Egyáltalán nem vagyok benne biztos, hogy jól fogunk kijönni a sámánnal való egyezkedésből és most méh aránylag jól működő ismereteim is a viselkedésükről sem segít, amíg nem szólal meg és egyelőre nem szólal meg csak méreget, azokkal a ravasz szemeivel.
Persze eléggé feszültté válik így a helyzet, amit csak a kintről érkező zajok szakítanak meg, amiben az a legrosszabb, hogy nem látom mi történik, csak ha társaim gondolati úton informálnak róla.
Viszont nem árt ügyelni az arcvonásaimra, hiszen a figyelem központjában vagyok, így, ha megtudom, hogy orkok érkeztek egy lánnyal, a döbbenetemet igyekszem elrejteni, remélem sikerrel.
Talán nagyon rossz ötlet volt idejönni!
Ha a rosszabbik variáció válik valóra és ez a sámán benne van a dolgokban, akkor meg kell próbálnunk kitörni és végezni is vele, ami nem várt konfrontációt jelenthet majd az orkok népével. Nehéz lesz megmagyarázni az már biztos!
- Mit mondasz hát! - erőltettem az agyaras válaszát.

A hangokat hallva egyre feszültebb leszek. Mikor azonban dörömbölni kezdenek az ajtón, azonnal cselekszek. Már ott is vagyok az ablaknál, ami nem túl magasan van. Óvatosan kicsusszanok és a kerti bokrok között keresek menedéket. Azok azonnal védenek. Hallom a kiáltásokat és a lökdösődést a házból. Ahogy feltépik annak a szobának az ajtaját, ahol még az imént bújtatott az öreg. Az egyik pont ki is néz az ablakon. Akkor jövök rá, kik is ők....orkok. Hát ide találtak. Próbálok a fáknak suttogni, hogy üzenjenek a farkas lány kísérőmnek, baj van. De ez az egyetlen amit tenni merek. Újra hallom a hangokat. Ezek még durvábbak. Az öreget piszkálják. Nem akartam, hogy baja essen. Letörtem egy nagyobb ágat a közelben lévő elég hosszú tüskés bokorról és megindultam. Sebesen próbáltam a fák takarásában iszkolni. Mindegyik reagált a mozgásomra. Már épp örültem, hogy sikerült meglógnom, mikor oldalról erős ütés talált el. Azonnal a földön találtam magam. a levegő beszorult mellkasomba. Próbáltam talpra kászálódni, de valaki elég durván a hajamnál fogva segített.... Semmiképp se akartam hagyni magam. A tüskés ággal azonnal felé csaptam. Örömmel konstatáltam, hogy váratlanul érte a dolgod és fájdalmasan is. Egy pillanatra elengedett, de nem volt elég. A következő mozdulatra nem emlékszem....

Már épp elnyomna a nyugtalan álom mikor furcsa zajokra leszek figyelmes. A látvány meg is lep rendesen. Lovasok érkeznek, az elsőn keresztbe egy lány. Összeszorult szívvel látom, ahogy elhaladnak mellettünk, hogy ő az. Hát megtalálták. Mindenki nyugtalan, én próbálom lenyugtatni őket. Most már mindenképp kell egy terv. Nimadar lánya talán okosabb mint amilyennek mutatja magát és nem keveredik bajba míg mi itt raboskodunk. Valaki a kitörésen gondolkodik, de ezt én még mindig rossz ötletnek tartom. Amíg nem látom újra Viridielt, addig biztos nem teszünk semmit. Várni kell, ha nehéz is. Minden erőmmel azon vagyok, hogy ne riadóztassam. Addig jó, míg nem tudja mi folyik idekint. Néhány társam itt ott meggyengítette pengéjével a cölöpöket összekötő háncsot. Amint lehetőség lesz rá, kimászunk és elhúzunk innen. De meg kell várni az éjszakát. Ők nem látnak olyan jól mint mi, az éjjeli állatok segíteni tudnak.... agyalok tovább.

Az öreg gondolati úton riadóztatja a falu lakóit. Jöjjenek a segítségükre. Bár ő sem olyan védtelen, mint amilyennek látszik. A lány elköveti azt a hibát, hogy nem marad nyugton, hanem megindul visszafelé. Meg is lesz a baj. Már viszik is magukkal.

