/Lisbeth/


Bár a fajtájából kirí, de azért az újbóli faggatásod a munkahelyét illetően összeszűkülő szemet von rád. És láthatóan nem szeretne mindenről beszélni.
-A bánya mélyebb szintjein dolgozok, de jól ismerem a munkát, amivel megbíztak. Az senkinél nem okozott még közvetlenül ilyesmit. A nem közvetlen útról meg nem szokás beszélni.
* Elveszi a gyógyszert és nehézkesen feláll. A kijáratnál még visszafordul egyszer.
-Örülök, hogy megismertem, kedves! Feltétlenül úgy teszek, ahogy tanácsolta. Ha tovább nőne, akkor majd legfeljebb vágunk le belőle, de egyelőre bírom a fájdalmat.
* A nap során több óra múlva egy orkot is hoznak, akinek eltört a lába egy rá eső sziklától. Az őrök elég jól körülírták az elvárásokat.
-Össze kéne rakni és még ma dolgoznia. Nagy a lemaradása ennek a lusta bagázsnak. És ha igy állnak a dolgukhoz, nem sokáig fognak úgy sem élni.
* Úgy látszik nem véletlen, hogy nem válaszolt az előbb, erre a megállapításra jut Lis a sötét elf szavai alapján. Nem árulja el, hogy mit csinál, így a gyógyító sem tudja meg, hogy ennek van-e köze a betegségéhez.
Még a búcsú után is hitetlenkedve áll egy darabig, mert ilyen udvarias és kedves selffel még sosem találkozott, Vogon-t leszámítva.
Mikor később a nap folyamán behozzák a törött lábú orkot, már megint meg kell állapítania, hogy az előző férfi üdítő kivétel volt.
- Lehet, hogy nektek kiváló mágusaitok vannak, akik talán meg tudják tenni ezt a csodát, de én csak egy egyszerű gyógyító vagyok. - tapogatta meg a több darabba tört csontot. - Össze tudom illeszteni, de hetekbe telik mire összeforr.
* Nagyon mérgesen felmordul az egyikük és hangot is ad aggodalmának.
-Ennek a szerencsétlennek még napjai sincsenek hátra, ha nem szedi össze magát. Csak a munkát akarta most is kerülni.
* Idegesen topognak a rendelődben és bár nem hangoztatják tovább, ha nem szítod a vitát velük, de arra várnak, hogy visszavigyék, ha már valahogy összefoltoztad. És a beteg is megszólal.
-Nem baj, ha fáj. A sámán odahaza mindig tudott olyan módszert, amivel gyorsan helyre lehetett hozni.
* Ha visszaemlékszel, akkor Braslovban is láttál ilyet, de még mindig fennáll, hogy ezeket a mágikus dolgokat te képtelen vagy kivitelezni.

Már épp elégszer tapasztaltam, hogy mennyire nem számít az őröknek a rabszolgák élete, így most sem lepődöm meg a válaszukon, de tekintetem az orkra vándorol, aki hősiesen tűri a fájdalmat és azt hiszi, akkor is bírni fogja, ha nem forr össze a csont, pedig, ha azok egymást csiszolják, akkor valószínűleg akármilyen bátor, összecsinálja majd magát.
És tudom mire gondol, mikor a sámánokat emlegeti, de én nem vagyok az és azt az egy szem gyógyító gyümölcsöt nem áldozhatom fel.
- Nem vagyok sem sámán, sem mágus. De rögzítem a lábad egy sínnel, ám akkor sem leszel képes teljesen rátámaszkodni. Azonban talán .......életben tart pár napig...... - sóhajtok, ahogy munkához látok.
Sikeresen elvégzem a müveltet és még mindig azok az eszközök vannak itt, mint első nap. Egy eltört csáklyanyélhez kell ezúttal is rögzitenem sinként és ez még annyira sem célszerszám, amennyire külön erre a célra kifaragva egy fát sem birná azonnal a beteg súlyát.
Nem olyan meglepő ezért, hogy amikor rááll, akkor azonnal összeesik a két drow keze között is, azok hiába próbálják támogatni addig a kis ideig, amig kipipálnák azt, hogy meggyógyult.
-Talpra, mihaszna! Ezzel nem etetsz meg minket! A hadseregnél fél lábbal is teljesiteni kellett a kiképzést, ha baleset ért. Aki akar, az tud.
* yelőre csak orditoznak vele, de tervezik hamarosan, hogy ha már nem történik, akkor rugdosni fogják.
Sajnos a hiányos eszközök, nem a várt eredmény hozzák és a merevítésnek használt csákánynyél, nem bírja megtartani az agyaras súlyát.
- Hagyjátok abba, ez nem fog segíteni! - állítom meg a katonákat.
Keresek még léceket és még merevebbé igyekszem tenni a rab lábát.
Tudom, hogy egyetlen növénnyel segíthetnék rajta, de azt is, hogy míg ki nem jutunk innen, nem fogom elpazarolni senki kedvéért sem.

