/Karnyújtásnyi szabadság/





Lisbet félti a férfit, akit igen csak megkedvelt. És akinek a gyermekét a szíve alatt hordja. És egymást bátorítják, hogy ki fognak innen jutni. Még ha ez most még nagyon nehéznek is látszik.
Felszerelkezik az útra és szívből reméli, hogy ezúttal több pénzt tud összeszedni Capital valamelyik előkelőjétől. És sikerül kifizetnie az árukat még azelőtt, hogy a baba megszületne és Néró követelné a vezeklést a gyógyító jóságáért.
Ám ezúttal is egy szúrós tekintetű selfhez vezeti. Ezúttal egy férfihoz. És meglepetésre nem Zevadar szívébe vezeti a megbízójuk, hanem egy eldugott hegyi barlangban. Ahol egy láthatóan főnök mellett körülbelül száz katona van. És egyiküket utasítja egy olyan dologra, ami nagyon veszélyes kijelentés.
-Húzd le a nadrágodat! Mutasd meg a nőnek!
*És valóban megteszi. Ráadásul hamar kiderül, hogy nem csak az a katona érintett a dologban.
-Majdnem minden harcosom és én is... Nos érti.
*A meztelen alsót egy enyhén megduzzadt fallosz ékesítette. Gyulladt volt és egy kelés éktelenítette. Ám rád vár a feladat, hogy megmond mitől.
-Ha kigyógyíttatsz minket, gazdaggá teszlek. -mondja a vörös hajú elf szemébe.
-Az árat már megbeszéltem az embereddel, aki ide hozott. De csak a te gyógyításodat kérte. A többieké nem volt benne az egyezségben.
-Mit kérsz érte? Hagyjuk a csűrés-csavarást!

Azon merengek, miközben követem Vogon-t az újabb pácienshez, hogy nem lehetek olyan szerencsétlen, hogy ismét valami zsugori némber fogjak ki, aki még a gyerekei életéért is sajnál pénz kiadni. Muszáj nagyobb bevételre szert tennem, ha még időben meg akarunk innen szabadulni.
Nem várhatom meg, míg megszületik a baba, mert akkor Nero beváltja a fenyegetését és abba minden valószínűség szerint bele is halhatok. Már az is csoda, hogy Aligátorral ilyen sokáig húztuk itt. Azt hittem Vogon nagyobb segítséggel lesz irántunk, de már tudom, hogy egyetlen sötét elfben sem lehet megbízni.
Meglepődve látom, hogy most nem a városba tartunk, de mielőtt még gyanakodni kezdenék, hogy
baj van, egy barlangnál lyukadunk ki, ami tele van katonával. Még kérdeznem sem kell, hogy miért kellek én is, mikor máris ott áll előttem pucér seggel az egyikük a felettese parancsára.
Lehet, hogy valamikor még zavarba is jöttem volna, de az az idő már rég elmúlt, a bányában aztán volt szerencsém azt hiszem mindent látni.
Természetesen az elöljáró engem csak egy tárgynak tekint, aki megoldja a problémáját, az akivel tárgyal egyáltalán az Vogon.
- Ez nem egyszerű eset. – kezdek el hümmögni-hammogni, pedig nem most látok ilyet először és tudom is mivel lehet gyógyítani, bár ennyi katonához, azért jóval nagyobb adagra lesz szükségem, ráadásul egy-egy adag nem is lesz elég, jó darabig szükségük lesz a szerre.
Na, de pénz akarok keresni, ezért fel kell vernem az árat.
- Sok időbe és sok fáradtságba teli előállítani a gyógyírt és közben embereidnek meg kell tartóztatniuk magukat a test gyönyöreitől, ha még valaha is gyermeket akarnak nemzeni.
Nem akarok úgy járni, mint a múltkor, ezért félrevonom a „gazdámat” és így szólok hozzá.
- Ha gyors és látványos munkát akarsz tőlem a plusz bevételt megfelezed velem. Te is jól jársz és én is, áll az alku? – nézek rá kérdőm.

/Karnyújtásnyi szabadság/





Lisbeth tudja már, hogy mi a betegség, csak azt nem, hogy honnan ered. Vagyis az nem titok, hogy miként terjed, ám egy meglepetésre, mely csendben lappang egyszerűen nem számolhat. És amikor Vogont félre hívja, még a kalmárnak is meglepetést okozhat.
-Nekem csak a főnök meggyógyításáért ígértek pénzt. De ha.. úgy gondolod, hogy én jobban le tudom tárgyalni a plusz munkát...
*Lelkiismeretfurdalás bujkál a hangjában. Amikor megkötöttétek az egyezséget még ő sem számított arra, hogy számodra a faji előítéletek ekkora kihívást fog jelenteni és hamiskásnak érezte, hogy ebből is hasznot húzzon. Ám már neki is szembe kellett néznie, hogy nem véd téged az a tény, hogy az ő tulajdona vagy. És látja ő is, hogy miközben vele bármikor megalkudnak, téged nyugodt lélekkel fenyegetnek halállal, ha rájönnek, hogy valamit még tudsz segíteni. És nincs meggyőződve arról sem, hogy a tulajdon szentsége itt megvédene, ha kipróbálnátok egyszer, hogy meddig is mennének el ténylegesen.
-Rendben! Megpróbálok még nyolcvan aranyat kiharcolni. Ez elég nagy előre lépés lenne számodra is, ha felezünk. És száz beteg ellátása ahogy mondod, nagy falat.
*Ám ekkor hirtelen az árnyékok közül egy szellemalak lebeg elő és a többi sötét elf nem látja, úgy beszél hozzátok halkan.
-Jobb nem tennetek óvatlanságot. Az Első Lord figyel. És nem véletlenül áldozta fel az egyik szolgálóját, hogy kéjnőként elterjessze a halálos kórt az üldözöttek között. Csupán katonáit akarta kímélni, ám titeket nem fog, hogy ha tönkre teszitek a tervét. A vezér gyógyításánál még nem szóltam, hiszen titokban figyelek. És még jól is jön, ha őt egyedül maradva elfogjuk. Ám a terv teljes meghiúsítása súlyos következményekkel járna...
*Kegyetlen, mindenre kész tetteket sugalló hangja a csontig hatol.

