Ha mindent elrendeztem, akkor a gyerekek is nyugodtabban pihentek már, szinte látható volt a javulás. Azonban ez a gyógyítás csak Vogon-nak hozott pénzt, de nem kerülte el a figyelmem a nő sántikálása, így akármennyire is nem bírta a képem, azért a pénz kedvéért rávettem magam, hogy ajánlatot tegyek neki:
- Ha szeretné, megnézhetem a lábát, látom fájlalja, talán segíthetek.
A nő egészen az arcomba hajol, gyűlölködő, lenéző kifejezéssel:
- Vagy talán megkorbácsoltatlak és megnyúzatlak utána, ha nem végzed a munkádat rendesen.
Szerencsére nem tudok róla, hogy Isis úrnő nem egy sámánt így végeztetett ki, mikor nem tudták utódait megmenteni.
Azt hittem legalább a gyerekei élete meglágyítja ellenszenvét velem szemben, de nem így történt, mintha ez nem számított volna neki, sőt még fenyegetni is kezdett:
Persze tudom, hogy jobb nem újat húzni egy feldühödött némberrel, így kissé hátrább léptem és lesütöttem a szemem (ami nem volt könnyű, hisz fortyogott bennem a düh), de mire mentem volna ha szembeszállok vele? Beváltja a szavát és aztán mi lesz Aligátorral?
- A gyerekeid meg is halhattak volna tudod? Nem hiszem, hogy egy itteni gyógyító felismerte volna ezt a betegséget, és talán a lábad is megér annyit, hogy ne a korbácsot, hanem az erszényed vedd elő. - válaszolom halkan.
A nő dühösen mozdul és szinte letépi az egyik polcról az erszényt, amiből kihúzva pár rézgarast dob a lábam elé. Nem sok, de azért ez is valami, de keserű csalódás számomra, hogy a bányában többet keresek, mint Zevadar legelőkelőbb negyedében.
- Hálás köszönetem……úrnő, látom nagyra tartod gyerekeid egészségét. – hajolok meg és még véletlenül sem hallhat gúnyt az szavaimba. – De azért felhívnám rá a figyelmedet, hogy a kórokozó máskor is felütheti a fejét, sajnos mostanában sokat gyengélkedem, így talán majd máshoz kell fordulnod, bár igen csak rosszul esne, ha le kéne mondanom nagylelkű jutalmazásodról.

/Lisbeth egy éve/





Nagyon kevés köszönet volt az anyában és ezt haza úton a Beebebrox is megjegyezte. Hiszen számára természetes volt, hogy bármely szolgáltatásnak ára van. És a gyógyítóknak pedig az az érdekük, hogy ebből keressenek.
-Nem értem az ittenieket. Oda haza Telarban ennek a pénznek a sokszorosát kérte volna el bármely mágus. És nem voltál vele udvariatlan.
*Lehet csak egy fukar kivétel volt, de túl természetesen viselkedett. Az a benyomásod alakult ki a ház úrnője és a vörös hajú mostani megszólalásán, hogy nem túl sok kinccsel kecsegtet a főváros, de rabszolgaként nem sok mindent tehetsz. Csinálod amit mondanak és figyelsz arra, hol tudnál gyorsan pénzhez jutni.
Ám miután a vasbánya mélyén elváltatok, a self felkeresi Aglarnist két lány kíséretében.
-Parancsnok! Sikerült az utolsó rabszolgát is eladni. És szép összeg lesz a jutalma mindhármunknak. Ám egységed halott tagjai helyére vagy esetleg kis kiegészítésnek javasolnék két új felvételt. Szükségem lesz a következő ilyen nagy fogásnál rabszolgahajcsárokra, akik ügyelnek a foglyokra. És nem a katonák közül kellene elvonnunk. Ők Elvda, egy seregbe bekerülni akaró leány, akinek az apja Al-Nuszra hadvezérnél tizedes és Amazon, az egyik rabszolgalány, de tapasztalt fegyverforgató. És megbízhatóak.
*Elvda meghajtja a fejét és kicsit kiegészíti.
-Apám még nem vehette el anyámat és ezért nagy szegénységben élünk. Szükségem lenne valamilyen munkára, hogy el tudjam tartani magamat és segítsek betegeskedő anyámnak.

Egy vágott arcú self lép oda hozzám fekete köpennyel a vállán.
- Ön lenne Lisbeth, a gyógyító? Szükségem lenne Önre.
Épp a "rendelőbe" igyekeztem felvenni a munkát, amikor még a folyosó forgatagában történt ez. Műszakváltás van a bányászoknál is ezért sokan vannak körülöttetek.
Nem vagyok túl boldog, hogy a napjaink a bányában telnek napról-napra, mert így nem keresek elég pénzt, hogy idővel kiváltsam magunkat Vogon szolgaságából.
Ráadásul Aligátor-nak sem fenékig tejföl az élete, mert őt nem kímélik úgy, mint engem és a rabszolgakereskedőnek csak úgy hoz pénzt, ha dolgozik keményen.
Hiába vagyok nagyjából biztonságban és munkám miatt jobban megbecsülve, mint a többiek, ezen rágódok most is, hogy a lyuk felé tartok, ahol a betegeket szoktam fogadni.
- Hogy....te? - torpanok meg, ahogy meglátom ki beszél hozzám.
Aztán, ahogy felismerem, először a méreg pirossága fut el, de mást gondolok és nyájasan mosolyodom el. - Ó, hogyne elf uram, szívesen segítek. - ˇ Csak aztán meg nem bánd! teszem még hozzá gondolatban.
Értetlenül néz rám a férfi, majd gyorsan napirendre tér. A legfelsőbb szint egyik hálóemeletéhez vezet. És int, hogy lépjek beljebb!
Ám bent nincs senki. És kezét hátulról két felkaromra teszi, de nem tesz semmi erőset. Csak kérdez.
- Te voltál az, aki elkezdte meggyógyítani a táncosnőket? Igazán remek munkát végeztél. Dicsértek téged.

//Lisbeth//

/Userrel Skypon egyeztetve/


Belül fortyogott az álboszorkány a dühtől, mert még mindig előtte van, hogy mi volt szerenycsétlen táncos lánnyal, bár amit az elmesélt, nem biztos, hogy a férfi tette azt vele, de ki más? Egy álom?
- Igen, én voltam, de én meg azt hallottam, hogy te voltál velük utoljára......úgy....tudod....intim viszonyban. - lépett arrébb, hogy ne érjen hozzám és elég távol legyen, ha meg kell védenie magát. - Szürnyű sebek voltak és nem voltak rajtuk, mielőtt veled voltak. Mi történt? - nézett rá fürkészően, de a zsebében egy maró folyadékkal megtöltött fiolát markolok, ha kell használja.
A férfi lassan követ. És leengedi a karját.
-Nem én voltam. Csupán véleltenül rosszkor kapta el őket.
A segitségedre lesz szükségem. Viszont ehhez együtt kell aludnunk.
*Felemeli védekezően a kezét.
-Ne ijedj meg! Nem fogom levenni a ruhádat, miközben alszol vagy ilyesmi. Nem vagyok szatir. De szükség van...
*Elhallgat egy pillanatra és csak nagy nehezen folytatja.
-El kell röpülnöd az álomba, hogy megakadályozd, hogy a többiekkel is ugyan ez történjen. Még jutalmat is adok, ha ez sikerül. De nem igazán engedhetjük meg magunknak, hogy kérdésként vessük fel neked.
*Int az ágyra, ahová le kellene feküdnöd és elaludnod.

