Gorzhak elcsodálkozott, mikor a tetőn bújkálóról kiderült, hogy barát, és nem is akárki. Alia mosolygott le rá, és úgy tűnt, neki is van társasága. Egy másik erdei elf állt a sikátor bejáratánál, oldalán Alia tigrésével, Mellonnal.
Gorzhak felhúzta az ínyét és rávicsorgott az elf férfire.
- Nem a Te dolgod, hogy én mit keresek itt, és hogy mire figyelek, lulgijak* - mordult rá. Aliának örült, de az idegenekből mára nagyon elege volt, pláne azokból, amelyek nekiálltak őt faggatni. Kósza is észrevette és egyből vicsorogni kezdett, szemei világítottak a sötétben. Gorzhak tekintetét ismét Aliára szegezte.
- Köszönöm Alia! Ha te nem lennél, már az Őseimmel lennék - mondta és rámosolygott a nőre. Skandarra nézett, majd vissza Aliára.
- Itt mindenki ismer mindenkit? - dünnyögte orkul.

//lulgijak = virágvérű, elfeket hívják így//

A sötétben beszélgettek eleinte Gorz és Alia. Skandar Graunnak nagyon nem voltak jó előérzetei, de ez nem azért volt, mert felismerte volna az utcán futtában a nyílvesszőket, hanem mert ebben a harcban végig nem volt jó előérzete. Ám amikor hallotta a hangot és meglátta a tünde nőt, azonnal felismerte.
-Nem akartunk ártani az embereknek. Csak megtámadtak minket. Mi pedig visszaütöttünk. -válaszolta, ahogy egyre több hegyesfülű tűnt fel, bár még számszerűen csak kettő- Miféle pletykákat? Én semmit nem tudok, csak vásárolni indultam Össznépi felé és át akartam menni ezen a tetves helyen. Ha nem kötnek belénk, akkor mostanra mán itt sem lennénk.
*Ám mivel a Vonyító ork nyelven teszi fel a kérdést, amiből kiderül, hogy ő is ismer mindenkit -a kirúgott templomőr ezt vonja le agyában-, ezért kimerészkedik ő is a fedezéke mögül.
-Ezek ketten úgy látszik mindig együtt járnak. De vigyázz velük, mert nagyon erősek!
*Majd úgy dönt, át kell vennie a beszélgetés fonalát, mert sokkal bartáságosabb légkörbe csöppent, mint amennyire az imént nekik válaszolt.
-Mi legyen hát? Ha eltűnünk, akkor tegyük gyorsan!

Gorzhak láthatóan örült nekem,de a félork talán nem annyira..de ezt vártam tőle,mert igencsak viharosra sikeredett az "elválásunk" anno..

-Csak nemtán véletlenül jártál erre?..hát mi is!-vágtam rá mosolyogva,és átugrottam a másik háztetőre,és onnan leugrottam melléjük,hogy közelebb legyek hozzájuk..és vártam hogyan tovább...mert egyre érdekesebben alakul az este...

Úgy látszik nem aratok osztatlan sikert, bár ez a félvér részéről érthető, én sem szívelem őt, de a másik ork dühös kirohanása meglep. Skandar még magyarázkodik is, nem tudja, hogy majdnem mindent láttam.
- Nem kell kirohanni így, agyaras. – állok meg jókora távolságra a két ellenségesebb alaktól, az orktól és farkasától és láthatóan tartom a felajzott íjamat. – Fogd vissza az állatodat, nem szívesen bántanám. Pár nyílvessző tőlem is segített benneteket, mikor gyanútlanul egy banda törzshelyére betoppanva, magatokra uszítottátok őket.
~ Én nem véletlenül vagyok itt. ~ üzenem Alia-nak.
- Vele már találkoztam, igen. – biccentettem a félork felé. – És jobb lenne elhúzni innen, mert ez a falu teljesen a befolyásuk alatt van. – intettem körbe.