/Lisbeth, a userrel privátban egeztetve/


A választásod itt törvényszerű. Ha őrajta segítesz, akkor jön egy következő, akin már akkor sem tudsz, ha nagyon akarsz. És ez lehet akár a férjed is vagy bárki más...
Egyszerűen nem érdemes erre a szerencsétlenre pazarolnod egy ilyen ritka lehetőséget és bár a megerősített sin sem sokat segít, a selfek úgy tűnik már kinézték maguknak. És elkönyvelve lógósnak nem sok esélye lenne talán akkor sem, ha bicegő lábbal menne vissza.
Eszméletlenre verik, amikor újból összeesik, a kötés is kiszakadva egy erősen szálkás fánál. És legalább ekkor ott hagyják végre neked, hogy azt csinálj vele, amit akarsz...
Tehetetlennek érzi magát Lis, amikor ismét csak a földön köt ki és az őrök nem kegyelmeznek.....legalábbis addig, míg mozog szerencsétlen, de mikor elmennek és megvizsgálja, látja, hogy még él.
- Hála az égnek! - suttogja, mert nem szeretné, ha a lelkén száradna.
* Újra bekötözi, ellátja a sebeit és lefekteti egy sarokba, ott pihenhet legalább, talán el is felejtik, akkor meg lesz ideje meggyógyulni. Még aznap felébred mély ájulásából és megköszöni, hogy gondját viseled.
-A mostani kőzet, ahol dolgozunk, nagyon kemény. Lassan haladunk, ezek meg állandóan üvöltöznek meg vernek minket. Maga nélkül szívük szerint itt helyben megöltek volna, csak hogy egy másik foglyot tegyenek be oda. Akivel kezdik az egészet elölről.
* Nem sokat tehet Dante intézményének durva körülményei ellen. Ám ezt a lelket egyelőre megmentetted. És van esélye felgyógyulni. Noha még mindig csak az elején tart számtalan buktatóval.
Ám nem történik más említésre méltó veled és másnap is csak délután. Amikor a korábbi self fekete mágus betegedet hozzák vissza. Munkája közben összeesett és elvesztette az eszméletét. Négyen cipelik.
-Meg tudja gyógyítani?
* Ha nem kell a segítségük, akkor hamar távoznak is. Mivel nem ők hozták az agyarast, ezért nem is foglalkoznak vele.

Nem kell bemutatni, hogy milyen körülményeket tartanak fenn a selfek a bányában, ezért csak bólintok az orknak.
- Igyekszem addig itt tartani, míg legalább nagyjából meg nem gyógyulsz. Talán azt hiszik megöltek.
Ám nem sokra rá, az őrök egyik társukat cipelik be és mikor meglátom az arcát, szomorúság fog el, mert megismerem azt az éjtündét, aki olyan kedves volt hozzám. Nagyon betegnek tűnik.
A katonák elmennek és ott hagyják az eszméletlen társukat.
Az első, amit megnézek, hogy van-e láza, aztán a dudort. Biztos vagyok benne, hogy nekem volt a múltkor igazam és túlbecsülte a selfek ellenállását egy ismeretlen betegséggel szemben.
A szívem belesajdul, hogy pont rajta nem segíthetek, de végül úgy döntök, hogy meg fogom műteni és ha érzem, hogy bajt csinál, akkor elkábítom, vagy leütöm.
Az állapota válságos és ez hamar kiderül. Láz gyötri és jól láthatóan haldoklik. Ám a zsebe furcsán néz ki, belenyúlok és egy gazdagon diszitett medált húzok ki onnan fekete kő berakással.
Értékesnek tünik. De valamiért nem viselte csak magánál tartotta. És két beteggel kell foglalkoznom, ám ebből ez az eset igen veszélyesnek tünik. Ahogy belefogok, a húsban igen mélyen bentről nőtt kifelé a tumor és késemmel nem találom meg egyből a gyökerét.
Hirtelen felébred egy orditással. Majd a ruhám szélét görcsösen megrántja és közelebb húz magához.
-Úgy látom felkészültél. Magad helyett egy másik rabról gondoskodtál, hogy megöljem, hogy életben maradjak.
Gyorsan kell választanom, és hagynom az orkot elpusztitani nagyon sok órán át lassan, kiszivva az életerejét. Vagy magamat és gyermekemet áldozom az oughwari helyett.

