Viridiel már előre sejti, hogy csupán a tagadással nem sok mindenre megy. Ám nem újdonság számára a vallatás légköre, rutinját felhasználva valószínűleg hamarosan kitalál valamit, ami kijuttatja. Nem egyszer jött ki Uráldur kezei közül is, ez a helyzet csupán egy levezető gyakorlatnak tekinthető valószínűleg számára belülről nagy ellenfelével való következő találkozásig.
Ám addig sem marad a kérdező sem eszköztelen. Miközben Turion fia távolmaradásra szólítja fel hangtalanul társnőjét, addig behoznak egy spanyolcsizmát, még ha ebben a világban nem is pont így hívják. De cél és az út, ami odáig vezet megszólalásig hasonló.
-Nos, utolsó esély, hogy valami használhatót mondj, mielőtt elindítom a szerkezet tekerését.
* Ezt már akkor mondta az inkvizítor, mikor elfünk jobb lábára már felhelyezte új lábbelijét kényelmesen. Sehol nem szorít.

Lazy sikeresen talált egy kéményt, ahol nem tűnt fel senkinek sem amíg társának üzent egyetlen személy kivételével. Magát illegetve közeledik hozzá hátulról és a pasik arroganciájával és jó nagy adag sokra van magával viselkedéssel dörgöli oda a fejét hozzád, mikor megérkezik a fekete kandúr. Valami szokatlan zavar van a Természetben, mert egy rejtélyes okból azt hiszi, hogy tüzelsz.

Összepréseli ajkait, mikor Viridiel az egyértelműt közli vele - bezártság, inkvizítor, faggatózás... Ezt pedig minden bizonnyal követni fogja a kínzás, ami a specialitása annak a pokoli alaknak, belegondolva ebbe pedig akaratlanul is alsó ajkába harap.
~ Nem fogok ölbe tett kezekkel várakozni, nem lennék rá képes ~ üzeni, és még így is érzékelhető a remegés, ami beszédhangjában megjelenne. ~ A kapitányról nem tudok semmit se, ebben nem tudok segíteni. Jobb ötlet híján hazudj valamit, mondj egy nem túl távoli helyszínt, vagy... Vagy nem tudom ~ teszi hozzá némi kétségbeeséssel, mielőtt azonban bepánikolhatna, vesz egy mély levegőt, több-kevesebb sikerrel megnyugtatva saját magát. Utálja ezt a helyzetet, az ötlettelenséget és tehetetlenséget, azt, hogy a lehetőségeiket már eljátszották, az elképzeléstől szenvedni, hogy mégis mit meg nem tesznek majd a társával csak azért, hogy olyan információt csikarhassanak ki belőle, amiről még csak fogalma sincsen. Ilyenkor nem kicsit örülne annak, ha a gyermekeket védő burok még mindig körülötte lenne, ha érzéketlen lenne ezekre a rezdülésekre, de jóval kifinomultabb a fogékonysága erre, mint ahogyan azt szeretné.
~ Megkereslek, képtelen vagyok másként cselekedni ~ változik vissza, a következő pillanatban pedig bundáját felborzolva ugrik egyet, ahogyan megérzi a számára egészen váratlan dörgölőzést. Rámorran, jelezve, nincs éppen játékos kedvében, de az esetet igazából ennyiben hagyja. Sokat ez a házi macska egyébként se tehetne, már csak a méret- és erőkülönbségeket figyelembe véve; könnyedén lerázhatja magáról. Megindul hát az épületek irányába, persze biztos távolságból, óvatosan felderítve a környéket, és ha a kandúr tovább követi, akkor kicsit agresszívabb fújással, karmai fenyegető mutogatásával igyekszik elijeszteni őt maga mellől. Bántani nem akarja, szükség esetén viszont kénytelen lesz ahhoz folyamodni, de csak van annyi esze, hogy meglépjen... Másabb súlycsoportban vannak, ezt neki is be kell látnia, hajtsák bármilyen ösztönök.

Az már az előző alkalommal sem vált be, hogy megpróbálok az inkvizítorral értelmes módon kommunikálni, mert úgy is csak azt fogja elhinni, amit kényszerrel szed ki belőlem, de azért adtam neki egy esélyt.
Lash-tól pedig az a válasz jött, amire számítottam, pedig reméltem, hogy most az egyszer hallgat rám. Az én hibás döntéseim miatt neki nem kéne meghalnia. Már ez is egy motiváció, hogy kiszabaduljak innen, még ha a kín ígérete, amit ez a férfi ígér nem lenne elég.
Hazudhatnék a lány javaslata szerint arról a kapitányról, de semmi értelme nem lenne, akkor is megkínoznának.
- A használhatót már elmondtam, így erre már nem lesz szükség. Én nem akartam ezt, de rákényszerít. – ráztam meg a fejem és nem tudván máshoz folyamodni, átváltoztam.
A csizma így már semmit nem ért és abból kiugorva testem lendületével igyekezve fellökni őket kifelé rohantam. A váratlanság és a döbbenet az én malmomra hajtotta a vizet.
~ Alakot váltottam, mindjárt kint leszek! ~ üzentem Lash-nak.

