YAROD

Yarod nem igazán tud aludni az éjjel és, ahogy elnézi nincs egyedül, habár a sereg vezetőjének biztosan jobban meg van az oka, hogy álmatlanul járkáljon, de, ahogy a yrchi figyeli, egyre jobban összezavarja, amit lát.
Nem ismerte ugyan behatóbban Utogh-ot, de az, ahogy most viselkedik, túl megy egy aggódó vezéren, ami nem túl biztató az előttük álló feladat tekintetében.
Yarod is részese volt annak amikor  falut szinte lemészárolták és látta harc közben a selfeket, így azon kezdett agyalni, hogy vajon mivel lehetne meglepni őket. Talán ha elő jönnének egy jó ötlettel, Utogh kedve is megjönne.
A többieket is bevonva a dologba, összedugják a fejüket, hiszen bárkinek támadhat valami jó ötlete.
Végül arra jutnak, hogy a harcokban már oly annyira bevált Dobogás is Sikoly bevetésére szavaznak.
Yarod megkeresi Utogh-ot és azt javasolja neki, hogy több kisebb csoportban haladva, amelyikben mindben van egy-két sámán, közelítsék meg az éjtündéket, ha van rá mód, akár több felől is és ha látnak egy nagyobb csoportot használják az orkok ezen képességét.
Talán így az előnyomulásuk nem jár több ilyen mészárlással.

Az új vezető összetanakodik a harcosaival és kieszelnek egy ragyogó tervet. Miközben vacsoráznak és okosságokat mondanak, felvértezve érzik magukat a depresszió ellen, ám a nagy had irányítóján ez nagyon is úrrá lesz.
Amikor oda mennek és előadják az ötletüket, egy ideig értetlenül bámulja őket, majd lehajtva a fejét megrázza azt és csak szkeptikusan morog valamit az orra alatt. Úgy tűnik, nem hisz már saját magában.
Láttak már ilyet. Yarod látta, ahogy ugyan ez úrrá tudott lenni a faluja lemészárlása közben néhányakon. De akkor ott voltak a selfek. És ha most is itt vannak? Úgy tűnik, mintha megátkozták volna a támadás vezetőjét. De akkor itt kell nekik is lenniük a közelben. És az is lehet, hogy mindvégig itt voltak és rejtőzködtek. És aljas praktikájukkal bírták rá, Utoghot, hogy megállítsa a menekülők üldözését és magába roskadjon.

Ekkor váratlanul nyílzápot süvít végig a táboron ismét. Az éjtündék csak arra vártak, hogy besötétedjen és Uráldur az éj leple alatt vezethesse csatába katonáit. Bár nem jönnek közel, de Yarodon múlik, át tudja-e venni az ork portyázók felett az irányítást és a terve alapján ellentámadást vezéreljen. Vagy fusson inkább, hogy mihamarabb elérje a határt.

YAROD

Mikor kellően úgy érzi Yarod, hogy meggyőző érvekkel tudnak előállni, nem is habozik, hogy Utogh elé tárja, de mikor oda megy hozzá és elővezeti a tervüket, nagyon gyanús lesz neki az egész szituáció. Tapasztalt már ilyet, amikor megtámadták a falujukat és akkor ezt a sötét elfek okozták. De hát itt nincsenek! Vagy mégis?
Kezdett nagyon nem tetszeni neki ez az egész, mert azt kezdte sejteni, hogy vagy nagyon közel vannak az ellenfeleik, vagy beszivárogtak valahogy a táborba.
Mire azonban idáig eljutott, már késő volt. Nyílzápor zúdult az ork seregre, azonnal sokakat eltalálva, akik holtan, haldokolva vagy sebesülten rogytak a földre.
Nem volt vesztegetni való ideje, hiszen Utogh láthatóan teljesen zavart volt és nem tett semmit.
- Visszavonulni! Azonnal visszavonulni! – ordította túl a hangzavart, megpróbálva úrrá lenni a káoszon és Utogh alvezéreit elkapni. – Te vidd az embereidet balra, majd ezer lépés után térj vissza arra az útra, amerről jöttünk és ott álljatok meg. Te balról csináld ugyanezt. Mi meg a többiekkel fedezzük hátrálva a hátatokat. Kapkodjátok a lábatokat, gyerünk!
A maga köré gyűjtött csapattal és két sámánnal pedig elkezdik azt, amit a vezérnek is javasolni akart: a Dobogást is Sikolyt.

