan megtépázták az ágak, csak el akartam innen menekülni, hogy soha ne lássak többé orkot és újból magamhoz szoríthassam a lányomat.
Szerencsém volt………egy fél napnyi tévelygés után a király táborában bukkantam ki.

/Lis/


Nagy szerencséje volt, hogy nem került annak a hatalmas ork kezei közé, aki gondolkodás nélkül eltörte volna a lábát már az első találkozásukkor. Bár a falusiakat nem sikerült megmentenie, de talán csak bajt hoztak volna a fejére később is, ahogy az evakuálás is csak annyit jelentett neki és a tizenkét katonának, hogy utolérték az agyarasok.
Hamar megtalálod a bábát, akinél ott van Izulda. Szerencsésen kijutottak és nagy megkönnyebbülés volt számára, hogy újra a kezedbe adhatta. Ha pedig a katonákat is szeretnéd megtalálni, akik elváltak tőletek a karaván indulásnál, akkor bizony ők is itt vannak. Épp az egyik tiszttel beszélgetsz, aki elmondja neked, hogy ők értesítettek mindenkit a nagy ork had közeledtéről, mikor egy fiatal fiú odalép hozzátok, ruhája alapján a király egyik apródja lehet.
-Őfelsége hívat titeket. Szeretné meghallgatni, hogyan volt a csata a tó mellett az orkokkal.
-A tó melletti csata? Ezt nem is tudtam.
* Ha követitek, akkor a sátrában találjátok meg. A nép között élő kép a magas, erős, jó fegyverforgató királyról helyett egy tinédzser évei végén járó fiú van egyedül bent, fején korona. Idefelé jövet tündék egy nagyobb csoportját láttátok nem messze ácsorogni és igen kíváncsian mértek végig titeket. Érezted a csontjaidban, hogy valamit akarnak tőletek.

Hatalmas kő esik le a szívemről, amikor a király táborában kis kérdezősködés után megtalálom a bábát, akire a lovam és a lányom bíztam és méghozzá épen és egészségesen. Boldogan ölelem magamhoz Izulda-t, hogy aztán a következő feladatba fogjak és megkeressem a lovagok hadát, akiktől a falusiak védelmében leváltunk. Tudniuk kell, hogy mi lett velük és, hogy milyen hősiesen küzdöttek a parasztokért. Én is megtudom, hogy sikerült mindenkit értesíteniük az orkok közeledtéről, így remélhetőleg több tudatlan áldozatuk már nem lesz.
Épp el akarom mondani beszélgetőtársamnak, hogy mi történt velünk, amikor megérkezik a király fiatal apródja és audenciára hív.
- Épp erről akartam beszélni, de akkor majd egyszerre elmondom. – válaszoltam a tisztnek, miközben egy csoport minket néző tünde mellett haladunk el.
Őszintén meglepődök, ahogy a király elé járulunk, mert egy fiatal legény áll előttünk. Nem ilyenre számítottam.
- Felség! – pukkedlizek egyet, hiszen mégis csak a fején van az a korona. – Hivatott?

/Lis/


Az új uralkodó elég semmitmondó ábrázattal fogad titeket, ám az üdvözlésre látható elégedettség suhan át az arcán, ám szinte azonnal elgondolkodtató belső őrlődés jelei is. Mintha nehéz beszélgetés előtt állnátok.
-Üdvözlöm! Tehát önök voltak a falusiakkal, amikor rajtuk csaptak az orkok.
Az elf király a kiadatásukat követeli. Állítólag maguk is kapcsolatba hozhatóak a Kegyelmes Isten Egyházával.
* A melletted álló tiszt tesz egy hirtelen pici mozdulatot a fejével, mintha csak nem értené első pillanatban az elhangzottakat, de utána azonnal rávágja.
-Nem, Felség. Én és embereim nem voltunk velük, eljöttünk korábban. Akik velük maradtak, csak egy maroknyi parasztot kísért el egy ork támadás elől.

