/Lazy/



Nem kedvelted meg az ékszered eltűnése után megismert nőt, de őneki esze ágában sincs maradni. Szorosan a nyomodban van és nem nagyon javasolja a ruháidért -és fegyvereidért- bemenni az öltözőbe. Bármikor felfedezheti szökési kísérletedet és csak az utcán ad magyarázatot némileg a történtekre.
-Diramell Wymor nemes kisasszony szolgálatában állok, profi zsoldos. A hír hozott ide, hogy egy Sötét Testvériség nevű banda a közelmúltban, talán két éve rossz hírt szerzett nem csak magának, de egész fajunknak is. A hirtelen eltűnésük környékén egy átok szabadult el.
Próbálom megtudni, mi is történt, de mint mondtam, a városőrség be akar gyűjteni mindenkit, aki erdei elf. Követtelek téged és láttam, hogy bajban vagy. -visszanéz a házra- Urálom a férfiakat. Erőszakosak és bunkók.
* Tovább haladva viszont már nem ragaszkodik annyira a társaságodhoz. Úgy érzi, kimentett a helyzetből és jobb lesz külön indulnotok tovább, ha csak más nem mondasz neki.
-Nem akarlak feltartani. Gondolom neked is megvolt az okod, hogy ide jöttél és nem az életet jelentő deszkák vonzása. Sok sikert hozzá és én is folytatom a saját küldetésemet!

Alig rázódik fel ebből a pokolból, máris elárasztják szavakkal, és hirtelen azt se tudja, hova kapja a fejét annak ellenére is, hogy csak egy személyre kell koncentrálnia. Nem ülepedtek le eléggé a látottak ahhoz, hogy biztosra mondhassa: megértette azt, amit a nő mond, de talán most még mindig jobb helyzetben van, mint akkor lesz, mikor felfogja mindezt. Amire először felfigyel, és amire képes is reagálni, az a férfiak utálata, mire megereszt egy halvány, kesernyés mosolyt.
- Azért nem mindegyik - mondja, és minden bizonnyal az egyik legszerencsésebbek között van, hogy leginkább csak udvarias alakokkal volt dolga - legalábbis azok között csak jó modorú volt, akikre rövidebb-hosszabb ideig párjaként tekinthetett. Kicsit sajnálja mindegyiküknél, hogy nem működött egy bizonyos határ után a dolog...
Egy darabig tartja az ismeretlen zsoldossal a lépést, aki már menne is tovább, emiatt felemás véleményt kialakítva benne. Hiába akarja összekapcsolni a lopást és az életmentést, talál rá ésszerű magyarázatot, de félig fáradt elmével nehéz eldönteni, mennyire valós az, amit kitalált. Mindemellett azt se veszi észre, mennyire viszi túlzásba a bizalmatlankodást - épp eleget spekulált már, kell a szünet.
- Nem, egyáltalán nem - rázza meg a fejét némi undorral az arcán, jelezve, bőven elég volt neki ennyi ízelítőnek. - De várj - marasztalja még egy kicsit. - Csak három dolog erejéig: köszönöm a megmentést, egyrészt, másrészt akármilyen hihetetlen is, ugyanezzel kapcsolatban nyomozok, így valószínűleg még összefutunk, valamint harmadrészt: nem láttad a karperecem? Ezüst színű, indákként egymásba fonódó részekkel, szóval elég tündés. Közvetlenül azelőtt tűnt el, mielőtt először találkoztunk - tesz egy gyenge próbát, mire az "ész" nevű oldala gyakorlatilag röhög rajta, hiszen ha el is lopta, miért vallaná be tettét? Attól még, hogy zsoldos, ugyanúgy lehet csirkefogó, ugyanúgy hazudhat minderről már csak abból kiindulva, mennyire jól sikerült az ő alakítása szajhaként.
Nem tudja, miként fog reagálni az idegen, annyiban bizonyos, hogy egyre inkább érzi a kimerültséget a csillapodó körülmények közt, amit a nap feszültsége okozott, további kérdezősködéshez pedig aligha van kedve, akármennyire lenne fontos. Tudja, hogy egyre kevesebb információ maradna meg a fejében, így nem sok értelme lenne faggatózni.
Ha a nő továbbra is távozni akar, akkor ő megkeresi a neki szánt csendes, lélektelen helyszínt, ahol nyugodtan felveheti karakál alakját - persze csak miután legalább háromszor ellenőrizte, hogy senki sincs ott. Ennek megtörténésével megkezdi a feltérképezést: először körbenéz az épület aljánál lévő réseknél, esetleges ablakoknál, erősen figyelve a formákra, amiket egy-egy szobában megpillanthat, aztán ha semmi, akkor megy feljebb, párkányról párkányra ugrálva és egyensúlyozva. A bentről kiszűrődő hangokat pedig megpróbálja figyelmen kívül hagyni...

Hasogató fejfájás ébreszt és nagyot nyögve fordulok hanyatt. Még ebben a ramaty állapotban és eljut a tudatomig, hogy a kezem hátra van kötve és ez még egy nyögéssel kísért tevékenységet von maga után, a szemem kinyitását. Még jó, hogy éjszaka van, mert valószínűleg a napfényt ki sem bírnám, így is hunyorogva próbálok fókuszálni.
Lassan élesedik előttem a kép és meglátom a rácsos ablakot, aztán a nyelvembe harapva, hogy ne kiáltsak fel,elfordítom a fejem és a hordók is a látóterembe kerülnek. Egy pince.
Miért vagyok itt és miért vagyok megkötözve?
Eltelik kis idő mire visszaszivárognak az emlékeim, de legalább már tudom, hogy kerültem ide, bár az az de, tág fogalom, mert azon kívül, hogy ez egy pince, fogalmam sincs, hol lehetek.
Nagy nehezen feltornázom magam, érzem, hogy nyakamban megalvadt ragacsos vér húzza a bőröm.
Miután elmúlt a szédülésem megpróbálkozom az ajtóval, könyökömmel nyomva le a kilincset, de nem meglepő módon nem felejtették el bezárni.
Körbenézek hátha találok valamit, amivel elvághatom a kötelet.
~ Vajon mi lett Lashrael-lel? Remélem őt nem fogták el……..- töprengek közben.

/Nyomon/



Amikor közlöd a vörös elftársnőddel, hogy nem minden férfi bunkó, akkor felmerülhet benned a gondolat valahol mélyen, hogy most helyben keresztül szúr téged is azzal a karddal. De miért is tenne ilyet? Meg nem is teszi meg. De látszik rajta, hogy nem ért vele egyet.
A karperec említése nem vált ki különösebb érzelmet az arcán, bár az alapozója valószínűleg sokat segít eleve a színészkedésben, hogy ennyi halál és egy bordélyház után is ilyen haláli nyugalom ül vonásain. Ami viszont egy pillanatra megváltozik, mikor azt emlegeted, hogy az indák nagyon is néped művészetére jellemző. Hamar visszarendeződik, de mintha taszítaná a gondolata is az ilyen megmunkálásnak.
-Akkor úgy tűnik, ugyan azért vagyunk itt. -mondja csodálkozva- Lehet mehetünk egy darabig együtt. Említettem az előbb, hogy egy átok sújtja a várost az éjtündék eltűnése óta. De nem tudni ki vagy mi szabadíthatta rá, ám a legnagyobb veszélye, hogy terjed.
Minden csillogót ellopnak. A városiak véleménye szerint csupán saját tolvajaik, akiket a Testvériség féken tartott valamennyire, hogy mindenki megtalálja a boldogulását. De amennyire ismerem őket, ez a legkevésbé valószínű. -valami különös megint van a hangszínében a selfek említésére, de nehéz lenne rájönni, mi is az- Egyre inkább terjed és vele együtt egy másik még komolyabb jelenség. Tíz-tizennégy éves lányok esnek teherbe és szülnek szörnyeket. Aki már látta, azt mondja, hogy ilyen csúnya kisbabákat életükben nem láttak. És szinte mindegyik egy titokzatos barátról beszél a falban...
Egyetlen használható nyomom, hogy kiderítettem egy ház címét, ahol ez a dolog szintén megesett. De titokban kell beszélnünk a gyerekkel, mert a szülei el akarják titkolni a történteket. Több hasonló nyomom volt már, de a legtöbben eltüntették még a saját gyermeküket is az unokával, ne terjedjen el a szégyen híre.
* A túl sokat kérdező Lazy közelebb jutott egy kicsivel ahhoz, hogy mi történt a karperecével. Noha nem tudni, hogy az egyre kimerültebb nő fejében mennyire maradnak meg ezek az információk, ha ő maga is kételkedik benne.

