The member 'Uráldur' has done the following action : Szerencse, játék, kockázat

---

#1 'Tízes' : 4

--------------------------------

#2 'Hatos' : 5

--------------------------------

#3 'Hatos' : 4

//Az ostromlott város//

/Edgár/






Edgár eszeveszett dühvel fordítja meg a hátasát, ám annak képességei egy hajszállal elmarad az általa megszokott ménektől. Vagy talán csak érzelmei homályosítják el a látását, amikor is az agyarasok közzé veti magát?
Két keze lehetővé teszi, hogy a paripa két oldalán támadjon, ám jobb oldal felől egy hosszú lándzsa nyúlik ki és alhasába mélyed mélyen. Még tőrét bele tudja szúrni esés közben a balról elbizakodottan támadó orkba, ki egy baltát suhintott volna épp felé, ha meg nem állítja időben. Ám ez a megingása elzárja őt attól, hogy kedvesét kiszabadítsa. Gyülekeznek körülötte az egyáltalán nem ijedős alakok.
Eközben Szendét felrángatja foglyul ejtője a földről és nyakának szorítva a kardot rángatja még mélyebbre az ork sűrűbe.
A katonák már visszaszorították az oughwariakat a kapu küszöbe környékére, ám túl sok embert biztatott fel Edgár a példájával a menekülésre és páran igyekeznek kimenekülni. Az ott heverő rengeteg halott sem könnyíti meg a kapu becsukását.


/Manuk/


Eközben Manuk is szorult helyzetbe kerül. Egy ideig ott voltak a háta mögött a yrchiek, ám amikor nem figyelt oda egyszer csak arra fordult meg, hogy már el is tűntek. Ő pedig egyre jobban hátra szorul.
SOK száz ork hullája borítja az utcát, ahol nem rég voltak, ám a hirtelen roham óta alig 1-2 száz méter választja el őket a kaputól, ahol az elaltatott őröknek hála sikerült beosonniuk az éj leple alatt. A csillagok és a Hold fénye homályos, az egyre-másra érkező fénygránátok mellé már vagy három perce szenved valami maró érzéstől.
Minden körülötte álló harcos szeme könnyezik, orra mint megfázásnál folyik vég nélkül, a köhögés mellett pedig temérdek nyáluk csorog végig az út porába. Ilyen körülmények között még a sikoly hatása is elhomályosodott. Fényes győzelem helyett csúfos vereségbe vezeti a lelki vezető népét.
Hirtelen egy ismerős arc bukkan fel vagy 500 méterre előtte a tömegben. Néhány falubéli az egyik mellékutcából próbál kitámadni, ám próbálkozásuk mindeddig kudarcra lett ítélve. Vezérét nem látja köztük csak pár fiatalt.
Vajon van még ereje sámánunknak, hogy vereségünket győzelemre fordítsa át?

Ahogy a két kezemmel apritom a szemeteket..egy óvatlan pillanatban az oldalamba fúródik egy hegyes lándzsa....egy suhintással még kettévágom a vigyorgó pofáját..
De aztán a fájdalom miatt a nyeregből lefordulok..de még tartom magam..

-Gyere közelebb,Barom!-üvöltöm a nyelvükön,és ahogy érkeznek,úgy törlöm le a fegyvereimmel a gusztustalan vigyort a pofájuktól...
A harc hevében nem tudok felnézni,hogy hol a Kedves..de hallom a hangját...

Ahogy tudok a lovam nyergébe kapaszkodom,és vitetem magam a Szerelmem hangjának irányába..
De a kapaszkodás közbe a kardomat nem engedem el...és vágok ahol érem őket..
A sebemből egyre jobban szivárog a vér..igy igyekeznem kell...

Üldözöm továbbra is a rohadékot,akinél van a Szivem Kedvese..és sietek ahogy csak lehet..

Már -már azt hittem,hogy egyedül vagyok száz ellen...mikor egy nyílvessző fúródik bele a mellettem állóba...és aztán sorba a többi hullik mellőlem..
Felnézek és szt hittem,hogy csak a szemem káprázik..de aztán a hangját is megismertem,és egy halvány mosoly fut végig rajtam..
Nini-Well-ből jöttek a Katonatársaim...erősítésnek..és hoztak magukkal szép számmal lovasokat és harcosokat..

Ahogy közelebb ért a Barátom,egy kézmozdulattal köszöntem meg neki...és a lovamat leültetve másztam fel a nyergébe...hogy üldözzem tovább a gennyes orkot...és kiszabadítsam a Szerelmemet..
...nem fog megállítani senki és semmi!...és az elszántságom is látszódik az arcomon...

Üldözöm tovább...de most már nem egyedül kaszabolom a zöldre mázolt pofájukat...hanem NiniWell katonáival egyetembe..
És nincs is messze az akit üldözöm...hamarosan beérem...
Rászorítom a sebemre az övemet,ami alá egy rongyot szoritok az ingemből..egy kis időt nyerektalán vele...de addig úgy sem nyugszom,míg ki nem szabaditom Szendét...és biztonságba nem viszem!!!!

