Valahogy mégis szomorúan veszem tudomásul, hogy egy család lakja a házat, ráadásul nem is egy barátságtalan népség. Sajnálatos, hogy ez az ostoba katona mennyire nem fogja fel a tette súlyát és most halált hoz e békés családra. De, ha most nem mutatjuk meg neki, hogy nem a levegőbe beszéltünk, akkor azt gondolhatja, elszórakozhat itt velünk napokig. Már, ha életben maradna addig. Nekem is fáj az oldalam, de a vérzés már elállt, neki viszont a háti sebe csúnyán vérzik még.
- Igen, talán a férje tudhat valamit asszonyom, hívja csak ide kérem. Bár kétlem, hogy ez a zsivány itt bármiben is igazat mondott volna. – teszem hozzá és egy sajnálkozó pillantást vetek a férfira, miközben kezem a tőröm markolatát szorítja meg.

Nagyot taszít Becca a hős „lovagon”, ahogy szinte azonnal kiderül a nő és a gyerek sem látott, hallott Angel-ről és barátnőjéről, de egyelőre megelégszik még azzal, hogy ezek után egy hideg mosolyt villant a katonára, mintegy jelezve neki, hogy most aztán jól megcsinálta.
A kése eddig is a férfire meredt, azt mutatva, hogy veszélyes alak, legalábbis a háziak felé, ezt akarván elhitetni, így kéznél lesz, ha kell.
Persze ő is vár, mert a férj jobb ha szem előtt van itt előttük, nehogy meglépjen. Aztán talán ha végeztek, levágja a hősködő hadfi egyik fülét, csak úgy mihez tartás végett, hogy levezesse a mérgét.
Ekkor jelenik meg lovas és kezd el ordibálni, hogy jönnek az orkok.
- Ne ba&zd meg! – csattan fel a lány a szemét forgatva. – Ma minden ellenünk esküszik?
Hiszen a nő rutinosan berántja a lányát a házba és már hallatszik is, hogy kiabál a férjének.
Nyilvánvalóan a tervnek lőttek.
Becca bosszúsan néz körbe, aztán kikerekedik a szeme és hangosan felkiállt, majd jó nagyot taszítva a katonán megiramodik a sövény felé, ahol a lányt látva. – Ott van Angel! – mutat a késével a lány felé, hogy Jam is lássa. – Kapjuk el!

Megnyugodva sóhajtok egyet, mikor végre úgy látszik, hogy a lovag hajlandó hinni nekem, majd mindvégig a sövény takarásában maradva mutatom a katonának az utat a tanya felé, remélve, hogy még időbe odaér, mielőtt még kivégezné az a két fiatal vadász az ittenieket. Már persze ha nem csak a szájuk járt, bár valahogy a csajt elnézve én kételkedtem benne, hogy ez lenne a helyzet. A pasit talán nem vinné rá a lélek, de a nő minden kétséget kizárólag megtenné ezt helyette is.
A sövény egy helyen megszakadt, így pár percig nem volt, mi védelmet jelentett volna számomra a kíváncsi tekintetek elől, de reméltem, hogy nem vesznek észre, habár a lovag pont ezt a pillanatot tudta választani arra, hogy bekiáltson a családnak, hogy jönnek az orkok és meneküljenek, így ha csak valamelyikőjük is kinéz az ablakon, akkor minden bizonnyal vége a bújócskának.
Ám vagy így, vagy úgy, de a családot remélhetőleg sikerül megmenteni, s talán még a hadfinak is sikerül kereket oldania. Én legalábbis ebben reménykedtem, ennél többet úgysem tehettem értük.

Már épp ismét eltűntem volna a sövény mögött, még épp láttam, amint a csaj eszeveszett iramban rohan a háztól, egyenesen felém, késsel a kezében.
- Tehát a bújócskának vége - morogtam az orrom alatt, úgy, hogy a lovag ne hallja.
- Kezdődjön hát a játék - mosolyodtam el, hiszen már úgyis kezdtem unni a kergetőzést.

/bérgyilkos pár/

Aligátor megmutatja a csuklóján a kötelet és szemével az Angel felé futó tinikre bök. Ám a lovag szinte biztosan vak, mert még csak apró mozdulattal sem jelzi, hogy észre venné vagy felfogná, milyen nagy bajba került. A sövénytől az ajtóig vezető kavics úton poroszkált tovább ugyan abban az álmos, életunt tempóban. Lovát oly határozottan léptette a ráérőkhöz illően. Fejét leszegte, nem is nézett rá senkire egész úton.
Becca, aki elől rohan csak annyit vett észre a pacit kikerülve, hogy egy pillanatra sokkal gyorsabban közeledik a pajzs, mint eddig. Utána nagy sötét háttér közepén áll és körbe forogják őt a csillagok. Mi el sem tudjuk képzelni, mi tárult ekkor a szeme elé, mert a Megafrászban sem találkozott a Nagyérdemű ennyi csillaggal.
Az egyik gyilkos álla a pajzs szegélyével találkozott, de a másikat szinte észre sem vette. Miközben az exkluzív tehetségkutatót nézte a 3D-s moziban, a nő teste a földön hevert elterülve. De Jam jelenlétét csak annyival konstatálta ebben a pillanatban, hogy kardját pihentető tartásból egyértelműen védekezőbe rántotta át. Ám ha nem kezd el vele vívni, akkor békésen tovább lovagol a bejárat felé. Jócskán távolságot tartva elrablóitól Aligátor megindul, hogy hamarabb átvágják a kezén a gúzsbogot.
Ez alatt a férj odabent csatlakozik a feleségéhez és a furcsa zajokra és a kislány sikítására megindulnak kifelé. A férfi kezében még mindig ott lapul a fejsze, melyet pár perce a tűzifa aprításához használt.

Legszívesebben megölném ezt a hazug disznót, aki valószínűleg csak az időt húzta, míg társa ideér, aki, mert mikor meglátom Angel-t, már tudom, hogy ez egy nagy átverés.
De egy percet sem akarok veszíteni azzal, hogy még a katonával foglalkozzak, inkább azonnal a már oly régóta keresett lány után rohanok, nehogy szem elől tévesszem. Úgy érzem végre itt a lehetőség, hogy véget vessünk ennek a nyomozgatásnak és Urik is megkapja végre, amiért megfizetett minket.
- Állj meg ahol vagy! – kiáltottam a lányra, bár nem úgy nézett ki, mint aki menni akar és ez csak jó nekem.
Egészen addig, míg hirtelen valami nagy és kemény nem közeledik felém, ami nagy csattanással vágódik az államnak és amitől egy pillanat alatt elsötétül előttem a világ.
Mikor magamhoz térek, még mindig forog velem minden és sűrűn pislogva igyekszem rájönni, hogy hol vagyok.