Nem okoz meglepetést az, amit Vogon mond, amikor sikerül négyszemközt beszélnünk. Már a múltkori esetnél is nyilvánvaló volt, hogy velem, egy rabszolgával, legyek bármilyen jó gyógyító, nem fognak egyezkedni. És bár már nem bízom úgy Vogon-ban sem, mint régen, remélem, hogy nem akar a végletekig kihasználni és elérni azt, hogy rosszabb munkát végezzek, vagy akár meghaljak, ha nem mennek úgy a dolgok, mint szeretné.
- Igen, azt szeretném, ha te tárgyalnál a vezetővel és minél több pénz szednél ki belőle, hidd el, féltik a korona ékszereket annyira, hogy belemenjenek, csak mond azt nekik, hogy ha nem gyógyítom meg őket, akkor pár nap múlva sokkal rosszabb lesz és utána már nem segít rajtuk semmilyen gyógymód. – tanácsolom halkan.
Ekkor jelenik meg a semmiből a szellem és én ijedten rezzenek össze, annak jeges suttogásától, bár szavai után sem érzem sokkal jobban magam.
Tanácstalanul nézek Vogon-ra, mert nekem nagyon kéne a pénz, de tudom ki az Első Lord, hisz sokat hallottam róla és ha ő keresztezi a terveimet…….
- Van olyan szer is, ami legyengíti őket……..de az sincs ingyen. – nyögöm ki mégis.

/Karnyújtásnyi szabadság/





Vogon természetesen beleegyezik, hogy jobb alku pozícióját kihasználja kettőtök gazdagodására, de a lidérc megzavarja őket. És bizony a kalmár hangulata is megváltozik. Az ő arcára is jeges rémület ül ki, amikor szembesül azzal, hogy olyanba tenyerelt véletlenül, ami mindkettőtök életébe kerülhet. És félve kérdez rá.
-Nem tudna kijönni negyven aranyból a gyógyítás mellett az altató is? Az utolsó kezelésnél elnyomja őket a mély álom és simán összefogdoshatják a pók-ház katonái.
*Úgy beszél hozzád, hogy megbízód és védelme biztosan ne hallhassák, de a lélek közelebb hajol hozzátok. És túlvilági arca nem tűnik boldognak.
-Rabszolga! Ne merj követelőzni! Örülj, hogy életben maradsz! Ha balul sikerül bármi, biztosra veheted, hogy az életeddel fizetsz.
*Nem tűnik túl tárgyaló késznek. Ez a fajt sújtó betegség lehet, de legalább elfogadja hallgatólagosan az altatást és a páciensek kijátszását az ellenségük kezére. És ez alapján kell döntened. A gyógykezelés és az altató kellő mennyiségben a Lápvidékről valóban kemény munka lesz, ha csak meg nem spórolod valamivel.

Úgy érzem két tűz közé, hanem három közé kerültem. Egyrészt nem választhatok, hogy mit csinálhatok, hiszen rabszolga vagyok, másrészt itt vannak ezek a marcona harcosok, akik várják, hogy meggyógyítsam őket és hamar a kardjukat fenik a nyakamon, ha látják, hogy nem igyekszem, vagy rájönnek át akarom verni őket, továbbá, ha meg rosszul mérem fel a dolgokat, akkor Uraldur végez velem és biztos nem lesz kegyes, ha keresztezem a terveit.
- Be kell szerezni a gyógyszerhez valót. - mondom hangosan, ezzel időt nyerhetek és amúgy is igaz. - El kell kísérned a Lápvidékre. - mondom Vogon-nak.
- Nos, megbeszéltük. Rengeteg idő és energia lesz, nem kevesebb vessződség, mire mindenkinek beszerezzük a szükséges szereket. Ám nyolcvan arannyal többet kérek, hogy mindenki kigyógyuljon. Nem szeretném fejben számolni, hogy darabonként a készitmények ára mennyibe kerül.
Nem túl lelkesen, de bele megy. És rám pedig gonosz tekintettel néz a katonák parancsnoka. Jól láthatóan ez az összeg óriási és nem félvállról kidobott pénz. Ám nekem épp úgy létszükségletet jelenti, mint nekik a kezelés.
Igyekszem nem tudomásul venni, azokat a gonosz tekinteteket, mert szükségük van rám. Remélem!
- És azt is remélem, hogy gazdádnak elmondod, hogy együttműködtünk. - sziszegem már távozóban a szellemnek.
Csak egy lehetőségünk lesz, mert ha bármelyik self megneszel valamit, valószínűleg Vogon-nal együtt vágnak le.
Nekem nem nagyon van szükségem semmire, hiszen fegyvert nem kaphatok. Vogon meg nem tudom akar-e még valamit magához venni.

