A kapitány arca örömtől ragyogott, mikor megkapta azt, amire vágyott.
-Persze! Megígérem, hogy amíg velünk vagy, addig soha nem kell majd félned a lidércektől. Örülök, hogy megértjük egymást.
*Ezzel újabb csókot lehelt az ajkára és kioldoztatta. Ám a pincéből nem engedte ki egészen estig, amikorra előkészítette a terepet.
Egy szűk sikátor közepén kellett várnia a lánynak, Al-Sziszi pedig bebújt egy kapualjba leskelődni. Ám nem csak a sarlatánt figyelte, szemeit meresztve próbálta kivenni a Hold és csillagok fényénél a kis utcát. Csak a démonjai tudnák megmondani, mit keresett!

Mikor a kapitány arcán az öröm terül el, akkor némileg csillapodik Lisbeth Szívverése is, ami a feszültség miatta eddig őrült iramban verdesett. Végül is lutrira játszott, hogy vajon a Testvériség vezetője tartja e vele szemben a szavát, mert az már eddig is leszűrte, hogy ennél a férfinál annak elhitetése, hogy ő rendelkezik bármilyen varázserővel is, nem jött be.
Persze hasznot húzhat belőle, ahogy tette ezt eddig is a Fekete Lidércek vezetője is, de csak egy szélhámos jóst és méregkeverőt lát benne, ami persze nem is áll távol a valóságtól, mégis sérti a lány hiúságát. De nem most van itt az ideje, hogy ezt a másik tudomására is hozza, sőt inkább tesz úgy, mint aki mindenben szívesen együttműködik.
Most már mindenképpen ő is azt szeretné, hogy Gran és bandája eltűnjön a színről, különben a volt szeretője tudni fogja, hogy ő adta fel őket és azt nem biztos, hogy túlélné, akármennyire is vigyáz a bőrére. Ezért is akarja Al-Sziszi szavát venni, hogy megvédi őt.
- Én is. – sóhajt a lány, látszólag örülve a fejleménynek, de magában inkább az aggódás miatt.
Szereti magát a saját bőrében tudni és még egy ideig ezt meg is tartani.
A csók jól esik, de szinte most csak reflexből csókol vissza, majd lehullanak róla a kötelek, de továbbra is a pince foglya marad. Biztos lehet benn, még ezek után is, hogy ha valami balul sül el, ő lesz az első, akinek az elf vezér elvágja a torkát.
Lisbeth nem érzi túl jól magát, ahogy ott áll, az alig megvilágított sikátor közepén, bár közben azért észrevétlen egy köröm alakú tüskét varázsolt elő szoknyája egyik rejtett loknijából, aminek szúrása azonnali eszméletvesztést okozott és, ha valaki nem kapta meg az ellenszert, akkor bizony pár nap hatalmas kínok után elhalálozott, de legalább némiképp biztosabban érezte magát.
Tudta, hogy a Testvériség tagjai a közelben rejtőzködtek el, de nem látta őket. Igazság szerint nem is mert nagyon nézelődni, nehogy gyanús legyen Gran-nak.
Egyre idegesebb lett, mikor végre feltűnt egy alak a keskeny utca elején, majd mögötte még kettő.

Az est leszálltával Szisziék megindultak új szerzeményükkel a találkozóra. Ám ő és két társa inkább elbújt és onnan figyelte a foglyot. Gran ugyan oda jöhetne hozzájuk akkor is, ha társaságban látja Lisbethet, hisz a koldusnak is egy tünde vitte az üzenetet. Gondolhatja akár azt is, hogy egy segítségre szoruló új ügyfelet mutat be. Ám közel érve minden bizonnyal felismerné őt vagy a Testvériség ruháját.
Nem is gondolta, hogy szükség lenne ilyen szoros védő őrizetre. A boszorkány hamarosan rájön úgy is, hogy Déloszban a hosszúra nyúlt háború megtanította a részvevőket, hogy a saját célpontjaikkal foglalkozzanak.
Ahogy közel ér a három alak, a tetőkről elf orvlövészek veszik célba a lépre csaltakat. Ám ha a Lidércek vezére nem csak két kísérővel jött és a házak között a szűk utcán a többi embere is felbukkan, akkor ezek a fentről harcolók inkább őket lövik, mint sem a vezért.
A kapitány pedig kiadta egyértelműen a parancsot, hogy a kígyót le kell fejezni, ám ők megtanulták már, hogy azokat irtsák, akik rájuk veszélyes. Ha van erősítés, ha nem, fájdalom átka és hideg nyílhegyen kívül nem küldenek mást lefelé.
Maga a vezérük is csak akkor kezd el rohanni a nő felé, ha nagyjából tiszta a terep vagy Grant el akar menekülni. Ő egy láncos buzogányt forgat a feje felett, míg két mellette lévő alabárdot szegez előre. Mindhármuknak kard is van az oldalán és két dobótőr az övében. Ám ezeket nem használják, ha nem szükséges. És íjat nem hoztak, hogy könnyebb legyen a mozgásuk.
Így az a kis tüske, amit előkészített az álvarázslónő bizony még bevetésre kerülhet, hisz az átvertek közvetlenül mellette vannak, s még a mesélő sem merészkedik megmondani, mi fog történni az elkövetkezendő percekben.

Nem igazán tudja, hogy mire számíthat, már persze azon kívül, hogy a Fekete Lidércek főnöke biztosan el fog jönni, hiszen számtalan hasonló találkozót lebonyolítottak már, ahol szégyenlősebb ügyfelekkel hozta össze. Nem mindig volt személyesen jelen és talán ez kicsit megzavarhatja Gran-tot, de Lisbeth ki akart jutni a pincéből, ezért mondta Sziszi-nek, hogy neki is itt kell lennie.
Ha elkezdődik a hajcihő, tervei szerint igyekszik felszívódni, aztán kivárni valami nyugodtabb, csendesebb helyen, hogy mi lesz a végeredmény.
Természetesen Gran nem az ostobább bandafőnökök sorát erősíti, hiszen akkor nem lehetne ott, ahol, ezért még akkor sem jön harmad magával egy találkozóra éjjel, ha ő hívja.
Ő legalább annyira bizalmatlan, mint mindenki, aki hasonló szakmát űz és neki még meg is van az oka, hogy féltse a fejét, ahogy a jelen példa is mutatja.
A lány sejti, hogy míg ő nyíltan közeledik két emberével, a többiek a környező sikátorokban szivárognak. Egyre idegesebb lesz, ahogy egyre közelebb érnek és még mindig nem történik semmi.
Aztán kitör a káosz és hallja a kiáltásokat, halálordításokat és nyilak pendülését, kardok hüvelyből szisszenését.
Olyan közel van már Gran-t, hogy azt is látja, ahogy dühében összeszűkülnek a szembogarai és rájön, hogy mi történt.
Hallja a lábak dübögését, ahogy valaki nagy iramban közeledik felé és azt is, ahogy a két kísérő bandatag arra felé fordul, hogy védjék vezérüket, de Lisbeth csak az elvicsorodó arcot látja és a kezet, ami szinte lassított ütemben húzza elő a pengéjét, hogy fel. csapjon.
Nem nagy harcos, soha nem is volt, de az élet ösztöne működik. Lehajol a felé száguldó kard elől, még talán pár felemás tincse áldozatul is esik annak élének, majd a markolatot tartó kézbe kap a körmével és felsikolt.
- Trahum zade!
A szavak értelmét soha nem tudta és most is csak a félelem fokozása a cél, hogy ha a férfi összerogy, azt higyjék társai, hogy a boszorkány átka fogant meg.
Aztán azonnal a sötét falak felé veti magát, nem akar egy véletlen nyíl vagy kés útjában lenni.

