//Mesélői
(Viri külön jelezte a döntését)//

A jelek szerint Lash elég erős érvekkel rukkolt elő, ugyanis a sötételf mégse került felébresztésre és kifaggatásra. Ehelyett, ha óvatosan kikukucskáltok, szemben semmit nem láttok az egyre szorosabban egymás mellé simuló rácssorokon kívül, a távolban néhány mozgó alakkal, bár ezek állatok lesznek nagy valószínűséggel – nehéz lenne a fémfüggöny miatt megállapítani. Ha kijebb nyitjátok az ajtót, akkor a menetirányotok szerint balra (térképen jobbra) az első rácsajtót nyitva találjátok – ott jött be az a katona, akit Viridiel leütött. A másik ajtóhoz nem nyúlt senki, de ha a kulcscsomókkal próbálkoztok, akkor könnyedén feltárulhat előttetek is ez az út, bár nem az első kulcs lesz a zárba illő, ami Lash kezébe kerül. Némi ügyetlenkedésébe fog telni, de végül kinyílik ez a fémajtó is, és azon keresztül is megtehetitek a következő lépést, ám döntenetek kell, hogy melyik irány: balra vagy jobbra? Esetleg vissza?
Akárhogy is döntötök, ha várakoztok és füleltek, akkor jobbról (térképen balról) egy jelenlétét egyáltalán nem rejteni kívánó személy trappolását hallhatjátok enyhén visszhangozva megannyi állati légzés mellett, és nagy eséllyel nemsokára látható is lesz a számotokra, ha nem rejtőztök el valahol. Ha esetleg már az elején úgy döntötök, hogy elindultok nektek jobbra (térképen balra), akkor a lépteinek zajai hamarabb elérnek hozzátok és talán felkészültebben is fogadhatjátok a halkan még fütyörésző őrt. Ha esetleg a hangok és az egyébként is nyitva talált ajtó hatására inkább a másik irányt választjátok, ahonnan egyébként is jött a katona, akit kiütöttetek, akkor megindulva a ketrecek mellett az elágazásig újabb ketreceket találtok, körbenézve pedig balra egy katonát láttok, éppen elfelé sétálva, így nektek háttal van.

térkép:

Nem voltam teljesen meggyőződve arról, hogy az ötletem megállja a helyét, éppen ezért mindenképpen szerettem volna hallani erről Lash véleményét, még ha nem a legmegfelelőbb volt a hely és az idő arra, hogy sokat tanakodjunk.
De alig fejeztem be, már a lány testtartásából tudtam, hogy egyáltalán nem rajong az ötletemért, amit nem is habozott a tudtomra adni.
Ahogy szépen sorban elém tárta a gondolatait, el kellett ismernem, hogy sokkal jobban átlátta a veszélyeit a dolognak, mint amit én hirtelenjében kitaláltam. Nem hiába találtunk mi egymásra, nagyon is kiegészítettük egymást. kedvesem legtöbbször rátapintott a tervem hiányosságaira. Ez még meghatványozodótt, amikor sötét elfekkel kerültünk kapcsolatba, mert ezen döntéseimnél sokat nyomott a latba a múltamból adódó érzelem és nem a legtisztábban tettem meg a következő lépéseimet.
Egy szavába sem tudtam belekötni: semmi nem garantálhatta, hogy az őr nem próbálkozik még az élete fenyegetettsége esetén is, hogy nem hazudik szemrebbenés nélkül, hogy nem fog téévútra vezetni minket......
Mire végez már meg vagyok győzve és egy mosoly jelenik meg az arcomon, ahogy megragadva a kezét magamhoz húzom és szorosan megölelem, megpuszilva a feje búbját.
~ Mindig elcsodálkozom, hogy mit keres egy ilyen okos és gyönyörű nő velem, mivel érdemeltelek ki. ~ cirógatom meg számmal a fülcimpáját. ~ Menjünk akkor a rácsok alkotta folyosón, most már kulcsunk is van, ha kell. ~
Kisurranva az ajtón, ahol az előbb beugrottunk, most a balfelünkön lévő rács nyitva van, innen jött az őr, aki most aléltan hever a földön.
Elnézve ellenkező irányba ott is van egy rácsos ajtó, de az ránézésre zárva.
~ Ha ki akarunk innen keveredni, talán arra kéne mennünk, ahonnan ő jött. ~ biccentek a nyitott rács felé.
Úgy látszik azonban kevés időnk vanm tanakodni, mert jobb felől léptek és vidám fütyülés hangja hallatszik, így kevés időnk van, eltűnni, mielőtt leleplezősnénk, túl sok rejtek nincs a rácsok miatt.
Ha Lash nem áll elő jobb javaslattal, akkor így gyors léptekkel a nyitott rácson átsurranok, el a rácsok mellett.
Az újabb keresztútnál jobbra halk lépések vonják magukra a figyelmet és egy katonát látok egy másik járaton jobbra fordulni, de balra nem látni senkit és eleve arra vezetett az utunk eddig is, amit csak az előbbi szoba állított meg.
~ Menjünk balra, remélem kijutunk már innen. - sóhajtok, hiszen jó lenne már megtalálni a királyt, nem tudhatjuk Ale merre járhat.
//Tehát a szobából kijőve balra, át a rácson, aztán megint balra. //

A nagy okfejtésben fel sem tűnik neki Viridiel mosolya, csak arra koncentrál, hogy kellően diplomatikusan és körültekintően válaszoljon neki, felfedve mindent, amit lehet egy ilyen helyzet kapcsán. Előnyöket ugyan nem sorolt fel – mert nem igazán látja előnyét annak, ha felkeltik az éjtündét -, de a hátulütők talán kellően erősek ahhoz, hogy ne is akarjon egyikük sem pozitívum után kutakodni.
Megindítja kezét, hogy rászorítson valamelyest Viridiel ujjaira, ezzel is erősítve a támogatását, hiszen ha mégis a felkeltés mellett dönt, akkor vállalja annak következményeit és alkalmazkodik az úgy felmerülő helyzethez megfelelően. Ezért is van itt, hogy támogasson és segítsen ott, amiben lehet, ne hátráltatója legyen az eseményeknek és a mentőakciónak, ám mikor a férfi egy hirtelen mozdulattal megelőzi őt, és magához húzza, meglepetten feszülnek meg izmai, de az ölelését megérezve azonnal ellazul, behunyt szemekkel bújva hozzá. Biztonságban érzi magát mellette még a veszély közepén is, és szavakba nem tudná önteni, micsoda megnyugvással jár az, hogy ilyen szinten számíthat párjára; nem fél mellette egy kicsit sem, hiába tartózkodnak a veszély közepén. Mélyet lélegezve húzódik közelebb, nyakánál ölelve őt baljával, leheletnyi kuncogással reagálva a fejét ért puszira, széles vigyorát elrejtve a férfi mellkasában.
Rögtön kipirul azonban, amikor fejében elhangzanak a hízelgő szavak, és megérzi a férfi ajkainak cirógatását. Utóbbira önkéntelenül rándul, először feje félrehajtásának szándékával, hogy nyakán ne csupán lélegzetének simítását érezze, de aztán visszahúzódik visszafojtott lélegzettel, vörös orcákkal, gyerekesen rejtőzve a továbbiakban Viridiel ruhái közé. Tudja, hogy nem csábulhat el, ám még a tudat ellenére sem képes ellenállni, annyira megbabonázó módon tálalja párja ezeket a gesztusokat és szavakat. Más lehet, megőrülne attól, hogy az ilyen alkalmakkor törleszkedik és kéredzkedik be az érzelmi káoszba, mintha így akarna állandóan bocsánatot kérni, ő csak boldog már ennyitől is. Nem érzi egyáltalán kihasználásnak már csak azért sem, mert mikor feladat nélkül töltenek pár napot, akkor is tapasztalja azt a mély kapcsolatot, ami köztük kiépült, mely ilyenkor meg-megvillan.
~ Az önzetlenségeddel és jóságoddal, a törődéseddel és türelmeddel... Magaddal... ~ válaszol halkan, félősen húzódva hozzá, mert igazából nem tudná eldönteni, hogy ez csak egy kósza megjegyzés párja részéről, esetleg tényleg vár-e választ rá, amit igyekszik a legtömörebben összefoglalni, hiszen tisztában van azzal, hogy a helyzetük nem éppen alkalmas arra, hogy hosszas fejtegetésbe kezdjenek, még ha lennének is megjegyzései és más meglátásai.
Végül bólint, mikor Viridiel eldönti, hogy merre tartsanak, és tagadhatatlanul nehezére esik eltávolodni párjától. Óvatosan kiles az ajtórésen, ám mivel nem lát senkit, ezért kinyitja azt annyira, hogy kibújhassanak. Még hátrapillant a katonára, hogy esetleg lehet, el kéne őt rejteni, de lehet, azzal csak a saját idejüket húznák, nemhogy előnyükre válna, így nem tesz ennek kapcsán megjegyzést. Helyette nézelődik jobbra-balra, övén tartja a kezét, a kulcsokon, hogyha kell, akkor ki tudja nyitni, ám Viridiel inkább a nyitott ajtó felé menne, ami egy logikus megközelítés, hiszen abba az irányba eggyel kevesebb katona tartózkodik. Bólintana, mikor meghallja a másik irányban lévő lépteket és fütyülést, és nem kell neki kétszer mondani, melyik irányba haladjanak. Megszaporázza lépteit annyira, amennyire lehet, óvatosan halad a rácsok mellett, de szemmel tartva a környezetet is, hátra-hátrapillantva, hogyha esetleg a katona megjelenik, akkor gyors fordulattal a saroknál el is tűnjenek lehetőleg a szeme elől az állatok teste és rácsok takarása mögött, előrefelé így Viridielnek kell. Lélegezni is elfelejt, a szíve a torkában dobog, a gyomra pedig legszívesebben megmutatná, mivé lett a vacsorája, de sikerül annyira úrrá lennie a testén és a pánikon, hogy ne keletkezzen belőle semmi hátráltató.
~ Menjünk, csak ne lennénk ennyire kiszolgáltatottak ~ harapja az alsó ajkát, miközben folyamatosan az éppen mögöttük lévő folyosót kutatja, hátha időben tud reagálni, és csak néha-néha pillant előrefelé, mikor egy elágazás következik. ~ Nem tudod esetleg felvenni vele a kapcsolatot? ~ tekint párjára. ~ Talán lát annyit, hogy tudjon segíteni nekünk.

