A reggel -mint oly sokszor- nem érkezik túl kellemesen. Még csak pirkad kívül, de bent nem a Nap első sugarai fogják vörösre festeni a falat. Uráldur neje feldúltan és kardot rántva támad az álboszorkányra, akit okol azért, hogy megint nem a férje mellett ébredt.
Vogon határozottan teszi a vállára a kezét hátulról.
-Nem az ő hibája. Mindenki tévedhet, az a kérdés, hogy rendbe tudja-e hozni. Nincs sok kedvem nekem is meghalni ebben a ragályban. Ha nem ígért volna gyógyító tudást a kuruzsló, akkor én a Vén Kujonból egyenest az északi hegyekbe lovagoltam volna az orkokhoz, hogy távol legyek ettől a helytől, mikor emberek százain tör elő a kór.
*Érezhetően ő is dühös volt, bár nem elveszett múltja és otthona miatt, neki csak az életben maradás a legfőbb szempont. Az ezer esztendejéből még csak százegynéhányat élt meg. És mindig aggódott, hogy egy balfogás túl rövidre vágja a többit.

Mióta csak felnyitottam ezen az átkozott világon a szemem, azóta gyűlt bennem a feszültség és a szende lány megregulázásával csak egy töredék részét engedtem ki. Most azonban forrt bennem a düh, hiszen lehet, hogy itt fogok búcsút inteni az életemnek, ezen az ismeretlen helyen, ismeretlen emberek között és még csak el sem búcsúzhatok szeretett férjemtől és gyermekeimtől. Egy sötét elf sem kíván ilyen halált magának, akkor inkább magam vetem le magam egy szikláról a mélybe.
De előtte magammal viszem azt, aki miatt most nem, hogy jobban, hanem sokkal rosszabbul áll a szénánk, mert elbízta magát.
Nem sok hiányzik, hogy leszeljem a fejét a gyógyítónak a nyakáról, csak a kalmár szavai állítanak meg, és bár még mindig remegek a dühtől, de leengedem a kardom.
- Jól van. – szólalok meg pár mély levegő és kis szünet után. – Kap még egy esélyt, de ha nem produkál látványos eredményt, akkor pénz helyett a fejét veszíti el. – villan vészjóslóan a szemem a sarokban kuporgó nőre.



Teljesen biztos volt benne, hogy a kúrája hatásos lesz és most azzal kell szembesülnie, hogy nem, ráadásul az a démoni nőszemély még a fejére is pályázik nyíltan megfenyegetve, hogy ha nem sikerül meggyógyítania a betegséget, akkor megöli.
Lisbeth rettegése ellenére mérges lesz a szavak hallatán és megfeledkezve róla, hogy az erőviszonyok most nem neki kedveznek, nem tudja megakadályozni magát abban, hogy vissza nem vágjon.
- Látod, hogy milyen állapotban vagyok? Vagy ne adja az ég vak vagy? Nem kell, hogy fenyegess, hiszen a saját érdekem is az, hogy megtaláljam a gyógymódot, ha nem vagy bolond, magad is beláthatod. – áll fel, bár remegnek a lábai és nem a kard látványától.
Oda botorkál a vadlányhoz és megtapogatja bőrét, belenéz a szájába, megvizsgálva a nyelvét és a tokát, megtapogatja a hóna alját, majd hümmög egy sort.
Újabb vizet tesz fel forralni, majd az egyik üvegcséből önt bele keveset, aztán pár gyógyfüvet is tesz bele. Amikor készen van, tölt magának és az amazonnak is, de a többiekhez is szól.
- Nyugodtan ihattok belőle ti is, ártani nem árt, olyan, mint egy keserűbb tea. Ha ez nem segít, akkor sem lesz szükség a kardodra. – néz kissé gúnyosan az elf nőre.

A dolgok kezdtek jobbá alakulni, és a díszes öltözetű nő is kezdett lecsillapodni meg a gyógyítójuk is magára talál lassan betegségében. Hamarosan gyógyteához hasonlót készít, amit a szende nem ürít ki, egyenesen tele tölt.
Fekete hányás jön ki a torkán és görcsös rándulásában pont a pohárban kötött ki. Bár felhígult, nem kell éles szem, hogy lássa Lisbeth, hogy pont olyan az állaga, mint tegnap az ágytálban.
-Nem értem. -szólalt meg a sárkányos lány- Te már nagyon régen nem tettél patkányt.
*A nő elsápadva, hitetlenkedve rázza a fejét és próbál eltávolodni az asztaltól.
-Mondtam, hogy én nem akarok betegek között lenni. Aki evett a patkányból elsőre majdnem mind meggyógyultak. Nekem nincs újabb esélyem. -szemébe könny szökik- Ha most nem tudtok tenni velem valamit, akkor meg fogok halni.
*Elkeseredettnek tűnik és láthatóan sokkolta a tudat, hogy újra beteg. Elmondják ketten, hogy a hajón valami baj történt és ezért úgy hallották a fenti kiabálásokból, hogy lassabban haladnak a kelleténél. Az étel egyre ritkábban jött, először csak minden más nap, utána harmad nap. A végére már volt, hogy kimaradt egy-egy hét.
A patkányok úgy hullottak, mint ősszel a legyek és ők örültek annak, hogy csillapíthatták az éhségüket. Akik ettek belőle, azoknak beszíneződött az ajka, fekete hányás miatt sokszor kellett üríteni az ágytálat. Majd néha meggyógyultak, máskor pedig fekete daganatok jöttek a bőrükön. És akinél ez bekövetkezett, pár nap múlva meghalt.
Hamarosan a szende ajka egyre mélyebb lila lesz és retteg attól, hogy nehogy kiütések jöjjenek. A többieket hibáztatja, mert ő meggyógyult és direkt nem evett újra. Ő a sárkányos lánnyal ellentétben azt állítja, hogy figyelte a halottakat. Döntően meggyógyultak, akik elsőként kapták el. És teljesen tünet mentesekké váltak. De aki másodjára elkapta, az szinte mind meghal. A harmadikat pedig már senki nem élte túl, ha eljutott odáig.
A harcos bőrruhás didereg, ahogy Lisbeth, de ő állítja, hogy sosem fanyalodott a patkány húsra. Jó erőben volt az út elején és több tartása van mindig is ennél.

Én már nem értek semmit és csak abban reménykedhetek, hogy a gyógyító végül mégis eltalálja a betegség ellenszerét és nem lesz veszteségünk és magunk már nem betegszünk meg.
Ha mégis rám törne a kórság, akkor előbb a fekete-fehér hajú nőt küldöm magam előtt a másvilágra, abban biztos vagyok és ő is az lehet, ha látja a szemem villanását.
A barna hajó lány egyre betegebb lesz és már elég rosszul is néz ki, a teáját sem képes meginni, hanem csak valami ocsmányságot okád ki a száján, mint amit a hajón is láttunk.
A bőrruhás még csak didereg, de nem tudnak egységes álláspontra jutni, hogy miért betegek, bár hallhatóan a patkány menüt okolják.
- Mi ez a betegség? Biztos vagyok benne, hogy nem a patkányok okozták, hiszen Lisbeth nem evett semmi ilyet, vagy rosszul tudom? – nézek a nőre, mert végül is alig fél napja ismerjük. – Hatni fog az a lötty? – kérdezem idegesen, de a kardot nem eresztem el.