A bűnbanda vezére, mintha csak megsejtette volna, hogy gyilkolásra készül a szeretője, igyekezett úgy hárítani, hogy az alkarján lévő kemény bőr védőt érje. Ezt a köröm nem tudja átszakítani, ám lecsúszik róla és egy kicsit megsebesíti a fedetlen részt is.
Az éj tündék bizony nem törődnek a taktikázással, ha már kéznél van az ellenség, akinek a sorait megritkíthatják. Főként, mivel maguk is úgy látják, hogy holtan terült el, mielőtt még elfutott volna onnan a csaj.
Mikor kezdenek elszállingózni az emberek, Al-Sziszi kirohan a fedezékéből hármad magával, hogy a biztonság kedvéért fejét vegye, ám félúton látja megdöbbenve, hogy az feltápászkodik és nyílegyenesen fut el a sötétben. Eddigre már a fentiek régen elfelejtették, hogy ki is volt ő, csak egy halott vagy sebesült volt, jelentéktelen számukra, ha eleget tudnak ma ölni. (A hatalmuk megrendül és beolvadnak máshová vagy nagyobb eséllyel a többségük felőrlődik a ki-kiújuló harcokban.)
Ám nem így gondolkodott a kapitány!
~Ez a nő átvert! Elhitette velem, hogy megölte, és csak arra várt, hogy elmenjünk innen. Majd a halott csodával határos módon elsétál és váratlanul lecsap ránk.
*Utána eredt, ám a következő sarkon épp csak félre tudott ugrani egy felé sivító kés elől. A futók bizony nem átallottak elrejtőzni egy-egy zugban és ott lesve várni, hogy a gyanútlanabb követőiket váratlanul öljék meg.
~Ideje lesz futni hagyni... Inkább a kis tündéri boszorkánya után kellene nézni. Hol is van?
*Ha nem sikerül megtalálni, akkor lassan össze szedi győztes embereit és a törzshely kocsmájuk felé indulnak. Ám ha rálel, akkor a karját megragadva rántja közelebb magához.
-Nos, beszélgessünk! Mi történt a mi kedves Gran barátunkkal, mikor beszélgettetek? -mondta, bár különösen érzékeny hegyes füleivel sem volt biztos a távolból, hogy suttogtak-e a jelenet közben vagy nem. Minden esetre úgy számolt, hogy ha igazi volt az összekapásuk, akkor ordított volna a gazember. De hallani akarta Lisbeth reakcióját, hiszen főleg tőle remélhettek most újabb nyomot, amin elindulhatnak.
Csak a férfi tudhatta, miért is vágyik annyira egy újabb nyomra egy ilyen csata után...

Ha valaki most jobban pánikolt, mint Lisbeth, az biztosan hazudott. Sosem szerette a közvetlen fizikai harcot, az nem az ő világa volt és reménykedett benne, hogy még időben el tud tűnni a színről, mielőtt még baja esne, de a szellemek úgy látszik nem fogadták ma a kegyeikbe. Már az is kész csoda volt, hogy el tudta kerülni Gran kardpengéjét, az meg kész szerencsétlenség, hogy a mérgezett köröm, lecsúszott a férfi karvédőjéről, így a méreg nagy része pocsékba ment, bár azért érezte, hogy legalább egy kicsit megkarcolhatta a férfit.
Talán ez mentette meg, mert a szer hatott, de a lány magában káromkodva igyekezett valami sötétebb és biztonságosabb menedékbe húzódni, mert tisztában volt vele, hogy ez csak nagyon rövid hatással lehet majd a férfira és, ha túléli……
Bár igen csak szeretne minél messzebb lenni onnan, ahonnan a sikolyok még mindig a fülében csengenek, ráadásul várható, hogy az őrség is feltűnik előbb-utóbb ( ha csak Al-Sziszi le nem fizette őket), de nem viszi előre a lába. Tudnia kell, hogy mi lesz Gran-nal, különben lehet, hogy nem tud időben felkészülni a következményekre.
Időben les kis az egy kerekét vesztett, feldőlt kordé mögül, hogy lássa, amint a Fekete Lidércek főnöke, a szervezet nevéhez hűen, észrevétlenül oson el, bántatlanul és minden valószínűség szerint bosszúra szomjasan. Most már abban sem kételkedve ki árulhatta el.
Egészen megdermeszti Lizbeth-et a látvány! Nem látja, hogy a férfit üldözőbe veszik, ahogy annak és embereinek visszatámadását sem, de ismeri Gran képességeit és lassan elönti a kétségbeesés.
Hangosan sikkant fel, mikor hirtelen erős kezek rántják magukhoz, mert azt hiszi itt a vég, de majdnem, hogy meg is könnyebbül, ahogy a kapitány hangját hallja meg a füle mellett.
Hiszen azt ígérte megvédi! Ő mindent megtett! Miért ez a számon kérő hangsúly?
- Meg kell védened Al-Sziszi! Megígérted! Beszélgetni? – kapja a férfire pillantását, bár kissé közel van ehhez, ahogy magához szorítja és értetlenül mered rá egy darabig, míg leesik neki. – Én….csak….megátkoztam, de nem hasz……nem hatott az ige. – javítja ki magát.
Azért nem szeretné kiadni magát teljesen, hogy milyen kis méregkeverő.
- Meg fog ölni! Elárultam, meg fog ölni! Ugye megvédesz engem? – törleszkedik a férfihoz, ha az nem taszítja el.
Eszébe sincs otthagyni, most nem szeretne egyedül maradni.