A zevadariak -úgy tűnik- nagyon világosan tisztában vannak a képességeikkel. Először a saját terepismereteiket és az orkok kíváncsiságát próbálták kihasználni, kevés sikerrel. Ám most az éjszakán volt a sor, ahol előnyben vannak.
Ám a yrchi sikerrel szervezi meg a rajtaütés első pillanataiban a sereget és miközben a legtöbb harcost visszavonulni parancsolja, egy kisebb csapattal igyekszik feltartani üldözőiket. A felállás zavarba ejtő, a szétszóródott csapatokat jóval nehezebb célba venni, míg a praktika, amit használnak, megzavarta Uráldur csapatait kellően ahhoz, hogy inkább ismét a visszavonulást válasszák.
Ám az Első Lord sem hagyta fedezék nélkül a saját erőit. Halott agyarasok tápászkodnak fel a földről és a magukkal hozott fegyvereket használva támadják a kisebb seregeket. Igyekeznek többen összeverődni és úgy lecsapni a pár fős utóvédekre. Néha az is előfordul, hogy egy-egy felrobban, vagy fél tucat halottat hagyva maga körül. Persze ezek a szétfröccsenő csontszilánkok a társaikba is beleállnak, de azokat a sebek mintha nem fognák.
Nehéz talpon maradniuk, gyakran elesnek, ám ha kell, négy-kézlábon mászva vagdossák ilyenkor a bokákat. Yarodra és a megmaradt yrchiekre is támad egy ilyen csoport.

YAROD

Yarod nem tudhatta, hogy még milyen képességei vannak a sötét elfeknek, mint amiket tapasztalt a faluja támadásánál, így azzal sem volt tisztában, hogy a sötét kedvezhet az ellenségnek, de mindenképp azt szerette volna elérni, hogy megosszák a támadókat és azoknak szét kelljen szóródnia, miközben ők a sajátos mágiájukkal, földrengést idéznek és a Sikollyal időt nyerjenek, míg az megzavarja a selfeket.
Azonban elkeseredetten hördül fel, amikor meglátja a feltápászkodó bajtársait, akit a démoni mágia életre keltett és ellenük kezdett fordítani.
- Muszáj megölni őket, ne habozzatok! – biztatja a körülötte lévőket.
De tudja nagyon jól, hogy igazából csak akkor vethetnek véget az egésznek, ha az élőholtakat mozgató éjtündéket vadásszák le, azokat azonban a sötétben soha nem találják meg.
Minden elkeseredését és dühét az őket támadó saját fajtársaira zúdítja, miközben a szellemek segítségét és bocsánatát kéri. Remélhetőleg ez segít cafatokra szabdalni a rá támadókat.
- Visszavonulni! –adja ki a parancsot.
Egészen addig áll megtenni ezt, míg nem találnak, valami sziklásabb, védhetőbb helyet.

Yarod és kis csapata keményen tartották magukat és bár saját bajtársaik holtteste támadt rájuk és tépázták soraikat, végül felülkerekedtek. Ám a többiek zavartalan visszavonulásának nagy ára volt. Egyedül ő maradt életben a falujából. És akik még csatlakoztak az ötletéhez, azok között is volt sok áldozat.
Ám összességében az ott maradt száz harcos nem sok az ide érkező tízezerhez képest. Ám amikor újra csatlakozott a többi oughwarihoz a hátvédekkel együtt, akkor a törzsfőnökök között éles vita alakult ki.
Utogh elesett a harcban és valakit választani kellett a helyére. Bár Yarod most már nem képviselt önmagán kívül egy további fegyverforgatót, mint törzse új főnökét ugyan úgy szívesen látták a megbeszélésen. Bár igazából sokkal jobban lehetne hasonlítani szervezetlen párbeszédekhez, mint igazi hatalmi örökléshez. Yarodot is hamarosan több vezető megszólítja.
-Mi visszamegyünk. A szellemek nyilvánvalóan nincsenek ma mögöttünk. Jobb hamar elhagyni a harcteret ilyenkor, mint megvárni a kardot, ami keresztül döfi a szívet.
-Én azt mondom, most kell egy sokkal tehetségesebb öregnek élére állni a dolgoknak és megmutatni az ellenségnek, hogy milyen fából faragtak is minket. Ha mi is elég vért ontunk a soraikban, akkor utána tárgyalhatunk velük és megállapodhatunk, hogy ne jöjjenek a vesztes had után. -egy kimondottan idős, ötven feletti agyaras, aki nyilván magát is bele számította azok közé, akik kellően tapasztaltak harcban és diplomáciában egyaránt.
-Beszéltek is támadásról meg előrenyomulásról, miközben nem ez a lényeg! Teljesen mindegy, hogy előre megyünk-e vagy vissza. Ha nem tudjuk, mit akarunk, akkor elvesztünk. Olyanná kell válnunk, mint ők és arról kéne tanakodnunk, hogyan lehetne nekünk is csapdába csalni őket.
*A tirumvirátus vitáját bár nem biztos, hogy el tudja dönteni, de minden esetre bele tud szólni a yrchi is.

