A váratlan rajtaütés miatt nem igen volt mód nézelődni, de mikor a fedezéke mögül Hraman visszapillant, látja, hogy az új vezér, nem hagyja magát és jó taktikát választva, kezdi szétszórni az embereket és egy részüket igyekszik a tündék mögé irányítani, hogy bekeríthessék őket. Így aztán bár jó páran elterültek nyíllal a testükben, még sem volt túl nagy a pusztítás és most sokkal szervezettebben ment a visszavágás előkészítése is.
Hraman tudja, hogy az a legjobb, ha megpróbálnak minél tovább fedezve maradni, hiszen ha nem látják őket, az átkot sem tudják rájuk bocsátani, ezért amíg lehet nem akar szem elé kerülni és erre inti a vele tartókat is. Szerencsére már mindenki megtapasztalta ezt és hallgatnak a szavára.
A holtak feltámasztása olyan húzás az elfek részéről, ami mindig haragot gerjeszt, de ez csak növeli az elszántságukat.
Mikor mozgolódást, íjhúr pendülését hallja maga előtt, kiugrik a kő mögül és lecsap a buzogányával. Bal keze nem olyan ügyes, de a düh megsokszorozza erejét.

Hraman sajnos csak fél kézzel tud harcolni azóta, hogy Uráldur levágta a hüvelyk- és mutatóujját a kínzás során. Ám a ballal a buzogányt szorongatva még mindig van elég erő. Nem is kell félteni, kirohan a fedezéke mögül és teljes erejéből rávág a mozgó hullára.
Támadása sikeres volt és vagy a fején találta el, ami ettől teljesen szétfröccsen és agyvelővel teríti be a környéken küzdőket, vagy az egyik karját, ami ebben az esetben hangos reccsenéssel eltörik. Ha a fegyvert tartó kezet találta el, akkor az furcsán mozog tovább, egy suta támadási kísérlet után inkább lajhár és ügyetlen módon megpróbálja átvenni a másik kezébe a fegyvert, így elég időt hagy az ork harcosnak, hogy akár egy bonyolultabb támadást is kivitelezzen vagy két kisebbet.
Ám ha nem azt a végtagját találta el véletlenül a yrchi, amiben a rozsdás kard van, akkor válaszul maga előtt szinte tolva -mint sem kifinomultan szúrva- lendít meg egy döfést a has irányába valahol gyomor felé.
Eközben mások is igyekeznek felvenni a harcot az élőhalottakkal, a törzsfőnök mellett egy ifjú harcos hirtelen elejti a görbe szablyáját és a torkához kap. Ám a drowok sem ostobák tétlenül megvárni, míg bekerítik őket. Hamarosan a még le sem gyűrt zombik is összeesnek és a hegy oldalában a sziklák mögül élőhalott lovak állnak lábra, hogy rá felpattanva igyekezzenek elmenekülni a katonák.
Az orkoknak dönteniük kell, hogy üldözőbe veszik-e őket vagy továbbra is elvonulnak?

A sámán sokat segített Hraman-nak abban, hogy sebei összehúzódjanak és már ne fenyegesse az elvérzés veszélye, így azért nem kell kímélnie magát, még ha jobb kezét nem is tudja már soha többé fegyverforgatásra használni, de talán nagyon másra sem. Ott van azonban a bal, mely egyelőre ügyetlenebb, de amit ezzel veszít kipótolja az elszántság és a harci hév, amivel most előugrik rejtekéből és olyan lendülettel csap az elfek által feltámasztott szerencsétlenre, hogy annak szinte érett gyümölcsként fröccsen szét a feje és pár imbolygó lépés után eldől, mint egy zsák krumpli.
Mellette társai szintén felveszik a harcot és heves küzdelem alakul ki, amiből kihallatszik a dühös ork csatakiáltás, ami megacélozza a szívüket.
Bár úgy néz ki, hogy a selfek megint bevetik démoni mágiájukat, hiszen a fiatal törzsfő mellett is elbukik valaki a nyakát szorongatva, fuldokolva, de mielőtt ennek rossz vége lenne, hirtelen minden mozgó holt összeesik és az eddig fedezékből lődöző sötét elf íjászok valahonnan elővarázsolt lovakon menekülőre fogják, mielőtt még bekeríthetnék őket.
- Gyáva nyomorultak! – kiált fel vicsorogva Hraman, de reméli, hogy az ork vezér észnél van és nem engedi szétzilálódni a sereget. – Ne üldözzük őket, szerintem ez csapda! Vonuljunk tovább! – próbálja elmondani a véleményét, mert gyanúsan könnyen adták fel az egyébként halálig küzdő tündék.