A kapitány rátapasztotta a száját az ijedt kis megtévesztőre és hevesen csókolni kezdte. Mikor kicsit elváltak ajkaik, lágyan -mármint magához képest egész lágyan- mondta:
-Megvédlek, ne izgulj! Kellesz nekem! -ezzel újra csókot adott, hevesen, hogy kis idő után újabb szünet következzen- Te tudod, hogy hol van a raktáruk. Oda kell vezetned minket, hogy leszámoljunk velük!
*Hát erre ment ki ez az egész. A kémek oktatójának kellett a szajré. És bár már most is három fajtársa fekszik holtan az utca hideg pocsolyáiban, ez őt nem érdekelte. Majd küldenek más újoncot!

Mikor a férfi ajkai Lisbeth ajkaira találnak és az heves csókba kezd, a lány engedelmesen adja t magát neki, éreztetve vele, hogy sokat ér az élete és sok mindenre hajlandó érte.
Persze nem utolsó szempont, hogy Al-Sziszi, nem vén és fogatlan, nem büdös és ápolatlan, ami már magában is sokat mondó és Lisbeth meg nem apáca, hogy ne használjon ki minden lehetséges alkalmat, hogy a maga javára fordítsa az eseményeket.
Azért arra viszont senki ne vegyen mérget – főleg, ha azt ő keveri, - hogy ha úgy hozná a szüksége, nem árulná el a kapitányt is legalább olyan könnyedén, mint a Fekete Lidércek főnökét.
- Igen! Igen! – mormolja a férfi szavaira, aztán olyan hevesen rándul hátra, hogy azt lehet magával is rántja, ahogy a vége is elér a füléhez.
Legszívesebben pofon vágná, ha nem félne, hogy visszakapja kamatostól.
- Szóval csak ezért kellek neked? Csak ezért védenél meg? – szisszen fel és máris valami hatásos mérgen töri a fejét, amivel alaposan visszavághatna ezért a férfinak, persze csak az után, ha végeztek a Lidércekkel, mert most már muszáj megszabadulnia Gran-tól.
Ha életben maradna, akkor nagyon messze kéne futnia Lisbeth-nek és ehhez nem fűlik a foga.
- Tudom hol van, igen. – veti fel durcásan a fejét. - - De akkor nekem is jusson valami! Sokat adok fel, hogy győzelemre segítselek. – törleszkedik megint, mert neki is kell a férfi, míg a saját kis tervét szövögeti. – Valószínűleg számítanak is támadásra, nem lesz könnyű dolgod. – figyelmezteti a kapitányt. – És én csak megmutatom a helyet, de nem megyek be oda. – köti ki.

Lizbeth új szeretője másképp nem is gondolta, csak úgy, ahogy a nő mondta. Az elrabolt lopott árut nem magának akarta, csupán a szervezet fenntartására és növelésére. Így nem okozott neki gondot, hogy osztozkodást ajánljon.
Így amikor a tündék oda értek, előbb igyekeztek felderíteni a terepet. És megtapasztalhatta a sarlatán életében először, mikor a mágia igazán dühöngeni kezd....
A kapitány emberei csendben kivártak a leshelyükön, amíg az őrökön a téboly kezdett el látszani, majd mikor alkalmasnak vélték az időt a bentről kiözönlő újabb és újabb emberrel, hirtelen elsötétült minden. Még az eddig világító Hold és a csillagok is eltűntek az égről, vak sötét lett.
-Gyerünk! Nyomás előre!
*Ezzel íjak pendülése és rohanó léptek hangja hallatszott, majd fél perc múlva a fény újra visszaköszönt, hogy rámosolyogjanak a halottakra. Mintha csak mosolyognának az égitestek, hogy így megtréfálták az embereket a zöld elfek javára...
Ám hogy ebben nem az égiek keze volt, mi sme bizonyítja jobban, hogy Al-Sziszi liheg a fáradságtól, miközben alig jutott messzebb, mint ahol az elhomályosulás előtt utoljára látta. A Testvériség többi tagja pedig behatol a búvóhelyre. Bár egyikük életébe kerül, mikor az ottani védőkkel is végeznek, de ez az egyetlen veszteségük van a rajta ütés során. Még a sikátornál is jobban jártak.
A férfi összeszedi magát és a nőhöz lép. Kicsit megemelve az állát lehel gyengéd csókot.

Egyelőre megnyugtatja Lisbeth-et a tudat, hogy a férfi nem támaszt kifogást a feltételeivel kapcsolatba, habár éppen elég sok minden hallott már ahhoz a Testvériség vezetőjéről, hogy tisztában legyen vele, mennyit adjon annak a szavára.
Nem azért lett az, aki, mert mindig tisztességesen játszott és mindig úgy keverte a kártyáit, hogy az megfelelő legyen neki és a bandájának.
Addig fog a lánynak kedvezni, amíg az neki is megfelelő, különben meg simán odadobja áldozati bárányként még akkor is, ha a kedvesévé teszi. Pont, mint ahogy Lisbeth is tette Gran-nal.
Éppen ezért tisztában van vele, mit várhat, de neki is idő kell, hogy felmérje a bandát és ha tudja kiismerje Al-Sziszit.
Egy kapualjba behúzódva várja, hogy mit fognak tenni az elfek, miután megmutatta nekik a raktárat, de mondhatni alaposan leesik az álla, mikor a támadás bekövetkezik.
Ha nem is tudta biztosan, de azért már hallott ezt-azt arról, hogy a tündéknek mágikus erejük van, de amit itt műveltek, az minden képzeletét felülmúlta és igen csak leizzadt, mikor látta a hatalmat, ami a kezükben volt.
Jóformán veszteség nélkül foglalták el a raktárat és a Fekete Lidércek halottak voltak, mielőtt még nagyon fel is foghatta volna.
Jóformán alig érzi a csókot, olyan dermedtség van még mindig rajta, ahogy igyekszik felfogni a látottakat. És igen csak hideg félsz fut végig rajta a férfitól, de már nem visszakozhat.
- Ezt…..ezt, hogyan csináltátok? Én nem is láttam még….csak hasonlót sem. – lehelte, de ajkára forrasztották szavait a csókkal. – Most mi a terved? Szívesen segítek. – ajánlkozott, mert jobb, ha egy ilyen hatalom mellett áll, mint, hogy ellenszegüljön neki.
Persze csak egy ideig.

