/Fekete Szakáll/


A kalóz egy olyan taktikát alkalmaz, mai túlerő ellen is már bizonyított, és nem is feltétlenül ok nélkül. Hiszen még az első meggondolatlan támadás előtt elesett közelharcban több ellenség, ám így is marad vele szemben tizenöt, plusz néhány becsatlakozó kívülálló.
Végig dobálják őket, amíg kivonulnak, a gyülevész csapat cseppet sem viselkedik olyan úri ember módjára, mint ők. És ennek köszönhető az is, hogy csak utánuk indulnak meg az ajtó felé, nem vonultak ki előre.
Így Arminóé a választás, hogy az oldalról kerülni tervező csapat megpróbálja-e falhoz szorítani egy lerohanással a furcsa pofákat vagy hagy elég időt nekik is rendeződni?

Nincs más választása, csak a harc, mert a mester mágus továbbra sem hajlandó levennie róla a dekoncentráció átkát, ami igen csak zavaró még így is, de a katonaságnál alaposan megedzették őket az ilyen esetekre is, ezt még tudta kezelni, ha erősen egy-egy dologra koncentrált.
Persze ez sem volt jó, főleg, hogy ott volt még a démon is, aki szerencsére elég gyenge lábakon áll a harc tekintetében, így csak a minimális figyelmet követeli meg a lánytól.
De ott van és ez egy idő után ki fogja fárasztani és elég lesz egy kis hibát ejtenie és a kapitány ki fogja használni és akkor neki vége.
Védekező állásba vonul és hátrébb lép, hogy legyen ideje kivédeni a támadást, bárkitől érkezik is és ezt a pillanatot választja szellemi mestere és nagyapja, hogy felfedje magát és tanácsokkal lássa el kedvenc unokáját.
- És ez miért is segítene nekem? Talán ajánljak rá, hogy velem kössön szerződést? – sóhajt egyet a lány lemondóan, de próbálja a figyelmét továbbra is a két ellenségén tartani. – Inkább leköthetnéd a démont nagyapa, akkor nekem maradna csak Al-Sziszi.
Persze közben az élet nem áll meg és a támadása megakad a kapitány védelmén, ami miatt oldalra ugrik és az menti meg a démon csapásától is egyben.
A démon nem éri el, a lány meg bemutat egy hátra szaltót, hogy kirúgja a kapitány kezéből a kardot, majd, ahogy visszaér a talpára, hosszan, majdnem spárgába lecsúszva szúr előre, hátha fennakad a férfi a kardján.

Mi tiszta harcot vártunk el ellenfeleinktől, de annyi becsület sincs bennük mint egy Arábiaiban. 
A tervünk összedőlt, bölcsebbnek láttam őket az ajtóban lekaszabolni, és így is tettünk. A nekünk dobált tárgyakat pajzsainkkal hárítjuk. Amint az ajtóból bárki is kilép, azonnal leszúrjuk. Úgy döntöttem, hogy nem adunk időt nekik rendeződni. Gyorsabbik utat adtam meg nekik Hádász birodalmába, az alvilágba. Az ajtó külső részéhez szólítottam a katonáimat és ott vártuk őket.
Négy emberemet, pedig arra az esetre, ha hátba támadnának minket a haramiák, hogy megelőzésképpen újra fel tudjuk venni a formációt. A maradék, akik a szerencse folytán kiszabadulnak, eme csapdából azokat lefegyverezzük falhoz állítjuk, és megalázóan végezzük ki. 
A terv készen állt.