//Mesélői//

Ale

A troll kerek szemekkel néz rád, taknyos orrával szipogva valamennyit, mikor megérinted őt, aztán csak egy idétlen nevetésre futja tőle, ahogy meghallja bájosan csengő hangodat. Egyértelműen tetszik neki, hogy nem lépsz fel vele szemben ellenségesen, és talán még ez is vezethet a mihamarabbi szabaduláshoz. Letenni azonban nem igazán akar téged a jelek szerint, sőt, még a másik kezét is köréd fonja, hogy bő szeretetével elárasztva magához öleljen, és bizonyára senki sem irigyli tőled ezt a szituációt már csak a bezárt lény testszaga miatt sem. Más kérdés, hogy te meg a csatornában másztál, így te magad is bűzlesz a rádragadt mocsoktól, így végül is egészen kellemes párost alkottok, még ha ez neked nagy eséllyel annyira nem is tetszetős. A trollnak kifejezetten tetszik.
A troll befordul a fal felé, ahova a láncait felszegezték és amiket nem tud kifeszegetni a kőkemény, stabil gátból. Mindez körülöleli őt, szinte már depressziót keltő elzártságot teremtve, hiszen csak az az egy oldal rácsos, aminél ráláttál a ghoulokra, mindenhol máshol takarásban van a külvilág, ahogy megannyi lánc lefogja szerencsétlen fenevadat, nehogy véletlen rontani-bontani támadjon kedve és el is szabaduljon. Nem becsülték alá a lény erejét, és elég jól tápláltnak is tűnik – vélhetően elég sok meccset nyert, ahova bedobták őt, így erő híján sincs, még ha ezt jelenleg nem is fitogtatja veled szemben.
Vigyorog rád, néha megvillantja sárgálló fogait, és mikor szándékoddá válik az, hogy hozzádőlj, hát ő nagyon szívesen enged magához. Dörgöli hozzád az arcát, a mellkasához is előszeretettel nyom, és mondhatnánk azt is, hogy láthatóan úgy kezel, mint egy gyerek a játékbabáit, hiszen végre valaki nem bántja, és ezt a barátságot nagyon szeretné viszonozni a saját szeretetével. De lehet persze, hogy egészen más szándékai vannak, amik kifürkészhetetlenek bugyuta ábrázata miatt.
Mindenesetre jelenleg befordul, és ami látható volt a külvilágból, most az se látszik, mert a nagyra nőtt teremtmény takarja a rácsos részét a ketrecnek, ami egyébként, jobban megnézve, kellően szélesen elhelyezkedő fémrudakkal van ellátva ahhoz, hogy éjelfként akár, ha kissé erőszakoskodón is, de kiszuszakold magad rajta. Persze ahhoz előbb el kell jutni odáig anélkül, hogy a troll segítségét kérd a kilapulásban, de megvannak egyelőre az esélyeid arra, hogy rohamtempót diktálva kijuthass, csak el kell érni, hogy elengedjen téged.

Viri és Lash

Remélhetőleg jól értelmeztem, merre tart a páros, így a térképet is jól csináltam meg, illetve a következő leírás is helyes lesz. Kijöttök a nyitott ajtón, elhaladtok a rácsok előtt, ahol csendes állatok meghunyászkodva fekszenek, bár még a levegőben érezhetitek a korábbi zavargás visszhangjait. Balra láthattatok egy őrt háttal, aki így nem vesz észre titeket, és elfordul jobbra, így továbbra is háttal van nektek. Ha nem csaptok nagy zajt, akkor vélhetően észrevétlenek is maradtok a rácsok tengerében, persze nem szabad előre inni a medve bőrére, mert még bármi lehet és bárki olyan észrevehet, akire eddig fel sem figyeltetek, hiába nézelődtök annyira.
A katona elfelé halad, rátok sem hederíg, és még az állatok is némaságban maradnak továbbra is, hiszen a következő ketrecek is hasonló lényeket tartanak fogságban: vadak a kontinens minden részéről jóformán. Szörnyeket nem találtok, így jogos lehet a kérdés, hogy mégis azok merre rejtőznek, persze nem biztos, hogy ennek kapcsán meg szeretnétek-e világosodni.
Követhetitek a katonát, végig a sarkában maradva, kockáztatva ezzel azt, hogy esetleg megfordul és észrevesz titeket. Ebben az esetben újabb ketreceket találtok, de még mindig különböző vadakkal mögöttük, ember- és elfszabásúakat aligha találtok. Kész útvesztőnek tűnhet már most, és talán bele is ég az agyatokba a gondolat, hogy lehet, nem is ezen a szinten van, hanem netalán Dreyndra lakosztályában... Más volt megjelölve a térképen, amire nehéz már ennyi nap távlatából visszaemlékezni azzal a rengeteg vonallal és amiatt a félelem miatt, ahogyan azt elküldték, így Viridiel talán abban is elbizonytalanodhat, hogy jó szinten tartózkodnak-e.
Egyenesen haladva előbb annak a teremnek a fala ér véget, amiben voltatok, és ez végig takarásban tartott titeket a túloldalról. Elsőre lehet, megijedtek emiatt, ám jobban megnézve a fal folytatódik, ám vélhetően egy járatként, folyosóként, ugyanis széltében sokkal kisebbnek tűnik, legalábbis elég nagy a táv a terem külső fala és a folyosó fala közt. Jobbra még mindig rácsok sorát találjátok, amin átláthattok, de amilyen sűrűn vannak, nehéz lenne megbizonyosodni arról, hogy nagyjából a ketrecek sorának közepén egy katona üldögél. Ha valamelyikőtök veszi a bátorságot, hogy kinézzen, akkor egy kisebb széken találja az éjtündét, azon hintázva farigcsál valami fadarabot a bicskájával unalmában.
A tér maga innentől nyitottnak mondható, legalábbis az íves falat leszémítva, ami a felétől már nem kövekkel folytatódik, hanem vasrácsokkal. Viridielnek lehet egy olyan benyomása, hogy ez valamiféle küzdőtérnek készült és azzá is lett, csak fel kell idéznie hozzá a hiéna szavait. Itt tűnhet fel, hogy mennyire monumentális magasságok (vagy inkább mélységek) vannak ennyire mélyen a felszín alatt, ugyanis ez a kialakított épületrész még a felszínen is brutális nagyságokat jelent, nemhogy a mélységben. Jobbra végigkísérik a ketrecek nagyobb távokban, bár itt már vannak üresen hagyottak.

térkép:

