Nyugodtan álldogálok a helyemen, miközben egy kisebb mosollyal nézem a táncosokat. Élvezem az előadásukat, emellett nagyon jó nézni a mozgásukat. A kezeim előre készítem, hogy a végén megtapsolhassam őket. Ha valaki rám néz, akkor biztosan megállapíthatja rólam, hogy teljesen odavagyok a műsorért és nagyon lefoglalja a figyelmem. Nem érzékelem igazából a környezetem, így akár könnyen meglophatnának engem a tolvajok. Ebbe a kellemes csendes környezetbe végül beerőszakolja magát egy hang, ami először köszönt, aztán kérdez. Kénytelen vagyok a szemeim levenni az előadókról, hogy a mellettem levőébe fúrjam. Az arcomról az a halvány mosoly elillan, hogy némi rosszalló kifejezés üljön ki rajta. A kérdésére nem igazán válaszolok, mert feleslegesnek tartom tájékoztatni őt erről. Mikor a modortalanságáról beszél, akkor szólalok csak meg.
- Valóban, ennél modortalanabb nem lehetett volna. Elrabolni egy nő figyelmét. – hangom a megszokottól mélyebb, de ettől függetlenül szépen csenghet a másiknak. A bemutatkozása után rajtam a sor, hogy szemöldököm feljebb kússzon. Nem tudom hová tenni a bemutatkozását, így nem félve a következményektől mérem végig, tetőtől talpig. Nem rejtem véka alá, hogy az ő lényét próbálom valahová beilleszteni.
- Szóval bárdolatlan, mert elárulta a nevét. Érdekes gondolat – sóhajtok egyet, miközben visszafordulok a táncolókhoz, akik szerintem hamarosan végeznek. Merem remélni, hogy nem órákig akarnak itt előadni, mert az rendesen igénybe veszi az emberi szervezetet. Én már csak tudom.
- Az én nevem Jydlara, bárdolatlan Zeltaren. – sandítok rá egy három másodperc erejéig. Ha vége van a táncolásnak, akkor tapsolok a kezemmel. Frissítő és üdítő látványt nyújtottak. Tán a tömeg kissé szétszéled, így lesz figyelmem összpontosítani a mellettem álldogálóra. Teljesen felé fordulok, kissé kihúzva magam, így telt puhaságaim kissé szebb ívet vesznek fel.

Érdekesnek találtam az előadást, azonban még érdekesebbnek ezen leányt, ki megragadta tekintetemet. Igazából nem fogadta jó néven a zavarásomat. Telt ajkak, amelyeket csodáltam hamarosan lehervadtak, akár egy rózsaszál. Csakis egy pillantást nyertem tőle azonban azt se a jobbik fajtából. Kissé meglepetnek éreztem magam miatta, hiszen semmi rosszat nem mondtam neki. Mikor próbáltam menteni a menthetőt, már szóra is méltatott a hölgy, azonban kissé sem volt együttműködő. A legtöbb nő az ilyen bocsánatkérő gesztusra máshogy reagál, mégis ő más volt. Hangjában valami határozott, s vad csengést figyeltem meg, ami teljesen elragadott. Azonban a kijelentésétől rögvest elkezdtem tarkómat vakarni.
- Elnézést! Igazából csak megcsodálni szerettem volna figyelmét. - jegyeztem meg mosollyal az arcomon. A kijelentés kissé pimasznak mondható, ugyanakkor bóknak szántam. A közelemben lévő gyengébbik nemet se kellett, azonban félteni. Hirtelen megtudtam a személyhez kapcsolódó nevet is.
- Szép név, s örülök neki, miként becenevet is adtál nekem. Legalább már tudom, hogy becézős viszonyban vagyunk. - jegyeztem meg, majd rámosolyogtam arra a személyre akihez intéztem a mondandómat. A műsor végeztét észre se vettem, már csak ahogy Jydlara tapsol, ezen fellendülve én is követtem a példáját. A rokonszenves lány mikor felém fordult kissé kihúzta magát. Nem lehetett nem észrevenni, milyen duzzadó idomai vannak.
- Nos... egy hölgynek elkél a társaság errefelé. Nem is csak, mert féltelek, de azért ketten mégiscsak jobban lehet mulatni az időt. - jelentettem ki miközben, elmélyültem a szemeiben. Kissé körülnéztem, ezt követően megláttam egy árust, aki süteményeket árult.
- Remélem nem bánod, ha meghívlak valamire? - tettem fel a kérdést, aztán az árus felé bólintottam. Megvártam míg reagál a hölgy, bár ha olyan egy sörben, vagy borban is kiegyezek vele

Az előadásnak vége lett és mindenki elkezdett tapsolni. A lányok meghajoltak és mosolyogva köszönték meg a dicsérő gesztus, nem úgy a nemes származású férfinak, kinek sokkal komorabb köszönet érkezett nem régen a bókjaira.
Ám lehet a sors fonala végre szerencsés fordulatot vett, hiszen ha kürtős kalácsot, szív alakú sütit vagy esetleg valami még drágábbat akar Jydlara venni, akkor rá lesz szorulva a felajánlásra. Ugyanis miközben a produkció nézése közben beszélgettek, valaki az egyik kiegészítőjét egy dudának nézte... és megfújta. Pedig az erszénye cseppet sem hasonlított egy hangszerre.
Ha mégsem a lovag felvetését fogadja el, akkor itt az ideje aktiválni azt a biztonságos tárolási módszert, amit korábban említett. Jól emlékezhet rá, hogy még az előadás nézésének korai szakaszában is leellenőrizte és megvolt a vagyona.