A gyógyteának hatnia kéne, ez Lisbeth utolsó bizodalma, de a szende mosolyú lány hirtelen, még a folyadék megivása előtt elhányja magát és a fekete gyomortartalom nem épp a legjobb omen. A jósnő megijed, hogy nem lesz képes meggyógyítani a kórt és itt fog meghalni, de egyben biztos, hogy nem a rágcsálók evése váltotta ki, ha a barna hajú lány és az amazon sem evett belőle. Ő maga meg biztos nem.
Ha viszont nem étel, akkor valami olyan, ami a levegőben terjed és akkor senki nincs biztonságban.
- Nem lehet az étel! – állítja határozottan megrázva a fejét. – ha meg a kór ragályos, akkor fertőtleníteni kell! Mindent és mindenkit itt. – int körbe. – Kakukkfű és kamilla kell ide. – kotorászik a kis szütyőjében. – Ez teaként és a parázsra szórva belélegezve is hatnia kell.
Ennél jobbat nem tud, ha ez sem hat, akkor feladja, nincs több ötlete, eddig ez mindig bevált, de persze ő sem csodatévő mágus.
- Ha nem használ, akkor kell egy varázstudó doktor. – mondja Vogon-nak.

A rabszolgakereskedő figyeli a fejleményeket és egyáltalán nincs meggyőződve arról, hogy a sarlatán érti-e azt, amit csinál. Vagy egyszerűen csak átverés az egész, mint oly sok más. De a homlokán végig szaladó izzadság cseppeket látva nincs kétsége afelől, hogy most a boszorkány is bajban van.
ISIS rosszul viseli a fejleményeket, ám a Beebebrox mégis Lisbeth mellé áll ismét, ami a végszót illeti.
-Azt hiszem, igaza van. Nincs értelme kockáztatnunk hatástalan gyógymódokkal az életünket. Mi szabadok vagyunk egyelőre és ha elmegyünk a fehér rendhez, biztosan meggyógyítanak bennünket. A pénz veszhet, de semmire nem mész te sem vele, ha belehalsz a gazdagságba.
Valószínűleg őket elkobozzák és a Verembe lökik, hogy ne fertőzzenek új embereket. És azt hiszem, a hajóról is beszélnünk kell, úgy is kérdezni fogják. Még van idő utána menni a ma eladott összes árunak!
*A lányokon a sor, hogy döntsenek. Az álboszorkánynak ez anyagi csőd, ISIS számára pedig beláthatatlan messzeség, hogy eljusson Gwaith-dúrba és beszélhessen az itteni sötét elfekkel.

Egyáltalán nem vagyok meggyőződve, hogy a gyógyító tényleg tudja mit csinál és nem csak a kétségbeesés beszél belőle, bár eléggé határozottan állatja, hogy képes megállítani a betegséget.
Vogon azonban láthatóan semmit nem akar kockáztatni és én bár a pénzem bánja, de hajlok, hogy a tapasztaltabb kalmár szavának higyjek és inkább veszni hagyjam a lányokért kapható pénzt, de élve jussak el a népemig, ahol remélem végre megtudhatom, hogy mi történhetett velem és mit keresek itt, vagy hogyan juthatok vissza. A sötét elfeknek nagyon jó mágusaik vannak.
- Részemről rendben. – bólintok rá kis gondolkodás után.



Tényleg elég kétségbeesett Lisbeth ahhoz, hogy még kissé maga ellen is beszéljen, még ha elég határozottnak is hangzik, amit a kórról mond, de semmit nem akar kockáztatni, főleg nem az életét, bár az a 20 darna, ami valószínűleg itt elég sok pénzt ér, fájó veszteség, de olyan nyomorultul sem akar elpusztulni, mint azok a rabszolgák a hajón.
- De ő nem beteg. – int a sárkányos tetovált lány felé, mert talán rajta még be lehet hozni a veszteséget, ha eldugják valahová. – Őt eladhatjuk és legalább a pénzünk egy része megmarad.
Már persze, ha túl éli, de bízik a főzeteiben még.
- De meg fogunk gyógyulni! – teszi hozzá. – Csak egy kis idő kell.
Ha minden jól megy, akkor órák múlva már látni a hatást.

Úgy tűnik, hogy Lis magára maradt a véleményével. Bár az egészséges eladását ISIS még nem kommentálta, ám az emberkupecnek ez sem tetszett.
-Ne gondolja senki, hogy én fél napra kiállok vele a piacra, miközben ti a mágusoknál gyógyultok! Egyébként is! Nélkülem honnan tudnátok, hogy hova mentek?
*Talán meglepő a mások lelkét is eladni képes vörös hajúról, hogy ha az élete komoly veszélyben van, a legkevésbé sem törődik a pénzzel. Bár a fegyveres harctól nem riad vissza, ám most egy olyan veszéllyel néz szembe, ami ellen családtagjai -a mágia oltalma miatt- sokkal védettebbek. Ám ő még csak nem is érdeklődött a gyógyítás iránt, a varázslás sötét oldalának egy periférikus részének tartotta.
Lényeg, ami a lényeg, ő ragaszkodik ahhoz, hogy vagy együtt mennek a rabszolgapiacra és ha kell egész napon át ott vannak. Vagy nem válnak el egymástól egyetlen rab őrzésére sem, hanem mindenkit visznek a Fehér Toronyba.
Ha előbbi mellett döntenek, akkor elindulhatnak a város utcáin egy magas kerítéssel elzárt terület felé. Bár annak idején a piac nyílt placcából különítették el, lényegesen különbözik tőle. Az első dolog volt, hogy hat méteres tégla fallal körbe vették és a kapukat a városi katonák őrzik. Ám Telar plusz bevételt remélt nem csak a helyek bérléséből, de hamarosan fából ácsolt emelvények nőttek ki a földből és félig földbe süllyesztett cellák újabb bérelhető plusz forrást, hogy a gyorsan gazdagodó vállalkozók igényt éreztek plusz infrastruktúrára az üzlet kezelésére és felügyelésére. Ma reggel is bőségesen vannak kissé sápadag eladásra váró rabszolgák a tömlöcökbe vagy a fa emelvény alá összeeszkábált egyszerű ketrecekben.
Ha inkább a gyógyító rendet választják, akkor gyors tempót diktálva a lovas érkeznek meg, az amazont és a szendét láncon a lova után vezetve, a sárkányos lányt pedig a két nő kísérve. Az épület egyáltalán nem emlékeztet egy bástyára, csupán megszokásból mondják mágusok tornyainak az iskolák központjait. Inkább úgy néz ki, mint ha egy földszintes házhoz hozzá toldottak volna egy emeletest, majd egy magasabb emeletest. És lépcsőzetesen emelkedik felfelé.
Belépve a Beebebrox próbálja gyorsan összefoglalni az első fehérköppenyesnek, akit lát, ám az csak egy segítő ápoló, nem ért túl magas szinten az ilyen dolgokhoz. Az egyik kórterembe vezetnek titeket és hamarosan jön egy igazi orvos. Majd őt felváltja egy másik, ki a nyavalyák terén avatottabb. Végül egyre másra adják a kilincset, mígnem egy ezer éves mágus mester kerül elő, bár egy igen jól tartja magát átlag embernek tűnik külsőre.



*Alaposan kikérdez titeket és megvizsgál, majd így szól.
-Hmmm... Érdekes. Sosem találkoztam még ilyennel. Egyelőre úgy tűnik, hogy a patkányok betegek voltak ám nem csak evés során terjed. Ki érintkezett kézzel a fertőzöttekkel?
*Vogon elhúzódik a többiektől ijedten és Lisbethre mutat.
-Ő még a hányásukat is megvizsgálta. Folyton a közelükben matatott.

