Nagyot ugrok, amikor szinte a fülem mellett csapódik be a nyílvessző, pedig már azt hittem csak a szemem káprázott az előbb, amikor mintha valakit, egy elfet, láttam volna, aki rám célzott.
De ezek szerint nem tévedtem és mivel volt egy lélegzetvételnyi időm mielőtt ösztönösen reagálhattam volna a támadásra, még láttam, hogy ez a nyílvessző ……fekete!
Ahogy a rám támadó elf is, vagyis a ruhája, na meg a bőre is sötétebb, mint az általam ismert lombtündéké.
Ki lehet ez? Csak nem……….egy self?
Bár sosem láttam még egyet sem, de hallani természetesen már hallottam róluk, de …….itt?
Azonban egyben biztos voltam.  Nem barátkozni akart azzal a lövéssel.
Szinte a gondolataimmal együtt mozdultak a jól begyakorolt mozdulatok és repült a tőröm az íjász felé, majd ugyanazzal a lendülettel tűntem el egy bokorban, hogy elkerüljem a további nyilakat, ha támadásom nem talált volna.
Jól felszerelkeztem az útra, így még volt pár tőröm kéznél, most egy újabbat markolva próbálom becserkészni az éjelfet. Nem feltétlen akarom megölni, mert nagyon szeretném kikérdezni, mit keresnek itt, mert, hogy lassan kezd leesni, hogy milyen csapatot követek én.

The member 'Uráldur' has done the following action : Szerencse, játék, kockázat

---

'Hatos' : 3

Becca érzékei igen sokat fejlődtek az utóbbi időkben. Gyorsan reagál és dobás után hamarabb tűnik el, mint hogy a self őrszem ismét lőhetne rá. Saját taktikáját használja, miközben a hegyesfülű is az előbb visszahúzódott a nyílt terepről, amikor nem tudta időben becélozni az egykori bérgyilkost és helyet változtatva megvárta, amíg váratlanul lőhet rá, addig most ő is igyekszik a növények takarásában eltűnni és újból előkerülve megpróbálni megelőzni a rá vadászót.
Eközben én is igyekeztem a tőrdobálós útjából kitérni és kicselezni őt. Ha sikerül, akkor egy szép ívben megkerülöm az erdő sűrűbb részei felé a hátam mögött lévő területet. Mivel a csaj az előbb mögém került, így őneki jelenleg a táborunk és köztem kell valahol lennie.
Megpróbálok minél csendesebben lopózni és utána átrohanni az úton, amin mi is és ő is jött, annál a kanyarnál, ahol először megpillantottam és beugratott a paripájával a susnyással. Ideális rejtekhelynek tűnik, csak oda kell érjek. És az erdei csapás egy igen nagy részét tudom ott szemmel tartani mozdulatlanul.
~Át kell szöknöm az út túloldalára, mert akkor nem közelről találkozunk ismét szembe. És csak idő kérdése, hogy a keresésemet feladva kijöjjön a rekettyésből és addigra valószínűleg óvatlanabb is lesz már.
Igaz, a lova meg ha még ott maradt, lehet elárul majd engem. Élő állat, csak a baj van ezekkel!~


/Két darab hatos kocka:

Első: talál-e az íj vagy a tőr?
1-4-ig sikertelen
5 és 6 sebzés

Második: Ki pillantja meg elsőként a bokrok között az ellenségét?

1-3-ig self
4-6-ig Becca
/

The member 'Uráldur' has done the following action : Szerencse, játék, kockázat

---

#1 'Hatos' : 4

--------------------------------

#2 'Hatos' : 6

Nagyon is tisztában vagyok, hogy nem versenyezhetek egy nyíllal, még akkor sem, ha a vadászok között büszkén vallhatom, hogy talán a leggyorsabb vagyok.
Ezért természetesen nem várom meg, vajon talál- e a tőröm, megsebzi-e a sötét elfet, hanem azonnal bevetem magam a bokrok rejtekébe és azon töröm a fejem, miként cserkészhetem be az ellenfelemet.
Azonban mikor kis idő múlva vetek egy pillantást az előbbi helyre, ahol állt és nem látom, tudom, hogy nem jártam sikerrel és, hogy valószínűleg ős is pont azt tervezi amit én.
Valamiért egyáltalán nem hiszem, hogy felhúzta volna a nyúlcipőt a sikertelen támadása után, ezért fokozott óvatossággal, döfésre és hajtásra egyaránt felkészülve lopakodom, amennyire csak lehet csendesen és figyelmesen. Lehullott levelek, letört kis hajtások és finoman elhajlotta aljnövényzet segít olvasni a nyomokat, hogy követhessem.
Azonban nem szeretnék bele ütközni sem, erre azonban nem kerül sor, mert meghallom a lovam horkantását, ami csak egyet jelenthet: a közelében van valaki.
Már meg is pillantottam, de talán ő még nem látott meg. Óvatosan felvettem egy kis botot és ellenkező irányba dobtam, majd megpróbáltam a háta mögé ugrani és leütni.

Becca a lovának köszönhetően kiszúrja az ellenséget és egy figyelem eltereléssel megpróbál mögé kerülni. Ám a self hegyes füle az embereknél jobb érzékelést tesz lehetővé, ám a kérdés már csak az, hogy ez a bot hangja miatt több hátránnyal jár-e most vagy meghallja-e még időben a szörnyvadászt?
Amennyiben sikerrel jár a húzás, akkor fiatal, ruganyos testével szalad az egykori bérgyilkosnő, hogy a pillanat előnyét kihasználja és tarkóra mér csapást, hogy a drow eszméletlenül terüljön el, mint egy letaglózott ökör.