Gorzhak vészjósló lassúsággal fordította a fejét az erdei elf felé. Szeme összeszűkült és egy lépést tett felé, mutatva, hogy nem fél tőle, sem az íjától. Szeme összeszűkült és a sötétben úgyanúgy csillogott, mint farkasáé, de a hangja megváltozott. Sima volt és jeges, mint az Oughwar hegység befagyott tavai.
- Senki sem fenyegetheti Kószát. Érted, elf? - mondta ijesztően nyugodtan, majd vissza lépett egyet, jelezve, hogy most még nem fog a torkának ugrani. Volt nagyobb baja is, mint egy nagyszájú erdei elf. A többi mondatát figyelmen kívül is hagyta. Vetett Aliára egy gyors pillantást. Őt ismerte és vele ment volna, de úgy gondolta, Skandarral ketten nagyobb pusztítást tudnak véghez vinni. Ráadásul ez abszolút személyes ügy volt, a kettejük bosszújáról szólt. Aztán eszébe villant egy hirtelen ötlet, amihez kellett Alia is és a nagyszájú is.
- Ez a Pontos fickó mindenkinek keresztbe tesz. Azt mondom, hatan elég könnyen elbánunk a bandájával, Ő maga pedig egyedül gyerekjáték lesz - mondta sötéten, Mellont és Kószát is beleszámolva, és Skandarra vigyorgott. Ő biztos felismerte a vérszomjat a szemében.
Máskor odébb állt volna, de az este során ért impulzusok fűtötték benne a gyilkolási vágyat, és most az egyszer hagyta, hadd vezéreljék.

Úgy tűnik, hogy Alia nem ápol maradandó haragot -vagy legalábbis nem olyat, amit ne lehetne leküzdeni- amiatt, hogy Skandar annak idején megpróbálta kettesben az erdőbe csábítani és leütni, hogy feláldozza őt Yvorlnak. És ezt örömmel vette tudomásul, hiszen múltkor sem ő lett a nyertes a húzásával.
Gorz és Viri viszont nincsenek nagyon jóban már most látszik. Ez neki nincs is ellenére, hiszen ha Alia véletlenül elmenne a közelükből, akkor...
~könnyedén neki ugorhatnánk és hamarabb égetnénk elevenen, hogy lelkét a káosz istenéhez irányítsuk, mint hogy bármit tehetne.
De inkább tűnnek könnyű áldozatnak a falusiak és lesz még alkalmunk megszerezni a következő szertartáshoz a hozzávalókat. Kevesebb a barát, mint az ellenség.
*Amikor végül meglátta a szempárban a vérszomjat, nem kellett nagyon buzdítani, buzgott már elég rendesen a vére. És csak bólintott, hogy felőle elkezdhetik egyenként elkapni vagy akár kisebb csoportokban is az ellenséget.
-Lássunk neki! De néhányat életben akarok hagyni, hogy a foglyom legyen. És elválnak utána útjaink, ha végzünk.

A két ork elég jól megérti egymást,de azon kívül elég ellenségesk Virivel...bár az biztos,hogy inkább bizalmatlanok,mert nem ismerik Őt.

A kis kakaskodásukat a pasiknak,viccesnek tartottam kicsit,de abban is biztos vagyok,hogy közéjük állok,ha egymásnak ugranának ,mert inkább a mostani"problémára"kellene koncentrálni...

Agy kicsit fagyos volt a levegő köztük,de aztán a félork által felvetett foglyok ejtése,kicsit elterelte magukról a figyelmet,aminek nagyon örültem.Nem igazán lett volna jó,ha most egymás között törne ki a vircsaft..

-Akkor lássunk neki!Lassan itt az éjfél!..ilyenkor tetőre hág a bulizókedv...látogassunk meg néhányat közülük!-néztem a pasikra,és iramodtam is a Kocsma felé,ahol valószínü,hogy találunk "daloló"foglyot..

