The member 'Uráldur' has done the following action : Szerencse, játék, kockázat

---

'Hatos' : 3

Ha fájt is neki, ez egyáltalán nem látszott a zombin, ráadásul semmivel nem lassította le a tűzvarázslatom, ami nagy baj nekem. Továbbra sem jut eszembe, hogy mit olvastam erről a lényről, miként lehet elpusztítani, de, hogy nem tűzzel az legalább már biztos.
Aki időt nyer azonban, életet nyer, így a következő varázslatom már erre fog irányulni, de egyelőre azon vagyok, hogy a fegyverének élét elkerüljem, ami nem is olyan könnyű, mert hiába hulla, azt igen csak jól és erősen forgatja. Egy hajszállal kerül el az éle, ahogy félreugrom.
Most egy erős léglökéssel próbálom kibillenteni az egyensúlyából, miközben a markomba kapom a tőröm.
~ Valami olyasmi, hogy szíven kell döfni? Igen…..igen, de azt hiszem nem elég egyszer! Anyám! Ha a közelébe is kerülök, hogy fogom többször megszúrni, addig ezerszer megöl! ~ kezdett fojtogatni a pánik kissé.

The member 'Uráldur' has done the following action : Szerencse, játék, kockázat

---

'Hatos' : 6

/Federic/


A Mesélő már megfogalmazta megmenekülésedet magában, mikor váratlan baleset következett be. Annyira lekötötte gondolataidat a már sokat emlegetett könyved a szörnyekről, hogy elfelejtettél kellő képen koncentrálni a hangszálad hibás működésére. És bár majdnem megvolt az... De a majdnemre és a hajszálhíjánra nem osztogatnak aranyérmeket.
És ez azt jelenti számodra, hogy nincs sok helyed menekülni. A lángoló fa nyéllel próbál állon vágni, miközben nyomkövetőd rád kiált, hogy megjött az ijjával.


/Kockadobás: Hatos
1-4-ig -El tudod kerülni a támadást.
5 és 6 -Valahol talál és ütés mellett égési sérülést, esetleg ruha meggyulladását is okozza./

The member 'Uráldur' has done the following action : Szerencse, játék, kockázat

---

'Hatos' : 3

Talán hiba volt elbizakodnom magam, hogy mostanában már kevés gondom volt a sebesülésemből adódó szóbotlásokkal, amiket nem tudtam befolyásolni, csak remélhettem, hogy sok-sok gyakorlással majd teljesen ki tudom egy idő után küszöbölni.
Ez most meghozta keserves gyümölcsét. A hangom megbicsaklik és a mágia szálai nem fonódnak egymásba, így a halállovag akadálytalanul lép közelebb és nekem ismét ugranom kell, ahogy a lángoló fegyvernyél elsuhan az arcom előtt.
Talán a következőt nem is úsznám meg, ha nem jelenne meg a nyomolvasó és eresztene meg egy nyilat a lény felé.
Hálás vagyok neki ezért, mert azt hittem már árkon-bokron túl jár.
De muszáj valamit tennem, ha a szörny elfordul, akkor nagy lendülettel döföm a tőröm a lapockája alá, ahol, a szívének kell lennie.
Próbálok nem hozzáérni máshogy, de ha előre bukik, ismét döfök, ha nem akkor inkább hátra ugrom.

/Federic/


A teremtmény nem is fordul az újabb támadója felé, csak veled van elfoglalva. Ám túl nagy lendülettel támadott az imént és félig elfordult így mögé tudtál kerülni majdnem és egy íves mozdulattal a lapockái között támadni.
A meggyulladó ruhád ujján vipera sebességével kúsznak fel a lángok és már majdnem a könyöködnél járnak, amikor el tudod oltani. Az égési sérülésnél nincs fájdalmasabb, de úgy tűnik neked vállalnod kell ez ellen minden sikeres találat esetén. Ám ennyi áldozatot igazán hozhatsz a halálod mellett az olvasók izgalomban tartásáért.
Rézsútosan csap oda a lángoló fegyverrel a másik oldalról, ahogy megpróbál közben újra szembefordulni veled. És csak az ügyességén múlik, eltalál-e?
Eközben a veséje tájékán kiálló nyílvesszők hamuvá égnek.