Nagyon jól esik, hogy tud Lash pár dolgot, ami szerinte elég, hogy megérdemeljem és megmelegíti a szívem a bizalma ennek a valamikor olyan vadóc lánynak, aki nekem adta a szívét. De sajnos most sem alkalmas a hely, sem az idő, hogy egy kis ölelésnél többet csikarjunk ki belőle.
Úgy néz ki, hogy majdnem minden folyosón őrök járőröznek, így elég nagy a szerencsénk, hogy eddig nem jött velübk egy sem szembe, eddig még mindig mi fedeztük fel őket előbb, ahogy most is a jobboldalit, aki úgyan csak távolodik tőlünk.
~ Igen, ezek a rácsok idegesítenek, nem nyújtanak semmilyen fedezéket. ~ értek egyet kedvesem keserű üzenetével.
Nem rossz meglátás, hogy esetleg megpróbálkozzam felvenni a kapcsolatot királyommal, bár, ha nagyon legyengítették, akkor ez befolyással lehet arra, milyen távolságból érzékel engem.
~ Megpróbálkozom vele. ~ bólintok és úgy is teszek.
~ Felséges királyom Viridiel vagyok, a kiszabadításodra érkeztem, kérlek ha hallasz, írd le nekem hová zártak be? ~
De ezen üzenet alatt is tovább kell haladnunk, hiszen bármikor felbukkanhat egy újabb őr, de tartom magam az eredeti irányhoz és eszemben sincs a távolodó őr után menni.
~ Balra megyünk. ~ húzom magammal Last a választott irányba, majd gyorsan visszahúzódom, mert ott is egy őr járkál, bár tovább is tart a szerencsénk, nem néz hátra csak bekanyarodik egy jobboldali folyosóra.
Miután már nem látom halkan, lábujjhegyen szaladok előre.
~ Lopózzunk el a folyosó előtt. ~ üzenem kedvesemnek, bízva benne, hogy pár lépéssel áthidaljuk a távolságot és a fickó sem gondolja meg magát és fordul vissza.
Amíg nem muszáj nem akarok harcot, mert eddig is sok őrt láttunk, a zajra biztos idesereglik az összes. Addig jó, míg észrevétlenek maradunk.
Az állatok most megfélemlítve kushadnak és én sem akarom már bajba sodorni őket, eleget segítettek.
Nem tudom magam elé idézni már a térképet, de egyre biztosabb vagyok benne, hogy a kétlábú, humanoid foglyokat nem itt tartják. Ki kell innen vergődnünk valahogy.
Ha sikerült elslisszolnunk a jobb oldali katona mögött, akkor is óvatosan megyek tovább. Bármelyik sarok rejthet meglepetést.
Elérve a rácsok végét, előttünk egy magas fal nyúlik fel azt mutatva, hogy itt az előre mutató utunk vége, de furcsán íves irányban halad.
A rácsok mellett kikukucskálok és aztán visszakapom a fejem.
~ Egy őr ük nem messze és ezen a falon nem tudunk észrevétlenül átjutni. ~
Töröm a fejem, hogy miként juthatnánk át ezen az akadályon, de csak az őr kiiktatásával lehet erről szó, de azt megközelíteni észrevétlenül lehetetlen.
~ A meglepetés erejét kell használnunk és kockáztatnunk kell. A tervem a következő: átváltozol és felé szaladsz, én felhajtom a kámzsámat és kiabálva utánad rohanok. Mire felfogja, hogy nem szökött állat vagy és én nem éjelf, már a nyakán leszek és leütöm vagy leszúrom, mást nem tudok kitalálni, hogyan szabadulhatnánk meg tőle. Vélemény? ~ hadarom el gondolatban mit szeretnék. Ha Lash belemegy, vagy nem ajánl mást, akkor a megvalósítás útjára léphetünk és nem túl hangosan, csak, hogy az őr hallja robbanok ki Lash után.
- Kapd el, kapd el!

Ale

A helyzet kezd idegesítővé válni, de sajnos több esélyes helyzetbe kevertem magamat. Idióta troll meglepődhetett hogy nem dirigálok neki. Az is boldogsággal töltheti el hogy hozzá bújok, amit tuti megpróbál majd kihasználni de akkor elharapom a torkát. Egyelőre hozzá bújok és megszabadulok a csatorna szagtól, meg a saját nem épp self szagomtól. A mamlasz örömmel "ölel" magához ráadásul két kézzel. Iszonyú mázli hogy fiatal, ha idősebb lenne már hulla vagyok. Viszont jól táplált erős példány. Na de fojtassuk a szűklátóterű felderítést. A szitu idegesítő de lássuk mennyire engedékeny.
-Nagyfiú én is örülök hogy lelkesedsz, de letennél hogy ne törj össze és kicsit levegőhöz is jussak? Nem lenne jó ha tovább becéznélek, és simogatnálak mint pár pillanat?

Bizakodón elmosolyodik, mikor Viridiel a felvetését nem utasítja el, sőt, megpróbálja megtalálni a király. Remélhetőleg a telepatikus üzenet segíteni fog valamit, legalább egy kicsit, bár meglehetősen korlátozott az a táv, amivel épületen belül kommunikálhatnak, legalábbis a külső körülményekhez mérten. Bízik benne, hogy valahol a közelben van, mert ha nem, akkor maga se tudja, miként fogják megoldani a felmerülő helyzetet, ahol bármikor lebukhatnak – bár az megint egy egészen erős kérdés, hogyha meg is találják a királyt, mégis hogyan fogják kihozni onnan. Mindeközben figyel annyi irányba, amennyibe lehetséges, de még mindig úgy érzi, hogy nincs elég szeme. Nem tud mindent felügyelni, és ez kifejezetten zavarja, hiszen bármikor bárhonnan feltűnhet egy sötételf, hiába engedték most le a védelmüket, sunyiság szagát érzi, még ha ez talán csak a Hirionnal átélt kalandok miatt van így. Az egy elég komoly megpróbáltatás volt, még mindig érzi a felszakadt homlokának lüktetését, noha ez már inkább emlék, mint tényleges fájdalom.
Egy darabig elnézi maguk mögött a rácsokkal hímzett folyosórészt, majd kérdőn tekint párjára, aki még azelőtt megelőzi a válasszal, mielőtt ránézhetne, finoman fogva meg a karját, úgy húzva az általa választott irányba. Valóban biztosabb, ha abba az irányba mennek, bár... Jobban belegondolva semmi sem igazán biztos ezen a helyen, és amilyen hirtelen megindultak, olyan hirtelen torpannak is meg, megpillantva egy újabb katonát, ám szerencséjükre éppen befordul anélkül, hogy észrevette volna őket. A lélegzete is bennreked ettől, elfelejti kifújni, annyira szorítja őt a feszültség, és némán követi Viridiel utasításait, a lehető legszorosabban követve őt. Szerencsére a csizmája nem koppan a kikövezett felületen, talpa csendesen simul hozzá, bár még mindig biztosabb lenne, ha állatként tenné meg mindezt, nem akarja kizökkenteni azzal Viridielt, hogy hirtelen alakot vált. Szíve szerint a kezét szorongatná őrjítő aggodalmában, ám ezt a vágyát legyűri, és inkább a környezetére fülel, megpróbálva kihallani azt is, amit lehetetlen, rábízva párjára az előttük lévők feltérképezését. Igyekszik az állatokon keresztül is tájékozódni, de annyira reményvesztettek és elkeseredettek, hogy semmi válasz nem érkezik felőlük finom érdeklődése nyomán, ami elszomorítja őt.
Felkapja a fejét, mikor Viridiel figyelmezteti őt, érdeklődőn kémlelve a rácsokon túlra, bár csak a finom mozgásokból tűnik fel neki valaki másnak a jelenléte. Halkan kifújja a levegőt, ami belé szorult, erősen tűnődve azon, hogy mégis mihez kéne kezdeniük. Az eléjük táruló látvány cseppet sem bizalomgerjesztő, és fogalma sincs, mire funkcionál ez a hatalmas... épületrész, ami előttük van, talán nem is akarja megtudni, ugyanakkor lehet, csak arra mehetnek tovább, ami azt jelenti, vissza kell fordulniuk. Legalábbis a jelek szerint, mert átjuthatnak a rácsokon és az ajtókon most, hogy már van kulcsuk, csak... Visszamenni is elég kockázatos, az ötletet hallva pedig nehéz és halk sóhajtás következik, de ez is csak az aggodalom miatt van. Eltűnődve és ajkait harapdálva figyeli a hintázó őrt, aztán visszapillant Viridielre, majd a mögöttük lévő folyosóra, ahova bármikor befordulhat akárki.
~ Nem hiszem, hogy lenne jobb ötletem. Legfeljebb még annyi, hogy ráadásnak meg is sebzem, nincs annyira messze, hogy ne tudj azonnal ütni, ha valamit akarna tenni velem ~ mosolyog rá halványan és kesernyésen párjára. ~ Visszafordulni ugyanúgy kockázatos, csináljuk ~ vesz egy mély levegőt, mielőtt azonban elindulna, gyorsan egy puszit nyom a férfi ajkaira. ~ Csak ügyesen ~ távolodik el, azzal már fel is veszi az állati alakját, óvatosan a szélére osonva a rácsoknak.

//Balszerencsések 10es kockája:
1-2 - A ketrecben lévő állatnak az érdeklődését felkelti Lash állati alakja, és így az ugatásba kezd. Ez persze azt eredményezi, hogy a sötételf észreveszi Lasht, Viri tettétől függően pedig akár őt is.
3-4 - Az állat csendben marad, Lasht viszont még a karmolása előtt észreveszi a katona, és értetlenül bámulja, a hogy elrohan a széke alatt.
5-6 - Lash elrugaszkodik és a karmait mutogatja, de a katona kellően résen van ahhoz, hogy elhajoljon. Ebben az esetben eléggé felhúzza magát, és felpattan a székéről, így Viridielnek elég nagy esélye van arra, hogy kiüsse.
7 - Ugyancsak kitér, annyi a különbség, hogy Lash után dobja a tőrét, sikeres találattal, de nem súlyos. Virinek ebben az esetben nem kell dobnia, a katona Lash irányába meg gyanútlanul, hogy a sikeres vadászat zsákmányát magához vegye.
8-9 - Lash karmolása sikerül, ráadásul még az ellentámadását is sikeresen kikerüli azzal, hogy időben elugrik, elrugaszkodva a katonáról.
10 - Sikeres a karmolás, de Lash oldalát felsérti a kezében lévő bicskájával, miközben elugrik.