Viridiel végül megszegi a terve alapkövét, hogy nem hívja fel a figyelmet erre felé faja titkolt képességére. Mi több mindenki szeme láttára alakult át farkassá, majd kitört. Szerencséjére hamar kiérve az épület előtt tucatnyi katonát talál, akik az egyik tető felé mutatnak, ahol két macskaféle násztáncán röhögnek.

Előbbiből az is kiderült, hogy Lazynek nem sikerült teljesen leráznia magáról udvarlóját. Fújtatását csupán előjátéknak vélte, noha óvatosan inkább távolról követte. Ha pedig megpróbál a nőstény felé futni, akkor gyors visszakozással csupán távolságot tart. Inkább fárasztani próbálja kedvese ellenálló kedvét, hátha a kitartás -és az ösztönök- meghozzák végre az eredményt.

Természetesen nem egyedül érkezik az ajtóhoz, nyomában ott szaladnak a szakember és a segédei, ezért hamarosan felhívják a kaszárnyában tartózkodók figyelmét a szökevényre és új alakjára.

Reménykedik abban, hogy ennyi jelzés elég lesz a kandúrnak, az utat pedig nyugodtan teheti meg a celláig, ám hamar rá kell jönnie, hogy ezt elfelejtheti. Képtelen lerázni, hiába morog és fúj rá, túlságosan kitartó ahhoz, hogy ennyi eltántorítsa, azt viszont egyáltalán nem érti, miért pont őt szemelte ki magának. Csak mert jócskán nagyobb és erősebb? Ugyanis azt elég esélytelennek találja, hogy ne lenne rajta kívül más potenciális asszonyka... Bántani pedig továbbra sem akarja, de egyre csak ösztökéli ez a viselkedés karmai tényleges megmutatására. Nem beszélve arról, hogy a lenti társaság hangos röhögése is igencsak zavaró, de ez jelenleg a legkisebb problémája. És hogy még a tortán hab is legyen, Viridiel a szökésével kapcsolatban is üzen neki, ennélfogva már csak várni tud, keresve, mikor és hol jelenik meg a hatalmas farkasalak. Ez teljesen jó, örül annak, hogy meg tud lépni mindenféle közbeavatkozás nélkül, annyi a baj vele, hogy el kell viselnie a hízelgő bundást maga körül, ami nem kis eséllyel fogja felhúzni őt rövid időn belül. Nincs ingerenciája párkapcsolatra, főleg nem így, macskaként.
Mindenesetre, hogy ne legyen feltűnő a várakozással, a tetőn lépdel többé-kevésbé nyugodtan, óvatosan, apró fejmozdulatokkal nézelődve, a tudatosság mellett felvéve a macskák általános gondtalanságát és érdektelenségét - látszólag. Ha követője közel került hozzá, akkor egyszerűen tesz egy fordulatot, megismétli a korábban megtett mozdulatot - fúj és karmokat mutogat -, majd ha visszahátrált az idegesítő egyed, folytatja a sétát. Mielőtt azonban olyan nagy távokat megtehetne, az épületből származó hangoskodásra figyel fel. Fülei megrezdülnek, fejével pedig követi a forrás irányát, és futólépésben igyekszik úgy helyezkedni, hogy megpillanthassa a zajongás okozóját. Ha belátja azt a területet, akkor macskaságából fakadó undora miatt - amit a nyakára szoruló állkapcsok emléke csak fokoz - felborzolódik a bundája, azt pedig nem kevés döbbenettel fogadja, hogy társa ilyen módon és ilyen helyzetbe csöppen mindössze azért, mert lurinxként rohangál az intézményben. Agyát nyomban elárasztják a kétségbeesett gondolatok, azok a kiáltások, melyek sikítanak egy megoldás találásáért, azonban jelen körülmények közt sokat nem tud hozzátenni Viridiel sikeres szökéséhez - katonák ellen igazat megvallva nem sokat ér, és csak azt kockáztatná meg vele, hogy bedugják egy ketrecbe sapkakészítés szándékából, ismét. Egyelőre csak meredten bámul, mintha leblokkolt volna, ami pedig túlságosan nincs is messze az igazságtól, annyi különbséggel, hogy nagyon próbál valahogy a másik hasznára válni, keresve egy lehetőséget, ami segíti őt.

Igen, megszegtem a nem rég még magamnak vallott szabályokat, mert inkább vállaltam, hogy beszédtéma lesz egy elszabadult farkas és csak egy újabb legenda kategóriájába sorolják az itt történteket, mint, hogy megint megkínozzanak. Négy ember hablatyolása úgy sem nyom a latban, ráadásul nem volt titok az elfek alakváltó képessége, bár nem túl sűrűn dicsekszünk vele.
Bár hamar kijutok a börtönből az udvar még előttem van, igaz nem hiszem, hogy egy jól megtermett linux elé bárki önként állna, na meg a meglepetés ereje is mellettem áll.
Nem nézek se jobbra, se balra, csak arra, hogy kitörhessek a kapun, vagy ha az zárva, akkor a kerítésen átugorva tűnjek el a sikátorok egyikébe, Lash-t úgy is meg tudom találni gondolataink útján.