A kiáltásra azonnal felkapja Jam a fejét és, ha nem is örül, hogy megint módosul a terv, annak mindenképpen, hogy talán nem fordul vérfürdőbe. Ellép a bukdácsoló katona útjából és most nem a kardját húzza elő, hanem egy olyan fegyvert, amivel állatokat is élve igyekeznek elejteni, egy bolat, egy kötelet, melynek két végén egy-egy nehéz golyó van.
Aztán rohan arra, amerre már ő is meglátta az ólálkodó üldözöttjüket.
A lovas másik oldalán fut el, Becca meg a másikon, mikor meghallja a csattanást és a nyögést, amire lelassul és meg is torpan. Gyorsan Angel felé néz, mert hirtelen nem tudja mit tegyen, segítsen Becca-nak, ölje meg a lovast, vagy kapja el Angel-t?
Egy pillanat alatt dönt. Kését a ló farába vágja, bízva benn, hogy az fájdalmában leveti a lovagot, akkor lesz ideje a társnőjéhez rohanni. Látja, hogy él, csak az orrából és a homlokából szivárog a vér.
Megpróbálja felrántani és magával húzni. Biztos benne, hogy Angel-nek addigra bottal ütheti a nyomát, de még reménykedik. Itt azonban nem maradhatnak, túl sok lett hirtelen az ellenfél, így megpróbál elmenni, persze csak, ha sikerül.

Elképedve néztem a jelenetet, amint a lovag egyszerűen csak kinyújtja pajzsos kezét, mire a felém száguldó lány egy elegáns mozdulattal lefejelte azt, és ájultan a földön kötött ki. Vígjátékba illő jelenet volt, és kajánul el is vigyorodtam ezt látva. Ez a csaj most egy jó ideig ki lesz ütve, ebben biztos voltam, a sráctól pedig nem féltem annyira. A nőt veszélyesebb ellenfélnek tartottam, de azért nem becsültem le őt sem.
A fiú bosszúból a lovag paripájának farába vágta kését, remélve, hogy a ló megvadul és lelöki magáról utasát. Ezután a srác tanácstalanul álldogált egy darabig, felváltva rám és társnőjére nézve; ebből tudtam, hogy nem tudja eldönteni, kivel foglalkozzon; a még mindig csillagokkal álmodó csajjal, vagy velem, de aztán a csaj felé fordul, ezzel eléggé nagy csalódottságot okozva nekem, mert titkon abban reménykedtem, hogy utánam ered, és üzenhetek vele Ulriknak azáltal, hogy jól ellátom a baját.

Egy ideig elgondolkodón nézem a fiút, majd elvigyorodok, mert rájövök, hogy ezt még így is megtehetem, ráadásul nem is a szokásos módon.
Elővette hát az egyik késemet, majd a még mindig kezemben tartott dárdámra a következő feliratot véstem: Szép próbálkozás, Ulrik, de sajnos nem jött be.
Majd fogtam magam, kicsit közelebb mentem az épp társát ápolgató sráchoz, majd megcéloztam annak vállát, és elhajítottam a dárdát, remélve, hogy az egyenest belefúródik a célpontba, így közvetítheti majd üzenetemet a vadászok fejéhez, amivel remélhetőleg jól felhergelem majd, s ezek a vadászkölykök csúnyán megfizetnek majd akkor bukásukért.
Ugyan sosem volt szokásom hátba támadni bárkit is, de ez a két alak meglehetősen felbőszített azzal, hogy ártatlanokat terveztek megölni miattam. Reméltem, hogy a srác tanul a dologból - bár ez eléggé hiú ábránd volt - és többé nem próbálnak meg a nyomomba szegődni.
Ezután fogtam magam, gúnyosan búcsút intettem üldözőimnek, és viszonylag gyors léptekkel (már amennyire sérült lábam engedte) távoztam. Ha azonban a srác - vagy esetleg az időközben netalán magához térő csaj - utánam ered, és megpróbál elkapni, akkor bizony fel fogom venni vele a harcot.

/bérgyilkos pár/


A nő kiütve hevert a talajon, miközben a lovag léptetésben próbálta elérni a bejáratot, mintha semmi különös nem történt volna. A srác bele vágta a ló farába a tőrét, hogy ezzel kis időt nyerjen. A paci nyerítve próbálta ledobni a lovasát, ám a súlyos páncélt nem olyan egyszerű. A megbokrosodott jószággal egy kőrt írt le a veteményesben, mire le tudta annyira csillapítani, hogy leszálljon a magasított nyeregből.
Eközben Angel megragadta eszkábált dárdáját és egy üzenetet bele vésve Jam vállába állítja. Mire mindenki felocsúdott, hogy mi is történt, a fiatalok már menekülnek. A démonvadász az egyik irányba „fut”, míg üldözői ütik a nyomát a másik irányba. Talán pont annak a lándzsának a bot végével, amit tőle kaptak.
A felbőszült családfő hangos kiabálás közben szalad utánuk, mikor leesik neki, hogy veszélyben volt a családja ezektől a kedvességet színlelő alakoktól, de hamar feladja és úgy vágja favágó eszközét Jam háta felé, ahogy dobótőrét lendítette meg nem sokkal ezelőtt Becca a „Tábornok” hátába. A súlyos tárgy pörögve repül a levegőben.
A páncélos lovas sokkal higgadtabb náluk. Miközben mindenki nagy szökkenésekkel vagy lába szapora vonszolásával igyekszik valahová eljutni, ő gyalog folytatja az útját, maga után vezetve lesántult paripáját. Aligátor oda rohan hozzá és hamar kiszabadul. És íját kezébe véve követi vele együtt a friss vérnyomokat.
Becca még egy jó darabig szédül, de nincs külső sérülése. Nem úgy társának, akit már nem is egy ilyen gyengít le. Vajon hagyni fogja-e őt vagy hagyja, hogy lelassítsa? Ez itt az első számú sorsdöntő kérdés.

