Bár nem a saját, megszokott fegyvereimmel harcoltam, ezek a képzetlen, csak a düh hajtotta zsiványok nem voltak számomra igazi ellenfelek, még csak isten igazából ki sem melegedtem a két fickóval való harcban.
Véres pengémet megtöröltem az egyik halott ruhájában, majd a helyére löktem a pengét, miközben éles pillantást vetettem a közeledő kereskedőre. Persze nem kerülte el figyelmemet, hogy íját továbbra is készenlétben tartja, bár a rablók két társa a többiek elhullását látva hanyatt-homlok elmenekült.
- Nem túlságosan szeretem, ha játszanak az életemmel a tudtom nélkül. – utaltam a szinte a nyakamat súroló vesszőre. – Egyébként meg nem hiszem, hogy nagy veszélyt jelentene rád az a nő, talán nem kéne neked is rátenni még egy lapáttal az ijedtségére.
Nem láttam a nőnél semmilyen fegyvert, bár ez nem jelentette persze semmit, de ha veszélyes lett volna, akkor gondolom jobban ellenállt volna és nem hagyja magát.
- Elszeleltek, most már folytathatod az utadat asszony. – intettem a sikátor vége felé.



Az elé táruló látványra még Lisbeth is feladja a hiábavaló küzdelmet foglyul ejtőivel, mert a banditák, akik az előbb még hatan voltak, olyan gyorsan fogynak el, hogy mire kettőt pislog, már csak ketten vannak és újabb két pislantás után már egy sem, csak az a két alak: egy nő és egy férfi, akik megölték őket.
Miközben dobogó szíve zakatolt, alig vette észre, hogy a két fickó, akik tartották, közben elszeleltek, mert nem tudta levenni a szemét a felé lépkedő turbános férfiról, aki íjat szegezett rá, csak a díszes ruhájú nő hangjára rezzent össze.
- Köszönöm……..igazán köszönöm, hálás vagyok maguknak. – nyögi ki végül, ahogy kiszakad belőle egy sóhaj. – A jó szellemek vezessék lépteiket.

Ahogy a közeledő kereskedő is meggyőződött róla, hogy az ott maradt nő, akit most szabadítottak ki, nem jelent rá veszélyt, eltette ő is a fegyverét. Nem igen vette magára a megjegyzést, hiszen ő nem harcos, csak egy egyszerű alkusz. Az ilyen veszélyes és halálába rohanós dolgokat meghagyja nála sokkal vakmerőbbeknek.
-Tud esetleg gyógyítani, asszonyom? Mi épp egy gyógyítót keresünk, aki tudna segíteni pár elesett betegen.
*Nem akarja mindenkinek elmondani az egész történetet, akivel csak szembe kerül, elég egyelőre azt felmérnie, hogy a különös kinézetű nő nem-e gyógyfűtudó. Vagy valami más. Ha nemmel felel, akkor hagyják is tovább menni és elindulnak ismét a fehér mágusok helyi székhelyére.

Meglepetten nézek a férfire, mikor a fegyvert leengedi és a gyógyítás kérdését ennek az idegen nőnek is felteszi, mert nem gondoltam volna, hogy most már minden szembejövőtől meg kell ezt kérdezni.
Azonban azon lepődtem meg, amikor a nő válaszolt és nem csak elszaladt, ahogy vártam.



Nem szeretett volna csöbörből-vödörbe kerülni Lisbeth, nem mintha sokat tehetett volna az ügy érdekében olyanokkal szemben, akik könnyedén győztek le négy embert a szeme láttára, de kicsit megnyugodott, amikor a nő megszólalt és rászólt a társára, hogy ne ijesztgesse és, hogy most ár nyugodtan elmehet.
Igazából más vágya nem is volt, de ekkor rájött, hogy fogalma sincs merre lehet és talán itt a jó alkalom, hogy megkérdezze ezeket a segítőkész embereket, hogy hová is került.
Mielőtt azonban még megszólalhatott volna, az előbb még íjat szegező férfi kérdezett tőle és a jósnő elgondolkozva fürkészte az arcát, majd ismét a nőét, így próbálva rájönni, hogy vajon mennyire is jó üzlet lehet ez neki.
- Hááát……..tudok pár gyógyírt összeállítani és van is nálam egy kevés, mivel pont egy……. – még időben jut eszébe, hogy talán nem kéne ezeknek az orrára kötni, hogy az inkvizíció hurcolta el a katonák mellől, mikor nincs tisztában vele, hogy az itteniek melyik oldalon is állnak. – khmm….beteghez mentem volna. – fejezi be kivágva magát. – Persze nem vagyok képzett felcser vagy ilyesmi, de pár egy-két betegséggel elboldogulok. Azonban……az alapanyagok sincsenek ingyen…….- aztán eszébe jutottak az iménti jelenetek, - de persze adhatok engedmény, hiszen megmentettek…….- teszi hozzá.

A vörös hajú tünde épp ráhibázott, bár sokkal inkább extravagáns megjelenés és egy furcsa, misztikus aura az, mely ösztönözte őt, ha egy koszos utcagyerek került volna az útjában, valószínűleg inkább csak ügyelt volna erszényére, hogy nehogy meglopják őt.
Ám felcsillant a szeme és félre vonta Uráldur nejét.
-Mit gondolsz? Bevonjuk őt is az üzletbe? Végül is nem haszontalan és hamarabb boldogulunk vele, mint a rendek mágusaival. Talán megmutathatnánk neki a helyet és meglátjuk, tud-e velük valamit kezdeni.
*Előszeretettel kérdezett rá olyanoknál dolgokra, akik öltözködése, viselkedése valamilyen szakmát sugall számára. Egy gazdag, drága ruhát gyakran tulajdonított nemes vagy jó módú kereskedőnek, egy feltűnő öltözködést varázslóknak, míg sok más kasztnak is megvannak a maga jellemzői.
Ha Lisbeth átvizsgálja a ruháját, ő is talál magánál 20 darnát egész véletlenül.

Nehezen hittem el, hogy a véletlen pont az utunkba sodort egy olyan gyógyítót, aki tud is nekünk segíteni, ez annyira………annyira fura volt, de hát részben igazat tudtam adni Vogon-nak, hiszen a nő nem volt…..hétköznapi látvány. Talán ezen a világon ez valami ismertető jel volt, vagy valami hasonló, azonban ez legalább hajlandó volt tenni is a dolgát, már ha fizetünk érte.
Mondhattam volna, hogy hálátlan, hiszen most mentettük meg az életét, de még sem tettem. Ha vissza akarok jutni a saját világomba, vagy a társaim közé, akkor jobb, ha megragadok minden lehetőséget és nem akadok fenn holmi apró pénzen, csak sajnos most nem a megszokott pénzek állnak a rendelkezésemre.
- Ha tud segíteni, akkor időt nyerünk vele és talán még nem is kér annyit, mint a ti mágusaitok. Ha meg részesedést kínálsz neki talán még jobb, bár ki tudja van-e neki pénze. – válaszolom ismét végig nézve a most már egyre magabiztosabbá váló nőt.
Nekem nem a pénz volt a lényeg, hanem, hogy megtudjam hogyan jutok vissza Zevadar-ba.



