/Lisbeth-Élet a szörnyűségek után/


Lisbeth igen sokat fejlődött a bányában az oawa tanításának hála. Ám férje nem fogta fel még mindig ennek teljes mértékét. Az ő szemében még mindig az a kedves gyógyító volt, aki tudott pár bosszantó trükköt és nem nélkülözte az átverést, ha kellett. Még mindig olyannak akarta látni, ahogy megismerkedtek. Különcnek, de szabadnak, aki igazán megérdemli, hogy megvédjék. És aki igen hatékony segítséget tud adni a hadseregnek, ha megértéssel és óvó gondossággal fordulnak felé.
Nem gondolta volna, hogy baj lesz belőle. Orrát befogva a száján lélegzett és elbújt egy málnabokor mögé, amikor valami nekicsapódott a hátának és pillanatok alatt nem csak az egyenruhája lángolt, de ő is komolyan megégett. Főhősnőnk már csak a földön fekvő, sebesült testét pillantja meg, miközben igyekszik a görögtüzet eloltani kevés sikerrel.

Nem tudhattam, hogy Aligátor még mindig azt a gyenge kis boszorkányimitátort látja bennem, akit meg kell védenie és akit úgy szeretett, ahogy volt. Nem tudtam, különben lehet nem várta volna meleg étel, tiszta belső, hanem csak egy üres ház.
El tudtam viselni a lányunk miatt, hogy továbbra is együtt élünk, hogy képzeletemben vadabbnál vadabb gondolatok voltak arról mit képzelhet rólam, milyen olcsó ringyónak, de hogy ráadásul nem volt hajlandó szembe nézni vele, hogy megváltoztam, hogy talán veszélyesebb vagyok, mint amire időnként katonaként vadászik, azt már nem tudtam volna elviselni.
De szerencsére nem tudtam.
Láttam a bokorban gubbasztó alakot, még annak ellenére is, hogy visszafojtotta a tüsszentését és az utolsó pillanatban rántottam el a kezem, mikor felismertem, így a bokor mellett lángolt el a tűzgolyó.
- Aligátor! Megőrültél? – lépkedtem felé teljesen kiakadva. – Mit bújkálsz itt? Majdnem megöltelek!
Tudhatta, hogy a történtek után fokozott óvatossággal figyelek.

/Lisbeth-Élet a szörnyűségek után/


Aligátor mosolyogva lép oda hozzád még a mellette felcsapó és egyelőre kialudni nem akaró lángok ellenére is. És megpróbálja átkarolni a derekadat.
-Ugyan drágaságom! Csak játszunk. -a derekadat próbálta megfogni- Semmi baj sem történt. Itt vagyok veled és már nem üldöz senki sem. Legyőztük őket.
* Ha engedsz neki, akkor egy nagyobb bokorcsoport közepébe húz téged, miközben sűrűn csókolgatja a nyakadat. Hangja szinte dúdoláshoz hasonlít, így próbál nyugtatni téged. Persze ha ellenkezel és szeretnéd inkább a beszélgetéseteket folytatni, akkor megáll veled szemben és a szemedbe nézve hallgat végig. És a mondat felénél csókol meg.
Csak a te reakciódon múlik, hogy mi történik.

Ahhoz képest, hogy majdnem felgyújtottam, mint egy tábortüzet és ismerve a képességemet, tudhatta, hogy nem is egykönnyen lehetne eloltani, szóval ahhoz képest szinte rezzenéstelen arccal nézett a felcsapó lángokra, majd nyájasan mosolyogva próbált magához vonni.
Túlságosan is negédesen!
Macskaként bújtam ki ölelgető karjai elől, nem hagyva magam, hogy elbagatelizálja, teljesen jogos kérdésemet és felháborodásomat.
- Úgy emlékszem abban maradtunk, hogy soha többé nem hazudunk egymásnak Aligátor! – néztem rá rosszalló tekintettel. – Sosem játszunk ilyesmit és tudhattad, hogy lányunkat féltve, miként fogok reagálni. Ki vele, miért is osongatsz a hátam mögött a házba? Talán egy újabb gyűjteményi darab? mennyit is költöttél mostanában? A lányod szájától akarod elvonni a falatot? És még csókolgatni is akarsz? – tolom el magamtól, ha újra próbálkozik. – Majd kedves és kellemes feleséged leszek drágám, ha okot is adsz rá. – nézek rá kérdőn és nem is igazán mérgesen, hanem szomorúan.