/A Sánta Kutya mese, ISIS leánya/




Az egykori katona bámulatos manővert mutat be és sikeresen ki is rúgja Al-Sziszi kezéből a fegyvereket. Ő a levegőben pörgő pengék elől először hátra lép ösztönösen, majd igen gyorsan elkapkodja és újra kezében landolnak.
Eközben spárgát mutat be a kihívó és hiába került már távolabb a kapitány, a kard hegyével még eléri és a hasán könnyebben megsebesíti. Ám a dekoncentráció áldozatokkal jár. Ilyen összetett mozdulatot nem tud kivitelezni egy mestermágus támadása alatt, nem is csoda, hogy kificamodott a bokája közben.
Mialatt ő sikeresen támad, a démon is előre nyúl és a vállára irányoz fentről egy csapást. Ám a visszafelé húzódó pengéi ezúttal alattomosak, és mikor félig hátrahúzta, egy hirtelen mozdulattal lentebb irányozza a saját vasa végét és egy meglepően gyors mozdulattal előre szúr, miközben a körülállók még mindig a védekezésbe visszaállást várják tőle.
Közben az ős kísértete is folytatja az oktatást.
-Nem hiszem, hogy bármire is mennél vele. Az isteneink igen komolyan veszik a már megkötött szerződéseket. Amolyan zsivány becsület. Különben mindenki ehhez folyamodna és saját magukat értékelnék le.
Igazából nekem sosem kellett túl mélyen ebbe a mágiába elmélyülnöm. Nem tudom, hogy törhetnéd meg, de próbálkozz! Ha másként nem megy, öld meg!
*Ez utóbbit úgy mondja, mintha nem látná világosan, hogy jobb vívó a megidézett pokolfajzat.

/Sötét Szakáll/


Az első kilépők még sörös korsókat és egyéb dolgokat tartottak a bal kezükbe, ezeket vágták a sorfalba, majd megpróbáltak a fal mentén meglógni. Ám nem sikerült kibújniuk, a pár méterrel messzebb felálló kalózok azonnal körbe fogták őket és elkezdték lándzsáikkal szurkálni.
Előrántották fegyvereiket és próbáltak népükre jellemző módon elhajolni, ám ezúttal túlságosan össze voltak nyomva. Ha sikerült is nekik, egy másik társuk kapta a találatot. Kisebb vérfürdő lett, ahol hamar megtört a harci kedvük. Egymáson áttaposva próbáltak visszajutni a kocsmában, mikor rájöttek, hogy halálos ölelésbe kerültek. Ám csak hármójuknak sikerült, hiszen eltorlaszolták közben a hátulról ledöfött társaik holtteste és a többiek mind ott pusztultak.
A tulaj viszont, ahogy benézel az ajtón, felétek tartja a nyílpuskát. Dönthetsz úgy, hogy bemész az életben maradtakért, akik közül kettő már így is komolyan sérült. Vagy úgy is dönthetsz, hogy elégtételt vettetek az inzultálásért.

Sikerül a rúgás és a pörgés is, aminek következtében a kapitány kezéből kirepülnek a fegyverek, de mivel az előre szúrás közben Aglarnisnak kificamodik a bokája, így annak semmi akadálya, hogy ügyesen el is kapdossa őket, mielőtt azok leesnének a földre.
Most azonban legalább megsebezni megtudta a férfit, bár nem örülhetett sokáig kis sikerének, mert a démon kimutatja a foga fehérjét és kiderül, hogy eddig csak játszadozott, mert tud ő támadni, ha az kell és szépen bele is vág a lány oldalába, aki felszisszen a fájdalomtól, de megtartja magát, csak hátrébb ugrik, bár próbálja kímélni fájó bokáját.
Tudja, hogy ha valami csoda nem történik, akkor itt és most vége lesz az életének, de nem fogja könnyen adni a bőrét.
- Akkor dolgozzon meg a szerződéséért. – hörren fel Uráldur lánya, hiszen nem először kell szembenéznie a halállal, így most sem csinálja össze magát tőle.
Harcolni fog utolsó leheletéig.
- Vidkun, ezért ha visszamész, remélem apám levágja a fejed. – szúrja még oda a társának, akinek egyáltalán nem akarózik beleavatkozni, ezzel szinte maga ítéli halálra a lányt. – Te is olyan áruló vagy, mint Al-Sziszi.
Nagyapja szavaira nem felel, mert erre mit is lehetne mondani, most már kezd elege lenni ezekből a hiábavaló tanácsokból. Mert mi a fenéért cseszekedne itt a démonnal, ha meg tudná ölni, nem?
Átkot idézni még mindig nem tud, így inkább lerohanja a kapitányt és magasra emelt karddal rohan felé, hogy lecsapjon, nem törődve a lábába hasító fájdalommal, aztán az utolsó pillanatban elveti magát, megcélozva a kapitány lábát és közben feltartja a kardját, hogy ha az előre hajol akkor felhasítsa azt.
Ha a férfi terpeszben áll, akkor igyekszik elcsúszni a két lába közt és a túloldalt felállni.