Yrch törzsfőnöke bátran küzdött. A feltámasztott fejét egyetlen ütéssel szétütötte és ő is azt próbálta meg, amivel Yarod a szekéren való rajtaütésnél próbálkozott. Legalábbis nem tőrt állítani a fejbe, hanem belapítani.
Oly erő lakozik a dühös és immáron többszörösen harcedzett, fiatal agyarasba, hogy az a húsbábú elveszti ingatag egyensúlyát és összeesik. Ám mozgatója hamarosan feltápászkodásra bűvöli, hiszen ezek sem rendelkeznek még csekély értelemmel sem, nincs szükségük fejre. A végtagjaik a varázslat láthatatlan szálain keresztül bábszínházként mozognak valamelyik self akaratának megfelelően.
Ám mielőtt felkecmeregne és újra támadhatna az íjászok vezetője kiadja a parancsot a visszavonulásra és minden zombi összeesik. Az a néhány próbálkozó, aki az elején nyilakkal próbált küzdeni és akiknek nem viszonozták fentről a kedvességüket, azok meglepően jó találati arányt érnek el most. Talán ekkora létszámhátrányban már ők sem olyan ügyesek a dekoncentrációban. Vagy meg sem próbálták és más átkokra koncentráltak...
Akárhogy is Hraman igyekszik leállítani a dühös fajtársait, akik közül most is többen vesztek, mint amit megtorlatlanul akarnának hagyni. Ám Garhol ezúttal is hallgat rá, már úgy érzi -szinte- vakon kell bíznia a selfeket illetően sokat tapasztalt törzsfőben, így maga is dörgi a parancsokat, hogy folytassák az utat.
Az utolsó hegyet elhagyva már a Lápvidéken járnak újra és estére a sereg vezetője ismét legfőbb tanácsosához fordul.
-Megálljunk estére tábort verni vagy folytassuk és reggelre már a hegyeinkben leszünk?

A halott orknak hiába verte szét a fejét, elesett ugyan, de már fej nélkül is tápászkodik fel, hogy megakadályozza Hraman-t a tovább haladásban, vagy ha tudja akár meg is sebesítse. Azonban erre már nem kerül sor, mert a sötét elfek menekülőre fogják és ezzel a mágiájukat is visszavonják. Az életre keltett holttestek rongyként csuklanak össze és most már a sereg íjászai is pontosabban szedik le a menekülő selfeket.
A fiatal yrch-i vezér ismeri a magafajtáját, így azt is tudja, hogy dolgozik bennük a düh és szívesen erednének a tündék nyomába, de ezzel csak veszélybe sodornák az egész hadat, hiszen kisebb csapatokban könnyen levadászhatják őket.
Szerencsére Garhol hallgat rá és bár nem kevés energiájába kerül, de visszatartja az orkokat és lassan ismét rendezetten megindulnak a hazájuk felé.
Egyáltalán nem akarja a had felelősségét semmilyen módon a nyakába venni Hraman, már a falu is sok volt neki, talán ezért is menekült ebbe az egészbe, de most mégis csak őt szólítják meg megint és nem teheti meg, hogy nem válaszol.
- Én folyamatosan mozgásban tartanám a sereget, ezzel egyrészt hamarabb saját földjeinkre érünk, másrészt nehezebb célpontok lehetünk egy újabb rajtaütésnél. Biztos, hogy az éjtündék nem adták fel, amíg a területükön tudnak minket. – válaszol kis töprengés után.

Hraman inkább az erőltetett menetet javasolja pihenés nélkül az este folyamán is. Ki tudja, melyik lehetett volna a jobb? Azt biztosra vehetik, hogy az éjtündék nem adják fel és üldözni fogják őket a határon.
Hamarosan olyan lovak patáinak dobogását hallhatják, mint amiket a száz self íjász elővarázsolt, csak sokkal többet. Legalább ezren dübörögnek a hátuk mögött és mikor felocsúdnak és a had utolsó orkjai háta-hátrafordulnak, hátha a sűrű éjszakában valamit megpillantanak, megérkezik az első nyílzápor rájuk.
A zombi lovak gyorsabban a gyalog menekülőknél és jó fedezéket nyújtanak a síkságon is lovasaiknak. A sötétben csak alig kivehető alakokat látnak viszont az agyarasok. Bár ki tudja? Ha letelepednek és a tábor körül őrtüzeket raknak, akkor pedig az ellenség gyalogsága is körbe keríthette volna őket. Így legalább csak seregük egy kisebb darabjával kell szembenézniük.
Rendezni kellene a sorokat. Az a néhány fiatal kölyköt, akik az íjukhoz kapnak, még könnyedén megzavarhatják a dekoncentráció varázslatával. Mások kardot és csatabárdot rántanak vagy pajzzsal próbálnak védekezni.

Nem lehetett biztos Hraman abban, hogy az a jó döntés, ha tovább mennek, hiszen ha megtámadják őket, akkor sokkal fáradtabban lesznek kénytelenek felvenni a harcot, de abban esetben meg, amennyiben letáboroznak, ki lettek volna téve egy bekerítésnek és akár nagyobb sereg is utolérhette volna őket.
De nem sikerült egérutat nyerniük ez hamarosan kiderült, ahogy meghallották a dübörgést és kiderült egy seregnyi pata dobogása az.
A hátvédek lelassultak, hogy megnézhessék kik követnek minket, bár csak a számuk volt kérdéses.
Aztán megindult a nyílzápor.
Esélyük sem volt, hogy a nyílt terepen lehagyják a furcsa lovakkal és halálos lovasaikkal.
Számítani kellett rá, hogy a mágiájukat is be fogják vetni és megint csak összezavarják a harcosokat.
Vagy futnak, de akkor levágják őket, vagy felveszik a harcot és akkor sem túl sok az esélyük.
- Vessük egymásnak a hátunkat és próbáljátok meg a lovasokat leverni. – kiáltja a yrch-i főnök, aztán maga is balkézre kapja a méretes kardját, amit kölcsönbe kapott és igyekszik lekaszabolni azt, aki felé vágtázik.

