Érdeklődésemre kiderül, hogy egyik társam sem harcolt, de még csak nem is látott sötét elfet, ami nem túl jó hír, hiszen akkor azt sem tudják mivel állnak majd szemben és ez könnyen végzetes lehet, ha egy nagyobb csapattal találjuk magunkat szemben.
Az viszont alaposan meglep, amit Klark mond róluk, hogy nem elég, hogy kihasználták a városiakat, még erdeinek is adták ki magukat.
- A szemetek! Biztos le akartak minket járatni a többi nép előtt. – mondom dühösen.
Amazon pedig ezek szerint jó messziről érkezett, de az legalább bizakodásra ad okot, bár a harcunk után ezen nem is csodálkozom, hogy van tapasztalata a csatákban és nem fog éles helyzetben valószínűleg megfutamodni.
- Van hadsereg, de nem olyan egyszerű a dolog. Az éjtündék ritkán bocsátkoznak nyílt harcba. Időnként felkerekednek és lecsapnak, teljesen váratlan helyeken, mindenkit lemészárolnak, esetleg rabszolgákat ejtenek és aztán, ahogyan jöttek, olyan váratlanul vissza is vonulnak a hegyeik mögé. – magyarázom Amazon kérdésére keserűen.
Hirtelen arra leszek figyelmes, hogy suttogni kezdenek a fák egy olyan valakiről, akitől félnek és sötétlelkűnek mondanak.
- Valami ……valami nem jó dolog közeledik felénk. – intek arra, amerre a növények jelzik. – Nem tudom mi az, jobb ha mindenre felkészülünk. – veszem elő az íjam és helyezek rá egy nyílvesszőt.

Klark megérti a tünde feldúltságát a hír hallatán, hiszen valóban sikerült megtépázniuk több emberben az erdeiek hírét a kapitányéknak. Noha a legtöbben már túl voltak ezen.
Viridiel megérzi a fáknak köszönhetően a gyanús alakot és biztatja is a többieket, hogy arra felé vegyék az irányt. És rögtön kézbe is kapják a többiek a fegyvereiket.
-Lehet külön kéne válnunk és be kéne kerítenünk! -szólal meg végül Amazon.

Belőlem nem csak a sértett lombtünde beszélt csak, hanem a több hónapnyi rabszolgaság és kínzás, a sötét elfek felé érzett haragom is, hiszen mióta csak megszabadultam onnan, él bennem a vágy, hogy visszavágjak és egyszer lássam, amint az Első Lord rabláncon vonuljon végig Awyris erdején.
De most kirázom a fejemből ezeket a gondolatokat, mert csak hátráltat és elvonja a figyelmemet a mostani feladatomról.
Inkább belehallgatok a fák suttogásába, melyek fenyegető sötét lélekről beszélnek, amit azonnal el is mondok társaimnak, hiszen most egymásra vagyunk utalva, ha sikeresek akarunk lenni.
Elégedetten látom, hogy mindketten rutinosan húzzák elő a fegyverüket és felesleges szócséplés helyett azonnal a tárgyra térnek, főleg a nagyon is ésszerű javaslattal előálló Amazon.
~ Tehát nem csak a kardot forgatja jól! ~
- Igen, ez nem rossz ötlet. – bólintok – Az irány arra van, talán úgy jó egy mérföldre előttünk. – mutatom meg, hogy merre kell menniük. – Én maradok az örvényen, de ti kerüljetek jobbra és balra. Legyetek ellenállhatatlanok és meggyőzőek. – mosolyodom el.

/a távoli világ szülötte/





Klárk balra ment, míg a nő jobbra. Az ösvényen ahogy egyre jobban közeledtek a célhoz, az elf egy szarvas nyomait pillantotta meg, ahogy egy ragadozó szörny követte. A szarvas nagyon közel volt már hozzájuk, de az őt becserkésző bestia egyelőre felszívódott.
Hirtelen balról hatalmas harc zaja csattant fel és az amazon is megindult arra felé. Ha Turion fia is meg akarja nézni, akkor a Cellara-síkság egyik rémét láthatja a súlyosan sebesült férfi felé magasodni és lesújtani készül.



Ha a futár nem siet azonnal oda, akkor csak Amazon néz szembe vele a bajba jutott bajtársa megsegítésére.