Mikor Zeltarennek nevezett férfi elkezdi a tarkóját vakarni, akkor én kérdőn nézek rá, hogy ez meg milyen viselkedés egy nő társaságában? Ezt követően elkezd furcsaságokat hadoválni, hogy a figyelmem szerette volna megcsodálni. Érdekes felvetésnek gondoltam a részéről, hogy idáig elmegy.  Elárultam neki a nevemet, ami csupán a keresztnevemből állt. A családom nevét sosem hallottam, sem pedig kerestem, így elkezdtem használni ezt az egyet.
- S mi dolga egy hozzád hasonlónak velem? Azon kívül, hogy rövid időn belül két bókot kaptam. A nemes emberek csupán szép szavak mögé bújnak, mint ha azok megvédenék őket bármitől. Ezen felül, hallottam elég sok gazdag ficsúr szavát, amik csak csalódást okoztak. – szólok hozzá, hogy nehogy inába szálljon a bátorsága a sok bók küldeményétől. Engem aztán nem lehet csupán szavakkal elérni. Arról kezd el győzködni, hogy nekem feltétlenül kel a társasága. Ezen elkezdek gondolkozni, hogy jó ötlet lenne ezzel a bókoló bajnokkal megismerkednem. Rosszul érzem magam, mikor mézes mázos beszédet alkalmaznak. Nem vagyok királykisasszony, csupán egy nő, akinek zivataros múlt jutott. A jövőmet pedig nem fecsérlem el a gyászolásra, vagy bosszúra. Próbálok megélni és megállni a saját lábamon.
- Minden nőnek ezt mondja? Mármint mennyire védtelen és belegázol a lelki világába? – teszem fel a kérdésem, miközben ellenőrzöm a felszerelésem. Ekkor szembesülök, hogy az erszényem hiányzik, így joggal vetődik fel bennem a kérdés, hogy a másik egy tolvajbandának a tagja. Az utolsó kérdésére nem válaszolok, azonban a kettőnk közti távolság megszűnik létezni. Megpróbálom megragadni a szép öltözetét, közben egyáltalán nem tartok tőle.
- A barátja ellopja az erszényem! Szép taktika mondhatom, hogy az egyik eltereli a figyelmet és a másik lecsap az áldozatra. – adom ki magamból a véleményem, majd ha sikerült elkapnom, akkor most elengedem őt. Sarkon fordulok sértettként, aztán próbálok a tömegen átvágni, hogy kevésbé forgalmas utcába érjek el. A szemem előtt lebeg a tegnapi keresetem, amit ilyen szerencsétlenül elvesztek. Egyáltalán nem esik jól a jelen helyzetben, mert azt jelenti, hogy az este megint táncolnom kell. Másik részről egy darabig ehhez a városhoz leszek kötve, mert ugyebár a karavánokhoz való csatlakozás nem olcsó mulatság.

A műsor végeztével nem telt bele sok időbe, midőn megkapjam a bókjaimért járó jutalmat. Egyszerre halhattam a nemességről való elképzeléseit, valamint vélhetőleg magamban feltételeztem, miszerint egy hánytatott sorsú nővel van dolgom. Nem hitt már a mesékben, valami trauma érhette vélhetőleg, vagy szembesült a valósággal, esetleg ilyen a természete. Igazán szeretek lelki támaszt nyújtani hölgyeknek, habár neki vélhetőleg nem volt még rá szüksége. Az élet keményre formálta őt.
- A hozzám hasonló embernek is, valahogy bókolni kell. Nem tehetek róla, miként a nemesekről ilyes sztereotípiák születnek. Igaz én is gazdag ficsúr vagyok, azonban én mindig megtartom a szavamat. Ezt könnyű itt kimondani, s nem is tudok rögtön bizonyságot adni róla. – próbáltam meggyőzni Jydlarát, azonban kétségek övezték kijelentésemet. Azt is hihetné rólam, miszerint tényleg csak gazdag ficsúr vagyok, ki a nőket trófeaként gyűjti. Hirtelen megkaptam a magamét, mert védtelennek feltételeztem őt. Hiába igazán önérzetes, illetve felvilágosultnak tekinthető a leány.
- Ööö… Igen, vagyis nem. Néhány esetben. Kár lenne tagadni Jydlara. Bocsáss meg a feltételezésért, nem gondoltalak elesetnek, erről szó sincs. Te nem is az a királykisasszony típus vagy. Azonban mit mondjak? Nem szeretek ajtóstul betörni egy házba… pláni, ha ilyen szép házról van szó. – jegyeztem meg kissé vicces hanglejtéssel, mégse gondolja azt rólam, miszerint száraz humorú bocsánatért esedező férfi vagyok. Mint derült égből villámcsapás, a nőnek szemén érthetetlen aggodalom látszott. Felkészületlenül ért, mit akar tőle, amikor megfogta ruházatomat. Számomra először értelmetlen dolgokkal vádolt, aztán rögtön kapcsoltam, miszerint ellopták valamiét, mindemellett engem is bűnrészesnek gondolt.
- Hölgyem! Hölgyem! Nem én voltam ebben biztosíthatom. Azonban ugyanúgy aggaszt engem ez az eset. Ezért is segítek kézre keríteni a tettest. – adtam tudatára szolgálataimat, bár ő csak ment előre.
- Várjon egy kicsit! – próbáltam megállítani, miközben követtem őt. A tömegben hatalmas csapást vágtam. Amint kevésbé forgalmas helyre értünk előkutattam erszényemet.
- Ha nem sértem meg. Én szerintem tudok önön segíteni. Persze ez csak önön múlik, miként elfogadja e. Az elkövető bárhol lehet, mégis segítek önnek felkutatni is, ha az jobban megnyugtatja. – jegyeztem meg, s a kardom gombjára tettem kezemet. Akárhogy is dönt nem szeretném elveszíteni őt ily könnyen.

Azon a helyen, ahol általában a kereskedők árulják a hajókról kipakolt portékájukat vagy a helyi kézművesek értékesíthetik messze földről érkezetteknek a helyi kínálatot, ott most egy cirkusz foglalja el a helyet és a kellős közepén pedig a város talán legfurcsább udvarlása zajlik a tömegben.
Vajon célt érnek a nemes furcsa próbálkozásai? És a táncosnő vajon visszakapja a nehezen megszerzett érméket? Még nem is sejtik, hogy egy tekintélyt kivívott tünde állítja meg egy szóra az igazgatót.



-Uram! Van egy perce? Az lenne a problémám -kezd bele, ahogy a társulat vezetője felé tekint-, hogy az elmúlt napok igen esemény dúsan teltek Délos számára. Néhány befolyásos polgár úgy gondolja, hogy rájuk férne egy kis zavartalanság. És a bohóckodásukat... nem itt kéne megtartaniuk.
*A cirkusz vezetőjének elfehéredett az arca, de még szóhoz sem jutott. Nem ismerte a helyi erőviszonyokat és egyik napról a másikra élnek. Nincs pénzük arra, hogy fizessenek a kellemetlenségek elcsitításáért...