/Lisbeth, a userrel Skypon egyeztetve/


Mikor megragadja Lis ruháját, már készül, hogy fejbe vágja az éjtündét, de aztán azon gondolkozik, hogy talán nem éli túl az energiacsapolás nélkül a műtétet, olyan állapotban van. Így aztán szomorú arcot vágva, rábólint a beszédére, de meg van közben a maga terve.
- Nem tudom, hogy fogod bírni eszméletednél, mert ez fájni fog. - figyelmezteti, aztán már vág is.
Nehéz a dolga, hiszen a csomóról kiderül, hogy nem csak az, hanem olyan, mint egy fa, gyökerei vannak, így mélyre kell hatolnia, hogy eltávolítsa, amit csak lehet.
Hagyja, hogy megcsapolja az erős orkot, mert biztos benne, hogy ki fogja bírni, de mikor látja a jelét, hogy az már sok, egyszerűen fejbe vágja a selfet, elvágva így őt a másiktól, aztán befejezi a műtétet és összeöltve a sebet, bekötözi a férfit.
A műtét igen kinkeserves. Hiszen nem műtős voltál régen, csupán egy sarlatán, aki gyógyfüveket és mérgeket ismert. Ám szikével ritkán kellett dolgoznod. Ennek ellenére Jó munkát végeztél.
Ám a másik beteged időközben elaludt és te tudod, hogy ez a kimerültség jele. Kis ideig hagyhatod ugyan még, ám utána "el kell altatnod" a selfet. És befejezned a nehéz műveletet.
Összekötözöd és csak reménykedve várod mindkettejük felébredését. Ám munkaidőd letelik közben. A fekete mágus meglepően jól bírta a fájdalmat, bár mélyen a húsába vágtál, egyszer sem ordított fel.

//Lis//


Úgy néz ki, hogy bevált az ötletem, amit arra eszeltem ki, hogy senki nem haljon bele a gyógyításomba, de segítsek mégis, amennyire csak tudok.
Eléggé meglepett, hogy mennyire jól bírta az öreg self a fájdalmat, mintha nem is érezte volna a mély vágásokat, de hát ennek csak örülhetek.
Miután befejeztem, megtörlöm verejtékes homlokom és nagyot sóhajtok, aztán alaposan fertőtlenítem a kezem, majd miután leellenőriztem, hogy mindenki jól van, boldog voltam, hogy mehetek az én szerelmemhez a saját lakrészünkbe.
Aligátor egy kis süteménnyel vár. Persze nem nehéz asszonyi szemmel észrevenni, hogy az általam fogott halakból egy keveset el kellett adnia a hozzávalók beszerzéséhez. Ám mégis csak kedveskedni akart nekem.
-Szia! Hogy birod a gyerekkel? Szerinted minden rendben lesz? Nagyon nem tetszik nekem, hogy az utolsó hónapokban is dolgozol. Megárthat neki.
Tudja jól belül, hogy én vagyok az egyetlen, amiért a self őrök olyan helyre osztják be mindig, ahol nem szokott gond lenni a napi termeléssel és nem betegedik meg. Nem ostoba, nyitva tartja ő is a szemét.
De borzasztóan aggódik, hogy ezért a kényelemért később kell megfizetni, esetleg a születendő babának. És jól tudja, hogy mennyire gyötörné majd később a büntudat, ha azért szenvedne hátrányt a kisfia, hogy ő most ne adjon fel kényelmi szempontokat.
Nem érdekel, hogy kedvesem a fogott halból adott el, csak, hogy nekem szerezhessen pár édes falatot, amit mostanában kívánok is, mert tudom, hogy azért teszi, hogy nekem kedveskedjen.
Látom a szemében az aggódást és kedvesen átölelem, csókot lehelve a szájára, hogy elfojtsam a szavait.
- Semmi baja nem lesz, nem erőltetem meg magam és érzem is, hogy minden rendben van. - simítok végig domborodó hasamon, ami azonban nem annyira nagy, hogy akadályozzon bármiben szerencsére.
Ekkor érzem, hogy a zsebembne maradt a self nyaklánca, amit a műtét előtt zsbere tettem.
Nem akarom ellopni, ezért csak szemügyre veszem most tüzetesebben, mert szépen kidolgozott darab:
- Óóó, ezt holnap vissza kell adnom, biztos hiányzik majd neki. - sóhajtom, de aztán már Aligátoré és a sütié a figyelmem.
- Milyen napod volt?