Tudom, hogy nincs sok időnk, hiszen most már egy lovag is ellenünk tör, a ház mögül előkeveredett házigazdáról már nem is beszélve, akinek egy fejsze van a kezében. Sejtésem szerint a katona sem marad sokáig megkötözve és azonnal ellenünk fordul majd. Kicsit túl sok egyszerre a jóból és az ellenségekből, és akkor még Angel-t nem is említettem. Valószínűleg ő sem fogja tétlenül várni, hogy elkapjuk.
Szegény Becca pedig jó nagyot kapott a lovagtól és bár már magánál van, láthatóan nehezére esik tájékozódni, de legalább a lábát tudja mozgatni és véres képpel ugyan, de szó nélkül botladozik utánam.
- A jó büdös francba! A jó életbe! – dühöngök, miközben igyekszem irányt változtatni, hiszen ilyen körülmények között nem eredhetek az üldözött lány nyomába, inkább jobb lesz időlegesen visszavonulni.
Erősebben húzom Becca-t a fák felé, mikor hatalmas ütés éri a vállam és majdnem keresztül esem a társamon. Először csak a zsibbadást érzem, aztán robban a fájdalom, amitől könnyek szöknek a szemembe. Érzem, hogy egy még élesebb fájdalom után a testem ugyan megkönnyebbül, de nem érzem a bal karomat.
- Jam, gyerünk mozdulj! – hallom kicsit távolabbról Becca hangját és fáradtam bólintok felé, majd szaladok vele.
Épp, hogy elérjük az erdő fáit, mikor nagy csattanással egy fejsze áll bele a fejem mellett az egyik fába. Oldalra és beljebb ugrok, aztán megbotlok egy gyökérbe és alig tudok talpon maradni.
- Gyere Jam, igyekezz, csak tarts ki még egy kicsit. – érzem, hogy most a lány húz maga után, de azt is, hogy alig állok a lábamon.
- Biztos vagyok benne, hogy utánunk jönnek Becca, én csak lelassítanálak. – mormogom, de még megyek.
- Az a ribanc még üzenetet is vésett erre. – rázza meg vicsorogva társnőm a dárdát a szemem előtt. – Nézd! „Szép próbálkozás, Ulrik, de sajnos nem jött be.” Ezért levágom az ujjait! Ulrik nem mondta, hogy mindene meglegyen mire hazavisszük.
- Becca…….elkapjuk! – állok meg lihegve egy fának dőlve. – De ahhoz itt kell hagynod. Menj utána én meg keresek egy helyet, ahol meghúzhatom magam míg jobban leszek.
- NEM! Nem válunk el!
- Muszáj! Nem vallhatunk kudarcot…Ha elkaptad, visszajössz vagy én kereslek meg. Tudod….jó vagyok a nyomozásban. – fogom meg kétoldalról az arcát és nézek komolyan a szemébe. – Jól leszek…..csak menj! – tolom el magamtól.
Becca sötét szemekkel mered rám, majd egy gyors csókot lehet a ajkamra és a dárdát a kezembe nyomva arra felé tűnik el, amerre a lányt láttuk utoljára. Nem néz vissza! Nem akarja, hogy bárki lássa a könnyeit.
Én meg megyek az ellenkező irányba, hogy eltereljem a nyomokat, aztán leülök egy fa tövébe a dárdával és a karddal a kezembe. Nagyon fáradt vagyok.

/Aglarnis/


Az anyai nagyapa szelleme még mindig ott volt és ez továbbra sem nyugtatott meg senkit. Ám nem bírta ki, hogy ne segítsen a leszármazottjának... és le ne buktassa.
-Gondold át kétszer, hogy mit mondasz rólam, mert huszonakárhányunk közül eddig csak én vezettem sikeres akciókat az életben! Nagyon is jól tudom, hogy miket mondok és te meg kimoshatod a szádat szappannal...
*Majd oda fordult a többiekhez, akiket volt szíves bele venni a vitába, hogy ők sem vezettek már jól irányított katonai műveletet. Meg éreztetve, hogy nem is a lehetőség hiányának tartja ezt a szánalmas bagázst elnézve.
-Ne ijedjetek meg! Csak egy sötét elf szellem vagyok, aki elégedetlen a jelenlegi vezetéssel, ezért segít nektek. Se az nem célom, hogy meghaljatok, se az nem, hogy életben maradjatok.
*Miután lelkesítő beszédet és zseniális védőbeszédet mondott, visszatért a vesszőparipáához.
-Ha az apáddal azt akarjátok, hogy ezzel az arannyal egy kis „feltűnést” keltsetek, akkor miért nem árulod el egyszerűen néhány város zsúfolt fogadójában a kalandoroknak? A kémek rendszeresen csinálnak ilyet. És szerinted mit fognak csinálni a büdösszájúak, ha a hegyeikben idegen kincskeresők bukkannak fel? Hamarosan elintézné egymást a két nyálas banda és nem kéne megerőltetni magunkat.
*Közben öt agyaras kint maradt a bejárat előtt figyelni, a többiek vissza mentek a mélybe. És hagyták -tudtukon kívül-, hogy az egyik legfontosabb fiatalja Zevadarnak végig szemlélje, ahogy lassan szétesik kezei alatt a csapat, amit a rendelkezésére bocsátottak.

Elégedetten nézem végig, ahogy az általam barkácsolt dárda hegye beleáll a srác vállába, akinek karja ezután ernyedten lóg az oldalán, s láthatólag nagy fájdalmai vannak. Remélem tanul az esetből.
Továbbra nem is szándékozok foglalkozni pórul járt, és elég rossz helyzetbe került üldözőimmel. Szemem sarkából még látom, hogy Aligátor tábornok kiszabadul, a családfő pedig a fiú felé hajítja baltáját, de azt már nem vártam meg, hogy vajon eltalálja-e a már több sebből vérző fiút.
Társnője még mindig kábán követte őt, így egy ideig valószínűleg tőle sem kell tartanom, sőt, ha sikerül viszonylag gyors tempóra kapcsolnom, akkor talán egy jó ideig nem is kell aggódnom miattuk.
Sőt, biztosra vettem, hogy inkább nekik kell most aggódniuk de rendesen. Egyrészt a katona talán a fejébe vette, hogy megbosszulja azt, amit vele tettek, de talán azzal még jobban is járnának, mint amit Ulriktól kapnak, ha üres kézzel térnek vissza hozzá, üzenetemmel a vállukban.

Egy csigához képest gyors mozgással igyekeztem hát elhagyni a helyszínt, nem is figyelve, merre tartok. Lábam azonban így is csak egy kissé sietős séta tempóját volt képes még felvenni, azt is csak kisebb szökkenésszerűségek kíséretében, ami kívülről meglehetősen vicces és szánalmas látványt nyújthatott. Ám ez a tempó elég hamar kifárasztott, így nemsokára már csak vonszolni tudtam magam, s végül egy fa tövében húztam meg magam, ahol aztán a megerőltetéstől kimerülten heveredtem le, s hamarosan elnyomott az álom.

/GYILKOS!/


A lovag kényelmesen gyalogolt a menekülők után. Most, hogy nem tud a lovára felülni, még mindig egy jól képzett nehéz gyalogos értékével ér fel, ám vassal a hátán és a mellkasán nem rendezne így sem futóversenyt egy sebesültet maga után vonszoló nővel sem. Arra játszott, hogy a vérveszteség következtében majd kénytelenek megállni és ő akkor pihenten akar a csatatérre érni.
-Add meg magad és gyere velünk! -szól oda a fiúnak, mikor a vérnyomok véget értek és megtalálja- Ha most nem csinálsz butaságot, akkor max leültetnek a börtönbe. És még mindig életben maradsz. Ha viszont nem állsz bíróság elé, akkor itt helyben kell megöljelek. De nem fogom a testedet magam után húzni! Nem! Itt hagyom a francba a dögöknek és csak a fejedet vágom le, hogy bemutassam a bírónak.
*A sérült és magát elég erőtlennek érző Aligátor Tábornok távolabbról követte csak és így most vagy ötven méterre helyez az íjára egy nyílvesszőt és igyekszik rendületlenül közelebb. Ha a teste nem is mindenható, menetelni megtanították még a lovasságnál is, ez egyszer már biztos!