/Lisbeth-Élet a szörnyűségek után/


Aligátor dühös lett az elutasításra és miután a csókot sem engedte kedvese, értetlen tekintettel nézett vissza rá.
-Te teljesen bolond vagy.
* Egy pillanatig nézte az egykori álboszorkány szemeit, de a mondat felétől nagy léptekkel indult meg a hátsóbejárat felé és igen csak rohannia kellene feleségének, ha utol akarná érni. Ám akkor sem foglalkozik már vele, ha így tenne.
Lábast és tányért asztalhoz koppintva pakolászik, meg tud ő teríteni magának is, ha akar. A főtt ennivaló meg a fán terem és magától gördül be a konyhába. Szótlanul rendezte el a dolgokat és gyorsan igyekezett az adagját megenni.
Ha végzett, akkor a számszeríját megtisztította és igen korán lefeküdni térni készülődött, mikor kopogtak. Azonnal az ajtó felé vette az irányt, hogy megnézze, ki az.
Persze, ha közben nem történt bármi más ez idő alatt.

Őszintén megütközve néztem a méregbe guruló férjemre, mert nagyon úgy nézett ki, hogy még ő sértődött meg, mert a történtek és a gyanús viselkedése után nem ugrottam a karjaiba.
Most már én is mérges lettem.
- Ezzel túlléptél egy határt Aligátor! – vágtam utána, aztán bevonultam a szobába, hogy lányunkkal foglalkozzam, ő meg csináljon, amit akar, egyen hideget, mert én biztosan nem fogok ételt melegíteni neki.
Magamhoz öleltem Izulda-t és észre sem vettem, hogy eleredtek a könnyeim. Valami nagyon elromlott közöttünk.
Komoly elhatározásra jutottam mire elcsendesült a konyha, de aztán félálmomból összerezzentem, ahogy felhangzott a késői kopogtatás.
Idegesen füleltem, hogy ki lehet ez e váratlan órában, de egyelőre nem mentem ki, valószínűleg Aligátort keresik valamiért.

/Lisbeth-Élet a szörnyűségek után/


Az ajtóban egy ismerős hang hallatszik. Az ezredes beszél Aligátorral. A kései zavarásért elnézést kér és férjed beinvitálja a konyhába. Edények ideges egymásra rakása és szavatkozás. Borzasztóan bosszantja, hogy pont olyankor vezette oda, amikor mosatlan van félretéve. De hát a szobába sem vezethette be, hogy az ágyat nézze...
A felettesnek nem okoz gondot egy kis rendetlenség és hamar inkább a tárgyra tér. Egy kisebb csapatot kell küldeni a király hívására Észak-Bivaly alá. Csak félhivatalosan tudják azt, hogy egyszerű kíséretnél kicsit többről van szó, de általános mozgósítást mégsem rendeltek el.
Mivel jól lovagol, ezért férjedet a mostani egységétől kivennék és őt is odaküldenék teljes felszereléssel. Igen csak tetszik Aligátornak, ezért hamar megegyeznek és egy kis bort nyitva hamarosan tovább megy régi ismerősötök.
Kicsit még iszogatva férjed ott marad, majd újra lefekvéshez tér. Ha te is átmész lefeküdni, akkor a sötétben szólal meg. Ha nem, akkor reggel áll elő vele.
-Szívem! Gondolkodtam. Ez így nem mehet köztünk tovább. Csak marnánk tovább egymást, mint eddig.
Én elmegyek erre a küldetésre és magammal viszem Izuldát. És talán az lenne a legjobb, ha közben szép csendben elválnának útjaink. Megtartalak a nevemen, hogy ne legyen botrány, de az utóbbi időben állandóan csak veszekszünk. És a gyereknek sem jó, ha így nő fel.

