Megdöbbenve hallgatom a férfit. Miért ijedt meg ennyire tőlem? Lehet, hogy....., de nem az nem lehet.

Intek Aliának, hogy jöjjön egy kicsit félre:

- Tudom, hogy szinte lehetetlen ezen a vidéken, de nem gondolod, hogy nem is az orkok, hanem selfek támadták meg őket? Ez magyarázat lenne a viselkedésére.

Úgy döntöttem, hogy kimegyek a barlang elé és ott őrködök, addig Alia talán szót ért a férfival. Most már nagyon kíváncsi vagyok, hogy mi történt velük. Egyébként nekünk sem árt az óvatosság, hiszen ha nem tudjuk kik az ellenségek, felkészülni sem tudunk rájuk.

Alia, kimegyek egy kicsit, próbáld szóra bírni a férfit, minél előbb. Talán megnyugszik, ha nem lát. Nem tetszik nekem, ez a reakció. Rossz érzésem van.

Amint kicsit megnyugidott a férfi,közelebb léptem hozzà,és kedves hangon beszéltem neki.
-Itt biztonsàgba vagytok!nem bànt senki!-mosolyogtam rà-..mi történt veletek??..mi igy talàltunk ràtok az erdöben,sulyos sebekkel..és mi hoztunk ide a barlangba..de nem kell félnetek!segitünk...nem bàntunk..az én nevem Alia..és a tiéd?-probàltam beszélgetni vele,és remélem,hogy megtudjuk végre az igazat...
Felnézett ràm a férfi,és jobban megnézett..és most elöször làtszott egy kis mosoly rajta...
-A nevem Silgan...és a nejem Margo...a hegyekben lakunk..vagyis màr nem.-nézett szomoruan maga elé.-A kis hàzunk leégett..megtàmadtak minket ,és mindenünket kifosztottàk..nem tudtam megvédeni a csalàdom!-könnyes szemmel nézett ràm,és folytatta kis idö mulva-..a fiamat megölték...nem volt esélyünk sem..az apàm védett minket,hogy igy el tudjunk valahogy menekülni...és aztàn nem tudom mi lett vele..azt hiszem,hogy...màr ö sem él...nem tudtam megvédeni tölük...-csuklik el a hangja..
Én meg csak hallgatom,és nagyon àt tudom érezni milyen fàjdalmas neki most...
Megérintettem a vàllàt,hogy érezze,hogy együttérzek vele. .
-Nagyon sajnàlom...de...ki tette ezt veletek???-néztem rà kedvesen,de nagyon vàrtam a vàlaszt.. mert tudnunk kell...és nagyon reméltem,hogy nincs igaza huginak..de biztosan kell tudnunk,és csak ö mondhatja el...
Lassan formàltàk ajkai a szavakat..és kerek szemekkel hallgattam...
-Azok a tàmadòk...selfek voltak....-nézett ràm Silgan rémülten...
..és ez hidegzuhanyként ért...

Ahogy kifinomult hallásommal hallgatom a férfi szavait, hideg zuhanyként szakadnak rám a szavai. Beigazolódott a sejtésem. Ezért riadt meg tőlem ennyire. Teljesen átérzem a rettegését.

Alia! Próbáld meg megnyugtatni, hogy én nem tartozom azok közé a selfek közé. Nem fogom bántani. Tudom, hogy nehéz lesz, de csak te tudod elmagyarázni neki, hogy nincs mitől tartania. Addig én elmegyek Trissel vadászni, hogy legyen valami vacsoránk.

Miután elindultunk valami vacsorát felhajtani, egyfolytában azon járt az eszem, hogy mit keresnek erre felé selfek. Nekem ugyan nincs mitől félnem tőlük, de azért ez eléggé furcsa. Valószínűleg határozott céllal érkeztek erre a területre. Vajon kit, vagy mit kereshetnek? Erről beszélnem kell Aliával.

Arra gondolok, hogy egyedül elmegyek oda, ahol Silgan háza állt és kicsit körülnézek. Megpróbálok minél több mindent megtudni. Talán a természet kegyes lesz hozzám, és kapok használható információkat.

Amint kimondta,hogy selfek támadtak rájuk,a döbbenet szerintem látszott rajtam,mert Silgan rámnézve ,nagy szemekkel fürkészte arcom..
-Te..tudod kikröl beszélek??...találkoztál már selfekkel??..akkor azt is tudod,hogy kegyetlenek..de ha lehetne..elmennénk innen!!nagyon féltem a feleségemet!!...kérlek segíts neki!nem tudnám elviselni,ha valami baj érné őt is!-könnyes szemmel nézett rám,és közbe szorongatta a nő kezét,bizva abban,hogy nem lesz baja..és végre magához tér,és kinyitja a szemeit.
-Ne aggodj!-néztem rá kedvesen-csak alszik!rendbe fog jönni!!hamarosan elmegyünk innen,és segítünk elmennetek erről a vidékről,ha úgy kívánod!-mosolyogtam rá,és hoztam egy kis vizet és ételt,hogy erőre kapjon,hogy hamarosan tudjunk indulni tovább.
-Tessék!egyél..kell az erőd!-adtam a kezébe a sültet,és lágyan bólintottam,hogy egyen nyugodtan..-hamarosan visszajövök,csak kimegyek megnézni,hogy minden rendbe van e odakint..-azzal otthagytam az étellel,és kimentem a barlangbol.Tudtam,hogy hugi odakint van,és tudtam azt is,hogy megy a saját feje után..de azért remélem,hogy nem csinál butaságot. .
 .De nekem is kell egy kis idő,hogy megemésszem a hallottakat...mert mi tagadás erre nem számitottam,hogy selfek vannak a közelbe..és nemcsak orkok...