The member 'Lashrael Laralytha' has done the following action : Szerencse, játék, kockázat

---

'Tízes' : 4

Bízom benne, hogy ha Lash úgy érzi, nem a nap legjobb ötlete, amit így hirtelen felvázoltam, akkor azt, ahogy eddig is tette, elmondja és akkor agyalhatunk valami máson, bár gyanítom, akkor már jobb ha visszafordulunk és más utat keresünk, mert az őr mellett másként nem jutunk el.
Azt hiszem abból is látni, hogy jó nagy trutyiban vagyunk, mert kedvesem némi töprengés után - bár a katnára vetett időnkénti aggodalmas pillantása sejteti, hogy nem túl boldogan, - de jóváhagyja a tervet.
Nem tetszik, hogy az őr közelébe akar menni, mert a sebzéshez az kell, de nem akarom mindig túlaggódni a dolgot. Lash nagyon ügyes még három lábon is és ott a meglepetés ereje is.
~ Igen, elég közel van ahhoz, hogy sikerüljön elérnem, még mielőtt bármit is tehetne. ~ bólintok komoran, hiszen annyira sok minden balúl sülhet el még így is.
Most nem húzom vissza, amikor ajka az enyémhez ér, pedig szívesen megtenném, de minden pillanatban feltűnhet egy másik őr a folyosón és akkor azt sem tudjuk merre menekülhetnénk, így kétségek között, de engedem, hogy tegye amit kell.
A kardom előkészítem és megfeszülök, hogy azonnal kedvesem után vessem magam, mielőtt még a strázsa magához térhetne a döbbenetéből.
Vagy éberebb a fickó mint számíthatunk rá, vagy az én hangom riasztotta, de észreveszi a macskaalakot, szerencsére azonban az történik, amire számítottunk és láthatóan megrökönyödve követi tekintete Last, ahogy beslisszol a széke alá.

10-es kocka:
1-6: A katona épp időben néz fel, hogy észrevegye a közeledő Virit és maga elé rántja a kést markoló kezét óriási szerencsével kivédi a kard ütését
7-10: Viri nem sokkal lemaradva ér oda és a még indig a macsak után bambuló katonát simán lecsapja.

The member 'Viridiel' has done the following action : Szerencse, játék, kockázat

---

'Tízes' : 5

//Mesélői//

Ale

Bután bámul téged, mikor megint beszélni kezdesz hozzá, nagyokat pislogva és szipogva, és mintha megértené az elhangzottakat, elkezd téged leengedni, ám hirtelen megáll a mozdulat közepén. Esélytelen, hogy rájött volna a tervedre, hiszen bűnbuta, de láthatod, ahogy eltorzulnak a vonásai. Pár pillanatig még grimaszol, aztán egy olyat tüsszent, ami a közelben lévőknek igencsak fájdalmas lehet, arról ne is beszéljünk, hogy sikerül összetaknyoznia téged. A troll megijed, és azonnal lerak téged, hogy úgy szabadítson meg az orrváladékától, ám a hajadba inkább sikerül beledörzsölnie ügyetlenkedéséből fakadóan. Mielőtt viszont eltűntetné rólad teljesen, idáig elvisszhangzanak állati üvöltések, ugatások, vonyítások és visítások - ám a hangzás fátyolossága miatt meggyőződhetsz arról, hogy jócskán odébb van -, mintha odébb megbolondult volna minden és mindenki. A troll kíváncsiságát ez felébreszti, és otthagyva téged mászik a rácsokhoz, bugyután kémlelve túl a fémfüggönyön, persze valószínűleg nem lát semmit. Teljesen nem tud odalépni a ketrece széléhez, hiszen a láncok megállítják őt - nagyjából bő két sötételfnyi lépésre van. Motyogva morgolódik valamit, miközben kémlel, és a reakciójából láthatod - már ha még ezzel foglalkozol -, hogy a tekintete oldalra téved, és lelkesedés csillan benne. Ha épp ekkor haladsz el mellette, akkor nagy eséllyel a nyálába belelépsz vagy rád esik, és egyre hangosabban hallhatod a fémes koccanásokat - mintha valaki végigkocogtatná a fémrudakat. Megpróbálhatsz ugyanakkor kicsúszni, mert a troll figyelmét most az újabb közeledő köti le, de akár ki is várhatod, hogy ki jelenik meg.

Némán lépeget, reményei szerint pedig az állatok nem lesznek annyira érdeklődők, hogy megugassák őt. Szerencsére ez nem történik meg, ám ahogy a katona közelébe sunnyog sietősen, a férfi észreveszi őt pont akkor, amikor elrugaszkodna, így egy ügyetlen és ügyefogyott lépéssé alakítja azt, amit követnek a rohamtempóban megtett további lépések, nehogy nyakon csípje. Hogy minél hatásosabb legyen és minél inkább őrá figyeljen, a széke alatt surran el, ezzel próbálva késztetést kelteni a katonában, hogy kísérletet tegyen az elkapására.
Kibújik aztán a szék alól, tempósan megtéve a lépéseket, szándékosan nem nézve hátra, hogy ne sejtsen semmit a katona, ám ahogy fém fémnek feszül, önkéntelenül kapja hátra a fejét felborzold bundával, elborzadva látva azt, hogy az éjtünde sokkal éberebb volt, mint amire számítottak.
- Nocsak, mit keres itt egy lombzabáló ketrec nélkül? – préseli ki a fogai közül, láthatóan nagy erőfeszítést téve, mert bár Viridiel nem jelent túl nagy túlerőt egy karral, azért a bicskát megtartani egy karddal szemben, illetve ebben a furcsa ülő pozícióban, amibe vágta magát... Hát nem lehet kényelmes, és ez látszik rajta, mint ahogyan a szemében a veszett csillanás is mutatja, mennyire élvezni fogja, ha börtönbe dobhatja és megtörheti. Lash gyomra hányingert keltő görcsbe rándul ettől, és azonnal ugrana, hogy tegyen valamit, aztán rájön, hogy állatként aligha avatkozhat bele mindebbe. Elborítja őt a pánik, hogy itt most elbukhatnak, és amit idáig megtettek, az semmissé válik, arról nem is beszélve, hogy a sötételf odakapja a kezét az oldalán függő kardjához azzal a szándékkal, hogy kirántva azt felhasítja Viridiel felsőtestét. Hiába lenne tanácsosabb átgondolni, mije van és mije nincs, mit tehet meg és mit nem, a veszteség gondolata, az elbukásra való esély az őrületbe kergeti, és talán felelőtlenül cselekszik, mikor visszaveszi az alakját, hogy a lassan feltápászkodó éjtünde katonára vesse magát hátulról pont akkor, amikor az meglendíti a kardot. Fogalma sincs, Viridielnek sikerül-e időben kitérnie, csak az lebeg a szeme előtt, hogy azonnal meg kell zavarnia az éjtündét, és ez volt a legjobb megoldás, ami hirtelen az eszébe jutott. A lándzsával nem tudna azonnal olyan csapást ejteni, amivel megölheti a katonát, a tőrrel is nagy eséllyel elvétené a célt, így, ha támadna is, valószínűleg üvöltésbe fulladna, amellyel csak magukra vonnák a közelben lévők figyelmét. Nincs jobb ötlete és nem is lát jobb ötletet, ezért azonnal ráakaszkodik a fickóra, aki kis híján hátraesik a hirtelen jött súlytól, hátrálva pár lépést, fellökve a kicsi széket, amin idáig ült, és mielőtt felkiálthatna, az ágait belenyomja a szájába, hátrafeszítve a fejét.
~ Most! ~ pillant Viridielre, elfehéredő ujjakkal kapaszkodva a fickó kardot tartó karjába, hogy ne hadonásszon vele és Viridielnek még nagyobb esélyei legyenek, szorítva combjaival a derekát, nehogy leessen róla. Az ugyanakkor váratlanul éri őt, mikor az oldalába éles fájdalom hasít, ahova nem mer lenézni, Viridiel azonban nagyon is jól láthatja azt az íves mozdulatot, amit az éjtünde megtesz: ahelyett, hogy kiszedné a szájából az ágakat, a probléma forrását iktatja ki; bicskás kezét meglendíti, hogy az ellenkező oldalon szúrja bele Lash oldalába az apró pengét.


Balszerencsések 6os kockája:
1-3 - Viridielen hat a sötételf dezorientációs képesség, és így a kard eltalálja őt, noha a láncing, ami átlagos ruházatként van álcázva, felfogja a támadást. Amint Lash persze ráurgik a katonára, eltűnik ennek a hatása, és kis késéssel tud végezni vele.
4-6 - Nincs hatással Viridielen a sötételf mágia, így kikerülheti a támadást, sőt, azonnal vissza is támadhat, hiszen Lash alkalmassá tette neki.