Ha megkéred, hogy várjon meg egy beugróban, akkor kivitelezheted a tervedet, hogy állat alakban fürkészed ki a bordélyt, akkor enged téged, de nincs az a pénz -nálad meg főleg nincs annyi-, amiért most visszamenne. És enyhén elmeháborodottnak néz a jelek szerint, hogy te -nem elárulva a pontos tervedet- ezt mégis megteszed. Óvva intve attól, hogy most biztos felülkerekedtek a káoszon és elkezdenek téged keresni, mint gyilkost. A Papa által megkéselt pedig akár percekig is életben maradhatott még, így ha elfognak, lehet még őróla is kérdezősködnek majd nem túl finom módszerekkel.
Viridielt viszont hamar megtalálhatod, hiszen ugyan ott van a pincébe, ahová láttad még emeletre felvezetésed közben, hogy leviszik. Egy kis ablak van rácsokkal a föld felett nem sokkal. Nehéz lenne azon kibújni. Hangoskodás és ajtócsapkodás zaját kell tudatosan nem figyelned, ahogy eltervezted.
És egy szag... Még sosem érezted ennek az állatnak az illatát, mely kellemesnek nem mondható, egyszerűen hasogat a fejed tőle, hogy le akarod vadászni. Az ablak mellett is felerősödik és egy repedés környékéről jön, amit ha a mancsoddal megmozdítasz, kiomlik a fal vakolata és egy méretes egérlyuk van mögötte fúrva. Nem vezet át a túloldalra, hanem elkanyarodva halad tovább a téglák között. Akkora, hogy ragadozó alakodban te is bőven beférsz rajta.
De persze előtte lehet beszéltél Viridiellel, de rád bízom, hogy hogyan.

Aki nincs könnyű helyzetben. Be van zárva és egy hordó mögött ő is megpillant egy méretes lyukat. De csak azért, mert valamelyik kiszabadulási kísérletében hanyatt esett a kezeire és fájdalomtól gyötörve félre nézett. Normál magasságban észrevehetetlenek ezek és kellett neki is a lombtündék kiváló látása. Farkas alakját átvéve meg tud szabadulni a köteleitől és még összehúzva magát, rogyasztva járva, de ilyen formában az ő alakja is befér a számára viszont vadászatra nem irritáló szagú járatban.
Ahol ne egymás felé vezet az alagút, csak ha megérzitek egymás szagát és tudatosan keresitek egymás állat alakját... ha ugyan a futár felvette.

Határozottan nem szimpatikus neki a nő, és ha már ennyire elutasítja a férfiakat, jobb is, ha Viridielt nem látja meg. Még a végén lekaszabolná azzal a karddal... Ugyanúgy nem tetszik neki az az arckifejezés sem, amire akkor figyelhet fel, mikor a karperecről érdeklődik. Ha összedolgoznak, nem lesz valami felhőtlen a viszonyuk, mert már most érződnek másságok, amik későbbi, sokkal rosszabb problémákat sejtetnek. Aztán elég bő választ kap nagy meglepetésére, és most se tudja, melyik részletet jegyezze meg, bár a közölt tények elég sokkolóak ahhoz, hogy még a foszlányokból is össze tudja rakni. A nyom emlegetésével felkapja a fejét, a kimerültséget némileg visszaszorítva így. Úgysincs szüksége rá, meg eléggé úgy tűnik, hogy ebből kalandfolytatás lesz, akármennyire követeli a pihenést. Addig se kell tudatosítania, miket látott.
Most, hogy újabb morzsákat kapott, eltekint attól, mennyire ellenszenves az arcpakolásos nő, és megkéri a maradásra, nyilván hozzátéve, hogy hamarosan jön. Az óvó szavakra egyszerűen csak legyint egyet, némileg fáradt magabiztossággal állítva: megoldja. Jobb nem felfedni előtte a trükköket, és bár megmentette az életét, furcsának találja őt, olyannak, akire más esetben nem feltétlenül támaszkodna. Persze meglehet, pont a hozzá hasonlóakban kéne bízni - vannak, akik váltig állítják, hogy az árulók a legmegbízhatóbbak, mert biztos lehetsz benne: ott fog hagyni.
Mindenesetre szeretne ő is ott lenni annál a háznál, ahol azzal a gyerekkel lehet beszélni, hiszen végső soron számára, számukra is ez az egyetlen nyom, amin elindulhatnak. Még kérdezősködhet Al-Szisziről, de azt majd tündetársa jelenlétében, addig nem mer ennél többre vállalkozni. Épp eleget kapott már így is, most már elég lesz.

A keresés igazából nem tart sokáig, bár a vadászlehetőségtől igencsak kellemetlen: körbejárja a földszinten lévő rácsos ablakok mindegyikét, és az egyiknél mozgásra figyel fel. Ha nem is látja pontosan az alakot, a motoszkálás hangjaira felfigyel még a benti ajtócsapkodás mellett is. Közel van, nem is a külvilágból érkezett, és mellesleg még egy fejhasogatóan vonzó illat is erősödik itt, amit már csak az ösztönök miatt is muszáj előrébb engednie a fontossági sorrendben. Egy kis elégedetlen morgást követően megpiszkálja azt a helyet, ahonnan a szagot érzi, mire lebomlik a vakolat. Ijedten, felborzolt szőrzettel hátrál hatalmasra tágult szemekkel, és ahogy bepillant, ez egy bejáratot jelent a számára. Most viszont vissza kell mennie... Tudván, hogy ez egy hosszabb útnak ígérkezik, inkább először kideríti, mit is talált a rácsok mögött.
Halk léptekkel áll elé, legyűri minden vágyát, ami a járatba hívja, és az ablakhoz hajolva nyávog egyszer-kétszer, hátha kap valami reakciót. Ha semmi sem érkezik, nyilván csak odaképzelte.

Sajnos a pincében nem találok semmit, amivel elvághatnám a kötelet, így dühösen öklelek válla a falnak és most szügyre veszem a rácsot, de az sem látszik túl biztatónak.
Még egyszer körbejárok, aztán a hordó vasalását próbálom lefeszegetni, ám ekkor a hordó megmozdul és majdnem agyonüt, én meg fájdalmasan a földön kötök ki. Kínomban becsukom a szemem és halkan káromkodok, aztán kinyitom és akkor látom meg a lyukat a falban.
~ Méretes patkányok járnak errefelé! ~ fut át az agyamon önkéntelenül, de azonnal méregetni kezdem.
Talán ez a menekülés egyetlen lehetősége? Nagyon úgy néz ki, különben sosem próbálnám farkas alakomat belepréselni egy ekkor vájatba. Mi van, ha aztán beszűkül?
Mikor átváltozom, lehull a kezemről a kötél és már félig bedugom a fejem, amikor meghallom a rács felől a nyávogást. Farkas énem válaszol neki és halkan felvonyítok.
Aztán betuszkolom magam a nyílásba és mivel nem tudok normálisan közlekedni, félig kúszva indulok el benne, reménykedve, hogy valahová ki is lyukadok.

Hamar kapja a választ a nyarvogásra, méghozzá nem is akármilyet: vonyítást, mire hátrál pár lépést, kis híján rámordulva a sötétben rejtőzködőre. Hogy kutya vagy farkas, édesmindegy jelen körülmények közt, ugyanolyan ösztönöket vált ki belőle mindkettő, ami a harc és a menekülés lehetőségeivel szolgál. Mondjuk nem érti, miért van itt egy ilyen állat. Számára kissé elüt a bordélyháztól, hogy a pincében tartsanak egy ilyen élőlényt - hacsak nem értékes, amit esetleg a feketepiacon kívánnak eladni. Vagy...
Vagy fajtársa sem fedte fel azt, hogy képes átváltozni valamivé, amit végső soron jól is tett, csak most csap vissza a titkolózás. Nagyon nincs meggyőződve erről a tényről, mert felmerül benne a kérdés: ugyan miért változna át? A zárt ajtó nem fog kinyílni egy állat kedvéért... Ugyanakkor egy próbát azért megér ennek a kiderítése, legfeljebb elrohan, miután jobb esetben kikaparta az egyik szemét, elvégre karakálként akaratlanul is viszolyog a kutyaféléktől. Csak reméli, hogyha szembetalálkozik a lenti négylábúval, nem fog azonnal felborzolt bundával, kieresztett körmökkel fújni rá, ugyanis nem szoktatták hozzá ilyen módon is ahhoz a fajhoz.
Mindegy is, ezzel majd foglalkozik akkor, mikor elérkezett az ideje, mellette még azért megszavazza azt a lehetőséget is, hogy Viridielt átrakták valahova, mikor ő a saját műsorát adta elő. Talán az lenne a legjavasoltabb döntés, ha még az emeleti részeket is átvizsgálná így, gyorsan, de a járat sokkal vonzóbb, már csak az onnan áradó szag miatt is. Nem hagyhat ki egy levadászható csemegét!
Ingerülten megrázza a fejét, kiverve ezeket a vágyakat a fejéből. Egyelőre nem mehet arra, mert ha valóban valahova máshova rejtették tündetársát, azt kívülről mégiscsak könnyebb észrevenni. Három perc meg nem fog változtatni a helyzetén, ha már benn úgyis káosz van, tehát mindenképp be kéne néznie az összes ablakon, hátha kiszúrja a hírnököt.
Rendesen körbejárva az ügyet, eddigi logikáját meghazudtolva bújik be a járatba, gyakorlatilag kényelmesen sétálva benne, minden apróságra figyelve, ami esetleg veszélyt jelenthetne rá. A sötétben bajsza jelzi, mikor kerül túl közel a két fal egyikéhez, és remélhetőleg azt is érzékelni fogja, ha elágazik az út. Némileg sietősen teszi meg egymás után a néma lépteket - hacsak az alatta lévő anyag nem recseg a súlyától -, mert a vadászösztön dolgozik benne, és mihamarabb mancsai és fogai közt akarja tudni a prédát.