Ahogy a gondolat megfogan bennem, máris tett követi. Intek Trisnek, és már indulunk is. Megkérem, hogy felülhessek a hátára, hiszen minden perc drága.

- Tudom, hogy nem szoktam, de most kérlek vigyél a hátadon, induljunk nagyon gyorsan.

Az a szerencse, hogy nincs messze a szerencsétlenség színhelye, így nem telik el 15 perc és már ott is vagyunk. Intek Trisnek, hogy kerüljön a másik oldalról, hiszen nem tudhatjuk van-e még itt valaki a támadók közül.

Kihegyezem minden érzékemet és próbálom tudakolni a növényeket, hogy valójában mi történt itt. Közben körbejárom a házat kívülről, már ami megmaradt belőle. Rengeteg nyomot találok. Sokan voltak a támadók. Bár látszik, hogy próbáltak védekezni az itt lakók, de semmi esélyük nem volt. Tris morgására leszek figyelmes, és már megyek is megnézni, hogy mit talált. Egy idősebb férfi szétvágott testét figyeli. Gyorsan odamegyek hozzá, megnézem, hogy él-e még, de sajnos már nincs benne élet.

Amíg nézelődünk, megtudom a fáktól, hogy legalább 12 self ütött rajtuk. Csupán szórakozásból öltek, nem őket keresték. A vezetőjük további kutatásra szólította fel a társait. Próbálom kivenni, hogy hogyan szólították a többiek, de nem értem tisztán. Obáni? Ómami? Valami ilyesmi.

Intek Trisnek, és amilyen gyorsan lehet induljunk vissza Aliához, mert fontos, hogy minél hamarabb elmondhassam neki, amit megtudtam.

Ahogy megérkezünk a barlanghoz, már üzenek is neki, hogy jöjjön ki.
Elmondom neki az észrevételeimet. Amikor a vezető nevéhez érek és sorolom a lehetőségeket, azonnal látom, hogy elborul a tekintete. Rögtön tudom, hogy valami baj van.

- Ismered talán? Mit tudsz róla? Látom, hogy teljesen ledöbbentél.

Mikor kimentem a barlang elé,kicsit levegőzni,hogy összerakjam azokat a hírmorzsákat,mit Silgan mondott,egyre jobban nem értettem a támadásokat..bár a selfeknek nem kell logika ahhoz,hogy legyilkoljanak bárkit,és csak úgy csupán szórakozásból..de ez mészárlás!..és nagyon szomorú lettem miatta..és mikor húgi visszatért a hírrel,amit "kiderített"...a szomorúságom átcsapott dühbe..
mert ha az ,akire gondolok..akkor nagy veszélyben vagyunk..
Bár a füleim hallották Nava szavait,de alig tudtam elhinni,hogy idáig követett minket..és ráadásul elég kegyetlenül gyilkol az ide vezető úton,hogy mindenáron elérjen...engem...
-Sajnos ismerem..-bólintottam szomorúan-...nem hittem volna,hogy eddig elmerészkedik,csakhogy elérjen..Indulnunk kell!!Nagyon hamar!Szedelőzködnünk kell!!..nincs sok időnk!!-néztem a húgi szemébe,és próbáltam vele megértetni,hogy nagy veszélyben vagyunk,ha ránktalálnak!..és legfőképpen a kis család!
..de nem árultam el neki,hogy valójában sejtem,hogy "mit keresnek"itt a selfek...mert elég,ha én aggodom a szeretteimért..nem kell még,hogy valamiért befolyásolva legyen a húgom,ha esetleg harcra kerülne sor..de nagyon remélem,hogy ez nem következik el...
Sietve léptem vissza Silganhoz,hogy közöljem,hogy mennünk kell hamar,és nincs sok idő a várakozásra..amint összeszedjük a holminkat..indulunk!
-Mellonnal viszem majd Margót és Triszzel meg, Silgan menjen veled hugi!sietnünk kell!..nincs időnk!!!Azonnal el kell mennünk innen!!A nagymacskáinkkal esélyünk van,hogy elérjük a várost..ott egy kis előnyünk lehet,de velük nincs sok esély szembeszállnunk...Kobanival!!!

Még nem láttam ennyire feldúltnak Aliát. Olyan érzésem volt, hogy ha ez a Kobani - mint kiderült így hívták a selfek főnökét - elé kerülne, nem sok jóra számíthatna tőle.

De most nem volt időm ezen rágódni, hiszen tudom, hogy Alia feleslegesen nem szívja így fel magát. Így biztos voltam benne, hogy nincs vesztegetni való időnk.

Mondtad nekik, hogy ne féljenek tőlem? Meg kell bízniuk bennem, különben nem tudok segíteni nekik.

Odaléptem Silganhoz, és nem tudtam nem észrevenni, hogy megrándul, amikor a közlébe érek.

- Ne félj tőlem. Én biztos, hogy nem foglak bántani sem téged, sem asszonyodat.