/Lisbeth/


Az álboszorka zavartalanul hagyja el a vörös hajú parancsolójával a barlangot, ami már önmagában is életveszélyes mutatvány. Hiszen hirtelen békés életükben, melyet mások életben tartásának és saját maguk vagyonszerzésének szenteltek, elég sokan akarhatták volna őket megölni. Ám a véletlen szeszélyéből nem derült ki a renegátok számára, hogy az ellenségeikkel is megalkudtak és gyanútlanul engedték útjára őket, hogy az ingoványos vidéken beszerezzék a szükséges alapanyagokat.
Ám nem csak a kikúráláshoz kell növényeket gyűjtenie a gyógyítónak, hanem az elaltatásukhoz is. És nem lesz elegendő az utolsó fázisban csak a gyanújukat elaltatni. Így napokig a nyereghez láncolva fognak a téli, hideg időben az északi tundrához hasonló vidéken járni.





Épp az egyik fa kérgét hántolják le, melyben magas penicillin tartalom van, mikor a nőt megragadja hátulról a szomszéd fa. Bár hihetnénk, hogy ez egy lombtünde vagy egy nimfa jelenlétére utal, ám mégsem. Ezúttal nem a természet közeli népek zöld mágiája készteti az ágakat mozgásra, hanem saját falánksága.
Áldott állapota miatt sokkal jobb áldozatnak tűnik számára, mint a karcsú tünde mellette. Hajánál és felkarjainál fogva húzza hátra felé az emberevő fa, hogy bekebelezze a fehérje dús táplálékát. Miközben Vogon körül gyökerek kezdenek kúszni, a lábát a talajhoz kötözve.
Araszról araszra húzza egyre közelebb a szájához Lisbethet a szörnyeteg. Vajon tud-e valamit ez ellen tenni a leány?

A gyűjtögetés elég jól ment, mikor is hirtelen egy erős rántást érzek és máris szánkázok hátrafelé erős húzás által.
Egyrészt megrémülök, mikor látom, hogy Vogont is valamiféle gyökerek ejtették fogjuk, hiszen valószínűleg engem is ez húz, bár látni nem látom, mert a hátam mögött van, de mivel kés van nálam a fakéreg hántásához (remélhetőleg), ezért azzal kezdem kaszabolni ezt a valamit, ahol érem.
- Vogon, segíts! - kérem közben az elfet is.
Az emberkereskedő előrántja a két elf kardját és a suhintásaival jól halad a gyökerek levagdosásával, ám a karomra ágak kulcsolódnak és igyekeznek gúzsba kötni a kezeimet. Persze több gallyat már ketté vágtam és azok most sérülten próbálnak szintén visszatekeredni rám.
A gondolataim őrült sebességgel jrnak, hiszen nem sikerül kiszabadulnom, bár láthatóan okoztam némi veszteséget a szörnynek. Talán a tűz lenne a leghatásosabb egy ilyen lény ellen, de honnan szerzek én tüzet most?Megvetem a lábam, hogy megállítsam a vonszolást.
- Vogon, nem tudsz tüzet idézni rá, vagy valami villámot, akármit. Nem vagyok képes ellenállni neki. - sikítom rémülten.
Tehetetlennek érzem magam ezzel a teremtménnyel szemben, mikor még azt sem tudom mi ez.

/Lisbeth/

/userrel privátban egyeztetve/


A sötét elf kereskedő szavaid hatására hirtelen egy trükkre gondol. Igaz nem tűz és nem villám, de talán...
Hirtelen egy nő áttetsző alakja jeleik meg, aki felé elindul néhány "csáp" téged mentesítve kicsit. Ám másik oldalról viszont egy vastag ág ragadja meg a bal combodat és rátekeredve húz tovább, ha elesel az ellenállás miatt, akkor a földön fekve. Egyre közelebb a szája...
Közben a paripa, aminek nyergéhez vagy láncolva megpróbálja megvetni a lábát a csúszós talajon.
Látja az álboszorkány felvillanni a szellemszerű nőalakot és egy pillanatra úgy néz ki, a megelevenedett fa, mert sikerül egy pillantást vetnie erre a rettenetre, be is dől a trükknek, de aztán újult erővel ragadja meg  ismételten, még erősebben ha lehet, szinte kirántva alóla a lábát, és vonszolja egyre közelebb kitátott szájához. Semmi kétsége, hogy nagyon hosszú szenvedés várna ott rá. Azonban most először talán örül, hogy a self lovához van kötve, mert annak erőlködése lassítja az ő végzetét.
- Vogon, csinálj már valamit!!!! - ordítja most már, mert eddig nem igazán volt eredményes a Gazdája. - Csapd le az ágait, vagy dobj tőrt a torkába!
Végre a hegyesfülű kiszabaditja magát és megered feléd. A kardjai jól szelik a vékonyabb és közepesebb ágakat, de a másik vastagabbik visszatér, ahogy az illúzió nő szertefoszlik a szörny veszseinek fonatában. És a kalmár derekára is rátekeredik.
Nagy csata kezd kibontakozni kettejük között, miközben te eléred a száját és befelé próbál tuszkolni. Csak néhány percre tudod legfeljebb feltartani, ha nagyon üges vagy. De csak ez a néhány perc kell Vogonnak is, hogy éles fegyverének ismétlődő suhintásai alatt ketté szakadjon a növény végtagja és végre el tudjatok távolodni tőle.

