A kínos pillanat hamar elmúlik. És Viridiel egy olyan utat választ, amin át megkerülheti a felfelé jövő katonákat. Más kérdés, hogy ez elég hosszúra nyúlt perceket vesz igénybe.
Ám Lazy nem hiszem, hogy fújtatna és karmolna, ha valaki megközelítené a széfen tátongó nagyobb rést. Nem csak a kristály felszerelés borult ki az utcára, de az egyik sorjában fennakadva ott van egy ruhákba csomagolt két darab tőr. Valószínűleg fel fogja ismerni őket.
Még az előtt, hogy megérkeznének az újabb katonák, akik közül hatan rohannak oda a csattanásra a környező sikátorokból. És úgy tűnik el akarják tulajdonítani a gazdag kincsekkel kecsegtető vasdarab tartalmát teljes mértékben.
Eközben Viridielnek több időre van szüksége a járatok biztonságában.

Néhány ugrásra van csupán szüksége ahhoz, hogy a széfhez érkezzen, a résen keresztül pedig jól látja saját ruháit, amiben nagyon úgy tűnik, ott vannak a tőrök is. Hatalmasra tágult szemekkel figyeli pár rövid pillanat erejéig, viszont hamar észbe kap, tudván, a hang bizonyára sokak kíváncsiságát felkeltette, a gyülekezőt pedig mihamarabb ki akarja kerülni. Nyomban visszaváltozik az egyszerűség kedvéért, nem érdekelve, ki látja, ki nem, és nem is késlekedik: benyúl a cuccaiért, amit azonnal kicsomagol, majd egymás után kapkodja magára a ruhadarabokat, így kicsit gyűrötten és idétlenül mutatnak rajta, itt-ott a bőrfelületet szabadon hagyva, de legalább az intim dolgok már takarásban vannak. Sietősen húzza fel a csizmáját, amiknek száraiba beletolja a tőröket, és a kristályfelszerelés felvételével sem késlekedik sokáig; két kézzel megragadja a darabokat, egyesével dobva fel magára. A súly szokatlan és kényelmetlen, már most tudja, mekkora hátrányban lesz ennek köszönhetően. A kardot nem csatolja oldalára, ugyanis az övét is csak átvezette a nadrág gyűrűin, az is lóg és lifeg csípője körül, így azt a kezében tartva emelkedik fel, persze miután ellenőrizte, van-e még más a széfben. Ha esetleg van benne pénz egy zsákocskában, akkor azt is eltulajdonítja némi hezitálás után, ugyanis meggyőzi magát arról, a szenvedésekért jár ennyi, egyrészt, másrészt meg ezt úgyse fogják használni előző tulajdonosai.
Körbenéz, hallgatózik egy darabig, és amelyik irányból nem érzékel közeledő lépéseket, abba megindul. Igyekszik valahogy úgy mozogni, hogy a környéken maradjon, lehetőség szerint annak a járatnak a közelében, ami az épületből kivezet, ott várva Viridielt, de közben feszülten figyelve, ki jár a környéken. A környező bokrok vagy dobozok közt próbálkozik meghúzódni és észrevétlen maradni, reményei szerint pedig nem kell távolabb mennie. Ha nem kapták rajta, akkor üzen csak Viridielnek:
~ Ne menj a szekrényhez, már kivettem belőle mindent, ami a miénk. Csak siess ki az épületből, amennyire lehet ~ kezdi el halkan igazgatni a ruházatát, éberen figyelve minden lehetséges irányba, megelőzve elkapását.

A járat most sem lett sokkal bővebb, szélesebb, ezért most is szűken fért el benne farkas testem, ami nagyban megnehezített az előre haladásomat. Sok volt a kanyar, ami néha rossz irányba vitt és ez mind, mind lassította az előre haladásomat.
Azt hittem pár perc alatt leérek, de akár mennyire is siettem, tudtam, hogy sok időt vesztegetek és egyre jobban aggódtam, hogy Lash-t és a szekrényt is felfedezik, mire oda érek és az ismét csak harcot eredményezett volna.
Már a kijutás közelében voltam azért, mikor meghallottam a páncélok csörgését és ez óvatosságra intett, na meg elértek hozzám a lány figyelmeztető szavai is.
~ Ha hátráltat, ne habozz megszabadulni a cuccaimtól, nem ér annyit semmi, hogy ismét veszélybe sodord magad. Mindjárt kijutok és csatlakozom hozzád. ~
Természetesen ezek után igyekszem elkerülni a széthullott szekrény helyét és beleolvadni az utcák árnyékos felébe, megkeresve Lash-t.