Eközben Becca tőlük távol talál egy ember nyomát a fák között. Ennyiből még nem megállapítható, hogy vajon Angel nyomaira bukkant-e. A lábfejek befelé fordultak, mint a csámpásoknál.

Nem számít Jam semmi jóra, nem gondolja, hogy ha követik őket, márpedig valószínűleg így lesz, akkor el tudna menekülni, hiszen a karját mozdítani sem tudja és bár igyekezett az inge leszakított ujjával lekötni a vállsebét, az csak hevenyészve sikerült fél kézzel és a két sebesülésével elég vért veszített, hogy esélytelen ellenfél legyen.
Mikor megjelenik előtte a páncélozott lovag megpróbálja felemelni a dárdát, de szánalmas a próbálkozása ezt ő maga is érzi, így csak egy halvány mosoly jelenik meg az arcán, az is inkább saját magának szól.
- Megadom magam, bár milyen lovag lenne, ha egy védtelen embert ölne meg? Ráadásul nem követtem el semmit, én csak védtem magam. – kezd el beszélni halkan, aztán egy fájdalmas grimasszal, a fegyvert most botként használva, hogy rátámaszkodjon, felállt. – Ez egy lassú menet lesz. – jegyezte meg leizzadva. – Ha nem kapok ellátást, a halálom a maga lelkén szárad majd.

Nagyon nehezen hagytam magára a társamat, de reálisan nézve, igaza volt, nem tehettem volna semmit és valószínűleg csak romlott volna a helyzet. Az üldözők utolértek volna és az újabb harc nagyon is kétséges eredményt hozott volna, Angel közben meg elmenekült volna és akkor Ulrik sem lett volna túl boldog. De ezért még az a szuka megfizet ha Jam-nak baja esik………
Dühösen fürkésztem a földet magam előtt, hogy találjak valami nyomot és …..és szerencsém van.
Bár érdekes a járása annak, aki a nyomokat hagyta, ez egy lehetőség és nekem mots mindent meg kell ragadnom. A nyom friss, így hamar megtudom jó felé megyek-e. Ha nem, akkor még egy kört teszek, de ha nem találok semmit, akkor visszamegyek a társamért.
Egyre rosszabbul érzem magam, amiért ott hagytam, bármivel is indokolom. Még Ulrik sem érdekel.
Halkan, de amennyire csak lehet tempósan igyekszem a csámpás nyomon.

Félálomból riadtam fel valami zajra. Először azt hittem, léptek zaja, de pusztán csak egy gyönyörű cifrasas csapja a zajt, mely kissé messzebbről szállt fel. Elég kába vagyok még, így az is lehet, hogy ez is csak az álmom része volt, de ez nem is igen számít. A lényeg, hogy valami felébresztett, s mihelyst kicsit magamhoz tértem egyből le is szidtam magamat, amiért szunyókálni merészeltem.
Elvégre bár úgy tűnt üldözőimet leszereltem, de attól még ébernek kellett volna maradnom. Nem is érhetett volna annál nagyobb szégyen, ha ezek után alvás közben lepnek meg és hurcolnak el Ulrikhoz, bár ennek elég kevés esélyét láttam, de ha valamit tanultam a családomtól, akkor az az volt, hogy sose lankadjon a figyelmem, mindig legyek résen és harcra készen.

Így hát gyorsan talpra vergődtem, s már el is indultam, immáron azért valamivel ráérősebben. Nem igen tudtam még, pontosan hová is tartok. Talán visszatérek a rejtekhelyemhez, hogy az otthagyott tartalékfelszerelésemet (pár tőr, az íjam, és a hozzá tartozó tegeznyi nyíl) magamhoz vegyem. Utána pedig felkeresek egy jó kis fegyverboltot, hogy feltöltsem készleteimet. Nem vagyok barbár, hogy konyhakésekkel vagdalkozzak, így a most nálam lévő fegyvereket inkább vésztartaléknak terveztem eltenni. No meg természetesen jó szolgálatot fognak tenni abban az esetben, ha ne adj' Isten mégis rám támadna valaki út közben.
Miközben a fák sűrűjében haladtam, persze időnként hátra-hátranéztem, hogy nem követ-e engem valaki. Valami ugyanis azt súgta, hogy még mindig nem vagyok biztonságban.

/Angel és a többiek/


Miközben a démonvadász az igazak álmát aludta, Becca egyre közelebb jutott hozzá. Már csak percek voltak hátra, hogy gyönyörű trófeát vihessen erről az üldözésről vissza, mikor a szunyókáló préda felébredt és újra elindult. A Braslov ostrománál szerzett sebek még mindig eléggé legyengítették ahhoz, hogy húzza kicsit a lábát és ezért furcsa nyomokat hagyjon.
Ám megjósolhatatlan, hogy mi történik, mikor újra találkoznak... (Mióta is nem látták egymást? Körülbelül két perce.)


Közben Jam elindult a katonák tábora felé, de több óra legalább, mire odaér. Ám akkor ott a parancsnok, akivel nem régen beszélt újra találkozik vele. Már jóval többet tudva róla, hála a lovag rövid beszámolójának az általa tapasztaltakról.
-Nos, van valamilyen mentsége az ellened felhozott vádakra? Egy legyilkolt család, egy kifosztott tanyáról indultak a véres nyomok, melyek egy újabbhoz vezettek, ahol kivont fegyverekkel rontottatok neki a katonáknak és egy ártatlan lánynak.
Igen súlyosan terhelő körülmények...
*Mielőtt még befejezhette volna, valaki közbe vágott.
-És bűntársak, bíró úr! Magam láttam, mikor a tanyáról elfutottak a bűntársaik. Ők pedig a saját fülemmel hallottam, hogy a többi birtok kiirtását fontolgatták. A jelek szerint egy környékben garázdálkodó nagyobb serdülő had tagja, akik útonállással és gyilkosságokkal tartják el magukat.
*Úgy tűnik, Aligátor Tábornok a két tini viselkedéséből azt szűrte le, hogy mégis csak az egyenruhával elriasztott csőcselék két ritka elvetemült példányaik ők. Hiszen oly könnyedén hazudtak neki is és a másik helyen is. Miért hinne abban, hogy nincs összefüggés két véletlen esemény között?

Egy pillanatra megálltam és erősen füleltem. Biztos voltam benne, hogy zajt hallottam arról, amerre a nyomok vezettek. A szívem kissé hevesebben dobogott és erősen megszorítottam a Jam által nekem adott bolát. Nagyon reméltem, hogy jó felé jöttem és hamarosan megpillanthatom Angel-t és elfoghatom. Egyre csak az járt a fejemben, hogy ha gyorsan végzek, annál hamarabb mehetek Jam után, nagyon rossz érzéseim voltak.
Aztán megláttam egy fa mellett a mélyedés és kezemet ráhelyezve szinte éreztem a test melegét.
- Meg vagy! – morogtam az orrom alatt és hangtalanul megindultam.
Már nagyon közel lehettem és már mintha megvillant volna előttem a fák között. Nem tévesztettem szem elől, de, ha a bolát akartam használni, akkor meg kellett várnom míg kiér a fák közül, akkor máris a kezemben van. Óvatosan lopóztam és izmaim megfeszültek, hogy bármikor dobhassak. Abból amit láttam már biztos voltam benne, hogy a lány az.

