Mindig megmelengeti a szívem, ahogy Lash kimutatja mennyire fontos vagyok a számára, bár ebben versenyezhetnénk is, igaz, valószínűleg döntetlen lenne.
Amennyire én hajlanék rá, hogy miatta és a baba miatt lemondjak egy izgalmas kalandról, ő annyira nem venné a lelkére, hogy lemaradjak róla.
- Imádlak, édes! És ha csak ez kell, ezt megígérhetem! - puszilom, csókolom, ahol érem, amíg el nem zavar maga mellől, aztán rohanok készülődni.
Induláskor meglep, amikor felhozza a griffet, mert őszintén én már el is feledkeztem róla, de természetesen bólintok a kérésére.
A palotáig gyalog megyünk, ott azonban már vár minket egy kétkerekű homokfutó, ami elé egy szépséges paripa van fogva és ahová mindent felpakolhatunk, amire csak szükségünk lehet. Persze nem mondom, hogy minden körülmények között kényelmes, de legalább nem kell gyalogolnia Lash-nak, ha elfárad. Különben is igyekszem amennyire lehet kényelmessé tenni az utat kedvesemnek és türelmesen viselni a reggeli mogorvaságát, vagy a meglepő feledékenységi és falánksági rohamait, mert tudom, milyen áldozatot vállal ezzel az úttal a kedvemért.
Gyorsan és minden atrocitás nélkül elérjük a királyi várost, ahol a nyitott kapuk előtt és mögött is jó nagy a nyüzsgés, bár ez a futár által elmondottak tükrében nem meglepő és a rengeteg katona sem, akik lépten-nyomon felbukkannak, többek között a kapunál, ahol íjászok sokasága tartja szemmel a magas falakról az érkezőket és biztosítja, hogy csak azok léphessenek be, akit az őrök beengednek.
Persze minket is megállítanak és firtatják jövetelünk célját és jobbnak látom, hogy én válaszoljak, mert érzem, hogy Lash már egyre türelmetlenebb és sóhajtozva markolgatja időnként a derekát, nem lenne jó, ha a falakon kívül kéne éjszakáznunk......
- Eliarion, a tünde király megbízásából jöttünk, hogy segítsük az Emberek uralkodóját Észak Bivaly városának felszabadításában. - adtam szép kerek választ a kérdésre.
Láttam, ahogy kikerekednek a szemek, ahogy áldott állapotban lévő páromra siklottak a tekintetek, de valószínűleg jól kilettek okítva, így lenyelték gondolataikat és udvariasan félreálltak, de előtte még mindent kielégítő tájékoztatást kaptunk a szalláslehetőségekről és annak elszámolásáról, valamint, hogy mikorra várható a királyi audencia és hogyan fogunk értesülni róla.
Azt már az első felsorolásnál eldöntöttem, hogy csak jóféle fogadó jöhet számításba és ehhez még a katonák összevillanó tekintetére sincs szükségem, amire amúgy is éreztem Lash fokozódó feszültségét, ezért szinte azonnal elbúcsúztam az őröktől, ahogy lehetett, aztán csak bólinttam párom javaslatára.
- Én is ezt vagy az Aranyparipát választottam volna. Akkor irány a Liliom! - indítottam meg a kocsit lassan és óvatosan, mert alig lehetett haladni.
A fogadó hozta is a vártakat, szép és tiszta volt, kényelmesen berendezve és a fogadtatásban sem volt hiba. Hamarosan már egy tágas és drága bútorokkal berendezett szobában pihenhettünk. Az utca zaja is alig hallatszott fel, viszont ha kinéztünk az ablakon, láthattuk a szinte egymás sarkában megforduló őrjáratokat, tehát a biztonsággal sem lehet majd gond.
Valószínűleg a vendégkör is válogatott, hiszen nem sokan engedhetik meg maguknak az itteni árakat, amit hiába fizet majd a király - ha mindenki túléli a dolgot, - azt előre ki kell fizetni.
Lash azonnal birtokba veszi a meglepően puha ágyat, amire mosoly villan az arcomon, ami csak fokozódik, amikor úgy pattan fel, mintha az ágyból valaki kilökte volna, mert eszébe jutott, hogy itt jár a fürdő is a szobához.
A szolgálók hamar feltöltik a paravánnal elkerített részen lévő tágas dézsát forró vízzel és Lash már birtokba is veheti, addigra elő is készítve a rengeteg kenceficét, ami szerinte kell a fürdőzéshez.
