/Lis/

/Egyeztetve a userrel Skypon/


Lis nem akarta párját megijeszteni, még abban sem volt biztos, valóban érezte-e a sötét erőt. Inkább elaludt, ám másnap nem volt jó formában. Böhöm látja, hogy kissé nyugtalanabb, de inkább csak figyeli kolleganőjét, nem kérdez semmit.
Egy darabig Lis tesz-vesz, de látszik, hogy nem ott járnak a gondolatai és sápadtabb is a kelleténél. Végül nagy sóhajjal megfordul, hiszen érezte magán a másik tekintetét.
- Rosszat álmodtam......vagyis, .....annyira valóságos volt! És után......mikor már felébredtem, akkor is úgy éreztem, mintha valaki a fejemben lett volna és csak időlegesen távozott. Tiszta bolond vagyok! - legyint és visszafordul az eszközökhöz. - Biztos csak a terhesség zavar meg.
 -Remélhetőleg. -jegyzi meg az oawa, csak hosszú idő után teszi hozzá- Jobb lesz elfelejtened. Aki ilyesmiről kérdezősködött, azt egy idő után az odafentiek levetették a Rongyszedőbe. Még én sem sokat tudok arról a helyről, csak annyit értettem meg, hogy amelyik rabtól szabadulni akarnak, azt a bányában nagyon mélyre dobják. És a legszörnyűbb büntetésként kezelik, ami még a halálnál is rosszabb.
* Lis elsápad még jobban és nagyot nyel.
- Nem fogok kérdezősködni, de akkor engedd meg, hogy csináljak magamnak valami altatót.
-Rendben van. A bányában van egy anyag, amit erre szoktam használni. Kevés van belőle, de megmutatom hogyan keverd ki. Ha pedig rabok kisebb sebeit ápolod, amivel az őrök nem hozták ide őket, akkor tudni fogod, mit kérj érte cserébe.
*Ezzel elkezd megtanítani téged egy teljesen növényektől mentes altató kikeverésére. Már párszor láthattad, hogy idelent a te gyógynövényekről szerzett ismereteid korlátosak, és hasznos ilyeneket megtanulnod.
Este Aligátor pedig nagyon kedvesen vár. Elkészítette az otthonotokban talált ételből a vacsorát és fene se tudja honnan, de még egy gyertyát is keretit. És amint meglát, rögtön így fogadott:
-Remélem minden rendben, Kicsim. Arra gondoltam a tegnapi szörnyű éjszakád után kicsit segítek a házi munkában. Remélem tetszik.
*Mosolygós szemekkel vezet be téged, hogy leüljetek enni. És mielőtt elkezdenétek, komolyra és ismét aggódóvá válik az arca.
-Drágám! Szeretném, ha szerelmünk az őszinteségre alapulna és nem akarok titkolózni előtted. Kérlek így tekints a mostani kérdésemre is... -összekulcsolja maga előtt a kezeit- Tegnap Marukot emlegetted azon az idegen nyelven. És nem akarok semmit eltitkolni előtted. Közvetlenül az előtt jelentetted be, hogy gyerekünk lesz, hogy a támadás elkezdődött volna. És tudom, hogy te nem vagy igazi jósnő... de jók a megérzéseid, néhány dolgot hamarabb látsz előre.
Ezért válaszolj őszintén! Tényleg enyém a gyerek vagy csak láttad előre az eljövendőt?
*Nagyon aggódó arccal figyel.

Mindent megtanulok Böhömtől, amit csak mutat nekem, hiszen ez a túlélésünket jelentheti idelenn. Örülök, hogy az altatóval nyugodtabb álmot szerezhetek magamnak és hulla fáradtan érek vissza a munkaidő végén (fogalmam sincs, hogy ez a felszínen éjjel vagy nappal) a nekünk rendelt lyukba.
Álmélkodva nézem a meglepetést és nagy csókot nyomok kedvesem ajkára.
- Nagyon tetszik. Olyan jó, hogy vagy nekem. Aligátor ki fogunk jutni innen és boldogan élünk majd a kisfiunkkal. - simítom végig arcán.
Aligátor mosolygós szemekkel vezet be, hogy leüljünk enni, de mielőtt elkezdenénk, komolyra és ismét aggódóvá válik az arca.
- Drágám! Szeretném, ha szerelmünk az őszinteségre alapulna és nem akarok titkolózni előtted. Kérlek így tekints a mostani kérdésemre is... -összekulcsolja maga előtt a kezeit- Tegnap Maruk-ot emlegetted azon az idegen nyelven. És nem akarok semmit eltitkolni előtted. Közvetlenül az előtt jelentetted be, hogy gyerekünk lesz, hogy a támadás elkezdődött volna. És tudom, hogy te nem vagy igazi jósnő... de jók a megérzéseid, néhány dolgot hamarabb látsz előre. Ezért válaszolj őszintén! Tényleg enyém a gyerek vagy csak láttad előre az eljövendőt?
Ha nem ülnénk és nem látnám felkapva arcára a tekintetem, ami eddig boldogsággal töltött el, az most mind megsavanyodna a lelkemben.
Először érzem, ahogy az arcomba szalad a felháborodásomtól a vér és már nyitom a számat, hogy valami nagyon-nagyon csúnyát mondjak erre, mikor rájövök, hogy talán nem ártana az ő szemszögéből is megvizsgálni a dolgot.
~ Az égre! Hiszen mit láthatott, mit élhetett át szegény, mikor rabságban volt és tudta én hol vagyok, mit tehetnek velem? ~
Talán, ha a régi Lis lettem volna, most még le is kaparom az arcáról a bőrt, de……nem az voltam……
- Te tudod a legjobban, hogy nem tudok jósolni, még ha néha meg is érzek, ezt-azt. – mondom neki egy nagy levegővétel után és az arcszínem is kezd visszatérni. – És bár sosem fogok róla beszélni mi történt velem, míg az orokok rabszolgája voltam, főleg neked nem, bár nem hiszem, hogy nem tudnád, de egyet biztosan állíthatok. Ez a gyermek a tiéd! Még azelőtt fogant, hogy …..bizonyos dolgok……történtek volna. Ez a mi fiúnk! – húzom a hasamra a kezét és mélyen a szemébe nézek. – Ha a történtek……gondot okozna köztünk Ali, akkor mond meg és ……és akkor majd…..elleszek valahogy. – suttogom neki.