Látom, hogy Vogon végre felém rohan, de ahogy a fa szája felé emelkedem, már azt gondolom, hogy későn eszmélt és én ma itt meghalok. Sosem éreztem még ilyen tehetetlennek magam és dühösen rugdaltam a lényt, megvetve lábam a szájánál.
Ekkor hirtelen enged a szorítás és először leesem a földre, de aztán Vogon arrébb vonszol és én rohanok, ahogy bírok.
-Gyere, ez a fa embereket és más értelmes lényeket eszik. -mondja Vogon a feszültségét levezetve, noha erre már mind a ketten régen rájöttünk. Ezért is küzdöttünk ellene ennyire elszántan.
A paripa is velünk kocog, a láncokat csörtetve, mikor végre megállunk egy kis pihenőre.
-Ez nagyon meleg helyzet volt.
Majdnem a férfi fejéhez vágom, hogy "nem mondod?", hiszen ez elég nyílvánvaló volt, de inkább nagyot nyelek, hiszen az idegfeszültség dolgozik bennem.
Megállok, hogy kilihegjem magam, tele vagyok amúgy is horzsolással és vágással, amikor megint veszélyt érzek. Már tudom, hogy annak ellenére, hogy nem vagyok "boszorkány", különös érzékekkel rendelkezem, így jobb, ha hallgatok rá.
- Valami van még itt! Menjünk innen, azonnal! - ragadom meg Vogon karját.

/Lisbeth/

/a userrel privátban egyeztetve/


 A Beebebrox kérdőn tekint rád, de mivel látja, hogy te sem tudnád igazán megmagyarázni, ezért felszáll Szaurus hátára és kezét nyújtja, hogy téged is felsegítsen a nyereg mögé.
-Rendben van. Remélem találunk még olyan helyet, ahol sok gyógynövény és altató van.
*Ekkor viszont a ló fordítja meg a fejét, mintha csak megsejtené a közeli tóból kiemelkedő hangtalan bestiát. Három fejével ered meg felétek.




* Szerencsére Vogon már ismeri annyira a lányt, hogy ne kezdjen el kérdezősködni, láthatja az arcán, hogy mennyire ideges lett. Szó nélkül ugrik a rabszolganő is mögé, de aztán a ló tekintetét követve ő is hátra néz, és megáll benne még a szívverés is.
- Mi az istenátka ez? - nyögi ki a lény három fejét elnézve.
* Valamiért úgy gondolja, hogy ez sokkal, de sokkal veszélyesebb, mint az előbbi élő fa.
- Vágtassunk!
* Azonnal a hátas oldalába vágja a sarkát a rabszolgakereskedő. És a jószág próbál is minél gyorsabban elszaladni a ragadozó elől, ám két terhével ez nehéznek bizonyul. És a szintén méretes gyik tartani tudja a lépést.
Balról egy mocsaras részen keresztül kacskaringózó szilárdabb út van, mig jobbról egy enyhén emelkedő domb. A kufár pedig egyenesen igyekszik tovább a sik, nyilt területen hajtani a lovát.
Rajtad áll, hogy javaslod-e valamelyik irányba a módosítást.

Szerencsére Vogon nem habozik, azonnal elindítja a lovát, ami megint csak szerencsére nem pánikol be, így azonnal vágtába ugrik, de tudom, hogy nehezek leszünk ketten, hiszen az a szörny úgy siklik a vízen, mint egy szánkó a havon.
- Oda! Oda! Menj fel a dombra, oda nem tud utánunk jönni, vagy ha igen, akkor jobb helyzetben leszünk! - kiáltom a self fülébe.
És úgy néz ki jól döntöttem a megérzéseimre hallgatva. A süppedős mocsárban -még ha romantikus elgondolás is lett volna, hogy aki ügyesebb az jobban kihasználja a veszélyes terepet- előnyben lett volna a hidra, mig a ló kicsi patája könnyebben süppedt volna.
Ám a domb sem sokkal könnyebb. Igen csak szenved szegény pára és ahogy üldözőnk egyre inkább megközelit, már hallom a fülemben a lélegzetvételét mögöttem.
Ám a domb túloldalán fenyves erdő vár. Oda már nem fog tudni követni. A fák közzé vágtatva egy idő után lehagyjuk az újabb szörnyet.
Ahogy lassul a ló, úgy leszek egyre kevésbé biztos, hogy jó tanácsot adtam-e, szinte várom, hogy mikor csapnak le az éles fogak a hátamra vagy a nyakamra.
Azonban szerencsénk van, a lénynek sem kedvez a terep, főleg mivel a dob másik oldalán már nem a mocsár, hanem egy erdő fái magasodnak.
- Lemaradt! - nézek hátra megkönnyebbült sóhajjal. _ Leráztuk.

