-Siessen lene maradjon!-nyújtom a kezem a késő szabónak-nem sokon múlt hogy lemaradjon jó uram, szerencsére pont időben fogott még el minket-mondom neki viccelődve.
-Leila remélem húgod megtalálja a lovakat és csatlakoznak rövidesen, nélküle nem lenne ugyanolyan -vígasztaltam egy kicsit, hisz láttam rajta hogy szomorú.

/Helléna, Leila és Lola-cirkusz az egész világ!/


/A képen balra./

/A piacon/

Loláékra alapos lemaradás vár, bárhogy is sietnének. De szerencsére iparkodnak és a szerencse is az oldalukra szegődik. És a tolvaj hamar lelepleződik Jurij eszessége miatt. És nem kevésbé a paripák eszessége miatt, amivel betanította őket.
A lótolvaj lábára tekeredik az ostorod és azonnal kirántod alóla a talajt. Oldvin pedig ott hatalmasodik felette, jó hogy elhoztátok magatokkal.
-Ott is van ni, egy fakabát. Gyere pajtás, oda megyünk hozzá. És elmagyarázod neki, hová volt olyan sietős a dolgod.
* Az öt ló megvan. Láttad az idomárjukat a hátukon száguldani a porondon, ahogy egyik lábával az egyik hátán, másikkal a másikon áll, ám nem hátaslovak és az erőembered és magad utazását is meg kell oldanod valahogy. Vagy a másik lehetőség, hogy gyalog mentek, de akkor a karaván mögött haladtok.

/Úton/

Eközben Helléna a kezét nyújtja és segít a szabónak felkapaszkodni az épp elinduló szekérre. És ott van a bakon Leila is, aki mosolyogva hátra pillant. A mester pedig liheg, ahogy leül hátul.
-Már csak a nővérem hiányzik, de őt ismerve hamarabb utolér minket, mint várnánk.
* Valóban hiányzik nagyon, pedig csak pár perce váltunk el. Az új barátnőm szavai pedig jól esnek. Tényleg rám fér egy kis nyugtatás. És hirtelen kitaláltam egy ötletet, hogyan terelhetném el a gondolataimat róla.
-Milyen dalokat ismer? Egy kis nóta felvidítana mindkettőnket az út monotonitásában.

//képen jobbra//

A tolvaj hamar kézre kerül, amire egyrészt a pánik, másrészt az ostor használata segíti és máris a lába sem éri a földet, ahogy Oldvin a grabancánál fogva cipeli az őrök felé, nem törődve a fickó siránkozásával. Elégedett vagyok, hogy ilyen gyorsan megoldottuk a helyzetet.
- Ügyes voltál Jurij, ezt jól csináltad! – bólintottam a lovakat máris összefogó idomár felé. – Meg tudjuk ülni őket? – tettem fel a kérdést, hiszen nem csak állni, hanem ülni is kellett a paripákon, ha műsor közben csinálta a mutatványát, bár kérdés, hogy raja kívül mást is megtűrnek-e a hátukon. – Ha nem lehet őket megülni, akkor béreljünk egy kis bricskát, azzal gyorsan utolérhetjük a többieket. – javasoltam, bár erre valószínűleg rámegy minden maradék pénzünk, vagy végszükség esetén eladhatjuk az egyik lovat is.

-Hát nem tudok sok dalt, azokat is törp nyelven inkább, nem bonyolultak csak gyerekdalok inkább...
ha meghalgatnál egy kettőt szólj, még talán meg is tanítalak rájuk

Bár sok dalt tényleg nem ismerek pláne nem utazósokat, remélem a barátnőm tanít nekem valamit, bár nincs jó éneklő hangom ezt tudom.....

-Esetleg te tudsz valamit? sokat utaztál és sok barátod van tuti van jópár amit énekelnél vagy megtanítanál nekem is,

-de előre szólok nincs jó hangom!-kuncogok

/Helléna, Leila és Lola-cirkusz az egész világ!/


/A képen balra./

/A piacon/

-Sajnos nem hátas lovak, még nekem is nagyon kell figyelnem, amikor fellépek. De talán még van hitelünk a nemes hölgy miatt a piacon.
* Hamar beéritek a karavánt és csatlakoztok a többiekhez. Jurij a lovai hátán, ti ketten pedig egy kétkerekűben. Elég nagy kavarodást csinált nektek a simlis, de szerencsére jól tippeltél, hogy hol lehet. És feltaláltátok magatokat.


/Úton/

Míg ti szenvedtek -na ez azért erős túlzás-, addig Helly és Leila egy dalra gyújt a kocsin.

Ülj le, testvér, bérünk éhbér,
kinn a sarkon leng a cégér,
töltsünk egyet – Bacchus mondja –
nyűtt gallérod úri condra
s kinek kell a tudományod?
Piszkafával vert a lányod,
nyúzott tested redves ólé,
bakancsodban sír a hólé,
így mégy, vén magiszter, és ha
mészgödörbe vetnek, vézna
rút lelkeddel merre szállasz?
Jobb e lőre, mint a válasz.