The member 'Lashrael Laralytha' has done the following action : Szerencse, játék, kockázat

---

'Hatos' : 6

Az ember vagyis az elffia azt hinné egy ilyen helyen, ahogy a többiek is tették, - kicsit eltunyulnak a sötét elfek és lesz időm meglepni az unatkozó őrt és még a meglepetés ereje is a mi oldalunkon áll. De hát mindig akkor pártol el tőlünk a szerencse, amikor valamit aránylag biztosra veszünk és így történik most is.
Pár lépés az egész, amit meg kell tennem és már biztosra veszem, hogy ezt a katonát is olyan gyorsan és hangtalanul csapom le, mint az előzőt, amikor mintha csak tudná, hogy valami nem kerek, felnéz, de már maga elé is kapja a kést tartó kezét, ezzel óriási szerencsével megakasztja a fejére mért ütést és a kardom lecsúszik.
Persze nem kis erőfeszítésébe kerül megtörni a lendületet, főleg mert még félig ülve, félig állva kaptam el, de mégis megteszi, nekem meg megcsikordul mérgemben a fogam.
- A ketrecbe te kerülsz, nyomorult. - szisszenek fel, mert bár a kiáltásával idecsalhatja a társait, de abban biztos vagyok, hogy egy bicska nem fog megállítani.
Sajnos azonban ez már nem fog segíteni rajtunk, ha itt nem is kapnak el űzött vadak leszünk és a királyt kiszabadítani így nem fog sikerülni.
Dühösen és frusztráltan lépek egy lépést hátra, visszarántva a pengém, hogy felkészüljek egy döfésre, ezzel véletlenül, de szerencsésen kikerülve az éjelf kardját, amikor megjelenik Lash a fickó háta mögött és mielőtt az megérezhetné a jelenlétét már ugrik, bennem meg bennem reked a féltő kiáltás, ahogy szinte ráfűzi magát szorosan a selfre, megbénítva annak kezét és kiáltásra nyíló száját.
Csak egy pillanatra torpanok meg, mire kedvesem szeme villanása és üzenete szinte egyszerre mozdítja meg a kezem és ügyelve, nehogy a lányt sebezzem meg a pengém az őr mellkesába hatol.
Azonban látom lendülő kezét és tompán nyögök fel, ahogy látom a kést meglendülni Lash oldala felé. Tudom, hogy nincs idő kirántani a kardom, ezért egyszerűen elengedem - ami elég bizarul néz ki a mellkasában lengedezve, - és dühödten felmorranva próbálom az utolsó pillanatban elütni a kezét lefelé csapva.
- NEM!
Csak reménykedni merek, hogy nem késtem el, de ha megsebzi szerelmemet, akkor darabokra fogom tépni! Jobban jár, ha előtte megdöglik!

Látja, ahogyan a sötételf Viridiel válaszára elmosolyodik, és bizonyára biztosra veszi a saját győzelmét, nem számolva azzal, hogy másvalaki is van itt, aki a királymentési akcióban szerepel. Elfelejt félni, csak az lebeg előtte, hogyha nem cselekszik, veszélybe sodorhatja az egész küldetést, és ez meggondolatlansághoz vezet, ami esetében reméli, nem fog semmi végzetessel járni. Szorítja tagjaival az éjtündét, hogy megteremtse Viridielnek a lehető legjobb körülményeket, és játszi könnyedséggel csúsztatja bele a pengét a férfi mellkasába, aki az utolsó erejét arra pazarolja, hogy a bicskáját meglendítve megpróbáljon kárt tenni benne – részben hiába. Megrökönyödve ugrik fel a szemöldöke Viridiel kiáltására, hiszen ő maga nem kifejezetten látja, hogy mit művel vagy párja, vagy az éjelf, de a szíve a torkába ugrik nem csupán a kiáltásban lévő féltés miatt, hanem azért is, mert ezzel idecsődíthetnek rengeteg katonát.
A fájdalom beléhasít, és ahogy értetlenül lenéz, észreveszi a lüktető csíkot a combján, ami vörösre festi ruháját a környékén. A sötételf jócskán eltévesztette a célját, hála Viridiel közbeavatkozásának, és nagy szerencsére ez nem fogja őket hátráltatni semmiben, nem annyira mély, hogy ettől képtelenné váljon a járásra. Kellemetlenül meg-megsajdul, ám ezzel sokat nem foglalkozik – majd később meggyógyítják -, és amint érzi a gyengülő testet a szorításában, leugrik róla, hátratántorodva pár lépést, teljesen összezavart ábrázattal. Amit még biztosra tud, az az, hogy el kell vágni a torkát mindenképp, nehogy véletlenül életre keljen, így fel is veszi az elejtett bicskát, közel lépve a sötételfhez, leguggolva mellé. Zihál valamennyit, tétován téve a pengét a torkához.
~ Húzd ki a kardot, biztos nemsokára jönnek ~ szólítja meg Viridielt, de nem néz rá, csak meredten az éjtünde bőrére, amit finoman benyom a kezében lévő, veszélytelennek tűnő fegyverrel. Kavarog a gyomra attól, amit meg kell tennie, szinte beleszédül, arcára van írva a rosszullét, amit azzal próbál palástolni, hogy nem néz senkire és semmire, csak a célpontra.
- Mi van, Olzan, megint elbasztad a figuráid? - vihog valaki, vélhetően az a katona, akit láttak elmenni és aki mögött elosontak az imént, és hallhatóan egyre közelebb jön. Ez ad neki egy kellő löketet, hogy bár ajkát préselve, de végül elvágja a szerencsétlen torkát - hacsak Viridiel meg nem előzte őt ezzel -, a pengét pedig az egyik ággal elteszi - sose lehet tudni.
~ Menjünk visszafelé ~ fordul Viridiel felé.

Nem, egyáltalán nem jut eszembe abban a pillanatban, amikor a fényes, baljósan villanó pengét Lash felé látom közeledni, hogy hol vagyunk és, hogy ügyelnem kéne a hangomra. A féltés és az ijedelem kiszakad belőlem.
A mozdulatom eléri a self kezét és lejjebb üti azt, ám ez csak arra elég, hogy ne kedvesem oldalába, hanem a combjába marjon a penge, de teljesen elodázni nem tudtam és ez sápadt verejtéket húz az arcomra.
Azonban a kardom közben elvégezte a feladatát és az éjelf sötét szíve megszűnik dobogni, ezzel erejét is elveszíti és elkezd hanyatt zuhanni, szerencsére Lash még időben leugrik róla, ami nagy megkönnyebbülés nekem, hiszen úgy látszik a seb nem olyan veszélyes, mint hittem.
Mielőtt tennék felé egy lépést is, hogy megnézzem jól van-e, már fel is kapja az őr elejtett kését és annak nyakához illeszti. Zavartan torpanok meg a tőle szokatlan tett hatására és úgy látom ő sincs ezzel másként, bár nem néz rám, de merev tartásán jól látszik, hogy valami nem stimmel.
~ Jól vagy Lash? Minden rendben? Megsérültél …..megnézem….~ vetem fel, azonban az üzenete megállít, de sajnos igazat kell adnom neki, mivel máris hang hallatszik az általunk éppen csak elhagyott járatból, ami tagadhatatlanul közeledik és a leszúrt katonának van címezve, akinek épp abban a pillanatban húzom ki a mellkasából a kardom, amikor Lash egész egyszerűen elmetszi a torkát.
Ha mondhatom így, se köpni, se nyelni nem tudok a megdöbbenéstől. Nem, nem azért, mert sajnálom a selfet, hanem, hogy kedvesem megtette ezt, bár a fickó szerintem elég halott volt már, de ez……nem volt páromra jellemző.
Kérdő tekintetem zavaros pillantásával találkozik, de magyarázattal nem szolgál, igaz nem is érünk erre most rá.
~ Végeznünk kell vele is, nincs időnk elbújni. ~ Rázom meg a fejem, bár visszafele is az őrbe ütköznénk, így mindegy. ~ De,.....de őt bízd rám..... ~
Közben már a sarok felé igyekszem, hogy ha előbukkan a kuncogó, akkor azonnal lecsapjak rá, időt sem hagyva neki semmilyen kiáltásra.

