Sok időbe tellett míg Flint visszatalált a Déloszba vezető útra és ez idő alatt legalább begyógyultak a sebei, főleg a talpán. Szívós természettel áldották meg az istenek, így szerencsére nem fertőződött el egyik sem. Hálát adott fürge ujjainak és kölyök kinézetének, amikor lopni vagy koldulnia kellett, mert így elég jól átvészelte a nehezét és bár azért nem sokszor tömte tele a hasát, azért nem is éhezett.
Elgondolkozott azon is, milyen világlátott vándor lett belőle, hiszen az ő korában és utcakölyökként nem sokan mondhatták el magukról, hogy ennyi helyet bejártak volna.
Mikor már ismerős környéket tapodott a lába, egészen megvidámodott, mert igaznak találta a mondást, hogy mindenhol jó, de legjobb otthon, hiszen bármennyire is az utca volt az otthona, azért már hiányzott neki a vizek illata, a kikötő zsivaja, még azok a sötét ruhás elfek is, akik közül most az emlékeiben nem annyira kellemes fickó megszólította, ahogy a régi vacka felé közeledett.
~ Ennek az Al-Sziszi-nek mindenhol van szeme? ~ rázta ki a hideg a hang hallatán és már örült, hogy van olyan híre, ami talán megválthatja a haláltól és a boszorkánytól.
- Megyek már, megyek: De látod, hogy ebben a percben érkeztem, én is hozzá készültem. – lép kicsit azért arrébb a tünde keze ügyéből, mert arra emlékszik, hogy a férfinek hamar eljár a keze.

/Szolgálunk és vétünk/



Flint nem kell túl sokat győzködni, hogy a megszólítójával tartson és az nem is akarja külön „nógatni”. Örül annak, hogy a már nagyon keresett kölyök végre elmondhatja, hogy a fővárosban kötött alku végre sikerrel jár-e.
-Nocsak, gyerek! Remélem jó híreket hoztál. Amikor eltűntél, nagyon hiányoltunk. Nem szeretném, ha még egyszer csak úgy felszívódnál a megkérdezésem nélkül.
Most már hozzánk tartozol. És ha hasznossá tetted magad, akkor előléptetésre is számíthatsz.
*Az alvilág egyik rettegett ura ma komor tekintettel vág a zsebes szemeibe, ám szavai mégis két utat sejtetnek. Vagy nagyon rosszat vagy nagyon jót.

Most már tova illan Flint jókedve a megérkezése örömében, hiszen máris a nyakába szakad a teher, hogy vajon mit szól majd a Testvériség hírhedetten kegyetlen vezetője ahhoz, hogy nem a rá bízott, az életét megváltó feladatot teljesítette, hanem egy másik hírrel próbálja ezt „kivásárolni”.
A kölyök reméli, hogy ez elég lesz ahhoz, hogy békében eléldegélhessen és meglopja a napi betevőjét, mert a hírekből már hallotta, hogy Al-Sziszi bandája teljesen átvette a környéken a hatalmat és mindenki nekik fizeti a sápot, ha boldogulni akar.
Persze ez nem újdonság, máshol is ez van, sőt Flint eddig is leadta a megfelelő részt, csak eddig a Lidérceknek fizetett. Számára most a túlélés a tét, meg hogy ne loholjon senki a sarkában, vagy, hogy az őrök, ha ne adj isten nem jól végzi a munkáját, éppen akkor nézzenek félre. Ehhez meg kell a megfelelő támogató.
Mindenesetre a víz is kiveri, mikor végre a bandavezér előtt áll, nem is mer a szemébe nézni, csak a férfi csizmája orrát fürkészi nagy igyekezettel.
- Csak…..csak muszáj volt….uram. Rosszul sült egy munkám és véletlenül elhajóztak velem, véletlen volt, különben szóltam volna, de ezt már neki is mondtam. – intett az árnyéka felé. – Én nem szegülnék ellen, én nem látok semmit, nem hallok semmit, tudja uram. – hadarja gyorsan. – Hasznos leszek és időben megfizetem az adót, ahogy kell, csak engedjen dolgozni újból. – veti fel kicsit félénken, de biztos benne, hogy a vezér nem feledte, mivel lett megbízva.
De feleslegesen nem mond egy szór sem, főleg, ha nem kérdezik. Jó gyerek ő, ha van, aki érti a fegyelmezés módját.