A férfiak gondolatban tanakodnak, hogy mi legyen, hiszen egyre valószínűbb, hogy "jó" helyen járnak. Ám Viridiel még nem jött ki a sámántól. Most mi legyen? Kitörjenek és vegyék fel a harcot? Vagy várjanak. Azt hiszem ideje, mindenkinek elővenni a legjobb képességeit. Ha a harcot választják kemény csata lesz.

A kinti beszűrődő zajokon kívül nem nagyon tudok semmit és a sámán még mindig nem méltat szóra, így elég tehetetlenül állok ott.
A fegyvereim nincsenek nálam, az íjam az egyik kint álló orknál van, ahogy a kardom is, egyedül a mágiám az, amit nem vehettek el tőlem, de azzal meg itt a kunyhóban nem sokra megyek.
Ha Gallion nem hívja fel a figyelmem arra, hogy mi okozza a kinti felbuzdulást és ki az akit az agyarasok magukkal hoztak, akkor csak mérgesen lépek egyet kifelé, az ajtó felé.
- Ha nem akarsz szóba állni velünk, akkor persze nem kell, de akkor hagyj elmenni minket, nem ártottunk nektek!
Ha üzenetet kapok, akkor viszont tényleg megpróbálok kimenni, akár úgy is, hogy ellököm az őrt és megpróbálom visszaszerezni a kardom, amivel aztán a sámánt igyekszem túszul ejteni, mert a táborból másként nem hiszem, hogy kijuthatnánk.

Amikor társaim meglátják a menetet az ájult lánnyal az élen, azonnal talpra ugranak. Én mindenkit nyugalomra intek. Attól tartok, hogy a sámánnal ismerkedő Viridiel is hallja, és ideges lett, amiért semmit se lát. Próbálom megelőzni a bajt.
- Nyugalom. Magaddal törődj és próbálj meg életben maradni. Ne gondolj semmi ostobaságra. Amint leszáll az éj akcióba lendülünk és elhúzunk innen.- üzenem neki. A lány érkezéséről véletlenül se tettem említést. Itt már nem lehet baja. Most már tényleg minden apróbb dologra figyelek. Nyitva tartom a szemem. Nyugtalankodó társaimat csendre intem. Már mindannyian cselekednénk. Ha Viridiel üzen, válaszolok neki. Később megpróbálok kapcsolatba lépni az ájult Hirannissal de nem érkezik válasz....

Gallion nem fedte fel a teljes igazságot Viridiel előtt. De vajon jól tette-e? Ha Viridiel ki jön a sámántól, esetleg nem lesz felkészülve arra, hogy mivel állnak szemben pontosan. Lehet, hogy elszalaszt egy jó lehetőséget, hogy elfogja a sámánt. Hiszen a kunyhóban csak ketten vannak, kint viszont már ott vannak a katonák is. Leszállt az est, de a férfiak még mindig a ketrecben vannak. Ideje cselekedni, hiszen nem lehet tudni, hogy közben mi történik a lánnyal.

Egyszerűen nem értem, hogy miért nem szól hozzám a sámán? Miért hozatott ide, hogyha egyszerűen szóra sem méltat, csak néz azokkal a gonosz kis szemeivel.
Én már elmondtam neki mit szeretnénk, miért vagyunk itt, már persze csak azt a variációt, amit a többiekkel megbeszéltünk. De ez meg nem szól semmit!
Ez egy fajta kínzás, vagy más taktika? Akármi is nekem ebből elegem van!
- Ha te nem tárgyalsz velem, akkor kapd be sámán! - fordulok meg és egyszerűen neki indulok, hogy kisétáljak a kunyhóból, semmibe véve a fickót.
Ha valamelyik őr megpróbál megállítani, mérgemben még be is mosok neki egyet.
- Látni akarom a többieket! - erősködöm, akármi is történik.