/Kockadobás: Hatos
1-4-ig -Megúszhatod a próbálkozását.
5 és 6 -Betalál valahol a karodon vagy törzseden./

The member 'Uráldur' has done the following action : Szerencse, játék, kockázat

---

'Hatos' : 6

Felkiáltok, ahogy a lángok végigfutnak a karomon és természetesen hátra ugrom, hogy eloltsam, bár előtte még éreztem, ahogy a szörnybe mélyedt a tőröm sikeresen.
Bár tudtam, hogy újra és újra meg kell szúrnom, nehéz volt rávenni erre magam, de nem volt nagyon más választásom, ha meg akartam szabadulni.
A halállovag ügyet sem vetett a nyíl okozta sérülésekre, csak velem foglalkozott, ami sajnos meg is hozta az eredményt számára, fegyvere elérte az oldalamat és fájdalmasan mart belém.
Nem tudhattam milyen súlyos a seb, ezért gyorsan hátrálni kezdtem és kétségbeesetten mondtam el egy léglökés varázsaltot, hogy távol tartsam.

Hatos kocka:
1-3-ig nem sikerül elmondani
4-6-ig sikerrel járok és a lény hanyatt vágódik

The member 'Viridiel' has done the following action : Szerencse, játék, kockázat

---

'Hatos' : 4

/Federic/


Végre nem a hiábavalóságért kísérletezett ezzel Federic! Sikerült a mágia és húsz méterrel hátra vetve egy ház falának csapta a szellő az élőholtat. És Zubor azonnal rád kiált.
-Tűnjünk el innen! Ez halhatatlan. Az orkok idézik meg ezeket, hogy minket pusztítsanak az örökkévalóságig.
* Az Oughwari-hegységben élő fajnak ehhez a példányhoz minden képen van köze, de ez a kijelentés csak abban erősít meg téged, hogy a nép körében is már lassan, de terjed a tankönyvek által leírt mendemonda. Vagy épp a nép szájából lett átvéve.
Viszont milyen író lennél te, ha nem eme szörny legyőzéséről számolnál be? Gondolj csak az eladásokra! Gondolj csak az eladásokra! Hátha elvonja a figyelmed és nem tudod kimondani majd a következő varázslatot!
Eközben a nyomkövetőd már kereket is oldott. Már csak a hátát látod, ha visszafordulsz.

Most megint sikerült elmondanom a varázslatot és ezzel egy kis időt nyerhettem, ami rám fért, mert éreztem, ahogy meleg vérem végig csordogál az oldalamon és a combomon. A kezem is iszonyúan fáj.
Mikor a nyomolvasó rám kiabál nem sokáig habozom magam sem, kihasználom a lehetőséget és amennyire csak képes vagyok szaladni kezdek egy elém táruló ösvényen. Talán nem jön utánam, úgy rémlik, mintha valami csata helyéhez kötött és ebben van minden reményem, mert nem fogom sokáig bírni az iramot.

/Federic/


Égési és vágási sebeid bizony nem kellemesek, de a halállovag csak egy rövid szakaszon fut utánad, majd lemarad. Úgy tűnik a futás igen hasznos valóban ellenük, hiszen a legtöbb utazó nincs abban a kondícióban, hogy az öt szúrást bevigye neki. Ez a példány már eggyel általad így is közelebb került a végső halálához, és ez bőven elég szép teljesítmény.
Ahogy rohansz, kis idő múlva alkalmazottad megáll az ösvényen és bevár téged.
-Leráztuk?
* Liheg ő is a kimerültségtől, hiszen lélekszakadva rohant idáig. Bár nem mondja ki, de egy kis taktikai átbeszélést is vár tőled, hogy továbbra is a nemes-e a cél vagy inkább bementek a városba, hogy egy egyistenhívő orvos ellássa a sebeidet. Mármint ha van dokija a városnak!
Ha tovább akarsz haladni, csak mondanod kell és ő még fokozottabb óvatossággal, de elindul tovább.

Én nem voltam lovag, vagy nagyhírű harcos, aki felvehette volna a harcot a Halállovaggal. Talán még a Főpap is sikerrel járt volna, hiszen ő nagy mágus volt, de én nem éreztem magam képesnek rá és miután megsérültem, nem is akartam. Minek kockáztattam volna, ha el is szaladhatok. Hát ezt tettem.
Mikor a nyomolvasó megállt előttem én is lerogytam a földre, mer nagyon kimerültem, bár legalább biztos voltam benne, hogy a lényt leráztuk. Az erdő élte a maga életét.
- Egy ideje már nem hallom. – ziháltam még mindig.
- Jobb lenne minél előbb valami védettebb helyre érni és ha jól sejtem az ismeretlen nemes kastélya valahol a közelben lehet. Menjünk oda, ha sokszor bocsátkozik harcba, biztos van valamiféle gyógyítója. – noszogattam társamat.

