The member 'Uráldur' has done the following action : Szerencse, játék, kockázat

---

'Tízes' : 7

A magas fűben lovagoltok, remélve az imént szétkergetett és megleckéztetett ellen már messzire jár. Ezért bátran lovagoltok el a ligetük közelében, néha a fák felé fordulva tekintetetek. Ám senki nem várta, hogy a másik irányból támadnak.
A derékig érő, Nap égette fűben felállva dárdák és dobóbalták sora hullik rátok és majdnem két tucat vitéz esik ki a nyeregből a földre zuhanva. Van köztük még, aki él. És hirtelen csak forgatják a fejüket a katonák a váratlan fordulattól.

/Dobj kockával, ahol 1/3 esélyed van, hogy te is földre kerülsz a támadást követően! Rád bízom, hogy melyeket írod kedvező és kedvezőtlen dobásoknak./

Meglepett régi barátom a kérdésével....
-Hogyne tartanék veletek! A sebem már semmiség volt akkor is amikor szereztem, nem állít meg egy ilyen... hiszen ismersz már rég Niiru! -csapok egyik hegemre-ez jóval vészesebb volt és ez sem volt képes megállítani...

Majd gyorsan összeszedtem a cuccomat és lánynak is szóltam, nem hagyom itt elcihelem magammal hátha szükségem lenne rá valamikor, és társaimmal együtt indultunk el a feladat megoldására.

Nem gondoltam volna, hogy ekkora szavam van a csapatban, inkább arra tippeltem volna, hogy gyakorlott, harcedzett személyük mondatta velük azt, hogy igazam van és jobb, ha nem erőltetjük most a dolgot az orkokkal. Majd, ha összeáll a sereg, akkor visszajövünk és alaposan elverjük rajtuk a port.
Nem hittem, hogy a megvert, félig megsemmisített agyarasok, ilyen gyorsan ellentámadást indíthatnak és nem csak én nem számítottam rá, hanem a veteránok sem, ezért aztán most minket ért váratlanul, mikor oldalba kapott minket a ligetből az ellenkező oldalra átszivárgott ork csapat.
Ráadásul még jól is céloznak, mert hirtelenjében elég sok páncélos vitéz hull le a lováról, bár remélem, nem mint halálos sebbel, inkább csak lesodorta őket a lendületesen dobott fegyverektől, hiszen mégis csak vért volt rajtuk.
Mindenki az ellenséget keresi, én meg megsarkantyúzom a lovam, hogy mielőbb kikerüljek az ork fegyverek hatóköréből és nagyon remélem, hogy sikerül, alányomnak szükséges van rám, na meg a sebesülteknek is, ha túléljük.


Hatos kocka:
1-4-ig el tudom kerülni a támadást és tovább lovagolok
5-6-ig lovam megbotlik és én is a földre kerülök

The member 'Isis Do’Odrun' has done the following action : Szerencse, játék, kockázat

---

'Hatos' : 1

/Lisbeth/


Mivel hátulról nem vártál támadást, ezért a visszavonuláskor az élen lovagoltál és téged messzire elkerültek a repülő fegyverek. Csak visszatekintve látod, hogy sokan a földre kerültek közül felállnak és szembeszállna a támadókkal.
Ám talán a te menekülésedet követik, de valószínűleg csak a nagyobb horda megérkezésétől tartva saját elhatározásból, nyeregben maradt társaik nem sietnek a segítségükre, hanem tartva az alakzatot vágtatnak tovább.
Hiába vannak páncélban, azon is van rés. És az elszórt harcosokra özönlő immár újra túlerő ezúttal valószínűleg le fogja győzni őket. Nem hagynak nekik egy perc időt sem visszapattanni lovaik hátára, gyalog kényszerítik őket küzdelemre és a sorsuk csak a Jövő kiszámíthatatlan örvényei mögül sejthető.