/Lisbeth/





Az erdő segített lerázni a hidrát. Ám Vogon nem fékezte meg a paripáját, minél távolabb akart kerülni a szörnytől. És igyekezete ellenére egyenest egy másik, eme veszélyes vidéken rájuk leselkedő élőlény felé száguldottak így.
-Állj! Hóóó! -kiáltotta, ahogy rájött, hogy valami nem stimmel- Mi volt ez? -kérdezte aggódva.
*Ahogy letekintett Szaurus lábára, alig látható apró szúrásokat figyelte. Pedig ott voltak. És ezt onnan tudta, mert látta amikor a virág megmarta. Emberevő fa és óriás gyík után most meg egy ragadozó virággal -egész pontosan annak támadásával- kell szembenézniük.
Maga a vörös hajú sem ismerte még alaposan az ördögvirágot. Ahonnan ide ragadta egy titokzatos örvény alig egy éve nem nőnek ilyenek. De Lisbeth is csak néhány boszorkány mende-mondából hallhatott a Nysiyben is élő veszélyes növényről.
A ló lábát megmarta egy védekezésül, amikor elszaladt mellette lóhalálában. Szerencsére a mérge csak apró állatokra, esetleg gyerekekre veszélyes. Felnőtteknél csak erős hallucinogén, míg egy négylábú hátasnál... azt már ki tudja?
-Így nem mehetünk tovább. Vissza kell térni neked a bányába, nekem pedig a városba, hogy meggyógyíttassam.
* Ahogy szétnézel több ilyen ragadozó növény is van az út mentén. De gyógyszer is bőven, amiből az üldözött selfeket meggyógyíthatod. Még marad is belőle!


Eközben Dante-bányában Aligátor épp belefeledkezik az újabb tíz órás műszakba. Lehet, hogy adakozó kedvébe lesz a föld istene vagy mit mondanak ilyenkor az elemi papok... Akárhogyan is eme gonosz démonok uralta helyen közel áll ahhoz, hogy a csákánya egy apró ametisztet mozdítson ki a kőbe zárt fogságából.
De ezt a Mesélő nem tudja biztosan. Csak a Kockadobó és a Sors Keze. Igaz, Lisbeth tiltotta őt attól, hogy bármit tegyen, ám csak nem söpri el a szerencséjét, ha övé lesz a szerencsés csapás és nem a szomszédjáé.

/Kockadobás: Tízes
1-5-ig -Sajnos Aligátor imái ma sem találtak válaszra.
6-10-ig -Amikor a csákánnyal következőt csap az élettelen kőre, valami elvakítja hirtelen. Lába elé nézve egy gyönyörű, lila követ pillant meg. Azonnal felkapja és elteszi a nadrágjába./

The member 'Uráldur' has done the following action : Szerencse, játék, kockázat

---

'Tízes' : 4

Úgy látszik nem csak én vagyok úgy, hogy kerüljünk innen minél messzebb, hanem Vogon is, és ennek kimondottan örülök, de meglepődöm, mikor olyan hirtelen állunk meg, hogy majdnem lerántom magammal a nyeregből.
Ahogy a lova lábát nézegeti már én is rájövök, mitől tart, hiszen mióta átképeztem magam gyógyítóvá, elég sok növényt kellett megismernem, így az ördögvirág sem volt ismeretlen előttem.
- Talán nem lesz nagy baja, jóval súlyosabb állat egy embernél, bár az valószínű, hogy szédelegni fog. – próbáltam megnyugtatni, a láthatóan a lováért aggódó selfet.
~ Azért furcsa, hogy ez a férfi ugyanannyira félti a lova életét, mint a rabszolgáiét. ~
- Mindenképpen kell nekem gyűjtenem pár növényt, de úgy néz ki nem lesz sok idő, van itt minden, ami kell, kérget meg már eleget szedtünk. – csúsztam le a paripáról gyorsan. – Engedj el a láncról, amíg begyűjtöm őket.
Ha hagyja, hogy tegyem a dolgom, akkor szedek az ördögvirágból is, bár előtte rongyot tekerek a kezemre és óvatosan rakom a tarisznyámba, de van itt Ezerjófű is bőven, aminek nagyon örülök, hiszen érdekes tulajdonságával, elkápráztathatom a tudatlanokat. Ha találok közben más gyógynövényeket, akkor azokat is összeszedem.
Ha készen vagyok, akkor engedelmesen visszamegyek Vogon-nal a bányához, hogy elkészítsem a szereket, ami a betegeknek kel..