Én addig elterülve az ágyán nézem, elgyönyörködve ellazult arcának látványában és magamban néha felkuncogok, ahogy szép lassan elfogy a gyümölcs a kosárból. Elképzelem, hogy a fiam egész halomnyi gyümölcs között lubickol.
Örülök, hogy nem öltözik fel azonnal, hanem fehérneműben lófrál és pakolgat, egészen elmélyülten, mert tovább nézhetem.
Mikor megtorpant és tükörképére meredve előadta, hogy miként látja magát, már nem bírtam és kitört belőlem a nevetés.
- De az én dagadt tehenem! - húztam magamhoz és ültettem a combomra. - De egyébként gyönyörűnek látlak, nincs annál szebb, mikor ezt csodálhatom. - adok egy puszit domborodó hasára. - Igaz kicsi fiam? És bekenjük anyát mindenféle olajjal és balzsammal, majd megdögönyözzük a derekát...... - kapott még egy puszit.
Aztán hagytam, hogy tovább pakoljon, csak akkor kaptam fel a fejem, amikor a levelet vizsgálgatta, amit majd a királynak kell adnunk, és feltette a kérdését.
- Nem. - ráztam meg a fejem. - Általában a király elmondta, hogy miért megyek és mit várhatok, különben sokszor vakon kellett volna belevágnom a dolgokba és ezzel veszélybe sodort volna. Persze nem tudtam szó szerint, de annyit igen, amit tudnom kellett róla. - avattam bele a futárkodás rejtelmeibe.
Mikor kedveskedve mellém bújik, szerelmesen átölelelm, hiszen hiába a házasság kötelme, én még mindig olyan szerelmes vagyok bele, mint előtte.
- Hmmm.....van itt egy híres Árnyékszínház, megnézhetnénk, aztán egy masszázs utána? Hogy hangzik? - simítottam végig a hátán, ami sokat fájt neki már mostanában és visszonzom a csókját is, hogy ne maradjak adós.
Az utcán talán még annál is nagyobb a tömeg, mint, amikor megérkeztünk és katonából is még több járőrözik, amit nem csodálok, ha körülnézek, mert van jópár olyan arc, hogy a kardomról le sem veszem a kezem.
A város kereskedése is nyüzsög, nem igazán tudnék olyat kérni szerintem, amit ne tudnának előteremteni, hiszen a kereskedők kapva kaptak az alkalmon, hogy megszedjék magukat.
Az utcán sétálva szorosan fogom Lash kezét, mert nem lenne jó, ha elsodródna, vagy nekimennének, vagy valaki rossz szemmel nézne rá....., amikor hirtelen valaki rám ugrik és jó pár lépést előre kell botladoznom, hogy ne essek el és főleg ne rántsam magammal Lasht.
Ahogy leszáll rólam már indítom az öklöm, hogy behúzzak neki egyet, amikor mind a szemmel, mind a fülemmel beazonosítom és megdöbbenve meredek rá.
- Sylla? Te élsz?

//Viridiel-Isabella-Lashrael//

Egyáltalán nem áll ellen a húzásnak, sőt, nevetve húzódik párjához, át is ölelve őt a következő pillanatban.
- Igen, csak a tiéd – nyom egy puszit az arcára. Karjaival maga mögött támaszkodik meg az ágyon, amint rájön Viridiel szándékára, bókjainál átlátszó rosszallással forgatva meg a szemeit. Vigyorogva figyeli aztán, ahogy férje egy puszit ad a hasára, majd még egyet, persze a kettő között nem átallva meggyőzötten fiának hívni gyermeküket.
- Van egy olyan sejtésem, hogy éjszakánként még egy-egy fohászt is elmormolsz Természet Anyához, hogy olyan kalandvágyó fiad legyen, mint te magad is vagy – jegyzi meg egy újabb szemforgatás kíséretében, igyekezve feddőn beszélni, de érződik a mögötte lévő szórakozottság és boldogság, hiszen oly’ mindegy neki, lány lesz vagy fiú. Az övéké, a kettejük közös utódja, kiben ott csörgedezik mindkettejüknek a vére. – Nem baj, majd megbánod ezt még, mikor rohanhatsz utána, nehogy valami badarságot csináljon és túljár az eszeden, bolonddá téve téged gyermeki okosságával – tápászkodik fel, játékosan túrva bele Viridiel hajába, pakolászva utána tovább jókedvűen.
Nem telik el sok idő, mire a levélre terelődik a figyelme, Viridielnek címezve kérdését, akinek részletes válaszát hallgatva ismét a pecsételt papírra vezeti pillantását.