/Szolgálunk és vétünk/



Sziszi sosem volt a türelméről híres, ám most elfogyott. Az utcagyerek úgy érezheti, hogy valaki fojtogatja, ám senki nem ér hozzá. És fájdalom járja át mindenhol testét.
-Ne játszd az ostobát, taknyos! Nem jöttél volna ide, ha nem tudtál volna meg valamit a banyáról. Vagy nem loptál volna valami értékeset, amiről azt hiszed, életed végéig megvéd a vagyonod.
Ha nem csillapítasz le azonnal, akkor elevenen falatlak fel a kutyákkal!
*A helyéről felállva ütemesen koppantott az asztalra, kimért tempóban. Melynek ellentéte volt gyors beszéde.

Úgy látszik Flint-nek még jócskán van mit tanulnia, hiszen vagy akkor fecseg mikor nem kéne, vagy éppen ellenkezőleg, akkor nem jár a szája, amikor meg itt lenne az ideje.
Talán most azonban inkább az az oka, hogy rendesen be van gyulladva, mert hiába játszotta el hosszú útja során a különféle variációkat, hogy miként fogja majd előadni a bandavezérnek a bányáról megtudottakat, most valahogy alig akart összeállni a fejében, hogy mégis értelmesen számoljon be róla és elfeledtesse a banyáról szóló megbízást.
Most azonban rögtön megtapasztalja, hogy ezzel a férfival nem érdemes sokat packázni vagy türelmetlenné tenni, mert azt keservesen megbánja, fájdalommal fizet minden ki nem mondott szóért.
Nyöszörögve kaparássza a kölyök a torkát, mert úgy érzi, hogy egy láthatatlan kéz fojtogatja, a testébe nyillamló fájdalom korbácsokról nem is beszélve.
Ha a szorítás enged neki némi levegőt, azonnal hadarni kezd, mint akinél megnyílott egy zsilip, hiszen a türelmetlen kopogás semmi jót nem ígért neki.
- Nem volt időm a banyára, mert belebotlottam egy nagyobb ügybe Al-Sziszi. A törpék találtak egy bányát az orkok hegyében és velük együtt nekiálltak aranyat bányászni. Szereztem is egy kis tasakkal, de valami őrült majdnem elevenen megégetett és elszedte tőlem, de láttam azt a bányát és tudom hol van.

/Szolgálunk és vétünk/



A Testvériség vezetője eleresztette hirtelen meglepetésében a riadt Flintet.
-Hogy micsoda? Földtúrónak nézel, koszos parasztnak? Mit gondolsz te, hogy a tíz körmömmel kaparom majd ki az aranyat a föld alól? Menj és lopd le nekem! És utána fizesd be utána a járandóságot!
Ha csak ilyen dajka mesével jöttél, hogy valahol az ellenség területén kincs van, akkor nagyon félre ismertél. -hirtelen villant át az agyán, hogy erdei elf nem igazán mondaná ellenségnek az oughwariakat, még ha százszor megszegik is az ígéretüket- Nem fogok csákánnyal neki indulni a nagy világnak. Várd meg, míg az apró nép kiguberálja és lopd el! Veled megy egy emberem és ha egy szekér arany nélkül tértek vissza, akkor valakinek leesik az egyik keze... Nem tudom, hogy melyikőtöké lesz.
*Mutatóujját figyelmeztetően emelte fel. Ám valaki a szobában már tudja, hogy nem csak lopva érkeztek oda az új telepesek. Ennyi vagyon eltűnése újabb válasz reakciót eredményezne.

A kölyök egészen eddig a pillanatig meg volt győződve, hogy az aranybánya híre sokszorosan vetekedhet Lisbeth feladásával, de most azt kell hallania, hogy nem, hogy nem esik hasra Al-Sziszi a bánya hallatától, hanem még fel is mérgesedik tőle.
Ettől viszont Flint hátán kezd szaladgálni a hideg, mert már eddig sem tett jót az egészségére a bandavezérrel való találkozás, nem, hogy még tovább feszítse a húrt.
- Azt hittem……azt hittem…. – hápogja, mint a víz alá nyomott kacsa, de aztán elhallgat, ahogy a főnök tovább beszél és rájön, hogy ennek a kalandnak közel sincs vége, alig érkezett meg és távolabbi terveinek máris lőttek, sőt mehet vissza, mikor örült, hogy megmentette a bőrét. – Ez nem mese! – válik azért kissé dacossá az arca. – Láttam a bányát és hallottam róla beszélni a törpéket is, az őrök meg majdnem megnyúztak. – lódít, mert ez már a vérében van, még a félelem sem foghatja vissza.
Flint nem túl járatos a politikai helyzetben, így Al-Sziszi elszólása nem buktatja le. Neki mindenki ellenség, aki kezet emel rá, de attól egészen neki keseredik, hogy most vissza kell mennie, a szekér arany hallatán meg szinte kimerednek a szemei.
- Az rengeteg………azt hogyan? – nyöszörög kétségbeesve, de magában sűrűn mondogatja, hogy inkább a másiknak a keze hulljon le, ha már választani lehetne.
Már azért majdnem megölték, mert egy kis szütyőnyit ellopott, hogy fog egy szekérrel meglovasítani?
Meg aztán kit akar a férfi a nyakára ültetni? Akkor már jobb egyedül, ha nem sikerül, akkor még időben meg tudna lépni, vagy még előbb…..
- Egyedül talán könnyebb lenne. – mondja bátortalanul, de szeretné, ha meggondolná magát a nem túlságosan lenyűgözött vezér.