/Gróm/


Mire eléritek a bajba jutott társaitokat, talán elégedettséggel látod, hogy kivágták magukat. Fénylő páncélú, halott emberek hulláját fosztogatják. És morognak rátok igazságtalanul, hogy miért késtetek, mikor bajban voltak.
Ám Niiru azon folytatni akarja a sikereket. Nem érdekli a facsoport túloldalán heverő jóval több élettelen fajtársa.
-Egy nagyobb csapattal és néhány jó nyomkövetővel üldözni kellene őket. Ha hagyjuk szabadon mászkálni, ezek a fanatikusok eddig is az utolsó vérükig küzdöttek. Újra le fognak csapni a felderítőinkre.
* Ellentmondást nem tűrően figyeli, hogy ki csatlakozik hozzá. Egy törzsfőnök pedig hasznos segítséget ígér.


-A Vonyitóim nagyon gyorsan tudnak közlekedni a farkasaik hátán. És a legjobb harcosaimmal veled megyek, hogy amikor szagot fognak, én is részesüljek az összecsapásból.
* Elvigyorodva áll be közétek és bizony nem kevés fegyverese felér egy törzsfőnökkel is. Még egy kis falu élén is szívesen támogatják az egykori knuut kihívóját, akit egykor a második legjobb kardforgatónak tartottak.

Sokat tudok Ahmest hívőiről, vagyis bőven sokat ahhoz, hogy megállapítsam Niirunak igaza van, így örömmel csatlakozom hozzájuk, bár egy farkas hátas jó lett volna, de így, hogy nincs vélhetőleg üres nem sokat törődöm vele....
-Menjünk
jegyzem meg diszkréten és be is állok a támadók közé
Maruknak csak diszkréten bólintok, leginkább törzsfőnökömnek szólt amit mondott nem nekem.

/Lisbeth/


Hősnőnk és a csapat nagyobb részének sikeres megmenekülése után a lovak gyorsaságát kihasználva hamar magatok mögött tudjátok a tájat. És több óra eseménytelen menekülés után végre megálltok pihenni. Újra kezedbe kapod Izuldát és többen enni is elkezdenek. Egy ismeretlen tiszt tanakodik hangosan nem messze tőled.
-Vajon mi vette rá őket, hogy ilyen messzire elmerészkedjenek? Erre felé sosem láttam orkot. Ez már Észak-Bivaly végváriai őrizte terület. Ha fel is bukkantak a határaik környékén kisebb fosztogatók, mindig hamar riadóztatták a bakákat.
* Fél óra telik el és már szedelőzködni kezdtetek, amikor a horizonton egy farkas alakja rajzolódott ki. Ahogy meglátta a katonákat, megállt. Csak a legélesebb szeműek tanakodtak, hogy mintha egy oughwari ülne a hátán...
De vajon mit jelent mindez?

Nagyon sajnálom azokat, akik a csatatéren maradtak, de öngyilkosság lett volna maradni, ezt azok is tudták, akik a földre kerültek. Ennek ellenére hősiesen helytálltak, hogy nekünk időnk legyen elmenekülni.
Nagy megkönnyebbülés volt a hátunk mögött hagyni az ork sereget és végre biztonságban magamnál tudni a lányomat.
- Valaki vagy valakik összefogták őket, hiszen a törzsek még egymással is állandóan harcoltak. Csak akkor tudnak ekkora sereget felállítani, ha összefogtak és ez eddig példa nélküli volt. – tettem hozzá a tiszt szavait meghallva. - Lehet a selfek vannak a háttérben, ők elég ravaszak ehhez.
Mikor már a tábor útra készül egy éles szemű őr arrafelé mutogat, amerre az agyarasokat elhagytuk.
- Talán valamiféle mágia ez és az ott egy felderítő. Jobb ha megyünk. – sürgetem társaimat.
Én nem vagyok katona és ráadásul itt a lányom, így ha nem hallgatnak rám, én akkor is igyekszem eltávolodni.

/Lisbeth/


Húsz társatokat számoltátok hiányzónak. Talán némelyik életben maradt és sikerült elszöknie a mészárlás elől. Vagy fogságba esett. De úgy látjátok, a többiek túlélése volt a tét. Nem sokat elmélkedett senki, hogy miért tette amit tett. A tisztek mentek, ők követték és abban a helyzetben ez volt a leglogikusabb.
-Akkor mindenképpen értesíteni kell a királyt. Nem lehet véletlen, hogy ő is Észak-Bivaly felé vezető úton akarta, hogy csatlakozzunk hozzá. Biztos megvan már a terve. Ha az éjtündék befolyást szereztek az orkok felett, nagy veszély leselkedik ránk.
* Nem időz más sem sokáig. A felderítő felbukkanása azt jelzi, hogy más társai is követnek titeket. És nem lenne jó újból találkozni velük. Ráadásul immáron fontos feladatotok is van. Gyorsan távoztok és hamarosan egy faluba értek be. A lakói a szokásos hétköznapjaikat élik és csak futva pillantanak rátok.


