Úgy néz ki, hogy a tiszt tényleg a segítségünkre szorul és nem csak egy piszkos trükkel akartak idecsalni minket, hogy aztán ránk kenjenek valamit.
Mikor kiderül, hogy milyen veszélyes alakok ólálkodnak a városban, nem habozok a tettek mezejére lépni, hogy megszüntessük, ha már Robert ennyire aggódik miatta és ő is hajlandó minden elkövetni ennek érdekében.
Szótlanul ballagok a férfiak után a pincébe, ahol a hűvös jól tartósíthatja a holtakat, miközben a tiszt tovább faggatózik arról, hogy láttuk az áldozatot a boszorkánynak öltözött nőcskével.
Már felhívnám a figyelmét, hogy egyelőre nem is láttuk a hullát, így nehéz lenne megmondani, mikor a mágus már válaszol rá, így én befogom a szám.
Először a látványra kikerekedik a szemem, mert nem tudtam ki a hulla, az aki fekszik, vagy aki fülé hajol, de aztán ez ki is megy a fejemből, mert felpörögnek az események.
A tiszt kiabálni kezd, méghozzá arról, amire eddig igyekezett Robert felhívni a figyelmet, de azt hiszem már késő bánat,
- Hát nem hiszem, hogy ez épp ezt bizonyítaná, de…..
Nem vitatkozom a mágussal. Máskor valószínűleg elküldeném a francba, mert nem futnék el, de most azon kívül, hogy nem ismerem ezt a lényt, a lányom elsőbbséget élvez, még akkor is, ha a medál, amit Robert adott neki, talán megvédené.
Visszafordulok, hogy Izulda-t biztos távolságba vigyem.

/Lis és Robert/


A tiszt még a folyosón felvetette:
-Miért gondolja azt, hogy minden vámpír zseni? Miért nem lehet simán csak nem gondolt bele, mennyire egyértelmű a pasi felszedése és a halála?
* Emiatt Lisbeth nem is tudott már válaszolni, beléfojtották a szót. De mivel Robertünk elmondott többet is eddig, mint amennyit ő ezekről a lényekről tudott, ezért nem is akart. Odabent pedig hamarosan felgyorsultak az események, bár a doki kutakodása alatt még volt idő esetleg válaszolni.
Ám amikor feltámadott a halott, akkor már mindenki elkezdett mozogni. A mágus villámot lőtt ki és nem is minden eredmény nélkül. Az evés megszakadt, az őrült doki pedig Lisbeth felé négykézláb mászott véres nyakkal. Ahogy a főhősnőnk a gyerekére gondolt és lenézett rá, akkor vette csak észre, hogy az élőholt jelző medál már eddig is jelzett.
Jania az ostorral a kábult szörny felé csapott, de az utolsó pillanatban egy szemvillanás alatt elhajolt. Ésszel szinte alig felfoghatóan gyorsan mozog. És ez alatt a kristálygömb jelez, hogy valamit mondani szeretne. Amely ügye a tér-idő varázslónál van.
A szomszéd szobából, melynek ajtaján rácsok voltak idefelé jövet egy ismerős női énekhang hallatszik fel.
-Mikor letértem az útról, pontosan tudtam, hogy ahová lépek, ott nem nő virág. Néztem jobbra-balra és a lidérc fény kicsalta a szememből a lámpavilág-romantikát. Tök sötét lett minden, szakatt ingem gallérját felhajtom, megrázom magam, megyek tovább, senki sincsen viharon túl-szélcsenden innen.
Aztán neki láttam újra, pokoli zsákmánnyal a zsebemben, átgondoltam, hogy lesz a folytatás...

Robert


A mocsok túlélte az első támadásokat, de ezt már nem fogja. Talán azért is tudjuk sarokba szorítani mert alig jutott vérhez, és az áldozata még él. Viszont perpill nem több egy vadállatnál, egy hiperaktív vérszomjas szupersebeségre képes vadállat. Az sem kevésbé zavaró hogy most izzik az a nyavajás. De nincs időm rá most.
-Most lett belőled elegem- A vámpír sebessége túl gyors nekik, nekem kevésbé de lassan kezdek aggasztóan erőtlen lenni. Egy telekinetikus lökéssel ami kihagyja az enyémeket meg a katonát, bár őt lehet dettó falhoz kéne szögezni. A vámpírral egyűtt a jó doki is repűl, nos utálom a dokikat, majdnem jobban mint a vámpírokat. Ez van pereljen be, de örűljön hogy még él a hűlye. A vámpír a falon én meg épp karó után matatok.
-Valaki fejezze le végre addig nem lesz nyugtunk és a jó doki is fel dobja a talpát. Mozgás nem tudom meddig tarthatom fogva ezt a dögöt.
Mesélő csináljon egy kis refresht a gömb Lisbethnél van mikior a faluban voltunk vissza adtam neki.

Nem érdekel a véres nyakú doki, engem csak a lányom érdekel, akinek csak most fedezem fel, hogy a nyakában halvány fénnyel dereng a mágus által adott medál.
Most már hittem benne és meg is fogadtam, hogy jobban figyelek majd a jelekre.
Hallom a közdelem hangjait, majd Robert magabiztos szavait, akiről példát vehetnék, mert az én gyomrom nagyon is érezte, hogy ideges vagyok, bár nem magam féltettem egy percig sem.
Tovább hátrálok, miközben önkéntelen mozdulattal átveszem a felém nyújtott gömböt, amire most nem is figyelek, amíg meg nem hallom a bárd ismerős hangját, aki most is énekelni kezd, mintha semmi sem tudná kizökkenteni a szerepéből.
Megállok a cellájánál, jó pár lépés távolságra és dühösen rákiáltok.
- Te vagy ennek az oka? Te vagy az a vámpír? Állítsd meg!
A gömb oly annyira izzik szinte, hogy muszáj megnéznem, ezért leveszem a nőtől a szemem és rápillantok.