Reméltem, hogy mindenben úgy működik a kis szerem, ahogy elképzeltem és Aligátor katonái sem rohannak bele a folyadék alkotta ködbe, bár sok bajuk nem lesz tőle, csak könnyezni fognak, azonban akkor ők is legalább annyira kiszolgáltatottak lesznek, mint az ellenség.
Pedig ezt is az előnyünkre akartam fordítani, így csak erősen fohászkodtam, hogy sikerüljön.
És mintha tényleg meghallgatta volna valaki az imámat, a szél még meg is erősödik és az egész maró felhőt az agyarasok képébe fújta, nem sokára köpködő, szipogó, harákoló és erősen könnyező orkokkal van tele előttünk az utca.
Ekkor nagy lendülettel vágott ki egy csapat agyaras egyenesen felénk, mire kissé hátrébb léptem és felemeltem a kezemben tartott pengét, mert bár ezek is kaptak a szerből, úgy látszik nagyon elszántak voltak és ránk fenekedtek.
Az élen rohanó ork egy hálót repít felém, de valószínűleg a könnyfakasztónak hála elvéti a dobást és az mellettem esik a földre, nem akad bele a kardomba sem és bár felsikítok mikor annak dárdája szerelmem felé szúr, az éppen előrébb lép, így a fegyver elsiklik mellette.
Olyan óriási düh fog el, hogy gondolkodás nélkül nyúlok egy újabb fiolához és azt egyenesen az ork képébe igyekszem vágni. Erős sav van benne, ami ha eléri kimarja a szemét és beleeszi magát a bőrébe.
- Aligátor! Most adj neki! – kiáltom hangosan, túlordítva a csatazajt.
Nem vagyok hidegvérű gyilkos, de most a kedvesemet akarta ez a dög megölni!

1-3 = elvéti Lis az orkot és így persze Aligátor támadása is kétséges
4-5 = Lis talál, de Aligátort a mesélőre bízom

The member 'Viridiel' has done the following action : Szerencse, játék, kockázat

---

'Hatos' : 4

A harc egyre elcsigázottabb..és még valami van a levegőben...amitől könnyezünk..
Ezt nem jósolták mg az Istenek!!..de ahogy a födre rogyunk a Harcosainkkal együtt...a düh kezd elhatalmasodni rajtam..

Feltáplászkodom,és féltérdre ereszkedve megidézem a Holtakat!...körülöttem a halott ork harcosaim megemelkednek,és újra felveszik a csatát..

//Az ostromlott város//

/Edgár/





Edgár jól sejti, hogy Nini-Wellből is várható erősítés. Ám ők megállnak jó pár kilométerrel beljebb. A király emberei gyülekeznek és a közös akció reményében csatlakoznak a táborhoz. Lassan hírt kapnak a város megtámadásáról, eddig csak a környékbeli portyák elfojtását tervezték.
A táborban már sokan szedelőzködnek és a menekülő lányok is hamarosan oda érnek. Akkor bizony egy Jessica nevű főnemes lány mellett fog állni Federic, a tapasztalt elemi mágus is, ahogy tanakodnak arról, hogy mitévők is legyenek. Astelath hajlik egy lovas rohamra, de tanácsadói közül a megfontoltabbak a gyalogságot is javasolnák neki. Mások a gyorsan taktikát választanák, lovas roham támogatók egy része a városba küldené előre, míg a huszáros gondolkodásúak szerint a városon belül nem lehet még túl nagy gond, ha le tudják gázolni a nehéz vértű lovagok a falon kívüli ellenséget, akkor még a falakról is kaphatnának segítséget és átütő sikert érnének el.

Ám ez egy későbbi történet. Most még a szerelmes férfi egyedül kénytelen szembe nézni az egyre sokasodó ellenséggel. A kezdeti lendülete megtört és így még nagyobb túlerőn kell gyorsan átlovagolni véres fegyvereivel, hogy ki tudja szabadítani kedvesét.

/Kocka dobás: Tízes
1-7-ig -Edgár szúrást érez a vese tájékán és ha lenéz, egy kard vége áll ki a hasából
8-10-ig -Sikerül keresztül vágni magát Szendéig és ahogy eggyel fentebb írta, a törzsfőnök is előkerül. Egy nála jó másfélszer nagyobb ork két baltával a kezében veti rá magát. 10-es esetén még az ostoros is földre löki a lányt és elérhető távolságban van fegyverrel./

10-es kockadobás

The member 'Alia Caroline Azurre' has done the following action : Szerencse, játék, kockázat

---

'Tízes' : 7

Még mindig elszántan küzdök ,hogy eljussak a Szerelmemig..de aztán egy éles fájdalom hasit a hátamba...és lefordulok a lórol.
..aztán a fájdalom belémhasit..és a tudatom utolso morzsájával is Szendére gondolok.
.~..bocsássd meg Kedves...nem tudtalak megmenteni....Szeretlek .. ~

A vértöl áztatott földön fekve a csatazaj egyre távolabbinak tünik..és a tudatom is lassan a sötétbe vész.
..