- Hmm... Értem... Lehet, engem sem érdekelne más esetben, csak most köze is van hozzánk a tartalmának... – fürkészi még egy darabig, végül elrakja. Úgyse számít másoknak a véleménye, még ha szerepel is ilyen-olyan levelekben érintőlegesen vagy csak sejtetőn, mit gondol a feltűntetettekről, neki továbbra is bőven elég párjának szeretete és elfogadása. Aggódni nincs értelme, rosszabb tapasztalatai meg úgyse lesznek, amiken annak idején keresztülment.
Párja mellé telepedve örömmel fogadja ölelését, ragyogva fürkészve a férfi vonásait és szeretettel teli tekintetét, halk és elégedett hümmögéssel fejezve ki tetszését, ahogy az ujjaival finoman simogatni kezdi a hátát.
- Nekem tetszik az ötlet – bólint egyet. – Készítem az üvegeket, aztán találd ki, ha visszajöttünk ebből az árnyékszínházból, mivel kedveskedhetek ezekért cserébe – áll fel a csók után, hogy megkeresse a megfelelő növényi kivonatokat.


Az indulásukkor viszonylag egyszerű, de bő ruhákba bújik, amik a pocakosságát jól viselik és nem feszülnek rajta. Mielőtt még elhagynák a fogadót, egy kosárba kér egy kis harapnivalót, gyümölcsöt vagy pékárut, akármit, mert ha több óráig távol lesznek, bizony szüksége lesz arra, hogy valamit eszegessen. Ahogy aztán kilépnek a nyüzsgő utcára és egy-egy nagyobb téren keresztülmennek, egyre inkább bizonyosodik meg arról, hogy itt nem lesz nagy étvágya, legfeljebb olyan evés, ami idegességében történik. Annyira zsúfolt minden és annyiféle személy szaladgál ezen a helyen, hogy örül, nem nála van a pénz; még a végén egy zsebtolvaj meg találná őt lopni. Viridiel is aggodalmas a jelek szerint, mert hozzá hasonlóan keresi az ujjait, hogy összefonhassa, és nem is akadékoskodik; azonnal ráfog párjának kezére, hogy a saját biztonságérzetét növelje.
A bajmentes, de cseppet sem nyugodt gyaloglásuk során meglepetten rántja el a kezét párjától, mikor ő hirtelen előrelépdel hangos dobbantásokkal. Egy pillanatig csodálkozik, meglepetése aztán fokozódik, hogy egy drágább kelmékben járkáló nő ugrott rá Viridielre úgy, mint valami pajkos gyerek, egyáltalán nem tudva felfogni, mi is zajlik éppen. Zavarodottan tekint az ütni készülő férjére, majd a talán túlzottan is barátságos idegenre, akinek szavai alapján ismerősök, ezt a tényt pedig a férfi is hamar igazolja. Némileg így megnyugszik, noha nem hinné, hogyha baj is lenne, sokáig tartana...
Kellemetlenül kezdi érezni magát abban a pillanatban, ahogyan a szó rá terelődik, és mivel nem éppen a színészkedés megtestesítője, ez biztosan látszik rajta, persze a megilletődöttség mellett. Az egész aztán döbbenetté válik, amint megragadja a nő a kezét, mintha régi ismerősök lennének, és ettől a közvetlenségtől nyomban végigszágult gerincén a hideg, téve is hátra egy lépést, gyengén fogva rá az idegen kezére, noha megtehetné, hogy megropogtassa a csontjait egy kissé...
Mozdulataiból süt, hogy kényelmetlenül érzi magát, noha ez bizonyára a hangján is érzékelhető, amint válaszol a kérdésére egy torokköszörülést követően:
- Üdv... – keresi meg a hangját. - Lashrael vagyok, ennek a szépfiúnak a felesége – néz párjára egy pillanatra, aztán vissza a nőre, idézve a jelzőt, amivel férjét illette. – Esetleg megérdeklődhetem, hogy milyen lehetetlen körülmények közt találkoztatok? – enged meg egy halvány mosolyt, mellé játékosságot a hangjába, miközben felváltva tekint Viridielre és Syllára, aki, ha esetleg még mindig a kezét fogja, ujjait kicsúsztatja az idegen szorításából, visszahúzódva párja mellé, néha a tömeget fürkészve kellemetlenségében.

Azt hiszem a célomat elértem, hiszen az én régi ismerősömet sikeresen megleptem. Bár ettől sem ő sem a neje nem volt lenyűgözve, utóbbi kapcsolatának megtudása után mosolyra húztam a számat, főleg miután a kérdését is feltette.