Meg kéne tennie. Meg kell tennie már csak azért is, hogy biztosra mehessenek, de nehéz dönteni, mit is akar igazán. Fél, reszket, belül mindenképp, még ha kívülről talán a testtartása erősnek látszik is. Egyszerűen csak... Annyira retteg attól, hogy rosszul alakulhat bármi, hogy ugyanolyan átverésben lesz része, mint Sötét Vastelep előtt azzal a megvakított éjtündével, hogy nem ölték meg idő előtt, és az a saját halálukat eredményezte, ráadásul tettette, hogy halott. Nem tudja, ezt a fajt mi végzi ki, nem tudja, hogy milyen mélységekig mennek el csak azért, hogy még életben maradhassanak.
Összerezzen Viridiel fejében hallott szavai visszhangzásán, de még mindig nem mer ránézni, csak erősen fókuszál, hogy mit kéne... kell tennie. Elfehéredő ujjakkal szorít a bicska markolatára, egyre bizonytalanodva tartva az éjelf torkánál a pengéjét, meggyőzve magát, hogy nagyon is szükséges megtennie, hiába kezd dilemmába, meg kell cselekednie.
A kérdésre pillanatokig nem ad választ, csendben mered maga elé, majd összepréselt ajkakkal és erősen behunyt szemekkel megrázza a fejét. Nincs jól, nagyon nincs jól mindettől, a kételyektől, hogy mi lenne a helyes, a felesleges, mi lenne a biztonságos, mert még mindig nem rajong az életek elvételéért, hiába muszáj és hiába múlhatott már így is ki a katona Viridiel kardja által. Attól még mindig tart egy váratlan fordulatról, és teljes mértékben biztosra akar menni - a saját érdekükben. A saját életükért.
~ Csak... Rettegek..., hogy megint megtörténik ~ válaszol halkan, remegve, ám végül inkább a kardra tereli a figyelmet, amit nem hagyhatnak itt. ~ Majd később meggyógyítasz ~ teszi még hozzá, és amint meghallja a közeledő katonát, erőt vesz magán, behunyja a szemét, és egyszerűen csak megteszi. Éles a bicska, könnyen szeli át a bőrt és a puha inakat, amitől felkavarodik a gyomra, és, hogy minél távolabb kerüljön ettől, feltápászkodik, elrakva az eszközt. Érzi magán Viridiel meglepettségét, nem is kell ránéznie, és az egyre fokozódó bűntudat csak felerősödik ennek hatására, mire összehúzza magát egy kissé, és csak a javaslata megerősítése gyanánt fordul párja felé mégis. Az ötlete leintésre kerül, és be kell látnia, hogy logikus, talán ezzel valamelyest még késleltethetik is a lebukásukat. Felveszi állati alakját, hogyha kell, akkor elterelje a közeledő figyelmét, odaosonva a rácsokhoz, szerencséjükre pedig a ketrec egyik oldala fal, így még csak nem is láthatják egymást. Megfeszülő testtel és izmokkal hallgatja az egyre csak hangosodó lépteket, hangjuk a tulajdonosa szórakozottságáról árulkodik, de megvan benne a kellő éjtündés fegyelem, amit kiskoruk óta beléjük verhetnek.
~ Elterelem a figyelmét ~ szól, amint kellően közel került, és a következő pillanatban szinte kirobban a helyéről, tesz egy éles fordulatot, majd a következő elrugaszkodással egyáltalán nem szándékosan bukik bele a sötételf lábába, átcsúszva csizmái közt, a földön gördülve párat. A várt hatás azonban nem marad el, sőt, talán még jobb is így, ugyanis bár még a fal mögött marad a katona, Viridiel biztosan hallhatja, ahogy megfordul nem csupán néhány lépése miatt, hanem a beszéd is tompábban hat:
- Nosza, nem ketrecben lenne a helyed? - kap felé, hogy a tarkójánál emelje meg kellő távolságban, így nem érheti el őt a mancsaival és karmaival, legfeljebb fenyegető morgása az, amivel bármit is kiválthatna, ha kellően fenyegetőnek találná az éjelf. - Pff, szerencsétlen, kaja lesz belőled vagy bunda - neveti el magát a katona, és ha Viridiel idáig nem cselekedett, akkor visszafordul. - Te, Olzan, mi a fasznak van itt ez a macska?

Ale

Valami zaj hallatszik odakintről. Nem tűnik épp veszélyforrásnak de jobb óvatosnak lennem. Az a rész hogy tök troll takony vagyok már csak hab a tortán. A troll is megijed és nos bár ne segítene... Ami lejöhetne azt mélyen belém keni, de örülök a dolognak. Mindegy majd levágom a hajam kopaszra de nem fogok vele szenvedni hogy kiszedjem a darabjait. A kölyök figyelme kifele fordul, és ez eszembe vési hogy valaki jön. Nem lenne egészséges találkozni senkivel. Így jobb híján a troll mögé rejtőzöm, érintve a lábát hogy tudja nem léptem le plusz ne kezdjen indokolatlan tombolásba miattam. Ahogy lépkedek naná hogy nyálba lépek de nem érek rá mérgesnek lenni, vagy veszekedni a trollal. Közeledik valaki és problémássá teheti az életemet.

Nem nagyon értem a szavait, annyira halkan, szinte csak pilleszárnyon érkeznek az üzenetei, ráadásul inkább a katonára és a közeledő léptekre koncentráltam.
Azt kénytelen voltam tudomásul venni, hogy egyelőre nem segíthetek rajta, nem gyógyíthatom meg, de remélem, hogy hamarosan találunk valami nyugalmasabb helyet, mert míg nem látom, hogy mennyire szúrta meg ideges vagyok.
Először nem is értettem, hogy mit akar a késsel, de mikor leesett sem hittem, hogy megteszi, ezért, tényleg meglepett és azonnal az jutott eszembe, hogy mit tesz ez majd vele. És ennek már előrevetítette az árnyékát, hogy nem akart a szemembe nézni egyenesen.
Mire igazán jól megnézhetném, máris állati alakban áll előttem és elér az üzenete is, ami azt mutatja, hogy elfogadja a javaslatomat, bár kétlem, hogy túltette magát az előzőeken és csak csinálni akart valamit, ami eltereli a gondolatait.
Aggódva ráncolom össze a szemöldökömet, mert félek talán meggondolatlan lesz és a véres emlék vakmerővé teszi, de nincs idő vitára, így én is mozdulok vele együtt, hogy ne maradjak le, mert félő, egy macska nem fogja nagyon megrémíteni a közeledő őrt.
Igaz, a szavai alapján nem számít semmi váratlanra. Meg fog lepődni!
Lash kirobban a fal takarásából, én csak pár pillanat múlva lesek ki és azt hiszem ez nem az én napom, mert lassan szívinfarktust fogok kapni, ha sokszor eljátssza ezt.
Elsurrant ugyan az őr lába alatt, de az fürgén utána fordul elkapja a nyakánál fogva, úgy emeli meg, eltartva magától, alaposan megszemlélve, de szerencsére, még mindig nem tűnik fel neki semmi szokatlan.
Így aztán van időm halkan mögé settenkedni, és dühösen, a bánásmód miatt, úgy fejbe vágni, hogy nagyot reccsen a feje és biztos lehetek benne, egy darabig nem fog felkelni.
- Azt nem hiszem! – sziszegtem még utána.
~ Máskor ezt talán beszéljük meg. ~ támaszkodtam elerőtlenedve a falnak.

Halkan morog, egyáltalán nem szimpatizálva a katonával, és nincs abban a szerencsés helyzetben, mint mondjuk Délosban, amikor bolond módon a füleinél fogták meg, ahol még elérhette a mocskos kezeket. Így viszont bármikor ketrecbe dobhatná ez a férfi, de mivel párja is itt tartózkodik, nem aggódik ilyen fejlemény miatt. Magában elmosolyodik, mikor Viridielt megpillantja a katona mögött homályosan, de szándékosan nem néz az irányába, nehogy ennyi is elárulja őket, kicsivel később pedig már a földön landol három tappancsán, ahogy elernyednek az ujjak párja ütése nyomán. Azonnal visszasunnyog mellé, körbeles, van-e bárki is, ám egyelőre nyugodtnak tűnik minden, noha nem lesz sokáig így, ha meglátják a hullát.
Visszaveszi az alakját, mikor elérik őt Viridiel szavai, bűntudatosan hajtva le a fejét, bólintva egyet lassan.
~ Ne haragudj... ~ válaszol szorongva. ~ Csak én is pánikba estem, mikor megláttam, hogy az egyikük kardot ránt, nincs rajtad páncél sem. Féltelek, és nem akarom, hogy ennél is komolyabb bajod legyen, és... És azt sem akarom, hogy ugyanaz legyen, mint Sötét Vastelepen. Ott is át lettünk verve, mert nem tudtuk, meghalt-e az ottani sötételf vagy sem, és végül, mikor már elhittük, hogy halott, kiderült, hogy él és szellemként értesített másokat. Félek, hogyha lebukunk, ha valaki meglát minket, akkor ugyanarra a sorsra jutunk, és félek attól is, hogyha ez meg történik, talán Természet Anya sem segít már rajtunk ~ néz fel párszor Viridielre, a végén aztán ismételten lehajtja a fejét, egyáltalán nem akarva az általa felvázolt végkimenetel megvalósulását, majd vesz egy mély levegőt, próbálva magát megnyugtatni, elkergetve az emlékekkel vegyes, vészjósló képzeteket, amik megfertőzik tiszta gondolkodását. Finoman megrázza a fejét erősen behunyt szemekkel, bár ez sokat nem segít neki, hiába szeretné, hogy ezzel elűzze ezt a rengeteg rosszat.
~ Mennünk kell tovább ~ sóhajtja, belátva, hogy nem maradhatnak itt sokáig azért, mert ő kezd megviseltté válni, szenvedve nézve körbe, és mivel még mindig nincs senki, aki fenyegetést jelentene rájuk, megkeresi a most levadászott két őrnek a kulcskarikáját is, lehúzva az övükről azokat. ~ Talán hasznunkra válnak ~ tápászkodik fel, és ezúttal az épület felépítését próbálja kitalálni, miközben megszemléli a finoman ívelő faltömeget, a hozzájuk kapcsolódó járatokkal. ~ Lehet, vissza kéne mennünk ~ figyeli eltűnődve a folyosószerűségeket. ~ Vannak kulcsaink, ha odabenn haladunk, akkor talán kevésbé vagyunk feltűnőek is, és hogyha szerencsénk van, akkor másik járatai is lesznek még ennek a... ~ Ránéz a kőfalra, ami félelmetes magasságokig nyújtózik, hogy aztán fémrudak folytassák a bezártság érzésének megtartását. ~ Valaminek, és legalább végig takarásban lehetünk. Nem tudom, mekkora ez az épület, de már ennyiből ítélve hatalmas lehet, és könnyebben ívelhetünk át távolságokat. De lehet, tévedek ~ tekint párjára, ismét igyekezve visszaállni arra a mentalitásra, hogy minél hasznosabb legyen, hiszen nem a hiszti és kiborulás miatt jött ide, hanem azért, hogy amiben csak lehet, segítse Viridielt, lehetőleg ne az élete árán. Más kérdés, hogy még azt is feláldozná csak azért, hogy a férfi életben maradhasson.