/Federic/


Ez a kis epizód és a vele járó sérülések nem tántoríthattak el célodtól. Hiszen az idejövet is a szúrós, gazos, út menti osonástól kaptál elég karmolás nyomot. A halállovag kicsit mélyebbre hatolt, ám mégsem fordulsz vissza a célodhoz ilyen közel.
Hamarosan olyan vidékre érkeztek, ahol minden falu házai épségben átvészelték a támadásokat, bemenve élelmet nem találtok, de még a díszeket is megtaláljátok az asztalra kirakva (váza elszáradt virággal, lopótökök a falon) és mintha csak pár órára vagy pár napra mentek volna el a gazdái. Ám az udvar már térdig érő gaz és elhagyatott.
Néhányba körülnézhettek, de életnek a legapróbb nyoma sincs, csupán legfeljebb legelészni besurranó őzeknek vagy kisebb vadállatoknak. Egészen addig, míg Zubor az egyik földutat megvizsgálva -nagy óvatosan kimerészkedve oda- egy csapat lovas friss patkólenyomatait nem veszi észre. Követve őket pedig elérkeztek a különleges hely központjához.
-Akkor bemész és ha nem jössz vissza egy órán belül, akkor várjak egy napot és vagy megpróbáljalak kiszabadítani vagy tűnjek vissza Nini-Wellbe? -kérdezi a rendezett környezetű erődöt bámulva és annak egyetlen kijáratát.

Ha visszamentünk volna a faluba, ahonnan elindultunk, akkor sem biztos, hogy el tudtak volna látni, így kockáztattam, hogy hamarabb érünk a nemeshez, mint hogy súlyosbodnának a sérüléseim.
Persze elég jó kis fájdalmaim voltak, de összeszorított foggal mentem a nyomolvasó Zubor után.
Amikor meglátom a házakat, elönt a remény, amit aztán hamar sutba is dobhatok. Egy árva lélek sincs ott, pedig nincs feldúlva, mintha csak egyszerűen elsétáltak volna a lakók.
Aztán Zubor felfedezi a nyomokat és hamarosan már az uradalom bejáratánál állok.
- Hát inkább az előbbit választanám, de miért támadna meg engem egy nemes úr? Azonban lassan már semmin nem csodálkozom és bár nem hiszem, hogy szükség lenne rá, inkább nézz utánam, ha egy nap múlva nem jelentkeznék. – bólintottam neki.
Úgy látszik mégis csak megkedvelt az úton, hogy egyáltalán felajánlotta.
Aztán kissé bicegve megindultam befelé, remélve, hogy hamarosan jó kezekben leszek.

/Federic/

/Userrel Skypon egyeztetve/


A kastélyon belül mozgásnak semmi jele ahogy közeledsz felé. Már-már úgy tűnik, ezen a verőfényes, tavaszi napon ez a hely is olyan kietlen lesz, mint a nem régen elhagyott falvak. Ám hirtelen hangot hallasz fentről egy lőrésből.
-Ki vagy? És mit akarsz?
-Fedrric vagyok, a király papja. És az itt élő nemessel akarok találkozni.
* Hosszú csend következik az után, hogy vas bakancsok elsétálását hallottad. És csak tíz perc múlva nyílik meg a kapu. Könnyű bőrpáncélt és vas sisakot visel az a két őr, aki beengedett.




Beljebb egy talpig lovagi páncélba bújt gyalogos között az egyik felcsapott sisakrostélyú köszönt téged.
-Üdvözöllek! A nevem Haradúr, a vár és a környező vidék nemese. Úgy tudom te akartál beszélni velem.
* Hallomásból ismered a nevét. Észak elszánt őre. Ám Össznépi után sokan kétséggel telve beszéltek róla. Alig lehetett az utalgatásokból leszűrni, hogy az egyik legtöbb északi embert gyilkolta le katonáival, valami sötétet sejtettek utána az előtted álló várúr mögött.
Ő lenne a magányba burkolózó titokzatos nemes?