Fárasztó egy menetelés volt, alig állt már a fiú a lábán mikor megérkeztek. Bár már találkozott a katonai tábor vezetőjével, most ez mit sem számított, hiszen szinte szóhoz jutni sem hagyták, igaz kellett is kis idő míg összeszedi magát, hogy megpróbáljon kimászni a slamasztikából.
Persze semmit sem tusnak bizonyítani és, ha ragaszkodik ahhoz, hogy megijedtek és csak védekeztek…..talán….. Már nyitná a száját, mikor egy ismerős és dühösen vádló hang vág közbe.
~ Bíró? Hiszen itt nincs bíró! ~ kapja a férfi felé a tekintetét, aztán hevesen csattan fel.
- Ez szemenszedett hazugság! Ezt a férfit a legyilkolt gazda felett guggolva találtuk, azért próbáltuk meg elfogni! Azt hittük, hogy csak kifosztott egy katonát és felvette a ruháját, de ellenállt és megszúrt. – mutatja az oldalát. – Miután beszéltünk magával – néz a parancsnokra, - óvatosak voltunk, hiszen figyelmeztetett. És mi is láttuk elszaladni a csapatot, azt hittük megleptük a vezért, nem tudtuk, hogy magukhoz tartozik. – védekezik nagyon is rutinosan.

- Persze, persze! – morogta Aglarnis, a nagyapja kioktató szavaira, de most az egyszer nem töltötte el örömmel, hogy felbukkant, hiszen nem látta be hogyan segíthetne, ezen a bandán semmi és senki nem segíthet, ráadásul még sokkal nehezebb helyzetbe is hozta.
Apja ki fog térni a hitéből, ha ez az eset a fülébe jut, lehet, hogy örökre elásta magát a szemében, hogy még egy ilyen magától értetődő feladatot sem képes bonyodalom nélkül megoldani.
- Tényleg ne ijedjetek meg. – ismételte meg egy szájhúzással a kikerekedett szemű embereknek és koboldoknak a lány. – Néha egy-egy sötét elf segíteni akar az erdeieknek. – nyögte hirtelen nem tudva mivel enyhíthetné a szellem nagyapa szavait.
Nem elég, hogy hirtelen a semmiből megjelenik egy szellem, még sötét elfnek is mondja magát. Hát, ha ez nem lebukás, akkor semmi. Talán jobb lenne, ha most minden nem fajtársat megölnének…….
- Mert még ezzel a szánalmas pár agyarassal és gnómmal sem tudtak mit kezdeni, nem, hogy egy tömegnyi kincsvadásszal. Mire észbe kapnánk, már csak az üres bánya maradna, azért. – fogja a fejét a lány. – Elég ebből a nagy lelkesítő beszédből! – határozza el magát. – Azt mondtátok mindenhová bejuttok és segítetek nekem. – fordul a koboldok felé. – Akkor mi most megpróbáljuk kicsalni, akit csak lehet és harcba bocsátkozni, ti meg addig minden aranyat elloptok. De, ha el mertek tűnni vele, akkor egyenként vágom el a torkotokat. Ha itt lesz minden, megkapja mindenki a részét.

Miközben jóval kényelmesebb tempóra váltva vonszoltam magam után lábamat a fák között, egyre sűrűbben pillantottam hátra. Megérzésem azt súgta, követnek, és ez nem hagyott nyugodni.
Nemsokára be is igazolódott a gyanúm, mert még viszonylag messze tőlem egy alakot pillantottam meg a hátam mögött, aki akárcsak én, próbált rejtve maradni.
Úgy okoskodtam, hogy jobb, ha a fák között maradok, mert ott nehezebben lehet megközelíteni, és ha harcra kerül a sor, a fák mindenképpen jó szolgálatot tehetnek. A nyílt terepet nem tartottam jó ötletnek, ott ugyanis könnyű célponttá válhatok.
A fák azonban vészesen fogytak, egyre inkább közeledtem a nyílt terep felé így úgy döntöttem, hogy megállok, és bevárom ellenfelemet. Lehagyni úgysem tudom sérült lábammal, így a menekülésnek nem láttam már értelmét. A szunyókálással sikeresen elvesztettem minden előnyömet, amit csak szereztem, így hát kénytelen voltam szembenézni üldözőmmel, aki egyre jobban közeledett felém, így hamarosan azt is megláthattam, ki eredt utánam. A csaj volt az, kezében egy bolával, s igencsak dühös képet vágott. Úgy tűnt igencsak meg akarja bosszulni, hogy egy dárdát állítottam a pasija vállába.
Az emlékképtől mosolyra görbült a szám sarka, majd, hogy még tovább hergeljem a csajt vigyorogva integetni kezdtem neki, majd egy fának vetettem a hátamat, és látványosan unatkozni kezdtem, mintha csak arra várnék, hogy végre összecsaphassak vele.

/Jam/

A tiszt hosszan a fiú szemébe nézett, majd végig tekintett rajta a cipő orrától a feje búbjáig.
-Volt valami bizonyítéka arra, hogy ez az ember nem katona? Látott nála lopott holmit ami a magáé volt?
És a másik háznál mi történt? Kivont karddal rohant rá a társa egy másik katonámra és harcoltak, amíg el nem menekült a helyszínről? Ha ártatlanok voltak, mi okuk volt erre? És nem az Ön tőre az, amely a hadsereg, nevesül ennek a katonának a lovának vérétől lucskos még mindig?
És miért akarta megölni a másik tanya lakóit? És miért dobott maga után egy fejszét a tulajdonos? Ezek is mind tévedések?
Igen súlyos vádak ezek. És van időnk tisztázni az első helyszínt, mielőtt meghallgatnám a második farmon élőket, hogy ők mit láttak ebből. Tényleg tudják-e tanúsítani, hogy az Ön kezében volt ez a fegyver, amikor harcképtelenné próbálta tenni a király emberét.
*A „tárgyaláson” nem vett részt a kimenekített család... mivel hogy nem menekítették ki. Az üldözés miatt egyedül voltak kénytelenek elindulni és most valahol fél úton járnak. Most még csak két katona szava áll szemben egy fiataléval.


/Angel és Becca/


A még szinte gyerek fejvadász sikeresen nyomra bukkant és eléri a menekülőt, ám már csak rajtuk múlik, hogyan kívánják megvívni csatájukat. Közel van az erdő széle, így lehetőségük lenne nyílt terepen is szembe nézni egymással. De most úgy tűnik, hogy a fák között választják a helyszínt. Bár ez bármikor módosulhat és kicsalhatja egyik a másikat.