Nem áll szándékomban szemrehányást tenni Lash-nak, hiszen ezt az egész helyzetet én idéztem elő, de annyi azért kikívánkozik belőlem, hogy lássa milyen érzések kavarognak bennem, ha veszélybe sodorja magát.
Azonban képtelen vagyok tartósan neheztelni rá és bűnbánó szavai és tekintete azonnal meglágyítja a szívemet, főként, mivel a veszély ennek a katonának az aránylag könnyű kiiktatása után látszólag egyelőre megszűnt és a dühömet is levezettem az ütésben.
~ Tudom, tudom! ~ sóhajtok fel a fejében és ha nem húzódik el magamhoz ölelem, hogy érezze mindenben vele vagyok, rám számíthat.
~ Csak nem akarom hogy elveszítsd a tiszta lelkedet, nem akarom, hogy az én sötétségem téged is megfertőzzön, azt…….azt nem viselném el szerelmem. ~ suttogom.
És bár nem tudom, csak elképzelhetem, hogy mi zajlik most benne és, hogy mire lennék képes érte, folytatom:
~ Tudod, tudnod kell, hogy ha valami történik veled, azt nem élném túl, vagy ha mégis, akkor az rettentően nyomorúságos élet lenne, aminél jobb inkább a halál, szóval éljük túl…..együtt, ahogy túléltük a démonok poklát is. ~ forrasztom ajkára szaggatott lélegzetét.
Ez megint csak egy kis erőgyűjtés, de sokat ad mindkettőnknek a tovább haladáshoz, így könnyebb ezek után elengednem.
Mosolyt fakaszt, ahogy a gyakorlatias énje veszi át a terepet és begyűjti a kulcsokat, én meg után elrendezem a testeket a fal mögött, hogy ne botoljon bele rögtön valaki, ha erre jár, ezzel nyerhetünk némi időt.
Javaslata logikusnak és most már megvalósíthatónak tűnik, ezért nem is habozok sokat, hanem bólintok rá.
~ Az íves falak valamiféle arénát sejtetnek, hiszen a hiéna is mondta, hogy viadalokat tartanak, ezért is lehet ennyire zárt. Gondolom nem örülnének neki, ha valami megőrült szörny kijutna onnan. ~ vázolom a meglátásomat.
~ Át kéne jutnunk a túloldalra, mert itt már nagyjából végigjártunk és nincs semmi feljárat. Az arénába viszont véleményem szint csak egy-két bejárat lehet, azt kell megtalálnunk. Jók a megérzéseid, keressük meg ezeket.~ intek előre, így most rábízva az idegenvezető szerepet, vagy inkább a felfedezőét?

Kissé megrándul, mikor Viridiel hozzáér, eleinte vonakodva és tartózkodva, végül mégis ragaszkodón hozzábújik a férfihoz, dőlve rá valamelyest, kapaszkodva a ruhájába, rejtőzve a nyakába, szeretetéhesen fogadva be a törődést és biztonságot, tudva ennek az értékét és fontosságát. Fogalma sincs, hogyan fejezhetné ki azt a melegséget, ami terjed egész testében, hogy miként viszonozhatja mindezt, és valahol egy kicsit rosszul is érzi magát, hogy ismét vigaszra van szüksége, de nem tudja nélkülözni ezeket a kedves gesztusokat. Egyszerűen lehetetlen, újra és újra tapasztalnia kell, újra és újra meg akar mártózni benne, bizonyossá tenni mindennek valóságosságát és erősségét, félve attól, hogy bármikor gyengülhet bármelyik cselekedetével.
Viridiel suttogására csak még jobban húzódik hozzá, némi keserűséggel dörgölve a fejét hozzá, nyakánál ölelve át őt szorosan.
~ Nem fogom, Viridiel, nem fogom ~ válaszol ugyanolyan halkan, ahogyan azt párja is tette. ~ Még mindig rossz, még mindig rettentő és még mindig taszít, és ez nem fog változni, biztos vagyok benne. Még mindig rettegek ezektől a cselekedetektől, még mindig gyomorforgató, de inkább megfertőződöm a halálunk elkerülése érdekében, hogy aztán közösen megtisztuljunk, folyamatosan gyógyítva és javítva egymást. Akárhogyan és akármilyen körülmények közt, de élni akarok... Veled. ~ Talán túlzó, talán túl romantikus mindez, de nem zavarja; meg akar erősödni, meg akar erősíteni, és a gyomorszorító helyzetük miatt kikívánkoznak belőle ezek a gondolatok, hiába ígérte meg számtalanszor már ezeknek társait, és hiába hangzanak el párjától sokadszorra ezek a szavak, mindig megmelegszik tőle, hiszen egész végig kereste azt, aki hozzá hasonlóan ragaszkodik, akinek ennyire fontos lehet, mégis benne van egyfajta keserédesség, mert ha mégis történne valami baj, akkor bármennyire nem szeretne ártani párjának, tönkretenné őt. Már csak ezért is vigyáznia kell magára, hiszen így mindkettejüket védelmezheti, ezt nem szabad felednie. Szenvedéllyel fűtve viszonozza a nem várt csókot, szorosan ölelve a férfit, és legszívesebben zokogna a kapcsolatuk mélysége hatására, elfojtja ezeket a félig öröm, félig keserűség szülte könnyeket. Majd... Majd ha kijutottak innen, és akár sikerrel, akár sikertelenül zárják ezt az egészet, kiengedi.
~ Neked pedig azt kell tudnod, hogy ez viszonzott ~ simítja hozzá az arcát Viridieléhez. ~ Nélküled soha sehova, és, mint ahogy a pokolban is, vagy együtt, vagy sehogy ~ távolodik el egy kissé, rámosolyogva a férfira, finoman végighúzva ujjait álla ívén, majd lábujjhegyre emelkedik, hogy megpuszilja a homlokát, a pokolhoz hasonlóan itt is ezzel igyekezve kitartásukat és összetartásukat növelni, magukat nyugtatni. ~ Együtt túlélünk ~ ereszkedik vissza, magában hálát mondva ezért a kapcsolatért, amiért megérte idáig szenvedni és megérte várni, tűrni, gyötrődve keresni.
Pár pillanatot még megenged magának, hogy párja melegbarna tekintetét fürkéssze, telhetetlenül szívva magába a benne lévő szeretetet és szerelmet, táplálkozva és megerősődve belőle, jócskán megnyugodva, visszaszerezve magabiztosságát és határozottságát, hiszen már nem egyedül küzd. Már nem kell egyedül megkeresnie a kétkedés útjáról levezető ösvényt, már nem saját magának kell kitalálnia, hogyan mászhat ki abból a veremből, amibe sok éve beesett, és még mindig vissza-visszacsúszik saját hibájából fakadóan. Ezeket a gondolatokat és érzéseket őrizve elcsendesíti az érzelmes oldalát, és helyette a feladatra koncentrál, sokkal tisztább meglátásokkal, nem rágódva azon, hogy mi lesz a folytatás. Túlélik, ez az elsődleges cél, a sebek nem számítanak, hiszen begyógyítják, legyen az testi vagy lelki; beforrnak majd, ahogyan a múltjából megmaradt, folyamatosan szivárgó vágások is, büszke hegekként díszelegve már.
A kulcsok levételét követően segít Viridielnek a testek cipelésében, végig figyelve, jön-e bármilyen katona, de úgy tűnik, akik errefelé jártak, elkapásra kerültek. Kérdés, mikor jönnek rá a többiek vagy az ájultak mikor ébrednek fel, hiszen minél később buknak le, annál nagyobb esélyük van kihozni a királyt.
Nem tölti el kifejezetten nagy örömmel egy élettelen test vonszolása, és nem is tudná takarni, hogy mennyire irtózik a gyilkosságtól és annak gondolatától, hogy meg kell tennie, hiába van ott a saját védelmük és biztonságuk ellenérvként. Borzasztó, és ez a gondolata soha nem fog változni, már tudja - nem olyan, mint amit az apja szeretett volna belőle formálni, soha nem lesz olyan, mint ő vagy a testvérei, akik gond nélkül ontottak vért, ha kellett, teljes mértékben a király védelmezésére.
~ Hát abból kiindulva, hogy umberdukkal fenyegetőztek, nem csodálom... ~ néz végig még egyszer a falakon, aztán arra a folyosóra tekint, amelyiken végig kell haladniuk. ~ Meg gondolom, nézni is nézik, mert számukra szórakoztató, ha néhány szerencsétlen áldozat halálig küzd ~ sóhajtja. ~ Ahol az első katonát kiütöttük, ott lesz az egyik bejárat ~ mutat rá arra az épületre, ahol benn voltak, végigvezetve a folyosón. ~ Vagy az egyik ajtón haladva, vagy a rácsokon át, talán fel lehet húzni azt is, ha onnan terelik a lényeket az arénába, de ha választanom kéne, akkor inkább ajtón haladjunk.
Ha Viridiel jóváhagyja ezt az ötletet, akkor megindul visszafelé. Őrrel nem kell foglalkozni, ugyanis egy sem jelentkezik arra, hogy álmodozzon egy keveset szolgálati időben, ettől függetlenül azért ő még óvatosan megy, minden mellékfolyosóra benézve - állatként, hogy ne legyen feltűnő a jelenléte. Csak akkor indul tovább, mikor meggyőződött arról, hogy az éppen baktató katona háttal van vagy elfordul, így biztos nem kerülve bele a látószögébe. A vándorlással telt évek alatt megszokott sunyisággal oson végig, vissza a hosszúkás ketrecig, ahonnan jöttek, belépve a nyitott ajtón, majd besurran a nehéz, vaskos faajtók közt, hogy kicsit beljebb húzva azt Viridiel is könnyen beférhessen.
~ Mondtad, hogy meg akarsz gyógyítani, itt meg tudsz, most van rá lehetőség ~ jegyzi meg, mielőtt megpróbálkoznának az egyik ajtóval, azon való haladást kísérelve meg. Még egy gyanakvó pillantással a teremben lévő, ájult sötételfre tekint, nem érezve magát kifejezetten nagy biztonságban az ittlététől, de emlékezteti magát, hogy Viridiel alaposan fejbe verte. Nem lesz vele gond.