Két társam szó nélkül bólint és eltűnnek mellőlem, hogy végrehajtsák a bekerítést, így nincs más hátra, mint hogy én meg kövessem az általam kijelölt utat és maradjak az ösvényen.
Először csak a növények irányítása után megyek, de aztán meglátom, hogy a lény valószínűleg vadászik, mert egy szarvas nyomát pillantom meg.
Óvatossá válok, hiszen a nyom friss és ráadásul a vadászt nem is látom sehol, ami sosem jelent jót, ahogy most sem, mert hirtelen, arról, amerről Klark-nak kellett közelednie, kiáltás és harc hangjai érnek el hozzám.
Nem kell sok ész hozzá, hogy tudjam a férfinak nem volt szerencséje, minden bizonnyal belebotlott a vadászó szörnybe és, ahogy arrafelé rohanok, meg is látom hamarosan igen csak szorult helyzetben.
Ekkor bukkan ki Amazon is a nem sokkal tőlem jobbra és azonnal a lény felé siet.
Láttam már ilyen állatot és tudtam, hogy nagyon veszélyes, amit az is mutatott, hogy a nagy darab embernek szinte esélye sem volt ellene, persze valószínűleg ebben közrejátszott, hogy meg is lephette.
A trigena karmai már lendültek is, hogy bevégezzék, amit elkezdtek.
- Hé! Rondaság! – kiáltottam rá, majd megfeszítettem az íjamat és egymás után gyors iramban két vesszőt is küldtem a három szeme felé, remélve, hogy legalább részlegesen megvakítom és akkor már kiegyenlítettebbek lesznek az esélyek.
- Próbáld meg elcsalogatni Klark-tól. – mondom Amazonnak.

/a távoli világ szülötte/





Az elf gyors lövéseket ad le a lényre, melynek eltalálja a bal szemét, ám ahogy a fájdalmában felüvölt és elrántja a fejét, a másik nyíl célt téveszt és nem lövi ki a középsőt. A trigena dühében teljes erővel lesújt az előtte heverő Klárkra, kinek bordái közül vér fröccsen fel.
Amazon sem rest, már a közelében van és kardját előre szegezi, ám a vadász két mellső karmával csapkodva meghátrálásra kényszeríti. Az egyik beleakadt az egyik csapásba, míg a másik elől csak gyorsan elhajol. És ahogy hátra lépett, még sértetlen.
Utána gyorsan oldalról kerül, hirtelen ötlettől vezérelve kihasználja, hogy megvakult a fenevad az ottani szemére és sikeresen is döf egyet a bordák közé. Az ismét felhangzó üvöltésbe már vér keveredik, súlyosan megsebesült, de még nem múlt ki végleg. Több mint veszélyes, hiszen halálát járva nincs veszteni valója.

Az volt a tervem, hogy legalább a két szemére megvakítom, így könnyebb lesz Amazonnak olyan pontján támadni, ami kiesik a látómezejéből és akkor könnyebben megsebzi, de míg az első lövésem talált, addig a második nem, mert elrántotta kínjában a fejét.
Felkiáltottam, amikor láttam lecsapni a nagydarab férfira és láttam annak vérét a karmain, hiszen pont ezt akartam megakadályozni.
A lány mindent megtesz, hogy elterelje a vadállat figyelmét, de az nagyon is fürge, mert a fájdalom csak feldühítette és egy pillanatra meghűl bennem a vér, amikor látom a dög csapását, lőni meg nem tudok, mert félek a lányt találom el.
Végül Amazon jobbra lép, ahol az állat nem lát jól és beledöfi a kardját, én meg emelem az íjam, hogy még egy nyilat küldjek a szívébe, miközben megidézem a fákat, hogy ágaikkal kössék meg, gyökereikkel gáncsolják el.
- Vigyázz! Lövök!

/a távoli világ szülötte/





A kard tovább erőlködik, hogy használója kezében újabb mély sebet ejtsen az állaton. Már valószínűleg Viridiel is megbánta, hogy hagyta összetéveszteni egy ilyen félelmetes ellenfelet egy szarvassal a fák miatt. De hát pont ez ennek a vad szörnynek a fő trükkje, amivel magához vonzza a prédáit!
A lombtünde újra megfeszíti az íj húrját és végzetes lövést próbál küldeni, ám talán csak nagyon féltette a csajt, hogy ilyen közelről nem találta le a szívét, hanem ehelyett az oldalába fúródott a trigenának.
Annak még maradt annyi ereje, hogy egyik vad csapását már nem tudta kivédeni Amazon és másfél métert hátra repülve bukfencezett a földön. Sokkal nagyobb baj is történhetett volna, de a fák gyökerei és ágai körbe fonták a veszedelmes lényt és rövid időn belül már mozdulni is alig tudott.
Jobb lesz kivégezni a vadászt és vissza vinni Klárkot a városba. Hősies küzdelmüknek hála még lélegzik, bár igen csak zihálva veszi a levegőt. Vagy talán jobb lenne meg sem mozdítani és ide hozni a segítséget?
Nekik kell dönteniük, de a barna kis karcolásokkal tápászkodik fel a földről és adja meg az agyvelő zabálónak a kegyelme döfést.
-Valahogy tudsz segíteni? Egyedül nem fogom bírni, pedig nagyon rossz passzban van. Remélem nincs még egy ilyen a környéken!
*Aggodalma alaptalan, abban a tekintetben legalábbis, hogy ez egy igen jól fejlett bestia volt, nem véletlenül izzasztotta meg őket.