Yrch megmenője nem akar megfutamodni a harc elől, ám ahogy vállt-válnak vetve várják a rohamot, lassan érzik, hogy ezek a nyílvesszők nem jönnek egyre közelebbről. Minden lovasnál van belőle bőven, fél perc alatt közel tízezret lőttek ki, ám ebből nem mindegyik talált. Talán az első hullámuk volt a leggyilkosabb, mikor még csak eszméltek. Ám aki pajzs nélkül az első sorba áll -így Hraman is- borzasztó nagy veszélynek vannak kitéve. Sokan meghalnak emiatt és sok a sebesült is, amit nem tudtak kivédeni a rossz látási viszonyok és a lövések óriási száma miatt.
Ez után jött a szokásos taktika. Vagy jobbára folytatódott. A rendezett sorok között élőhalottak emelkedtek fel és vágtak először gyorsan a sarat állók lábára vagy a sebesüléssel a földön heverők húsába. És egy ilyennel a törzsfőnöknek is szembe kell néznie. A selfek a háttérben várják az íjra helyezett nyílvesszőkkel, hogy mágiájukat mikor gyűrik le az orkok megint, hogy újabb sortüzet zúdítsanak.

/Hatos dobás: Hramat eltalálják-e? 4, 5 és 6 azt jelenti, hogy igen, seb súlyosságát is mutatja./

The member 'Uráldur' has done the following action : Szerencse, játék, kockázat

---

'Hatos' : 2

Hiába állnak kisebb csoportokba tömörödve és egymás hátát fedezve, felkészülten az orkok, az íjászok nem jönnek közelebb, csak aljas módon a sötét6ből, távolról szedik áldozataikat. Egyre többen hullanak el azok közül, akiknek se pajzsuk, se vértjük nincs. De, ha ez még nem lenne elég továbbra is azt a taktikát vetik be ellenük a selfek, amit eddig szinte mindig, hogy saját halottaikat bírják mozgásra és fordítják testüket ellenük, ami nekik semmilyen áldozattal nem jár, viszont a bajtársakat teljesen megzavarja.
Hraman bár számít erre, mégis majdnem elveszíti az egyik lábát, ahogy a mellette nyíllal a mellében az előbb még mozdulatlan társa megmozdulva a térde irányába vág, súlyos buzogányával. Fél szemmel látta csak az ork törzsfő és időben ugrott hátra, ezzel nem csak a fegyvert elkerülve, hanem egy neki szánt nyílvesszőt is, ami így a földbe fúródott.
- Lassan, zártan hátráljunk! Akkor a soraink közé nehezebben kerülhet élőholt. Így még van esély, hogy átjussunk a határon. – kiáltja azoknak, akik legalább hallják.
Ha maradnak, lassan, de biztosan lemészárolják őket.

Hraman továbbra is nagyon ügyes abban, hogy a zevadari katonák taktikájának hatásos ellenszerét találja meg védekezésben, ám úgy tűnik az ellentámadások terén továbbra sem találja a fogást. És bár esélyt ad harcostársainak, hogy élve hazajussanak, ám az ellenfél fegyelmezett csapata alig szenvedett ezidáig veszteséget. És ez egyre inkább megerősítette őket abban a hitben, hogy őseiknek igazuk volt, mikor „no-go zone”-ként kezelték ezt az elátkozott félszigetet.
Ide eddig senki nem lépett be, hogy a törvény erejének vagy bármilyen sérelmének elégtételt vegyen, ha nem volt nevezetesen az itt élő sötét elf faj tagja. Vagy... ha nem volt merő ostoba, bár azokról nem sokat hallottunk utólag. Neminrát bejáró kalandorok sem merészkedtek tömegével ide, hogy hírt hozzanak az itteni életről és legendás tetteiket meséljék az erdei tündék egyik tisztásán rakott tábortűz vagy az emberek valamelyik kocsmájában, esetleg a törpék piacterein.
Egy katonai akcióról hallottak némelyek, mely idővel elhíresült. Astelath király elit katonái vették a bátorságot, hogy az ork törzsek földjén szabadon átkelve hódító expedícióba kezdjenek, ám az erről halló némelyek azt is tudni vélik, hogy rengeteg éjtünde vette őket hirtelen körbe és csak egy dupla párbaj mentette meg őket a nyílzáportól. Amit az ellenük kivonult védők oly fölényesen nyertek meg, hogy más katonai parancsnoknak nem is volt mersze újra próbálkozni.
Most zárt sorokban hátráltak és az utánuk sántikáló feltámasztottak elszántan csapkodták a pajzsfalat, de az ork igen ügyes harcos fajta, ráadásul már rég elhunyt közülük itt, aki nem az volt. Alig tudtak sérüléseket okozni. Védekezésre koncentrálva vágták le előbb a kezeiket, majd darabolták őket, ha még tovább mentek utánuk.