Igazán megkönnyebbültem, amikor végre hangokat hallottam, még, ha az nem is volt a legbarátságosabb, de hát ezen a vidéken és jelenlegi kinézetemmel, jó, hogy egyáltalán szóba álltak velem.
Mikor kinyílik a kapu mosollyal az arcomon sétálok be, ahol azon nyomban egy talpig páncélba bújt lovaggal találom szemben magam és bár még meg sem szólal, de én már sejtem, hogy őt keresem. Valahogy lerí róla!
Aztán bemutatkozik és nekem nagyon ismerősnek tűnik a neve, majd hirtelen be is ugrik, hiszen a királlyal harcolt Össznépinél, amikor a varégokat kiűzték onnan és………óóóóó…..azt is hallottam, hogy……nem volt valami rendben…..egészen emberfeletti volt amit tett ő és az emberei.
Ő lett volna ez a hős, aki itt kitartott? Hát nagyon úgy nézett ki.
- Az én nevem Frederic és a fővárosból jöttem máguspap vagyok. És azért jöttem, hogy – hajtottam meg felé közben a fejem, aztán szép simán összeestem és elsötétült előttem a világ.

/Federic/

/userrel privátban egyeztetve/

Federic puha, dunnás ágyban ébred. Nem hall senkit maga körül. Élvezi a puha ágyat, amiben már rég volt része és nyújtózkodásba kezdett, ami aztán fájdalmas rándulásba torkollik. Válla alatt és fölött van átvezetve az egyik kötés és nem ez az egyetlen rajta. Pár pillanat múlva a fejébe nyilall, hogy mi történt és kipattannak a szemei. Fogalma sincs hol lehet, de aztán eljutok odáig, hogy besétált a kapun.......
- Hahó! Van itt valaki? - harmadik nekifutásra sikerül is egy nyávogásnál hangosabban megszólalni.
Egy tizenéves lány jön be sietve a szobában kötényben és rád néz.
-Felébredt?
- Hát, úgy néz ki. - válaszolta a kissé logikátlan kérdésre, hiszen ha nem ébredt volna fel, hogy beszélgetnének egymással - Haraldúr nemes házában vagyok?
-Igen. Szóljak neki?
- Igen, köszönöm, ha ezt megteszed. - bólintott.
* Hamarosan érkezik az ismerős lovag civil ruhában és ahogy belép.
-Üdvözöllek az erődömben! A múltkor nem tudtam ezt megejteni, mert túl gyorsan elaludtál.
* Érződik a hangjában, hogy csipkelődésnek veszi az elalvásodat, de tudja és érti mi történt.

- Köszönöm, uram az ápolást és elnézésedet kérem, hogy ilyen kurtára sikerült a bemutatkozásom, de összefutottu...am egy Halállovaggal és ez kissé megviselt. Nagyon reméltem, hogy szót tudok majd váltani a környék hősies védelmezőjével, aki már Össznépiben is megmutatta, hogy milyen nagy harcos. - hajtottam meg felé a fejem.
Össznépit emlitve összeráncolódik a homloka és arca kezd dühössé válni, de ahogy nem fejtek ki benne semmi negativumot, úgy szép lassan kezd enyhülni és láthatóan elhinni, hogy semmi ércelődésre nem akarom kivezetni a mondatomat.
-Én örülök, hogy a király varázstudói járnak erre felé. Már lemondtam rólatok. Úgy tünt nem foglalkozik már a határ védelmével és az orkok ellepnek minket.
- Astelath király sosem mondott le a vidékről, de megsebesült és alig élte túl, aztán meg...........a Főpap, aki a leghűségesebb tanácsadója volt.....meghalt. - mondom kissé keserűen. - És aki maradt nem viselte annyira szívén, hogy sürgesse az újabb harcot, bár igazából nem vagyok jártas a politikai szövevényekben, uram. - mentegetőztem.