/Sánta Kutya mese, ISIS leánya/




Az oktató lassan sejtegetni kezdi, hogy a katonák miért viselnek a kémekkel olyan lekezelően. Ellenfelének alapos felkészítése van a fájdalom olyan szintű elviseléséből, amivel ő soha nem rendelkezett. A lerohanásra csak egyetlen gondolata volt, maga elé tartja védekezően a tőrét és a kardját, ezzel elhárít minden szúrást és vágást. És rémülettel a szemében lép hátra, miközben a lány megpróbál átcsúszni alatta. Úgy tervezi, hogy utána megfordul és felülről kettős szúrást hajt végre, ám sebesült lába ebben megakadályozza.
Mire a mozdulat végére jutna felbukik a lányba és mellé zuhan az őszi esőktől mocskos földre. A tőrével gyorsan szúrni próbál oldalra, míg kardját maga mellett tartja hosszan, hogy azzal védje az estleges visszatámadásokat.
Eközben a démon a másik oldalról két marokra fogva kardját csap le a jó családból származó lányra, ügyelve arra, hogy a penge vége nehogy érhesse megidézőjét.
Ezalatt a nagyapa szelleme eltűnik, bár a küzdőknek most van jobb dolguk is, mint ezt észrevenni. Ám a figyelők mindegyike észrevette. Köztük van Vidkun, aki nem igazán foglalkozik a dühkitöréssel. Ő nem kezdeményezett nyílt harcot egy tekintélyes személy ellen, hogy elfoglalja a helyét. És a kultúrájukban igen csak szokatlan az, amit most látnak. Inkább szokták orvul megölni a riválisukat.

/Jorgal/

*A Király katonája az ajtóból visszanézve biccentett feléd,és a testtartásából láthattad,hogy értette amit mondtál neki,és odakint várt téged.

-Üdvözöllek,Törp uram!-hajolt meg kurtán-Az Uralkodó azt szeretné,hogy kísérjük magukat,és segítsük útjukat..mert nem szeretné,hogy valami ..hmmm...nehézség adódjon az út során.-mosolyodott el egy pillanatra,de hamar le is fagyott az arcáról.
-Ha esetleg tudunk valamiben segíteni..mondjuk egy szekérrel,vagy esetleg lovakkal??-nézett rád kérdőn,de inkább arra gondolt,hogy a ládákat így szállíthatjátok..
..vagy inkább csak biztosra akar menni,hogy eljutnak a kijelölt célba a grófnőhöz..

..vagy inkább arra,hogy közelebb legyenek a ládákhoz??...

Az idegen, fölöttébb nyájasan köszöntött az ilyen esetekben szokásos, hivatalos kedvességgel. Még segítséget is felajánlott a ládák szállítására, nehogy még elfáradjunk a célhoz vezető úton.
Jól ismerem én az emberek kedvességét. Mindig más van mögötte, mint ami az arcukra van írva. Gyanakvásomat azonban a világért sem mutattam volna. Még a végén megbántom őket.
Inkább kiráncigáltam a társaimat a ládákkal együtt amiket a kérésemre, egy lovasszekérre pakoltunk. Társaimat a ládák őrzésére rendeltem és közöltem mindenkivel, hogy a fejszéje legyen készenlétben. Én magam felültem a bakra és úgy vártam az indulást, idegszálaimat és izmaimat felkészítve az esetleges harcra.