/Szolgálunk és vétünk/



A bűnbanda feje hallgatta a tékozló fiú hebegését és egyre jobban csak azt érezte ki belőle, hogy ismét megpróbál kibújni az ő ölélésükből. És önállósítani próbálja magát.
-Az van ide írva a homlokomra -mutatott közben-, hogy teljesen hülye vagyok? Itt nem az van, amit te mondasz, hanem én vagyok a Főnök. Azt csináljátok, amit dirigálok nektek!
A legjobb nyomkövető orvgyilkosomat adom melléd, hogy segítsen út közben. Kaptok egy szekeret és ő majd úgy tesz, mintha csak árus lenne. Te meg mindig leadod a zsákmányt.
Gondolkozz! Valahol ételt meg egyebeket is venniük kell. A fémet csak nem ehetik meg! Hol vásárolnak be azok a manók? Hát nem az orkoknál, akik kirabolják és megölik a földjükre tévedteket.
Követed te is a nyomokat és ellopod azoktól, akiknek fizettek az aranyrudakkal. És vagy egy szekeret hoztok arannyal megpakolva. Vagy a boszorkányt. Egy újabb elcsatangolt báránykának is tudnék mit mondani, ha újra látom.
*Igyekezett az asztalon tartania a kezét, de néha belefeledkezett annyira a tervébe, hogy felkapta és a kölyökre mutatott intőn. Majd vissza újra az asztallapra.
-Szükséged van a kísérődre. Mindenki téged fog gyanúsítani az eltűnéssel. De egy elfre senki nem gyanakodna. Ha úgy csináljátok, ahogy mondtam, akkor semmi gond nem lesz belőle.

Hát, ha azt érezte, akkor valószínűleg igaza is volt, bár elsősorban békét és nyugalmat szeretett volna Flint, de amikor meghallotta milyen árat kér tőle ezért a vezér, hát persze, hogy megfordult a fejében az, hogy talán mégis jobb lette volna, ha a világ másik felén keres valami megélhetést.
Ráadásul egyre jobban sikerül felhergelnie Al-Sziszi-t, ami általában nem vezet túl sok jóra, így jobb lesz, ha a véleményét a munkáról megtartja magának. Van egy olyan érzése szegény kis tolvajnak, hogy a Testvériség vezetője kicsit beleőrült a hatalomba, különben miért kérne olyan dolgot tőle, ami szinte lehetetlen úgy, hogy észrevétlen maradjon és ne akarják minimum karóba húzni aki ezt megteszi.
Ha azt a bányát titokban akarják tudni – márpedig azt a saját fülével hallotta, - akkor bizony mindent el is fognak követni, hogy úgy is legyen. Pár lopást persze lehet csendben és észrevétlenül csinálni, de egy szekérre való arany összelopkodása, még a fővárosban is hírt vetne, nem, hogy valami kis eldugott településen.
Szóval a túlélés esélye a nullával egyenlő, a nyakába varrt orgyilkosról már nem is beszélve.
- Ha engem fognak gyanúsítani, akkor börtönben kötök ki jobb esetben, akkor meg hogyan szedem össze, amit kívánsz, ráadásul figyelni fognak. – hívja fel a kissé sántító érvelésre az elf figyelmét, de aztán egy nagy sóhajjal belenyugvóan lehajtja a fejét.
Itt úgy is csak ő húzhatja a rövidebbet, jobb ha feladja.
- Mikor kell, hogy induljak? És ki lesz a kísérőm?