Láthatóan és hallhatóan a többiek nem osztották Lisbeth bizakodását arról, hogy mind meg fognak gyógyulni és még Isis is megrázta a fejét, amikor a jósnő azt vetette fel, hogy talán legalább az egészségeset eladhatnák. Láthatóan nagyon aggódott valami miatt és a legkisebb mértékben sem akart kockáztatni, de végül a beszédet a férfire hagyta, aki határozottan beszélve elmondta, hogy nélküli itt senki nem fog boldogulni és ő meg nem hajlandó egyedül semmilyen bizonytalan tényezőbe belemenni.
- Jó, szóval nem bíztok benne, hogy meggyógyulunk, de akkor meg azt javaslom menjünk mielőbb a gyógyító rendű mágusokhoz, mert ha nem használ a fertőtlenítés és a tea, akkor jobb, ha az idő nem ellenünk dolgozik és időben ismerik fel a kórt. – mondja kicsit már idegesen Lisbeth, hiszen most az ő bőre is veszélyben van, de a többiek is tisztában vannak vele, hogy az övéké is.
- Ne vesztegessük eladással az időt, menjünk egyenesen a mágusokhoz. – bólint rá Uráldur asszonya is, nem sokat gondolkozva, mert nem szeret a bizonytalanságban ücsörögni.
Felkerekednek hát és mindannyian, rabszolgástól Vogon nyomába erednek, aki biztos léptekkel vezeti a csapatot a varázstudók és gyógyítók fehér rendjéhez, hogy ők vegyék át a gyógyítás terhét, amivel Lisbeth talán nem tud megbirkózni, akármennyire is igyekezett és most nem is akart átverni senkit.

Miután megérkeztek, nem soká már egy kórteremben találják magukat, ahol egyre másra adják egymásnak a kilincset a mágusok, egyik jobban hümmögve, mint a másik, míg végül előkerül a legtapasztaltabb, ha a halk beszédnek hitelt lehet adni és akit nagy tisztelettel kezelnek és aki legalább már mond valamit, még ha nem is túl biztatót, ráadásul a kalmár azonnal bele is keveri, egy perc habozás nélkül.
- Próbáltam rájönni, hogy mi lehet ez, de csak az étel nem okozhatta, hiszen én például nem ettem olyat, mint ők. – néz dühösen a kereskedőre, aztán a mágusra. – Arra jutottam, hogy ez a levegőben is terjed és elég gyorsan fertőz, ezért fertőtlenítő növényeket használtam, de senki nem biztos az eredményben. – vonja meg a vállat keserűen. – Ők nem nyúltak semmihez. – mutat Vogon-ra és Isis-re, kihúzva magát és felemelve az állát.

-Van egy jó hírem, meg egy rossz hírem, szivi! -fordul oda a már gyógyításban is kissé eredményt szerző Lisbeth-hez- A jó hír az, hogy ha a szendének jók a megfigyelései, márpedig magunk között szólva jó sok ideje volt ott ücsörögni a raktárban, hogy nem fogsz belehalni az első hullámban. Mivel szakavatott gyógyítók kezeiben vagy, ritka nagy blama lenne, ha egy olyan betegségben patkolnál el, aminek az első körét minden fajta gyógyító segítsége nélkül is ötből négyen simán átvészelik.
A rossz hír az, hogy szintén a kis barátnőnk feltételezésére hagyatkozva lesz egy második hullám is, amit alig van esélyed túlélni.
Nos, hogy miért is vagyunk itt? Addig kicsit kavargatjuk a löttyöket, jól eldumcsizunk a közelmúlt eseményen és várjuk a temetésed. Vakszerencse, ha közben rájövünk, hogy mi a baj. De azért pár hókusz-pókuszt elvégeznék rajtatok, ha nem rohantok nagyon a kriptába.
*Ezzel kezét végig húzta mindenki testétől alig pár centire, miközben fehér fény aura vette körbe. És újra megszólalt.
-Van egy még rosszabb hírem. Még mindig nem tudom, milyen szarba nyúltatok ott a hajón, de mindannyitokban ugyan az a fertőzés van. Azt hiszem, ilyen statisztika mellett én jobb is lesz, ha visszavonulok a szobámba és szép csendben olvasgatok, míg az összes beteg fel nem dobja a talpát.
*Ezzel botjára támaszkodva kisántikált az ajtón. A bent maradók -a rabszolgák is- kapnak enni, sokkal jobbat, mint a szegény ember házában. Ám ennél több nem történik.
Pár órával később vissza jött a doki és egy vaskos, bőrkötésű könyvet hozott magával.
-Van egy jó nagy mákotok. Átolvastam a régi feljegyzéseket és leírásokat. Hatszáz évvel ezelőtt volt egy furcsa eset, de nem itt, hanem a fővárosban, Varianban. Ugyan így egy távoli kontinensről hurcolták be és azt hiszem, meg van a megfejtés.
*Vogon felhajtotta a kinyitott könyv borítóját, mert észre vette, hogy a fehér rend nagy méretű jele mellett az egyik sarokban a kedvenc mágusainak, a fekete mágusoknak a pecsétje is megbújik. A könyv címe csak hat betű volt. Pestis.
-Itt ugyan azt leírják, amit ti. A Fekete Halálnak nevezték akkoriban, mert az embereknél nem volt ritka, hogy fekete hányás jelezte a vég kezdetét. De az első jel ott is a patkányok gyors pusztulása volt. A Fehér Rend úgy gondolta, hogy nem ők indították el, csupán gyengébb volt a védettségük ellene. És az emberek is hatalmas tömegben haltak meg. Náluk először a szájuk, később a testük is elszíneződött, gyakran fekete kelések jelentek meg rajta.
Ugyan azt a megfigyelést teszik, mint a kis barna. Többször visszatér a betegség és sokszor a teljes gyógyulás tüneteit mutatja a beteg, mielőtt a végzetes hullám kitörne. Ígéretes ápoló lenne... más körülmények között.
Két módszert javasol a veszteségek csökkentésére. Karanténba kell zárni a már fertőzötteket, ezt már az elmúlt órákban elkezdtük, szerencsére. És önöknek hála tudjuk, hogy nem csak azokat, akiknél látható, de következetesen utána kell járni az összes rabszolga eladásnak.
-Én nem megyek a Verembe. Én szabad vagyok, erről ne is álmodj!
-Nem kell pont oda bedugnunk téged, nyugodtan megdögölhetsz bárhol. Csak próbálj ne hozzá érni senkihez!
A másik javaslat, és röhejes módon ráhibáztál, gyógyfűtudó. Csak a tieidnél sokkal erősebb méregtelenítést és mágikus energiaátvitelt használunk. Néha segít, ráadásul még nem kapták el olyan régen a betegséget.
*Igazából lassan rájöhetnek, hogy ha bármit egy kicsit is másként csináltak volna, azzal csak távolodtak volna a megoldástól és a legapróbb információ eltitkolásával is -vagy figyelmetlenségből nem derült volna ki- valószínűleg az egész városon, de a távolról ért vásárlók miatt nagy valószínűséggel az egész kontinensen végig söpört volna egy minden képzeletet felülmúló dögvész.
Miközben várják a gyógyulást, lesz bőven idejük megismerni egymást. Az itteni kedves emberek (a rabszolgakereskedő nem is remélte volna) nem tartották fontosnak, hogy elvegyék tőlük a vásárolt lányokat és hatan van idejük kibeszélni az életüket, ami ide vezette őket.

Vogon elmeséli, hogy harminc éves kis kölyök volt, mikor az apját az egyik felfedezőútjáról a fehér ork kísérői holtan hozták vissza. Az anyja magára maradt a gyerekekkel és a textil- és ruhanemű boltjával a fővárosban. És érintőlegesen megemlíti, hogy ő az egyetlen, akinek semmi képessége nincs a mágiára -ő így gondolja-, talán ezért különült el mindig a többiektől. Sokkal jobban szeret a természetben járni és a békés, csendes éjszakákat.




A sárkányos lány már a hajón is mesélt nem túl izgalmas életéről, ami akkor vett fordulatot, mikor a sárkány törzs ősellensége kiirtotta a faluja férfiait. És sosem lesz már semmi olyan, mint régen.