Ha sikerül időben észrevennem az ismeretlen nőt, nem habozok bújócskával. Egyszerű buzogányomat a kezembe veszem és a bénítás átkával próbálom megállítani az utolsó pillanatban, de addig úgy teszek, mintha nem vettem volna észre, hogy védekezésre ne is gondoljon. Aztán ha bejön a gondolatom és az átok megmerevíti, akkor fordulásból sújtok a lábára, hogy eltörjem a csontját.
A kiképzés alatt sokan ragadtak szablyát vagy más kard típust, mert bíztak abban, hogy a védés egyszerűsége és a több fajta támadás -szúrás és vágások fajtái- felfoghatatlanul sok lehetőséget rejt és nem lehet mind elől kitérni.
Ám én másként gondoltam. Kedvenc zúzó fegyveremmel igyekeztem azt a kevés mozdulatot minél alaposabban elsajátítani, hogy már fiatalon mesterien forgassam és hatékony legyek az egyszerűségében. Számomra annyi védelmet nyújt, mint egy penge. Ám nem kikerülöm az ellenség próbálkozásait, hanem a kezére vagy vállára sújtva töröm el és teszem harcképtelenné.
Vagy mint most akarom, a lábát támadom és ha sikerrel járok, esélye sem lesz menekülésre gondolni. Ott fog feküdni a porban, ahol a helye.


/Kocka: hatos dobás

1-3-ig Becca sikerrel jár
4-6-ig a self eltöri a lány jobb combját.
/

The member 'Uráldur' has done the following action : Szerencse, játék, kockázat

---

'Hatos' : 5

Nem ismerem túlságosan, vagyis egyáltalán nem az éjelfeket, de már rengeteg állatot és embert levadásztam ahhoz, hogy legyen önbizalmam a támadásommal kapcsolatban. Gyors vagyok és ruganyos, ha sikerül elterelnem csak egy kicsit is a férfi figyelmét, akkor minden további nélkül a háta mögé érhetek, mielőtt még felfogná, hogy csak átverés volt a zajkeltés.
Azonban valami nem úgy működik, ahogy kellene! Bár nagyon úgy néz ki, hogy bevált a terem és semmit nem vett észre a közeledésemből, mégis mintha megállt volna körülöttem a világ, amitől döbbenten kezdett dübörögni a szívem. Képtelen voltam megmozdulni, belefagytam a levegőbe és ott álltam egy lépésre a selftől, aki bármelyik percben észrevehetett.
Iszonyúan igyekeztem, minden erőmet bevetettem, de nem sikerült meg sem rebbennem, viszont a fickó megfordult és ……..és én tudtam, hogy egyáltalán nem sikerült meglepnem.
Láttam a szemén! Aztán felemelte a kezében tartott buzogányt és lesújtott……a combomra!
Kemény próbákon és edzéseken mentem keresztül, de ez a fájdalom szinte elborított.
De nem adhattam meg neki az örömöt, hogy ezt lássa, ezért valami furcsa hang jött ki csak a torkomon, ahogy igyekeztem visszafojtani a sikolyomat és könnybe lábadt szemmel estem össze, ahol voltam. Iszonyú volt a kín, de a tőrőm nem ejtettem el, ragaszkodtam hozzá, mint valami utolsó mentsvárhoz és csaptam felé hadonászva, bár szinte nem láttam semmit, hogy merre is áll.
- Pokolba veled!

A buzogányos harcos inkább hátra ugrik, mikor Becca dühödten újból támadni próbálja. És közben csak a helyzet bizarr abszurditásán gondolkodik.
~Hmm... Milyen szépséges... És milyen veszélyes! Egy okosabb harcos már feladta volna és ha fűti is a harci szenvedély, akkor azt a szökésre tartogatja vagy a jó alkalomra, hogy ellenfele hibázzon. Nem vall veszélyes ellenfélre, amit csinál.~
*Ám a lány fekete haja és valami furcsa érzés egyre jobban megfékezte, hogy újra támadjon. Ám fegyverét még mindig erősen markolta maga mellé engedve. És megszólalt kisfiús hangon.
-Hagyd abba, vagy el kell törjem a kezedet is. Nem szívesen tenném meg, de a többiek nem fognak haragudni érte.
*Ezzel kicsit megmozdította a zúzófegyverét, hogy jelezze, bármelyik percben újra támadhat. Majd az erdő felé fordulva kiáltott.
-Ide hozzám! Egy fogoly.
*A közös nyelven mondta ezt is, így a szörnyvadász tudhatta, hogy hamarosan többen is jönni fognak. És egy lábbal nem valószínű, hogy bárhová is elkúszhatna. Nem tud még járni sem, futni végkép. És bár megpróbálhatja elérni a lovát, de nagyon nehéz törött lábbal felhúznia magát a nyeregbe. És kérdéses, hogy tud-e elég gyorsan és elég hosszan lovagolni, ha valami csoda folytán a self nem állítaná meg.
Megpróbálhatja tőrrel ledobni, miközben elfordult. Ám a kimenetele kétséges és biztosan bosszút esküdnének a társak. Vagy ha csak megsebesíti a férfit, akkor az próbál majd végezni vele és lehet újból mozdulatlanságra lesz ítélve. (Nem tudhatja, hogy a drow még nem heverte ki teljesen az átok használatát és nem tudná újból támadás közben megfagyasztani, de túl sok időre nincs szüksége újabb ige alkalmazásához.)
Ha nem támadja meg, miközben elfordult, akkor utána visszanéz az egykori bérgyilkosnőre és megint hallhatja a szinte gyermeki hangját.
-Ha elteszed a fegyvert, akkor beszélni fogok a felettesemmel és meggyőzöm róla, hogy ne öljenek meg! Arra kérlek, bíz bennem! Megmentelek, ha tudlak.
*A szemeiben furcsa elszántság. Ahogy a lelkében is. Ha elteszi a nő a kését, akkor megvárja, míg a társai odaérnek. Az első sötét elfek még szaladnak. Ám lassan legalább száz embere élén megérkezik Uráldur is az ösvényre.
Ha viszont igyekszik a figyelmetlenséget kihasználni, amikor társaiért kiáltott, akkor egész más módon alakul a cselekmény és meg sem fogja próbálni lebeszélni Beccát a további harcról.