A király, fiatal kora ellenére elég jól adja a közömböset, így arcán semmilyen érzelem nem láthat, de aztán gondterhelt ráncok jelennek meg a homlokán.
Azonban, amikor megszólal az én homlokom meg döbbent ráncba szalad.
- Hogy mit követel? – csúszott ki a számon egy uralkodó előtt egyáltalán nem ildomos kérdés. – A Kegyelmes Isten Egyháza ….és……éééén? Hiszen megkeserítették az életünket, miattuk költöztünk egyre másra! – kiáltottam felháborodva. – De egyébként is…..mi köze a kettőnek egymáshoz? Igen mi kísértük a falusiakat, ahogy a tisztek megállapodtak, hogy csak egy kis csapat kísérje őket. És minket támadtak meg az orkok, akik tengernyien voltak, élükön az egyik legkegyetlenebbel, akit csak ismerek. A lovagok valószínűleg mind egy szálig ott vesztek a népe védelmében. Ebben mi a bűn? Inkább a bátorságukat kéne dícsérni. – szakadt ki belőlem.

/Lis/


A kirohanásod közben az arcát nézve egyre több kétség fogalmazódik meg benned. A természetesen túl is. Láthatóan gyanakodva fogadja, hogy valami közös mégis volt a múltban a szektához. Ám megfoghatatlan érzelmek hullámai suhannak egymás után a képén.
-Ki adott erre utasítást?
* Néhány pillanatig habozik és mindkettőtökre néz. Nem teljesen világos neki a felállás. És ekkor a kint már látott tünde kompánia belép mögöttetek a sátorba.
-Úgy tudom, hogy a falusiak csak a fanatikusokat ölték az új vallásból. Eliarion -néz az újonnan érkezők vezetőjére- állítja, hogy az övéit is megtámadtátok közben.
* Egyre jobban egy kihallgatáson érezheted magad és nem egy beszámolón. Ahmest hívei a környéken élnek. És visszagondolva az erdő különös ellenségességgel volt felétek a csata alatt. Ha átlátod, hogy mibe is keveredtél megint, még nem biztos kimásztál csupán ezzel belőle. És uralkodód szemlátomást vacillál a kiadatásod miatt, de nem is akar ellenségesen fellépni az erdei elfekkel szemben csupán egy kisebb csapat miatt, akik megvédtek pár szektást.

A jogos felháborodás még mindig bennem munkálkodott és egyre értetlenebbül kezdtem érezni magam, hiszen ez az egész már szinte jobban hasonlított egy kihallgatásra, vallatásra, mint egy beszámolóra, mintha valaki is szándékosan keresztbe akarta volna húzni őfelsége terveit vagy a tündékét vagy akárkiét.
- Mi az, hogy kiadott erre utasítást? – kezdtem elfelejteni, hogy egy király áll előttem, nem holmi ostoba kölyök, akinek gőze sincs a csatározásokról és a hadi helyzetről. – Kinek kellett volna utasítani? Belefutottunk egy ork seregbe és visszavonulás közben egy faluba, ahol mit sem sejtő emberek laktak. Legmélyebb tisztelettel őfelsége, mit kellett volna tennünk? Védtelenül otthagyni őket? A csapat tisztjei mérlegelték a helyzetet és a sereg nagy része azonnal továbbindult, hogy mielőbb értesítse Önt vagy hivatali embereit a helyzetről, míg egy kis csapat a falusiakat próbálta segíteni. Ez történt. Nem tudok semmiféle fanatikusokról, sem arról, hogy valakit is megöltek volna a faluban, legalábbis míg mi ott voltunk biztos nem.
Mikor a király azt mondja, hogy a hegyesfülűek szerint mi megtámadtuk őket, döbbenten meredek a besurranó népségre.
- Ez ugye nem komoly? Soha életemben nem volt dolgom a fajtátokkal, se jó, se rossz értelemben. Ez felháborító! Remélem valami bizonyítékot is hoztatok hozzá, bár ezt erősen kétlem. – meredek rájuk aztán a tisztre nézek. – És maga nem szól semmit, hiszen az embereit vádolják? És felség? Képes elhinni ezt?

/Lis/


Nem épp udvarias hangot ütsz meg és érzed, hogy ezzel egyre rosszabb lesz a helyzeted. Bármennyire is jogos a védekezésed, a szavaidat leginkább felségsértésként lehet értelmezni. Márpedig egy csoport egészen biztosan nem adja meg az új uralkodónak a megérdemelt tiszteletet. És ez Valora Moor és bandája. Bár nem tartozol közéjük, akaratod ellenére is aláásod a fiú tekintélyét a szövetséges uralkodók között.
-Számon kell kérni Valora Moort a tetteiért és szektáját pedig behódolásra kényszeríteni vagy halál vár rájuk. Nem tűrhetjük, hogy bárki is szembeszálljon a király akaratával.
A tisztek azt a parancsot kapták, hogy csatlakozzanak mihamarabb seregemhez. Az erdei elfek szintén a főpapnőt jogos kérdéseikkel szembesíteni jöttek. És élvezem a bizalmukat. És nem régen üzentek az orkok is, hogy csatlakoznak Észak-Bivaly ostromához, ha a Kegyelmes Isten Egyháza és a vár vezetői nem járulnak parancsomra elém és nincs jó magyarázatuk a vádakra.
* Eközben egy nő lép be a lombtündék háta mögött a sátorba és igen otthonosan mozog.