Meglepődtem, hogy a tiszt hirtelen átment valamiféle rögtön ítélő bíróságba és olyan dolgokat vágott a fejemhez….na jó, persze volt benne némi igazság, na de azért olyan gyilkosságot ne akarjon a nyakamba varrni, amit el sem követtem! Persze olyat sem, amit igen, de végül is most senki nem vált az áldozatommá, bár erősen remélem, hogy Becca viszont sikerrel járt, igaz Ulrik kis báránykáját is élve kell leszállítanunk.
- Most mit akar tőlem? Nem akartuk bántani, csak ide akartuk hozni magának, de nekünk esett a maga „bátor” katonája. Talán hagytuk volna felszeletelni magunkat? És ennek ellenére megöltük? Nem! A lovas meg orkokat ordibálva vágtatott felém, megijedtem, olyan nagy bűn? Csak a lovát sebeztem meg, azt is véletlenül, mert majd fellökött. Talán őt kérdezze miért tette, amiit tett. – háborogtam nagyon hihetően. – Megölni a lakókat? Ezt meg honnan veszi? Még csak ferde szemmel sem néztünk rájuk, a gazdát meg egyenesen én jelenthetném fel, hogy meg akart ölni! Miért akarnak rám kenni valamit, amiből egy szó sem igaz! Maga vagy az emberei talán tudják ez bizonyítani? Ráadásul be fogom panaszolni magukat, mert hagynak elvérezni. – ingok meg látványosan.
Szinte biztos voltam benne, hogy a kis tanya lakói már rég messze járnak, különben már itt lennének, de ők aztán tényleg nem bizonyíthatnak semmit.


Úgy látszik még sem volt Becca olyan halk, mint szerette volna, mert mielőtt még kiértek volna a fák közül, ahol nyert ügye lett volna, hiszen már pár perce teljesen nyilvánvaló, hogy a lány sántikál, valahogy kiszúrja, hogy követik és az utolsó fák előtt megáll.
Az orgyilkos lány is megtorpan, de aztán látja, hogy intenek felé, ezért kis habozás után, kezét a kardjára téve, hideg mosollyal lép elő, hogy most már szemtől-szembe álljon a prédával, aki miatt ilyen messzire kellett jönnie és aki miatt el kellet hagynia Jam-ot, aki ki tudja most milyen bajban van.
- Jobb, ha simán megadod magad Angel. Van még egy kis dolgom és szeretnék gyorsan túllenni ezen. Ulrik-nak élve kellesz és így olcsón megúsznád, de ha nem……..én csak örülök neki, ha megrövidíthetlek ezzel-azzal. – néz kérdőn a lányra, végül is rajta múlik mit választ.

Intésemre a lány némi habozás után, óvatosan közelebb jön hozzám, kezét végig kardja markolatán tartva. Szavai hallatán elnevettem magam. Eléggé naiv elképzelésnek tartottam a részéről, hogy csak úgy simán megadjam magam neki. Végül aztán így feleltem:

- Kezdem érteni, Ulrik miért titeket választott - válaszoltam egy félmosoly kíséretében.
- Épp oly kegyetlenek és naivak vagytok, mint ő. Ám azt hiszem csalódást kell okoznom neked - néztem rá szomorúan lebiggyesztve ajkaimat.
- Ugyanis ha azt hitted, önként és dalolva fogok az oldaladon Ulrik elé sétálni, akkor nagyot tévedsz. Eszem ágában sincs megkönnyíteni a dolgodat - csóváltam meg a fejemet sajnálkozva.
- Egyébként is, ha már ezt kaptad feladatul, akkor dolgozz meg érte. Az úgy túl egyszerű lenne, nem igaz? S akkor hova lenne az izgalom, a kaland és a veszély? - kérdeztem tőle nevetve.
- Egyébként pedig, örülök, hogy te jöttél utánam, és nem az a töketlen srác - folytattam a csevegést.
- Te jóval keményebb és kegyetlenebb ellenfél leszel. Apropó, ha már a pasidnál tartunk... Remélem örültetek az ajándékomnak, és átadjátok majd Ulriknak is - mosolyodtam el ismét. Hátamat még mindig könnyedén a fának vetettem, és meg sem mozdultam helyemről egészen addig, míg a lány támadást nem indít felém. Abban az esetben, ha a csaj megpróbál kardjával megsebezni, egy gyors mozdulattal elhajolok előle, s ha ez sikerül, akkor a kard a fába csapódik majd, pár centivel mellettem.

/bíróság/


Jam jól sejti, hogy itt nem tárgyalótermi bíró áll előtte, ám vélelmezhető, hogy a tiszt ebben a zűrzavaros órában épp elmegy annak is.
-Igazad van! Átszakadt a védvonalunk, melyet Braslov tartott. -mondta kicsit túlozva, hiszen a kőből épült erődök sora még érintetlen a katonasággal együtt- Így sajnos sok mindenből hiányt szenvedünk. Két lehetőséget tudok felkínálni bírósági kivizsgálásra. Vagy elfogadsz engem hallgatólagosan bírónak, vagy átadunk az áldozataid szomszédainak és pusztán a tények nyomozásában segítjük a helyben élőket. Ha bennem nem bízol meg, akkor az egyszerű nép ítéletére is bízhatjuk sorsodat.
*Igazat beszél és valóban átadnák a civil embereknek, ha a kölyök nem akarja semmi képen elfogadni a katonák kérdezősködését. És ezt tisztázniuk kell, mielőtt újabb kérdést kap.
-Lássátok el, nehogy meghaljon itt nekem az ügy végéig! -int az egyik felcsernek, aki egy rongy darabot ad a kezébe, hogy a legsúlyosabb sebre nyomja- De az elmondásod ellentmond annak, amit eddig mondtál. Az állítod, hogy a közlegény elfogása után ide akartad hozni, de ellenkező irányba indultatok el vele. Pedig nagyon jól tudtad, hol találsz minket, hiszen nem régen beszéltünk azelőtt. Ráadásul azt hitted, hogy egy ork lovagol, mikor rátámadtál, holott a másik emberem sem hasonlít egy oughwarira. Én legalábbis meg tudom különböztetni.


/vadász és a démonvadász/


Angel és Becca eközben elkezdtek beszélgetni. Mind kettejüknek rossz előérzete van. Mind a két nő egy férfi ismerősére gondol, és talán ez megbosszulja magát valamelyiküknél a harcban, ha sor kerül rá.