/A következő stratégiát részükről a kocka fogja eldönteni.
Egyszerű dobás: Siker esetén fojtó igét küldenek az orkokra
Kudarc esetén visszavonulnak váratlanul./

The member 'Uráldur' has done the following action : Szerencse, játék, kockázat

---

'Egyszerű' :

A sereg vezért nem tudni merre van, vagy egyáltalán él-e, ezért Hraman, ellenérzései dacára próbálja irányítani a körülötte lévőket legalább, hogy esélyt adjon nekik a túlélésre. De sosem volt nagy stratéga, nem pályázott hadvezéri babérokra, hiszen már egy falu vezetésére sem tartotta alkalmasnak magát.
Most sem látta értelmét egy olyan ellentámadásnak, amikor szinte nem is látják az ellenséget, azt sem tulajdonképpen mennyien vannak és könnyen bekeríthetik őket. Ráadásul a lovakkal nem vehetik fel a versenyt, így csak a visszavonulásban látja az egyetlen lehetőségüket.
Ha túléli ezt az egészet biztosan nem fog még egyszer felkészületlenül erre a területre lépni, sőt másokat is figyelmeztet a sötét elfek birodalmának veszélyeire.
A tömör pajzsfalban való védekezés azonban egyelőre sikeresnek látszik és Hraman nem is akar ebből az állásból kibontakozni, amíg csak tartani tudják magukat.
Hátrálva jutnak egyre közelebb az áhított hegyeikhez.
Aztán a mellette álló orkok fulladozni kezdenek és őt is megcsapja az átok első szele, bár még nem koncentrál rá senki.
Ha nem akarnak itt meghalni, akkor áldozatot kell hozniuk…..továbbiakat.
Kiválaszt pár lándzsás harcos, akik még talpon vannak és elküldi őket, hogy tegyenek egy nagyobb, gyors kerülőt és támadják oldalba a tündéket, amivel megzavarhatják őket.
Ha lehull az átok, gyors visszavonulást rendel el.

Rengetegen haltak meg már ebben a csatában, ám a fény hiánya oly nagyon támogatta az éjtündéket, hogy ők eddig nem is vesztettek embert. Sebesültek százai, ha nem ezrei azok, akik véreznek nyílvesszővel a testük valamely részében vagy fekszenek holtan a földön a harcosok előtt. A hullákon a sebek jó részét nem is a hegyesfülűek ejtették, hanem saját egykori bajtársaik, mocskos dolgokra kényszerültek a túlélőket.
Hraman végül úgy dönt, hogy pár embert fel kell áldozni a többiek megmenekülése érdekében. Egy kisebb csapat kerül szárnyoldalon az ellenség oldalába és legnagyobb megdöbbenésükre hamar visszavonulót fújnak. Csupán egy sortűz zúdul rájuk, ahogy közelednek és utána megfordítják megbűvölt hátasaikat és egy hang nélkül eltűnnek abban a sötétben, mely olyan jól rejtette őket eddig.
A sámánok ereje ezúttal nem került bevetésre, ahogy Garhol is csak most verekszi magát előre, a rajtaütés első perceiben ő a menet élén állt, így időbe került neki hátulra jutnia. Meglepetten látja a rengeteg elesett harcosát Oughwarnak és komoran jegyzi meg, hogy akkor talán folytassák utukat. Egyre inkább az az érzése mindenkinek, hogy csak az időt nyerik, de ugyan így fognak járni ők is. Temetetlenül, szétdarabolt testtel rohadnak el a csatatéren, kiszolgáltatva a dögevőknek.
Ám újabb támadás napviradatáig nem történik. És ők megpillantják szeretett otthonaik első csúcsait. Ahogy közelebb érnek egyre több zöldbe burkolózó magaslatot látnak és a köztük kígyózó füstcsíkot. Egyre inkább terjed egy név az agyarasok között.
-Garhol! Hol van Garhol? -mikor oda ér egy tizenhat éves vadász, végre kilihegi azt az egy szót, melyet egyre gyakrabban mondogatnak a többiek- Az az én falum. Mélypatakból jöttem. Ez igazságtalan. Csak tízen jöttünk onnan és már csak én maradtam. Miért kellett megölniük őket?
*Még nem tudja senki biztosan hány túlélő maradt, ám sejthető, hogy a rájuk csapó különítmény csak színlelte a visszavonulást. Megkerülték őket patásaikon és most az ő földjükön gyújtogatnak és gyilkolnak cserébe, hogy ők is ezt akarták tenni velük.