Mikor meghallom azon szavakat, hogy a hozzá hasonló ficsúroknak bókolnia kell a kiszemelt hölgynek, akkor elfintorodom. Nem tudom felfogni azt a tényt, hogy az ember leányát egyből le kell támadni bókokkal. Igazán várhatnának a szép beszéddel, míg jobban meg nem ismerik a kiszemelt teremtést. A szemben álló fél bevallja, hogy a nemesi rétegből származik. Nagyon kevés rendes nemessel fut össze a járókelő. Tán százból hét darab, de a többi mind tisztességtelen. Legalábbis ez a véleményem róluk. Azzal a megállapításával teljesen egyetértek, hogy egyáltalán nem vagyok királykisasszony típus. Végül azt követő szavai hallatán felmorranok, mint egy ingerült nagymacska.
- Ha nem akar ajtóstul betörni a házamba, akkor vegye észre és egyben tudomásul, hogy a bókolás nálam semmit sem ér. Mellőzze a beszédében a bókolást, dicsérést és a szép szavakat. Vagy legalábbis jöjjön rá, hogy mikor szeretem hallani. Nem lesz könnyű dolga. – szögezem le előtte, hogy kisegítsem őt. Nem vagyok ostoba, hogy rögtön ellenségeket szerezzek magamnak. Én úgy vélem, hogy megbeszéljük azon részeket, amit én kifejezetten nem kedvelek. Megindulok, hogy ne a tömeg közepén vitassuk meg látásmódjainkat egymással. Feltűnik nekem a lovagiassága, miszerint kisegít ennél a lopás ügynél. Nem tudok neki örülni, legalábbis egyelőre még várat magára a megadás és a lenyugvás. Kiérünk végül a tömegből, majd az egyik ház sarkánál állok meg. Odanézek rá, miközben hallgatom a győzködését, hogy szeretne rajtam segíteni. Sóhajtok egyet, aztán beadom végül a derekam.
- A tettes szerintem bárhol lehet. – sandítok rá, miközben azon tanakodok, hogy mennyire engem közel magamhoz ezt a férfit. Mindenképpen bizonyítania kell, hogy elnyerje a teljes bizalmam. Mikor hosszúra nyúlik a csend, akkor újfent megtöröm a csendet a szavaimmal.
- De lássa, hogy nem vagyok kőből. Megengedem magának, hogy bizonyítson. Magával tartok, ha visszaszerzi a pénzem. Számomra fontos. – mesélem el neki a dolgokat, de azt már nem fejtem ki neki, hogy miért annyira fontos. Megengedem magamnak eme titokzatosságot.
- Esetleg van terve, hogyan kerítjük kézre a tettest? – teszem fel kérdést, miközben a tömeg felé nézek. Bízok abban, hogy nem lógott meg és nyomára bukkanunk.

Tovább vittük a beszélgetést, egyes mást meg is jegyzett számomra, miszerint nem szereti, ha bókolnak neki. Sajnos túlságosan is nemes lelkű vagyok, miszerint ne jegyezhessem meg kirívó tulajdonságait. Máskor is találkozhattam olyan lánnyal, ki nem szerethette esetleg azonban ők nem szóltak miatta. Nem akartam neki újfent megjegyzést tenni, inkább örültem, hogy ezt megosztotta velem.
~ Érdekes személyiséggel van dolgom, bár legalább ő nem ringat abban a tudatban, miként nekem bármit szabad csak mert szerencsésnek születtem. - gondolkoztam el némiképp magamban. Mikor utána indultam, majd választás elé állítottam, nem mondott rá semmit. Tudni lehetett azonban a mondatából, miszerint nem akarja feladni. Ki tudtam volna segíteni, mégse fogadta el, helyette inkább megkért egy másikféle kisegítésre.
- Az biztos. A kezdet a legnehezebb... ezért kéne egy kiinduló pont. - jelentettem ki, bár én se tudtam hol kezdjük. Az ilyen esetekben, mikor megannyi járókelő van a legnehezebb az ügy. Hiába nem engedhettem meg magamnak a türelmet. Rögvest agyalni kezdtem, mielőtt ki nem hűlnek a nyomok.
- Az édesség árus! Akitől venni akartam az édességet neked... remélem becézhetlek. Nos nem el akarlak csalni hozzá, hogy vegyek neked ténylegesen, csak ő teljesen rálátott az eseményre, pontosan háttal voltál neki. Ha ő nem látott semmit talán a táncosok. Javaslom rögtön induljunk is vissza. - tettem neki javaslatot, ezzel egyidejűleg el is indultam, hisz nem kevesebb volt a tét mint egy hölgy becsülete. Ugyanúgy utat kelet vágni magunknak, amint visszaértünk megláttam az árust. Odamentem hozzá azonban kissé nagyobb lendülettel, mint egy átlagos vevő.
- Jó napot! A segítségét kérem, ugyanis ennek a hölgynek eltűnt a pénze. Maga pontosan láthatta mi történhetett, hiszen rálátott az eseményekre. Nem látott valakit, ki arra őgyelgett gyanúsan közel ment hozzá? - faggattam ki az árus, aki eléggé zavarban volt. Azonban némi pénzt elővettem, hátha gyorsabb reakcióra sarkalja őt.

A nemes Sherlock Holmes nyomdokaiba lépett és nekilát egyre magabiztosabban, hogy kiderítse, ki is a bűnös a bűntényben. Ideje neki látni, hogy kikérdezzék a szemtanukat. És az első jelölt az édesség árus.
-Mégis minek néz engem jó ember! Nem felelhetek mindenki pénztárcájáért. Máskor talán vigyázzon jobban! De olyan gazdagnak néz ki, hogy talán még bele is fér magánál tanulópénznek, hogy ilyen helyeken ki kell nyitni a szemünket.
*Igen dühös volt, és az előhúzott pénzre úgy nézett, mintha csak az édes szülejét emlegették volna. Jobban megsértett arcot ha akart volna se tudott volna vágni.
-De egy kis tanuló pénzért talán tudok valakit mondani, aki segíthet.
*Kezét leengedte a pultra, hogy pihentesse az egész napi sietség fáradalmaiban -noha alig kezdődött még el ez a nap- és ha egy rézgaras csúszik oda, akkor arra hamar rámarkol, majd türelmetlenül kopogtatja vele az asztallapot. Ha egy ezüstösebben csillogó korong is megkörnyékezi, akkor pedig oda mutat az elfre, aki épp ekkor válik el dühtől fortyogva a cirkusz igazgatójától.
-Az az ember tapasztaltabb nálam ezen a téren. Ha szépen kérik, talán utána kérdez a dolognak.

