/Dreyndra/


A hadúrnő és csapata hosszú menetelés után érkezett meg végül Észak-Bivaly végvárához. Ám a jelentésekből jól tudja, hogy ez mára már a valóságban egy elszakadni vágyó új ország fővárosa. A fanatikus egyistenhívők mindenáron meg akarják védeni Királyvártól, az elf birodalomtól és az orkoktól egyaránt.
De a múlt túl unalmas, a jelen pedig annál több figyelmet érdemel. A nagy hó kísértetiesen emlékeztetheti hősnőnket Urbra, ahol meglepetésszerűen esett le óriási tömegben. Ám utána amilyen gyorsan jött, ugyan olyan gyorsan eltűnt. Ám a hadjárata igen közel esett a télhez és nem volt váratlan, hogy a sok mérföld után újra előtűnt és jelentős késést eredményezett.
Ám minden bizonnyal volt rá terved. Ám az csak nagyon sokadik lehetett a találgatások között, hogy a lombtündék mellé állnak saját fajtájuk ellen az emberek. Ráadásul az ősellenség is küld Királyvárnak segítséget.
A vár körül emberek, elfek és orkok hada táborozik. Több napi járóföldnyire nem találtak felderítőid élő települést a bekerített erőd kivételével. Mindegyiket lerombolták. Ám sorsukat nem tudjuk meg külön kutakodás nélkül.
Ami aggasztó, hogy sereged számára igen nagy falat lenne lerohanni az ostromlókat. És követve terveidet lemészárolni a védőket is egyenesen öngyilkos küldetés. Még a jól értesült kémek sem látták át előre, hogy ilyen sokakat fog egyesíteni a szekta eltüntetésének vágya.
Az egyik jelentésben egyértelműen az áll, hogy jelentős csapatokat hagyott hátra Valora Moor Braslovban annak érdekében, hogy az agyarasokat egy ostrom esetén lekösse és jó reményeik voltak arra, hogy jelentős veszteségeik miatt inkább zsákmánnyal megpakolva visszafordulnak Oughwar hegyei felé.
Arról sincsenek értesüléseid, hogy miért húzódott el ennyire a csata. Idén kora tavasszal kelt útra Awyris uralkodója és jelentős késéssel érkezett. Ám elnézve a mocsárra épült erősséget még csak az első falon sem jutott át azóta...
A havas tájat nézve eszedbe juthat egy szerencsétlen mondat Urbból. "Győztesnek hitt hadjárat..."

Egyelőre senki nem reagált a selfjeid és a démon szövetségesek jelenlétére. Jelentős civil teszi még nehezebbé a kiigazodást a táborban, nem csak szakemberek nyitottak ideiglenes boltot a falaktól pár száz méterre, de nők is költöztek ide.
Odabent pedig valószínűleg még több civil van.

Ahogy végre célba érek a velem tartó haderővel, úgy ér engem a meglepő fordulat hogy a csata még mindig csak várat magára. Azon frusztráló tényezőről nem is beszélve hogy a vártnál nagyobb haderővel nézek farkas szemet ha az alap tervemhez ragaszkodok. Esteledett mire sikerült a csapataimat úgy letáboroztatni hogy véletlen se szúrjanak ki minket, ha pedig még is erre járna valaki akkor annak ne legyen esélye elmondani amit látott.

A saját sátramban voltam, fel alá járkáltam az új terven gondolkozva amikor megérkeztek azok akikre eddig vártam. Ahogy a belépésükre feljogosító engedélyt meg adom állok meg az asztal egyik végénél s nézek újra végig a térképen.
-Ezredes, készítse fel a legjobb embereit ma este már elkezdenek portyázni, csak is kizárólagosan a sebezhető őrjáratokat támadja, és ne kelljen emlékeztetnem hogy mi történik ha véletlen is életben hagynak valakit. Közöltem egy sötét bőrbe öltözött elf férfi felé, aki csak bólintva jelezte hogy tudja a dolgát. Nehéz feladatott szántam most a legjobban képzett orgyilkosaimra, az ellenséges támadó csapatok őrjáratinak megtizedelésével ha nem is provokálom ki az előrehozott támadást a morált biztosan romba döntöm az ellenséges katonák között. Majd egy másik elfre nézek akinek sötét páncélzatát több más fajtó származó trófea is díszíti.
-Őrnagy, a maga feladata a tábor védelmének teljes ellátása, éjjel nappali őrséget akarok a közeli erdőben hogy előre tudjuk ha valami váratlan közeledne.
A megszokottnál komolyabban veszem most a bázis elrejtésére fordított erőfeszítéseinket, nem vagyunk a legjobb helyzetbe ahhoz hogy egy frontálist támadást kockáztassak magunk ellen. Majd egy tábornoki páncélzatban álló nőhöz fordulok.
-Gratulálok az új beosztásához, remélem nem okoz olyan csalódást mint az elődje.
Nem is igazán emlékszem mi történt az elődjével, bár most talán nem is fontos az hogy miért történt ekkora változás a csapataim soraiban, s egy mély levegő után folytatom.
-Tartsa a katonákat készenlétben egy esetleges támadásra, ellentámadásra, és legrosszabb esetben egy utolsó védvonal szintű védekezésre.
Ahogy befejeztem érkezett meg az utolsó személy akinek paranccsal szolgáltam az elkövetkező napokat illetően. Malthael lassan lépett be igazán figyelve arra hogy megjelenése a sátorban lévőknek feltűnő legyen. Nem is várom meg hogy csatlakozok a pici tanácskozáshoz, avagy inkább eligazításhoz már meg is kapja a parancsait tőlem.
-Malthael, végre hogy meg érkeztél, az időzítésed még mindig pocsék. -Dolgoz rajta, ahogyan azon is hogy minden démonod csatára készen várja a parancsot,
az első vonalakban akarom őket tudni veled együtt. -Ti lesztek egy lehetséges támadás esetében a dárda feje és el is várom hogy te magad vezényeld a katonáidat.
Nem voltam kedves, tisztelet tudó a démoni lény felé, nem is akartam az lenni elvégre egyetlen hiba a mostani terveimben és az a teljes hadjáratba kerülhet, és őrült lennék ha hagynám hogy ez a démoni parancsnok miatt valósuljon meg. Ahogy befejeztem az utolsó simításokat a feladatokat illetően egyetlen kérdést teszek fel a jelenlévők közé.
-Remélem minden érthető hölgyeim, uraim,
nem engedhetem meg azt a luxust hogy bárki is hibázzon,
így hát mindnyájan az életükkel felelnek ha elbuknának a valódi csata kezdetéig. Érthető voltam?!
Emeltem fel hangom s vártam a helyeslő bólintásokat, szavakat, s ezzel intve őket távozásra várom a fejleményeket, miközben egy alternatív megközelítési módról gondolkozom, aminek a jelen helyzetben lehet még sikere is lenne. De meg látjuk mit hoz a jövő és hogy merre is halad ez az álló háború.