Egyáltalán nem ijedek meg a fagyos hangtól, jobban attól, hogy a farkasra kéne lőnöm. Az orkok mindig szeretik hangsúlyozni, hogy ok milyen nagy harcosok és épp eleget voltam egyes törzseknél, hogy ne kapkodjak el semmit.
- Nem én fenyegettelek, hanem ti engem, de Alia-nak igaza van, ha nem akarunk elillanni innen, akkor ideje belevágni a közepébe.
Azonban Skandar ötlete nem nyeri el most sem a tetszésemet, már a feláldozós, foglyos történet.
- Nem áldozunk semmilyen sötét hatalomnak Skandar. Ebben nem segíthetünk, ugye Alia, viszont a bandát szét kell verni, a főnököt pedig elfogni vagy kiiktatni, hogy a környék megszabaduljon a zsarnokságától.
Mivel Alia, már neki is iramodik, nem sok választásom van, nem hagyhatom magára, így halk futással megindulok utána, ha az orkok akarnak, majd jönnek ők is.

Gorzhak csak horkantott egyet. A morgás a bizalmatlanság, nem a fenyegetés jele, te anyaszomorító - gondolta magában idegesen, de úgy döntött, bölcsebb, ha nem szól. Ha igaz volt az, amit mondott, miszerint Ő is fedezte őket, akkor nem lenne becsületes neki ugrani, csak mert idegesítő. Ráadásul mindenkire szükség volt, hogy kiiktassák ezt a csürhét. Elég, ha az Ő vérük folyik, nem az esetleges szövetségeseké.
Kósza hátára tette a kezét, aki abbahagyta a vicsorgást, de nem vette le a szemét az elfről. Nem szól semmit, hiszen nincs mit hozzáfűznie az elmondottakhoz, csak szó nélkül megindul az ismeretlen erdei elf és Alia után, Kósza szorosan mellette galoppozik.
Futás közben ismét elcsodálkozik, hogy a fenében nem lehet egy nyugodt perce. Mintha az Ősök ostoroznák bűnei miatt. Végülis senki sem mondhatja, hogy nem szolgált rá a büntetésre. Könnyen el tudta képzelni, hogy addig nem hagynak neki nyugtot, amíg be nem gyógyítja a büszkeségén éktelenkedő sebeket, és gyorsabban futott, fogait összeszorítva.

Alia támogatja az ötletet és bár a hírvivő nem lelkesedik érte, ork társával együtt az idomár után futnak. Persze, hogy benne van, ha ki akarna mászni belőle, akkor is úgy kellene most kezdenie, hogy nyakig benne van. És számára ez a valami inkább tűnt bárány vérnek, mint fekáliának. Így nem is igazán kívánkozott ki egyelőre.
Így futottak a tigris, majd a két elf, hátul pedig jobbról a farkas, középen a száműzött és bal oldalon a bukott harcos pap. Kezébe még mindig ott volt a láncos buzogánya, hiszen bármelyik percben megtámadhatják őket. És ahogy látta a túl sok íjász és a túl sok részeg között ma jobb hamarabb agyon csapni őket, mintsem ők csapnák meg a hirtelen összejött csapatot.
A főtér felé haladva egy sas tollal ékesített, széles karimájú kalapos alak parancsolgatott, ahogy szervezte a felderítést és üldözést. Ha nem ő a bandavezér, amilyen határozottan utasítgat, biztosan az alvezérei egyike lehet minimum. Vagy talán ő maga személyesen?
Rá kéne jönni, de épp arra felé küld még tucatnyi emberét, amerről a kalandorok érkeznek. Két nyílpuskás és a többi különböző kézifegyverrel van felszerelve. Ám bőven van még a kalapos körül, aki ezeket küldte... És a kutató csapat bekopog az ablakokon, hogy a háziakat kérdezzék, láttak-e valami különöset?

Amint megiramodok,Viri követni is kezd..aztán a többiek is jönnek utánunk.
Mellon elől fut,de hirtelen megtorpan,és tudom nagyon jól,hogy vannak előttünk a Főtéren..és nem is kevesen..

-Kicsim!kerülj oldalt,majd jelzek,mikor gyere megint..-üzentem a tigrisemnek,és aztán Virinek üzentem..
-Mellont oldalra küldtem a közeli utcába,mert elég sok ember gyült össze elöttünk..meg kellene tudni mi folyik ott..én felmászok az egyik házra..onnan jobban látni..