/Nyomon/


Hősnőnk lemaradt arról még pont egy hajszállal, hogy nyávoghasson bajáról az ő hősének. Vagy a mi történetünk hősének...
A lényeg nem is az, amit ő talált, hiszen az csak egy sejtés, hogy mintha ott lett volna valami. És kutyaféle szaga csapja meg az orrát az eddig már érzett vadászható jószágon. Bal felé, a nyávogással ellentétes irányába mozgás hangját hallja, míg jobbra ilyen nincs. Választania kell, hogy merre indul el. És döntése a továbbiakat lehet nagyban meg fogja változtatni.

Eközben hősnőnk már elvált a számára unszimpatikus nőszemélytől, igaz csak ideiglenesen. Hiszen nehéz lenne ilyen kíváncsi természettel kihagyni... az egyetlen nyomot, amire eddig bukkant. És ha usere jól írta, van még kérdése. Egyelőre elbújva várakozik, míg hőseink meghalnak visszatérnek.

Hamar megtalálja Viridielt bebörtönöző pincét, ám őt magát már nem. Nyávogása felhívja a figyelmet a farkas alakba átváltozott erdei elfnek, ha arra felé megy... De miért is menne arra. A másik irányból mozgást hall a járatban. Ott mással találkozna, nem egy macskafélével. Akivel ha találkozik, ellenállhatatlan ösztönök kerítik hatalmába, hogy rátámadjon és a szűk járatban is harcoljon vele.
Persze ezt Lazy is tudja és felkészült a harcra. Noha itt nem tudnak visszaváltozni igazi alakjukban és állati ösztönei az egyiket a járat lakója ellen hergelné, másik pedig még mélyebb ösztönökkel pont fajtársnője ellen hangolódik.

Amint érzékeli a kutyáéhoz hasonlító szagot, rögtön megáll, bojtos fülét hegyezve hallgat, ahogy vadászösztöneire bízza a továbbiakat. Azon nyomban elszáll a vadászós kedve, mivel tisztában van vele: óvatosnak kell lennie, nem is kicsit, hiszen ha az előbb hallott lény valahogy mégis kiszökött a helyéről, az semmi jót nem ígér. A hangok talán egyértelművé is tehetik, hogy merre kell menni - vagy éppen merre nem -, és semmiképpen sem tetszik neki, hogy a prédaszag mással ötvöződik. Mintha ezernyi utalás lenne a veszélyre, ami felé nem kéne közelednie, de a kíváncsiság és a tudat, hogy bármikor el tud szökni, mert a méretek neki kedveznek, felbátorítja. Még a csendesebb járat felé fordítja fejét, kémlelve az ottani feketeséget, de annak üressége valahogy nem vonzza. Ehelyett egy igazi vadász türelmével egyező lassúsággal közlekedik a mozgás irányába vezető úton, mintha látná a becserkészendő teremtményt, pedig csak elővigyázatos. Minden váratlan eseményre fel akar készülni, még arra is, hogy oldalról töri be a falat egy csaholó kutya, kis híján keresztbe harapva őt. Készen áll bármelyik pillanatban az ügyetlen, de gyors fordulatra, hogy rögtön a holdvilág felé rohanhasson, megmentve ezzel saját irháját.

Megint hallom a nyávogást és kezd gyanús lenni a dolog. Bár a járat kétfelé ágazik és a másik irányból valami motoszkálás hangja éri a fülem, de talán ott vannak azok akik foglyul ejtettek és így inkább a macska hangja irányába mászok, mert arra talán a kijárat van, nem valószínű, hogy az magától bemászik egy ilyen járatba, így arra a szabadság várhat.
Persze mondhatni az ösztönök is dolgoznak az állati énemben, de nem azért vagyok erdei elf, aki alakot tud váltani, hogy ez eluralkodjon rajtam. Különösen akkor nem, ha a szabadulásom a tét.
Mászok hát a macskahang irányéba, akinek szaga már az orromat csiklandozza, de érzem, hogy más is van ott, mert nem teljesen macska abban biztos vagyok.