/Egyszerű dobás: Siker: Az ösvényen előre haladva egy menekülttel találkoznak, aki elmeséli nekik, hogy az est utolsó óráiban ütöttek rajtuk ezer drow lovas egy páncélba bújt és kis, levágott végű pajzsos vezér élén.
Kudarc: Nem találkoztok a támadás egyetlen áldozatával sem egyelőre./

The member 'Uráldur' has done the following action : Szerencse, játék, kockázat

---

'Egyszerű' :

Hraman nem ér rá számolgatni a halottakat, de szeme előtt ork holttestek borítják a sík vidéket, ezt még a sötétben is látja és ez csak növeli elszántságát és dühét, hogy legalább a maradékot megkísérelje kivezetni ebből a mészárszékből, mivel a sereg vezérét egyelőre sehol sem látja.
Ezért is kényszerül maga a valószínű halálba küldeni egy kis csapatot, hogy időt nyerjenek a többieknek. Maga is velük tartana, de sérülése miatt ez nem segítség, hanem hátráltatás lenne nekik.
A támadás nem sokra rá abba is marad, de mint kiderült ez nem a zavaró különítménynek köszönhető, az elfek maguk fordultak valamiért vissza.
Aztán Garhol is előkeveredik, mormogására Hraman csak iszonyú fáradtan néz rá, aztán csak bólint. Nem tehetnek mást.
- Ez túl egyszerű! Valamit még terveznek. – motyogja.
Egész éjjel várja a támadást, de az késik. Aztán már megjelennek a látóhatáron otthonuk hegyei és mindenki sokkal lelkesebben, de egyben csalódottan is szaporázza lépteit feléjük.
Nem sokra rá megpillantják a füstkígyókat is.
Nem kell senkinek mondani, hogy mit jelent vajon ez. Felültették őket és most családjaikat pusztítják!
Hraman úgy érzi a fáradtság egyszerűen legyűri, de míg a szíve dobog, addig nem fogja hagyni, hogy más faluja is hasonló sorsra jusson, mint az övé, utolsó véréig küzdeni fog.
- Küldhetnél hírvivőket a törzsekhez, hogy figyelmeztesd őket. – javasolja komoran a vezérnek. – Ez már a mi otthonunk, ismerjük, mint a tenyerünket. Söpörjük ki őket. Az elfek vezetője is itt van, akár még el is pusztíthatjuk. Ez a te területed, tudsz valami gyors utat? – néz a fiatal orkra, de persze az utolsó szó Garhul-é.

Hraman már jól ismeri a szürke bőrű elfeket, a most őket vezető Uráldurt meg még jobban, hogy újabb csapdától tartsanak. Ám a fárasztó figyelésen túl nem történik semmi. Gyors iramban haladnak útjuk során, már lassan egy napja vannak talpon.
Amikor végre hazai földet taposnak a lábaik, szörnyű felismeréssel kell szembesülniük. Az ellenség itt van. És miközben ők távoli vidéket akartak -sikertelenül- fosztogatni, addig most az ő településeiket kezdték el dúlni.
Hamarosan az is kiderül, hogy innen is jöttek páran a vállalkozásra. Ám az érkezők méretei nem voltak olyan nagyok, mint a pirézeké. Inkább Yrch képviselőihez volt közel. És ugyan úgy csak egy maradt életben közülük.
A bajtárs kifakadása után előbb a fent említett törzsfőnök szólalt meg, majd Garhol.
-Abban vita nincs, hogy értesítem őket. Szerencsére már megvan a had jelentős része, további bátor harcosokat kérek, hogy csatlakozzanak és össze fognak fogni a falvak, hogy kiűzzük őket. Megmutatjuk nekik, hogy nem vagyunk disznók, amiket hagynak az erdőben turkálni, majd tél közeledtével le szoktak vágni. Orkok vagyunk és megöljük azokat, akik a hegyeinkbe merészkedtek.
*Elküldte a hírnököket a közeli és kicsit távolabbi községekbe is, hogy erősítést hozzanak és figyelmeztesse őket a veszélyre. Elindulnak ők is a távolban füstölgő falu felé, majd hamarosan észre veszik egy mellék ösvényből hol kanyarodtak rá az éjtündék jó pár órával ez előtt arra az útra, ahol ők is járnak. A nyomok szerint sietős volt és vágtában száguldoztak keresztül a tájon, ha össze is futottak őrjáratokkal, azoknak idejük sem volt visszaszaladni értesíteni a többieket. Bár ezer jól képzett harcos ellen egy pár száz fős település... Egy település már átélte azt, hogy mit is jelent ez a szám. Közel húsz ellenséggel végeztek, ám addigra majdnem az egész falut kiirtották.
Ahogy tovább haladnak a széles völgyben, a fák közül egy öreg ork szalad elő, az övére erősített kis zsákokból és megjelenéséből azt lehet gyanítani, hogy sámán. Ahogy ezt a túlélő mélypataki harcos is felismeri benne a faluja szellemi vezetőjét.
-Bukanal! Mi történt? Mi ez a fekete füst? -kérdezi tőle gyorsan a nyilvánvalót.
-Sötét elfek! Hajnal előtt nem sokkal megtámadtak minket, amikor mindenki aludt. Meglepetésként ért minket és akit tudtak, legyilkoltak. Akik tudtak, a titkos barlangok felé menekültek.
*Alig pár órája történt akkor, nem járnak messze előttük. A Nap nem rég kelt fel és előtte nem sokkal ütöttek rajta Mélypatakon. Talán csak azért van egy falu felett sötét füstcsík, mert újabbat még nem értek el.
-Megyünk mi is akkor a búvóhelyre. Ott összeszedjük a felderítőket és megszervezzük a védelmet. Ha tovább álltak, akkor megyünk utánuk és előbb-utóbb bekerítjük őket. -szólalt meg az öreg vezér.