//Az ostromlott város//

/Lisbeth, Aligátor és Manuk/


Aligátor félve kapja a fejét oda, amikor meghallja felesége sikítását. De könnyedén elkerüli a hosszú fegyver. Wether az arcához kap bal kézzel, amikor marni kezdi a sav. Amikor Yubannal megegyeztek, hogy a bőr egy részéből neki is készít majd a tímár bőrpáncélt, eszébe nem jutott, hogy egy folyadék lesz a veszte, mely eltorzította arcát és csorog be a ruhájába. Zavarodottan próbálja maga elé szegezni a szálfegyverét.
Ám a férje már az elvétett szúrás óta közelebb van, mint a hegyes vége és esélye sincs újra támadni. Még akkor sem, ha megkegyelmezne neki. Pedig pont ellenkezőleg, a tiszti szablyával egyetlen mozdulattal választja el a fejét. Nem kegyelmez annak, aki az emberek településére támadt és ártatlan civilek mészárlása mellett még az élete párját is megtámadta.
Ám hirtelen a fej nélküli hulla hátra teszi estében a kezét és feltápászkodik a földről nagy nehezen. Alig tudják ketten felfogni hogyan történt, de újból orkok százai nyüzsögnek körülöttük. Szinte -vagyis nem látták, de igazából jó eséllyel tényleg onnan jöttek- a földből is ellenség bújik elő és minden eddiginél vérmesebben vetik magukat a katonákra.
Aligátor óvón maga mögé tolja Lisbethet, bár arra felé is rengetegen harcolnak. A zárt sorok megbomlottak az elmúlt pillanatokban, ám ösztönösen gondolja úgy, hogy ott nagyobb biztonságban van párja.
Wether is immáron két kézzel markolva szigonyát fenyeget titeket véletlenszerűen kalimpálva.


/Manuk/


Sikeres a varázslat. Aligátor újdonsült végvári vitézei által leölt temérdek bajtársad most ellenükre van. Ám a varázslat kimerítő és te tisztában vagy vele, hogy túl sokáig nem tudod tartani. Rengeteg harcost hívsz vissza kis időre az életbe és még többen várnak rád. Egyre inkább csak a szertartásra koncentrálsz, ahogy ismeretlen nyelven mormolsz.
Az előző csatában is ezen a környéken volt az első betörés, mely kiváltotta a pánikot a lakosság menekülésével. A frissen elhunytakat biztosan feléleszted, de ha eléggé koncentrálsz a szertartás közben, akkor megérezheted a földben a temetetlen hullákat. Ez maradt talán egyetlen esélyetek, hogy visszavágjatok és a különös ellenséget, ki ellen vakoskodtatok és köhögtetek végre megroppantsátok. Szerencsédre más közelben lévő sámánok is csatlakoznak hozzád, így nem az egész nyomja a te válladat.

/Kocka dobás: Tízes
1-6-ig -A föld is megreped és élőhalottak bújnak ki onnan is. A sokszoros túlerő hamar körbe veszi az eddig sikeres katonákat. Ez esetben választhattok, hogy az Álmodó Hölgyig visszavonultok és jól védhető helyként elbarikádozzátok magatokat.
7-10-ig -Csak a nem rég elhullottak vetik bele magukat a harcba újra. A hadrend ezúttal is megbomlik és tanácsolhatja Lisbeth férjének, hogy húzódjanak vissza, de ez esetben a helyzet nem olyan súlyos, akár megkísérelhetitek újra a fordítást, hogy a kapun kívülre szorítsátok az ellenséget. Ez esetben le kell írni, mit is tesztek./

The member 'Uráldur' has done the following action : Szerencse, játék, kockázat

---

'Tízes' : 3

Megkönnyebbülve fújom ki a levegőt, ahogy látom Aligátort elkerüli a dárda szúrását és nem várom meg, hogy azt az agyaras megismételje, máris kap az arcába a savas fiolából, ami meg is teszi a hatását, mert nyöszörögve kap az arcához, ami pont elég ahhoz, hogy kedvesem kissé visszalépve, egy sima mozdulattal leszelje a fejét.
Az ork forró vére szélesen beterít, ami meglepő módon nem kelt bennem undort, sőt elégedettséget érzek inkább. Megérdemelte a beste, hiszen valószínűleg ártatlan emberek vére tapad jócskán a kezéhez.
Elégedettségem azonban nem tart sokáig, jóformán csak egy röpke percig, mert döbbenten nézem, ahogy a fejetlen torzó feláll, majd vakon csapkodni kezd fegyvereivel, de rá kell jönnöm, hogy nem csak ő, hanem minden holt lábra áll, sőt, még a föld alól is másznak elő ocsmány kreatúrák, hogy körbezárják kis ellenálló csapatunkat.
Aligátor megragad és maga mögé húz. Érzem a rémületét, ami persze nem a lények miatt éled fel, hanem halálosan aggódik miattam. Hamar átlátja a reménytelen helyzetünket.
Kiabálva adja ki a parancsot, hogy mindenki vonuljon az Álmodó Hölgyig, ami nem messze van a hátunk mögött és ott barikádozzuk majd el magunkat.
Eszemben sincs vitatkozni vele, a gyomrom görcsbe rándul a látványra és hiába veszem számba szereimet, ezek ellen tudom, hogy mit sem érnek.
- Ha bent leszünk, talán találunk bent szeszt, amit rájuk locsolva meggyújthatjuk őket. – lihegem futás közben, mert közben is zakatol az agyam.