Mivel nem túl nagy a házunk és a késői látogatásra érkező ezredes sem fogja halkra a hangját, minden szót hallok és magamban elátkozom az egész hadsereget, hogy senki más nem mentheti meg őket soha, csakis az én drágalátos férjem.
Nem kell boszorkányos képesség ahhoz, hogy sejtsem mi lesz a válasza.
Dühös voltam és egyben nagyon-nagyon szomorú. Ez csak megerősítette azt, amit nemrég már eldöntöttem.
Nem jött álom a szememre, így sokáig hallgattam Aligátor szöszmötölését.
Korán reggel karikás szemekkel ébredtem és ahogy a kútról jöttem befelé, ahol felfrissíteni igyekeztem magam, a szintén szokatlanul korán kelő férjembe botlottam.
Míg beszélt egyre jobban megdöbbentem. Egyszerűen nem ismertem rá, ez nem az az ember volt, akit én megismertem!
- Most én mondom, hogy bolond vagy! Ha el is hagynám szakítani magam a lányunktól, ami nem következhet be, hová vinnéd? Belegondoltál? A csatákba, a harcba? Mit csinálnál egész nap vele? Rábíznád valami idegenre? Vagy……..- döbbenten az eszembe jutott gondolattól néztem rá, - vagy talán már találtál is valakit, aki helyettesíthetne? Hát nem! NEM! Érted! A lányomat csak akkor veheted el tőlem, ha előtte megölsz.
Szemeim villámokat szórnak.
- Az elválással egyetértek. Egyikünk sem képes túllépni a dolgokon, de ezzel még megbírkoznánk, azonban téged elragadott a káros szenvedély, ha magadba nézel akkor nem tagadhatod. Ha menni akarsz akkor menj Aligátor, de Izulda marad és, ha valaha is visszatérsz, akkor én költözöm el, ezt a házat te kaptad, nem akarok a nyakadon élősködni. – vágtam be az orra előtt az ajtót és vonultam a konyhába.

/Lisbeth-Élet a szörnyűségek után/


Úgy tűnik, mind a ketten ugyan arra gondoltak. Több kellett volna, mint szavak, hogy megfogadják túl lépnek a dolgokon és megpróbálják rendbe tenni az életüket. A kényszer szülte hűtlenség cseppenként adagolta a mérget a férfi szívbe és második fogságodat Maruknál is talán ez okozta. A bivalyi térítő csapat nem tudott volna úgy csapdába csalni, ha nem tett volna sebezhetővé a féltés.
Szinte felszakította utánad a bejárati ajtót Aligátor és nagy dirrel-durral vonult be a fegyverállványt is magába foglaló szobába. Ha úgy gondolod, hogy megint zsírozni fogja őket, mint tegnap este, nagyon tévedsz. Hamarosan a konyhaajtóban jelenik meg.
Jobb kezében a törpök kovácsolta lovassági szablyát tartja. A díszes tőr pedig az övébe van dugva.
-Soha nem hagyom, hogy elvidd tőlem a lányomat! -mondja megemelt, kemény hangon- Tegnap meg akartalak lepni, mert vágytam volna rád, mikor hazajöttem. De ahogy te is mondtad... -hangja elhalkult egy pillanatra- Már nem szeretsz. Egyetértünk, hogy jobb nekünk külön. De én fogom elvinni magammal.
Van elég pénzem, hogy felfogadjak egy szoptatós dajkát. Nem fogom hagyni, hogy egyik pótapa kezéből a másikra vándoroljon, míg valamelyik mit tudni mit csinálna vele, ha szép leánnyá serdül!
* A penge mindvégig közted és közte volt az élével kicsit feléd fordítva.

