Mivel a beszélgetés hosszúra nyúlt és már késő van, így természetesen én is belemegyek, hogy majd reggel beszéljük meg azt, amit el kell mondanunk egymásnak.
Másnap egy finom reggeli mellett, kipihenten ülünk le és én elmesélem Hira-nak, hogy mire jutottam és ő meg, hogy milyen tapasztalatra tett szert a sötét elfekkel kapcsolatban.
Ő nem az orkokra gyanakszik elsősorban, hanem az alapján, amit látott a selfekre és el kell ismernem, hogy a történetében van ráció.
- Nem tagadom, hogy érdekes a felvetésed és igen is eltudom képzelni, hogy az ő kezük van benne. Sajnos megtapasztaltam kegyetlenségüket és szívtelenségüket, jó darabig raboskodtam náluk és egyik vezetőjük mindent megtett annak érdekében, hogy megtörjön, de szerencsére sikerült megszöknöm. De lehet a bátyám náluk raboskodik még. – bólintottam arra, amit apja mesélt. – De akárki is áll ennek a háta mögött, véget kell vetni neki és nagy valószínűséggel a megoldást a Könnyek Tavánál leljük.
Mikor határozottan ellenáll javaslatomnak, hogy maradjon itt biztonságban, végül beadom a derekam és rábólintok arra, hogy velem tartson.
- Rendben van, de mindig legyél résen és inkább fuss, ha veszélybe kerülünk, nem bocsátanám meg magamnak, ha miattam esne bajod.
Nem sokára már az utunkat rójuk, alaposan felpakolva a hálás falusiak által. Igyekszem tempós iramot diktálni, hiszen még jó kis menetelés vár ránk és lehet, hogy egy részét sokkal óvatosabban kell majd megtennünk, mert ki tudja mi vár ránk a tó környékén.
Nem kerüli el azonban még a gondterhelt gondolataim közben sem, hogy Hira milyen gyakran felejti rajtam a szemét és nem nehéz észrevenni, hogy kellemes számára a dolog, hiszen ilyenkor mosoly honol az arcán. Természetesen jól esik és nem tagadom, hogy a lány számomra is vonzó, de szokatlanok az érzések amiket ez kelt bennem és csak egyre jobban zavarba jövök tőle, nem tudva mit kezdjek vele, miközben aggódom és tartok is tőle mibe botlunk majd.
Igyekszem Hira pillantásait egyelőre kisöpörni a fejemből és a környezetünkre koncentrálni.
Végül szerencsére minden gond nélkül érjük el a helyet, amit már óvatosan közelítünk meg és folyamatosan igyekszem kérdezni a növényeket, mi állhat előttünk.
Kezem készenlétben húzza fel az íjamat.
- Marad kérlek mögöttem. – súgom hátra a lánynak.

A kiadós reggeli közben hallgatom, ahogy a férfi beszámol a sötét elfekkel kapcsolatos "élményeiről". Néha a hátamon felállt a szőr. Utána még összegyűlt a falu és mindannyian jó kívánságokkal és tanácsokkal látnak el. Végül két rendesen megtömött erszénnyel indultunk el a tóhoz. Még reggeli közben megfogadtam, hogy mindenben engedelmeskedek Viridielnek. Szót fogadok, most tényleg...
Komoly tempót diktált, de nem volt gond. Pihenten ébredtem, így tele voltam energiával. Csodálatos, eddig sose látott helyeken fordultunk meg. A szép helyek ellenére azonban sokszor maradt idő a férfiban gyönyörködni. Hosszú volt az út, de aztán elérkeztünk úti célunk közelébe. Itt lassítottunk és Viridiel a növényeket faggatva, lassan lépkedett előre. Maga mögé terelt és így is tettem. Örülök, végre el tudtam terelni gondolataimat Viridiel bájairól...