Van ki hörpint, van ki horkol,
van ki hosszan húz a borból,
van ki kurjant, van ki köpköd,
van ki messzi hajtott ökröt

Csatlakozva a hátramaradtak a menet vígan megy tovább. Esténként előadást tartva hamar kezdenek rendbe jönni a dolgok. Az emberek hamar felfigyelnek a katonákra és megjön a kedvük a velük tartó cirkuszt is megnézni, hátha megpillantják az ifjú trónörököst. Ám csalódniuk kell némileg, hiszen a herceg még mindig a királyság déli részén van.
Ám lassan közeledtek a fővároshoz, ami új kalandokat ígér mindannyiótoknak.


/Egyelőre köszönöm a játékot és hamarosan folytatás következik./

//képen jobbra //

Szerencsére nem okoz gondot a kétszemélyes kocsi beszerzése, és a tulajnak is megígérjük, hogy a Fővárosból vissza fogjuk küldeni, így dupla nyereséges lesz neki az üzlet, ha visszakapja.
Így azonban sikeresen térhetünk vissza, még hozzá elég hamar a karavánunkhoz.
A lovak is meg vannak és a koronázást sem késsük le.
A szekerek tempósan haladnak és most már mindenkinek a képén széles mosoly honol, mert teljes a csapat és a fellépésünk felől is elhárultak az akadályok.
- Remélem jól ki tudjuk majd használni a lehetőségeinket és még mi is jól fogunk szórakozni. – öleltem meg a húgomat, ahogy csatlakoztam hozzá és Helly-hez a kocsin. – Látom a szabó is időben csatlakozott. – intettem a serényen dolgozó fickó felé.
Most már remélhetően semmi nem áll az utunkba.

//Én is köszönöm //

Elkezdek dalolni a lánnyal ki mellettem ül és bár nem pont utazó nótának találtam mégis jól esett, majd egy pár óra múlva a Lola is beér minket a többi előadóval
-ügyesek vagytok gratulálok!
engem is jó érzéssel töltött el a két lány sikere és egyben szerencséje.
Nem hittem ilyen népes társasággal folytatom utamat Nini-welből és ennyire a dolgok közepébe sodródom... Nem tudom mit kéne tennem, de jobb híjján sodródom az árral.

//köszönöm szépen élveztem!//

/Narathiel/


Épp átveszed a nyerget és már szállnál fel a lovadra (vagyis nem a tiéd, hanem a barátnőd hátasára), mikor egy furcsa hang tölti be a teret. Nem valószínű, hogy túl sokat hallottál ehhez foghatót. Távolról, mégis jól érthetően valaki beszél. Bár nem tudod lefordítani, hogy mit mond.
-Ha van kedve, jöjjön! -szólal meg a bőrmíves- Ha jól sejtem, magának is van pár bűne, amitől megszabadulhat. Ahogy ebben a városban mindenkinek.
* Nem akar feltétlenül többet mondani. Ha nem kérdezősködsz, ő sem fogja erőltetni a beszédet. Akár úgy döntesz, hogy a paripára pattansz és minél gyorsabban hátra hagyod ezt a helyet, akár megfordul a fejedben, hogy megnézed hová akar elkísérni.
Ám ha mégis minimálisan többet szeretnél tudni, akkor minden titkolózás nélkül elárulja, hogy a település papja szólítja az embereket istentiszteletre a szentélyből. Bár legalább tízezren laknak itt, de mégis elnyújtott beszéde kivehetően hallatszik még a falakon túl is.
Az utcán láthatod, hogy sokan tartanak arra felé, ám például a szomszéd cukrászatban egy negyvenes éveiben járó asszony a legkevésbé sem zavartatva magát beszélget az eladóval és válogat. Ahogy erősen úgy érezve, hogy egy kisebbség, de vannak mások is, akik a legkisebb erőfeszítést sem tesznek a szertartáson való részvételre.

Akármilyen bizalmatlan is legyen az öreg, szerencsére gyorsan elintéztem a vásárlást, így már csak annyi a dolgom, hogy eltűnjek innen. Hogy hova, nem tudom, de ha itt maradok, akkor veszélybe sodrom magam. Ha Valora Moor hívei kapnak el, nem valószínű, hogy békésen fogadnak, ha viszont a királyi sereg markába jutok, ők intéznek el szökésért.
Na meg azért, mert tudom, mit tettek. Elég veszélyes információ, hogy a saját osztagukat küldték a halálba a céljaik érdekében.
Épp felszállok, mikor valami különös hang üti meg a fülem. Meglepve nézek az irányába, kis híján láthatóvá is válik az arcom. Mi ez? Mintha... nem, nem tudom mihez hasonlítani.
Menjek... nyílt döbbenettel nézek rá. Az előbb még gyanakodva nézett rám, most meg segíteni akar, hogy elengedjem a bűneim. Mi ez, mise? Hogy jövök én Nini-Well hívőihez? Egyáltalán miként lehetne segítségemre bármilyen isten?
Mégis, valami megragadja a figyelmem: ahogy ebben a városban mindenkinek.
Mit akar ez jelenteni? Pár gyors kérdésből kiderül, hogy tényleg egy szertartásról van szó. Fogalmam sincs Nini-Well szokásairól, de...
- Milyen gyakran van ilyen istentisztelet? - hogy miért kezdett érdekelni? Nem tudom. Hisz még a birodalomban se maradnék sokáig szívem szerint. Mégis... talán jól jöhet még. Talán.
Lelépni a válasz meghallgatása után is lesz időm.

