The member 'Viridiel' has done the following action : Szerencse, játék, kockázat

---

'Hatos' : 1

A bátor harcos ahelyett, hogy megpróbálna a harapófogóból kiszaladni, hogy legalább ne jöjjön hátulról is szúrás, inkább hátra veti magát vakon, kockáztatva akár azt is, hogy egyenesen bele ugrik ezáltal az arról támadó alabárdjába. Szerencsére ez nem következett be de a kétségbeesett csapkodás közben kificamította a lábát.
Még mielőtt felállhatna, az onnan támadó self a mellkasát veszi célba, egyenest a szíve felé döf, ez a társadalom nem tiszteli a földön heverő ellenfelet.
-Halj meg, átkozott!
*Ha nem sikerül őt eltalálnia, akkor feltápászkodik és rohanni kezd ő is, mint Hraman tette nem régen.
Eközben a másik katona a törzsfő után fut, hátha utol tudja még érni.


/Első dobás Egyszerű, hogy sikerült-e az üldözés.
Második dobás a fegyvere támadás.

Mivel Yarod a vérveszteség miatt elvesztette a pihentségből adódó előnyét, így neki is 33%-os a találat esélye a támadójához hasonlóan. A másik harcot a következő mesélőiben leírom, ha kell./

The member 'Uráldur' has done the following action : Szerencse, játék, kockázat

---

#1 'Egyszerű' :


--------------------------------

#2 'Hatos' : 3

YAROD

Lehet, hogy bátor Yarod, de, hogy egész itteni útját a balszerencse kísére, ezt senki nem vonhatja kétségbe. Igaz, hogy két mészárlást is sikerült túlélnie, de mikor a személyes győzelemre lett volna szüksége, rendre kudarcot vallott.
Már nem vágyik másra, csak, hogy lehetőleg, küzdelemben és méltósággal haljon meg, mert az életben maradására igen csak kicsi az esély. Több sebből vérzik és utolsó megmozdulása jóval nagyobb sebet hagyott, ahogy kiszakította magát, mint maga amit a fegyver okozott, ráadásul vakon ugorva még a bokáját is kificamította, ami az amúgy is minimális menekülési lehetőségét, még lehetetlenebbé tette.
Azonban valami csoda folytán az éjtünde lendületes döfése nem találja el, talán az utolsó pillanatban arrébb rándult és ez mentette meg, hogy a földhöz szegezzék, mint valami áldozati állatot.
Azonban futásnak sem igazán lehet nevezni, amit bemutat, mert félig fuldokolva, félig vonszolva magát igyekszik beleolvadni a sziklás vidékbe. Feltartotta a tündéket, amíg csak lehetett, így most már Hraman-nak magának kell gondoskodni magáról, ő csak egy békés zugot keres, ahol a szellemekhez fohászkodva halhat meg. Persze még most is nagy az esély, hogy pár lépés után a self ledöfi és már több sebet nem bír el.

dobás hatossal, hogy sikerül-e a menekülés (meglepne, ha igen ):

The member 'Viridiel' has done the following action : Szerencse, játék, kockázat

---

'Hatos' : 4

Az ott maradt katona viaskodik már csak egyedül a szabadítóval, míg másik társa lassan leszakad az életéért futó Hraman mögött. Bár a törzsfőnök sok vért vesztett a kihallgatás során, nem véletlenül ünnepelték a nagy mészárlás után megmentőként. Több, az erdőben lesből a menekülőkre lövő self íjászt megölt az nap este.
Szívós, fiatal szervezetének köszönhetően tudott még magában erőt találni ahhoz, hogy elmeneküljön. Ám Yarod is a frissen szerzett sebeivel belátja, hogy a spártai szigorral kiképzett éjtünde harcosokkal szemben egyedül nem sokra megy.
Megpróbál elmenekülni és száz méter múlva már ő is szerez némi előnyt, amikor az őt támadó más taktikához fordul. Minek neki futással fárasztania magát, ha innen is elkaphatja az ellenséget. Még mielőtt ő is elvesztené a nyomát, válla fölé emelve lándzsáját koncentrál a dobásra. Ám előbb még a Fulladás varázslatát küldi rá, ha az nem sikerülne, azt hamarabb megtudja és lesz ideje utána hajítani a fegyverét. A szívére fog célozni kezével, hogy vagy a gerincet vagy a vérkeringés központját, de hiba esetén is minden képen a tüdejét vigye át.
Ha sikerül, akkor a kardját hüvelyéből előhúzva közelíti meg a földre eső orkot, de ha nem sikerül, akkor inkább kezeit szabadon hagyva, a fogással magát nem terhelve ered meg ismét az egyre távolodó ellenfele után.
-Állj meg, te átkozott fattyú!