/Lisbeth/


Aligátor száján mosoly húzódott újra, mintha csak viccet meséltél volna és újra jókedvűen a szemedbe mondja:
-Ugyan, Szívem! Tudod jól, hogy sosem fogsz magadra maradni. Bármi történjék is, együtt fogjuk végig csinálni. Mi hárman, és a többi baba. Csak meg kell értened, tőled kellett hallanom, hogy megnyugodjak.
Lássunk neki!
*Ezzel belekezdett az étkezésbe. És a következő napon azzal lepett meg téged, hogy kitakarított, mire hazaértél. Az őröktől nem szerez ez után a beszélgetés után újabb sebeket és még annak is megtalálja a módját, hogy fél órával hamarabb érjen hálófülkétekbe minden nap, hogy a házimunkából valamit elvégezzen. Ám nagy szerencséje az egykori álboszorkánynak, hogy altatót szerzett! Ha ez nem lenne, az a gonosz erő, ami idelent ólálkodik, az biztosan kihasználta volna a történteket, hogy édes álmot hozzon a szemére a gyerek születésével kapcsolatban. És persze az általad elképzelt reakciókkal, mit szól esetleg a férjed, ha agyarakkal bújik elő...
Szerencsére ilyen nem nyugtalaníthat és Aligátor pedig jól láthatóan élvezi az apa szerepét. Igyekszik mindenben segíteni, hogy neked könnyebb legyen. Egészen addig...
Egyik nap ismét elkísérnek a rendelőből. Ezúttal az igazgató irodájába, Néróhoz. Mint már a kínzásnál is kiderült, ismered. De nem olyan túl jól, néha találkoztok. Ám ezúttal Aligátor is ott áll a szoba közepén, lehajtott fejekkel. És még csak fel sem néz belépésedkor. Meg is lepődik, ha a hangodat hallja és ekkor találkozik csak tekintetetek.





-Á, a mi kis gyógyítónk! Szomorú is vagyok miatta, mert ma könnyes búcsút kell vennünk... egy időre. -hangjába a megtorpanás komoly dilemmát enged sejtetni, mennyit és hogyan mondjon- Egyik befolyásos úr gyógyítót kíván a házába és sajnos nem áll intézményünk sem olyan jól, mint azt sokan sejteni vélik odafent a felszínen. Mivel Böhömmel ketten látták el a feladatukat, így kegyecskédet most nélkülöznünk kell. És elintéztem, hogy a párja is vele menjen. Remélem megelégedéssel tölti el és az új helyén is lelkesen fog dolgozni. Amíg vissza nem kerül ide.

Már két és fél órája a felszínen gyalogoltok hátra kötözött kézzel két oldalt egy-egy lovas őrrel. A felvonónál sem volt különösebb felhajtás, ahogy nem beszélgettek a titeket kísérők akkor sem, mikor négyen mentetek új otthonotok és rabszolgaságotok színhelyére. Ez a másfél óra, amit fentebb említettem is csupán azért volt kitüntetett, mert ekkor dőlt ki Lisbeth mellett lévő zombi ló. A lovasa pedig eltűnt valahová.
-Ostobák! Bújjatok a sziklák mögé! -ordítja a másik oldalon a self és kardját rántja.
*Ha a sarlatán felfelé néz, akkor az eltűnt éjtündét látja kapálózni és ordítani a fájdalomtól, ahogy egy életre kelt szárnyas kőszobor egyre magasabbra emeli. Míg férje már megindul rohanva az úton visszafelé. Oldalt pedig egy jó fedezéket adó szikla van.
A halszálkából és rákpáncélból készült dolgok nála vannak, míg a balta a százados kabátja alatt rejtőzködik.

Annak ellenére, hogy férjem arcán ismét felragyog a szokott mosoly, és annak ellenére, hogy megértettem miért tette fel nekem ezt a kérdést, mégis megmaradt egy kis bánat a szívembe, hogy erre a beszélgetésre sor került.
- Én jószántamból sosem hagynálak el. – simogattam meg borostás arcát ismét gyengéden, némi szomorúsággal a szememben, hogy ezeket a szavakat rabként, egy sötét lyukban kell elmondanunk egymásnak.
Az étvágyam azonban nem a régi, így az étel jó részét meghagyom páromnak, ő úgy is nehéz munkát végez, nekem elég pár falat mostanában.
Ez után a nap után Ali láthatóan mindent elkövet, hogy a kedvemben járjon és segítsen a kis területünk rendben tartásában, amiért igen hálás vagyok, hiszen a sérülések minden nap elég munkát adnak és én sokszor hulla fáradt vagyok.
Aztán egy nap megint értem jönnek az őrök és egyre feljebb kísérnek, ami azt jelenti, hogy vagy egy őr, vagy……egyenesen Néró szobájába kísérnek. Jártam már itt, bár nem mostanában és nem is sűrűn, így gyomrom idegesen összeszorult, hiszen sosem lehetett tudni mit akar…..
Még jobban megrémülök, amikor bent Aligátorral is találkozom!
~ Valami baj van! ~ dübörög a szívem hevesen, ahogy férjem még csak rám sem néz csak mikor meghallja a hangom.
Próbálok mindenre felkészülni, azonban arra nem tudok, ami következik.
~ Ez nem lehet igaz! ~
Hiába csak arról van szó, hogy egy másik helyre kerülünk rabságba, de mégis csak ki erről a helyről! Ki a sötét és mocskos bányából! Legszívesebben táncra perdülnék, de fegyelmezem magam, mert ismerem ezeket a rohadékokat, még a végén ezt is csak arra használják, hogy még több fájdalmat okozzanak.
- Köszönöm, ….uram! – hajtom meg a fejem alázatosan, mert ezen ugyan ne múljék, akár kezet is csókolok neki ha kell, csak jussunk ki, fel a felszínre, a napra.
És tudom…..megesküszöm, hogy soha, de soha nem jövök ide vissza!

Persze nem bíznak semmit a véletlenre. Megkötöznek minket, de közben biztató pillantást válthatunk. Őrök kísérnek bennünket, természetesen mi gyalog megyünk és ők azokon a förtelmes holt lovakon.
Szinte fel sem fogom mi történik, amikor meghallom az őr ordítását. Ekkor látom, hogy valami nagy és szárnya, ragadta el a selfet.
Természetesen a férjemmel tartok, ha meg kell halnunk, együtt halunk meg és nem érdekel az őr kiabálása. Persze Ali sem ostoba, fedezék felé rohan.
- Remélem az a dög még felfalja a másikat is, aztán jóllakottan elrepül. – lihegem párom fülébe.

/Lis/


Aligátor már megindult az úton visszafelé, szemlátomást nem is az első fedezékbe akart húzódni. Ám amikor felesége habozik... vagyis élete párja egészen pontosan elmondja, hogy inkább reménykedne az őrök halálában, mint egy kockázatos szökésben, akkor ő is behúzódik a sziklák fedezékébe.
Onnan figyelitek, ahogy a gragoyle görcsbe rándul a levegőben és több métert zuhanva fájdalmasan vonaglik. Ha nem is a szülés előidézése... Az biztos, hogy ezeknek a fiúknak is van pár varázslat a tarsolyukban. És azonnal neki esnek fegyverekkel, bár akit megpróbált elragadni, az csak a földön fekve, láthatóan súlyos sérülést szenvedett. Ahogy a szörny kemény teste is megrepedt pár helyen a zuhanás és a kemény kőre érkezéstől.
Hamarosan sikerült a lábán annyira elmélyíteni a sérülést a kőszobornak, hogy csak nagy üggyel-bajjal tud már mozogni. A buzogány, ami előkerült ebben sokkal több hasznot jelentett, mint a kardjaik. Ám úgy tűnik sikerült elérni, hogy ne tudja őket olyan vehemensen támadni.
A rejtekhelyetek felé igyekszik és ha odaér, rátok szól.
-Mennünk kell! Ki tudjuk kerülni, ne izguljatok! Csak szedjétek a lábatokat!
*A sebesültebb őr is felkászálódik, és miután teljesítitek az utasítást, akkor tovább haladtok Capital falai felé. Ám Lis és Aligátor kihasználja az őrök figyelmetlenségét és titokban a rákpáncélból készített késsel elvágják a kötelet. És már szaladnak is.
Bár jobbak lettek volna az esélyeik, mikor a bestia lekötötte őket, most sem esélytelenek. A sebesült felnyög, és csak a viszonylag épp próbálja meg elfogni Aligátort.