Tényleg nem szeretném eltalálni a szörny körül ugrándozó Amazont, azért az utolsó pillanatban módosítok a nyíl röppályáján, így az nem a szívébe, hanem az oldalába fúródik. Ez azonban nem elég ellene és meg is lesz a rossz lövés eredménye. Ahelyett, hogy megvédtem volna vele a lányt, hagytam, hogy a trigena elérje őt a csapásával és rémülten látom, hogy a lány nagyot repül.
Most már nem fogom vissza magam és a mágiához fordulok, ami szerencsére kifejti a hatását és a lény nem tud Amazon után menni, hanem küszködve, gyengülve vergődik az ágak és gyökerek szorításában.
Már indulok is, hogy megnézzem mi történt a lánnyal, amikor az feltápászkodik és megkönnyebbülök, hogy cska pár kisebb karcolást látok rajta, meg kemény dühöt, amivel nem is habozik végezni a szörnnyel.
Most nézhetjük csak meg, hogy mi van Klark-kal. Súlyos a sebe, de még életben van, tekintélyes termete, segített neki a túlélésben, de mindenképpen segítség kell neki és gyorsan.
(Ha Viri képes rá, akkor használja a Gyógyító mágiát, hogy lassítsa a vérzést, ha nem, akkor ez kihagyós.)
- Nem hiszem hogy mozdíthatnánk, akkor biztos meghal. Nem szívesen hagynálak itt egyedül vele, de egyedül gyorsan tudnék hozni segítséget. – mondom kis habozás után.
Ha belemegy, akkor a szelek szárnyán jutok vissza a faluba és hívok gyógyítót, akit el is vezetek a helyre.

/a távoli világ szülötte/





Klárknak óriási szerencséje volt, hogy ilyen társakat kapott maga mellé. Viridiel régen nem használta már ezt a varázslatot. Akkor érezte először csak, mikor Elonar hercegnő után küldték, aki elcsatangolt és mint kiderült, az Oughwari hegységrendszer óriás pókjaival kívánt volna szövetséget kötni, ám ebben többek között megakadályozta az, hogy Viridiel és Nava megölték a pók mamát, akivel beszélgetett.
De az esett még előtte volt. Egy veszélyes szörnyeteggel akadt össze Naja oroszlánja és Viridiel ösztönösen próbált segíteni a sérült állaton. Ekkor használta először és talán mindez eddig utoljára a gyógyítás varázslatát. A kezét kék fény veszi körül és kicsit jobban lesz a fejszés harcos. Ám a segítségre még most is óhatatlanul szüksége van!
Miközben a barna amazon ott marad védeni társát, addig a futár elszalad a szellővel segítve futását, hogy városból valakit hívjon. Egy orvos tanonc merészkedik csak ki vele, hiszen az erdő veszélyes hely hírében áll és néhány erős ember, akik hordágyat hoznak. Így a súlyosan sebesült harcost ezen viszik be.
-Mond csak! -lép oda immáron újra Délosba érve az egyik városi tanácsos- Sötét elfekkel találkoztatok vagy talán megint csak egy újabb szörnnyel?

Tényleg rég nem használtam a gyógyítás varázslatát, hiszen akkor is csak a felfokozott állapotomnak tulajdonítottam a sikert és azóta szerencsére nem is akadt olyan vészhelyzet, mint a mostani.
Igazán semmit nem kockáztattam most, mert ha nem sikerül csillapítanom Klark sebeinek vérzését, akkor így is, úgy is meghal.
A kezem a bordáit felszaggató mély sebre teszem és igyekszem koncentrálni. Érzem, ahogy a melegség átjárja testem és a kezeimen keresztül a férfi testébe jut. Mire újból ránézek, már csak szivárog a vér a sebből, amit a ruhájából rögtönzött kötéssel még jobban csillapítok, majd elmondom Amazonnak, hogy mik a terveim.
Nagyon sok választásunk nincs, így hamarosan már száguldhatok a város felé, majd miután egy fiatal gyógyítót sikerül megnyerni az ügynek, estére már Klark is visszakerülhet a városba, velünk együtt.
Talán most már túléli.
Mikor fáradtan kilépünk az ispotályból egy tanácsos állít meg.
- Ez csak egy szörny volt, sötét tündéknek nem láttuk nyomát, de én nem szándékozom feladni. Reggel indulnék ismét útnak.