/Gróm/


Gyors ütemben haladtok a még forró nyomon. Egy visszatérő farkasos is megerősíti ezt, aki látta pihenni őket. Futva teszitek meg a távolságot, ám amikor odaértek, nem találtok már ott egy embert se. Csupán egy lombtündét íjával a hátán. Egy fa tövében fél tenyerével a földet fogja. Vagy valami ilyesmit csinál. Nektek háttal van.

Szótlanul vágtattunk tova, amikor az ork hordát feltartja seregünk egy kis része, akik önfeláldozása lehetőséget ad, hogy megmeneküljünk. Persze ennek a legtöbben nem örülnek, még akkor sem, ha ez az életüket jelentette. A páncélos lovagok legtöbbjén látszik, szívesen visszafordulna, hogy eleget tegyen férfiúi büszkeségének.
De hát én sem férfi, sem a büszkeségem rabja nem vagyok és van miért életben maradnom.
A tisztek azonban szerencsére higgadt fejjel gondolkoznak és egyben tartják a csapatot, remélve, hogy a királynak már meg van a maga terve, amihez jobb, ha minél előbb csatlakozunk, mint, hogy felőröljenek minket hiábavalóan.
Visszaemlékeztem az őrült orkkal való találkozásomra és megráztam a fejem.
- Én úgy gondolom az agyarasok csak a saját pecsenyéjüket akarják sütögetni ebbe a káoszban. Az éjtündék őket is ugyanúgy támadják és rabszolgaságba vetik, mint bárki mást. Nem tartom valószínűnek, hogy szövetséget kötnének. Legalábbis többségükkel nem.
Közben igyekszünk minél jobban növelni a távolságot seregeink között és hamarosan már egy településen kaptatunk keresztül, ahol láthatóan mit sem tudnak a közeli veszélyről.
- Értesíteni kéne a falu vezetőjét, hogy jobb lenne ha pakolnának és biztos menedéket keresnének. – javaslom a főtisztnek.

/Lisbeth/


A férfiak kissé összezavarodva néznek rád és egymásra. Hiszen két reaggal ezelőtt te magad mondtad, hogy akár a selfek is ott lehetnek a háttérben az események alakulásában. Ám most kizárod ezt a lehetőséget. Vagy legalább is nem értik, így megmarad annyi tervnek, hogy amit tudtok -az oughwariak érkezése- arról fogtok beszámolni és a zevadari teóriát meg sem említitek.
Ám pihenőkkel és csupán tanácskozással nem menekültök meg üldözőitek elől, ezért tovább indultok és faluban te veted fel először azt, ami mindenkinek ott van a nyelvén, csak nem akarta eddig kibökni. Védtelen emberek és akár mindegyik vagy meghal vagy rabszolgasorsba süllyed, ha nem tesztek ellene semmit. Így a csapatot rangidős tisztje bólint szavaidra. Mint egy öregember, olyan lassan és nehezen száll le a paripáról, pedig nem rég még igen fiatalos volt a mozgása a csatában. És nagy sóhajjal lép be a legdíszesebb házba.
-Az elöljáró azt mondja, hogy pár óra alatt összepakolnak és nekünk kíséretet kell biztosítanunk nekik, mert a határszéli banditák is megtámadhatják őket menekülés közben. Nem tudtak a támadásról és főleg nem arról, hogy erre tartanak az agyarasok. Ezek szerint nem terjed elég gyorsan a hír és a többi települést sem figyelmeztette senki.
* Érzed, ami már eddig is balsejtelmed volt, hogy szekerekkel és gyalog megindulva le fognak titeket lassítani. És csak remélni lehet, hogy a szintén gyalog utánatok jövő orkok nem fognak utolérni benneteket.
Már csak pár óra van napnyugtáig, mikor alapos késéssel elindul a falusiak karavánja és közel egy órával naplemente előtt az egyik kordély a sárban elakad. Ott vagy a közelben.