Trishez léptem és segítettem Silgannak felszállni a hátára. Láttam, hogy Alia ugyanezt cselekszi a feleségével. Egyértelműen emberlakta vidék felé kell vennünk az irányt.

Jó ötletnek tartom, hogy vigyük Őket egy faluba és utána mi rögtön térjünk vissza a városba. Találkoznom kell Whupplyval.

Mikor megrendeltem tőle a kardokat, nem is gondoltam, hogy ilyen hamar szükségünk lesz rájuk. De hát semmi sincs véletlenül.

Induljunk. Útközben azért elmondhatnád, hogy tulajdonképpen ki is ez a Kobani, és mi közöd van hozzá. Miért akar ártani neked?

A gondolataimba merülve pakoltam össze a holminkat,és Margót felsegítettem Mellon hátára és mögé ültem.Igazából nagyon meglepett,hogy ezen a vidéken selfek járnak,de azt is sejtettem még azelőtt,hogy Kobani büszkeségét sérthettem,amikor visszautasítottam a közeledését..de arra nem gondoltam,hogy utánam jön,hogy "elégtételt"vegyen rajtam.
Húginak nem is tudtam,hogy hogyan mondjam el ezt a dolgot..mert igazából számomra egy semmiség volt..de most már kicsit éleződött a helyzet,hogy még őlni is képes,hogy a nyomomra akadjon az a self.
Talán ,ha akkor vele megyek..akkor nem lennének veszélyben most a szeretteim..gondoltam szomorúsággal..
De most már mindegy...előbb Silganékat kell biztonságba raknunk..aztán jöjjön,aminek jönnie kell!
Megsímogattam a tigrisem hátát,és elindultunk a legközelebbi lakott településhez..ott biztonságba lesz a kis család..
Aztán hallgatásba mélyedtem az út során,míg be nem értünk a kis faluba,ahol elbúcsúztunk Margóéktól,és hamar indultunk is tovább,mert ha maradnánk,akkor rájuk is veszélyt hoznánk..amit nem szeretnék.
Navával együtt szélsebesen "vágtattunk" a hegyek felé,ahol talán egérutat nyerhetünk a self csapat elől,és csak reméltem,hogy nem találkozunk velük össze,ahogy az alkonyat is remélhetőleg jótékonyan eltakar minket a kíváncsi szemek elől...
..De a fohászom úgy látszik nem hallgatatott meg,mert nem messze a hegy lábánál tűz fénye világított,és jó nagy füst szállt fel az ég felé.
..és be kell vallanom,már nem nagyon hittem abban,hogy észrevétlenek lehetünk,bármennyire is óvatosak vagyunk...

Ahogy leraktuk a megmentett házaspárt, azonnal indultunk is tovább. A hegyek felé vettük az irányt, pedig nekem pont az ellenkező irányba kellene mennem. El kell mondanom Aliának, hogy miért is fontos találkoznom a törpével. Az életünk múlhat ezen a találkozón. Nagyon kellenek a kardok. Azokkal lenne esélyünk a túlerővel szemben.

Már kezdett eltűnni a nap a horizontról, amikor megpillantottunk egy nagy lánggal lobogó tűzrakást nem messze tőlünk.

Hirtelen megállítottam Trist, és szóltam Aliának, hogy ő is álljon meg. Itt még látóhatáron kívül vagyunk, ha nem csapunk túl nagy zajt, esetleg nem hallanak meg minket.

- Alia, szerintem ez a legjobb alkalom, hogy elmondd, mi történik itt. És ne szépíts a dolgokon. Csak így tudjuk kitalálni, hogy mit lépjünk.

Miután meghallgattam Nővérem történetét, majd leesett az állam attól amit elmondott. De most a megoldáson kell gondolkodnunk.

- Nekem is el kell mondanom valamit. Igaz, hogy meglepetésnek szántam a születésnapodra, de most nem várhatok tovább. A törpével egy ikerkardot csináltattam mindkettőnknek. Azokat a köveket is oda adtam neki, amit a mágustól "szereztem". Így a kardunk félig mágikus lesz. Azért mondom, hogy félig, mert még el kell végezni rajta egy szertartást, de ahhoz találnunk kell egy mester mágust, aki elvállalja, hogy életet lehel a kardjainkba. A köveknek önállóan is van erejük, de ez még nem az igazi. Bár így is sokkal hatékonyabbak, mint bármelyik kard, amit eddig életemben láttam. Hát ezért lenne fontos, hogy most, amíg még lehet, forduljunk a város irányába. Utána sokkal több esélyünk lenne Kobani és a csapata ellen.

Láttam Alián, hogy megleptem a mondanivalómmal........

Kezdett beesteledni,és én is jobbnak láttam,hogy inkább a városba kellene megszállnunk.Bár nagyon meglepett húgi ajándéka,de nagyon kedves tőle ez a csodás ajándék!nagyon örülök,mert ilyen szépséges kardot még nem kaptam,de igazából el sem tudom képzelni milyen is lehet...
-Menjünk a városba!talán sikerül ott meghúznunk magunk,és kicsit pihenni is,mert Mellonék is fáradtak..és igazad van!..kell egy kis idő,amíg felkészülünk az elkerülhetetlenre...
De remélem,hogy mégsem akadunk össze ezekkel a selfekkel...nagyon remélem...

Örültem, hogy sikerült meggyőznöm Aliát, hogy a városba induljunk. Azonnal kellett cselekednünk. Tudtam, ha nem indulunk haladéktalanul, akkor szinte nullára csökkennek az esélyeink.