/Robert és Lis/


Hősnőnk nem túl hősiesen a szobából is kihátrált és a folyosón megállt a dalnok cellája előtt. A rácsos ablakon keresztül azt láthatja, hogy a kis csaj a szoba közepén áll és énekel. Ahogy rászól, hogy fékezze meg ezt az őrületet, egy halálsikoly kíséretében az iménti boncteremből megszűnik a fenyegető zaj és minden megnyugszik a fülei szerint.
-Én? -kérdezi szinte álmából ébredve a fogoly- Már mondtam, hogy csak egy darabot adtunk elő a vámpírokról. Valamelyik őrült meg annak képzeli magát és szabadon rohangál, miközben én nem csináltam semmit.
* Visszanéz az előző irányba és arcáról Lisbeth leolvashatja, hogy valaki van ott. Ha közelebb mer lépni az ajtóhoz és oldalról besandít, akkor egy nem túl kedves arcú katonát láthat a falnak dőlve. Mintha csak egy másik kihallgatást zavartál volna meg.


De mielőtt a gömb üzenetét megnéznénk, tisztáznunk kell mágusunk balszerencsés sorsát. Láthatatlan erők segítségével kapja föl a két embert -ha annak lehet ezeket nevezni- és hiába kapálóznak a falnak szögezve a levegőben. Nincs mibe megkapaszkodniuk. És végül a doki elővesz egy szikét viseltes ruházata rejtekéből és beledöfi egyenesen a mellette fogságba esett új vámpír szívébe. Az egy szörnyű hang kíséretében kimúlni látszik. És gyorsan elkezdi a kis pengével lefűrészelni a nyakáról a fejet.
-A teteme az enyém lesz. Vissza nem térő alkalom, hogy kísérletezzek rajta.

* Miközben itt túljutottunk az életveszélyen, az egykori álboszorkány szemei egy újabb történetre szegeződnek. Ismét csak Aligátor lovagol a barlang felé gyanútlanul. Meglátja a szájánál a sárkányt. Azonnal összekapja magát harckészültségbe és már rohamozik is. Ugyan azok a képsorok, mint amiről mesélt is már Lobeltünk.

Robert

A doki most komolyan szikével esett neki a vámpírnak? Hát tollas az én hátam vagy mi? Intek a vadászomnak fejeze le de gyorsan mert érzésem szerint van még egy vámpír. A dokit szívesen megőlném, de sajnos csak egy balfasz ember aki tulélt egy vámpír támadást. A mázlija hogy ennyibe nem hal bele, és a villám terápia még ki is égette a sebét. Imádkozzunk hogy ne legyen még egy vámpír a környéken. Amint lefejezik megszüntetem a varázst és a fejért sétálok, felveszem és a táskámba ejtem.
-Nem ígértem semmit és nem akarok vámpírt látni sehol soha többé. Ezt elviszem mert még ostobaságot tennél. Ha a doki gizdulna csapd le- nézek az orkra majd a döbbent katona mellett kisétálunk.-A következőért már pénzt kérek, szóval hívjanak ha feltűnne még egy. Menjünk Lisbeth után szereti vonzani a bajt.
Lisbeth után sietünk, és kedvenc énekesnőnkél kötünk ki. Lisbeth épp látomás falván túrázik így a szemem a medálon pihen meg ami már talán nem izzik. Ha igen akkor a cellára egy élet érzékelése varázslatot szórok, bár csak a bártündért látom aki nos extrém pocsék nótákat ismer, és javarészt nem evilágiakat. Bármit állít is a mesélő ezen számok tuti nem Neminra himnuszok, akkor se ha a fejére áll

Most vagy megzavartam, vagy jobban hatással vagyok az emberekre mint számítottam rá, a lényeg az, hogy a nő rám figyelt és a boncteremben elhallgattak a förtelmes hangok. Reméltem, hogy nem azért mert mindenki halott.
Ahogy visszakérdezett a „vérkirálynő”, abból azt szűrtem le, hogy valamiféle transzban volt és most tért magához.
- Akkor nagyon nagy pechetek van és minden ellenetek esküdött, hiszen pont most szűnt meg a vérontás mellettünk, ahogy rám figyeltél. – jegyeztem meg enyhe gúnnyal a hangomban.
A szeme villanását követve úgy helyezkedem, hogy a cellája másik részét is lássam és ott egy katonát pillantok meg.
- Hát te? Mit csinálsz ott?
Azt nehezen tudom elképzelni, hogy miközben a csaj ott énekelgetett a férfi csak úgy hallgatta és akkor sem szólt közbe, amikor én rászóltam.
Abban sem voltam biztos, hogy egyáltalán magánál van.
A kristály egy kis időre elvonja a figyelmem és zaklatottan meredek a képre, ami hasonló dolgot mutat, mint amit a templom falán láttunk, csak most mozgásban.
- Megint mutatja Aligátort, vagyis az ősét és a sárkányt. – nyújtom a megjelenő mágus felé. – És a cellában a nővel van egy őr is és a nő transzban volt, amíg meg nem zavartam, akkor maradt abba a benti üvöltözés. – teszem hozzá, hogy tudja mi a helyzet, bár a nála lévő fej elég sokat mondó, nem is tudom miért nem érzem magam rosszul, de teljesen jól vagyok.

/vámpírvadászaink/


Rexxan vadásznője hamar lefejezi a vérszívót. És a doki megkönnyebbül, mikor lába ismét talajt ér. A tiszt igen csak csodálkozik, amikor a következőért pénzt kérsz. Ezt ugyan miért mondtad? Ez a város nem elmebeteg, csak sokan vannak az egy isten követői, akik utálják a kisebbséget. A vámpírok -ha vannak többen- most írták fel magukat a nem-többség listájára. Eddig bánta a fene, hogy ki mit eszik! Meg mivel itta le magát tegnap éjszaka!
Ahogy kisétálsz a folyosóra, látod a gömböt újra aktívan. Ám tapasztalataid miatt jóval többet állapítasz meg, mint az, aki a kezében tartja. Ezúttal nem kapcsolódik a varázsláshoz idő módosító tényező. Nem a Múltat vagy az eljövendőt mutatja, hanem élő adásban kapcsolta... hogyan buktad el épp most a sárkány papjává válásodat istened halálával. Aligátor megsarkantyúzta a lovát és halálos sebet ejtett a szárnyas gyíkon. Ám annyi ereje még volt ébredés után, hogy kilökje őt a nyeregből karmai csapásával és magatehetetlenül feküdt a páncélos végvári vitéz a földön.
Ám ne szaladjunk ennyire előre! Sokkal fontosabb számodra, hogy rájöttél miért és hogyan alakult így. Egy ismeretlen, eddig nem tapasztalt istenség avatkozhatott közbe, mert egy nagyon erős varázslatot semlegesít éppen. Annyi szellemi energiába kerülne neked is, hogy az elméd nem is bírná el, ha egyszerre megkapnád. Ám a gömb össze van kapcsolva nem csak a gyerekkel és a vele szimpatikus viszonyban állókkal, hanem egy érdekes szegmensen keresztül Szakrálissal is. Most értetted meg, miről szól az egész.
Egy isten ezt előre kitervelte. Ám ez a csodálatos lény eddig talán sosem látott erőket mozgat meg állandóan az idő szövetében. Anélkül, hogy tudott volna róla, egy automatikus védelem megalkotta a jós gömböt és ti lettetek volna az ő megmentő hősei.