//Az ostromlott város//

/Lisbeth, Aligátor és Manuk/


Alig három-négy tucat katonát sikerült kimenekítenie Aligátornak a gyors visszavonulással plusz egy kevés hozzájuk csapódott a többi egységből. De Manuk és a többi sámán varázslata leírhatatlan erővel tört előre. Még a kard sem ártott nekik, bal kézzel igyekeztek blokkolni az ellencsapásokat és ha le is csonkolták őket, a következőt már rövidebb karral igyekeztek kivédeni. És egy pillanatra sem hagyták abba a támadást a jobb kezükkel. Némelyeken pajzs is volt, azok még keményebb küzdőknek bizonyultak.
Ilyen körülmények között csak a gyors megfutás volt mindenkinek az egyetlen esélye. Ám szerencsére az álboszorkány esze tovább fordult éles elméje most sem hagyta cserben. Egy vendégszállóban mindig rengeteg a pia, az pedig talán megfékezi őket. Hamar neki látna a Molotov-koktél gyártásának, de egy váratlan fordulat áll be.
Az emeletre vezető lépcsőn pár lepedőt testük köré csavart hölgy és ágyékát törülközővel takart férfi jelenik meg. Kábultan kérdezik, hogy mi történt. Hamar kiderül, hogy hallották a felfordulást, ám egymással voltak elfoglalva, nem Edgár kiabálásával, így csak most szembesülnek azzal, hogy életükbe kerülhet az azóta kellemesen telt idő.
-Menjetek vissza és bujátok a szekrénybe vagy az ágy alá! És imádkozzatok, hogy a többi ház kifosztásán sok harcost veszítsenek és fennakadjanak rajtunk a maradék!
Akinek van fegyvere, az szaladjon fel érte és segítsen védeni idelent! -mondta Ali.
*Eközben más felé is figyelt és miközben a lányok beszéltek, addig már kiosztotta a parancsot, hogy bútorokat toljanak minden nyílás elé! Ám a munka az túl sok. Idelent nagyon kevés szekrény van, az egyiket messziről kell tolni a bejárathoz. Hátul a konyhában kicsit jobb a helyzet, de a többin pajzzsal próbálják kint tartani a zombikat. És ahogy a lángoló szeszt elkezdik dobálni rájuk, hamar elégnek az elsők. Amit lehet visszalöknek az ablakokon, ahol bejöttek. Aki bekerült, azt pedig igyekeznek ruhákkal eloltani. Nem jó lenne, ha rájuk gyulladna a szalon.


/Manuk/


Sikerült megfordítani az ostromot és az új halott harcostársakkal újra lendületet kapott a város meghódítása. Ellenség sorai csak úgy dőlnek teremtményeitek csapásai alatt. Ám mire a nagy épülethez értek már vérzik az orrod. Tudod jól, hogy ez annak a jele, hogy nem szabad tovább mágiádat folytatni. Maruknak még talán szüksége lesz rád. Látod magad körül, ahogy itt-ott élőholtak esnek össze és hátad mögött szakmabelijeid közül is egyre többen rogynak le a porba eszméletlenül. Túlhajszolták magukat.



-Csatabárdosok ide! Törjétek be az ajtót és az ablakokat! Lándzsások, ti meg vigyázzatok rájuk, ha a rést kihasítják, szúrjatok be vaktában! Rengeteg kincs lehet itt, ki kell pucolnunk!
*Ahol még nincs eltorlaszolva, ott a maradék feltámasztott megrohanja, ám meglepetésetekre alaposan felkészültek a fogadásukra. Hamarosan égő hullák eresztik el az ablakpárkányokat és nem látni az eredményét, hogy a behatolás közel hozta-e a védők felőrlését.
Manuk, te pihenés közben felfigyelsz arra, hogy a lángok bár távol vannak a tetőtől, még azért lángra kaphat az épület az eresznél is, ha nem vigyáztok. Lassan elered az eső, de ezen nem sokat segít, ha a cserepek alatt lesz a tűzfészek.


/Lisbeth/


Oda kintről a zsalugátereken és az elülső, illetve a hátsó ajtón hatalmas csapások zajai hallatszódnak. Ahová sikerült valami nagyot odahúzni, ott is kitartó kopácsolás hangja minden felől. Férjurad pedig egyre aggódóbb.
-Borogassátok fel az asztalokat is! Ha másként nem, utolsó vonalként ott is tudunk pár percig kitartani.
*Egyre többet szemléli a felfelé menő egyetlen lépcsőt.
-A hullák kifingtak egyelőre. -jelenti egy mindig éles nyelvű de jó eszű legényke. Ám a csatazaj nem csitul odakint és a fán is dörömbölnek.

//Az ostromlott város//

/Federic/


A főpap embere a király közelében áll, mikor az egy felállított gyakorlóbábún próbálgatja vadul a lovagi kardja támadásait. Már percek óta szakad az eső, de őt nem érdekli. Testmozgása közben hallgatja az érkező híreket.
-Uram! Néhány nő jött Braslovból. Azt mondják, kimenekültek, mielőtt körül zárták volna az orkok. Út közben farkas háton lovagló csapataik is megtámadták őket. Talán oda küldhetnénk egy lovas századot, hogy szétverje ezeket a járőreiket.




-Ezer ördög és Pokol! Dehogy fogom szétforgácsolni a lovagokat. A környező falvakban ezres hordákról érkeztek csatajelentések. Végre megvan hol is vannak! Magam fogom vezetni a rohamot és elzavarom a falaink alól Tech kutyáit. Az az álnok köpönyegforgató még az elfeket is rávette, hogy megszegjék a nekem adott szavukat. Együtt kellene most védelmeznünk a nyavalyás karavánútjukat. És az új végváramat!
-Felség! -szólalt meg egyik tanácsadója- Mi végvári vitézek jól ismerjük a szokásaikat. Vigye a gyalogosokat és a nagy létszámtól megijednek. Csak náluk kisebb sereggel mernek újat húzni. Soha ennyi katonánk nem volt a határszélen egyben. Ha a talpasokat meglátják, maguk fogják kérni, hogy tárgyalhassanak és visszavonulnak a hegyeikbe.
Bízzon bennem!