/Narathiel/


A varga ájtatosan elmosolyodik és egy kis ideig nem válaszol, majd teljes természetességgel megteszi mégis.
-Mindennap. De nem megy el mindenki. Csak aki úgy érzi, hogy lelkét súlyos bűnök terhelik vagy hogy ott a helye. Egy perc és bezárom a műhelyt, utána mehetünk együtt. Szívesen látnak mindenkit Ahmest, a könyörületes isten szentélyében.
* Egyértelműen az az érzésed, hogy nem csak gyanakszik rád, de szavaiból is kitűnik, hogy meggyőződése, hogy lelkedet is emésztő bűnt takargatsz. De azt is gondolja, hogy a vallásban nem csak nyugtatgatják a lelküket, de valóban az istenek világában és a halandókéban is megbocsátást nyerhetnek az ilyen emberek.
Ám a város kapuja is nyitva áll, hogy magad mögött hagyva a babonaságot ne ismerd meg azt az új szellemi irányzatot, ami ellen ürügyként téged és csapatodat feláldoztak.
-Nem olyan régen találtuk meg mi sem ezt az utat.

Egyre furcsább ez az egész. Ez az áhítatos mosoly, ez a nyugodt válasz... nem azzal van a baj, amiket feltételez rólam, mert azt hisz, amit akar, de mi ez az éles váltás? Annyira bízik az istenségében, hogy úgy gondolja, bármit is tettem, ő majd segít?
Ez nevetséges. Ha még én lennék a bűnös, talán még egyet is értenék vele. De így? Hogy moshatná el mások bűnét akárki, ha ők nincsenek ott?
Így gondolkodnék, ha nem hallottam volna az utolsó mondatot.
A könyörületes isten szentélye...
Valora Moor...
Húsz halott katona...
Nem, ki van zárva. Még ha el is akarnék menni, akkor is lehetetlen lenne. Az rendben van, hogy ez az öreg ilyen elvakult, de mások már biztos, hogy hallgatnának a gyanakvásukra. Milyen lenne, ha beállítana egy maszkos alak? Jobb esetben kémnek, rosszabb esetben orgyilkosnak néznék. Bár talán az előbbi is ugyanolyan.
- Nem hiszem, hogy szívesen látnának valakit, aki nem hajlandó megmutatni az arcát. - rázom meg a fejem, majd a lovam felé fordulok, és ha nem szól közbe semmit, fel is szállok rá. Mi tagadás, érdekel, miért kellett meghalnia a társaimnak; mi az a szekta, aminek az eltörlése ilyen mocskos trükköket is megér? De itt semmit nem számít, én mit akarok. Nem fogadnának kitárt karokkal, ez biztos.

/Narathiel/


A mesterember nem áll utadba erővel, ám azért még szól neked.
-Ahmest látja a maszk alatt is az arcod, ahogy a lelkedet is. Előtte nincsenek akadályok. Nekünk pedig nincs jogunk ítélkezni. Ha nem vagy kíváncsi a pap szónoklatára, nem kell kibújókat keresned. Én nem vagyok se feleséged, se az apád.
De látom nem tarthatlak. Jó utat és Ahmest kísérje tekintetével!
* Utolsó mondata nem volt olyan szép hallani, mint leírva látni. Nem egy felhőtlen és üres elköszönésnek tűnt, hanem inkább olyasmi kétértelmű dolognak, hogy eme istenség figyelme hozhat jót is és rosszat is rád.
Elkészült a bezárással, már csak a kaput fogja utánad becsukni. És a maga részéről a templom felé veszi az irányt, nem sokat törődve veled, ha városkapu felé mész. Ott pedig egy középkorú nő szalad lélekvesztve befelé.
-Orkok! Orkok! Braslovot megtámadták!

Látja a maszk alatt az arcom? Nem tudom, hogy ez számomra biztatás vagy fenyegetés. Nem tudom, mihez kezdjek. Nem tudok semmit.
Melyik istennek van igaza? Akit eddig vallottam a sajátomnak? Vagy Ahmestnek? Melyik létezik?
Van értelme egyáltalán bármelyik vallásnak? Talán csak annyi, hogy a fajom kiirthatja magát miattuk. Mégis...
Felsóhajtok. Nem tehetek róla, érdekel egy ilyen szertartás. Nem azért, hogy hátha ez hozza el az igaz boldogságot számomra... ugyan már, arra egy isten se képes, legalábbis nem hajlandó. Nem, engem továbbra is az érdekel, milyen veszélyes lehet valami, ha egy ilyen áldozatot hoznak ellene.
Muszáj elmennem. Legfeljebb balhé lesz. Az meg úgyis előfordulhat, nem igaz?
- Nem úgy tűnt eddig, mintha bármilyen isten figyelte volna az utam. - szólok utána. - Vagy ha mégis, akkor nagyon a tyúkszemükre léphettem valamivel. De hiszek neked, és elkísérlek... hátha megtalálom én is az utam.
Leszállok Athwiëről. Teljesen megzakkantam... tisztában vagyok azzal, milyen kockázatot vállalok, a kíváncsiságom mégis erősebb.
- A lovamnak lesz bármi baja, ha itthagyom addig? - kérdezem. - Nem szeretném, ha eltűnne valamim.
Az biztos. Lopni vagy rabolni nem akarok.
...egyelőre.