Egyetért velem a férfi, hogy a tolvajt kézre kell keríteni, ám nagyon nehéz lesz szemtanúkat találni. Felmerül bennem a kérdés, hogy van e esélyem egyáltalán megtalálni? Vagy nyeljem le a szégyent, hogy egy csomó pénzt lenyúltak tőlem? Próbálom magamban felidézni, hogy éreztem e valamit akkor, amikor éppen meglovasította a szütyőm a tolvaj? Egyszerűen éreztem, hogy onnan hiányzik, de akkor éppenséggel jött a férfi, hogy elvonja a figyelmem arról a tényről.
- Édesség árus? Remélem nem akarsz becézni, mert faképnél hagylak. – javítom ki az ő gondolkozásmódját az édességgel kapcsolatosan. Mikor azt állítja, hogy az említett személy valószínűleg mindent látott, akkor én teljesen másképp gondolom. Úgy vélem, hogy mögöttem szintén személyek álltak, így az említett árus minden valószínűség szerint csak egy pár másodpercre láthatta az izgága tolvajt. Végül hagyom őt kibontakozni, már ha ennyire segíteni akar rajtam. Mikor odaérünk a finomságokat árusító személyhez, akkor én meghúzom magam, sőt egy szót sem szólok. Meglátom, hogy milyen módszereket használ e nemes lovag. Csalódnom kell a társamban, mert pénzt kell felhasználnia azért, hogy információt szedjünk ki belőle. Egyáltalán nem nyeri el a tetszésemet az árus viselkedése, de az a szerencséje, hogy megfogadtam nem kotyogok bele az intézkedésbe.

Egy kissé meglepett a nőn mivel, azt se hagyta, hogy viccből becézzem, na nem baj azért remélem eljön ez az idő valamikor. Csak visszanéztem vállam felett, majd mosollyal méltattam. Persze nem sértésnek szántam, de azért lássa nem adom fel, s nem veszem sértésnek visszautasításait. Az árus igazán idegesítő volt, mintha csak valami vadkan morgott volna rám. Nem akartam felképelni őt bár gondolkoztam rajta, azonban nem értem rá keményebb módszerekkel kihúzni az információt, na meg ezzel fel is hívhatom magunkra a figyelmet. A férfit némi pénzzel meg lehetett győzni, mikor leraktam ezen kenőpénzt neki az asztalra, mohó mancsait rögtön rácsapta. A látványtól szinte rosszul lettem. Hatalmas virsli szerű újaival rámutatott valami elfre, ki a cirkusz vezetője mellett tartózkodott. Azt mondta több információt tartogat az a hely.
- Rendben köszönjük a segítségét. - jegyeztem meg, majd szütyőmből előhúztam még pár érmét. Az eladónak tágra nyíltak szemei, mintha csak maga a király látta volna meg. Azonban én megfogtam az aprópénzt, s szerte hajítottam. Ennek pár ember is szemtanúja volt így, csak úgy kapkodták a szerte eső pénzt a modortalan tanunk elől. Ránéztem a leányra és nagyot sóhajtottam.
- Tudom! Mos kissé elszaladt velem a ló, bár mit tehetnék nem hívhatom ki párbajra a becsületem megsértéséért. - mutattam némi megbánást, majd elindultam az igazgató, illetve csatlósa felé. A tünde azonban már nem volt addigi helyén. Nem hagytam elveszni a lehetőséget utána szaladtam.
- Uram várjon! Uram! - kiabáltam utána, miszerint megállásra bírjam őt.

A cirkusz vezetőjével folytatott sikertelen tárgyalása alig zárult le Al-Sziszinek, mikor egy gazdagnak tűnő úrfi igyekszik őt megállítani. De vajon hogyan lát hozzá? Ha azzal kezdi, mint az árusnál, hogy „ennek a nőnek eltűnt a pénze”, akkor be sem fejezheti a mondatot, már karjait széttárva vonja meg a vállát az elf.
-Nem láttam. Semmi közöm hozzá. Nem én loptam el.
*Oly rezzenéstelen arccal mondja, hogy azonnal feltűnhet a sokat tapasztalt nemesnek -pláne az éjszakai életet jól ismerő hölgy társának-, hogy nem az önkéntes polgárőrökhöz küldte őt a kufár. És megindul újra a maga ügyeit intézni. Ám ha sokkal óvatosabban közelíti meg a problémát (akár ilyen jellegű csalódás után, akár dörzsölt volta miatt rögtön így kezdi), akkor némi Szépen Csengő alamizsna felmutatása után sokkal fogékonyabbnak bizonyul.
Ám vigyáznia kell a beszélgetés során! Ugyanis a tünde véletlenül pont annyit kér el a szolgálataiért, mint amennyi Zeltarennél maradt a látványos pénzszórás után.
-Ennyiért körbe tudok kérdezősködni és hátha látott valamelyik cimborám valamit.
*Cudar helyzet. Feláldozza-e az útra hozott összes készpénzét, hogy visszaszerezze szerelme összes pénzét? Vagy talán tartogat még a B Tervre és megkísérlik kikérdezni a táncos lányokat? Nem lesznek az eddigi tanúknál jobb kedvükben, hiszen az egyikük épp a másik nyakába ugrott volna, hogy egy látványos pózt mutassanak be, ahol az alul lévő fején egyensúlyoz fejen állva a másik, mikor fájdalom nyilallik az ugró karjába és a mozdulat félre megy. Egyensúlyát vesztve zuhan a földre és úgy tűnik, lehet a lába is eltört. A ma esti műsorszámból biztosan kimarad, de ha igaz a sejtés, akkor még akár egy hónap is eltelik, mire felépül.

Zeltaren lehet, hogy nekem akar segíteni, de ezzel a módszerrel csak annyit ér el, hogy nem marad semmilyen pénze. Értékelem a fáradozását, de amit művel információ szerzés terén, akkor egy láda arany sem lenne elég. Kifejezetten nem tetszik az árus viselkedése, másik részről felmerül a buksimban, hogy miért az elfet adta meg segítő társnak? Emellett újdonsült rám akaszkodott társam túlságosan lágy szívű. Egyelőre tartom a szám, emellett az árus szintén megússza. Mikor útitársam elkezd pénzt hajigálni, akkor egyszerűen nem tudok többé csendben maradni.
- Érdekesek a módszereid, de remélem tisztában vagy, hogy ezzel a módszerrel a nap végére nem marad semmid sem. – szólok hozzá, mint aki rossz hírt hoz magával. A megbánó arcát figyelem, míg oda nem érünk az igazgató egyik csatlósához. Zeltaren hangoskodik, hogy az összes ember figyelmét magára vonja. Helyette az én arcomról sül szépen lefelé a bőr. Mikor az új lehetséges szemtanúnál vagyunk és pénzt kér, akkor megelégelem a helyzetet. Finoman megérintem a társam oldalát, hogy egy pillanatra rám figyeljen. Ha sikerül összenézni, akkor a szemeim igen haragosan merednek rá. Odafordulok az elfhez, aztán ahelyett bármit kérdeznék tőle egy fizikai erőmhöz mérten indított öklöst a gyomra felé. Ha sikeres vagyok, akkor utána az arcába próbálok dobni egy fiola gyógyitalt, ám én piszkos játszmára készülök fel.
- Áruld el, hogy ki a tettes! S ne akarj hazudni! Túlságosan feltűnő a pénzkérésetek. Ha nem válaszolsz időben, akkor a méreg kifejti a hatását az arcodon. – jelzek közben Zeltarennek, hogy kapja el az illetőt, hogy nehogy megszökjön előlünk. Cseppet sem érdekel, hogy mit gondol a tömeg rólam. Nem én szítom a vihart, hanem azok akikkel eddig találkoztunk.
- De akár egyesével levághatom az ujjaid, míg egy sem marad. – keményen hangzanak el a szavaim, s arcomon cseppet sincs ott a bájosság. A pénzemről van szó, amit szeretnék visszaszerezni. Ám engem a kegyetlen élet formált ilyenné, így az álcámból kibújva mutatom meg igazi arcom.