Ismét új kép, szintén a jelen. Aligátor jól ismert csapata lovagol nélküle úttalan utakon és közben egy dalt énekelnek.

"A nagy szavak szépek, de semmit nem tettek senkiért.
Az, aki az Életedért a Halállal szembe néz...
Azt döntsd el te, hogy mennyit ér

Egy tizenöt millióból... az az egy mennyit ér?"




A következő jelent már a múltat mutatja nektek. Lisbeth és az akkor még kedvenc katonája ébred. Utóbbi megígéri, hogy csak beszalad és kioszt pár parancsot, de utána siet vissza hozzá. A lány utána néz az ablakon keresztül és látja kilovagolni a város egyik nagy kapuján a messzeségbe. Egy újabb jelenet ugyan ennél a bejáratnál játszódik, ám ezúttal egy felfordult városban az álboszorkány egy idegen nővel kinyitják a bezárt kaput és a körülöttük álló védőkre azonnal rávetik magukat a beözönlő orkok. A visszaszoruló emberekkel együtt hátrál hősnőnk is. Majd megjelenik a lovasság és Aligátor vért nélkül vág utat magának a két lányhoz. Utána egy jelenet, mikor sárkányölőnk a lovát egy paraszti ház istállójába vezeti be és gyalog kisétálva valami pénz érmét rejt kedvese markába.
Az újabb jelenet egy folyóson játszódik, ahol rengeteg katona zsúfolódik össze kettejükkel. A lépcső aljáról egy hatalmas méretű ork ordít, hogy adják meg magukat, különben mindannyian meghalnak. Egy széket vág közéjük, ami után dühös elutasítás következik. A gyűlölt férfi ekkora arra kéri feleségét, hogy egy szobát zárjon magára és aludjon el az ágyon! Ne nyissa ki a szemét, amíg ő nem kéri erre. A csata folytatása megjósolható. Visszaszorulnak a tetőre és lassan mindenki meghal. Még Aligátor is olyan sebet kapott testén a nem rég fenyegetőző agyarastól, ami után nem tudott tovább küzdeni...
A következő jelenetben a kislovag ki van kötözve egy fa X-hez. Kedvese oda megy hozzá, de ő arra kéri, hogy csak meneküljön a gyerekkel együtt. Hagyja hátra meghalni. Lis nyugtatja, hogy mindent megold, majd bemegy az egyik kunyhóban, ahol a jól ismert, Aligátort is megsebesítő ork várja és vad szeretkezésbe kezdenek.



A gyerek medálja nem jelez a közelben élőholtat és a katona igen csak csodálkozóan néz Lisbethre. A hölgy pedig dühösen fordul felétek.
-Nem voltam semmi tunszba és csak ennek az idiótának kell elénekelnem, hogy mikor hol mivel léptünk fel! Már nagyon unom ezt az értelmetlen nyomozást.
Nem én vagyok a tettes.

Robert

Ahogy a gömbre nézek, megértek pár eseményt pár dolgot ami eddig rejtve maradt. És nem tetszik, valaki, vélhetően az igazi mágia istene vagy egy hasonló erejű entitás avatkozott az életembe. És van pofája élő egyenes adásban mutatni hogy az a szerencsétlen krokodil kinyírja a sárkányt, majd ő is meghal. De azt elhihetitek a halála nem tart sokáig, simán kiásom és örökkévalóvá teszem szenvedjen csak az önutálattól és attól hogy senki nem lesz képes elpusztítani. Pontosabban senki aki nem isten vagy velük egyenlő démon ördög szörny vagy a síkok közt meghúzódó hatalmak egyike. No ezt buktam, de attól még levadászom magamnak ezt a sunyi lapos istent és vagy a papjává tesz vagy kinyírom. Az egyetlen ami zavar hogy valaki vagy valami eszméletlen energiát fecől egy varázslat megtörésébe, amit normál halandó nem érez bezzeg én...  Ech a fene egye meg a mocskot vagy ne is inkább figyelek arra ami történik minden érzékemet maxra húzom és még a mentális na jó mindegyik pajzsom meg nyitom hogy maximálisan felfoghassam mi történik és közelebb jussak eredeti problémám orvoslásához. De a mozi folytatódik, méghozzá ha jól látom Lisbeth szemszögéből. Miközben a régi nos igen csak érdekes élete megy testem automatikusan dolgozni kezd. Noha Lisbeth élete se volt minden kaland nélkűl, és tele van árulással. Ezeket sosem magáért tette, nem is ítélkezhetem fölötte hisz hozzá képest én tényleg egy sötét gonosz és igen gyilkos is vagyok. Lisbeth amiket elkövetett két emberért tette a gyermekéért és a krokiért. De térjünk vissza a jelenbe, nem addig van az hogy egy csóri isten játszik velem, nem tűröm el senkitől hogy kihasználjon. És most ez a világ kap egy fricskát a mérgemből. A szájaló dizőzre nézek:
-Neked most csend a neved, örűlj hogy csak felhasznált és nem tett vámpírrá különben rég megöltelek volna. Viszont fogd be a szád egy istent kell vissza rángatnom az élők közé hogy a rosseb essen abba hülye lovagba. Szóval dugulj el kicsit, ha végeztem megnézzük hogy is néz ki az a mocsok vámpír akit erre a síkra evett a fene. Lisbeth kérem a gömböt amíg él a kapcsolat, nem fogom hagyni hogy egy bunkó fegyverforgató meglopjon és még bele is haljon. Nyavalyás hüllő mind a kettő.
Előkészítem a fekete mágikus könyvemet egy rituális tőrt, egy apró edényt és a varázslatba kezdek. Illetve kezdenék de jobb ötletem támad, immár nem rejtőzik az a kurva gekko és tudom merre találom meg. Így egy tekercsről kaput nyitok ahhoz a nyavalyáshoz, és átlépek félig és beszólok az égieknek.
-Ha azt hiszitek okosak vagytok nyavalyás égiek akkor lássátok kivel húztatok újat. Lisbeth, Izulda gyertek meg nézünk egy majdnem hulla sárkányt és lezavarunk neki pár pofont. - amikor átlépek egy kővel tartom nyitva a kaput ugyan is a vámpírt is le akarom vadászni. Itt pakolok ki mintha a zsibvásár lenne és megkérem a két hölgyet. -érintsétek meg a gömböt. Szükségem van a kapcsolat maximális erejére ahhoz amire most készülök de nem fogom hagyni hogy Szakrális lelépjen a francba.
És a varázslatba kezdek, a tényleges lélek áldozatot mágiával elzárt lélekkel pótlom így valódi ember áldozatot nem végzek csak megszabadulok egy ellenlábasomtól egyszer és minden korra. Amint mindenki a gömbhöz ér a rítusba kezdek, és erőt hatalmat viszek a dologba és az életerőmből is jócskán hisz nekem kell pótolnom azt amit az a hülye lusta gekkó vesztegetett el az alvásával. Nem fog nekem meghalni, megvágom a csuklóm és hagyom hogy a vér rá folyjon a gömbre és elnyelje azt. Rohadtúl le nullázom magam mágikusan és szinte teljesen az életerőmet. De jó hogy regenerálódom így azt folyamatossá tehetem míg Szakrális az a nyomorult helyre nem jön. Nem érdekel hogy nem leszek képes használni egy ideig kedvenc varázslataimat, ezt most nem hagyhatom veszni senki miatt. Nem fog egy rohadt isten meghalni mert nem értettem mit akar. Mindenképp megvárom mi történik mert utána a kroki jön de őt megfogom szívatni az hétszentség.