-Bácsikám! Add mellém a lovasokat és addig is be tudok juttatni pár ezer katonát. A velem lévő lándzsások pedig addig csatlakoznak a többi sereghez és vonulnak velük együtt a csatamezőre. Legalább nekem is hasznomat vennétek.
-Nono! -szól közbe egyik leghűségesebb embere melletted, aki szintén elkísérte Jessicát- Csak ne lovagoljon előre, drága hölgyem! Magára szükség van, hogy varázslataival segítsen nekünk.
*Jessica kérlelőn néz rád. Ha egyszerű főnemes szolgálatában állnál, akkor nem lehetnél jelen a kihallgatásán. Ám az uralkodó és Jelena leánya ugyan abba a családba tartozik és mivel láttátok a vérét, a király testőrei sem várakoztatnak odakint.
Már elég jól megismerted papnő társad másik életét hogy értsd nézését, szívesen gyakorolná a fegyverforgatást éles körülmények között. Nemesként szüksége lehet rá és erényként tartják számon, főleg egy önállóságra törekvő nő részéről.
Az öreg harcos, ki a lovagokat szokta vezetni szintén rád tekint. Értitek egymás gondolatát, hogy ő nyugodtabb lenne, ha a grófkisasszony a fősereggel vonulna Braslov alá.

Soha nem láttam még csak hasonlót sem, így érthető, ha a félelem szorította össze a szívem, de szerencsére az eszem ettől még nem blokkolt le, hiszen nem csak magamért kellett most aggódnom.
Aligátor kiáltására sajnos nem mindenki tudott visszavonulni, ami eléggé elkeserített, de azért pár tucatnyian eljutottunk a fogadó épületébe, amit kedvesem parancsára, azonnal igyekeztünk elbarikádozni. Én inkább terveim megvalósításán dolgozom. Találunk erős szeszt, így hamarosan már repülnek is a palackok a minket szorongató megelevenedett rémségekre.
Közben még kiderül, hogy a szálló sem üres és még rekedtek benn, kissé elbambult lányok és vendégeik.
Szerelmem nagyon ügyesen teszi a dolgát és nem sokára elosztja maradék embereinket az épület minden részére.
Az égetés ideiglenesen úgy néz ki használ, mert sikerül megfékezni a benyomulókat és egy pillanatnyi levegőhöz jutni.
Nem hiszem, hogy, ha csak nem történik valami csoda, az ideiglenes barikádok sokáig kitartanak, hiszen máris olyan csapásokat állnak ki, hogy beleremeg az épület.
- Attól még ránk gyújthatják a fogadót Al. Kell találnunk valami menekülő utat. Az emelet tarthatóbbnak tűnik és még ott a tető is, itt csak beszorulnánk végleg. – mondom neki, de csak úgy, hogy ő hallja. Nem akarok kétségeket támasztani a parancsait illetően. – Már nem sok készletem van, de pár robbanó golyót azért még most is közéjük vághatok, talán eltalálhatjuk azt is, aki felélesztette a holtakat, akkor lelassíthatjuk őket.
- mondom egy vérszomjas mosoly kíséretében, hogy lássa, engem nem kell féltenie.

Nem érzem magam olyan fontos személynek, hogy jelen legyek a főurak és parancsnokok megbeszélésén, de valamiért a király úgy gondolta, hogy igényt tart szerény személyem megjelenésére, miközben ő úgy gyakorolt a táborban teljes nyugalommal, mintha csak a palotája edzőtermében lenne.
Jöttek mentek a hírvivők és mindenki az előttünk lévő harcokról hozott hírt.
Nehéz szívvel hallgattam, hogy miként öldökölnek ott az orkok, és ami még szomorúbb volt hallanom,  Astelath királyt nem hagyták ezek az információk eltéríteni kigondolt stratégiájától.
Azonban egymás után érkeztek javaslatok, amik talán meggyőzhetik, hogy érdemes segítséget nyújtani és az egyik pont Jessica-tól érkezik, aki most is bátran áll ki a feladat elé.
Az idősebb lovagok véleménye szerint túl bátran, hiszen azonnal érkezik egy ellenvélemény az egyik részéről, amiből inkább tűnik féltőnek a hang, mint amit szavai közölnek.
Meglepődve pislogok egyikről a másikra, mikor tekintetük engem fürkész, mintha tőlem várnák a megoldást.
- Egy gyors gyalogsági rajtaütés,megtámogatva mágusokkal a háttérből, szerintem visszahököltetné az agyarasokat. Addig a lovagok is felkészülhetnek felséges királyunk által egy döntő rohamra. És akkor Jessica gyalogosai visszavonulhatnának a sereg magjába, vagy oldalról átkarolhatnák a támadókat. – próbálok mindkét óhajnak megfelelni, ha már belecsöppentem.

//Az ostromlott város//

/Lisbeth és Aligátor/



Magához húz a férjed és megsimogatja a fejedet. Halkan súgja ő is vissza.
-Tudom, Édesem. Csak neked akarok időt nyerni, hogy ha látsz valami használhatót, abból legyen időd fegyvert készíteni. Addig hinniük kell, hogy a földszint a végsőkig tartható.
*Az eltorlaszolt ablakok is egyre másra szakadtak be a fejszék csapásai alatt. És nem sokkal utána az ajtó is nagy robajjal tört darabokra az azt támasztó szekrénnyel együtt.