Mocorgást hallok a sámán kunyhója felől. Hallok egy pofont csattanni, aztán több őr is odamegy. Dulakodás és ütések, rúgások hangjait hallom. Társaim felpattannak, mindegyik kezében ott a tőr. Engem néznek. De túl sokan vannak. Szinte minden őr előkerül a hangzavarra valahonnan. Intek, hogy tegyék el a tőröket. A püfölés nem tart sokáig. Hamarosan már ketten húzzák Viridielt a két vállánál fogva a földön. A ketrecet nyitják. Én közben gondolati síkon minden katonának azt üzenem,....nyugton maradj.... Parancsomra a ketrec túlsó végéhez húzódunk. A kissé elagyabugyált Viridiel belökik és már záródik is lakosztályunk, ahonnan frankó a kilátás. És már ott sincsenek. Szerencsére magánál van, az oldalát fájlalja, az ajka jobb oldalt felhasadt, bal szeme alatt monokli alakul, de megmarad. Segítünk ülő helyzetbe kerülnie.
- Na mi volt? Kicsit sokáig tartott a randi a sámánnal. Már azt hittem összefogtok házasodni.- piszkálom. Aztán elmondom neki mi történt és miért nem üzentem semmit.
Ezt az alkalmat vártam. Meg akartam várni, míg a mozgolódás alábbhagy aztán a meglazított cölöpökön keresztül elhagyjuk ezt a helyet. Üzenek a lánynak, talán magához tért már. Szerencsére már kapok választ. A tarkója, ajka fáj, és nem tudja hol van. Egy kunyhóban gubbaszt a sarokban. A választ átadom a többieknek is...

Hosszúnak tűnő kábulatból ébredek. Fáj a tarkóm, és a szájam. Kemény talajon feküdtem. Végtagjaim zsibogtak. Lassan ültem fel. A hely sötét, időbe telik, mire hozzászokik a szemem. Egy kunyhó lehet. Ha illatát érzem a levegőben. Zárt ablakok. A helységben csak egy szélesebb ágy van, semmi több. De jó helyre kerültél már megint Hirannis.- korholom magam. Lassan felállok és az ajtóhoz, ablakokhoz lépek. Természetesen mindegyik zárva. Levegő, a tetőn keresztül áramlik be egy nyíláson, ahonnan jól látom a csillagokat. Hangot hallok, valahonnan belülről. Tudom mi ez, és még a hangot is felismerem. Azonnal válaszolok is Gallionnak. Azt üzeni próbáljak nyugton maradni, amint tudnak segítenek. Le is ülök a falhoz és fájós tarkómat masszírozva próbálok szót fogadni.

A férfiak nem tudják, de a sámán hírre várt, mi szerint elkapták-e a lányt. Viridiel már éppen indulna ki a kunyhóból, amikor belefut a hírhozóba. Visszataszigálja a sámán elé, és vigyorogva közli, hogy a lány meg van. Ekkor Viridielnek is leesik, hogy Hiráról van szó. Gallion próbálja nyugalomra inteni, de nem sok sikerrel. Nekiesik a katonának. Erre a hangra  a többi katona is csatlakozik az ütleghez. Miközben Viridielt behurcolják a ketrecbe, nem állja meg és üzen Hirának. Ám a lány nem reagál. Most mi van? Hirtelen kitépi magát a két katona szorításából, és nekik támad. A többiek ezt látva minden erejükkel azon vannak, hogy kiszabaduljanak, ami sikerül is nekik. Elszabadul a pokol, és kezdetét veszi a harc. Viszont a sámán, eltűnt. Lehet, hogy Hiráért igyekezett? El akar menekülni a lánnyal, hogy ördögi tervét végrehajtsa.