Aztán hátrafordultam,hogy jelezzek a két orknak is,hogy most kicsit csendesebben iramodjanak előre...mert felénk jönnek a katonák..addig csak pár pillanatunk lehet,míg felfedezhetnek minket..így célszerübb ha behúzódnának valahova..
..Gorzhakra néztem,és bíztam abban,hogy megérti a megtorpanásom okát..már csak azért is,mert Kósza is érzi az emberszagot,mi nagyon is közel vannak hozzánk.

Néma kézjelekkel mutattam neki,hogy felmászok az egyik ház tetejére,hogy onnan jobban lássak..és igencsak hasznos,ha "láthatatlanná"válunk egy időre..de csak annyira,hogy kiderítsük,ki is ez az alak,aki parancsokat osztogat...

Sosem gondoltam a telepatikus képességemre, mint valami különleges adományra, hiszen ezzel születtem, de ilyenkor mindig elgondolkozom rajta, hogy mennyire jó is, hogy ez van nekünk. Most is hallom, ahogy Alia beszámol arról mit lát és mit tervez, így van időm rá, hogy Melon-nal ellenkező irányba kanyarodjak és behúzódjak egy sötétebb kapubeugróba.
Íjam felhúzva emelkedik meg a kezemben, érzékeimet kiterjesztem, hogy az emberek mozgását érzékeljem és ahogy felbukkan az első fegyveres, aki szerszámíját előreszegezve óvakodik az utcán, meg is pendítem.
A közelharci fegyvereseket az orkokra hagynám, hiszen abban minden bizonnyal sokkal erősebbek. De nem kétséges, hogy előbb-utóbb, mi is ráfanyalodunk. De most elsősorban az a célom, hogy a parancsokat osztogató fickó közelébe keveredjek.

Gorzhak gyorsan felmérte a helyzetet, amint a főtérre értek. Legalább egy tucat ember állt félkörben és hallgata, amit egy pávára emlékeztető tizenharmadik magyarázott. Az orkoknál egy igazi vezér a csata első sorában állt, bátorítva harcosait, de az emberek vezérei másképp működtek, ők a háttérből irányítottak. Legalábbis a legtöbb, így Gorzhak nem gondolta, hogy Ő a célpont. De biztos valaki, akinek jelentősége van ebben az egész tetves bandában.
Elkapta Alia pillantását, és komoran biccentett, jelezve, hogy vette a célzást.
- Gyere - suttogta Skandarnak, majd Kósza nyakára tette a kezét és becenevéhez híven, szellem mondjára elillant az egyik rövidke mellékutcánban, amin végigsuhant.
Az utca végén kinézett és pont olyan távolságra volt, hogy hallotta is a kalapos embert, és ha akarta volna, egy pillanat alatt nyilat repíthetett volna a halántékába. Gyorsan felmérte a terepet.
Az egyik tetőn látta Aliát, és a tömegtől nem messze mintha a másik erdei elf körvonalait látta volna.  
- Ha bármi arra utal, ez a vezér, akkor azt mondom, rohanjuk le - suttogta Skandarnak. Kósza némán villogtatta fogait és nyalogatta a száját.

Skandar követte a másik harcost amilyen csöndesen csak tudta. Ám ő cseppet sem az osonásban jeleskedik. Közben amikor a bekötőutakról újra felbukkant, már nem csak azt hallotta, hogy a fegyveresek utánuk érdeklőnek minden háznál, nem látta-e valaki elrohanni őket, hanem néhány földön fekvő számszeríjászt is, illetve azt, hogy kezdenek annak is utána járni, ki lőhette ki ezeket. És már inkább hármas csoportokba verődve nézelődnek, az egyik ilyen közeledik a futár búvóhelye felé.
-Ha le akarod rohanni őket, felőlem az is jó. A bal oldaliak az enyémek, te elkapod a jobb szélsőt és ha marad valaki középen, azt ketten elintézzük.
*Az nem volt a tervében, hogy ezek néha hárman mit fognak csinálni addig, nem tűnt olyan félelmetes hátránynak három fővel szembe szállni és velük volt a farkas is. És ha az egyik csoporttal végezni tudnak gyorsan, akkor gyorsan fogják lemészárolni a másikat is.
Ha Gorz elindul, akkor tartja vele a lépést, de azért még kivár egy kicsit. Érzi ő valahol, hogy valami még kellene hozzá talán...