/User kérésére a végére beraktam a szökést./

/Kocka dobás: Tízes
1. Védő gyorsasága +2 az élőhalott fáradhatatlan paripáért
2. Aligátor sebessége
-Ha utoléri, akkor könnyedén elkapja, hiszen egy íjat szegez rá./

The member 'Uráldur' has done the following action : Szerencse, játék, kockázat

---

#1 'Tízes' : 5

--------------------------------

#2 'Tízes' : 10

Megkötözve és domborodó hassal, nem akartam kockáztatni a szökést, ráadásul erősen reménykedtem abban, hogy az a szárnyas fenevad végez, mindkét őrrel, hiszen az egyiket már el is ragadta.
A fene sem gondolta, hogy ezek ilyen rohadt szívósak, hogy még az sem okozza a halálukat, ha jó magasról leejtik őket. Arra meg végképp nem számítottam, hogy látszólag fegyver nélkül is olyan fájdalmat tudnak okozni az ellenfelüknek, hogy akármilyen veszélyesnek tűnik a lény, kínban fetrengve zuhan a földre.
Igaz, már a bányában is láttunk furcsa dolgokat!
Aztán, ahogy a lény a földön van, már fegyvereikkel esnek neki, még a lezuhant sebesült is vágja, üti ahol tudja, keresve annak gyenge pontjait, ahol a földet érésnél megsérült, kemény páncélszerű bőre.
Mikor már a szörny nehézkesen mozog az ép őr odalovagol hozzánk és indulást parancsol és én a kőbe tudnám verni a fejem, hogy miért nem hagytam férjemre a döntést és menekültünk el.
Egyébként sem állt szándékomban egy újabb rabságba hajtani a fejem és itt lett volna a jó alkalom, így viszont mégis csak kockáztatnunk kellett. Meg volt a felszerelésünk hozzá, mert a selfek annyira biztosak voltak magukban, hogy egyszer sem motoztak meg minket, így most észrevétlenül megszabadultunk, kis csontpengéink segítségével a köteleinktől és, amikor egy nehezen járható sziklás helyre értünk, ahol a lovaknak nem sok hasznát vették,, az előtte suttogva megbeszéltek szerint a nyakunkba szedtük a lábunkat és futottunk, ahogy csak bírtunk. Majd ráérünk körbenézni, hol vagyunk, ha leráztuk az őröket.
Azt nem mertük megkockáztatni, hogy ketten kétfelé szaladunk, de azért igyekeztünk távolságot tartani. Az őt Aligátorban látta a nagyobb veszélyt, így utána eredt, de szerencsére párom, elég jó fizikai állapotban volt, hála a plusz élelmezésnek, hogy eltűnjön a kövek között és mire az őr észbe kapott már engem sem láthatott meg.
Mikor találtam egy jó kis mélyedést, meghúztam magam és füleltem, remélve, hogy előbb-utóbb feladják, hiszen a sebesült elég rossz bőrben volt és akkor megkeressük egymást és együtt kitaláljuk, hogyan tovább.

/Lisbeth/


Aligátor és az álboszorkány az utolsó alkalmat ragadták meg, hogy megmeneküljenek. Jó hasznát vették a bányában készített kitin pengének és ha vasra verve vitték volna, akkor is van náluk egy halszálkából készített tolvajkulcs. Lisbeth szorgoskodott odalent és a kezesbárány rengeteg eszközt összeszedett már, ami a szökéshez szükséges lehet.
Ahogy a szikla mögött igyekszik minél hamarabb meglelni férjét, egyszer csak a kő mögül egy fejszét vagy csatabárdot tartó alak árnyékára lesz figyelmes. Nem is lenne észrevehető, hiszen csak a fej, a kéz és a fegyver látszik először csak, akár egy fa vetődésének is tűnhetett volna, de ami képessége a jóslásnál hasznos volt, az itt is kisegíti.
A rejtőzködő alak hirtelen vágódik ki, kezében a fegyverrel és szerencsére ez szerelme. És kezében még a braslovi pajtából elvett favágó szerszám. És nagy levegőt vesz lefékezve a lendületét.
-Hú, azt hittem még mindig követnek. Remélem most már feladták, de sietnünk kell. Jelentenie kell és akkor utánunk indulnak.
*Igaza van, csak hogy nincs terepismeretetek. És senkit nem is kérdezhettek meg anélkül, hogy ne kockáztatnátok, hogy újra fogságba estek. Márpedig férjed megtanulta, hogy most mindent szívesen csinálsz vele, de ezt az egyet nem.
Két napja bolyongtok a sziklák erdejében éhesen és szomjasan. Szerencsére a könnyűlovasságnál sem csupa ostobaságot tanítanak. A párod remekül tájékozódik a Nap állásából és közel déli irányban haladtok. Az utak helyett inkább a magasabb szirteken másztok.
Viszont a két napja tartó bolyongásotok alatt hirtelen ismerősbe botlotok.




Már hamar meghalljátok Szaurusz patáit és a láncok csörgését. Elbújtok kedvesed tanácsára, de amikor látjátok, el kell döntenetek, hogy szeretnétek-e szólni neki? A múltkor egy nagyon rossz helyzetből vásárolt ki titeket és hozott egy kevésbé rossz helyre. Ám szökött rabszolgaként üzletelnétek-e újra az Ördöggel?

Ijedten és lélegzetvisszafojtva lapulok a sziklához, mikor meglátom a fenyegető árnyékot és ujjaim rászorulnak a még mindig a kezemben szorongatott éles szarupengéhez. Nem hagyom még egyszer elfogni magam! Ajkaim elszántan szorulnak penge vékonyra, ahogy határozok és emelem a karom……
- Majdnem szívbajt kaptam Aligátor! – nyögtem fel hátamat a kőnek vetve és próbálom megrendszabályozni kalapácsként vergődő szívemet.
- De szerintem is jobb minél messzebb menni innen. – bólintok és kap tőlem egy megkönnyebbült csókot.
Borzasztóan ismeretlen a vidék és kopár, tele sziklákkal és kopár földdarabokkal. Még ha akarnánk sem tudnánk megkérdezni senkit merre mehetnénk, hiszen egy lelket sem látunk, nem mintha egyáltalán bárki szeme elé mernénk kerülni. Valószínűleg mélyen az éjelfek birodalmában vagyunk, rögtön feladnának minket habozás nélkül.
Még jó, hogy a férjem olyan ügyes és okos, feltalálja magát és bár fáradtak vagyunk rendületlenül haladunk dél felé, ahol a határ átlépésére számítunk majd.
Az éhség még csak-csak elviselhető, de szomjunkat csak itt-ott a mélyedésekben megülő harmat vagy esővíz oltja. Két nap múlva már cserepes a szánk, talpunkon vérhólyagok fakadnak a sziklákon való mászkálástól, hiszen nem mehetünk az úton és egyre gyakrabban kell leülnöm, mert fájdalmasan megfeszül a hasam.
Ekkor halljuk meg szinte egyszerre a lódobogást és a lánccsörgést, amitől kivert a víz.
- Ez nem lehet igaz! Utolértek? – suttogom páromnak, aki egy sziklamélyedésbe húz azonnal, ahol talán nem vesznek észre, de mi kilesve láthatjuk ki vagy kik jönnek.
Az ismerős ló kissé oldja a feszültségemet, de aztán eszembe jut, hogy mit mondott a saját becsületkódexéről Vogon.
~ De értünk már megkapta a pénzt és mi másért csempészte volna be a baltát, ha nem azért, hogy megszökjünk. Különben is, mi ketten vagyunk ő meg egyedül, ha valami balul ütne ki! De muszáj valakitől megtudni jó felé megyünk-e és étel-ital is kéne mielőtt belehalunk. ~ futnak át rajtam gyorsan a gondolatok.
- Ali, állítsuk meg és kérjünk tőle segítséget, de azért légy résen. – fordulok suttogva a férjemhez.
Ha nem akadályoz meg benne és nem győz meg arról, hogy ezt nem kéne, akkor kilépek Vogon elé sé megállítom.
- Vogon, elkéne egy kis segítség. – szorítom még mindig a kést.