/Lisbeth/


Vogon kissé aggódva figyelte rabszolganőjét, ahogy lekerült róla a bilincs. De végső soron nem volt oka, hogy ne bízzon meg benne. Szökés után önként jött vissza és kötött egyezséget. Igazából azzal sem károsította volna meg őt, ha most elszökik, hiszen eddig is csak plusz pénzt hozott számára, hogy gyógyító munkákat kereset neki.
De a Beebebrox gondolkodástól távol állt eme szentimentális gondolkodás. Az adott szó és a szerződések sokkal fontosabbak voltak, mint sem figyelmen kívül hagyta volna és hagyta volna futni, ha arra kerül a sor. Hiszen ha így tenne, akkor elvesztené számára az értelem, amit egy-egy alku megkötésénél időt és energiát belefektetnek a szövegezésbe.
Viszont ilyen veszélyes növények között valóban jobb nem hozzáláncolva legyen Lisbeth a paripájához. És gyorsabban is haladnak, majd időben elmehetnek, ha nem akadályozza a lánc a mozgást. És igazi kincsekre talált az álboszorkány.
Rengeteget tud szedni az ezerjófűből, melyet nem véletlenül hívnak lángoló vastaggyökérnek is. Belőle kinyerhető az alkimistaláng és számos más készítmény alapanyaga. Az ellenszer és az ördögvirág mérgét is felhasználó altató-bóditó szer kikeverése mellett az említett egy adag alkimistaláng és választhatóan durranó vagy vakító labdacsokból öt darabot tud készíteni és kiváló gyógyszereket is elraktároz.
Ahogy odahaza kotyvasztja a főzeteket és italokat Aligátor hátulról átöleli. Vogon már elment a hátasát ápolni, így ketten vannak és a fülébe súgja.
-Drágám! Az egyik brigád tag ma talált egy értékesnek látszó ékkövet. Arra gondoltam, hogy neki a halál megváltás lenne. És ha eladnánk, akkor mi is kiszabadulhatnánk innen. Neki már mindegy.
* Kedves férj volt eddig, de kibújt belőle a katona. És ügye kötelességük megtenni mindent a szökésért, menekülésért...

Ha nem lennék rab, akkor teljesen elégedett lehetnék a begyűjtött szerekkel és az abból készített mérgekből, ellenszerekből és fegyverekből, de így csak keserű a siker. Minden esetre, ha ezeket fel tudom használni, akkor talán közelebb kerülök a megváltáshoz.
Mikor Aligátor átölel igen jól esik, de aztán hökkenten fordulok meg, hogy a szemébe nézzek. Nem válhat olyanná itt a pokol küszöbén, mint ezek a démonok.
- Nem! Nem aljasodhatunk le odáig, hogy egyik nyomorult a másik életét is elvegye, csak azért, hogy kicsit jobb legyen, mert akkor le sem hunyhatjuk innentől a szemünket. Holnap majd te leszel szerencsés drágám. - simogatom meg elgyengülten ránézve.
A százados arca megfeszül érintésemtől és szemében már nem ég a remény lángja.
-Ha tudnád, hányszor feküdtem és keltem ezzel! -rázza meg a fejét, de a kényeztetéstől elgyengült - Pár napot még várok, ha akarod. De sokáig nem maradhatunk itt. Nem akarom, hogy a kisfiúnk rabszolgaként szülessen.
Mély elkeseredettség van az arcára irva, hiszen ő csak robotol és semmi különleges tudása nincs, amiért idelent az átlagnál hasznosabb lenne.
- Jajj, szerelmem! Ne add fel, most sok jó dolgot szereztem és úgy érzem, hogy ránk mosolyog a szerencse. - ölelem meg elérzékenyülve, hiszen most sem magára, hanem a fiunkra gondol.
- Ha minden jól megy, nem soká már szabadok leszünk és akkor semmi nem állhat a boldogságunk útjába. - mondom nagyon-nagyon határozottan

/Lisbeth/

/userrel egyeztetve/


 A letört férjeddel csak keveset tudsz pihenni, hiszen másnap Vogonnal újra vissza kell térjetek a renegát éjtündékhez. És a drowok bizony már türelmetlenül várnak titeket. A férfiasságuk állapota egyre csak súlyosbodott és a kezelés nem sokat várhat, ezt ők is tudják.
Amit nem is sejtenek, hogy amint megkapják az első adagot a gyógyszerből, abba bele van rejtve ellenállásuk megtörésének újabb fondorlatos terve.
-Mennyi orvosságot sikerült hoznotok? -kérdezi a vezérük.
Néha Lis is le van törve, mert jó párszor a padlóról kellett felkelnie, de ha ő is feladja.......
Inkább elhessegeti ezt a gondolatot és másnap nagy határozottsággal, de jókora idegességgel is megy Vogon-nal a titkos táborba, hogy végrehajtsa, amit elvárnak tőle.
Igazából bármikor elvághatják a nyakát, hogy ne legyen tanúja az itt folyó dolgoknak, de talán megelégszenek azzal, hogy pénzzel fogják be a száját.
- Van elég mindenkinek, de jobb, ha egyszerre veszi be mindenki, hogy ne fertőzhessen vissza a betegség. - ad választ a vezérnek és fel is sorakoztassa a kis labdacsait, amiket készített.
-Miként terjesztődik? Erről még nem beszéltél? Mond csak miféle kórság is ez?
* Gyanakodva méreget, ahogy kihangsúlyoztad, hogy egyszerre kell bevenni, mint a mérget. Egészséges paranoiája vészcsengőt szólaltatott meg, mely nélkül nem maradt volna életben és nem került volna még ekkora posztba sem.
Az emberei megérzik a kételkedés szellemét és nem kezdik el bevenni.

