Már harmadszor áll szembe a sötét elfek vezetőjével és az harmadszor kerekedik felül. Hraman elkeseredett és dühös, hogy képtelen szembeszállni azzal a démonnal, aki jóformán kiirtotta a faluját, de nem tud szembeszállni annak mágiájával, azzal szemben védtelen és kiszolgáltatott.
Viszont pont ezért nem szeretné, ha az ő sorsa nem lehet hatással a többi társáéra, nem akarja, hogy ők is lemondjanak a bosszúról, csak azért, mert ő képtelen volt legyűrni Uráldur-t.
Ezért hozza hangosan a tudomására, hogy ő kész meghalni és ezt várja a vele tartó seregtől is, de mikor meghallja a különös kiáltást és utána meglátja az erdőből elősorjázó élőholt lovakat, szíve gyorsabb ütemre vált és legszívesebben felordítana. De nem nézheti végig, hogy ezek a bátor harcosok, akik kiverekedték magukat az éjtündék földjéről, most az otthonuk kapujában essenek el.
Nem tudja mit döntenek és lélegzet visszafojtva hallgat most, hiszen ez már nem az ő döntése.
Aztán meghallja az első ledobott kard csengését és szinte megkönnyebbül, bár ez még semmire sem biztosíték. Aztán morgás hallatszik, de egyre több fegyver kerül a földre. Majd előjönnek a feszült és komor tündék is.
Hraman nyög egyet, mikor erős kezek rántják fel vérző testét és megérzi a hideg penge érintését a nyakán.
- Mit akarsz még? Megkaptad, amit akartál, akkor álld szavad és menjetek, míg mehettek.

Uráldur csak némán bólint az embereinek, akik csendben megindulnak a fegyverüket letett orkok felé. És csak pár biztató szót súg levágott fülébe, mikor azok már félúton járnak.
-Ne izgulj! Állni fogjuk a szavunkat és visszavonulunk a saját határainkon belülre. Nincs mitől tartanod.
*Ahogy oda érnek az ellenséghez az éjtündék elkezdik összeszedni a földön heverő fegyvereket mind egy szálig. És közben a vezetőjük elégedetten szemléli, sakkban tartva még mindig Hramant.
~Ügyes húzás volt, Karopunt! -gondolja magában- Ezzel helyre hoztuk a hibát, hogy túl hamar láttak át a cselünkön.
*Amint megvoltak, körbe vették az orkokat két oldalról és parancsot adtak nekik, hogy induljanak el menetben Zevadar felé. A felesleges fegyvereket mozgatott, holt orkok kezébe adták és ők maguk pedig ismét lóra szálltak.
-Indulj te is! Egy vezérnek mindig a katonáival kell tartania. -mordult rá az elfogott törzsfőnökre. Sikerült újra előnyös alkut kötnie.

Dühösen nézi az erdőből előkerülő elfeket, akik el is kezdik összegyűjteni társai fegyvereit. Ha a tekintettel ölni lehetne, akkor bizony mind holtan esnének össze.
Nem nagyon van lehetősége mocorogni, mert az éles penge nem mozdul el a nyakáról, pedig önkéntelenül rándulna oldalra, ahogy a self vezér a fülébe kezd suttogni.
- Egy álnok kígyó vagy és mindig kiforgatsz mindent, így van miért aggódnom. – válaszolja Hraman feszülten vissza.
Egy izom megrándul az arcán, ahogy egyre több éjtünde sorjázik elő.
Azonban a gyomrába mart a gyanú, hogy valami nincs rendben, mert a self szavaiból, hangsúlyából valami új álnokságot vélt felfedezni.
Mikor körbevették a társait és parancsolgatni kezdtek nekik, sőt ismét felélesztették halottainkat is, kitört az elégedetlenség.
És Hraman is dühösen feszült meg foglyul ejtője kezei között.
- Becsaptál! Becsaptad őket, gyáva disznó! – kiáltott fel.
Többeknél elszakadt a cérna, akik amúgy is csak a többiek miatt dobták el a fegyvereiket, és neki estek a sötét elfeknek.
A yrch-t orknak eszébe sem volt visszamenni, hogy életét rabszolgaként töltse el, önként biztos nem!