YAROD

Sokan meghaltak! Yarod egyre elkeseredettebben vezényelte visszafelé maroknyira zsugorodott kis csapatát, sajátjai közül azonban csak ő élte túl.
Mire lerázták a sötét elfeket és csatlakoztak a fősereghez, addigra a férfi halálosan fáradt volt, de eléggé dühös is, hogy ennyire könnyű prédává váltak.
Úgy tervezte, hogy ezt el is mondja Utogh-nak, még akkor is, ha ezért meg kell verekednie vele, de már várta a hír, hogy a sereg vezetője elesett.
Ezt még tetézte, hogy a megmaradt törzsfőnökök, jó szokásukhoz híven, megint nem jutottak egyezségre, hanem heves vita alakult ki köztük.
Igazából nem akart ő ebbe belefolyni, hiszen nem is volt már, akinek a nevében beszélhetett volna, de mivel meghívták, így részvevőként nehéz volt megállnia, hogy ne mondja el a saját véleményét.
- Valahol mindenkinek igaza van. Sötétben tapogatózva, nem győzhetjük le a selfeket, főleg nem saját területükön. Láthatóan felkészültek a fogadásunkra. Az is igaz, hogy vezért kell választani, nem lehet hagyni, hogy mindenki a saját feje után menjen, de a rátermettség szerintem, nem korfüggő. Ezek után el lehet dönteni, hogy további bátor harcosokat áldozunk a zsákmányszerzésért, vagy halottainkon kívül nem viszünk mást haza.
- Én azt mondom válasszunk főnököt és aztán legalább pár közelebbi településüket próbáljuk meg kifosztani. Utána felemelt fejjel távozhatunk.

A megbeszélésen az új törzsfőnök felvetett egy ötletet, és a többiek úgy néztek rá, mint egy véres rongyra. Nem volt ínyükre sem az, amit a másik, sem az, amit a harmadik mondott. Bár Yarod mindenkinek igazat adott valamiben, most mégis féltékenyek voltak rá, hiszen nem valamelyikük mellé állt teljes mértékben.
-És mégis hogy kezdenél neki a falvaik felkutatásának? -kérdezte az öreg.
*Kicsit vártak, hogy összeszedje a yrchi a gondolatait, de mégis közbe kotyogott az egyikük.
-És hogyan válasszunk új vezetőt? Szerintem ork szokás szerint rendezzünk párbajokat és ennek az eredményét úgy is mindenki el fogja ismerni.
-Ne szólj bele! -korholta le az idős- Már amióta ide jöttünk, self falvakat keresünk, de nem találtunk még egyet sem. Csak bóklászunk az ellenség csapdái között. Hogyan keresnéd meg ezeket a falvakat?

YAROD

Láthatóan nem talált egyetértésre az, amit előadott és mivel igazából csak megszokásból vonták bele a haditanácsba, nem is számíthatott arra, hogy valamelyik főnök is támogatja. Inkább azt várták volna tőle, hogy álljon valaki mellé, nem azt, hogy önálló véleménye legyen.
Természetesen azonnal mindenki az ő indítványát kezdte támadni és hibát keresni benne.
- Például úgy, hogy a sereget mélyen visszavonnám, lehetőleg valami nagyon védett vagy nagyon nyílt területre, hogy ne tudjanak meglepni addig sem minket, amíg ügyes felderítőkkel fel nem derítjük a lehetőségeket, vagy el nem fogunk egy „nyelvet”. Felesleges az egész haddal ide-oda mászkálni. Ha nincs elérhető közelségben településük, akkor meg inkább visszamennék, már így is túl nagyok a veszteségeink és még igazából meg sem ütköztünk velük. – jelentette ki azonnal a kérdésre a falu utolsó hírmondója. már persze, ha Hraman már nem él.
- És most nincs idő a hagyományos főnök választásra. – ingatja meg a fejét a beszóló felé fordulva. – A józan ész azt mondja, hogy te legyél a főnök, amíg rendesen le nem tudjuk bonyolítani. – biccenti meg a fejét az öreg felé. – Te vagy a legtapasztaltabb mindannyiunk közül és azt is láttam, hogy mily vitézül harcoltál. – javasolja.