/Szolgálunk és vétünk/



A kapitány oda súgott egy nevet alig hallhatóan az egyik bűntársának és az gyorsan elviharzott.
-Ha nincs nálad lopott szajré, akkor csak nem zárhatnak dutyiba. Legfeljebb néhányat vesszővel kapsz a talpadra. Ne izgulj! Élian ott lesz a közeledben.
*Nem került bele sok, már nyílt is az ajtó és egy maszkos elf állt meg vigyázva állásban Sziszi előtt. Kicsit olyan volt, mint egy magas rangú tiszt lánya, aki pár hónapja járt itt. Kicsit karót nyelt figura a megjelenése, de büszkeség és képességei határozott ismerete sugárzott belőle. Egy szó nélkül várta a parancsokat.
-Ti ketten elmentek kideríteni, hogy mit is lehet tudni erről a híres arany rejtekhelyről. Annyit gyűjtsetek össze, hogy a szekér megteljen és jöjjetek vissza. Ha látjátok út közben Lisbethet, őt is tegyétek a szajré mellé! És ne merjetek kudarcot vallani!
*Közelebb hajolt az új érkezőhöz.
-És vigyázz, hogy meg ne pattanjon a fiú! Ha ő kinyuvad, akkor hozd vissza azt, amit addig összecsent!
*Majd ismét hátrébb lépve immár mind a kettejükhöz.
-Készítesz a társadnak egy térképet arról, hogy pontosan hol is láttad a kincset. Az alapján mi is tudjuk, hol keressünk titeket, ha baj van! Az óvó kezeink ott is segíteni fognak benneteket. És ha sikerrel jársz, első számú tolvajomnak foglak megtenni. Kevesebb sápot kell fizetned és fontosabb megbízásokat kapsz alkalom adtán.
*Ezzel megkapják a kordélyt, amint útra készen áll mind a kettő. A kocsma előtt fogja várni.

Erre már igazán nem volt mit felelnie Flint-nek, hiszen biztosra vette, hogy a Testvériség vezetőjének még nem vesszőzték meg a talpát, különben nem venné ilyen félvállról, bár az is lehet, hogy egyáltalán nem érdekli a kölyök sorsa és valahogy mindkettő valóságosnak tűnt a fiú számára.
- Élian? – kérdezett vissza, mert nem tudta kiről beszél a férfi, de mindenesetre jóra semmiképp nem számított, már éppen elég jól kiismerte a városban ezeket az elfeket, egyik sem volt valami barátságos figura, hogy ne izguljon.
Továbbra is hitetlenkedett magában, hogy egy egész szekér aranyat akart tőle Al-Sziszi, de óvakodott attól, hogy ezt szavakba is öntse, inkább a földet bámulta, hogy még a szemét is elrejtse előle.
Csak egy pillantásra méltatta az újonnan érkezőt, bár az meglepte, hogy nő volt, eddig keveset látott a tündék között asszonyszemélyt, de ez is legalább annyira zord volt, legalábbis amennyit a maszk felett látott belőle, mint a férfiak.
Bár a hogyan még kérdéses volt a kölyök előtt, az azért majdnem megállította benne az ütőt, amilyen hangsúllyal hozta a vezér tudomásukra, hogy nem fogad el sikertelen akciót.
Aztán megtudta, hogy mennyire is becsüli őt a bandavezér. Csak annyira, hogy meghozza a hasznot, amit várt tőle, de még a körmét is jobban sajnálná, ha letörne, mint Flint életét.
Hiába bánt a sors mostohán a fiúval, ez most is gyomron vágta. Ő senkinek nem számít semmit, csak egy eszköz, ami, ha eltörik vagy elveszik csak pótolni kell. Gyűlölet lobbant a szívében és megfogadta, hogy egyszer még eléri, hogy ez a férfi igenis számításba vegye őt, hogy tartson tőle.
Egy cseppet sem akarta, hogy Al-Sziszi „óvó” kezei ég abban a távoli helyen is fölé boruljanak, megvédeni meg úgy sem fogják, ebben most már biztos volt. Ahogy abban is, hogy megkapják azt a térképet, csak hát ugye, mindenki tévedhet………
Maszatos arcát a bandavezérre emelte, mikor az olyan előremenetellel kecsegtette, amit valószínűleg sosem érne meg, bár még így is jól esett hallani, minden esetre Flint nem volt rossz színész, az élet már megtanította színlelni.
- Mindent el fogok követni, hogy megszerezzem amit kértél. – bólintott fiatal arcán szokatlan komolysággal. ~Csak nem biztos, hogy neked. ~ tette még hozzá gondolatban.
Óvatosnak és látszólag engedelmesnek kell lennie. Nem tudhatta meddig ér el a Testvériség keze és nem akart újabb hibába esni.
- Ha ő kész van, akkor mehetünk. – intett a „néma levente” felé.