Természetesen elképzelni sem tudtam, hogy mire megy ki ez az egész, hogy miért hoztak ide a sámánhoz, hogy ha az még beszélni sem hajlandó velem. Ezzel viszont, meg a megérzéseimre hagyatkozva, az alakult ki bennem, hogy bizony az ork szellemidézőnek lehet némi köze a keresett sötét praktikát végző ismeretlenhez és ez a gyanúm percről percre erősödött.
A kinti ricsaj is idegessé tette, főleg hogy Gallus-tól egyfolytában csak nyugtató üzeneteket kaptam, ami pont az ellenkező hatást érte el, egyre idegesebb lettem attól, hogy nem tudom mi történik.
Ezért döntöttem úgy, ahogy, bár tisztában voltam vele, hogy ezzel csak provokálni fogom az agyarasokat, de legalább kimozdulunk a holtpontról.
A rossz hír persze ledöbbent és, ha nem is túl ésszerű dologra, de tettre sarkal, amikor megtudom, hogy elkapták Hirannis-t.
Lehet kicsit elvesztetem a fejem, mert most már biztos voltam bene, hogy a sámán felelős a zombi seregért. Persze azzal is tisztában lehettem volna, hogy egymagam sokra nem megyek, de legalább kiosztottam pár öklöst, de közben kaptam is a katonáktól rendesen, majd, mikor kiélvezkedték magukat, neki álltak becipelni társaim mellé a ketrecbe.
- Nagyon vicces! – nyögtem fel Gallus szavaira. – Jobb lett volna, ha egyenest megüzened, hogy baj van, akkor talán kezdhettem volna a sámánnal valamit, egyedül voltunk.
Közben hiába igyekeztem elérni lányt nem sikerült és ez újabb dühvel töltött el, aminek következtében kirántottam magam a két ork kezei közül és nagyot taszítottam rajtuk. Erre a többi tünde is nekik esett és hamarosan a nyitott ajtón keresztül már kinn is voltam a falu főterén, szerezve magamnak egy nehéz buzogányt.
Össze-vissza csapkodva elverekedtem magam a sámán kunyhójáig, de az már nem volt ott.
- Rohadék! Hová bújtál? – kiáltottam fel, miközben folyamatosan Hirannis-t szólongattam, merre van. – Gallus! Ide, együtt kéne maradnunk! Hira nincs itt és a sámán sem!

Megtörténtek a dolgok. Láttam, ahogy becipelik Viridielt,....de aztán egy erősebb bökésre riadok fel. Csak a képzeletem és az időközben rám telepedő fáradtság okozta. De valóban megtörténni látszik mindez. Hallom a hangokat, látom a katonákat. Aztán előtűnnek ketten, a vállánál fogják két oldalt. Nem bírtam ki, hogy ne ismételjem el humoros beszólásomat. Ő válaszol le is teremt. Már épp tovább fűteném a hangulatot mikor bekattan. Nem tudom mi ütött belé. Talpra ugrik és nekimegy a két orknak. Társaimat már nem bírom türtőztetni és elszabadulnak a dolgok. Hatalmas buli van készülőben. A többiek kitörnek és belevetik magukat az eseményekbe. Az ork katonák már özönlenek is. Mindannyian ököllel és a kicsi erős pengéjű tőrrel harcolnak. Két erős cölöpöt tépek ki a ketrec megpiszkált pontjairól. Már teszek a nyugalomra és védelmezésre. Teszem a dolgom, ahogy a többiek is.... Hamar fogynak a katonák, valaki holtan, valaki ájultan fekszik. Aztán hallom Viridielt ordibálni. A frász tör ki majdnem, mikor újonnan kitalált becenevemen szólít. Már épp mennék, hogy bemosok neki egyet csak úgy szeretetből, de amit mond az rendesen belém fagyassza a ... Szólongatni próbálom a lányt, de a pánikon kívül semmit se érzek. A társaim puszikat küldözgetve, becézgetve intenek hogy menjek dolgomra. A többi megmaradt szagosat még lerendezik. Abba az irányba futok, ahová a lánnyal eltűntek.  Találok egy kunyhót, aminek nyitott ajtajában egy test fekszik. A sámán az. Még él. Bot hever mellette orra rendesen vérzik. egy pillanatra elgondolkozok azon végezzek e vele, de erre most nincs idő. Még mindig érzem a megriadt lány pánikját, aki épp kirohanni készül a világból. A nyomát keresve azonnal utána iramodok....

Túl sokáig kuksolok a sötétben. A bezártság egyre jobban kezd úrrá lenni rajtam. Egyre jobban pánikolok. Felborítom a kunyhó egyetlen bútordarabját, ami nem kis feladat és le is higgaszt kissé. Aztán neki esek fából készült lábainak és megpróbálom kiszakítani valamelyiket. Egyet sikerül, és azzal esek neki az ajtónak ablakoknak. Sikertelenül püfölöm, és közben torkom szakadtából ordibálok, míg bírom szusszal. Aztán újra lerogyok. Épp rendes bőgésbe kezdenék, mikor hangokat hallok odakintről. Valaki sietős léptekkel a kunyhó felé tart. Távolról verekedés hangját hallom. Igazából már semmi sem érdekel, csak az, hogy végre kijussak innen. Muszáj. A rögtönzött fegyveremet markolászva lapulok a falhoz, és várom az érkezőt. Az se érdekel, ha velem van. Hamarosan valaki beront az ajtón. Ezt a pillanatot vártam. A pániktól megsokszorozott erővel célzok a fejére. A szürke test az ütéstől azonnal összerogy. Mivel magasabb volt mint amire számítottam, a torkát sikerült eltalálni. Hörögve kap a torkához és próbál lábra állni, de ezt már nem várom meg. A következő ütés már a fején koppan, és már ott se vagyok. Rohanok a vakvilágba. Menet közben mintha hangokat hallanék, de nem reagálok. Csak futok, rohanok a fák között.....