/Lisbeth/

/A userrel privátban egyeztetve/

A két hősünk elgyötörten küzdi le kilométert kilométer után a kietlen kőrengetegben, mikor szinte istenek humoraként pont az lovagol mögöttük, aki őket előbb megvette, majd eladta.
Ám Aligátor csak bólint kedvese szavaira, baltával a kezében a szikla mögé lapulva várja, mi lesz felesége és az emberkereskedő közötti találkozás eredménye. Jobbnak látja fedezni őt, nem biztos az ittlétével el tudná ijeszteni, ha az ártani akarna nekik. Ám a váratlanság fontos előnyük lehet.
A vörös hajú elf pedig egyszerűen megállítja paripáját és elmosolyodik.
-Lis! Hát te? Nem is hallottam róla, hogy megváltottad a szabadságodat. Mesélj! -majd olyan hirtelen elkomorodik a tekintete, amilyen gyorsan felvidult- Ügye nem szöktél meg? És ügye nem esett baja a férjednek? Nem úgy volt, hogy együtt lesztek az idők végezetéig?
* Talán a fáradtság tette Lis-t meggondolatlanná, de úgy vélte ez az egyetlen lehetőség, hogy talán kijussanak a selfek birodalmából, azonban Vogon szavai elbizonytalanították és örült, hogy férje egyelőre nem mutatkozott. Nem szívesen bántotta volna a férfit, de az elkeseredés sok mindenre rávette.
- De, megszöktem, talán újból el akarsz adni? Hol lenne a híres becsületed akkor? Már kifizették neked értünk a pénzt, így nem kell rosszul érezned magad miatta, vagy tévedek? Kiharcoltam a szabadságomat és most hazamegyek és ha kedvelsz egy kicsit, akkor segítesz.
* Lis feszülten várja a választ, mert ha kell foggal-körömmel megküzd az elffel és nem adja könnyen magát az biztos. A Beebebrox kicsit hátráltatja a lovát, ám végül körbe néz és megszólal.
-Rendben. Merre akartok menni? Most dél felé haladtok és... Eljuthattok egy emberi településig, ha elég sokáig mentek. Braslov délre van Zevadartól.
*Érzed, hogy direkt körbe ir valamit. A férjed biztosan tudta, hogy az emberek királysága dél felé lesz, régebben látta egy katonai térképen. Ahogy igazából a kalmár szavai is ezt mondják szó szerint.
Összehúzott szemekkel mered a volt jósnő Vogon-ra, valahogy ......valahogy szavai ellenére nem tud bízni teljesen benne, mintha habozna és lehet, hogy a kapzsiság felülír nála mindent?
- Esküdj az Istenedre vagy a démondodra Vogon, hogy nem adsz fel minket.
*A kereskedőcsalád sarja összevonja a szemöldökét, szinte alig akarja elhinni, hogy nem értetted az utalását. És gyanakodva mondja.
-Esküszöm. Miért akarnálak pont téged eladni, hiszen tisztességesen is tudok üzletelni a többi sötét elffel? Akkor meg miért lenne szükségem még egy rabszolgára becstelen módon.
- Mennyi az az elég soká? És mi van köztünk és Braslov között?
*Kicsit habozik, majd igy folytatja:
-Az van a kettő között, ami lerohanta Braslovot és elfogott titeket. Ha arra mentek, akár meg is kérhetsz, hogy ú...
*Ekkor látja meg az elő lépő Aligátort.
-Ne aggódj, Szivem! Nem megyünk végig délre, csak a legrövidebb úton, hogy kikeveredjünk innen. Utána az érintetlen vadon felé fordulunk a selfek és az orkok határán.
*A hegyesfülű bólint.
-Igen. Azon a határon, amit a lehető legtöbb ork és éjtünde őriz éles szemekkel és halálos fegyverekkel.