//Lisbeth//

Az egyáltalán nem lepett meg, hogy utánam jött, mert tudtam, hogy nem fogja annyiban hagyni, de abban azért bíztam, hogy tekintettel lesz a saját – állítólag hőn szeretett – lányára és átgondolja miért is tenné ki egy pattanásig feszült város előtt a veszélynek. De rosszul gondoltam. Aligátort úgy látszik már csak a lassan megérlelődő düh motiválta, amit most a lányunk biztonságát sutba dobva akart rajtam levezetni.
ha ez nem lett volna elég, tekintetem a kezében tartott kardra siklik, ami használatra készen feszült meg a kezében, még ha épp még ne is fogta rám.
Megdöbbentem!
Tényleg képes lenne rá?……….Használná ellenem, ha ellentmondok neki?
Homlokom elborult, tekintetem elsötétült, ahogy lassan a fegyverről Aligátor szemébe néztem.
- Abban egyetértünk, hogy jobb lesz nekünk külön, de azt nem mondtam soha, hogy nem szeretlek. De….. – nyomtam meg a hangom és a gyerekszoba ajtaja előtt a zsebembe süllyesztettem a kezem. – te most komolyan fenyegetsz engem?
Bár nem akartam a hangom elcsuklott az érzelmi viharra, ami dúlt bennem. Aztán kihúztam magam.
- Őrült viselkedésed ellenére, nem….nem akarom elvenni tőled a lányunkat, még akkor sem, ha te ezt úgy látszik minden további nélkül megtennéd. Bármikor meglátogathatod és annyi időt tölthetsz vele, amennyit a munkád enged. De ha ki akarod szakítani a karjaimból, ha idegenre akarod bízni a nevelését, akkor …….használd azt a kardot Aligátor….HASZNÁLD! – kiáltottam rá homályos szemekkel.

/Lisbeth-Élet a szörnyűségek után/

/A hsz 16+ elemet is tartalmaz./


Úgy tűnik felzaklatott férjed viselkedése. De őt nem különben a történtek. Már-már a halálért könyörögsz, amikor ismét megszólal mondataid után.
-Te tényleg megőrültél.
* A kardot lapjával a válladhoz érinti nem messze az élét szerencsétlen módon a nyaki ütőeredtől. Bal kézzel pedig így már át tud hajolni, hogy hátulról ragadja meg a hajadat és erővel a háló felé vonszol. Arcát a gyűlölet és a düh eltorzítja.
-Elegem van az okoskodásaidból és hogy állandóan megalázol. Mégis mit képzelsz? Joga van egy anyának bármihez a gyerekével kapcsolatban, miután céda módjára viselkedett? Itt nem te diktálod a feltételeket.
* Az ágyra lök és elhajítja a sarokba a kardot.
-Csak azért vettem a kezembe a szablyát, mert azzal megyek harcba. Nem is gondoltam rád közben. De most engedelmes feleség leszel, különben nem engedem, hogy valaha is lásd a lányunkat.
* Meglazította a nadrágját, ahogy feléd tornyosult.

Őszintén szólva még mindig reménykedtem és nem ilyen válaszra számítottam.
Összerezzentem a szavaira és aztán arra is, ahogy a kardja a nyakam közelébe került. A szemeim teljesen kitágultak a hitetlenkedéstől.
A arcára tapad a tekintetem! Valami nem stimmel! Ez nem az az érzelmes, kedves, szerelmes ember, akivel együtt éltem, valaki elbájolta, vagy megmérgezték, de ez nem lehet ő. A gyűlölet szinte eltorzította a vonásait.
Egyszerűen nem tudok megszólalni sem, csak hagyom, hogy lökdössön, hogy az ágyra taszítson, csak amikor a kardja csörömpölve landol a sarokban, akkor térek magamhoz.
Ez a viselkedése újabb bizonyítéka, hogy nem önmaga, de ezt már nem hagyhatom.
Egy kis zacskót kapok ki a zsebemből, aminek meglazítottam közben a zsinórját és a szemébe szórom. A por pár pillanatnyi csípős vakságot okoz, amit kihasználva lábammal a falnak taszítom erősen, majd a saját kardját felkapva jól fejbecsapom, hogy elájuljon.
- Csak szeretnéd drágám, csak szeretnéd!

