Egyre közelebb megy az útjába állónak, hogy megpróbáljon a csuklyája alá lesni, mert a z alak hangja nem volt elég ….hm…..férfias? Valami gyanús volt még a kissé, vagy épp nagyon naiv Hirion-nak is, ez nézőpont kérdése.
Ahogy kissé többet lát, egyre jobban meggyőződése, hogy nem férfiemberrel áll szemben, vagy ha igen, akkor nagyon fiatallal és ez bátrabbá, magabiztosabbá teszi, mikor számon kéri, miért állja az útját és kicsoda is ő.
Mikor hirtelen szétnyílik az útonálló köpenye már tudja, hogy jók voltak a megérzései és egy nővel, méghozzá egy igen csak szép idomú példánnyal hozta össze a sorsa, de ebben nem sokáig tud gyönyörködni, mert meg van az oka annak, hogy miért mutatta meg magát a lány. Ahhoz már túl közel van a fiú, hogy kikerülje a felé dobott tört, így az mélyen a gyomrába fúródik és Hirion fájdalomtól gyötörve csuklik össze, bár ezzel épp elkerüli a feje fölött elszáguldó dárda hegyét.
~ Micsoda szerencse! ~ gondolja szarkasztikusan, miközben a gyomrába fúródott tőrt szorongatja.
- Miért tetted? Én semmit sem ártottam neked. – néz meggyötörten a fölötte álló lányra. – Csak a városba akartam eljutni.
Ez igen szomorú vég számára….így meghalni, ilyen értelmetlenül.

Amazon nem hisz abban, hogy ilyen könnyen győzhet, bár remélte nagyon, hogy nem számít a másik arra, hogy ilyen gyorsan halálos támadást válthat ki a férfit megállítóból. Bár remélte, hogy a tőr megsebzi és nehezebben fog tudni védekezni és támadni.
Ahogy összeroskadt Hirion a sebétől, ott áll ráfogott lándzsával és lassan csípője mellől egy rövid kardot húz elő. Úgy van felakasztva derekára, hogy lefelé lógjon a lábával párhuzamosan a penge és ezért -illetve rövid, negyven centis éle miatt, ne látszódjon ki a hosszú köpeny alól.
-Ha ide add minden pénzedet, elviszlek egy gyógyítóhoz, te szerencsétlen. Az inkvizítor embereinek nem lehet ellenszegülni. Mindenkit megvizsgál alaposan.
*Ha a fattyú ellenkezik, akkor az út szélén végez a nő vele. Az elkeseredése jelzi, hogy már nem az a világ jár Délosban sem, mint amikor beállt Viridiellel egyszerre a drow-vadászok közzé. Igaz már akkor is könnyű pénznek és kevés munkának ígérkezett, ám az utolsó időkben már zsoldot is csak nagy késésekkel kap. Így az utazók minden hibáját -főleg a gazdag nemesnek tűnő lovon utazókat és az áruval és pénzzel megpakolt kereskedőket- gyorsan megtámadja, ha akadékoskodni mernek. Délos megtisztítására összeverbuvált emberek mára már inkább haramiákra emlékeztetnek.
-Csak ennyi? -néz kérdőn még mindig mit sem sejtve, hogy mit fogott áldozatára és kardját keresztbe hozzá nyomja a nyakához, hogy egy kis vér buggyanjon ki.
-Ha tudtam volna, hogy ilyen csóró gazember vagy, akinek csak húsz ezüstje van, akkor még ki sem jövök eléd az útra. Jó, ha negyedórád van hátra.
*Ha nem próbálja megölni őt haldoklása közben a self, akkor elveszi a fegyvereit és hónalja alatt átkarolva megpróbálja felrakni a lovára és futás közben vezetni a hátast, hogy mihamarabb beérjenek a városban.
Még mindig nem vesztette el teljesen emberségét a nő, nem kívánja senki halálát, ha a zsoldja helyett elvett pénzt megkapja. És ennek meg is van az ára rá nézve, hiszen most is egy nyomornegyedben lakó oawához viszi Aw egyetlen megmaradt fiát. Tíz perc alatt megjárják az utat, bár még nem is tudja Amazon, hogy az általa ledobott tündének nincs gyomra, ezért a sav nem terjed szét. Ám a belső vérzés így is végezhet vele fél órán belül.
-Ha összevarrod, akkor tiéd a pénze fele. -ajánlja fel a párducnak.
-Az mennyi?
-Tíz ezüst. -húzza el a száját nagyon erősen a harcos nő. Tudja, hogy csak pár napig lehet ennyiből bárkinek megélni, tényleg nem nagy vagyon.
*Ha nem ájult el idő közben a fiú, akkor még tud beszélni. Még nem fedezték fel, hogy szürke a bőre, bár ha elkezdi a gyógyítás nagymesterének számító faj a műtétet és az összefoltozást, akkor hamarosan ki fog derülni.