/Narathiel/


A mesterember csak elmosolyodik a kétkedésed, mennyire figyeli utadat az ő istene.
-Ahmest mindent tud és mindent lát. De nem fedi fel szándékait ok nélkül. És ezért akinek nincs hite, az hamar elsiklik felette és más gondolatokat követve még jobban elfordul.
* Nagyon belemerült a témába ez az ember, az már látszik. Ám számodra csak annyi haszna van, hogy a templomba elvisz és betekinthetsz abba a viszályba, amiről pár napja még csak nem is tudtad, hogy létezik. Úgy élted napjaidat, hogy mindenki abban hisz, amiben akar.
-Bezárjuk és nem lesz neki semmi baja. Az én házamból nem lop senki, tíz milliméter vastag reteszek vannak az ajtón alul-felül. Ha valaki azokat felfeszíti, az az erejével máshol sokkal hamarabb sokkal könnyebben keres pénzt.
* A szentélybe megérkezve jó páran megnéznek maguknak, de a bőrműves mellett ülve nem szólnak meg téged. Neki persze sokan köszönnek és láthatóan nagy ismeretséggel rendelkezik a városban. Ám nem ezért jöttél, hanem hogy meghallgasd, ki mit mond. Főleg a papot.
-Áldás kísérje az utatokat! -a katonai páncélban belépő széttárt karokkal köszönt így titeket- Eljöttetek ismét és ezt nem fogja figyelmen kívül hagyni Ahmest, mikor a jót és a rosszat méri a világban. Aki közömbös szavai iránt, az iránt ő is közömbös lesz. És ezek azok az emberek, akik mindig vádlón fordulnak az égő házban jajgató szeretteik hallatán, hogy miért nem tesz semmit az istene? Miért hagyja, hogy ezek a dolgok megtörténjenek? Ismerős szavak?
Most, hogy az erdeiek átálltak a sötét elfek oldalára, nem mindegy kivel szemben lesz érdektelen. És kivel szemben lesztek ti érdektelenek! Ő tudni fogja, ki nyújtott kezet egy folyóban elmerülőnek és hogy az jó ember volt-e vagy aki esetleg csak világ életében azt leste, hogy a másik hol tud neki segíteni. Vagy az isten mit tehetne érte, mert neki csak az ujja rezzenése is elég lenne, hogy megcselekedje.
Bizony, sokan vannak, akik békét akarnak, mint mi. De a káoszt akarják, mert abban érdekeltek. Káoszt nem csak az okoz, aki ölni, lopni, rabolni indul. Sokkal többen lopakodva, mosolyogva ránk harcolnak az általunk vágyott rend ellen. Hiszen nekik az a jó, ha összezavarnak titeket. Azt hangoztatják, hogy ha ti tényleg ember szeretőek vagytok és hisztek az istenetekbe, akkor nektek ezt és ezt meg kell tennetek. Vagy hogy mást ne mondjak, ők eddig nem hittek, de ha ezt megteszitek értük, akkor majd meghallgatják az istent.
Szép dolog példás életet élni, és ezt én is szorgalmaztam már nem egyszer. De meg kell gondolni, hogy megérdemli-e ez az ember, ha csak azért HAJLANDÓ meghallgatni az istenetek szavát, mert ezért konkrétan megmondja, milyen előföltételei vannak? VAGY KELL-E NEKÜNK AZ AZ EMBER? Ő berohan-e érted abban a korábban említett lángoló házba vagy a szeretteidért? Ja, hogy akkor is majd elmondja, milyen elvárásai vannak Ahmesttel szemben és veled, hogy a karját nyújtsa a kétségbeesésedben?
A kegyelmes isten nem üzletel. Ahogy látjátok, hogy én is az ő papjaként egész másmilyen vagyok, mint a többi -hazug- isten prófétája. Nem kereskedem a hittel. Ma sem mondtam nektek, hogy "prédikálok, HA MEGHÍVSZ VACSORÁRA". Vagy elmondom az isten rám bízott titkait, de előbb még tömb ki szépen a zsebemet!
Nem biznisz egyház vagyunk. Voltak itt már ilyenek. A papnőik holttestét nekünk kellett levennünk a főtérről a kalodából. Napokig csak azon dolgoztunk, hogy ne legyen olyan büdös a rothadó maradványuk után a város közepe.
* Előre átgondolt, megírt beszéde ellenére gyakran bizonytalannak tűnt a hangja. Főleg amikor a mihaszna ingyenélők megsejtéséről vagy annak hiányáról beszélt. Ám az arcokat figyelve úgy tűnhetett számodra, hogy a többségnek nem unalmas, megszokott élményt jelentett ez. Egyeseken az látszódott, ahogy a melletted ülő vargán is, hogy meglepi őt az, hogy nem kell mindenki felé ilyen látványos gesztusokat tenni.
Ahogy a műhelyében is azt érezhetted, ha visszaemlékezel, hogy látványosan gyanakodott rád, de igen sokat megtett, hogy megnyerjen esetleg egy nehéz helyzetben lévő ismeretlen bárányt.