Lassan közelítem meg az alakot és bár nem tudom mit kéne tennem vele, nem habozom amikor oda érek ráordítani teli torokból majd hozzáteszem
-dobd el az íjat és add meg magad zöldike!
Fogtam a hátához egy rövid tőrt, ami bár bennem nem tenne komoly kárt a vékonyka elfet átszúrná simán......

/Gróm/


Lassan, lopakodva közelíted meg a földet vizsgáló alakot. Törékenynek tűnik ránézésre az alakja, de mikor már nagyon közel van a tőr, hirtelen fordul meg és csavarja ki a kezedet. Mire agyadig eljut, hogy mi is történhetett, addigra már a fegyvered a földre esett.
-A természet közepén akarsz meglepni egy lombtündét? -mondja hideg suttogással- Szerencséd, hogy egy oldalon állunk. Mi is embereket ölni jöttünk.
* Meglepő fordulat talán, a társaid pedig nem igyekeznek segíteni. Azt hitték, elbánsz egy magányos hegyesfülűvel hátulról egyedül. És most jót mosolyognak, hogy vajon lesz-e folytatása erőpróbátoknak. És érdeklődve hallgatják, vajon megtudnak-e még olyan információkat, amiket eddig nem tudtak.

Hát mindenre már én sem emlékezhetek ebben a feszült helyzetben, de maradjunk ennyiben, hogy ez lett a véleményem.
Míg a többség nincs oda a menekülésért én örülök, hogy vezetőség így döntött és nem kell újabb sebesülteket szereznünk és halottakat, mert az az ork sereg nagyon nagy volt.
Amikor a semmit nem sejtő falusiakat meglátom, ezért természetesen egyből az jut eszembe, hogy mi lesz velük. Talán még van idő a kimenekítésükre.
Szerencsére ezzel a katonaság vezetője is így van, így elindul, hogy beszéljen az elöljáróval. Mozgásán meglátszik mennyire megviseli ez az egész.
Mikor elmondja, hogy mit beszéltek, egyetértően hallgatok, de azért van pár hozzáfűzni valóm.
- Gondolom nem az egész sereg lesz a kísérőjük, meg aztán van itt pár markos legény is, aki segíthet, így egy két tucat katona is elég lenne. Figyelmeztetni kéne őket arra is, hogy csak a legszükségesebbet vigyék az útra, mert ha nem haladnak elég gyorsan, akkor felprédálják őket, így ez az ő érdekük is. A környező helyekre meg futárt lehet meneszteni, aki figyelmeztetik a lakosokat a veszélyre.
Biztos vagyok benne, hogy erre egy katonai parancsnokot nem kell figyelmeztetni, de azért elmondom.
Mivel valószínűleg én nem vagyok katonai szempontból a legfontosabb és talán a falusiak is több segítségre szorulnak, én velük tartok
És nem soká be is következik a baj. Az egyik szekér elakad.
- Túl sok a súly! Osszátok el a nagyját a többin, aztán mindenki tolja, csak a gyerekek ülhetnek fel, azok közül is a kicsik. – adok gyors utasítást, mert már így is túl lassúak vagyunk.  - Nem veszthetünk időt, különben holnap már az orkok rabszolgái lesztek! – biztatom őket.

/Lisbeth- Élet a szörnyűségek után/


Hősnőnk jól látja, hogy ha időt vesztenek, akkor hamarosan már az orkok rabszolgája lehet az összes túlélő falusi. Úgy döntött, hogy a védtelen embereket egy tucat végvári vitézzel kíséri biztonságos helyre. És talán meglepődik azon, hogy egy tiszt sem tart velük. Csupa közkatonát adnak az irányítása alá és mint egy százados feleségére a vezetésüket rád bízzák. Még a többi község értesítését is az itteniekre bízzák, hogy helyismeretüket kihasználva gyorsan érjenek egyik településről a másikra.
Nem haladnak valami gyorsan és a szekér elakadása tovább nehezíti a helyzetüket. Igyekeznek gyorsan pakolni Hamarosan mindenki a szekerekről leszállva, még néhány gyerek is, akik jó erőben vannak és elevenek, igás állatok helyett gyalog lábbal folytatják az utat. És a Nap már a horizontot vérvörösre festi, mikor a lovadról megpillantod a menet előtt a két farkasháton lovagló yrchit.
Biztos lehetsz benne, hogy követnek titeket. És a felderítők jelentése valószínűleg elégedettséggel tölti el a vezetőiket, mikor megtudják, hogy egy kisebb csapat levált a többiektől és könnyen létszámfölény alakítható ki velük szemben.
Minden állat ijedten hátrál, több szekér is az árokba tolat, mire a két agyaras beszél valamit egymás között felétek nézve és eltűnik a látómezőből percek múlva.
Most rajtad múlik a csapat túlélése!

