/Federic/

/userrel Skypon egyeztetve/


-Ha ez több katonát jelent, akkor én is nagyon remélem. Egyre kevesebb a nemesi család északon. A banningokkal néha napján még találkozom, de ők is arra panaszkodnak, hogy már alig van akire számíthatnának.
Nem tudom, hogy mi lesz ennek a vége. Talán tényleg nem kéne tartanom ezt a vidéket és nekem is be kellene költöznöm a fővárosba egy kényelmes kis kúriába.
De túl öreg vagyok már, hogy változzak.
* Hangjából kiérződik, hogy inkább tart rossz hírnevétől, vagy valami mástól. A legkevésbé sem tünik úgy, mintha megviselte volna őt az Idő Vasfoga.
Hát Frederic is ezt javasolta az előbb, de a hangsúlyból már tudta, hogy ezt a nemes még csak lehetőségként sem vette számításba.
- Ne öregítse magát uram, nagyon is ereje teljében látszik, mintha semmit nem öregedett volna Össznépi után. - mosolyodtam el. - És a rossz szóbeszéd miatt meg az itt történtek tükrében, nem hiszem hogy tartania kéne. - nyugtattam meg.

-Mit akarsz kihozni Össznépiből? -kérdezte ingerülten.

Meglepődve néztem fel rá.
- Nem akarok semmit, csak erről beszélnek az emberek legtöbbet és ott lettél mondhatni hős. - vontam meg a vállam.
-Az emberek mondjanak csak, amit akarnak!
- De hát mi baja van? Megnyertük azt a csatát és sok varégot öltek ott meg, nem? Miért baj, ha az emberek emlékeznek erre.
Azt persze nem emlegetem, hogy milyen más pletykák terjednek, mert szerintem ez a baja.
-Amiért jött, azt teljesitette. Azt hiszem a legjobb az lesz, ha holnap vissza is indul haza!
Ezzel becsapja maga mögött az ajtót.
Döbbenten meredtem a bevágott ajtóra. Vajon mi rosszat mondtam?
De ő volt itt az úr és úgy látszott ki lettem dobva.
~ Ááá, a nyomkereső! Remélem nem jön utánam, mert nem szeretném, ha baja esne. ~
Másnap megnyugodva tapasztalom, hogy félelmeim nem igazolódtak be. A felbérelt embere minden bizonnyal inkább a kerék oldásában látta óhajomat és ezt teljesitette.
Mivel emberem nem került elő, reméltem, hogy végül hazatért. Én meg kicsit nehézkesen, de felöltöztem és nekiindultam, hogy megkeressem vendéglátómat és elköszönjek tőle.
Majd a fővárosban megérdeklődöm, miért is ennyire érzékeny a tegnapi témára.

/Federic/


A megpattant iránytűdnek köszönhetően az olyan egyszerű vállalkozás is, mint hogy egyedül visszamész a fővárosban és lezárod a feladatodat igen nehéznek bizonyul. Egészen pontosan megpróbálsz ugyan azon az úton visszamenni, ahol jöttél. Ám idegenvezetőd sajnos pont nem az úton jött javarészt. És teljesen másként is néz ki a táj így. (Hogy a kanyarokról ne is beszéljünk, amit út közben tettetek.)

Már kezdesz nem biztos lenni a dolgodban, amikor egy magányos fa árnyékában megpihenve végre jön olyan, akit megkérdezhetsz. Egy ork csapat vág át a síkságon és még nem vettek észre. Igaz pont ők okolhatóak a legjobban azért, mert több napi járóföldnyire alig-alig elszórva van más értelmes élőlény.
De vajon mennyire lehet nekik bizalmat szavazni? Két férfi, egy nő és karján egy nagyon pici gyerek alkotja a társaságot. A férfiaknál bronz kardok vannak és a nagyobbnál egy pajzs. A nő hátán íj.
De vajon mentorod, a főpap, ha itt lenne mit mondana?