Hamar felmásztam a háznak a tetejére,ahol már szépen beláttam az egész utcarészt,és a kérdezősködő fegyvereseket is,még azt a tollas ficsúrt is,aki harsányan pattogtatta az embereit,és mint egy páva,úgy illegette magát a hatalmának fitogtatása közben..

..nem szoktam ilyet tenni,de teljesen felfordult a gyomrom az ömlengő parancsolgatásától,de uralkodtam magamon,hogy ne lépjek oda és pofoznám fel úgy,hogy a feje lerepülne!

A másik utcában látom,a két ork "lapult"és az íjamat felemelve fedezem őket,és ha kis túlerő kerekedne,akkor picit "könnyitek a terhükön"..

Nagyon kezdett eldurvulni a helyzet, hiszen még mindig jó pár bandita rohangált az utcán és ráadásul lassan kezdtek úrrá lenni a fejetlenségen és szervezetten kutakodni, ami annak a kalaposnak is köszönhető volt, aki irányította őket. Így viszont előbb-utóbb beszoríthatnak minket és menekülni kényszerülhetünk, azonban a feladat nem lesz elvégezve.
Az, hogy kilövi a szerszámíjászokat persze előny, de ezzel részben fel is fedi magát, mert azért a banda sem hülyékből áll, csak kicsit részeg némelyik.
Mikor elindulnak felém is, igyekszem hátrébb vonulni, főleg, hogy az orkok is talán bevetik magukat.
Úgy vélem elsősorban a kalapos fickót kéne elkapni, akkor a többieket is sakkban lehetne tartani.
Ezért annak helyére próbálok eljutni, ha kell most már kardra kapva.

Gorzhak összeszűkült szemmel hallgatta a kalapost, közben persze figyelte azt is, ahogy elkezdenek szétszéledni. Hármas kis csapatokban indultak el, mint a kutyák, mindenhová elkezdtek benézegetni. Náhény csoport arra ment, amerről a hatosuk jött, teljesen elkerülve őket és némiképp megkönnyítve a dolgukat.
Az egyik csatlós visszafordult és gyakorlatilag megadta Gorzhaknak a jelet, amire olyan feszülten fülelt már egy ideje.
- Hallod Pontos?! Mi van, ha ezek bemenekűttek az erdőbe? - kérdezte bambán és jó hangosan, hogy a szomszéd faluban is hallhatták ezt az okos embert. A kalapos - ezek szerint Pontos Cvako.. Cfavi... Ősökre, még mindig nem tudta megjegyezni! - szippantott egyet és lefitymálóan odavetette neki:
- Akkor utánuk mentek, Te trollagyú hülye és levágjátok őket, mint marhát - a hangjából csöpögött a lenézés és a túlzott önbizalom. Gorzhak zordan elvigyorodott és Skandarra nézett.
- Hadd folyjon a vérük, ha van nekik - morogta, azzal vett egy mély levegőt és nemes egyszerűséggel kirohant a sikátorból, Pontos jobb oldali testőrségét célozva, ahogy Skandarral megbeszélték. Kósza úgy döntött, a saját feje után megy és azokat vette célba, akik eltávolodtak a vezértől és az erdei elf felé tartottak.
A meglepetés ereje az egyik legjobb fegyver volt, még figyelmeztetni sem tudta társait Gorzhak első célpontja, az ork felugrott és talppal előre a fickó nyakán landolt, szétzúzva a légcsövét.
Ösztönei azt súgták, guruljon oldalra és jól tette, mert egy alabárd vágódott oda, ahol az előbb még a lába volt. A fegyver így is súrolta a hátát, egy nem túl mély, de jelentős vágást ejtve. De az csak jó volt, a saját vérének szaga segített tüzelni a belső gyilkolási ösztönt.
Az alabárdos újra támadott, de a fegyver nehéz volt, Gorzhak pedig termetéhez képest fürge, így könnyűszerrel kitáncolt az útjából. Lebukott, oldalra bukfencezett és miközben már ugrott is harmadik áldozatához, agyaras alkarvédőjével felmetszette az alabárdos gyomrát. Hallotta, ahogy a belek kiömenek a kőre, de Ő a harmadikra figyelt. Az már kemény dió volt.
Egy jól megtermett ember volt, bozontos vörös sörénnyel és a hozzá illő szakállal. Karján dagadtak az izmok, amiknek jó hasznát is vette. Egyszerűen elkapta Gorzhak mindkét karját és megállította a támadást. Az ork lefejelte, de nem sok hatása volt, úgy tűnt, mivel a következő pillanatban a vörös megpróbálta földhöz vágni. Gorzhak ellenállt, a vörös elvesztette az egyensúlyát és még mindig Gorzhakot tartva a földre esett vele, ahol aztán ölre mentek. Gorzhaknak nem volt alkalma előrántani kardjait, így kénytelen volt testi erejére hagyatkozni. Némileg tudatában volt, hogy körülötte már nagyban zajlik a csata.