- Nincs min gondolkodnunk- mondtam Aliának, és már intettem is Trisnek, hogy indulunk. Felültem a hátára és láttam, hogy Nővérem már Mellone hátán van.

Ahogy vágtában elindultunk, éreztem, hogy Nővérem nagyon feszült. Ilyennek még nem is láttam. Nagyon megviselte ennek a selfnek a felbukkanása. Csak az nyugtatott meg, hogy tudtam, bármi áron, de eljutunk a városba. Mivel nagymacskáink a sötétben is remekül látnak, nem volt akadály előttünk. Egy órai megfeszített vágta után, a távolban feltűnt a menedéket jelentő város.

Rámosolyogtam Aliára, és egy végső vágtára ösztönöztem Trist. Amint a város határába értünk, leszálltunk az állatokról és meghagytuk nekik, hogy pihenjenek, és rejtőzzenek el. Zsákomból elővettem a sózott őzhúst, és oda adtam nekik. Mi majd eszünk a fogadóban. Nekik most nagyobb szükségük van a táplálékra. Oda simítottam arcom Triséhez és megköszöntem neki, hogy immár nem tudom hányadszor kisegített a bajból.
Láttam, hogy Alia is érzékenyen búcsúzik Mellontól.

- Alia, indulnunk kell, mert mindjárt bezárják a város kapuit.

Amit a védelmet nyújtó falakon belül voltunk, nagyot sóhajtottam. Egyenesen a múltkori fogadó felé vettem az irányt. Ahogy beléptünk, rögtön észrevettem, hogy egy asztal körül nagy tömeg áll, és biztat valakit. Reméltem, hogy a törpém van itt. Intettem Aliának, hogy kérjen szobát és vacsorát, én pedig egyenesen az asztalhoz mentem.

Amint átfúrtam magam a tömegen, láttam, hogy Whupply iszik versenyt egy másik törpével. Megköszörültem a torkom, hogy felhívjam magamra a figyelmet. Amint rám nézett, meghajtottam magam felé és intettem a hátsó privát szoba felé.

A fogadóstól rendeltem a külön szobába egy nagy korsó sört és élelmet, majd bementem és vártam a törpét.....

-Még egy kört!-intett a csaposnak a törpe uraság.-Már nem bírod?!Add fel!-nevetett ivótársára,aki igencsak dülöngélt már az asztal mellől.
Aztán egy pillanatban,amikor jó nagyot húzott le a kupa sörből,egy ismerőst pillantott meg,aki megrendelte a kardokat,és igazából nagyon örült a látogatónak,mert így legalább van egy lehetősége új cimborát keríteni a mulatozásának!
Kedvesen biccentett felé,és követte a külön szobába...bár tudta,hogy most üzletről fog szó lenni,de azért nem kell lemondania a jókedvről és az italról sem...és mikor a Csapos megérkezett a kért étekkel és itallal,szélesebb mosoly ült ki az arcára.
-Üdvözöllek,szép Hölgy!meghoztam a kért holmikat,bár sürgetni kellett a Kovácsot,de egy kis ösztönző ital jót tett a lelkesedésének,és némi arany is.-nevetett,és elővette a két kardot,ami egy rongyba volt csavarva,s letette az asztalra Nava elé.
-Itt a kért holmid!És meg is ünnepelnénk,ha nincs ellenedre,persze nyugodtan nézd meg őket!..szerintem gyönyörűek rajta az ékkövek!-és csillogó szemmel néz a self lányra..várva ,hogy mit szól a kész remekművekhez...
Aztán az egyik kardot kicsomagolta ,és megmutatta a lánynak...

Remegve vártam a pillanatot, hogy végre megpillantsam a kardokat. De tudtam, hogy nem sürgethetem Whupplyt. Miután ivott egy kortyot, rögtön a tárgyra tért, és kirakta elém a műveit.

- Törp Uram, ez fantasztikus. Nem hiába, Te vagy a legjobb a mesterségedben. Csodálatos munkát végeztél te is és a kovács is. Köszönet érte mind a kettőtöknek.

Miután elraktam a kardokat, a törpe még egy fontos dologra hívta fel a figyelmemet. Nevezeten arra, hogy a kardok így, ilyen állapotban még nincsenek erejük csúcsán. A kövek mágikus ereje már munkál, de a mágia csak akkor járja át teljes egészében a kardokat, ha megtörtént a szertartás. Kell egy mágust keresnünk, aki elvégzi ezt.

- Törp Uram, ha megbocsátasz nekem, elbúcsúzom tőled, mert halaszthatatlan teendők várnak. De, hogy lásd mennyire hálás vagyok neked, a fogadósnál leteszek egy szép summát a részedre. Mulass egyet belőle a barátaiddal. Még egyszer ezer köszönet.

Miután elbúcsúztam a törpétől, azonnal Alia keresésére indultam, de nem feledkeztem meg Whupplynak tett ígéretemről sem. Nem volt egy pillanatnyi felesleges időnk sem.

Végre megláttam a Nővéremet. Azonnal karon fogtam, és kiléptünk a fogadóból.

- Sürgősen el kell hagynunk a várost. Sietnünk kell, mert mindjárt zárják a kapukat. Nem maradhatunk itt ezekkel - és mutattam a nálam lévő batyura - .