Valahogy számítottam rá, hogy ilyesmit fog mondani, de az ajánlata ennek ellenére megdöbbentett, annyira, hogy röviden és gúnyosan felnevettem, még ha ezzel azt is kockáztatom, hogy beárul Vogon-nál, vagy a bányafelügyelőnél.
- Ennyire bolondnak tartasz? Nem ismerlek, a történtek után te vagy a legvalószínűbb gyanúsítottam, aki a lányokkal erőszakoskodhatott és ezek után feküdjek az ágyadba.....önként?
Még ha a lelkem mélyén valami azt súgja, hogy talán van valami igazság a szavaiban.
- De adok neked egy esélyt.....uram - ez kissé gúnyosabbra sikerült, mint akartam. - Engedd, hogy férjem is itt legyen velünk, vagy a gazdám Vogon és akkor......megteszem.
- Ugyan kérlek! - mondja felsőbbrendű tudattal.
És ezzel egy időben leakaszt az övéről egy olyan üveget, ami egymás talpára fordított piramis alakja van kívülről. És egyetlen dugó meg az üveg szája, amibe belenyomták töri meg a tökéletes kristály csillogást. Világoszöld folyadék van benne és fejed közelébe próbálja meg felemelni. Egészen pontosan ha nem teszel ellene, akkor az orrod alá.
Egy percig sem bízom benne, mert valami oka van annak, hogy a lányok pont akkor élik át azokat a durva álmokat, amikor vele vannak, még akkor is, ha fizikailag nem ő bántja őket, de hát ez vagy igaz, vagy nem.
Én azonban már megéltem egy-két dolgot és számítottam is valamiféle támadásra, így mikor elővette azt a fura alakú üveget és az orrom alá akarta dugni, öklöm kivágódott, egyenesen az ő orrának, aztán már a másik kezemben nekem is ott volt a fiola. Ha nem muszáj nem akartam megsebezni, mert akkor soha nem jutok ki a bányából, valószínűleg senki nem hinne nekem, ha azt mondanám valami gonosz dolgot akart művelni, bár más rabszolgáját nem volt ildomos bántani.

//Lisbeth//

/Userrel Skypon egyeztetve/

Betörted az orrát véletlenül a bal kezeddel és ettől kicsit vissza hátrál. Egy pillanat csak, ha gondolkodol elmúlik. Van esélyed kirohanni a szobából, ahol eddig igyekezett mindig az ajtó felőli oldalon állni. De tényleg csak egy pillanat.
Nem tudod átgondolni, hogy mit veszítesz akkor, ha kirohansz és ő utánad rohan. De azt sem, hogy sikerülhet-e újra beszélgetni, ha bent maradsz. Vagy az arcába öntöd a savat, hiszen terhesen időt kell nyerned a futás előtt. Vagy maradni és felemelt savval megpróbálni beszélni vele.
Nagy volt a késztetés, hogy megpróbáljon elszaladni, de a végére is akart járni a dolognak, hiszen engem is érintett ez az álom. Ha tud róla valamit, akkor talán soha többé nem lesz esélyem, hogy megtudjak valamit.
- Ha közelebb jössz, rád öntöm. - lóbálta meg a savat előtte, hogy jól lássa és eltökélt arcot vágott. - Mit akarsz tőlem és mi az egyáltalán? - bökte a piramis alakú üvegre. - Mik ezek az álmok, amik olyanok, mint egy másik valóság?
-Megmutatom. -válaszolt egyszerűen és kihúzta a dugót.
*Hamar rájössz, hogy ez nem holmi olcsóbb fajta átverés. A tartalma azonnal gőzzé alakul és egyetlen zöld felhőben az orrod felé megy. És tehetetlen vagy, bármerre is térnél ki, követ. És belélegezve...
Egyszer csak megszakad a film. Egy oszloppal szemben találod magad, ébredésnél a fejed hátra vetül, a hajad szabadon lóg és a kezed egy kampóra fel van kötözve a fejed felett. Lábad pedig pont éri a talajt.
Ha megnézed a környéket félhomály van és te nem ugyan abban a ruhában. Egy fehér színű, combközépig érő tunikában. És hamar rájössz arra, hogy valami nincs rendben veled. (A szituációval sem teljesen, de más is van még.)
Lassan megérzed hogy odalent a szíved alatt. És ha még le is nézel, hamar láthatod, hogy nincs meg a baba. Újra karcsú vagy, mint 16 éves korodban.
Kicsit alaposabban körbe nézve jobbról rácsokat látsz. Valami cellát, ahová több rabot is be lehet zárni, 5-10-et legalább. Balról egy lavór van egy széken és rajta tükör. Az oszlop mögül pedig egy lépcsőlejárón keresztül szűrődik a fény.
Egy alak elmosódó körvonalai lépked lefelé.

Bármennyire is úgy éreztem felkészült vagyok, ez nem volt igaz és amikor megszólal, egy pillanatra elvonja a figyelmem, azt gondolván tényleg magyarázattal szolgál, de belesétáltam a csapdájába.
Mikor a szédülés és a fekete fátyol, ami rám borult elmúlik, akkor már tudom, hogy nagyot hibáztam!
Fellógatva találom magam egy sötét helyen, ami minden valószínűség szerint valami börtön, mert rácsokat látok. A másik oldalon a lavór és tükör nem mondanak semmit, de mikor meglátom, hogy milyen karcsú vagyok, rémülten felkiáltok és rángatni kezdem a láncaimat.
- Mit tettetek velem! - ordítom a közeledő felé szinte vicsorogva.
A félelem a helyzettől még nem tudott eluralkodni bennem, csak az aggodalom a baba miatt.
Egy nagy darab fickó jön le és kezében a korbács egyre jobban kirajzolódik. És oda jön hozzám.
- Hallgass, vagy megkóstolod a macska farkát!
Elsőre nem is fogom fel mit mond, csak megpróbálom megrúgni, minden erőmet belevetve, csak kis késéssel jut el a tudatomig, hogy talán ez nem az a valóság, amiben én élek, hanem talán megint valami álomban vagyok, amibe a sebhelyes elf varázslata juttatott.
A fickó hamar előkap egy hét ágú ostort a másik kezével, ahogy a lábát eltalálom.
- Válassz! Harminc a hétágú macska farkával vagy hetvenet a karikással?
Rajtam áll ezek szerint, hogy melyiket választom. És nagy kegyesen azzal méri ki a büntetését.