Lassan közelítik meg a tó környékét. Ahogy Viridiel a tó előtti tisztás utolsó bokrát hajtja félre, megpillant valami hatalmas állatot a parton. Egy pillanatra hátrahőköl és Hirát óvó mozdulattal megállítja. Nem akar hinni a szemének. Egy werit tigris napfürdőzik a fűben. Szemmel láthatóan nagyon jól érzi magát. A férfi bátorságot vesz magán és újra széthajtja a bokor ágait, hogy ismét kikémleljen rajta. Az előbb annyira lekötötte a tigris a figyelmét, hogy nem vette észre a tó felett lebegő hatalmas, átlátszó burkot, melynek közepén egy szinte meztelen, világos hajú nő ült, nekik háttal. Ilyet még nem látott egyikük sem. A nő láthatóan békésen meditált a gömb belsejében, melyre a nap sugarai sütöttek, ezernyi színben szikráztatva a levegőt. Lenyűgöző látvány volt. De Viridiel óvatos, hiszen tudja - sajnos tapasztalatból - hogy a legszebb dolgok a legveszélyesebbek lehetnek. De vajon most mi a helyzet? Ki lehet a lány, és mit csinálhat itt?.....

Próbálok a környezetemre figyelni a lány helyett, mert most igazán nem lenne jó, ha elterelődne a figyelmem és valami csúnya dologba sétálnánk, ráadásul nem venném a lelkemre, ha HIra-val történne valami, az én hibám miatt.
Szerencsére a növények időben jelezték, hogy valami van előttünk, bár a tó felől furcsa zavaros dolgokat érzékeltek, ami miatt nem tudtak pontos híreket mondani.
Éppen ezért óvatosan közeledtem a Könnyek Tavához és halkan, minden zajt elkerülve hajtotta félre a z előttem lévő bokor ágait, amikor megláttam az állatot, mely gondtalanul heverészett a vízparton, állát a mancsaira hajtva elmerülten figyelt valamit a tó fölött.
Először megdermedtem, aztán megállásra intettem Hira-t is és intettem neki, hogy lessen ki, de óvakodtam zajt ütni, hiszen egy werith tigris nem játék, tapasztaltam már, hogy nem könnyen boldogulok még népem mágiájával sem náluk.
Aztán a tigrisről is elterelődött a figyelmem, mikor rájöttem mit néz. Egy átlátszó gömböt, amiben egy pucér nő ült nekünk háttal és nagyon elmerültnek látszott, bár nem láttam a szemét, hogy alszik, vagy csak meditál. Csoda szép volt az a gömb! A napfény és í víz tükre ezernyi fénnyel játszott rajta, a szivárvány minden színében tündökölt.
Életemben még csak hasonlót sem láttam és nem is hallottam ilyesmiről. A vadállat békessége azt sugallta, hogy valami közük van egymáshoz, így leeresztettem az íjam.
De nem állhattunk itt sokáig, mert egyrészt az állat kiszagolhat minket, másrészt dűlőre akartam vinni a feladatomat is, és talán itt a lehetőség megtudni valamit.
- Pár lépést előre megyek, de te maradj a fák takarásában. Ha van rá már képességed, ha bajba kerülök használhat a vízmágiát a tónál, az megzavarhatja a tigrist. – súgtam Hira-nak, aztán kiléptem a parti fövenyre.
- Békével jöttem, üdvözöllek! – emeltem meg a kezem, hogy lássa a nő, hogy nincs benne fegyver.

Mikor a tónál megállunk, én is lekukucskálok a férfi mellett a völgyre. Gyönyörű a látvány. A hatalmas állatot ahogy elnézem egyszerre találom félelmetesnek és gyönyörűnek. Én is észreveszem ami Viridiel figyelmét magára vonzza. Az a szikrázó gömb benne a nővel. Még sose láttam ilyet szerintem a férfi sem. Sokáig meredten bámuljuk a gömböt és az állatot, de aztán Viridiel cselekvésre szánja el magát. Ahogy előre lép, és megszólítja azt a nőt, kicsit aggódok és amin szinte magam is felvihogok, hogy féltékenységet érzek. Ha jól láttam azon a nőn alig van valami, ha egyáltalán van is. A hozzá legközelebbi fa tövéhez húzódok és onnan fülelek. Készen állok arra, hogy a növényekkel védjem, ha valami balul sülne el.

Viridiel összeszedi a bátorságát, és kilép a tisztásra. Illendően köszönti az ottaniakat. A gömbben lévő nő lassan elkezd ereszkedni a vízben. Ahogy megy le a nap, és sugarai már nem érik a gömböt, úgy halványul el. A nő a vízbe csobban, és lehajtott fejjel lépdel a part felé. Testén a vizes, fátyolszerű ruha nem sokat takar.