A terv mégsem ment olyan simán, mint gondolta.
~Micsoda fogás! Több, mint kétezer rabszolga a győzelmi meneten. Jól néz ki, de amíg nincsenek a Fekete Hegyekben, addig ez még csak álom.
*A lázadók első hullámát még könnyen kezelik az őrök és akit épp nem támadnak, az íjat vesz elő a hátáról és leszed vele annyit a foglyok közül, kik társaikat szorongatják, amennyit csak bírnak. Akikre pedig támadnak, azok éles és hegyes fegyverekkel várják, a hadvezér legjobbjai jöttek. Ahogy a fegyverek után tapogatnak védtelen kezeik, a túlvilági lovak felágaskodnak és kiszabadítják magukat a fogásból. És közben magasra emelve fegyvereiket sújtanak le ismét arra, akik földre estek és védtelen a hátuk.
-Ha akarod, végig állhatjuk és élvezettel nézzük, ahogy elit egységeim úgy ölik le őket, mint a marhák. -súgja egykedvűen ismét most a másik fülébe az Első Lord.
*Most még az első rohamozóknál mágiát sem kell bevetniük.

Egyáltalán nem csodálkozik Hraman, amikor kitör az ellenkezés és a lázadás, hiszen valószínűleg társai is hasonlóan gondolkoznak, mint ő és nem akarnak az elfek rabszolgái lenni.
Azonban fegyvertelenül, hiába vannak háromszor többen, mint az álnok démonfattyak, azok kegyetlenül letörik a kialakuló csetepatét.
A fiatal ork törzsfő tehetetlenül nézi, ahogy egymás után esnek el társai nyíltól és kardcsapásoktól vérbefojtva és nem tehet semmit……vagyis csak egyet, ami nem akar kijönni a száján, csak mikor más százával hevernek a holtak. Ha mindenkit lemészárolnak, az senkin nem segít. Talán, ha látszólag beletörődnek, vagy azt hallják az elfek, amit szeretnének……
- Hagyjátok abba! Ne harcoljatok………………Most nincs értelme…….
Tudja, hogy ez milyen nehéz a fajtájának, de most még kihasználhatják a helyismeretük előnyeit, de később…….Ő már beletörődött, hogy Uráldur nem engedi ki a markából, de így legalább megmenekülhet az emberei jó része talán és ha esetleg ő nem is lesz képes rá, van közöttük pár kemény ork harcos, aki majd megkeseríti a tündék életét.

