Bár az ork fiatalnak mindene sajog és egyre elkeserítőbb a helyzete, makacsul hallgatásba burkolózik még akkor is, mikor meglátja Utogh kardját, ami azt jelenti, hogy a sereg vezére valószínűleg elesett, mert magától biztos nem adta volna ki a kezéből.
A sötét elf vezető egyáltalán nem látszik azonban meglepődni, mintha számított volna rá, hogy ez fog történni, bár ez a makacs agyarasokat ismerve, azért nem lehetett olyan meglepő.
Hraman fürkészve fordítja vissza felé a tekintetét, hogy mire is gondol azzal, hogy mi fog fogyatkozni, de hamar rájön a megfejtésre, ami nem túl biztató rá nézve.
Ha valaha is meg akarja még látni a faluját, akkor szöknie kell, azt viszont nehéz lesz, ha össze-vissza darabolják.
A büszkeség vívódik benne a józan ésszel, mert mit is nyer vele, ha megtagadja a selftől a választ? Semmit, hiszen ezzel még nem árul el semmit. Meg aztán valahol kíváncsi is rá, hogy miért érdekli ez Uráldur-t.
Ha olyan vereséget mértek volna az orkokra, mint amit el akar  vele hitetni, akkor mire fel a kérdések? Hraman-ba újra éled a remény.
- Fel…..felismerem. – szólal meg rekedten morogva.

A hadúr elmosolyodik a válasz hallatán és kicsit vissza lép, elengedve a cimpát is.
-Nos, akkor jó úton haladsz, hogy egy darabban maradj. Melyiket ismered fel? Mesélj nekem bármelyikről!
*A stratéga nem tudja, hogy mi van a birtokában. Számára ezek csak eszközök céljai megvalósításához. Noha sokkal szórakoztatóbb út lett volna, ha nem csak fenyegetés lett volna, hanem valóra váltja azt, amit tenni szeretett volna.

Hraman a szavak hallatán nem megkönnyebbül, hanem elvörösödik, mert most mégis úgy érzi, hogy elárulta a becsületét. Talán nem kellett volna mondania semmit, nagyon rosszul érzi magát a bőrében.
Azonban némi habozás után emlékezteti magát, hogy miért tette mindezt és ettől már legalább nem szorítja össze a torkát feltörő indulata.
A fájdalmat jobban tűri, mint a lelek gyötrelmeit és ez meg is látszik rajta.
Erőt vesz magán és újra végig futtatja az elé dobott fegyvereken a szemét, de mikor megemlítené a kardot, hirtelen felfogja, hogy mit mondott az éjtünde.
„Mesélj nekem bármelyikről!”
~ Nem a kardra kíváncsi, talán nem is tud róla! ~ szalad át rajta a gondolat, de azonnal beszélni kezd, hogy elterelje a másik figyelmét.
- Az a pajzs ott azt hiszem Zherud-é, az ő törzsének mintái díszítik legalábbis. Az a tőr meg Grom tulajdona, megismerem a csorbaságáról.

Uráldur csak bólint, mikor elmondja Hraman a dolgokat. Elégedett magában, hiszen számára még mindig úgy tűnik, hogy azon az úton haladnak, amerre ő akar menni.
-Beszélj nekem ezekről a törzsekről! Hol élnek ők? Hogy lehet oda eljutni? És melyek a legközelebbi törzsek a falujukhoz? Kíváncsi vagyok arra, kiket győztem le.
*Hangja nem türelmetlen, igazából a nyugodtságon és a higgadtságon kívül nehéz lenne bármi mást megállapítania valakinek, aki most lépne be a szobába. Mást nem fűz hozzá, kíváncsi a válaszra.

Talán azóta nem beszélt ennyit, mióta magához tért a fogságban. Azóta nem kapott sem enni, sem inni, csak alapos verést és most teljesen kiszárad a szája, de el akarja hitetni vallatójával, hogy együttműködik. Hátha akkor legalább a kötelékeitől megszabadulhat, az már fél siker lenne. Utána dolgozhat majd a szökés további fokozatán.
Azonban most a torkán akad Hraman-nak a szó, mert olyan témához értek, ami már az árulással lenne egyenlő, így a szóáradata megakad és merőn nézi az előtte álló selfet.
- A hegyekben, ahol eddig, hiszen jártál már ott, te is tudod nagyon jól. – szólal meg végül semmitmondóan. – Nem vagyunk egy nagy kapcsolattartó nép, nem ismerem a falukat, csak a sajátomat. – húzza meg a vállát, amennyire a kötelékei engedik.