//Lisbeth//

/Userrel egyeztetve/


Az első csapások a hétágúval - amit persze nem választott, mert egyiket sem akarta megkóstolni - már nagyon is kitisztítják a rabszolganő gondolkodását, de már késő, a fájdalom, amit összeszorított fogakkal tűrt egy darabig, de aztán már nem, hamar újra a kábulatba taszítanak. A harmincból hat-hét lehetett ébren.
Nem tudja meddig lehetek ájult, de semmi nem változott, mikor nyögve magához térek, még ugyanott volt, csak jóval törődöttebben és véresebben.
Ismét lefelé tart a férfi. És kezében ugyan az a hét ágú fegyver. És durván rád ripakodott.
-Na tanultál-e már valamit?
*Felnyúl a csuklódig és leemel a kampóról. És a tükör elé lök.
-Mosakodj meg és fésülködj! Utána pedig öltözz át!
*Egy másik ugyan olyan tunikát dob melléd, rajta némi kötszert és azon pedig egy hajkefét.
Ja, és egyébként ha figyeled, akkor mereven bámul hátulról.
Nem akar újabb verést, főleg, hogy azt sem tudja igazából hol lehetek, de az biztos, hogy ahhoz, hogy valamit kitaláljak többet kell megtudnia és ahhoz nem hiányzik, hogy agyonverjenek, így gyorsan bólint.
Akármi is volt az oka, de lekerült a kampóról és egy durva lökés után, a lavór előtt térdepelt. Kapott ruhát és fésűt is, így igyekeztem rendbe szedni magát.
- Hol vagyok? - kockáztat meg egy halk, alázatos kérdést, igyekezve figyelmen kívül hagyni a bámulását.
-Telarban. -jön a kurta válasz. Nem kell jósnőnek ráéreznie, hogy kihallja "és ezzel mire jutottál, hogy tudod?" El sem tudja az őr képzelni, mennyi helyi jártassága van a lánynak.

Mondhatni, hogy nem okozott meglepetést, amikor az őr kinyögte, hogy Telar-ban vagyunk, mert szinte sejtettem.
Azonban most sem sokkal jobban érzetem magam, mint a múltkor, sőt a korbácsolás nagyon élethű volt, minden porcikám kínban fürdött és ezen az sem segített, hogy a bőrömet dörzsölte a ruha.
Máris indultunk felfelé és valahogy nem nagyon vágytam rá, hogy megtudjam mit akarnak tenni velem...........furcsán éreztem magam, azt hiszem vissza tudnék menni........
Egy általam egyszer már látott fa emelvényre érek ki. Hasonló volt, amin Szendét és a többieket eladtuk. Tudom Vogontól abból az élményből, hogy nem minden rabszolgakereskedő engedheti meg magának a bérelt zárkát és a kikiáltó porondot.
És bizony egy rikkancs - aki valószínűleg legújabb gazdám, ebben az álomvilágban legalább is- hangosan kezd dicsérni az összegyűlt férfi közönség előtt.
És az őr pedig kicsit megböki a karom hátulról, hogy forduljak körbe.
Hát nem csalódtam a megérzéseimben, hogy épp eladni készülnek, ezért a kiglancolás, a fürdő, a ruha és a fésülködés.
A fa emelvény ahhoz kell, hogy mindenhonnan szépen lássanak és Vogon már eleget mesélt ahhoz erről a fajta kereskedésről, hogy tudjam, csak a jómódú kereskedő engedheti meg magának, hogy zárt helyet és kikiáltó emelvényt bérelhessen a piacon.
Az őr előrébb lökdös és bökdöséséből kitűnik a szándék, hogy míg a gazda úgy dicsér, mintha holmi ló lennék, azt akarja forduljak, kellessem magam.
- A nagy túrót! - lehelem a véleményemet az orrom elé és lecövekelek, ahol vagyok.
Az őrnek vörösödik egy kicsit az arca a hátam mögött, ezt fél szemmel elégedetten látom. Ám nem először volt dolga rabszolgával és ki kezes bárány, ki nem. Épp ezért is volt finom a jelzése relatíve, hogy a nem szakértő szemek ne vegyék észre az engedetlenségemet. Míg ha mégis az lettem volna, akkor az emberkereskedő kezére játszok.
Árak röppenek hamarosan és úgy tűnik nem akadályozza meg a sorsom, csupán alacsonyabb pályán szállnak a számok. És egy tiszta fekete ruhába öltözött alak mindenkin túl tesz. Nagyon akar.
- Negyvenhét dénár... először. Nagyon ígéretes darab. Másodszor... Kedves uraim, ez nem akár milyen fogás. Már rég óta van szolgaságban és idáig még sosem szökött. Ne hagyják, hogy pénzfukár módon kikössenek később olyannál, aki két hónap alatt elszökik! Higgyék meg, érdemes egyszer fizetni többet, mint évente hatszor! Nincs más ajánlat?
Persze ha kicsit kelletném magad, lehet valaki rálicitál még az éjtündére, de ha nem, akkor kis gondolkodás után újra kezdené a számolást a kufár.
- Először, másodszor. Senki többet? Harmadszor! Elkelt!