/Federic/

/Userrel Skypon egyeztetve/


Haradúr konokan bólintott. Jól láthatóan nem érdekelte ki és miért nem tudott ide jönni, hogy segítsen. Még csak több szót sem pazarolt erre. És neki az volt az érdekes ezek szerint, hogy te vajon akkor miért igen.
-Én már elég jártas vagyok a politikában és a szövevényes ügyekben. Ha gondolja, megrakok egy jókora máglya rakást és fél karomat bele tartom a tűzbe, ha most az következik, hogy az itteni emberek reménytelen harcát látva magát a segítségemre küldték és itt akar lakni, hogy együtt harcoljunk.
Lepjen meg!
* Nem meglepő, hogy ilyen cinikusan válaszol. Érthető, valószínűleg sokan ennél sokkal cifrábban fejeznék ki az érzéseiket, hogy szinte, vagy egészen magára hagyták őket. Magukra az orkokkal körülvéve.
- Hát.....azt hiszem, hogy nem úgy nézek ki, mint akivel nagyon ki lenne segítve, uram. - rázta meg a fejét Frederic. - Sejtésem szerint egy hadosztálynak jobban örülne. Engem .......megbíztak, hogy nézzek utána, mi itt a helyzet, miként alakultak a dolgok a csata után. Sajnálom.
-A legnagyobb csatákat Jó és Gonosz között igazából nem túl sokan vivják. Egy-egy emberen múlik a kimenetelük.

Meglepődve nézek fel Haraldur-ra és kissé feljebb tornázom magam az ágyban, ami nem kis grimaszolással jár.
- Lehet uram, de az biztos nem én vagyok. Sokszor csak épp sikerült életben maradnom, de Ön .....Ön biztos ezek közé tartozik.
Elmosolyodik végre.
-Nos, úgy látom kideritette amiért ideküldték. A helyzetünk nem jó, de cserébe rossz. Igy van?
- Fogalmam sincs. - ráztam meg a fejem. - Azért jöttem ide, hogy megtudjam, milyen is ez a helyzet. Orkokkal szerencsére nem találkoztunk, mennyire súlyos a helyzet?

/Federic/

/userrel Skypon egyeztetve/


 -Egy ideje már nem láttam agyarasokat. De vagy fél éve hirtelen elárasztották a környéket és a legtöbb szomszédos falut lemészárolták. Nagyon hosszú idő lesz, mire újra be tudjuk népesíteni ezt a vidéket.
És katonák járőrözésével sem futottam össze egy jó ideje. Azt hiszem csak mi maradtunk meg itt.
- Nem régen eljöttünk egy falu mellett, ahol elég sokan voltak, de igaz sok kiégett, kifosztott település is az utunkba akadt, ott volt az egyikben az ork Halállovag is. Viszont katonákkal én sem találkoztam, a megmaradt lakók is csak az Önt emlegették. Pedig reméltem, hogy mások is maradtak. - szomorodott el a fiatal pap. - De, ha eltűntek az agyarasok, és, ha ezt jelentem, akkor biztos lesznek akik megpróbálnak újra itt élni. - igyekezett némi reményt csempészni a hangjába.
-Igen. -mondta szikár tényként a nemes- És amint többen fognak itt élni, mint elszórt falvak, a régi ellenség visszatér. Gondolkodj! Miért hagynak minket most békén? És mi előnyük származna, ha most elhagyott településeket fosztogatnának?
Saját jobbágyaimat behívtam ide jól védhető helyre és besoroztam katonának. Az asszonyokat biztonságos területre küldtem. Ennyit tudtam tenni csak. Mi kitartunk, amíg lehet.

Figyelmesen hallgatom, ahogy felsorolja mi a véleménye és miért nem akar ezen változtatni. Persze logikus, de ez kinek jó?
- Ne vegye sértésnek uram, de ennek mi értelme? A király előbb utóbb vissiafoglalja a területe, addig meg maguk is visszább vonulhatnának. Az embereinek is biztos jobb lenne. Az orkok meg itt sem maradtak meg, beljebb meg nem mernek törni.
-És mit tanácsol? Maga mondta, nem én. Látott egy lakott falut. És őrjáratozó végvári vitézből egy darabot sem. Ha mi visszavonulunk, őket ki fogja megvédeni? Vagy az utánuk jövő néhány községet még?
Igaza volt! De akkor is borzasztóan sanyarú sorsot láttam magam előtt. Vajon az embereinek is ez volt a véleménye? De hát ő volt a földesuruk, azt tették, amit mondott, vagy aki nem, gondolom az már rég messze járt.
- Nem tudom uram, nem szeretnék tanácsot adni Önnek. Én csak egy küldönc vagyok, aki hamarosan visszatér a városba. De talán sikerül felkelteni hősies küzdelmükre majd a figyelmet. - mondom halkan.