/Szolgálunk és vétünk, Aglarnis/



A vízi tündék hajója lassú, megfontolt mozgással siklik be a délosi kikötőbe. Csak egy nagyon enyhe szellő fúj, mely alig meg-meglobogtatja a vitorlavásznat, így a legénységnek kőkeményen kell dolgoznia az evezőknél, ám Aglarnist békén hagyják, hiszen ő hozta a hírt az anyaországból, mely az itteni ügynökök sorsát a közép-táv jövőre meghatározza. Vagy legalábbis a halász-kalózok így gondolták, ezért nem merték nagyon zargatni.
Ahogy kilép a dokkra, egy drága ruhába bújt emberi nő oda megy hozzá és rángatni kezdi.
-Ébredj már, Csaje! Hé, jó reggelt! Csaje, kapás van!
*Ahogy kinyitja a szemeit, rá kell jönnie, hogy még mindig a tengeren hánykódnak és jó néhány óra hátra lenne a pihenőjéből, de utastársai felverték egy horizonton felbukkanó fadarab miatt. A lapos merülésű csónak orra sárkánymintaként emelkedik ki magasra és a piros-fehér vitorlák embereket visznek hozzájuk közelebb.
Mondani sem kell, hogy az utasszállító elf hajó legénységét, alkalmi kalózokat, gyorsan elragadta a harci láz. Hisz a Zevadarban élő martalócok már csak ilyenek.

~ Ahh! Pedig olyan szép álom volt, hogy végre megérkeztünk és szárazföldet tapod a lábam! Már olyan elegem van a hullámzásból! ~ nyög fel Agalarnis, ahogy lefejti magáról a cseppet sem finomkodva rázó kezet és villámló tekintettel mered a nőre.
- Elég legyen már, fenn vagyok!
Persze először nem érti, milyen kapásról beszél a nő, de mikor feltántorog a fedélzetre már látja, hogy a tengeri rablásból élő legénység felfedezett egy kis vitorlás dereglyét és nem bírnak a vérükkel. Ahelyett, hogy szépen tovább mennének a kikötő felé, azonnal a másik kirablására indulnak, senki nem kérdezve meg őt, hogy ez tetszik-e neki vagy sem.
A lánynak pedig rossz előérzete van, hiszen a múltkor is így kezdődött.
- Kapitány! Kapitány! – próbálja megkeresni a hajó parancsnokát, hogy jobb belátásra bírja. – Hagyjuk azt a ladikot és menjünk tovább a kikötőbe, fontos feladatom van és az nem tűr halasztást. Ha az Első Lord megtudja, hogy miattad esünk késedelembe, nem lennék a helyedben. – teszi hozzá, hátha ezzel eléri, hogy inkább Déloszt válasszák.
Már így is rossz kedve van attól, hogy Al-Sziszi kegyeit kell megint keresnie, aki biztos nem felejtette még el, nem akar még vízen csatát is vívni és bár ő nem jártas a tengeri hadviselésben, ezt a fajta járművet még ugyan úgy nem látta, mint a múltkori ferdeszeműeket. És ez intő jel számára.

/Szolgálunk és vétünk, Aglarnis/




Már nem a megszokott kis evezős hajókkal indultak Aglarnisék a hosszú útra, amivel rákot fogni, hanem egy komolyabb hadihajó. Ennek is dagadtak a vitorlái és a gálya oldalából evezők nyúltak ki. Ám jóval nagyobb volt és már komolyabb szerkezeti felépítése is, mint fedélzet és egyéb.
-Úgy látom, ők is felénk tartanak. Mit javasol? Úgy viselkedik, mintha tudna valamit Capitalból. Ha rizikósnak véli, akár meg is lékelhetjük őket a törőorral.
*Ennek a vízi járműnek egyik nagy előnye a rákok öblében elsüllyedt társához képest, hogy a hullámok fölé nyúló orra alatt egy másik, sokkal keményebb kiképzésű is van. Mely lebukik a felszín alá és hegyes végével képes átszakítani az ellenség palánkját. Vagy kisebb csónakok esetén akár ketté is szelni azt. Ám mindkét esetben menthetetlenül elsüllyed.
-Ha nincs is rakomány, néhány rabszolgát kihúzhatunk a tengerből.
*A hadihajó parancsnoka kíváncsian fürkészte a nő arcát, hogy valamit kikutasson belőle. Bármi apró jelet, mely segít neki dönteni, miért ennyire félős az utas, miközben a szürke bőrű testvéreit maguknál önhittebbnek ismerte meg.

