A kétségbeesett vergődésemen fogva tartóm csak szórakozik, de aztán csizmám talpa valami keménynek ütődik, ami ráadásul nagyot is reccsen. Ügy tűnik sikerült végre telibe találnom azt a vigyorgó képét. De a nagy öröm elmaradt. Míg ő azzal volt elfoglalva, hogy orrát tapogassa addig nekem sikerült talpra evickélnem és már iszkoltam is a kijárat felé. Nem foglalkoztam bekötött számmal és megkötözött kezemmel. Lábaim vittek. A hirtelen jött fényárban egy alak, egy ismerős alak dárdájába rohantam volna bele simán, ha nem figyel. Viridiel volt az. Míg kiszabadította a kezem és a számat mondott valamit, amit a kábulat és ijedtség miatt alig fogtam fel elsőre. Mikor nem reagáltam ő óvatosan belökdösött a bokrok közé és megismételte. Most már tudtam mit kér. Szót is fogadtam neki. - légy óvatos!- közöltem vele gondolatban aztán mikor már tényleg teljesen magamnál voltam felmásztam egy közeli magas fára és a védelmet nyújtó ágai között nézelődtem.....

Viridiel már akkor tudta, hogy most véglegesen le kell zárnia ezt az ügyet a sámánnal, amikor belépett a barlangba. A férfi óvatosan halad egyre beljebb, de legangyobb megdöbbenésére a sámán eltűnt. Ahogy jobban körülnéz, felfedez egy egészen szűk átjárót, amely kivezet a szabadba. Lassan követi a nyomokat. Egyszer csak egy pergament vesz észre a földön. Felveszi és elolvassa. Kiderül belőle, hogy kizárólag hajadonok vannak veszélyben. Vajon eszébe jut-e a legkézenfekvőbb megoldás, amivel legalább Hirát biztonságban tudhatná, vagy sem?

Természetesen nekem sincs kedvem belerohanni a sámán valamiféle trükkjébe, így bólintok a lány aggódó szavaira.
- Vigyázok!
Ennek megfelelően óvatosan lépkedek egyre beljebb a barlangba, miután Hira eltűnt a kinti növényzet sűrűjében.
Azonban az orkok varázstudóját sehol sem találom, hiába kutatom át egyre izgatottabban a helyet.
~ De hát hová tűnhetett? Nem tudok olyan sámánról, aki ismerné a teleportálás valamilyen formáját! De már lassan semmi nem lep meg! ~
Ekkor viszont felfedezek egy alig látható, takarókkal elfedett, szűk átjárót, amit nem habozok követni, egészen addig míg ismét a szabadba nem jutok.
A földön nem nehéz követni a sámán lába nyomát és a dárdát készenlétben tartva igyekszem utána.
Szemem hamar felfedezi a nem a környezetbe tartozó pergamendarabot.
~ Hmmm……ez nyilvánvalóvá teszi, hogy miért rabolta el Hirannis-t és, hogy a lány még érintetlen. ~ olvasom el az írást, ami szerint a sámán csak a szüzekre jelent veszélyt.
Persze simán felfogom, hogy ezt az „állapotot” milyen módon lehetne orvosolni és a veszélyt a lány felé megszüntetni, de ilyet sosem tennék senkivel, csak a könnyebb megoldás érdekében, főleg nem Hira-val.
Remélhetőleg a lány egyébként is biztonságban van már, így én megyek tovább a nyomokon, hogy végre megtaláljam a sámánt.