A beszélgetés elindult abba az irányba, hogy már újabb pénzeket szórhat el a birtokos, ám ekkor végleg betelik a pohár a meglopott nőnél. Teljes erejéből a gyanús alak gyomrába üt, ám minden porcikája bele sajdul... mind a kettejüknek. A fájdalom varázslata járja át a nő testét, szinte csoda, hogy ellenfele arcára tudja löttyinteni még a mérget.
Ám eközben a kísérőjének sem olyan túl könnyű lefogni a megtámadottat. Két feketébe öltözött elf lép elő a semmiből és kelnek fajtársuk védelmére. A hölgy pedig gyors támadása után megmerevedik néhány másodpercre, ami alatt a rettegett alak mögé tud kerülni és a torkának szegezni kését. Piszkos játszmákban őt sem kell félteni.
-Jobb, ha nem ugráltok és most szépen velünk jöttök. -majd oda fordul a lovaghoz- Különben baja esik szíved választottjának.
*Jól kell dönteniük, hiszen nagy slamasztikába kerültek. A városban mindennaposak az összecsapások a rivalizáló bandák között. És közülük a Testvériség szerezte az elmúlt időkben talán a legrettegettebb hírnevet, akinek a tejhatalmú vezetőjét épp megtámadták a nyílt utcán. A városiak gyakran szembesülhetnek a mágiával is harcoló tündékkel, kik magukról azt állítják, hogy az erdei király elit egységei voltak hajdanán, ám fellázadtak és új életet kezdtek Délosban.
Ám a nem rég érkezettek nem lehettek tisztában azzal, miféle állapotok uralkodnak a bűnbe süllyedt kikötőben...
Vajon most mi tévők lesznek? Engednek a kényszernek és hagyják elhurcoltatni magukat, ki tudja, mire készülvén az állítólagos szövetséges nép vagy más utat választanak?

Az árustól kikerülve a leány megjegyezte , miszerint ha továbbra is ilyen módszereket használok, akkor nem marad pénzem. Belegondoltam a dologba és megemeltem szütyőmet, aminek hajdani súlyánál jóval kevesebb volt, azonban nem aggódtam hiszen bármikor újratölthetem.
- Köszönöm, hogy aggódsz értem. Nem mindenkit ezzel a módszerrel akarok meggyőzni. - osztottam meg vele további elképzeléseimet, azonban mikor odaértünk ő finoman megérintette a karom, ezáltal rá szegeződött tekintetem. Mint derült égből villámcsapás, hihetetlen erővel ment neki a hegyes fülűnek Jydlara. Gyorsan kapcsoltam, s lefogtam a fickót hátulról. A két karját leszorítottam, azonban ő folyamatosan szabadulni próbált. A hölgy teljesen eddig ismeretlen oldalát mutatta meg, nem hittem volna miszerint eddig képes elmenni.
- Fogad meg a tanácsát, én azt tudom javasolni. - adtam a tanácsot a gyanús elfnek, miközben megérkezett a felmentő sereg, ám nem a  mi részünkről. Sötétbe öltözött alakok, léptek közbe. Társamnak rögvest torkához nyomták az éles kést, ezzel megadásra kényszerítve őt. Ezen cselekedetükkel pedig engem is arra sarkaltak, miszerint ne próbálkozzak. A felszólítás egyes szavától, mindazonáltal zavarba jöttem. Valamit tennem kellet, de azt se tudtam mit is kéne. Fontos volt számomra a lány élete, azonban az se volt biztos miszerint nem akarnak minket elvinni, majd ott megölni szemtanuk hiányában.
- Uraim! Ne csináljanak butaságot! Félreértés történt. Tudják a menyasszonyommal csak erre sétáltunk, mikor őt kirabolták. Igazán tűzről pattant menyecske révén, rögvest az első gyanús alaknak neki ment. Sajnálatos dolog ez mindenki számára, viszont biztosítom önöket miszerint nem történik ez meg legközelebb. Szerintem mindenki menjen a saját dolgára. Tudják mit még a maradék pénzemet is odaadom bocsánatkérésem jele ként. - próbáltam kissé összezavarni az ellenfelet, hátha alábbhagy figyelmük. Ledobva szütyőmet Jydlara fogva tartója elé próbáltam arra ösztönözni őt, miszerint lefelé nézzen.  Mindeközben beszédem alatt pedig finom jelzéseket adtam a leányzónak, hogy valahogy próbáljon elhajolni, vagy rálépve támadója lábára kiszabadulni. Ha valamilyen módon sikeresen biztonságos távolságba lennie egymástól a két riválisnak, megpróbálom a késemet az ellenségbe dobni. Bíztam képességeimben, hiszen régebben igazán jól tudtam e kisebb méretű fegyverrel célba dobni.