Többen morogtak ismét Yarod szavai hallatán, de úgy látszik jól ráérzett a diplomácia ízére, ugyanis az öreg felhördült.
-Csend legyen! Az lesz, amit én mondok. Az én tervem volt eddig a legjobb. Felmegyünk a hegyekbe és elfoglaljuk a legmagasabb csúcsot, ahol jó a kilátás. És onnan körbe kémleljük az egész környéket, hogy hol lehet rájuk lecsapni.
Akinek nem tetszik, az már most elmehet.
*Talán nem véletlenül erőltette ő a vezető választást. A megélt kora alatt erősre és magasra nőtt. És a többiek a fenyegető testtartásából és ravasz tekintetéből megérezhették, hogy az öreg róka még nem vén róka. Ha párbajra kerülne a sor, akkor jó eséllyel győzné le a riválisait ebben a körben.
Így is lett és csak néhány hazafelé induló kisebb csoport nélkül, de a nagy többséggel hamarosan a Fekete hegyek egyik nagyobb hegycsúcsán pihentek meg. Bár az éjtünde erők igyekeztek folyamatosan zaklatni őket közben, de úgy tűnik a Garhol nevű új vezér jóval összeszedettebben szervezte meg a soraikat.
Pár nap múlva hívatta is a yrchit, hogy beszéljen vele.
-Úgy tűnik, hogy végre ránk mosolyog a harci szerencse. Arra keletre van messzebb egy völgy. A felderítők azt a hírt hozták, hogy egy szállítmány halad épp át arra. Messziről nem voltak biztosak benne, de talán vasérc a rakomány. Nem az a nagy fogás, amit vártunk, de ha azt kifosztanánk, talán dicsőségben térhetnénk haza.
Neked jutott a lehetőség, hogy megszerezd nekünk. Melléd adom a piréz törzset. Alig százan vannak, de nincs velük a törzsfőnök, csak a középső fia jött el vezetni őket. Induljatok azonnal!
*Veszélyes vállalkozásnak tűnik, persze csak akkor, ha Yarod nem a haza felé távozókkal tartott. És valószínűleg a melléje adott törzs itteni vezetője is jönni fog, ki kell nekik is jönniük. De sok lehetőségre is esélyt ad, hogy végre ne a tanácsban, hanem a saját akciójukban mutathassák meg, hogy mit tudnak.
Fekete, élettelen, sziklás vidék az, amerre menniük kellene, ráadásul ki tudhatja azt, hogy mire készült ezekben a napokban az ellenség?