Senki nem nagyon tartóztatott és így nekivágtam a visszaútnak. A sebeim már jól gyógyultak, sejtésem szerint lehet valami gyógyító mágiát is alkalmaztak rám. Egy kis idő múlva reménykedtem, hogy a nyomolvasó barátom mégis megvárt valahol, mert valahogy nem volt ismerős a táj, vagyis inkább minden nagyon is egyforma volt. Egyik ösvény ugyanolyan volt, mint a másik és pár óra múlva gyanítottam, hogy már párszor rossz irányba fordultam.
Még nem estem kétségbe, de kezdtem nyugtalankodni, mert azért nem volt kellemes gondolat, hogy a szabadban kell töltenem az éjszakát, bár még elég messze voltam tőle. Pihennem kellett és összeszednem a gondolataimat, hogy miként is keveredhetnék ki a kulimászból, mikor a fa tövétől kitekintve megláttam, ahogy alakok vágnak át a mezőn. És azok az alakok nagyon ismerősek voltak. Orkok! Beljebb húzódtam, de ők szerencsére még nem láttak meg. Egy családnak tűnt, két férfi, egy nő meg egy csecsemő. Vajon mit keresnek itt? Nem épp valami rablóhorda, de akkor?
Viszont tudhatják, merre lehet kijutni? Nem bíztam bennük, de talán kölcsönösen segíthetünk egymásnak. Én elkerültethetem velük HUraldur birtokát, ők meg megmutatják az utat.
- Hé! Várjatok!

/Federic/


Hősünk egy nem várt családba bukkant. És bár az emberek és orkok már másfél évszázada szövetségesek a selfek ellen... és még ennél is régebb óta ellenfelei egymásnak ezen a most kietlen és elhagyatott terület fosztogatási jogán, ám most teljesen logikusan úgy tűnt számára, hogy félre tehetik a viszályt ismét, ahogy oly sokszor már a történelmükben.
Az idegenek megállnak és ahogy felismerik miféle szerzet jön feléjük, csendben várakoznak egészen addig, míg egész közel nem érsz hozzájuk. És ekkor az idősebb férfi megszólal.
-Ki vagy? És ki küldött?

Tudom, hogy kockázatot vállalok azzal, hogy odamegyek hozzájuk, de ha csak nem akarok még napokat bolyongani, akkor ezt vállalnom kell. Különben sem tűntek harcosoknak, inkább mintha menekültek volna és nem hiszem, hogy örültek volna, ha belefutnak Haradúr embereibe, akik minden bizonnyal azonnal felkoncolták volna őket, nem kérdeztek volna semmit.
Azonban ez részükről is megtörténhet, ezért óvatosan közeledem, készenlétben tartva a varázslataimat. Nem tudhatják, hogy mágus vagyok.
- Frederic vagyok és eltévedtem, nem küldött senki. Tudjátok merre van a kivezető út?

/Federic/


Az idősebb férfi bólint és köréd állnak. A nő kicsit lemaradva tőlük három lépést, és ahogy az idős balról kerül téged előrántja a kardját, a vélhető fia pedig szinte azonnal követi. Az asszony is az íjáért nyúl.
-Nem lesz ingyen az idegenvezetés. Hová akarsz eljutni csak az a kérdés. És hogy hajlandó vagy-e minden értékedet megfizetni a szívességünkért? Hiszen ingyen senki nem ad ilyen fontos tanácsot!
* Harcra készen várakoznak. Van nálad egy kevés pénz, hiszen ilyen fontos útra nem indul el senki üres zsebbel, de a felderítőd a legtöbbet elkérte béreként. Ám elnézve ezeket szegény kinézetükkel valószínűleg nem kell annyira sok aranyat fizetned kedvességükért, mint az egyistenhívő nyomolvasódnak.

Talán még sem volt olyan jó ötlet, hogy odasétáltam hozzájuk. Legalábbis ez jött le nekem abból, ahogy körbeálltak és bár a nő kissé távolabb maradt – gondolom a gyerkőc miatt – még ő is komoran nézett rám, az íját a kezébe véve. Mindenkinél kard volt, nálam meg egy szál tőr, de az is az övemben.
- A Főváros felé tartok és egyelőre az erdőből szeretnék kijutni. – szedem össze magam miután igyekeztem a kőrből kihátrálni. – Szívesen adok nektek pár aranyat, ez az összes vagyonom, de azt hiszem……talán én is tudok nektek segíteni, ha ti is segítetek nekem. – mondom sokat sejtetően. – Ugyanis ha tovább mentek arra, akkor ….nagy….bajban…lesztek. – mosolyodtam el ártatlanul.