Már nem igazán figyelek a nőre, aki a cellában szájal, hanem a figyelmemet a kristály köti le, melyben most kimondottan Aligátort látom, ebben olyan biztos vagyok, mint ahogy ott állok.
Nem értem, hogy került egy sárkány közelébe és, hogy lehet olyan örült, hogy nekirohan, de megteszi és annak ellenére, hogy ott a faluban végeztem vele, mégis összeszorul a szívem, amikor lerogyni látom, a sárkány utolsó megmozdulásaként.
Az ezt követő képsorokra először akkorára tágulnak a szemeim, mint egy csészealj, aztán a végére pedig mélyvörösség lepi el az arcom, hiszen mindenki látta, hogy mi zajlott az ork sátrában.
Legszívesebben elsüllyedtem volna!
Nem érdekel a bárd karatyolása, annál inkább Robert mondandója, ahogy elhallgattatja a tisztet és oda akar menni , bár felét sem értem annak, amit mond.
Odatartom a gömböt és hagyom, hogy az eddig is csendben lévő Izulda megérintse, ahogy én is így teszek.
Ha ez szükséges ahhoz, hogy oda menjünk, akkor rajtam nem múlik, mert, hogy valaki, akár a mágus által sokat emlegetett isten, vagy bárki más, állandóan elém hajítja Aligátort és a régi múltunkat, így a végére kell járnom, mi a fészkes fenét akar tőlem és a lányomtól.

/Lobelt és Lis/


Vámpírvadászaink hirtelen ott hagyják a cellák és kínzókamrák labirintusát és éles fordulattal szentelik figyelmüket a sárkányölőre, kiről azt állították az előző fejezetben, hogy már közömbös a számukra. Robert még biztatta is, hogy menjen és teljesítse be Sorsát!
No, de ne a Múlton merengjünk, mert abból nem élünk meg! Egy kapu nyílik meg a sárkány barlangjába. A bestia épp a hátára fordulva végszenvedik. Aligátor pedig nem reagál semmire. Nehéz megállapítani elsőre, de látta már őt rosszabb állapotban. Igaz, talán csak egyszer. Braslov Álmodó Hölgy nevű tavernájának tetőteraszán.
Egyelőre annyi biztos, hogy ellenséged lelkének feláldozása megteszi a hatását és miközben igen ramaty állapotban van -igazi arcodat még csak nem is számolva- az egészséged, Szakrális hasára fordul és felétek fordítja pofáját.
-A halálotokba jöttetek, emberivadékok!
* Kintről, valahonnan messziről, a gömbből ismert katona nóta hallatszik, ahogy közeledik Aligátor csapata.

Robert

Szakrális vagy a sárkány lassan tökmindegy melyik, szép ütemesen gyógyul. Amint képes hasra fordulni jön a nagy sárkányos dumájával, miközben a távolból egy sereg zajai szűrödnek be. Nincs kedvem bájcsevegni hülye gekkóval, megyek Aligátorhoz miközben lassan de biztosan gyógyulok. Meg igazítom a bal kezemen a kesztyűm majd a dettó kómás idiótát kihúzom a barlang elé. Esetében nincs szükség áldozatra elég egy rohadt regen tekercs, és máris fitt lesz de még eszméletlen. A franc a hülye kardforgatókba. Besétálok a fenyegetőzőhöz és rámutatok majd sárkányul közlöm vele a véleményem.
-Te csak ne fenyegetőzz Szakrális, a rosseb se tart tőled, jobb ha tanulsz némi tiszteletet elvégre amint istené válsz én leszek az első papod ha már volt pofád belekeverni ebbe a zűrbe.- majd közérthetőbb nyelven folytatom- Na ess túl a morgáson és rejts el mindenkit, nem fogsz itt nekem randalírozni mindenkinek jobb ha halottnak hisznek téged. Lányok bemutatom közös problémánk okozóját Szakrálist, igen ő hozott minket össze amiatt a kinti buggyant miatt. És igen ő az aki kegyeskedett figyelmeztetni minket, a látomásokkal. Szóval Szakrális inkább hálát várnék tőled mint agressziót hisz miattunk vagy életben. És most jöhet az üzlet rám eső része, a papod akarok lenni két okból is de ezekre már úgy is tudod a választ. Szóval rejts el minket és beszéljük meg mi is lesz azzal a dologgal hogy a papod leszek.
Miközben fecsegek Lisbeth és Izulda mögém kerül hátha hülye Szakrálison erőt vesz a sárkány lét okozta butaság. De azt is tudom ha próbálkozik durván meg fog lepődni. De fojtatom a csevejt vele.
-Te küldtél nekünk jeleket hogy mentsünk meg és mi jöttünk hozzád szóval ha kérhetem azt a halál témát hanyagold amúgy se tartok tőled, mivel ti sárkányok is ismeritek a becsület egyes részét. Jöttünk amint hívtál minket, bár Lisbeth korábbi élete kicsit kemény volt és cseppet se voltam kíváncsi egy ork nemi életére de azért jöttünk, hisz bajban voltál. Így némi könyörület és hála jól jönne megjegyzem nem a pénzedre utazom az van bőven. Tudást és hatalmat keresek amit te megadhatsz nekem. És ne gyere a sablon szöveggel ismerem milyen fukarok tudtok lenni ha háláról van szó ti sárkányok.