A haditerv átadását egy idegesítő vendég zavarja meg. Egy madár repül a sátradba és kiutat keresve cikázik a feszítő kötelek, ponyvák és a berendezési tárgyak között. A tábornoknő, akit a katonáid zömének harcra készen tartásával bíztál meg, elhajol, mikor a feje mellett nem sokkal húzott el. Ahogy a démon belépett, a kis állatka végre a kijárat felé indul meg.
A hadsereged mozgásba lendül, a közeli erdőbe épp úgy indulnak őrök, mint a szokásos őrjáratoknál nagyobb csapatok portyázni, hogy elfogják az ellenség szemeit.

Apropó! Szemek. Egyik megbízható középtiszted remegő kézzel hozza be a Zevadar által megküldött új titkosszolgálati jelentéseket. Egy apróság nem hagyta nyugodni, ezért indulásnál kérte, hogy az összes elérhető dolog az asztalodon legyen ideérkezésedre.
Az emberek csapatait nem Astelath vezeti. Nini-Well városánál egy cirkuszi bemutató alatt a központ egyik tehetséges merénylője megmérgezte és meghalt. Észak-Bivaly végvárában van egy ügynök, ám a kilétéről az összes alosztály azt közölte, hogy nem tud információt.
Vagy rendszeren kívülről érkeznek a jelentések vagy valamilyen okból előled is titkolják.
-Fáwennel mennyire vagy jó viszonyban? -kérdezi a kéretlen testőröd, miután egyedül maradtatok. A kismadár egy közeli sátor tetején fészeknek kiváló helyet talált, ezért el is kezdte összehordani oda az apró gallyakat. Ha még él...

Az eligazítást egy váratlanabb vendég szakítja félbe, a káosz amit a madár okozott gyorsabban fejeződik be köszönhetően a fekete bőrt viselő elf tőrének ami egyenes az egyik tartó gerendához szögezi a már élettelen madarat. Amíg ezen problémát meg oldjuk az egyik kém találja meg a sátram bejáratát új információkat hozva.

Ezen információk picit elgondolkoztatnak a jelenlegi taktikámat illetően és egy kisebb gondolkodás után szólalok meg.
-Ami az őrjáratokat illeti, nappal csak meg figyelést végezzenek, éjszaka pedig takarítsanak és a nyomokat is tüntessék el. Változtattam meg a parancsot, amikor Malthael lépett be és a hozzá intézetet szavak befejeztével intettem a jelenlévőket távozásra. Majd Malthael tesz fel nekem egy érdekes kérdést mikor már csak ketten maradtunk bent. Elgondolkozom, nem igazán emlékszem milyen viszonyba is voltam az említett név viselőjével.
-Hm, inkább tekintettünk egymásra riválisként, bár ez nem állítana meg szerintem egyikünket se egy átmeneti szövetség kötésében ha erre gondoltál.
Közöltem azt ami először eszembe jut, majd újra elgondolkozom hogy vajon mire akar kilyukadni a démon ezzel, de jelen pillanatban jobban aggaszt a mostani hadjárat sikerességének a kérdése mint sem egy érdek szövetség az egyik fajtársammal még akkor is ha Fáwenről lenne szó.

Amikor a tőr áthalad az állat szívén, az halottan szegeződik fel. Ám nem jó a természetet szinte már az ágyba beengedni. Ebben a katonádnak teljesen igaza volt. És terved egyelőre így zavartalanul halad tovább.
Hamarosan az előőrsök visszatérnek egy nem túl meglepő hírrel. Kevés ember járkál a táboron kívül. De lombtündéből sincsen sok. Főként agyarasok. De azok nagyobb csapatokban. Messzire eltekeregnek, ám kérdés, megtámadják-e őket is?
Az erdőt pedig Malthael gyanakodva figyeli. Lassan indul meg az övéinek felkészítésere. Többször abba az irányba pillantva.

Ahogy kilépek a sátramból nem ért meg lepetésként az információ, viszont az agyarosoknak küldeni az embereim egyelőre nem vezetne máshoz mint veszteségekhez. Azt majd Malthael elintézi amikor eljön rá a megfelelő pillanat.
-Rendelje vissza egyenlőre a legtöbbjüket,
csak néhány meg figyelőt hagyjon kint, minden mozdulatukról tudni akarok.
Közöltem az új parancsot ahogy elindultam a táborban körbe nézni hogyan is haladunk, majd Malthaelre leszek figyelmes akinek viselkedésétől kiráz a hideg. Nem tudom miért de folyamatosan egy irányba tekinget ahogy végig masíroz a táboron egyenes a démonokhoz ahogy azt el is vártam tőle.

Ahogy haladok a  táborba, a tábornokasszony mellé lépve szólalok meg.
-Remélem minden rendben halad, viszont szükségem van magára, kérem kövesen.
Nem igazán vártam meg a válaszát, csak néhány a közeli sátoromnál álló katonáknak intek hogy kövessenek. Majd lassan haladok abba az irányba amit Malthael annyira kémlelt, nem igazán tudom mire számítsak így ahogy lépkedek lassan húzom elő a pallosom s védekezésre emelve azt lépdelek tovább. Meglátjuk mit találok, csak remélni tudom hogy közelebb hozhatja a győzelmemet.