/Lisbeth, Skypon a userrel egyeztetve/


A férjed örömmel ölel át és egy fél percre meg is hökken, hogy egy ilyen apróság vonja le a figyelmed róla. Ám sokkal jobb az, hogy tőled hallja a megnyugtató választ, mint azzal foglalkozzon, miért fontos ez az ékszer neked...
-Hát mit mondhatnék? Megint egyik vörös kő a másik után. Kicsit köhögök már tőle, de ismersz. Erős a szervezetem, sokat birok.
* Újra összetapadnak az ajkaitok és ő gyengéden leültet, majd hirtelen elhúzódik.
-Nos, lássunk neki! Kíváncsi vagyok milyen lett. Még sosem sütöttem ilyet.
* Bármennyire is izgul, nem sikerült rosszul. Ahogy várhatóan az este is elalvás előtt a hasadat fogja hallgatni és figyeli a pici minden apró rezdülését, amit kívülről érzékelni tud.
Másnap pedig hűlt helyét találod a sötét varázslónak. Az agyaras pedig nyöszörög, pedig váltótársad jól láthatóan tovább ápolta. Ám a lábán a kötés átvérzett így is és szétfolyt alatta. Ha leveszed róla, akkor pedig csúnya, sötétebb foltokat veszel észre rajtuk. Nem sok jót jósolva.
A hús egy része elhalt.
Egyáltalán nem akar Lis a selffel foglalkozni, csak a nyaklánc eszébe juttatta és bár érez valami furcsát, ahogy a kezében tartja, pár pillanat múlva már csak kedvese a fontos.
Imádja, amikor a hasán tartva a fülét figyeli gyermeküket "odabenn".
Másnap rendelőbe érve, döbbenten nézi, hogy a self nincs ott, de aggasztóbb másik betege állapota, aki mikor megvizsgálja, látszik, hogy sokkal rosszabbul van.
A lába csúnya, elfertőződött. Azt hiszi el kell látogatnia a hullákhoz a csontkukacokért, hogy azzal próbálkozzon.
Ellátja a férgekkel a sebet, így már csak várnia kell az eredményt. Utána kérdezősködni kezd, hogy látta e valamelyik őr a self betegét.
Az oawa mestered oktatása nem hiábavaló volt, most is jól választod ki az ellenlépést. És nagy az esély, hogy ezzel megmented a rabszolga társadat. Ahogy a legyek lárvái a kötés alatt munkához látnak, te megkérdezed a másik páciensről és...
-Elment. Azt hiszem nincs jobb szó rá. Egyszerűen felállt és még dünnyögött valamit rólad meg arról, hogy meggyógyult. De azt hiszem nem akart tovább itt maradni, mert helyrejött. Még a botját is itt felejtette.

//Lis//

Nem panaszkodhatok a betegeimre, mert az ork is - bár kiveri a víz - azért hősiesen tűri a kezeléseimet.
Ráadásul még válaszolni is tud kérdésemre, hogy látta-e a selfet és mi lett vele.
Elképedve hallgatom, hogy felkelt és a saját lábán távozott.
Már sok mindent átéltem, de még ilyet nem hallottam:
Most már nem csak a medálját, hanem a botját is vissza kéne adnom neki, csak, hogy nem tudom hol dolgozik.
Ha látok egy őrt, akkor megpróbálom megkérdezni róla.
Egész munkanap várom, hogy hozzanak az itt szolgáló katonák újabb pácienst és rájuk bizhassam a kezemben maradt értékeket. Ám vagy az istenek üznek velem szokatlan tréfát vagy a démonok keze van a dologban megint. De a munka olyan unalmasan telik el, ahogy eddig csak nagyon ritkán. Nincs újabb, akit ideszállitanának és igy minden figyelmem egyedül az ork férfire szentelhetem.
És van időme átgondolni, hogy mit is akarok tenni. Ám egyszer csak Vogon lép be a rendelőbe szomorú ábrázattal.
-Lis, azt hiszem hamarosan át kell téged helyezzelek. Néró mondott valamit, hogy vitád volt egy őrrel. És azt akarja, hogy szülés után a tánckarban is dolgozz.
Még messze a tizenkét hónap vége. De ott többet tudnál keresni. Ha már úgy is elkerülhetetlen, akkor jobb lenne, ha a baba után minden energiádat ott használnánk és akkor sikerülne neked is összeszedni az összeget, amiben megegyeztünk.
Bosszantó, hogy épp most nem jön egy őr sem, pedig máskor egymás sarkát tapossák, így csak járkálok idegesen.
Mikor Vogon megjelenik, hogy elmondja, amivel már Néró megfenyegetett, akkor dühösen rázom meg a fejem.
- Nem Néró rabszolgájának szegődtem, hanem neked. Miért nem viszel el innen? Különben is, meg fogom váltani magam nem soká, erre nem kerül sor, ezt megígérhetem neked.
Nagyon mérges vagyok a self rabszolgakereskedőre, mert nem ezt vártam tőle.