/Jorgal/
*Ahogy felpakoltatok a szekérre,indultok is nyomban.A katonàk elöl és hàtul is elhelyezkednek a szekeretek körül.
Egész nap jol haladtok az utatokon,de estére valami szàllàst kellene talàlnotok.Közelbe van egy vàroska,de a szabad ég alatt is verhettek tàbort .Kicsit messzebb egy tölgyes erdö làtszòdik a hegyek aljànàl,és füst szàll fel a fàk közül..
A lovak fàradnak,az egész napos ut soràn...és igencsak kezd lehülni a levegö...
De rajtatok àll,hogy hogyan döntötök az ismeretlen terepen ..

A támadást a kétségbeesés vezérli, hiszen nem sok esélye van Aglarnis-nak egy képzett mágus és egy megidézett és elszakíthatatlan kötelékkel megkötött démonnal szemben, akiről közben kiderül, hogy jobban forgatja a kardot, mint az elsőnek engedni hagyta.
Ezzel a rohammal a lány nagyon sokat kockáztat, mert, ha a földre kerül, a védekezési lehetőségei nagy mértékben korlátozódnak és a kapitány biztos nem fog habozni, ha lehetősége lesz rá.
Azt azonban fél szemmel észleli, hogy Al-Sziszi-t meglepi a támadása és ez talán felé billenti a mérleg nyelvét, bár talán még így is bajban lenne, ha a férfi nem veszíti el az egyensúlyát és nem zuhan mellé a fűbe.
Persze még itt sem pihennek meg egymás mellett békésen, a kapitány oldalra vág a tőrével, amire Aglarnis ellenkező irányba hengeredik és ezzel kikerüli a démon pengéjét is, bár nem tudatosan, aki csak a hűlt helyére csaphat le.
A lányt a démon lába állítja meg és nem is habozik, hogy kardjával azonnal felfelé csapjon, majd hengeredik is vissza, miközben próbál a térdére emelkedni és nem vágni a kapitány felé, hanem szúrni, hogy annak minél kevesebb esélye legyen azt saját pengéjével hárítani.
A családi szellem közben nyomtalanul felszívódik, legalábbis a hangját nem hallja, amit most a lány nem is bán, legalább nem vonja el a figyelmét, ha már segíteni nem segíthet.

/Fekete Szakáll/

Az emberek igen csak fellelkesültek azon, hogy újabb legénységi tagok kerülnek közéjük és az aggódó szavakat gyorsan elcsitította a kapitány ígérete, hogy vas kézzel és ugyan ilyen szigorral kezdhetnek a kiképzésükhöz majd.
Az éjszaka után reggel hamar tudtak pár alkalmasnak tűnő legényt összetoborozni, amennyit jónak láttak. És csak rajtuk múlik, hogy elindulnak-e a kijelölt vadászterületre...

/Sánta Kutya mese, ISIS leánya/





Aglarnis nem tétlenkedik és amint kikerüli a támadásokat, előbb a démont utána a megidézőjét sebesíti meg komolyan. A Pokolból ide szólított egy röpke ideig értetlenül nézi a felfelé döfésből beszedett sebét, melyet a leértékelt nőtől szenvedett el és ez elég időt adott az egykori katonának, hogy az épp felállni igyekvő kapitányba is megmártsa pengéjét.
Ám miközben az oktató hátratántorogva lassan mégis lábra áll, neki nincs erre esélye. Kihasználta idejét, de a démon egyik kezével elkapja a kardot tartó kézfejét, másikban a saját pengéjére rátámaszkodva teljes óriás súlyát beleadva szorítja lefelé ellenfele nyaka felé.
Sziszi túl mély találatot kapott, hogy folyamatosan fenntartsa a dezorientációt, így most megszűnik az átok.