YAROD

Nem volt az ork valami nagy stratéga és a felelősség is eléggé nyomasztotta a vállát, ami Hrmana eltűnése után rá szakadt, így a legjobb választásnak azt érezte, ha miután elmondta a saját véleményét – ami persze megint csak nem tetszett jó néhány vezetőnek – szavaz az egyetlen szóba jöhető agyarasra, aki valószínűleg kordában tudja tartani a többieket, legalább annyi időre, míg a hagyományos főnökválasztás meg nem történik.
Úgy tűnik nem is kell csalódnia, mert az öreg Garhol, hamar meg is mutatja, hogy nem hiába számított rá.
Persze más kérdés, hogy nem örül túlzottan, hogy még beljebb merészkednek a hegyekbe, de az tagadhatatlan, hogy van igazság abba, amit a nagydarab ork mond. Ott biztos jobban tudnak védekezni és a magaslati pont tájékozódás szempontjából is előnyükre válik.
Egy-két kisebb törzs azonban távozóra fogja és míg Yarod nézi, hogy elvonulnak, azon töpreng nem lett volna jobb, ha maga is ezt teszi. Mi köti ide?
Nincs családja, de azért nem szeretne üres kézzel, törzsfője és társai halálhírével csak visszatérni. Hogy néznének rá a faluban? Még igazából azt sem tudja Hraman meghalt-e vagy csak fogságban van. Bár ennek valószínűleg nincs túl nagy jelentősége, ha tudná is, hogy életben van, akkor sem tehetne semmit.
Mikor hívatta Garhol kíváncsian nézett rá, hogy vajon mit akar tőle, ám hamar megtudta.
Közömbös képpel hallgatta, hogy egy másik törzs tagjainak vezetésével bízzák meg, egy szállítmány elrablásával, bár tudja, hogy elég kevés az esély, hogy ezt életben megússza.
Biztos benne, hogy a csapatot vezető fiatal ork nem fogja szó nélkül hagyni, hogy egy idegen vezesse az embereit, még ha ezt Garhol akarja is. És valószínűleg a piréz-ek sem hallgatnak majd rá……
Komor harcosokkal lépdel a sziklás, kietlen vidéken, mikor megállítja Ubort, a fiatal orkot, hogy szót váltson vele. Az mogorván néz vele szemben, feszült vonásai semmi jót nem ígérnek.
- Nézd, ha kell megküzdök veled és eldönthetjük a szokásos módon, hogy ki legyen a vezető, de nem akarom, hogy magunk ontsuk egymás vérét, mikor körbe vagyunk ellenséggel és minden erőnkre és ügyességünkre szükségünk lesz, ha végre akarjuk hajtani a feladatot. Így azt ajánlom, hogy maradjon minden a régiben, vezesd te a csapatodat, de harci helyzetben vedd fontolóra a tanácsaimat. Ha győzünk a dicsőség egyedül a tied lesz, nem veszítesz semmit.

A törzsfő fia mérgesen nézett vissza rá. Látszott, hogy egy robbanni készülő bombát csomagolt ki Yarod, ami eddig a mélyben ketyegett csak.
-Nincs szükségem a nagylelkűségedre. A mieink csak engem követnek, bármibe is akarod bele ütni az orrodat. Én inkább megfordítanám a beszélgetést. Vagy azt csinálod, mint a többiek és részesülhetsz dicső harcosként a diadalunkban. Vagy válaszd, hogy egyedül harcolsz!
Két felderítő csapat megy előre. Ketten jobbra és ketten balról kerülnek. -intett az embereinek, hogy kik induljanak máris átfésülni a terepet- Ha tiszta a terep, akkor mi együtt indulunk meg és a völgy egyik oldalán támadunk.
Fentről nyilakkal megszórjuk őket, ha menekülni próbálnának, könnyű célpontok lesznek a magaslatról. Lerohanunk a lejtőn és aki felveszi a harcot, azt lekaszaboljuk. A hírek szerint tíz self kíséri a szekeret.
Ha bármit találunk, ami nem stimmel, akkor visszamegyünk, nincs kedvem újabb kelepcébe menni.
*Ubor idő közben kivont karddal, vérszomjasan várta a bevált emberei visszatérését, hogy találtak-e az oda úton bármi gyanúsat.

YAROD


Ha fogadnia kellett volna a yrchinek, akkor bizton erre a válaszra fogadott volna, mert ugyan ki szerette volna, ha egy szóval megvonják eddigi vezető szerepét és másnak adják, ráadásul még csak nem is saját törzsbélinek.
Most kezdjen el tusakodni a vezéri címért? Valószínűleg hamarabb kibeleznék, mint, hogy a mondanivalója végére érne.
Persze nem az a helyzet, hogy félne, de minek dobja el az életét ilyen feleslegesen, így aztán megvonja a vállát és napirendre tér a dolog felett. Garhol messze van és, ha sikerrel járnak a frissen kinevezett vezért nem valószínű, hogy érdekelné kié az érdem, maga akarja majd learatni.
Na meg aztán nem is rossz a terv, amivel Ubor előáll, maga sem javasolhatott volna mást, így nagy valószínűséggel nem csak a szíve, de az esze is helyén van a fiatal orknak.
- Akkor legyen így, ha ezt akarod. – bólint szinte nagyon azonnal. – Én sem gondolom, hogy több harcost kéne áldozni egy olyan harcban amiben eddig csak veszteségeink voltak. A kardom téged fog segíteni a harcban. – üt a mellére fogadalom gyanánt. – Ha csak tíz elf kíséri a szállítmány, az a fél fogunkra is kevés lesz.
Ha visszatérnek a piréz felderítők és jó hírrel, akkor fegyvert ragadva követi a tervet.

Mesélőként kérek egy Hatos kockadobást, hogy az befolyásolja szerencseként a következőket.