Több százan nekitámadtak a lovasoknak és estek el az orkok közül, mire csitulni kezdett a helyzet. És ebben szerepet játszott az is, hogy ismét megtörte a morálját Hramannak és ő is segített lecsillapítani sorstársait.
Bár nem mutatta, de tudta jól, hogy ha mindenki fellázad, abból hatalmas öldöklés lenne. És nem azért teljesítenék utána ígéretüket, mert becsületesek vagy meg megkapták az itt elfogottaktól azt, amit akartak, hanem mert túl sok embere került volna szembe a túlerővel és már nem lett volna elméletileg sem értelme idegen pályán vállalni egy újabb összecsapást.
Ám szerencsére ez a forgatókönyv nem teljesült, mert a Zevadarban történt megannyi csapdába esés és sok véráldozatot követelő menekülésük után itt elszenvedett vereségük miatt a többségnek ugyan úgy megtörni látszott a morálja, mint a yrchi törzsfőnöknek.
Ám a sorok között nem szűnt az elégedetlenség és a feszültség ugyan, de Uráldur egy valamiben bízhatott. A rövidebb úton haladó másik csapat, melynek létezését csak két okból sejtette... Egyfelől az látszott első pillantásra, hogy nem ennyi ember volt, akit a határ előtti utolsó rajtaütésnél életben hagyott. Másfelől egy hírvivőt indított el közvetlenül a csata előtt az egykori vadász.
No igen! A futár, aki legjobb esetben is csak fél óra múlva viszi meg a hírt Garholnak. Ami nem szól másról, mint hogy minden rendben van és a legközelebbi falunál kell bevárnia a támadó selfeket, hogy a behatolók mögött haladó háromezer mögöttük haladva harapófogóba szorítsa.
Mire elérték a határt, addigra a védők főparancsnoka is valószínűleg rájött, hogy ez addigra nem fedte a teljes valóságot. És ha az eredeti terv szerint a rejtett barlangnál gyülekezett volna a fősereg addig, amíg ki nem derítik, hogy hol vannak a sötét lovasok, akkor eléjük is tudtak volna vágni. Ám mire felocsúdtak, addigra már javában kifelé tartott az ellenség a területükről és megkönnyebbülve vették tudomásul, hogy Mélypatak elpusztítása után újabb törzs már -egy ideig- nem fog újra áldozatul esni.
Ha nem történik újabb lázadás, az Első Lord gyanakodva szemléli az utolsó fák között véget érő ösvényt elhagyva, hogy határozottan gyászosabbnak tűnik számára a menet, mint amikor elindult. És határozottan úgy tűnik, mintha pár százzal megint kevesebben lennének. Ám ha el is szöktek valahogy, hiába figyeltek rájuk az emberei, akkor is szép fogás ez a mostani.
És megkezdik útjuk zevadari szakaszát Dante-bányához...


/Ha nincs lázadás vagy nem szeretnél valamilyen helyzetet kijátszani a visszaúton, akkor köszönöm a játékot! És hamarosan folytatjuk Yrch egy új törzsfőjével./

Nem akarja Hraman, hogy népe legjobb harcosai elvesszenek és leöljék őket, mint a nyulakat, főleg, hogy nagy részt ő okozta ezt a helyzetet. Azonban azt sem szerette volna, ha saját lábukon sétáljanak a rabságba vagy a halálba.
Jelenleg nem látta esélyét, hogy sikerrel szálljanak szembe a felkészült, felfegyverzett tündékkel, de mindig lesz remény, amíg a saját hegyeikben járnak.
Ráadásul nem valószínű, hogy nagyon üldözhetnék őket, mert könnyedén belefuthatnak a sereg másik felébe, vagy csapdába csalhatják őket. Kiismerte már a self vezért annyira, hogy nagyon ravasz és felesleges kockázatot nem vállal.
Ezért állítja a lázadást és ezért ordítja el magát később orkkul, amikor már kissé csillapodott a figyelem.
- MENEKÜLJETEK!!!!!
Ezzel egyidejűleg megpróbálja a lábánál fogva kilökni Uráldur-t a nyeregből, hogy megzavarja a parancsok kiadásában.
Lehet, hogy sok társa áldozatul esik majd az éjtünde nyilaknak és a kardjaiknak, de itt ők rendelkeznek helyismerettel és hamar eltűnhetnek alig látható ösvényeken, vadcsapásokon és nyiladékokban.
Hraman nem tart velük, amíg fel tudja tartani a vezért, vagy csak akkor, ha sikerülne kilöknie.

Uráldur igyekezett a nyeregben maradni Hraman aljas és orv csele -sötét elfek vagyunk, ne túlozzunk(!)- ellenére. És amint nem veszélyezteti életét sem a rá rontó ork, azonnal ki is adja a parancsot, hogy minden lázadót le kell gyilkolni.
~Ellenséges vidéken járunk és létszámfölényben vannak. Bár a saját területünkön ledolgoztuk a hátrányt, ám fel kellett adni amiatt, hogy túl kevés volt a lovunk. Inkább pusztítom el mindegyiket, mint hogy elmeneküljenek!
*Ám az éjtündéknek sem kellett több. Amíg el nem hangzik a parancs a hadvezér szájából, addig az alacsonyabb-magasabb rang tisztek igyekeznek a beosztottjaikat rendbe szedni és ellencsapásra ösztönözni. Van, aki védő pozícióba áll, mások támadnak a minél nagyobb pusztítás reményében.
Az első percekben csak a szerencse dönt, hogy úrrá lesznek a káoszon és fegyelmezett hadsereghez méltóan reagálnak, avagy egy újabb támadástól tartva túl óvatossá válnak.