Nem tartom magam gyávának, az életem eléggé megacélozott, de most őszintén rettegve lapultam a barlang fala mellett, ahogy a sárkány magához tér a mágus jóvoltából és ránk mered.
Nem csak a tekintetéből, hanem a szavaiból is a halál árad és biztos vagyok benne, hogy hamarosan be is váltja. Magamban elátkoztam magam, hogy a lányom is idehoztam, nem tudom mi járt a fejemben, hogy ezt tettem. Nem létezik, hogy Aligátor még mindig össze tudott zavarni annyira, hogy kockára tettem miatta Izulda életét.
Csak az adott némi reményt, hogy Robert láthatóan nem ijedt meg, hanem teljesen figyelmen kívül hagyta a fenyegetőző hatalmas gyíkot és úgy beszélt vele, mintha nem tartana tőle egyáltalán, bár egy kukkot sem értek mit mond neki, sőt még Aligátort is volt energiája és bátorsága kihúzni a barlang elé. Vajon meghalt? Bár akkor minek fáradt volna vele.
A szemem minden esetre le nem merem venni a sárkányról és az előttem álló mágusról, aki ha mást nem is, de biztos lyukat beszél a hasába és már csak azért is megússzuk, hogy idejöttünk.
A bénultságom azért már oldódik és igaz, hogy nem hiszem, hogy bármit is használna egy ekkora behemót ellen, de a zsebembe nyúlok, hogy egy köteg mindenféle kis bombát markoljak meg és ha kell a képébe vágjam. A lányomért mindent.

/sárkányvadászat/


A fenevad orrlyukaiból korom fekete füstcsík csap ki és hangosan fújtat, ahogy már csapásra emeli a mancsát felétek, ám ahogy a tér-idő varázsló csak szövegel tovább, a figyelmét neki sem kerüli el a jósgömb. És hamar elveszi tőletek.
Egy darabig figyelmesen tanulmányozza, majd újra megszólal.
-Úgy tűnik, akaratom és tudatom nélkül belerángattalak titeket egy ötszá... Nem, akkor az a zsenge húsú gida levadászása volt. Négyszáznyo...
Szóval nagyon régen, mielőtt megint összekeverem valami ide nem tartozóval.
* A kristálygömbben ismét egy jelenet kel életre.
Két sárkány látható ebben -vagy egy másik hasonló- barlangban. És az idegen beszélget Szakrálissal.
-Be kell fejezned ezt a játékot, ha nem akarod még jobban felhívni a figyelmet magadra!
-Ugyan, csak szórakozom. Ne mondd azt, hogy az isteneknek hiányozna néhány híve, aki pár évtized múlva meghalna!
* A kép ismét változik. Egy nagy összejövetelen vagyunk, ahol emberek -egész pontosan férfiak- vitatkoznak. Gyanúsan valami hivatalos megbeszélés az emelvényből és a faragott fa korlát berendezésekből ítélve.
-Nektek kell adni az újabb áldozatot, nem vonhatjátok a városra a tűzokádó haragját, hisz mi is feláldoztuk mindig leányainkat, amikor kellett.
-Nincs több szűz nemes házamban. -mondja a pulpituson székéből felálló- Egy darab sem. De ezt te is nagyon jól tudod. Egy lehetőséget ajánlottam. És a bestiának úgy is mindegy lesz, kit viszünk a szirtre.
-De ezt hogy képzeled?
-Ő senkinek nem fog hiányozni, a fene vinné el!
-De a mocsár boszorkányának szűz voltához kétségek fűződnek. Még a hat éves leányomban is kétségek merülnek fel, hogy ne fetrengett volna a banya egy csomó férfival!
-És ha nem érintetlen? Legalább tapasztalt lesz a mostani áldozat. Kapott már elég szűzet!
* Ismét egy új jelenet. Az új ötlet hangos védelmezője fegyveresek társaságában botorkál valami ingoványban. Mikor hirtelen megszólal a leghátsó embere. Egy harmincas nő pedig jól láthatóan előlük lapul az út menti hatalmas tölgyfához.
-Erre ment a boszi. Itt vannak a nyomai.
* Mikor megindul a csaj hirtelen futni kezd, pedig majdnem elsétáltak kartávolságra a rejtekhelyétől. Hihetetlen szerencse volt, hogy az utolsó üldöző észre vette a jeleket. Ám menekülése nem tart sokáig. Az élen haladók elengedik a kutyáikat és a földön marcangolva szedik le róla.
-Átkozott legyetek mindannyian! -kiabálja a karjukból szabadulni próbálva- Pusztítsa el Mocsár Bivalyát az a rohadt hüllő! És a te kis faludat is, te rohadt sasszemű! Mikor a szerelmi problémáiddal jöttél hozzám, akkor bezzeg jó voltam!
* Az ügyes nyomolvasó vonásai erősen emlékeztetnek Aligátor arcára, noha egyértelműen egy másik őséről szól a történet. És a kép ismét megváltozik.
Immáron Szakrális karmai között van egy másik nő... haja. Ahogy a hegyek között repked, a hajfonatán lógó hölgy síkit a félelemtől és kapaszkodik a karmaiban. Egy sziklaszirtre letéve párbeszédbe kezdenek. Kiderül, hogy már egy darabig együtt vannak. És a hüllő igen humorosnak találja a halálfélelmét. Míg foglya a legkevésbé sem. És itt a mese véget ér.
-Az emberek réges régen sokkal jobban rettegtek a szörnyektől, köztük a sárkányoktól, mint az orkoktól vagy egymástól. Bivaly alig nagyobb volt, mint egy falu. Csupán a mocsárban emelkedő egyetlen torony tette különlegessé a környékbeli településekkel szemben. Három nagy család vezette. Fogadalmat tettek, hogy akár a vérükkel is megvédik.
Ám néha ezt nem úgy teljesítették, ahogy általában érteni szoktuk. Nem gondoltam volna, hogy nem fognak harcolni, amikor megfenyegetem őket a porfészkük felégetésével és minden hónapban egy szűz leányt követelek áldozatként az egyik közeli sziklaszirtre.
Összehordtak egy kőhalmot, mert nem volt se hegy, se sziklaszirt a közelben. Csak a süppedős láp. És egészen addig folytatták a nemes utódok megkötözését a kőnél, amíg egyikük háza népe minden hajadonból kifogyott.
Csak hogy a mocsár boszorkánya igazi hatalommal bírt és mély hittel egy létező istenben. A kettő nem feltétlenül kapcsolódik össze, ám ez rést ütött a pajzsomon. Sosem találta volna meg menedékemet, ha csak saját utódaikat viszik az oltárhoz. Az a néhány bolond, akit papomnak gúnyoltam tett róla. Ennyi épp elég volt ahhoz, hogy az elemek isteneitől elfordult város sóhajai ne jusson el idegen fülekbe.
* Robert felé fordul.
-Szóval ennek a régen kihalt vallásnak a papja szeretnél lenni? Miért nem kéred meg a király papjait, hogy avassanak fel? Mikor az egyházak összeolvadtak, két követőm, akik már csak megfakult meséken keresztül hallották az ősi történetet csatlakozott a palotához és pár sort azt hiszem írtak is rólam.
Azt hiszem ti ketten tudtok most a legtöbbet egy hamis vallásról. Hálám jeléül, amiért az utolsó pillanatban keresztül húztátok annak a mocsoknak a régen szövögetett terveit.

