Nagyon irigylem Vogon békés lelkiállapotát, ahogy még csak el sem komorodik, vagy a szemöldöke sem emelkedik meg, mikor próbálom rávezetni, hogy ez a világ, nem az ő világa. Sőt, mondhatni a szeme se rebbent. Én is elég hidegvérűnek gondolom magam, de mikor én kerültem álmomban az ő helyzetébe, azért sokkal idegesebb voltam.
- Jó, hogy ilyen optimistán állsz a dolgokhoz, ritka egy képesség és igazi kereskedői hozzáállás. – nézek rá meglepetten, egyrészt a békés beletörődése miatt, másrészt mikor elmondja, hogy az ö népében is van sötét alfaj, de azt száműzték. – Őket, hogy hívják, ha te sötét elfnek vallod magad és hol élnek? – teszem fel a kérdést azonnal. – Nálunk az erdei tündék azok, akik barátkoznak az emberekkel, de még ők sem szívesen keverednek, nem igaz szerelmem? – pillantok a hallgataggá váló férjemre, akin szemmel látható a döbbenet. – A mi népünk nem keveredik, hiszen akkor elveszítenénk az erőnket, ami fajunk sajátja. – borzongok meg a gondolatra is. – Minket itt keményre edzett a birodalmunk és ezt másoknak is el kell ismerniük. – szorítom meg Uráldur kezét. – És mivel kereskednél Vogon, ha megkérdezhetem? Hiszen nem tudok róla, hogy „árut” is hoztál volna magaddal. Itt nem találsz rabszolgákat csak a bányákban, mert ott van szükség a legtöbb munkaerőre, máshol e világon meg tudtommal elítélik ezt. - várom férjuram megerősítését.

Mind a két szürkés bőrű házigazda megdöbbenve és undorral fogadta a gondolatot, hogy a fajok -köztük a drowok- keveredjenek. És a vendégük nem fogyott ki a szóból.
-Nálunk öt alfaj is ismert. Bár Lanurián csak négy található meg belőlük, a zöld elfek, a vér elfek, a fehér elfek és ami én is vagyok, a sötét elfek. Nem rég fedeztük fel VadLand kontinensét ahol már elkezdtek átjönni körülnézni a kék elf testvéreink.
Nekem azért vörös a hajam, mert minden ősöm a családfán több mint tízezer évvel ezelőtt vérelf volt. És nálunk is a sötét mágia használata szürkére színezi a bőrünket. Ám a családom az áttérés közben kifejlesztett egy speciális varázskenőcsöt, amivel semlegesíteni tudjuk ezt a hatást. Így kívülről megmaradt a fehér bőrünk, még ha ténylegesen nem is vagyunk már vér elfek.
De ennyit az én családomról! Visszatérve a kérdésére, tényleg nem értem, miért ragad le mindenki a rabszolgáknál. A családom nem rabszolgakereskedő és engem sem csak erre tanítottak. Tökéletesen értek a könyveléshez és a piaci mechanizmusokhoz, melyek minden árut mozgatna.
*Uráldur ekkor érezte úgy, hogy közbe kell szólnia.
-Vogon! Ha megengeded egy percre. Nálunk nincs piac és pénz. Használunk néha aranyat, de minden amire szükségünk van, azt mi állítjuk elő a szolgákkal. Akik ellátják a maguk területén a lakosságot és felfegyverzik a hadsereget. És bár nincs ellenemre, hogy megismerj minket, számolnod kell azzal, hogy az a világ, amiben éltél, és ami mindent pénzben mér, azt senki nem szeretné itt bevezetni.
*Higgadt és türelmes maradt a két férfi, láthatóan nem igen izgultak amiatt, hogy a beszélgetésben a Beebebrox és a többiek nézőpontja igen messze esik egymástól.

Most akár még hasznát is vehetjük, hogy Vogon ilyen bőbeszédű és láthatóan nem tartja vissza semmi rosszindulatú gyanakvás, hogy ne ossza meg velünk azt, ami az ő világában megszokott és én, de láthatóan férjem is, figyelmesen és érdeklődve, helyenként megdöbbenve hallgatjuk.
~ Zöld, fehér, vér és sötét elfek, na és kékek is! Azt hihetném mindezt most találja ki, hogy elkápráztasson bennünket, de hát nyilvánvaló azzal a vörös hajával és a fakó bőrével, hogy nem tartozik ismert világunk egyik fajához sem, ha csak………nem valamiféle félvér…….. ~ elmélkedek beszéde közben.
Hiába, népünk sajátja a gyanakvás, hiszen életünk során számtalan intrika, merénylet és egyéb támadás ér minket, nehéz hitelt adni ennek a ……történetnek és ha nem lett volna ez az álom előző éjjel, valószínűleg Vogon barátunk már egy kínzókamrában dalolna.
- Hmm……csak….álmomban….ezzel foglalkoztál, ez lehet az oka, de akkor ezt hagyjuk egyelőre.
Ekkor Uráldur is megszólal és rávilágít a kereskedő egyik sarkalatos problémájára, ami birodalmunkban eléggé megnehezíthet az életet, vagyis mondhatnám ellehetetleníti az optimista elképzeléseit.
- De szívesen meghallgatjuk, hogy milyen az élet a te világodban, hogy miként éltél eddig és merre jártál, persze csak, amit úgy gondolod megosztanál velünk. – vetettem fel, hogy ne vegyük el azonnal az összes kedvét. – Talán van mit tanulnunk egymástól, ami mindkét fél számára hasznos lehet. – finomítok a helyzeten, bár meglepő módon férjuram is teljesen békés most az idegennel.

Vogon hosszan beszél egy olyan világról, ahol az emberek nem éltek. Csupán pár évszázada szálltak partra és az őshonos fajok rovására először erőszakosan, később pusztán létszámukkal foglaltak el területeket. Mire a Beebebrox megszületett, a kontinens legnagyobb része már az ő kezükben volt és közöttük nőtt fel. A nehéz múlt ellenére nem neheztel rájuk, jól beilleszkedett az elmondottak alapján. Ám elég rossz véleménnyel volt a városról, ahol élt. Telart csak egy pöcegödörhöz hasonlította részben a mindent átható ürülék bűzétől, részben az emberek egymásra oda nem figyelésével.
Ám a rabszolgapiac számára jó is volt, meg rossz is. Sok kereskedő kapzsi és leginkább nem tisztességesen játszik. Mágusoktól varázsszereket vesznek nem ritkán, hogy a legszebb árujukat megbűvölve felverjék az árat és ezzel neki, tisztességes kalmárnak okozzanak kárt. Hiszen így érdemtelenül költik el a pénzt a módosak, gyakran piszkos trükkökkel kiszorítva az egyéni vállalkozót, hogy a legszebbeket megvegyék.
Elmeséli, hogy aki nagy tételben foglalkozik ilyesmivel, nem ritkán fegyveres őröket fogad fel. És a kikötőnél megbízza őket, hogy szorítsák hátra a riválisokat és ne engedjék őket licitálni és nézelődni, amíg meg nem vették azokat, amik számukra a legkedvezőbb.
És persze beszél arról, hogy mennyire fontos, hogy felvásároljanak mindannyian, még ha vannak viták köztük, hiszen ez motiválja a csatatéren a harcosokat, katonákat, hogy ne öljenek meg másokat, hanem hagyják választani őket. Lényegében az egész az élet védelméről szól.
És beszél ismeretlen istenekről és istennőkről...


/Köszönöm a játékot!/