/Mivel a szörnyvadász nő nem tudja használni jobb lábát, ezért közelharcban nem támadhat frontálisan. Ám még képes tőrdobásra./

Persze nem találtam el, hiszen az kész csoda lett volna ebben az állapotban, ráadásul eszében sem volt, hogy megvárja a kétségbeesett csapkodásomat.
Mikor megszólalt azt vártam, hogy a következő pillanatban lesújt rám a fegyverével, de meghökkenve hallottam, hogy nem akar megölni, de az még megdöbbentőbb volt, hogy mennyire fiatal volt az ellenfelem. Hiszen ez egy kölyök!
~ Többiek? ~ jutott el vége a többi mondanivalója is a fülemhez.
De ezzel mát nem nagyon volt mit kezdenem, mert már hívta is a társait és én törött lábbal, fájdalomtól alig kapva levegőt, nem nagyon akadályozhattam volna meg ebben.
Hiába tudtam, hogy menekülnöm kéne, ezt nem lehetett megvalósítani. A fickó ugyan egy pillanatig nem figyelt ugyan rám, de ha meg is próbáltam volna eltalálni a tőrömmel, mire mentem volna vele?
A többiek simán levadásztak volna, mielőtt két métert is elkúszhattam volna, vagy elértem volna a lovam, amire amúgy sem tudtam volna valószínűleg felülni, törött combbal.
- Miért tennéd? – néztem rá gyanakvóan, ahogy gondolataimból ismét a jelenbe rántott a hangja. – Az előbb még le akartál lőni, most meg megmentenél?
Azonban tagadhatatlan, hogy komolyan gondolja, amit mondott, láttam a szemében és ez meglepett.
Hosszasan fürkésztem a legényt, aztán a tőrömre néztem, majd egy sóhajtással a tokjába csúsztattam.
- Tudom, hogy meg fogom bánni! – mondtam halkan.
~ De legfeljebb jó lesz, ha el akarom vágni a saját torkom. ~
Minden esetre nem akartam eldobni az életem, amíg van remény á, hogy megmenekülhetek, elvégre nem vagyok egy kicseszett hős……..
Fájdalmasan nyögtem fel, az ajkamba harapva, ahogy kissé feltornáztam magam a könyökömre, mert most már megérkezett a fiú kiáltására a felmentő sereg.
~ Hogy a pokolba került ide ennyi sötét tünde? ~

Uráldur ért oda hozzájuk a katonáival. A lány még nem is sejtette, hogy csak a mágiában is erős és fegyverrel jól kitanított emberei köréből válogatott kevesekkel van itt, hiszen a lovakat úgy kellett megidézni és mozgatni, hogy kevés figyelet és energiát vonjanak el. Bármikor harcképesek legyenek.
Ám az egyedül lévő nőnek ezek sokan voltak. És egy fiatal self fiú szellemalakja lebegett a hadúr mellett.
-Menj, fiam! Nézz körbe a környéken láthatatlanul, hogy nem jött-e valaki utána! Lehet, hogy csak felderítő.
*Ezzel oda lépett az egykori bérgyilkosnőhöz és csizmáját a vállához támasztva megnyomta, hogy jelezze, feküdjön le a földre. Majd ember hosszú pallosát a torkának szegezve oda is szögezte.
-Két kérdésre kell jól felelned. Nagyon megkönyíted a helyztedet, ha válaszolsz. Az első, hogy ki küldött? És ne fussunk felesleges „illedelmi köröket”! Nyilván nem csak mezőre készültél dolgozni fegyverrel.
*Fentről nézett lefelé az éjtünde. Szemei karikásak voltak ezen a kellemes délutánon.

Egy grimasszal veszem tudomásul, hogy egyre többen vesznek körül és végül utat engednek egy fáradtnak, de láthatóan parancsolgatáshoz szokott férfinak, aki nem is habozik, hogy kiadja utasításait.
De nem ez, amiért kikerekednek a szemeim, hanem az, hogy mintha………igen, egy szellemalak lebeg mellette és annak ad parancsokat, ráadásul fiamnak szólítja. Ez egyre jobb!
Nem elég, hogy sokan vannak, legalábbis nekem biztosan, még olyan képességekkel is rendelkeznek, amivel nem tudom fizikai képességeimmel felvenni a harcot, hiszen az előbbi megdermedés sem lehetett normális.
Nem sokáig töprenghettem azonban ezeken a dolgokon, mert hamar rám terelődött a self vezető figyelme és arcom egy pillanatra fájdalmasan megrándul, ahogy a földre nyom, de máris nagyobb bajom is van: egy tekintélyes méretű kard hegye nyomódik a torkomnak, azzal fenyegetve, hogy már csak egy kis nyomásra is levágja a fejemet, vagy átszúrva a földhöz szegez.
Egy pillanat alatt szalad át a fejemen, hogy mit feleljek, de igazából egyelőre nincs miért hazudnom neki, így nem kockáztatok.
- A nemes Ulrich-nak dolgozom és az egyik uradalomba tartottam, hogy üzenetet vigyek. – Na jó egy kicsit szépítettem, még sem mondhatom neki, hogy vérfarkasokra vadászom, mert akkor azt hiszi hazudok. – És még sem indulhatok el fegyver nélkül egy ilyen útra a mostani időkben, ezért volt nálam.
Ha nem vak és süket, tudhatja, hogy mi a helyzet, miért lenne egy magányos nő fegyvertelen.