/Hatos dobás: 5 vagy 6 átkot jelent, 3 vagy 4-es az alabárd eldobását, 2-es és 1-es esetén elvétette./


Kis idő múlva Hraman megállhat pihenni. Bár valószínűleg még most is üldözik, de van ideje átgondolni, mit is akar csinálni. Szökésben lévő fogoly, de csak rajta múlik, hogy mihez kezd váratlanul jött szabadságával. Felhasználja-e a csapat segítésére, hogy végre győzzenek az ellenség területén vagy csak vissza megy a táborba esetleg más felé veszi az irányt...

The member 'Uráldur' has done the following action : Szerencse, játék, kockázat

---

'Hatos' : 6

YAROD

A rövid küzdelem után nem nehéz Yarod-nak belátnia, hogy még egy selffel sem képes felvenni a harcot szemtől szembe, mert ezek, nem csak olyan szegről-végről konyítják a fegyverrel való hadakozást, mint az inkább vadászatból, rajtaütésekből élő ork nép, hanem igen csak képzettek és fegyelmezettek. Nincs értelme tovább erőlködnie, bár már így sem biztos, hogy megéli a másnapot súlyos sebeivel, hiszen nem a saját földjén van, még gyógyítót sem kereshet.
Nem igazán tudja, hogy milyen szerencse segített mégis, hogy egérutat tudott nyerni, de ez nem tart sokáig, hirtelen úgy érzi valaki torkon ragadta és egyre nehezebben megy a lélegzés.
Kis idő múlva már térdre rogy, aztán teljesen elterül, ahogy fekete foltok ugrálnak a szeme előtt és kapkodva zihál. Hallja, hogy közeledik a sötét tünde, de már semmi ereje nincs, szellemeihez fohászkodva várja a végső csapást.

Bódult gondolataiból egy hangos kiáltás ragadja ki és ösztönösen engedelmeskedik, ahogy a sötétből egy ork harcos bukkan elő. Hraman azt gondolja először, hogy csapdát állítottak a tündéknek, nem is sejti, hogy szabadítója egyedül van. Azt meg végképp, hogy milyen bajba sodorja magát az ő kimentésével.
Először új erő költözik bele és állapotához képest elég fürgén távolodik, de aztán ez nem tart sokáig, mert azért alapos munkát végzett Uráldur. Viszont ez elég ahhoz, hogy lerázza az őt üldöző ellenségét, mert egy idő után már nem ér el hozzá semmilyen zaj.
Kimerülten, verejtékben úszva rejtőzik el egy szikláktól zárt beugróban, hogy egyrészt kipihenje magát, másrészt elgondolkozzon, vajon miért nem bukkant fel sehol egy ork sem. Nem buta annyira, hogy ne legyen gyanús neki a dolog, de ebben az állapotban senkinek nem lenne segítségére, sőt…..
Ráadásul még mindig hátra van kötve a keze, először ettől kéne megszabadulni. Sokat nem lát a sötétben, így kezével tapogat ki egy élesebb követ és a köteleit (ha az van), megpróbálja elnyiszatolni rajta.