Az első katonák már felbukkantak, mikor még hősnőnk öltözködik. Ám szerencsére íjász nincs köztük, hogy megfeszítse fegyverét. Közelharcosok, akik mire odaérnének, már bőven felöltözött. Ám úgy tűnik ezúttal más tollával ékeskedik. Pedig még az erdei elfeknél is terjed a mondás, hogy akinek nem páncélinge, az ne vegye magára!
Ha a Mesélő jól látja, futva távozik. Ám a neki szokatlan súly miatt most cseppet sem macska mozgékonysággal. Két alabárdos fickó van a nyomába és egyre inkább közeledik.

Eközben Viridiel lassan leérkezik a kanyargós járatokon keresztül a földszintre és már látja a napfényt és hallja a felbolydulást, ahogy összesereglett a közelben még több városőr. A sötétben gondolhatja egyelőre át, hogy mitévő legyen.
Ha visszafordul biztos van másik földszinti kijárat is, ám kitörve átrághatja magát akár a fegyvereseken. Viszont így most társnőjével szemben is lemaradásban van.

Nem tud ennél sebesebben öltözködni, kezei olyan gyorsan járnak, mint talán még soha máskor, és még jó, hogy a szokásos, rutinszerű dolgokat kell csinálnia, máskülönben már biztosan elbénázta volna néhány mozdulatát, ami súlyos időhátrányba taszítaná. Így sincs túl rózsás helyzetben, ugyanis pár őr meglátja őt, nem túl nagy örömére. Nyomban feláll és futásnak ered - hihetetlen, mennyivel kevesebb ideje van, mint hitte. Esze ágában sincs megállni és várni, míg megint beviszik valahova, és ha a balszerencse van most a feje felett, akkor az inkvizítorral találná szembe magát. Egyáltalán nincs ingerenciája arra, hogy azzal a mocsokkal egy szobában legyen, így már csak az enyhe pánik miatt is rohamozza meg a menekülőutak sokaságát, több-kevesebb sikerrel.
~ De ha már ennyit kockáztattunk érte, nem adhatom fel! ~ válaszol, az üzeneten pedig tagadhatatlanul érződik a szoruló hurok okozta feszültség. Néha hátrapillant válla felett, kellemetlenül tapasztalva, hogy ezek az őrök bizony sokkal gyorsabbak, mint ő súllyal a testén. Alsó ajkát harapdálja, és bár roppantmód nehéz így rohanni, de amit tud, kihoz magából, még ha csatakokban fog folyni róla az izzadtság, akkor is. Tüdeje is biztosan nem sokára fájni kezd, mintha ki akarna szakadni a helyéről, ám egyelőre csak kellemetlen szúrás van az oldalában, ami, ha nem is nehezíti meg túlságosan, de jóval rosszabbá és szenvedősebbé teszi a menekülést. Mindemellett az alabárdok látványa sem boldogítja túlságosan; élességüket nem kívánja megtapasztalni, és ez is fűti őt belül, ami motiválja minden egyes lépését.
Fuss, ahogyan a lábad bírja!
Ha van a közelben valamilyen növény, ami segítségére lehet, nyomban megkéri őket, támogassák üldözői hátráltatásával. Ha nincs, akkor sajnálatos módon hamar el fog jönni a történet vége, hacsak szembe nem száll velük, de nem érzi magát elég edzettnek és képzettnek ahhoz, hogy szemtől szembeni küzdelemben győzedelmeskedhessen igencsak szokatlan felszerelésben. Mindenesetre még üzen Viridielnek kétségbeesett helyzetéről, igyekezve pontos leírást adni arról, mégis merre indult, hátha tudja őt követni.

Mivel tudtam, hogy Lash magára hagyottan kell szembenézzen az újabb veszedelemmel, csak azért mert én nem tudtam vele tartani, nagyon dühös voltam és egy dühös erdőkerülő farkas azért elég számottevő erő, ráadásul a meglepetés ereje is az enyém.
Pár pillanatig megtorpanok, ahogy megnyílik előttem az út a szabadba, amit mindennél jobban vágyok már, hiszen a falak úgy szorulnak körém, mint valami csapda, de nem tudom mennyi katona van odakinn és ha súlyosan megsérülök, azzal nem segítek Lash-on.
De a töprengésem közben elér a lány üzenete és tudom, hogy nem fogja eldobni a páncélomat és a kardomat, ami szokatlan neki és nehéz is, nem tud vele menekülni. És nem fogja feladni…….
Ez volt a lökés, ami végül azt eredményezte, hogy szabályosan kirobbantam a lyukból.
Nem akartam bántani senkit, ezért minden erőmet, lendületemet, ügyességemet arra fordítottam, hogy kikerüljem, átugorjam a fegyvereseket és Lash után rohanjak.
Most az egyszer remélem mellénk áll a szerencse és ha utolérem a lány üldözőit, akkor testemmel feldöntve őket hátráltatom.
~ Fuss! Ne is nézz hátra csak fuss! ~
Ha már van egy kis idő, akkor visszaváltozom és elveszem tőle legalább a kardot, hogy haladhassunk de ha több idő van, a páncélt is.