A kapu nyitva van, de odáig el is kell majd jutni. Első pillanatban csak növelte a káoszt az elszabadult fogoly, de állati alakja nem hagy sok gondolkodásra időt. Akár mit is hiszünk a városi legendákról, a házak között nem maradhat egy farkas. És ezt azonnal tudják a rend őrei is. Így még az előtt intézkednek, mielőtt elhinnék a kiabálás valóságtartalmát. (Később sokat nyom majd a latba, hogy nem egy babonás paraszt meséli ezt, hanem egy mágiában járatos inkvizítor. Vagy legalább is úgy tudják.)
Miközben a kapu felé rohansz, előkerül az a nyílpuska, amit visszaúton kiraktál a ládából. Vagy egy nagyon hasonló. A többi ikertestvért azért nem látod, mert háttal vagy és azokat nincs idő felhúzni. De Lazy jól látja, hogy hamarosan fél tucat íjász is ezzel a típussal szaladgál.
Az első Viridielre lő és ha eltalálná, az bizony a menekülése végét jelentené. Egy éretlen kölyök pedig úgy gondolja, hogy ha már a célpontja nem elérhető, kell neki egy új sapka. Így másik elfünkre is egyetlen lövés érkezik a háztetőn.
Reméljük ép bőrrel megússzák.

/Kockadobás: Tízes(*2)
Első futárunkra, második öngyilkos vörösünkre megy.
10-es esetén eltalálják őket, más esetekben elvétett lövés és a szűk sikátorban találkozhatnak./

The member 'Uráldur' has done the following action : Szerencse, játék, kockázat

---

#1 'Tízes' : 1

--------------------------------

#2 'Tízes' : 7

Viridiel nem hátrál meg az udvaron lévők láttán, csak előretör, ami első elképzelésre igencsak kockázatos, továbbgondolva viszont rájön, a várakozás is épp ugyanilyen veszélyes. Minden bizonnyal ő is ugyanezt csinálta volna, és most mormog el magában egy hálát, hogy sose kell ezen keresztülmennie. Macskaként kihasználhatja a sunyiságot, valamint a rejtőzködés előnyét is, amit sokkal inkább a magáénak tud, mint a nyers, puszta erőt. Cseppet sem tipikus elf vonás, de nem is olyan körülmények közt nevelkedett, mint az átlag, ebből fakadóan a nézetei is jócskán másabbak.
Még feszülten figyeli az eseményeket, miként alakul a menekülés, ugyanis még történhetnek váratlan fordulatok, amik esetében lehetőség szerint kisegíti társát. Szerencséjükre erre nem kell sor kerüljön; a férfi hamar kitör az épület fogságából, maga mögött hagyva a fegyvereseket, amik nem kevés okot adnak az aggodalomra. Néhány másodperc erejéig megfordul a fejében, hogy közöttük csinál egy kis felfordulást, aztán észlelve, hogy még nem húzták fel az eszközöket, meggondolja magát. Marad a biztonságot nyújtó tetőn, ahol aligha érhetik el, így lassacskán elindul a hatalmas farkas alakját követve, mire valami hangosan csattan közvetlenül mögötte. Hátrapillant, először azt hiszi, a kandúr próbálkozik ismét, de ő egyszerűen csak eliszkolt fajának ellenségét látva, a cserepek közül kiálló nyílvessző miatt pedig egyszerre fagy meg ereiben a vér és forrósodik fel a hirtelen jövő rémülettől. Azon nyomban megindul, mielőtt még egy lövedéket megeresztenének felé, elvégre nem akar semmiképpen sem az eset áldozata lenni ismét, hogy újra megpróbáljanak belőle valamilyen ruhadarabot készíteni. Egyszer meg tudott lépni, másodszor nem biztos, hogy sikerülne ugyanez a kísérlet.
Tetőről tetőre ugrálva halad, majd egy idő után lejjebb ereszkedik, hogy ne legyen annyira látványos sietős haladása, valamint ne tudják utána követni - fene se tudja, mennyire babonásak az itteniek és hogy mi mit jelent nekik. Nem akar kockáztatni, és ennek érdekében még egy nagyobb kerülőt is tesz, mindenféleképpen biztosítva a nyugodt találkozás körülményeit. A levegőbe szagolva igyekszik megtalálni az erdőkerülő (illetve a tündeillat) nyomait, próbálva minden mást figyelmen kívül hagyni, de a város különös kavalkádja igencsak zavarja őt. Remélhetőleg azért hamar egymásba futnak, ha nem is a szaglászás miatt, akkor azért, mert megpillantják egymást, de addig nem hagyja abba a kutakodást és mászkálást, míg a férfira nem bukkan.