A férfi egy kicsit még nézte a leányt, majd kézen fogva húzta a bejárat felé.
-Awyrisben az elit katonák olyan mágiát is birtokolnak, ami az átlag tündéknek nem adatik meg. Mi fellázadtunk a rendszer ellen, ami ki akarta használni a képességeinket és ide jöttünk. És az óta a saját javunkra használjuk az erőnket.
*Mindig magabiztosan épített arra, hogy közel a legtávolabbi ponttól a Szépek népétől elég hihető a varázslataikról mondottak, hiszen nem is csak egy lombtünde állítja, hanem több tucat ugyan ezt.
Bent igyekszik segíteni elvinni Lisbethnek a részét. Bár nem mondta ki konkrétan, de aki kapja-marja alapon ragadnak meg zsákokat vagy vesznek vállukra egy-egy vég textilt. Így igyekezniük kell, mielőtt mindent elkapkodnak előlük. Hiszen sokkal gazdagabb zsákmányra számítottak. Az a kereskedő -aki mellesleg azt hiszi, majd visszavásárolhatja jutányosan az épp most széthordott lopott árut- olyan kétségbeesett ábrázatot mutatott, mintha tetemes mennyiségű vagyona tűnt volna el. Nem is sejti, hogy másnap néhány ember az ő árainál olcsóbban fogja kínálni a portékáját. No, nem zöldikék, csupán azok a strómanok és orvkereskedők, akikre igyekeznek rásózni.
-Gyere! Fiatal az est. És én veled még akarok ezt-azt csinálni.
*Bár a bemutatott „trükk” végletekig legyengítette és nem biztos, hogy a legjobb formáját fogja hozni, de nem zavarta. Számára az emberi nők sosem olyan tárgyak voltak, amiket le akart volna nyűgözni. Megszokta, hogy az őt körüllengő nimbusz épp elég, hogy elégedettek legyenek vele. Magával eltelve méregette a boszorkányt.

A férfi szavai magyarázattal szolgálnak a látottakra és egyben óvatosságra is intik Lisbet-et. Mivel nem soka erdei elf rohangál ezen a vidéken és dicsekszik mágikus tudásával, így az nem merül fel benne, hogy a kapitány és emberei nem azok akiknek mondják magukat és még a lány sem járt Awyris erdejében, de még csak a környékén sem, így nem nehéz ezt elhitetni vele, de most már tudta, hogy jobb, ha nyíltan soha nem húz ujjat a Testvériséggel, ha ilyen nagy hatalmuk van.
- Ha a Fekete Lidércek tudták volna, hogy mire vagytok képesek, talán másként kezelték volna ezt az ügyet. – néz azokba a ragyogó szemekbe a szélhámosnő. – De, továbbra sem értem, hogy miért pont most jött el az idő a leszámolásra. – ingatja meg a fejét, bár nagyon úgy néz ki, hogy pont ő maga szolgáltatta erre a lehetőséget a másik bandának és ettől egyáltalán nem lesz boldog.
Pedig most megkönnyebbülhetne, hiszen nagyon úgy néz ki, hogy Gran bandájának befellegzett, de erről eszébe jut….
- Megtaláltátok Gran-ot? Meghalt? – kérdezi némi izgatottsággal, mert ha nem, akkor az biztos, hogy nem hagyja annyiban a dolgot.
És lehet, hogy Al-Sziszi megígérte, hogy megvédi, de nem ülhet egész nap a szoknyája szélén, meg különben is meddig kéne meghúznia magát, egy pár nap, több hét, hónap?
Az sem tölti el sok boldogsággal, hogy egyelőre a férfi tartotta a szavát és megkapta a részét a zsákmányból, hiszen eredetileg sem ezért segített a Lidérceknek, csak a kereskedő viselkedése miatti bosszúsága miatt. De azért elvette a részét, ha már ott volt.
Mikor azonban a kapitány kijelentette, hogy vannak még más tervei vele az éjszaka folyamán, úgy tett, mintha ő sem vágynék másra, bár tényleg olyan férfi volt, akin volt mit nézni és Lisbeth soha nem vetette meg a férfiak társaságát, főleg, ha még egy jó kis éjszakai hancúrozáson kívül még mást is tudtak nyújtani: gazdagság, hatalom……védelem.
Engedelmesen simult hozzá és simított végig rajta és vágyán egy légies mozdulattal, sok-sok ígéretet hordozva a tekintetében.
- Nem fogsz csalódni bennem. – mosolygott rá, hiszen meg volt hozzá a lehetősége, hogy még a legfáradtabb „kókadozóból” is, fiatal vitézt csináljon, aki hajnalig bírja a vágtát.
Ez a tudománya még sosem hagyta cserben és ez most is így van, ezért remélte a reggel már biztosabb pozícióban találja, mint előző az előző este. Sziszi nem panaszkodhat, megdolgozik a kegyéért, de a férfi is kellő izomlázzal ébredhet.

A haramia vezér csak megvonta a vállát a kérdésre.
-Nem tudom. Nézz körül, ha akarod!
*Láthatóan nem félt a visszavágótól. Mint aki úgy vélekedik, a Lidérceknek végük van már, mint a botnak. Csak néhány kísértő szellemük térhet vissza. De titkon még azoktól sem félt, hisz bár ezt már végkép nem verte nagy dobra, de ismert néhány fogást ellenük. Még ha nem tudná megölni azt, aki bosszút akar állni a halála miatt, azért lehetőségei még maradtak.
Az éjszaka igen kellemesen telt és egyikük sem panaszkodott a végén. Mikor a kapitány felkelt, hozzá látott egy elfüggönyözött szobában a reggelinek és egy kicsit teázott. Úgy vélte, hogy Liz valószínűleg már a piacon hálózza be az újabb szerencsétlent és csak késő délután kerül majd elő, hogy egy kis pénz álljon a házhoz és a nap további részét együtt töltsék.
Még mielőtt neki látott volna tervének, hogy a szét vert banda tolvajait, kéjnőit és egyéb harcban nem jeleskedő ismerőseit megfenyegessék és egy boszorkányhoz hasonlóan pénzfizetésre és egyéb szolgáltatásokra kényszerítsék, az előtt elvonult egy gyertyákkal megvilágított, ablaktalan helyiségbe.
Nem is sejtette, hogy egy illetéktelen fül is hallja, amit családja démonával beszélget.
-Segíts! Kérlek! Csak most az egyszer még! A központ egyelőre nem akar új katonákat küldeni, de szükségem lesz rájuk ha a tegnapi győzelmet ki akarjuk használni. Nekünk is ez az érdekünk, hogy a többi banda ne erősödjön meg néhány széthullásával.
-Az újabb háborút már tegnap is elleneztem. Fogd vissza magad! A hiszékenységgel kirakott utak végén is aggódnak már, hogy a múltkori vihar nem múlt el teljesen.
-De ez most más volt. Múltkor csak nem szóltak, hogy a lányra vigyázzak. Nem az én hibám. De ezt az alkalmat nem lehetett most elhalasztani. Csak négy embert vesztettünk és az egész bandát felszámoltuk. Jók voltunk hidd már el! Csak néhány ember kell, hogy pótoljam a kiesetteket.
-És én honnan kerítsem őket? Talán én rohangáljak szarvval a fejemen az utcán?
-Nem, csak... egy-két emberedet hozzuk át ideiglenesen! Amíg meg nem jön az erősítés! Utána vissza mennek még erősebben. Csak most tégy a kedvembe! Utána már leállunk egy kis időre!
-Hogy kiket hozzunk? -kérdezte szúrósan, mintha csak fel akarná nyársalni védencét és tanítványát.
-Csak 1-2 istent. Hogy ha valamelyik bandával gond lenne, akkor rájuk küldjem és figyelmeztessék őket! Nem fogunk velük mutatkozni, csak néha feltűnnek a városban és rendeznek egy kis felfordulást.
-Mond még egyszer! Most ügye nem gondolod komolyan, hogy -hangja igen csak megemelkedett, nem csak megdöbbenést hordozva magában, hanem sértettséget is- démonok harcoljanak a városban! Ha ez nem lenne lebukás, már akkor is egy nagy marhaság! Nem fognak egy elkényeztetett fiú kedvéért az Alvilág istenei harcolni.
-Nem kérem ingyen. -vágta rá Al-Sziszi hangja- Kapnátok busás ajándékot. Három embert feláldoznánk nekik. Csak két emberedet, na!
-Nem. Ezt felejtsd el!
-Csak két démon... Megkapjátok a három embert. A végére már úgy fognak üvölteni a kínzás alatt, hogy nektek is könyörögnek majd, hogy öljétek meg őket! Megkapjátok a lelküket örökre. Na!
-NEM!
*Ezzel megszűnt minden hang. Ki tudja, hogy az az illetéktelen fülpár hallotta-e még, mikor pár perc csönd után nyílt az ajtó és újra a sarlatán szeretője szólalt meg.
-Hozzátok ide nekem azt a kis tizenéves tolvaj kölyköt, a Lidércek kéregetőjét, akivel tegnap üzentünk és a varázslónőt a piacról! Úgy intézzétek, hogy lehetőleg ne tudja senki, hogy hozzánk jöttek! Csak diszkréten, halkan!