Az idős tanácsos bólint, rosszalló szemekkel rád nézve.
-Ha van ott self, akkor találd meg gyorsan! Amíg visszaéltek a hiszékenységünkkel, azt hazudták erdeiek. Nem várnám meg, míg az emberek arról suttognak, hogy befészkelték magukat az inkvizítor bérencei közzé és ezért sikertelenek a próbálkozások. Te az erdő népeként gondolom hamar meg tudod találni őket.
Légy óvatos barátom! És járj sikerrel hamar! Mert a nép éhezik és a ti szörnyvadászataitokra, amely csak havonta egy lény megölésével jár, hamar azt mondják, hogy felesleges és csak hóbortból szedjük be az adókat ilyesmikre.
*Utolsó mondatoknál már elfordult és elkezd eltipegni a maga lassú tempójában. Az egyik szolgája lép oda, hogy segítsen a hosszú hazafelé vezető úton.

A történtek után egyáltalán nem számítok rá, hogy dicséret helyett burkolt figyelmeztetést kapok, hogy jobb, ha igyekszem valami eredményt felmutatni a sötét elfek levadászásával kapcsolatban, különben még én ütöm meg a bokám. Talán még szívesen be is áldoznának a lakosság nyomására, hogy példát statuáljanak?
Most már kezdtem megbánni, hogy egyáltalán belementem ebbe az egészbe, csak azért, hogy kielégítsem a selfekkel kapcsolatos bosszúvágyamat.
Lehet, jobban járnék, ha visszatérnék békés életemhez, de tudom, hogy ez már számomra lehetetlen.
- Nem én varázsoltam oda azt a szörnyet! – adok hangot azért rosszallásomnak. – De talán legközelebb egy városin sem segítek, ha megtámadja egy, inkább keresem tovább a sötét tündéket. – biccentek felé búcsúzásként, aztán nézem, ahogy eltámogatják.
~ Ez sem látott még közelről sem szörnyet, sem éjtündét! ~ indulok meg füstölögve magamban, hogy nekiálljak újból a feladatnak.

Viridielt már nem küldik ki újra senkivel aznap, de hagyják nyugodtan szétnézni a városban. Másnap reggel viszont gyülekezőre szólítják őket a város kapuján túl, hogy eligazítást tartsanak nekik. Amazon elég nyúzottan jelenik meg jó pár emberrel együtt, akik örültek a tegnapi gyorsan jött pénznek. Karikás szemeit dörzsölgeti, de nyűgösségén és fáradságán kívül nem látszik rajta, hogy különösebben megviselte volna a feltehetően hajnalig tartó bulizás. Ha inna egy kis kávét, talán kutya baja sem lenne. De ennek hiányában a tekintete homályos.
-Figyeljetek! Mint sokan tudjátok, tegnap nem mindenki jött vissza épp bőrrel. Ez ma bármelyikőtökkel megeshet, kemény próbán válogattunk ki titeket, szóval ha van valakinek esélye nyerni ezek ellen, akkor ti vagytok azok. De ettől még nem kell hősködni. Amint megtaláljuk az éjtündék fészkét, kifüstöljük őket.
Ha valaki kérdezi a városban, hogy miért nem találtuk meg eddig, akkor nem válaszolunk. Ez nem azt jelenti, hogy nektek kell kitalálnotok valamit. Ez a hivatalos álláspont. Nem válaszolunk. Nem őrájuk tartozik, hogy mi itt mit csinálunk. Nem dumálunk arról, amit megtudtok. És megmondjátok a szemébe a sok értetlen hülyének, hogy nincs joga tudni.
Vigyázzatok egymásra és mindenki térjen haza még naplemente előtt! Addig kutassatok az erdőben nyomok után! Ha meg van, szóljatok nekem! Itt fogok állni a kapuban és várni foglak titeket, bármi van.
*Elindulnak a kialakult hármas csapatok, egyedül Viridielék nincsenek annyian, hiszen társuk kiesett hosszú időre és nem kaptak senkit a helyére. A nő pedig kicsit beljebb hozzá fordul.
-Figyelj! Bocsi, hogy nem vagyok csatakész, de a tegnapi kicsit sok volt. Utána kérdezgettem a dolgoknak. Már legalább egy hónapja nem találkoztak sötét elffel a járőrök. Az sem biztos, hogy léteznek. Az egész olyan hihetetlen.
Keresünk egy odvas fát és én ledőlök fél órára. Tényleg ne haragudj, tudom, hogy szeretsz rohanni, de kialszom magam és utána neki láthatunk valami szörnyeteg nézésének. Csak voltam már ilyen helyzetben és nem szeretek a szultán köz utált zsoldosa lenni. Az egész mese és csak arra kell, hogy valakinek legyen egy ütőképes csapata.