Bár a lány nem a kérdésére válaszol, azért ez mégis csak valamiféle válasz. Tehát haramia, útonálló, ahogy sejtette és legalább olyan kegyetlen, annak ellenér, hogy nőnemű.
Nem sokat teketóriázott, azonnal belé állította a tőrét, még csak meg sem várta, hogy Hirion magától hajlandó-e lenne odaadni neki a pénzét.
Lehet, hogy megtette volna, hiszen úgy akarta elérni a várost, hogy nem kelt feltűnést, bár ha lehetőséget látta volna rá, talán átvágta volna rajta magát.
Most már soha nem fogja megtudni, mit tett volna, hiszen egy pengével a gyomrában fekszik a lány lábai előtt, aki továbbra sem enyhül meg irányába, de választást ajánl.
~ Mintha lenne választásom? Hiszen a hullámtól is simán elveheti a pénzt. ~ fut át a fattyún a gondolat.
Ám ami biztosan bekövetkezik, mármint a halála, ha nem kap segítséget.
Azonban az is megüti a fülét, ahogy az inkvizítort emlegeti.
~ Mégis az ő embere lenne? Akkor miért akar kirabolni? ~
Bár a fájdalom erős, azért igyekszik szemmel követni, amit csinál a lány és az előhúzott rövid kard, nem azt erősíti benne, hogy életben akarja hagyni, viszont mit tehetne?
- Nem tehetek ellened semmit. Vidd a pénzem, de váltsd be a szavad akkor. Nincs több pénz nálam, nem vagyok gazdag.
Igyekszik elkerülni a nyakának szorított pengéje útjából, de ez lehetetlen, azonban annyiszor fenyegette már a halál így szemtől szembe, hogy nem a félelem, amit a lány a szemében láthat, hanem a tehetetlenség.
- Milyen rendes vagy. Én is szívesen nélkülöztem volna, hogy kiraboljanak és megöljenek. – fintorodik el Hirion és kínjában majdnem elneveti magát a sors ilyetén fintorán.
Gyilkos, aki a gyilkosával társalog.
- De, ha tudom, hogy ilyen csinos az inkvizítor embere és az akar kirabolni, biztos igyekeztem volna több pénz hozni. – teszi hozzá, nyögve, ahogy a lány talpra rángatja.
Nem akar az útra emlékezni, ahogy a lovon zötykölődött és minden lépésénél azt hitte ott fog meghalni. Két szóval: borzalmas volt.
Valami szegényes kunyhóban eszmélt, ahol a feje felett folyt a társalgás. Egy oawa-t látott támadójával tárgyalni.
- Ne……nem akarom…….hogy…….Én …….hálás……..
Buknak ki a száján a szavak a vérével együtt, hiszen átvillan rajta, hogy ha a párduc levetkőzteti, kiderül kicsoda és védekezni akar. Azonban szervezete már nem képes harcolni sem a vérveszteséggel, sem a méreggel, ami a vérében kering.
Mielőtt elájul biztos benne, hogy ha nem is hal meg, bár, ha megtudják kicsoda, lehet sorsára hagyják, de ha nem, akkor is vége van.