Amikor kiért, felnéz, és Viridiel döbbenten nézi, hiszen ismerik egymást. A férfi nem is érti, hogy miért nem jött rá hamarabb, hiszen werit tigrisek nem igen szoktak emberek közelében heverészni. Bár így még nem látta a lányt. Int Hirának, hogy előjöhet, hiszen barát közeleg. Ő lenne a segítség? - gondolkodik magában Viridiel. Még az is lehet. Ki tudja?.........

Feszülten lépek ki a növényzet közül, ami egy erdei elfnek a legtöbb biztonságot nyújtja, de kíváncsi vagyok és, ha csak ott állok gyönyörködve az állat kecses látványában és a nő és a gömb szépségében, akkor bizony nem haladunk előre egy csipetnyit sem
Azonban felkészültem arra is, hogy barátságos közeledésemre nem a megfelelő választ kapom, de szerencsére erről úgy látszik nincs szó. A buborék, mely ahogy lemegy a nap, mintha maga is vesztene erejéből, lassan ereszkedik, majd ahogy a lomha árnyékok veszik át a terepet, el is tűnik és a benne meditáló lány a vízbe csobban, majd a partra lépked.
Most, hogy őt is és a tigris is jobban látom, meghökkenve meredek rá, hiszen jól ismerem őket. Több alkalommal kalandoztunk már együtt, nem is tudom miért nem jutott ez eszembe a vadállat láttán, bár meg kell vallanom, ilyen…..hmmm…..lenge öltözékben még nem volt hozzá szerencsém.
- Alia? Te…..ti….mit kerestek itt? – szólalok meg némi torok köszörülés után és mikor már intettem Hira-nak is, hogy előjöhet, nincs veszély. – Azt mondták az egyik faluban és egy öreg néne egy erdei kunyhóban, hogy itt segítségre találok a rablásokkal, eltűnésekkel kapcsolatban. Te vagy az a segítség? Mit …..hogyan csináltad azt az előbb? – utalok a gömbben lévő lebegésre, mert nehezen teszem túl magam rajta.

Lélegzet visszafojtva figyelem az eseményeket a fa mellől leskelődve. Látom, hogy semmi gond. A lány a gömbből, ami végül olyan lesz mint egy buborék a vízbe csobban és kijön a partra. A tigris mintha a társaként nézne rá. Nem bántja. Mikor szól, hogy nyugodtan jöjjek elő, azonnal indultam is. Diszkrétnek nem mondhatnám azt, ahogy végigmértem a másik nőt. Főleg akkor lángolt fel újra a nevetséges féltékenység, mikor rájöttem ismerik egymást. Vagyis úgy tűnt. Nem is foglalkoztam ezzel, mert akár akartam akár nem kitört belőlem a nevetés. Ők ketten abbahagyták a beszélgetést és rám néztek. Csak legyintettem és megálltam Viridiel mögött. Onnan gyönyörködtem a tigrisben.

Viridiel és Hira ámulva nézi Aliát. Nem értik, hogy mit keres itt. Azt hiszik, hogy Ő lesz a beígért segítség. Pedig nem így van. Viszont Alia nagymamája Madlene, sokat tud segíteni nekik.

Alia:

Köszöntelek titeket. Örömmel látlak újra Viri. Az előbb egy olyan dolgot láttatok, ami csak nagy lelki fájdalom árán érhető el. Szimbiózisba kerültem a tóval, mivel nemrégen hatalmas fájdalom ért. Szerettem egy férfit, aki csalárd módon elhitette velem, hogy viszont szeret. De aztán gyáva féreg módjára megfutamodott. Azóta a lelkem őt siratja, és ezt érezte meg a Könnyek Tava is. Soha nem fogok más férfit szeretni, de már Ő sem kellene, még ha előkerülne valahonnan, akkor sem.

Miután elmondják a lánynak, hogy kit keresnek, felderül Alia arca, hiszen a nagymamája az a személy. Ő mindent tud, amire a fiatalok kíváncsiak.

Kedvesen megsimogatja, Hira karját és közben gondolatban üzeni neki: Ne félj, a melletted lépkedő férfi a barátom. Semmi több.

Lassan, megindulnak - mindenki a saját gondolataiba merülve - Madlene háza felé.......