Úgy látszik Aligátor megelégelte a bujkálást és amúgy is jelezni akarta Vogon-nak, hogy jobb ha vigyáz, mert nem vagyok egyedül.
Bár félbeszakította az elf mondókáját, valahogy sejtettem, hogy az mit akart mondani és egyáltalán nem tetszett.
- Még egyszer nem leszek rabszolga, inkább meghalok, vagy az hal meg aki megpróbál rabbá tenni és ezt jobb, ha nagyon komolyan veszed Vogon. - nézek rá villogó szemekkel. - Nem kell, hogy velünk tarts. Csak annyit mondj, hogy merre menjünk akkor.
Tudom, hogy ha nem húzhat hasznot belőlünk, akkor talán van benne annyi becsület, hogy nem kerget más karjaiba sem.
Vogon szemei dacosan néznek Lis szemébe.
- Ahogy a férjed is mondta, a legrövidebb út a kietlen hegyek közül elvileg dél. És ott nyugatnak fordulva előbb az orkok és az éjtündék határán, majd amikor eléritek a dzsungelt, le délnek. Ha rövidíteni akartok, akkor viszont mehettek egyenesen, de egy kicsit tovább tartana a sziklák között. És ha jól veszem ki férjed reakciójából, ti most épp élelemhez akartok jutni az agyarasok vadászterületén. És mondtam már elégszer. Csak olyan rabszolgákkal foglalkozom, akik rabszolgák akarnak lenni. Vagy azért, mert jobbnak látják az én tulajdonomba kerülni és megúszni valamit vagy valaki mással ezt már lebeszélték.
Kétségbeesetten hallgattam a leírást, hogy merre és hogyan kéne kijutnunk innen és egyre kevesebb esélyt láttam arra, hogy ezt meg tudjuk csinálni, úgy, hogy ne fogjanak el, vagy ne öljenek meg közben. És még egyszer nem lesz olyan szerencsénk, hogy együtt lehetünk akár még utána is a férjemmel.
- És lehet veled üzletet kötni, hogy meddig lesz valaki a rabszolgád és csakis a tied? - jutott eszembe egy ötlet, ami elég kétségbeesett volt, de talán egy menekülési utat is kínált.
- Lis ne! Értem azt, hogy a barátod és az orkoktól vett meg. De nem bízhatsz benne. Gyere, elmegyünk és megcsináljuk. Az orkok nem mernek túl közel menni a határhoz, mert félnek a zevadariaktól. És utána az őserdőn átvágunk pár hét alatt. Ott már lesz vizünk és élelmet is könnyen találunk.
- Elég hosszú ideig voltam vele együtt, hogy tudjam, ha alkut kötünk, akkor mindig állja a szavát. - mondom a férjemnek halkan, miközben nem veszem le a tekintetem a férfiról. Viszont a már sokat tapasztalt hetedik érzékem azt súgta, hogy van valami, amit még nem mondott el nekünk, ami lehet sok mindent eldönthetne.
- Ha még egy napig nem jutunk vízhez, akkor meghalunk Ali és ezt te is tudod. És, ha az orkok félnek a Zevadari határtól, akkor annak az oka is meg van, nem igaz Vogon? Talán nagyon is jól őrzik és soha nem lenne esélyünk átjutni, igaz? - faggatom csendes eltökéltséggel. - Bízz bennem szerelmem. - suttogom halkan Aligátornak.
Vogon bólint.
- Most különösen. Én magam is oda tartok, üzletet remélve. Nagy szerencsétek, hogy erre jártam. Ha más talál rátok, alkudni sem volna esélyetek. Ha alkut szeretnél kötni Lisbeth, én mindig készen állok rá. Egy évig kell a rabszolgám legyél és addig minden munka után biztositok neked egy kis túlóra lehetőséget. Ebből kell összeszedned azt a pénzt, amivel megválthatod mindkettőtök szabadságát és elkísérlek az emberek királyságának határához. Ám ha megkísérlitek az utat, ahogy férjed szeretné, akkor tudok nektek adni vizet és ételt keveset. Egy napi adag van nálam, amit magammal hoztam. Nem sok kettőtöknek, de a semmihez képest ez is valami.
Bánatos szemekkel néz rám, hiszen tudja jól, mennyire nem szívesen lennék újra rabszolga.
De nem csap le a lehetőségre a rabszolgakereskedő és ez mindennél jobban bizonyítja nekem, hogy igazam van vele kapcsolatban. Viszont nem tudom, hogy Aligátor mennyire menne bele egy ilyen alkuba. Valószínűleg Vogon nem bánja, hogy kissé félrevonulunk, hogy megbeszéljük az jövőnket.
- Tudom, hogy nem akartunk rabok lenni újból, de megalkuszom Vogon-nal abban, hogy csak az ő rabszolgái leszünk, senki másnak nem adhat el. Így biztosan el tudjuk érni az emberek földjét és a baba is biztonságban születhet meg. Ha a másik lehetőséget választjuk, akkor nem csak a saját, hanem gyermekünk életét is kockáztatjuk és te is tudod, hogy mennyi esélyünk van ismeretlen terepen, ellenséges földön. Valószínűleg ha megtalálnak talán a legjobb dolog, ami történhet velünk, hogy hamar megölnek. - fogom meg a kezét. - Nekem is nehéz drágám, de csak egy év. Megcsináljuk!
Ha Aligátor belemegy, akkor megköthetnénk az alkut, amit nekem ajánlott Vogon, kikötve, hogy Aligátortól és megszületendő gyermekünktől soha nem szakíthat el.
- Édesem! - simogatja meg az arcomat - Megcsináljuk! Már nem lehetünk messze a határtól és eddig is kikerültük a selfek járőreit. Ha ad enni fél napra valót, akkor ott már lesz viz és étel. Tudom, hogy veszélyes, de hinned kell bennem!
- De nem ismered a területet szerelmem! - rázom meg a fejem, de kezdek elbizonytalanodni szelíd határozottsága miatt. - És ez nem azt jelenti, hogy nem bízom benned, mert az életemet is rád bíznám, de nem vagyok olyan erős a baba miatt, mint régebben és nincsenek nálam a készítményeim sem. Nem tudnánk védekezni és nem élném túl, ha valami bajod esnék, vagy elszakítanának tőlem. És bár nem mondta el eddig, de biztos vagyok benne, hogy van még valami, ami veszélyt jelent ránk nézve.
- Vogon! - fordulok ismét a férfihoz. - Mit titkolsz? Mi van előttünk? Érzem, hogy van valami és neked nem lesz két ingyen munkaerdő, ha nem segítesz dönteni. - fújok egyre mérgesebben a tehetetlenségem és őrlődésem miatt.

/Lisbeth/





Aligátor alig akart hinni a fülének. Még mindig katona volt a szívében, nem rab. És megálmodta, ahogy együtt elszöknek. Ha mocsarakon át is gázolva, fejszéjükkel a Nysiyben rejtőzködő szörnyek ellen, de valahogy csak hazakeverednek. Nem, nincs igaza Vogonnak. Eszébe sem jutott volna soha, hogy az orkok földjén át keressenek rést a védelmen és őrszemeken. Bár sosem járt Oughwar és Zevadar határvidékén, de úgy gondolta, hogy csak megtalálja, ha már az egyik növényekkel dús, vadregényes, a másik ilyen kietlen, mint ez.
Ám már ő sem volt ugyan az a férfi. Felesége pillantása elbizonytalanította őt is, hiszen rengeteg mindent előre megérez. És... igaza van. Terhesen, már egyre növekvő pocakkal nem ugyan az lenne a néha napokig tartó éhezés és egy-egy elejtett zsákmány gyors felzabálása, majd csak annyit visznek tovább, mit kezükben elbírnak. Egy áldott nőnek pihenésre és főként rendszeres étkezésre van szüksége. És hogy bárhogyan is éljen, tudja milyen lesz a holnap. Úgy tűnik ezt most csak Vogon tudja megadni.
Az a kufár, aki jelenleg csendben várja, hogy ők a szikla mögött lefolytassák a megbeszélést. Utána Aligátor és Lisbeth önként nyújtja újra kezeit, hogy a már ismert vasbilincsek kattanjanak. És miközben első alkalommal az álboszorkány csak azért tette ezt meg, mert reménykedett a szökésbe, most tudják jól, hogy egy éjtünde osztaghoz közelednek minden lépéssel.
Vogon elmondta nekik, hogy egy self osztaghoz tart, akik feladata a határ átlépése lesz és megtámadják az agyaras falvakat. Talán nyugalmat erőltethet magára, ha pont annak a hadseregnek lesz gyógyítója -még ha csak félig saját elhatározásból- mely visszavág Braslov leigázóinak és az ő rabszolgasorba taszítóinak.