A fő hadseregtől elváló kisebb alakulatokkal igen óvatosan bánsz és ez lehet a győzelmed kulcsa. Vagy a bukásod oka. Ezt még ebben a szakaszban a táborodban senki sem tudhatja. Ha vársz még az első jelentésekig, akkor hamar rájöhetsz az oughwariak furcsa taktikájára.
Az itteniek északkeleti szomszédaik közeli falvakat látogattak meg. Már a füst sem szállt fel az elhagyott házak maradékából. Ám ők érdeklődést mutattak még mindig iránta. A közeli mezőn talált egyikük egy szekeret, amit felborítottak és a kerekek vaspántját addig feszegették, míg le nem jött. A kifosztott házakat is átkutatták. Inkább tűnt a viselkedésük ekkor még guberálónak, mint valami hadsereg erősítésének.
Pár elhagyott települést átfésülve végül az út mellett haladva a következőhöz hirtelen egy ember lovagba botlottak. Szinte rajtaütésszerűen bújtak meg az út széli árokban és mikor a közelbe ért, körbevették. Heves beszélgetés vette kezdetét, melyet a távolról figyelő katonáid nem hallottak tisztán. Ám a páncélos lovas valamit nagyon magyarázott. Majd az egyik ork a buzogányával leterítette a hátasát. És ez után túlerővel egyszerűen kivégezték áldozatukat.
A paci sorsa az lett, hogy a helyszínen megsütötték és megették. A fickó minden értékét elvették, teljesen pucérra vetkőztették. És a közös ostromló tábor felé vették az irányt.

Az erdő viszont merész húzásnak bizonyult. Belépve ötven méter után az ágak elkezdenek közeledni felétek és hamar rájöhetsz, hogy az erdei elfeknek kedvező legjobb terepre küldted volna az őrszemeidet, akiknek a megindulását kellene szemmel tartaniuk. A növények és az állatok igen megbízható segítségük.
Ha a felderítés nem is bukik el esetleg emiatt, a döntő csatát biztosan nem itt kellene megvívni.

Ahogy a felderítők végig nézik a történteket úgy is indulnak meg vissza a táborba jelentést tenni. A parancs az számukra is parancs.

Azonban a táborból elinduló katonák élükön velem igen csak szorult helyzetbe sétálunk. Ahogy az első ágak felém indulnak a védelmemre emelt karddal egyszerűen hárítom az első támadást.
-Vissza!
Kiáltottam el a parancsot, remélhetőleg hogy a nem messze lévő táborban is hallani fogják. Így ha más nem is Malthael biztosan hamar a segítségre siet, elvégre köti őt a szerződés. Majd ahogy haladunk vissza felé adom ki az újabb utasításokat.
-Ahogy kiérünk innét, védekező alakzat!
-A Nyílt terepen könnyebb mészároljuk le őket!
Így hát nem volt más hátra mint elérni a táborunkat, avagy meg várni az ideje korán érkező erősítést és velük együtt ritkítani meg a támadóink számát. Majd ha ezt sikerült meg úszni ép bőrrel, újra gondolom a terveimet s ahogy ezzel meg vagyok tábornokomért küldettek.

Főhősnőnk egy kisebb csapattal igen rossz helyre keveredett, és úgy tűnt hosszú percekig, hogy a köréjük záródó növényekből nem lesz kiút. Fák és liánok fogják megfojtani. Ám a démon segítség hamarosan megérkezett és a köréd fonódó gallyakból szó szerint kitép.
A természet megváltozott és már jóval kevesebb intenzitással ostromol titeket. Majdnem minden igyekezetét Malthael köti le. Ha tovább menekültök, akkor őt hátra kell hagynotok gúzsba kötve. Ha viszont megpróbáljátok visszaadni a megmentést, akkor kockáztattok.
Más nem hallotta még meg a parancsodat, a pokoli légió és a sötét elf katonáid még javában zajos felkészülésükkel vannak elfoglalva.

Ahogy elhárítom az első felém nyúló ágat, a többi úgy tekeredik körém. Bár legrosszabb esetben ezek szorításának köszönhetően veszteném életem, de a következő pillanatban erős, túl ismerős kezeket kezdek érezni. Malthael erővel akar kiszabadítani, ennek következménye talán ugyanúgy végzetes lehet számomra mind az ágak szorítása. Ahogy a démon teljes erejével tép ki az egyre jobban szorító ágak markából, úgy érzem ahogy össze is nyomja a testemen lévő fémpácélt. A károk amiket ez okozott a testembe beláthatatlanok elsőnek, egy biztos a fájdalom lassan múlik ahogy a földre esek. Amilyen gyorsan csak tudom igyekszem le rángatni magamról a szinte haszna vehetetlen fémvértett.
-A pokol.. baszná meg,..
Káromkodtam el magam olyan hangosan ahogy csak tudtam, nem is beszélve arról hogy felső testem védetlenségéből fakadóan egyetlen rossz találat az ágaktól végzetesnek bizonyulhat.

Ahogy végül teljesen vissza térek a csata rögtönzött helyszínére a lassan az én sorsomra jutó fémkolosszusra pillantok, s hezitálás nélkül igyekszem őt kivágni az ágak szorításából. Ő sem habozik meg ragadni az alkalmat s fegyverét a kezébe ragadva kezdi kivágni a ránk támadó ágak forrását, szinte akadály mentesen. Így hát a démoni erősítés ami közben befut szinte azonnal követik parancsnokuk taktikáját és egy valódi erdő irtásba kezdenek. Pont olyan kegyetlenül végezve munkájukat ahogy azt a halandók elleni csatáikból meg szokhattam. Legalább ők állják a sarat valamennyire. Én magam igyekszem össze kaparni a meg maradt elfeket és vissza vonultatni őket ahogy újabb parancsok hangzanak el tőlem.
-Malthael, fedezzétek a vissza vonulásunkat, próbálj a sarkukban maradni, ezt csatát nem most és itt fogjuk meg hívni mást tervezek!
Ahogy elhangzott a parancs remélhetőleg a démonok és elfek hozzá igazodva indulnak meg vissza táborunk felé.