/Lisbeth, Skypon userrel egyeztetve/




A vörös hajú tünde végighallgat. Ám utána csak megrázza a fejét. És szeméből semmi együttérzést nem látsz, hogy a Maruk által már így is megcsorbított erényedet félted.
-Én általában csak megveszem, elszállítom és eladom a rabszolgáimat. Megállapodtunk, mert kétségbe voltatok esve az úton várható veszélyek és a több napi éhezés miatt.
Ha azt mondom, hogy ott kell dolgoznod, akkor ott kell a napi munkaidődet teljesítened. És sokkal több túlórát tudnál vállalni, mint itt. Ez neked is az érdeked, mert ha nem tudsz az év letelése után fizetni, örökre a rabszolgám maradnál és én onnantól kezdve eladhatlak. Akár Nérónak, akár bárki másnak, aki jobban fizet érted.
Világos alkut kötöttünk annak idején és én ragaszkodom hozzá. Vagy ott dolgozol és van esély a saját magad megváltására. Vagy nem dolgozol sehol, de akkor ételt sem kapsz. Itt hagylak magadra és felőlem azt csinál veled bárki, amit akar.
* Van még egy vagy másfél hónapod. Ám tényleg nem sok a baba születéséig. És gazdád úgy tünik nem akar Néróval szakítani és a jól fizető helyet feladni.

- Te sem vagy jobb, mint az itteni összes kutyafattya! - kiáltja a gyógyító az arcába és lendül a keze, hogy erősen pofon vágjam.
A terhesség kicsit megtépázta az idegrendszerét, a gyerek féltéséről már nem is beszélve.
Na meg egyáltalán nem így ismerte meg eddig ezt a férfit, aki most olyan hideg nyugalommal beszél róla, mintha valami tárgy lenne.
- Ki foglak fizetni, ne aggódj és remélem soha többé nem kerülsz utána az utunkba. - sziszegte rá gyűlölettel lobogó szemekkel.
* A pofozkodás nem volt jó ötlet és dühös szemmel néz rád, ahogy az arcát eléri a tenyered és még csak nem is akarja elkapni a fejét. Ám az övé is megindul utána és mint hamarosan rájöhetsz, még mindig nagyon gyors.
Szerencsédre -és a babának is- nem ad bele minden erőt, ezért csak egyszerűen egyet hátra tántorodsz. Ám mire visszaviszontláthatnád a tekintetedet rá, már a kezében is van a hétágú ostor és szinte felnyársal a szemével.
-Ne feled el, hogy én a gazdád vagyok jelenleg is. És nem fogom hagyni büntetlenül, hogy fellázadj és kezet emelj rám. Úgy tűnik félre ismertelek. Nérónak igaza van, hogy ezt követelte tőlem. Valószínűleg az őrt is megtámadtad, mert úgy tartottad "Igazságosnak".

Égő arcomra szorítom a kezem és villámló szemekkel nézek Vogon-ra, akiben most már végérvényesen csalódtam.
Éreztem, hogy visszafogta magát, nem adott erőt az ütésébe, mégis hátratántorodtam tőle és most még az a kevés „együttérzés” is kiveszett tekintetéből, ami eddig volt, ám lehet eddig is csak én magyaráztam bele. Lehet, hogy az emberi érzelmek olyan távol esnek ettől a fajtól, mint Makó Jeruzsálemtől.
Szemem a korbácsra téved, ami már a kezében van, de szavai jobban fájnak, mint amennyire a fenyítőeszköz csapása bármikor fájhatna.
- Gazda! – köptem szinte a szavakat, annyira feldühödtem. – egy kétszínű, álnok kígyó vagy, aki kihasználta a helyzetünket. Meg kellet volna hogy öljünk!
Az, hogy elhitte rólam, hogy ok nélkül támadtam volna az őrre, még egy tőrdöfés volt a szívembe.
- Hát így állunk……ennyire ismersz? Az az őr egy elmebeteg szadista volt, aki védtelen lányok kínzásában lelte örömét és engem is megtámadott! – kiáltottam, aztán kirohantam az ajtón, hogy elmenjek onnan, különben…….azt hiszem nem sok jó sült volna ki belőle.

/Lisbeth, Skypon userrel egyeztetve/




Az emberkereskedő szavaiból lehet a düh is beszélt, amiért az eddig jól viselkedő nő megtámadta és megütötte. Nem az ütés mértéke fájt neki sem. Hanem az, hogy az egykori álboszorkány nem is értékeli immáron azt, hogy igyekezett őt pénzhez és ezzel szabadsághoz juttatnia.
Már egy jó ideje aggódott amiatt, mert a gyógyítóért sokat fizettek neki, de a plusz munkáért csak apró pénzt voltak hajlandóak adni a megbízóik. Egyetlen nagy fogásról tud eddig, a renegátok. Ám életüket kockáztatták amiatt a pénz miatt. Ami mindig idegesítette a hosszú életre vágyó rabszolgakupec lelkét.
-Néhány dolog jobb, ha előttem is sötétben marad. -mondja a magára maradt férfi csak úgy a semmibe.
* Sarkon fordult és elindult visszafelé ő is. A felszínre vezető feljáró felé gyalogol. A hét ágú macskát pedig gondosan elrakta, ne is lássa meg egyik őr sem, hogy elő kellett vennie.
Ez a dolog rájuk végkép nem tartozik.