A harcos amazon elmondja, hogy ő képzett fegyverforgató, számos csatában részt vett zsoldosként. Nagyon hitt önmagában, számos alkalommal kísért gazdag embereket veszélyes vidéken át. Bár az utolsó megbízója ritka pocsékul vezette seregét és bár háta mögött volt a háromszoros túlerő, elvesztette a döntő ütközetet ő pedig fogságba esett. Ám a halált még akkor sem érezte olyan közel magához, mint amikor belázasodott és kézzel foghatóvá vált az élete vége.



A szende sokáig csak annyit volt hajlandó elárulni, hogy ő ártatlan volt a rabszolgasorsba esésében. Egy férfi volt az, aki becsapta és akarata ellenére törvénytelenül eladta egy Vogon félének. Ám ahogy egyre több minden megosztanak a többiek és kultúrájuk különleges ételeiről is mesélnek már, sejteti halványan, hogy egy bordély házban dolgozott önként, jó élete volt, de mikor váratlanul adósságba került a tulaj, a legtöbb lányt eladta.


*Pár nap múlva mindenki meggyógyul. És Vogon egyre jobban az eladásról kezd el elmélkedni. Ideje vissza szerezni a befektetést és még hasznot is hajtani rajtuk. A rabszolgalányok óvatos utalgatásaira csak annyit válaszol.
-Kockáztattam és nyertem. Ha meghaltatok volna vagy elszöktök a folyónál, senki sem sajnált volna engem.

Megdöbbenve néz fel a váratlan megszólításra és a közvetlen hangra Lisbeth, de aztán a következő kis előadástól, amit a mágus ellejt, köpni-nyelni nem tud, csak hallgatja elhűlve.
Azt hitte, hogy ha idejönnek, azonnal kiderül, hogy mi a baj, miért nem működtek a gyógyfüvei, a teái, amik eddig mindig segítettek, erre meg kiderül, hogy a varázsosok sem tudják milyen kórról van szó, de nem, hogy zt eltitkolnák, vagy finoman utalnának rá, nem! Belevágják a képükbe, hogy máris áshatják a sírjukat, mert meg fognak halni.
Kissé döbbenten lép hátrébb, amikor a férfi mágikus erejével fordul hozzájuk és tenyerét elhúzza a teste előtt és most még az sem vigasztalja, hogy a szarban nem csak ő meg a rabszolgák vannak, hanem mindenki, a nemes elf nőt és a kalmárt is beleszámítva.
- Hát ennél jobb hírt is hallottam már és kíméletesebben. – nyögi ki, mikor a mágus elbiceg, mert még mindig nehezen teszi túl magát a hallottakon.
Nem akar meghalni! És főleg nem itt és így!
Nem sokkal később aztán, miután feszült csendben emésztik a hallottakat és Lisbeth az ételhez is alig nyúl, ismét megjelenik a mágus és most legalább azzal jön, hogy a betegség nevét már kiderítette, de ettől még nem fognak meggyógyulni, ha csak nem valami vakszerencse folytán.
Ha nem haldokolnának, akkor még büszkén ki is húzná magát, hogy nem rontott el semmit, sőt talán még a súlyosabb tüneteket meg is akadályozta.
Annyi viszont biztos, hogy innen vagy holtan vagy gyógyultan fogunk távozni, de legalább addig sem az utca mocskában kell fetrengeniük, mert kidobják őket.
Nincs más hátra mint várni, közben mindenki elmond valamit magáról, így a rabszolga lányokról is kiderül ki, hogyan és honnan került ide, még Vogon is közlékennyé válik és róla is megtudnak ezt-azt.
- Én jóslásokból élek, de sok rosszakaróm lett az idők folyamán, azonban mikor már úgy nézett ki, hogy megtalálom a boldogságomat és gyógyítóként is élhetnék, elfogott az inkvizíció, mert boszorkánysággal vádoltak és aztán………..- elgondolkozik, mert nem emlékszik utána mi volt, - Azt hiszem talán elengedtek, de elveszthette az emlékezetemet és itt tértem magamhoz. – mondja el röviden a saját történetét, nem látván okot rá, hogy a lényeget eltagadja, hiszen nem tett semmi rosszat mostanában.
Ezek után kérdőn néz a nemes elf nőre, ő még nem mondott semmit.

ISIS


Rossz hírek tömkelege egymás után és csak kapkodom a fejem, hogy milyen mély gödörbe keveredtünk. Dühös vagyok, hogy ez velem történt meg. Ahhoz vagyok szokva, hogy én irányítom az eseményeket és nem az teper le engem. Milyen világba csöppentem, ez nem lehet igaz!
NEM! Nem fogom itt megadni magam és meghalni, valami ocsmány nyavajában, mert ezek itt képtelenek megoldani!
Már a számon van, hogy parancsba adjam, hogy azonnal hívjanak valakit, aki tudja mi a teendő, mikor rájövök, hogy ezzel nem fogok elérni semmit.
Villogó szemekkel nézek végig mindenkin, aztán a szoba sarkban lévő szekrényhez megyek és kiengedve a gőzt magamból, szisztematikusan szétverem az ott álló asztalkát, miután minden kiderül.
- Ez jól esett és most mindenki szedje össze magát. Én ki akarok innen jutni! Engem vár a férjem és a gyerekeim! – jelentem ki izzadtan, de határozottan.
- Én Zevadar Pók nemzetsége fejének neje vagyok és a férjemnek szüksége van rám. Nem fogok itt lefeküdni és sajnálni magam. Meg fogok gyógyulni és ajánlom, hogy ti is így tegyetek, különben magam vágom el a torkotokat. – szusszanok fel és ezek után békésen leheverek az egyik ágyra.

ISIS határozott fellépése után, hogy márpedig életben maradnak a napok teltek és egyre rosszabb lett minden. A fehér mágusnak igaza volt, mindegyikükön kijött a betegség jele. Bár ajkaik nem színeződtek el, úgy tűnik ez csak a patkányevőknél van, ám egy idő után szinte törülgetni is hiába valónak tűnt testüket, úsztak egyfolytában az izzadságban. És leverte őket a lábukról a kór.
Ám ahogy elmúlt és várták az újabbakat, csak nem érkezett meg. Az idő valóban relatív, és visszagondolva szinte meg sem tudnák most már mondani, hogy több, mint egy hónap telt el, de makk egészségesek voltak és már a dögvészről szóló nagy könyv is azt írta, hogy aki negyven nap múlva is életben van, az sosem lesz újra beteg.
Az utolsó napokon ugyan úgy együtt ültek enni az asztalnál.
-És mi a tervetek ha innen kikerültök? Egész jól összeszoktunk, nem igaz? -veti fel a szende.

A mágusnak igaza lett még abban is, hogy a én és Vogon is megbetegedtünk. Nem éreztem magam jól, sőt egyre rosszabbul voltam, ahogy rajtam is megmutatkoztak a kezdeti tünetek. Nem maradt meg bennem semmi és akkor ijedtem meg igazán, hiába adtam a határozottat, amikor fekete hányást produkáltam én is
Minden nap egy újabb kín szenvedés és rettegés volt, mind egymást figyeltük, hogy ki lesz még rosszabbul. Szakadt rólunk a víz és még szerencse, hogy elég lepedőt kaptunk, amit magunkra teríthettünk, mert a ruhánk hamar csatakos lett. Szó se róla a mágusok, vagyis a nekik dolgozó cselédek lelkiismeretesen gondoskodtak rólunk és enni is kaptunk, bár az jóformán pocsékba ment……az elején.
Aztán……reménykedni kezdtünk, amikor ismét megjött az étvágy és a hidegrázás, láz is elmúlt és nem tért vissza.
A nagy tudású mágus azt mondta, hogy ha legalább negyven napig nem betegszünk meg újra, akkor vehetjük úgy, hogy meggyógyultunk.
Egyre jobban éreztem magam, bár a honvágy is egyre jobban gyötört és egyfolytában a férjemre és lánykámra gondoltam, hogy mi lehet velük és vajon Uráldur mit gondolhat az eltűnésemről.
Magamba mélyedve ülök az asztalnál, ahol már befejeztük az étkezést, mikor a barna rablány érdekes felvetést tesz, amire felkapom a fejem és egyben a kalmárra nézek.
- A terv nem változott, legalábbis nem tudok róla, hogy igen. – vonom meg a vállam .
Nem vagyok szívtelen, de nekem a hazajutás az első.
- De ha van egyéb javaslat, nyitott vagyok. – tárom szét a karom, hiszen ha jobbat ajánlanak a saját áruknál, akkor talán a kereskedő is meggyőzhető.