/Lisbeth, egyeztetve a userrel/


A félelem és a düh keveredik Lis-ben, ahogy ott áll, mint valami árucikk és az alkudozás megkezdődik. Legszívesebben az arcukba ordítana, hogy ez nem a valóság és különben is, ő is olyan ember, mint ők, de tudja, hogy ezzel túl lépne egy határt és, ha rontja a kufár üzletét, akkor már nem csak „megsimogatja” a hajcsár azzal a korbáccsal, hanem lehet agyonveri.
Így csak áll és vasvilla tekintettel mered arra a kitartó sötét ruhás selfre, aki láthatóan mindent megtesz érte, hogy megszerezze magának.
Ha nem lenne ilyen helyzetben, azon hangosan felnevetne, hogy nem szökött még meg, bár igaz, de még nem is volt ilyen helyzetben, amiből biztos, hogy előbb-utóbb kikeveredik, ha más nem felébred!
És akkor lesheti az éjtünde a pénzét!
Nem ígértek már rá és eljött végre a hármas. ELKELT!
Ezzel lekísérik, ha nem megy magától, akkor esetleg karjánál fogva rángatják. De most is igyekeznek az illúziót azért minél jobban tartani, hogy a drága és szeretett vevő egy engedelmes nőt kapott tulajdonba. És mély gonoszság árad a sötételfből. Volt mostanában elég dolgod velük és még a fővárosiaknál is egy nagyon érezhető, ám de vékony mértékben sötétebb és gonoszabb aura árad belőle.
Hátra kötözik a kezed, miközben megírják az oklevelet rólad. És egy szép nagy zsák pénz landol a kezében a kufárnak. Majdnem a fele kitelne belőle az érted, Aigátorért és a gyerekért kért pénznek. De ezt talán most hagyjuk is!
Haza kísér egy kisebb kúriának felérő emeletes házába és ott a folyosóról nyíló első ajtón belök. Már jönnek ki a többi szobából a szolgái, és ISIS-t és Marukot ismered fel bennük. És egy orvos féle fazon, akinek bal kezében bőrtáska, fél szemén pedig kötés van.
Bemennek utánatok abba a szobába, és az éjtünde hideg hangon szólal meg:
-Fogjátok le és szorítsátok a padra!
*Egy kinpad is van a könyvespolcok és a lombikokat kiállító bútorok között és egy asztal, körülötte szék. Maruk jobbról markol erősen rá a kezedre, míg ISIS a bal kezedet szorongatja két kézzel és az ork leveszi rólad a kötést.
A kinpadra fektetnek hátadra és leszorítanak, miközben a doki elővesz egy szikét a táskájából És feléd közelit lassan...

Szívesen köpné szemen mindegyiket, de a gyengének látszódó taszigálásban azért visz erőt a hajcsár, utána meg már meg is kötözik, így semmit nem tehet.
Az efből olyan gonoszság árad, hogy a nő, akinek Lis megmentette a gyerekeit, elbújhatna mellette, ezért kezd komolyan megrémülni. Hiszen mégis csak egyedül van itt és nincs semmi a kezében.
A ház maga is, ahová hurcolja az idegen, hideget áraszt. Döbbenten látja a lány, hogy a férfi szolgái viszont ismerősek, legalábbis Isis és Maruk, akik utánuk jönnek a szobába, ahová lökték.
A félszemű orvos, mert valószínűleg az, aki azzal a táskával közeledik, nem rémlik, de a szike semmi kétséget nem hagy a szándékai felől.
- NEM! Ez NEM a VALÓSÁG! - próbálja kitépni magát a szoros markokból és FEL AKAR ÉBREDNI! MOST!

//Lisbeth egy éve//

/a hozzászólás 16+ elemet is tartalmaz./


A nőnek tökéletesen igaza van. Ha az elkövetkezendő egy évnek minden napján rátörhet, hogy az a valami álomba szenderíti és ő ebbe vagy más valóságba ébred...
Rossz a Mesélőnek beleképzelni magát egy olyan világba, ahol a kellemes álmok bármelyik percben a testünk megcsonkításával vagy eladásunk átélésével jár. Esetleg egy ork ismét erőszakoskodik velünk. És jól tudja az ork anyától, hogy nem csak róla szól a történet, de rá is pályáztak eddig. Még nem ilyen drasztikusan, de az álomból felébredve, ahol Maruk a bányában szerepelt, azóta tisztán érzi, hogy valami természetfölötti ólálkodik az ő elméje körül is.
Felébredt és megkönnyebbülten vehet a földalatti rossz levegőből egy tisztán érezhetőt. És kikerült, újra sikerült szabadulnia. Ám meztelen.
Ha nem avatkozott volna bele és nem gyógyította volna vissza a lány levágott testrészét, akkor talán megússza egész egyszerűen. A férfi, aki szintén meztelen, előbb faggatta arról az esetről és nyilvánvaló, hogy rájött. És eljutott hozzá. Vajon a lány, akin segített és nem kért érte semmit, elmondta volna az őröknek? Vagy más ördögi módszerekkel derítette ki, ki csinálta vissza? Talán csak ott ólálkodott volna körülötte ez az erő egész évben... de talán nem vadásztak volna rá és nem hurcolják el ide, a sebhelyes férfi szobájába.
Hopssz! Mielőtt elfelejtem meztelenül tért magához. De talán említettem.
-Megvártam, amíg felébredsz és érzed a fájdalmat, ahogy behatolok.
*Perverz kéj bujkált a hangjába, melyet próbált olyan hidegnek álcázni, mint ami természetes nála. De nem tudta eltagadni, hogy most nem az. Fallosza pedig Lisbeth felé meredt, ahogy az ágy végénél állt.
-Hogy te nem vérzel?
*Ez nem igaz. Ha megmozdul a sarlatán, akkor az takaró tapad a hátához, amin fekszik. Ruháját nem látja sehol, de legkevésbé magán nem. Csak a férfiét a földön szétszórva.
Hasa újra gömbölyű, úgy tűnik ez sem lohasztja a sötét mágus libidóját. A sziklába vájt szoba bejárati rése előtt szokatlan csend van. Úgy tűnik a váltás, ami nyüzsgött idejövet már lement. Ebből is következtethet, hogy félórától akár lehet pár óra is telhetett el amíg távol volt.
Valaki jön a folyosón mégis, katonás léptek lassú hangja hallatszik kicsit távolabbról. Az éjjeli szekrényen a savfiola törött üvegcserepei.


/Nagyon sajnálom, hogy így alakult Lisbeth helyzete. De ügyes legyél a kimászással, remélem!/

+ 16

Hirtelen ébredek fel és eszmélek rá, hogy visszajutottam ebből a rémálomból a saját világomba…..és annak rémálmába, hiszen azonnal érzem, hogy valami nagyon nem stimmel.
A sötét elf minden ígérgetése ellenére, hogy ruhában maradok, most nincs rajtam semmi, csak egy vékony, koszos takaró fedi csupasz testem és ráadásul nem csak én vagyok meztelen!
Valahogy már a Maruk-ról szóló vizionálásom után sejtettem, hogy valami vadászik a „lelkemre”, de mégis elnyomtam magamban a figyelmeztetést és ezt nagyon rosszul tettem.
És ezzel a selffel kapcsolatban is elővigyázatosabbnak kellett volna lennem, még akkor is, ha itt a bányában, nem nagyon választhatja meg azt az emberlánya, hogy engedelmeskedik-e egy őrnek vagy sem.
Az ork lánnyal való esetem után azt gondoltam, utána járok ki és miért tette vele azt a szörnyű dolgot, de úgy látszik az ügy megelőzött engem és talán veszélyben érezte magát az elkövető és a tettek mezejére lépett.
Nagyon rosszul éreztem magam és nagyon vágytam rá, hogy Aligátor most a közelemben legyen. Lehet, hogy kívülről én voltam a megtestesült magabiztosság, de most féltem…..nagyon féltem, hiszen a hasamban növekedett gyermekünk, aki az életem árán is meg akartam védeni.
Az éjelf hanga jeges borzongást váltott ki belőlem, de megerősítettem magam és haragvó tekintettel meredtem rá, figyelembe sem véve ágaskodó férfiasságát.
- Te egy beteg állat vagy! Aki abban leli örömét, hogy magatehetetlen nőkkel erőszakoskodik? Még ahhoz sincs bátorságod, hogy praktikáid nélkül néz szembe velünk? Te nem férfi vagy csak egy nyomorult csótány, akit el fogunk taposni. – szólaltam meg rekedten.
Bár nem éreztem altestemen fájdalmat, a testem alatti nedvességből kiindulva, talán velem is megtette, amit a többi lánnyal. És ha megtette, akkor az életemre esküszöm, hogy ezért meg fog halni…..lassan, fájdalmasan szenvedve, átélve mindazt, amit ő okozott másoknak!
Ha azt hiszi fegyvertelen vagyok, akkor nagyon téved…..van nekem tíz éles körmöm, csak jöjjön közelebb!
Olyan megvetően nézek rá, ahogy csak tudok.
Segítségre valószínűleg nem számíthatok, nagy a csend odakinn, ami azt jelenti, hogy a váltás már lement, de aztán reménykedve hallom, ahogy határozott léptek közelednek.
- SEGÍTSÉÉÉÉG! – kiáltok fel váratlanul és szinte sikoltva.