/Lisbeth egy éve/


Az egykori jósnő újra Dante bányájában van, ám a lehetőségei a szökéssel nem szűkültek, hanem nőttek. Immáron ISIS engedélyével Vogon rabszolgája és így van alkalma néha a Lápvidékre menni, mely több napos megerőltető út terhesen gyalogolva, de egyedüli lehetősége, hogy gyógyfüvek után kutasson. És hamar rá kellett jönnie két dologra. Az itteni fagyos klíma -főleg télen- nem ad lehetőséget neki a jól ismert növények mindegyikének begyűjtésere. Csak alig néhányat talál az északi, hóval borította tájon.
Ám arra is rá kellett jönnie, hogy Zevadar ezen része a hegyekkel ellentétben egyáltalán nem mentes az élettől. Olyanok is bőven akadnak, akik veszélyesek rá nézve. És bár nem minden domb mögött vannak hidrák és emberevő fák, de jobb lesz "gazdájával" együtt figyelnie.
Férjével újra a lakóüregében van. Nem csak készletei feltöltésére viszik fel, de erről majd később részletesebben beszélünk. Ám idelent van, amikor egyik nap az otthonába egy kihívó ruhában lévő ork nő lép be kígyóval a testén. És szemét lesütve halkan kezd bele.
-Üdvözlet gyógyító! Szükségem lenne magára. És tudom, hogy nem csinálja ingyen, de csak ékszerrel tudok fizetni. Csak egy füstkvarc gyűrűm van, amelyet az apámtól kaptam.
De valami alul rossz. -szemével pislant egyet zavarába- Ha férfival vagyok, akkor ott nagyon... fáj. Mintha egy kést szúrnának fel.
*Nyel egyet és fejét lehajtva néz fel rád.
-A gyerekem miatt más munkát nem tudok elvállalni. Ha kőt fejteni küldenek, akkor nem elég kettőnknek az étel, amit azért kapok. Rengeteget eszik, de még nem elég erős a munkához.

Mikor nem Vogon-nal vagyunk, akkor vissza kell térnünk a bányába és ott tevékenykedni, hogy a hasznunkat vegyél. Igaz, hogy kevésbé kegyetlenkednek velünk, de azért nem lustálkodhatunk, ha enni is akarunk.
A másik változás, hogy szabadon kijárhatok a bányán kívülre, hogy gyógynövényeket és egyéb alapanyagokat szerezzek be, persze ilyenkor Aligátor nem jöhet velem, azért a bizalom nem terjed ki idáig.
Sajnos ez nem az emberek tágas, mezőkkel tarkított birodalma, a hegyek meg a hideg nem igazán kedvez a növényeknek, ám olyan lények élnek errefelé, amikkel még sosem találkoztam és nem is szívesen állnék szemtől-szembe velük.
Ezért legtöbbször Vogon kísér el a beszerző körútjaimra.
Visszatérek a szokott ritmusomra és gyógyítom a hozzám forduló rászorulókat, amiből van elég idelenn.
Mikor megjelenik egy agyaras nő kígyóval a testén, már tudom, kivel van dolgom, hiszen már láttam ilyet.
- Az árat majd megbeszéljük később. – nézek az örömlányra megértően, hiszen az én testemben is egy bébi növekszik. – Vedd le az alsóneműdet és feküdj le az ágyra. – intek neki, miközben a meszes vízben megmosom a kezem, majd leöblítem. – Meg kell, hogy vizsgáljalak, valószínűleg fájni fog.

/Lisbeth egy éve/

/A hozzászólás 16+ elemet is tartalmaz./


A nő minden féle beszéd nélkül levetkőzik, miután Aligátor kiment a hálóüregből. Hiszen ez nem a rendelő, ahol az oawa halála óta téged is egyedül osztanak be újonnan. Őt is elérte a betegség, amit nem tudott meggyógyítani. Ám most szabadidődben keresett fel a kéjnő. Hiszen nem is sebesülésről van szó, így a legkevésbé sem érezné senki üzemi balesetnek.
Bár bábaként keveset dolgoztál, azért talán nem lepődsz meg azon, mi van egy nő testén. Legalább is eddig talán nem. Ám ha ismered akkor hamar észreveszed, hogy a hegekkel borított ágyékból valaki a csiklót és a kisajkat kivágta többszöri, nem túl precíz mozdulattal. Idegsebész végzettséged viszont nincs, így nem mondhatod, hogy azért fáj a közösülés, mert az érző idegekkel sűrűn benőtt szervben nem csak a húst, de az ideget is ketté vágták. És érzékennyé vált a tapintásra, súrlódásra.
Ám az még nem világos, hogyan nem tud erről a lány?

Mikor Aligátor meghallotta, hogy mi a problémája a lánynak és, hogy itt a hálóhelyünkön fogom megvizsgálni, csak egy futó csókot lehelt az ajkaimra és szó nélkül kiment. Én megvártam, míg a kéjnő levetkőzik és elhelyezkedik, aztán már fertőtlenített kézzel nekiálltam a vizsgálatnak.
Nem vagyok szakértő ezen a terülten, de láttam már női testet eleget, hogy ismerjem a nemi szervek anatómiáját, szülést is vezettem már le párszor, azonban ebben az esetben nagyon vizsgálódnom sem kell, hiszen első pillantásra látszik, hogy valaki nagyon kegyetlen módon járt el ezzel a szegénnyel, csúnyán és véglegesen megcsonkítva őt. Soha életemben nem láttam még ilyet, de igyekeztem nem megrémiszteni még jobban a lányt.
- És hogy hívnak egyébként? És mi a neve a fiadnak? – igyekeztem kicsit megnyugtatni a kérdéssel, miközben már fogalmaztam meg neki a rossz hírt, igaz azt el nem tudtam képzelni, hogy ezt miért nem említette, amikor a bajával hozzám jött.
Ha megmondja a nevét, akkor intek neki, hogy felöltözhet, majd egy félmosollyal az arcomon szólalok meg.
- Valaki csúnyán megcsonkított odalenn, de ez egy igen véres és fájdalmas dolog, miért nem mondtad el ezt?

/Lisbeth egy éve/


A lány alaposan meglepődik a bejelentésedre. És óvón kap oda mind két kezével. De ahogy tapogatja, lassan rá kell jönnie, hogy igazad van. Úgy tűnik tényleg nem volt tudomása róla és nem oldódik meg a gondja még attól, ha rávilágítasz a forrására.
-Ez nem lehet. Nem tudom, hogyan történt.
*Kétségbe esetten zokogni kezd. És arcát a kezébe temeti.
-Első alkalom, amikor észrevettem, egy férfival voltam. Épp megjött a havi és én valamiért nem tudtam ébren maradni. De nagyon kedves és gyöngéd volt. Ott volt akkor, amikor felébredtem. És addig azt hiszem nem érintett meg. Legalább is utána ölelt meg, mellettem feküdt, amikor kinyitottam a szemem.
Mint mondtam, véreztem. És gyorsan le akartam tudni az egészet. És csak ennek tulajdonítottam, hogy annyira fáj. Hogy valószínűleg... a menzesz miatt. Szörnyű álmom volt egy Telar nevű...
*Felnéz rád kisírt szemekkel, ahogy elhallgat.
-Sajnálom. Csak hirtelen jött. Tud valamit vele kezdeni?