Robert

A nyugalmam visszatért, és igen a sárkány és a gömb egyszerre meséltek. Igen sejtettem hogy vicces lesz, de azt nem hogy ez a vicc ennyire felhúz.
-Bele bizony Szakrális, és kicsit meg is leptél. Mert egy sárkány nem ilyen slendrián hogy potom 4-500 évet ilyen könnyen elfelejtsen. Plusz ha nem tévedek te pontosan ugyan úgy tudod mint én hogy azok az istenek akiket ezek a rövid életűek követnek nagyon is léteznek, egy két kivétellel. De őket most hagyjuk ki ebből.
Miközben moziztam megiszom egy regen italt úgy is kiszáradt a szám így nem lesz fura neki. Az agyam már rég túl lépett azon hogy ez a retardált antiszociális hüllő, isten lenne én most kezdem beérni magamat. A nyitott elmémmel az elbaszott varázslat felé nyúlok amit az isten alkot, aki bosszút állna Szakrálison, mivel mágikus energiám nullán áll így nem fog neki feltűnni. Mondhatni belepofátlankodom egy isten mágiájának kellős közepébe hogy fókusszá váljak, és hogy az istent is meglopjam némi hatalomért. Neki nem számít, a haragom tuti kiböki és a célpontját is. A sárkány meséje teljesen le visz alfába, és felébreszti régi személyiségem ami kevésbé kedves kevésbé bolond. Viszont tagadhatatlan hogy képes kegyetlen lenni. Csendesen hallgatom, miközben a botban számomra félre tett energiákat magamhoz veszem. Szakrális tovább mesél, és én már csak üres tekintettel hallgatom.
-Az emberek most is tartanak a sárkányoktól, és van is miért. De ez a baklövésed kínos rájuk nézve. Nem lepett meg hogy nem harcoltak, az sem hogy inkább a túlélésre játszottak. Hisz gyengék és csak emberek mit vártál tőlük? Adsz nekik egy ultimátumot, ami lássuk be gyerekes a részedről, de sajnos minden síkon van pár hozzád hasonló aki ezt a bugyuta mesét kihasználja. Nem ítéllek el azért, nem is tehetem hisz ezt a mesét is buta emberek találták ki ti sárkányok meg kihasználjátok őket.
Kicsit lecsendesedett körülöttem minden, így tisztábban látok pár dolgot. A haragom növekszik és már tudom mit kell tennem még ha az a bujkáló isten nem is segít nekem. Amint a papjai hoz ér beveri az utolsó szöget a koporsójába, végeztem ezzel a hüllővel. Nincs mese, pusztulnia kell velem nem szórakozhat senki, még egy isten sem ~na jó ők tuti megtehetik na de akkor is jó kimondani néha~.
-Lisbeth odaát találkozunk, mindjárt megyek én is.- Egyet csetintek és a két lányt a börtönben teszem ki egy apró lángokból álló felirattal felettük- NEM BOSZORKÁNYOK HA BAJUK ESIK FELÉGETEM A VÁROST "IDŐTOLVAJ"
Bezárom a rést amin át jöttünk, és sóhajtok egyet.
-Tudod életben, kéne tartsalak. Viszont elárultál pár dolgot ami kínossá teszi a létedet. -Omlasztom le a barlang kijáratát. Nem bízok a hatalmamban nem bízom az istenekben na jó talán a beszólogatós istennőben igen. Nem védem magam hisz vagy mind a ketten meghalunk vagy csak ő. Más opciót nem engedek.
-De tudod utálom ha kihasználnak, és te ezt tetted, pluszban még egy téves hitben is ringatott pár dolog ami megint csak a te sarad. Szóval  ha túl élnéd véletlenül jegyezd meg a nevem ami Időtolvaj és  tedd meg nekem hogy EL PUSZTÚLSZ- sütöm el a hatalom szót haraggal és erővel telítve ami nekem is fájni fog pláne ha túlélem hisz egy kibaszott börtönben vagyok egy nagyra nőtt gekkóval. Élni tervezek de legalábbis feltámadni viszont mind a ketten tré állapotban vagyunk.