Egyáltalán nem nyugtatta meg Lisbeth-et a tudat, hogy lehet, Gran nem volt a raktárban, mert el tudta képzelni a ravasz bandavezértől, hogy a támadás után számítson egy támadásra, hiszen látta ott a lány, vagy, ha ott is volt, akkor valahogy meglépett és most valahol bosszúra éhesen szövögeti a visszavágását.
És a rossz érzései csak nőttek a jósnőnek, amikor tényleg nem találta a férfi hullűját, hiába nézte végig az összesset.
~ Nem lesz ez így jó! ~ morgott magában, mikor hiába említette ezt meg a kapitánynak, az nem látszott nagyon aggódni.
Hajnalban a Lisbeth kikászálódott az alvó Al-Sziszi mellől óvatosan, hogy ne ébressze fel és egy kis időre elgondolkozva állt felette, azon merengve, hogy milyen könnyű is lenne most végeznie a védtelen alvóval, de a Testvériség más volt, mint a többi banda. Nem volt benne biztos, hogy ha levágja a fejet, akkor ez a kígyó is elpusztulna, ha meg valaki átveszi a főnök helyét………hát akkor valószínűleg nem tud olyan messzire szaladni, mint szeretne.
Inkább felöltözött és kiment a szokásos helyére, elvégre a férfi nem azt mondta, hogy eltartsa, hanem, hogy tovább dolgozhat a maga kis helyén és még valószínűleg a sápot is meg kell fizetni, legfeljebb egy részét „természetben” fizeti meg.
Új hajók is befutottak a kikötőbe, így volt munkája bőven, mikor két Testvériséges jelent meg, hogy menjen velük Al-Sziszi-hez.
- De, hát még alig kezdtem bele a napba! – játszotta felháborodottat, de magában elégedett volt, hogy ezek szerint ennyire felcsigázta a férfi vágyát, hogy ilyen hamar ismét magához hívja. – Így miként fogom megkeresni az adót! – pakolta össze dohogva a felszerelését és indult meg két sötét kísérőjével, a már ismert úton. – Egészen híres leszek, ha ilyen daliás szépfiúkkal látnak engem lassan nap, mint nap. – cukkolta az elfeket, akik nem voltak túlságosan sem bőbeszédűek, sem vidámak.
Azért kissé meglepődött, mikor rájött, hogy nem azon az úton mennek mint tegnap, hanem sokkal kihaltabbakon.
- Valami baj van, fiúkák?

A két sötét elf pár szóval igyekezett megnyugtatni, hogy csak őt védik azzal, hogy nem akarják a figyelmet felkelteni. Pár napról van szó, amíg elcsitulnak a viharok, nehogy egy bosszút forraló visszavágjon!
Ám ha nem talál ki valamit, akkor hamar újra a kapitány lekötelezettje lesz. Újra szó szerint. Aki a fentebb említett szobába tuszkolja, ahol a gyertyák ötszöget kirajzolva égnek. A szekrényeken is gyertyák és a falon kitömött állatfejek.
Ha hallott a sátánizmusról valamit, hát több kellékét felismerheti. Eközben a távolból egy hajóharang kondult.
-Két óra múlva behajózás! Mindenki legyen a fedélzeten!



A tulajdonos idegesen járkált fel-alá a taton. Nem ragaszkodott a pontos induláshoz. Ám a mai nap folyamán jókora mennyiséget vásárolt fel a sózott és a füstölt halakból. Meg volt a terve. Nem a legénység ellátására szánta, hanem fel akart utazni velük a nagy folyamon, hogy eladja őket.

Bár a két fekete ruhás tünde nem sokat beszél, azért igyekszik megnyugtatni Lisbet-et, hogy nincs semmi baj, de nem árt az óvatosság, nehogy a Lidércek valamelyik életben maradt tagja, esetleg maga Grun vadásszon a fejére, így inkább biztonságosabb és kihaltabb utakon vezetik a kapitányhoz.
Nem mondja a lány, hogy nincsenek ezzel kapcsolatban kétségei, de végül is igazuk van, nem baj, ha egy ideig meghúzza magát, nem is érti mi ütött bele, hogy kimerészkedett a szokásos helyére, talán csak a szokásos rutin volt, ami odavezette a lépteit.
Mire így megnyugtatja magát, akkorra a rejtekhelyhez is érnek és rá kell jönnie, hogy bizony jobb lett volna, ha a megérzéseire hallgat, mert hamarosan megint csak gúzsba kötve áll Al-Sziszi előtt, aki egy olyan helyiségbe löki be, ahol feláll minden szőrszála. Nagyon is tudja, hogy mit jelentenek azok a jelek és kellékek!
- Mit akarsz tőlem Al-Sziszi? Hát nem voltam elég kedves? Nem voltam készséges szeretőd és nem mondtam el mindent, amit tudni akartál? – próbál hátrálni, amíg a fal meg nem állítja.
Minden ügyességét beveti, hogy valamelyik rejtett mérgéhez jusson, mert bár halálra van válva, az életösztön igen csak munkálkodik benne. Félti az életét és mindent megtenne, hogy megmeneküljön.
- Én hűséges leszek és mindenben számíthatsz rám. Kérlek……