Elsőként egy három méter magas harcos lépett be rajta. Két rövid kardot forgatva hamar lemészárolta a bejáratot védő néhány őrt. És mögötte normál méretű társai futottak be. Agyarait vicsorgatta a védők felé. Bőrpáncéljában a méretéből adódóan is kitellett volna egy ork-troll félvérnek. És ereje sem vonta volna kétségbe. Ám fürgesége még az emberekét is felül múlta egy hajszállal, az elhajlásra szakosodott agyarasok egyike volt, minden kétséget kizáróan.
-Hozzátok az asztalokat az emeletre! Kapjátok fel, amelyiket csak tudjátok! El kell barikádoznunk magunkat. -ordibálta a tiszt.
*Ám az oughwariak nem rohantak utánuk. Igyekeztek a nehezebb felszerelésben lassabban mozgó katonák elé vágni és a földszinten megölni még, akit csak lehet. Ám az elsőként betörő társuk leintette őket, mikor elindultak volna felfelé a lépcsőn.
-Hagyjátok, már úgy is meghalnak. Íjászokat! Ha nem tudjuk lelőni őket, akkor rájuk gyújtjuk az emeletet.
*Egy rohanásban felborított széket emelt most teljes nyugalomban fel és a fent várakozó férfiakra dobta. Hamarosan lövészek kerültek elő, akik a néhány lent hagyott asztal mögé rejtőzve vagy az ablakokból kezdték lőni az emeleti folyosót. Mások pedig vezérük példáját követve székeket és más mozdíthatót kezdtek el dobálni a pajzsaik és fedezékük mögé húzódó katonáitokra.
Már csak egy védő volt, aki sejtette, hogy a rég óta várt sereg lassan elindult feléjük. Több óra a táborból a városfalig az út, nehéz vértjeikben gyalogoltak és bakkancsuk mélyen süppedt az egyre inkább felázó talajba. Nem is sejtvén, hogy minden perc egy örökkévalóság a hírből jól védhetőnek tűnő végvárban.
-Adjátok meg magatokat! Tegyétek le a fegyvert vagy itt pusztultok kutyák! Sok ezren vagyunk odakint és nem kegyelmezünk senkinek, aki ellenáll.
*A szét tört ajtón át látni, hogy sok ork elfut az épület mellett és nyomulnak előre a város központja felé. Ám odabent is elözönlötték lassan a teret. Konyha felől most adta meg magát a hátsó ajtó és fél perc múlva egy nagy csapat 2,5-3 méteres hódító érkezik. Lassan már az íjak is kezdnek kifogyni és a székből is alig maradt, mikor egyik fejbe találja Lisbethet.


/Szerintem izgalmas lesz a következő időszak, de ha kényelmetlenül érzed magad az álboszorkány bőrében, nyugodtan eszméletét vesztheti.
Máskülönben csak egy nem komoly sebet kap a fejére és a játék halad tovább az Álmodó Hölgyben is./

Aligátor kedves és féltő szavaira szorult helyzetünk ellenére elmosolyodom, nincsenek kétségeim, hogy bízik bennem, de egyben ez terhet is ró rám. Minden tudásom és tapasztalatom azon kattog, hogy miként tudnám megmenteni őt és az itt ragadókat.
És időnk nincs egy szál sem, hiszen még alig lépünk párat, mikor az ork dühödt roham ránk töri az elbarikádozott ablakokat, aztán pár pillanat múlva az ajtó is recsegve megadja magát, majd azon egy akkora agyaras nyomul be, hogy eltakarja a világosságot is.
Elfehéredek, ahogy látom sorra elhullani Al katonát, akik pedig becsületükre legyen mondva, mindent elkövetnek, hogy feltartsák őket. Nem ezt érdemelték!
Aligátor közben már magához tér és parancsokat osztogat és magával húz engem is, miközben mindenki az emeletre igyekszik, azzal védve magát, amivel csak tudja, pajzzsal, asztallal, szekrényajtóval.
Elsőre úgy néz ki, hogy egyszerűen elsöpörnek minket, hiszen jócskán akad a behatolók között olyan is, akinek termete az ajtón berontóval is vetekszik, de aztán hallom, hogy egy hang megállítja őket, nem mintha ez okot adna a reménykedésre. Csak elódázni akarják a halálunkat, amit mindannyian biztosra vesznek. Még én magam sem igen reménykedek.
De ekkor eszembe jut az a kis élet a hasamban, ami el sem kezdődhet, ha nem állok végre a sarkamra.
Már az emeleten igyekszünk fedezékbe húzódni, mikor felhangzik a megadásra felszólítás és lenézve a tekintetem találkozik a hatalmas termetű, két kardot is szorongató orkéval. Rengetegen nyüzsögnek odalenn vérünkre szomjazva.
Talán igazat mond……………de talán ez csak egy trükk, hiszen rengeteg embert megöltek már, igaz ezek a nyomorultak csak zsákmányt keresnek mindenhol és talán pár életerős rabszolga, akiért búsás pénzt kaphatnak visszafogná őket.
- Megkap…………….- kezdeném kiáltani felé, mikor valami súlyos repül felém, amire önkéntelenül kapom le a fejem, de így is beleszédülök, ahogy a szék lába végigszántja a homlokom és meleg vér csurog végig az arcomon.
- Ezt kapjátok gyilkosok! – vetem meg a lábam dühösen és mindent ami még a zsebemben van rájuk szórom: robbanó, vakító golyóbisok, savas fiolák, könnyfakasztók és amiről eddig teljesen elfelejtkeztem, olyan por, ami folyadékkal érintkezve tömör füstté válik.
Mikor az kezd gomolyogni megragadom Aligátor karját.
- Most, most meneküljön mindenki a tetőre, mag nem látnak célozni.