/Dédelgetett Bosszú/


Hirion egy tömlöcben ébred és hasa össze van ismét varrva. Mostanában a gyomra nagyon mohón nyeli a vasat, csak ne vérszegénységre utaljon ez a jel!
Egyedül van és rajta kívül sokan vannak itt. De nem élők. Egy pokróc, mely meglepően híján van a tetveknek ami pedig ilyen előkelő helyeken megszokott lenne. Egy ágynak nevezhető fadeszka, amit le lehet hajtani a falnál és láncok tartják meg. Egy vödör víz nélkül. És egy rács az ajtón. Meg egy kilincs is van ott, de zárva.
A fényt a falakon két fáklya adja. Ebbe a közegbe ébred és valami nyomja belül a hasát mélyen az öltések alatt.

Az ébredés nem túl kellemes, fáj a feje és, mily meglepő a hasa! Néha azt kívánja, inkább meghalt volna Zevadar-ban a zsoldos keze által, mint, hogy ennyi kínlódásban legyen része.
Soha nem akart senkit bántani és soha nem akart sem katona, sem gyilkos lenni, de mégis ez lett a sorsa. Valami, mintha újra és újra erre az útra kényszerítené. Lehet, nem kéne hadakoznia ellen, akkor hamar vége lenne.
De ez valószínűleg így is lesz, hiszen meggyötört tekintete egy tömlöc falain és tartozékain állapodnak meg.
~ Szóval mégis feladtak, nem sikerült még egy kis időt sem kicsikarnom tőlük egy magyarázat erejéig sem. ~
Keze a rendbe hozott hasfalára vándorol. Az oawa szép munkát végzett, de valami mintha lenne benne, furcsán feszíti belülről a varratokat.
~ Talán jobb lenne, ha végeznék magammal, mielőtt más tenné meg. ~ kezdenek formálódni gondolatai és felélénkülve körbe néz, mit használhatna hozzá.
Annyira nem szokott még hozzá, hogy képes halottnak tettetni magát, hogy jelen pillanatban eszébe sem jut egyelőre. Valami hagyományos módszert választana, mondjuk valami éles tárgyat…….de olyat nem lát.

A fattyú nagyon jó felé halad és a usere már látja is azt, hogy talán hol lehetne egy kis előnyhöz jutni, de a karakter még nem. Így reménytelenül néz széjjel, de ha csak fel nem gyújtja magát az egyik fáklyával, hogy így demonstráljon elkeseredett helyzete ellen, akkor nem fog találni semmit, amivel végezhetne magával.
De a mozgás az nem árt, mert így egyre jobban kiérződik, hogy szúr odabent valami, mintha egy tompa lándzsahegy lenne a gyomra helyébe. Talán az az orvos nem tudta volna kihúzni belőle a dobótőr hegyét? Pedig nagyon úgy emlékszik, hogy a nő már ott helyben az útszélén kihúzta és visszavette magához.
Nincs nála a különleges táplálék, de valamiért mégis úgy érzi, hogy valami energia szabadul fel benne, ami a gyógyulásban is segít. Talán porhüvelye utolsó tartalékait emészti fel és belül már elkezdett a szövetek bomlása, hogy ezzel tartsa életben még kis ideig?

Egyre rosszabb, amit érez, ahogy mozog. Most már egyre biztosabb benne, hogy valami nem stimmel a sebbel és próbálja kitapintani, hogy mi lehet az.
Töri a fejét, hogy miként emlékszik a sérülésére, de nem emlékszik rá, hogy benne maradt volna a fegyver pengéjéből egy darab, vagy hasonló. De, hogy szúr, az biztos!
A pánik egyre jobban el kezd uralkodni rajta, mert el nem tudja képzelni, hogy vajon mit tettek vele, míg nem volt magánál.
Ha lenne nála, vagy talált volna valami éles tárgyat, valószínűleg fel is vágja a frissen öltött sebet, de ha sokáig tépelődik, talán puszta kézzel megteszi.
De nem talál!
Viszont eszébe jut, hogy van neki egy képessége, aminek talán hasznát veszi, legalább azzal kapcsolatban hol is van pontosan és mit lát maga körül.
Koncentrál és megpróbál kilépni a testéből és megszemlélni magát kívülről és ha még képes rá körbenézni a börtönben.