Úgy rohant, mint akit az alvilág démonai üldöznek, de úgy gondolta, hogy talán ez így is van. Halálra rémült, amikor meghallotta azt a félelmetes hangot. Nem akart ő hallgatózni, főleg nem a hírhedt Al-Sziszi után nem, de képtelen volt megállni.
A boszorkányt kereste, hogy hátha tud valamit a tegnap esti dologról, mert nem talált senkit a Lidérceknél, de a nőt nem találta, viszont hangokat hallott és az vonzotta, mint macit a lépes méz.
De már azt is megbánta, hogy egyáltalán van füle, amivel hallgatózhatott. El akarta felejteni, nem akart tudni róla, főleg nem akart se a kapitány, se annak a hangnak a tulajdonosának a kezébe kerülni.
Okos fiú volt, így tudta, hogy valószínűleg nagy bajban van. A kikötőben mindig el tudott bújni, így most is arra vette a rohanás irányát.
Aztán fellopózott az első hajóra, amit megpillantott, nem is figyelve a hajóharangra. Most csak a túlélés volt a fontos!
Elrejtőzött a nagy bálák között és várta, hogy leszálljon az éj, akkor majd kitalál valamit.

A csapdába esett csaló hiába is esdekel kegyetlen új főnökének. Vagy nevezzük bárminek. Faja legkegyetlenebb fajtája közzé tartozik. Azok közzé, akik sötét elf családként szövetségre léptek egy démonnal, aki védi és oktatja őket a sötét praktikákra. Ám szolgálata nem ingyen van, nem csak kiemelt istenként imádják, de rendre áldozatokat mutatnak be neki, hogy azok fájdalmából táplálkozva váljanak még erősebbre.
Erős karok ragadják meg őt, ki csak egy kis körömre kenhető mérget talál magánál hirtelen. Nem volt még ideje haza menni újakat magához venni, csak egy kevés maradt a tegnap estiből. És a Testvériség vezetőjének terve ővele, hogy lefekteti a földre és a fájdalom átkával addig kínozza, míg teljesen el nem veszti az eszét és magán kívüli állapotba kerül. Ha már a gyötrelem elviselhetetlen, megidézi famíliája patrónusát, hogy kinyújtsa kezét Lisbeth felé és magával hívja a Pokolba.



Eközben a kalmár idegesen sétál a fedélzeten, majd a piactér felé veszi az irányt a hajóhídról lelépve. Meg kívánja nézni, hogy vajon abban a kocsmában ott találja-e üzlettársát, finoman számon kérve őt, hogy miféle haladást sikerült elérnie. Nem akarja túlságosan erőltetni, hisz volt már alkalma kitapasztalni, mennyire lobbanékony természetűek az alvilági figurák.
Eközben egy kis potyautas észrevétlen surranhat fel a raktérbe, ha ideálisnak találja ott az elrejtőzködést.

Lisbeth most már komolyan retteg, hiszen látja jól a férfi arcát és kegyetlen, hidegen rámeredő szemeit, ami nem sok jót ígér éjszakai szeretőjének. Amilyen heves volt akkor az ágyban, oly annyira hideg most, ahogy közeledik hozzá, ügyet sem vetve a könyörgésére, az ígéreteire.
Kétségbeesetten állapítja meg a lány,hogy bizony megkötözött kézzel csak az a kevés mérget tudja hasznosítani, ami tegnapról megmaradt és az bizony nem sok, ráadásul látta tegnap este milyen mágiával felvértezett a kapitány és egyáltalán még abban sem bízik, hogy kicsit is hatni fog rá.
Ezért, mikor megragadja, hogy a földre kényszerítse és a lány hangosan felsikolt, beleereszti azt a keveset, hátha mégis csoda történik.
Innentől kezdve azonban csak a fájdalom, amire gondolni tud és nem is fogja vissza magát, hogy ezt mindenki, ha lehet, az egész világ tudomására hozza. Csak sikoltozik és sikoltozik, míg be nem reked, vagy el nem ájul. Gondolatai már nem állnak össze és csak arra képes, hogy minden ismert átkot, amit hallott vagy ő maga talált ki a férfi képébe ordítsa mielőtt elnyeli a sötétség.



Flin, mert így hívják a kis tolvajt, aki óriási balszerencséjére kihallgatta Al-Sziszi egy olyan beszélgetését, amit nem lett volna soha szabad, még látja eltűnni az árnyékot a kikötő egyik zugában, mikor tovább osonva feljut a fedélzetre, minden neszre összerezzenve. Szerencséjére nem botlik bele egy őrbe sem, vékonyka alakját elnyeli a jótékony sötétség, na meg a sokéves rutin és eltűnik a felhalmozott árucikkek között.
Bevackolja magát egy szűk, de meleg helyre a kelmék között és várakozni kezd, észre sem véve, hogy végül a kimerültség legyűri és szépen elalszik.
Másnap a szemébe tűző nap ébreszti és rémülten tér magához.

Al-Sziszi hozzá van már szokva, hogy gyenge áldozatai néha karmolnak vagy akár még harapdálnak is, hogy fájdalmat próbáljanak okozni neki és engedve a szorításnak elmenekülhessenek. Mind ezidáig sikertelenül jártak, hiszen pár a zevadari kémek nem bírnak a katonák tűrőképességeivel, azért fajukban a gyengeség kimutatása nem épp megszokott. Még csak nem is mondhatni, hogy nem számított volna támadásra, hiszen bár nem hitte, hogy tegnap este valóban varázslat az, ami nem sikerült, ám tudta jól, hogy vannak olyan emberek, akik képesek a mágiát megtanulni.
Ezért volt az, hogy amíg ki nem billent az egyensúlyából a nő és el nem indult a föld felé, a dekoncentrációval blokkolta. De utána hirtelen árasztotta el a testét a fájdalom átkával.
Ám a méreg kezdett szétterjedni a testébe és pár pillanat múlva eszméletlenül terült el. Lehetőséget adva, hogy az övéből a tőrt kilopva kiszabaduljon áldozata és kihallgasson egy beszélgetést ő is.