The member 'Uráldur' has done the following action : Szerencse, játék, kockázat

---

'Tízes' : 3

Az erősítés megérkezésének hála sikeresen jöttök ki a csapdából veszteség nélkül. Ellenséggel nem találkoztatok. A zöld lombok takarják, hogy vajon miért nem csaptak le a lombtündék akkor, mikor olyan sebezhetőek voltatok. Malthael-től valószínűleg nem kevés dünnyögést hallasz közben.
-Egy hírnök érkezett. -szalad oda egy fiatal újonc távolról kiabálva- Egy hírnök érkezett. Nincs aláírás és nem mondta meg, ki küldte. Azt írja, hogy "Ha gondolod, Észak-Bivaly erőit a saját céljaidra felhasználhatod. UTOLSÓ FIGYELMEZTETÉS EZ A VILÁGNAK.
* A közelben álló katonák jól hallották, amit mondott, miközben a kibontott borítékot tartja bal kezében lent, és feje felett lebegtet egy papírt. Amire valóban ez volt írva.
-Készülj! -hangzik el a tábor egy távoli pontjáról az ordítás- A zöldikék ostromhoz készülődnek. Csatára készen lenni!

Épp hogy csak sikerül kijutnom a csapdából erre egy kibaszott idióta úgy kürtöli szét a nekem küldött üzenetben le írtakat mint ha csak egy átlagos szerelmes levél lenne valami fülig szerelemes emberlovagtól. Ahogy oda érkezik a kezemben lévő pallos markolatán erősen össze szorul a kezem és ép csak egy lélegzet vétel választ el attól hogy levágjam mint egy kutyát.
-Ki adott parancsot arra hogy a nekem címzett levelet felbontsák?! -Megunták a rühes életüket, mert Malthael parancsnok szívesen segít ha ilyen problémájuk támadt volna!
Ahogy elkezdem le üvölteni a futár fejét tábornokom parancsot add a felkészülésre mert a kis király csapatai támadást intéznek.
-Ebben a kibaszott táborban mindenki elfejette hogy még is ki alatt szolgál?!
Török ki mérgemben ahogy viharos léptekkel indulok meg a hang irányába, remélve hogy valakit még is csak küldtek arra hogy engem is informáljanak a dolgok alakulásáról. Ha ez nem történik meg néhány előléptetésre érdemes katonát is találnom fog kelleni még hozzá gyorsan. Ahogy elérek a csatára készülő csapatokhoz adom ki az új parancsot.
-Várunk! -Hagyjuk őket játszadozni a nagy hódítót mielőtt bármit is teszünk. -Meg várjuk amíg mint két oldal elég embert veszít hogy felszámolhassuk őket! -Tábornok azonnal jelenen meg a sátramnál a részletes csata tervek miatt!
Ahogy haladok találva néhány dobozra felállva igyekszem kitűnni a tömegből, remélve hogy minden katonám még emlékszik arra ki is vagyok s miért is vannak ők itt. Ahogy végeztem elindulok a sátram felé Malthael oldalán, ideje lesz kitalálni a csata pontos részleteit, lehet ezúttal be kell érnem egy kisebb prédával is, meg látjuk hogyan alakulnak a dolgok.

Ahogy a sátramba érkezik a tábornok azonnal szólalok is meg.
-Remélem nem kell ecsetelnem hogy ha köze van a levél kibontásához tábornok azért a fejével fizet.
Nem igazán sikerült meg nyugodnom a felbontott levél miatt, s ha az erre engedélyt adó tiszt a kezemre jut biztosan lesz néhány előléptetés. Majd folytatom azzal kapcsolatban amiért itt vagyunk, a csatának a részleteivel.
-Várjanak egyelőre, csak megfigyelés alatt tartsák a csata teret, nem kapkodjuk el. -Majd ha mind a két fél felélte az emberei nagy részét s egyenlőbb esélyekkel szállhatunk szembe mint kettővel fogunk lecsapni.
Majd állok meg egy pillanatra és újra hely térképre nézek.
-Viszont jobban járunk ha a védekező erők azt hiszik hogy az ő segítségükre sietünk ha úgy adódna hogy vesztésre állnának. Egyszerűbb egyszerre egy fejet elválasztani, majd a csata után tárgyalhatunk velük, és ne feledje az erdei királyt minden áron élve akarom!
A parancs kivitelezésébe nem szólok bele, a tábornok tudja mit kell tennie és azt is hogy mi lesz ha bármelyik tisztem csalódást okoz a mai nap, ahogy elhagyja a sátort mély levegőt veszek és várom hogy meg érkezzenek a csatáról való hírek. Akár hogy is alakul, az elf király meg bánja hogy lehagyta a biztonságos erdőt.

A tiszted biztosít téged arról, hogy nem az ő keze volt a dologban. Ahogy egyetlen más társa sem vállalja magára a bakit. Mindenki úgy kezeli a helyzetet, hogy a levél hozója egy idióta.
-Csak azt hittem, hogy minden perc számít, mikor sietősen adta ide egy szolga a kezembe... -hangoznak az ifjú szavai.
* Gyorsan kellett döntened a sok újdonság között. Éppen csak túléltetek az erdőben és hirtelen a titokzatos üzenet és az ellenség várostromának híre is hirtelen jött. És hideg vérrel próbálod kivárni és előkészíteni a megfelelő pillanatot, mikor jól képzett katonáid és démon szövetségeseid harcértéke végre többet ér, mint elhullani egy vesztes csatában.
Ezen a napon nem te fekszel le vesztesként. A lombtündék megpróbálták a kőhajítók faltörése mellett egy kossal a kapu alá érkezni és betörni. Ám mielőtt odáig jutottak volna, a védők égő hordókból emeltek barikádot, amivel tolatásra kényszerítették a faltörőt. És ekkor jött a megálló gépre odabentről a nagy sziklák zápora, hogy száz hegyesfülűt hagyjanak végül a felek a csatamezőn vérben elterülve meghalni.