Nem valószínű, hogy túl sok választási lehetőséget tartogat Jam számára a tiszt ajánlata, hiszen nem kétséges, hogy mi történne, ha a parasztok kezére adnák, aki már így is rettegnek az orkoktól és a fosztogatóktól. Valószínűleg nem haboznának, hogy felkössék az első fára, aztán legfeljebb egy „ártatlan” áldozattal többet könyvelhetnének el, ha kiderül, hogy semmi köze nem volt a gazda megöléséhez és kifosztásához.
Ennek megfelelően vág is egy grimaszt a katona felé, hogy azért láttassa, hogy érzi a felé áradó jóindulatot.
- Nem hagy sok választás, így inkább maradok magánál. – vonja meg végül Jam a vállát, de úgy véli az előbbi kis védőbeszéde azért kicsit lehűtötte a kedélyeket.
Ráadásul még kap egy friss gyolcsot a vállára, bár ennyi erővel hozzá is vághatták volna.
- Azt mondta arra látta elszaladni a gyilkosokat, ezért indultunk arra. Nincs ebben semmi ellentmondás. – hazudik tovább, mint a vízfolyás, hiszen az ő szava van a katonáéval szemben és bár ez nem felé billenti a mérleg nyelvét, a tiszt nem lehet biztos a dolgában, ezért meg nem kötteti fel……remélhetőleg. – Soha nem láttam még orkot és mint mondtam megijedtem. – pislog nagyokat kicsit szeppentnek mutatva magát.
Végül is ó csak egy fiatal suhanc, senkinek nem kell tudnia, hogy tucatnyi ember vére szárad már a kezén.
- De amíg maga itt engem faggat a húgom lehet veszélyben van, hiszen rémületében az erdőbe szaladt és én nem lehetek ott, hogy megvédjem. – adja a szomorút és aggódót.

Már nem volt értelme a rejtőzködésnek és a bólát sem valószínű, hogy használhatom, így el is tette, hiszen nagy valószínűséggel Angel-nek esze ágában sem lesz harc nélkül megadnia magát és akkor jó, ha mindkét kezem szabad lesz.
Egyiket már most a kardomon nyugtattam, ahogy hideg mosollyal közeledtem hozzá, bár a hívogató mozdulata és a nevetése kissé felbosszantott. De meg kell őriznek a hidegvéremet.
- Óóóó, részben igazad is van, kegyetlenek vagyunk, de, hogy naivak…….? Tudod csak akartam adni neked egy esélyt, hogy épségben juss a vezéred elé, de én csak örülök, ha nem így lesz. Már alig várom, hogy a véred vegyem, bár sajnos nem ölhetlek meg, de sok mindent megtanultam, többek között azt is, hogy miként okozzak elviselhetetlen fájdalmat, viszont az ne öljön meg.
A folytatás sem tetszik jobban, mint eddig, főleg, hogy a társamat szapulja, viszont annyira nem gőzölt be az agyam, hogy ne tudjam, sokkal jobb lenne, ha Jam is itt lenne. Nem becsülöm le Angel-t, az halálos lenne.
- Te csak ne becsüld le a társamat, csak elcsalja az üldözőinket és hamarosan itt lesz. – mondom neki rezzenéstelen arccal, mert nem kell tudnia, hogy milyen súlyosan sérült. – Az üzenetedet meg veled együtt adjuk ár Ulrik-nak, aki valószínűleg azon feszít keresztre.
Tényleg nem akarom soká húzni a dolgot és tudom, hogy a lány sántít, így az ellenkező irányból indítom a támadásomat a karddal, hogy a rossz lábára kelljen nehezednie, míg közben előhízom a tőröm, hogy ha elhajol, akkor alulról felfelé szúrva megpróbáljam eltalálni a vállát.
A pengém tényleg csak a fát találja el, bár igaz, nem sújthatok teljes erőből, mert nem ölhetem meg.

- Alig várom, hogy a társad is csatlakozzon hozzánk. Remélem nem vérzik el útközben - feleltem gúnyosan, miközben elhajoltam csapása elől, ami a fán csattant.
Azonban mivel kénytelen voltam sebesült lábamra nehezedni, így következő csapását, mely a vállamat vette célba csak nagy üggyel-bajjal tudtam úgy-ahogy kikerülni, ám a próbálkozásom nem sikerült teljes mértékben, ugyanis a penge így is végigkarcolta vállamat. A sérülés nem volt túl nagy, a tőr éle épphogy csak súrolt, így csak egy apró karcolás éktelenkedett a vállamon.
- Hmm... nem rossz próbálkozás - mondtam -, de sajnos eléggé átlátszó támadási taktika volt. Ennél kicsit többet néztem ki belőled - biggyesztettem le csalódottan a szájam sarkát.
Majd ezután épp lábamon megpördültem, s közben ruhám alól két kést rántottam ki, és miközben visszafordultam a csaj felé, két kezemet keresztbe tettem magam előtt, majd igyekezve az épp lábamra tenni testsúlyomat előre léptem egyet felé, és megpróbáltam mindkét lábát megsebesíteni.
Ha sikerül, akkor kicsit kiegyenlíthetem a küzdelmet, mert ezután ő is kicsit sántítani fog, már ha a konyhakés elég mélyen beleváj húsába. De ha csak egy kis karcolást is sikerül ejtenem rajta, már azzal némi fájdalmat okozhatok ellenfelemnek.
Találatom ha célt ért, ha nem, ezután egy fölfelé döféssel megpróbálom majd kiütni kezéből kardját, és megkísérlem felvenni a földről a leesett fegyvert, feltéve persze, ha próbálkozásomat siker koronázza, és nem kapok egyből újabb csapásokat, mert utóbbi esetben természetesen előbb azokat védem ki, és csak akkor nyúlok a kard felé, ha úgy érzem ellenfelem nehézkesen tudná megakadályozni, hogy megkaparintsam azt.

/az út szélén/


A tisztet cseppet sem nyugtatják meg a szavak. De valóban jó a fiú taktikája. Igyekszik mindent megtenni és minden lehetőséget megadni, ha ártatlan.
-Még mindig nem értem teljesen. Szóval elfogta... őt, mármint a katonámat a húgával, mert azt hitte, hogy haramia, pedig egyenruha volt rajta. Ide hozta volna nekünk, ezért elindult az ellenkező irányba. Mégis... el akarta fogni egyedül a több tucat fegyveres zsiványt? Értem, hogy gyerekek, ahogy maga is az. De egyedül? El akarta fogni őket, miközben egy „bűntársukat” magával ráncigálja kötélvégen?
*Túl sok volt benne még a kétség. És ennek túl kevés része irányult az ártatlanságára. Az egyik sátorponyva kifeszítésére használt kötelet oda csapta a tétlenül álldogálók egyikéhez. Még nem adott utasítást semmire, de öten közre fogták Jamat és ha nem ha nem tesz ellene, akkor kihúzzák hüvelyéből a kardját és minden más látható fegyverét. És a majd' fél tucatnyi katona az egyik út széli fához rángatva a nyakára köti.
Persze van bőven ideje újabb kétségeket ébreszteni a statárium bírójában. Vagy előrántani valamely titkos rejtekhelyről az utolsó fegyverét. Esetleg fellökni a körülötte állókat és futni, amíg a tüdeje bírja.