Mikor megütöm azt a férget, akkor a fájdalom érzése rögtön kopogtat azon a részen, amivel én cseppet sem foglalkozok. Nem vagyok az a jaj megütöttem magam, s meg fogok halni típus. Sokan nem nézik ki belőlem, de cseppentem már bele kocsma bunyóba, ahol a helyi nehézfiúk mindenkit leépítettek. Természetesen pár ütésig tudtam csak velük felvenni a versenyt. Utána történetesen kiütéssel győztek, de annyira elég volt, hogy hozzászokjak az erős ütésekhez. Nem vagyok elég gyors, mert mire feleszmélek, akkor a torkomnál ott az alak kése, amire csak egy sikoltással reagálok direkt. Ha felhívom a tömeg figyelmét, főleg a városőrök figyelmét, akkor minden bizonnyal segítségünkre sietnek. Csömörből vödörbe dolog, de engem cseppet sem izgat. Én nem tudom tétlenül nézni azt, hogy ide-oda küldözgetnek, miközben értékes érméktől fosztanak meg minket. Ráadásul ezzel nagyon tolvaj bandának számítanak a szememben.
- Segítség meg akarnak erőszakolni! – ordítom el magam, bízva abban, hogy itt vannak még rendes emberek.
- Megtaláltam a város tolvaj bandáját! – hallatszik el tőlem a következő szavak. Ezt követően fordítom oda a tekintetem Zeltarenre, aki elkezd könyörögni, meg engem rossz színben feltüntetni. Szép menyasszony szerepét kell magamra vállalni, aki tüzes és alig bír magával. Mikor az állítólagos férj jelöltem további pénzt akar odaadni, akkor betelik nálam a pohár. Látom a jelzését, így természetesen nem maradok tétlen. Fejem hátra lendül, hogy azáltal a fogva tartom orrnyergét eltaláljam. A két kezemmel fogom azon karját, amivel az éles pengével simogatja a nyakam. Remélem ezzel kizökkentem a nyerő érzéséből. Nekem csak pár pillanat kell ahhoz, hogy aztán földhöz vágjam törékeny elf testét. Szemem szikrázik mint egy istennőnek, de nem maradok mozdulatlan. Karom meghosszabbítását húzom elő, vagyis a kardom. A nyakához szegezem a pengét, majd megszólalok.
- Fegyvert letenni! A férjjelöltem elengedni vagy a vezéretek testét elválasztom a fejétől. Adjátok szépen vissza a pénzem és az övét. – szólok határozottan. Bízok annyira Zeltarenben, hogy ha hátulról valaki akarna settenkedni mögém, akkor valamilyen úton és módon jelez felém.

A maffia vezérnek betelt a pohár, ahogy gyomron vágták és hamar természetfeletti hatalmának köszönhetően felül kerekedett megtámadóján. Oly annyira, hogy annak nyakának szegezett kés és elszánt szavak hallatára a Vadkan becenévre hallgató nemes inkább minden nála lévő pénzt felajánlott váltságdíjként.
Igen meggyőző szavakkal ecsetelte, hogy menyasszonyában csupán a bővérűség buzog és nem bír természetével, így az egyik bandatag már ki is kapja Al-Sziszi szeme első rebbenésére a kezéből az aranyat, mikor az örökös szavait mintegy alátámasztva lendül ellentámadásba hű felesége és teríti le az alvilág rettegett urát.
Ám előtte még történt egyes-más. A kétségbeesett sikoltásra egy törpe kiálltja el magát, nagy harcikalapácsát erősebben markolva meg rohant feléjük.
-TÁMADÁS!
*Erre, mint egy jelre több fajtársa, emberek és még egy ork-erdei elf félvér is megindult váratlanul fegyvereiket lóbálva. A kis, pár fős csetepaté helyszíne felé egész csapat felmentő sereg igyekezett feldöntve nem egy járókelőt és buzogányaikkal szétzúzva a cirkuszosok eléjük került ládáit, holmijait. Kardokkal vágták át a sátrak pányváit és pusztítva közeledtek.
Eközben az igazgató kérlelve próbálta megállítani az egyre nagyobb fejetlenséget.
-Kérlek! NE! Ez mindenünk. A jó indulatokra könyörgöm, hagyjátok abba!
*És mit tettek így a Testvériség tagjai?
-Na pucolás! Lépjünk olajra!
*A főnökük szavai előtt már több más társuk felbukkant és néhány dobótőr is elröppent, két szerencsétlen halálát okozva a megmentők között és több kisebb-nagyobb sebet ejtve mind két oldalon. Még négy járókelő is kapott belőlük.
A két bűntársa Zeltarenre szegezi kardját, hogy kellő tárgyalási alapjuk legyen egy döntetlenhez és persze a testőr gyorsan elosztogatott pénzével együtt, de szeretnének csinálni egy „balra elt”. Kérdés, elengedi-e őket a feleség? Vagy megvárják a perceken belül megérkező városparancsnokot, ki neki lát rendet csinálni...

Nem volt rest cselekedni a lány, hirtelen felhívta magára a figyelmet, ami nekem elég nagy aggodalmat okozott, hiszen azt hittem elvágják a torkát. Szerencsére nem tették meg, azonban közben elkezdtem a saját módszeremmel is dolgozni. Hiába rögvest elvették a pénzem azonban ez mit se számított. Mindeközben feleségem szerepére kiadott leány kezdett viaskodni a főnökkel, a tervem így eléggé meghiúsult, azonban kapóra jött. Azonban hamarosan csatakiáltásnak lehetett mindenki fültanúja. Megannyi lényben keltett rokonszenvet a hölgy, illetve dühöt a bűnbanda. Hatalmas csetepatévá vált lassan az egész hely.
~ Szentséges ég! Én pedig azt hittem, hogy ez egy kellemes séta lesz. - nyugodtam bele a mai félresikerült nap átszellemülésébe. A cirkusz igazgatója se kerülhette el végzetét, próbálta lebeszélni a dühödt tömeget azonban az nem kegyelmezett vagyontárgyainak. Zavarodottság tört ki, még ártatlan civilek is megsebesült. Úgy tűnt Jydlara jól van, mitöbb átvette az irányítást, mivel foglyul ejtette a vezért. Hirtelen a két elf rám szegezte éles fegyverét. Hiába túszként akartak engem is ejteni. A vezérükért cserébe, ki pedig társamnál volt. Értékes túsznak számítottam ugyanakkor nem akartam beletörődni túlságosan a dologba.
- Fiúk. Ugyan elég lesz ebből az egészből. Minek erőltessük a dolgot. Tudhatnátok, miszerint a feleségem elvágja torkát a vezéreteknek. A hátatok mögött lévő íjászok pedig éppen titeket vettek célba. - tájékoztattam őket, azonban állításaimnak felében nem voltam biztos, a másik felét pedig kitaláltam. A kíváncsiság, vagy kétségbeesésben összezavart hegyes fülűek figyelme, amint nem rám összpontosult előrántottam kardomat. A kétkezes fegyver segítségével mindkét támadóeszközt elütöttem magam elől. Az egyik bandita nagy lendülettel felém iramodott. Az acélok csak úgy csilingeltek mikor egymáshoz értek. Nem volt időm finomkodni, így egyik kezemmel tőrömét nyúltam, amivel átszúrtam ellenfelem nyakát. A létfontosságú ért átvágva csak úgy bugyogott elő bíborszínű vére. Löktem rajta egy keveset, minek hatására hátra vágódott. Lélegzése a haldoklónak egyre inkább bugyborékolásba váltott át. A velem szembe lévő másik társának vártam támadását, bár az is lehet megiramodik.