/Lisbeth-Élet a szörnyűségek után/


Már soha nem kell viszont látnod férjedet. Legalábbis a szívedben valószínűleg ezt reméled. Ott van a kard a kezedben és ő eszméletlenül hever előtted. Most veszed észre, hogy koronaékszereit nem túlságosan izgatta fel az iménti jelenet. De akkor vajon miért csinálta? És egy lehetséges választ már megadtál, hiszen a szemében viszont izzott a szikra.
Magadhoz veheted a lányodat és az utcán pár saroknyira futsz össze az ispotály vezetőjével.
-Á, Lis! Beszélni akartam veled ma. Sürgős lenne, ha nem zavarok. A hadseregből néhányan elindulnak Észak-Bivaly felé. Téged és egy közeli helyőrség tapasztalt doktorát osztották be a sebesültek ellátására, mivel te jól tudsz lovagolni.
Az istállónál majd többet megtudhatsz, akit érint, az már ott gyülekezik.
* Korán van még nagyon. A férjed már biztosan le fogja késni az újabb kiküldetését.

Akármi is történt, ami kifordította önmagából Aligátort, azt most nem volt módom kideríteni, mert ha magához tér, akkor már messze akarok járni, mint, hogy az ezredest is segítségül hívva, maga mellé állítsa a város vezetőit és kockáztassam, hogy elvegyék tőlem a lányomat. Ebben az állapotban most bármit el tudok róla képzelni.
Addig akartam feltartani, amíg csak lehet, anélkül, hogy komolyabb kárt okoznék benne, hiszen reménykedtem, hogy a változás nem végleges, még ha most a szívem jéggé is hűlt.
Kerestem egy üveg szeszt és rálocsoltam a fekvő férfire, hogy ha meg is találják azt higyjék, az döntötte le a lábáról. Az ezredes sokat ad a becsületre és ezt nem fogja jó szemmel nézni.
Aztán összepakoltam az útra valómat, ami nekem és Izuldának kell, akit egy batyuban a hátamra kötök és nekivágok a kapufelé vezető útnak.
út közben egy üres, bokros részen messzire hajítom a férjem kardját.
Az ispotály vezetőjének szavaira majdnem nemet mondok, de aztán rájövök, hogy a legjobb, ha a seregben rejtőzöm el.
- Rendben, de a lányom nem hagyhatom magára, így magammal viszem. Tudok gondoskodni róla, nem fog a munka rovására menni. – biccentettem a felcsernek és sietős léptekkel az istállóhoz mentem, remélve, hogy rövid időn belül indulunk.

/Lisbeth-Élet a szörnyűségek után/


Megérzéseid azt suttogják, hogy Aligátor nem csak a ti személyes vitátokká tenné, de felhasználva hűtlenségedet, megpróbálna úgy állítani be téged, mint aki rossz felség mellett rossz anya is volt. Ám már elég sokat tapasztaltál a hadsereg berkein belül, elég nagy kupleráj észrevétlenül eltűnni. Főleg harci mozgósítás idején nem fog érdekelni senkit, hogy milyen problémáid vannak otthon.
Nem is csalódsz, a gyermeked a legkisebb mértékben sem probléma. Ám tegnap esti vendégetek odalép hozzád az istálló előtt várakozás közben.
-Ha az urad nem jelenik meg öt percen belül, akkor nélküle megyünk és őt fogdára vágatom. Sokkal precízebbnek ismertem meg.
* Így ha nem rohansz haza felébreszteni, akkor nélküle indul el a menet, mindenki lovon. És a vidéki tájon lovagolva egy jelenet rémlik fel benned a múlt ködéből.