Minél nagyobb lesz a szám, annál jobban fog alakulni az eltervezetthez képest a rajtaütés.

Tessék:

The member 'Viridiel' has done the following action : Szerencse, játék, kockázat

---

'Hatos' : 2

A felderítők visszatértek véresen, de büszkén jelentették, hogy három zevadari őrszemet sikerült eltenniük láb alól. Az út biztonságos immáron a völgy ezen oldalán. Nem is kellett sokáig várni, meg is indulnak a pirézek és a terv beválik. Száz íjász bukkan ki a magasból és nyílzáport jelent a nem is egy tucatnyi lentire az az egy lövés is, amit elengednek a rohamuk előtt.
Tízből nyolcan az ellenség soraiban azonnal holtan terülnek el a földön, a másik kettő gyorsan bemászik sebesülten a szekér alá, hogy fedezéket keressenek. Még az utolsó pillanatban visszanéznek, és Yarod mellett az egyik harcos fuldokolni kezd. Távolról egy másik is ugyan így jár, de végül rövid kapálózás után csak az egyikük esik holtan össze. Úgy tűnik sérülten nem tudnak ezek a pokolfattyak sem olyan gyilkosan varázsolni. Vagy nem a legképzettebb embereik kísérték a szállítmányt.
Ubor a yrchi mellett nagyot ordítva lendül meg a lejtőn leszaladásnak. Két sebesült ellenség nem okozhat nehézséget száz harcosnak. Már majdnem a völgy alján tartott a többség, csak alig egy tucatnyian maradtak fentről fedezni őket a nyilaikkal, amikor a szemben lévő hegyről a völgy túloldalán hirtelen ezer self emelkedett lövésre.
Ha ez nem lenne elég, a halottak is a sortűz után életre keltek és ki a torkához kapott fuldokolva, ki pedig vadul szembe fordult az érkező élőholtakkal. Alig száz méterre voltak már csak a szekértől, ami alatt ott lapul a kocsi megmaradt két kísérője szolga ruhában.
De természetesen nem tudhatja a mesélő, hogy hősünk vajon a lefelé rohanókkal tartott vagy íjával készült fel, hogy fedezze a többieket. Nincs könnyű dolga, hiszen miközben a lentiek válogatott átkokkal néznek szembe, addig a hátul maradókra a dekoncentráció hullámait zúdítja az ellenoldal, hogy lövéseik lehetőleg célt tévesszenek.

YAROD

Úgy néz ki, hogy Ubor terve tökéletesen beválik, hiszen a kiküldött felderítők sikerről beszámolva térnek vissza, sőt még maguk is végeztek három őrrel, így biztosítva a még meglepetésszerűbb támadást.
Most már csak a szállítmány megszerzése van hátra és Yarod biztos benne, ahogy kinéz a fedezékként használt szikla mögül, hogy ezzel nem lesz gond, hiszen a szekereket meglepően kevés fekete tünde biztosítja.
Ez kicsit szöget is üt a fejében, hiszen az eddigi tapasztalatai szerint a selfek vezetői nem ostobák és kellő harci tapasztalattal is bírnak. Talán azt gondolják, hogy ide nem jutnak el az orkok, biztonságban hiszik magukat? Vagy más bújik meg a háttérben?
Azonban nem állhat meg ezen töprengeni, mert Ubor int és megkezdődik a támadás. Az íjászok remekül végzik a dolgukat és az őrökből csak kettő éli túl, akik próbálnak a szekerek alatt megbújni.
Akár mennyire is van valami furcsa a dologban, az biztos, hogy az éjtündék nem adják olcsón magukat, mert még így is megszedik az áldozataikat, Yaros mellett máris felbukik valaki a torkát markolászva.
A yrchinek nincs íja, ezért a völgybe rohanókkal tart, egészen közel a fiatal vezérhez, de szeme ide-oda cikázik és ……és ez menti meg az első nyílzáportól, ami lecsap a lefelé zúduló, védtelen társaira.
- Csapda!
Nem nehéz kitalálni, hogy szépen kidolgozott csapdába sétáltak, bár ezt valószínűleg már nem csak ő látja. A selfek rengetegen vannak, sokkal többen, mint ők, jobb helyzetben és friss varázslatokkal felvértezve, amit azonnal be is vetnek.
Nem nagyon van más választása, teljes erőből belerohan az előtte felemelkedő élőholtba, hogy hátra taszítsa, menet közben rántva elő tőrét is, aztán, ha a földre kerültek, azon munkálkodik, hogy annak fejébe állítsa bele fegyverét, majd azonnal a szekerek fedezékébe igyekszik félig mászva, félig futva, egyfolytában vagdalkozva, hogy minél megközelíthetetlenebb és minél kisebb célpontot nyújtson.