/Federic/


Szívélyesen elvették aranyaidat, és kíváncsiságukat kielégítve átkutattak téged, nem-e rejtegetsz többet. A kör megy utánad, ahogy megpróbálnál kisomfordálni belőle. És immáron az íj is felajzva. Ám miután a tőrödet is elvették és a kastélyban kapott kevés ételt, mégis teljesítik a rájuk háruló feladatot.
-Arra felé lesz, az emberek területe felé. -majd az apa megpaskolja a válladat- Ne félts minket, sokat látott harcosok vagyunk. Biztos feltaláljuk magunkat, ha bajba kerülünk.
* Ezzel elindulnak arra felé, amerről el akartad őket téríteni, hiszen embereket és a hadjárat által megkímélt házakat gyanítottak ott.

Nem tiltakoztam, amikor átkutattak, mert egyrészt úgy sem tehettem semmit ellene, na meg ha tettem volna, azzal csak még jobban feldühítettem volna őket, és nem is akartam bántan őket, egy pár arany nem ért annyit.
A tőrömet sajnáltam, mert az volt az egyetlen, amivel még fizikailag védhettem magam, de ha sietek talán hamar elérem az emberi településeket és onnan már hamar elérem a fővárost.
- Én tényleg nem mennék arra, ott egy nemes hadúr lakik, aki nagyon nem szereti a magatok fajtát. Meg fogtok halni. – mondtam nekik, amikor elindultak. – De ti tudjátok. – fordultam bosszúsan az ellenkező irányba.

/Federic/


A családot nem sikerül eltántorítanod Haradúr birtokai felől, de legalább óvatosságra sarkallja őket szavad. És megpróbálnak most már nem olyan feltűnően közlekedni, ahogy te is azonnal kiszúrtad őket. Ám többet értük nem tehetsz.
Két nap múlva az egyik reggel ahogy lassan felszáll a köd a tájról hegycsúcsot látsz kibontakozni előtted. És ahogy jobban megszemléled őket olyan vékony, több füstcsík kanyarog valahonnan mögüle, mint a múltkor amit a felderítőd mutatott.
Ha úgy döntesz, közelebb mész két dolog történhet. Rosszabb esetben őrszemekbe bukkansz. Jobb esetben a sors fintorának köszönhetően csupán, de mégis a közelébe jutsz és döbbenten veszed észre, hogy ez egy ork falu.
HÁT PERSZE! AZ EMBEREK KIRÁLYSÁGÁBAN NINCS HEGY. AZOK A HARAMIA VÉRŰ, BÜDÖS SZÁJÚAK SAJÁT FAJUK FELÉ TERELTEK TÉGED!


/Kockadobás: Hatos
1-3-ig -Rálátsz már az első házakra is.
4-6-ig -Két jól felfegyverzett orkba futsz. Ha 6-os, akkor már a földön fekszel egy nyíllal a testedben, mire szemeid meglátják őket./

The member 'Uráldur' has done the following action : Szerencse, játék, kockázat

---

'Hatos' : 2

Még egy ideig nézem az eltűnő agyarasokat, aztán magam is útnak indulok, abban a tudatban, hogy hamarosan emberek lakta településekhez érek, ahol minden bizonnyal örömmel segítenek egy magányos vándoron, főleg, ha az pap, de csalódottan kellett rájönnöm, hogy az a „hamar” nem is lesz olyan rövid időn belül.
Már két napja rovom az utat és a gyomrom korog az éhségtől, hiszen az orkok mindenemet elvették és azóta bogyókon élek, mikor végre füstöt látok felszállni a hegyek lábánál, ezért megszaporázom fáradt lépteimet, hogy mielőbb odaérjek.
Aztán Mikor megpillantom az első házakat és a belőle kilépő…..orkokat…….Majdnem felkiáltok, ahogy az ostobaságom szinte letaglóz.
Hát persze! Miért is gondoltam, hogy azok az átkozottak segítenek nekem. Nem! Egyenesen a fajtájuk egyik falujába vezettek, én meg belesétáltam a csapdájukba.
Letaglózva ácsorogtam az utolsó fák takarásában, bámulva a házakat, amelyek olyan távol vannak attól, ahová kívánkoztam.
Legszívesebben sarkon fordultam volna, de muszáj volt ételt szereznem, különben nem bírom ki visszafelé az utat.
Próbáltam minél többet megtudni a faluról, hogy éjjel aztán belopakodva lopjak valami útravalót magamnak, aztán meg sem állok az emberi településekig.