Szinte vakon rohantam végig a folyosón és észre sem vettem, ahogy potyogtak a könnyeim. Végül egy üres részen megálltam és a falnak vetve a hátam zihálva tettem a hasmar a kezem.
~ Mit teszel velem fiam? ~ nyögtem fel, mert ezek a hangulat ingadozásaim egyszer nagy veszélybe sodornak majd.
Mindezek ellenére teljesen jogosnak éreztem a selffel szembeni kirohanásomat, de nem akartam, hogy Aligátor még csak meg is sejtsen valamit ebből. Kis idő múlva megtöröltem a szemem, nagyot sóhajtottam és visszaindultam a rendelőbe, hiszen még munkaidőben voltam.
Vogont már nem találom ott. És egy szörnyű érzés kerit hatalmába. Ma a terveim mintha kisiklottak volna és a továbbiakban a lejtőn lefelé csúszok. Nem, nem a társadalmi lejtőn. Rabszolga vagyok, nem csúszhatok tovább. Ám az eddigi kiemelt figyelem -megmagyarázhatatlan rossz érzés- a továbbiakban viszályára üthet. Akár egy hónap is lehet, mire megszületik a baba. És utána nem fognak kimélni, ha Néró és Vogon megegyezése ellen lzzadok.
De lázadnom kell! Hiszen nem várhatom, hogy Aligátor ugyan igy viselkedjen, ha meztelenül táncolnék idegen férfiak előtt.
Számot kell vetnem azzal, hogy mi várhat rám, hiszen egyre közelebb az idő, ami reális közelségbe hozza a bányafelügyelő kegyetlen ígéretét. Ráadásul milyen sors várna itt egy csecsemőre?
Tervet kell kovácsolnom arra az esetre, ha nem sikerül összeszednem a pénzt időre. Akkor ....meg kell szöknünk!

/Lisbeth, Skypon userrel egyeztetve/




A gyógyító egyre inkább kezdi átgondolni a jövőt és számos szökési lehetőség jut eszében. Ám ahogy ezek felbukkannak, úgy távolodnak szívétől, mert hamarosan mindegyiknél megoldandó problémák és súlyos kockázatok is elkezdik gyötörni.
Elmélkedéséből szerelme riasztja fel. Aligátort hozzák. A saját lábán, de két oldalról támogatni kell. Jól láthatóan nem baleset, hanem megverték. És nagyon rossz sejtésed, hogy ilyen komoly munkát még csak nem is a munka brigádtársai voltak. Könnyen kitalálható, hogy akkor kik.
Nem szokták a renitenskedő rabokat utána hozzád hozni összefoltozni, ám úgy tűnik megérzésed csupán a születendő gyermeked miatti túlzott aggodalom. És az őrök még figyelnek a férjedre, még ha össze is zördültek.
Egyik tervet veti el Lis egymás után, mert semmi jóval nem kecsegtet és egyre reménytelenebbnek látja a dolgokat, mikor még nagyobb baj zúdul rá, hiszen majdnem megáll a szíve, amikor kedvesét támogatják be.
Csak rá kell nézni, hogy tudja, valamiért nem kímélték az őrök, pedig Aligátor sosem adott okot arra, hogy megverjék.
- Mi történt? - ugrott szerelméhez és fektette le az ágyra, majd balzsamot és fájdalomcsillapítót keresett, hogy ellássa sebeit és csökkentse fájdalmát. _ Miért bántottak? - kérdezi szinte félve.
Hol van már az a határozott álboszorkány, aki Délosban volt?
-Semmi baj! Csak kis szóváltás volt. Már vége.
* Szerelme nem akarja, hogy aggódjon, ezért katonadologként kezeli. És igyekszik arra gondolni, hogy mihamarabb felgyógyuljon és visszazökkenjenek a rendes kerékvágásba. Érzi jól ő is, hogy ezzel a cselekedetével nem segített várandós felesége helyzetén sem.
De ő még nem sejti, hogy gond van. Most még számára minden jó. És bár ez most nem a jobbik fajta napból van, majd elmúlik.