Sok idő múlva ér vissza a küzdelemben részt vett két self a saját táborukba. Idegesek minden rájuk vetődő pillantástól és feszengve lépnek oda a lápvidékről származó gümőkből és mohákból készült vacsorához. Hallagatagon kezdenek el mind a ketten enni, miközben a körülöttük állók arról beszélgetnek még mindig, hogy micsoda jó húzás volt a csapdába csalt agyarasok mészárlása. Többen, köztük néhány alacsonyabb rangú tiszt már a következő lépésen mereng, bár csak annyit tudni, hogy az orkok által elfoglalt hegyet körbe vették és jókora távolságból figyelik. Nem szabadulhatnak most már a betolakodók. Nincs semmi növény vagy állat ott, ahol megtelepedtek, de amúgy sem lenne elég egy ekkora hadnak csak egy jóval nagyobb föld, ha el akarják látni. A készleteik csak idő kérdése, hogy mikor fogynak ki.
-Nálatok sem volt semmi őrjáraton? -kérdezi az egyik vájt szemű, aki kiszúrta, hogy egyből visszatérés után ültek le közéjük.
-Mi nem felderítésen voltunk. Egy rabot kellett elkísérni máshová. -mondja közönyösen, fa arccal az, aki elszalasztotta utol érni Hramant.
-Akkor menjetek a feljebbvalótokhoz jelenteni. Tudni akarják mindig, hogy mikor térnek vissza az emberei. -mondja nekik az egyik tizedes, aki jól lakottan ül közöttük és beszélgetett eddig.
*Hamarosan egy őrmester kopogtat Uráldur ajtaján és két közlegényt hoz elé. Ők jól láthatóan idegesen feszengnek, míg a jelentés végénél nem tartanak újra.
-Mind a ketten harcoltunk azzal az ismeretlennel, aki ránk vetette magát.
-És akkor miért nem maradt ott a fogoly?
-Amaz azt ordítozta, hogy rohanjon és elkezdett szaladni eszeveszetten.
*Az Első Lord a kezével mutatta, hogy tovább-tovább.
-Én a felbukkanó másik orkkal harcoltam és miután többször megsebesítettem, az is el akart szaladni. De utána futottam és megöltem.
Ő meg -mutatott társára- a te rabod után szaladt, de már nem találta meg.
-Rendben. -bólintott a hadvezér- Akkor téged írásban dicséretben részesítelek és ez fontos szempont lesz, ha előléptetésről kell majd dönteni legközelebb. Elmehetsz. És gondoskodj, hogy a társadat a tized szeme előtt végezzék ki. Figyelmeztetni kell őket, hogy a rossz munkát nem tűrjük el.
*Nem is sejtette Yrch ura ekkor, hogy egy újabb éjtünde került fel áldozatainak listájára. Mire ez a jelenet lejátszódott, ő már régen kiszabadította a kezét az éles kővel. Már a szabadságát teljes mértékben visszanyerte. A búvóhelyén senki sem zaklatja egyelőre. A kínzás alatt szerzett sebei viszont szinte égetnek a megerőltetett futás után, hiszen csak elindulás előtt kötözték be, vigyáznia kell nehogy felszakadjon valamelyik ismét akár a fülénél, akár a levágott ujjainál.

YAROD

Nem fél, tisztán néz gyilkosa szemébe, mikor az a szívébe döfi a kardját, aztán már nem lát semmit, békés sötétség köszönt rá.



Sikerül némi küzdelem után levágnia a kötelet magáról és most fintorogva dörzsöli elhalt csuklóját, miközben próbálja legyűrni a testébe hatoló fájdalmat, mit megcsonkított teste jelez felé.
Ahogy elmúlik a történtek okozta adrenalin, már érzi, hogy a nem lesz könnyű helyzetben, ha életben akar maradni. Úgy dönt először visszamegy oda, ahol Yarod, mert közben rájön, hogy ki volt, aki az őreinek esett, csak kábaságában nem ismerte azonnal fel, kiszabadította. Meg kell tudnia mi történt!
Óvatosan megy, de nem hall semmit, azonban egyszer csak egy testbe botlik.
Lehajol és meglátja Yarod vérbefagyott testét. Az ork vezér elkomorodik, hiszen látni, hogy nem adta olcsón a bőrét a yrch-i, de mégis legyűrték. Érte halt meg!
A kardját azonban nem vitték el,még mindig a kezében szorongatja az ork harcos.
Hraman kiveszi a kezéből és megdöngetve a mellét, a szellemekre bízza. hogy társa lelkét vezessék.
Aztán keres egy helyet, ahol reggelig meghúzhatja magát, hogy reggel nyomokat kereshessen a többiekhez. Egyedül elveszik és a sebei is ellátást igényelnek, hazáig nem bírná ki.