Őszintének tűnnek a szavai. Tényleg komolyan gondolja, amit mond: szinte már prédikál, és ez önkéntelenül is a hosszú, unalmas szertartásokat juttatja eszembe.
Az pedig az Egyházat. Nem, nincs különbség köztük. Mindegyik ugyanolyan rohadék, ebben biztos vagyok.
Az mindenesetre megnyugtat, hogy bezárja a lovam. Így már nyugodtabban megyek a...
...nyugodtabban?
- Köszönöm. - ennyit azért csak illik mondanom, miközben bevezetem a hátasom. Fegyvert természetesen nem viszek magammal, ellenben magamra öltöm a maszkot. Fura... azt hittem, kényelmetlenebb lesz, de egész jól látok benne, csak meg kell szoknom.
Indulhatunk.

Ahogy belépek és elhelyezkedünk, máris feltűnik valami érdekes: ezt az öreget sokan tisztelik, vagy legalábbis kedvelik. Talán csak azért nem becsmérelnek engem, mert vele vagyok. Persze nem tetszik ez a hirtelen jött védelem; de az sem, hogy itt vagyok, szóval nem mindegy? Megéri, legalább kielégítem a kíváncsiságom.
Áldás kísérje az utatokat, hangzik fel a köszöntés. Ahogy odanézek, meglátok egy... kit is? Pap, az egyértelmű, de meg nem mondtam volna róla. Páncélt visel, amiről - sajnos - első látásra nem tudom megmondani, kik hordják.
Nagyon szépeket mond Ahmestről - legalábbis ezt hittem az elején. Mert a szónoklat messze nem arról szól, mennyire jóságos is ez az isten, inkább megtorlónak, igazságosztónak írja le. Mit csinájunk? Hogyan csináljuk? Milyen okból csináljuk?
És mindez egész jól is hangzik. Miért lenne jó az, aki csak az istene iránti félelméből jó? Ezt az üzenetet akarja átadni, és mellé egy adag bizonygatást, hogy bizony a kegyelmes isten nem üzletel.
Igen, azt látom, hogy más, mint a többi pap. Katona lenne? Olyasvalaki, akit "megérintett Isten szava", aztán megy az elvakultsága után? Vagy ezzel csak Ahmest egyháza akarja mutatni azt, mennyire a nép közt vannak a vallási vezetők is? Nem tudom, egyvalami viszont világos.
Elvakultak.
Mind elvakultak.
Nem ez a próféta, vagy ki - ő egész jól mondta el a szövegét, annak ellenére, hogy néhol meg-megingott a beszédben. Elég csak körülnéznem (persze csak óvatosan, egyébként pedig végig figyelmesen hallgatok, kerülve a még nagyobb feltűnést): a varga, az idősebb nő, a velem egykorú fiatal... mind hisznek neki.
Én is hiszek. Igazat mond.
Minek legyünk jóindulatúak és ájtatosak, ha valójában csak a félelmünk miatt tesszük ezt?
Én nem félek egy istentől sem. Már nem. Minden cselekedetem az alapján fogom megalapozni, hogy én mennyire akarom. Hogy nekem mennyire jó. Hogy én kinek akarok segíteni. Én, és nem valami isten.
Ehhez pedig semmi szükségem vallásra. Egyikre sem.
Ezt mondta ez a pap, nem igaz? Igaz, kicsit másképp, mint ő hiszi, de miért ne engedelmeskedhetnék neki?

/Narathiel/


Kifelé tartotok a szentélyből, amikor a bőrmíves hozzád fordul.
-Milyennek találtad a szertartást? Nem volt túl fárasztó?
* Tökéletesen láttad, hogy az itt lévők nagy többsége fanatikus. Ahogy valóban a király egyik katonája tartotta, egy-két napja még bajtársadnak mondtad volna. Mellettetek pedig az egyik alakhoz oda siet egyik ismerőse.
-Gyere gyorsan! -suttogja, de a közelben lévők még hallhatják- Braslov állítólag megint elesett, lehet erre felé tartanak az orkok. Az apámékhoz megint visszaköltözünk, amíg le nem csendesednek itt a dolgok.
* Ennél jóval hallhatóbban hallod, hogy a templomban kijövő viszont nem akar elmenni, hiszen eddig kétszer nem jöttek tovább az agyarasok, ráadásul szerinte erős hit és még erősebb falak védik Nini-Wellt. Nincs mitől aggódni.
Lassan haladtok a hömpölygő tömegben a műhely felé, ahol a lovadat hagytad.