/Dédelgetett Bosszú/


Hirion megtalálja végre a kulcsot az ajtóhoz, noha ez persze nem fizikailag értendő, csupán képes immáron átlépni a falakon.
Ám a legnagyobb meglepetése az, hogy nem olyannak tűnik a szellem teste, mint legutóbb. Bár nincs nagy rutinja benne, de azért a kékes derengés, ami körbe veszi talán feltűnik neki, hogy az az első és második alkalommal nem volt még.
Így nem olyan könnyű a kémkedés, mert sajnos most észre is veszik pont ilyen formában, ha valakivel szembetalálkozik. De ezt még nem tudja... biztosra. Ha megpróbál arra koncentrálni, hogy testét megérintve ne azonnal visszaugorjon bele, akkor anyagtalan kezével át tud nyúlni az evilági mivoltján. És egy tárgyban megakad.
Ha gondosan tapogatja és „tapintásával” próbálja meghatározni, akkor egy hatszögalapú duplagúla alakú tárgyat tud kitapintani, ami odabent van és határozottan varázserővel bír. Kellemes az érintése, nem úgy, mint amikor még nem rúgta le magáról a bőrt.
Ha megfogva koncentrál rá, tizenöt percen túl már arra is rájöhet, hogy határozottan energia áramlik ki belőle és ez kellemes érzés. És fél óra múlva akár arra is rájöhet szellem alakban, jobban meglátva és megértve a varázsszálak útját, hogy gyógyító kő. Méghozzá halott alakban is intenzíven regenerálja szervezetét.
Ám választania kellett. Vagy efelé a vizsgálat felé érdeklődik vagy a környezete iránt! Ha utóbbit választja, akkor ezek a tudások csak a usernek lesznek meg, a kari nem képes rájönni magától. Ám kilépve a folyosóra meglepetten veszi észre, hogy nincs őr az ajtaja előtt. Néhány falon keresztül jutva a kék derengés még előnyére is válik, hiszen hol teli pakolt raktárszobákat láthat így megvilágítva, amik egyébként teljesen sötétek lennének, máskor néha fáklyával megvilágított – néha korom sötét kínzószobákat, dolgozószobákat.
Kocka dönti el, hány ilyen átvizsgálása van lehetősége, ha ezt az utat választja. És később leírom, mit láthatott ott, ha efelé dönt. Ám az utolsóban egy őszszakállú öreg fog felfigyelni az általa kínzott döbbent ijedségére és a kéken fénylő lidérc lebukik.

/Ha saját maga vizsgálatát választja, nem kell kocka.
Ha a börtön felderítését, akkor Hirion fog dobni hatos kockával a reagja végén./

Úgy érzi Hirion, hogy egyre könnyebben tudja elhagyni szelleme a testét, de most mégis valahogy furcsán érzi magát.
Mikor felfedezi, hogy kékes derengés árad belőle, akkor már tudja, hogy eddig ilyet még nem tapasztalt az biztos.
Viszont így kérdéses, hogy a tulajdonságai is ugyan olyanok maradtak-e mint eddig. Elég feltűnő így kivilágítva, ezért nem árt, ha óvatosabban viseli magát, ha kimegy innen.
De most egyelőre arra kíváncsi vajon mi az, ami élő porhüvelyét aggasztotta és, amit a gyomrában érzett.
Pár nekifutás kell, mire elég erősen tud koncentrálni, hogy ne találja magát a testében, ahogy megpróbálj megérinteni a különös nyomás helyét.
Megdöbbenve tapogatja ki végül a „tárgyat”, amit ott talál, mikor végre sikerrel jár.
~ Mi a démonok füle ez? ~ tapogatja a dolgot, de érintése nyomán egészen kellemes érzések járják át.
Így aztán le is ragad, mert borzasztóan kíváncsivá teszi és persze aggasztja is, hogy mi lehet ez.
Nem is érzékeli az idő múlását, miközben egyre többet tud meg a gúla alakú kőről és kezd rájönni, hogy az oawa valamiért olyan segítséget adott, amire álmában sem számított.
~ Egy gyógyító kő……, de miért? A szellemekre ….ez csodálatos! ~
Mind valós teste, mind szelleme érzékeli a felé áradó életerőt.
Alig tud betelni vele és már biztos benne, hogy a teste a sérülése után is életben fog maradni.
Valószínűleg a kékes derengést is ennek köszönheti, ami viszont szellemi valójának nem biztos, hogy jót tesz most, ha észrevétlen akar maradni, de aki nem kockáztat, nem is nyer, nem igaz?
Most, hogy a testében már biztos lehet, ideje körbenézni, ha eddig nem fedezték fel.