Mikor közölte Lisbeth, hogy tud segíteni talán, akkor a férfi félre vonta az elf nőt és sutyorogni kezdtek, ami már fél sikernek volt mondható, mert biztos azon tárgyalnak, hogy mit ajánljanak neki, különben rögtön elutasították volna.
Akárhol lehet a világban, ha jó kereseti lehetőség áll elő, akkor azt elvállalja és majd később agyal azon, hogy mit keres vajon itt. Nem gazdag ő, hogy csak úgy elszalasszon bármilyen lehetőséget.
Ekkor nyúl a zsebébe és meglepődve húzza elő a kezét, mert bizony valamiféle pénz csillan benne.
20 darna! Pénznek ugyan pénz, de soha nem látott még ilyet és azt sem tudja hogy került hozzá, ezért gyorsan visszadugja, mielőtt még valaki megvádolná, hogy lopta.
- Akkor kell a segítségem vagy sem? – kérdezi kissé feszülten, mert jobb szeretne már nem itt álldogálni.

Vogon fedőn nézett a kuruzslóra, mikor az sürgette, de hamar megenyhült és bár kendője alatt nem látszott, mosolygott az arca.
-Rendben van! Ha tényleg úgy gondolod, hogy tudsz segíteni, akkor két ajánlatom van és választanod kell közülük.
Szívesen megfizetem a munkád árát és a felhasznált szereket is. Ám mindig el kell mondanod, hogy hány darna és én számolom, hogy ki tudjuk-e gazdálkodni. Ha nem sikerül megmenteni a betegeket, akkor nem kapsz egy vasat sem. Ám ha minden rabszolga meggyógyul, kifizetünk.
Másik lehetőség, hogy beszállsz 20 darnával és társulunk. Tiéd a gyógyítás, enyém a helyismeret, övé -mutatott ISISre- a mágia.
*Nem ismerlek titeket, így együtt leszünk gazdagabbak vagy együtt bukunk.

Rávillan a nőre a tekintetem, nem vagyok hozzászokva, hogy engem sürgessenek, bár igazából nem is engem sürgettek, hanem a társamat, aki végül két féle választási lehetőséget is ajánl a kuruzslónak.
Érdeklődve várom mit fog válaszolni, mert nem kerülte el a figyelmem az előbb a pénz villanása és az arcán átfutó döbbenet, amit egy nem tünde szem biztos nem vett volna észre.



Nem szerette volna Lisbeth magára haragítani a párost, de nem is akarta elszalasztani a lehetőséget, hogy keressen egy kis pénzt, meg aztán ki tudja kik veszik igénybe a szolgálatait, lehet ahol egy munka van, lesz több is, és még a jóslás is felmerült, de azt egyelőre gyorsan elvetette, közel volt még az inkvizíciós tapasztalat az emlékeiben.
Lehet, hogy kérdése kissé nyersebbre sikerült, de végül a férfi válaszol és érdekes lehetőséget ajánl fel, ami elgondolkoztatja Lisbeth-et.
- És ha beszállok 20 ……darnával, - ízlelgeti a szót, - akkor mit kapok majd vissza? – kérdez rá utána, mert ezt valahogy elfelejtette említeni a fickó. – És egyébként kik vagytok, mármint azon kívül, hogy helyismerettel rendelkező és mágus. –
- Nem vagyok gazdag és ha odaadom ezt a pénzt semmim nem marad, mi lenne, ha csak a feléről beszélnénk? És akkor megelégszem a bevétel negyedével. - áll elő egy másik ajánlattal.

A rabszolgakereskedőnek úgy tűnt, hogy kezd formálódni a terv. És nincs is senkinek ellenére, hogy megmentsék a lányokat. Legalább a haláltól. A többi már nem az ő lelkén szárad, ez a lényeg.
-Nos, ha te csak 10 darnát adsz be, akkor én is csak tízet. És a végén mindenki csak a felét adja be, végül inkább semmit.
Nem ismerlek titeket és ne vegyétek zokon, de nem szívesen kockáztatom a pénzemet, ha ti sem. Csak egy kicsit fáj nektek, nekem meg nagyon, ha elbukunk. Ha nem bízol magadban, akkor talán félre értettük egymást és eleve nem is kell üzletet kötni. Általában hibás áru, amire nem kötnek visszavételi garanciát.
*Enyhe ingerültség volt a hangjában, mert úgy érezte, hogy a bolondját akarják járatni vele. A kalmárokat hajlamosak az emberek pénzes zsáknak nézni, mintha nekik csak a kertben teremne a pénz. És nem pont azért gyarapodna, mert alaposan megnézik kire bízzák és mibe fektetik.
Azok a rabszolgák meghalhatnak. És neki nagyon nem jó, ha ez így történik. Családja régi bölcsességét látta visszaköszönni, mely szerint a pénz a legjobb módja arra, hogy ne előítéletesen döntsünk, hanem racionálisan. Hiszen a darna senkinek a pártján nincs!

Lisbeth örült a megmenekülésének és annak még jobban, hogy még akár hogyan is de pénz hullott az ölébe és egyáltalán nem gondolta azt, hogy mindezt kockára kéne tennie csak azért mert ez az ismeretlen férfi előállt egy ötlettel, amiről még igazán nem is tud semmi konkrétumot, csak, hogy gyógyítani kell.
Lehet, hogy az öltözéke és a haja megtévesztő, de a jósnő nem ostoba, mert akkor már régen alulról szagolná az ibolyát.
Ráadásul a fickó hirtelen sokkal ingerültebb lett, nem úgy nézett ki, mint aki bármilyen alkura is hajlandó, ezért Lisbeth-nek ez nem tetszett és visszavonulót fújt.
- Ahogy mondod jó ember, nem ismersz engem és én sem ismerlek téged.
Az viszont meglepi, hogy úgy néz ki a turbános a másik nőre is utalt, pedig együtt érkeztek, de lehet, csak félreértette.
- Ezért nem várhatod el, hogy rögtön a kezedbe nyomjak ennyi pénzt, mert említettél valami üzletet. Először lássam, hogy mit akarsz tőlem, aztán beszélhetünk, de lehet, hogy akkor maradok az előző verziónál és külön kérek fizetséget, vagy egyáltalán nem vállalom. – makacsolja meg magát.
Még meg sem melegedett itt, nem akar kockáztatni, de haragot sem, még ha nem is teszik neki a fickó.