A félork is a megbeszéltek szerint cselekedett, így rávetette magát a testőrség másik felére. Először egy kard próbálta megállítani fegyverét, ám az rátekeredett és messzire elrepült. Ahogy ismét körbe ért, egy csatabárd nyelével próbálta a másik fickó hárítani, de rámarkolt a félvér két kézzel és nagyot lendítve megint egyszerűen széttört a másik fegyverének fa nyele. A tüskés golyó az előbb lefegyverzett felé lódult, ám az elhajolt előle, hogy az íve alatt Skandar közelébe férkőzzön, ám az lábát lendítette és beletaposott a gyomrába.
A láncos buzogány lendülete megtört, ám ekkor megmarkolta a fején a hajat és az összegörnyedt banditát a harmadik felé tuszkolta, egy alabárdos felé, aki a hátvéd szerepét töltötte volna be itt is. Ám az élő pajzs ellen nem sokat tudott tenni, meg kellett várni, míg testközelbe ér a kicsapott templomőr és a fogságba esett társával együtt megpróbálták lebirkózni az igen erős -ám nem túl eszes- harcos papot. Csak idő kérdése, hogy leüsse őket, ám Pontos már előrántotta a két kardját és így Alia és Viridiel feladata lesz, hogy a kalapost megállítsák valahogy.

A meglepetés ereje gyorsan végigsöpört a kalapos bandáján,bár a két ork hihetetlen erővel iramodott nekik,úgy ,hogy még pislogni is alig tudtak a fegyveres őrei..
A tetőről viszont nagyon jol beláttam a csatateret,így a nyilaim pontosan fúródtak egy-egy gazfickó hátába...ami legalább könnyitette a három férfi dolgát. .

Kicsit távolabb Viridiel is karddal harcolt a csatabárdosokkal,ahogy a közelébe igyekezett férkőzni a kalapos ficsúrnak..ahogy Mellon is oldalról szedte le a meglógni készülőket..

A nyilaimmal fedezem a hátukat a Társaimnak,hogy a harcukban sikerrel járjanak..
..és nem sok esélyt jósolok a ficsurnak..ahogy szerintem percei lehetnek hátra...