/Dédelgetett Bosszú/

Épp mikor végre körbe akarja kémlelni a börtönt, akkor lép be az őszszakállú inkvizítor egy vékony, nem túl izmos fiúval, aki durva kimunkálású bocskort, vörös szövetnadrágot hordott és inget, melyen egy bőrből készült előke volt, mely külsejében hasonlított a konyhában hordott előkére.
-Ez meg mi az istenek mennydörgése? -tátotta el a száját hitetlenkedve- A démonok és szellemek erejét hívta segítségül. -majd oda fordult segédjéhez- Az oawa azt mondta, ilyen állapotban egészen biztosan nem tud varázsolni.
Szólj azonnal az őrségnek!
*Az öreg kezében maga elé tartotta a göcsörtös botját és védekezőn megvetette a lábát, hogy elzárja az utat, amíg a fiatal vissza nem tér az erősítéssel.
-Ha bármivel próbálkozol, démon kölke, akkor azonnal megöllek.
Persze csak ha Hirion nem bújt vissza a testébe és támadott rájuk, mert akkor kénytelen itt maradni az ifjú is.

Most, hogy tisztában van a testében történő pozitív változással, már képes rá, hogy kissé nyugodtabban álljon neki annak, hogy felderítse maga körül a környéket.
Azonban úgy látszik kissé elkésett vele, hiszen ebben a pillanatban nyílik az ajtó és belép egy idős, szakállas férfi….meg egy fiatal kölyök fura kötényben.
Mikor kivágódik az ajtó és a fehérszakállas meglepődik, de Hirion is legalább annyira. Így aztán hirtelen azt sem tudja, hogy mit is csináljon: maradjon így és próbáljon valamit csinálni, vagy ugorjon vissza a testébe és támadjon, de ehhez biztosan nem lenne elég ereje, még a varázskővel sem.
Viszont, ha megjön az őrség, akkor biztosan vége lesz.
Nem akarja, hogy a kölyök az őrségért fusson, így megpróbálkozik a fájdalom átkával így szellemként, bár nem sok esélyt ad magának.
Ha nem megy, akkor kénytelen visszabújni a testébe és úgy megpróbálni.
- Nem vagyok démon! – kiáltja anyagtalan ajkaival.

The member 'Uráldur' has done the following action : Szerencse, játék, kockázat

---

'Hatos' : 4

/Dédelgetett Bosszú/

mesélői:
*Hirion nem képes saját faja más varázslataira szellem alakban, erre még a mesterek sem képesek. Így nem is meglepő, hogy neki sem megy. Ám visszatérve anyagi mivoltjába nagyon gyorsan iszonyú fájdalmak hasítanak az őrségért futóba és a földön hempereg hamarosan.
Az öreg továbbra is az ajtóban áll két marokkal szorítva a fát. És szemei szinte szikrát vetettek.
-Azonnal enged el őt, különben halál fia vagy Démonkölyke! Értetted?
*Haragos tekintete gyaníthatóan nem kevés félelmet palástol el, szinte lángol a vörös harci láztól az arca. És a fattyú megérzi, hogy sebei kimerítették, kezd csökkenni az átok hatása.