Ez egy olyan lehetőség amit kár lenne kihagyni. Hiszen mi is a szerelem próbája ha nem az, hogy mennyire féltékeny az egyik fél a másikra, nem? Lehet megkéne játszani velük is ezt a dolgot, hiszen a kis vöröske eléggé szép jelenetet csinálhat, pláne ha már a pocakjában legalább egy horda szardínia van elveszve.
-Ohh hát nem mesélte? Ő az én hősöm!-karoltam bele óvatosan a férfiúba, egy kicsit talán jobban, mint ahogyan egy régi ismerősnek illene. Persze, mint aki csak hirtelen ösztönszerűen cselekedett kapom el magam mellőle, egy picit mintha kellemetlenül érezném magamat. -Khm...-köszörültem meg a torkomat és vártam a reakciókat félrenézve. Bár titkon belül várom a szúró szemeket, a bíráló és féltékeny szavakat, esetleg a kérdőre vonást és hasonlókat, majd miután a tombolás leült...
-Hát öhm elnézést... és öhm gratulálok a gyermekhez!-néztem rá a lányra előttem, majd Viridielre pillantottam és hozzátettem:
-Engedjétek meg, hogy kiengeszteljelek titeket! Mit szólnátok egy jó vacsorához a Liliomban! Szerintem tuti van valami csodálatos éttermük is, ha már egyszer ilyen neves helynek számít ebben a poros városban!-Na persze utóbbi miatt tuti egyetértenek velem és talán látva azt, hogy együttérzek velük, mármint azzal, hogy a mi emberi városainkban kell szenvedniük erdei mivoltuk ellenére, talán még benne is lesznek egy hangulatos vacsiban... aztán lehet az estére felöltöm az igazi gúnyámat és kimegyek a városba vadászni egy kicsit.

Azt hiszem elmondhatom, hogy mindenkire számítottam, hogy összefuthatok vele, csak Sylla-ra nem. Igazából tényleg nem gondoltam volna, hogy életben van, bár akkor igyekeztem mindent megtenni érte, de a saját bőröm is alig tudtam megmenteni.
A vehemens üdvözlés pedig zavarba hozott, mert nem emlékeztem, hogy ennyire jóban lettünk volna, most meg már nekem itt volt szerelmem Lash, aki láthatóan teljesen elképedt a lány és üdvözlésének módja miatt.
Csak a vak nem látja, hogy mennyire ódzkodik a kézrázás és az egész közvetlen módja miatt, de dicséretére legyen mondva, állja a sarat és egészen hamar maghoz tér, maradva az udvariasságnál és mielőtt még megszólalhatnék, bemutatkozik, gyorsan túlesve a kényszerű érintkezésen.
A szépfiús megjegyzésére, azért kap egy grimaszt, de a figyelmem a hirtelen felbukkant lényé egyelőre.
Már nyitom a szám, amikor megint csak meg vagyok előzve, most Sylla által, aki a legnagyobb megdöbbenésemre, rögtön azután, hogy Lash elmondta, hogy a feleségem, belém karol...hmm.....eléggé meghitten, amire nem számítok, így egy pillanatra meg is dermedek és nem csinálok semmit, a hang is megakad a torkomon, de aztán - kissé nagyobb lendülettel, mint ahogy szántam, - de még az udvariasság határán belül, egy könnyed mozdulattal bujtattam ki karom a fogásából és léptem Lash-hoz közelebb, átkarolva a derekát és csókoltam meg az arcát kedveskedve.
- Nem volt benn semmi hősies, csak az életünket mentettük. - vontam meg a vállam némileg azért zavartan. - És rég volt, talán igaz sem volt, amikor Ahmest papnője, Valora Moor fogságába estünk. Egy arénában kellett volna egymás ellen harcolnunk, de mi megszöktünk, Sylla eltörte a lábát és én segítettem neki kijutni, nem egy hősies történet, hiszen magam sem óhajtottam volna ott maradni. - mosolyodtam el.
Azért úgy láttam a lány is észrevette magát és a bocsánat kérését én egy biccentéssel elfogadtam, remélve, hogy Lash is ezt teszi majd.
- Köszönjük! Már alig várjuk, hogy megszülessen. - élénkültem fel a babára teret szavaknál.
Nem tartottam ugyan szükségesnek, hogy ezt bármivel kompenzálja, de mivel úgy is a Liliomban szálltunk meg és a vacsora is lassan esedékes volt, nem bántam, ha leülünk kicsit beszélgetni. Láthatóan egyedül érezte magát Sylla és mi is el kellett, hogy üssük az időt.