Uráldur agyán kósza gondolat sétált át lassú, korán kelős tempóban, hogy igazából nem is olyan szörnyű ez a reggel amiatt, hogy felkeltették.
Igaz a Nap lenyugodni készül jó pár óra múlva és késő délutánra jár. Kevés ember mondaná ezt jó (avagy rossz) reggelnek. Ám ő nem volt ember. Képességek szempontjából elég jól ismerte korlátaikat és erősségeiket, ezért most is alig várta, hogy beköszöntsön az éjszaka, mely újabb menettel köszöntheti őket. Világosban pedig aludtak, hogy kipihenjék magukat.
-Nagyon szerencsésnek tartalak, amiért egy nemest szolgálhatsz. -mondta az elf.
*Hangjából próbálta az érzelmeit eltüntetni. Pedig szívében nagyon is voltak. Mindenek előtt főleg örömet érzett. Nagyon felvillanyozta, hogy egy nemest szolgálóval találkozott.
-Ha elmondasz mindent róla, de tényleg mindent, akkor megszolgálhatod, hogy életben maradj. Ha érdekel, akkor elmondom az ajánlat másik felét is.
De hogy ne fussunk bele most se felesleges szócséplésbe, amire főleg kíváncsi vagyok, hogy hol lakik ez a te gazdád? Mennyi embere van? Hogy szervezi meg a védelmét? Miért lehet számomra még érdekesebb?
És persze kinek írt levelet? Hol van az üzenet? Ott milyen szokott lenni a védelem?
*Igyekezett ezeket a kérdéseket úgy sorolni, mintha kedvenc süteményreceptjéből sorolná a hozzávalókat. Ám ez leginkább csak lélektani ráhatásnak lett szánva a még mindig lefelé meredő acél penge mellé. Nem igazán az a célja, hogy elhitesse a fogollyal, hogy a válaszok ne lennének fontosak.

A kard nem mozdul a torkomról továbbra sem, bár szerencsére nem is lendül lejjebb. Ezért azt gondoltam egyelőre hitelt ad a szavaimnak, még ha nem is igazán tetszett a hangsúly, ahogy arról beszélt, milyen szerencsés vagyok, hogy „szolgálhatok” egy nemest. Mintha ez valamiféle kegy lett volna és nem csak egy zsoldos munka. Igaz, néha én is így éreztem, hogy Ulrich a tulajdonának tekint, de az más lapra tartozik.
- Jah, tényleg, biztos szerencsés vagyok. – hagytam ezért rá, nem mintha nagyon vitatkozni akartam volna vele, amíg békében van.
Azonban a rám záporozó további kérdései azonnal azt az érzést keltik bennem, hogy látszólagos nyugalmuk és magabiztosságuk ellenére, nincsenek igazán biztos információik a környékről, az itt lévő uradalmakról, városokról és a lakosság és védők létszámáról.
Viszont kérdései is kimondottan ezek feltérképezésére irányult, így megkockáztathattam, hogy féligazságokat mondjak neki, amivel azt a látszatot keltsem, hogy együttműködöm vele, de egyúttal nélkülözhetetlen is legyek számára, így biztosítva az életben maradásomat
- Nincs miért titkolnom előtted, amit tudok. – vontam meg fektemben a vállam, igyekezve a lábamat viszont nem mozgatni. – Ulrich jó pár mérfölddel arrébb, egy nagyváros közelében lakik, embere annyi van, mint a pelyva, mindenki lesi a kívánságát. Hadi kérdésekben nem tőlem kér tanácsot, így a kérdésedre nem tudok kielégítő választ adni. Az biztos, hogy sok fegyverese van és mivel elég gyanakvó egy ember, hidd el én már csak tudom – igyekeztem kis együttérzést kicsikarni – mindenfelé csapdákat is elhelyez. Még a saját emberei sem ismerik mindet. Nem tudom miért lehetne fontos neked, de már láttam nála néhány tekintélyes embert, akikről azt hallottam, hogy a király udvarából jöttek. – vált kissé halkabbra a hangom, mintha valami nagy titok lenne.
Az üzenetre vonatkozó kérdéseire csodálkozva néztem rá.
- Igazából nem is írott üzenetről van szó, hanem egyik földbérlője, nem jelentkezik az adójával már egy ideje és az én dolgom lett volna utána nézni mi történt vele. Csak közben megtaláltam a………nyomaitokat és …..most itt vagyok.

Uráldur arca egyre jobban elkomorodik, ahogy hallgatja a lány javarészt légből kapott mondatait. És érezheti a torkán, hogy nagyon picit megmozdul a vas az elf kezében. A vas hidege a bőrön jobb estben figyelmezteti Beccát a közelgő veszélyre.
-Ennyire ostoba nem lehetsz, kislány! -hangja olyan volt, mintha csak egy maffiózó figyelmeztetné az harcban járatlan üzletembert, hogy szüksége van a védelemre- De lehet, hogy csak én hibáztam és siettetve feleslegesen a kikérdezésedet nem mondtam el az ajánlat második felét.
Ha nem beszélsz, akkor megkínozunk. Kiszedjük belőled minden képen, amit csak tudsz. Az embereim fognak erővel magukévá tenni. És végül megölünk. Borzasztóan fogsz addig szenvedni. Ha hülyeséget mondasz meg okos próbálsz lenni, akkor a szellem le fogja úgy is ellenőrizni, amit mondasz és ha nem úgy van, akkor megkínozunk. Nagyon fogsz szenvedni. Végül az embereim erővel fognak magukévá tenni. És megölünk. Mint említettem, ha előnyünkre tudjuk fordítani ezt a beszélgetést, akkor életben maradsz. Én annak drukkolok, hogy igyekezni fogsz.
Szóval, kezdjük az ismerkedést újra! Érdekel ez a nagy hatalmú Ulrik. Nem érdekelnek az esti mesék, most keltem fel nem régen. Mond el, hogy mennyi embere van! Ezer? Kétezer? Esetleg több? Hol van pontosan a birtoka? Hol vannak a csapdák, amikről tudsz? Próbáljunk haladni kicsit gyorsabban ezzel a beszélgetéssel. Nem szeretném titkolni a szándékaimat, hogy ennyivel is megkönnyítsem a helyzetedet, hogy mire vagyok kíváncsi.
Meg akarom találni Ulrikot és az embereivel együtt legyilkolni. Nem fogom meghívatni magam hozzá teázni. Még csak megismerni sem szeretném az udvarotok nagyon érdekes embereit. Köpök a sírjukra. Azt szeretném tőled, hogy értsd, a drow katonák újra kijöttek a félszigetről. Balszerencse, hogy te épp az utunkba kerültél. De nagyon szerencsés vagy, hogy egy nemes szolgája vagy.
Neked legalább van választásod. Vagy téged ölünk meg vagy őket.
*Elvette a pallost az egykori bérgyilkosnő nyakától és lehajolt hozzá. Majd a fekete haját megsimogatta Uráldur.
-Megértetted? Ez volt a kérdés. Téged -megnyomta ezt a szót, hangsúlyával kiemelve talán, hogy mindent valóra vált- vagy őket. Nagyon szeretnéd őket megmenteni?
*Nyoma sincs az arcán annak, hogy sejtené, hogy a szörnyvadász, akit elkaptak, az hazudott. Ám ezúttal nem bízta a képzeletre a kitakart részeket. Bár a legtöbbször még katonái előtt is titkolja, mi lesz a következő húzása, talán korai felkelése tette olyan morcossá, hogy gorombán a szemébe vágta a földön heverőnek... nem foglyokat ejteni és kémeket szerezni jöttek. A hegyesfülű katonák valamiért gyilkolni akarnak a környéken és az erősebb nemesi csapatok is vonzó célpontok számukra, ha megtudják a gyenge pontjukat.
Ám vajon hogyan dönt Becca? Az utolsó mondatok előtt mint mondtam elment a nyaka elől a fenyegető penge és még mindig van fegyvere. Ha nem játszik tovább, merényletet kísérelhet meg Uráldur ellen. Vagy ahogy már korábban -a tőr eltételekor elgondolkodott rajta- végezhet magával, hogy ne keljen szembe nézni a férfi fenyegetéseivel.
Bárhogyan is dönt, a történet megváltozik.