//Viridiellel egyeztetve az egészet//

Nem kell sokat sétálnia ahhoz, hogy a szűkös helyen megpillanthassa a lent hallott teremtményt - vagy legalábbis annak alakját -, viszont van benne valami furcsa, amit ilyen körülmények közt nehéz lenne megmondani. A fényviszonyok sem a legkedvezőbbek, csak a halványan csillogó szemek azok, amiket jobban meg tud figyelni, és ennek láttán azon nyomban megdermed pár pillanatra. Hosszú másodpercekig néz vele farkasszemet, közben borsódzik a háta a szagtól, a gondolattól, de még nem ereszti ki a körmeit, hogy figyelmeztető karmolást adjon, és nem is tűnik úgy, mintha erre szükség lenne. Meglepetésére morgás helyett intenzív szimatolást kap – ami egyébként roppantmód ingereli -, mellette halkan nyüszít. Egyértelműen nem tűnik támadó szándékúnak, inkább kétségbeesettnek és jámbornak, amit különösnek is talál. Más ehhez hasonló állat már biztosan keresztben akarná lenyelni, és pont ezért is erősödik a gyanakvása, miszerint ez esetleg az általa keresett személy, azonban még nem örül meg ennek annyira.
Figyelembe véve, hogy a várt támadó reakció nem érkezik meg, némileg hezitál, mérlegelve a lehetőségeit. Tovább nem tud menni emiatt a pajtás miatt, hogy felfedezőutakat tegyen, de ha már így kimászott börtönéből, akkor kivezeti - feltéve, ha követi őt. Annyit megérdemel szerencsétlen, még ha az izmai már önként mozdulnának, hogy fújjon, harapjon és morogjon rá. A dorombolás esélytelen az ösztönök miatt, pedig azzal lehetne talán a legjobban kifejezni és egyértelműsíteni, kivel van dolga a másiknak, hiszen ha Viridiel az, akkor ebből biztosan kitalálja: nem egy egyszerűen idetévedt cica áll előtte. A tűnődést követően elkezd lépkedni hátra, de nem fordul meg - nyilván továbbra sincs meggyőződve teljesen igencsak erős megérzéséről, hátsója elvesztését pedig nem szeretné megkockáztatni.
A távozás elég lassúnak bizonyul, azonban társasága sem tud sokkal gyorsabban közlekedni - ahogy sejtette, neki meglehetősen szűkös ez a járat, így bármikor meg tudna lépni előle, persze erre nem kerül sor. Végig nyugalom van, leszámítva a benti műsor maradékát, és könnyedén vezeti a farkast egészen a kijáratig, ahonnét érkezett. Onnan gyorsan elrohan, mielőtt a másik ragadozó kibújna, saját biztonságát előrébb helyezve, feszülten várva a ház sarkánál, ahogy a másik is előkerül a járatból. A zavaró ösztönök ellenére is nagyobb biztonságban érzi magát állatként - ha esetleg végül mégis nekirontana, egyszerűen felugrik a közeli párkányra, onnan pedig tovább, valahova máshova. Számolnia kell ezzel is, hiszen a körülmények változásával a viselkedés is változhat még az állatoknál is.
Látja a fehér mancsait, a fejét előbukkanni, a következő pillanatban az egész teste a holdvilágra kerül, ami hatalmas döbbenetet okoz, mivel nem egy egyszerű farkasról van szó, hanem...
Ha nem négy lábon állna, bizonyára most rogyna össze a meghökkenéstől. Sose látott lurinxot, hiába járta annyit a vidékeket, csupán a mesékből értesült létezésükről, erre itt van egy az orra előtt? Itt volt bezárva? Mégis hogy... Hogy találhattak meg egy ilyen lényt és hozhatták ide?
Még levegőt is elfelejt venni, ugyanakkor így érti, miért nem támadta meg, és ez egy kiváló lehetőség ahhoz, hogy egy rövid ismeretséget szerezzen, mert hát... Ez a fajta élmény felbecsülhetetlen, nem igaz? Mielőtt azonban nagy buzgón odamehetne hangos dorombolással és izgatottságtól remegő gyomorral, a farkas alakja megváltozik, és amit meglát, attól még karakálként is leesik az álla. Hatalmasra tágult pupillákkal figyeli, amint egyre ismerősebb vonásokat vesz fel magára a világ talán legnehezebben megtalálható faja, és ő maga is kétkedéssel fogadja a történéseket. Leírhatatlan hitetlenséggel fogja fel, hogy a lurinx nem más, mint Viridiel.
Akármennyire szeretne még ebben a kellemes sokkban maradni, jelenleg nem teheti meg. A megkönnyebbülés, ami a férfi kiszabadításával és megjelenésével jár, sokkal nagyobb, így nem is váratja meg őt: visszaváltozik, már meg is teszi az első határozott lépést felé, amikor rájön, hogy a tollas "ruha" van rajta a megszokott öltözék helyett. Erre is csak a csupasz bőrén érzékelt levegő hívja fel a figyelmét, egyébként amíg nem néz magára vagy mások rá furcsállón, biztosan nem tűnne fel. Néhány pillanat erejéig kigyullad az arca a szégyentől, mivel elég más egy már ismerős alak előtt így megjelenni, mint ismeretlenek előtt, akik esetében is azért könnyebb, mert ők másnapra elfelejtik, valamint semmit nem tudnak róla…
- Ne nézz ide! - emeli fel a kezeit védekezőn. - Hacsak nem fogsz úgy reagálni, mint a kéjhölgyekre szokás - teszi hozzá gyorsan, figyelmeztetve társát, azonban elkésett: megtalálja a rajta legelő tekintetet, amit gyorsan el is kap. Hát… Legalább megnyugodhat, hogy szemrevaló, ez is valami, nem igaz? De attól még nem túl jó érzés, hogy így kell találkozniuk – meglehetősen befolyásolhatja, Viridiel miként tekint rá majd a továbbiakban.
Nehezen ugyan, de végül beletörődik a helyzetébe, és enyhe idegességgel kezdi el dörzsölni felkarjait, mert a hideg végigfut a hátán. A bunda azért jobban melegítette, mint ez az egy szál semmi.
- Hogy kerülsz ide? Csak nem itt......dolgozol? – érdeklődik, viszont az utóbbi kérdés nevetséges. Még a levegő is tüdejébe szorul ennek hallatán, és bár legszívesebben nevetne, nem azért, mert annyira viccesnek találja ezt a feltételezést.
Komolyan ennyire beillek szajhának?! – fut végig agyán a gondolat, hiszen az egy dolog, hogy odabent elhitték róla, mennyire jó ebben a szakmában, de hogy Viridiel is…
- El kell tűnnöm innen, nem tudom, mit akartak tőlem, hogy idehoztak és nem raboltak csak úgy ki, de nem hiszem, hogy örülnének, ha észrevennék, hogy megszöktem – néz aztán idegesen körül, nyilván aggódva, hogy valaki megjelenik itt. - Viszont a felszerelésem nélkül nem megyek el – teszi még hozzá, és ahogy lejár a határtalan elképedés ideje, ő veszi magához a szót.
- De, képzeld el, a mai nap vettek fel, míg próbáltam a deszkákkal álmodó szépfiút megmenteni - lép közelebb jókedvűen, legalább ennyivel visszafizetve a rossz kérdést. - Olyan jóra sikeredett az előadásom, hogy a fél társaság kicsinálta magát, hogy megkaphasson - biccent az épület irányába, próbálva megtartani a humort, de érezhetően nincs rendben. A látottak után hogyan is lehetne? Nem beszélve arról a gyilkos módon markoló félelemről, ami a hatalmába kerítette. Még mindig rosszul van tőle.
- Ezek szerint nem unatkoztál, míg én azon a bizonyos deszkán álmodoztam - veszi a lapot, ami megmosolyogtatná, de ez a gesztus elég fájdalmasra sikerül.
- Egyáltalán nem - rázza meg fanyar arckifejezéssel a fejét, és inkább nem is részletezi, miben volt része az elmúlt pár órában. Épp elég borzasztó az, hogy így kell látnia. - És az én cuccaim is ott vannak, viszont egyelőre nem javasolt a visszamenetel... - húzza el a száját, emlékezve saját fáradtságára, fegyvertelenségére és annak a zsoldosnak a szavaira, noha ez nem nyűgözi le a férfit, ugyanis rajta a fejrázás sora, tiltakozásának kifejezése. - Valószínűleg engem is a holtak közt akarnak látni, de ennek a körülményeit majd később mesélném, kicsit hosszú - válik elcsigázottá, közben megdörzsöli a szemeit, hátha ezzel kicsit segíti az aktívabb koncentrálást és gondolkodást. - Annyi biztos, hogy miattam kerültél oda.
- A mese természetesen érdekel, de persze majd megfelelő körülmények között, a páncélomat és a kardomat nem hagyhatom a kezükben. – Elég határozottnak tűnik, így csak lemondóan sóhajt egyet.
- Hát amíg tart a felfordulás, talán tudunk valamit csinálni. Egy normális ruha továbbra is elkéne, gyakorlatilag megfagyok, ha sokáig maradok így - egyezik bele végül ő is, bizakodva abban, hogy ketten többet fognak érni, mint egyedül ő, nőként. - Találtam pár nyomot is az itteni furcsa elfekkel kapcsolatban, remélhetőleg a két lábon járó információtáram nem fog elmenni addig... - néz abba az irányba, ahonnan érkezett, aztán visszapillant Viridielre, aki láthatóan megörül ennek a jó hírnek.
- Majd sietünk, egy lehetőséget, ha már adódott, nem szabad elszalasztani – bólint egyet, mire eszébe jut kalandjuk kezdete.
- Megsérültél? - nyúl a tarkó irányába, mivel távolról sem tűnt sokkal vonzóbbnak tündetársára mért csapás. Igyekszik finoman hozzáérni, de még így is érzi a száradt vért rajta, mellette kételkedik abban, hogy ennyi idő alatt begyógyult volna – hacsak nem alkalmazott gyógyító mágiát.
- Csak egy kis vágás, nem érdekes, már jól vagyok, csak jól kiütött – biztosítja, és így meggyőződhet: nincs gyógyító mágiája. Hah! Ne is próbálkozzon ilyesmivel, hiszen fiútestvérekkel karöltve és saját makacs jelleméből kiindulva tudja jól, mégis mit takar az a jól vagyok: igenis fáj. Szinte rögtön lecsap egy "felejtsd el" és "nehogy azt hidd, hogy elhiszem" pillantással, egyértelműsítve nemtetszését az aggodalom eloszlatásával kapcsolatban.
- Ha engedélyt kapok rá, meggyógyíthatom, ugyanis továbbra sem tartozom a teljesen kezdők közé - mondja, de nehéz lenne megállapítani, hogy elégedetlen vagy túl határozott. Talán mindkettő egyszerre, talán a saját bőgős időszakainak felidézése miatt ilyen, amikor gyakorlatilag csak anyja és a természet szeretetéből élt. Még a törött kéz esetén is képes volt azt mondani kisírt szemekkel, hogy nem fáj.
- Azt megköszönöm – bólint társa, élve a lehetőséggel, hogy megszabadulhat egy apró fejfájástól. Nem is hezitál, rögtön egy széles vigyorral kerüli meg a férfit – avagy kerülné, ugyanis van még néhány kérdése, amit figyelmesen hallgat.
- Ha jártál benn, akkor tudod, miként jussunk be észrevétlen? Mikor kifelé tartottam, észleltem furcsa szagokat és mozgást, te láttál a járatban valamit?
- Nem hagytak felügyelet nélkül egy percig sem - húzza fel tehetetlenül a vállát, ismét kardörzsöléssel melegítve magát. Elég kellemetlen a dokkoknál még nyáron is, hogy ilyen hűvös van, viszont a víz hűti a környéket, ez ellen meg aligha tehet... - Van ugyan egy hátsó bejárat, de valószínűleg azt is nézik, ott lógtam meg. Mondanám, hogy bevállalom egyedül, mert... "macskaként"... - macskakörmöz két-két ujjával, hangsúlyozva, hogy nem egy közönséges házicicáról van szó. - ... gyorsabban végig tudok sétálni a járaton, de ha már így egymásra találtunk, nem kéne elválnunk. Meg nem hiszem, hogy a kimerültség a hasznomra fog válni - enged meg egy fáradt mosolyt, a furcsa szag pedig ugyanúgy feltűnt neki, de annak mivoltát nem tudná megmondani, így nem is tér ki erre.
- Szerintem se kockáztassunk – ért egyet. - Ez a járat talán segíthet, ha eddig elfértem, talán továbbra is sikerül. Lehet, hogy észrevétlen be- és kijuthatnánk általa........
Meglehet, ugyanakkor nem csodálkozna rajta, ha rozoga lenne az épület szerkezete, és egy lurinx már csak a termetéből adódóan sem egy könnyű faj. Megvan annak az esélye, hogy beszakad alatta a talapzat, de nem akarja ezzel az ördögöt a falra festeni, inkább váltig állítja, hogy megoldják, bármilyen körülményes helyzetbe is kerüljenek.
Végül, ahogyan azt az előbb is tervezte, megkerüli társát, hogy kényelmesen elérhesse sebesülését. Igyekszik ismét a lehető legfinomabban hozzáérni, majd nekikezd a gyógyító procedúrának, mire a seb körül kék és zöld fények gyúlnak halványan. Nem engedi elkalandozni gondolatait, még ha nehéz is, csak és kizárólag a sérülés mihamarabbi eltűnésén fáradozik. Remélhetőleg ezt a pár percet nem fogja semmi sem megzavarni, leszámítva az állandó borzongást a hidegnek érzékelt levegőtől, a libabőrt újra és újra megjelenítve testén. Ha ezzel minden gond nélkül végeznek, mély levegőt véve veszi vissza állati formáját, megnyugodva tapasztalva a bunda melegét - jóérzését pedig akaratlanul is dorombolással kifejezve -, aztán visszatér a sötét járatba a felszerelések visszaszerzése céljából. Viridielé mindenképp elsőbbséget élvez, hiszen az értékes a sajátjával ellentétben: két tőr és egy szett ruha - annyira nem nagy kár értük, azok azért könnyebben pótolhatóak.