Futva indultunk a város kapuja felé. Már éppen zárták volna éjszakára a városba ki- és bevezető utat, amikor még idejében sikerült kijutnunk. Nagyot döndült mögöttünk a kapu.

- Gyere megkeressük a fiúkat. Mutatnom kell valamit neked.

Ahogy beértünk az erdőbe, ahol a fiúkat hagytuk, rájöttem, hogy biztosan elmentek vadászni, hiszen nagyon éhesek voltak. Tüzet raktunk és amikor már pattogott a fa, leültünk és elővettem a kardokat. Feszülten figyeltem Alia arcát, hogy mit szól hozzá. Örömmel láttam, hogy nem tud megszólalni a meglepetéstől. Félve a kezünkbe vettük a kardot, de ebben a pillanatban, hatalmas robbanás süketített meg. A fák tövestől csavarodtak ki a földből, hatalmas forgószél támadt. Nem tudtam elképzelni, hogy mi történik. Éreztem, hogy elhagy az erőm. Még utoljára azt éreztem, hogy elemelkedem a földtől és láttam, hogy Alia is megemelkedik. Aztán hirtelen sötét lett............

Lassan térek magamhoz. Az első amit megállapítok, hogy nincs meg az új kardom. Aztán pedig, hogy Alia fekszik mellettem a földön. Azt sem tudom, hogy hol vagyunk. Sötét van, csak a falakon világít egy pár rúna jel.

- Alia, térj magadhoz, hol vagyunk, mi ez a hely? Álljunk fel, és induljunk valamerre, mert valahogy nem érzem itt biztonságban magam. Még szerencse, hogy jól látok a sötétben. Viszont a jeleket nem értem a falon. Meg kellene nézned, talán adnak valamilyen útmutatót, hogy merre induljunk.

Felkecmeregtünk, és Alia elkezdte vizsgálni a falakon lévő rúna jeleket. Láttam, hogy felcsillan a szeme. Ez remélem valami jót jelent. De ki vihette el a kardokat? És miért? Nagyon nagy veszteség, ilyeneket még egyszer nem tudok csináltatni. A düh kezdi elönteni az agyam. Viszont tudom, hogy hidegen kell tartanom a fejem, mert csak így juthatunk ki innen.

Hirtelen belém hasít a felismerés, hogy nem látom Trist és Mellont. Vajon mi lehet velük?

Ahogy kiértünk a Városból,rögtön zárták is a kapukat utánunk.A fiúk már vártak minket,és hozzánkdörgölőzve doromboltak,mikor odaértünk hozzájuk.
A tűzet megraktuk,és a vacsihoz készülődve megmutatta húgi a kardokat.csodaszépek !Nem is gondoltam volna,hogy ilyen szép a fegyver,és csillogó kövekkel rakva még ragyogóbban nézett ki.
csak ámultam.Nem jutottam szóhoz.de az ámulatom sem tartott soká,mert ahogy a kezembe vettem a kardomat,egy pillanat alatt hatalmas szélvihar kerekedett,és olyan ötétség,amit eddig nem láttam...
Éreztem,hogy felemelkedem,de fogalmam sem volt,hogy hogyan...félrenéztem,ahol Mellon állt az előbb,és egy pillantásra még láttam aggodó szemeit,mi fénylett a sötétben,de aztán elragadott a szél és nem éreztem semmit...
Amikor kinyitottam a szemem,egy ismeretlen és rideg helyen voltam.A szememmel húgit kerestem,és kicsit megkönnyebbültem,hogy nincs semmi baja..bár az ijedtség látszott rajta is,ahogy rajtam .
Nem tudom hová kerültünk,de a falakon rúnák voltak rajzolva..némelyik halványan derendett,de nem mindet ismertem fel..
..régen gyerekkoromban Édesanya tanított pár rúnára,és akkoriban inkább az állatok érdekeltek,nem a tanulás a holtnyelvre..
De aztán találtam egy jelet,ami a felszínt jelentette,és reménykedve néztem Navára,mert szerintem balra kellene mennünk,és talán hamar kijutunk innem..nagyon remélem,mert ki tudja hol vagyunk valójában...

Nem tetszik ez a hely. Viszont legalább megvannak a fiúk. Ezek szerint őket is beszippantotta az a ciklon, forgószél - vagy nem is tudom, hogy minek nevezzem - ami minket is idejuttatott.

Biztató, hogy Alia felismerte az egyik rúnajelet, és azt mondja, hogy ez jelenti a kijáratot. Nem szállok vitába vele, mivel ehhez egyáltalán nem értek. Megindulok előre, utánam Alia és a sort a fiúk zárják. Furcsa hangok ütik meg a fülemet. Hátranézek Aliára, és látom, hogy Ő is hallja, de nem állhatunk meg. Hirtelen egy nagyobb teremféléhez értünk, ahonnan minden oldalról folyosók nyíltak. Tanácstalanul álltam, és vártam, hogy Alia megnézze a folyosók bejáratánál lévő rúnákat. Lassabban ment, mint gondoltam, de megértem, mert részletesen meg kellett vizsgálni mindet. Az életünk múlhat rajta, hogy hogyan döntünk. Végre az egyik bejáratra mutat Alia. Gondolkodás nélkül megindulok a bejáraton, hiszen bízom a Nővérem tudásában.