Igyekszem nagyon meggyőző lenni, de úgy látszik a sötét elfek parancsnoka kitűnő gondolatolvasó, vagy tényleg rendelkezik ezzel a képességgel, vagy én nem tudok jól hazudni. Ha az előbbi az igaz, akkor nagyobb bajban vagyok, mint gondoltam volna.
Megmerevedek, ahogy a hideg penge beljebb nyomódik a nyakamnál és a hangjától feláll a szőr a hátamon, pedig nem vagyok az az ijedős típus.
A felvázolt második lehetőség természetesen nem vonzó számomra, sem a kínzás, sem az erőszak, sem a megölésem.
Alaposan át kell gondolnom, hogy ezek után mit teszek és mit mondok, hiszen a szellem alak ott lebegett a szemem előtt, így nem lehettem biztos benne, hogy tényleg megtudja tenni, amit a férfi mond, vagy nem.
Nem azért haboztam, mert Ulrich megérdemelte volna tőlem, hogy az életem árán is védjem, egy kegyetlen rohadék volt, de mégis kiképzett és lettem valaki. Jó, ehhez életben kellett maradnom.
De ahhoz sem fült a fogam, hogy miattam embereket gyilkoljanak halomra, hiszen a self egyáltalán nem titkolta, hogy mik a szándékaik.
Azt hittem, hogy esetleg maga mellé akarja Ulrichot állítani, és akkor talán könnyebb lett volna döntenem, de így…….
- Megértettem. – bólintottam elkomorodva, bár eddig sem voltam vicces kedvemben. – Mégis mit vártál tőlem elf? Persze, hogy szeretném őket megmenteni. Viszont nem vagyok a magam ellensége sem, fiatal vagyok és élni szeretnék, de………………..nem ilyen áron. – néztem nyíltan a szemébe, miközben észrevétlenül előhúztam az elrejtett tőrömet és egy nagy levegő után az oldalamba döftem teljes erőmből.
Nem leszek az emberek árulója, ezért inkább magam választom a halált.

/Farkasvadászat-záró/

Uráldur azért vette el a pengét a nyakától és azért hajolt olyan közel a haját megsimítani, hogy Becca érezze kiszolgáltatottságát. Meg akarta törni a lelkét, hogy a rá váró borzalmaktól megrémülve még többet mondjon el.
Nem volt igazi kétsége, hogy a lány kapcsolatban áll azzal a bizonyos említett úrral és hogy az jelentős számú fegyveres csatlós felett rendelkezik. Ilyet nagy ostobaság lenne kitalálni, ha nincs a valósághoz legalább némi köze. Elég gyorsan lebuknak azok, akik semmi alapra nem tudnak támaszkodni.
Ám talán hiba volt az acélt elvenni a torkától! Vagy talán... ha meg akarta ölni magát, úgy sem elég fenyegetés, hogy bármikor keresztül szúrhatta. Akármi is lett volna, ha nem emeli fel fegyverét, a földön fekvő fogoly nő bátorságról tesz tanúbizonyságot. Saját tőrét fordítja húsa ellen és véget vet fiatal életének. És a vén elf közönyösen nézi, hogy ezt választotta.
Ám egy valaki nem tud érzelem mentes maradni. Becca a megszégyenülés és szabad akarata elvesztése elől futva tette csak meg, nem azért, mert unta volna az életét. A fiatal tizedes, aki fogságba ejtette, üvöltve vetette rá magát.
-Nem! Azonnal elveszem az összes fegyvered!
*Kitépi a pirosan csillogó tőrt a kezéből és térdére támaszva igyekszik felhúzni kicsit ölébe. Sorsát egy másik ifjú is megpecsételte. Nem gondolt árulásra vagy parancsokával való szembefordulásra. Soha. Nem gondolkodott igazán, csak érzett valamit a lány iránt. Uráldur viszont már megtalálta a maga szerelmét. Egy drow nő személyében. Plusz látott már ilyet, ami most történt. Egy sötét elf szerelemre lobbant egy erdei elf iránt és csak tragédia lett belőle. Abban a tragédiában a szerelmes éjtünde elvesztette kedvesét. A Do'Udren ház viszont a Szaladin utódát. Bármit is tesz az ifjú tizedes, Uráldur bár nem öli meg de sosem fog bízni benne annyira, hogy fényes karrier elé nézzen.