A farkasom meglapul és csak intenzív szimatolása az, ami zavarhatja a nem messze észrevett macskaféle idegrendszerét, meg esetleg halk nyüszítés, mert ösztönösen, mágiám révén megérzem, hogy nem "csupán" egy eltéved cicával van dolgom. Mikor a másik állat sem lép fel oly módon, ahogy egy sarokba szorított macska tenné és inkább csendesen elkezd hátrálni, minden esetre követem.
Azért teljesen nem vagyok biztos a másikban, hogy a hirtelen visszavonulás vajon a félelmet vagy esetleg más érzelmet rejt, de mivel feltételezem, hogy a kijárat felé tart, így szaporán - már amennyire így kúszva lehetséges - követem.
Nagy a megkönnyebbülésem, amikor véget ér a járat és végre a szabadban lehetek, mert végig bennem volt a félsz, hogy beragadhatok.
A szabad ég alá érve megrázom magam és nagyot nyújtózkodom, ahogy tudatosul bennem, hogy nem látok idegent és ezzel együtt már változom is vissza, nem sokat töprengve a macsek elfutásán, aki ahogy kiért eltűnt a szemem elől. Ha tényleg állat, akkor sok szerencsét neki, ha meg az, akire gondoltam, úgy is visszatér, ha meglátja kit rejtett a farkasbunda.
Mégis csak jó volt a megérzésem! Az épület sarka mögül Lashrael bukkan ki egy...hmm....nem is tudom, hogy nevezzem ruhában, ami nem sokat takar belőle.
- Ne nézz ide! - emeli fel a kezeit védekezőn Lashrael, látható idegességgel. - Hacsak nem fogsz úgy reagálni, mint a kéjhölgyekre szokás.
Az első meglepetésemben rajta feledem a szemem, de aztán rajtakapottan kapom el, ám nem kerülte el tekintetem a fázós mozdulat, még ha nem is értem, hogy akkor miért öltözik így.
- Hogy kerülsz ide? Csak nem itt......dolgozol? - szólalok meg végül, bár ezt nehezen tudnám elképzelni, de az a ruha.......
- El kell tűnnöm innen, nem tudom mit akartak tőlem, hogy idehoztak és nem raboltak csak úgy ki, de nem hiszem, hogy örülnének, ha észre vennék, hogy megszöktem. - néztem idegesen körül. - Viszont a felszerelésem nélkül nem megyek el.
Nem hagyhatom itt a kristálypáncélt és pengét.
- De, képzeld el, a mai nap vettek fel, míg próbáltam a deszkákkal álmodó szépfiút megmenteni. Olyan jóra sikeredett az előadásom, hogy a fél társaság kicsinálta magát, hogy megkaphasson –
Egyre jobban kerekednek a szemeim, ahogy a lány szavait hallgatom, aki bár láthatóan megpróbálja humorosra venni, azért nem repes az örömtől, ezt én is látom.
- Ezek szerint nem unatkoztál, míg én azon a bizonyos deszkán álmodoztam. - vettem a lapot az ugratására, bár nem sok hiányzik hozzá, hogy a szépfiúra elpiruljak, szerencsére más témára tér rá.
- Egyáltalán nem. – rázza meg a fejét. - És az én cuccaim is ott vannak, viszont egyelőre nem javasolt a visszamenetel... – arckifejezése elég savanyú lesz. - Valószínűleg engem is a holtak közt akarnak látni, de ennek a körülményeit majd később mesélném, kicsit hosszú. Annyi biztos, hogy miattam kerültél oda. – a fáradtság kiül a vonásaira is, gondolom neki sem volt túl sok élvezet a kitudja hány órába, amit itt töltött. Tényleg, mennyi időt tölthettem eszméletlen, hiszen már este van?
A holmijaink nem visszaszerzésére azonban megráztam a fejem.
- A mese természetesen érdekel, de persze majd megfelelő körülmények között, a páncélomat és a kardomat nem hagyhatom a kezükben.
- Hát amíg tart a felfordulás, talán tudunk valamit csinálni. Egy normális ruha továbbra is elkéne, gyakorlatilag megfagyok, ha sokáig maradok így – válik beleegyezővé a hangja Lashrael-nek, aztán folytatja. - Találtam pár nyomot is az itteni furcsa elfekkel kapcsolatban, remélhetőleg a kétlábon járó információtáram nem fog elmenni addig
Némiképpen felvidulok, ahogy belemegy abba, hogy megkeressük a cuccainkat, amiben közre játszhat, hogy tényleg nem sok ruhadarab takarja, ami megint csak arra késztet, hogy végig szaladjon rajta a szemem.
Ráadásul a "találtam pár nyomot" felszólalására kíváncsian felvillan a szemem, mert a jó hír igazán ránk férne.
- Majd sietünk, egy lehetőséget, ha már adódott nem szabad elszalasztani. - bólintok rá, bár ez nem tesz túl jót a fejemnek.
- Megsérültél? – kérdezi és a tarkóm felé nyúl, így elterelődik azonban a figyelmem.
- Csak egy kis vágás, nem érdekes, már jól vagyok, csak jól kiütött.
- Ha engedélyt kapok rá, meggyógyíthatom, ugyanis továbbra sem tartozom a teljesen kezdők közé – tapogatja körbe finom ujjaival a sebet és csak azért nem szisszenek fel, mikor hozzáér, mert mégis csak férfiból vagyok.
Magamon még nem próbáltam gyógyítás tudásomat, így örömmel veszem az ajánlkozását, hogy segíthet rajtam, mert jó lenne tiszta fejjel belevágni a fegyver- és ruhaszabadítási akcióba.
- Azt megköszönöm. - bólintottam felhatalmazva a tevékenységre, de még voltak kérdéseim.
- Ha jártál benn, akkor tudod, miként jussunk be észrevétlen? - kérdezem, bár opcióként maradhat a lyuk. - Mikor kifelé tartottam észleltem furcsa szagokat és mozgást, te láttál a járatban valamit?
- Nem hagytak felügyelet nélkül egy percig sem – vonja fel a vállát, aztán fázósan ismét megdörgöli a karjait, ám sajnos nincs mit felajánlanom a hideg ellen, hiszen magam sem vagyok túlöltözve, csak egy ing és nadrág van rajtam a többit leszedték rólam. - Van ugyan egy hátsó bejárat, de valószínűleg azt is nézik, ott lógtam meg. Mondanám, hogy bevállalom egyedül, mert... "macskaként gyorsabban végig tudok sétálni a járaton, de ha már így egymásra találtunk, nem kéne elválnunk. Meg nem hiszem, hogy a kimerültség a hasznomra fog válni. – jegyzi meg kimerülten.
- Szerintem se kockáztassunk. Ez a járat talán segíthet, ha eddig elfértem, talán továbbra is sikerül. Lehet, hogy észrevétlen be- és kijuthatnánk általa........
Aztán a lány a hátam mögé sétál és én jóleső melegséget érezve adom át magam a gyógyító mágiának, aminek befejezésével máris alakot váltunk.
Mivel Lashrael könnyebben mozog a járatban, így nem szívesen, de előre engedem, aztán kezdődhet az újabb keserves mászás.