Yrch törzsfőnöke rájön lassan, hogy ez a hadjárat és az idegen terep nagyon sok embere életét követeli meg. Hallott minden bizonnyal emberek királysága ellen szervezett portyákról, de ott mindenki próbál együtt maradni. És sokkal átláthatóbb a terep egy síkságon, ahol egyenként vagy kisebb csoportokba tömörülve rohanják le a falvakat és fosztják ki. És ha őrjáratot látnak, igyekeznek visszavonulni a derékhadhoz. Viszonylag egyszerű hadműveleteket hajtanak végre. A fő fegyverük a diplomácia, amivel a nagyobb összecsapások előtt mindig rendezik a vezetők a nézetkülönbségeket.
Ám ez egészen más terep, a kisebb települések sincsenek a sík vidéken, az ellenség pedig figyeli minden lépésüket. Még eltemetni se tudják halottaikat, ahogy most sem. Folyamatosan figyelik, mikor követnek el hibát és lecsapnak rájuk az éjtündék, amikor csak módjuk engedi.
Sérülései valóban súlyosak és egyedül elveszett. Ezért fáradtan indul el. Még a lápvidéken fogták el, így azt sem tudja, hogy egy hegyet kell keresnie, csupán megérzésiben bízik.

Kockadobás egyszerű:
Siker esetén átsiklott a tábort figyelő őrszemek között.
Sikertelenség esetén újabb mesélőit írok.

The member 'Uráldur' has done the following action : Szerencse, játék, kockázat

---

'Egyszerű' :

Magányosan kóborol a sziklás, kietlen vidéken a yrch-i törzsfő és hamarosan megtalálja a mészárlás helyét, ahol sok fajtársa hever holtába merevedve, és csak nagy sokára veszi észre, hogy egy-két elf is akad. Láthatóan szinte teljesen gyanútlanul sétáltak be a gondosan megtervezett csapdába.
Legszívesebben az égre üvöltötte volna dühét, de nem tehette…..még ezt sem tehette. És még csak el sem temethette őket, se ideje, se ereje nem volt hozzá.
Csak egyet tehetett, követte visszafelé a nyomokat, bár nem volt könnyű, hiszen sokszor eltűntek a köves talajon és sok ideje ráment, hogy újra megtalálja azokat.
Annyira erre koncentrált, hogy nem is figyelte, hogy észrevétlen átcsúszott az ork tábort figyelemmel tartó őrök között, így nem is tudott róla.
Viszont egyre több lett a lábnyom, ezért bár már nagyon kimerült volt, sietősebbre vette a lépteit.
Azért nem szeretett volna semmi meglepetést, ezért ügyelt arra, hogy egyik fedezéktől a másikig menjen. Nem akart fejjel rohanni a falnak, hiszen még nem hallotta az ork beszédet és ork őrökbe sem botlott. Ennyire nem lehetnek óvatlanok.