Az a hajó, amivel Aglarnis-t Déloszba szállították a vizielfek, már inkább ahhoz volt hasonlatos, mint amelyiken foglyul ejtették és nem volt olyan ingatag és védtelen, mint az a kis ladik.
Ez persze jó hír volt, de attól még a lány nem szerette meg tőle a tengeri hajózást, jobban szerette, ha a saját lábán, a földön állt, az még eddig egyszer sem süllyedt el alatt és nem akart belefulladni.
Valószínűleg a kapitány alaposan félre értette Isis lányának szavait, ha azt hitte, azért akarja elkerülni a csatát, mert fél, erről szó sem volt. Nem a harctól, a küzdelemtől tartott, hanem a víztől.
Különben sem igazán érezte át a tengeri csaták taktikáját ahhoz, hogy kellően felkészülten vethetné bele magát, a biztos győzelem tudatában, habár a közeledő csónak nem tűnt túl nagynak.
- A Capital és a dolgom csak rám tartozik, de ha már mindenáron meg akar küzdeni azzal a másik hajóval, akkor már inkább süllyessze el és ne húzzuk az időt felesleges kerülgetéssel. – sóhajtott Aglarnis, mert a kapitány és a legénység lázas lelkesedését valószínűleg nem nagyon gátolhatta meg, vagy csak akkor, ha felfedné küldetését, azt meg nem akarta.
Inkább akkor legyenek túl rajta mielőbb, talán így a kecske is jól lakik és a káposzta is megmarad.
- Egyébként kik ezek? Találkozott már ilyen furcsa csónakkal? – kérdezte a lány a másik vízijárművet fürkészve.
Azért magához vette közben a fegyvereit, mert sosem lehet tudni, jobb ha felkészül s legrosszabbra.

A gálya irányítója végül a B Terv mellett döntött és a legénységet gyors lapátolásra biztatva vezette teljes erővel úszott a kisebb csónak felé.
-Nem kívántam faggatni. -mondta fegyelmezetten, bár látszott rajta, hogy ellenkezőleg, azt kívánta volna most is, hogy minél többet megtudjon- Nem találkoztunk még efféle hajóval. De mi csak uszadéknak nevezzük a fajtáját, kiket csak be kell gyűjteni.
*Magabiztosak voltak a szavai és a hajója magabiztosan törte ketté a lélekvesztőt. Két oldalt egy-egy kötél vetődött az úszók közé és két idegen már el is kezdett rajtuk mászni. Nem kellett sok, hogy több társuk is kövesse őket kissé lemaradva.
Ahogy felértek a fedélzetre, az egyik nagy darab még a kardja kirántásának mozdulatával úgy vágta állkapcson az egyik matrózt, hogy az kábultan esett hanyatt. Társa pedig egy másik tündével kezdett el viaskodni. A kapitány még időben rántott kardot, hogy hárítsa az első csapást.
Miközben mindenki figyelme a hajó elején kialakult küzdelemre összpontosult és calipsoiak rohantak arra, segíteni bajban lévő bajtársaiknak, addig nem is sejtették, hogy valakik másznak fölfelé hátul a kormánylapáton...

Láthatóan nem nagyon kellett biztatni a kapitányt, aki pár parancsszót ordítva máris lendületes evezésre biztatta a hajósait és hamarosan nagy recsegés-ropogással le is gázolták a sokkal kisebb ladikot, majd a szándékosan leengedett kötélen hagyták felkapaszkodni a vízbe esett túlélőket.
Eddig úgy nézett ki, hogy minden a kék elfek tervei szerint ment minden, csak akkor kezdett bonyolódni a helyzet, mikor az első nagydarab fickó, aki felért, megvetette a lábát a fedélzeten és kardot rántva, egyből úgy orrba vágta a közelébe merészkedő tengerészt, hogy az vagy két métert repülve hatalmasat esett és már a másik „hajótörött” is, aki a fedélzetre lépett, máris harcba kezdett.
~ Hát nem ettől tartottam? ~ forgatta meg szemét Aglarnis, bár azért úgy volt vele két férfi, még ha nem is csenevészek csak nem győz le egy egész hajónyi legénységet, így az egyik hátsóbb árbócnak dőlve figyelte csak az eseményeket a kardján nyugtatott kezével.
~ Egye meg az a bolond, amit főzött! ~ dohogott magában, de aztán úgy döntött megnézi már mi lett a többi vízbe esettel, hiszen látta, hogy sokkal többen voltak rajta, ezért a palánkhoz ballag, hogy lenézzen a vízbe.

Ahogy a küzdelem zajlik, a pók nemzetség majdnem legfiatalabb tagja inkább a hátrálást választja. Egészen pontosan inkább kivonja magát a csatából és távolról nézi, hogy mi történik. Ám kíváncsiságának engedve a palánkhoz sétál, ahol jól láthatja, hogy a többiek is serényen kapaszkodnak felfelé.
Odafent a kapitány halálos vágást ejt ellenfelén, ám a másik oldalon a szekercés leteríti a tengeri elfet. És az érkező erősítés útját állja, mialatt újabb két szakállas harcos kapaszkodik fel a köteleken, kikkel a gálya parancsnokának kell megküzdenie.
Messzebb egy cápa uszonya is a felszínre bukkan, mely jó hír Aglarnisnak, hiszen a még esetleg mindig a vízben lévő furcsa szerzeteket fogja támadni. Ám könnyen torkán akadhat bárkinek a káröröm, ha a járművük elesik az ostrom során és ők a vízben kénytelenek menekülni...