Aglarnis maga is alig akarta elhinni, hogy nem kapott se szúrást, se vágást, sőt az ő támadása, mindkét ellenfele ellen sikerült és mivel a démon sem akarta ezt elhinni, pont volt annyi ideje, hogy a kapitány is kapjon egy döfést.
Azonban a sérülés még nem okozza a férfi halálát, sőt egyszerre kászálódik fel a lánnyal, akinek leghőbb vágya, hogy befejezze, amit elkezdett és bevigye a végső csapást.
Ebben azonban egy határozott és acélerejű kéz akadályozza meg. A démon már magához tért a döbbenetéből és most már nem akar játszadozzon, hanem nagyon is komolyan arra törekszik, hogy Aglarnis saját kardjával és kezével vágja el a nyakát.
A lány minden erejét latba veti, hogy ellenálljon, ennek ellenére az éles penge egyre közelebb és közelebb nyomul a nyakához.
Ekkor érzi meg, ahogy a kapitány átka egyszer csak már nem tompítja szellemét és igézete útjába már nem áll semmi. Azonnal a gyengeség auráját bocsátja a démonra, miközben tőrével előre döf, majd felfelé rántja a pengét és mivel nagyon is közel állnak egymáshoz, reméli, hogy telibe kapja a megidézett lény gyomrát belét ontva.

/Sánta Kutya mese, ISIS leánya/





A csata egyre jobban kimeríti a lányt, de szerencsére sikerül idejében leforognia a szörnyű teremtményről és miközben markolatig tolta tőrét annak húsába a kardok a nyaka mellett öt centire fúródtak a földbe.
Amikor felkelt, azonnal kap egy szúrást Sziszitől, aki lelkiismeret furdalás nélkül kihasználta, hogy már régen talpon van. Míg szövetségese is feláll, sárgás-híg vért eresztve. Ő védekezésbe helyezi kardját.
Hamarosan észre fogja venni Aglarnis is, hogy a tőre elhajlott amikor kihúzta a bestiából, így az használhatatlan. És agyát újra a dezorientáció igéje sújtja.

/Fekete Szakáll/




Arminó hamar összeszedi az utánpótlást az ide úton és Óhonbeli rajtaütésekben elhullott legénységéhez. Hamar rájött, hogy itt szinte korlátlan utánpótlásra bukkant. Már csak az a kérdés, milyenre? Mennyire gyorsan tanulnak?
A kovácshoz is benéz és hamar kiderül, hogy a tegnapi idegent Attatúknak hívják. És készségesen rendelkezésére áll, hogy tolmácsoljon. Ez talán a vaskos karú fémművesnél nem árt, hiszen az utcakölykök is csak halványan sejtegették, mit is akart ő. Itt viszont akár komoly tárgyalás is lehet.
-Nos, Wadfok Mester kíváncsian várja, hogy mire lenne szükséged. -mondja az arabus külsejű fordító.

Attatúk felé fordultam és a következőket mondtam neki.
- Szükségünk volna, húsz fanyelű jól megmunkált réz vagy vas hegyű dárdákra. Pár új kerek pajzsra, ami testet fedő, lehetőleg jó féle legyen, és mellvértek lehetőleg jó minőségű. Ebből szeretnénk, harmincat. És még harminc rövid kard. Mondtam Attatúknak. 
A rendelést leadva Attatúkot megkértem még valamire.
- Szeretnénk ha velünk tartanál, tolmácsként. Tudsz e vívni?
Majd vártam Attatúk válaszát.

Megmondta, nem adja olcsón a bőrét, így mindent elkövet, hogy a kapitány és démoni segítője is megdolgozzanak azért, hogy kardélre hányják.
Egy kis időre Al-Sziszi kiesik a képből, így koncentrálhat a démonra, aki épp azon igyekszik, hogy elvágja a torkát. Küzdelme a lánynak sikerrel jár és a démon pengéje nyaka helyett a földbe szúródik, míg az ő tőre tövig merül annak testébe.
Nem gondolja, hogy megöli vele, de ha már kicsit lelassítaná, az jó lenne. Talán sikerül a terve, akár nem, az biztos, hogy mikor nagy nehezen feláll azonnal az oldalába hatol a közben magához térő kapitány kardja, de szerencsére elég oldalt, így fontosabb szervet nem sértve bukkan ki annak hegye a másik oldalon. A lány a tőrére nem számíthat, mert az a démonnal való hadakozásban elgörbült, agy csak dühösen a lényhez vágja, mag Al-Sziszi kardját a markolatnál megragadva, közelebb rántja magához, ezzel még jobban magába engedve annak pengéjét, de ezzel a saját kardja felé is rántva, ebben még reménykedik, hogy az újra rásújtó átok sem zavarja meg.
- Velem jössz a sírba.