ISIS

Hallgatom, ahogy Vogon és a megmentett nő alkudoznak, de felkapom a fejem, amikor a férfi már egész más hangot üt meg és megpróbálja sarokba szorítani a nőt a szavaival.
Nekem sem jön be, hogy így beszél, mintha már olyan rég ismernénk egymást, hogy feltétlen bizalommal kéne lennünk. Mondjuk engem nem érdekel a pénz, sem a rabszolgák, csak az, hogy mielőbb megtudjak valamit, így inkább türelmetlen, mint az anyagiak miatt aggódó vagyok.
- Menjünk vagy ne menjünk, döntsük el, mert valamiért úgy érzem kifutok az időből. – jegyzem meg feszülten.

A tünde férfi nyomás alá került két oldalról is és bizony ő bízott a kereskedő ösztöneibe.
-Ez csak rajta múlik. Vagy vállal ő is 20 darnát vagy megvesszük a tehetségét 5-ért. Ő dönt, én adok egy esélyt mindenkinek.
*Nem hagyja lefelé licitálni az árfolyamot, inkább csak figyeli a nő reakcióit. Nem csak Lisbeth tud olvasni mások apró rezdüléseiből. És ahogy ISIS nézi, magas mágia tudása és gyakorlata révén olyan érzése támad, mintha az álboszorkány arcára lenne írva minden. A kép ezúttal nem változik meg vagyis inkább csak nem érezhető, ahogy megváltozik. De egy különös bűbáj hatására minden vonása felerősödik. A szép idomai még szebbé válnak, az öltözete még szakadtabbnak, viharvertébbnek és az arca is az átlagnál jobban elárulja a mimikáját. Ám erről ő mit sem tud.
Ha a rámenős stratégia elrettenti a délosit, akkor nyugodtan elmehet. Ekkor ISIS-t tovább kíséri Vogon a fehér toronyhoz.
Ám ha úgy dönt, hogy a felkínált lehetőség valamelyikét elfogadja, akkor először a kikötő felé veszik az irányt és ott haladnak végig a folyó parton. A városiak gyakran ide hordják a szemetet és az árnyékszékek is az utcára „nyílnak”, hogy azután a folyadék a legmélyebb pontját találja meg a felszínnek. Ugyan azt a pontot, melyet a víz, egy másik folyadék már évezredek óta megtalált. Ügye, hogy minden út Rómába vezet?
Ám a várost elhagyva megváltozik még a part is. A fekália lefelé folyik, ám ők a folyásiránnyal felfelé mentek, ahol az egyik kikötőben egy rabgálya várakozik békésen.

Lisbeth érzi, hogy a vele szemben állók nem épp türelmesek, de alku nélkül nem akarja feladni a meglévő pénzét, azonban láthatóan a férfi elég rutinos ahhoz, hogy ne menjen lépre és egy végső ajánlatot tesz, ami végül is ugyan az, mint elsőre, így most a jósnőnek döntenie kell kockáztat-e vagy sem.
- Jól van na, akkor oda adom azt a 20 darnát, de akkor harmadoljuk a nyereséget is! – dönt végül, bár olyan, mintha a fogát húznák, de vonzza a nagyobb haszon lehetősége, ráadásul nem is nagyon kell megerőltetnie magát, csak azt kell csinálnia, mint az utóbbi napokban., gyógyítani.
Bízik annyira magában, hogy nem vall kudarcot, meg aztán a ravasza fickó itt előtte sem úgy nézett ki, mint aki szeretne veszíteni.
Közben szeme a másik nőre vándorol, aki valamiért nagyon bámulja, de aztán csak megvonja a vállát.
- Akkor indulunk?
Követi a másik kettőt a folyópartra, ahol először nem túl kellemes környéken haladnak keresztül, ahol az emberi ürülék szaga orrfacsaró, de végül maguk mögött hagyják ezt a részt és láthatóan egy terebélyes méretű hajó felé igyekeznek.
Lisbeth nem tudja, hogy ez egy rabszolgahajó, de a feladat szempontjából végül is teljesen mindegy, csak a pénz kapja meg a végén.

ISIS

Vogon sem sokkal türelmesebb, mint én, így hamar dűlőre akarja vinni a dolgot azzal, hogy választás elé állítja a nőt, aki végül belemegy, hogy maga is beszálljon a pénzével, de láthatóan nem szívesen.
De nem ez köti le legjobban a figyelmem, hanem az, hogy furcsán kezdek látni! Mintha mindent élesebben és szebb színben láttam volna, legalábbis a velem szemben álló nőt elnézve.
Valószínűleg észre is veszi, hogy mennyire megbámultam, de nem nagyon tudom hová tenni ezt a látványt. Mintha a mágiám megbolondult volna!
Végre aztán elindulunk és nagyon kell igyekeznem, hogy ne fintorodjak el a bűz miatt, nem is értem, miért ezen az úton kellett jönnünk, bár a férfi biztos jobban ismeri az utat.
Nagyon értékeltem, amikor végre elhagytuk azt a pöcegödröt és feltűnt a hajó, ami minden bizonnyal az, amiről Vogon beszélt.
- Remélem, hogy bejön a számításod kalmár. – jegyzem meg, mert nagyon messze érzem még azt, hogy közelebb jussak a hazajutáshoz.