Egyszerűn hihetetlen, hogy ez a lány nem tudta mi történt vele! De hát a reakciói őszinték, ezért úgy gondoltam a története alapján, hogy elkábíthatták, de mi haszna volt a férfinak ebből? Miért akarta tönkretenni a lány életét?
- Valószínűleg nem a havi bajod volt az, hanem a vágások miatt vérezhettél. – ingatom meg a fejem komoran. – És, ha akkor éreztél fájdalmat, akkor csonkítás is akkor történhetett minden bizonnyal. Ki volt az a férfi? – néztem rá kérdően, mert egy ilyen férget szívesen heréltem volna ki, csak hogy érezze a törődést. – Ne szégyeld a könnyeidet, ez nem egy kis vágás, ami holnapra elmúlik és sajnos ez egy életre szól drágám. – rázom meg a fejem, nem erőltetve a nevének megtudakolását, ha nem akarja, hogy tudjam. – Tudok adni fájdalom csillapító főzetet, amit aktus előtt megihatsz és akkor kevésbé fáj, de ezt visszanöveszteni már nem lehet. - adok nem kellemes választ a kérdésére.

/Lisbeth egy éve/


A nő szomorú boci szemekkel néz rád és mély fájdalom van benne. De nem a vágás miatt, hanem immár a jövő miatt, amit festettél elé.
-A nevem Mambij. Egy self őr volt az, gyakran jár mifelénk. Fekete köpenyt visel és feketék a szemei is, a haja meg fehér... ahogy a többié.
Nem tudom, miért nem ébredtem fel. Álmomban elvégezték a műtétet, de nem itt voltam. Egy hajón tértem magamhoz, ahol sok nő volt megláncolva. Hoztak mindenkinek egy dézsa vizet, hogy lemossa magáról a fekete sárt, ami néhányak ruháján rajta volt, és mellettük is. Undorító folyékony fekete... Szörnyű volt.
Utána kitereltek minket a partra, valami fa deszkákra. És ott mutogattak. Mindenkiért pénzt ígértek, egymás szavába vágtak, úgy mondták, hogy kit mennyiért vennének meg. Fegyvereik voltak és erős emberek... néhánynak még félorkja is.
*Gyűlölet izzott a szemébe faja fattyúinak árulóját emlitve. Érezhetően tőlük azért többet várt volna.
-Egy drow vásárolt meg, akikkel lepaktáltak az ember mocskok. Nem is akarták bántani őt, pedig sokan voltak körülötte és szinte mindnek volt fegyvere. Elbánhattak volna vele.
Egy házba vitt, ahol a falumbéliek adták az őrséget. Ott volt a halottnak hitt apám, aki leszorított, a másik karomat a bátyám. Próbáltam küzdeni, amikor felhúzta a self a szoknyámat, de saját földijeim ragadtak meg a lábamnál is és...
*A sírás egyre erősebb volt és már nem bírt beszélni a zokogástól, csak összegörnyedve a földön egyre csak az egereket itatta.

Hitetlenkedve hallgatom a történetét, ami régebbi emlékeket idéz fel bennem, ami már akkor felmerült bennem, amikor Telar nevét hallottam, csak akkor még nem tudtam miért ismerős. De a rabszolgahajó már tagadhatatlanul fájdalmasan ráébreszt, hogy itt valami nagyon furcsa és rejtélyes dolgok történnek, hiszen ez a lány, Mambij olyan valamit élt át, amit én is, vagy is azon a helyszínen járt. Csak, hogy őt ott olyan kegyetlen eljárásnak vetették alá, ami biztos, hogy nem álom volt, vagy ha az is, akkor nagyon valóságos.
Az azonban, hogy az őr bántotta volna, talán még sem igaz akkor?
Ha így van, ha nem, az biztos, hogy csak ő tudja megmagyarázni, hogy mi történt együttlétük alatt a lánnyal. Valamit tudnia kell!
Nem igazán tudtam neki mit mondani, főleg, hogy saját fajtája, saját családja vett részt a tönkretételében.
- Népednél szokás ez a fajta csonkítás? – tapogatóztam azért, hátha csak a tudatalattija játszott vele, hogy elfedje a sokkot.
Viszont annál többet, amit előtte ajánlottam neki, nem nagyon tudtam tenni érte. Nem vagyok varázsló, hogy vissza adjam neki, ami elveszett.
- Egyébként, nekem is volt azzal a hellyel álmom és egy rabszolgahajót is láttam, de az egész nem volt ........nem lehetett valóság.......
De hát találkoztam azóta Vogon-nal! Az a hely mégis létezik? De hogyan?
Tanácstalan voltam, meg kell kérdeznem azt az őrt...

/Lisbeth egy éve/


- Népednél szokás ez a fajta csonkítás?
*A lány csak tagadólag rázza a fejét. És látszik a még mindig sokkos tekintetén, hogy előtte még hallani sem hallott ilyen beavatkozásról. Nem is igazán illene az orkokhoz.
Ám Telar sok régi kérdést hozott újra fel. Az az álom... Lis és Szende szerint nem történt meg, vagy ha megtörtént, nem volt jelentősége a továbbiakban, csupán nekik kellett összeismerkedniük. Vogon megrögzötten állítja, hogy még Lanuria földjét taposta utána közel egy évig, amikor egy csatában halál széléről ragadta el valami térugrás, teleport. És hirtelen Zevadarban találta magát, hamarosan ISIS előtt.
Volt idejük Braslovból idefelé jövet beszélgetni erről. De csevegésen túl senki nem tudott olyat mondani, ami meggyőzi a másikat. Ám Amazon szokatlanul szótlan volt útközben és ha mondott is valamit, az nagyon fura volt. A mindig bátor és kemény lány meg akart halni, szerinte mindannyian sétálnak Telar felé és jobb véget vetni életüknek, ha már tudják, mi vár rá.
Mambij csak furcsán néz a sarlatánra, mikor előjön azzal, hogy ő is járt ott álmában. Ám mintha kitalálná a gondolatait:
-Az őrnek egy nagy vágás volt az arcán.
*Azt már biztosan tudja Lisbeth, hogy idelent rémálmok gyötrik az óvatlanokat. És lehet ezek az álmok nagyon veszélyesek...
-Nem fogok tudni mindig fizetni a fájdalomcsillapítóért, de ha nincs más...

Mindjárt gondoltam, hogy nem használnak ilyen módszereket, bár a harcban mutatott kegyetlenségük után azért annyira nem csodálkoztam volna.
- Jó, jó, elhiszem. – nyugtattam meg a láthatóan még mindig igen zaklatott lányt.
Telár meg sok kérdést vetett fel, hiszen ahányan voltunk ott, akik összeismerkedtünk, mind másként fogtuk fel és másként is értelmeztük.
Minden esetre nekem egy álom maradt, legalábbis nagyon szerettem volna elhitetni magammal.
Vogon és Amazon azonban más véleményen voltak, a harcos lány pedig annyira komolyan vette, hogy a rabszolgakereskedőnek állandóan rajta kellett tartania a szemét, nehogy kárt tegyen magában, mert nem akart visszakerülni.
Nem mintha én igen.
Mikor Mambaj közölte, hogy néz ki az őr, csak bólintottam, ezek után meg fogom találni.
- Nem kell fizetség, inkább adj enni a fiadnak. – ráztam meg a fejem. – De ne terjeszd a dolgot, különben máskor nem tudlak ingyen ellátni. – figyelmeztettem.
Aztán eszembe jut valami, de kétségek között vergődök. Leendő anyaként sokkal együttérzőbb vagyok, de olyan sok minden történhet még velünk, hogy nehezen szánom rá magam arra, hogy megváljak egy olyan hatalmú gyógynövénytől, mint a sárkánygyümölcs. De elvégre szerezhetek még és egyet mindenképp megtartok.
- Várj, azt hiszem talán….egy próbát megér. Edd ezt meg! – veszem elő a növényt és nyomom a kezébe, mielőtt meggondolom magam. – Ez talán végképp megoldja a gondot.
Egyébként én is kíváncsian várom a hatást, de bizakodó vagyok.