Gallion azt hiszi, hogy a földön lévő sebesült, a sámán. De sajnos csak az egyik fullajtárja. Hirát annyira lefoglalja, hogy hatástalanítsa, hogy nem veszi észre a másik alakot, aki egy laza csuklómozdulattal fejbe vágja egy kicsit. Éppen csak annyira, hogy elájuljon. Már dobja is a vállára, és a hátsó kijáraton elillan vele az erdő felé, ahol egy rejtett barlang van. Vajon a férfiak mihez kezdenek most? Viridielnek össze kellene fogni a csapatot, mert egy utolsó nagy roham esetleg sikerhez vezethet. Ki tudja?

Csak az a lényeg, hogy ki tudjuk verekedni magunkat a ketrecből, onnan már csak egy érdekel, hogy megtaláljam Hirannis nyomát valahogy. Tisztában vagyok vele, hogy nem állhatunk le az egész táborral verekedni, menekülnünk kell, de a lány nélkül nem megyek sehová.
~ Én igyekszem megkeresni Hira-t, a többiek próbáljanak kijutni az erdőbe, ott majd megszervezzük a találkozót, hiszen könnyebben rázzuk le az agyarasokat. ~ üzenem Gallion-nak.
Aztán szembesülök azzal, hogy sehol nem találom a lányt, csak egy eszméletlen orkot az egyik kunyhónál és ekkor hívom a társamat, mert valószínűleg az a rohadék sámán, elvitte Hira-t.
És biztos csinált vele valamit, mert a gondolatait sem érzékelem sehol, viszont a növények suttogása nyomra vezethet.
Hamarosan látom, hogy Gallius felém rohan, így már ketten sietünk a fickó nyomában és folyamatosan tájékoztatjuk hollétünkről a csapatot is, hogy a falutól kicsit távolabb összetalálkozhassunk, ha kiverekedték magukat.
- Most már biztos, hogy a megfelelő sámánba botlottunk, de nem hagyhatjuk, hogy bántsa Hirannist! – lihegek a dárdára támaszkodva, amit a leütött katonától vettem el. – Próbáljuk meg bekeríteni, a fák mutatják az utat. – javaslom.

Az ájult sámán láttán, azonnal a lány nyomát keresem. Furcsa látvány tárul elém. Dulakodás nyomai, egy másik lábnyom. Egy orkké lehet, mert mélyebb mint a másik. Egy pillanatra állok meg csak, de már futnék is a nyomokat követve..... (Ilyen esetben ritkán, vagy csak megerősítés kép kérem a fák útmutatását.)...mikor meghallom Viridielt. Azonnal visszasietek. Rögtön tájékoztatom a nyomokról, és ő is megerősít abban, hogy az ájult alak nem a sámán. Nincs vesztegetni való időnk. Azonnal hívom társaimat és a nyomokat keresve sietősen indulunk a lány után, akit visznek. A nyomok hamarosan véget is érnek, és a fák közlik, hogy a két személy egy közelben lévő rejtett barlangban húzták meg magukat. Összedugjuk a fejünket, hogy kitaláljunk valamit. Nem szabad most kapkodni. Már mindjárt vége....

Csak futok és futok, mikor a semmiből hirtelen egy fa jelenik meg előttem. Koppanok egyet rajta és elterülök. Megint kábulatból ébredek és most is a fejem fáj. Sikoltozni próbálok és csapkodni, de egyik se megy. Koszos rongy van a szájamba gyömöszölve és a csuklómat megkötözték a hátam mögött. Mikor teljesen magamhoz térek, egy barlang falát pillantom meg, ahogy a hátamra gördülök. Érzem hogy ott van velem valaki. Közelebb jön, és az arcomba vigyorog. Hát...csak nem a sámán volt akit durván lecsaptam. Nem sikerült elfutni. És itt van, itt áll felettem és önelégülten vigyorog. Semmit se szólok hozzá. Gondolkodnom kell. Ami tompa fejfájással nem nagyon megy, bár úgy érzem lassan kezdek immúnissá válni fejbevágásra. Lehet idővel már meg se kottyan.
Gondolatban próbálok kapcsolatba lépni Viridiellel, de Gallionra is gondolok, talán meghallja valamelyik. A sámántól elfordulok, de ő bámul tovább, majd mellém ül és simogatni kezd....