Mivel már beesteledett mire végeztem Klark ispotályba helyezésével, a tanácsossal megesett beszélgetés után inkább a zsoldosoknak kiutalt szállásra mentem, hogy kipihenjem magam. Éjszaka nem lett volna értelme az erdőt járni, bár az egy erdeinek sosem olyan veszélyes, mint másnak.
Másnap azonban mindenkit összehívnak, mindenkit, akit felvettek erre a feladatra, hogy újabb instrukciókkal lássanak el minket.
Látom, hogy Amazon is megérkezik, de láthatóan elég megviselt, hallottam tegnap késő éjjel még az ivóban a mulatozást és őt is ott láttam, így nagyon nem lepett meg a kinézete.
Viszont amit hallok a megbízók emberétől az egyáltalán nem tetszik! Olyan, mintha ez az egész sötét elf vadászat csak arra lenne jó, hogy a város lakóit megnyugtassák, tesznek valamit, de igazából senkinek nem érdeke, hogy ez meg is történjen.
Az odáig még rendben van, hogy ne beszéljünk erről fűnek fának, nem kell kelteni a pánikot, de azért jobb lenne ezen gyorsan túlesni, hogy biztonságban lehessen a város.
Egyelőre azonban a véleményem megtartom magamnak, én komolyan gondolom ezt a vadászatot és minden el fogok követni, hogy sikerrel járjak.
Ismét elindulnak a hármas csapatok, én meg ismét Amazon oldalán találom magam, bár csak kettesben, hiszen társunk az ágyat nyomja.
Már jócskán benn járunk az erdőben, mikor Amazon kiböki, hogy mit akar és én vágok hozzá egy grimaszt, hiszen magának köszönheti a macskajajt, de hát fél óra nem a világ.
Amit mond az meg csak megerősíti a gyanúmat, hogy itt valami nem stimmel.
- Azért én szeretnék a saját szememmel erről meggyőződni, de fél órát kapsz, mert ha nem vagy az eszednél, akkor sokra nem megyünk ha baj van. Addig én elücsörgök melletted. – egyezem bele végül kelletlenül és, ha talál egy jó helyet, leülök mellé egy fűszálat rágcsálva.
Az biztos, hogy ha nincs itt sötét elf, akkor máris a saját dolgom után nézek és nem vesztegetem itt az időm. Én senki zsoldosa nem leszek.

A barna csaj jó ízűen durmol egyet a védett helyen, miközben társa őrt áll. Nem lenne jó, ha meglepné valamelyik szörny, miközben az igazak álmát alussza. Kinyújtózik felkelésnél és láthatóan sokkal inkább rendben van. Kicsit még kitörli a csipát a szeméből és a kulacsából vizet önt a tenyerébe, hogy felfrissítse magát.
Ám ahogy neki vágnak az útnak, a fák csak a többi csapat mozgásától hangos. A lány nem hallja, hiszen még az érzékeny elf füleknek sem feltétlen érzékelhető, ám a megbolygatott természet hírül adja a változásokat.
Sok faggatásba kerül Viridielnek, mikor egy tisztáshoz érve egy régi történetre kezdenek rátérni. Ezen a helyen történt. Egy fiatal self lányról és férfi fajtársa utolsó leheletükig folyó harcáról szólt. És a körülöttük állókról. Árulásról, gőgről, egymás fejéhez vágott vádakról. A fák nem tudják szavakba önteni, de érezték az egymásnak feszült indulatokat, amiből a körülöttük állók sem maradtak ki.
Végül furcsa vége lett, mert a halottat nem temették el. A lány elment és utána fél napra rá a többiek is. A halott is. Két lábon sétált. Mindent magukkal vittek, csak a fák, akik tanúi voltak az esetnek árulkodnak.
Ha követik az ösvényt, ahol a sötét alakok távoztak az éj leple alatt, akkor az erdő túlsó szélére érnek, ahol már nagyon régen szétvált a csapat. Ki tudja hová mentek, ki erre, ki arra!? Hiszen már a földön sem látni semmit, ami erre utal, csak a természet meséje az, amiért Viridiel mégis megtudta.