/Nyomon/

Hőseink újra váratlan helyzetben futottak össze és egyre inkább mélyül az ismeretség. Immáron nem csak az olvasó, de Viridiel is tudja, hogy Lazy bordélyházba is vállal munkát, ha a helyzet és annak előnyei megkívánják. Oké, önzetlen cél érdekében tette, nagyon megérdemli, hogy ezért ne szúrogassunk oda neki.
Hosszú idő telt el a beszélgetés közben és leginkább a gyógyítás is több percig eltartott. Ám mégis úgy döntenek, hogy kockáztatnak és Lazy visszamegy a holmikért. És közben a fiú megvárja. A fáradtság már rég hatalmába kerítette. Reflexei nem olyan élesek, mint ahogy gondolja. Hamarosan rájön, hogy egész labirintus van a házban, az emberek tudta nélkül. És itt nagy helyismeret kellene vagy friss agy, hogy hamar kiigazodjon. Ráadásul egyre inkább nehéz elnyomnia azt a szagot, melyet már egy jó ideje érez. És ami zsákmányállatra emlékezteti.

Három lehetséges kimenetele lehet vállalkozásának:

1, Lassan hallva meg a járatból való újbóli felbukkanásakor a közeledő talpakat, balszerencséjére egy fiatal korában legendás hírű macskavadász sétál a fal mellett. Csak pár pillanat, ahogy szétnéz a szabadban, még félig bent van a lyukban, mikor erős mancsokat érez a tarkóján és határozott, gyors mozdulattal kirántja onnan. Egy méterrel a föld felett himbálózva hallja a hangját, miközben észreveszi, hogy kard van a kezében.
-Fiúk! Ez egy ritka jószág. Biztos megadnak vagy egy ezüstöt is érte.
* Nem kell nagy jósnak lennie, hogy meglássuk a Jövődet Lazy egy kis macskaketrecben egyelőre.

(Dobókockán az 1-es vagy a 2-es dobás esete.)

2, Ezt a legrövidebb leírni. Bár lassan kába vagy, és bolyongsz a falon belül, ám ezúttal is össze tudod szedni mindkettőtök tárgyait két külön helyről. Ám ezúttal gond nélkül érsz vissza és már csak akkor veszel észre egy felbukkanó bunkós pasit, mikor már átváltoztál vagy másként nem döntöttél Viridiellel. Szabad a pálya egyelőre előttetek.

(Dobókockán az 5-ös és a 6-os eset.)

3, Ez alkalommal Lazy egyedül folytatja kalandját egy kis ideig. Hallja a közeledő hangot a háta mögött, ám még összeszedi magát ahhoz, hogy feladatára koncentráljon. Alig van fény, igazából macska szemeivel is csak annyit lát, mint ember a csillagok alatt Újholdkor. Ám az egérlyuk egyik lakója előtte is felbukkan. Torz alaknak tűnik, félig embernek félig patkánynak. Alakja kényelmesen elfér a járatban és felegyenesedve kicsit talán nagyobb is nálad. Noha te négy lábon állsz.
Továbbra is hallod, hogy mögötted is csupasz tappancsok közelednek, nehezen eldönthető, hogy miféle lény, bár az előtted állót elnézve, lehet akár ugyan olyan is...

(Dobókockán a 3-as és 4-es eset.)


/Kockadobás: Hatos
A fentebb leírtak szerint a dobás eredménye./

The member 'Uráldur' has done the following action : Szerencse, játék, kockázat

---

'Hatos' : 3

Egyre csak erősödik benne az érzés, hogy innen nem fog sose kitalálni, bár még Viridielben bízhat, hogy megjegyzi a bejárt utat, elvégre, ha nem is önszántából, de pihent addig, míg ő dolgozott. Neki biztosan frissebb az agya, pláne úgy, hogy gyógyításban is részesült, ami igencsak kellemes élmény. Nem kívánt kétségbeesését ugyanakkor nem tudja teljes mértékben elnyomni, mivel több aggasztó tényező is felüti a fejét. Az első számú probléma, hogy hangokat hall, és ugyan az első alkalommal füleit hegyezi, utána betudja valami alaptalan képzelgésnek, továbbiakban nem is reagálva rájuk. A második, hogy még macskaként is hunyorgásra kényszerül, hogy oda tudjon figyelni részben a hátrányos fényviszonyoknak köszönhetően, részben a fokozódó kimerültség miatt, így még kevesebb energiát fektetve a valóságba szajkózza magában: ezt még kibírja, van még annyi tartalékban. Nem egy nagy segítség, de ha más nincs, csak a tudat, hogy partnere is ott van mögötte, ebből fog élni - noha ez becsapós. Ráadásként érvényesül az is, amit a leginkább utál: a másokra való támaszkodás. Nehezen viseli el, és ingerültségének ezen szegletének visszaszorítása ugyancsak figyelmet követel.
Halkan halad a járatban, már csak megszokásból is, bár puha tappancsai még a durvább lépések esetén is tompítanák a hangot. Mondjuk... Ez most nagy valószínűséggel nem is számít társa miatt. Nem lehet egyszerű ilyen kis helyen kúszni úgy, hogy ez egyáltalán nem természetes a számára, és némi részvétet érez iránta. Néha hátra is pillant, mintegy meggyőződve arról: nem hagyta le, továbbra is ott van mögötte. Ilyenkor szembesül vele, mennyire nehéz arra is figyelni, milyen tempóban jár, de úgy tűnik, nincs már meg benne az a túlbuzgás most, hogy nincs egyedül. Hiába, egy kedves tünde társasága egy kedves tünde társasága, és az ehhez kapcsolódó bizalomnak nevezhető dolog, ami zsigerből jön, most végképp nem kellő megnyugvást okoz, felemás lelkiállapotot előidézve.
Váratlanul áll meg, mikor megpillantja azt a valamit maguk előtt, és a korábban érzett prédaszag is igencsak erős itt. Levadászhatná, de sejtve, mennyi ballépésre lenne így képes, a vadászösztön se dolgozik túlságosan benne. Már szemet hunyna efelett, betudva annak, hogy már rémeket lát, kápráznak a szemei a friss emlékek mélyülésétől, ám ahogy felegyenesedik az ismeretlen alak, megbizonyosodhat a bajról. Magasabb nála, furcsa és torz, amitől azonnal felborzolódik a bundája, ellenségesen hátracsapja a füleit, amihez mélyről jövő, riasztónak szánt morgás társul. Nem tudná megmondani, jelenleg mennyire hatásos a hangzás annak ellenére sem, hogy inkább hasonlít egy nagymacskáéhoz, mint egy átlagos macskáéhoz, így reméli, ennyi elijeszti azt a torzszülöttet, ami így, alakot öltve már nem tűnik vonzó zsákmánynak.
Aztán újabb aggasztó dologra figyel fel a néha félbehagyott morgásnál...
A korábban hallott hangok egyre közelebbről érkeznek.

Még sosem láttál ilyen lényt. De a régi mesékben sem szerepel Neminrán. Bizalomkeltőnek nem mondható fejével lassan közeledik és jól tetted, hogy nem ugrottál egyből rá. Hangod és dühös jelzésed megriasztja és jó ideig vacillál, hogy mitévő legyen. Ám szemében hirtelen értelmes fény gyullad ki, mikor tudatosul benne, bármilyen hangot is adsz ki, ez itt az ő területük és a kicsinyeiket fogod -szerintük- elragadni, ha most nem szállnak szembe veled és még nagyobb társaddal.
Neked sincs túl sok esélyed. Ha Turion fiát nem hoztad volna magaddal, akkor választhatnál aközött, hogy hátrapenderülve az onnan érkezőre veted magad és lerohanva őt megpróbálsz kiszökni vagy ezt az alakot próbálod valahogy rábírni -így vagy úgy-, hogy a kését ne mártsa beléd. Igen kések, kettőt vesz elő Lazy ellenfele, de egy van annál is, aki az erdőkerülő farkas hátsójára támad. És hangodon kívül csak éles karaid és fogaid vannak ellenük vagy dönthetsz az átváltozás mellett, ám ezzel óhatatlanul kiszakad a fal a megnövekedett méretekből adódóan.
Ahogy hamarosan beérkezik a másik, emberi nyelven kezdenek el kommunikálni, amitől ti ketten most meg vagytok fosztva. De értitek, amit mond.
-Te onnan támadsz, közben én próbálom emerről elvonni a figyelmüket.
* Bármikor dönthettek úgy a Sorstól függetlenül, hogy visszaváltozva megszakítjátok a harc eseményeit. És ezzel megmenekülve a további sebektől. Ám még mindig nem szereztétek vissza Lazy ruháját és felszereléseiteket.