/Fekete Szakáll/





A fickó híven lefordította a szavakat, bár ezt leginkább csak a bizalomra alapozva sejthették. Ám a vaskos karú kovács bólintott és mondott valamit. Ám ebből csak a következő választ mondta:
-Nekem fontosabb teendőim ide kötnek. Félek, nem lesz szükség beszélgetésre neked odakint a nyílt vízen. Ám a rendelés leadva. És ha sikerrel jártok utatok során, akkor nem lesz gond a fizetéssel sem. Ám időbe telik elkészíteni kérésedet, javaslom addig induljatok szerencsét próbálni!
*Válladra teszi a kezét és gyengéden az ajtó felé tessékel, mintha ezzel is sürgetne, hogy elindulj. Láthatóan nagy reményeket fűz hozzátok. Vagy csak fél, hogy kitudódik az egyezségetek a titkos tanácsossal...

Elhagytuk a kovácsműhelyt, és egyenest a hajó felé vettük az irányt. A hajóig tartó úton csak azon gondolkodtam, hogy nekem majd kit is kell megtámadnom. A hajófedélzetre lépve, parancsba adtam az egész legénységnek, az indulást.
- Horgonyt fel! Indulás puhányok! 
Az ilyen bókokon általában kacagnak csak, ezzel oldom a feszültséget a hajón. Az első tisztem lép hozzám, mikor már a nyílt vízre ért a hajónk. - Úti célunk uram?
- Oda megyünk, ahol a szirének élnek. Válaszoltam neki.
A tisztem értetlenül nézett rám.
- Uram de az itt, merre van?
Én pedig válaszoltam neki, ismét.
- Nem tudom, majd megkérdezünk egyet. 
Évek óta, ha egy Szirén társaságára vágytam, szárított bíborcsigát dobtam a tengerbe, ezzel jelezve felé, az érdeklődésemet, most sem tettem másképp. Egy madzagra kötöttem, egy száraz bíborcsigát, majd lelógattam a hullámok fölé. És vártam, hogy a Szirén megjelenjen.

/Fekete Szakáll/

A hajó nehézkesen fut ki a kikötőből, mintha erősen billegő fedélzet maga sem szívesen hagyná el a nem rég megtalált partot.
Igazából a jelenség mögött csak annyi dolog állt, hogy észak felé fújt a szél a partokkal párhuzamosan. Így ez legkevésbé sem volt ideáli a nyílt vizek felé venni az irányt. Ám nem is volt céljuk egyelőre teljesen eltávolodni. Egy zsinórra kötött csalival próbálta vezetőjük hívni a hajó farában maguk után húzott bíborcsigával hívni a révészt, ki elvezeti őket új felségvizeikre.
Már régen beesteledett, fél napja mindhiába. Nem adtak a hal testű nők magukról jelet. Ekkor egy hirtelen rántás érződött a masnin és utána elengedett. Egy meztelen nő bukkant ki a habokból, majd uszonyával befordult a felszín alá és eltűnt.
Pár perc múlva észak felől tűnt fel és integetett a karjaival
-Gyere! Gyere!
*Csak pár hűséges katona van fent őrködni, ők segítik a kapitányt megtalálni a hajó két oldalán, ha eltűnik. Vajon fel kell-e ébreszteni a Napon keményen gyakorlatozó fiatalokat?
Ha megy utána, Arminó egyre északabbra jut és hamarosan eltűnik a lakott partszakaszról.