-Úgy tűnik, nem készültek fel a levél zabálók a vár bevételére. Hirtelen döntés lehetett a támadás. Az emberek és az orkok nem is nagyon figyelték a roham alakulását. Valószínűleg csak arra árnak, hogy a szövetségesük áttörjön és ők már a belső harcokhoz csatlakozzanak. -jegyezte meg este az egyik tiszted.

Ahogy szépen minden tiszt kihúzza magát a felelősség alól egyetlen ötlet jut eszembe de ezt majd akkor miután visszaérünk Zevadar biztonságába.
-Rendben van, akkor ezt máskor folytatjuk,
egyelőre egy csatát kellene meg nyernünk.
Közöltem már jóval nyugodtabban mint az előbb bár idegességem még mindig nyilván való akárkinek. Majd ahogy várom a helyzet alakulását lassan ránk sötétedik és az ostromlók inkább rohantak a vesztükbe mintsem össze dolgozva rontsanak át a falakon. Idióták, az már biztos hogy senki nem rendelkezik tapasztalt katonai vezetővel. Majd lassan magam is vettek egy pillantást a csatatérre, ahogy egyik parancsnokom mellé állok.
-Idióták, de hát nem is várhatunk mást,
se a tündék, se az orkok nem rendelkeznek normális hadtesttel. -Míg az emberektől mást vártam volna, de a látottakból kétlem hogy bármilyen tapasztalt vezetőt küldtek volna hogy össze fogja ezt az érdekes bagázst.
Közöltem a levont lassan már látható tényeket a csatáról és az abban ostromló szerepét betöltök hülyeségét. Majd átgondolom a dolgokat igazán, egy percre el is hallgatok majd parancsnokomra tekintek.
-Szóljon a tábornokasszonynak, készítse fel a lovasokat, eljött a mi időnk hogy kijavítsuk az ostromlók hibáját.
Ahogy közöltem hirtelen jött új tervem első gondolatát, magam is csatlakozom a felgyülekezett harcosokhoz és magam adom ki a teljes parancsot. Ez lesz az egyetlen esélyem ha élve akarom a királyt, szóval nem hibázhatok.
-Figyelem, eljött a mi időnk! -A lovasok a tábornokasszony vezetésével elterelik az ostromlók és védők figyelmét a valódi csatájukról amíg a gyalogság az ezredes és a démoni légió támogatásával a Zöldikék sorain kezd el utat vágni maguknak. -Ügyeljenek arra hogy a védők bármilyen támadására! -Malthael, te pedig néhány embereddel velem tartasz, mi személyesen megyünk az Erdeiek királyért! -Előre, Zevadar dicsőségért támadás!
Adtam ki a gyorsan ütemezett parancsokat, és reméltem hogy jó döntéseket hoztam. Egyetlen hiba most és lehet az életemmel fizetek. Arról nem is beszélve hogy az erdei királynak sajnos bőségesen akad ideje teli gatyával sírva rohanni vissza az erdeje biztonságába. Ahogy haladunk és felkészülünk a várt pillanatra Malthaelel és néhány démoni katonájával még egyetlen dolgot közlök a hatalmas démoni parancsnokkal.
-Nem érdekelnek a király védői, de őt magát élve akarom s ha lehet néhány katonai vezetőjét is fogjátok el. -De a legfontosabb hogy a királyt fogjátok el, holtan semmi haszna számunkra!
Ahogy igyekszem felhívni a démoni lények figyelmét arra  hogy miért is vagyunk itt pontosan a lovasság már bőségesen meg indult, mögöttük a gyalogsággal csak is arra a pillanatra várunk amikor a káosz teljesen eluralkodik és a meglepetés teljes erejével tudjuk elérni a célom. Zevadar dicsősége oltalmazza most a csapataimat.

Úgy tűnik számodra, hogy az ellenség nem ellenfél. És kár is vesztegetni rájuk több időt. A száz awyrisi halálával talán már meggyengült a több tízezres tömeg. És főként a szövetségesek nem dolgoznak együtt a szekta ellen. Még csak el sem gondolkodol azon, hogy vajon mire várnak.
Buzdító beszédedet tartod, miközben már a nő élőholt hátasokon vágtat előre. Az elterelő csapat épp csak megmutatja magát a tábornak és már vonul is elfelé. Tőletek minél távolabb csalogatva őket.
Ám ha azt vártad, hogy a rengeteg gyalogos majd utánuk özönlik, akkor kútba esett ez a terved. Csupán a lovagok népes csapata pattant nyeregbe, hogy üldözőbe vegye őket. Könnyedén tartják a távolságot mindaddig, amíg előttük egy kisebb ligetből vagy száz farkasháton lovagló ork nem vág ki eléjük, és meglepetést kihasználva pont azokra támad, akik ott akartak egérutat nyerni. Pár tucat jól képzett katonádat lerántják a nyergükből és marcangolják, ám nem tudni mit fog lépni ekkor  tábornokasszony.
Az ellenség színe-java még mindig a vár alatt van. És pusztán a te csapatodnak valami briliánsat kellene alkotnia ahhoz, hogy győzzenek ellenük.