Alaposan meglepett nem csak a lenge öltözékben látott lány, hanem maga az, hogy őt látom itt, bár a tigrisről előbb is rájöhettem volna, de bárkire előbb számítottam volna.
Először még zavarba jönni is elfelejtek, hiszen az áttetsző ruha jóformán semmit nem takar, de aztán ez az érzés is elér és erre csak rátesz egy lapáttal, amikor kicsivel mögöttem Hira kacagni kezd.
Fülig pirosan, értetlenül pillantok rá, de mivel csak megvonja a vállát és nem ad magyarázatot ismét Alia felé fordulok, aki viszont elmeséli, hogy miért van itt.
Igaz már régen találkoztunk, de azért meglep, hogy közben mik történtek vele és népünk sajátossága révén az érzéseit is mélyen átérzem. Nagyon erősen hullámzik felőle a bánat és a szomorúság.
- Ne mondj ilyeneket Alia, hiszen még oly fiatal vagy és egy ilyen ember, aki ennyi fájdalmat képes okozni neked, nem érdemli meg, hogy ilyen fogadalmat tégy miatta. – rázom meg a fejem, megpróbálva megvigasztalni valamelyest.
Nem sokkal később rátérünk jövetelünk céljára és ez látszólag eltereli a lány borúsabb gondolatait elmondva, hogy nem ő az aki segíteni tud nekünk, hanem a nagymamája, akihez szívesen elvezet bennünket.
- Nagyszerű! Nagyon szeretnék már a végére járni ennek a dolognak, mert sok erdőlakónak okoz félelmet és rettegést. – csillan fel a szemem és örömmel követem Alia-t.
- - Jaj! Milyen udvariatlan vagyok, még be sem mutattam neked Hirannis-t, aki szintén áldozatául esett ennek az ismeretlen erőnek….valószínűleg. – ismertettem össze a lányokat.

Miután jól kiszórakoztam magamat saját magamon, türelmesen várom míg befejezik a beszélgetést. Én is hallottam mit mondott Alia. Igazat adok Viridielnek mindenben. Miután bemutatott minket egymásnak én is próbáltam vigasztalni és biztatni. Nem ismertem a nőt és örülök, hogy népemből megint megismertem valakit. Mikor útnak indulunk, addigra elmúlik minden rossz érzés vele kapcsolatban. Gondolati síkon megkérdezem tőle vajon a nagymamája nekem is tudna e segíteni, az én ügyemmel kapcsolatban. A mágiámmal és a sötét elfekkel kapcsolatos dolgaimról beszámoltam, hogy gyenge vagyok mindkét téren és hogy tudok tenni ez ellen. Így telik az út, míg el nem érünk a Nagymamához. Nem zavar, hogy a férfit kihagyom belőle, viszont ha hallja az se gond.

Miután elérnek Madlene házához, Alia bemutatja Őket egymásnak, és kéri a nagymamáját, hogy segítsen nekik. Miután a bemutatás megtörtént Alia elbúcsúzik tőlük, mivel indulnia kell tovább. Madlene leülteti őket a konyhában egy finom tea és kalács mellé, és amíg esznek csendben figyeli őket. Öreg, tapasztalt szeme sok minden olyat is észrevesz, amit nem lehet szavakkal elmondani. Miután a fiatalok jóllaktak, elmesélteti velük jövetelük okát. Amíg hallgatja őket, gond költözik homlokára. Jól tudja miről van szó, de azt is, hogy ketten kevesek lesznek az ártó személy ellen. Ezt el is mondja a férfinak. Javasolja, hogy keressenek maguk mellé még társakat, de természetesen rájuk bízza a döntést.
Meghívja Őket, hogy pihenjék ki magukat éjszaka a házában. Reggel frissen ébredve, minden más színben látszik.