Nagyon örül, mikor kiderül, hogy napok, majd hetek elmúltával sem jönnek vissza a kórság tünetei, pedig már párszor azt hitte Lisbeth, hogy a halálán van.
Egyre biztosabb benne, hogy a fertőtlenítés használt és a jobb minőségű ételek is, amit kaptak, különben most nem beszélgethetnének az asztal körül.
A jósnőnek is kellene a pénz, de tény és való, hogy a több mint egy hónapnyi összezártság, elbizonytalanította és a lányokra már nem tudott úgy gondolni, mint holmi eladandó tárgyakra.
- Talán a lányok megkereshetnék valami mással is az árukat valahogy. – mondja zavartan. – Talán segíthetnek is, mármint a haza jutásban neked, vagy neked a munkában. – néz egyikről a másikra.

A vörös hajú úgy néz rá hirtelen az álboszorkányra, mintha az épp az értékei ellopásáról beszélt volna.
-Ezek a beszélgetések nem vezetnek soha semmi jóra. Mégis miféle munkára gondolsz? Álljanak ki az utca sarokra?
Ha meghaltak volna vagy a folyónál nem állítjuk meg őket és lemenekülnek, akkor senki sem sajnálna most engem. Kockáztattam és nyertem, a sötét elfnek van igaza. -néz ISIS-re- De van egy ajánlatom. Ha ki akarsz szállni az üzletből, akkor nyugodtan kiszállhatsz. Én becsületes rabszolgakereskedő vagyok. Mindannyian ugyan annyit adtunk be. Ha választasz egyet, azt megtarthatod és nem kell jönnöd velünk eladni a többit.
Gondolom világos a véleményem. A ti pénzetekkel azt csináltok, amit akartok. Énnekem elég a maradék egy ára. Ez így fair.
*Vádlón néz sötét ruhájában a férfi a sarlatánra.

Lisbeth próbál valahogy a két szék között nem a pad alatt kikötni, de nem tehet róla, a gyógyítókén t élt élet Aligátor oldalán, úgy látszik ellágyította. Na meg aztán alapból nem volt egy rabszolgakereskedő alkat, tudta jól és látta is, hogy miként bánnak néha ezekkel a szerencsétlenekkel és nem volt szíve a hónapos ismeretség után, amikor megtudta, hogy ezek helyett a lányok helyett akár ő is ott ülhetne most, hiszen ha a kapitány nem öli meg, belefuthatott volna ő is ilyen bandába, aki eladta volna.
- Nem tudom, hiszen soha meg sem kérdeztük őket, hogy mihez értenek igazán, csak róla tudjuk, hogy akár megtehetné. – húzza össze a szemét, ahogy a férfi beszól neki és néz pont a barnára, aki elmondta, hogy egy kuplerájban dolgozott.
Aztán mikor Vogon felajánlja, hogy szálljon ki, dühösen pattan fel és rábólint
- Rendben őt választom! - bök a szendére, maga sem tudja pont miért ő rá, csak ép ő ül hozzá a legközelebb. – És ezennel elválnak útjaink. Különben sem az én dolgom, amiben jártok, én csak meg akarok élni itt vagy máshol ez nekem mindegy, csak ne bukkanjon fel Al-Sziszi.

ISIS

Kezdett érdekes fordulatot venni a történetünk, mert Lisbeth-nek is meg volt a maga véleménye és bár nem érintett meg a dolog, őt is meg tudtam érteni, hiszen ő is elmesélte mi történt vele, így tudtam, hogy maga is sanyarú sorssal lett megáldva, de hát ember volt, nem volt túl meglepő.
Vogon ajánlata tényleg fair volt, így nekem sem volt kifogásom, főleg nem, hogy engem továbbra sem a pénz motivált.
- Igazad van, vidd őt. – bólintottam én is, aztán Vogon felé pillantottam. – Nekünk is mennünk kéne már, hogy rendezzük a dolgomat.

Az útjuk hamar elválnak és Szaurus nyergéhez láncolva a két rabszolganővel indulnak a piacra. Egy percig sem adott kételyt számukra, hogy a legszigorúbban megtorolja, ha bármivel próbálkoznak. Szívében érezte, hogy rosszul eshetett a két csajnak, hogy egyikük elsétál szabadon, míg ők ugyan azt élték át az elmúlt nagyonl hosszú időben, a rabszolgagályára fellépés pillanatától, és mégsem kerülik el a sorsukat.
A járvány és a botrány, hogy ez a kereskedelem okozta majdnem egy tízezer fős város pusztulását és a harag a minden igyekezet ellenére elhunyt rokonok miatt jelentős árkedvezményt hozott az extra bérelhető felszerelés között. Így bár a Beebebrox általában csak kiáll a piacra, nem fizet más az évi bérleten túl, most egy pódiumot bérelt és mellette egy kis házat, mely végeredményben tömlöc volt. A legigényesebb vásárlók kedvence és nagykereskedőké. Elfedi amit el kell fednie. És ez nem az itt megfordulók szépsége, csak a nyomoruk, hogy milyenek, mikor reménytelenül várakoznak, hogy egyik kézből a másikban kössenek ki.
Ám ma a bérleteseknek ingyen volt. Bár kevés ember halt bele a betegségbe, azok között több olyan nagypénzű rabszolgahajcsár volt, akik ezeket rendszeresen kifizették. Kisebb seregre való fizetett őreik voltak és nagy tételben vásárolták fel a legjobb minőségű árut. A város úgy tűnik, próbálta kedvezményekkel mihamarabb pótolni őket, hogy később mások tudják kifizetni ezeket a költségeket.
-Te tartsd bent a kis tüzes teremtést, míg én felviszem a sárkánylányt! -jobban bízott a tapasztalatában és beszélőkéjében- Arra feltétlenül ügyelj, hogy ha balhézik a csaj, akkor odakint ne lássák!
*Már a nyílegyenesbe értek és egy dolog boríthatta csak fel a sikert. Ha azt hiszik, hogy lázongó rabokat árul, az áruk könnyen eshet. Meg szerette volna akadályozni.
Mielőtt fellépett volna a pódiumra, különleges illúzióval borította be, mely nem változtat a külsőn, csupán kiemeli az őt nézőben a kívánt benyomásokat. Ezt használta akkor, mikor Lis-zel elsőként találkoztak. És ezt használja, hogy még formásabbnak véljék a sárkánycsaj idomait. Ő szomorú szemekkel nézett le egyfolytában és beletörődve vette tudomásul, hogy negyven darnáért valaki más tulajdona lett.
Eközben a bőrruhás egy hang nélkül várta a sorát, hogy őt is felvigyék és eladják. Szája penge vékony lett, ahogy összeszorította és egyfolytában a drow nő szemeibe nézett. Kezeit Vogon a biztonság kedvéért hátra kötözte, így állt vele szemben a rács rosszabbik oldalán.
Végül kinyílt a nyikorgó ajtó és kikísérték őt is ugyan olyan hangtalanul. Végig szorosan markolta hátul a karját az elf férfi és a lépcső felénél a fülébe súgott.
-Ha bármivel megkeseríted a dolgot, akkor úgy megkeserítem én is az utolsó közös percünket, hogy egy életre megemlegeted.
*Kicsit megtorpant ott, de a kufár lökött rajta egyet és utána gond nélkül tovább ment, egyenesen az új életet jelentő deszkákra.
Amikor elkezdte az amazon dicsérését, mozgást érzett az ujjai között. Ijedten és gyanakodva pillantott oda, a nő viszont karjai kirángatása helyett illegette magát és mindig úgy fordult, hogy minél jobban megszemlélhessék bájait. Kígyó mozgásával hergelte és felizgatta az egyre több licitálót.
Nem akarta rá önteni a bűbájt, hiszen egyetlen váratlan mozdulat, mellyel meg akar szökni összeomlasztotta volna az elért sikert. A rakoncátlan a mágia hatására kezelhetetlen, megrögzött lázadónak tűnhet. És mennyire igazuk lenne? Nem akarta az esetleges rossz érzéseket is felerősíteni, a nő gyönyörű volt és magtól is eladja magát, bármit csinál.
Ám a rabszolga tovább mutogatta magát és végül úgy döntött, kockáztat. Engedte, hogy az illúzió hatására még jobban lenyűgözze az érte érdeklődőket. És feszülten figyelte a pillanatot, amikor végül konfliktus alakul ki köztük. Erősen megmarkolta a lány karját, mikor az le akart hajolni és visszarántotta. A nézők értetlenül és érdeklődéssel nézték az amazon reakcióját, aki jobb lábát felemelte és lassan -Vogon fogására támaszkodva- átdugta a két keze között. Majd felemelte a bal lábát és szemérmesen próbálta takarva tartani a felemelkedő bőr miniszoknyája alatt az intim részeket, ám nem könnyítette meg a dolgát, hogy kezei továbbra is feszítve voltak magasan.
A közönségen kitört a röhögő görcs és mikor a kicsit kényelmesebb helyzetben lévő kezével az eladó lány beletúrt a hajába, felszökkent az ára. Ötven darnánál jártak és nem volt hátra sok, amíg hatvannál megállt. Az amazon pedig hátra dobta a haját, mielőtt lesétált volna engedelmesen a rabszolgakereskedővel az emelvény mellé és megvárta, míg megírják a szerződést. Kifizetik az árat. A Beebebrox feldobta a levegőben a nagy halom pénzzel teli erszényt, majd elkapta. A vevő eldőlt. Elég sok itt a tolvaj, nehogy lába kelljen.
Az előbbi dolgok egyikéhez volt köze két egymáshoz kötözött karnak és egy ökölbe szorított kéznek. Vogon odébb állt, hogy minél több helyet adjon a rohanó amazonnak. A rabszolgapiacon sosem tudhatja a legsötétebb elf sem, hogy ki van vele és ki ellene. És kivel kötsz legközelebb szövetséget.
Lelke mélyén meghatotta az amazon, aki szintén nem tudott elmenni érzelmek nélkül az elmúlt hónap mellett. Egy hónap, amíg össze voltak zárva. És viszonozta élete megmentését, mielőtt végre hajtotta az eredeti tervet.