"Drágám, kérlek bízz bennem és tegyél meg valamit! Zárkózz be a leghátsó szobába és aludj el az ágyon! El fogok jönni érted megígérem. Csak arra kérlek, hogy bármi történik, ne nyisd ki a szemed, amíg én nem engedem, a hangomat nem hallod!
*Megpördítette a sarkán és gondolkodás nélkül megcsókolta. A lánynak még nem volt esélye válaszolni.
-Megteszed ezt értem és a kis gyermekünkért?"

Mikor az ezredes hozzám lép az istállónál, igyekszem leplezni a idegességemet és teljesen természetes hangon válaszolni neki.
- Nem tudom miért nem jön már, mikor elindultam azt mondta mindjárt jön utánam, menjünk csak előre. Biztosan megérkezik, uram. – válaszoltam úgy, mintha tényleg ebben reménykednék.
Eszem ágában sincs hazamenni és magához téríteni, pont azért tettem amit tettem, hogy megakadályozzam, hogy utánunk jöjjön. Még ez volt a leghumánusabb megoldás, mert nem akartam bántani, talán az őrület ha elszáll róla, rájön, hogy mit tett, de én addigra messze leszek tőle.
Miután elindulunk, még mindig Aligátoron jár az eszem, eszembe jut Braslov és az, amit akkor mondott és amivel elindult ez az egész lavina.
Nagyon-nagyon szomorú és elkeseredett lettem, nem így képzeltem a jövőnket…….

/Lisbeth-Élet a szörnyűségek után/


Napokkal később, mikor már egészen biztos, hogy a férjedet dezertálás miatt fogdára vágták, hiszen nem ért be titeket, egy idegesítő hír érkezett. A tisztek között te is ott vagy, félrevonulva étkeznek kicsit, noha a szabad ég miatt könnyen át lehet látni a közlegényekhez, és nem is ültök messze tőlük.
-Nos, Lis! Neked mi a véleményed erről?
* Azt fontolgatták és próbáltak megállapodásra jutni egymás között, hogy tegyenek-e kitérőt és megnézzék-e Braslovból érkező rossz hír valóságtartalmát. És segítsenek esetleges túlélőknek.

Nem mondom, hogy nem vagyok ideges egy darabig, míg biztosan nem tudom, hogy Aligátor már nem fog csatlakozni ezen csapathoz. Nem , mintha nem tudnám megvédeni magam tőle, ha felbukkanna, de szép csendesen akarok eltűnni a szeme elől és nem akarom bántani, mert tudom, hogy később nagyon megbánnám. Biztos vagyok benne, hogy valami történt vele, mert a szívem nem akarja elhinni, hogy magától így viselkedne.
Miután egyik nap letáborozunk, egy futár érkezett és összehívták a tiszteket és én is meghívást kaptam a gyűlésre, mint gyógyító.
A hír rossz volt, megint megtámadták az orkok Braslov-ot, bár én azt sem tudtam, hogy azóta sikerült már kizavarni egyszer onnan őket.
- Ha lehetőségünk van rá, én a segítség mellett teszem le a voksomat. – jelentettem ki azonnal.
Még élénken élt bennem, hogy milyen volt átélni a szörnyűségeket és ha valakit meg lehet ettől menteni, akkor benne vagyok.

/Lisbeth-Élet a szörnyűségek után/


A katonatisztek is hozzászoktak már az évek alatt, hogy bármilyen reménytelennek is tűnik a helyzet, kis jószándékkal és főleg bátorsággal, hogy odamenj segíteni lehet a helyzeteken. Nagy általánosságban. De a fordítottja minden képen igaz, kikerülve az összes összecsapást nem fordítanak meg egy ork portyázó csapatot sem.
Így tetszik mindenkinek az ötlet, hogy oda menjetek. Hamarosan vágtában száguldotok az új útirány felé. És gyorsan haladtok. És száz fős javarészt páncélos lovasokból álló csapatotok egy emelkedő után kétszáz orkra bukkan a bukkanó másik oldalán, akik békésen ballagnak épp az ellenkező irányba.
Te az első lovasok között vagy. Persze mellvért nélkül.