Hagyom, hogy a lányok sétáljanak előttem és mivel néha-néha cinkosan összenéznek, van egy halvány gyanúm, hogy nem szavakkal történik a beszélgetés közöttük, de hát biztosan olyan női dolgokról csevegnek, amiről szoktak, ezrét hagynak ki belőle.
Nem is bánom, mert legalább megpróbálom közben összerakni magamban, ami eddig történt és amit eddig megtudta, hogy majd, ha megérkezünk Alia nagymamájához, ne valami zagyvaságot adjak neki elő, hanem összefoglalva az eseményeket.
Tisztelettel hajolok meg az idő asszony előtt, akit Alia Madlene-ként mutat be és én is bemutatkozom, ahogy társnőm is. Alia-nak azonban sürgős dolga akadt ezért ezek után hamar elbúcsúzik tőlünk és én ezek után nem is habozok jövetelem céljára térni, miután befalatoztuk a finom, még langyos házi kalácsot és a mézes teát.
Jól látom, hogy elfelhősödik a tekintete, ahogy egyre több részletet mesélek le neki, ai azt jelenti, hogy biztosan tudja miről van szó.
Azt is hozzáteszi, hogy a baj nagyobb annál, hogy ezt ketten megoldjuk és jó lenne még többeket is belevonni.
- Sajnos asszonyom az idő telik és ha vissza kell térnem több harcost hozni, addigra még több áldozatot szed ez a rejtély. Hirannis-tól pedig egyáltalán nem várhatom, hogy egy ilyen veszélyes küldetésben részt vegyen, neki jobb lenne visszatérnie családjához, mint valami rémségek ellen harcolni. Félek, egyedül kell megoldanom a helyzetet, de ha tudja ki irányítja a dolgokat, akkor talán elég leszek én is hozzá, vagy nem így gondolja? Kikkel, kivel állok szemben? – teszem fel a legfontosabb kérdést.

Menet közben gondoltai síkon végig a problémáimat ecseteltem Aliának, aki türelemmel hallgatott végig. Viridielt bár biztos észrevette nem különösebben zavarta a dolog. Amint láttam ő is gondolataiba mélyedt. Mire befejeztem, társamnak csak annyi ideje maradt, hogy biztatóan rám kacsintson és már be is mutatott az idős asszonynak. Annyira belemélyedtem a kommunikálásban, hogy észre se vettem, mikor odaértünk. Madlene barátságosnak tűnt. Azonnal finomságokkal kínált és meghallgatott minket. Olyan volt, akinek gondolkodás nélkül mertem volna elmondani minden titkomat, akár egy igazi Nagymamának.
Inkább a férfi beszélt, de én is elmondtam, ami velem történt. Csak akkor szóltam, amikor kellett. A válasza láthatóan egyikünknek se tetszett. Itt volt az ideje, hogy rendesen összekaparjam amim van és tegyek valamit. Talán az én kicsi tudásom is elég lesz ha hozzáteszem Viridieléhez. De ha Madlene tud még valami tuti tippet, akkor még jobb lesz....

A két fiatalnak, az idős elf asszony elmondja, hogy már régóta gyanítható, hogy - a már meghalt egykori varázsló inas - valakinek biztosan átadta tudását. Vagy önként, vagy tőle is ellesték, mint ő egykori mesterétől. A lényeg az, hogy gonosz harcosokat élesztett újjá egy ork sámán, aki - még kimondani is borzalom - elf asszonyra vágyik. Azt reméli, hogy így a gyermekeik megkapják mindkét faj erejét. Ilyen példátlan dolog még nem történt soha. Szépséges hajadonokat raboltat el az élőhalottakkal és falujába viteti őket. Ha még mindig portyáznak az emberei, az azt jelenti, hogy még nem találta meg a megfelelő feleségjelöltet.
Madlene, jelentőségteljesen Hirára néz:

- Neked is vigyáznod kellene kislány, túl szép vagy.

Azután Viridielhez fordul:

- Azt még mindenképpen el kell mondanom, hogy az ork vezetők nem tudnak erről a becstelen cselekedetről. Ezért azt javaslom, hogy ha nem a mi népünkből kérsz segítséget, akkor valamelyik ork vezetőtővel kellene szövetséget kötnöd. Persze a döntés a tiétek.

Viri, ha van kedved, hozd be a mesébe nyugodtan az ork harcosodat. Ez csak egy ötlet.