Vogon kiabálni kezdett, hogy felhívja magára a hajón lévők figyelmét. Eleinte az érkezők nem túl kedvesek voltak, igyekeztek elküldeni az érkezőket, de a kitartása meghozta az eredményt. Sok rábeszélés után egy csónakot küldtek értük, hogy a kapitány saját maga beszélhesse le őket a fedélzeten maradásról.
-Jó estét! Már épp aludtam. Miért volt fontos beszélniük velem?
-Nos, a rakomány maradékát szeretném megtekinteni. Reggel licitáltam két rabszolgára Önöknél, és örülnék, ha...
-Itt nincs már szállítmány. Mindent eladtunk. -vágott közbe a nagy darab, nyolcvan kilós tengeri medve, kinek szájából egy pipa lógott ki- Sajnálom, de ha ezért jöttek, hiába fáradtak.
-Ugyan! -a kék szemű elf nem hagyta magát olyan könnyen lerázni- Mind a ketten tudjuk, hogy még vannak a raktérben és ez a hajó pont azért várakozik itt, hogy lemenjen róluk a betegség és eladhassák őket.
-Tévedés. Mi csak azért dokkolunk itt, mert bonyolultabb egy öbölben behajózni a vissza útra az ellátmányt, mint a mólónál. Nem fizetünk pofátlan nagy árat, csak hogy ezt is meg tudjuk csinálni. Inkább kicsit tovább időzünk.
-Rendben! Ha üres kézzel kell visszamennem, akkor jelentem a rabszolgapiac vezetőinek, hogy eltitkolták a beteg szolgákat és nem küldték máris a Verembe. Ha nincs igazam, akkor semmi bántódásuk nem lehet. De ha találnak itt akár egyetlen rabot is, akkor elesik a vételtől és minden némi lehetőségtől a veszteségei csökkentésére.
-Engem ne fenyegessen! Jöjjenek!
*A kereskedő hátra nézett a társaira, mintha csak figyelmeztetni akarta volna őket, hogy ez túl könnyen ment. Nem volt benne biztos, hogy nem játsszák el az ócska trükköt, hogy lehívják a fedélközbe és ott megpróbálják őket is bezárni.
A Verem a rabszolgapiac „biztonsági szelepe”. Minden megbetegedett nem szabadot oda kell bezárni. Lényegében akit tévedésből zárnak oda, az is halálra van ítélve. Ám megelőzik a tovább terjedést és Telar városát a nagyobb járványoktól.
Ahogy leérnek a fa lépcsőn hat nőt találnak ott. Az egyik a fal mellett álldogál szomorúan, a nyaka alatt sárkány van tetoválva. Egy másik a fejét fogva járkál, igen szép telt keblekkel és vörös hajjal, sötét szemekkel. Csillogó bőrén azonnal látni, hogy láztól izzad. A harmadik ki van láncolva, egyedül az ő mozgását korlátozták. Harcos amazon típusnak tűnik bőr ruhájában. Három további talpon sem tud már lenni vagy csak nem akar. Nincs semmi különös figyelmeztető jel azon, kinek vállán le van húzva a ruhája, még fel is áll, ahogy beléptek és kedvesen rátok mosolyog. A szőke szintén fogja a fejét, és dühös képet vág. Míg az utolsó visszafordul a fal felé fektében, mikor meglát titeket.
A sárkánylánynak és ez utóbbinak erősen el van színeződve a szája. Kettejükön kívül a szende melletti ágytálban van még fekete, sűrű folyadék.
-Nos, vizsgálódjanak és ha valamelyiket elvinnék, oda adom harmincért darabját. Kiváló minőségű áruk, ha kezdeni tudnak velük valamit, akkor busás haszonra tehetnek szert.
-Húszért! -vágta rá ellentmondást nem tűrően a Beebebrox- Ezek már praktikusan nézve halottak. Annak is örülhet, hogy egyáltalán hajlandóak vagyunk valamennyit adni értük.




















/Az NJK-knak külön háttértörténetük van, nyugodtan beszélhetsz velük, de én írom le minden reakciójukat. Lehet alkudozni, de jelen állás szerint csak hármat tudtok magatokkal vinni./

Nem túl kellemes és elég hosszas gyaloglás után megérkeztünk a hajóhoz, ahol az emberkufár elmondása szerint a beteg rabszolgákat tartják, ám ott nem igazán fogadtak minket tárt karokkal, ami elég nagy bosszúsággal töltött el, hiszen lehet hiába tettem meg ezt az utat, talán jobb lett volna, ha eleve valaki mást keresek, aki segítségemre lehet és nem kell ennyire körülményesen utat találnom magamnak.
Végül azonban csak feljutunk a hajóra és a kapitány elő keveredhetünk, ahol Vogon elővetheti a foglalkozásából adódó rábeszélő képességét, amire szüksége is van, sőt még egy fenyegetést is meglebegtet a hajó ura felé, ami talán nem a legjobb ötlet és ezt csak megerősíti bennem, amikor a férfi figyelmeztetően rám néz, mielőtt követjük a láthatóan nem túl barátságos kapitányt.
Egy rabszolgahajón, ilyen előzmények után semmiben nem mehetünk biztosra, így a kezem a fegyverem közelében tartom és feszülten figyelek minden rezdülésre.
A raktérben csak hat nőt találunk, melyek közül kettőn igen csak látszik hogy betegek, de ha itt tartják őket a másik négy is az lehet, csak még nem ütközött annyira ki rajtuk.
Az áron azonban eléggé megdöbbenek, de nem csak én.
- Elvisszük az összeset harmincért és akkor maga is jól jár, mert nem kell tovább itt rostokolnia, és akkor a kockázat is a miénk, hogy megmaradnak-e. – vágom rá én is, remélve, hogy a kapitánynak elég sürgős.
Közben intek a velünk tartó gyógyítónak, hogy akár munkához is láthat és megnézheti tehetünk-e értük valamit egyáltalán, mert lehet a 30-at sem érik meg, ha nem.



Lisbeth-nek eleve rossz érzései vannak, amikor kiderül, hogy milyen helyre hozták és egy csepp bizodalma sincs a nagydarab tengeri medvével és a legénységgel kapcsolatban sem. Szívesen visszakozna, de már nem valószínű, hogy módja lenne rá, így gyomrában egy csomóval, idegesen követi a férfiakat és az elf nőt a hajó mélyére.
Soha nem volt híve a rabszolgaságnak, még ha nem is tett ellene semmit, de az, hogy itt főleg nőket lát a betegség különböző stádiumában, undorral tölti el, mert el tudja képzelni, milyen sorsot szánnak nekik.
Nem kétséges, hogy a kapitány még ezekből is jó üzletet akar, de reméli, hogy valamennyire a józan eszére is tud hatni a kalmár és a nő is.
Érti a célzást Isis részéről, így először a már az előbb feltűnt, fekete folyadékot megy megvizsgálni.
Ilyen vizeletet súlyos fertőzés esetében látni, aminek már elég látványos külső jegyei kéne, hogy legyenek, de itt a lázon és az elszíneződött ajkakon kívül nem jelent meg semmi más.
Először a vörös hajúhoz lép, akinek szép tetoválása van és a fejét fogja.
- Mikor kerültél ide és honnan? Együtt fogtak el a többiekkel? Mit érzel? Mióta vannak tüneteid? – tapintja meg a bőrét, ami ugyan forró, de egyben nyirkos is. – Mikor ittál és ettél utoljára? A te vizeleted is fekete? – sorolja a kérdéseit.