Sosem gondoltam volna hogy ezt fogja mondani a tünde, annyira meglepődtem a kezemből kiesett tőr és csak ennyit mondtam:
-Ja...
Majd kicsit igyekeztem észbe kapni
kirántottam a kezéből az enyémet és ránéztem
-Akkor nem bántunk titeket... mit tudsz az emberekről hova lettek?

/Gróm/


Az awyrisi arcvonásai megenyhültek. Szavak nélkül is elfogadta "bocsánatkérésedet". Hiszen nem tehettél róla, hogy nem avattak be a világ nagy változásaiba és terveibe. Tavaly pár hónapra a knuut azért tiltotta a portyákat, mert pont ez a faj járőrözött együtt az emberek fegyvereseivel és védték őket ellenetek. Majd az ő távozásuk után indult meg a Horda, mely elsöpörte újból Braslovot. Azóta idén harmadjára is be kellett venni a várost, ám úgy tűnik a konok lombtündék is változtak az elmúlt években.
-Egy nagyobb csapat lovas állt meg itt nem olyan régen pihenni. Lehettek vagy százan. A fák azt mondják, tanakodtak és ettek, de hamar újra nyeregbe szálltak. Nagyon siettek és amennyire ki tudom venni, előletek menekültek.
Nem tudom kivenni az egész tanakodásukat, csak annyit, hogy Észak-Bivaly felé kell csatlakozniuk a többiekhez. De jó lenne tudni, hogy barát vagy ellenség. Mi is abba a városba tartunk, ám a királyunk elszánta magát, hogy porig romboljuk és mindenkit megölünk. Egy szekta onnan küldött katonákat, melyek második ízben megtámadták az egyik településünket.
Gyilkos tanait és a ránk leselkedő fenyegetést mindörökre ki akarjuk irtani.
* Arra néz, amerre a földön is szemmel jól látható módon tovább haladtak azok, akik megtámadták az ork előőrsöt.

Nem lep meg amit hallottam, a fiatal lány sokat mesélt nekem Ahmest tanairól és dolgairól úgy általában, de ezt túlzásnak éreztem abból amit megtudtam tőle...
Mintha valami elmebeteg ember vezetné őket, aki ritka buta döntéseket hoz, aminek megisszák a levét...
-Utánuk kell mennünk és elkapni őket....
Nem türhetjük el hogy elmenekülnek előlünk!

Intettem indulásra a népet, ha a tünde akar velünk tarthat ezt fel is ajánlom neki

/Gróm/


A harcos szívesen csatlakozik hozzátok. És hamar rájöhetsz, ahogy a társaid is, hogy sokkal jobb nyomkövető az összes ismert oughwari vadásznál. Nem titkolja, hogy a növények elárulják előre, merre mentek és hol kanyarodtak esetleg le. És bírja a futást is tartani. A farkasháton lovagló felderítőitek sebességével persze ti nem tudjátok a lépést tartani, így ők is mindig szállítják a friss információkat.
Nem sokára megáll a zöldike és teljes bizonyossággal a hangjában kijelenti.
-Szétváltak. Egy mérföldnyire van egy falu. Futárokat küldtek minden felé, hogy értesítsék rólunk a környéket. A nagyobb csapat tovább vágtázott. Ám vagy egy tucatnyi lovag egy nő vezetésével elindult más irányba a földműveseket elvezetni egy nehezebben járható, de félre eső irányba. Nagyon meg vannak pakolva a szekereik és lassan haladnak.
* A Nap már majdnem lenyugodott készül. És mire megpillantjátok az egyik kanyar után a kiürített házakat, két Vonyító tér vissza és jelent hatszemközt Maruknak. És nagy bejelentést tesz nektek utána.