/folytatás a Szirén-öbölben
https://neminra.hungarianforum.com/t258-a-habok-leanyai#5228
/

/Sánta Kutya, ISIS leánya/




A közelharcban nem a koncentráció számít, hanem a felkészültség és a rutin. Akinek ez megvan, az pár mozdulattal győz. Akinek meg nincs, az csak rögtönöz. Ám Aglarnisnak nem igazán van meg a felsőbb fokú küzdelemről szóló lecke, hiszen tanárai már pont elégszer elmondták volna neki akkor, hogy ez gondolkodás nélkül menjen, hogy túlerő ellen nem fegyelmezetten kell harcolni, hanem távolsággal vagy valamelyik támadó mögé kerülésével kizárni az egyiket, míg másikat offenzív stratégiával legyőzni. Nem ostoba senki annyira, mint azt az akciófilmek beállítják. Egy profi harcművész nem verekszik órákat két-három ember között, bámulatosan kivédve a mindenhonnan jövő pofonokat, hanem olyan támadásokat igyekszik bevinni, melyek azonnal földre viszik legalább kis időre az ellenfelet, hogy aztán azonnal a másik felé fordulhasson teljes figyelemmel.
Hát csalódott lenne az apja, ha ezt látná. A sebesült nő maga közelébe húzza ellenfelét, miközben annak kardja megakadályozza, hogy kitérjen. És egy tőrrel való fejbe dobással próbált megállítani egy három jó harcossal felérő démont. Szégyelné az Első Lord, ha katonának nevelt lányát fegyverrel legyőz egy fegyelmezetlen kém. Még ha az megbecsült oktató és mester mágus.
Ám ettől még igaz az, hogy a kardját könnyedén félre löki Sziszi a tőrrel, mosolyra húzva a száját, mikor látja a kardot áthatolni a nő testén. És közel lépni hozzá, hogy az a továbbiakban ne tudja használni a hosszú kard pengét. Ő tőrrel szúr deréktől kicsit fentebb. Míg a nem evilági szövetségese Aglarnis hátára suhint kardjával ugyan ekkor.
Ha csak nem pillanatnak oldalra, nem vehetik észre, hogy a nagypapa újra felbukkan, ezúttal ő is egy pokollakót hoz magával.

Talán a harag és a düh az, ami sokkal jobban elönti Aglarnis-t, mint amire oktatták és ez vezet oda, hogy már a halál sem rémíti, csak magával akarja vinni ezt a nagyképű, fellengző alakot, akit Al-Sziszi-nek hívnak, és aki még egy tisztességes párbajra sem hajlandó kiállni ellene, ahhoz is démoni segítséget hív.
Sutba vágva a stratégiát egyenest a férfi kardjába rohan, bár természetesen nem így tervezte, hiszen még mindig megpróbál mindent, hogy ő kerüljön ki győztesen. A démont sem feledi, de ha pár vágás után nem bírta legyőzni, hosszú távon úgy sincs esélye két ellenféllel szemben, főleg, mikor egyikük mester szinten űzi a mágiát. Nem erre számított mikor viadalra hívta a kapitányt!
Most nem jut eszébe sem az apja, se senki más, csak az, hogy mindig, mindent egyedül kell végül kiállnia, még arra sem számíthat, hogy akit kimondottan mellé rendeltek legalább a kisujját mozdítsa.
De nem baj, majd vége lesz és kész és senki nem fog ezután a szemére hányni semmit, senki miatt nem fogja szégyellni magát.
A tőrt eldobja a démon felé, remélve, hogy elvonja egy kicsit a figyelmét, a kardra ráfeszül, és mivel rövid kardja van, úgy gondolta, ha kettőjük közé emeli, akkor a kapitány is felakad rá, de ha erre a jelek szerint nincs lehetősége, akkor hatodik érzékkel szinte megérezve a rá támadó démont és a felé mozduló másik tőrös kezet, egyszerűen elveti magát oldatra, magával rántva a férfit, lehetőleg a tőrt fogó kezére, így elkerülve a démon vágását.
A földön pedig egy erős ütéssel Al-Sziszi torkára mérne csapást, ha még életben van.