/Kockadobás: 5* Hatos
(Dobástól függetlenül Viri minden körben egy szúrást kap hátulról.)
1-3-ig -A kobold sikeresen megszúrta a tőrével Lazyt.
4-6-ig -A lány sikeresen kitér a támadások elől és megharapja vagy megkarmolja ellenfelét.

Ha a járat lakója négyszer sikeresen talál, hősnőnk túl sok sebet kapott ahhoz, hogy egy újabbat túlélhessen, ezért át kell változnia minden képen. Ha háromszor talál a koboldra, akkor győz és rajta múlik, hogy megöli vagy a lény elmenekül./

The member 'Uráldur' has done the following action : Szerencse, játék, kockázat

---

#1 'Hatos' : 3

--------------------------------

#2 'Hatos' : 4

--------------------------------

#3 'Hatos' : 4

--------------------------------

#4 'Hatos' : 5

--------------------------------

#5 'Hatos' : 2

Azt hittem majd úgy kell visszafognia magát Lashrael-nek, hogy ne hagyjon faképnél a járatban, de alig valamivel előttem megy csak és nem nehéz rájönnöm, hogy a már kint is látszó fáradtság kezdi legyűrni. Talán nem kellett volna erőltetnem ezt a visszamenetel dolgot, vagy kint kellett volna hagynom, de már késő bánat, én csak előrefelé mehetek, mert nem vagyok képes megfordulni.
Aztán megtörténik a baj és előkerül egy lény, akinek a szagát már legelőször is megéreztem. Hát mit ne mondjak, nem volt egy szép látvány!
A legnagyobb gond az volt, hogy esélyem sem volt, hogy segítsek Lashrael-nek, akit késsel fenyegetett a gnóm, de aztán megéreztem magam mögött is a szagot és a hátsó részembe éles fájdalom hatolt.
Felvonyítottam és előrébb araszoltam, de a társam előttem állt.
Bajban voltam!

Akármilyen természetszerető és elfogadó a legkülönfélébb lényekkel szemben is, amit lát, az tünde alakjában biztosan izzasztaná, annyira förtelmesnek találja. Rossz ránézni, és fel nem tudja fogni, hogy egy ilyen szörnyet akart levadászni. Szerencsére erre talán nem fog sor kerülni, ugyanis a morgás igencsak hatásosnak bizonyul - egy bizonyos pontig. A lény nem hátrál, bármilyen valószínűnek is tűnt először. Nem volt elég meggyőző vagy még több jelét kellett volna adnia, hogy igenis veszélyes lény, meg nem mondaná, a szemeiből sugárzó értelem viszont megriasztja. Egyszerre tűnik sunyinak és borzasztóan butának az előtte lévő valami, így talán jogos az aggodalma. Az már csak hab a tortán, hogy ez a förtelem késeket vesz elő, és bár igyekszik folytatni az eszeveszett morgást, egyszerűen nincs rá hatással. Lépne vissza, mert azért egy kés semmiképpen se bizalomgerjesztő látvány, de egyetlen lépésnél rájön, hogy mögötte ott van Viridiel is. Mekkora kár, hogy nem tud segíteni! Ezeket a kis vakarcsokat - akik most elég nagynak tűnnek - biztosan keresztben le tudná nyelni.
Viszont nemcsak a kobold az, akinek van mit védenie, noha erő fogytán van, akkor is megvívja a harcot vele, ha már társa jelen körülmények közt tehetetlen. Igazat megvallva sose csinált ilyet, sose képezték ki, hogy állatként harcoljon fegyveres egység ellen - legyen az buta vagy pengeeszű, de nem is tud meghátrálni, és nem is akar. Ott vannak az ösztönei, amiket fel kell ébresztenie mihamarabb, mert a fáradtság elég nagy szerepet játszott azok elaltatásában, és ennyitől sajnos nem támadnak fel hirtelenjében. Sajnos.
Két kése van... Neki viszont mancsonként négy használható karma és erős állkapcsa hegyes szemfogakkal, így ha úgy veszi, fölényben van. Csak ne lenne az a másik vakarcs a hátukban! Ha ezt elintézte, akkor azon nyomban keresnie kell egy olyan járatot, ahol szétharaphatja a hátul lévőt is, hiszen nem lehet, hogy egy ilyen labirintusban ne lenne egy gyors kerülőút! A szag majd segíteni fog neki, most azonban a vele szemben lévőre kell figyelnie.
És ami őt illeti, rögtön támadásba is lendül. A kés vészesen közelít felé, és bár próbál kitérni előle, az ilyen harchelyzet ismeretlensége és a szűk hely miatt a penge felszínesen sebesíti meg jobb pofáját, ám ez folytatódik a lapockánál, ahol már mélyebben hasít. A fájdalomhullám, amitől keservesen nyávog és morog felváltva, azonnal felébreszti az önvédelem gyilkos szándékát, érzékszervei pedig eddig sose tapasztalt fokig éleződnek. Minden porcikájával ellenfelére összpontosít, és egy pillanat alatt győz az állatiasság a tudatosság felett a csapdába ejtettség intenzív érzete miatt. Fúj rá szemfogait kimutatva nem egyszer, és mikor már következőnek indítja a kést felé, lehasal, majd már-már kicsavart testtel kap a felé nyúló kézbe, erős állkapcsával a kézcsontokat összeroppantva. Ezt aztán sikeresen tépik ki a szájából (vélhetően egy üvöltés kíséretében), mire azonnal felkászálódik, újabbat fújva, idegesen lépdelve jobbra-balra, sétálva a két fal között - már amennyire ez lehetséges. A bűzlő és vasízű vér a szájában még egy löketet ad a vadászösztönöknek, a félelem kezdetleges szaga úgyszintén, így élesen figyeli az ép kezet, amiben ott táncol a másik kés, és ahogy érkezik, oldalra tér. Most csak mancsát tudja nyújtani felé, de olyan csúnyán kapja telibe szerencsétlen koboldot mellkas tájékán, hogy talán már érzi a vesztét, viszont nem hátrál. Továbbra is ott van a halált jelentő fegyver nála, ami újfent sebesen indul felé, és ezt egy újabb elmozdulással sikeresen térít, a támadás jutalmául pedig csuklónál kapja el az áldozatot, még egy fájdalmas reccsenéssel zárva rá a fogakat a torzszülött testrészére, ezzel gyakorlatilag tehetetlenné téve. Ezt önszántából engedi el aztán, hogy kényelmesen rávetődhessen ellenfelére; szemei vadul izzanak, amivel a másik szempárát keresi, közben morog, és készül bevinni a végső, nyaktörő harapást, ám félúton megáll. Noha lehetne préda, sose ölt sem állatot, sem semmi mást, csak mert gyilkos szándékok vezérelték volna. Ha vadászott, akkor azt az éhezés miatt tette, most viszont... Ezt a valamit nem fogja elfogyasztani, ráadásul félig embernek tűnik.
És mindenekelőtt ő nem gyilkos.
A feltámadt vadász olyan hirtelen párolog el, amilyen váratlanul megjelent, de nem is bánja. Kicsit talán még szégyelli is, hogy képtelen volt uralkodni magán annak ellenére, hogy elviekben övé ez a test, ez az alak.
Végül lelép a koboldról, hátrál némileg, tovább morogva rá, ezzel határozottan jelezve, hogy takarodjon az útjából. Használhatatlan kezekkel úgyse fog semmire se menni... Akárhogy is legyen, ha remegő testtel marad is, nem fogja zavartatni magát: azonnal megindul, hogy kerítsen egy járatot Viridiel mögé. Fürgén teszi meg a lépéseket, néha elvétve azt, ugyanis a sérülés igencsak éget és lüktet, kellemetlenné téve a közlekedést. Annyi előnye legalább van, hogy a fáradtság elillant... Egyelőre.