Yarod balszerencséjére pont a kelepcébe eső tömeggel rohan, mikor hirtelen rengeteg ellenség bukkan fel. Fordított a helyzet, mint amikor ők lőttek ugyan ilyen túlerővel szemben nyílzáport odafentről, minden felől egyre több hulla kezd el mozogni és mivel ezek jelentős része a saját embereik, ezért csak találgatni lehet kis idő után, hogy ki kivel van. Biztos célpont csak oda fent lenne, de ők biztos távolságból ontják rájuk a halált íjjal és varázslattal.
A yrchi tőrét előhúzva igyekszik előbb földre rántani majd fején megszúrni az egyik ilyet, ám balszerencséjére ők csak a figyelő mágiahasználó húsbábja, melyet akaratával mozgat, így a fej átdöfése sem okoz ennek a trükknek gondot. Amikor ki akar bontakozni a kölcsönös ölelésből és tovább rohanni fedezékbe, hirtelen rántja őt meg élettelen ellenfele és kerül fölülre. Az ork tőrét annak kezével együtt markolja meg és szorítja össze, hogy szorítja lefelé, saját tulajdonosa ellen használva.

YAROD

Teljesen hiábavaló az ordítozása, hiszen azonnal kitör a káosz, amikor a selfek becsukják a csapda ajtaját. Először azért mert nem nagyon volt ellenség, csak a halálosan röpködő nyilak, aztán meg azért, mert a holtak feltámadtak halálukból és már mindenki verekedett mindenkivel, testrészek repkedtek szanaszét és pillanatok alatt vértől iszamós lett a talaj. Ork vértől.
Yarod azt gondolja, talán kiverekedheti magát ebből a helyzetből azzal, ha leteperi azt, aki elsőnek az útjába kerül, aztán megpróbál elbújni a szekér fedezékében, hogy legalább ne nyilazzák le.
De téved……ismét és ez lehet, hogy az utolsó tévedése lesz, mert az élőholtnak meg sem kottyan a szúrás, viszont elég erős ahhoz, hogy az ork hirtelen fordított helyzetben találja magát és most azon küzd, hogy saját pengéje ne hatoljon a szívébe.
Mivel érzi, hogy nem bírja sokáig, utolsó erejével elrántja a másik kezét és így a tőr remélhetőleg a földbe szúródik a teste mellett. Felrántva a lábát nagyot rúg az ellenfelébe, aztán már csak azon van, hogy valahogy, akár négykézláb is, de kikerüljön a csatatérről, oldalra és felfelé mászva.
Ezzel ugyan a selfek felé megy, de arra számít, pont ezért nem foglalkoznak vele, persze felhasznál minden bokrot vagy fűszálat, ami csak az útjába akad.

Yarod igyekszik váratlan húzással élve kijutni a kavalkádból. Sajnos nem ismeri az ellenség vezérét, így nem sejtheti, miféle veszélybe csöppent. Uráldur titkon retteg attól, hogy valaki olyan információval tér vissza hazájából hazájába, ami megalapoz egy minden eddiginél nagyobb és sikeres hadjáratot népe ellen.
Ahogy a hátul maradt tucatnyi íjász belátja az oda lent kiömlő egyre több vértől, hogy a küzdelem hiábavaló, az Első Lord néhány zombi lovat keltett életre embereinek egy kisebb csoportjával. Bár még nincs vége a csatának a völgyben, ám ezeknek a katonáknak át kell kelniük rajta, megkerülve az agyarasokat és még az előtt beérniük a menekülőket, mint hogy eljuthatnának Garholdhoz a fősereg táborában.
Ezen a kietlen tájon még egy pici zúzmó folt sincs, se fű se bokor. A yrchi csak akkor tud elbújni ezek elől az üldözők elől, ha egy barlangot talál a selfek elfoglalta oldalon. Nincs nagy odú, de kisebb rések, repedések akadnak elvétve.