A kapitány haragosan nézett a sötét elf nőre, miközben az álboszorkány elkezdte kikérdezni a lányokat.
-Ne nézzenek már ennyire hülyének! Ha egy is életben marad közülük, akkor jobban járok, ha őt eladom, mint hogy harmincért magukkal vigyék az összeset! Válogassanak, engem nem érdekel, ha maguknak ez jó, de itt ne maguk akarják már megmondani az árat!
*Vogonnak volt egy ugyan ilyen érzése. Bár kicsit többet gondolt hozzá. A legénységnek mennyi lehet a napi bére? Nem darabra, hanem összesen! Egy darna körülbelül annyit ér, hogy egy este egy fogadóban jobb helyeken tudsz belőle rendelni egy kis bort meg egy vacsorát. Rosszabb helyeken már például a törpe sör is két darnába kerül.
Volt benne logika, amit a kapitány mondott. Ezeknek a szerencsétlen lányoknak az egyetlen dolog, amiért nem vágták át a torkukat és nem lökték bele őket is a folyóba, hogy egyenként is sokat érnek. A legértékesebb kategóriájú rabszolgák voltak, akik első látásra meghódítják a férfi vevők szívét. Ám prózai valóság, hogy a hajó főnöke ingázhat anyagilag a legénység kifizetése és a veszteség tudomásul vétele között. Minden nappal, amit itt töltenek, többel tartozik embereinek, ám csak úgy tudja kifizetni őket, ha legalább egyet jó árban elad. Vagy... többet most elad, de az nem harminc darnás bevétel lesz.
Lisbeth oda megy először a sárkánylányhoz, majd a vöröshöz és kérdéseket tesz fel nekik. Az előbbi ezt válaszolja:



-Engem Dragesbergben fogtak el. -rázza meg a fejét- A többieket nem tudom. A falum a szomszéddal harcolt. Őseink hitték, hogy a sárkány ereje legyőzi az ő sasukat. Ám a csatában a férfiakat megölték és utána feldúlták a falut. Minket, asszonyokat, eladtak idegen városba. Engem külön szemeltek ki és hurcoltak a hajóra, hogy több hétig utaztunk. Ma reggel érkeztünk, de többünket nem engedtek ki a többiekkel.
Legalább egy hete nem ettem és a tüneteink utána kezdődtek. Egymás után pusztított el vagy száz lányt a kórság.
*Miközben ezt mondta, a háttérben megjegyzi a kapitány, hogy csak három nap volt, mióta utoljára ettek. Az ételből kifogytak és spórolni kellett a végére.




-Én a férjemmel egy kereskedő karavánnal voltam úton, mikor banditák támadtak ránk. -kezdi a történetét a vörös hajú, aki izzad- Őt megölték, engem eladtak rabszolgának. Valóban régen nem ettünk már rendes kaját, előtte is csak moslékot adtak.

Ennek a szívtelen ördögnek legszívesebben magam vágnám el a torkát és vinném el az összes lányt, de még nincs vége az üzletnek, még ha a fickó nagyon határozottnak is akar mutatkozni. Én egy Do’Odrun vagyok, aki nem szokta meg, hogy nemet mondjanak neki és ha a fejembe veszek valamit, akkor bizony el is szoktam érni.
Egy kérdő pillantást vetettem a most megnémult kalmárra, hiszen mégis csak ő itt aki ért ezekhez a dolgokhoz, mert lehet nálam hamarabb szakad el a cérna, mint, hogy előbbre jutnánk az ügyben és az senkinek nem lesz jó.
Általábna én vagyok az a nemzetségben, aki a legtürelmesebben ki tudja várni praktikái és hosszú távú tervei alakulását, de most nem otthon vagyok és láthatóan semmibe sem vesznek itt.
- Nem, nem mi mondjuk, de ha üzletet akar kötni, akkor talán nem ártana egyezkednie. – vonom meg a vállam, mert tudom, hogy néha az a célravezető, ha érdektelenséget mutatunk.



A jósnő és egyben jelenleg gyógyító oda lép két lányhoz, hogy megpróbáljon rájönni, milyen kórság veri le őket a lábukról és azt vajon hol szedték össze, mert nem mindegy, hogy egyikőjük hozta fel a hajóra, vagy hogy itt lettek rosszul valami ételtől, romlott víztől, vagy a levegőben terjedt.
Majd a megláncolt amazont és a szőke lányt is megkérdezi, ugyanezekről, de most már kimondottan az ételre koncentrál, hiszen ez az egyetlen olyan dolog, amiben mindkettőjük szava megegyezik.
Aztán, ha ezt ez a két lány is megerősíti, akkor a kapitányhoz megy.
- Mit kaptak enni utoljára? És volt valami, amit egyedül ez a hat lány evett?
De közben már azon gondolkozik, hogy melyik porát lehetne használni, hiszen ha bebizonyosodik a feltételezése, akkor egy egyszerű hánytatás már nem használ. Méregteleníteni kell a szervezetet és ehhez még több izzadás kell és sok víz.
- Valószínűleg kell egy nagy parázstartó, vastag vászon takarók, talán egy rossz vitorla ászon is megteszi, és hideg víz, több vödörnyi.

A rabszolgakereskedő egyelőre el volt foglalva azzal, hogy csinos Lisbethet nézte. Nem, nem volt vágya iránta, egyszerűen mindenkit közömbösnek talált, aki nem a fajtársa volt. És azon belül is nagyon kevesen tudták felizgatni. A többi nő olyan volt számára, mint egy szép váza.
Ám ő úgy gondolta, hogy sikerült harmincról lealkudnia az árukat húszra. Így kettő helyett három lányt tudnak megvenni. Ám ha folyton beszélt volna és mind lentebb akarta volna vinni az összeget, akkor fordított helyzetben neki is elszakadt volna a cérna előbb-utóbb.
Eközben a boszorkány megtalálta az összekötő kapcsot a két eset között és a kapitányhoz ment további információért.
-Én már elmondtam a magam ajánlatát. Ha akarják, vihetik őket, de egy húszas darabja.
Mindegyik ugyan azt ette. Kását. Sok éhes szájat kellett betömnöm az út során, nehogy azt higgye, hogy kijevi csirkét adtam bármelyiknek pezsgővel! Éhen nem döglenek, mert van valami a gyomrukban.
Ha meg akarja őket gyógyítani, akkor csak tessék, de nem az én hajómon! Vigye innen őket és mi felszedjük azonnal a horgonyt.
*Nem kerülte el a Beebebrox figyelmét, hogy kissé megborzong a gondolattól a hajó tulajdonosa, hogy itt kísérleti kórházzá alakítsák a fedélzetet.