Még jó, hogy olyan türelmes fajta vagyok, különben most biztos fel- és lesétálgatnék idegesen, míg Amazon alszik, hiszen legszívesebben már az erdőt járnám.
Mikor végre felébred, azért sokkal pihentebbnek látszik és egy kis vízzel való felfrissülés után, már útra készen áll, ami azért ad némi elégedettséget.
Ahogy elindulunk, itt is, ott is felhangzanak a többi csapat hangjai, így végül inkább a mágiámhoz fordulok és a növényeket, fákat faggatom, hogy tudnak-e valamit.
Híreket hallok, de nehezen lehet kihámozni a lényeget. Végül megtudok egy helyet, ahol aztán érdekes történetet mesélnek a susogó levelek, de az is már régen volt, már nyomaikat sem látni semmilyen formában.
Már az is meglepő, hogy két selfről van szó, akik egymás ellen harcoltak, de az érzelmek sokszínűségét a növények nem tudják visszaadni, csak zavaros dolog sül ki belőle. Sokkal okosabb nem leszek, de van egy nyom, amit követhetek.
Főleg, mert abban minden növényzet megegyezett, hogy egy halott maradt itt, aki aztán egyszerűen elsétált.
Az erdő túlsó oldaláig megyek a lánnyal, arra vezetnek a nyomok, de ott elveszítem őket és már senki nem tud segíteni.
- Azt hiszem feleslegesen jöttünk. Itt nincs egy darab éjtünde sem. – mondom keserűen Amazonnak. – Menjünk vissza.

A harcos nő készségesen követi a kutakodásban az elfet, ám egyre inkább gyanakodva méregeti. Úgy viselkedik, mint akinek elment az esze és az sem lelkesíti, hogy tegnap is egy szörny karjába vezette őket. Most is olyan céltudatosan jár-kel, mintha tudna mindent, csak a saját szemével akarna meggyőződni róla. Nem kerüli a harcot és nem is teszi szóvá, de igen mérges lenne magában, ha megint ők vívnának egyedül harcot, miközben a többi csapat messze lemaradva tőlük kimaradna mindenből.
-Ezt meg honnan tudod? Lehet, hogy valahová elbújtak. Hallottad mit mondtak reggel! Nekünk csak a búvóhelyüket kell megtalálnunk.
*Nem nagyon ellenkezik, hogy a városba visszamenjenek. Találkozott már életében hegyesfülűekkel és tudja jól, hogy páratlan nyomolvasók. És ha eljön az este és a sötétség, akkor vörösen kezd el izzani a szemük, állítólag látnak fény nélkül is. De ő itt a legnagyobb odafigyeléssel sem talált nyomot. És kicsit bizalmatlan az új föld más evolúciójuk tündéjével szemben. Sehogy sem tudja, hová is tegye...

Eszembe sem jut, hogy miközben én a nyomokat fürkészem és a fákat, növényeket faggatom, Amazon mindvégig a sarkamban jár és ő nem egy fajtársam, aki megérti, hogy mit csinálok és még nem is valami környékbeli ember, aki ismeri a mágiánkat, így biztosan elég furcsa lehet ez számára.
Mikor az erdő szélén végül megállapítom, hogy nem fogunk találni semmit és jobb ha vissza indulunk, akkor már nem is rejti véka alá a véleményét.
- Bocsánat Amazon. Mondanom kellett volna. Én erdei elf vagyok, értem a fák és bokrok hangját és jól olvasom a nyomokat. Így tudom, hogy voltak ugyan itt valamikor éjtündék, de már régebben és jó ideje nem jártak erre. Hidd el, hogy nagyon örülnék neki, ha találtunk volna valamit. – mondom a lánynak egy bűnbánó mosollyal. – Felesleges már keresgélnünk, ezért mondtam, hogy induljunk vissza.
Mivel a lány nem vitatkozik, hanem jön velem, így a magam részéről le is zártam a dolgot.
Ha visszaérünk, akkor terveim szerint jelentést teszek a megbízónak, aztán megyek a saját dolgomra.