Szemembe ötlik a nyitott kapu és teljes erőmből arrafelé rohanok és egy linux aztán tud rohanni. Jóformán csak egy elnyújtott sötét folt látszik belőlem, de tudom, hogy azért sebezhető vagyok.
Most nem érdekel, hogy majd mit mondanak a pletykák és, hogy egy inkvizítor is tanúja volt az átváltozásnak, ez sosem volt titok és én meg örökre eltűnök innen, ha rajtam múlik.
Éppen kiugrom a kapun, amikor pengve belecsapódik egy nyílvessző. Nem sok híja volt.
Csak annyi időre akarok a sikátorban eltűnni, hogy aztán az első búvóhelynél visszaváltozzak, hiszen így sokkal kevésbé vagyok szem előtt.
~ Felkapaszkodtam egy raktár tetejére, a laktanyától a harmadik utcában, balra a második épület az. Ha még macska alakban vagy könnyen megtalálsz. ~ üzentem társnőmnek.

Szerencsétekre nem túl könnyű célpont egy száguldó farkas, egy tetőn mászkáló macska meg pláne nem. Mind a két lövés mellé megy ám jobbnak látjátok hamar eltűnni. És ez sikerül is, hiszen ezeket a nagy átütő erővel bíró fegyvereket nem olyan gyors felajzani. A kavarodásban nyomotokat vesztik hamarosan, ám egyre több irányból hallatszik a "farkas" ordítás.
Úgy tűnik a természet fenyegetése, a kaszárnya irányából pedig selfek felbukkanása még mindig elég komoly ahhoz, hogy egy egymást gyilkoló városban a riadólánc elinduljon.
De hol vannak ilyenkor az őrök, akik megvédenék tőletek a civil lakosságot? Tudjuk. Épp a bűnbandákkal számolnak le, így van elég időtök tervet készíteni. Csak kevesen keresnek titeket.

A kerülőutat teszi éppen meg, mikor Viridiel üzenete eljut hozzá. Megáll pár másodpercre, füleit hegyezgetve és fordítgatva kémleli, követte-e bárki, majd továbbáll.
~ Rendben, igyekszem ~ válaszol, tappancsait sietősen rakosgatva egymás után, ütemesen téve meg a távokat, házról házra ugrálva és mászva, keresve néhány rövidebb ösvényt, amivel gyorsabban eljuthat a megadott helyszínre. Igyekszik figyelni a területen lévő kutyákra is, ugyanis nem szeretné, ha újra néhány hegyes agyar közé kerülne a nyaka, így némi félelemmel és nagy óvatossággal közlekedik.
A környékre érve hamar megpillantja társát, nem késlekedve megközelítésével, és ha esetleg pont kiesne a látószögéből, néma lépteit pedig nem hallja meg, halk nyávogással jelzi jelenlétét.
~ Nem sérültél meg? ~ hangzik el a már ismerős kérdés, ismételten szaglászással keresgélve az esetleges vérszag forrásait, noha némileg hátráltatja a saját sebesüléséből származó bűz, amire vadászként különösen kiélezett a szaglószerve.
~ Sietnünk kell, ha ki akarjuk használni a kavarodást. Nem tudom, a katonák mennyit takarítottak ki a bordélyházból és hogy mennyire szabad a páncélszekrényes szoba ~ veszi fel Viridiellel a szemkontaktust, aztán az emlegetett irányba fordítja a fejét, a távolban kutatva az épület sziluettjét, noha minden bizonnyal csak gondolatban vizsgálhatja ezt.

Nem kell sokáig várnom, hogy mellettem felbukkanjon a macska alakjában Lash és nekem kicsusszan egy megkönnyebbül sóhaj az ajkaimon, hogy épségben látom, hiszen legutóbb egy kutya szájában lógva látva búcsúztam el tőle.
Eddig a szemem a város utcáin tartottam, figyelve, hogy vajon követtek-e, de a bandák ellen folytatott harcok a legtöbb embert arra késztették, hogy vagy elmeneküljön vagy bezárkózzon, a katonák meg a haramiákkal voltak elfoglalva, meg időnként a fosztogatással, ezért kevesen kutakodtak csak épp utánunk, azok sem itt jelenleg.
- Nem és te? Azt hittem véged van, amikor az a kutya elkapott. Szerettem volna segíteni, de a katonák elhurcoltak, aztán meg leütöttek, így tehetetlen voltam. – néztem én is végig a szaglászó állaton, de ebben az alakban nem sokat láttam a sérüléseiből, ha voltak is.
- Remélem rendesen kitakarítottak és lesz időnk végre alaposan nekiveselkedni annak a szekrénynek. De maradjunk a tetőkön, itt észrevétlenebbek vagyunk. Ha odaérünk, majd bemászunk az egyik ablakon. – javasoltam és el is indultam.
Persze neki könnyebb volt így a közlekedés, de egy elf, aki a fák lombjai között nő fel, nem elveszett a tetőkön sem.