-Én az egész törzsemmel utánuk megyek a tóparti kerülőn. Ha gondoljátok, ti addig üldözzétek a nagyobb csapatot, vagy gyertek velünk. A farkasok majd figyelnek az út közben elszakadókra és leölik a lemaradókat, mire beérjük a karavánt. És ki lesznek fárasztva, könnyen lemészároljuk őket.
Ha végeztünk velük, akkor mi is utánatok indulunk.
* Nem egy fajtársatok úgy érzi, hogy csak a zsákmányt akarják minél kevesebb felé osztani. Az elf jóvoltából ti is tudjátok, hogy alig van velük védő. És ami értékük van, azt mind magukkal vitték. Nem véletlenül nem akarnak vesződni az itt maradt épületek kifosztásával. Nektek pedig hagyná azt a nehézlovas csapatot, mely majdnem végzetes összecsapásra kényszerített egy kétszáz fős előőrsét a Hordának, ha azokat választjátok.
Ám talán barátod és törzsfőnököd ezúttal is megfontolja, ha adsz neki jó tanácsot...

Szépen haladtunk új vezetőnkkel és néha én meg meglepődöm, hogy hogy vagyok ilyen jó pozícióban a ranglétrán, hogy Marukot is indulásra inthettem
De az új elf segítsége hasznos lesz!
Segítségével jól tudtuk a nyomokat követni és ahogyaz várható volt Maruktóla zsákmáynra fáj a foga.. nem kerülhettem el szót emeltem a törzsem nevében...
-Maruk, mi úgy véljük együtt kéne maradnunk. Egységben az erő, ezt te is tudod, úgyhogy veled tartunk az utadon a karaván után-ránéztem Niirura- Vagyis én így vélem jónak.....
Ekkor esett le hogy azért mégsem vagyok vezér.... elönt néha a büszkeség, de jól esik azért...

Bár én javasoltam, hogy csak egy kis csapat szegődjön kíséretül a falusi karavánnak, arra nem számítottam, hogy én leszek a katonák kinevezett vezetője. Persze, mint gyógyítóra sokat számítottak rám, de azért még sem voltam se tiszt, se valami hatalmas tapasztalattal rendelkező katona.
Ettől függetlenül azt én is tudom, ahogy valószínűleg az ideges és félelemtől fűtött falusiak is, hogy nincs sok időnk, sietnünk kell. Mindenki kapkod és pakol, de ennek ellenére nem tudunk időben végezni.
Legalábbis a két farkasháton ülő és minket távolabbról figyelő és ráadásul előttünk lévő ork ezt bizonyítja, akiket az alkonyfényben megpillantunk.
A szekereket vontató állatok teljesen megrémülnek és kezelhetetlenné válnak az erős vadállatszagtól.
- Ha élni akartok, akkor itt hagyjuk a szekereket és csak kevés batyut víve magatokkal rohanunk az életünkért. Egyrészt gyorsabbak lehetünk, másrészt a fosztogatás talán lelassítja őket. – javasolom a falu vénjeinek. – Ha tovább is ilyen ütemben haladunk, akkor semmi esélyünk.

/Élet a szörnyűségek után/


Niiru sem ostoba. Ha a rablás nem vonzaná, hát az életben tartása harcosainak és a jobb lehetőség a csatára. Ha az ellenség szétválik, nekik nem kell. Csendben bólint szavaidra és ez egyértelmű jel a többieknek is, hogy a yrchi vezérrel tartanak. Maruk pedig valami mond még a felderítőinek, ám ezt nem köti az orrodra.
Megindultok tovább futva a menekülő parasztok és Lisbethék felé, amíg meg nem érkeztek a hátrahagyott szekerekhez.