Hosszú kínos percek múlva teszi kezét a zokogó szerelmes vállára. Ideje elengednie és átkutatni. Hideg szíve nem tűr szentimentalitást katonája fájdalmában. Ha valamit még megtudnak, azt csak a felszerelése átvizsgálása után tudják meg.
Alaposan megvizsgálják a holttestet és az összes tőr előkerül. A pók-ház feje pedig bele lapoz egy táskából előkerülő könyvbe.
-Nézd csak! -inti oda közel fél óra múlva a magára önuralmat öltő katonát- Ilyen nő miatt egy könnyet se ejts! Ez az ő könyve. Malleus maleficarum, vagyis a boszorkányok pörölye. Ahol csak beleolvastam, mindehol arról ír, hogy a sötét azt hiszem varázslatokat ért alatta használókat tudomány segítségével kell felkutatni és kínzás közben megölni.
*Ekkor elfordult a fiatal tiszttől és a többi harcosa felé fordult a feje felé emelve a kinyitott könyvet.
-Ez a nő boszorkányvadász volt, aki gyűlölte a fajtánkat. Arra esküdött fel, hogy megkeresi a fekete mágia használóit és megöli, amennyit tud. Biztos vagyok benne, hogy vagy neki vagy valamelyik társának köze volt Aglarnis sebesüléséhez. A lányomat csak egy felkészült harcos képes legyőzni.
Bosszút álltunk! Ideje haza menni.
*Hogy miként került egy halott paphoz a Malleus Maleficarum egyik példánya? Nos, az egy másik történet.

/Köszönöm a játékot! És ne szomorkodj!
A játék következményei Braslov ostromára:
Ulrik megmenekült és tovább keresi a lehetőséget a nemrégiben megismert vérfarkas falkával való leszámolásra. Eközben Haradúr mit sem sejtve az ellene készülődő dolgokról, egész más dolgok kötik le a figyelmét.
Ám valaki más rossz híreket kap./

/A halál vagy a Pokol?-rövid epizód/


Becca teste élettelenül hevert a poros földön, amikor Uráldur visszatért. Tizedese még mindig a halott nőt nézte szomorú arccal.
-Mennünk kell. Őrségben vagy és tudod a kötelességedet. Hol a lovad?
-A bokorban.
*Közel ahhoz a helyhez, ahol a szörnyvadász először meglátta a növények közé rejtett lótetem kelt életre. Ám az csak lassú léptekkel sétált gazdájához.
-Nem lehetne magunkkal vinni? Hasznos zombinak tűnik.
-A falvakat sem keltettük életre. Komolyan meg kell kérdőjeleznem, hogy alkalmas vagy-e még a feladatodra.
-Én csak... -hadvezérére kapta a szemét, de a tekintete mintha nem is látna semmit, olyan bágyatag volt. De már kezdte megérezni, hogy kiesett annak a kegyeiből, akitől messze legjobban függ majd további sorsa- Olyan szép.
*Az Első Lord dühösen leszállt a hátasáról és egy rövid szertartást végzett el Becca vérével. Ekkor az egykori bérgyilkosnő áttetsző alakja jelent meg a piros folyadékból előkígyózva. Még nem telt el csak pár perc a halála óta, nem biztos, hogy látta a Túlvilágot. De ez persze attól is függ, mennyire vágyott arra, hogy a szerteágazó hiedelmeknek utána járjon, melyek sokszor egymásnak is ellentmondanak. Néhány elhunyt szinte azonnal szembesül az ítélettel, mely anyagtalan létét meghatározza majd és hamar nekifog berendezkedni. Mások viszont akár napokat, ritkább esetben akár hónapokat, éveket is bolyonganak még ezen a világon.
-Nem tudom mennyit hallottál az eddigiekből, de hogy ne veszítsek egy katonát, meg kell próbálnom. Felteszek egy kérdést és utána ha akarsz, elmehetsz.
Az ajánlatom a következő. Szolgálj engem szellemként és cserébe megmentek egy valakit az örök kárhozattól. Ha van egy kis szerencsém, életeben volt valaki szeretted, aki elkövetett bűneiért most végnélküli gyötrelemmel fizet. Csak mond a nevét és én kiszabadítom onnan, amit mi kárhozottak repedéseinek nevezünk.
Ha nem érdekel, akkor eredj utadra és élvezd szellem létedet! És a fiú majd könnyebben túlteszi magát gyenge érzelgősségein. Bárhogyan is döntesz, mi megkaptuk amiért jöttünk. Hazamegyünk. De nagy hasznomra válnál felderítésben és üzenetek továbbításában.
Nos halljuk! Gyűlölettel teli szívedet elkapta-e valaki életed során?
*Uráldur kezeit asztrál lángok nyaldosták, melyet csak a lidérc látott. Ám megérezte belőle az erőt, hogy tényleg ki tud hozni valakit a Pokolból. Azon az áron, ha ő nem néz szembe túlvilági sorsával, hanem az éjtündét szolgálja.