A harc folyik az élőhalottakkal. Mindenre odafigyelünk és előszedjük gatyánkból a legjobb tudásunkat. Ha a Teremtő Anya megsegít, mindegyikkel végezni tudunk. De ha sikerül is, a sámánt kell végleg lapátra tenni, hogy ez a helyzet megoldódjon. Szóval lesz ami lesz alapon addig gyilkoljuk az ellenséget, míg mozognak. Aztán megyünk tovább. A többieket szólongatom gondolatban. Viridiel nem jelentkezik, Hirannistól kapok egy álmos választ. Lehet álmából ébredt amin nem is lepődök meg, viszont örömmel konstatálom, hogy észnél volt. Jobban nem is dönthetett volna. Egyik társam a keresésére indul, a másik kettő a falu felé veszi az útját, hogy megpróbálja visszaszerezni a kardunkat. Jó lenne tudni mit hagytunk ott..., de megbeszéltük, ha a terep veszélyesnek tűnik visszajönnek. Nem érnek annyit fegyvereink. Otthon van egy rakat. Én Viridiel keresésére indulok. Csendesen mozgok a fák között. A barlanghoz megyek vissza. Bent megtalálom a rejtettnek már nem nevezhető másik kijáratot és két nyomot is találok. Követem. Közben folyamatosan szólongatom Viridielt.- .....hékás. Viri öcsi brekegj már valamit! Szép a Szerelem, de nem ér ennyit....

Gallion hangja ébreszt fel. Szinte észre se vettem, hogy elaludtam a nézelődésben a biztonságot adó fészkemben. Azonnal válaszolok neki. Annyit közöl valaki értem jön, és vigyáz rám. Nem is telik el sok idő, és egyik társa már meg is érkezik. - hallod jól elbújtál te lány. Alig találtalak meg. -ugrat de jól esik. Nem vettem észre hogy megközelített, de ezen nem is akadok fent sokáig. Felmászik az egyik közelben lévő fára, mikor egy magasba ér velem rám kacsint, aztán macska ügyességgel mászik tovább, amíg tud. Közben az az érzésem támad, hogy folyton a fákkal társalog. Már tuti biztonságban vagyok, de tovább nézelődök.... Bízom benne Viridiel és a többiek is jól vannak....

Viridiel a sámánt egy sziklán pillantja meg. Már éppen támadna, amikor lódobogást hall. Örömmel látja, hogy Hira apja érkezik meg kis csapata élén. A férfi megkönnyebbült sóhajt hallat. Most már az apa felelőssége a lány biztonsága. Viridiel teljes egészében az előtte álló harcra koncentrálhat. Mert most vége kell, hogy legyen ennek az őrületnek.

Nem soká kell már követnem a sámán nyomát, hogy megpillantsam a görnyedt férfi alakot egy szikla tetején. Egyből óvatossá válok, mert most vagy csapdába esett és nincs tovább út előtte, vagy azért vár be, hogy végre szembeszálljon velem, akkor meg fel kell készülnöm akár mágikus támadásra is.
Már azon gondolkodom, hogy milyen módon jussak a közelébe, hogy végre véget vessek ennek az egész őrült dolognak, amikor a hátam mögött meghallom a patadobogást és fél szemmel odapillantva látom, hogy egy csapat tünde igyekszik arrafelé, ahol Hira-t hagytam. A vonások ismerősek és azt gondolom talán Hira apja, vagy más rokona lehet a vezetőjük, de mindenképp jó, hogy a lány innentől már biztonságban lehet.
Innentől már csak arra kell figyelnem, hogy a sámán ne csúszhasson ki a kezemből.
Ha itt lenne az íjam, akkor ár sündisznót csináltam volna belőle, de most csak arra az egy szem dárdára számíthatok, ami a kezemben van.
Na és persze a saját mágiámra, ami, mivel egy erdő van körülöttünk, az én segítségemre lehet. még ha jelenleg egy csupasz sziklán is áll.
A közelben álló fákhoz fordulok, hogy gyökereikkel, ha tudják rázzák meg a sziklatömböt, ezzel elvonva az ork figyelmét rólam. Ha sikerül, addig gyorsan a közelébe sietek és megpróbálom ledöfni.

Viridielnek valahogy nehezére esik válaszolni. Biztos leköti valami a figyelmét. Izgatottságot és némi dühöt érzek felőle. Aztán meglátom. Épp a sámánnal szemez, aki egy sziklán áll. Nem akartam felfedni magam a sámán előtt. Arra készültem, hogy megpróbálom meglepni a rohadékot hátulról,mikor patadobogást hallok. Nem engedem elterelődni figyelmem a fickóról. Végig szemmel tartom, már ahogy a rejtekem engedi. Közben érzem, hogy enyéim érkeztek, Nimadarral az élen. Így már valóban nem kell Hirannist félteni. Gondolattal üzenek társaimnak az eseményekről. A fák segítségével nesztelenül osonok tovább. A sámánról le se veszem a szemem, aztán megállok.... azon pörögnek gondolataim, vajon merre próbál majd menekülni. De tudom, nem élheti túl ezt a napot, és ha az élőhalottakkal sikerült is végezni, hozzá mégnagyobb óvatosság és ügyesség kell. Mágiájáról próbálok nem megfelejtkezni, ha van neki...