Látom, hogy milyen gyanakvóan néz rám, ezért gyorsan ki kell találnom valamit, de hát nem azért voltam jó hamis boszorkány, hogy most belém akadjon a szó.
- Ez mifelénk, lőcsrohasztónak hívják és a nevében benne van, hogy mi lesz azzal, aki túlságosan elhanyagolja magát, aztán ha megfertőződött valaki egy szajha által, onnantól a vérébe kerülve, akár egy érintéssel is terjedhet. Valaki meg fog valamit, aztán megfogja más.......szóval, nem javasolnám, hogy sokáig húzzátok az időt, de persze megtehetitek, hogy csak a fél csapat veszi be, de nem garantálhatom akkor, hogy a másik fele megtarthatja a férfiasságát....
-Rendben! Nem kötözködöm, végül is te vagy a kuruzsló. Felőlem a hullák bűzével is terjedhet, a lényeg, hogy kigyógyuljunk belőle.
Jól tudta, hogy nem sok választásuk van. Az állapotuk gyorsan romlik és aggódott, hogy ellenségei nem csak az utódokat akarják elvenni tőlük, de ennél komolyabb is lesz a kórkép.
-Gyerünk, mindenki vegyen kézbe egyet! És amikor megadom a jelet, akkor egyszerre veszi be mindenki.
Ezzel felsorakoztak előttem és várták, hogy mondok-e valamit, amit tudni kell még a bevitelhez.
Szerencsére elég határozottan és magabiztosan adtam elő ezt a kitalált kórképet ahhoz, hogy meggyőzem a parancsnokot, és csak arra kellett gondolnom, hogy ha nem teszem, akkor halál fia vagyok és a gyermekem is.
- Ha bevettétek igyatok rá sokat, aztán feküdjetek le, mire felébredtek, már semmit nem fogtok érezni.
És ez milyen igaz!

/Lisbeth/

/userrel egyeztetve/


A lázadók vezére kicsit korrigál téged. Pár embert őrségbe küld és meghagyja neki, hogy addig se nyúljanak semmihez! De nem akarja felügyelet nélkül hagyni a bázisukat. És nem ismert még soha olyan problémát, ami mellett ne lehetne megszervezni a védelmet.
Ám három self kivételével a többieknek nem kell mondani kétszer, hamar elalszanak. És ott maradtok Vogonnal...
Mivel az altató jól működik, hamarosan három őr kivételével mindenki alszik, így kérdőn néz Lis a rabszolgatartó selfre. hogy most mi lesz. Innentől az őket megfenyegető hatalom az, aki a következő lépést megteszi, ő feltálalta ezeket a sötét elfeket, ahogy elvárták tőle.
Három ideges katona, akik alig várják, hogy maguk is bevegyék a szert, csak nem jelenthet akadályt már.
- Nem kéne nekünk kissé fedezékbe vonulnunk? - súgja oda Vogon-nak.
* Az emberkereskedő idegesen körbenéz.
-Nagyon attól félek, hogy hamarosan igen. Maradj mindig mögöttem, ha bármi történne. -súgja vissza.
*Ám a tervben nem szerepeltek az őrök. És bár részleteiben nem is tárgyalták meg igazán, de ezért most senki sem tudta igazán, hogy minek is kellene következnie.
Ahogy az árnyékba húzódtok, a már ismert szellem újra átlátszó alakját veszi fel.
-És velük mi legyen? Ha egy is riasztja a többieket, akkor felkelnek. Vagy az altató ennyire hatásos?

léggé megdöbbenek, amikor a szellem egymaga jelenik meg és elég tanácstalannak látszik, sőt még most kezd el kérdezősködni, amikor már azt gondoltam a barlang bejáratánál toporog egy egész sereg, bár három emberhez, egy kis osztag is elég lenne.
Kissé mérgesen szisszenek fel.
- Én értem a dolgomat és megtettem, amire utasítottál urad nevében. Tegyétek ti is a dolgotokat, talán három ember nem haladja meg egy sereg képességét? Ezek itt aludni fognak minimum egy napig, ettől nem kell tartani.
-Rendben! -bólint a lidérc. És a következő pillanatban eltünik,
Hamarosan meg is jelennek a katonák és két őrrel végeznek csendben, azok csak a nyakukat tudják fogdosni a hirtelen felbukkanó ellenség fulladás átkától. Ám beljebb döbbent hangot ad ki harmadik társuk, aki nem a bejáratnál vigyáz. Még nem artikulált hang, de engem nagyon rossz előérzet kerit hatalmába, hogy valami olyat készül tenni, ami...
Nem tudom, de talán nem is akarom megtudni.
Arra számítottam, hogy majd megint hatalmaskodni meg dühöngeni fog ez a testetlen alak, de meglepő módon azonnal bólint és eltűnik, aztán már nem sokat kell várni, hogy a bejáratot őrző két strázsa hangja bizonyítsa azért készültek a támadásra.
- Vigyázz Vogon! - kiáltottam fel fojtottan, mert a harmadik őr felől furcsa érzések kerítettek hatalmukba.
Mindig bíztam a megérzéseimbe.
- Vonuljunk fedezékbe!