Egy pillanatig sem álltam ellen, amikor a sárkány kikapta a kezemből a kristályt, ha kell neki, hát legyen vele boldog, csak a karmait vigye tőlem távol.
Talán ez a kis csecsebecse elvonja a figyelmét, ami úg néz ki, hogy be is jön, mert bámulni kezdi, aztán már nem is annyira füstölögve folytatja, miközben a gömbben alakok mozdulnak………..és most a sárkány életéből látunk jeleneteket, mintha mindig annak mutatna valamit, aki épp tartja.
És ha nem csalódom, nem valami rövid életút volt, amit most a kristály felölelt és elénk tárta a sárkány nemtelen ténykedését, amivel megtévesztette és áldozatok meghozatalára kényszerítette szerencsétlen embereket.
És végül csak a véletlenen és a kifogyó szüzeken múlt, hogy vége lett a dolognak.
És a sárkány nem is tagadja, hogy megtévesztett mindenkit és még jól is szórakozott.
Undorral néztem ezt a szárnyas férget, aki Robert kívánságain is legalább annyira gúnyolódik, mint eddig tette mindenkivel és éppen ezért azt kívántam, hogy bár csak ne mentette volna meg a mágus.
De Robert sem hagyta magát és bíztam benne, hogy tudja mit fog csinálni és miként ment ki minket és oldja meg a helyzetet.
Nem tudtam először, hogy mire készül, csak akkor döbbentem rá, amikor hirtelen eltűnt a barlang és ismét az őrs pincéjében találtam magam a lányommal a karomban és valami égő felíratot bámul mindenki, aminek elolvasása után sejtem, hogy a mágus valami őrült dologra készül.
- Ez nem lehet igaz! Miért? – kiáltottam fel dühösen, hiszen ennyi erővel ő is maradhatott volna, az a nyomorult sárkány úgy sem követhette volna, hisz egy csaló volt csak. – Legalább vigyázz magadra és tarts meg a szavad! – morogtam, hisz már nem hallhatta, de reméltem, hogy pillanatok múlva viszont látom.

/Robert/


Úgy tűnik, papságod nem hozta meg a kívánt örök varázsfeltöltődést és lelki békédet. Pedig az imádott sárkányod a kezdeti fogadás után egyre nyugodtabb. Az imádott jószággal kicsesző isten viszont jóval elővigyázatosabb, mint remélted volna. Teljesen zár minden utat magához. Sem szellemi energiát nem tudsz tőle lopni, sem kilétére utaló nyomokat nem kaptál.
Ám nincs is erre szükséged. Érzed, ahogy Szakrális feltölt téged. Bár a bejárat beomlasztásánál furcsa érzésed van, mintha nem történt volna meg, pedig látod és hallod, de minden jól megy a továbbiakban. És beszélgetőtársad egyre inkább összeráncolt homlokát nézed. Jól láthatóan kezdi ő is lassan elveszteni az imént megszerzett nyugalmát.
A varázslat alatt, amivel el akarod pusztítani felkapja a mancsát és sújtani készül, ám utána fájdalom nyilallik mind a kettőtökbe és minden elsötétül.
A kóma alatt minden szellemi energiád tovaszállt.

/Robertnek folytatás itt:
https://neminra.hungarianforum.com/t139p75-urb-a-kalandoszto-varosa#16807
/


/Lis/


Hősnőnk realizálja az abszurd helyzetet, amivel visszakerült a tévelygők és megtérők városába. És a cellában lévő tiszt is.
-Oké! Ezt bizonyítéknak vesszük, hogy nem vagy boszorkány. De szökni próbáltál a bűntársaiddal, ezért ezzel a vámpírral való összejátszás gyanújával egy másik cellába kell csukjalak.
* Durván megragad és a gyerekeddel, az ork nővel és Janiával együtt egy oda hívott erősítés mellett átkísérnek egy másik zárkába. A doki elleni támadás alaposan felkavarta már eddigre a városőrség nyugalmát. Ez az egyszeri gyilkosság aggasztóan bonyolulttá kezd válni azok számára, akik eddig is szerették volna egyszerű és gyors mederben tartani.
Az új kihallgatáshoz csatlakozik egy régi ismerős. Egy Ahmest pap. Talán eszedbe juthat a körszakállas arca, aki Zevadarból szökésetek után első egyházi személyként hallgatta végig a korábban katonáknak elmondott történetet. No, nem az igaz történetet. Idő hiányában egy rövidítettet.
-Súlyos vádak vannak ellenetek, leányaim. És komoly tanúk, akik azt állítják, hogy lángoló feliratot láttak felettetek a levegőben, mely szerint nem vagytok boszorkányok. Nagyon úgy tűnik, hogy akkor vérimádók... vagy mi féle lényről beszélt a hadsereg.

Miközben én Robert testi épségéért aggódok a tiszt kihasználja az alkalmat és bár szó szerint nem szegi meg azt, amit a mágus a lelkére kötött, hogy ne bántson minket, mégis hamarosan egy cellában találom magam, minden társammal egyetemben. Még szerencse, hogy nem akarták elvenni tőlem Izulda-t.
- Ha szökni akartam volna, gondolja, hogy visszajövök? – néztem rá még mindig kicsit döbbenten a rácsok mögül. – És, hogy a fenébe játszanánk össze a vámpírral, amikor Robert az előbb ölte meg? Maga teljesen el van tévedve és még nagyon meg fogja bánni, hogy bezárt minket. – figyelmeztetem most már dühösen is.
De hiába dühöngök a helyzeten nem tudok változtatni, de amikor végre újból előkeveredik a tiszt, nagyot nézek kit hoz magával. Ez nem lehet igaz!
- Ez aztán a kristályos logika! Ha nem vagyok boszorkány, akkor valamiféle vérszívó vagyok….- húzom el a szám undorodva. – Segíteni jöttünk ide, hogy meglegyen a gyilkos és a velem lévő mágus jó párszor figyelmeztette ezt a tisztet – intek a katona felé, - hogy engedje megvizsgálni a holtat különben baj lesz. Erre ez a hála! A feliratot pedig gondolom nem egy mágia tudó tud csinálni. Talán a bárdot kellene inkább faggatni, aki addig énekelt, amíg a holt mozgott és csak én zavartam meg ebben. Ez nem furcsa összefüggés?

/Lis/


Amikor az egykori álboszorkány megkérdezi, hogy ugyan hogyan játszhatnának össze egy halott vámpírral, a katona rezzenéstelen arccal válaszol.
-Ő csak egy élőhalott volt. Azoknak meg nem kell enniük semmit. De mint látta, már fogságunkban van az a vámpír micsoda nő.
* A pap nem jön ki lelki nyugalmából. Kezdi lassan a faggatózást.
-Azért vagyunk itt, hogy tisztázzunk minden részletet. De azt el kell ismernie, hogy természetfölötti erőre utal, hogy egy ilyen felirat megjelent a feje fölött. És az egyik kérdés, hogy kinek az érdekeit szolgálta? A közösségét vagy emberek egyéni érdekeit?
* Úgy tűnik, nem a gyorsaságáról híres ez a fickó sem. Ahelyett, hogy kérdésözönt zúdítana rád, lehet lépésről lépésre akar haladni.