- Mi ott szálltunk meg és az étkezések már ki vannak fizetve, de örülnénk, ha velünk tartanál. - indultam meg, ha kedvesemnek nem volt ellenvetése. - És mi járatban vagy a városban, talán téged is a király felhívása, Bivaly felszabadítása vonzott ide?

//Isabella-Viridiel-Lashrael//

Azzal még nem is lenne gond, hogy Viridielt a hősének nevezi, hiába fut végig ismét a hideg a gerincén, mert a kapcsolatuk kezdeti lépcsőire emlékezteti, amikor ő maga is eleinte csak heccből szólította így párját, de az, amit utána csinál...! A kedvesnek szánt, de jócskán visszafogott mosoly és vonások azonnal eltűnnek, hogy valamiféle zavart értetlenségnek adják át a helyüket, amint a nő közelebb lép férjéhez, és ha mindez nem lenne elég, a kelleténél intimebbé sikeredik a közvetlensége. Azonnal rosszallón szűkíti össze a szemeit, egy pillanatig még azon gondolkodva, ez vajon megszokott-e az embereknél és tűrnie kéne-e feleségként ezt, vagy ez már jócskán több, mint amit megengedhetne magának ez a nő. Nem szeretne elhamarkodottan ítélkezni, mivel hiába járta az emberi vidékeket is évekig, csak elveszett gyermekét kereste ezeken a tájékokon, így a szokásaikat nem ismerte ki túlságosan, ráadásul állapotossága sem segíti az ítélkezés könnyítését...
Mielőtt szavakkal is kifejezhetné nemtetszését, és nem csupán az ellenszenvvel bogarászó tekintetével sugallná ugyanezt, Viridiel is észbe kap, nem hagyva magát túl sokáig a meglepettség láncai között. Nem is áll ellen a férfi közeledésének és ölelésének, rögtön bújva hozzá, elégedett ábrázattal fogadva már-már bizonygató és kiengesztelő pusziját, miközben mellkasán a ruhájába kapaszkodik gyengéden ujjaival, ezzel a tartással is jelezve az idegen nő felé önzőségét és azt, Viridiel hozzá tartozik. Persze mindehhez társul egy figyelmeztetőleg összeszűkített tekintet is, mikor kobakját párjának álla alá bújtatja. Nincs kedve jelenetet rendezni addig, ameddig nem szükséges, de ha a kisasszony nem áll le a továbbiakban, bizony kénytelen lesz arra a jelenetrendezésre. Más kérdés ugyanakkor, hogy párja sem igazán hajlik Sylla legyeskedésére – hát ha még hajlana!
Aztán Sylla is rájön, hogy talán túllépett egy bizonyos határt, kérdés, meddig tartja ezt észben... Mindenesetre érdeklődését ezt követően párja felé fordítja, aki nagyvonalakban elmeséli ismeretségük történetét. Meg sem lepődik; szemforgatva mosolyodik el egy enyhe fejrázás kíséretében, hiszen ki más lenne fogságban, ha nem Viridiel? Tipikus.
- Értem – biccent egyet, visszabújtatva a fejét férje álla alá, tekintetét aztán az emberre vezetve, amint magához veszi a szót, először is bocsánatot kérve. Gyanakvón fürkészi őt, mert egyáltalán nem találja normálisnak, hogy rögtön a feleségként való bemutatkozást követően nyilvánuljon meg úgy, mint valami vöröslámpás házba való, aki ilyen finom utalásokkal próbál megfűzni valakit, még ha túlzás is ez a hasonlat.
Érzi Viridiel biccentését, ami elfogadásának a jele, ő maga viszont nem különösebben reagál, csak figyeli a másikat, kutatva árulkodó jelek után, ugyanakkor ezzel azt sem jelzi senki felé, hogy nem fogadná el a bocsánatkérését. A gyerek megemlítése sem tereli el a figyelmét, és még ha Viridiel meglepően nagy lelkesedéssel köszöni is meg, ő még mindig csak amolyan őrző-védő fenevadként csimpaszkodik párján, nem nagyon akarva vacsorázni Syllával, köszönhetően a negatív benyomásnak. A másik oldalon ugyanakkor nem illene elutasítani, és meg kell adni az esélyt, hogy megismerhesse az előítéletei ellenére, na meg Viridielnek egyáltalán nincs ellenére a közös étkezés...
Mivel a szerencsétlen véletlen is úgy hozta a Liliomba invitálná őket, a szobájukba nem fog felmenni, hiába tehetné meg, nem meri – nem akarja – Viridielt egyedül hagyni Syllával, hiába Viridiel hűsége és kölcsönös bizalmuk, fenyegető jelenségként jelen szeretne lenni, hogy véletlenül se legyenek elcsúszó és véletlennek beállított, de annál kényesebb mozdulatok.