/Lisbeth/

/Userrel Skypon egyeztetve./





A férfi félre csapta fekete köpenyét és miközben a vörös hajú elffel fedezékbe vonultok, egy fiolát kap elő. Rövid ideig kántálni kezd és a földhöz csapja az üveget. Egy zöld bőrű démonikus teremtmény kúszik elő a szétoszló zöldes-sárga füstből.
-Megmérgezték őket! Fel kell ébreszteni valahogy a csapatot.
* Már látott Lis néhány trükkjüket a selfeknek és nem szeretne nyílt célpontjává válni a megmaradt őrnek, ráadásul van pár katona körülötte, akik tele vannak mágiával és fegyverrel, míg ő csak szegény kuruzsló.
Na de úgy néz ki, hogy ha életben akar maradni a kezébe kell vennie a dolgokat és egy robbanó golyót vág a megmaradt katonához.
A robbanó galacsin hátulról éri az őrt és cafatokra tépi. De az ide hivott pokoli szolgája még koránt sem tünt el tőle. Dühösen nézett feléd és megeredt.
Vogon behúz téged a fedezékbe és kardjait erősen markolva várja, hogy ha a felétek trappoló teremtmény felbukkan a forduló mögött, azonnal ketté szeli. Vagy ha nem úgy sikerül, akkor is súlyosan megsebesiti és övé lesz a kezdeméynezés.
De nem lett az övé. A beözönlő hadsereg hamar kivégzi az ellenség segitségére érkezett istenét is. Bár tisztelik ezeket a lényeket, de tudják jól, hogy legyőzhető. És néha le is kell győzniük.
Az alvókat megkötözik és veled együtt a bányába küldik. Fegyvertelenek, de a sok dicséret mellett, amit kapsz és a negyven arany, hát ők viszont majdnem százan ugyan abban a börtönben fognak raboskodni, mint te. Csak egy nagyon picit fentebb. (Még legyőzve is éreztetik a fajok közötti különbségket, hogy nem vagytok egyenlőek.)
De hát hogy máshogy fejezhetnéd be a kezelésüket?

Bár megrettenek a démontól, mely az őr halála után is a barlangban marad, legalább látom, hogy Vogon-nak is jelentek valamit, hiszen kész lenne megvédeni, bár nem lesz rá szükség, a támadók, hamar lefegyverzik az elaltatottakat.
Csak az a baj, hogy nem ölik meg őket, hanem velem együtt a bnyába zárják őket és ez nem túl jó életbiztosítás nekem, még akkor sem, ha elég sok pénz ütötte a markom. Holtan azonban nem lehet elkölteni!
Azonban a kórságuk ellenszere még mindig nálam van és ha nem akarnak belhalni, akkor el kell fogadniuk a magyarázatomat és bántatlanul hagyni.
Aligátor örömmel látja, amikor visszatértem, hogy ismét sértetlen vagyok. És heves csókkal üdvözöl. Valahogy megérezte talán ő is, hogy ez most valamiért sokkal veszélyesebb volt. Még talán a hidránál is. Bár hamar megoldották a támadók, mégis csak egy démonnal álltam szemben... mint annak idején Nini-Wellbe, mikor boszorkány társnőim szombaton akartak a titkukba beavatni a kéjdémonnal...
No, de félre a nosztalgiával! Hiszen itt is épp elég démon van. És nem is dicsekedhetek azzal, hogy túlságosan pozitivan viszonyultak volna hozzám. Ahogy az új foglyok... MAJD MEGLÁTJUK!

/Lisbeth/


Az álboszorkány már napok óta lent van a bányában abban a biztos tudatban, hogy száz éjtündét miatta löktek ide le. Ám egyelőre a legkisebb jelét sem mutatják, hogy léteznének. Vagy valami nagyon sunyit terveznek vagy még nem jutottak el ahhoz a ponthoz, amikor már otthonosan mozognak a bányában és megszervezhetnék magukat.
Egy olyan beteg kerül elő, aki nagyon ritka nálad. A törpöket nagyon ritkán kapják el a drowok, ha mégis, akkor viszont igen jól bírják a lenti körülményeket. Szervezetüket és pszichéjük nem szokta megviselni a tartós fény nélküli bezártság. És betegség is ritkán gyötri őket. A verekedésekből meg a legtöbbször nem ők kerülne ki súlyosabb sebbel.
Ám most egy raydani tér be hozzád és elmondja neked, hogy nehezen kap levegőt ma. Állandóan fáradt emellett, a munkában valamiért hamar kimerült, pedig már csinált végig sokkal nehezebb műszakot is.
Néha szinte fuldoklik.

Nem vagyok nyugodt, mióta az utolsó megbízást teljesítettem, mert száz self, aki miatta került a bányába, azért nem elhanyagolható körülmény. Azt hittem talán elég pénz gylik majd össze, hogy hamar kikerüljünk innen Aligátorral, de még mindig csak a töredéke van meg. Azonban annak a hatalomnak sem mondhattam ellent, aki elrendelte a lázadó katonák elárulását, így elég nehéz helyzetben találtam magam.
Mindenhová olyan felkészülten mentem, mintha harcolnom kéne, de nem mertem a véletlenre bízni semmit. Soha nem tudhattam a fogoly éjtündék vajon miféle sorsot szántak nekem, mert abban biztos voltam, hogy nem felejtik el, amit velük tettem és csak az alkalomra várnak.
Közben azért a napi feladataimat is el kellett látnom, így a betegek változatlanul jöttek, köztük legnagyobb meglepetésemre egy törpe, akik elég ritkát voltak és akkor sem igen betegek.
Mikor elmondta mi a baja, összeráncoltam a homlokom.
- Vetkőzz le derékig, meg kell, hogy hallgassam a hátad és a mellkasod. – vettem elő egy az oawa által féltve őrzött csavaros csigaházat.
Többféle betegségre utaltak a panaszai, de a legvalószínűbb valami tüdőkór lehetett.-
- Lélegezz mélyeket! – tettem a mellkasára, aztán a hátára szép sorban a csiga szélesebb felét és hallgattam a levegő útjának áramlását.