A hadvezér egész közel hajol a fogolyhoz és dühös arccal és türelmetlen hangon folytatja, mintha elillant volna az eddigi pozitív tulajdonságai. Pedig belül ezt csak apró döccenőnek tartja az úton, amelyen haladni kíván Hramannal.
-Akkor mesélj a te faludról! Talán nem jegyeztem meg minden követ, ami hasznomra válik, mikor vissza akarom vinni a holttestedet. Ha nem az egyikük faluját tudom meg, akkor Yrchbe megyek vissza.
*Ezzel bal kezével újra összecsippenti a fület és határozott mozdulattal levágja a másikban tartott ork késsel.

Farkas szemet néz a közel hajoló vezérrel, akinek most láthatóan nem tetszik amit a fiatal ork törzsfőnök mond, pedig igyekszik elég hihető lenni. Ennek szóban is hangot ad, amivel azonban nem megfélemlíti Hraman-t, hanem feldühíti, hiszen örök tüskeként él benne az a nap, amikor nem tudták megvédeni falujukat az álnok éjtündéktől.
- Már nem tudsz meglepni minket démon. Ha megpróbálsz felmenni a hegyeinkbe az lesz az utolsó utad és embereidnek is. – vicsorítja ki az agyarait, aztán halkan felszisszen, ahogy a penge megcsonkítja, de Uráldur csak egy gyűlölködő pillantást kap cserébe. – Tőlem nem tudod meg, hogy merre vannak a falvaink, még ha tudnám akkor sem. – köp a másik arcába., feledve az előbbi jól felépített kis tervét, hogy életben és épségben marad.

Épp olyan közönyösen fogadja a kirohanást, mint ahogy erre a jég szívre számítani lehetett. Ám nem fogyott ki az ötletekből, hogy nyomást gyakoroljon az ellenségére. A haditerv felől nem sok kétsége volt, hogy nem tud hatásos válaszokat adni. Túl korán kapta el és ha tudott is valamit, azt későbbi csaták rabjaiból kell kiszednie.
-Ha nem beszélsz, akkor csak tizenhárom marad. De várjuk, mi lehet az, amit le lehet vágni tizenháromra? Hajszálak? -markolt bele az üstökébe, hogy hátra feszítse egy kicsit a yrchi fejét- Hé te! Mi az, ami több, mint tizenhárom az emberi testen? -fordult oda az egyik katonájához, aki csak bambán nézett vissza. Jól látható, hogy nem egy megszokott beszélgetés ez, máskor másként szokta kínozni akiből információt akar kiszedni.
*Végül a fájdalom átka költözött a fiatal törzsfőnök minden porcikájába, miközben a hadúr a háta mögé került.
-Azt hiszem, rájöttem. Ha levágom az egyik ujjadat, akkor még marad tizenkilenc. Még lehet belőle tizenhármat csinálni. Ha nem beszélsz, darabokban leszel végül.
*Ezzel a varázslattól gyötört férfi jobb hüvelykujját kifeszítette, hogy az egyik holttesttől elvett ork tőrével levágja, ha nem törik meg újra a fiú.