Ahogy mindannyian a szűk folyosón lépkedtünk, hirtelen óriási robaj támadt a hátunk mögött. Leomlott a bejárat, vissza már nem mehetünk, csak előre.........

Most,hogy ezen a helyen ragadtunk,és elég nehéz minden lépést újra és úrja átgondolni,az jutott eszembe,hogy miért nem tanultam akkoriban többet Anyától a Rúnák jeleit,mert akkor most nem lennénk ilyen szorult helyzetben...
Lassan és nagyon alaposan kellett végignézni minden egyes jelet,mert ha véletlen tévedek,akkor lehet,hogy nem jutunk ki innen,és ez nagyon nagy nyomást rakott rám..de nemcsak magamért felelek,hanem a szeretteimért is..
Aztán ahogy meghallottam én is az omlás hangjait,tudtam,hhogy nincs hátra út..csak előre..és ahogy a falakat vizsgálgattam,egyre sürgetőbbé válik,hogy kijussunk..mert ha az omlás elér bennünket,akkor tényleg nem marad más lehetőség,mint valahogy kiválasztani a helyes utat..mert nagyon szeretnék már kijutni innen..és kivinni mindenkit..
Az egyik elágazásnál több folyosó nyilt..és most elég nehéz a döntés..de aztán történt valami,mert Mellon és Tris is elindult egy járat felé..és én bízom a Barátomban..mert sokkal jobb a szaglása,mint nekem.
Ránéztem Navára,és futottam a Barátom halk léptei után..mert tudom,hogy megtalálja a kijáratot,bárhol is vagyunk most...
.. a hátunk mögül egyre közeledett a sziklák robaja,ahogy omlott be a járat,ahol az előbb még álltunk..most már tényleg nincs visszaút..

Látom, hogy a nagymacskák egyszerre indulnak el ugyanazon folyosó felé. Mivel Alia azonnal utánuk siet, én sem késlekedhetek. Csak remélni tudom, hogy jó felé megyünk. A folyosó egy idő után egyre szűkül, így csak egymás mögött férünk el. Mintha valami fény lenne a folyosó végén, de lehet, hogy csak én látom annak. Megszaporázzuk lépteinket és elég hamar elérjük a végét. Kár volt ennyire sietnünk, mivel a folyosó végén nem túl barátságos csuklyás alakok várnak ránk előreszegezett dárdákkal.

Na, köszönöm szépen. Egyik bajból ki, a másikba be. Hirtelen megtorpanunk mindannyian. Ránézek Aliára, de látom, hogy ő is tanácstalan. Csak lesz valami, előbb-utóbb. Még a gondolat végére sem érek, az egyik felém bök a dárdával. Bár csak jelzés értékűen, de azért eléggé zokon veszem. De hallom Nővéremet a fejemben, és nyugalomra int.

A csuklyások közrefognak minket, és mutatják, hogy merre induljunk..........

Már nagyon ki akarok jutni innen,és egyre feszültebbek a fiúk és én is.Húgin is látszik.Tanácstalanul és egyre idegesebben haladunk az egyre szűkülő folyosón,és mikor már azt hiszem,hogy kifelé vezet az út,akkor döbbenek meg,hogy egyik bajból a másikba csöppenünk...már megint..
Az éles dárdák hegye ránk szegeződik,és igazából fogalmam sincs,hogy ezek az alakok kicsodák..még sohasem találkoztam velük,és azt sem értem,hogy mi dolguk velünk..
Éreztem,hogy Nava hirtelen mozdulatát talán félreérthetik,és ezért észrevétlenül nyugira intettem..bár nem tudtam kicsodák,de inkább tanácsos nem magunkra haragítani őket,bárkik legyenek is.
Így inkább nyugodtan és mellőzve a hirtelen mozdulatokat velük mentem..és Mellont is nyugira intettem a gondolataimmal..és remélem,hogy hamarosan kiderül,hogy miért is hoztak ide..de azért próbáltam körbenézni,hátha tudunk valamerre menni,ha úgy adódna..valamiféle B tervet kiagyalni..mert az igaz,hogy nem bántottak most minket..mert,ha meg akartak volna ölni..akkor már rég megtehették volna..így biztosan élve kellünk nekik...de kiknek??..jártak a gondolataim..és Mellon nagyon is érezte minden egyes szavam..
..de lehet,hogy valami céljukhoz kellünk??..vagy talán ...
Aztán egy nagyobb terembe vezettek bennünket,és egy hatalmas Oltár volt a nagy tér közepén..és négy vörös csukjás alak állt előtte,és ahogy odakísértek minket,a dárdások lelöktek eléjük,hogy térdre érkezzünk a négy fedett ruhások elé..
Oldalra néztem,ahol ,Mellon állt,és megörültem,hogy nincs semmi baja,ahogy Trisnek sem..őket a sarok felé "terelték"..de nem voltak messze tőlünk..és ennek nagyon örültem..
De most a négy alak közül az egyik felemelte a kezét,és csendre intett mindenkit,aki itt volt a csarnokban..és egy pillanat alatt,halálos csend telepedett le minden résztvevőre..csak mi ketten néztünk körbe,hogy mi is történik..
..és erre nem kellet sokat várnunk,mert a felemelt kezű alak megszólalt..és bár halkan beszélt,mindent lehetett hallani..mintha a fejekben hangozna.
..csak reménykedni tudtam,hogy élve kikerülünk innen...és vártam,hogy mi fog történni...
De azt tudom,hogy ha kell,a családomat meg fogom védeni!Bármi áron!!...