Bizony nagy meglepetést okoz Yrch elveszett törzsfőnöke, mikor hirtelen felbukkan egy ork őrszemmel maga mellett a táborban. Bár pár perce az is nagy találkozás lehetett, mikor már majdnem a hegyet elérve hirtelen szembe jött vele a halálból.
Hamar Garhol elé vezetik, aki két másik törzsfőnökkel együtt gondtól összeráncolt homlokkal néz rá.
-Jó híreket hoztál, Hraman? Ha te felderítettél, úgy ismerlek, mint aki megmentő hírekkel tér vissza. Mindenki tudja, milyen bátran harcoltál a faludra támadó sötét bőrűek ellen és most is az ilyen talpraesett harcosok kellenek nekünk.
Megtaláltad a falvaikat?
*Egész másként beszélt, mint amikor átvette Yarod segítségével a hatalmat a halott vezetőjük helyett. Bár ő legalább nem omlott össze a teher súlya alatt, ám azon a megbeszélésen egyáltalán nem úgy beszélt, mint valaki más vitézségén múlna végül a győzelem.
-A földid, a Yarod nevű elment száz pirézzel, hogy lecsapjanak a selfekre. Épp most is a visszatértükre váruk. Bármelyik percben itt lehetnek.

Hirtelen tűnik fel az ork őrszem és Hraman, majdnem bele szalad annak kivont kardjába. Az meg alig akar hinni a szemének, de örömmel vezeti a kimerült törzsfőt a vezérhez, aki meg a fiatal orknak okoz meglepetést. Eléggé megváltoztak a dolgok, mióta elfogták és láthatóan megcsappan a létszám is.
- Garhol. – biccent a fejével az idős orknak, aki most a főnöki posztot elfoglalta.
- Jó hírek nincsenek. A sötét elfek ravaszak és agyafúrtak, ráadásul mindenhol ott vannak. Engem elfogtak és láthatod, hogy nem bántak kesztyűs kézzel velem. – mutatja fel csonka kezét. – Yarod-ot és csapatát lemészárolták, de ő még kitudott szabadítani engem utána. Azonban Urááldur, a selfek vezére, mintha minden lépésünkről tudna. Vissza kell mennünk, míg megtehetjük. – válaszol rekedten és mély meggyőződéssel. – Ha maradunk, nem sokan térhetnek vissza a népünkhöz.

Az ork csapat főnökét úgy érik az egyre rosszabb bejelentések, mint az ökröt, akit épp nyakon vágtak egy kovács üllővel. Ám neki tartania kellett magát, ezért nem fogadhatta el a tervet.
-Azt mondod, ismered a sötét elfek vezetőjét? Akkor meg tudod mondani nekünk a gyenge pontját. Összehívom tanácsot és közösen kifőzünk egy jó tervet. Élelmünk már nem maradt sok, de vesztesen nem térhetünk haza.
*Nem volt túl nagy lelkesedés a hangjában, egyszín monológként motyogta végig. Már nem volt képes ő sem új dolgot kitalálni, de talán a többiek...

Hraman-nak egy perc kétsége sincs, hogy mit jelentenek szavai egy vezetőnek és egyáltalán nem csodálkozik, hogy nem tetszik neki, de nem akarja tévhitbe ringatni. Azonban már nem igen tartják meg elgyengült lábai, így ha tetszik a másiknak, ha nem leül a földre és onnan folytatja, bár hangja némileg halkabban hangzik.
- Láttam és találkoztam vele. Tudom ki ő, de azt bolondság lenne állítani, hogy ismerem. Annyit tudok róla, hogy kegyetlen, ravasz róka. És ért a kínzáshoz. – teszi hozzá keserűen, visszagondolva, hogy majdnem árulóvá vált. – Nem tudok gyenge pontjáról. Az emberei fegyelmezettek, képzettek és halálra szántak. Mivel képesek a holtakat is bevetni a harcban…….nem tudok tanácsot adni, csak azt, hogy vonuljunk vissza, míg lehet. Talán már most is késő, biztosan tudják már, hogy itt táboroztok, hiszen ha én megtaláltalak benneteket….. – hallgat el sokat sejtetően.
Hraman nem gyáva, de nem látja értelmét annak, hogy ennyi ork itt haljon meg a semmiért.