/Federic/


Kockázatos, de nélkülözhetetlen meglopnod a tolvajokat. Noha ami húst szerezni fogsz, azt momentán becsülettel vadászták. Egész nap bujkálnod kell, de így van időd felderíteni. És hogy kijöjjenek az előző napi bogyók hatásai. Ám erről majd később...
Mindig áll egy őr az ételraktár előtt, hiszen még ők is lopnának a közösből, ha az éhség ráviszi őket. Nem rég ért véget a tél és a felhalmozott finomságoknak már csak nagyon csekély része van a legvégsőbb esetre félre téve. Ám kissé elbóbiskolva vagy épp valakivel a porban egyszerű játékokat játszva múlatja az időt, nem készül arra, hogy a sajátjai megtámadnák és megölnék pár falatért. Ennél nagyobb köztük az összetartás.
Ideje lesz hát egész napi figyelés után az éjszaka leereszkedésével akcióba lendülnöd.


/Kockadobás: Hatos
1-5-ig -Már értesz eléggé nem csak a szörnyekhez, de a növényekhez is és csak olyanokhoz nyúltál, amiről biztosan tudod, hogy nem mérgező.
6 -Görcsöl a hasad egész nap és szervezeted megpróbálja gyorsan kipréselni magadból a mérgezett bogyót. Szóval ezek szerint pont erről nem olvastál még könyvet!/

The member 'Uráldur' has done the following action : Szerencse, játék, kockázat

---

'Hatos' : 5

Bár kevés fajta bogyót találtam, amíg a faluhoz jutottam, azért örültem, hogy figyelmes voltam akkor, amikor az ehető vadbogyókról olvastam, mert akár összeehettem volna valami olyat is, amitől most vad hasgörcsökben fetrengenék, vagy akár meg is halhattam volna, de megismertem a kék áfonya (Vaccinium corymbosum), ami gömbölyded, 20mm, hamvas kékes-fekete, édes, zamatos, páratlan aromájú, bőtermő, vagy a fekete törpeberkenye (Aronia melanocarpa), ami fényes fekete, ehető bogyó, vagy a kanadai fanyarka (Amalanchier canadensis), ami 1 cm átmérőjű, éretten hamvas, kékes-fekete, ehető gömbölyű bogyó és fehér, rövid, tömött, felálló fürtökben nyílik.
Szóval jól ismertem fel ezeket a bogyókat és ennek nagyon örültem.
Ezért heverhettem a domb tetején, árgus szemekkel figyelve azt az őrt, aki igen csak unatkozott az előtt az épület előtt, ahol az élelmet tárolták. Talán nem lesz olyan nehéz bejutnom.
A Hold előtt felhők takarták sokszor az eget, ami biztató volt. Csendesen az épület egyetlen ablakához lopakodtam, amin szerencsére nem volt semmi, így csak be kellett másznom.

/Federic/


Sötét éjszaka lopózol be a faluba, ám úgy tűnik a legbecsületesebb embereket is a gyomruk rablásra viheti. Szerencsére nem vesz észre az őr, amikor besurransz, ám egy váratlan érkező veri fel félig lehunyt szempilláit a kinti orknak. Egy másik fajtársa.
-Minden rendben van?
-Minden. Síri csend és hulla szag.
-Üzenet érkezett a fővárosból. Valami papnő a knuut vendége. Ha az emberei erre járnak, ne bántsátok már! Holnap reggel a többieknek is el lesz mondva, de az éjszakásokat inkább hagyom aludni.
-Phööö! Rendben. Bár nem tetszik nekem ez a nagy barátság az emberekkel. A fiam lassan harcra érett és nem lesz ki ellen megejteni az első portyáját, hogy bizonyíthasson.
-Türelem, barátom, türelem! Tech apánk sokat ravaszkodik a diplomáciában, de ő is tudja, hogy hajt minket  vérünk. Tavaly úgy is két véres hadjáratunk volt egymás után. A következőnél biztos tud majd bizonyítani a fiad.
-Remélem. Szívem szerint úgy szeretem, mint a Napot az égen. De már maga mellé vehetne egy asszonyt, mert annyit eszik, hogy nem győzöm a purdékat kajával. A testvérei is kis haspókok.
* Szerencsére nem mennek be az épületbe, ha csak nem csinál túl nagy zajt. Ha mégis, akkor gondban vagy, hiszen hiába bújsz el, az orrukkal megérzik az idegen szagot hamar. Ám ha csendes vagy és ráadásul időben kisurransz, akkor észrevétlen maradsz a hazafelé menő út... első száz méterein.
Egészen addig, amíg két ork őrszem nem ugrik ki az ösvény szélén a bokrokból. És egyikük a fa husángot szorongatva, a másikuk egy íjat rád szegezve állják utadat. Ez utóbbinak egy kard is lóg az övén.
-Megállj, idegen! Meg ne moccanj!