/Őrök: Hatos kocka
6-os Az őrök mágiával és fegyverrel is megölnek egy orkot és Hraman halálos sebet kap
5-ös Az őrök mágiával és fegyverrel is megölnek egy orkot
4-es Az őrök mindegyike megöl egy orkot (mágiával vagy fegyverrel)
3-as pár Száz foglyot sikerül megölniük menekülés közben, de a legtöbben sikeresen elmenekültek
2-es és 1-es Alig egy tucat fogoly leli halálát a zűrzavarban és Hramannak is sikerül elmenekülnie a nagy felfordulás közepette
/

The member 'Uráldur' has done the following action : Szerencse, játék, kockázat

---

'Hatos' : 6

A terv lehet, hogy jó, de a kivitelezés gyatra. Uráldur szorosan ragaszkodik a lovához, így csak megbillenteni tudja Hraman, de kilökni a nyeregből nem.
De, ha a földre is került volna, az nem változtatott volna, azon, hogy emberei továbbra is fegyelmezettek és a foglyul ejtett orkok százával hullanak a rájuk eresztett varázslatoktól, nyilaktól és kardcsapásoktól mielőtt még beérhetnének olyan helyekre, ahol eltűnhetnek a sötét elfek szemei elől.
A fájdalmas ordítások, halálsikolyok a fiatal vezért elkeseredetté teszik és a düh pedig óvatlanná. Nem akar már mást, mint megölni azt az embert, aki mindezt okozta és akin eddig nem tudott elégtételt venni.
Acsarogva ugrik a self vezérnek, hogy akár a lovát feldöntve férjen hozzá, de mikor mellé ér, lecsap rá több éjtünde fulladás és fájdalom  átka, majd egy tucat nyílvessző üti át a hátát.
A sors akarja úgy, hogy még utolsó tettében sem tudjon ártani Uráldur-nak és anélkül hal meg, hogy bosszút állhatott volna.
Mire földet ér már elszáll belőle az élet.

//Köszönöm a játékot //

Uráldur végig néz a véráztatta újabb csatatéren. Igyekszik megszámolni saját halottjait ám ez nem könnyű. Rengeteg a holttest és titkon nem akarja elhinni, hogy az agyarasok nem ugrottak más őrhöz, csak őt támadta meg az a makacs jószág, aki a vezérük volt.
Úgy tűnik, hogy a véghez vitt óriási pusztítás számukra kedvezőtlen ugyan, hiszen nem tudnak élő rabszolgával kedveskedni Néró mesternek a bányában, ám így is dicsőséges diadal amit kevés hadvezér mondhat el magáról az utóbbi időben.
Amióta Hraman által követett sereg is átlépte az északi határt és csapdát állított a hidrával, több ezer betolakodóval végzett és lerohant egy határszéli kis falut, ám a saját katonái közül csak kevesen vesztek oda. Talán csak az ellenség volt óvatlan vagy ő húzott váratlan fordulatokat?
-Indulás! El kell érjük mihamarább a határt.
*Most épp afelé a határ felé igyekeztek, amit korábban az agyarasok megsértettek, ám jól tudta a hadvezér, hogy akik sikeresen szöktek meg, azok rohannak figyelmeztetni a többieket, hogy épp merre járnak.
Nem akarja, hogy rátaláljanak a másik sereg katonái. Még lesz alkalma őket megleckéztetni újra a támadásuk miatt. Keserűen megbánják még ezt...


/Én is köszönöm a játékot! /