A törzsek képviselői, ahol életben maradt, ott a törzsfőnökük családjából kiválasztott vezető, ahol pedig vagy nem jöttek ilyenek vagy már meghaltak, ott a legrátermettebbek képviselték a falujukból érkezett harcosokat.
-Én azt javaslom, hogy ha ilyen nagy a baj, akkor inkább az est leple alatt surranjunk el! Aki itt volt, látta, hogy bátran harcoltunk és helytálltunk a csatamezőn. Ám az emberek ellen sem a seregük legyőzése a cél soha. No, hát jó volna, ha jutott volna zsákmány is, de amondó vagyok, jobb előbb visszavonulni, mint később végleg a harcmezőn maradni!
*Az első válasz a beszámolóra és a szomorú fejleményekre ez volt. Egy törzsfőnök mondta ezt, aki nem véletlenül jött el. Vele érkezett a piciny faluja legtöbb fegyverforgatója és nem szívesen jutott volna a pirézek sorsára. Akár hogy vesszük, bár amazok jóval nagyobb törzs náluk, de száz jó kard mégis csak sötét napja az a közösségnek.
-Szerintem Hramannak igaza van. Induljunk máris! Ki tudja, mit terveznek ellenünk?

Úgy látszik most már nagyobb foganatja van a szavainak, mert a legtöbb arcon, ami körülveszi egyetértést és helyeslést lát, hiszen ki szeretné népét feleslegesen feláldozni, mikor eddig semmi esélyt sem láttak sem a zsákmányszerzésre, sem győzelemre, sőt, eddig mg igazán csak kisebb csapatokkal találkoztak és így is hatalmas veszteségeik lettek, mi lesz, ha egy sereggel néznek szembe.
Egy fáradt bólintással fejezi ki egyetértését az utána szólónak, akinek az ötlete kedvére való.
- Javaslom, hogy gyorsan és hirtelen bontsunk tábort. Talán így meglephetjük cselekvésünkkel azokat, akik meg akarják ezt akadályozni. – áll fel kissé tántorogva. Én csak egy gyógyítót kérek, aki átköti a sebeimet, aztán bírom én még egy darabig.

Hraman a sebei meggyógyítása, ellátása után azonnal indulna, ahogy nagyon sokan, ám még sokan nem szólaltak fel a tanácsban. Behívnak egy sámánt, aki a tanácskozás közben neki is fog, ez se legyen ok a késlekedésre, ha e mellett döntenek. Ám néhányan vehemensek és inkább más tervvel állnak elő.
-Én azt javaslom, hogy küldjünk ki embereket és vadásszuk le a felderítőiket. A legrettegettebb hadvezér sem tud mit tenni, ha nincs szeme. Amit ti javasoltok, az csak fejvesztett menekülés, pont ezt akarják.
*Többen felhördültek, hiszen ritka csúfos futás lenne, ez való igaz. Nem régen még abban állapodtak meg, hogy legalább egy falvat -de az sem lett volna rossz, ha legalább azokat a szekereket- kifosztják és tudnak mutatni valamit oda haza.
-Talán néhányan elcsalhatnák őket másfelé, egy kisebb sereget elküldünk kerülő úton. Amíg csapdát állítanak nekik, addig mi a legegyenesebb úton kitörünk és minél gyorsabban a hazai hegyek felé vesszük az irányt.
*Mindenki próbál okos lenni, de érzik azért, hogy az ismeretlenbe kell elindulniuk és egy darabig továbbra is idegen vidékeken haladni.

A fiatal ork vezért elmondta a saját véleményét és ment volna, hogy végre ellássák a sebeit, mert nem tett jót neki a gyaloglás és a menekülés, de láthatóan még a megbeszélés nem záródott le, mert többen is kifogásokat találtak vagy kerestek és megint mindenki más véleményen volt.
Volt, aki még mindig tovább ment volna a zsákmány reményében és inkább megkereste volna a felderítőket, más meg csalikat küldött volna ki. De ezeket már mind végigcsinálták és egyik sem vált be. Most miért lenne más, amikor még a selfek valószínűleg várják is ezeket.
- Nem lenne fejveszett menekülés, hanem rendezett visszavonulás. Ismeri valaki az előttünk lévő vidéket? Van erre egyáltalán bármiféle település, ami zsákmánnyal kecsegtet? – néz a vitatkozókra. – Én minden esetre haza megyek a törzsemhez, a falumbéliek már mind az életüket adták ezért, már így is alig páran maradtunk. – húzza ki magát még utoljára és néz a többiekre.