Nem mondhatnám, hogy sokat foglalkoztam volna a halál és az utána következő dolgokkal, hiszen fiatal és életerős voltam, így aztán nem is készültem fel, mit találok majd „odaát”.
Hát …..ürességet és furcsa hidegséget. A körülöttem lévő táj olyan volt, mit egy kihalt sivatag, csak mintha két távoli pont tért volna el tőle. Az egyiknél, mintha a nap készült volna felbukkanni az égre, a másiknál viszont mintha, vihar készülődött volna kitörni, még mintha villámokat is láttam volna cikázni a messzi égbolton. Egyhangú szürkeség borult körülöttem mindenre.
Aztán lassan, de biztosan húzni kezdett valami, kérlelhetetlenül vonzani a sötétebb pont felé. Nem akartam odamenni, de tagjaim nem engedelmeskedtek nekem. Kétségbeesetten vergődtem……..
Aztán az egész körülöttem lévő világ vibrálni, szakadozni kezdett és hirtelen minden érzékem kiélesedett, a tüdőmbe levegő robbant és én hatalmasat kortyoltam, belőle, miközben testem megvonaglotta történtek hatására.
A szemem kipattant az ismerős hangra és értetlenül bámultam a sötét, hideg szemekbe.
~ Nekem halottnak kéne lennem! Ez nem lehet! Nem élhetem túl! ~
Lassan azonban a self vezér szavai összeállnak értelmes mondatokká a fejemben és rá kell jönnöm, hogy sikerrel jártam és halott vagyok…..voltam? És ez a férfi vagy mágus visszahozott?
Mikor felhozta, hogy szolgáljam őt, legszívesebben arcul köptem volna válaszul, de egyrészt nem voltam rá képes ebben az alakban, másrészt közben tovább mondta a magáét és………….JAM!
Most jutott eszembe, hogy az előbb, mintha az ő kiáltását hallottam volna azon a furcsa tájon! Kétségbeesett, fájdalmas sikolyait………….Ez nem lehet! Ő jó ember volt, ő nem szenvedhet! Én vagyok a bűnös, én hagytam cserben……
- A tiéd vagyok! – robbant ki szinte belőlem, bár az előbb abban sem voltam biztos, hogy meg tudok szólalni. – Csak szabadítsd ki Jam-ot!
Ha visszahozott „onnan”, akkor csak valami nagy hatalmú varázsó lehet ez a self és engem nem érdekelt semmi, csak, hogy Jam békét leljen. Én nem számítok, az én lelkem már úgy is elveszett!
- Kérlek…….

/A Halál vagy a Pokol/


A lányt úgy tűnik váratlanul érinti az új fejlemény, sőt, jól kivehetően haragszik arra a férfira, aki miatt megölte magát. Ám végül a hadvezér meglepetésére is minden további nélkül elfogadja a felajánlott lehetőséget és azonnal mond egy nevet, akit meg akar menteni az örök szenvedéstől. Jam, élete nagy szereleme, akit tévesen fosztogató kölyökbanda tagjának nézett a statáriális bíróság. (Nem mintha nem lett volna számos főben járó bűne és nem támadt volna valóban katonára egy háborús helyzetben.) És a sötét elf erre bólintott.
-Akkor elfogadod a feltételeket és szolgálsz. Örömteli hír.
*Ezzel egy tőrt vett elő és megvágta a kezét. A földre csöppenő cseppekből pedig vörös ködként az ifjú bérgyilkos alakja rajzolódott ki.
-Melyik démon kapott meg?
*Jam szelleme szétnézett.
-Nem tudom. Becca? De jó látni! -visszafordult Uráldurhoz- Nem mondta a nevét. Sárga kőre emlékszem...
*Az Első Lord ismét bólintott. Elvégezte a feloldozás gyors rituáléját és vérző kézzel felegyenesedve így szólt.
-Amíg engem szolgáltok, addig nem kell visszamennetek. És ahogy az egyezség szólt, ismerőseitek ellen nem kell kémkednetek. Csak olyanok ellen kérem majd segítségeteket, akiket életetekben nem ismertetek.
*A srác kísértete azonnal bólintott és ezzel ugyan úgy áttetsző alakú élethű megjelenése lett, mint a lánynak. Jó alaposan megnézte új túlvilági szolgálóit, kik észrevétlenül tudnak belopakodni nagyon sok helyre és az élőlényeknél gyorsabban üzeneteket vinni.
-Mivel nem vagytok éjtündék, a becsület úgy tartja, hogy elmondjam, amelyik lélek a szerződést megszegi, azt eladhatom bármely démonnak a kegyei megnyeréséért. És a kínotokból fog táplálkozni új ereje. De erre úgy sem fog sor kerülni.
*Elégedett mosoly jelent meg az arcán, hiszen sokat tanult mester szinten a szellemekkel és démonokkal való üzelmekről. Pokolbeli isteneik mindennél jobban szeretik mások fájdalmait, hiszen számukra ez táplálék és erőforrás. A szellemek meg nem tudnak fizikai kapcsolatot létesíteni az anyagi világgal, ám sok mindenben hatásos segítők. Talán Becca úgy értette, hogy Jam lelke szabad lesz, ha ő fejet hajt a sötét hadvezér előtt, ám ezek a megfogalmazások épp úgy részei a démonokkal és szellemekkel való üzletelésnek. A szerződés köti mind két felet, de nem tilos a félre érthető megfogalmazás.


/Köszönöm a játékot!/

/A Halál vagy a Pokol/

Hát, ha örül is neki én nem látom rajta, állapítanám meg magamban, de annyira felzaklatott amit mondott, hogy alig tudtam igazából rá figyelni, csak arra voltam kíváncsi, hogy vajon a szavát állja-e.
Idegesen bólintottam – úgy látszik az érzelmeim még ebben az alakban sem változtak meg – aztán tátott szájjal meredtem a vörös ködből kibontakozó Jam-ra és nem törődve a sötét elffel, próbáltam a fiú nyakába ugrani, de úgy átsuhantam rajta, mint a……szél.
- Jajj, ne! – suttogtam és nagyon elkeseredtem, hogy itt áll előttem és nem tudom még csak megérinteni sem. – Jam, annyira……sajnálom. – suttogtam.
Közben azért elérte a fülemet a beszélgetésük, ami még szörnyűbbnek hangzott, hiszen ezek szerint Jam egy démon markéban kínlódott eddig. Borzasztóan éreztem magam.
Egyre izgatottabban vártam, hogy a self mikor tesz eleget a megállapodásunknak, és már kezdtem volna megörülni, mikor ………mikor olyat mondott, hogy ha lett volna szívdobogásom, most biztos kiüti a mellkasom.
- NEM! Azt mondtad elengeded! –sikoltottam.
Aztán rájöttem, hogy becsapott, hiszen csak azt ígérte meg, hogy kiszabadítja arról a helyről.
Átvert! Kihasznált!
Iszonyú dühös lettem és az oldalamon lévő kardhoz……….Óóóó, egek! Hiszen egy szellem vagyok. Egy nyomorult rabszolga, aki innentől csak ennek a …..démonnak, mert ő is az, neki kell engedelmeskednünk.
Hiába bólintott rá Jam, ami azt mutatta, hogy annál a helynél, ahol volt, még ez is százszor jobb és hiába vált olyanná mint én, csak azt tudtam kinyögni neki.
- Úgy sajnálom! Nem így akartam! Azt hittem a békét viszem el neked. Ez a sötét tünde becsapott és most már nem tehetek semmit.
Igen! Nem tehettem, de ha egy mód lesz rá, hogy tehessek, meg fogom találni. És akkor szabadok leszünk.