ISIS a következő percben arra ébred, hogy valakinek a keze hozzá ér. Ahogy kipattannak a szemei, Uráldur lehunyt szempilláiba merednek. Férje mellett van az ágyban, aki átöleli, mielőtt erőt venne magán a felkeléshez.
-Jó reggelt, Drágám! Hogy aludtál?


/Lisbeth története még folytatódni fog, de tapasztalt gyógyító lett és immunis a pestisre és néhány más járványra. Bár nem mindegyikre. A betegségekkel való ellenállást ISIS is megkapja./

Lisbeth elment a szende lánnyal, Vogon meg a lova mögé láncolta a másik kettőt, hogy az eredeti elképzelések alapján áruba bocsássa a város e féle kereskedésre kijelölt területén őket, hogy a magfelelő összeg a rendelkezésére álljon és végre elindulhassunk a népem felé. Alig vártam már ezt a pillanatot.
Nem mondom, hogy nem éreztem semmit, amikor a lányok elkeseredett arcára néztem, akik talán a betegségünk és az azt követő lábadozás alatt reménykedni kezdtek. Talán ha lett volna pénzem, akkor kifizettem volna őket a kalmárnak és hagytam volna őket szabadon, magukban boldogulni, ránézésre elég rátermett volt hozzá mindkettő, de nem volt semmim, így azt meg nem kívánhattam a férfitől, hogy a maga kárára cselekedjen, hiszen ő ebből élt.
Mivel nem ismertem e hely előzményét, nekem semmi szokatlan nem tűnt fel a fallal körülvett vásártéren, ha csak az nem, hogy elég kevés kereskedő volt kinn, hogy kínálja a portékáját, amik a világ minden tájáról meg voltak találhatók itt.
Bekísértük a lányokat egy pódium alatti, rácsokkal elkerített részébe, ami láthatóan több „áru” elszállásolására volt alkalmas és erre volt kialakítva.
Nem sokat habozott Vogon, máris vitte fel elsőnek a sárkány tetovált lányt, hiszen a vevők zajongása alapján már elkezdtek gyülekezni és fenn akarta tartani a lelkesedésüket.
- Nem lesz vele gond! Ugye?– biccentek a kalmár felé, miközben szemem a nyugodtan ácsorgó amazonra villan. – Csináld a dolgod ügyesen, aztán induljunk végre útnak. Nyomaszt ez a hely. – teszem hozzá egy fintorral.
Látom, hogy a férfi elemében érzi magát, de nem tagadhatja meg kalmár jellemét, az aggódást, hogy valaki vagy valami beleköp a levesébe és akkor nem kapja meg a legmagasabb árat, amit szeretne.
- Remélem jó helyet kapsz majd. – biccentek a letörten távozó lány felé is, ennél többet úgy sem tehetek érte.
Később hallom a bekiabálásokat, ahogy némelyek a tetszésüket és véleményüket fejezik ki. Vogon érti a dolgát.
- Ne nézz így rám! – bököm meg az amazon fedetlen hasát, nem túl erősen, csak úgy figyelmeztetően. – Nem én találtam ki a rendszert, ráadásul örülj, hogy életben maradtál, a hajó kapitánya már pár nap múlva a vízbe lökött volna.
Hamar elkelt a másik lány, így Vogon meg is jelent a harcosnőért és mivel tartott annak ellenkezésétől, továbbra sem vette le róla a kötelet.
Most már én is kijjebb mentem, hogy lássam mi történik, de szerencsére a lány mintha még segíteni is akart volna a kalmárnak, illegette-billegette magát, szinte provokálta a nézőket.
Nekem az egész gyanús volt, hiszen az előbb még majd megölt a tekintetével, ezért feszülten figyeltem mi lesz. Láttam, hogy Vogon is ideges, de hagyta a lányt kelletni magát, az árak meg mentek felfelé rendesen, főleg, ahogy a kezének kényelmesebbé tételért produkálta az akrobata mutatványt.
Aztán vége lett és a duplájánál is többet kapott Vogon érte. Még akkor is nyugton volt a lány, amikor a szerződést megkötötték és a vevő kifizette az árát, de aztán……………….
Aztán meglódult a világ az amazon körül, a „gazdája” kifeküdt, a lány meg cikázva rohant a tömegben, nem sokára már nem is lehetett látni.
~ Ezt a meglepetést! ~ húzódott mosolyra a szám, amikor láttam, hogy egy pillanatra felvillan Vogon arcán az elégedettség, de azonnal visszatért a kalmár és sajnálkozva segített a pórul járt vevőnek.
Egy kéz érintését éreztem a vállamon és önkéntelenül rámarkoltam, mert az hittem tolvaj…………….