The member 'Uráldur' has done the following action : Szerencse, játék, kockázat

---

'Hatos' : 4

A vörös hajú elfünket meglepetésként éri az idő szűkössége. Viszont hiába kéri társa, hogy inkább pár felszerelés vesszen, mint az életük, csökönyös szamár marad és kockáztat. Majdnem rajta veszik, szerencsére egy sövénykerítés mellett rohan el, hogy a bokrok ágai megnyúlva gúzsba kössék legalább az egyik üldözőjét.
Eközben a reménytelen helyzetet megtudva hősünk is felelőtlen kockáztatás mellett dönt, és csak vak szerencse, hogy nem az alabárdos volt a legközelebb hozzá, hanem egy kardos, aki rutintalan a váratlan helyzetekben és lemeredt.
Hamar utoléred ordas alakban Lazy üldözőit és még látod, hogy az elsőt sikeresen körbeölelik az ágak, ám hirtelen nagyot bukva saját súlya miatt a férfi majdnem kiszakad a lágy növény szorításából és még oda tud vágni egyet a szálfegyverrel a majdnem beért üldözöttjének.
Csak egy vékony karcolás esik a nőn, mely pirosra festi a környékén a ruhát. Az adrenalin és a magas vérnyomás miatt a hajszálnyi vágás nehezen alvad meg, ám Turion fia hamar leteperi azt, aki még mozdulni tud a bukszus fogságában.
Egy kanyar után gyorsan átadja a tetovált lány a kardot és a páncélt és rátok bízom mennyire hosszan leírva kijuttok a városfalon. Körözés alatt álltok, ám a városban nagy a mozgolódás és jó párakat kiengednek a kapun, akik hirtelen máshová szeretnék tenni a székhelyüket.

Ahogyan Viridiel javasolja, úgy tesz: egy pillanat erejéig se néz hátra az üzenet szavai után. Egyébként is arra kell koncentrálnia, hogy mihamarabb lerázza az üldözőit, ami továbbra is egy igazi kihívásnak minősül, miközben küszködik a súly cipelésével, egyre nagyobb tehernek bizonyulva. A testfelépítése sem kifejezetten engedi meg, hogy ilyenben mászkáljon, így a hirtelen váltás egyre rosszabbá teszi a futást akaratereje és állóképessége ellenére is - hangosan zihál, arcára akaratlanul is kiülnek a kétségbeesett vonások, ahogyan egyre több és több erőfeszítést tesz meg annak érdekében, nehogy rosszul lépjen és elessen.
A növénysor jelenléte nagy megkönnyebbülést hoz neki, ugyanakkor tudja, még mindig nem állhat meg. Sajnos ezek az ágak nem elég erősek ahhoz, hogy teljes mértékben és véglegesen feltartsák az üldözőit, így egy pillanatnyi szusszanásra sem torpanhat meg, legyen akármilyen fájó. Hallja is, ahogyan kiszakad az egyik megkötözött személy a csapdájából, és bár érez valami apró szúrást, egyelőre a veszélyérzet és a fizikai leterheltség miatt nem tulajdonít neki különösebb jelentőséget, a nedvesség meg már csak azért sem számít, mert így is vészesen izzad.
Befordul az egyik utcán, a közeledő léptek miatt igyekezve tovább fokozni saját tempóját - sikertelenül -, és szinte látja már a végét. Ösztöntől vezérelve néz oldalra, csak hogy tudja, ki fogja okozni a végét, ám nem kis megkönnyebbüléssel tapasztalja, a futár tart vele, mire arcára erőltet egy mosolyt, ha már szavakra nem futja kiszakadó tüdeje és fájó torka miatt.
Lelassít, majd megáll, nem sok híja van annak, hogy összeessen, és bár erős lábai vannak, nem erre készítette fel őt az elmúlt időszak. Mindenesetre a fegyvert egy kimerült mozdulattal nyújtja át, aztán amilyen gyorsan csak tudja, átadja a páncélzatot is, nem kockáztatva meg a leülést, mert akkor biztosan ottmarad. Csak nekitámaszkodik az egyik falnak arra a néhány rövid másodpercre, míg Viridiel magára dobja az eszközöket, kapkodva a levegőt.
- Sih... Siessünk... - szuszogja két légvétel között, azzal meg is indul a kapuk irányába, eleinte meglehetősen bizonytalanul téve meg a lépéseket. Az újabb súlyváltás túl könnyednek bizonyul, amihez ismételten szoktatnia kell magát, de már határozottan jobb a közlekedés így. Remélhetőleg a mostani felfordulás miatt nem fogják őket megállítani, hanem hagyják elhagyni a várost - mondjuk ha megálljt is parancsolnának nekik, akkor ő ezzel a felszólítással mit sem törődve rohan tovább, a falak mögül kikerülve az erdőt véve céljául. Szurkol annak, hogy ne legyen semmi sem, ami feltartaná őket, mert ha most kénytelenné válik félbehagynia a futást, menten összerogy és tehetetlenné válik - még benne van a folyamatban, még bírja, még nem adta fel annyira, hogy megadja magát a fáradtságnak.
Ha biztonsággal elérik a környékbeli erdőt, akkor némileg beljebb haladva már le is térdel, kivágott faként elterülve a földön, gyorsan és hangosan véve a levegőt, csillapítva a felbukkanó légszomjat. Borzalmasan fáj a tüdeje, mi több, az enyhe túlhajszoltságtól a gyomra is felkavarodott és összeszorult, ami kellemetlen hányingerrel sújtja őt.
- Soha... - mondja halkan, szinte alig érthetően. - Soha nehm... nehm veszem magamrah... azt... - emelkedik fel valamennyire, fáradtan mutatva a páncélra, aztán egyszerűen csak visszaesve a földre, halkan motyogva valamit, amit még ő maga sem ért, néha nyöszörögve az oldalában több helyen jelentkező szúró érzésre. A rajta összevissza és gyűrötten lévő ruhákkal meg persze most mit sem törődik, de legalább megtépázottságát elég jól kihangsúlyozzák.