Azért magamban elmosolyodtam, amikor határozott szavaival ellenétben a kapitány most már 20 darnára csökkentette a nem rég még harmincra taksált árat, de azt is éreztem, hogy lehet nem kéne tovább feszíteni a húrt. Ráadásul pont a kalmár nem szólalt meg, aki ebben jártas volt, és ez óvatosságra sarkalt engem is.
- Akkor majd a gyógyítónk eldönti, hogy melyik lányok érik meg a pénzünket, de talán ha maga is fizetne neki, akár a maradékot is meggyógyíthatja magának. – jegyzem meg, hiszen ha Lisbeth rájön a gyógymódra és láthatóan elég bizakodó, akkor a másik hármat, akire nekünk már nem futja is áldozhat időt, de azt fizesse meg ez a gazember.
Arra a kijelentésére a férfinek, hogy a gyógyítás ne itt történjen nem tud mit mondani, ez is a gyógyítótól függ, ezért kérdőn néz Vogon-ra.



Az alku csak nem akar kedvezően alakulni, de végül is Lisbeth sem egy jótékonysági intézmény és nem fog harcba szállni jól megtermett férfiakkal, hogy ismeretlen nőkön segítsen.
- Pedig ez nekem nem külső, hanem belső bajnak tűnik, amit étel okozhat. Talán az ő gyomruk nincs a maga kásájához szokva. – mondja kissé mogorván a flegma válaszra, mert szívesen megetetné a kapitányt a saját ételével.
Elgondolkozva nézi a hat nőt, azokkal, akik a földön fekszenek talán nem éri meg kínlódnia, ha nem vihetik el, ezért a sárkányosra, az amazonra és a szőkére bök, láthatóan azok még bírják.
- Ezek megérnek egy próbát, de ha nem itt, akkor is kell egy hely, ahol elkészíthetek egy izzasztó helyet, ami elég zárt és kb. négy ember fér el benne szűkösen és a többi is, amit kértem. – néz most már egyértelműen a kereskedőre.

Vogon leszámolja az erszényéből a húsz pénzt, a többiek jól láthatják, hogy van még nála bőven. Ám az egyezség alapján nem kockáztat többet, mint amennyire bíznak magukban a lányok. A kapitány pedig gyorsan kitessékeli őket, mint valami rendbontók. Vagy még inkább mint vendégek, kiknek jelenléte és fogyasztása már így is próbára tette volna a türelmét. Láthatóan örül, hogy megszabadulhatott a „romlott” áru egy részétől.
Hamarosan újra a parton találják magukat, ahol a fejkendős tünde egy váratlan ötlettel áll elő.
-Mi lenne, ha nem csak végig mennénk a parton, de a lányok megmosakodnának és kicsit rendbe szedhetnék magukat. Még a tiszta folyószakaszon, ahol nem fekáliás a víz.
*Hatan voltak és Szaurus, a Beebebrox lova. És előttük az éjszaka.
-Utána kerítek egy városi szegényt, aki befogad minket estére és olcsó pénzért biztosítja a szükséges felszerelést. Én hiszek a kapitánynak, mert reggel két rabszolgát is vettem tőle és az egyiknek semmi baja nem volt. Igen fürgén csúszott ki a vevő kezei közül, amint lekerült róla a bilincs. De a másik elhányta magát az utcán és ugyan olyan fekete okádéka volt, mint azokban a bilikben.
*A telari elfelejtette eddig megemlíteni, hogy miért volt olyan biztos benne, hogy fertőzés miatt kellett néhány lányt a fedélközben hagyni, akit olcsón vehetnek meg.
-Legalább száz rabszolganőt adtak el a mai nap és direkt szétnéztem a többieknél is. Az egy másik is a szemem láttára okádta le a kikiáltó emelvényt, annak is fekete hányása volt.



A megvett lányok:

Egyáltalán nem ágál vagy javasol mást a rabszolgakufár, csak szó nélkül kifizeti az összeget, amit a kapitány kér és máris vihetjük a lányokat.
Ezek szerint nem foglalkozik vele, hogy a maradék hármon is lehetne talán segíteni, inkább hagyja őket meghalni, ha úgy hozza a sors, de ez már nem az én bajom, vagyis a mi bajunk.
Hiszen még abban sem lehetünk biztosak, hogy a kiválasztottak megmaradnak, ha Lisbeth nem jól teljesít.
Minden esetre ezek a lányok legalább tudnak járni és hamarosan már megint a parton találjuk magunkat, most már három személlyel gyarapodva és még semmit nem tudva arról, hogy miként tud majd nekilátni a gyógyító a munkájának, hiszen nekem nincs ötletem hová mehetnénk.
Ekkor áll elő Vogon egy ötlettel, ami részemről teljes egyetértésre talál, mert a nők felől áradó szagok, nem épp a legjobbak, így nehéz lesz emberek közé vinni őket.
Aztán meglepődve nézek a kalmárra, hiszen eddig azt ügyesen nem hozta szóba, hogy miket tapasztalt a saját és mások rabszolgájával kapcsolatban, amit erről a hajóról vettek.
- Ez azért nem semmi! Mindezt csak most mondod? Mire vártál eddig? Gondolom nem akartál kockáztatni, hogy ne menjünk bele az üzletbe, mi? – vágtam rá dühösen, amivel Lisbeth is teljesen egyetértett, aminek mérgesen hangot is adott. – De most menjünk, hogy a gyógyító tehesse a dolgát. – javasoltam és a férfivel kapcsolatos neheztelésemet és véleményemet egyelőre mélyre rejtettem.

A férfi elsétált egy kellemes kis részhez, ahol a folyónak volt egy vakvágány szakasza, ahogy a földműveske mondták, holtága. Itt nyugodtabb volt a folyás és jóval kevésbé meredek a part. Ideális a fürdéshez, ruhák mosásához. A vörös hajú jobbnak látta, ha lovával együtt hátat fordít és a sötét elf nő és a boszorkány majd elrendezi őket.
Először a sárkánylány ment le anyaszült meztelenül, kezében fogva a ruháját. Már csak arra lett figyelmes Vogon, hogy rohanást vesz észre a szeme sarkából. Amikor oda fordult hát nem az amazon futott teljes sebességgel elfelé?
-Vigyázzatok a többiekre!
Azonnal felugrott a paripájára és üldözőbe vette. Egy papírsárkányt vett elő és erősen meglendítette. Egy háló volt az aljára kifeszítve. A menekülő feje felett suhant el, mikor íját megfeszítve kilőtte a gyenge fából készült szerkezetet, ám a barna csaj gyorsan fordult és mire lehullott volna a csapda rá, már ki is kerülte. Nem volt mit tenni, újabb nyílvesszőt a húrra helyezve vágtatott utána.
A szende felbuzdulva társa sikerén azonnal el kezdett rohanni a másik irányba. Míg a tetovált lány kíváncsian figyelte a fejleményeket a vízből.