-Bölcs vezetőnk csak arra akar kitérni, hogy vajon szándékosan mentettetek-e meg olyanok életét, akik megtagadták az ő uralkodásának elismerését vagy csak jóhiszeműen jártatok el? Még azt sem tisztáztuk, hogy a falu tényleg lázadó volt-e.
Ideje mindenkit meghallgatni az ügyben.

Lehet, hogy ez kívülről nem tűnik valami alázatos hozzáállásnak, de egyrészt nem vagyok hozzászokva, hogy a földön csússzak, vagy megalázkodjak bárki előtt is, sosem volt gyerekszobám, királyi udvari illemórám meg pláne, ráadásul a kisujjam első percéig fel voltam háborodva, hogy a katonák és én is az életünket kockáztattuk, erre meg árulással vádolnak meg és át akarnak adni a tündéknek, mint valami használati tárgyat. Ebből épp elég volt az agyarasoknál és még a királytól sem fogom elfogadni, hogy úgy kezeljen, mint ők!
Ha ez felségárulás lesz, akkor az lesz, már van tapasztalatom a menekülésben és a bujkálásban, ha kell.
- A szekta elleni fellépésével teljes egészében egyetértek felség, de semmi közünk hozzá, hogy esetleg nem a tervei szerint alakultak a dolgok. – mondtam dacosan felemelve a fejem.
Aztán arra kapom, ahol feltűnik egy ismeretlen, de láthatóan a király mellett otthonosan mozgó nő és ügyesen igyekszik elvenni az élét a kialakuló helyzetnek.
- Én sem szeretnék mást, csak azt, hogy derüljön ki az igazság és ne puszta vádaskodás legyen. – bólintottam, bár a bölcs vezetőről azért voltak kételyeim.

/Lis/


Több uralkodó figyelme terelődik Lis felé, mint szeretné. Egy újabb apród bukkan fel a maga újabb kellemetlenségével.
-Hamarosan megérkezik az oughwariak knuutja. Kívánja fogadni, Felség?
* Még mielőtt válaszolhatna Astelath fia, az elf király kijelenti, hogy ő már beszélt vele és meg fog érkezni a támadásban részt vevő agyaras banda néhány tagja is. Akik elmondják majd, hogy mi történt, mit láttak. És a morzsákból talán okosabbak lesznek.
Rossz érzésed támad. Mintha nem csak távoli futár és bizonytalan levelezés állna ezek mögött a szavak mögött. És érzed, hogy Maruk újra a képbe fog kerülni. Ahogy kisétáltok eléjük, több tízezres horda hömpölyög végig a síkságon. Talán ez is megerősít abban, hogy nem eltévedt portyázókkal volt ezúttal dolgotok. Ám amit csináltak, az semmiben nem különbözik attól.
Az agyaras sereget vezeti egy arrogánsan szivarozó ork és Maruk több általad már ismert fajtársával. Sokan a környezetében yrchiek, de más szokatlanul nagy termetű hősei a példányuknak igyekszik a legfőbb vezető közelében lenni, mikor találkozik majd a három vezér.
Egyelőre úgy tűnik számodra, hogy királyod -aki egyben a hadsereg vezetője- sodródik az árral, miközben a két másik a távolban is jól egymásra talált és megnyilvánulásai az erdei királynak nem tartogatnak kétséget afelől, hogy ő meg fogja ostromolni Bivalyt, bármit is bűvészkedik a szekta vezetőjével Olieth.
Ám utolsó esélyed van valamit mondani, mielőtt még a gyűlölt egykori fogva tartód és barátai megérkeznek.