Hogy milyen beszélgetést hallgatott ki Lisbeth?
A kufár harmadmagával érkezett az ivóba. Nem volt ostoba, hogy egyedül feleselgessen egy mindenre elszánt gyilkossal. Ha rájuk támadnak, hát legalább egyet elvigyenek közülük, így talán nem éri meg nekik, hogy minden áron beléjük kössenek. Ha balga módon maga jött volna csak számon kérni, könnyen körbe vehették volna és hamar elintézik.
Ám szomorúságára nem találta ott azt, akit keresett. Amit hallhatott a jósnő is, az egy dühös beszélgetés vége felé volt már.
-Hogy hogy nem találták még meg? Én nem több hónapos nyomozásra gondoltam. Mondtam már, hogy keressék meg a boszorkányt és szedjék ki belőle, hogy hol van az árum! Engem nem érdekel. Pár óra múlva indulok tovább. Ha beszélni akar Al-Sziszi, akkor jöjjön oda hozzám!
Alá szolgálja!
*Ezzel kiviharzottak egyenest a hajóhoz. Valóban várt még pár órát, hátha kap valami választ, ám hamarosan felszedték a horgonyt. Másnap a verő fényes nappal már a Nagy Jerula folyamon felfelé hajózva találta az ébredezőt.
De vajon mi lett a lánnyal? Felszökött ő is a bárkára? Vagy más felé vette az irányt? Esetleg ki tudott-e szökni vagy elkapták és kínok között vált el a lelke a testétől, ahogyan alkalmi szerelme tervezte?

A kétségbeesett próbálkozás Lisbeth részéről meghozza a várt eredmény, bár először meg van győződve róla, hogy elérte a vég, méghozzá a lehető legfájdalmasabb formában.
Soha nem gondolta volna, hogy létezik ilyen kín és ilyen alattomos mágia és, hogy azt pont az erdei elfek műveljék, habár, amikor van pár tiszta tudata, akkor ezt erősen kétségbe vonja már. Talán valami ismeretlen mágusok ezek, kik a sötét varázslatokat űzik és démonokkal paktálnak le és őt éppen egyiküknek szánják ajándéknak.
Aztán egyszerre csak megszűnik a gerincét ívbe hajtó és a torkát véresre kaparó kín és pár perc nehéz zihálás után ré jön, hogy mégis van aki az ő életét is figyelemmel kísérheti odafenn, mert a méreg hatott és Al-Sziszi mozdulatlanul hever mellette.
Tudja, hogy nem lehet sok ideje, így minden akaraterejét megfeszítve vonaglik közel az elfhez és kaparintja meg annak tőrét, aztán vágja el köteleit. Megint megkísérti a gondolat, hogy annak szívébe mártsa a pengét, főleg, hogy még izmaiban mindig érzi a fájdalom görcsét, de végül letesz róla és bosszúját elnapolja más időkre, viszont hideg mosoly villan fel arcán, ahogy arra gondol, mennyire nem fog tetszeni a démonnak, ha nem kapja meg áldozatát. Lehet, hogy a kapitány már most megfizet valamelyest az őt ért fájdalomért.
Azonban arra is rájön, hogy az ivó egyik hátsó kamrájában van és bár van hátsó kijárat, elsőnek a fülét tapasztja a kocsmába vezető ajtóra, ahol egy beszélgetés végét hallgathatja meg. A hang ismerős és elég dühösnek hangzik, ami újabb elégedettséget jelent.
A kereskedő nem tűnik boldognak és Al-Sziszi egyik helyettesét vonja kérdőre, aki bár nem tűnik mérgesnek, azért kihallatszik a hangjából, hogy mennyire lebecsüli a másik férfit.
Lisbeth elgondolkozott, hogy mit tegyen, aztán csendesen kiosont a hátsó ajtón, magával víve a tőrt.
Egy ismerőséhez ment, aki megbízható volt és hallgatag, mivel néma volt a szerencsétlen, de írni tudott. Egy elevelet diktált le neki, amit aztán egy utcakölyökkel a kereskedő hajójára küldött.
„ Az árud már nem fogod viszont látni ember, azt Al-Szszi már elosztotta az emberei között és ha körülnézel holnap a piacon akár láthatod is. Csak egy darab voltál a tervei között és a kezébe juttattál engem is, amiért remélem magadra vonod majd a szellemek átkát, de tudd azért, hogy a kapitány biztosan nem az, akinek mondja magát és sötét démonokkal paktált le. Hogy mit kezdesz az információval, az a te dolgod ezek után. A Jósnő, akinek majdnem a halálát okoztad.”
Ezzel búcsúzik a várostól és eltűnik a fekete éjszakában, hogy talán egyszer újból felbukkanjon, de akkor már talán ő osztja a lapokat.

/A történet folytatása itt:
https://neminra.hungarianforum.com/t175-nini-well-a-tevelygok-es-megterok-varosa
/

/Uráldur karakter nincs a helyszínen,
Látvány és kulisszák/

A kikötő életét egy cirkusz pezsdíti fel. Nagy lakókocsik vonulnak végig a főutcán, melyek mellett hangosan kiabáló emberek. Bohócok, mágusok, erőművészek és még számtalan szokásos fazon, aki ilyenkor hangosan hirdeti, hogy jöjjön mindenki szórakozni.
Kora reggeli órákban ébred erre a város és nem mindenki ébred jó kedvvel. Pedig az érkezőknek pont ennek az ellentéte a hivatásuk, mikor bekanyarodik a karaván a város és a folyó közötti kis dombra, közel a dokkokhoz.
Sokaknak az is nagy látványosság, ahogy felhúzzák a sátrakat, felnyitják a kocsik ablakait, hogy a rácsos oldalon látható legyenek bent az állatok. Van ott oroszlántól kezdve tigrisen át elefánt is. Bár a városlakóknak az is igen egzotikus élmény, hogy élő medvét láthatnak vagy épp farkast.
Ki tudhatja? Légtáncosok és akrobaták most még csak szinttartó könnyed gyakorlatokat mutatnak be, hogy felkeltsék a Nagyérdemű figyelmét. Néhány szaldó a trambulin vagy fél méteres magasságban biciklizni a kifeszített kötélen.
Egy valami biztos. Ahogy telik az idő, lassan Délos legmeghatározóbb polgárai elhatározzák, hogy presztízsük csökkenése nélkül nem hagyhatják ki ezt a nem mindennapi alkalmat!
De vajon hol van Jyd? És hol van ilyenkor Zelt?