Tán leleményességem köszönhetem, hogy eddig minden nehéz helyzetből győztesen kerültem ki. Az élet megtanított engem arra, hogy vessek be mindent egyes szorult helyzetben, amit tudok. Egy törpe kiáltását hallom, ahogy kiadja a támadást. Nos ezután az egész helyszín felbolydul, hogy átláthatatlanná váljon a külső szemlélők számára. Én meg mint jó bábmester játszok, s mozgatom a szálakat, ami egyes emberekhez tartozik. Számomra semmi sem szent, mert az évek kiölték belőlem ezen érzéseket és dolgokat. Tán idővel megváltozom, de ahhoz nagyon sokat kell változnom. A földön heverő főnök kiadja utasításba a lelépést, azonban én sakkban tartom ám a kardommal. A túlsó oldalon Zeltaren a két testőrrel a két oldalán. Teljesen patthelyzet, mert én aztán nem engedem ki kezeim közül a vezérüket, de amazok sem engedik el a férj jelöltem. Ha tudnák azt, hogy az idő nekem dolgozik, míg nekik csak a vesztüket jelenti.
- Nah mi van elf fiúkák?! Adjátok vissza a pénzem, a pénzét és a férj jelöltem! – szólok oda hozzájuk, miközben fél figyelmem a vezéren van. Nem hagyom őt meglógni, mert tudom, hogy értékes pénzjutalmat kaphatok a városőrség, ha élve átadom nekik. Ők kivallatják az illetőt, aztán a cinkosai szintén meglesznek. Emellett jól tudom, ha lekapja valaki a főnököt, akkor a többi fejetlenül és meggondolatlanul fog cselekedni. Ha szökni próbál a vezér, akkor én garantáltan olyan helyen sebesítem meg, ahol nagyobb eret vághatok el. Nem tudom, hogy megéri e szökni vagy beletörődni a sorsába, hogy bizony a szeszélyes női praktika túljárt az eszén. Nem fogok a vezér után rohanni, ha menekülni próbál, hanem Zeltarennek segítek a két őrt elintézni. Legalább a férfi örökre le lesz nekem kötelezve, emellett már kitaláltam valami ördögit ellene. Ha sikerül legyűrni a két őrt, akkor utána a pénzt veszem magamhoz, hogy a társammal együtt lépjek le a helyszínről. Nem arra szándékozok menekülni, mint a vezér, hanem ellenkező irányba. Segítőmnek nem adok semmi esélyt arra, hogy meggondolja magát. Elkapom a kezét és magammal ráncigálom, mint egy hisztis gyereket az utcán.
- Le kell lépnünk a városból, most azonnal. Út közben ételt és italt kell beszerezni és egyebeket. – mondom felé, miközben gyors léptekkel haladok a macskaköveken. Néha ránézek Zeltarenre, hogy ő jól van. Hirtelen megállok, majd szembefordulok vele és minden további nélkül csókolom meg hosszan. Úgy vélem, hogy ettől motiválttá válik és jobban fogja érezni magát. Nem kerítek neki nagy feneket magamban, mert nem érek rá kielemezni a saját cselekedeteim. Újra megindulunk, miközben végre elteszem a kardom.

A leány szerette volna most már nem csak a saját pénzét visszaszerezni, de Robin Hood módjára elemelni a rablókét is. Ám ebben épp „hű kedvese” zavarta meg, mikor kardot rántva egy alkalams pillanatban neki rontott a két bajkeverőek.
Először mágia nélkül próbálták elintézni, nem tűnt muszájnak kardjukon kívül mást bevetni, hisz túlerőben könnyen lerohanhatónak tűnt célpontjuk. Ám hamar rájöttek, hogy nem egy átlagos fickóról van szó, hanem egy igen jól képzett bajvívóról, ki megölte egyiküket.
Ekkor a másik védekező állást vesz fel és távol maradva a Királyi Gárda tagjától felkészül, hogy akár hátrálva is, de kivédje a támadásokat. Jellemtelen, gyáva nyúl, kinek egyetlen szerencséje, hogy Vadkan torka kiszáradt, kapar és valami szorongatja. Nem kap levegőt. Fuldoklik.
Eközben a vezért a fogva tartója sakkban tartja és próbáljon csak meg mást tenni! Amint kardja nem a vezérre szegeződne, máris kihasználná a helyzetet.
Így kell ezután okoskodniuk. Ám Al-Sziszi arcán a méreg úgy tűnik, hamarabb hatott az idegen fajra, mint azt a táncosnő számolta. Hirtelen teljesen mozdulatlanná és összes porcikájában halott lett.

Éppen felvettem kardomat, aztán kielemeztem, miként is támadjak a haramiára. Inkább hátrált fegyverét maga elé tartva. Barátja halálából valószínűleg tanult, ezáltal nem volt kedve próbálkozni. Mire viszont rávettem volna magam a harcra szörnyű köhögés jött rám. Kiszáradtnak éreztem a torkomat, tán annyira belefeledkeztem a harcba, miszerint a szükségleteimet észre se vettem. Az ellenfelem ki magam előtt volt, hirtelenjében feladta a harcot. Elszaladt valamerre, s faképnél hagyta urát. Nem volt valami lojális lépés, azonban egy bűnözőtől mit lehetne várni. Azon csodálkoztam, hogy eddig elmert menni. Társát ugyanakkor, még annál is szerencsétlenebbnek lehetett mondani. Lélektelen szem az égre meredt, és a vértócsa egyre csak kiterjedtebb lett alatta. A helyzetet kihasználva a vezér is szedte a sátorfáját. Szerencsére volt a halott ellenségnél egy kulacs. A tartalmának némi részét megittam, habár elrántott engem Jydlara. A kulacs eztán a földre esett. Az se tudtam mi történik, vagy hova is visz engem. Köhögésem némileg múlt, mégse tűnt el teljesen. A futás közben igyekezett elmondani mit is tervez, amit nem igazán értettem. A történtekbe belegondolva végül is jogos az aggodalma, ugyanakkor én segíthettem neki. Gondolataim közben váratlan dolog történt, megállt aztán egy gyors csókkal jutalmazott. A édes pillanat hosszú volt, mégis rövidnek tűnt. Mikor vége lett szinte elillant minden gondolatom.
- Huuu! Nem is tudom mit mondjak. - jegyeztem meg azonban nem is tudtam rá semmit mondani, hiszen tovább mentünk.
- Én tudok rajtad segíteni! Nem szeretnélek cserben hagyni, s bujkálásra kényszeríteni. Ha gondolod az egész bandával leszámolhatunk. Ezzel pedig neked is jót teszünk, valamint mások se fognak úgy járni mint te. - próbáltam megállásra kényszeríteni, aztán félresöpörtem néhány lógó tincset a szeméből,  majd mélyen belenéztem.