Kik ezek az alakok? Cikáztak fejemben a gondolatok, de nem tudtam semmi okosat kitalálni. Na, nekünk befellegzett!!! Addig tereltek minket, amíg egy nagy terembe értünk. Ekkor kezdtem el igazán elgondolkodni. Mi történik itt? A teremben négy vörös palástba burkolódzott csuklyás alak állt. Úgy löktek eléjük mindkettőnket, mintha valamivel vádolnának.

Éreztem, hogy megfeszül a testem, bárkik is ezek, harc nélkül nem adom az életemet. Bár sejtettem, hogy nem sok esélyünk lenne ellenük. De abban a másodpercben, amikor ez átfutott az agyamon, megláttam Alia csitító mozdulatát. Nem tettem semmit, nehogy még nagyobb bajba sodorjam magunkat.

Az zavart a legjobban, hogy a ruházatuktól semmit nem láttam belőlük. Azt sem lehetett tudni, hogy milyen fajhoz tartoznak. Kikkel állunk szemben.

Egyszer csak az egyik felemelte a kezét. Néma csend lett a teremben (nem mintha eddig nagy zsivaj lett volna). És akkor megláttam azt az alakot, aki aranyszegélyes, éjszínű palástban közeledett felénk. Biztos voltam benne, hogy mindenki felett áll, mert a vörös csuklyások is mélyen, hódolattal hajoltak meg előtte........

Beléptem a Nagyterembe..és körbenéztem,ahogy mindig..bár minden követ és repdést ismerek a falakon,de mindig jó érzés fog el,mikor itt vagyok..
Ritkán hagyom el a Rezidenciámat,de most személyes jelenlétem oka,egy felbukkanó varázstárgy kardok,amikre személyesen kell figyelmemet fordítanom..mert akiktől "elkoboztuk"..most itt vannak az Itélőszék előtt."és igencsak furcsa" páros""-szólt a jelentés ,az őröktől....
..bár nagyon is jól tudtam,hogy nem véletlen,hogy idekerültek a lányok..mosolyogtam magamban...
Az emelvény mellett utánam,három alak kezdett megjelenni erre a síkra..és ahogy eloszlott a köd..megmutatkozztak az Alvilági Démonjaim..
A Hatalmas Pókdémonom..aztán következett a Óriás Kígyó Démon..és nem utolsó sorban,a Tűzsárkány Démona..és rettenthetetlen erőként álltak az Oltár körül..ahogy elfoglalták trónusukat,és hallgatták szavaim..ahogy egyet is értettünk az ügy sulyosságával..de nem lehetetlenségével..

Ahogy leértem az Áldozati oltár elött állókhoz,kezemmel intettem,és leemeltem a fejemről a csukjám,és felfedve magam a térdelőkhöz szóltam.
-Tudjátok miért vagytok itt??-néztem felváltva a lányokra..és igazából nem vártam választ.
-Volt nálatok két varázstárgy,amit engedély nélkül készítettetek el..és nincs jogotok birtokolni,míg ki nem érdemeltétek!-néztem rájuk szigorú szemekkel,de aztán folytattam..
-Bár...ha már így alakult..akkor tegyük érdekesebbé a dolgot..és kiválthatjátok a bűnötöket az életetekkel!..és ha a Vizsga végén sikerrel jártok,akkor megtarthatjátok a kardokat..de ha nem..akkor én rendelkezek majd a büntetésetekről!!!-mondtam élesen,és ellentmondást nem túrő hatalom szavával.
Ránéztem a két előttem térdelő és remegő elfre..kis gúnyos mosoly suhant rajtam át..és éreztem a félelmüket..ahogy a döbbenetet is..
-Egy Mester fog felügyelni benneteket!..és ne higgyétek,hogy kíméletes lesz veletek..-intettem közelebb az egyik Mágusomat,aki jobbomon állt eddig mellettem-Kegyetlen és kíméletlen tanító!ne tévesszen meg a külső!-kacagtam hangosan-EZ az egyetlen esélyetek az Életre..és ettől a pillanattól az én kezemben van minden lélegzetetek..és csak nagyon reménykedjetek,hogy sikeres legyen a megmérettetésetek!!
-Lépj közelebb Ivory!-Bemutatom nektek a Mestereteket!Ivory von Dracó!A Tűzsárkány Klán vezére..és nektek a Halálos itélőhozótok..ha úgy adódik..-

..nagyot nevettem,és intettem az egyik őrnek,hogy hozzák ide a kardokat..mert ez volt az ok..amiért idejöttem most..de ahogy kezdtem kigondolni a válogatott kínzásokat..egyre jobban élveztem ezt..és a két megszeppent és berezelt lányra nézve..még nagyobb elégedettség öntött el..
..mert amit nem tud más rajtam kívül..hogy az egyikük az "elveszett gyermek"..de nem ő az egyetlen aki...
Ránéztem Ivoryra,és aztán megfordultam a kijárat felé..és elhagytam a kisérőimmel együtt a Termet..és ahogy távoztam..hangos kacagásban törtem ki..mert végre kezd alakulni a terveim szerint a Dolgok!!!...és most mát itt az ideje!!!...