A lány engedelmesen követi a férfit, nincs ellenére, hogy végeérhetetlen és céltalan ellenségkeresés helyett pihenjenek a városban a megszerzett információk fényében fürödve. Ám valami nem fér a fejébe és ezt mögötte kullogva hozzá is teszi lehajtott fővel.
-És ezt a vezetők véletlenül nem tudják? Mennyire ritka a fajod? Ha ez ilyen egyszerű, akkor gondolom célszerűbb lett volna felkérni téged vagy egy hasonlót, hogy derítse fel már hamarabb. És nem vaktában neki ereszteni a csapatokat.
*Véletlenül se nézett fel, hogy ha megbántotta volna a fiút, akkor ne tudjon dühösen a szemébe nézni. Neki új még ez a világ és lehet csak aranyfőnyeremény volt, hogy valaki beállt közéjük, aki elég képzett volt ehhez. De ha csak tíz ember... akarom mondani ilyen elf érti ennek a módját, akkor nem csodálkozna azon, ha szemébe mondanák, hogy jobb dolguk is van, mint vidéki városokban kis ligeteket átfésülni, hogy nekik könnyebb legyen.
Jól tudta, hogy harcosként minél gyorsabban fel kell derítenie a kontinens erőviszonyait és lehetőségeit. Egy csata sorsát döntheti el, hogy egy-egy mester mágusnak jó tanácsokat adunk-e képességei használatára vagy átlátni a hadrend erősségeit és gyengeségeit. Ő pedig nem csak győzelemre akarja segíteni felbérlőit, de hamar rájönni, hogy ki áll nyerésre?
A megbízójuk nem volt elragadtatva és még vissza akarta küldeni, de Viridiel hajthatatlansága miatt inkább hagyta őket lepihenni. Vagy amit akarnak. Úgy is kínos most már, bármit tesznek. És a hírek -jól sejtette- hamar terjedni kezdtek. Nem telik bele sok idő, hogy a tegnapi tanácsnok egyik megbízott embere felkeresse a lombtündét és kapjon az alkalmon, hogy kérdezősködjön.
Örömmel engedték el Turion fiát és elejtett utalásai arra engedtek következtetni, hogy már régen várták a lehetőséget, hogy a self vadászatokra szánt pénzeket erősen visszafogják és talán még az inkvizítor vendégeskedésétől is megszabaduljanak. Épp eleget ártott ő már a városnak!


/Köszönöm a játékot!/

Még nem érünk be a városba, mikor Amazon, aki sokáig csendben jött mellettem, hirtelen kérdéssel fordul hozzám, ami logikusan merül fel benne.
- Hát tudod, ezen a vidéken nem vagyunk nagyon ismerősek, azért is fordulhatott elő, hogy ezek a sötét tündék erdeinek adták ki magukat. A másik meg, hogy nem szoktunk nagyon „dicsekedni” a tudományunkkal és legtöbbször a természet, a környezetünk megsegítésére tesszük ezt. Ráadásul képzettségtől és kortól is függ, hogy egy lombtünde, mint én, mire is képes. – magyarázom a lánynak, majd megállok és kérőn nézek a szemébe. – És kérnélek is rá, hogy ha lehet, ne nagyon emlegesd, hogyan jöttem rá arra, amit mondtam neked és a gyógyítást sem kell forszírozni.
Remélem, hogy ha végül el is mondja valakinek, akkor én már messze járok innen és ez is csak egyfajta szóbeszéd lesz.
A megbízó nem nagyon akarta elhinni, hogy nincs mit keresgetni, de mivel én nem voltam hajlandó még egy napot elfecsérelni hiába való keresgéléssel, belenyugodott végül és végül békén hagyott.
De másnap egy emberét küldte a nyakamra, hogy tovább kíváncsiskodjon, azonban elég szűkszavú voltam vele, így hamar elment, én meg indultam a piacra, hogy megvegyem a gyöngyöket, aztán induljak visszafelé, mert már nagyon hiányzott szeretett erdőm.

//Én is köszönöm a játékot. //

/Dédelgetett Bosszú/


Hirion hiába próbálkozott az úton végig azzal, hogy hátha rájön az őt talán még életben tartó mágia titkára, ez természetfeletti oktató nélkül sosem fog számára sikerülni. És ez megpecsételi sorsát. Egyetlen dolog amit tehet, hogy megöli a Délos felett zsarnokoskodó inkvizítort... avagy nem.
Egy erdőt kellett megkerülnie, hogy végre elérje a várost. A lovát hajtva hirtelen egy alak ugrott ki elé az útra. A lándzsát a self lova szemének szegezte és arca alig látszik a csuklyától. Szürke köpenye pedig egész testét eltakarta, csak bokája és csatos szandálja látszik ki alul.
-Állj meg! Azonnal bizonyítsd, hogy nem sötét elf vagy! Különben itt helyben véged.




Fejét lehajtva épp csak kikandikál a fejére húzott ruha alól. És úgy áll ott, megvetett lábbal, hogy ha a törvénytelen gyermek nem fékezi vissza hátasát, az könnyen felnyársalódhat a pikán.