- De te nem szoktál szóváltásba keveredni az őrökkel? - nézek megacélozva magam a szemébe. - Aligátor százados, ne akarjon engem átverni, mert jobban ismerem, mint saját magát! - hangom szigorú, de bőre simítása gyengéd. - Ha baj van, tudnom kell, mert valami ........van a levegőben. - súgom neki, mert nem beszélhetünk el egymás mellett.
-Ahogy én is jobban ismerlek téged, mint saját magamat, kis angyalom. -húz közelebb és csókol meg. Most a szivének épp úgy kell a seb elállitása ezzel, mint a testének - Semmi sem történt, mondtam. Rólad beszélgettünk és véletlenül valaki valamit félreértett. Nem nagy ügy. A gyerekkel foglalkozz, ne ezzel!
Igyekszik úgy forgolódni ez után, hogy minél könnyebben tudjam ellátni sebeit. Már a harcmezőn elég sokat tapasztalta, hogy mikor mit akarok csinálni vele és hogy a legkönnyebb nekem.
Ahogy lélekben most is a csatamezőről jött.
Tudom jól, hogy párom mindig katona marad és inkább mindent magára vállalna, mint, hogy nekem a legkisebb bajom is essen, de most a rossz érzéseim egyre jobban előjönnek. Már többször tapasztaltam, hogy megérzek dolgokat és ez most szinte letaglóz.
A rosszulléttel küzdök, ahogy suttogva rákérdezek és most nem engedem el Aligátor vállát.
- Meg kell tudnom, hogy mi történt szerelmem, az életünk múlhat rajta!
Aligátor a szememen láthatja, hogy nem viccelek.

/Lisbeth, Skypon userrel egyeztetve/




A férfi értetlenül néz vissza és el sem tudja képzelni, hogy mi bánt téged. Ám azt látja, hogy bánt valami. És feldúlt az eset.
-Csupán valaki a csoportból azt mondta, hogy engem kikímélnek, mert te elintézted. Pedig én is ugyan olyan keményen dolgozok, mint ők. Az egészet miattad csináltam. Ha magam lennék itt, akkor felőlem agyon is verhetnének az éjtündék, nem dolgoznék nekik, hogy fegyvert gyártsanak.
De tudom azt, hogy apa kell a fiúnknak. És inkább befogom a számat, de egészséges legyen meg Vogon elvigyen minket, ahogy megbeszéltük vele a saját Hazánkba.
És akkor minden rendben lesz. Szabadok leszünk és újra a hadseregnél fogok dolgozni.
* Észre sem vette, hogy képtelen azt kimondani, hogy te is vele dolgozz a csatamezőn újra.
Szomorúan hallgatja Lis, amit férje mond, hiszen várható volt, hogy előbb-utóbb eljön ez az idő és ez csak rosszabb lesz.
Ráadásul ő még nem tudja, hogy milyen csúnyán összeveszett Vogon-nal és lehet, hogy ezek után soha nem szabadítja őket fel.
- Lehet, hogy ennek hamarosan vége szerelmem, azt hiszem......ideje azon gondolkozni, hogy .......megszökjünk. - leheli a fülébe.
* Aligátor egyszerűen nem akar hinni a fülének és azonnal felül. Eddig kényelmesen igyekezett elhelyezkedni és úgy segíteni az odafordulással a munkádat. De ezt, amit most mondtál, álmában sem gondolta volna.
-Hogy hogy? Mi történt? Én... azt hittem, megbízol benne feltétel nélkül. Meg úgy fogja csinálni a dolgokat, hogy nekünk se legyen annyira kellemetlen és ő is szép pénzt tegyen zsebre.

- Hmm......Semmi sem történt, csak......csak kinyílt végre a szemem szerelmem. Neked volt igazad akkor, még a legelején és mérhetetlenül sajnálom, hogy akkor nem hallgattam rád és belekevertem magunkat ebbe...... - intek csak úgy a levegőbe keserűen, - ...ebbe az egészbe és veszélybe sodortalak téged is, meg a fiúnkat is. Sajnálom! -
Egy pillanatig a szomorúság megül az arcomon, de aztán átveszi a helyét az elszántság.
- Nem várhatunk tovább, mert Néro rám feni a fogát és én nem akarom megvárni miben állapodik meg végül Vogon-nal. Nem adnak kinti munkát, így nem tudok pénzt keresni......bár......
Eszembe jut a medál és egy pillanatra elakad a levegőm.
- Talán mégis lesz megoldás!
Mintha a nekemm mostanában mostoha istenek fura kegyből mégis úgy kavarták volna direkt a kártyát, hogy ma ne jöjjenek őrök és ne adhassam oda a medált neki, hogy visszaküldjem.
De ezzel lopást követnék el és el kellene számolnom megváltozott lelkiismeretemmel. Talán egyszer valamikor nagyon máshol másnak is. Ám most csak mi hárman vagyunk itt. Én, férjem a katonaság századosa és a kisbabánk.
Igen, a lelkiismeret, ami mostanában nagyobb átok a számomra, mint annak idején a self kapitány figyelme! Túl becsületes lettem és ez talán az életünkbe kerülhet. NEM! Inkább vállalom az ezzel járó átkot, de most nem fogok hallgatni rá. Különben is annak az öreg tündének valószínűleg úgy sem lesz rá szüksége, ha za lenne, már itt toporogna a küszöbön.
Csak azt nem tudom, hogy ki tudná tőlem megvenni, kinek van annyi pénze? Vagy egyenesen Vogon-nak ajánljam fel? Ez lenne a leglogikusabb és leggyorsabb, csak még mindig elfog a düh, ha a férfira gondolok.
Végül azért csak üzenek érte, ahogy tudok.