//Én is köszönöm, ez igen meglepő fordulatokkal teli mese volt //

/Lassú víz partot mos/


A knuut vezetésével jó nagy csapat ork érkezett Braslovhoz, hogy az agyaras nép életében először ne fosztogasson. Hódítani akartak, új területet megszerezni. És ez volt az első terület, amit kiszemeltek. Ám titokban már készülődött az újabb, ahol törpéktől foglalnak majd bányát és ezzel gazdaságukat is szilárdabb alapra helyezik.
-Gyere be Manuk! -szólt ki a sátor bejáratánál feltűnő sámánjának a törzsfőnök- Meg kell mutatnunk a többi törzsnek is, hogy milyen hasznosak vagyunk és gyűjteni kell híveket a saját hadjáratunkhoz a törzsi tanácsban.
Vissza akarom fogni a rabló kirohanásainkat és inkább a döntő ütközetre koncentrálok. Sok vezető és főleg az egyszerű harcosok még nem értik, hogy a mostaninak nagyobb a tétje, mint bárely eddigi ittjártunknak.
Egy fél falu eltűnt az Awyris felé vezető úton. Az elfek megállapodtak Tech-kel, a knuuttal, hogy nem avatkoznak be. De ha néhány falut lerohantak azon a környéken, akkor könnyen lehet, hogy egy ember őrjárat bukkant rájuk és csatában mind egy szálig levagdosták őket.
A nagy vezér küldött oda kétszáz fős csapatot, de azt tervezem, hogy odaküldelek téged is egy kis erősítéssel. Kövessétek őket észrevétlenül és akkor rohanjatok a segítségükre, ha meglepi őket a helybéliek kisebb csapata.
Vigyél magaddal egy tucat harcost G osztagából! Rád bízom, ahogy gondolod. Bízom benned és a szellemek segítségébe. Okosan kell tenni a dolgokat, hogy ne mi szenvedjük a veszteséget, de a mi nevünk maradjon meg emlékezetekbe!
*Yrch szellemi vezetője elindulhat egyedül, nem lassítva csapat szervezésével, hogy mihamarabb beérje a piréz orkokat, de vihet magával harcosokat az útra és vezetheti őket dicsőségre, legfeljebb tizenkettőt. De köztük lehetnek olyanok is, mint Wether vagy Yuban, akik a törzsfőnökségért menő párbajokba neveztek a faluból.

A Törzsfőnök hivatott.A sátrának bejáratánál álltam már ,mikor kiszólt,hogy lépjek be.

-Üdvözöllek,Nagy Vezér!Hivattál!-hajoltam meg és érdeklődőn figyeltem szavait.

Új feladatot kaptam,és igyekszem minnél jobban elvégezni azt.

-Értem,Vezér!Napkeltekor el is indulunk,ahogy kívánod!A Harcosoknak szólok,hogy mihamarabb indulásra kész legyenek.Megteszek mindent,hogy dicsőséget hozzak népünkre!-hajoltam meg és indultam is készülődni.

Nem sok időm maradt,hogy a tucat Harcost összeszedjem,de most az idő a legkevesebb,hogy beérjük a nagy csapatot..főleg,hogy igencsak felelősségteljes megbízatást kaptam.

Igyekeztem élelmet és vizet is szerezni az indulásra,mert talán feszyített tempóban kell haladnunk...és kevés idő áll a rendelkezésre,hogy teljesítsük a kitűzött célt.De akiket választottam,azok mind,egytől-egyik kiváló Harcosok,és kötelességtudók.És nem utolsó sorben hűségesek.

Mikor mindent sikerült elintéznem,és a holmim is menet készen állt,fel is virradt a reggel...ahogy az indulás ideje.
Maroknyi csapatunk elindult ,hogy beérjük őket észrevétlen..

/Lassú víz partot mos/


A kis számú yrchi csapat mindent megtesz, hogy utolérje a kutató alakulatot. És hamarosan meg is találják őket. Egyik emberek lakta faluban töltik fel a készleteiket, a helyieket gyilkolászva és a házakat fosztogatva. A kétszáz harcos javában dúlja az ellenség javait és közel három-négy tucat földműves rögtönzött fegyverrel hátrál a település széle felé, miközben az asszonyokat és gyerekeket igyekeznek menteni saját feláldozásukkal.
Ám úgy tűnik ez a csata nem csak róluk fog szólni. Miközben a pirézeket leköti birtoklási vágyuk és a vérmámor, Manuk kisebb lovas sereget pillant meg közeledni feléjük. Hatvan talpig vasban, csataménen ügető katonát, kik a parasztok kétségbeesett helyzetét látva lovaik oldalába vágják sarkantyúikat és hamarosan vágtázásra gyorsítanak fel.
Úgy tűnik egyelőre a jóval óvatosabb sámánt és kis csapatát nem vették észre. De ilyesmi helyzetet mondott neki a főnök, amikor a helyzetet meg kell mentenie. Ám vajon varázslattal segíthetne legjobban vagy ha tizenkét harcossal odarohan? Vagy akár őket elrejtve egyelőre inkább egyedül megy a másik törzs csapatához figyelmeztetni őket és persze megbeszéli földijeivel, mikor kell váratlanul lecsapniuk ahhoz, hogy a csata dicső hősei legyenek?