Garhol eddig is hallgatott a yrch-i ork-ra és most sem változtat ezen szokásán, így megerősíti, hogy küldöncöket ereszt azonnal figyelmeztetni a szomszédos településeket, akik már épp elég tapasztalattal bírnak, hogy időben el tudjanak rejtőzni, így elkerülve az elfek pusztítását.
A vezér terve ellen nem lehet kifogás, hiszen mindenki tudja, hogy ezt kell tenniük, a selfek nem pusztíthatják falvaikat büntetlenül és gyilkolhatnak kedvük szerint.
Hogy a területükre betörő harcosokkal megküzdenek, az a csaták menete, de asszonyokat, gyereket gyilkolni az self módi.
- Úgy van! Megöljük őket, mind egy szálig! Ha Urákdur-ral végezni tudunk, nagy csapást mérhetünk az éjtündékre! – biztatja tovább társait, bár azoknak elég a valószínűleg felgyújtott otthonuk látványa.
Megindul az orkok csapata a fiatal harcos faluja felé, de nyomasztó a csend, amiben haladnak, mindenki feszült, így sietnek előre.
A nyomok nem biztatóak, látni a rengeteg lovas nyomát, ami biztos véget jelenthet a kicsiny ork törzsnek. Ennyi self ellen esélyük sem lehet.
Egyszer csak egy idős agyaras jelenik meg az útszéli fák között, az öltözéke alapján a falu sámánja lehet és ez előrevetíti mi várhat a faluban rájuk.
A fiatal ork furakodik az öreg elé és kérdőre vonja idegesen.
Hraman-t nem lepi meg, amit hall, bár elkeseríti, de legalább vannak túlélők, talán még nem késtek el.
- Csak egy kis csapatot javaslok a búvóhelyre, hiszen az elfek már tovább mentek, inkább próbáljunk meg a rejtekutakon eléjük kerülni a sereg nagyobb részével, hogy a következő falut már meg tudjuk védeni. – állítja meg a vezért halkan.
Hiszen azok, akik elbújtak a barlangban, már biztonságban vannak, de a többiek…..

Most az egyszer nem ért teljesen egyet Hramannal az öreg ork. Bár ő sem állt volna meg túl sokáig a barlangoknál, ám valakiket biztosan kell oda küldeni, hiszen a szétküldött futárok nem fogják tudni, hova jöjjenek. És így sem ők nem tudnak az erősítésről, sem az új csapatok nem tudnak arról, hogy pontosan merre menjenek. Ám a létszámuk már így is megvan, ha csak ez az ezer drow dúlja a falvakat.
-Háromezer fővel előre mész és követed a nyomokat. Bárhová megy, ennyivel meg kell tudnod állítani őket.
Én kerülök egy másik csapattal és száz főt a barlangoknál hagyunk, a többiekkel a legközelebbi törzsig megyünk a legrövidebb úton. Azonnal értesíts minket, ha más felé fordulnak! Nem akarom, hogy elveszítsem a nyomukat.
*Úgy tűnik Garhol számára, hogy ez kivitelezhető terv. Nagyon nem akarja megbontani még kisebb egységekre, vakon kell bíznia abban, hogy az ellenség ismeri a környéket és tudja a közeli településeket, hogy a leglogikusabb útvonalat válasszák. De ha mégsem így történne, majd a yrchi figyelmezteti őket.
Ahogy előre mennek Mélypatakhoz, könnyű szerrel követni lehet a zombi lovakat. Odaérve a házak már csak parázsló gerendái füstölögnek. Minden elpusztítottak a sötét elfek, a falakat lerombolták. Az első fekete maradványok előtt elszórva közel egy tucat éjtünde holtteste szétszórva, lovaik teteme mellett. A korommal színezett romok között ennél jóval több ork holttest, a legtöbbje testében nyíl vagy semmi sérülés, valószínűleg mágia okozhatta a halálukat. Égett hús szaga terjeng a reggeli levegőben.
A nyomok össze-vissza vannak keveredve, valamiért az erdőbe vágtázó paripák is vannak, majd visszatérő. Alig lehet kivenni ez alapján a csata pontos menetét. A szomorú sorsú hely másik végében azon az ösvényen rengeteg elvágtázó nyoma, amerre a fősereg is kerül, a legközelebbi falu.
Sokan elégedetlenkedni kezdenek Hraman csapatában és páran már ököllel is egymásnak mennek. Valamiért az eddig együtt harcoló és hazatérő csapat most az irányítása alatt kezd egymásnak esni.