//Lisbeth egy éve//

/a hozzászólás 16+ elemet is tartalmaz./
/userrel egyeztetve/


A férfi élvezte a helyzetet. Kéjsóváran nézte, ahogy szinte tombol és kiutat keres az áldott állapotban lévő hölgy. Ám nem talált. Erről ő gondoskodott. Bár még mindig nem értette, miért nem vérzik "ott".
Ám ettől függetlenül libidója vitte előre és már két tenyerével az ágyra támaszkodva a nő körül kezdett volna bekúszni, hogy közben kezeitől ne tudjon elszaladni sem, volt benne gyakorlata..., de nem ebben, ami történt.
Jelentős mennyiségű vér volt megalvadva a savfiola maradványán és ebből tudta Lisbeth, hogy éles ezen a helyen. Sokkal élesebb, mint a legtöbb üvegcserép szokott lenni. Megmarkolta és hirtelen mozdulattal kivájta a szemét. A self mágus csak oldalra akart hajolni, hogy leperegjen róla a pofon, de nem számított, hogy nem egy gyönge női ütést kap.

Fél perc múlva is a földön guggolt vérző szemét fogta. Lassan négykézláb kezdett el mászni arra, amerre a gyógyító az ő köpenyében elfutott. A ruhája ellopását nem látta. Már semmit nem látott. De utol akarta érni és megbüntetni ezért. Utána megbüntetni azért, amiért segített az ork anyán és bele avatkozott a magánéletébe.

Fekete rongyba csavarva futsz. De merre? Ugyan abban az ütemben vagytok munkára beosztva Aligátorral. Ő pedig műszakváltás előtt, oda igyekezve hívott el téged. Ismered Néró Mester irodáját is, de ha felkeresed, kettőtök között kell döntenie. Egy fekete mágus és kedvenc, engedelmes gyógyítója között. És ne feledd, hogy felső emeleten rohansz! Itt kíséret nélkül egy idegen faj mindig szökevény gyanús...

Hallod még a szavait. Fél óra is eltelhet, mire megszűnik a téged követő egyetlen mondata, mely valahogy a Sors szeszélye folytán visszhangzik a barlangok folyosóján. Pedig ha hátra nézel nem követ. Hogy követne a világtalan? A hangja és az árnyéka mégis és hol innen-hol onnan hallatszik újra két mondat. "Ledoblak a RONGYSZEDŐbe. Kívánni fogod a halálodat, de nem jön el."
Vagy talán megbolondultál? Igazából csak Lisbeth megviselt idegei okozzák képzelgését. De jósnő megérzései olyan iszonyatos erővel sültek ki, mikor ezt a szót említette, hogy bele égett az elméjébe. Pont az első napokban, mikor Böhömöt kérdezted, mi ez a fogalom. Jóval kisebb mértékben ugyan ezt érezted, mikor rád ripakodott, hogy soha ne kutakodj ebben a kérdésben! Csak akkor jóval enyhébb volt ugyan ez az érzés.

Ám most borzasztó háborgó lelkében az az érzése támad hősnőnknek, hogy ez a földi Pokol szó szerinti fordítása.

+ 16

Nem akarom, hogy kiüljenek az arcomra az érzelmeim, mert akkor óvatosabban közeledne felém és elveszteném a lehetőségemet, amit így a kéjvágya megad nekem.
Kezd rám mászni és engem a hányinger kerülget, de megvárom míg mindkét kezét igénybe veszi a támaszkodáshoz és akkor csapok le!
Már az beszéde közben kinéztem magamnak a savas üvegem éles cserepeit, amik kéznyújtásnyira hevertek tőlem egy kis asztalon. Gyorsan csaptam le, mint a kobra feje, majd megkaparintva az egyiket darabot a self szemeit vettem célba.
Nem vagyok kegyetlen, de most mindent átható gyönyörűséggel tölt el az ordítása és a kezemre fröccsenő vér.
A teste rám hanyatlik én meg lerúgom magamról undorodva a jajongó és most cseppet sem felsőbbrendű férfit és továbbra is fortyogó dühvel és a szikeként a markomban tartott üvegcseréppel hajolok fölé.
- Milyen érzés a fájdalom féreg? – sziszegem az arcába, nem törődve most meztelenségemmel sem. – De ez még csak ízelítő ahhoz, amit te műveltél, de rögtön megtudod ne félj!
Letérdelve térdemmel feszítem szét lábait és pár gyors mozdulattal szabadítom meg a gyereknemzés további nehéz és felelősségteljes feladatától. A fickó visít mint a szopós malac, így gyorsan el akarok tűnni. Megtehetném, hogy elvágom a torkát, de azt akarom, hogy így, megcsonkítva kelljen leélnie az éltét, bár lehet a vérveszteség úgy is végez vele, most nincs időm összevarrni a sebét.
- Remélem teljes egészében kiélvezed ennek örömét! – lököm el magam tőle, aztán felkapom a köpenyét, mert a saját ruhámat nem látom sehol és kirohanok a folyosóra.
Futtomban csak a mindenhonnan visszhangzó sikoltása egyik szava zúgnak a fülemben.
~ Rongyszedő, rongyszedő….rongyszedő! ~
Soha nem estem még pánikba, de most igen és nem tudom hová menekülhetnék, hogy az őr társai ne váltsák be fenyegetőzését még az előtt, hogy megmagyarázhatnám a történteket.
- Bocsáss meg Aligátor! Bocsáss meg! – zokogom hangtalanul.
Nem sok választásom van tehát, ha nem akarok további bajt, Néro mester szobájához futok és megpróbálok erőt véve magamon, nem berontani, hanem kopogni, bár ez inkább tűnik dörömbölésnek.
~ Kérlek….kérlek…legyél itt! ~