/Nyomon/



Hamar legyűröd ellenfeledet, ám megkíméled az életét. Mikor már nyakára csattanni látja lelki szemei előtt a tűhegyes szemfogaidat, hirtelen minden megváltozik és megállsz a végzetes cselekedett közben. A kis lény pedig -bár kétlábú alakodból tűnne csak kicsinek- értetlenül kúszik hátra és áll talpra.
-Mi a fene? Ez meg miféle dög? Gyere, tűnjünk el, ez veszélyesebb jóval nálunk!
* Még mielőtt elindulnál megkerülni a hátsó támadót, a te legyőzött ellenfeleddel együtt a győzelemre álló, Virit hátulról támadó is kereket old. Ez is mutatja, nem csak beszélni tudnak, de nem ösztön lények. Noha járataik és kinézetük nagyon hasonlít a patkányéra és szaguk is ingerel az egerészésre, ám a legkevésbé sem volt véletlen, hogy egyszerre ketten bukkantak fel két irányból.
Ám ezúttal rajtad múlik, hogy megpróbálsz minél hamarabb kijutni azon a bizonyos kerülő úton visszafordulva a hátad mögött jövő farkassal vagy tovább folytatod az utatokat a hiányzó felszerelésig. Nehézség, bár erről még nem tudsz, hogy harcotok lelassított és épp ebben az időben egy férfi felveszi a te öltözékedet a bele csavart tőrökkel és elindul egy másik helyre lerakni később. Ám egy darabig az ő kezében lesz. Viri felszerelése pedig ismeretlen helyen.
A támadóitok szagát mind a ketten ismeritek és most már valószínűleg figyelni fogtok, hogy merre vannak ilyen lények és merről nem érzitek.

Nem hagyja abba a fenyegető morgást, lélekben felkészülve egy újabb fordulóra a másik oldalon lévővel, erre azonban nem kerül sor. A vakarcs értetlenül veszi tudomásul: folytathatja életét valamilyen különös csodánál fogva, és hogy megsejt-e bármit is abból, hogy nem egyszerű vadállatokkal kellett szembeszállnia, nem tudná megmondani. Sajnos a rövid párviadalból sem jött rá semmire ezekkel a szörnyetegekkel kapcsolatban, de ha nagyon gonosz akarna lenni, megkockáztatna egy olyan tippet, miszerint kialakulásuk hasonló lehet az oawákhoz vagy a kentaurokhoz. Viszont nem most fogja beleásni magát az eredettörténetbe...
Úgy tűnik, helyesen döntött azzal, hogy nem ölte meg, hiszen így szól a társának a menekülést illetően. Ez jóleső megnyugvással telepszik rá, és míg eliszkolnak mindketten - a hátul lévőnek csak lábcsattogására figyel fel, de meggyőződik távolodásáról -, ösztönösen végignyalja véres pofáját, mintha csak egy jó evésen lenne túl, némileg megtisztítva szája körül bundáját. Amint vélhetően egyedül maradtak, társára pillant halk, rövid ideig tartó dorombolással, mely akaratlanul is kiadásra kerül a harc kimenetelétől szerzett enyhe büszkeségétől. Persze ez nem fogja semmissé tenni a sérüléseket, amiket szereztek, érzi is, ahogy sajátja körül a szőr összetapad, mindemellett sajog. Sajnos nem tudja odáig hátrahajtani a fejét, mert végignyalna párszor rajta fertőtlenítés céljából, a pofáján lévő sebet pedig pláne nem éri el. Az ott fog égni, míg tündeként nem kezeli, farkastársáéval egyaránt, mivel jelenleg problémás és felesleges időhúzás lenne eltalálni odáig.
Mellső jobbjára enyhén sántikálva indul előre, nem gondolva a kerülőútra, amin keresztül kijuthatnak. Ha már elindultak felszereléseik visszaszerzéséért, akkor ezt végre is fogják hajtani, pláne úgy, hogy már első harci sebesüléseiket is megkapták. Egyébként se látja sok értelmét ennyi kockázat után visszafordulni, na meg Viridiel is igencsak határozottan kijelentette cuccai megkaparintását. Bizonyára ő örülne a legkevésbé, ha újra a szabadban találná magát... Csak ne lenne pont olyan helyen a sebesülés, ahol lépésnél húzódik az egész bőrfelület! Igazán zavaró és fájdalmas, így néha elégedetlenül felmorran, ráadásul nem ez az egyetlen hátráltató tényező sem. Az elmúlt veszélytől egyre jobban szivárog vissza testébe a fáradtság, tompítva a korábban kiéleződött érzékeket, kiemelve a sebek lüktetését. Ismét többet kell koncentrálnia arra, hogy többé-kevésbé tisztán lásson - már amennyire lehet ezen a helyen -, és az elején még aktív, de Viridielnek tartható lassúságú sétája is fokozatosan válik újra olyanná, ahogyan indult: kimerültté. A szagot meg természetesen kerüli, keresve inkább az üresnek tűnő járatrészeket, már csak azért is, mert nem tudná megjósolni, egy másik csatában mennyire érvényesülne macskaszerencséje.

Kétségbeesetten néztem végig Lashrael harcát, mert nem sok esélyem volt beleavatkozni, főleg nem úgy, hogy közben hátulról szúrkált egy kis dög.
Próbáltam előrébb mászni, hogy találjak egy szélesebb részt és megfordulva, levadásszam az orvtámadót, de nem volt ilyen szerencsém.
Ellenben az elf lány kitett magáért és hamarosan már a kis gnóm nyakát szorongatta. Aztán váratlanul elengedte, megkegyelmezve életének, ami jól is sült el, mert ez annyira meglepte a lényt, hogy a társát is rábeszélte, hogy jobb, ha elhúznak.
Elégedett morgással vettem tudomásul a fejleményeket és néztem a száját nyalogató macsekra.
Ha tudtam volna beszélni biztos megmondom neki, mennyire jól csinálta a dolgot.
De nem tudtam, ám várakozóan néztem a sebesült tündére, hogy vajon mit dönt, megyünk-e tovább vagy visszafordulunk. Bár mennyire is vissza akartam szerezni a fegyveremet és vértemet, azt nem egy fajtársam élete árán, ha úgy dönt nem kockáztat, elfogadtam volna.
De becsületére legyen mondva a tovább utat választotta.
Nekem is fájt a hátsó combom, ahol a kis görcs megvágott, de haladtam a lány után, remélve, hogy most már nem kerül utunkba semmilyen patkányképű alak, míg tágasabb helyre nem érünk, ahol én is kimutathatom a fogam fehérjét.
Valószínűleg Lashrael is megérezte az emberszagot, ami az egyik járat felől jött, talán érdemes lenne megnézni, hátha jó helyen bukkanunk ki.
Ha nem arra fordul, halk morgással hívom fel a figyelmét. Egyébként is ki akarok már jutni, mert lassan begörcsölnek az izmaim, a saját tünde alakomra vágyom.

Már csak a Szerencsén múlik, hogy megtaláljátok-e a holmitokat vagy nem. Amennyiben a Kocka kegyes hozzátok, akkor elsőként egy repedésen keresztül látjátok meg Lazy ruháját. Méghozzá annak a már említett pasinak a kezében, aki felemelte az öltözőben és most épp valahová máshová viszi a folyosón. Ez esetben a fura elf csaj, aki kimentette Lazyt felszívódik a kutakodó maffiózók közeledtére, mire visszaértek.
Ám ha Balszerencse kísér titeket, akkor még visszaértek csalódottan, fáradtan és sebesülten, mikor épp a közeledők hangjaira az egyik kapualjból szélsebesen vesz lendületet és elkezd futni a dokkok felé. Ám mielőtt mélyebben belemélyednénk bármelyik lehetőségbe, nézzük meg mi is történt valójában!


/Kockadobás: Tízes
1-5-ig -Balszerencse, nincs meg egyikőtök felszerelése sem, de látjátok a vöröst elszaladni.
6-10-ig -Ahogy a mese címe is mondja, Nyomon vagytok. De az informátorotokkal a kapcsoaltot elveszítitek./

The member 'Uráldur' has done the following action : Szerencse, játék, kockázat

---

'Tízes' : 6

/Folytatás/


Nos, mint említettem szerencsétek van. Ahogy a járatban próbáljátok megtalálni a hírnök különleges eljárással készült fegyvereit és pikkelypáncélját, hirtelen a macskánk egy kijáratot takaró faldarab jelentette rés mögül megpillantja a -nem tollas- ruháit, ahogy egy ismeretlen férfi a jobb kezében viszi valahová. Jól láthatóan benne van a két tőr is.
Mögötte jön Viridiel, ám ő már nem fogja látni, hiszen addigra valószínűleg elsétál a pali, mire pont ahhoz a ponthoz érne -a nőt követve-, hogy kileshessen a repedésen. A bordélyház folyosóin mindenfelé szaladgálnak a banditák és ha fülelsz, akkor titeket keresnek. Felfedezték az eltűnéseteket, emiatt volt eddig is a messziről jövő hang.
Mi tévők lesztek?