Újabb nyugtalan álomból ébredek. Igazából nem riasztott fel semmi... A védelmemre érkező katona a fám alatt beszélgetett társaival, akik fegyvereket hoztak. Próbálnék elcsípni pár szót és köszönni nekik, mikor felkapják a fejüket. Lovasok érkeztek. Apám....Itt van. Most már biztos minden rendben lesz. Próbálok üzenni neki, hogy jól vagyok.
Lemászok a többiekhez, és a barlangban várunk. Így már sokkal másabb itt lenni. Nem beszélnek sokat. Látszik az arcukon, hogy kommunikálnak gondolatban. Én koncentrálok, el is csípek pár gondolatot....

Miután megerkezik az erősítés, most már semmi akadálya annak, hogy végezzenek a sámánnal. Hira addig a biztonságot nyújtó fa tetején marad, amíg a férfiak megvívják harcukat. Amennyiben sikerrel járnak, és elintézik a gonosztevőt, úgy mindenki békességben tér meg otthonába.

/Ha megölitek a sámánt, akkor vége a mesének, és köszönöm a játékot!/

Megérzem Gallion jelenlétét, de most minden idegszálammal a sámánra koncentrálok, hiszen nem tudom mit tervez, miért nem próbál meg kitörni, hanem várt meg azon a sziklán állva.
Most már Hirannis miatt sem kellett aggódnom, így mindent elkövetek, hogy véget vessek ennek a rémálomnak és megszüntessem a rettegést az erdőben, amit ez az ork okozott.
Senki nem gyárthat ilyen élőholt szörnyeket és senki nem rabolhat hajadonokat csak azért, hogy kicsavarodott gondolkodását és elképzelését megvalósítsa.
Minden lehetőséget, mágikusat és fizikait is kihasználok, hogy lekössem a sámán figyelmét, majd a kezembe szorongatott dárdám egy hirtelen előredöfésével, nyársra fűzzem a szörnnyé vált agyarast és ezzel megszabadítsam sötét lelkétől.
Ha közben Gallion is csatlakozik hozzám, hallhatja, ahogy egy nagy és megkönnyebbült sóhaj hagyja el a szám.
- Remélem örökre vége és már soha senki nem lesz képes ilyesmit tenni. Most már a lányok is és mindenki más is biztonságban lesz.
- Kérlek add át üdvözletemet Hirannis-nak és csapatod többi tagjának. – mondom aztán halkan a férfinek. – És remélem most már minden rendben lesz, de nekem most meg kell vinnem a hírt királynőmnek, hogy teljesítettem a feladatom. De majd mindenképp meglátogatom.
Zavartan fejezem be, mert magam sem vagyok tisztában mit is érzek, aztán kezet fogok fajtársammal és eltűnök az fák között. Az ork faluban még összeszedem a fegyvereimet, ha megtalálom, aztán tényleg hazafelé indulok.

//Köszönöm a játékot, nagyon élveztem //

Nem volt Viridielnek szüksége rám. Egymaga vette fel a harcot a sámánnal, ami nem tartott sokáig. Sokan összegyűltünk, a helyszínen. Mindenki ott volt. A lovasok, a társaim és Hirannis is. Egyik társam odaadta Viridielnek a fegyvereit. Aztán elbúcsúztunk egymástól és mindenki hazatért. Sokáig fogok emlékezni ezekre az eseményekre. Izgalmasak és persze veszélyesek is voltak. Az emlékezéssel pedig biztos nem leszek egyedül és remélem mostantól Hirannis is óvatosabb lesz.

Jó lesz egy kis sikerélménnyel hazatérni....

//Én is köszönöm a játékot, tényleg jó volt! Én duplán is tanultam belőle.//