//Lisbeth egy éve//

/a hozzászólás 16+ elemet tartalmaz/


A nő nem kíméli, inkább a nőket, akik leendő áldozatai lennének újból. ~Az ilyenek soha nem állnak le~ gondolja a Mesélő.
És gyorsan cselekedik. Nem esik annyira pánikba, mint sokan mások tennék a helyébe. Valami különös dolog miatt bízik benne, hogy Néró Mester, a bánya igazgatója, még a magas rangú beosztottjainak sem engedné meg, hogy a Cég érdekeit pusztítsák állandóan.
Azokból a mondatokból és hanghordozásból, ahogy a gyógyítók keresésének nehéz gondjait és főváros telhetetlenségéről beszélt, ahogy elszívják még azt a keveset is nemesi házak vajákosainak, akik ide kerültek orvosok, halvány érzésed volt mindig, hogy racionális típus. Nem ismered jól, de bízol álboszorkány ráérzéseidben és elhiszed bizakodva egy sötét elfben, hogy nem érinti meg az öncélú erőszak és szíve mélyén félti a törékeny békét.





NEM. Rosszul ismernek az emberek. Nem a kedves izgatóbá miatt lettem iderakva. Ahogy nem hiszem, hogy egy emberi kis iskolát vezetek, ahol törődnöm kéne a rabszolgák és a szabad munkások lelkével.
Egyre sötétül a szemem, szinte a színe is megváltozna, ha ez lehetséges. Nézek a naiv nőre és nem értem, mit remélt tőlem? Mégis egy befolyásos és tiszteletben álló fajtársamat büntessem meg rabok kínzásáért? És amnesztiába részesítsek egy foglyot, aki rátámadt az őreim egyikére?
~Mit terveznek ott a RONGYSZEDŐben a hátam mögött?~
*Ez járt közben az agyamban, ahogy néztem az ostoba nőt. És már egy perce készülök kimondani neki, hogy olyan hibát követett el, amit meg fog bánni. És szavamat akarom adni, hogy egészen biztosan megbánja. És ha bármi kétségem lesz amiatt, hogy talán mégsem bánta meg, csak tetteti, hogy kifogjon az eszemen... biztosan kitalálok én valamit a feladattal megbízott bizalmasomon túl is, hogy elmúljanak a kétségeim.
-Azt hiszem, tudom melyik őrről beszélsz. -sziszegtem- Egy ork nőt mondott, hogy fellázadt és a RONGYSZEDŐ]be dobja. Aláírtam a papírt.
*Nem a sajnálat volt a habozásom oka. Nem voltak érzelmi problémáim azzal, hogy ezt a -ha jól emlékszem- Lisbeth asszonyt is utána dobjam. Képletesen persze, hiszen gyalog viszik le oda az ilyen engedetlen rabszolgákat.
De már nem tudom visszacsinálni. Az a férfi a magánszórakozásával szétbarmolja az egész üzletemet. Nem egyik vagy másik rabszolgát féltem. De engedményeket kell tenni azért, hogy azok a lányok táncoljanak. És nem viccelek, amikor elszólom magam néha, hogy a bánya kőfalából nem gyógyítókat csákányozunk ki.
Ezt páran, akik azzal a kéréssel fordulnak hozzám, hogy "nem tudnád az egyik rabot átküldeni nekem, nagyon beteg a gyerek és már régen terveztem, hogy igényelek egy oawát". Oawát! Nem a készséges és együttműködő Lisbethet kérik. Oawát! Hát a kontinens déli felén van ez a fagyott kődarab, ami túlméretezését farigcsáljuk állandóan... idelent?
Mindig felbosszantották jobb módba született vagy épp hadseregben gyors karriert csináló barátai amikor még csak nem is elég nekik, hogy gyógyítót kérnek. A legtermészetesebb közönnyel nevezik meg a fajt, hiszen miért ne ő lenne az oawa meg sámán kiközvetítő központ? Néró jó pár rakomány plusz vasércet küld naponta Capital olvasztóiba a hivatalos -és előírt- mennyiség felett, amit értékes "ajándékokért" ad oda bennfenteseknek. Az oawák meg a sámánok pedig vasból vannak.
-Ne aggódj, kedves gyógyítóm! -szólalok meg ismét mély merengésemben- Nem érdekem, hogy az összes ide kerülő hölgy társa megtagadja a munkát. Örülök, hogy ráérzett a gondolatomra és ilyen jól együtt tudnunk működni.
*Ám hirtelen hangom megváltozott és fenyegetően felállva székemből folytatom.
-Elsimítom ezt az ügyet. Te pedig nyugodtan folytasd csak eddigi munkádat! Meg fogom szüntetni ezt fajta gyakorlatot és kiderítem, melyik démon használta ki odalent az emberem titkos vágyait.
*Megsimítom a haját és karján át a hasára teszem gyöngéden a kezét.
-De nem hagyhatom büntetlenül egyetlen őröm elleni támadást sem. És ezt te is jól tudod. Kompromisszum kész vagyok, ahogy mindig az voltál te is. Jól együtt működünk. Megvárjuk szépen, míg megszületik a pici baba és vissza megy a hasad. És amikor már újra vonzó nő vagy, akkor vállalod a túlórát a hiányzó tagok miatt a tánckarban. És te megint engedelmes leszel -hajolok a füle mellé-, mert nem szeretnéd, ha baja essék a kisdedednek. Ügye? Nem lesz még egy ilyen támadás és szörnyű lesújtó büntetésként fogad összeszorítva fogod teljesíteni. Hogy minden őr lássa rajtad, hogy minden porcikádban megbántad.