- Uráldur? – nyílott tágra a szeme, ahogy kedvesem arcát megpillantottam magam felet, ahogy kedvesen mosolygott rám és szívem nagyot dobbant.
A saját ágyunkban voltam a puha párnák és takarók között, miközben férjem ébresztgetett szerelmes öleléssel. – Uráldur……..sose hagyj el engem. – ragadtam meg hevesen és csókoltam meg olyan hévvel, hogy biztosan kiserkedt még a vére is. De kellett nekem!

Uráldur szája mosolyra húzódott, mikor felébredt felesége.
-Miért? Kivel feküdtél le az este?
*Nem tudta hova tenni a zavart arckifejezést, de azt látta első pillanatban, hogy rosszat álmodott és közelebb húzta magához, ő pedig bújt hévvel csókolva. Amikor már elég volt, a haját simogatta, hogy megnyugtassa kedvesét.
-Ha akarod, küldök egy futárt, hogy ma nem megyek a táborba. Itthon maradok.
*Nem volt szokatlan, néha előfordult ilyen. És az előkészületek jól álltak. Most pedig ISISnek szüksége van rá. Nem akarta ilyen viharvert állapotban itt hagyni egyedül, mintha nem is békésen telt volna el számukra az elmúlt hónap.
Ám ha Mohamed nem megy a munkához, a munka jön Mohamedhez. Az emberei tudták, hogy ilyenkor is változatlanul zavarhatják és több kisebb-nagyobb ügy után épp segített a főzésben, mikor egy újabb katona érkezett.
-Uram! Elnézést, hogy ilyet hozunk a házába, de ezt látnia kell. Nem tudjuk, mit kéne vele csinálni. Azt állítja, hogy sötét elf és nem létező helyekről hadovál. De... Ő nem olyan, mint mi!
*Ezzel másik kettő bekísér egy láncra vert vörös hajú elfet.
-Helló! Üdvözlöm nagyságodat és a kedves nejét. Én Vogon Beebebrox vagyok a híres sötét elf Beebebrox családból. Talán vettek már valamelyik rokonomnál valamilyen árut. Évezredekig visszamenve kereskedők vagyunk.
Nem tudom, hogy kerültem ide, épp Ambaronból menekültem egy nagy csapat ork elől akik nem tudom, miért támadtak rám. De Telarban élek. Fogalmam sem volt, ha lezárt részre tévedtem, ahogy -mint említettem- arról sem, hogy egyáltalán hogy kerültem ide.
*A rabszolgakereskedő láthatóan nem ismeri fel a nőt, zavartan pillantgat egyikőjükről a másikra.

A kedves mosoly megnyugtat és kezdem belátni, hogy valószínűleg igaza van és csak egy rossz álom volt az egész, bár azért kap tőlem egy megrovó pillantást, amikor viccelődni kezd.
- Sosem feküdnék le mással, de valaha is komolyan gondolnád, akkor biztos nem vigyorognál ennyire. – csapok játékosan mérgesen a vállára, de ez már a megkönnyebbülés jele.
Minden esetre elég nyomasztó álom volt, hogy vágyjam a szerelmére és teste érintésére, így lelkesen bólogattam, mikor felajánlotta, hogy kivesz ma egy szabad napot.
Persze szokásosan ez sem tartott sokáig, de mire megjött az első futár, már megnyugodtam és szerencsére rendbe is szedtük magunkat heves ágycsatánk után.
Felszabadult lettem a közelségétől és örömmel vettem, mikor el-elszabadulva teendőitől, még a konyhában is besegített.
Ekkor érkezik egy pók egyenruhás katona és egészen váratlan bejelentést tesz, amire kérdőn nézek páromra.
Uráldur intésére egy vörös hajú elfet vezetnek be és nekem tányér nagyságúra tágulnak a szemeim és egy sikkantás hagyja el a számat a megdöbbenéstől.
- Ez nem lehet! Az csak egy álom volt! – rázom a fejem és dermedten meredek a láthatóan szintén zavarodott férfira, aki viselkedésében semmiben nem tér el az álmomban lévő Vogon-tól, de nem látom a szemében a felismerést.
- Vogon Beebebrox, emberek kufárja, nem ismersz meg? – emberelem meg magam és lépek felé idegesen, mert itt valami nem stimmel és egy ilyen helyen, mint Zevadar ez sosem jelent jót.

Uráldur értetlenül pillantgat hol a fogolyra, hol az asszonyára.
-Ti ismeritek egymást?
*A katonák nem különben vannak zavarban, de őnekik nem osztottak itt lapot. Csak kérdő tekintettel várják, hogy valamit kihámozzanak a történtekből. Sosem láttak még vörös hajú tündét. Csak akkor láttak, ha a kémek befestették a hajukat. Ám jó alaposan megvizsgálták és ennek itt a haja tövétől piros a fejkoronája, a bőre pedig természetes fehérnek tűnt. Tűnt, vagy nem tűnt; nem olyan, mint egy erdei, de drownak sem hasonlít.
-Nem, asszonyom. Sajnálom, de nem emlékszem magára. Pedig egy ilyen csinos vásárlót nehezen felejt el a kereskedő.
Épp nem rég láttam egy gyönyörű ruhát, ami tökéletesen menne az alakjához... csak anyám kereskedésében hagytam. Fekete, testhez simuló, selyem koktél ruha...

Férjem kérdése kizökkentett a dermedtségből és az eszem is kezdett már működni, ami rögtön felvetette a súlyosabb dolgokat, hogy ez az egész itt előttem, lehetetlen!
Este lefeküdtem, aztán……aztán abban az ismeretlen világban ébredtem, ahol hónapokat töltöttem ennek a férfinak és még négy másik nőnek a társaságában, - és reggel az ágyamban ébredtem, Uráldur mellett. Álom volt!
De akkor mit keres itt ez a vörös elf, akivel soha máshol nem találkozhattam, mert ilyen fajta nincs!
- Szerelmem……ez az ember…..abban igazat mond, hogy sötét elf, de…….de nem a mi világunkban. – szorul el a torkom attól, amit mondani fogok és nem szívesen teszem, hiszen itt vannak a katonák is, akik minden szavamat lesik.
Talán nem kéne azt hinniük, hogy az Első Lord felesége megbolondult.
- Ezzel a férfival álmomban találkoztam, abban az álomban, amiből reggel ébresztettél. – nézek kétségbeesetten férjemre, mert talán életemben most először, nem tudom mit kéne tennem.
Szemem a kereskedőre szegeződik ismét, aki most sem tagadja meg magát, bár a ruha említésére megemelem a szemöldököm.
- Úgy emlékszem rabszolga kufárként keresed a kenyered, nem?
Aztán megrázom a fejem, hogy így próbáljak megszabadulni a rossz érzéseimtől.
- De ez valami mágia lehet csak. Valaki így próbál minket összezavarni.

Az Első Lord zavartan, szemöldökét összehúzva hallgatta szerelmét. Oly gyönyörűnek indult látszólag ez a nap... számára. ISIS egy borzasztó álomból ébredt és már úgy hitte, megnyugtatta a jelenlétével, de most hirtelen a rémálom megelevenedik. És még abban sem biztos, hogy a felesége szeretné-e, ha megvédené tőle -mondjuk az idegen halálával- vagy inkább utána járjanak a dolgoknak.
Felülkerekedett benne a kíváncsiság és mindent tudni akarás rögeszméje.
-Nos, néha előfordul. -kedvese füléhez hajolt, bár így is hallották a többiek- Állítólag a démonok használnak fel ilyet céljaik elérésében. Több eset is volt már, hogy valaki sebekkel ébredt, amiket álmában szerzett. Máshol találta magát. Ám isteneink hallgatnak mindezekről.
*Remélte, hogy most már megnyugszik élte párja. Még ha őt magát inkább csak egyre gondolkodóbbá tették a saját szavai. És gyanakodott arra, hogy nem az ő érdekeit kívánják alátámasztani a Pokol teremtményei. Vogon pont úgy beszélt, mint aki hülyének akarja nézni őket. Arról beszél, hogy a saját hazai terepén van valami, amit szívesen nekik adna. Csak oda kell menni. Egy sorkatonától még okos húzás is lett volna. De egy hadvezér pár átverést lát, mire a posztjára kerül.
-Igen, én egy becsületes rabszolgakereskedő vagyok. Senki pártján nem állok, a családom becsületkódexe tiltja, hogy a döntéshozók ügyeibe beavatkozzunk érdek nélkül. Az árunak előítéletmentesen kell mennie, amerre ő akar.
Az édesanyám az, aki Valianban, a fővárosban textil- és ruhakereskedést visz. Gyönyörű ruhákat árul, egyszer majd meg kell látogatnia.
-Nos, én a te gondodra bízom őt. Úgy látom, itt te tudsz a legtöbbet. -csókolja meg a szürke nyakat jó kedvűen.