Hamar megtaláljátok egymást és jól láthatóan örültök az újbóli találkozásnak. Meg annak, hogy nem készült ruházati kiegészítő a bundátokból. Noha ehhez leginkább Lazy járt közel, Virit inkább csak tűz általi halálra ítélték volna.
A káosz kihasználása jó ötletnek tűnik, hiszen amint rendeződnek a viszonyok, valószínűleg újból nem biztonságos lesz a város az elfek számára. Most sem az, de jelenleg mindenki számára épp oly veszélyes.
A bordélyházhoz akadály nélkül juttok el és az emeleti ablakon bemászva hamarosan a páncélszekrény előtt álltok. A hely teljesen elhagyatott, még a prostik is vagy leléptek, vagy a katonák vitték el.
És nem meglepő módon -ha másért nem, a ti akciótok miatt- hullabűz árad.

~ Őszintén? Én is azt hittem abban a pillanatban, hogy végem van ~ engedne meg egy halvány, kesernyés mosolyt, ha tündeként rohangálna. ~ Csak a kutya kegyetlen szorítása nem tetszett a nyakamnak, ott kicsit kiluggatott. Féltem, hogy eltöri, de úgy tűnik, nem volt elég erős hozzá, szerencsémre... ~ remeg bele a gyomra a gondolatba, hogy ez esetleg tényleg pályafutása végét jelenthette volna. Mennyire egyszerű is lett volna úgy végezni vele, mennyire tehetetlen is volt... Még jó, hogy időben felébredt utána a vadász kunyhójában, máskülönben már nem élvezhetné ezt a meleg bundát magán.
~ Hát én is nagyon remélem, most már kezdek morcos lenni, hogy ennyiszer megakadályoznak minket ~ enged meg szórakozott hangnemet, azzal tempósan megindul a bordélyház felé, de folyamatosan figyeli, Viridiel éppen hol tart, mennyire bírja tartani azt a könnyed mozgást és ugrálást, amit ő.
Hamar és mindenféle zavaró tényező nélkül érkeznek meg a bordélyházig, ráadásul egyetlen kandúr sem bukkan fel, hogy elnyerhesse elnyerhetetlen kegyeit, mindemellett azt az ablakot sem csukták be, amin első próbálkozásai után távozott. Mondjuk nagy valószínűséggel idejük sem volt ezzel foglalkozni, ami most őket éri igencsak nagy előnyként. Örömmel tér hát be a szobába, optimistán hozzáállva a felszerelés visszaszerzéséhez, azonban ez a boldogság hamar elszáll, mikor erőteljesen és agresszívan lepi el a halál bűze az orrát és légjáratait, teljesen megbódítva őt, és nem éppen a jó értelemben. Az egész épület gyomorforgató hullaszagot áraszt, amitől akaratlanul is eszébe jut első két gyilkossága, melyeket itt követett el álnok módon. Mereven áll, fejét megfeszülő izmokkal engedi lejjebb, olyan hangot kiadva, mintha egy szőrgolyót próbálna felköhögni, borzasztóan rosszul viselve az itteni kellemetlen levegőt, teljesen lefagyva, ahogyan elképzeli a látványt - melyhez a tapasztaltak miatt sokkal másképp áll már hozzá -, mi is fogadhatja őket az intézmény más részein. És azon neki végig kell rágnia magát, ha meg akarja találni a ruháit és a tőreit...
Ennek tudata némileg visszarántja őt a jelen helyzetbe, és némi szenvedés után úgy dönt, megpróbál valami ruhafélét keríteni a szobában szaggatott és bizonytalan mozdulatokat téve, ugyanis jobbnak látja, ha visszaváltozik annak reményében, tündeként csökkennek az ingerek. Bármi megteszi neki, még egy vacak törülköző is, amit itteni vallatásakor kapott, csak legyen valami, és míg kutakodik, addig megosztja Viridiellel, milyen kombinációkat próbált ki. Nyilván csak azt közli, amire tisztán emlékszik, így legalább néhány számsort kihúzhatnak a hosszas listáról.

Alaposan szemügyre vettem azért, hogy nincs-e rajta komolyabb sérülés, mint, ahogy ezt a hangja elárulja, mert hajlamos elbagatellizálni, csak, hogy ne okozzon gondot. És bár fontos a fegyverem és a páncélom, az ő életét nem cserélném el vele.
- Azért majd ha kissé nyugisabb lesz a helyzet, nem ártana ránézni azokra a lyukakra.
Nekem is kezd már igazán nyomasztó lenne, hogy mennyit kínlódunk csak, hogy visszaszerezzük a holminkat, főleg a sajátomat és elhatároztam, hogy inkább lemondok róla, de több kockázatot már nem vállalok miatta, akár mennyire is fájni fog a dolog.
Egy macskafélével nehéz tartani a lépést a tetőkön, de azért igyekszem és hamarosan megérkezünk a bordélyházhoz minden sérülés nélkül. Még szerencsénk is van, hiszen egy lelket sem látni és az ablak is nyitva van.
A páncélszekrény viszont ugyan olyan masszívan áll ott, természetesen zárva, ahogy először láttam.
És az eddig sem túl kellemes szag csak romlott azóta, valószínűleg utolsó látogatásunk óta nem volt idejük még kitakarítani, a katonák meg talán még szaporították is a holttestek számát.
- Végezzünk minél előbb. – mondtam fojtottan, a lehető legkevesebb légcserével.
Meghallgattam Lash tanácsait, hogy ő miket próbált ki, aztán elkezdtem sorba próbálni a számkombinációkat, kezdve a legegyszerűbbekkel, hiszen a főnök nem látszott túl bonyolult léleknek.