~És az a kufár rávesz téged, ha egyszer is megpisszensz. Mert nagyon sokkal tartozik nekem, hogy nem vágom most azonnal a bánya aljára az aranytojást tojó tyúkját!~


/Köszönöm a játékot, ismét egyelőre!/

~ Nem hiszem el! Az aljas nyomorult! ~ önt el a düh, ahogy Néro elmondja, hogy az őr miként bánt el szerencsétlen táncosnővel. Vajon mi lett a fiával?
Azonban nem tetszik a parancsnok tekintete és az sem, hogy elég nagy hallgatásba merül.
Már ekkor tudom, hogy hiba volt idejönni és hiba volt nem végezni mégis a férfival.
A megérzéseim nem csalnak meg, bár a pánik elnémította ez idáig.
Természetesen helyzetemnél fogva sejtem, hogy ez a sötét elf is a maga pecsenyéjét sütögeti, de arra gondoltam, hogy talán épp elég pénz hozunk neki a konyhára, ahhoz, hogy megvédjen, még sem terem olyan gyógyító, mint én minden bokorban!
És ha szerencsém van, akkor a hírem is egyre jobban terjed és ez mindenkinek jó lenne…….
Szavai elsőre talán azt mutatnák, hogy mégis tévedtem, de aztán persze kimutatja Néro a foga fehérjét.
Egészen az ajtóig hátrálok felém tornyosuló alakja elől és erősen összerándulok, ahogy megtapogatja a hasam, kezemmel próbálom ellökni az övét, nem sok sikerrel.
- Démonok! – nyögöm ki halálra váltan, mert nem úgy néz ki, mint aki tréfálkozik.
Most már érthető, hogy miért voltak rémálmaim, hogy mi őrjítette meg és sarkalta ilyen tettekre az őrt, persze nem mintha nem lennének elég kegyetlenek, de ez még részükről is sok.
És az is érthető, hogy miért beszél vagy épp nem beszél senki a Rongyszedőkről.
Újabb hideg borzongás ami végig fut rajtam.
- Csak megvédtem ami a tiéd! – tértem magamhoz, ahogy a büntetésemet részletezte és a fejem ráztam.
Azonban nem vitatkozhattam vele, ha élve akartam megúszni és a férjem sem elveszíteni. De megesküdtem magamban, hogy sosem fogja rátenni a kezét a gyerekünkre és az én testemet sem kapják meg soha. Ki fogok találni valamit!
Egyelőre hát lehajtom a fejem és úgy teszek, mintha továbbra is engedelmes lennék.
Vogon-t meg ki kell még ismernem, hogy tudjam tényleg a parancsnok kezére játszana-e.


//Köszönöm én is a játékot…..egyelőre //

/Karnyújtásnyi szabadulás/


A szatír őrrel történt eset után a hónapok hamar elrepültek és Lisbeth szinte csak egy pillanatnak érzi, máris ott van a szülőszobán.
Igaz, ez nem igazi szőlőszoba. Itt nincs ilyen. Csupán egy ork nőnek kell egy kőágyon vajúdva mondania, mit is tegyen ilyenkor. És annyi kényelem van számára, amennyit megteremtett. Ám ott van Aligátor és fogja a kezed. (És persze nagyon izgul.)
Nem minden nő álma ez, de nagyon kevés esély volt erre akkor, amikor Yrchből visszafelé Aglarnist arra biztatták Szirt katonái, hogy öljön meg minden nem munkaképes foglyot. És talán sokkal több ez, mint a legtöbb ide került lány remélhet.
Szerencsére sikerült összegyűjtened ennyi idő alatt a 100 aranyat, amivel megválthatod magad és a családod szabadságát. Ami fontos, hiszen egyetlen lehetőség, hogy lelépj innen és Néró ne tudja valósággá változtatni az elhalasztott büntetését.
Ám most ne a körülményeken merengjünk! Hiszen felsírt a kisfiú több órányi fájdalom után. És a nő oda adja férjed kezébe. Ránéz és hóna alatt magasba tartva feléd mutatja. Tiszta apja. Az agyarak, Maruk arcvonásai, a bőre színe...
Aligátor arckifejezését részletesen már le sem írom. Hiszen érzed, hogy innentől fogva csak a férjed lesz. Nem a párod, nem leszel a szerelme. Már teljesen mindegy, hogy elmondtad-e neki Néró büntetését vagy hogy meztelenül feküdtél az őrült ágyában.

Csurom izzadtan ébredsz. Nincs pénzed -csak amennyi keveset eddig összegyűjtöttél- és nincs szülés sem. De szerencsére agyarakkal világra jött gyerek sem. Életed szerelme pedig melletted pihen, bal kezét a fejed fölé nyújtva a párnán. Légzése szapora, de nem forgolódik.
El kell döntened, hogy beveszel-e újabb adag altatót az elrontott adagolás miatt vagy kicsit még ébren maradsz és megemészted a rémálmodat?

Valahogy sosem tudtam elképzelni, hogy mi lesz, ha eljön a szülés ideje. És most itt van, de nem mondhatnám ideálisnak, azonban örülhetek, hogy még ez is megadatott, legtöbb rabszolganő magányosan egyedül szül. Nekem legalább van segítségem.
Szerintem kékre-zöldre szorítom Aligátor kezét, ahogy hang nélkül igyekszem túlélni és nem tudom sikerül-e.
Pedig már csak ezen kell túl lenni és kiválthatom magunkat Vogon rabságából és megyünk……haza, akárhol is lesz az, csak el innen.
Még egy utolsó hang nélküli sikoly és felsír a bébink és nekem verejtékező, gyenge mosoly kúszik az arcomra, ami azonnal le is fagy, ahogy meglátom férjem kezében a csecsemőt.
- Istenek segítsetek! – szakad ki belőlem a sikoly és Aligátor arcát látva magam előtt, csak sikítok és sikítok………

Szerencsére a valóságban nem jött ki hang a torkomon, így nem vertem fel az egész bányát és főleg nem Aligátort, aki mélyen aludt mellettem, míg én riadtan verdeső szívvel másztam ki az ágyból.
- Csak álom volt, csak álom…… - ziháltam magamban.
Dühös voltam, mert valószínűleg már nem állapítottam meg jól az altató adagját, bár reménykedtem benne, hogy talán ezek az álmok már elhagytak. De nem!
Ha nem lett volna nekem Aligátor és a baba, komolyan fontolóra vettem volna, hogy végzek magammal, lassan beleőrülök az ittlétbe és még szinte sehol nem tartok a kiváltásunkkal és akkor még ott van a megcsonkított őr és Nero……
Megkevertem a következő adag bódítómat, de ma már nem feküdtem vissza, csak ültem ott magam elé meredve……

/Karnyújtásnyi szabadulás/


Lisbethnek nem volt túl jó éjszakája, talán nem is csoda, hogy ezek után nem akar visszafeküdni. És a szerető feleség ügyel arra, hogy párját ne verje fel mély álmából. Ám ahogy kicsit bágyadt, csipás szemmel kevergeti az altatót, újból változik a világ.
Ja, mármint nem úgy! Nem átalakul az egész. Csupán egy apró momentum. Aligátor szapora légzése egyre zihálóbb lesz és már a fejét és a kezeit is elkezdi forgatni. Egyre rosszabbul alszik, hiába nem akarta megzavarni. Ezen a helyen nem is csoda, ha másokat is rossz álom gyötör.
-Büdös ork, hagyd a feleségemet!
*Ahogy nézi a gyötrődő katonatisztet, egy vágás vörös foltot hagyva vérzik a jobb alkarján, ami lefekvéskor még nem lehetett ott.