A füle vagyis a helye irtózatosan égni kezd, de a fiatal ork igyekszik tartani magát, hiszen szavai után semmi jóra nem számíthatott, de nem hihette komolyan a sötét elf, hogy népe árulójává válik?
Hraman már ismeri a fájdalmat, többször megtapasztalta és tudja, hogy mindenkinek van egy határa, amit már nem bír elviselni. De reménykedik benne, hogy nála ez csak azután következik be, ha halálosan megsebzik, hogy még előtte elvérzik, vagy megadja magát a szervezete.
Az arcán makacs maszk dermed meg, mikor Uráldur hátrahúzza a hajánál fogva a fejét. Állkapcsa megfeszül, meleg vére a vállán keresztül csurog végig meztelen mellkasán, hogy derekánál azt a nadrág korca fogja csak fel.
Nem! Nem fog válaszolni, nem adja meg ezt az örömöt, pedig a self egyáltalán nem a hajszálára gondol, mikor azon morfondírozik mit vágjon le róla.
A megfeszített helyzetből, ha akarna sem tudna mozdulni, csak a szeme rebben meg és tompa nyögés szakad fel belőle, ahogy szétárad benne a kínzó fájdalom. Ismerős az érzés, Uráldur előszeretettel használja rajta, nem kevés sikerrel.
Mikor az ork üstökét elengedi és az érzi, hogy ökölbe szorított kezét feszíti szét a vezér, remegés fut végig a testén, de összeszorítja a száját és felkészül – amennyire fel lehet – a kínra.
De erre nem lehet és felordít, ahogy a penge lecsap. Levegő után kapkod és pár pillanatig talán az eszmélete is elhagyja.
Sápadt, verejtékben fürdő arca a mellkasára bukik, de a fájdalom magához is téríti szinte azonnal.
- Nem tudom, mit akarsz tőlem, miért nem ölsz meg, hisz nem vagyok hasznodra. - reszelős hangja alig hallatszik.

Uráldur jobban élvezi ezt a helyzetet, mintha mindent eldalolt volna neki a Lelkek erdejéből ismerőse. Tudta jól, hogy ennek a harcosnak a szívében mély ellenszenv bújhat amiatt, amit An-Nuszra a faluban művelt. Ám ez számára olyan volt, mint egy tájban a domb. Át kell rajta jutnia. Mindegy, hogy ki mit választ a nehezebb vagy a könnyebb utat, neki aszerint kell cselekednie minden elfogott betolakodóval, hogy a remélt információhoz arányosan töltsön el időt velük. Bár nincs sok elfogott agyaras még, de nem is remél túl sok hasznot ebből a kihallgatásból. Amit Hraman tudhat a vele jött többi törzs helyéről és az ott elterülő vidékről, azt ugyan ilyen eséllyel kiszedheti másból is. Vagy talán még többet. Így inkább a gyors módszert választja kivételesen, amivel még talán esélyt lát a szóra bírásra.
-Ha nem beszélsz, neked is véged. Mi vár az olyan büdösszájúra, aki nem tudja megfeszíteni az íjt vadászat közben? Vagy nem tud kardot venni a kezébe? Gondolkodj! Még valamire viheted, ha most abba hagyjuk és elmondasz mindent, de ha makacskodsz, akkor nyomorékon mész haza. És mi a garancia számodra, hogy nem törsz meg és nem fogsz közben beszélni?
*A következő ujjhoz teszi a fém pengét és ha nem azt hallja, amit várt, a mutatóujj is le lesz vágva.

Mikor elvesztette a hidegvérét és nem tartotta magát a tervéhez Hraman, hogy megpróbálja tévútra vezetve szóval tartani Uráldur-t, akkor már az életével is leszámolt, hiszen egy fél füllel még lehet eléldegélni, eddig sem volt valami szépség, de mikor a hüvelyk ujját is elvesztette, akkor már leszámolt az életével. Nem akart nyomorékon, más nyakán élősködve vegetálni, akkor már inkább minél előbb jöjjön a megváltó halál.
Sajnos valószínűleg a self csak játszadozott vele, mert komoly információt nem is remélhetett tőle. Egyrészt elég ideig volt a törzsnél, hogy maga is ismerje a kérdéseire a választ, másrészt tudhatta, hogy azzal mindenképp halálra ítélné magát az ork törzsfő, ha elárulja népét.
Nem azért mert attól tartana, valaki rájön, hanem mert saját maga nem tudna ezzel a tudattal tovább élni. És ezt minden bizonnyal a sötét elfek vezetője maga is tudja.
- Sosem jutok ki innen, ezt te is tudod. – rázta meg a fejét Hraman és száján vér buggyant ki, mert olyan erősen harapta össze állkapcsát az előbb, hogy nem ordítson tovább. – Már így is szégyent hoztam a népemre. Legyőztél, elfogtál, megnyomorítottál……ha elárulnám, amit tudni akarsz, akkor nem lennék jobb egy utolsó féregnél. Levághatod az össze ujjamat, a karomat, a lábamat, de nem fogok mondani neked semmit. – köpte szinte a szavakat, gyűlölettel a szemében.
Ha Uráldur levágja a következő ujját, először vergődésbe kezd, hogy talán még a széket is felborítja, aztán elveszíti az eszméletét.