Nagyon aggódtam, hogy esetleg így próbálnak a családunkon, főleg Uráldur-on fogást találni és valami sötét dologba belerángatni és én inkább meghaltam volna, mint, hogy bármivel is ártsak a pók nemzetségnek, a családomnak, szerelmemnek meg aztán főleg.
Minden esetre nagyon jól esik tőle a vigasztalás és a magyarázat. Persze én is hallottam már ilyen esetekről, de mindig is figyelemfelkeltésnek és túlzásnak tartottam, bár a démonoktól minden kitelik, ha épp azt veszik a fejükbe, hogy szórakoznak egy jót. Arról már nem is beszélve, hogy ha erre még valakitől biztatást is kapnak.
- Akkor meg különösen érdekes, hiszen házunk elméletileg védett az ilyen külső behatolásoktól, saját családunk szövetséges démonai meg csak nem tréfálkoznak ilyen kegyetlenül. Na meg ez a férfi, – intek Vogon felé, de közben az őröknek is, hogy engedjék el, - hogyan került ide? Az a világ cseppet sem volt ismerős és csak rá kell nézni, - mutatok világos bőrére, vörös hajára, - tudjuk, hogy nem tartozik az általunk ismert egyik fajhoz sem, ilyen sötét elfet meg még senki nem látott. – rázom meg a fejem.
Persze Vogon sem marad csöndben, talán minden áron be akarta bizonyítani a saját igazát és közlékenyebb lett, mint amit álmomban hallottam tőle.
- Ezek a városok itt nem léteznek Vogon. – szögezem le, hogy értse végre nem a saját világában van. – Én csak……..csak megálmodtam valamit…… veled kapcsolatban.- igyekeztem egyelőre nem rázúdítani mindent, de férjem, egyszerre csak úgy döntött, hogy rám hagyja az egészet, pedig még attól is tartottam, hogy akár meg is ölheti szerencsétlent, de mindenképp kivallatná és ezt láttam megvillanni a szemén.
- Láthatóan így van. – sóhajtok fel szavaira, valóban én tudok most a legtöbbet, hiszen a kereskedő sem emlékszik rám, bár kérdés, hogy akkor mi vezette ide. – Látod milyen kezes és közlékeny, hamar megtudjuk, amit csak lehet. – biccentek férjem felé. - Talán kezdhetjük azzal, hogy megebédelünk. – kezdek megteríteni, hiszen az ebéd elkészült közben. – Talán „vendégünk” is velünk tarthatna. – vetem fel, de ebben Uráldur-nak kell döntenie, hiszen ő a család feje, ő dönti el kit enged az azstalához.

Uráldur kedves mosollyal nyugtázta, hogy ebéd lesz. Hiszen az előbb még csak segített elkészíteni. Ám gyorsan rohan az idő és már bizony bőven ott van az ideje.
Az asztalnál ülve hárman viszonylag kellemes légkörben folytatták a kihallgatást.
-Nos! Mi a terved mostantól?
-Valószínűnek tartom, hogy keresek egy hajót, amelyik haza felé visz. Ha nem találnék ilyet, akkor egy kis ideig maradok és megpróbálom felmérni az üzleti lehetőségeket.

Az őrök távoztak, amikor vezetőjük is jóváhagyta az intésemet, így már csak hármasban maradtunk és nem soká már az asztal körül ültünk.
Kissé csodálkoztam is a férjemen, hogy ilyen nyugodtan viseli a történteket, de ha egyszer kimondta, hogy rám bízza, mit kezdek a helyzettel, akkor nem fogja visszavonni a szavát, abban biztos voltam.
Én meg nem gondoltam, hogy Vogon veszélyes lenne, főleg ránk nézve, még ha abban nem voltam is biztos, hogy milyen hatalom hozta őt ide. Ha ez így is volt, ő legalább annyira a játszma bábúja volt, mint álmomban én.
Gondolataimból, miközben a feltálaltam a sűrű főzeléket és felszeltem a kenyeret, Uráldur hangja riasztott fel és meglepetten néztem rá, hiszen máris úgy beszélt, mintha a vörös hajú elf férfi tényleg „csak” vendég lenne.
- Vogon! – szólaltam meg kedvesen, de határozottan. – Tudom, hogy talán nehéz feldolgozni, de itt nincs Ambaron és nincs Telar, ez itt Zavadar, a sötét tündék fővárosa és Neminra birodalma. Nem tudom, hogyan kerültél ide hozzánk, talán eszedbe jut, amikor volt valami…..törés a történtekben. Időt fogunk fordítani rá, hogy megvizsgáljuk, mert ez lehet, sőt valószínűleg veszélyes ránk. – folytatom. – Ez a férjem itt Zevadar Első Lordja, a király első embere, Uráldur a pókok nemzetségéből és én a felesége vagyok Isis Do’Odrun. Egy tegnapi álomban láttalak először és másfél hónapot ölelt fel ez a röpke éjjel, ahol sok mindenen mentünk keresztül, amire úgy látszik te nem emlékszel csak én. – foglaltam némileg össze a helyzetet, ami valószínűleg sokként éri, de ezen nem volt mit finomkodni.

A kereskedő arcán, aki levette a kendőt megint az étkezésnél, a legkisebb megrendülés jelei sem mutatkoznak. Ugyan olyan mosolygósan és jó kedvűen lát neki lassan az ebédnek, mint ami a láncok között jellemezte.
-Nekünk Beebebroxoknak van egy nagyon ősi mondásunk. Talán már hallották. „Ne kérdezd meg, hogy miért éri meg neked az, hogy megéri!” Az üzlet az üzlet. Én hiszem azt, hogy itt is hamar meg fogom találni a lehetőségeimet és nem fogom rosszul érezni magamat. Bár kicsit furcsa lesz, mert oda haza a népem fél a fekete mágiától és ezért a sötét alfajt száműzték maguk közül.
Nekem tetszik, hogy itt szabadon használható a mágia és a tündék nem keverednek el annyira a többi néppel. Nem akarok gonosz lenni, de volt szerencsém látni, ahogy szeretett hazámban egyre jobban visszaszorult Eclair népe, ahogy beolvadtak a gyorsabban szaporodó fajok közé. A félvérek előbb-utóbb elvesztették elf voltukat.
Én szeretnék jó kapcsolatot ápolni mindenkivel, de ha megengedik és lehetőségem lesz rá, akkor alaposabban körbe néznék és megismerjem az országukat. Nagyon kíváncsi vagyok rá.
*Uráldur szemei lassan, de biztosan kidülledtek. Nem befolyásolta lelki állapotát más ezekben a percekben csak az elé festett kép, hogy Zevadarban a drowok tömkelege kezd vegyes házasságba és félvérek többségbe került gyerekei szaladgálnak majd a palota körüli utcákban is.
Kíváncsian nézett most is nejére, hogy ő mit szól a felvetéshez.