//Az ostromlott város//

/Lisbeth és Aligátor/





Az orkok között igen nagy kavarodás tör ki és érezhetően vissza is vettek a magabiztosságból, ahogy az emberek "sámánjának" vélték a hatalmas erők elszabadulását. Maruk is percekig kell legalább, mire összeszedi magát, hiszen a könnyező gránátot nem fújja el a szél a zárt térben. Gyorsan kap az alkalmon Aligátor, hogy a nyilak és székek elől beljebb húzódjanak. Már adta is volna ki a parancsot, hogy kerítsék elő az ágy alá bújó nőket, amikor megdobbant a szíve és megállt egy pillanatra, mert azt hitte, nem fogja bírni a következő pillanatban.
Összeszedte magát, majd kedvese derekára kulcsolta a két kezét. Hátulról fogta és a hasát tapogatta gyöngéden. És szerelmesen súgta a füleibe.
-Drágám, kérlek bízz bennem és tegyél meg valamit! Zárkózz be a leghátsó szobába és aludj el az ágyon! El fogok jönni érted megígérem. Csak arra kérlek, hogy bármi történik, ne nyisd ki a szemed, amíg én nem engedem, a hangomat nem hallod!
*Megpördítette a sarkán és gondolkodás nélkül megcsókolta. A lánynak még nem volt esélye válaszolni.
-Megteszed ezt értem és a kis gyermekünkért?
*Nem rohannak a tetőre, esdeklő szemekkel néz mereven a feleségére, miközben a többiek elkezdték a visszavonulást.

A kétségbeejtő helyzetünk ellenére is gonosz, elégedett mosoly ragyog fel az arcomon, ahogy látom micsoda kavarodást okoztam a kis játékszereimmel, még ha ezek voltak az utolsó cselekedeteim is.
Egy oda nem figyelő mozdulattal törlöm le az arcomról véremet és úgy gondolom Aligátor azonnal kihasználja az alkalmat, hogy a még életben lévő és az emeleten rekedt embereket a füst leple alatt a tetőre vezető kijárat felé terelje, de ő a legnagyobb döbbenetemre a derekamnál fogva magához húz, mint aki most akar szerelmesen hozzám bújni.
Érzem, ahogy kérges tenyere gyengéden simítja végig a hasamat és szerelmem kétszerezetten dübörög a szívemben, de ennek nem most van itt az ideje.
Azonban szinte megdermedek, amikor a szavai is elérnek a fülemhez. A csókot ösztönösen viszonzom, de még mindig zsibbadt vagyok a közlendőjétől, de nagy nehezen megszólalok.
- Hogy mi??? Hogy aludjak el? Megőrültél Al? Hogy tudnék ilyet tenni?
Nem értek semmit. Nem tudom mit tervez, de nem tetszik.
- Nem igazságos a gyerekünkre hivatkoznod. – csattanok fel végül villámló szemekkel, de képtelen vagyok ellenállni a tekintetének.
Sejtem, hogy nincs ideje semmit elmagyarázni, de nem tudja most mit kér tőlem………….
- Ha meg mersz halni Al……….ha nem jössz hozzám és nem téged látlak meg mikor kinyitom a szemem, akkor……..akkor a pokolba is utánad megyek és kinyírlak. – suttogom végül erőtlenül és egy forró csókkal búcsúzom.
Muszáj megbíznom az éles eszében, hogy tudja mit csinál.
De én tudom mit csinálok? Biztos elment az eszem…..
Persze kizárt, hogy el tudnák aludni, sőt úgy zakatol a szívem, hogy majd kiugrik a helyéből, de erőszakkal maradok nyugton és lehunyva tartom a szemem.
~ Al tényleg megöllek, ha bajod esik hallod! ~