Ez alatt az idő alatt egykori álboszorkányunk megérzi a veszélyt, melyet a farkasok felbukkanása és az állatok vártnál idegesebb reagálása is jelzett. Majdnem ki merre lát futásnak eredtek. Egy menetoszlopot alkotva, lassan egy tó partjára kibukkanva és rájöhetsz miért volt olyan süppedős a talaj, hogy az a bizonyos szekér hamar elakadt.
A helyiek ide akarta menekülni, ismerve a láp minden zegét-zugát. Ám nehéz páncélos kísérőidnek nem kedveznének, hogy átkeljetek lovakkal. Ráadásul újabb bajforrás is érkezik ideérkezésetek előtt percekkel. Hiszen régi ismerősöd megparancsolja különös hátasokon előttük járó társainak, hogy hagyjon fel minden farkasháton közlekedő a többi katona üldözésével és próbáljanak titeket zaklatva lassítani.
Először csaholást hallasz körülöttetek a beköszöntő éjszakában és farkasvonyítást előttetek. Hat ordast látsz, akik társai a hátukon kapaszkodik. Körbe vesznek titeket és a lovagok távol próbálják tartani a civilektől, akik között rést keresnek.
Az ijed emberek közül akik jobb kondícióban voltak, azok előre szaladtak és megnyúlik folyamatosan a menekülők oszlopa. Hátramaradnak a gyengék és köztük az a hatvanhoz közeli bába asszony, akire Izuldát bíztad.
-Hosszú éjszakánk lesz. -lihegi az egyik tizenéves fiú, nem is gondolva, hogy bárki számára igen hamar véget érhet. Elölről pedig az orkok jól felismerhető ferde kiejtésével kiállt valaki.
-Hagyjátok hátra az érett asszonyokat a fákhoz kötözve és a férfiak, öregek és gyerekek szabadon távozhatnak, erre szavamat adom.
* Előttetek egy patak keresztezi az utat sűrű nádassal. Mögötte egy erdő kezdődik a túlparton egy szélesebb úttal keresztülszelve annak folytatásaként, amin most jártok. Jobbra tőletek a sekély vizű tó. Balra a sötétbe veszik a legelő.

Szerencsére senki nem áll le vitatkozni, úgy látszik végre felfogták, hogy mekkora a veszély. Mindenki a vállára kap egy batyut, aztán elkezdődik az igazi rohanás.
Mikor a talaj vizessé, süppedősebbé válik, már nem nehéz kitalálni, hogy miért erre a helyre akartak jönni a falusiak. A vidék lápos és a nyomokat is könnyű elveszíteni, viszont egy nagy hátránya van, hogy a kísérő katonák, nehéz felszerelése most akadályt jelent.
Ráadásul, ha az orkokat egyelőre sikerült is lerázni, a felderítőiket, azokat a farkasháton lovagló haramiákat sajnos nem. Azok hirtelen féltucatnyian lettek és folyamatosan zargatták a menetünket, ahol a katonák kénytelenek voltak harcba szállni velük és így le-lemaradtak.
A falusiak bajtársiassága is a múlté lett, ahogy nőtt a veszély. Aki jobban bírta előre rohant, hogy mielőbb biztonságos helyre érjen, magára hagyva a gyengébbeket.
Én is megtehetném, hogy előre lovagolok, de nem visz rá a lélek, hogy a sorsára hagyjam ezeket a szerencsétleneket, amikor talán már csak egy kis erőfeszítés kell és eltűnhetnek az agyarasok szeme elől.
Leszállok a lóról és felültetem rá a lányomat dajkáló bábaasszonyt.
- Be a nádasba, aztán az erdőbe. – nyomom a kezébe a kantárt. – Igyekszem utolérni benneteket. Lovagolj a legközelebbi megerősített falú városba, majd ott kereslek benneteket.
Aztán a többi rémült falusira néztem.
- Ne higyjetek nekik! Az asszonyokat meggyalázzák és aztán a többiekkel együtt nyomorult rabszolgasorba vetik. Ott a szabadulásotok, fussatok! – intek a sötétlő erdő felé. – A nádasban elveszítik a nyomotokat és a farkasok nem szeretik a vizet.

Gyorsan haladunk a nyomukban és nem is értem minek menekülnek.... Túl egyszerű ez így, tuti várni fog ránk valami, ami az egyszerű ork elmét megbolondítja....
Nem is telt el sok idő de igazam lett... Sok fosztogatókra váró kocsi állt előttünk gazdátlanul.... Társaim mint valami vérebek estek neki a prédának én pedig Maruk ás Niiru csevelyébe csatlakoztam be:
-Vezéreim! Tovább kellene indulnunk ha el akarjuk kapni a csürhét, de így nem fog menni, ez csak elterelés.... Amondó vagyok induljunk rögvest ezekért visszajövünk.