A mesélő ismét ugrik egyet, hogy visszatérjünk Yarodhoz, a szekeres rajtaütés egyetlen túlélőjéhez, aki kipihent volt a csata után, mikor abban az odúban felébredt az alvásból. Eddigre már sok idő eltelt és sok minden „elment” a helyszínről. Például az a szekér rakománnyal együtt, amivel támadásra próbálták csábítani az oughwariakat. A holttestek is varázslatos módon saját lábukon távoztak. Leginkább lábnyomok és vér figyelmeztetett a nem rég itt történtekre.
Zajra kelt fel a portya megbízott vezetője és ha kiles kicsit az éjszakába, két fegyveres self katona -kiknek egész véletlenül pók címer van a ruhájukon- visznek egy összekötözött foglyot, aki nagyon hasonlít Hramanra. És akinek eddigre már nem csak a füle és kezéről pár ujj, de a legtöbb lábujja is le volt vágva, majd bekötözve. Több égési sérülés is látható. Sok vért veszthetett, ez látszik kába mozgásából is.
Egy alabárd és egy kard van az őröknél, ahogy folyton piszkálják, hogy menjen már gyorsabban.

YAROD


Nem hitte volna, hogy el fog aludni abban a szűk odúban, ahová sikerült bemásznia, de mégis megtörtént. Hirtelen azt sem tudta hol van,a mikor felébredt, így alaposan be is verte a fejét, mikor felismerve, hogy akár veszélyben is lehet, fel akart ugrani. Ráadásul teljesen el volt gémberedve és csak nagy nehezen tudott kimászni, hátrafelé, mint a rák.
Mikor a szeme hozzászokott az éjszakai holdfényhez és izmai is működésbe léptek, feltápászkodott a sziklák takarásában és elkeseredetten nézte a feldúlt tájat, amin a várttal ellentétben egy fia holttestet sem talált, csak a sok kifolyt vér és itt-ott árválkodó törött fegyverdarab árulkodott, hogy nem álmodta az egészet.
Először nem hallott semmit, de aztán távolabbról, majd egyre közelebbről hallott hangokat. Óvatosan lapult a kövekhez, szinte beleolvadva azokba, mikor meglátott három árnyékot a lenti úton haladni.
Mikor közelebb értek már azt is kivette, hogy egy ork az és két fegyveres self. Fajtársa meg volt kötözve és nagyon ingatag lábakon állt. Csak botorkálni tudott és ezt az őrei nem nézték jó szemmel, dárdáikkal egyre-másra böködték, hogy haladjon gyorsabban.
Aztán egy kósza holdsugár éppen a rab arcára esett és Yarod nem akart hinni a szemének……Hraman!
Kétség sem fért a fiatal ork törzsfő kilétéhez, de nagyon rossz állapotban volt. Arcára mély véseteket húzott a fájdalom és színe is egészségtelen szürke volt.
Yarod dobogó szívvel megvárta, míg elhaladtak rejtekhelye alatt, aztán kardját a kezébe kapva kezdett osonni utánuk. Egy percig sem gondolta másként, mint, hogy megpróbálja kiszabadítani társát és törzsfőjét.

A két baka nem foglalkozik igazából azzal, hogy esetleg valaki figyeli őket az ellenség közül. Főleg olyan nem jár a fejükben, hogy követné a hármast egy ork. Tudnak a környéken fellángoló harcokról, bár Yarod rajtaütésének csapdába csalásában nem vettek részt, de az első harcban igen. És fülük mellett nem ment el az az információ sem, hogy több kisebb csetepaté is volt a környéken.
Ám mivel a tisztek mindegyiket sikerként könyvelték el, úgy vélhették, hogy ha van is túlélő, azok reszketve bújnak azon a helyen, ahol kikerültek a drowok látómezejéből és nem is sokat kell velük foglalkozni. Ha előbújnak majd az éhség vagy a hazaszökés reményében, akkor idejük meg van számláltatva, mire az egyik sötét elf felderítő kiszúrja a környéken vagy a határon őrködő járőrök fogják el. Még most sem hajlandóak megszokni, hogy hazájuk földjén óvatosan kell járniuk, maguk mögött érzik seregük és egységük óvó kezét.
A yrchi óvatosan lopakodik mögöttük és ahogy kanyarodik a völgy és eltűnnek előle, akár gyorsíthatja a sziklák fedezékében az iramot és hamar beérheti őket. Kérdés, hogy le akar-e csapni rájuk most, hogy közel van a két éjtündéhez és Hramanhoz vagy megvárja melyik táborba viszik és szól a többieknek a kiszabadítás végett?