Mikor a csók után megszólal Zeltaren, akkor én kérdő tekintettel nézek rá. Furcsállom magamban, hogy egy kellemes szájra puszi után beszélni akar. Maradjon csendben néhány másodpercig, aztán gondolkodjon. Meglepődök, mikor kijelenti, hogy tud rajtam segíteni. A szavak érdekesen hangzanak el az ajkairól, így rajtam a sor, hogy nagyokat hallgassak. Emésztem a gondolatait, aztán elé tárom a saját véleményem.
- Gondolod, hogy ekkora városban a nyomukra lelsz? Sok ember kellene hozzá. – szólok hozzá, miközben körülnézek. Nem lehetek benne biztos, hogy nem-e követett valamelyik tag. Mikor megbizonyosodtam róla, hogy ketten vagyunk, akkor érzem, hogy Zeltaren pár kósza tincset kiseper a szemem elől. Megálltam, de szívesebben bújtam volna el valahova, ahol nem igen keresik az embert.
- Vagy elbújunk, vagy elmegyünk. Én ebben a kettőben bízok, ez amolyan női megérzés. Ha nem tudsz bennem megbízni, akkor maradj csak itt és kutasd fel az összes tagot. Valóban most jobb lecsapni rájuk, de szerintem a városőrség szerintem rá fog jönni, hogy ki volt az a személy. – magyarázom, hogy nem kellene ezzel foglalkoznia. Fogalmam sincs, hogy mivel foglalkozik a férfi.
- Noh induljunk arra! – szólok hozzá, aztán próbálok újra megindulok, s abban reménykedek a férfi engedelmeskedik. Ha nem, akkor kénytelen leszek neki búcsút mondani. Mikor kellő távolságban érzem magam, akkor lelassítok. Kifújom magam, miközben azon gondolkozok, hogy hová lehetne elbújni, hogy ne találjanak meg később. A fogadók ebben az esetben szóba sem jöhetnek, mert nem bízok a fogadósokban. Hamar kikotyognak mindent. Elég csak lefizetni őket, aztán az ember rögtön csapdába esik. Nekidűlök az egyik ház falának, miközben a mellkasomon látni, hogy miként jár le és fel.

A lovag már azt hitte a hátralépésből, hogy a maradék egy túlélő is hamar elillan, így nem is foglalkozott vele. Az által megölt kulacsa felé hajolt, miközben állítólagos kedvese felé lépett, hogy megragadja a karját és meneküljenek.
Mire felegyenesedett az ivás közben teljesen más kép tárult a szeme elé. Szerelme félig úton volt a föld felé. Egy halottal nézett farkas szemet. És a másik bandatagnak koránt sem szánt inába a bátorsága. Gonoszul vigyorgott.
A torok egyáltalán nem javult a víztől. Láthatatlan szorítás tovább folytatódik, miközben egy vágást kell hárítania oldalról. Eközben a halott vezér egy vas golyót vesz ki a zsebéből, melyet úgy gyártottak, hogy marokban elfér és könnyen lehessen kilőni parittyákból. Az elf teljes erejéből neki vágja a nemes halántékának, míg az a kard védésével van elfoglalva.
Ám mielőtt még ő is elvesztené eszméletét egy régi történet jut eszében. Az udvarban egyik bajtársa, ki vén korával már két csatát is megjárt a sötét elfek ellen azt mesélte, hogy harc közben az egységénél szinte mindenkinek kiszáradt a torka és levegőért kapkodtak. Igen zavaró volt így küzdeni, nagyon sokan meg is fulladtak miatta.
Ugyan ilyen rejtélyes légszomjról beszélt... Mint az erdei elfek katonáiból lett bűnbanda ellen szembesül most. Bár arról nem tett említést neki, hogy ezek a zevadari ördögök el tudják hagyni a testüket, teljesen halottá válva, hogy anyagtalan kíséretük akkor térjen bele vissza, amikor csak a harci szerencse kedvezővé alakul.

Amikor feléled, épp a védelmét élvező hölgyet pofozza az igen rossz állapotban lévő Al-Sziszi.
-Ébredj, szuka! Mi az ellenméreg receptje?

A nagy felfordulásban nem nagyon számíthattam jóra, hiszen nem is telt bele sok időbe, mikor lecsapott rám ellenfelem. Miközben próbált a lány elhurcolni, kellett egyben kivédenem a felém hasító acélt. Minden maradék erőmet összeszedve hárítottam az ütést, azonban ez nem volt elég. Miközben védekeztem hatalmas zsibbadó érzés hasított a koponyámba. Köhögés, s erős fájdalmak közepette próbáltam tartani a hölgy tempóját. Egyre inkább nehezemre esett felfogni Jydlara mondandóit.
- Lehetséges, de azért ne vegyél rá mérget, habár egy próbát megér a dolog. - válaszoltam vissza a kérdésére. Nem igazán repesett a javaslatomért a menyasszony jelöltem ő inkább el akart bújni, vagy elszökni. Pedig nekem kötelességemben állt megvédeni az ő, na meg a város becsületét. Közben nem hagyott alább a száraz érzés, folyamatosan köhögtem, amely igen kellemetlen volt.
- Tudod egyszer az egyik ismerősöm, ki az udvar nagyra becsült tagja, harcolt néhány sötét elffel. Azt mondta nekem a csata közepette az egységének tagjai se kaptak levegőt. Érdekesebb szembesülni a dolgokkal, mintsem hallani róla. - jegyeztem meg, aztán minden egyre homályosabb lett, végül pedig elsötétült. Pislogásom közepette néhány furcsa dolgot még észleltem, azonban olyan sötét volt, miszerint alig látta. Közben halottam néhány fenyegető hangot is, amely nem Jydlarától eredt.

/Szolgálunk és vétünk/



Az ismerős utcákat rója Flint, ki az elmúlt időben a királyság sok zugát bejárta. Gazdag folyóparti kikötőktől kezdve az ország szívét jelentő fővároson át a határ mentén sorjázó falvakból nagyra nőtt városkáig sok felé megfordult. Ám haza húzza a szíve, leginkább az a vágya, hogy megszabaduljon a Testvériség utána koslató kutyáitól.
-Hé kölyök! A kapitány azonnal látni akar.
*Szólal meg az árnyékból egy hang. És ismerős ruhába öltözött az az elf, ki elő lép onnan.