Mivel semmilyen tapasztalata nincs még abban, hogy ebben az alakban mire képes, hiszen még alig használta ezt a képességét, így most sem tudja, hogy vajon sikerrel járhat-e, de hamar kiderül, hogy nem, ezért villámgyorsan kell döntenie, hogy mihez fogjon. Nincs sok választása, ezért azonnal fejest ugrik a testébe és még a hirtelen változástól szédülten, de késlekedés nélkül a fájdalom átkát igézi az őrökért trappoló kölyökre, aki annak rendje és módja szerint össze is esik, kínok közt fetrengve.
Természetesen azt a vele érkező, botot szorongató idősebb férfi nem veszi túl jó néven és ha eddig démonnak tartotta Hirion-t, hát akkor most főleg meg van győződve róla, hogy azzal áll szemben.
A fattyú megpróbál talpra kecmeregni, de kétségei vannak, hogy miként lesz képes eltakarítani az útból az öreget, mert ugyan valószínűleg normális esetben ez nem okozna gondot, de most gyatra állapotban van.
- Ahogy akarod. – bólint azért készségesen és elengedi a fiút tartó átkot, úgy is belefáradt és a dekoncentrációt próbálja az öregre, de kérdése, hogy sikerül-e.
Ha igen, megpróbál elmenni mellette.
Eredetileg az lett volna a távoli terve, hogy halottnak tettetve magát, talán testét kidobták volna valahová, ahonnan visszatérve bele, el tud szökni, de így, hogy szelleme fényesen világít, ez lehetetlen most, fizikailag kell kijutnia.

Kell megint szerencse.

/Kocka dobás: 6-os
siker: 4-6-ig
sikertelen: 1-3/

The member 'Uráldur' has done the following action : Szerencse, játék, kockázat

---

'Hatos' : 3

/Dédelgetett Bosszú/


Igazi assassinként a kijutás legkisebb esélyét is keresi Hirion, bár igazából nem tökéletes az orvgyilkosságban, mert az első számú szabály végezni a kijelölt célponttal. És talán a Sors bosszúja a kínálkozó lehetőség kihagyása miatt, hogy nem sikerül megzavarnia az öreget, aki hiába ember, idős kora erős elmével edzette és még a varázstalanok bónusza is az előnyére van.
El akar menni mellette, ám az botját keresztbe teszi és szilárdan áll ahhoz, hogy ha meg is löki, akkor sem tudná felborítani, csak kicsit odébb nyomni. Ami nem elég a kijutáshoz. Közben a fiatal pedig megzavarodva tápászkodott fel és remegő lábakkal botorkál az őrök felé a folyosón immáron.
-Rendben. Nem akarsz minket megtámadni, de akkor miért jöttél? -az öreg határozott hangja karnyújtásnyira tőle van- Tudod jól, ügye, hogy nem engedhetünk el téged.
*Úgy tűnik, hogy a kegyes elengedés megtette a hatását és talán a majdnem sikerült varázslat is megzavarta annyira a vén sötét mágia üldözőjét, hogy az együttműködés jelének vegye a rontás feloldását.
Amíg meg nem jönnek az őrök, addig van esélye megölnie és talán elbújni valahová. Ám dönthet amellett is, hogy beszélget a kihallgatójával, de ezzel azt kockáztatja meg, hogy ide ér az erősítés. És a beszélgetés kimenetele talán épp olyan kérdéses, mint a harcé.


/a két átoktól Hirion szellemi energiája kimerült, így két körig nem használhat újat.
Fizikai támadás viszont hatos kocka sikertelen: 1-3, sikeres 4-6-ig, mert az ellenfelének nincs harci tapasztalata, de le van gyengülve./

Általában nem túl sűrűn használta eddig a fattyú a mágikus tudását, főleg nem úgy, hogy ennyire kimerült lett volna, túl egy komoly sebesülésen, ráadásul egymás után többször próbára téve elméjét és fizikai lehetőségeit.
Természetesen a helyzetéből adódóan mindent megtesz, hogy kikerüljön innen, mert soha nem tesz jót az ember, de ezen a vidéken egy sötét elf egészségének, ha egy cellában ébred és komor tekintetű, botot markoló öregemberek és furcsa kötényes ifjoncok látogatják meg, akik démonnak titulálják.
Az átkot leveszi a fiúról és bár nem az volt a szándéka, hogy engedelmeskedjen az öregnek, csak a célt akarja módosítani, de ahhoz kevés a tudása és a kitartása.
Ezért az öreg tévesen úgy értelmezi, hogy ez a jószándéka jele volt, de neki most ez meg is felel, hiszen csapdahelyzetbe került.
Valószínűleg nem lenne elég ideje elmenekülni, míg a kölyök fellármázza az őrséget, mert az öreg határozottan megveti a lábát az ajtóban, így talán kihasználhatja a helyzetet valami jó kis magyarázatra.
- Nem tudtam, hogy szükségem van engedélyre, hogy utazhassam. Én nem vagyok harcos, csak egy vándor, aki a …..népeket tanulmányozza. Még arra sem volt lehetőségem, hogy ezt elmondjam, az őrötök a város határában azonnal leterített. Azt hittem az emberek jobbaknak tartják magukat a népem agresszívabb harcosainál, de talán tévedtem. – próbálja kimagyarázni magát, folyékony hazugsággal, bár ezt igen csak nehéz lenne megcáfolni.