- Nincs ellenemre – egyenesedik fel, megfogva Viridiel kezét, hogy így indulhassanak vissza a Liliomba, hallgatva a beszélgetés elkezdését, ami erősen sejteti, hogy ők is a felhívás miatt érkeztek. Szinte már hallja Sylla kérdését, hogy ilyen állapotban ő is részt akar-e venni...
Egyelőre még türelmesen bámészkodik az utcán, meg-megnézve néhányat az elhaladó alakok közül, kik igen változatos öltözködésűek és megjelenésűek, némelyikük egyenesen riasztó. Talán jobb is, hogy nem mászkálnak tovább a városban, igazán kellemetlen ennyi lakos és jelentkező között, szorongva járni az utcákat, nem beszélve a katonákról, akik keselyűként köröznek a városban, azonnal fellépve, ha valahol baj történt.
- Kicsit sokakat vonzott ide a hír... - jegyzi meg, közelebb húzódva párjához. - Nem számítottam arra, hogy ennyien fognak jönni, mégiscsak olyan veszélyről és lényekről van szó, amiket nem szabadna félvállról venni - fordítja figyelmét társasága felé.

-Hát igen, elég kemény idők voltak azok, de akár úgy is dönthettél volna, hogy harcolunk... vagy csak szimplán kidobsz valami putriban...-teszem hozzá Viridiel szavaihoz, ahogyan befejezi a mondandóját. Majd ahogyan a szavak-szavakat követnek végül kiderül, hogy egy szállóban vagyunk megszállva. Egy pillanatra a gondolataim is elszaladnak arra, hogy vajon egy estére nem akarna-e a srác átugrani az én ágyamba, de ahogyan végignézek a mellette lévő nőn, nem hiszem, hogy ő olyan férfi lenne, így hagyom a dolgot... Annak ellenére, persze képzelődni szabad nem?
Minden esetre, ahogyan elindulunk a Liliomba pár kérdést kapok:
-Egy élmény lesz a közös vacsora szerintem. És erre a nagy felhajtásra jöttem el én is, állítólag a királynak nagyon kell az a város, nekem meg, mint egy földönfutónak nem kell jobb lehetőség egy kis vagyont összeszedni, szerintem sokan így vannak ezzel.-nézek rá Lashraelre. Persze nem kéne elmondanom nekik, hogy egy kalózhajón érkeztem és még most is veszélyben vagyok az ottaniak miatt, hisz' a két keblem közt még mindig ott lapul az a szép kövecske.
Lehet holnap el kéne mennem eladni és egy kis vagyonra szert tenni, de aztán kitudja, még elfér egy ideig itt nálam. -pillantok le a kebleimre, hogy vajh kilátszik-e az az említett csecsebecse, de szerencsére nem. Így aztán amikor a liliomba érünk és leülünk én is felteszek nekik egy kérdést:
-Mondjátok csak nem veszélyes ilyen állapotban nektek itt lenni? Mégiscsak ahogyan a nejed mondta egy vadászatról van szó, nem éppen egy terhes nőnek való hely ez...

18+

Az ork egészen csendesnek tűnik, ahhoz képest, hogy ő van most a figyelem középpontjában, hiszen azt várná el a tünde egy barbártól, hogy ilyenkor erőfitogtat és hasonló nagyzoló szavakat használna, miközben szánalmasan az izomzatát villogtatná az ittenieknek. Persze a szavai egyenesen a mélyéig hatolnak a szívemnek, hiszen bár részben igaza van, azért nem ismeri, hogy ki miért került a bandába.
-Tudod ők letettek az asztalra valamit és bár most rossz az időzítésük, mégiscsak ez az ami a fontos.-mondom neki éppen amikor kilép a sátorból. Azonban ekkor eszembe jutott még valami:
-Trugagh ami az utat illeti van estleg javaslatod?-hívom vissza egy pillanatra az asztalhoz, hogy javaslatot tegyen. Majd ha átadta, megköszönöm neki és a javasolt útat megjelölöm. Pár felderítőt küldetek ki lecsekkolni, hogy biztonságos-e ténylegesen az út, ezzel is felmérve azt, hogy bízhatok-e benne.