Ahogy előre halad a csata lassan szinte páholyból nézhetem végig ahogyan rá jövök arra hogy elkapkodtam a lépéseket, de hát már nincs vissza út. Ahogy a gyalogosok össze csapását nézem egyértelmű hogy nálunk van az előny míg a démonok alkotta első vonalaik ki tartanak. Majd lassan Elindulok én is előre, egyenes az ellenség remélhetőleg kevés létszámával bíró táborába. Persze ezúttal engedem hogy Malthael ki élvezze a lesből támadást és saját katonái oldalán biztosítson nekem utat a király sátorig. Ahogy elérek oda két a védelmemet biztosító démon lép be elsőnek majd csak utánuk én.
-Üdvözletem felség, remélem nem rontottam el semmit, ha megbocsájt azon kéréssel fordulnék önhöz hogy tegye le a fegyvert s a csapatinak is adja ezt a parancsot.
Bár nem tudom mennyire leszek fölényes helyzetbe, de egy próbát meg ért elvesztegetni még ennyi időt. Ha viszont nem leges a válasz a két démon igen könnyedén fel tudja venni a királlyal a harcot és biztosítani nekem egy tökéletes alkalmat arra hogy kiüssem az elfikét. Ha ez történik azonnal felkapatom az egyik démonnal és ki adom a vissza vonulási parancsot.

Eközben a Gyalogosok remélhetőleg sikeresen felül kerekedtek az ellenségen és abban is reménykedek hogy a védők az én katonáim segítségére lesznek, ha nem akkor a vezető tisztek lassan ahogy meg látják a csapatom vissza vonulni ők is így tesznek. Remélem a legjobbakat minden egyesre.

Na de tábornokom helyzete már kevésbé fényes és ezt ő sem tudja megoldani egy maga így akiket tud tovább hajt s igyekszik lehagyni minden üldözőjüket ahogy csak bírják, remélve hogy sikeresen meg tudnak szökni előlük és biztonságba tudnak újra csatlakozni hozzám. Most leginkább a szerencsére hagyatkozhatnak mintsem bármi másra.

Ha minden csapatom vissza vonul és a tervem is sikeres akkor ugyan ilyen gyorsasággal igyekszem elhagyatni velük az ellenségtől hemzsegő területet és vissza indulni Zevadárba. Ha viszont bármely ellenfél velük együtt érkezne a védekezésre felkészített találkozási ponton igyekszünk őket lemészárolni mindennel amink van.

A támadásod első szakasza igen rosszul sikerült, de te bízol abban, hogy ez jó jel arra, hogy már csak felfelé vezet az út. A hadvezérasszony jól átlátja, hogy nincs idő a bajba jutott katonáinak segíteni. Farkas agyarak marcangolják szét őket.
A gyalogságot személyesen indítod meg és Malthael a lesből támadást választja. Még akkor is, ha előző nap épp a lombtündék irányította fák fogságából kellett magatokat kihúzni, tehát számítottak már a jelenlétetekre.
Az ostromlók tábora hamar mozgásba lendül. Sokadjára szembesülsz vele, hogy az egymást nem kedvelő három faj egy másodperc alatt képes összezárni a közös zevadari fenyegetéssel szemben. Miközben egy emberi végvár ostrománál magukra hagyták az erdei elf királyt, az orkok igyekeznek elvágni egyik oldalról érkezve a célpontod felé vezető utat. Hatalmas üvöltés hallatszik mindenki torkából, és katonáid sora megremeg. Szó szerint orkánként söpör végig rajtuk a hangár.
Bal szárnyad felől több ezer páncélos gyalogos érkezik az awyrisiak megsegítésere. Kevésbé félelmetes az agyarasok dühödt rátok rohanásánál, de még így sem figyelmen kívül hagyható tényező.
Középen, ahol a démonok próbálnak utat törni szintén bátor katonák szálnak szembe a Pokol szörnyetegeivel. Most még testőröd nem tudott utat nyitni, így hátul szemlélődve van időd átnézni a terepet. A vár védői nem értesültek semmilyen tervedről vagy szándékodról, így a falakról nézik a csatározásaitokat, ahogy a túlerővel szemben megpróbálsz valamit alkotni. Ők máris nyertesnek érzik magukat, hiszen mind két oldalon sokan elhullottak, de aggódva figyelik az eseményeket, nehogy egy még félelmetesebb ellenféllel találják szembe magukat megmenekülésük után, a Sötét Tömeggel.
Továbbra sem tudni, hogy ki és miért küldte neked az üzenetet... Ki a bent rejtőzködő informátorotok... Az emberek várakban és ostromokban járatosabb serege miért nem csatlakozott az erdei elf próbálkozáshoz... És az előzmények megannyi aspektusát homály lengi körül még.

Az üzenet hallatán amit a fáktól kaptam kissé fellelkesültem. Rögtön elmondtam, továbbítottam mindent a királynak. Abban bíztam, hogy van olyan bölcs, hogy hallott már valamit ezekről az összetevőkről és így a segítségére tudtam lenni valamennyire, ha eddig még a valagamat is vakarásztam. A társaimtól és a többi segítőnktől is megkérdeztem a dolgot. Ha nem is jutottam értékes információhoz csak közöltem velük. Elmondtam még mit láttam madártávlatból de lehet ezt ők is tudták már régi cimbimtől.
Miután ezzel a körrel meg is voltam az alagutat akartam felderíteni körbejárni óvatosan érdeklődni a fáktól hol lehet az alagút ahol Viridiel elhagyta ezt a darázsfészket.

-Őszinte leszek, ugyan úgy tudtam róla, mint ahogy neked elég gyorsan elárulták. Ám elég jó oka kell legyen annak, hogy Viridiel nem mondta el nekünk. És ezt tiszteletben tartjuk. És hallgattak róla a fák is.
Egy embernővel együtt jött ki a már ostromgyűrűbe fogott városból. Valami kapitány. Talán tőle kérdezd, ha nagyon szeretnél utána menni! De Turion fiával együtt ő is elhagyta a tábort már nagyon régen.
* Madártávlatból ők is megnézték már, természetesen. Ám áttörést még nem értek el. A vár gyenge pontjára nem derült fény. És ez igen csak elhúzta az ostromot. Ám ahogy körbejárod a környéket az alagút után kutatva, hirtelen egy furcsa csapatra leszel figyelmes. Több ezer self szalad az ostromlók tábora felé. Nem tévedés, a zevadariak megtámadták a királyod, az ember uralkodó és az orkok egyesült seregét. Egy külön seregre való démon halad a seregük élén.
Tőled nem messze éjtündék lovagolnak visszafelé. És egy liget mellett elhaladva farkas háton lovagló orkok törnek ki rájuk, vagy egy tucatnyit lerántva a nyeregből a földre. A többiek folytatják láthatóan a menekülést az őket üldöző ember lovagok elől.
A sötét elfek gyalogsága egyenesen az awyrisiak táborának közepét célozták meg a rohamukkal.