YAROD

Szerencsére eléggé kipihente magát Yarod, ahhoz, hogy most bízzon magában annyira, hogy elhatározásra jusson: megpróbálja kiszabadítani vezérét.
Különben sem tudna többé senki szemébe nézni, ha hagyná, hogy az orra előtt hurcolják valami ismeretlen helyre, talán a halálba Hraman-t, akit láthatóan alaposan megkínoztak.
Óvatosan, sziklától szikláig oson, a hold fénye elég fényt ad, hogy ne lépjen olyan helyre, hogy zajt keltsen, így talán minden gond nélkül ér a két őr sarkába.
Nem gondolt arra, hogy követi őket és megnézi hová viszik a fiatal orkot, mert ha belefutnak egy csomó selfbe, akkor sokkal nehezebb dolga lesz, arról már nem is beszélve, hogy fogalma sem volt, mit akarnak a férfivel.
Ha meg tudja lepni őket, talán végezhet velük, mielőtt felocsúdnak.
Bal kezébe tőrt vesz és úgy csap le, mint a villám, először a jobb oldali nyakára célozva kardjával, de szinte azonnal döf bal felé a tőrével.
- Menekülj Hraman!

Yarod hősies dologra szánja el magát úgy dönt, hogy ráveti magát az őrökre, miközben törzsfőnökének időt nyer, hogy elmeneküljön. Két éjtündével szemben nehéz lesz, bár a kipihentsége vele van. De nehéz küzdelem lesz mindenképpen.
A meglepetés ereje vele van és a katonák alig egy hajszálon múlott, hogy ki tudtak térni előle. Ám megfordulva, hátláva azért, hogy a szálfegyverüknek minél több helyet adjanak, szembefordulnak vele. Egyelőre nem törődnek azzal, ha Hraman elfut, igyekeznek a felbukkanó harcost megölni.

/Kockadobással döntünk. Kipihentség miatt a yrchi előnyben van, neki 50%-os lesz a támadás esélye. Dobhatsz egyszerivel vagy kockával. Ha hatos kockával dobsz, akkor 1-3-ig lesz sikertelen az érték.
A két baka a hátránya miatt csak 33%-os eséllyel fog támadni, fejenként mindenki egyszer egy körben. Nekik az 5-ös és a 6-os dobás eredményez sikert. (Ugyan ez érvényes, ha mágiát használnak, ott Yarod a varázstalanok bónuszát beleszámítva is kap egy 2/3-os esélyt arra, hogy ne sikerüljön vele szemben.
Mivel most még csak kikerülték a meglepetés szerű támadásodat, ezért te indíthatod az első kockadobást egyelőre akár melyikkel. Idővel meglátjuk, hogy módosulnak-e a számok, írni fogom.)/

YAROD

Ez nem a szerencsenapja Yarod-nak az már biztos. Meg volt győződve róla, hogy legalább az egyik őrt súlyosan megsebzi a váratlan rohammal, így már csak a másikkal kell megküzdenie. Már tapasztalta, hogy nem semmi ellenfelek, ezért jól jött volna, ha nem kétfelé kell harcolnia.
De mindkét katona elkerülte a pengéit, így csak abban reménykedik, hogy Hraman menekülését kellő ideig fedezni tudja.
A kettejük között bukfencezik el, hogy kikerülje a fegyvereiket és egymásba gabalyítsa őket, ha utána akarnak fordulni.
Aztán a gördülésből azonnal talpra szökkenve, a bal oldali őr fejére csap le egy erőteljes vágással, mintha le akarná taglózni.