Inkább azt mondhatnánk, hogy a tétlen szemlélődést választja a lány, mert nem gondolja, hogy két ember, még ha azok ilyen szép nagyra nőttek is és még ha ezek csak vízi elfek, gondot okozhatna, de lehet, hogy mégis túlbecsülte a kapitányt és a legénységet?
Hiszen bár a parancsnok győz, egyik embere már el is esett. Azért csak legyűrik a másikat, de mielőtt még elbízná magát, megy megnézni, hová lett a többi, aki a vízben volt.
Ekkor látja meg a felfelé kapaszkodókat Aglarnis és rájön, hogy kezd kísértetiesen hasonlítani a helyzet a múltkorihoz és lehet ez csak átverés volt, ezek a férfiak nem úgy néztek ki mint valami rémült vízből menekültek.
Gyorsan kardra kap és az első felbukkanó fickó torkára vág, majd hátrál, hogy hátát az árbocúdnak vetve idézzen fájdalom átkot egy másikra, majd dezorientáltságot egy harmadikra.
Látta felbukkanni még a szeme sarkából a tenger farkasát és reméli, hogy ez megkönnyíti a helyzetüket és nem megnehezíti. Elvégre ne lehettek azok a csónakban olyan sokan?

Miután a kém is beszáll a maga módszereivel a küzdelembe, elég gyorsan felül tudnak kerekedni az elfoglalt kis szegleten a kék elfek. És gyorsan el is vágják a köteleket, hogy akik még nem jöttek fel, azok a vízbe essenek.
-Na, a rothadás gyötörje őket! Ezeket jó, hogy nem rohantuk le! -fakadt ki a kapitány és oda sandít az utasukra- Jobb lesz figyelmeztetni a többieket, hogy ha újabb felbukkan, akkor ne értékeljék le őket!
*Bár a veszteség arány a javukra billent, de érzik ám ők, hogy nem ostoba parasztokkal vagy újonc fegyverforgatókkal volt dolguk. Bíztak abban, hogy hamar lerendezik a hőbörgőket és a többieket meg gyorsabban megkötözik, mintsem felérne az újabb. De meglepte őket a testi erejük és lomhábbnak gondolták kinézetre.
Ez után újra neki veselkedtek, hogy végre elérjék a forgalmas kikötőt. Bőrüket a legénység is fehérre festette, hajuk színét is lombtündének álcázták. Ám a nagy készülődésben, mikor már alig volt pár óra, hogy a horizonton megjelenjen a szárazföld, a kapitány lépett oda a leányhoz.
-Elnézést, hogy ezzel zaklatom, de egyik emberemnek eltűnt a tőrje és nem találjuk sehol. Nem látta véletlenül? Kék zafír volt a keresztvasnál benne. Hátha látta valahol.

Szerencsére még nem jutott fel túl sok a hajótörött behemótokból és miután már mindenki komolyan vette azt, hogy ezek bizony nem fogják megadni magukat és Aglarnis is teljes erőből belevetette magát a harcba, végül sikerült legyűrni a fedélzetre felkapaszkodókat.
Aztán az egyik legénynek eszébe jut, hogy a kötelet is elvágja, ami még mindig lelógott a hajó oldaláról, így végképp megakadályozta, hogy a maradék vízben úszó is a hajóra másszon.
- Hát most mondjam, hogy én szóltam? – morogja a lány a kardját az egyik hullába törölgetve mérgesen, mert egy hajszálon múlt, hogy nem jártak rosszul. – És tényleg nem árt, ha a többiek is tudnak róla. – értett viszont a figyelmeztetéssel egyet.
Azért legalább győztek, mert már nagyon szárazföldet akart látni. Rosszul biztos nem járnak majd az elfek, mert jó, nagydarab, erős fickók voltak.
Minden esetre a lány örült, mikor megtudta, hogy lassan elérik a kikötőt, ám ekkor megint megjelenik a kapitány és igen meglepő kérdést tesz fel neki, amire először megdöbbenve, aztán haragosan néz a férfire.
- Már hogyan láttam volna? Talán azt feltételezi rólam, hogy elloptam egy nyavajás tőrt? – fortyan fel és háta fordít a fickónak.

-Én nem feltételeztem semmi, csak kérdeztem. -vág vissza ingerülten a kapitány- Itt mindenkit megkérdeztünk már, magát hagytuk utoljára és ilyen még nem fordult elő. Mindenki segít a másiknak és csapatban dolgozunk.
*Még két matróz oda lépve, látva azt, hogy milyen hangszínt ütnek meg egymással szembe. Ha nem tudnak olyat mondani egymásnak, ami csillapítja a kedélyeket, akkor is oda lépne a megkárosított és igyekszik békésebb mederbe terelni a beszélgetést.
Más alig van hátra úgy is egy kevés idő, hogy meglássák Délos kikötőjét. És kár megrontani addig a levegőt, ha később is elrendezhetik ezt.