/Bocsi a gyors váltásért, csak közben a másik vonalon is haladtak előre az események. /

Ahogy egy pillanatnyi de annál fontosabb pillantást tudok vetni a jelenlegi helyzetre azonnal a következő fázisba lép a tervem. Hatalmas sereg mozgósította magát hogy ellenünk felvegyék a versenyt, ha pedig most kivonjuk magunkat az várat védő erők kezére játszottuk az egyesült haderők hatalmas részét. Tökéletes alkalom adódott egy átmeneti szövetség megkötésére ahogy a vár irányába tekintek.
-Most! -Utánam!
Hallatszik a csapatokon át ívelő, ellenmondást nem tűrő parancs. Ahogy gyalogosaim és démoni szövetségeseink az ellenség közepén tartják magukat újabb parancsra lesznek figyelmesek.
-Zárt sorokkal hátra menet indul! -Ne engedjétek át őket! -Lándzsákat előre tarts, pajzs falat eléjük nyársalják fel magukat a vakmerők!
Az új parancs bizonyára meg lepte a legtöbb katonám hiába, a parancsra mint a precíz gépezet részei léptek működésbe és alkották meg a védelem első és második sorát. Ahogy arra lehetőségem adódik a vár felé indulva elsőként reméltem hogy a védők kapnak az alkalmon és a támadó csapatok eliminálására támadást indítanak, még ha velük együtt az én embereim, Malthael és katonái, sőt jó magam is áldozat lehetünk ennek a rögtönzött tervemnek. Remélhettem csupán hogy a várat védők össze játszanak velem és az én csapataim menedékre lelhetnek a vár fala alatt míg közös ellenségünk erőinek nagy része halálába rohan.

Akár hogy is ha a fentiek történnek meg várva a támadó fél lépését ragadom meg az alkalmat és indítom meg Malthaelt valódi feladata az Erdei elf király élve elfogására, ha pedig tévedtem és mi magunk is tűz alá kerülünk akkor az örök nyugalom, békesség várja katonáimat.

Eközben ahogy tábornokom a vissza vonulását igyekszik immáron a mi irányunkba végre hajtani ezzel is újabb lehetőséget nyújtva a vár védőinek a közös ellenségünk meg tizedelésére ők amilyen gyorsan eltűntek az előbb olyan gyorsan törnek be és segítik az első vonalaink védelmét.

(Elnézést kérek az inaktivitás miatt, tanulmányok, munkakeresés, és csak úgy az élet is más utakat mutatott nekem)

Ahogy a hadvezér végig tekint csatarendjén, jól láthatja a közelgő bukást. A sorok megtörtek és a fényes győzelemnek megálmodott roham csúfos vereséggel fenyeget. Mivel tudatosan középre mozgósította minden erőit, a szárnyakon egyre jobban felfejlődtek a lombtündék segítségére érkező orkok jobbról, míg az emberek balról.
Démon és sötét elf egyaránt hullott, mikor elhangzott a hátrálva védekezés parancsa. De kinek milyen fegyverei is voltak pontosan?
Az erdei elfek főként nyílzáporral próbálják megtörni a nyomást magukon, első sorokban állók viszont félre téve ezt a fegyvert kevés lándzsával és inkább kardokkal veszik fel  küzdelmet. Téli időszakban természet mágiájukból csak kevésre futja. Több kellemetlenséget okozott az erdőben, mikor majdnem odavesztetek. Ám azért még így sem kell teljesen félre tenni ezt a segítségüket, néha elbuknak katonáid egy-egy csapdában és a föld is itt-ott megremeg alattuk. Alia távolról figyeli az eseményeket tigriséről.
Oughwar vad erői nem sokat foglalkoznak a renddel. Hatalmas ordítással vetették rá magukat gyűlölt szomszédaikra, kiktől nem egy gyilkos támadást elszenvedtek. Az orkánná erősödő hangjukba mintha szikár hegyekben bujkáló szellemeik haragja bujkál, már a hátrálás utasítása előtt olyan erős ellenszéllé erősödött, hogy az oldalszárnyadon harcolók nem tudtak előre menni, lábukat megvetve próbálnak talpon maradni. A legtöbben bőrpáncél van, de mostanában követel utat magának egy lassan haladó törzs. Feltűnik neked óriási vagyont érő törpe páncéljaik tömött fala és a bányász nép által készített pusztító erejű fegyvereik. Azt hinné a self, hogy csak egy-két világlátott agyaras tud ilyen felszerelést megszerezni portyában és kalandokban gazdag élete során.
Az emberek felől rengeteg tűzgolyó érkezik és nem egy pici, pár méter átmérőjű tornádó tölcsér kuszálja össze fegyvereseid védvonalait. Bár vannak erről is nyílpuskások, akik gyilkos kereszttüzet zúdítanak az ork oldal vadászijaival összejátszva két oldalról (és zöldike testvéreitek szemből), de a páncélos gyalogság még nem tudta ezt jelentős előrenyomulásra váltani a már sokat emlegetett parancs kiadásáig sem. Jól elkülönülő csapataik harci alakzatban lépeget előre, ám az első fázisban kevés lekaszabolt katonádat kevés veszteségükkel ellensúlyozták.