Ahogy a Nagyasszony elhagyta a termet, felálltam és a két remegő elf elé léptem. Láttam rajtuk, hogy fogalmunk sincs arról, hogy mi vár rájuk. Elnéztem őket, és semmi szánalmat nem éreztem irántuk, még akkor sem, ha az egyik a fajtársam. A Nagyasszony döntött, és az Ő szava szentírás.

- Álljatok fel! - dörrent a hangom. Ettől a perctől kezdve az én kezemben van az életetek és a halálotok is. Mostantól csak és kizárólag azt tehetitek, amire én engedélyt adok. Mire a tanulás végére értek - már ha egyáltalán kibírjátok és életben maradtok - könyörögni fogtok a megváltásért. És most induljatok - intek az egyik emberemnek - és kövessétek a megbízottamat. Ő majd, elszállásol titeket. Ez a mai éjszaka az utolsó, hogy pihenjetek. Azt javaslom használjátok ki. Ahogy fel kel a nap, elkezdődik számotokra a tanulás. Készüljetek a fájdalomra - mosolygok gúnyosan rájuk. Az állatok veletek maradhatnak, egészen addig amíg nem adtok okot arra, hogy büntesselek benneteket. Ne feledjétek, hogy tudom, mi fáj a legjobban nektek. Ja, és ne is próbáljatok gondolati síkon kommunikálni egymással, mert innentől kezdve, csak és kizárólag én hallom a gondolataitokat is.

Ahogy felszedelődzködnek, észreveszek a self karján egy sárkány tetoválást. Mi ez? Ilyen csak az én családomnak lehet. Ezt meg kell beszélnem a Nagyasszonnyal. Még ha beigazolódik is, hogy valami köze van a lánynak a családomhoz, ez akkor sem változtat azon, hogy végig kell csinálnia a próbát és a tanulást. De kizárt, hogy valami közünk legyen egymáshoz. Ez a lány valami csaló.

Intek, hogy indulhatnak, én pedig a Nagyasszonyhoz indulok, magánkihallgatást kérek tőle.

Félve emeltem fel a fejem, amikor megjelent az éjszínű palástos nő. Látszott rajta, hogy mindenki engedelmességgel tartozik neki. Aztán az is furcsa volt, hogy nála vannak a kardok. Hogy kerültek hozzá? Ki ez a nő? Az biztos, hogy korlátlan hatalma van, hiszen még a vörös palástos alakok is hódolattal hajoltak meg előtte.

Aztán elkezdődött a pokol. Nekünk végünk. Rábíztak minket az egyik vörös palástos férfira. Gyönyörű férfi, de a szíve sötét és kegyetlen. És ez a self fog felügyelni minket? Akkor nekünk végünk. Nem szoktam feladni a küzdelmet senki ellen, de most érzem, hogy nem szabad ellenkeznünk. Csak rajtaveszthetünk. Rám ugyan nem jellemző az engedelmesség, és a tanulási vágy, így szerintem Alia sokkal sikeresebb lesz nálam. Bölcsebb és higgadtabb. Viszont az nagyon érzékenyen érint, hogy nem tudunk gondolati síkon kommunikálni. Innentől kezdve még a gondolataimra is ügyelnem kell. Semmi jót nem nézek ki ebből a selfből, mintha élvezné, hogy szenvedni lát másokat.

Az egyetlen jó dolog ebben az egészben, hogy ha sikeresen tesszük le a vizsgát, akkor megtarthatjuk a kardokat.

Félelemmel vegyes kíváncsisággal indultam el a kísérő után.

Nagyon vártam,hogy mi fog történni,mert igazán érthetelen volt számomra még mindig et az egész..
Mikor megszólalt az a sötétruhás nő..egyszeriben mintha megfagyott volna a levegő körülöttünk,és ahogy azok a lándzsások is bántak vele..biztos,hogy nagyon magas rangú és befolyásos nő lehet..még a vöröscsuhások is meghajoltak elötte..cikáztak a gondolataim,de nem is volt időm arra,hogy pislogjak..mert ahogy kimondta a szavait,hogy miért is vagyunk most itt..(bár fogalmam sincs hol lehetünk most)..éreztem,hogy nem tanácsos megszólalni sem..csak hugi ne mondjon meggondolatlanul valamit..mert nem tudni kicsodák ők...
A döbbenetemet az is fokozta,hogy aki előlépett a sorból,az lesz a tanítónk..de olyan gyorsan történik minden,hogy egy hang sem tudna előtörni belőlem,ha akarnám se..de azt jol tudom,hogy a selfek nem tréfálnak!..és most amerre nézek mindenütt éjtündét látok...és cseppet sem vagyok nyugodt...
Mellon a terem oldalánál áll,és érzem rajta,hogy mozdulásra kész,hogy megvédjen,ha támadnának minket..de nyugira intem,és kérem őt,hogy inkább figyeljen tovább...ne tegyen semmit..csak kiderül mi lesz ezután.Vonakodva bár,de lesimult a szőre,és figyelt minden mozdulatot..és Tris is követte barátja példáját,de ugrásra készen álltak,ha kell..
..de megtanultam az életem során,hogy vannak helyzetek,amikre nem lehet felkészülni...ahogy ez is az...
Beletörődve lépkedtem a kisérő mögött..ahogy Mellon azonnal mellém lépett..és ez kis nyugodalmat hozott remegő testemnek..ahogy a lelkemnek is,mert legalább együtt vagyunk..bármi is vár majd ránk...