Mikor felteszi a kérdést, majdnem megrázom a fejem, aztán rájövök, hogy maszkban egyelőre kényelmetlen lenne.
- Nem, voltam már hosszabb liturgián is. Azokkal ellentétben ez legalább érdekes volt.
Valóban így van. Rájöttem, mit kell tennem. Erre számítanak Ahmest követői? Biztos, hogy nem. Ők, ahogy láttam is, elvakultan követik ezt az új istent, végrehajtják az útmutatásait, és abban a hitben vannak, hogy jó emberek. Valóban kényelmes dolog másra bízni mindent, nem igaz? Közben meg úgy irányítják őket fentről, ahogy akarják. Vallásháború? Ember ember ellen? Nem elég nekünk az, amit más fajok okoznak?
Nekünk?
Nekik. Én már nem tartozom ide. Nem vagyok ember... ahogy egyetlen faj képviselője sem.
Senki vagyok.
Pont megszólalnék, de suttogást hallok. Nem mintha ez túl érdekes lenne, hisz azt beszélnek egymással, amit akarnak, de akaratom ellenére is pont elcsípem a szavakat. Orkok... ide jönnek...
El kell tűnnöm innen. Most azonnal. Nem fogok háborúba keveredni, akármelyik fajjal is legyen az. Később, ha találok egy új utat, talán... de most semmiképp sem.
- Braslov...? - motyogom magamban, így elárulva, hogy bizony figyeltem a beszélgetést. Korántsem érdekel, hogy a másiknak milyen erős a hite, én csak magamban hiszek. - Milyen gyorsan jutok ki a lovammal a városból? - kérdezem a vargát. Remélhetőleg nem fog kérdezősködni; ha mégis, majd csak lerázom valamivel.

/Narathiel/


-Ennek szívből örülök. -mosolyodik el új barátod. Látható rajta, hogy jelentőséget tulajdonit neki, hogy nem csak különbözik szerinted a szertartásuk, de kellemesen más irányba. A mestert némileg meglepi a kérdésed. Noha hallja a suttogásod és látszik az arcán, hogy ő is összekötötte a nem sokkal mellettetek lévő beszélgetéssel. Ám igen nyugodt maradt ennek ellenére.
-Nos, amilyen gyorsan csak szeretnél. Ha menekülni akarsz, akkor a Királyöböl felé vezető utat javaslom. Azt fogják várhatóan a legtovább nyitva tartani. Noha még nem volt rá példa, hogy megtámadják Nini-Wellt. Még csak meg sem közelítették, hogy bármelyiket be kelljen zárni emiatt.
Jó utat kívánok! Ahmest óvjon közben!
* Ezúttal semmi kétértelműség nem volt kívánságban. Nyitott szívvel vettél részt az istentiszteleten és megkaptad azt az útravalót, amit most már neked kell eldöntened, hogy mit is szeretnél kezdeni vele. Még akkor is hasznos volt, ha csak egy darabkát tudtál meg egykori bajtársaid haláláról.
Hamarosan kilovagolsz és magad mögött tudod a várost. Szabad ember vagy, aki azt csinál, amit szeretne. És akinek lehet szüksége lesz még pár dologra, ha túl akarja élni a bujdosást. Ám lehet, hogy erre magadnak kell majd rájönnöd, hogy mi is ez.


/Köszönöm a játékot! Ez ilyen rövidre sikerült, de remélem nem hiábavalónak. /

/Lisbeth/


Egy nem mindennapi ember tér vissza ismét a tévelygők és megtérők városában. Az egykori álboszorkány már önmagában is rendhagyó jelenség volt mindig. Ám most egy fehér lovon vágtázik be a szürkületben a kapun. Szerencséje van, hiszen az őrök készülődnek bezárni estére.
Talán száz métert még megtesz a hátasa vagy mégsem. Eldől a földön és meg... FRANCOKAT! Olvasd már végig kedves néző, ne az első betűkből találgass! Dehogy meghal, csupán megmakacsolja magát és fejét az utca kövére hajtva nagyot szuszogva elalszik az állat.
Lovasa csizmáját és esetleg ékszereit leszámítva teljesen anyaszült meztelen. Egy gyűrű egészen biztosan az ujján van. Oda rohannak a katonák, akik mindketten a Kegyelmes Isten általad jól ismert szimbólumait viselik. Egyikük a nyakában hord egy láncot a mindent látó szemmel. Másikuknak a kézfejére van tetoválva.
-Jól van, hölgyem?
* A falakon a királyi címert láttad lobogni. Mintha itt nem is tudnának arról, hogy uralkodójuk épp a vallás központját ostromolja. Segítőkészek és egyikük még a kabátját is rád teríti. Ha igényt tartasz rá, elkísér az első fogadóig, mely olyan itt is, mint bárhol máshol.

Nem emlékszem mennyi idő alatt tettem meg az utat Nini-Well városába, mert minden összefolyt előttem. Nem érdekelt, hogy valószínűleg megbámulnak az emberek, vagy őrültnek néznek, csak mentem és mentem.
Aztán egyszer csak arra riadtam fel, hogy a lovam botlik kettőt és ………ösztönösen léptem ki a kengyelből és ugrottam le, megrémülve, hogy egyrészt maga alá temet, másrészt, hogy kilehelte a lelkét szegény pára, annyira meghajtottam.
Így is teljesen össze voltam törve, nem hogy még a lő halála is a lelkemen száradjon.
Csak ekkor ocsúdtam fel igazán. Először a lovat néztem meg és láttam, hogy hála az égnek, csak a kimerültség döntötte le a lábáról. Megkönnyebbülten rogytam le mellé, de ekkor értek oda a tágra nyílt szemű őrök, akik kedvesen a hogylétem felől érdeklődtek és azonnal kaptam is a vállamra egy köpenyt, amiről eszembe jutott, hogy nincs rajtam ruha. Valahogy már nem érdekelt, de azért jól esett.
Miközben egy fogadóhoz kísérnek, megnyugodva látom, hogy elértem a várost és ráadásul legalább itt még a király uralkodik, ha hihetek a falakon lobogó zászlóknak.
- Köszönöm! Tudják rablók támadtak meg és alig tudtam tőlük megszökni. – magyarázkodtam, természetesen nem felfedve a valóságot.
De most talpra kell állnom és visszaszerezni Izuldát és ehhez semmi sem drága, ha kell visszatér az igazi „boszorkány”!