Nem lepett meg, amikor megtudtam, hogy a varázsló inas, aki valószínűleg a legnagyobb hibát követte el, amit csak elkövethetett és valakinek tovább adta a holtak feltámasztásának tudását, meghalt. Mivel saját szememmel is láttam ezeket a zombi lényeket, így nem volt újdonság, hogy valaki átvette tőle a tudást vagy szép szóval vagy erőszakkal. Mint megtudtuk az ork sámán biztosan gyakorolja ezt a sötét mágiát és nagy valószínűséggel az ő teremtményeivel találkoztunk az erdőben.
Azonban megdöbbenve hallom, hogy mi az oka annak, hogy ezt csinálja.
- Elf lányra fáj a foga? – kérdezem tágra nyílt szemekkel, bár végül is semmi elképzelhetetlen nincs benne, hogy egy ilyen fizimiskával megáldott vagy inkább elátkozott lény egy gyönyörű nőre vágyik.
Így már minden kezd a helyére kerülni és egyet kell értenem Madlein-nel, hogy Hira-nak nagyon nagy szerencséje volt, hogy valamiért az élőholtak otthagyták és az öreganyó megtalálta.
- Míg az ork ténykedik, mindenki veszélyben van, minden nő a környéken. – tettem még hozzá. – Ezért is gondolom úgy, hogy ennek magam kell, hogy utána járjak. Nem akarok én a közelébe menni, ha nem muszáj, az íjam majd segít, hogy hamar véget vessek sötét mágiájának. – mondom mérgesen. – Nem hiszem, hogy van idő arra, hogy szövetségeseket keressek, hiszen a közelükbe sem juthatnék, ha vadászni van kedvük rám. – ingatom meg bizonytalanul a fejem. - De, ha tudsz egy útba eső falut, lehet egy próbát megér.


//Bocs Nava, de nagyon nem szeretek két karival egy mesében játszani, Urál is tanúsíthatja, bár most van egy kivétel, de egy bőven elég. De bárki beszállhat egy orkkal vagy többel. //

Nem tudom mi ütött belém, talán csak a nagyon gyászosra fordult helyzetet próbáltam menteni. Ahogy hallgattam a történteket, jóízű kacagás tört ki belőlem. Elképzeltem Viridielt női ruhában....Biztos roppant csinos lenne és talán ilyen trükkel közel is kerülhetnénk ahhoz, aki ezt az egészet okozza. Vagy bevállalom én és megbízva a férfiban oldjuk meg. Itt hagyni semmiképp se akartam. Talán a mágiám fejlődésében is segítene ilyen éles helyzet, bár eddig nem nagyon emlékszem rá, hogy bármi maradandót tudtam volna villantani.
Miután Madlene és Viridiel meglepetten néztek rám, részletesen osztottam meg velük, mit sikerült kiagyalnom. Lehet kevesen vagyunk, de ha használjuk az eszünket csak jutunk valamire...-ecsetelem tovább. Mert tényleg nem várhatunk. Azt sem tudjuk, hogy azokkal a lányokkal akiket elvittek mi történt.
- Vagy nem tudnál segíteni valamivel? Én roppant ügyetlen vagyok mágia terén. Nem haladok semmit. A rejtőzködés már megy, de az mindenkinek. ha tudnál adni valami tanácsot amit használhatnék, talán tudnám segíteni Viridielt.- mutatok a férfira aki kissé még piros arccal mered a bögréjére.

Madlene meglepetten néz a lányra. Csak nem azt akarja, hogy tanítsa őt?

- Sem a hely, sem az idő nem alkalmas arra, hogy én most bármire is tanítsalak. Nagyon régen nem vállalok már tanítványokat. Ha mégis kivételt tennék, akkor sem egy kezdőt, hiszen az sokkal több időt vesz igénybe. Legutolsó tanítványom is mester szinten volt.

Miután a lánnyal végez, és kedvesen rámosolyog, a férfihoz fordul. Elmondja Viridielnek, hogy nem tartja rossz ötletnek azt, hogy csapdát állítsanak ennek a gonosz léleknek. Csakhogy az a bökkenő, hogy az élőhalottakat is el kell tenni az útból. És az nem egyszerű eset. Mivel Hirának az apján kívül nincs rokona, akinél biztonságban lenne, felveti, hogy mi lenne, ha Viridiel családja nyújtana védelmet a lánynak, amíg elhárul ez a veszély. Mosolyogva néz a fiatalokra, akiket megdöbbent ez a javaslat. De az ő öreg szeme már előre lát sok mindent, ami még fel sem tűnt a fiataloknak. Apró mozdulatok, gesztusok, pillantások sok mindent elárulnak.