Ahogy a második fázisba léptek, a veszteségeitek hamar normalizálódik. A hátrálás ellenére a szárnyak bekerítése folytatódik, ám legalább lelassul. Lovasaid úgy tűnik még mindig távol vannak és az emberek lovagjai elől színlelnek menekülést. Ezzel persze őket is kivonva az itteni eseményekből.
A fém kolosszus az első vonalban küzd. Pokoli légiója kedvelt céltáblája mind három faj íjászainak, hiszen őket okolják a ti gonoszságaitokért és undorodnak abnormális létüktől is. Ám ennek ellenére nem olyan könnyű megölni őket. Ám felettük átpillantva két dolgot látsz meg. Az egyik a hadjárat fő célpontja. Az erdei elf király nem a sátrában vagy annak környezetében tartózkodik, hanem parancsokat üvöltve hadseregének valamiért az emberek felé halad lassan. A másik pedig a fából épített gigászi ostromgépek sora. Nem sok van belőlük, három darab ostromtorony, öt katapult és egy faltörő kos.
Lassan, mintha ráérnének, nyílik Észak-Bivaly kapuja és a mindent eldöntő lovasroham helyett nehézgyalogság jön elő, lassan széthúzva arcvonalukat.


/Yuban/


Ork hősünknek volt elég ideje gondolkodnia magánéletén is a vérfürdő első perceiben. Hawrok most sem sietett az első sorokba, ahogy Braslov bevételénél sem. Komótosan haladt a nagy horda közepén súlyos páncélokba bújt embereivel körbe véve. Ám az itteni szárnyon ahogy elnyúlt az arcvonal, a központi mag is megérkezik a zevadariakhoz.
Tizenöt perce volt elmélkedni Braslov második, majd harmadik bevételén, a törpék földjén kudarccal végződő hadjáratról, felesége kiszabadításáról a bányából és az ő raboskodásáról. Meg persze saját maga kiszabadulásáról és hazatértéről! Az utolsó csatájában szerzett rabszolganő védence egyre jobban megkedvelte az ide vezető úton, miután rájött, hogy micsoda bátor kiállás volt egy őt mágiára dobni akaró törzsfőnök ellen, mikor megvédte.
Nem időrendben, de ezek történtek vele azóta, amióta nem sikerült megszereznie Yrch törzsfőnöki címét. Marukot tőle balra száz méterre láthatja is. Ő előre sietett és most is folyamatosan húzódik az ellenség hátába. Három méteres alakjával ő is fajtársai fölé tornyosul. A második sorból a fejek felett átnyúlva küzd raydaniak kovácsolta pallosával, az álboszorkány rabszolganője által leboltolt réz karvédőjével és persze a csatákban soha otthon nem hagyott -bűzlő- troll bőrpáncéljában, melyet még te csináltál neki.
Ám a Kőzabálók lassan bekapcsolódnak a csatában és neked egy self nőstény jut első ellenfelül. Ostora végén öntött acél kígyófej díszeleg, ezzel kapja el a tímár szokásos fejszéjét és rántja meg. A fém vég rátekeredett a bőrszíjra és igen nehéz lenne kibogozni ezek után.

Nagy a kavarodás a Kőzabálók előtt, jóformán alig lehet kivenni ki kivel van, főleg, hogy azt is észben kell tartani, hogy a tündék, mármint a pitypangzabállók most a szövetségeseink és nem kell zsigerből lecsapni az elsőnek a fejét, ha felbukkan egy előttünk.
Hawrok nem az a kapkodós típus és most sem rohan a csata hevébe, mint ahogy az az agyatlan barom, Maruk, akinek láttán mélyről jövő morgás hagyja el a torkomat és megszorul a csatafejszém nyelén a kezem, mintha a nyaka lenne a markomban.
De ha lassan is, azért hamarosan mégis csak ellenségek keverednek elénk, ami már azért épp ideje, mert a harci hév kezd vörös posztót vonni a szemem elé.
Ezért aztán elég morcosan rántom visszafelé a fejsze nyelére tekeredett ostorszíjat és vicsorgok a sötétbőrű némberre, aki végzetére az utamba került.
- Azt hiszem nem vagyunk egy súlycsoportban szivi. – szólalok meg rekedt hörrenéssel, hiszen rángathatja ugyan az a vékony kis alkalmatosságot, mert egyrészt én aztán ki nem engedem a fegyverem a kezemből, másrészt megfeszített izmaim jól működő olajozottsággal feszülnek ellen és ha csak nincs acélba ágyazva a lába, akkor a fizika törvényeinek engedve igen csak nagy lendülettel repül majd felém és én az öklömmel várom.

A vár felé haladva igen csak lassan de haladtunk, nem tetszett amerre a csata haladt, az meg végkép hogy első látásra kereszt tűzbe kerültünk. Ahogy lassan az ellenségeimen pásztázik végig a tekintetem egy lehetséges vissza vonulási utat keresve a Zöldikék királya csapatai élén indul meg az emberek felé. Valami biztosan félre csúszott a megbeszélt tervekhez képest, de ennek kiderítésére jelenleg egy szempillantási időm sincs ahogy egy a zöldikék nyila a fejem mellet halad el. Majd egy másik egyenesen élőholt hátasomba fúródik, rohadt nagy mázlim hogy az élőholt fájdalmat már nem érezve halad tovább a vár felé.

Igen, a vár. Picsába is vele és minden védőjével, legalább is ezzel a gondolattal nézek szembe a lassan kinyíló kapuval és azon ki özönlött nehéz gyalogsággal. Persze hogy még ha saját pusztulásukkal is néznek farkas szemet egy egyesített és jóval nagyobb sereggel szemben az irántuk érzett gyűlölet talán a végét jelenti mint nekem, mint a teljes hadtestemnek. Lassan séta lépésben haladok a várból érkezők felé egyetlen hangos kérdést feltéve.
-Segítenek?
Nem voltam túl előnyös helyzetben hogy erődemonstrálással jussak be a várba és azzal együtt engedjem be a közösnek mondható ellenségünk. Várom a választ ahogy végül hátra tekintve pattanok le lovamról és állok be a védők soraiba magam segíteni. Ha eközben elkapom az úgy remélt igenlő választ meg indítom minden meg maradt emberem a várba. Egyelőre nem tudnánk semmi mást csinálni.