Egyetlen pillantás, ahogy a ruha alatt végig méri alakodat elég neked, hogy szinte olvass a gondolataiba. Képtelen volt nem végig gondolni a helyzetet, mely során a rablók karmai közül pucéran szöktél meg. Ám ha nem is tudja, hogy te ennyire vesékbe látsz, igyekszik jó magaviselettel vezekelni hamarjában elkövetett bűnéért. Míg érzed a hátadon a másik társa tekintetét, addig ő gyakran méri fel a terepet határozott, férfias pillantással, nem-e lát meg a félhomályban egy-egy tolvajt. Utána pedig mindig szemmagasságban néz rád.
-Kellene neki egy szoba és ruha. Az útszélén találtuk, megtámadták őt a rablók.
* Ezt mondta a kocsmárosnak, miután válladra téve mind két kezét átkísért a nyálcsorgatva bámuló részeg tömegen és egyből a pulthoz vitt.
-Emberek voltak vagy orkok?
-Nem mindegy az most? Az őrjárattal majd felkutatjuk őket és megöljük. Nem hagyhatjuk, hogy a törvénytelenség a falaink alá jöjjön.
* Emlékeztet valamelyest Aligátorra. Ám kiváló ember- és hadismereted elég ahhoz, hogy egy tökéletesen alakított hazugság ne hagyja elaltatni látásodat. Exférjed valóban komolyan gondolta ezeket a szavakat. Mikor az orkok beözönlöttek Braslov első pusztulásakor, félelem nélkül lovagolt közéjük csapatával és mentett meg téged és a szörnyvadászt. Karddal élt és mindig tudta, hogy kard által halhat meg. Ma, holnap vagy jövő hónapban.
Ezek be vannak gyulladva. A csatát nem látott újonc beszél a városőrből és a kocsmáros is egykedvű, lényegtelen kérdésével apró információ morzsát gyűjtött. Amiből itt valószínűleg van bőségesen elég.
-Hát az mindegy, de az már fontos, hogy ki tudja-e fizetni a kért dolgokat...

Ahogy kitisztul az agyam, már sokkal logikusabban gondolkozom és nem nehéz észrevennem az őrök pásztázó pillantását, ami az alulöltözésemnek köszönhető. Ha erkölcsös szűzlány lennék, akkor biztosan el is pirulnék, de már rég nem vagyok.
Azért természetesen a hatás kedvéért, fázósan és szégyenlősséget tettetve összehúzom magamon, hogy minden sanda pillantást távol tartsak és adjak a látszatra.
Elvégre én most egy szánnivaló, kirabolt hölgy vagyok. De azért nem akarok több feltűnést, mint ami már körül vesz és mielőbb be akarok olvadni a névtelen tömegbe, hogy elkezdjem megvalósítani a terveimet.
Meghúzom magam, amíg az őr a kocsmárossal beszél és halkan szólok, amikor kérdeznek.
- Emberek……azt hiszem, de eltakarták az arcukat, így nem vagyok biztos benne.
Hálásan nézek a vitézkedő strázsára, de vagyok annyira jó emberismerő és „boszorkány”, hogy tudjam, csak a szája jár és lehet, hogy ha meglátna egy igazi, vérbeli rablót, akkor inkább a futás mellett maradna.
Azonban egy valakit biztosan nem hatotta meg a kiagyalt történetem, méghozzá a fogadóst,
aki most is csak a saját nyereségét nézi.
- Nem maradt semmim a csizmámon kívül, a köpeny is a jóságos katona úré. – mosolyogtam a fiatal őrre, remélve, hogy továbbra is kiáll mellettem, hiszen majd meghalt, hogy csak a szemembe nézzen. – Itt talán nem ismerik a szánalmat egy szegény kifosztott nővel szemben? – ütöm a vasat számítóan.

A kocsmáros csak türelmetlenül dobol az ujjával a fán, mire a baka néhány ezüst pénzérmét dob elé. És lenézően néz rá.
-Ez elég lesz egy darabig.
-Valóban. -dünnyögi és egy szoba kulcsot tesz elé, melyre a 13-as szám van vésve. Ahogy felkísér a jótevőd még mormog magában -Akkor nem orkok voltak. Azok nem takarnák el az arcukat. Szégyen nélkül ölnek és rabolnak, ez a szerencse.
* Az ajtóban elváltok.
-Tehetek még valamit önért? Megnézem majd párszor, hogy minden rendben van-e. És ha rendbe jöttek a dolgai, majd a köpenyemet is visszakapom.
* Félénken mondta ki az utolsó szót. És tőled függ, hogy igényt tartasz-e a szolgálataira az este során még. Ha nem, akkor másnap reggel odalent két kopaszra borotvált fejű alak reggelizését látod. Az egyik hosszú, sovány arcú negyvenesnek kinéző, a másik huszonéves ívelt arcélű.
-Ha elkapjuk a kígyó fejét, a teste is csak tekeregni tud. Lépnünk kell, mielőtt mi kerülünk sorra.
-Hogyan tervezed?
* Az öreg válasz helyet rád néz és sokat sejtetően csendben eszi tovább a kaját. Jól érezhetően tart titkaik megosztásától idegenekkel. Ám Délosban már nem egy támadás szervezését hallgattad ki kevésbé szívbajos gazfickóktól. Miközben egy bandafőnök szeretője voltál, nem zavartatták magukat miattad a következő balhé megbeszélésénél.
Kiszagolod hét mérföldről, ha valaki komolyan gondol valamit és nem fél bepiszkítani a kezeit. Ám ez nem kell zavarjon téged, hogy saját terveid szövögesd és hajtsd végre. A konyhából kifelé jövő kocsmáros halk panaszát hallod meg nem sokkal ez után.
-Azok a tűzre való boszorkányok az egyedüliek, akik nem képesek lejönni a reggeliért. Fel kéne vennem valakit, hogy ne én menjek már fel őket is kiszolgálni.