A férfi elgondolkodik az öregasszony javaslatán. Hirát mindenképpen biztonságba kell helyezni. És az úton találhat szövetségeseket. Hiszen mindenki retteg a környéken ezektől a lényektől.

Ha Viridiel úgy dönt, hogy elküldi Hirát a családjához, akkor Madlene elkíséri oda, ha magával viszi akkor a kivitelezés rájuk van bízva. (Egyébként ha Hira elmegy a férfi családjához, akkor egy kis időre kettéválik a történet, de összefüggő marad.) Rátok van bízva, hogy kiket akartok behívni a játékba. Ha nem játékos karaktert, akkor ki is találhattok erre a mesére valakiket.

Kicsit rosszul esik, amit Madlene mond. Másra számítottam. De akár igaz is lehet. Otthon folyton türelemre intenek ezekkel a dolgaimmal kapcsolatban. Ő meg miért akarna rosszat? Elég idős már és sok mindent látott. Minden gesztusa arra utal meg lehet bízni benne.
Miután túltettem magam ezen a dolgon, már nem is érint negatívan, mikor azt tanácsolja menjek el, maradjak ki ebből a helyzetből. Sajnálom, hogy a női ruhás ötletem nem jött be, mert valljuk be nem mindennapi és feledhetetlen élményt nyújtana, ha Viridielt így látnám. Meg nekem se árt, ha kicsit megtanulom visszafogni magam. Minél több elfet ismerek meg az annál jobb lesz. Talán...

Hira mindig meg tudott lepni a hangulatváltozásaival, ahogy most is, ahogy Alia nagymamájával épp valami megvalósítható ötleten agyaltunk. Kacagására mindketten ránéztünk, de mikor elmondta, hogy mire gondolt én is elvigyorodtam, bár valószínűleg sosem parádéztam volna női ruhában, az elképzelés nem is volt elvetendő, viszont azt sem szerettem volna ha baja esik.
Madlene másfajta segítséget pedig nem tudott neki adni, hiszen abban igaza volt, hogy a mágia fejlesztésére most nem lenne idő.
- Azért később, ha ennek vége, megtehetnéd, hogy tanítod őt, szerintem Hirannis-nak helyén van az esze és a szíve. – kértem a nőt, mert ennyit mindenképp megérdemel. – Viszont most inkább azt javaslom én is, hogy térj vissza szeretett erdőnkbe és keresd meg a szüleimet, míg én itt végzek. – értek egyet kis habozás után Madlene ötletével.
Ha a lány belemegy, akkor kissé megkönnyebbülök, hogy miatta már nem kell aggódnom és mindent elmondok neki, hogy talál oda.
- Út közben, vagy ha népünkhöz érsz segítséget is küldhetsz, ami lehet még jól is jön majd. – teszem hozzá, hiszen én sem akarok fejjel menni a falnak, csak ha muszáj.
Elég késő estig beszélgetünk, tervezgetünk, de aztán nyugovóra térünk, hogy reggel Hira és én is utunkra indulhassunk.
Hamar eljön a reggel és a búcsúzás pillanata.

Mindig onnan jön a segítség, ahonnan nem is számítunk rá. Már éppen búcsúznak Madlenetől, amikor felbukkan egy négy tagból álló csoport. Csupa fiatal férfi. Először mindkét társaság meglepődik, de aztán üdvözlik egymást. Kiderül, hogy a férfiak éppen Hirát keresték, és Viridiel elmondja nekik, hogy mit tudtak eddig meg a támadókról. A csoport vezetője szintén jó ötletnek tartja, hogy a lány Viridiel szüleinél keressen addig menedéke, amíg elül a vihar. A férfiak pedig össze dugják a fejüket és kitalálják, hogy hogyan tovább.