Hagytam, hogy Vogon vezessen, hiszen ő volt itthon, biztosan tudta, hová kell menni, hogy meg lehessen ejteni azt a tisztálkodást, hogy aztán egy kis pénzzel elérjük valamelyik szegényebb háznál, hogy biztosítsák azt, ami a gyógyítónak kell.
~ Milyen figyelmes! ~ mosolyodom el magamban, amikor a férfi még a lovát is elfordítja a víztől, ahol a lányok majd levetkőzve megfürödhetnek, sőt a ruhájukat is kilögybölhetik, míg nem tudunk szerezni nekik valami……többet takaró holmikat. Nem vagyok a meztelenség ellen, ha van célja, de valószínűleg eladni is jobban tudjuk őket, ha normálisan néznek ki.
A tetovált lány azonnal a vízbe megy, tétovázás nélkül levetkőzve, azonban a bőrruhás harcos lány egy perc habozás nélkül futásnak ered, ahogy esélyt lát a menekülésre.
~ Bolond! ~ kapom utána a pillantásom, ahogy Vogon nekilódul, hogy elfogja és nem kételkedem benne, hogy meg tudja tenni, hiszen a parton nincs búvóhely  és lovon azonnal utoléri és ahogy látom eléggé felkészült az elf ilyen esetekre.
- A betegség elől nem futhattok el! – kiáltottam el magam, ahogy a másik, az előbb még oly engedelmes barna is futni kezd az ellenkező irányba.
Elmosolyodom és megvillan a tekintetem, miközben ujjaim a hátára mutatnak és megidézem a bénítás átkát.
- Ne olyan sietősen! – megyek utána, hogy összeszedjem, mert látom Lisbeth figyel a már vízben lévő mozdulatlan lányra.



Most, hogy már elhatározta Lisbeth, hogy miként fogja kúrálni a lányok betegségét, már csak az a fontos, hogy találjanak egy nyugodt és megfelelő helyet és akkor máris kipróbálhatja, hogy a megfelelő gyógymódot alkalmazta-e.
De közben megállnak, hogy a három nő valamivel kellemesebb külsőt kapjon egy kis mosakodás által, ami bizton rájuk is fér.
Ez azonban nem megy simán és hamarosan hárman háromfelé vannak és neki nem marad más hátra, mint , hogy biztosítsa befektetését és a tetovált lányra förmedjen, fenyegető arcot vágva.
- Ha megmozdulsz, megetetlek valami víziszörnnyel.
Általában eddig is elhitték az emberek róla, hogy képes ilyesmikre, hát akkor most él is vele.

A lányokat úgy tűnt, nem érdekli a betegség. Sokkal hamarabb nem akartak rabszolgák lenni, mint betegnek nem. És ez az elmúlt napokban is így maradt.
A bénultság átka könnyedén megfagyasztja a második szökevényt és ISIS hatalma úgy tűnik elég, hogy a vízben ácsorgó se tegye meg, amit gondolt. Nem is sejtik, hogy épp azon filózott, hogy ha most gyorsan áttempózza a folyót, akkor bottal üthetik a lábát. És vagy bele hal a betegségbe vagy nem, az már mások dolga.
Ám sokan nem tudják, hogy a lovak rövid távon lassabbak, mint az ember, mert a testtömegük és masszív izomzatuk nehezebben gyorsul, mint a kétlábúaké. Ám ez nem jelentett hosszú távon menekülést az amazonnak se, pedig az életéért futott ő is.
Amikor végül beérte a rabszolgakereskedő, akkor hátulról rávetette magát a nyeregből és elkeseredett viaskodás vette kezdetét. A nő próbált akár körömmel is hadakozni ellene, de hamar rá kellett jönnie, hogy Vogonnak rossz gyerekkora volt. Sokszor bántották és csak úgy tudta távol tartani magától a piszkálódásokat, ha nagyobbat üt és jobban ért a kardhoz.
Felrepedt, vérző szájjal rácibálta vissza a többiekhez. És dühösen a földre lökte.
-Vége volt a kedves énemnek. Két vasláncom van, mostantól kezdve ketten lesztek mindvégig vasra verve. A harmadikat meg lelövöm íjjal, ha még egyszer szökni próbál valamelyikőtök.
*Egy méretes pofont lekevert a szendének is, hogy az a földre zuhant tőle.
-Nem én mondtam, hogy ne haljatok meg ott, ahol elfogtak titeket. Megtehetjük, hogy a lehető legkellemesebben töltjük el a kényszerű közös időnket vagy nehezíthetjük egymás dolgát.
*Ezzel előhúzta a korbácsát és nyomatékosan markolászta. Ám miközben a sárkányos csaj kijött a vízből és már rajta volt a ruhája, a férfi dühösen cibálta le az újabbról a ruhát, hogy saját kezűleg dörzsölje le a koszt a vízben. És a várakozó szende úgy érezte, hogy addig is le kell mondania a védelmében a maga szemszögét.
-Én nem akarok betegek között lenni. Csak azért akartam kijönni arról az átkozott helyről, mert ott mindenki halálra van ítélve.
Én már meggyógyultam, napok óta nem hányok. Csak nem vitték el a tálat mellőlem és hagyták, hogy egymás után betegedjünk meg. Láttam, mi történik. Az első megbetegedést a legtöbben túlélik. De aki másodjára is megbetegszik, majdnem mindegyik meghal. Engedjetek el és ígérem, összekeresem nektek az árt, amivel tartozok! De nem akarok a közelükben lenni.
*Eközben a harcos nő igyekezett kirángatni a karját az elf kezei közül és a mélyből feltörve két fuldoklás között ő is megszólalt.
-Én sem vagyok beteg. Sosem voltam az. De... -hirtelen belé fojtotta a szót, hogy a Beebebrox ismét a víz alá nyomta- Ha egyszer kiszabadulok, arra mérget vehettek, hogy mindenkit megölök közületek. Dögö...
*Úgy tűnik, hogy a furcsa páros alaposan felhúzta egymást. Ami adódhat a jellemükből is. Egy emberkereskedő nyilván nem viseli jól, ha szökik az áruja. Míg a harcos teremtést viszi előre a vére.