A megbeszélés végül mégis csak oda lyukad ki, hogy jobb minél hamarabb szedni a sátorfájukat és elhagyni ezt az elátkozott vidéket. A sámán is bevetette a legerősebb képességeit, bár amelyik módszerük gyorsan összehúzza a sebeket, az iszonyú fájdalmakat okoz mellékhatásként. De jelenleg nem érnek rá a lassabbra, ezt a tanács is elfogadja.
Az embereket gyorsan összetrombitálják és a feszült, várakozásban már elfáradt sereg új erőre kap, hogy végre történik újra valami. Elég rossz környék ez a selfké, sem vadászni nem lehet a hegyeikben, kietlen az egész, amióta ide jöttek, sem falvakat nem lehet fosztogatni. Biztosan vannak, mert valahol aludniuk is kell ezeknek az ördögadtáknak, de az bizonyára beljebb van. És a lápvidék határ menti területeire is csak vadászni meg őrködni járnak, így van egy kis ütközőterük.
Ám ahogy elindultak, az utolsó hegy túloldalán kisebb meglepetés várta őket. Száz drow íjász bukkan ki a kövek rejtekéből és igyekeznek fedezéktől fedezékig rohanva minél jobb lőállásokat felvenni. És fekete tollú nyilak süvítenek a had felé.

Talán az elszánt elhatározása Hraman-nak volt az oka, hogy végül mindenki beadta a derekát és elhatározásra jutottak: hazamennek.
Közben megérkezett a sámán is, aki most segített a fiatal ork törzsfőnöknek a mielőbbi talpra állásban, csak az volt a baj, hogy ehhez többször is az eszméletlenség határára sodorta a férfit, mert gyógyítása borzasztó fájdalmakkal járt. Azonban Hraman túlélte és így hamarosan már sokkal magabiztosabban indult a felvert és elindított sereggel arra, amerre a legrövidebb úton saját földjeikre juthatnak.
Sok érzelmi vihar dúlt az ork lelkében, mert igazán még csak most tudta farkas lelkitársának halálát is felfogni, ami nem ment könnyen, ahogy a falubeliek értelmetlen halála sem, amiben vétkesnek érezte magát, hiszen őt követték.
Ork sereghez képest meglehetősen csendben vonulnak, de ez sem menti meg őket, mert valószínűleg már várták őket. Self íjászok hada bukkan elő, ahogy síkabb terepre érnek és azonnal lőni kezdik az agyarasokat.
Hraman bevetődik egy sziklatömb mögé és bal kezében egy zsákmányolt buzogánnyal próbálja levadászni az ellenséget, remélve, hogy a vezér kiadja a parancsot a szétszóródásra, hiszen tömegben sokkal sebezhetőbbek.

Hramanhoz hasonlóan sokan az első lövések elől már fedezékbe ugrottak, ám még túl zártak a soraik és hamarosan parancsok röpködnek körbe. Páran lövöldözni kezdtek íjaikkal, de a legtöbben a meginduló yrchit követték, hiszen több alkalommal is tapasztalták, hogy a zevadariak meg tudják babonázni lövészeiket és nagyon lerontják a pontosságot. Garhol is azonnal élére állt a dolgoknak, igyekezett szétszóródásra és bekerítésre mozgósítani az erőiket.
Ám néhány jól sikerült találat következtében meghalt agyaras újra feltápászkodott és ez semmi jót nem ígért a számukra. Minél gyorsabban vissza kellene küldeni őket az Élet túlsó oldalára. Az élőholtak nem olyan nehéz ellenfélnek bizonyulnak legtöbbször, mint egy self katonát megölni.
Néhányan fedezékről fedezékre haladva igyekeznek minél közelebb kerülni az ellenhez, mások a hegyet elkezdik megkerülni és az alsó részeken bujkálva előre haladni.