A táborba nem igazán jutnak el a hírek, vagy ha el is jutnak azt nem kötik a padavanok orrára, mert teljesen mindegy mi történik a világban, nekik csak a feladattal kell törődni, így persze, hogy meglepi a királlyal kapcsolatos információ Hirion-t, bár hamar a tudomására hozzák, hogy jobb, ha nem foglalkozik ilyesmivel, csak azzal, hogy elvégezze a dolgát.
Szóval nem derül rá fény, hogy mi történt Zevadar-ban és, hogy lett-e új király, hiszen azt tudta, hogy Dementor meghalt.

Az úton hiába próbálkozik az életszívás képességével, mivel azt sem tudja, miként kéne, természetesen nem sikerül és a végén már annyira elfárad, hogy megfájdul még a feje is.
Azonban azt az egyet még akkor sem bánja, hogy a nagyképű démon nem bukkan fel, ha e miatt bajba kerül majd, vagy akár meg is hal. Nem hiszi, hogy az a lény egyáltalán képes lenne neki segíteni.
Azt azonban még nem adja fel, hogy esetleg találjon valaki mást, aki majd elvállalja a tanítását.
Most azonban nincs választása, ha esélyt akar adni magának, hogy találjon ilyen embert, csak az, ha elvégzi a megbízatását, különben így vagy úgy, de meghal.
Erőtlenül zötyög a nyeregben, ahogy épp egy erdőfoltot kerül, ami után már célegyenesben lesz a város felé vezető úton, mikor egy csuklyás, köpenyes alak pattan ki a fák közül és lendít előre egy lándzsát, amitől a lova meghőköl és alig bírja visszafogni, hogy ne ágaskodjon fel és zuhanjon bele a nyársba.
- Hőőőő! Ki a fene vagy? – dühödik fel a veszélyes helyzet ellenére és lépteti vissza pár lépést a lovat. – Semmit nem kell mutatnom neked, hiszen te sem mutatod meg magad. – ugrik le a paripáról a kantárt egy bokorra dobva, majd a fegyverére téve a kezét áll meg támadójával szemben. – Nem is ismersz, miért akarnál végezni velem és kinek a parancsára? – próbálja kicsit a tárgyalás felé terelni a dolgokat.

Hirion nem akar bizonyítékot adni arra, hogy nem éjtünde és a másik alakot kéri számon. Ahogy leszáll a megrémült állatról, a lándzsás csuklyája széle lentebb ereszkedik, ahogy mélyebbre hajtja a fejét. Csak a szája látszik ki immáron alóla, mely igen szépen ívelt és enyhén nőies. És ami a legfontosabb, gúnyos mosolyra húzódik. Ki tudja mennyire éles a szeme, hogy észrevegye, aki vele szemben áll, nincs ádámcsutkája.
-Oké! -és ezzel egy időben a köpeny alatt végig simít karcsú testén bal kézzel és amikor újra látható lesz kézfeje, abban egy dobótőr villan a fattyú mellkasa alsó része felé.
-Nekem sincs szükségem bemutatkoznom. -ezzel szúr egyet a lándzsával- Csinálhatjuk így is.
*Amikor elővillant a keze újból attól a pillanattól kezdve kicsit szét volt hajtva a köpenye és jól láthatóak volt alatta bőrvérttel fedett női idomai és sportos lába. Ám karjai nem mérkőzhettek volna egy igazi férfival, inkább csak gyorsaságára és ügyességére hagyatkozhatott.

1. tőrdobás
2. szúrás


/Kockadobás:
3 támadó kocka dobása 3 védővel szemben (első három támadó, második három védő)

fizikai támadás(mind két karakter részéről):
0 vagy negatív -a támadás sikertelen
1-enyhe sérülés: karcolás bőrfelszínt érintő vágás
2-néhány centire hatoló seb
3-nem létfontosságú sérülés
4-akár néhány óra alatt halált okozó seb, ha nem kezelik
5 és nagyobbnál igen súlyos, közvetlen életveszélyt okozó sérülés


mágia(Mivel Hirion hivatalosan átesett a beavatás rítusán, így kiegyenlítődik a kezdő mágiánál Amazon varázstalan bónusza, de hamar kifárad, ha fenn akarja tartani.

0 és pozitív dobás esetén sikeres a mágia és plusz annyi körig tartható fent, amennyi az értéke. (0 esetén csak a dobás körére érvényes, +1 esetén még egy körig... stb.)
/

The member 'Uráldur' has done the following action : Szerencse, játék, kockázat

---

#1 'Hatos' : 6, 3, 5

--------------------------------

#2 'Hatos' : 3, 1, 5

--------------------------------

#3 'Hatos' : 1, 5, 6

--------------------------------

#4 'Hatos' : 6, 4, 2