Gallion azt hiszi, hogy mindjárt itt a vége? Majd meglátjuk.  Hira egy büdös, koszos barlangban ébred arra, hogy a sámán simogatja. Nem kétséges, hogy mit akar a lánytól. Viri mintha kútból hallaná a lány segélykérését. De a sámán sem ma kezdte, a barlang köré állította feltámasztottakból álló őrségét. Előbb ezeket kellene likvidálni. Elég gyorsak-e a férfiak, hogy megöljék az élőhalottakat, mielőtt a sámán végrehajtja ördögi tervét?

Lehet, hogy nagy ereje és képessége van az ork sámánnak, de az erdőben nem veheti fel a versenyt velünk erdei tündékkel. Gallion csapatában van jó pár kiváló képességű nyomolvasó és mágiában jártas és minket sem lehetne eladni benne, így nem okoz túl nagy gondot követni rablót és áldozatát.
Végre Hirannis-tól is jön válasz az állandó, kétségbeesett kérdésemre, bár vagy nagyon gyenge a lány vagy a sámán tett valamit, hogy lefedje telepatikus képességeinket, mert olyan, mintha nagyon messziről hallanám.
Viszont legalább mégis hallom, ami azt jelenti él, még ha kuszák és kétségbeesettek is gondolatai.
Nem tudom Gallion vagy valamelyik embere hallja-e, de azonnal közlöm velük.
- Életben van! Hira él, de……..Valami van vele és rémült, undorodik……..- fordulok mélyen magamba, ahogy érzéseimet is tolmácsolom. – Azonnal ki kell hoznunk onnan! – válik idegessé a hangom, hiszen pár pillanat múlva már látható, hogy a barlang bejáratát a zombik őrzik. – Talán elcsalhatnám őket, te meg addig kihozod Hirannis-t onnan. – intek az élőholtak felé.
Ha Gallion-nak nincs jobb ötlete, akkor megkísérelhetjük ezt és akkor megmutatom magam a zombiknak, hátha megindulnak utána és ezzel szabaddá teszik a bejáratot.

Meghallgatjuk Viridiel ötletét, de nekem más tervem van. Összenézek társaimmal, aztán sunyin belevigyorgok az arcába.- Várj csak barátom. Szerintem neked kéne a "barátnőddel" lerendezni ezt a dolgot. Biztos hiányzik már hiszen nem rég majdnem egy teljes napig gyilkolt minket a seggvakargatós unalom, míg te a Sámánnal.....szóval érted...- nevetek, majd barátságosan vállon veregetem, mielőtt társaim a szavak nélküli utasításomra két karjánál megragadják és halk ugratások közepette belökdösik a közeli bokrok közé. Hát erre valók a jó barátok és a sok együtt töltött év. Már ott se vagyunk. Hogy Viridiel szórakoztassa az őröket, mi meg kimaradjunk egy kis mókából? Hát egy nagy frászt. Ennyivel még tartoztam neki. Különben is a lány nagyobbrészt az ő felelőssége. Mi csak segítünk.
A legnagyobb csendben közelítjük meg az álldogáló őröket, majd a következő pillanatban kemény terméssel és kővel dobáljuk meg őket. Amint sikerül elmozdítani őket a barlang közeléből azonnal üzenünk Viridielnek, hogy mehet.... A viccelődést félretéve én is érzem Hirannis aggodalmát és azon vagyok segítsek neki.