The member 'Viridiel' has done the following action : Szerencse, játék, kockázat

---

'Hatos' : 1

A yrchi az ellenség meglepettségét kihasználva megpróbálkozik egy merész cselle, de azok nem véletlenül kerültek és hátráltak, óvatosak voltak addig, amíg ki nem tapasztalják a támadójuk harcmodorát.
Ám azzal, hogy közöttük akar elbukfencezni csak azt éri el, hogy a szétnyíló és katonák közé pont félútra kerül. Így nem is restek már, hogy acélhegyű alabárdjukkal szó szerint elölről-hátulról szúrják meg. A hosszú fegyver most hirtelen nagy előnnyé válhat, ha megpróbál megint elhajolni előlük, hiszen a nyéllel könnyen utána lehet nyúlni és menet közben irányt változtatva szúrni.
A baloldali, akivel szembe fordult Yarod a hasát célozza, míg a másik látszólag egy könnyen kikerülhető mozdulattal próbálkozik hátulról, de akár félre is lehet ütni, mert nem az odafelé úton akar sérülést okozni, ha arra számít, hogy amikor megnyugszik az agyaras, hogy leszerelte, a fegyver visszahúzásánál akasztja be a kampós részt. A mellkas felső részére céloz a laza szúrásával és a nyakszirt környékére emelve próbál visszafelé megakasztani.


1. dobás elölről szúrás
2. dobás hátsó támadó

The member 'Uráldur' has done the following action : Szerencse, játék, kockázat

---

#1 'Hatos' : 6

--------------------------------

#2 'Hatos' : 6

YAROD

Rosszul számította ki Yarod az éjtündék reakcióidejét, azt hitte el tud csússzanni közöttük, de ez, ahogy az előbbi meglepetése sem sikerült.
A selfek gyorsan hátra, majd újra előre léptek, így az ork szinte magától nyársalta fel magát azok hosszú alabárdjaira.
Az egyik lándzsa a kulcscsontja alatt fúródott bele elölről, a másik a bordái alatt szakították át oldalának húsát.
Mondhatni szinte mozdulni sem bírt és bár nagy fájdalmai voltak, azért megpróbálta a szemben álló ellenfele által tartott nyelet kettécsapni, hátha eltörik az és, így legalább szorult helyzetéből megszabadulna, bár sérülései így is elég súlyosak ahhoz, hogy két sebzetlen sötét tündével felvegye a harcot.

The member 'Viridiel' has done the following action : Szerencse, játék, kockázat

---

'Hatos' : 2

Az ork hihetetlen balszerencséről vagy ideges kapkodásról tesz tanúbizonyságot. Rossz helyzetbe manőverezi magát és szinte belefagy a reménytelenné vált helyzetbe. A self duó csak azt veszi észre, hogy már fel is nyársalták pontos szúrással. Még a cselnek bevetett hátsó indítás is sokkal érzékenyebb pontján találják el. Vörös vér fröccsen minden felé.
Az elől lévő kirántja belőle lándzsáját és felkészül az újabb szúrásra kicsit lentebb, a gyomortól kicsit fentebb a bordák közé. Eközben a másik hátulról megrúgja katonai bakancsával, hogy ezzel is leakassza a saját alabárdja hegyéről és közben Hramanra varázsolja a fájdalom igéjét.

Első dobás elölről szúr.
Második dobás Fulladás átka.

The member 'Uráldur' has done the following action : Szerencse, játék, kockázat

---

#1 'Hatos' : 5

--------------------------------

#2 'Hatos' : 2

YAROD

Nem áltatja magát az ork semmivel, mikor eltalálja mindkét elf és szinte átlyuggatják, ami erős fájdalommal és sok vérrel jár, bár erősen hevíti a harci düh és a kétségbeesés ahhoz, hogy ezt most sikerüljön annyira háttérbe szorítani, hogy megpróbáljon kiszabadulni és eszméleténél is marad.
Nem sikerül eltörnie az őt elölről felnyársaló alabárdot és az újból belemélyed, most a bordái közé szaladva. Érzi, hogy vér tolul a torkára, ami azt jelenti, hogy komolyan megsérült ismét. Hátából is kikerül a dárda, ezért utolsó lélekjelenlétével hátrafelé dobja magát, hogy a másiktól is megszabaduljon, közben mindkét kezében tartott fegyvereivel szélesen kaszál, hátha eltalál valakit.
Ha a földre kerül, akkor megpróbál oldalra gurulni és eliszkolni a sötétben valami fedezék mögé. Az a véleménye, hogy üldöznék és talán lesből megint támadhat. Elmenekülni nem fog, mert nem jutna messzire.