Mivel azért indultunk útnak, hogy segítsünk ha kell, ezért nem lep meg, hogy a katonatisztek egyöntetűen arra szavaznak, hogy menjünk Braslov-hoz és nézzük meg mi ott a helyzet.
Már mindenkinek viszketett a tenyere, hiszen sok hír eljutott a városba és a harcosok harcolni akartak, nem tétlenül ülni, miközben azt hallották, testvéreiket legyilkolják.
Az sem meglepő hát, hogy hamar lóháton terem mindenki és keményen hajtják a paripákat, hogy mielőbb odaérjünk.
Az első sorokban lovagolok, Izuldát egy markotányos nőre bízva, hátul az ellátmányos szekereknél.
És ilyen jól tettem, mert ahogy kibukkanunk a város előtt a domb mögül egy nagy csapat agyarasba botlunk.
Kétszer annyian vannak, de egyrészt láthatóan nem számítottak ránk, másrészt a mi seregünk jó részt páncélosokból áll.
Azt hiszem itt az ideje, hogy hátrébb maradjak, rajtam nincs védelem, de a nehézlovasok háta mögül, nagyobb eséllyel hajigálhatom a kis meglepetés bombáimat.

/Lisbeth-Élet a szörnyűségek után/


Számításaitok bejöttek, a nehéz lovasság vas ökölként csapott le rájuk és bár az elején létszámfölényüket látva örömmel vetették bele magukat az oughwariak az összecsapásba, de hamarosan menekülőre fogták és a közeli facsoport közé menekültek. Ám a magabiztosságuk árát így is megfizették. Százan haltak meg és legalább ötvenen komolyabb sérülést kaptak, miközben közületek csak tizenegyen maradtak végleg a földön és nálatok is igen sok a sérült. Nem kevéssé befolyásolta a jobb fegyvereitek a kimentelt, de a te szereid is káoszt teremtett a soraikban.
Ám a liget előtt felsorakozva megálltak, újra csatarendbe szedve alakzatukat. És tanakodtak mitévők lehetnének.
-Ha bemegyünk, azt csak gyalog szerrel tehetjük meg. A lehajló ágak miatt ott nem tudunk lóról harcolni. Ám így is komoly esélyünk van ellenük.
-Ha kivárunk, akkor viszont elkotródnak békével és jó darabig vissza sem néznek. Vagy befut egy másik csapat, akik ugyan úgy hírét vették a braslovi támadásnak és velük együtt könnyebben kitakaríthatjuk őket onnan.
* Egyik közlegény ekkor fedezi fel csodálkozva, hogy a távolból, a bajba jutott város felől nagy por száll fel az ég felé. Lehet a menekülők csapata vagy egy másik katonai alakulat. Felmerül lehetőségként az is, hogy meg kellene nézni.

Nem vagyok az öldöklés híve és annak ellenére, hogy itt az orkok voltak a támadók, akik ismételten megszegték szövetségüket és embereket öltek meg, taszítottak rabszolgaságba, nem tudtam gyomrom kavargása nélkül nézni a pusztítást, amit a nehéz páncélos roham végzett a soraikban. Hiába voltak kétszer annyian, egy ilyen félelmetes támadásnak senki nem tud ellenállni.
Bár az elején küzdöttek, mikor több mint a fele harcosuk már holtan vagy sebesülten a porban hevert, megszaladtak, de csak egy kisebb ligetig, ahol igyekeztek összeszedni magukat.
Én elsősorban gyógyító vagyok, csak akkor használom a szereimet, ha meg kell védeni magam, vagy a mieinket, ezért most inkább azon voltam, hogy hagyjuk őket visszamenni békében.
- Kevés embert veszítettünk és az agyarasok úgy gondolom megtanulták a leckét. Én nem kockáztatnék feleslegesen. – adtam hangot a véleményemnek.
A hír, hogy valami van a közeli városban, amúgy is fontosabb volt, talán bajban voltak.
- Talán előre kéne küldeni egy felderítő csapatot, mi meg induljunk utánuk lassabban. Ha segítség kell, akkor már csak nagyobb lendületet kell venni és hamar odaérhetünk.
Nem én vagyok a taktikus a csapatban, de talán ésszerű a javaslatom.