A fiatalabb ork törzsfő is úgy értette, hogy talán érdemesebb ketté válni, de csak egy kisebb csoporttal a búvóhelyre menni, hiszen elsősorban azt kéne megakadályozni, hogy a selfek tovább dúlják a falvaikat, így nem is vitázik a paranccsal, hiszen pont ez volt a célja és háromezer ork harcos a saját terepükön, a hozzájuk csatlakozó falusiakkal minden valószínűség szerint elégnek kell lennie, hogy végezzenek a behatolókkal.
- Hidd el azt én sem szeretném. – biccentett Harman és ha megkapta a sereg rá szabott részét máris elindult, hogy a sötét elfek után eredjen.
A pusztítók nem is fordítana rá időt, hogy eltüntessék a nyomaikat, így az ork felderítőknek nincs nehéz dolguk, meg aztán ismerős terepen járnak. Hamar elérkeznek a faluhoz és komor arccal vágnak át azokon az üszkös romokon, ami megmaradt belőle. Láthatóan a falusiak nem adták olcsón az életüket, de esélyük sem volt a túlerő és a váratlan támadás ellen.
Hraman-t megrohanják az emlékei és keze ökölbe szorul, ahogy ismét megfogadja, az élete árán is leszámol egyszer Uráldur-ral.
Még sietősebbre veszi lépteit, hogy kövesse a láthatóan a másik falu felé tartó lovasokat, de ebben megzavarja, hogy a háta mögött morgolódás és öklök csattanása hangzik fel. Dühösen fordul hátra, főleg mikor meglátja, saját emberei esnek egymásnak.
- Mi ütött belétek? – csattant fel vicsorogva. – Még a szemetek előtt láthatjátok, hogy a selfek mit műveltek fajtársaitokkal és ti mégis egymás vérére szomjaztok? Őket hajtsátok, őket vadásszátok, erre használjátok bosszúszomjatokat. – int előre a nyomok felé. – Te! – bök az egyik elől álló vékonyabb harcosra. – Iramodj a vezér után, előzd meg a selfeket és jelentsd, hogy merre tartanak.

A pusztítás nyomai jól láthatóak a falu füstölgő romjai között és bizony tényleg hasonlatos képet mutatott, mint annak idején Yrch. Miközben többen egymásnak esnek elkeseredett dühüket nem tudván máson kitölteni, addig egy hírnököt küld Hraman a főseregnek, hogy a nyomok pont arra felé vezetnek és megerősítse őt abban, hogy jó felé megy Uráldur megakadályozásához.
Egy környékbeli fiú vállalja el, aki innen nem messze nőt fel és ismeri annyira a környéket, hogy egy vadászösvényen tud rövidíteni talán. És a törzsfőnöknek ideje sokkal jobban odafigyelnie erre a verekedésre, mert hiába tüzelte őket a bosszúszomjjal, mindenki erre hivatkozva folytatja tovább és néhány százan odáig is eljutnak, hogy fegyvereiket előrántva esnek társaiknak.
Ha alaposabban szemlélődik, akkor nem is általános a nyugtalanság, csak ez száz harcos viselkedik megveszekedett őrültként, a többiek inkább nyugtatnák és miután ellenük fordulnak, akkor is csak ezek megállítására veszik elő a saját kardjukat vagy kinek éppen mi van.
Sajnos ha nem történik semmi sem, akkor az is elképzelhető, hogy gyilkosságig is elfajul a dolog és csak utána indulhatnak tovább.

Mikor kiadta a parancsot a küldöncnek, már csak az embereit kellett volna megregulázni. Egyszerűen nem értette mi a fene ütött beléjük, hogy hirtelen egymásnak estek, mikor még el sem tűntek a szemük elől a társaik füstölgő holttestei.
Azt hitte sikerül feltüzelnie őket, ehelyett már ott tartanak, hogy fegyvert rántottak saját bajtársaikra.
Hraman sem tudott kibújni a bőréből, különben is kezdte már legyűrni a sok megpróbáltatás, amitől a türelme sem volt a magasban, így épp, hogy csak észrevette, hogy a seregéből csak talán százan hőzöngenek, a többiek „normálisan” viselkedtek és ez azonnal gyanakvással töltötte el.
- Mágia! Sötét elf mágia! – kiáltott fel. – Fogjátok le és kötözzétek meg őket. Egy csapat meg csatárláncba és gyerünk az erdőbe, itt lehetnek a közelben a tettesek! – mutat példát és pallost ragadva indul a fák közé.