Mostanában egyre több hibát követek el, amíg az érzelmeimre hallgatok, de mit érne az élet nélküle? Ezért most sem habozok a kitöréssel, egyébként sem számítok rá, hogy egy borjú nagyságú farkas elé csak úgy reflexből elé ugrana valaki, bár lehet vannak még a zsoldos katonák között is hősök.
Minden esetre szerencsésen megúszom az őrök közötti rohamot anélkül, hogy egy karcolás is esne rajtam, így semmi nem akadályoz meg, hogy azonnal abba az irányba rohanjak, ahonnan az üldözés zaja ér el hozzám.
Két lábon nem igazán veheti fel velem most senki a versenyt, így nem telik bele sok idő, hogy utolérjem a Lash-t üldöző katonákat, ami már csak azért sem nehéz, mivel okos társnőm még tudott szakítani annyi időt az én holmimmal való futás közben is, hogy a gyér növényzettel megkösse és ezzel lassítsa őket, így már nincs nehéz dolgom, hogy pár csapással a földön marasztaljam őket, amihez még a vadállattól való rettegésük is hozzájárul, ahogy meglátnak.
Nem nehéz észrevenni, hogy Lash már ereje végét járja, ezért sürgősen átveszem tőle a vértet és a kardomat is és haladéktalanul magamra öltöm. Elönt a megnyugvás érzése, csak most tűnt fel igazán, hogy mennyire megszoktam már mágikus védelmét, egészen meztelennek éreztem magam nélküle.
- Igen, siessünk! Tarts még ki egy kicsit, aztán az erdőben majd pihenünk. – biztatom, hiszen ezen kis akciónk miatt biztosan riadóztatják a várost és nem lenne jó a kapukon belül ragadni, elég sok „rajongóra” tettünk szert az utóbbi napokban.
A szerencsénk még kitart, mert különösebb gond nélkül jutunk ki a kapun, miben közre játszik, hogy elég sokan akarnak a veszélyesen felbolydult városból nyugodtabb vidékre jutni, így el tudunk vegyülni a kifelé hömpölygő tömegben.
Az erdő barátságosan, megnyugtatóan ölel bennünket körül.
Csak állok ott, a térdemen megtámaszkodva, erősen zihálva Lash mellett, aki olyan sápadt, hogy attól félek rosszul lesz.
- Pedig csinos voltál benne, még ha pár számmal nagyobb is, mint a méreted. – vigyorogtam rá már jócskán megkönnyebbülve. – Viszont megint megsérültél. Gyere keressünk egy patakot, ahol letisztíthatjuk magunkat és aztán pihenhetünk, gyógyulhatunk egyet, mielőtt végre magunk mögött hagyjuk ezt a ……gonosz várost.