/Lisbeth, Skypon userrel egyeztetve/




A vörös hajú tündét hamar eléred. Még fel sem szállt az érccel őt is felszínre emelő szerkezetre, mikor már rohantak utána.
-Várjon meg! Várjon meg! A doktornő szeretne magával beszélni.
* A düh magasra fortyant benne, hiszen épp most tett olyat, amiért egy ideig inkább látni sem akarta. Ám hamar átgondolta és eszmélt, mi is lehet a háttérben. Talán megbánta és fontos megbeszélni valójuk lesz a jövőről. És bármi is az, ennél rosszabb talán nem lehet.
Hamarosan megjelent ismét a rendelőben, ahol egy pillanatra aggódó arcot vágott, ahogy Aligátort ott látta feküdni. De szinte azonnal visszafordult Lisbeth felé.
-Azt mondta az egyik őr, hogy valamiért kerestél. Vagy őt csak a beszélgetésünk előtt küldted el és félreértés?
* Tényleg nem csodálkozott volna, ha csak az idő csúszott volna el és a nő az arcába vágja, hogy továbbra sem akar vele beszélni.
Próbálta Lis hamar összeszedni magát, hogy uralkodhasson a hangján és a viselkedésén. Nem akarta tovább mérgesíteni a helyzetet, most csak az lebegett a szeme előtt, hogy ki tudjanak szabadulni innen és, ha ennek az az ára, hogy visszafogja haragját a rabszolgakufárral szemben, akkor akár még térdre is rogy előtte. Aztán ha legközelebb találkoznak lehet megpróbálja  megölni érte.
- Igen! Vagyis nem, nem tévedés, én ......kértem, hogy gyere vissza, akarok mutatni neked valamit. Azt akarom,.....azt szeretném, ha megígérnéd........ha tetszik, akkor ezzel megváltjuk a szabadságunkat. Én, a férjem és a gyerekünk is. - szögezi le, hogy ne lehessen belekötni később sem a szavába.
-Ha megvan az ára, akkor megválthatjátok. Én kereskedő vagyok, nem rabszolgahajcsár. De ha nem akarom, akkor nem veszem meg. És akkor a ti tulajdonotok marad, ezt megígérem.
* A hangja nyugodt volt és végig egy pislantás nélkül a sarlatán szemébe nézett. Őszintének tünt, mint akkor azon az elhagyott úton, mikor szökés közben megalkudtak, hogy megválthatják magukat, ha úgy dolgoznak és sikerül elég pénzt összeszedniük.
Ha előhúzza az ékszert, akkor kezébe véve forgatja és...
-Az eddig összegyűjtött pénzzel együtt ez elég lesz. Ha eladod nekem és ide adod mellé a renegátoktól kapott meg a fővárosban gyűjtött többi félre rakott vagyonotokat, az úgy elég lesz a megállapodás teljesítéséhez.
Azt hiszem, viszont nem akarod megvárni az üzlettel, amíg megszületik a baba és Néró még parancsolhatna neked. Ha jól értem, kísérjelek el már most az emberek területére?

Ha vannak is ellenérzéseim a selffel kapcsolatban, azt nem vitathatom, hogy ennél jobb alkut senkitől sem remélhetek. Más lehet, hogy simán elvenné, ha megtetszik neki, bár még Vogon-nal sem vagyok biztos benne a történtek után teljesen. Azonban kockáztatnom kell. A becsületes tekintet már nem szédít el, de azért a kezébe nyomom a medált.
A szívem hevesebben ver, ahogy elmondja, elég lesz neki ez és az eddig gyűjtött pénz. Legszívesebben Aligátor nyakába ugornék, de még itt vagyunk a bányában és nem a saját földünkön......
- Megkapod minden vagyonunkat! - bólintok keserédesen. - És igen, azt akarom, hogy most azonnal vigyél ki minket innen, el az emberek földjére. Mi készen állunk. - nézek a férjemre, hogy egyetért-e, de sejtésem szerint még négykézláb is jönne.

//Kocka dobás: Hatos
1-3-ig Észak-Bivaly végvárába viszi Vogon a csaldot
4-6-ig York várába szállitja őket a rabszolgakereskedő//

The member 'Viridiel' has done the following action : Szerencse, játék, kockázat

---

'Hatos' : 2