Lehet, hogy kicsit ingerültebb volt Aglarnis a kelleténél, mivel majdnem megint oda jutott, hogy apja csalódását válthatta volna ki, hiszen neki nem az volt a dolga, hogy a kalózkodásból élő kék elfeknek segítsen, hanem, hogy szétzúzzon egy bányát. Ezt kapta parancsba és, ha most itt oktalanul fogságba esik vagy meghal, megint csak kudarcot vall és talán még a szellemvilág sem fogadja be.
Erre meg idejön a kapitány és olyan dolgot kérdez tőle, ami nyilvánvalóan bolondság és még ő van megsértődve. De visszafojtja kitörő sértő válaszát, mert mi értelme lett volna, már nem sokkal a kikötés előtt összeveszni a férfival. Vesz pár mély levegőt mielőtt megszólal.
- Lehet, hogy valamelyik támadóban hagyta, ez talán logikusabb lenne, mint, hogy ezt kérdezze. Egyébként meg, nem, nincs nálam – tárja szét köpenyét, hogy jól lássák kardját és tőrét, - és nem is láttam.
A lány szeme a felé lépő két matrózra villan, de aztán megvonja a vállát és leül az egyik bálára a fedélzeten, szemét a közeledő kikötőre szegezve, remélve, hogy nem akarnak belekötni, bár erről a népségről még ezt is feltételezné.

A kapitány meghökkent a válaszon. Úgy tűnik, mindenki felhúzta magát a történeten.
-Rendben! -vett egy nagy levegőt- Nézzük meg a holttesteket! Nekem már nagyon elegem van ebből a történetből.
*Mindenkit elzavart dolgára, leginkább kutatni a hullákat, hátha mégis használta a tőrét. És hátha azzal szúrta le valamelyiket. Vagy hátha csak a zsebében van valamelyik nagy darabnak. És a kikötésre felkészülés közben is jó elfoglaltságnak számított. Ám valakinek nem kellett, mert volt dolga bőven enélkül is.
-Kapitány! Most vettem észre, hogy eltűnt a hússzeletelő bárdom is.
-Rendben van. -mondta csendesen, de hamarosan felemelte a hangját- Figyelem! Senki nem lép a partra, míg ennek a végére nem járunk. Először mindenki ellenőrizze le, hogy mindene megvan-e! Utána végig járunk a hajón és közösen átkutatjuk mindenki holmiját. Addig ha tüzes kénkő hullik is az égből, nem megyünk ki a városba, amíg az utolsó koszos alsógatyája is meg nem lesz!
*Ez bizony így is történt és a kapitány a hidat elállva várta, hogy mindenki jelentsen, leellenőrizte a felszereléseit. Ám nem sejtették, hogy őket nem csak a partról figyelik.

Egyáltalán nincs kedve Aglarnis-nak olyan üggyel foglalkozni, hogy vajon ki lophatta el egy matróz, valószínűleg, amúgy sem tisztességes úton szerzett drágaköves tőrét, ami másként nehezen kerülhetett volna hozzá.
De mivel nem akar emiatt vitatkozni a kapitánnyal, mikor már lassan végre elhagyhatja ezt a hullámzó ladikot, ezért visszafogja magát és kevésbé nyersen válaszol, mint amúgy szeretne.
Úgy látszik a kapitány is hajlik a békésebb megoldásra, ami ráadásul talán még célravezetőbb is, ezért elkezdik átnézni a legénységgel a hullákat.
A lány nem vesz részt persze benne, de a füle elég éles, hogy meghallja, hogy újabb becsben tartott eszköz tűnt el, bár nem sokra rá a kapitány hangosan ki is nyilvánítja a véleményét, hogy bizony itt senki nem száll partra, míg meg nem lesznek a holmik.
- Ez már mindennek a teteje! – háborog Aglarnis dühösen. – Nem elég, hogy majdnem elfoglalják a hajót, holmi idegen fickók, mert nem jól méri fel az esélyeket, most meg még partra sem szállhatok, mert a legénysége nem képes vigyázni a dolgaira? Márpedig nekem sürgősen partra kell jutnom, így jobb lesz, ha nagyon igyekeznek. – áll meg a parancsnok előtt, az összekészített kis zsákjával és igen viszket a tenyere, hogy elmondja a fickónak hol a helye.
De emlékeztetnie kell magát, hogy el kell végeznie a megbízatását, így fogcsikorgatva higgadtságot erőltet magára. Már tudja miért nem becsülik semmire ezt a kék népséget fajtársai.