Minden rendben is megy, az őr semmit nem vesz észre, így hamarosan már a benti zsákok, hordók között lapulok és próbálom a sötétben, vagyis az időnként felbukkanó holdvilágnál kivenni, hogy mit tudok zsákmányolni.
Mikor lépések dobbannak, azonnal megdermedek, még lélegzetet is alig merek venni. Aztán halk beszélgetés veri fel az éjszaka csendjét, amit odabenn tisztán és érthetően hallok.
~ Mi a jó egek ez? Papnő….a knuutnál? Ki lehet az és mit akar az orkoktól? ~
Persze ezt itt nem fogom megtudni, ráadásul nagyon úgy néz ki, hogy az agyarasok vezetője csak ravasz időhúzásnak szánja ezt az egyezkedést.
~ Mint már annyiszor, mindent megígérnek, aztán ahogy az érdekük azt kívánja, máris felrúgják a megállapodásokat. ~ fut át rajtam a gondolat.
A beszélgetés többi része már semmi érdekeset nem tartogat, csak azon izgulok, hogy ne nyissanak be, ami szerencsére így is lesz.
Nagyot sóhajtok, amikor már jócskán magam mögött hagyom a házat és oldalzsákom dagadozik az ételtől, úgy néz ki, hogy végre mellém pártoltak az istenek.
Hát ebben alaposan tévedtem!
A két fegyveres agyarasra meredek, szinte léptemben megbénulva.
Ha most próbálnék elmondani egy varázsszót a nyíl már a mellkasomban lenne.
- Rendben, nem moccanok. – válaszoltam halkan. – De nem tudjátok erre vezet az út Budára, azaz a Fővárosba. Én a ……(vízilovakkal) főpapnővel vagyok…..tudjátok……..azzal, aki …..tárgyal a….knuuttal. – dobom be izzadva, amit az előbb hallottam.

/Federic/


A két járőr tanácstalanul egymásra néz, majd az egyikük megvonja a vállát.
-Mondtak valamit. De nem itt vezet keresztül az utad. Menj tovább minél gyorsabban, vagy beviszünk a faluba!
* A legkevésbé sem hajlandóak elárulni, hogy merre is lesz neked az az arra. Talán azért, mert Királyöbölben még soha nem volt portyázó ork had. De lehet csak megragadtak egy alkalmat bosszantani egy nem szívesen látott vendég névtelen szolgáját.
Minden esetre jobb lesz magad kitalálnod, hogy merre keresgélsz tovább. Egyelőre inkább visszafelé, mint tovább az eddigi úton. De ez még mindig nagyon csak általános irány. Van több napi élelmed, így gyakori tévesztésre is lehetőséged nyílik.

Ebben reménykedtem! Hogy az a fickó, aki az épület őrével is beszélt, már nekik is szólt. Mondanom sem kell, hogy egy mázsás kő esett le a szívemről és mikor azt mondták, hogy minél előbb szívódjak fel, nem kellett kétszer mondaniuk.
- Oké, oké! – emeltem meg a kezem nyugtatóan. – Megyek már, köszönöm nektek, üdv! – kezdtem hátrálni az ösvényen, majd mikor már eltűntek a szemem elől, megfordultam és futni kezdtem, hogy minél messzebb kerüljek.
Mikor elfáradtam, megálltam, hogy kilihegjem magam.
Azt hiszem arrafelé nem mehetek, így csak ez az irány marad, nagyon bízom benne, hogy nem fogok teljesen eltévedni. Próbáltam a naphoz igazítani az útirányomat, hogy ne körbe-körbe menjek legalább.