A sámán nem hagyja abba a piszkálást. A csúnyán nézés a könyörgés nem hatotta meg különösképpen. Számomra érthetetlen szavakat mormog, és közben olyan helyeken érint meg testemen, ami kifejezetten felháborít. Bízok benne, hogy egyszer elérkezik az a pillanat mikor egy férjjel ilyen kapcsolatba kerülhetek, de azt nagyon nem ilyennek képzeltem. Főleg ő. Büdös, ocsmány és ráadásul öreg is. Hamarabb smárolnék egy békával mint vele....
Egy idő után már tényleg megelégelem, és mikor már vetkőztetni is akarna, hasra fordulok. Rájövök, hogy lábaim szabadok.....Ez egy kissé felbátorít és megpróbálok hirtelen mozdulatokkal talpra kecmeregni. A lábam nincs megkötözve!... Ha nem sikerül, akkor is tiszta erőből rúgkapálok. Eddig magam se tudom miért feledkeztem meg róluk. Viridielt szólongatom gondolatban, és elmondok neki mindent. Aztán a növények is eszembe jutnak, az indák és gyökerek, amik belógnak a barlangba. Arra próbálom kérni (jó ez erős túlzás) őket, hogy csapkodják meg, vagy kapják el a sámánt. Hirtelen ennyi ötletem támad. Küzdenem kell. Nem hagyom, nem hagyhatom magam....

Míg Hira a barlangban a sámánnal viaskodik a maga módján, addig Gallion és társai elcsalják az élőholtakat a bejárattól. Szabad az út Viridiel előtt. Mielőtt azonban belépne a barlangba, jó ha megteszi a kellő óvintézkedéseket. Hiszen a sámánnak varázsereje is van. Ki tudja mire képes ezért a lányért. A férfi el sem tudja képzelni, hogy mit él át a lány ez alatt az idő alatt. Hira addig-addig mocorog, amíg sikerül talpra állnia és futásnak ered a kijárat felé. Viridiel éppen ekkor lép be a barlangba. Megkönnyebbülve látja, hogy lány első ránézésre sértetlen, így utasítja, hogy rejtőzzön el, ő pedig belép a barlangba......

Hát, ha nem egy elég izgalmas lányszabadítási akcióban lennénk, biztos baráti állonveregetésben részesíteném Gallion-t, mikor szinte nevetésben tör ki az ajánlatomon és nyíltan közli velem, hogy Hira-t a barátnőmnek tartja, még ha furán meg is nyomja a szót. Persze nem is tagadhatnám, hogy érzek valamit a lány iránt, de más ezt érezni és más kimondva hallani, amitől még mindig zavarba jövök.
Mielőtt azonban válaszolhatnék, hogy hol vakargassa és mit, emberei már el is vonszolnak és egy bokorba löknek, majd máris megmutatják magukat a zombiknak, akik nem sokat „gondolkozva” vetik magukat utánuk, így feltárva előttem a bejutás lehetőségét.
Nem számítottam ilyen gyors sikerre, de sejtésem szerint nem is lesz ilyen könnyű, azonban Hira megmentése nem várhat, így percnyi késlekedés nélkül osonok be a barlang száján.
Aztán ijedten rántom félre a dárdát, ahogy a hirtelen fényváltás után, a felém rohanó alakban nem ellenséget, hanem Hirannis-t látom meg.
- Teremtő Anya! Majdnem felnyársaltalak! – kiáltok fel fojtottan ijedten, de megkönnyebbülve is, hogy él és mozog.
Így elsőre sérülést sem látok rajta és szeretném, ha ez így is maradna, ezért sebesen magam mögé, a kijárat irányába tolom.
- Örülök, hogy meg vagy, de most szaladj és bújj el odakinn, Gallion meg fog találni, de a sámán nem menekülhet el innen, hogy tovább gyilkolásszon és tartson rettegésben mindenkit. – mondom neki, aztán útjára bocsátom én meg nagy levegőt véve, óvatoskodom tovább.
Nem akarok semmi meglepetésbe botlani.

Megtette hatását a dobálás. Máris a feldühödött őrök elől iszkolunk az erdő fái között. Mikor már úgy éreztem elég messze vagyunk megállunk, és a rögtönzött fegyvereket szorongatva harcra készek vagyunk. Egyik sem maradhat életben ezt mindannyian tudjuk. Ha lesz rá lehetőség végzünk mindannyiukkal. Az erőviszonyokat próbálom rendesen felmérni, mert még sose harcoltam élőhalottakkal. Így mikor beérnek minket támadás előtt ha hagynak rá időt kicsit "körülszaglásszuk" egymást. Ha nem, akkor nem. A lényeg míg itt mi a dolgunkat végezzük, addig a másik kettő észnél legyen.
És már harcolunk is.....