A Nap lassan felkel. És hőseinket még mindig a zár kombinációinak próbálgatásával találják. Épp az utolsókat forgatják az első sugaraknál és mire láthatóvá válik a teljes napkorong, végére érnek a sornak.
Az ajtó nem nyílik. Vagy az egyik verzióra rosszul emlékezett a vörös hajú táncosnő vagy a sok forgatásban egyik soron következő véletlenül kimaradt. A harcok nap közben elcsendesedtek a végére és az éjszaka egész nyugodt volt.
A háborúnak a bűnözők és a városőrök között talán véget ért ezek alapján, de a ti megpróbáltatásotoknak egy egyszerű budivas szerkezettel nem.

Hosszasan keresgél a szobában valami ruhaanyag után, viszont figyelembe véve, hogy a faggatásakor is kintről hoztak neki egy törülközőt, egyébként sem szavaz a sikernek túlságosan sok esélyt. Mindenesetre azért még megkísérli, hátha visszaváltozhat egy kicsikét; egyszerűen nem bír a bőrében maradni. Nem mondaná még türelmetlennek magát, de kifejezetten feszélyezve igen; a szagok, az emlékek, na meg még a kutyák rémképei nagyon is zaklatják őt, ösztökélve a távozásra, még ha a saját felszerelése is valahol az épületben van.
Hamarosan kiderül, hogy semmi nem áll rendelkezésére, amivel takarhatja magát, így némi elégedetlenséggel telepszik le az ajtó mellé, hallgatva, mikor közeledik valaki - reményei szerint leginkább sose. Ha esetleg Viridiel a kombinációk próbálgatása közben némileg elfáradna, és helycserére kérné, akkor szívesen folytatja a kísérletezést, persze előtte nem kevés határozottsággal hangsúlyozva, tekintetét a férfi legyen szíves máshol legeltetni. Továbbra sem szeretné vásári lónak érezni magát, épp eleget tapasztalta ebben az istenverte intézményben, és őszintén szólva elég is volt neki.
Néhány órányi próbálgatás után kezd elfogyni a türelme. Idegesen jár fel s alá, nem talál nyugtot, az addigi helyére is képtelen letelepedni. Borzasztóan zavarja, hogy még mindig semmi eredmény, hogy sikertelenséget sikertelenségre halmoznak, és nem érti, Természet Anya mégis mit akar tőlük ezzel a kellemetlen trükkjével. Nem sok választja el attól, hogy egyedül induljon el a Főnök után, nyomban kifaggatva őt, a korábban tapasztaltak viszont visszatartják őt. Ha ismét elválnak, abból csak újabb bajok születnek, és ez még Délos mottójának is elmehetne az ő szemszögükből. Na meg bárhogy is jelenjen meg ebben az épületben, mindenféleképpen áldozat lesz, ennélfogva muszáj még tétlenül üldögélnie. Valamivel később ez a monoton, tartalommentes időtartam elálmosítja (amire minden bizonnyal rásegít az is, hogy az adrenalin jócskán csökken, na meg újabb éjszakába nyúló feladatnak néznek elébe), így újra visszafekszik az ajtó mellé, kényelmesen elhelyezkedve, egy ideig csak pihenve, aztán félálomba merülve, de az állati ösztönök továbbra is aktívak. Szólítás vagy kívülről érkező hangok esetén nyomban felkapja a fejét, szemei felpattannak, hogy időben reagálhasson bármilyen ingerre, ami a külvilágból érkezik hozzá.

Hosszú és fárasztó éjszaka áll a hátunk mögött, hiszen tévedhetetlenül vesszük sorra a kombinációkat és próbálgatjuk nyílik-e az ajtó, de egyik számsor sem jó. Pedig felváltva igyekszünk megoldani a rejtélyt. Látom, hogy Lash először még nem találja a helyét, amit teljesen megértek, hiszen a ház nem sok jó emléket hagyhatott benne és ha engem irritálnak a szagok, akkor az övét, állat alakban egyenesen öklendezheti.
Teljesen elhatalmasodik rajtam a sikertelenség és nagyon dühös vagyok. Azt gondoltam mostanra már rég a városon kívül leszünk. Míg a lány az ajtónál össze gömbölyödve szunyókál, engem éberen tart a méreg és a tanácstalanság.
- Kész! Nincs több lehetőség és még mindig zárva ez a nyomorult szerkezet. – csapok rá a szekrényre. – Szerintem toljuk el az ablakig és lökjük ki. Remélhetőleg összetörik és csak egy pillanat míg összeszedjük a cuccot és már itt se vagyunk. – ülök le a földre én is. – ha meg nem nyílik akkor sem, akkor megyünk a felszerelésem nélkül. Több időt nem tölthetünk már itt.