Ezután Amrekt persze amint megtudta a feladatát eléggé tartózkodó próbál lenni, úgy tűnik nekem, hogy lepasszolná a dolgot, de erre is van neki pár szavam:
-Nocsak a magát selfek hősének és legjóképűbbjének nevező tünde nem mer kiállni egy orkkal szemben? Hol a bizonyítási vágy? Megaztán nem egyszer panaszkodtál az úton, hogy unatkozol. Nem hiszem lenne izgalmasabb egy ilyesfajta ork megfigyelésénél, hiszen bármikor beüthet nála a barbár vére és akkor futás van nem?-mondom neki miközben a tarkóján végighúzza a kezét. Ezután aztán rá s bólint a dologra. Emiatt aztán arcomon egy elégedett mosoly jelenik meg. Innen aztán már nem csak az én problémám ez az ork.
Ezután egy kicsit meglep a férfi. Elegánsan meghajol és megcsókolja a kezemet, amit bár hagyok neki eléggé semleges arckifejezést vált ki belőlem.
-Álmodozni szabad.-mondom neki miközben kirohan a sátorból.
-Nos kedves tábornokaim, így kell két legyet egycsapásra leütni. Trugagh az ork és Amrekt is messze lesz tőlünk valószínüleg és nem kell a hülye és otromba poénjait hallgatnunk.-mondom a tábornokoknak egy perc csend után, miközben leülök az asztal mellé újra az útvonalakat tervezni.
-Ó! Értem már Úrnőm, nagyon okos terv!
-Nos remélem megéri. Hiszen ez a kettő együtt túl nagy galibát is okozhat nekünk... Mindenesetre. Errefelé mit gondoltok jó lehet az út?-és az este további részén már nem is foglalkoztunk nagyon mással. Jómagam fáradtan dőltem a ágyamba, miután sikerült befejeznünk a megbeszélést.
Ezután az utunk a szokásosan folytatódott. Reggel egy üzenetet adattam körbe a seregben, hogy csak saját felelősségre hívhatják ki az orkot harcra, ellenben ennek ha bármennyire is lassítják a sereget, akkor büntetést fog maga után vonni.
Így aztán a városig egyszer sem hallottam semilyen kavalkádról az embereim között.
A következő nagy esemény az úton számomra az volt amikor a kapukhoz érkeztünk. Amrekt sajnálatomra megint romboló természetűként viselkedett és amint hallottam a tiszteletlen megszólalását, csak jobbra néztem tábornokomra és bólintottam neki dühösen. -Igenis úrnőm!-majd elindult Amrektért. Amint ezt megtette valószínüleg a katonák akik közt elbújt elfogták, így az estére a sátramba hozzák.
Mindenesetre eme szánalmas próbálkozása után egy kapuőr szólt hozzám, de nemleges választ adott az üzenetemre.
-Az nem szükséges. Az embereimmel maradok és itt ütünk tábort. Azonban mondja csak miféle sötét tünde sereg jelent meg a városnál?-majd ahogyan vártam, hogy elmondja elkezdtem végiggondolni, hogy mégis kik lehetnek azok. Egyértelműen az egyik határt védő légióra gondoltam és csak remélni tudtam, hogy nem valami eszement idióta.
Amikor aztán a kapuőrök távoztak a lovam hátáról adtam ki a parancsot a seregemnek:
-Rendben! Itt fogunk letáborozni a kapu alatt! Kezdjétek meg a táborépítését és a készleteinket a városéból töltsétek fel. Aki bemegy vásárolni, az mondja el, hogy az ő költségükön van és mindenkit kérek, hogy ne okozzon a városban konfliktusokat. Köszönöm!-ezután a katonák elkezdték építeni a tábort. Jómagam a városba bementem és pár kényelmi tárgyat szereztem be, mint amilyen pár párna. Mire visszaértem a tábor már készen állt és már be is sötétedett. Így egyenesen a parancsnoki sátramba mentem, ahol a tervekhez méltóan Amrekt ki volt kötözve alaposan egy pöcökhöz. Teste körbetekerve a derekától felfelé a kezével együtt egy oszlophoz, míg lábai is egymáshoz kötözve voltak rajta.
-Nem is te lettél volna ha nem próbálod meg ugye? Nos nem mondom, hogy nem vártam, hogy bepróbálkozz ezzel, azonban van egy rossz hírem. Sajnos egy ideig nem nagyon fog menni, hogy te nőkkel hálj!-majd a sátorból kilépve behozattam pár dolgot. Egy nagy tál mérges szömörce és egy kis csalán, meg hasonló gusztustalan kiütést és hasonlókat okozó növényeket.
Belépve a sátorba azzal a pár tállal szépen letetetem elé.