YAROD

Az orkot pillanatnyilag nem érdekli, hogy a sötét elfeknek, milyen szándékaik vannak, csak az, hogy élve kikerüljön ebből a mészárszékből. Nem azért, mert gyáva lenne, erről szó sincs, hanem mert nem volt nehéz belátni, hogy itt már rég nincs szó tisztességes helytállásról, hiszen nem is tudja, hogy hányan maradtak egyáltalán a csapatából az első perc után. Amit látott belőle, nem sokan.
Arra sem gondol, hogy valószínűleg az őket a háttérből támogató íjászoknak talán van annyi esze, hogy rohanva vissza induljanak, hogy legalább Garhold-ot értesíteni tudják. Hiszen valószínűleg kém lehet soraikban, ha már kész csapdával várták őket, bár lehet több ilyen csali „szállítmány” indítottak útnak, hátha beleszaladnak egybe.
Kitartóan és halálra szántan mászik Yarod, hogy eltűnjön szem elől és csak abban reménykedik, hogy talál egy kis beugrót, ahol meghúzhatja magát.
Talál egy akkora odút végre, ahová kúszva bemászik, aztán elterül és erőltetve fülel. Csak akkor mászik elő, ha csendet hall maga körül.

Egész más helyen kicsit más időben, de azért még mindig az élettelen hegyek belsejében két megtermett sötét elf üti jobbról-balról a megkötözött Hramant. A faj nem az izmos tagjairól híresült el, így ezek is csak jó kiállásúnak mondhatóak a hatalmas testtömeggel rendelkező ork törzsfőnökökhöz képest.
Ám nem is ez feltétlenül a céljuk. Inkább a játék része, mint a vallatásnak. És egyszer csak belép Uráldur és véget ér a gyötrelem. A hadvezér szeme jegesen pillantanak foglyára. Mögötte több közlegény tárgyakat cipel, amit a földre dobnak.
-Felismered valamelyiket? -kérdezi hűvösen.
*A tárgyak többsége ork, vélhetőleg a csatatéren hagyottak, némelyik véres ruha, másik faragott nyakék és vannak köztük fegyverek is. Az egyik kard például jellegzetes, sokszor láthatta Yrch törzsfőnöke akkor, amikor az egyik ide jövő élesítgette folyamatosan, hogy mindig készen álljon egy self húsába mélyedni.

Úgy érzi, hogy már minden csontja összetört és egy sem maradt épen. Hraman nagy nyögésekkel, de összeszorított szájjal tűri az újabb és újabb ütéseket, amik kiszámítható pontossággal és erővel érkeznek már egy örökkévalóság óta.
Legalábbis a fiatal ork törzsfő így érzi, teljesen elvesztve már az időérzékét, ráadásul kínzói folyamatosan váltsák egymást, így abban sem reménykedhet, hogy valaha is kifáradnak.
Tompa gondolataiból néha felmerül, hogy talán soha többé nem látja meg a napvilágot, itt végzi, egyenesen agyonverik és még csak igazából nem is kérdeztek tőle semmit.
Nagyon kevés hiányzik hozzá, hogy feladja, csak az a híres-neves ork önérzet, ami még tartja benne a lelket.
Umpfff!
Ez a gyomros minden levegőt kiszorított belőle és máris jött a másik, így még akkor is levegő után kapkod, amikor bevonul Uráldur pár katonával, akik az összevert agyaras előtt leszórják, amit eddig cipeltek.
Fél szemére alig lát Hraman, úgy bedagadt a képe, de azért azonnal tudja, mik hevernek előtte.
És azonnal megakad a tekintete a kardon. Azonban közömbös hallgatás merül, bár lelke mélyén gyászol.
Megrázza a fejét és szándékosan félrenéz. Tudja, hogy a lelkét akarja a self megtörni, de nem tehet az érzései ellen semmit.

A vallató hadvezér hozzá szokott már ahhoz, hogy az informátorai makacsul nem mondanak semmit. Bár ez az elejére jellemző a folyamatnak. Ám most úgy gondolja, hogy ezt az élvezetért csinálja, hiszen túl hamar elfogták az oughwarit, hogy tudjon bármit is.
-Nos, akkor legyen így. Ha már kezd minden fogyatkozni, akkor beszélni fogsz. Mindenki beszél.
*Ezzel egy szépen kidolgozott tőrt vesz elő, egy igazi ork remeket, az övéből és Hraman füléhez tartja.
-Nos?
*Ha még mindig nem mond semmit, akkor egy gyors mozdulattal lemetszi a bal fülét.