A kudarc kikészít titeket szemmel láthatóan. Nem jutottatok előre, miközben rengeteg időt veszítettetek. Az ittlétetek pár napja harcban bővelkedett és most abszurd ellentéte a semmi nem történik. Bár kellene neki, méghozzá pozitív irányba, de mégis furcsa letaglózás. Minden pillanat, amikor semmi nem történik, egy újabb vereség, amit próbálgatásaitok sora koronáz meg.
De ez csak a Mesélő felesleges dumája. Hiszen az a lényeg, hogy ti -és a kedves olvasók- hogyan érzik belülről. Az utolsó kétségbe esett próbálkozás immáron már nem egy számkombinációhoz fűződik, pusztán saját tetemes súlyával feltörni a diót.
Miközben ketten odahúzzátok, még van idő. De ha egyedül marad ebben a munkában a futár, akkor nem. És hogy mire kell hirtelen ennyire sietni?
Három katona közeledik pont az ablak alatt a bordélyház bejáratához. Már csak pár lépés választja el tőle őket, félreérthetetlenül be akarnak jönni.

Ijedten ugrik fel Viridiel hirtelen kirohanásának köszönhetően, bundája felborzolódik egy kissé, és talán még a szíve is kihagy egy ütemet, annyira váratlanul éri a hanghatás. Nagyra nyílt szemekkel, meglepettséggel vizsgálódik, egy pillanatnyi értetlenség után pedig minden a helyére kerül, aminek következtében rögtön elkomorul és morcos lesz. Ezek a számok sokkal problémásabbak, mint ahogyan azt először gondolta volna, és míg neki egyáltalán nincs ötlete, mihez kezdjenek - azon kívül, hogy megkeresik a Főnököt -, Viridiel a rövidebb utat választaná, és talán nem is butaság, amit meg akar valósítani. Kérdés, egy halom fémet képesek lesznek-e elbírni ketten, tündékként, benne a kristálypáncéllal, csak mert ő aligha nevezhető fizikailag edzett alaknak.
~ Tehetünk egy próbát, arra viszont felhívnám a figyelmedet, hogy az én értéktelen cuccaim továbbra sincsenek meg. Egyvalami meg bizonyára örökre oda egy átkozott tolvaj miatt, de talán jobb is... ~ morgolódik a végén, azzal az ablakba ugrik, ellenőrizve, szabad-e a helyszín, mert azért nem feltétlenül lenne kellemes élmény valakire rálökni a szekrényt - már ha elbírják.
~ Sietnünk kell, úgy tűnik, a katonáknak elfogyott a dolguk ~ ugrik le a párkányról, majd kénytelen-kelletlen visszaváltozik, hogy teljes erőbedobással nekirugaszkodhasson Viridiellel a szekrény eltolásának és kilökésének. Cselekedni kell, és ha tetszik, ha nem, nem fog nyávogni amiatt, hogy nincsen semmiféle ruhája, mert még a végén csak újra rácsok mögé dugnák őket. Ennyi még talán belefér abba a szemernyi önbecsülésébe, bár tagadhatatlanul feszült minden izma a gondolatától, hogy pucéran kell mászkálnia mások előtt, és az ajakharapdálás sem maradhat ki az őt ért kellemetlenség kifejezésére.

Tényleg nincs több ötletem és az időből is kezdünk kifutni, hogy továbbra is hiábavalóan és véletlenszerűen próbálkozzunk a zárral és a közelben sem látok semmit, amivel felfeszíthetnénk a megerősített szekrényt.
Ahhoz azonban elég magasan vagyunk, hogy a szerkezet a saját súlyától összetörjön, ha sikerül kilöknünk az ablakon.
Kicsit azonban el is szégyelltem magam, hogy míg Lash mindent megtett, hogy hozzásegítsen a holmim visszaszerzésében nekem eszembe sem jutott, hogy az övét is meg kéne keresni.
~ Sajnálom, először segítenem kellett volna neked, hogy megtaláld a ruhád és a fegyvereid, az biztosan hamarabb meg lette volna, mint ezzel a vacakolás. ~ - szabadkoztam zavartan, hogy ez nem nekem jutott eszembe.
Mikor aztán az ablakba szökkenve, közli, hogy katonák közelednek, minden sokkal sürgetőbbé vált, főleg az, hogy eltűnjünk innen.
- Várjuk meg míg belépnek, aztán döntsük ki a szekrényt. – döntöttem, remélve, hogy sikerrel járunk. – Mire rájönnek, hogy valami történt, már itt sem leszünk.
Azzal nekiveselkedtem teljes erőből a szekrénynek.

A Mesélő már reménykedett, hogy tényleg a katonák lábai előtt ömlik ki a sok értékes felszerelés a fém dobozból, mikor Viridiel mégsem csinált további bonyodalmakat, inkább megvárták, amíg a bakák belépnek az ajtón. Nincs sok idejük, le kell jutniuk a földszintig és erre nem használhatják a lépcsőt. (A lift meg ügye eleve nem is volt soha sem.)
A futár felszerelése megvan odalent és ahogy eltűnik kettejük közül a páncél, Lazy meztelen testére téved óvatlanul is a tekintete.