- Ehh! – legyintettem a katonára, hiszen már épp elégszer tapasztaltam a fafejűségüket és, hogy ha lyukat beszélek a hasába, akkor sem fogja beismerni, hogy nincs igaza
Innentől már csak a papra vagyok hajlandó figyelni, aki viszont legalább annyira értetlennek tűnik, mint a tiszt, hiszen az előbb, már igyekeztem elmagyarázni, hogy mi a helyzet, de úgy látszik, most végig megyünk a már unos-untalan elismételt dolgokon, mint pl. a boszorkányság vádja, amikor valami olyannal kerülnek szembe, amit nem ismernek, vagy félnek tőle.
Egyben biztos vagyok, hogy nem fognak még egyszer máglyára küldeni. Van jó pár kis bombám a zsebemben, amit szerencsére nem vettek el és, ha úgy látom nincs egy kis esély sem a békés megoldásra, akkor kiverekszem magam, bízva benne, hogy Robert többi embere sem ül ölbe tett kézzel addig és mellém állnak, vagy a mágus tér vissza még időben. De sosem voltam az, aki másra vár, hogy ha cselekedni kell és nem most fogom elkezdeni.
- Mint már említettem a társam, aki egy felettébb erős lényt kerget és pont ezért tűntünk el az előbb, egy hatalmas mágus, aki még a saját csatáját vívva is, próbálja védeni azokat, akiket a társául fogad. Ezért küldte az üzenetet. Gondolom találkozott már mágussal? És gondolom nem vádolta meg, hogy boszorkány, csak azért, mert olyat tudott, amit maga nem? – nézek rá mérgesen. – És azt is elmondtam, hogy végig segíteni próbált és ha előbb engedik ide lejönni, nem lett volna semmi baj. És most engedjenek elmenni minket, mert ha visszatér is azt látja, hogy maguk megszegték a kérését, hát ……a vámpír lesz a legkevesebb gondjuk.

/Lis/


A pap mélyen a szemedbe néz.
-Szóval magácskának van-e varázs ereje, avagy nincs? És úgy az elejéről kezdve, mi a feladata Robert mágus mellett? Illetve ugyan ezek a kérdések őrá is vonatkoznak. -mutat Janiára, aki ha válaszolsz helyette, inkább csendben marad. Ám ha őt nem érinted, akkor majd kis idő múlva átveszi a szót tőled.
-És az is érdekelne, hogy ha elpusztították a város vámpírját, akkor most miféle nagy hatalmú lényt üldöz és miféle eltüntető módszerekkel? Lehet már elmondták, de nekem még ez és rengeteg más nem tiszta.

A pap rendületlenül nem hallja meg, amit mondok, csak kérdez és kérdez és én már nagyon kezdem unni az állandó faggatózást és, hogy a magyarázataimnak semmi, de semmi értelme, mintha a falnak beszélnék.
Már előre tudom mi lesz a vége, hiszen rég elkönyvelték magukban, hogy kell pár bűnöst felmutatni és most mi kapóra jöttünk. Az őröket felsorakoztatják, hogy tanúsítsák a lángoló felirat boszorkányság és már mehetünk is a máglyára.
- Nincs varázserőm, értse már meg! A mágus kiszabadított az orkok fogságából, ahogy a lányomat is és én úgy éreztem, hogy tartozom neki annyival, hogy segítek neki, amiben tudok. A seregben voltam gyógyító, így hasznomat veheti néha, ismerem a gyógyfüveket is. A többiek a testőrei , akiket a vándorlásai miatt kényszerül alkalmazni, mint gondolom tudják veszélyes odakinn mászkálni.
Természetesen még több kérdése is van és bár nem hiszem, hogy bármin is változtat, legalább az időt húzhatom azzal, hogy válaszolok neki.
- Keres valakit, aki elég hatalmas ahhoz, hogy ő is tudjon tanulni tőle és azt gondolta, hogy most megtalálta, de talán csak veszélybe sodorta magát. – mondtam szomorúan.
Eszem ágában sem volt elmondani a papnak, hogy Robert egy istenséget keres, hogy annak vallását alakítsa ki. Na akkor lenne csak érdekes itt a helyzet.

/Lis/


A pap bólint, mikor azt mondod, hogy nincs varázserőd. Mintha tudomásul vette volna. Noha voltál már egy-két nyomozáson és vannak tapasztalataid. Ám továbbra is békésen kérdez téged tovább.
-Mesélje el részletesen, hogyan került az orkok fogságába és hogyan szabadította ki Önt onnan! Braslov elestével határmenti várossá váltunk és borzasztóan fontos lenne minél többet megtudnunk róluk és a gondolkodásukról.
* Gyanakvóan nézett a vadásznőre, de legnagyobb időt a te szemed vizsgálatával tölt.

- Braslovaba tartottam egy csoport menekülttel és mivel ők a kapukon kívül akartak éjszakázni, úgy döntöttem, hogy én tovább megyek. De sajnos rosszul mértem fel a veszélyt s elkapott egy pár agyaras, meglőttek és fogságba ejtettek, majd a város piacán eladtak, szerencsére pont arra járt Robert és sorra vásárolta fel a rabszolgákat, hogy aztán szabadon eressze őket, ……..ezt jó pár nő és asszony tanúsíthatja. – teszem hozzá. – Közben kiderült, hogy a lányom is megtalálta, így különösen öröm volt a viszontlátás. Az orkok nem a kedvenceim, persze tisztelet a kivételnek, mert ezek a testőrök hűen szolgálták eddig a mágust. De annyit mondhatok, hogy jobb ha nem esik fogságba és kerül a kezükbe. Kegyetlenek és féktelenek.
Nem akarok beszélni az agyarasokról, csak ki akarok jutni innen és segíteni Robert-nek, ha módomban áll.

/Lis/


A csuhás elgondolkodott.
-Épp arra járt Robert? Vajon mi dolga volt ott? Van valamilyen érdekeltsége Braslovban?  Vagy talán oda is a nagy hatalmú oktató után kutatva ment oda? Ne féljenek tőlem, én maguk mellett állok!