Zaj, zaj és zaj! Erre ébredek az egyik kikötői fogadó szobájában. Már kora reggel ezzel rontják el a hangulatom, ami nincs igazán az ínyemre. Szerettem volna a tegnapi késői fellépésem után egy kiadósat aludni, aztán a déli órákban ébredni. Ez a tervem úgy tűnik, hogy nem jön össze. Öt óra alvással nem tudom, hogy mire fogok jutni. Lassan  kikászálódok az ágyból, majd a nem olyan messze található lavórnál kimosom a szememből az álmosság utolsó darabkáit, miközben egy nagyot ásítok. Egy gyors mosakodás után felöltöm magamra a tegnap vásárolt új öltözetem. Bevallom még sosem viseltem ilyen ruhadarabot, de most megpróbálkozok vele. Egy szép dekoltázzsal rendelkező, arany és zöld színben pompázó kaftán az, ami tetőtől talpig a megfelelő helyeken takar. Huszonhárom éves vagyok, emellett kellemes küllemmel rendelkező formás nő. A magasságommal kitűnök a többi nő közül a 184 centiméteremmel. Egy vagyonba került az öltözet, ám rám van szabva. Az öltözködés után következnek a felszereléseim, mint például a hosszú kardom, meg a méregfioláim. Egy zöld kesztyűt húzok a kezemre, hogy a saját megjelenésem tovább fokozzam. Mikor mindent magamhoz vettem, akkor megindulok lefelé. Odalenn a fogadós vár, mire én kifizetem neki az éjszakát. Nem vagyok még éhes, így távozom. Kiérve rögtön megcsap újból a zaj, én pedig érdeklődő tekintettel nézek abba az irányba. Sok gondolkozás után elindulok felé, hogy végül belefussak a cirkusz mutatványaiba. Én azon nyomban a táncosokat nézem meg, hogy ők milyen műsorral szándékoznak szórakoztatni a közönség férfi tagjait.  Megfigyelem a mozdulataikat, hogy ellessek tőlük pár új fortélyt és beleépítsem a saját előadásomba. Természetesen azt korán megtanultam, hogy ilyen tömegben olykor érdemel oldalra, sőt hátra tekinteni, mert sosem lehet tudni ki lovasítja meg a pénzes szütyődet. Azt követően dolgoztam ki egy biztonságos tárolási módszert az érméknek. Mikor sikeresen leellenőriztem a környezetem, akkor visszanézek a táncosok felé.

Szép napra ébredtem, hiszen a tegnapi ivás most nem sújtotta elmémet. Egy kupa bor volt kitéve az ágyam mellé. Reggeli ébresztőnek öntöttem magamnak egy pohárkával. A száraz lőre kellemesen ébresztő hatású, s ahogy kortyoltam belőle egyből felrázott. Mai nap nem voltam őrségbe, ezért még nem tudtam, hogy mit csináljak. Kinyitva az ablakot, éreztem az üde szellőt, mely egyben hordozta a pékek remekműveinek illatát. Kintről pedig lehetett hallani, miként vegyül el a nyüzsgő város zaja különböző madarak csiripelésével.
~ Szép napnak ígérkezik... talán az lenne a legjobb, ha kimennék. Legalább felfrissíteném magam, mitöbb megnézném mi folyik a fővárosban. - töprengtem el magamban, aztán a ruhásszekrényemhez mentem. Az összes ruházatot elkezdtem mustrálni, hiszen nem tudtam eldönteni mennyire öltözzek ki ezen alkalomra. A szemem egyből megakadt egy fekete bőrkabáton, aminek egyik oldala visszahajtható volt, így látszódott a sötétzöld színű belseje. Középen pedig bronzból készült oroszán fejek tartották össze felsőrészem. Nadrágnak sötétzöld gyapjút választottam, továbbá pár barna bőrcsizmát húztam lábaimra. Rangomnak megfelelően beöltöztem, azonban túlságosan giccsesnek se lehetett mondani a gúnyám. Nem volt hátra más, mint felcsatoltam kardomat oldalamra. Az utcákon megannyi sátrat lehetett látni, mi egy cirkusz tulajdonát képezte. Sok járókelő ámult a látványban melyet megannyi vándor nyújtott nekik. Hol különleges állatokkal lehetett találkozni, pár helyen ezzel szemben emberek gyakorolták nem hétköznapi képességeiket. Néhány táncoson akadt meg a szemem. Hiába én mindig adtam a művészetekre akármilyen formában jelenjen meg. Hirtelen észrevettem magam mellett egy lányt, aki igen szemre való. Tudatában volt testének adottságaival, és aszerint öltözködött. Kissé feszélyezve éreztem magam jelenlétében.
- Jó reggelt hölgyem! Önnek is tetszik az előadás? - kérdeztem tőle érdeklődően, csakhogy valamivel elindítsam a beszélgetésünket.
- Milyen modortalan vagyok. Az én nevem Zeltaren. - mutatkoztam be, s vártam, miként reagál rám.

A nyüzsgő forgalomban sok dolog történik, ahogy szokott. Számtalan idegen fiatal ismerkedik, hogy a fiúk az este a legszebb lányt vihessék oldalukon az előadásra. Kézművesek hagynak fel a napi szorgos munkával, hogy az alkalmat megragadva elköltsék a mai nap szorgos munkájuk megtakarítását.
A táncos lányok is egyre több szemet vonzanak. A férfiak gyönyörködnek a karcsú nő idomokban. A kötéltáncosok bámulatos egyensúlyérzékük mellett testhez álló, rövid ruhájukkal is talán a legtöbb tekintetet csalogatják. Most még csak biztonságos magasságban, de este már tíz-tizenöt méter magasságban fognak lépkedni egy rúddal egyensúlyozva egy olyan sodort kötélen, aminek a vastagsága a lábuknak még a fele sincs meg.
Ám van, aki még ennél is veszélyesebb mutatványra készül. A levegőben lengve dobálják egymást és a mélységre mit sem ügyelve adják majd elő attrakciójukat. Ám most még csak talajon állva ugrálnak egymás nyakába. A meglepetést ők is tartogatják még.
Van persze szokványosabb táncos csapat is. A bohócokkal próbál egy báli ruhába öltözött csapat, akik kánkánt járnak. Könnyen kitalálható módon a hölgyek adják majd a „profi gárdát”, míg a szomorú bohócoknak csak önmaguk kínos helyzetbe hozása lesz a forgatókönyvben.
Ám nem mindenki őket nézi. Kereskedők egy csoportja épp az egyik kocsmában tanakodnak és van köreikben néhány igen tekintélyes elf is. A kint zsivaj még elnyomja beszélgetésüket, nem tudjuk, miről folyik az értekezés.
A király testőre úgy tűnik, vissza készülődik a mai reggel a fővárosban a birodalom egy igen gazdag és forgalmas központjából. De még ő is megszemléli a táncos lányokat. Egyet nagyon is közelről.