/Lisbeth és Gróm/


Az Össznépi erődjéből induló katona csapat úgy döntött, hogy útban Észak-Bivaly felé kitérőt tesz és megnézi, hogy tudnak-e segíteni az orkok által ismét megtámadott Braslovnak és szerencsétlen sorsú lakosainak.
Egy kétszáz fős agyaras seregben vittek véghez a szerencse istennőjének kegyéből hatalmas pusztítást és megleckéztetve az ellenséget tovább vonulnak, hátha bajba jutott menekülőkbe botlanak vagy más egységek menetoszlopával futnak össze, akikkel egyesíthetik erőiket.
Épp a távoli porfelhő felé közelítenek, mikor előre küldött felderítő lovas visszafelé vágtat.

Gróm és törzsfőnöke hírül kapja az élen haladva, hogy társaik bajban vannak. A felderítők Ahmest híveinek hódoló falvakat dúltak fel a napokban és sok fanatikust megöltek. Ám most nehéz páncélba bújt lovas katonák felbukkanásról hadovál egy visszafelé rohanó és hogy több tucat társát kerítették be egy facsoportnál és lemészárlásuk fenyeget, ha csak kidugják az orrukat a nyílt terepre.
Ahogy terjed a hír a több ezres hordában, egyre többen döntenek amellett, hogy előre szaladva megpróbálják megmenteni testvéreiket, mielőtt késő lesz és lemészárolnák a fajtársakat. És a barátod rád kérdez:
-Ezt a harcot ki akarod hagyni? Látod, vannak elegen. Én előre megyek, de te Braslovban megsebesültél.

Lisbethéknek is megjön a hír, az imént említett vágtázó alak jóvoltából, hogy hatalmas oughwari sereg az, kiket a menekülők porfellegével kevertek.

Magam is azon a véleményen voltam, hogy nézzük meg a várost és lakosait, akik lehet segítségre szorulnak. Erre utalt az agyarasok jelenléte, de ez a csapat, amelyet könnyedén megfutamítottunk, nem volt elég nagy, hogy gondot okozhatott volna, de nem lehettünk biztosak benne, hogy ez az összes.
A sikeren felbuzdulva a nehéz lovasság lelkesen ügetett a város felé, de nagyon örültem, amikor kiderült, hogy nem volt hiábavaló a javaslatom a felderítés jelentőségéről.
Így még időben kiderült, hogy ez csak kis előőrs volt, a sereg, egy hatalmas, több ezres sereg a városból tart épp kifelé.
Ezek szerint ott már nem sokat tehetünk és nem hiszem, hogy jó ötlet lenne egy ekkora hadnak nekimenni, akik most felajzva sütkéreznek egy nyertes városfoglalásban.
- Vonuljunk vissza! Ha beléjük rohanunk az felér egy öngyilkossággal! – próbáltam hangot adni a véleményemnek.
Különben is, én csak egy gyógyító vagyok és ott van a lányom, nekem rá is vigyáznom kell.
Ha nem is hallgatnak rám én mindenképp visszamaradok.

Hátatokban maradt csapat bizony nem lesz rest csapdát vagy rajtaütést szervezni, mikor meglátja a futásotokat. Ám nem olyan ostobák, hogy nyíltan kirohanjanak!

(folyt. köv.)


/Kockadobás: Tízes
1 -Balul sikerült az akció, a magas fűből felbukkanókat hamar lekaszabolják katona társaid.
2-5-ig -Nem tudnak időben odaérni, így minden féle harc nélkül engednek visszavonulni titeket.
6-10 -A dobás mértékével arányosan veszteséget szenvedtek az első pillanatokban/