Csak miután visszarángattam a szökevényt, akkor jutott eszembe, hogy végül is nem vehettem biztosra, hogy a sötét elf mágiám itt is működik, de szerencsére így volt és ezért most már kicsit magabiztosabban néztem a vízben mozdulatlanul álló sárkányos lányra, aki legalább megfogadta a gyógyító tanácsát és meg sem próbált szökni.
Uráldur asszonyaként sem voltam a híve a kínzásoknak, de neveltetésem és a zord Zevadari élet nem is okozott ebben a tekintetben nekem lelkiismeret furdalást. Az igaz, hogy ok nélkül nem szerettem, ha rongálják a rabszolgákat, de azzal is tisztában voltam, hogy társadalmunk jólétének alapja a katonáskodás, az állandó rablóhadjáratok és a rabszolgák voltak.
Fej csóválva néztem, ahogy a kereskedő legyűri a vadlányt, aki természetesen mindent megtett a szabadulásért, még ha erre egyébként sem volt sok esély, hiszen hová futhatott volna és meddig?
De végül a férfi kerekedik felül és nem kell közbeavatkoznom, majd a megtépázott lányt visszarángatja és a többiek elé löki.
Az én általam elfogott lány sem ússza meg, az is megtapasztalhatja a kalmár nagylelkűségének határait, amivel egyet kell, hogy értsek, hiszen nem nézhetem jó szemmel, ha akadályoznak ezzel a hazajutásomban.
- Nekem is meg van a hatalmam hozzá, hogy fájdalmat vagy szenvedést osszak nektek, de szökni bizonyosan nem szöktök meg előlem, még bilincs nélkül sem. – teszem hozzá mindegyik lánynak külön-külön a szemébe nézve komoran, hogy érezzék komolyan beszélek.
Persze ezek után már a nyelvük is megered és bőszen tagadják, hogy bajuk lenne, főleg a barna az, aki közlékeny lesz, bár a másikat, az amazont, inkább Vogon fürdetési módszere szakítja félbe időnként.
- Nem érdekel, hogy mit hordtok itt össze-vissza és igazából jelentősége sincs! – rázom meg a fejem. – Lisbeth elvégzi amit el kell végezni, aztán újból megvizsgál benneteket. Ha gyógyultak vagytok, akkor pénz értek nekünk, amire szükségem van, hogy haza jussak és senki nem fog közületek keresztbe tenni nekem. – jelentem ki felcsapva az állam, villogó szemekkel.
- Eredj mosakodj te is, mert ha nekem kell, akkor nagyon fájni fog. – ígérem a szendének.



Lisbeth most nem szól egy szót sem, úgy látszik nélküle is jól mennek a dolgok, bár kicsit sajnálja a lányokat, de hát ilyen az élet, neki sem volt fenékig tejfel, amíg eljutott oda, hogy a maga lábára állt. Szép ez a három teremtés, biztos lesznek férfiak, akiket hamar az ujjuk köré csavarnak és akkor jó életük is lehet. Neki egyelőre nincs dolga, majd, ha a férfi szerez neki helyet, akkor nekiláthat a dolgának.
Ha igaz, hogy a lányok nem betegek, akkor sem árt nekik a tisztító kúra.

Az éjszaka során Vogon szerzett egy lepusztult viskót egy városi szegénytől, aki befogadta őket és kicsit száraz kenyérrel és vízzel kínálta őket. És készségesen megadta a teret és az eszközöket, hogy Lisbeth segítségével kiizzadhassák az összes létező és még meg nem kapott betegséget is.
Kora hajnalban az amazon hangjára keltek a közös vendégszobában.
-Tegyetek már oda egy kis tüzelőt a kályhába, mert lehet már nem is ég. Nem tudok aludni egyszerűen ettől a hidegtől.
*A boszorkány is érezheti, hogy egész testében remeg és főleg a keze fázik, amiből sugárzik át a kellemetlen érzés minden porcikájába. Ám a Beebebrox és Uráldur felesége kimondottan meleg szobában ébred.
Mivel a rabszolgakereskedő már nem bízott bennük, ezért kezüknél-lábuknál összekötözte elalvás előtt a három lányt. Ha kinyitják a szemüket, azt láthatják, a harcias barna csaj valóban vacog. Ám a sárkányos lány állapota látványosan javult, már alig látszik szájának színén az elváltozás.
És hamarosan ideje megenni a reggeli kását, amit a szegény ház minden lakója fogyasztani kénytelen, hiszen nem jut jobb nekik.

Most már a lányok meghúzzák magukat, meg aztán Vogon sem kukoricázik sokat, szépen megláncolja a két renitenst, aztán végre elindulunk, hogy kerítsünk egy helyet, ahol a gyógyító elvégzi a rituáléját.
A pénz hamar megoldja a helyzetet és az első alkalmas, bár nem túl tiszta és szűkös helyen, de megállunk éjszakára és, amíg Lisbeth végez.
Én a művelet elvégzése után behúzódom egy sarokba és miután a férfi biztosította, hogy a befektetéseink nem lépnek meg, mert alaposan megkötözi őket, a fáradtság hamar legyűr, meg aztán biztos vagyok benne, hogy éles fülem felkelt, ha baj van.
Ezért azonnal felébredek, ahogy a bőrruhás lány panaszkodni kezd.
- Hideg? Itt nincs hideg! – nézek a lányra, aztán a többiekre, és kezd nagyon gyanús lenni a dolog, mert látom, hogy Lisbeth foga is vacog. – Azt a ragyaverte gramorra pofáját neki! Nem űzted el a kórságot, te sarlatán! – kiáltok a nőre dühösen felpattanva. – Ez a te hibád! Soha nem jutok vissza a népemhez! – rántom elő a kardom, hogy szétvágjak valamit vagy valakit.



A hely, ahol megállnak nem valami fényűző, de dolgozott már rosszabb körülmények között is, így nem panaszkodik, főleg, hogy megkapja a vizet és a takarókat, amivel egyfajta kis szaunát készít és ahol, a már kellően felhevült kövekre szórja az övén függő kis tasakból a gyógynövényeket, majd vizet locsolva rá izzasztó gőzt fejleszt, majd mikor elégnek érzi az időt, kiparancsolva a lányokat, hideg vízzel önti nyakon őket. Elképzelése szerint ennek hatnia kell és reggelre már messze tűnik a kórság.
Aztán mikor pirkadni kezd és hidegrázásra ébred, na meg az amazon is erre panaszkodik, már tudja, hogy nagyobb a baj, mint gondolta. És, ha ég ez nem lenne elég, a sötét elf nő arra készül, hogy rajta verje le a veszteségét meg valami számára rejtélyes fajtabéliek keresését.
- Én mindent megtettem! Nem én tehetek róla! – húzódik a lehető legmesszebb a self nőtől, készen rá, hogy elmeneküljön, bár a lába olyan gyenge, hogy nem biztos, hogy elbírja.