//Mesélői//

Ale

A troll láthatólag egyáltalán nem foglalkozik veled, és eléggé úgy tűnik, hogy valami sokkal fontosabbra vagy sokkal jelentősebbre akadt. Abba az irányba néz, ahonnan az egyre hangosodó és közeledő fémcsapkodás, fémkocogtatás érkezik, de hogy egy hozott tárgynak örül ennyire vagy az erre járkáló személynek, nehéz lenne eldönteni. Aztán, ahogy kivársz, lenyelve minden kis békát, ami a troll ketrecében ér téged, meghallhatod a fém csilingelése mellett a léptek tompább és halkabb koppanásait.
A hangforrás még mindig közeledik és erősödik, ám mikor a trollketrechez érkezik a jövevény, elhallgat. Csak a cipője kopogását hallhatod, majd annak gyenge visszhangját, ám mindez hamarosan el is veszik a környezet halk morajlásában. Tudhatod, hogy amikor megáll, akkor valahol a ketrec közepén lehet, nem is kell nézned, mert nagyjából pont középtájról érkezik az utolsó lépést, és a terület népességét figyelembe véve bizonyára egy sötételf lehet a rácsokon túl – hiszen mindenki más rácsok mögött csücsül vagy rabszolgasorban senyved. Egy darabig csend van, a trollon pedig érzékelheted a fokozódó lelkesedést, amit lomha toporzékolással fejez ki.
A következő, amit hallasz, azok húsdarabok cuppogó placcsanása a padlón, méghozzá a ketrecen belül, majd koppanások, és a lábad mellé gurul egy alma is, ebből sejtheted, hogy gyümölcsöket is szórnak be a trollnak, bár hogy ki, csak akkor tudhatod meg, ha kinézel, megkockáztatva azt, hogy észrevesz az illető. Ha nem teszel semmit, akkor a trolleleség bedobálása után elsétál a figura, folytatva a rácsok kopogtatását és koccantását azzal a fémeszközzel, amivel idáig is tette, a troll pedig látványosan a kajával foglalkozik, agresszívan rágva a neki bedobált eledelt - vélhetően nem kap sokat, de kellően eleget ahhoz, hogy jó bőrben maradjon. Lehetőséged nyílik rá, hogy elmenj, ám ha sokáig várakozol, akkor biztosan megkínál téged egy rohadt gyümölccsel, addig nyomva feléd a termést, amíg a szádba nem erőszakolja, persze csak a magához mérten kedves gesztusaival és erejével. Ha kislisszolsz a rácsok közt, akkor elindulhatsz arra, amerre a sötételf ment (balra), de elindulhatsz abba az irányba is, ahonnan érkezett (jobbra). Hosszasan kísérik ezt a folyosót a rácsok, és elsőre nem tudhatod, hogy melyik irányban lesz ideiglenes biztonságot és rejtőzést nyújtó forduló.

//Következő körben térképet is mellékelek, egyelőre nincs rá szükség.//

Ha egyszer megszabadulunk innen, tudom, hogy sok időt kell majd arra szánnom, hogy kisimogassam Lash lelkét és a szavai hallatán megfogadtam, hogy sosem fogom több belevonni olyan dolgokba, amik megtörhetik érzékeny lelkületét, amire nekem is nagy szükségem van, hiszen ő ad erőt nekem is, hogy ne adjam meg magam a sötétségnek.
Az „együtt túlélünk” mondás már szlogenné válik lassan és ez megmosolyogtat még ebben a baljóslatú helyzetben is és bár tisztában vagyok vele, hogy nem szabadna engedni az újra és újra ránk települő érzelmeknek, de ezek csak futó pillanatok és mindkettőnknek szüksége van rá, így a veszélyek ellenére örömmel ölelem magamhoz ezeket a meghitt másodperceket.
A testek elrejtése a feladat gyomorforgató valója ellenére gyorsan megy bár igyekszem, hogy ne a véresebb része legyen páromé, elég volt neki egyszer látnia a kiszenvedett éjelf hulláját.
Mindketten fülelünk azonban arra is, hogy nehogy meglepjenek minket, de úgy látszik a többi őr elég messze volt ahhoz, hogy ez a kis „közjáték” ne jusson el a fülükig, így maradtak a saját útvonalukon.
Mivel eddig az én iránymutatásom szerint jutottunk el idáig, most szívesen bízom Lashra az új útvonal keresését és megfontolt szavai bizonyítékok rá, hogy alaposan átgondolta a javaslatát, amivel csak egyet tudtam érteni.
~ Mivel idefelé láttuk az őröket, nagyobb az esély, hogy visszafelé is el tudjuk kerülni őket. Nekem is az a véleményem ezek után, hogy valószínűleg az a folyosó vezethet be az arénába. Nincs most nagy mozgás, így remélem üres lesz és át tudunk óvatosan szivárogni a túloldalra. Elég nagy területet bejártunk, nem lehet ez a katakomba sokkal nagyobb arra, csak van egy feljárat. ~ fogalmaztam mondanivalómba vágyaimat is.
Ezek után már csak nagyon körültekintőnek kellett lennünk, amivel elértük, hogy gond nélkül értünk a még mindig eszméletlen selfet rejtő zártabb folyosó szakaszra.
~ Nem tudom megjósolni, hogy mennyi ideig lesz még eszméletlen, ezért először megkötözöm és betömöm a száját. ~ nézek a katonára és a ruhájából tépett csíkokkal teszem ezt meg. ~ Most már kicsit több időnk lehet, ülj le és mutasd a lábad. ~ lépek kedvesem mellé.
Aztán már csak a sebre és a gyógyításra koncentrálok, a kardot magam mellé a földre letéve, hogy azért kéznél legyen.
Én nem vagyok olyan jó gyógyító, mint Lash, de a vágás nem tűnik olyan mélynek, hogy ne sikerüljön és ezek után a kulccsal felvértezve, folytathassuk tovább az arénába vezető utunkat.
Közel vagyunk már, nem tarthat ez már olyan hosszú időbe, de az aréna nyílt tere sok veszélyt rejthet, ezért óvatosan kell eljárnunk, ha kell inkább az oldalfala mellett sunnyogunk körbe.

Ale

Ahogy a közeledő léptek erősödnek, egyre jobban előtérbe kerül a vadászat izgalma. Nem az a kérdés ki jön, hanem az hogy m,ilyen tempóban tudnám megölni csendesen. Viszont nem ő a célpontom és felesleges vérontás csak el rontaná a vadászat örömét. Az hogy a duót hogy juttatom ki innét az rejtély, de majd találok lehetőséget rá. Ahogy a ketrec elé ér el kezd kipakolni sokféle ételt a trollnak , majd tovább halad. Eljött az idő hogy dobbantsak az újsütetű hódolóm mellől. Kivárom míg viszonylagos távolba ér. Majd egy csendes de gyors léptekkel a rács felé haladok, nehogy a troll felidegesítse magát. De mire észre vesz hogy leléptem késő bánat. Nem tökölök gyorsan átpréselem magam a ketrecen és arra veszem az irányt ahonnan a kaja hordó érkezett. Remélhetőleg nincs több belőle de azt majd kezelem. Irány az ajtó, majd némi hallgatózással mérem fel a kinti helyzetet. Ha tiszta a terep kilépek, ha nem akkor sajnos bunyó lesz.