/Dédelgetett Bosszú/


A fák sajnos nem érnek az égig Hirion számára és a kemény szívű inkvizítor nem kap a fejéhez, hogy „hű ha, megszegtük a törvényt”. Egészen nyugodt maradt, de barátságos.
-Gondolom nem lep meg a hír, hogy nagyon értékes vagy számunkra. Én magam is más népeket akarok megismerni, mint amilyen én vagyok. És a te fajodat az egyik legnehezebb és legérdekesebb.
*Bal kezével elengedi a botot és udvariasan az ágy felé int.
-Gyere! Üljünk le és beszélgessünk róla! És talán segíthetek, hogy olyat is megtudj az országunkról, amit sok vándor nem is tudhat. Jó ajánlatnak hangzik, szerintem.
*Mosolyra húzódik a szája és mélyen a fiú szemébe néz.

Hirion abban reménykedik, hogy talán az öreg modorának megváltozása alkalmat ad neki, hogy kibeszélje magát szorult helyzetéből. Neki elvégzendő feladata van és a szervezet, amibe tartozik, nem igazán tolerálja a kudarcot, akármi is volt annak az oka.
Ő meg még szeretett volna élni, hogy saját egyszemélyes kis bosszúját is beteljesítse, ha már a sors úgy hozta, hogy életben maradt.
Nem felejtette el, hogy a kötényes kis fickó az őrökért indult, de azt is látta, hogy valószínűleg itt az öregember valami főnökféle lehet, hiszen ő adta a parancsokat.
Nem veszi magára láthatóan a fattyú szavait, amik az emberek „emberségére” vonatkoznak, de még az előbbinél is barátságosabb hangot üt meg, miközben az ajtótól az ágya felé terelgeti, hogy üljenek le beszélgetni.
Hirion naiv ugyan, de nem elég ostoba ahhoz, hogy azt gondolja, ebben nincs semmi hátsó szándék.
Megtehetné azt is, hogy mikor az öreg leül, akkor ő felpattan és kiszalad, de meddig jutna?
És ezzel el is játszaná a „bizalmat” vagy annak a lehetőségét, hogy ne erőszakkal, hanem szép szóval cseréljenek információt. Persze esze ágában sincs igazat mondani, csak abban, amit le is tudnak ellenőrizni, de legalább lássák rajta, hogy ő mindenben benne van-
- Én szívesen megosztom veled, amit tudok és örülök, ha te is megteszed ezt, hiszen ez hozza közelebb a fajokat, nem? – néz a másik szemébe teljesen ártatlanul.

/Dédelgetett Bosszú/


A fiú úgy tűnik felszedett a sok megpróbáltatás közben némi ravaszságot és egy igen jó tervvel áll elő. Lassan hallani az őrök lépteit a távolból, mikor az ágyon ülve ketten beszélgetnek.
-Nagyon szívesen tudnék meg bármit arról, hogy hogyan is éltek.
Csupán a királyotok nevét tudom és hogy nagyon jó viszonyt kötöttetek a nemrégiben az orkokkal és nagyon jó barát lett a két nép.
Remélem, hogy akár neked is köszönhetően, majd a mi népeink is hasonló békét kötnek. Mint tudod, most háború dúl és ezt mind az éjtündék, mind az emberek megszenvedik.
*Vonásai továbbra is nyugodtak, a rossz emlékek előkerülése ellenére is mosolygósak és barátságosak. Hát kissé görnyedt már, mikor leült, de hangja élénk elméről árulkodik.