Hamar felismeri a hadvezér cselszövését és emberei egy részének azt a parancsot adja, hogy a megátkozottakat kímélve próbálják legyűrni őket, ám nem ostoba, elég jól ismeri már a mágia sötét oldalának a természetét, tudja azt, hogy itt kell lenniük valahol azoknak, akik ezt teszik a harcosaival.
Sok megbabonázottra ez a kiáltás kijózanítóan hat és megtöri a varázslatot, mások még mindig heveskednek, miközben egy ismerős hang az erdőből az itt-ott időnként fellángoló lángokra figyelmeztet.
-Tűz!
*Ekkor majdnem ezer fekete nyílvessző repül jórészt azok irányába, akik az átok áldozatait próbálták lekötözni, hiszen azok védtelenebbnek tűntek azzal, hogy nem ide figyeltek. És megkezdődik a csata.
Maga Uráldur lovagol ki hirtelen az erdőből élőhalott lován és pallosát magasba tartva igyekszik továbbra is minél hangosabb lenni, hogy túlharsoghassa a csatazajt.
-Kihívlak párbajra yrchi! Állj ki velem, mint férfi a férfival! Állj! Ne támadjatok tovább! Párbajban döntjük el. Mindenki várja meg a végét!
*Kis, levágott végű peltéjét maga elé tartja a nehéz vértbe öltözött Első Lord, hogy védje magát, ha nem sikerül időben leállítani a csatát és valamely meggondolatlan ork nyíllal nagy dárdával támadná.

Nem elég gyorsan lát át a yrch-i vezető a selfek ravasz mágiáján, mert ahogy parancsot ad a megátkozottak lefogására és az előidézők megkeresésére, azonnal támadás alá kerülnek, valószínűleg lesték őket. A támadást megindító hangra ezer közül is ráismert volna, hiszen faluja gyilkosa, testének megnyomorítója, becsületének megtiprója volt az.
Hangosan felkiáltott, de azonnal hasra is vetett magát, ahogy a sok nyílvessző szinte elsötétített az eget.
- Fedezékbe!
A következő pillanatban a fák felé vetette magát, hogy egyrészt fedezve legyen, másrészt megkeresse és levághassa a nyomorultakat, mikor megtorpant, ahogy ellensége kilovagolt az erdőből és ordibálni kezdett, kihívva ezzel őt.
Olyan mérhetetlen gyűlölet izzott fel testében Hraman-nak, hogy azt is elfelejtette, hogy ügyesebb, jobb kezével képtelen fegyvert fogni. Különben is, egy ork harcos sosem fut el egy kihívás elől!
- Állj! Állj! Vissza! – kiabálta ő is bőszen. – Kiállok veled démonfajzat! Rendeld vissza csahos kutyáidat! – igyekszik vissza, hogy előálljon és villogó tekintettel nézzen szembe Uráldur-ral.
Lassan persze leesett neki, hogy megint bedőlt a selfnek, de ha lehetett volna sem visszakozott volna.
Bal keze erősen szorította pallosát.

Uráldur -úgy tűnik- megint jól számított. Bár nem volt járatos az ilyen szokásokban, de hallott már arról, hogy az ellenség gyenge szívű katonái ilyesmiknek hódolnak. És a nem rég meghalt ezredese, Revan is előszeretettel alapozott erre.
Akár hogyan is vesszük, elég jó aránnyal megnyerte a csatákat Zevadarban. Sértette a büszkeségét az, hogy nem sikerült mindenkit megölniük, aki engedély nélkül az országukba lépett (nem mintha lett volna bármi esély az engedély megszerzésére), de még az ő seregeinek is nagy falat lett volna tízezer orkot egyszerre lenyelnie. És ha mögöttük is lett volna a ravaszsága és helyismeretük, de sok katonát vesztett volna és lépéshátrányba kerül a polgárháborúban.
Ez az óvatosság vezetett oda, hogy kiengedje őket az általa védelmezett területről és itt állítson egy utolsó csapdát a legjobb ezer emberével. Biztos volt benne, hogy a félrevezető nyomok majd meggyőzik arról az agyarasokat, hogy már nincsenek itt és mágiájuk segítségével elveszik a meggyötört, egész éjszaka erőltetett menetben visszavonuló és lelkileg megtört harcosok eszét és egymás életét ontják ki.
Ám most a célja, hogy lelepleződve mesterkedése látványos trófeaként vigye „a behatoló ellenség vezetőjének” fejét Capitalba és meg kell elégednie azzal, hogy a nyílzáporban elhullottak után a párbaj miatt leállítja az ellentámadást Hraman és elfogadja a kihívást. És egy előre megbeszélt mozdulattal hirtelen állítja le saját csapatait, ezzel az is kiderült, hogy az eddigi kiabálása is csak az oughwariaknak szólt, emberei csak az ő megtorpanásukra hagyták abba a nyilazást.
-Utolsó vérig vagy feladásig! -mondja határozottan majd megindul lovát egyenesen a törzsfőnöknek vezetve, hogy két lábra állva a zombi ló a patáival próbálja meg megtiporni ellenfelét.

/Ismét kocka ezúttal Uráldur és Hraman között Hatos kockával.
Uráldur: fizikai támadás 50% (4, 5 és 6 siker)
mágia: 30% (5-ös és 6-os siker)

Hraman a sérülései miatt hátrányban van.
Fizikai sérülés: 30% (5 és 6-os siker)/