Ha el akartam kapni a bandavezért már nem húzódhattam a háttérbe, mert körülötte nyüzsögtek az emberei, így nyíllal már nem volt esélyem, meg először még azt gondoltam van esélyem elkapni, ami azonban egyre jobban kútba esett, ahogy a két ork szinte berobbant a kalapos körüli térre és elkezdték leszedni az embereit. Nem úgy tűntek, mint akik meg akarják adni magukat, persze ehhez hozzájárult, hogy nem láttak veszélyt két emberben, bíztak a túlerejükben. Alia-ról egyelőre nem tudtak, bár a pontosan érkező nyílvesszők hamar felvilágosították őket, hogy több támadójuk is akad.
Erről a harcias morgások a két állattól is figyelmeztető lehetett.
Azonban a kalapos felé vezető utamat három bandita keresztezte, akik most már felfedeztek.
Szerencsémre a testesebb ork farkasa egyből leteperte az egyiket, míg én kardommal eltérítettem a második kardját és elhajoltam e fejemet célba vevő buzogány elől, aztán ahogy túllendültem közöttük, visszakézből a kardos térdhajlatába csaptam a pengével és az jajongva dőlt oldalra.
A farkas közben könnyedén feltépte áldozata torkát. A buzogányos hátrálni kezdett, majd amikor az ork állata is felé fordult, nagyot kiáltva sarkon fordult és elrohant az éjszakába. A farkas utána rohant és ő is letűnt, én meg szaladni kezdtem a kalapos felé, menet közben elgáncsolva a félorkkal birkózó egyik embert. A parancsokat osztogató fickó felemelt kardokkal fogadott, mire szaporábban lélegezve megtorpantam előtte.
- Gyertek csak nyomorult fajzatok, a koponyátokból fogom inni az esti boromat.

Reccs! Gorzhak érezte, ahogy megroppannak a vörös óriás nyakában az ízületek. Fogalma sem volt, hogyan, de a nagy birkózásban valahogy sikerült fogást találnia az emberen, és most minden izomerejét beleadva szorította ellenfele bikanyakát karjaival.
De a rohadék nem akart megdögleni, hátranyúlt és megragadta az orkot, majd átdobta a feje fölött. Gorzhak elvesztette a fogást a banditán és jó hat métert repült előre, hogy a végén nagyot nyekkenjen a földön.
Pont annyi ideje volt csak, hogy felálljon, az óriás nekiment és egyből beleöklözött vagy féltucatot a gyomrába és oldalába, amitől kétrét görnyedt. A fájdalom és a sokk, hogy ez az ember ilyen jól állja a sarat nem segített neki, de a Vérszomja sose hagyja cserben egyetlen orkot sem.
Keményen megragadta a fickó torkát és beleüvöltött a pofájába, a félelmetes ordítástól amaz pedig összerándult. Ennyi kellett Gorzhaknak, állkapcsa a vörös torán zárult, agyarai belemélyedtek a torkába, érezte ahogy ömlik a vér a szájába. Egy határozott mozdulattal kiharapta a torkát, az életnedve fröcskölt az arcába. Megragadta a hozzá legközelebb állót a torkánál fogva, majd a levegőbe emelte és teljes erőből odavágta a földöz, a koponyája szétloccsant, mint egy dinnye.
Gorzhak a vörös ködön keresztül meglátta az erdei elfet, ahogy pontos előtt állt. Odaugrott mellé és állatias morgást hallatott. Most nem volt önmaga. A fickó meg is rettent egy kicsit, de becsületére legyen mondva kihúzta magát és állta az ork tekintetét. Gorzhak oldalra billentette a fejét, és így szólt az elfhez:
- Vessünk véget ennek - hörögte, meg is feletkezve Skandarról, aki fel akarta áldozni ezt a fickót az istenének. De ha egyszer a Vérszomj tombol, akkor minden más háttérbe szorul...

Yvorl követője nagy nehezen lebirkózta a lándzsásat meg a lefegyverzett kardosat, eszméletlenre vert őket. Majd feltápászkodott. Meglepetten vette észre, hogy lendületének köszönhetően a főnök hátába került, aki Gorzra és Viridielre koncentrált, hitt abban a jelek szerint, hogy két embere elég lesz a félvér megállításához.
Gonosz vigyor húzódott a szája szélén és buzogánya nyelével tarkón ütötte Pontost. Ha sikerült leütnie, akkor máris elkezdi megkötözni a három ájult foglyot. Ám ha nem, akkor is számít arra, hogy a bandavezér hátra kell forduljon legalább egy pillanatra és két társa azonnal szúrni fog.
Ekkor vette észre csak, hogy a hírnök kardja nem fémből van és visszapillantva oda, ahonnan jöttek, egyik szerencsétlennek sebészi pontossággal le volt vágva a lába, úgy fetrengett a földön. Úgy tűnik a kristály a húst és bőrt nagyon könnyen átviszi, noha fémmel hárítani lehet.