~ Nem kell szabadkoznod, szerintem ugyanolyan időveszteséges lett volna az is, ha az enyémet keressük. Fogalmam sincs, hol lehet most, a keresgélés pedig jóval kockázatosabb, mint az itteni próbálgatás, még ha végül sikertelenül is záródott ~ lép a szekrény mellé, Viridiel szavaira azonban megáll, visszaváltozását követően felé fordítva a fejét, biccentve egyet utasítására. Valóban nem kéne a katonák elé borítaniuk az értékeket, amiket minden bizonnyal hamar eltulajdonítanának, kivívva agresszív ellenségességét irántuk. Mikor aztán az ellenfelek belépnek az épületbe, nem éppen harcos alkatának minden fizikai erejét kihasználva tolja a fémkupacot az ablak irányába, amennyire csak lehet, megemelve, majd kibillentve az ablakon, ügyelve mindvégig arra, hogy a testén végighúzódó tetoválás körül a bőr ne nagyon húzódjon, kellemetlen fájdalmat okozva neki ezzel. A páncélszekrény földön való csattanása után némileg zihál a megtett erőfeszítésektől, úgy néz ki pár másodperc erejéig a lent kiborult értékekre, halványan elmosolyodva, hogy legalább ez megvan. Innentől azért jóval könnyebb lesz, már csak az a kérdés, hogyan jutnak le - vagy legalábbis Viridiel milyen módszert választ, ugyanis az ő esetében sokkal nehezebb.
Felé fordul, és ha túl sokáig legelteti rajta a tekintetét, akkor elkapja társa pillantását, mire kivörösödő arccal fordul vissza az ablak irányába, karba téve a kezét mellei előtt, igyekezve úgy tenni, mintha minden a legnagyobb rendben lenne, belül viszont ég, kényelmetlenül és zavartan. Legszívesebben elásná magát valahol messze innen, ahol senki sem ismeri őt, de akár pironkodva, akár teljesen higgadtan, ugyanazt mondja mindkét esetben:
- Én macskaként könnyedén lejutok, de te ezt hogy oldod meg? Farkasként kiugrasz vagy megkockáztatod a járatokat? Mert ha az utóbbi, akkor én lemegyek őrizni a felszerelést - szemléli a lent heverő tárgyakat. Akárhogy döntsön Viridiel, ő visszaveszi állati alakját, nem bírva tovább a ruhátlanság különös hátráltató tényezőit, és ha társa is elkezdi a saját tervét kivitelezni, akkor a párkányra ugrik, és néhány könnyed mozzanat után már lenn is találja magát a páncélzatnál, már csak ösztöntől vezérelve is végigszaglászva a kiborult dolgokon. Mindeközben persze figyel arra is, hogy mégis miféle szerzetek járnak-kelnek erre, és ha bárki megközelíti azzal a szándékkal, hogy elvigye, igencsak agresszív reakciót vált ki vele: figyelmeztetésként csak morog, fúj és karmokat mutogat hátracsapott fülekkel, de ha ez nem elég, akkor bizony hajlandó elriasztó karmolásnyomokat is adni az illetőknek.

Nem tudom, hogy igaza van-e Lash-nak, de már elég frusztráló, hogy annyi mindent megtettünk csak azért, hogy az én holmim vissza kerüljön, de neki egy szava sem volt, hogy az övét még csak nem is kerestük, pedig az lehet, sokkal könnyebben ment volna.
De most itt volt az utolsó alkalom, hogy véget vessünk ennek és végre elmehessünk, már persze, ha sikerül kilökni a szekrényt és a katonákat is elkerülni.
Egyelőre úgy néz ki végre a szerencse is mellénk szegődik, a megerősített bútor nem tud ekkora erőnek ellenállni és széttörik a földön, feltárva végre értékes tartalmát, legalábbis nekem mindenképp értékes. Már csak gyorsan le kell jtni.
Mikor visszakapom a tekintetem, óhatatlanul szembe találkozom a ruhátlan lánnyal és önkéntelenül is végig söpör rajta elismerő pillantásom. A tetoválás csak kiemeli hibátlan alkatát, annak ellenére, hogy tudom mit szenvedett érte.
Mikor látom, hogy maga elé kapja szégyenlősen a kezét én is észbe kapok és a földet kezdem szemlélni.
Szavaira igyekszem úgy tenni, mintha az előbbi jelenet meg sem történt volna, nem akarom még jobban zavarba hozni, bár tény, hogy az én fülem is elvörösödött.
- Megyek farkasként a járatokban, így elkerülhetem a katonákat. – bólintok ötletére és máris alakot váltok, így rejtve vonásaimat.
A járat a könnyebb utat adja és most már nagyon remélem, hogy semmi nem áll az utamba és pár perc múlva már Lash macskaalakja mellett átváltozva kaphatom fel a páncélt és a kardot.
- Futás a falakon kívülre. – javaslom jó példával elől járva.