A fiú gyanakvása egyáltalán nem csökkent és valószínűleg nem is fog, míg e négy fal között ücsörög és már hallja a közeledő őrség lépteit is. Azonban az öreg továbbra is barátságosan veszi, hogy felajánlja a kölcsönös tudás cseréjét.
Akármilyen hátsó szándék is vezérli Hirion egyelőre partner benne, hiszen nem tehet mást, csak azt mutatja, hogy mennyire együttműködő és segítőkész. Úgy is mindig kilógott sorból odahaza, hát most hasznát veszi ennek, hogy elhitesse a másikkal, tényleg képes lenne elárulni népét, még ha ez a „megismerés” mázába is van csavarva.
Ha pedig mégis komolyan gondolja ezt az öreg, annak csak örülhet a fattyú, hiszen így talán szabadon mozoghat a városban és talán még feladatát is sikerre viheti.
- Az orkok mindig hajlanak a széllel, de igazad van, sokan hajlanak már népemből arra, hogy közeledni kéne a többi nép felé és ennek hangot is adnak. Talán ez az első lépés, bár én nem vagyok politikus és mivel sokat vándorlok, nem követhetem nyomon a helyzetet ami birodalmunkban jelen van most.
Nem akar politikai dolgokba belefogni, mert azonkívül, hogy tényleg nincs vele tisztában, ez kényes talaj lehet.
Igyekszik nem izgatni magát a közeledők miatt és úgy tenni, hogy a másik elhigyje, teljesen őszintén beszél, bár az öreg ember elég ravasznak látszik a korához képest.

/Dédelgetett Bosszú/


Az öreg bólogat, külsőre úgy tűnik, hogy hihetőnek és igaznak elfogadhatónak véli a fiú szavait.
-Értem. És mit gondolsz, segítene az, ha én beszélnék Dementor királlyal? Mutasd meg nekem az országodat! Persze előbb csak papíron, hogy lássam, merre fogsz vinni!
*Ezzel két papírlapot és egy ceruzát húz elő ruhája alól. És oda adja Hirionnak. Közben az őrök léptei már egész közelről hallatszanak. Ám a vénember látszólag nem is törődik velük, teljesen leköti őt beszélgetőtársa szavai.
Nem mondja el neki, hogy egy titkos konferencián tudta meg az uralkodó nevét, melyen Lorelei akkor még élő hercegnő találkozásáról számoltak be neki az orkok területén az ellenséggel, ahol Zevadar első számú vezetője elárulta neki a nevét.
Bár ezt a lombtündék csak bizalmasan osztották meg az emberek királyával, ám oly keveset tudnak az inkvizítorok a legfőbb ellenségükről, hogy minden éjelfről készült beszámoló, vizsgálat komoly tudományos érdeklődést vált ki.
Ahogy nem régen az is, ahogyan erős kézzel sikerült felszámolniuk ebben a városban a harcokban megjelenő démonok szerepét.

Továbbra is játssza a szerepét Hirion és a barátságos, nagyon naiv arcát mutatja az öregnek, még akkor is mikor szinte kilóg a lóláb, hogy információt akar kihúzni belőle az ország kinézetéről, útjairól, elérhetőségeiről és valószínűleg domborzatáról. Most még csak ezzel kezdi, de persze lesz ennek folytatása is.
Viszont valószínűleg nagyon kevés, vagy semmilyen információjuk nincs a való helyzetről, így a mosoly sem fagy le az arcáról, ahogy elveszi a vénembertől a papírt és az íróeszközt és elkezd firkálgatni.
- Nem tudom mit vársz tőlem, mert nem vagyok tudós térképész. Annyit tudok, amit a földön bejárok. Itt hegyek vannak, a magas hágón, ami erre is erre ágazik, át kell kelni, aztán vad, sziklás helyek között kanyarogni, zúgókon átkelni, de ez mindig változik……….- rajzol girbegurba vonalakat a papírra és ember legyen a talpán, ha kivesz belőle valamit.
Azonban nagyon lelkesnek látszik, még a nyelvét is kidugja nagy igyekezetében, mint aki se lát, se hall.
Azt nem vethetik a szemére, hogy nem tud rajzolni, főleg nem térképet, próbálja minél egyszerűbbnek, már-már együgyűnek beállítani magát.