Hűvösen nézek szembe a még mindig magabiztos bandavezérrel, akinek sértegetésére nem is reagálok, mert ez általában a taktika része, hogy elveszítse az ellenfél a hidegvérét. Azonban mielőtt még összemérhetnénk kardunkat, mellettem terem Gorzhak és vérben úszó, amúgy sem jóképű ábrázata, most még torzabbnak tűnik, ahogy rávicsorog a kalaposra. Azonban nem tudok vitatkozni a felvetésével és talán a vezérnek is jobb, ha az én kezemtől hal meg.
Megint neki veselkedem, hogy nekiugorjak, de hirtelen előrebukik és megjelenik mögötte a félork vigyorgó ábrázata, aki máris nekiáll gúzsba kötni az alélt fickót.
- Remek! Remélem, a többi társa világgá szaladt és soha nem jönnek vissza. Majd a király példát statuál ezzel a haramiával és akkor a maradék kedvük is elmegy. - eresztem le a kardom, bár Skandar lapos pillantása a fegyverem felé, nem kerüli el a figyelmem és bízom benne, hogy nem fordul meg a fejében semmi rossz, mert akkor........De most koncentráljunk Pontosra!
- Elkísértek a királyhoz? Biztos nektek is jár majd jutalom ezért a féregért. - rántom talpra az eszmélkedő vezért.

Gorzhak már épp elképzelte a fejében, hogyan fogja letépni ennek a az embernek a fejét, mikor tompa puffanás hallatszik, pont olyan, mint egy ütés, és Pontos egyszerűen előredőlt.
Az ork ide-oda kapkodta a tekintetét a földön heverő és a látszólag nagyon elégedett Skandar között, amíg a vörös köd elszállt a szeme elől, a szívverése lelassult és a vérszomja lepárolgott. Akkor aztán kirobbant belőle a nevetés. Fejcsóválva odalépett Skandarhoz és bajtársiasan hátbavágta.
- Azt hiszem ezt a bánásmódot érdemelte - mondta, nevetése lassan elhalt. Szétnézett a csatatéren.
Mindenhol holttestek hevertek, Kósza épp valakinek a hulláján lakomázott a főtér másik felén, Alia mintha a tetőn lett volna, Mellont nem látta, de biztos ott volt valahol.
Vetett egy gyors pillantást a vörös óriás hullájára, az holttest arca mostanra falfehér volt; teljesen kivérzett a nyakán tátongó seben keresztül.
Az elf hangjára lett figyelmes, felé fordította az arcát, miközben letörölt az arcáról némi vért. Nem szól semmit, csak Skandarra néz. A félork biztosan nem hagyja majd annyiban, hogy meg akarják fosztani a zsákmányától. Gorzhak igazából nem vágyott jutalomra, volt most elég pénze, és az sem érdekelte különösebben, hogy Pontosból esetleg véráldozat lesz. Inkább csak csöndben figyelte, kitör-e egy esetleges harc kettőjük között, amiből Ő most szándékozott kimaradni. A hátán az alabárdos vágása szúrni kezdett, ahogy az agya lassan felfogta a sebesülés ottlétét.

A félvér bizony nem veszi jó néven, hogy az általa leütött áldozatot akarja elbitorolni a hegyesfülű. Ő leginkább azért küzdött, hogy az istene kedvébe járjon. És akinek az emberei belé kötöttek, az bőven megérdemli a sorsát.
Skandarnak nem kellett király, hogy egy másikon ítélkezzen.
-Én ütöttem le. Ő az enyém. Már az elején megállapodtunk, hogy nem szóltok bele a fogoly kérdésbe.
*Jobb kezébe megrázza egy kicsit a buzogány végét, hogy a lánc megcsörögjön. Nem fogja hagyni, hogy egy ilyen vézna alak csak úgy el vigye előle.