/párbaj/


Eközben már-már úgy tűnik a fáknak, hogy a ként lány szavakkal próbálja eldönteni, ki legyen kinek a foglya. Ám hirtelen összecsapnak és a másik vérét nem kímélve harcolnak egymással. A természet hangjai gyorsan messze viszik a hírt, hogy egymás életére törtek, amit csak egy erdei elf hallana meg különleges érzékeivel. Vagy egy nimfa. Ám nincs belőlük egy sem a környéken, így már csak a hatalmas tölgyek válnak egyedüli tanúként a történtekre.

Egy darabig úgy néz ki, hogy talán használ az ártatlan nézés, a megszeppent magatartás, aztán kiderül, hogy a parancsnok nem is annyira hülye, mint gondolnám és továbbra sem nagyon hiszi el a magyarázatomat. Ezzel még nem is lenne olyan nagy baj, ha legalább a kételkedés csíráját el tudnám ültetni benne, de nyilvánvalóvá lesz, hogy ha megfeszülök sem tudok versenyezni a két katonájával, akiknek persze minden szavát elhiszi. Az egész „bíróságosdi” ezek után csak színjátéknak tűnik, gúnyolódó szavaira keserűen húzom el a szám.
- Úgy látom, teljesen mindegy mit mondok, úgy sem fogadja el. Attól, hogy magának nem logikus, nem ezt tette volna, még nem következik, hogy nem mondok igazat. Nézzen rám, nem vagyok tapasztalt az ilyesmiben, valószínűleg nem gondoltam át abban a helyzetben és most ezért akar megbüntetni? – ütöm tovább a vasat.
Azonban erősen összeszorul a gyomrom, mikor meglátom azt a kötelet és a féltucatnyi katona, eléggé egyértelmű szándékát, ahogy a nyakamba kötik azt.
- Miiii? Ez magának ítélkezés? Egy ártatlan kamaszt fel akar lógatni mindenféle bizonyíték nélkül? – vetem meg a lábam és mindent elkövetek, hogy megnehezítsem a dolgomat, míg ki nem tudok bújni a kezeik közül, hogy aztán teljes erőből futni kezdjek, valami olyan hely felé, ahol eltűnhetek a szemük elől.
Egyrészt eszembe sincs hagyni magam felkötni, másrészt aggódtam Becca-ért is, azért nem lett volna jó Angel-t lebecsülni.

Hiába volt mindig ő, Bacca, a forrófejűbb, azért egy harcot soha nem lehetett félvállról venni. És ez a szuka már több Ulrik által utána küldött vadászt kijátszott vagy eltűntetett az útból, szóval nem ő akart lenni az újabb, csak azért mert azt hiszi egy sebesülttel könnyebb lesz a dolga. Ráadásul most egyedül volt, ami olyan volt, mintha a fél karját veszített volna el, hiszen már az idejére sem emlékszik, mikor kellett Jam nélkül küzdenie.
A taktikájuk is nagyrészt erre épült és most egyáltalán nem volt olyan biztos a dolgában, mint szerette volna és, mint amilyennek mutatta magát.
Rávicsorgott a lányra, annak piszkálódására, de inkább a mozdulataira koncentrált.
Jó lett volna, ha jobban meg tudja sebezni, de Angel hamar reagált, így tőre csak karcolta a vállát, bár látszott, hogy a lába komoly hátrányt fog jelenteni.
A visszatámadás szokatlan volt és bár Becca felkészült, így is sikerült végighasítania az egyik késnek a combja külső felét a nadrágon keresztül. Nem volt mély a seb, inkább csak jelzésértékű, hogy lehetett volna komolyabb is. Nem szisszent fel, elnyomta ösztönös reakcióját, hogy hátra rántsa a lábát, bár így is elérte Angel másik keze és Becca kardja kirepült a az izgatottságtól nyirkossá vált kezéből.
Azonban a tőrével együtt a talpa is megindul és, ha a lánynak az a szándéka, hogy lehajoljon a pengéért, akkor az a fejét, vagy a mellkasát találhatja el, ha elperdül az útból, akkor viszont a mögötte lévő fát használva falként, azon lendületet véve, a levegőből ráugorva igyekszik testtel legyűrni a földre.
- Talán okozok némi meglepetést. – lihegi a másik fülébe.

Vakmerő és kissé fellengzős szavaim ellenére egy pillanatig sem becsültem le ellenfelemet, s igyekeztem a nő minden lépését figyelemmel kísérni. Szokatlan támadási módom szerencsére megleptem őt, és bár csak egyik combját sikerült megsebeznem, de a kardot minden gond nélkül kiütöttem kezéből következő mozdulatommal. Egyből a kard felé nyúlok hát, de szememet közben le nem veszem ellenfelemről. A támadása így nem lepett meg s azonnal észre is vettem azt, így oldalra vetettem magam a tőr csapása elől, a lánynak azonban sikerült meglepnie engem következő parkour mutatványával.
Szinte időm se volt felfogni, hogy mire készül, mert mire felocsúdtam már a földre is tepert. El kellett magamban ismernem, hogy erre azért nem számítottam. Azt sejtettem, hogy a csaj profi, de efféle akrobatikus mozdulatsort azért nem vártam tőle. Előtte azért igyekszem titkolni meglepettségemet, így szavaira csak ennyit felelek:

- Azért ezzel még nem fogsz lenyűgözni, aranyom - sziszegtem neki vissza, majd minden erőmet beleadva megpróbáltam őt lelökni magamról, vagy legalábbis megfordítani az állást, és igyekeztem ha mást nem felülkerekedni, de mivel a két lábamat felhúzva próbáltam védekezni, így sérült lábam igencsak megsínylette próbálkozásomat, és jobban lüktetett, mint eddig, bár fájdalmamnak igyekeztem nem adni jelét ellenfelemnek.

Ha sikerül őt ledobnom magamról, akkor a fájdalommal nem törődve megpróbálok nála gyorsabban feltápászkodni, s közben már húzom is elő a következő kést, s ezúttal a hasát megcélozva elhajítom azt, abban a reményben, hogy ha célt ér -márpedig vagyok olyan jó a késdobálásban, mint ellenfelem, így elég ritkán fordul elő, hogy hibázzak, s ha ő még nem állt fel, akkor bizony elég nehézkesen fogja kikerülni a felé száguldó pengét -, akkor elég súlyos sérülést okozzak neki ahhoz, hogy feladja a küzdelmet.
Abban az esetben azonban, ha csak a felállást sikerül megváltoztatnom, az előrántott kést a torkának szegezve ultimátumot adok neki:
- Most pedig kotródj innét, és inkább keresd meg a pasidat, mielőtt elvérezne a szerencsétlen. Amikor legutóbb láttam, nem nézett ki túl jól. Inkább rajta segíts, ahelyett, hogy velem pocsékolod az idődet és az energiádat. Máskülönben kénytelen leszek a fejedet elküldeni Ulriknak, márpedig nem szívesen mocskolnám be a kezem miattad. Szóval én inkább az előbbit választanám.
Ám ha nem sikerül egyik sem, akkor puszta kézzel esek neki támadómnak, és minél nagyobb fájdalmat próbálok neki okozni ökölcsapásaimmal.