//Az ostromlott város//

/Federic/






-Húzd le a fejed!
*Jessica már észre sem vette, hogy parancsolgat a főpap segítésként küldött tanítványának. Ám óvintése nem hiába való. Nehéz terepen lovagolnak. A lehajló fák ága könnyen megüthetik a fejét vagy akár rosszabb esetben akár megtaszíthatják és kilökik a nyergéből.
-Nagyon köszönöm, hogy kiálltál mellettem a királynál. A legtöbben kislányként kezelnek és kötve hiszem, hogy egy ekkora sereget rám bíznának. De szerencsére bácsikám oda van az olyanokért, akik csellel támadnak, nem erővel.
Az erdő mögött már majdnem Braslov van. Átmegyünk rajta a gyalogosokat kísérve és megpróbáljuk meglepetésből megrohanni az orkokat, ahogy javasoltad. Ne ijedj meg Astelath bácsitól! Nagyon jó a szíve, de ahogy mondani szokták ő amolyan lovagkirály. Nincs türelme a gyalogosokhoz, hacsak teheti a nehézlovasság élén vágtat az ellenség soraira.
Nyugodtabb vagyok én is, hogy tudni fogjuk hány fős lehet az ellenség, mielőtt ráront. Ők értem aggódnak, de én inkább a nyílt sisakos támadásoknál izgulok jobban.
*Vidáman igyekezett beszélgetni veled. Nem kellett félnie, hogy zajt üt. A nehéz páncélban masírozó katonák ezrei óhatatlanul sokkal nagyobb zajt ütöttek. Abban reménykedhetnek, hogy amikor kibukkannak a sűrűből, akkor nem fognak az agyarasok időben eszmélni.
Talán ő az egyetlen elemi mágus, akit páncélban láttál. Nemesként nem is néznék jó szemmel, ha nem apja vastag vértjét viselné. És kellő felkészítést is kapott hozzá mind testi, mint mentálisan. Szüksége is lesz rá valószínűleg. A csata meglepetés része jól sült el, az íjászok lövik mind két oldalon a nyilaikat. A páncél megvédi az embereket, alig akad sebesültjük. Az ellenség is jól védekezik pajzzsal, néhányuk viszont minden sortűz után sebesülten esik hanyatt. De rád óriási veszélyt jelentenek ezek a távolsági fegyverek elvileg. (A gyakorlatot majd leírod.)
Kardosok rohannak az ellenség felé és egyelőre úgy tűnik nem fogták fel a veszély mértékét. Dacosan fordulnak felétek és várják be érkezéseteket. A falakról viszont nem lövik hátba őket, ahogy a tervben szerepelt. A Nini-Well Kapu nyitva van és távolról nehéz kivenni mi történik, de a falakon nincs ostrom elleni védekezés jele.
-Gyerünk! -kiáltja a lány- El kell foglalni a kaput. Nem mehetnek be többen, minden képen zárni kell előlük!

Még jó, hogy önkéntelenül és azonnal engedelmeskedtem Jessica felkiáltásának, mert a faág éppen csak elhúzott a fejem felett. Egy hálás mosollyal biccentettem a lány fel, aki teljes páncélzatban lovagolt mellettem, mert én erősen a gondolataimba voltam merülve.
Aztán megered a nyelve, most, hogy már nem kell a király és nemes lovagjai figyelmének kereszttüzében lennie és én csak bólogatni tudok a szavaira. A már eddig megtett utunkon is ez volt a jellemző, hogy féltették és legszívesebben erős őrizet mellett a hátuk mögött elrejtették volna, hogy ne keveredjen semmilyen bajba vagy veszélybe.
Persze ez valamilyen szinten érthető volt és nem sok lovag-mágusnő volt megtalálható a csatatéren, de nem kellett messzire ásni az emlékezetemben, hogy tudjam, milyen az amikor nem teljesülhetnek a vágyaink, pedig ott vagyunk annak kapujában, ezért tanultunk, küzdöttünk, egész életünkben.
- Nem ijedtem meg, de az uralkodónak igen határozottak az elképzelései és én nem vagyok senki, hogy vitatkozzak vele, sőt még csak jó stratéga sem, de tudom, milyen az, amikor bizonyítani vágyik valaki. – néztem a szemébe a nemes kisasszonynak. – Teljesen rád bízom, hogy miként osztod be a támadást, de azt mindenképpen javaslom azért, hogy mágusként maradjunk hátrébb, hiszen akkor jobban átlátjuk majd a helyzetet, hol lesz szükség a beavatkozásunkra. Ja, és nem egykupacban tegyük ezt, jobb ha inkább szórtan leszünk, akkor nem kerülhetünk bajba egyszerre és egymásnak is tudunk segíteni.
Kicsit csupasznak érzem magam a rendem ruhájában, de valami páncéltól meg mozdulni sem tudnék, így marad az, hogy intenzíven figyelek a hátsómra és bízom a többiekben.
Inkább ezért leszállok a lóról és próbálok a vértesek és pajzsaik mögött meghúzódni, persze nem szem elől veszítve Jessica-t.
Mivel ő a kapu felé igyekszik, én is arra megyek, időnként egy-egy tűzviharral megtisztítva magunk előtt a terepet.

//Az ostromlott város//

/Federic/


A varázsló óvatosságból a katonák pajzsai mögé bújik és bizony messzebbről dobálva is pont olyan hatékonyak ezek a tűzlabdák, mint ha rohanna az élen a halálba. Viszont így sokkal tovább tartanak. megtanulta már a csatatéren, hogy egy maga fajta alig védett alak nem hős a csata első vonalában, hanem halott.
Így viszont riadalmat okoz egy-két orknál, ahogy felgyújtja a mellette állót támadásaival. A fosztogatni vágyó sereg itt-ott-amott megbomlik. Közben a két sereg egyre közelebb érkezik és már jól kivehető számodra, hogy a falakról is titeket lőnek. Nem érkezésetek perceiben törték be a kaput. Vissza kell foglalni, mert különben tovább özönlik be rajta az ellenség.
Ám nem fegyvertelenek ellenetek sem az Oughwarból érkezők. Már emelik a kardot az első sorban futó katonák, hogy pár lépés múlva sújtsanak, mikor mély hangon egyre többen felordítanak az ellenség soraiban. És a hang hamarosan lesöpri lábáról a hozzájuk legközelebb álló embereket. Az ork Üvöltés hallatszik.
A faluban vívott csatában már megtapasztalhattad, hogy az ellenség sámánjai néhány varázslatát társai felerősítik. Ez is láthatóan valami olyasmi. A körülötted állóktól -akik védenek- nem látod az ő soraikat, ám így biztonságban vagy és akár válthatsz is varázslatot. Vagy folytathatod a tűzlabda dobálást. Ám vigyázz, ha lóra szállsz, akkor célponttá is válsz egyúttal!