Ha azonban el kezdtem reménykedni, hogy véget érhet ez a rémálom, amikor azokat vádolják, akik a legtöbbet veszítettek, akkor nagyobbat nem is tévedhettem volna.
A fiatal apród híre egyszerűen letaglóz, hiszen épp azokat akarják tanúként meghallgatni az ügyben, mint „szövetségeseinket”, akik a legnagyobb ellenségeim.
És az elf uralkodó még meg is van győződve látszólag ennek a bandának a megbízhatóságáról.
- Ezek az orkok nem régen még az emberek százait ölték le és vetették rabszolgaságba és most ők a szavahihető segítőink? Miért bíztok meg bennük? Én voltam a fogságukban és………..
NEM! Egyszerűen hihetetlen, hogy ebbe a helyzetbe kerültem! Hogy a nem soká érkező Maruk fogja megmondani, hogy mi történt a nemrég történt csatában!
- Inkább hisztek egy agyarasnak, akiknek mindenki tudja itt, hogy mit ér a szava, mint nekem, aki emberitek sokaságát gyógyítottam meg?
Aztán mindenki kimegy, hogy lássuk diadalmasan bevonulni az orkok seregét, élükön egy ismeretlen szivarossal és Maruk-kal az élen pár ismerőssel.
A hányinger kerülget.
- Nem hiszem el, hogy az ő segítségükre szorulunk, egy nyomorult szekta ellen.
Nincs több mondanivalóm, abban azonban biztos vagyok, hogy senki nem fog kezet emelni rám.
A zsebemben szorosan megmarkolom pár tűz és villanó golyóbisomat és végső esetre méreg is van nálam, amit magamnak szánok.

/Lis/



Megérkeztek ismerőseid, kiket a hátad közepére se kívánnál. És nem sokat kell magyarázni a helyzetet Maruknak. Az elf király épp csak érintőlegesen vezeti fel Technek és neki és máris egykori rabszolgatartód és ők már el is kezdik mondani a maguk verzióját.
-Braslovot támadtuk az öt uralkodó megállapodása szerint. Még Astelath uralkodása alatt, pár hónapja állapodtak meg a népek, hogy a várost mindenki számára nyitottá tesszük és a királyi parancsot megszegve indítottak támadást ellene Bivaly katonái. Nyomukban befészkelte magát a szekta, aki fiatal lányokat áldoz fel az oltárán és kegyetlenkedik a néppel.
A törzsfőnökök tanácsa úgy döntött, hogy elindulunk nektek segíteni, amikor látszólag a vár katonái megtámadtak minket és mi kemény harccal megfutamítottuk őket. Ezek ketten is ott voltak velük. -mutat rád és a tisztre.
* Nem csak az említetteket látod, de egy elf íjász is ott áll mellette. A szeméből és az elf vezető tekintetéből kiolvasod, hogy szinte tollba mondva megbeszélték, mit kell mondani.

Nekem teljesen úgy tűnik, hogy ez az egész már le van beszélve, vagy el van döntve, hiszen még csak annyira sem méltatják a szavaimat, hogy elgondolkozzanak rajta, vagy, hogy válaszoljanak.
Szinte a keblükre ölelve az agyaras társaságot, lélegzet vissza fojtva várja mindenki, hogy mit fognak mondani.
Valahogy semmi kételyem nincs, hogy mi fog elhangzani és, hogy homlok egyenest másként fog hangzani, mint az én variációm, vagyis az igazság.
Természetesen igazam is lesz.
Úgy néz ki, hogy csak a mi seregünknek felejtették elmondani, hogy az eddigiekkel ellentétben, az orkok mostantól a király és az elfek szövetségesei, akik most mind az ártatlanság mintaképei, akiket szegényeket ok nélkül támadás érte, és még ráadásul igazuk is van.
Csak épp egy szavukat sem hiszem, vagyis nem a szavukat, hanem a szándékukat vonom kétségbe.
- Mikor elindultunk a városhoz, még az agyarasok az ellenségeink voltak. Ha ez egyáltalán igaz, akkor honnan kellett volna tudnunk, hogy közben megváltozott a helyzet. Azt egy percig sem tagadtam, hogy nem voltunk ott, de ezek az orkok a szemünk előtt embereket gyilkoltak, mit tehettünk volna, fordítottunk volna hátat?
- Különben is ez az ork, hetekig fogságban tartott, majdnem agyonvert, többször meggyalázott és most meg kéne ölelnem? – leköptem a földre. – Már többször eljátszották a becsületüket és a szövetségesi szavukat, most mégis megbíztok bennük?