/Rexxan/


Hősünk a nyomkövető társával már napok óta gyalogolt a város felé, mikor az első életnek jelét találták. A múlt év viharos harcait jelezte csak eddig a felégetett, lerombolt falvak utatok során, ám most egy közeli erdőből fán csattanó balta ütemes hangja töri meg a természet rezdüléseit.
De vajon ki lehet az, aki ilyen kihalt vidéken dolgozik? Társad azt javasolja, hogy kerítsétek körbe és üssetek rajta, ám dönthetsz másként is. Tart azért, hogy ha túl barátságos a fellépésetek, esetleg elrepül a kis madárka.

Már sétáltunk egy jó ideje kisebb nagyobb meg szakításokkal, majd egyszer csak favágás hangjára lettünk figyelmesek ahogy végig sétáltunk a romok között amit az előző két csata hagyott.
-Be kerítjük, ha futni próbál lőj egy nyilat a lábába. Közöltem a tervet egyértelműen majd elindultam hogy a ismeretlen fanyüvő hátába kerüljek, majd ha sikerül s fixen tudom hogy milyen fajba tartozik az illető aszerint közelítem meg s ha lehetséges felemelem a földről, s az első kérdésemet hozzá is szegezem.
-Mit keresel te egy elhagyatott csata téren? -Mit tudsz a Braslovban történtekről, mi ez a szekta!? -Ha ezt szeretnéd hogy élve meg úszd ezt szépen dalolsz nekem mint a kis madár. Közöltem vele a tény állást hogy ha kedves az élete együtt működik vagy ott helyben ketté nyesem baltámmal mint ahogy ő próbálta a fával. Ha pedig futásnak ered társam kiváló íjjász képességében bízok hogy meg nyomorítja a menekülni próbálót.

/Rexxan/


Hangtalanul próbáltok osonni, ám neked a tested tömege miatt sem sikerül ez olyan jól, mint a másik agyarasnak. Amikor megpillantod az embert, egyenesen rád néz, kezében védekezőn szorongatja munkaeszközét, majd rohanásnak ered. Ám mielőtt lőne a másik, neked lehetőséged van fegyvered nyelével keresztezni előtte és könnyedén földre küldeni.
-Nem tudom, milyen szektáról beszélsz, büdös szájú. De Ahmest bosszúja hamar lesújt rátok, ha sokáig garázdálkodsz a környéken. Egyszer már elpusztította a hadaitokat. Fuss messze, ha kedves az életed!
* Szemében és hangjában is mély gyűlölet árad felétek. És bár nehezen vesz levegőt, nem tűnik nagyon megijedve.

Megrázom a fejem majd az emberre nézek.
-Ezek sose tanulnak s nem is hallgatnak a szép szóra,
idióták komolyan mondom. Fújom ki a maradék levegőt, majd baltámat a földre hajítva meg fogtam a jobb lábát s a karomban lévő minden erőmet kifejtve roppantottam össze a piciny lábacskában lévő csontot jó pár helyen.
-Nos kemény legény, felteszem még egyszer a szájba baszott kérdést, s ha nem kapok ki elégítő választ arra a fára foglak felhúzni amelyiket éppen kivágni próbáltad, szóval. Szépen lassan szótagolva kérdezem meg ismét.
-Mi. -A. -Szar. Folyik. Abban. A. Szarfészekben? Nem igen vagyok türelmes a több napi fárasztó gyaloglás és annak tudatában hogy a törzsemet a bosszú vágytól fűtve vezényeljem tündevért ontani.

/Rexxan/


Az ember ordít és nem is tudja titkolni, hogy óriási fájdalmakat okoztál neki. Majd amikor kicsit túllendül ezen, ismét megszólal.
-Ahmest óvja azt a porfészket, ahogy nevezted. A rabszolganők fellázadtak és kibelezték a kisfiúként vinnyogó fajtársaidat, akik előtte elnyomták őket. És azóta csak többen költöznek oda. Nem birtok el velük, ha akarnátok sem.
* Fájdalomtól eltorzultan röhög. És kezded megérteni, hogy Shuga az erdei elfek királya miért akarja kiontani a vérüket. Idegesítő társaság.
-Ráadásul a falakat is gyors ütemben építjük vissza.