Nem hiába vetem be magam, a katona be is kapja a csalit és kellően megfizeti a kapzsi kocsmárost.
A szobaszámára nézve azért furcsa borzongás fut végig rajtam, de lehet, hogy csak valamiféle megérzés, előérzet? Ki tudja.
- Átlagosnak tűntek, igen, nem voltak nagydarabok, de én annyira féltem, hogy tényleg nem néztem meg őket alaposan, sajnálom. – szabadkoztam , magamban örülve, hogy ennyire megették a történetet.
Fáradtan és hálásan nézek a katonára, aki elköszön tőlem az ajtóban, további szolgálatait is felajánlva, ami gondolom nem esik nehezére, de most a köszöntem teljesen őszinte.
- Mindent köszönök és amint szerzek ruhát, azonnal visszaszolgáltatom a köpenyét, tiszt úr.
Másnap a fogadóst ráveszem, hogy pár szemölcs meggyógyítása cserébe, adjon nekem egy öltözet ruhát, különben is így is alaposan megfizette őt a katona.
Másnap a reggelinél óhatatlanul fültanúja leszek két kopasz fickó csevelyének, amit a szomszéd asztal mellett folytatnak. Akár apa és fia is lehet, a korukat elnézve és biztos, hogy nem valami legális dologban sántikálnak, hiszen akkor nem néznének olyan merően körbe, majd rám, mint valami összeesküvők.
Talán valami papfélék és most bajban vannak. Egyelőre azonban, ilyen kevés szóból semmire nem jöhetnék rá, így az ételemnek szentelem a figyelmemet. Azért nyitva tartom a fülem.
A kocsmáros szavaira azonban önkéntelenül odakapom a fejem, mert jó lenne megtudni miről beszél, na meg ha ennyire szükség van itt egy dolgos kézre…….
- Fogadós uram, talán én besegíthetnék magának. Úgy is össze kéne szednem némi pénzt, hogy új életet kezdhessek. – szólok oda neki.
Boszorkányok pedig nem ijesztenek el, nem igaz?

/Lis/

Könnyedén az ujjad köré csavartad a városőrt, ám az ő jóakarata még nem elég a gyermeked visszaszerzéséhez. Valami más támogatót kell szerezni. Vagy valamit, amitől fél. Ki tudhatja, mit találsz?
Egyelőre a nagyváros tömegében próbálsz beolvadni. És reggeli közben felpattanva csapsz le az alkalmazotton gondolkodó kocsmárosra.
-Rendben, ezt vidd fel a 6-os számú szobába! Három nő lakik ott és ne nyúlj semmihez! Meg ne fecsegj senkinek arról, ha valamit látsz! Utána megeheted nyugodtan a reggelidet és elmosogathatsz, de ha a két babonás -int az általad apának és fiának vélt kopaszokra- valamit akar, akkor ugrasz.
Ha már fizetlek, akkor azért teszem, hogy kevesebb teher legyen a vállamon. Cserében ingyen szobát és kvártélyt kapsz meg harminc rezet egy napra.
* Odafönt göndör, hosszú, fekete hajú nők vannak, kik hálóingükben a franciaágyon heverésznek. Arcuk nagyon keskeny, orruk egyenes. Mintha csak rokonok volnának, hasonlítanak egymásra. A legidősebb harmincas kor vége felé járhat fekete szemekkel, a középső húszasnak néz ki, míg a legfiatalabb épp a serdülő korszak elején van.
A szobában nagy a rendetlenség, takaró félig lelógva az ágyról, ruhák a szekrény nyitott ajtaján lógva, egy ezüst tál víz és kártyalapok legyező alakban szétterítve, néhány férfi ing itt-ott ám gazdájuk sehol. Ha csak a munkádat végzed megköszönik az ételt, ám ha beszélgetni kezdesz velük, nyitottak rá. De ez majd rajtad múlik.
Visszatérve alig kezdesz bele újra a reggelidbe, az idősebb kopasz felcsattan.
-Kocsmáros, hozzon nekünk valami ennivalót napközbenre is! Egész nap távol leszünk.
* Már kora reggel sikerült gyógyító munkádért egy erősen kopott női ruhát szerezned a tulajtól, amiben tényleg ránézésre is úgy festesz, mint egy harminc ezüst napszámért dolgozó.