/Lisbeth egy éve/



Miután Lis oda adja az értékes gyógynövényt, hamar elálmosodik Mambij. Szeretne elmenni, de fejét fogva szinte azonnal az ágyra és álomba zuhan. És a gyógyító tudja, hogy ez természetes. És nem is kell tovább mit tennie.
Pár óra múlva ébred fel az ork nő és még mindig kábán dörzsöli a szemét.
-Fura álmom volt. Remélem nem voltam a terhére és sikerült megvizsgálnia. Úgy tűnik mostanában hirtelen alszok el a legváratlanabb helyzetekben.
*Óvatosan a szoknyáján át tapogatja a helyet, de megnyugszik.
-Szerencsére ez csak egy rossz álom.
*Mosolyodik el.
-Tartozom valamivel?
* Nem bánja meg az álboszorkány, hogy átadja Mambij-nak a gyümölcsöt, mintha a lelke is megkönnyebbült volna.
Vár míg álomba merül és akkor leül mellé, őrzi mély és egészséges álmát.
Miután felkel és rossz álomnak véli az egészet, meghagyja az ember nő ebben a tudatban, nem kell, hogy ezen rágja magát, a gyógynövény így is elvégezte a dolgát.
- Igen, egy rossz álom. - bólint csupán - Nem tartozol semmivel, de ezt tedd el. - nyom a kezébe egy becsomagolt halat. - Add a fiadnak és vigyázz magadra! - bocsátja útjára mosolyogva.
* A következő nap viszont Vogon jön el és boldogan újságolja, hogy szerzett egy munkát egy fővárosi gazdag házban. Végre a bányánál jövedelmezőbb lehet a mellékes kereset. Ami nem utolsó szempont, hiszen nem csak a terhesség ideje pereg, hanem az egy év is. És 100 aranyat kell összeszednie a szabadságért. Ám ezen a téren lassan halad Lisbeth. Alig többet sikerült a napi kötelezőn túlival szereznie, mint egy arany.
Már a város utcáján haladnak, amikor részletesen elmondja, mire számítson.
-A nő két gyereke is elkapott valamit, amitől köhögnek. És igen sok pénzt ad, ha meg tudod gyógyítani. Ám ha találsz rajtuk bármi mást, arra nem szól a szerződésem. Rajtad múlik, hogyan keresel rajtuk plusz pénzt.
A férje a mágusoknál van, elvileg nem okoz gondot neki fizetni bármiért, ami kell.
* Egy nagy házhoz érnek, ahol marcona őrök állnak minden bejáratnál. És a rabszolgakereskedő leszáll Szaurus hátáról.

Kezd lassan nagyon szorítani az idő, főleg a terhességből kifolyólag, mert lehet hamarosan, nem tudok majd pénz keresni. És a szabadságunk megváltása egyre sürgősebb lenne. Viszont még nem kerestem túl sokat.
Ezért jól jön, amikor Vogon azzal állít be, hogy talált egy jobban fizető munkát mert ezzel talán felcsillanhat előttünk a remény.
- Rendben, értettem. - derült fel az arcom, mert ez egy jó lehetőség.
Remélem, hogy sikerül meglelnem a bajok okát és meggyógyítanom a kölyköket, talán akkor más munka is leesik.
A ház nagyon jó őrzöttnek látszik, sok az őr és elég mogorvák is, és ez azt jelenti, tényleg nagy ember lehet a gazdája.
Közelebb húzódok azért Vogon-hoz, itt ő van otthon.
A katonák beengednek minket, ám engem nagyon lenéző pillantással illetnek. Érződik rajtuk, hogy fajtámat egy percre sem bocsátják meg. És odabent a self nő nem különben hűvösen fogad.
- Gyermekeim tegnap elkezdtek köhögni és szerencsére időben értesítettük Önt, drága uram. Ma egész végig ágyban voltak és nem tudjuk mi lehet a gond. Izzadnak és minden amit megesznek, átszalad rajtuk. Már nem tudom hány kancsóval itták meg a vizet. Állandóan szomjasak.
Nem lehet nem észre venni, hogy miként tekintenek rám és örülök, hogy Vogon velem van, de bánt is a dolog, hiszen segíteni hívtak ide. Rám vannak szorulva!
A gyerekek anyjának hideg pillantását szívesen viszonoznám, de már megtanultam, hogy jobb, ha nem provokálok senkit, vigyáznom kell a bébire és Aligátorra is.
- Valószínűleg a láz az oka és nem baj, ha sokat isznak, a szervezetük ilyenkor kívánja a vizet és kell is neki. Láthatnám őket? - nézek most a nőre.
Bevezetnek a gyerekek szobájába és az ágytáljukban főtt rizs levéhez hasonló székletet látok. Úgy tűnik egy betegséget kaptak el, de vajon mit? Ki kell derítenem! Miközben ide kísért, észreveszem titkon, hogy az asszony kicsit húzza a lábát. Van rá gyógyfüvem, ám akár hagyhatom is szenvedni. Ő sem törődik velem!

/Lisbeth egy éve/

/Userrel egyeztetve Skypon/


Az egyik szolga előhúzza az éjszakai tálat az ágy alól és kivinné a szobából, ha nem állította volna meg. A széklet leginkább a lefőtt rizs levéhez hasonlít. A gyógyító megállítja és elveszi tőle, majd szemrevételezés után még meg is szaglásza, sok minden kiderül abból, bár valószínűleg a legtöbben undorodnának tőle.
Különösebb szagot nem érez, így egyféle betegségre gondolhat, de hát itt hideg van és ez megzavarja, igaz étellel is megfertőződhettek.
- Először is készítsetek sok cukorral vizet és azt kell itatni velük, különben a szervezetük kiszárad. - ad utasítást a szolgáknak, mert nem sok idő van hátra - Hamar visszafordíthatatlan lesz a dolog, siessetek. Kérek meszes vizet és mindent fertőtlenítsetek le! És tudnom kéne mit ettek mielőtt ágynak estek. - néz a gyerekek anyjára. - Egy kolera nevű betegségre gondolok elsőre, de az a melegebb vidékeket kedveli, tudnom kell ettek-e valamit, ami itt nem honos növényből készült. - magyaráz az asszonynak.
A szolgák hamar nekilátnak a munkának és az ételből is hoznak. És gyanúd hamar beigazolódik, a szörnyű betegség felütötte a fejét. Ám szerencsére ismered a nem is túl drága ellenszerét. Délről zöldségek érkeztek és a ház gyermekeit úgy tűnik épp ez hozta életveszélyes helyzetbe. Az emberek területéről drágán érkezett ínyencség fertőzött volt.
Viszont azon még gondolkodnod kell, hogy ne csak Vogon számára, hanem neked is egy kis zsebpénzt hogyan tudnál szerezni ezektől az előkelő selfektől.