Mikor eljön a reggel rájövök, hogy a megkönnyebbülés attól, hogy Hira a biztonság felé indul abból fakad, hogy jobban féltem, mint a saját biztonságomat. Ettől kicsit zavarba is jövök és talán elég sutára is sikerül a puszi, amit a lány arcára nyomok, miközben éppen huszadszor ismétlem el, hogy vigyázzon magára és köszönöm meg Alia nagymamájának a vendéglátást és a híreket.
Mikor éppen indulnánk, hirtelen kilép a fák közül egy négy fős elf csapat és én elengedem a már megragadott íjamat, mert jelzik békés szándékukat.
Kiderül, hogy ők meg a lányt keresik, az ő nyomát követve értek ide. Természetesen kíváncsiak, hogy miként kerültünk erre a vidékre, hiszen ez az útvonal igen csak kiesett az erdeiek szokásos útjától, ezért gyorsan és röviden összefoglalom nekik az eddig történteket és, hogy mire jöttünk rá.
A férfiakat vezető elf úgy gondolja, hogy jó ötlet Hira szüleimhez való küldése, de a veszélyt felmérve úgy dönt, hogy ők meg velem tartanak, hogy kifüstöljük a gonoszt és megszüntessük a népünket és más vándorokat fenyegető veszélyt.
- A növények segítségével behatárolhatjuk, hogy hová összpontosulnak ezek az élőholtak. Talán egy súlyos sebesült eljátszása is kicsalogatná a sámánt a rejtekhelyéről, mert biztos kéne neki pár újabb harcos. – ötletelgetek. – Közben bekerítjük és a fák közül lenyilazzuk.
Ha nincs jobb, akkor el is indulhatunk és menet közben egy nyulat levadászva a vér is rendelkezésre áll a színjátékhoz. Ha kell magam vállalkozom az „áldozat” szerepére.

Elérkezik a reggel, a búcsú ideje. Nehezen, de én is belementem abba, hogy Viridiel családjánál legyek, míg Viridiel megoldja a problémát. Kicsit meglep, mikor a férfi s búcsúzásnál, ami elkezdődött bent és folytatódott még kint is egy suta puszit nyomott arcomra, amibe maga is belepirult. Már épp kezdenék aggódni érte, hogy egyedül vállalkozik erre a Madlene szerint is veszélyes feladatra mikor hirtelen az íjához kap. Mintha észre vett volna valamit, de már le is engedte. Mikor az erdő felé fordulok, akkor veszem észre a négy testőrt. Meglep az itt létük.
Az egyik közelebb lép, és mindenkit üdvözöl tisztelettel. Elmondja végig engem kerestek és figyelmeztetik vendéglátónkat a veszélyre. Beszélgetünk egy darabig aztán én elindulok. Apámnak (mivel megtudtam, hogy ő küldött keresésemre) csak annyit üzenek jól vagyok és vigyázok magamra. Miután elbúcsúztam mindenkitől, Viridiel utasításait követve elindultam az említett faluba. Menetközben néha kissé aggódva pillantok hátra Viridiel felé, de aztán különös hangok terelik el figyelmemet. Ezekről később rájövök, hogy a fák beszélnek hozzám....

Kora reggel volt, mikor az útbaigazítás szerint eljutottunk a házhoz ahol Hirannis tartózkodott. Már hallottuk a hangokat és úgy voltunk vele nem rohanunk sehová. Megvártuk míg kijönnek a házból. Először egy fiatal férfit láttam, aztán a lány is felbukkant. Igen, őz kerestem, őt figyelmeztettem. Szerencsére jól van. Már épp kilépek a fák közül, társaimmal a nyomomban, mikor a férfi az íjáért nyúl. Én felemelem a kezem és üdvözlöm.
- Nyugalom barátom. Békés szándékkal jöttünk. A királyi testőrség tagjai. Azért vagyunk itt, mert meg kellett találnunk Hirannist. A palotánál támadás érte őket, egy pár haramia személyében, akiket fiatal elf lányok elrablásával bíztak meg. Hogy kicsoda azt nem derült ki... - szólok és mesélek a veszélyekről, amiktől az egész erdő hangos. Figyelmeztetem az idős asszonyt is, de ő csak bólint és elmondják ők mit tudnak. Nagyon díjazom az ötletet hogy a lány biztonságban legyen, mi pedig azonnal felajánlottuk segítségünket.
- Szerintem nem lenne jó ötlet egy sérült elf eljátszása, de ha sor kerül rá kijátszhatjuk. Láttam nyomokat útközben, ha követjük csak eljutunk valahová... ja egyébként a nevem Gallion. - mutatkozok be végül, mikor rájövök ez elmaradt. Aztán a bemutatkozások után, a lányt útjára engedjük, és mi is készen állunk a feladatra.