Egyre nagyobb a nyomás rajtam, hogy mielőbb elhagyjuk ezt a nyomorult rabszolgatelepet és nem csak Nero miatt, hanem mert ezek a álmok előbb-utóbb ha nem ölnek meg, megőrjítenek.
Míg kissé még kábultan a hirtelen ébredéstől és a mákony még bennem lévő maradékától, azért csak felfigyelek Aligátor egyre szaggatottabbá és izgatottabbá váló lélegzetére. Hánykolódik és izzad, majd láthatóan álmában beszélni is kezd.
Ha ez még nem ijesztene meg, akkor az alkarján hirtelen feltűnő vágás, már annál inkább.
~ Őt is elkapták! NEM! Ennek véget kell vetni! ~
Önt el a düh, hogy már a szerelmemet sem kímélik, talán így állnak bosszút, hogy engem nem érnek el? Miért kellek nektek ennyire?
- Ébredj szerelmem! Ébredj! Ez egy rossz álom! – rázom meg erősen Aligátort és ha ez nem használ, minden elkövetek, hogy sikerüljön: megcsípem, hideg vízzel leöntöm.

/Karnyújtásnyi szabadulás/


A nő kétségbeesése nem alaptalan. És drasztikusabb eszközökhöz kell folyamodnia, hogy felkeltse gyermeke apját. Bár a csípés bejön, így nem kell hideg vízzel nyakon zúdítania őt álmában.
-Istenek! Hol vagyok? -riad fel hirtelen, de kimerültségtől gyötört tekintete hamar megnyugszik az ismerős arcvonások láttán- Jaj, Lis! Ha tudnád milyen szörnyű álmom volt... Az a nagy darab ork akart elrabolni téged az erdőben, akivel a tetőn harcoltam. Két kardot fogott ezúttal. De én már majdnem megöltem.
*A keze sebére néz és átkozódni kezd a balszerencsén, hogy beüthette valami kiálló élbe. Még ha a nyomok inkább egy vékonyabb, pengeszerű vágásra utalnának. És véletlenhez képest borzasztóan egyenesek!
-Álmomban is itt sebesített meg.

Nagy megkönnyebbülés az nekem, amikor Aligátor végre magához tér, mert biztos vagyok benne, hogy az álmába már neki is beférkőztek és, ha már tényleges fizikai sérülést tudtak neki okozni, akkor nagy a baj.
- Hála az Isteneknek szerelmem! – rogytam le mellé az ágyra, mert úgy éreztem minden erőm hirtelen elhagyott. – Sejtettem, hogy valami nagyon csúnyát álmodhattál, de tudnod kell valamit. – tartottam egy kis szünetet, mert csak remélni mertem, hogy hinni fog nekem és nem néz majd őrültnek. – Az az álom……..nem olyan, mint máskor, ez …..ez olyan, mint a valóság és úgy is éli meg a tested. – kezdek bele. – Tudod….elmondták nekem, hogy lent…..a Rongyszedőben, amitől mindenki retteg…..démonok vannak és azok akarják megkaparintani az álmainkat és a lelkünket is, azok jutnak be a fejünkbe és, ha nem vigyázunk, akkor a karmaik közé kerülünk.
Közben hozom a kenőcseimet és kötéseimet és gyakorlott mozdulatokkal, gyengéden ellátom férjem sebét.
- Nem maradhatunk itt sokáig, ha élve akarunk kijutni.

/Karnyújtásnyi szabadulás/


Aligátor magához húzza feleségét, miután az elmondta, mi történhetett és két kezével a vállához szorította a lány fejét. Még enyhén ringatta is.
-Ne aggódj, Drágám! Tudod jól, hogy valahogy megoldom. Megoldjuk. Nem azért vállaltuk ezt a sok borzalmat, hogy végül hiábavalóan vesszünk el itt. A barátod megígérte, hogy egy év múlva ki visz minket. És neked jók az megérzéseid. Ha azt súgják, hogy megbízható, akkor ki fogunk jutni.
Lehet, hogy még hamarabb is. Ezek a kövek, amik itt kézen-közön forognak nem véletlenek. Majdnem minden nap leesik valakinek a lába elé egy kisebb ékkő. Én már nagyon hosszú ideje fohászkodom magamban, hogy a következőt én mozdítsam ki a csákányommal. Talán egy értékes drágakőért ki tudunk szabadulni.
*Már volt egy értékes kő Lisbeth kezébe, melyet gyógyítóként az első napokban szerzett. Ám azt szerencsejátékra feltéve elveszítette. És persze ott volt az ork nő gyűrűje, mely nem olyan értékes látszatra, ám még azt sem fogadta el. A pénzzel meg lassan halad.
Az álboszorkánynak sokkal rosszabbak a sugallatok, mint ahogy a katona tisztnek. Vogon talán tisztában van azzal, hogy itt olcsóbbak az ékszernek való kavicsok és lehet akár kettőt is kérne majd az egész családért. És az egy év sokkal inkább határidőként hangzott, mint a biztos szabadulásuk utolsó időpontja...
Pár órájuk van még beszélgetni, mielőtt megérkezik Vogon egy újabb fővárosi megbízással.

Azt hittem megrémisztem Aligátort azzal, amit most elmondtam neki, de ehelyett most ő vígasztalt engem, megerősítve saját szavaimat, amit már annyiszor hangoztattam, de, amit most olyan távolinak érzek.
Én, Delos megvetett szélhámosa, aki minden lelkiismeret-furdalás nélkül csaptam be fiatalt, öreget, nőt, férfit, most csordultig eltelve a szerelem érzésével öleltem át és hajtottam a férjem erős vállára a fejem, miközben könnyeimmel küzdöttem.
Tudtam, hogy bízhatok benne, hogy mindent meg fog tenni, hogy segítsen, de nem szerettem volna, ha több kockázatot vállal, mint eddig, belehaltam volna, ha baja esik.
- Ne csinálj semmit kedvesem, semmi ostobaságot! Ki fogunk jutni, érzem, most jobban érzem, mint valaha, de ne kockáztass! A munkám egyre többet ér és összejön a pénz, meglásd!
Bár egyáltalán nem érzek ilyet, de most a saját érdekében – és megfogadva, hogy soha többet nem csinálva ilyet, - de mosolyogva hazudok neki.
A terhességem miatt elfogadtam ugyan Vogon ajánlatát, de már egyáltalán nem bízom úgy az elfben, mint azelőtt.
Még csendesen beszélgetünk és öleljük egymást, kihasználva a rövid együttlétünket, mikor megjelenik a „gazdánk”, mintha csak megérezte volna, hogy őt emlegettük és újabb munkát hoz nekem a városból.
- Remélem, hogy ez hálásabb paciens lesz, mint az előző. – mormogtam a fogaim között, míg a megpakolt tarisznyámmal a nyakamban, útnak indulok.