-Remélem tudod mik ezek. És bár úgy tűnhet, hogy elnéző vagyok... főleg veled, az ilyet nem tűröm, hogy más birodalmakkal történő kapcsolat felvételkor, vagy diplomáciai kapcsolat kiépítéskor beleköpjenek a levesembe. Tegyétek bele a nadrágjába mindet!-szólok a pár katonának a sátram előtt és a szolgáknak akik behozták a tálakat és amíg a teljes testén körbetekert Amrekt megkapja a büntetését addig is, én szépen háttal állva neki mondom a magamét:
-Tudod az út alatt végig engedtem, hogy szépen azt tégy amit akarsz azon apró feladaton kívül, hogy Trugaghot figyeld. Szép munkát is végeztél aránylag, de a maival sajnos elvetetted a sulykot. Így ezt kapod tőlem.-fordultam meg még mielőtt végeztek volna a dologgal és bár elég gusztustalan és kegyetlen dolgot teszünk vele, nos megérdemli. Arcomon még egy mosoly is megjelenik, ahogyan a szenvedő tekintetére nézek. Majd miután végeztek vele és már kellően kellemetlen helyzetbe helyezték odasétálok mellé és megsimítom az arcát:
-Látod a rosszfiók ezt kapják. Öt perc így és már mehetsz is tovább. De tudd meg, hogy ezt csak azért kapod, mert megsértettél...-és jól tudom, hogyha elengedünk, akkor tíz perc és itt sem vagy, úgyhogy valamit be kell dobnom, hogy itt maradj-mondom magamban, miközben hátrébblépek egy mosollyal az arcomon:-Pedig már kezdtelek megkedvelni! És ilyenkor mindig elszúrod a dolgot. Nagyon sajnálom... komolyan...-mondom neki a kamu beszédet, várva, hogy vajon elég érdekes vagyok-e neki, hogy elgondolkodjon a dolgon. Végső soron be kell őt törnöm valahogy és ha így nem megy... Akkor sehogy.

//Viridiel-Isabella-Lashrael//

Minden gyanakvása és rosszallása ellenére is muszáj elmosolyodnia, mikor Sylla a lehetőségeket ecseteli, vidáman pillantva párjára, hátratűrve néhány ezüstös tincset a férfi füle mögé.
- Viridiel nem olyan, inkább mindenkinek segítene, ha tudna, nem igaz? – fürkészi férje vonásait, kérdése végén nyomva egy puszit az arcára, igyekezve a reflexszerű mozdulatán úrrá lenni és nem nézni rögtön a nőre. Azért annyira nyilvánvalóan nem akarja kifejezni önzőségét, elégnek kell lennie ezeknek az apró jeleknek, és ha nem bolond, észre fogja őket venni és ódzkodni fog a továbbiakban a félreérthető és másra utaló megmozdulásoktól.
Az elindulásukkal kényelmes tempóban haladnak – bár másképp nagyon nem is lehetne ekkora népességgel az utcán -, a környezet bogarászását követően már inkább társaira figyelve, amint sikerül valamelyest a témához megjegyzést fűznie. Nem mondaná, hogy egyszerű dolga van, ugyanis  Viridiel mellett szeret egy kicsit a háttérbe húzódva maradni és a beszélgetés felelősségét férjére hárítani, mivel – bár olcsó indok – férje a diplomata, ő csak a gyógyító, és egyébként is elég hasonlóan gondolkodnak, így csak megismételné a szavait. Most ugyanakkor igyekszik életképesebbnek látszani, hiszen nem szeretné sem azt, hogy meghátrálásnak érződjön szótlansága, sem, hogy udvariatlannak tűnjön ezáltal.
- Földönfutó? – kapja tekintetét meglepetten Syllára némi értetlenség kíséretében. – Már ne vedd ezt se sértésnek, se felvágásnak vagy nagyképűségnek, de nem feltételeztem volna, hogy egy „földönfutó” megfizetné vagy meg tudná fizetni a liliomi árakat – beszél finoman, igyekezve ezzel is hangsúlyozni, hogy nem bántó szándék vezérli, ugyanakkor elhintve az érdeklődését, hogy honnan van olyasmire pénze, amit egyébként a jobban megfizetett alakok tudnának megfizetni, a gazdag alakok meg nem éppen a földönfutó kategóriába tartoznak. – Abban meg egyetértek, hogy az érkezők többségét az anyagiság hozta ide – mosolyodik el, bár nehéz lenne eldönteni, hogy a tény okozta kesernyésségében vagy simán a baráti egyetértés jeleként. Talán mindkettő egyszerre.
Hála Természet Anyának, a Liliom viszonylag közel van; már nem győzte lassan szorongatni Viridiel kezét abban a katonák őrizte tömegben. Kezdett is már elege lenni a páncélok csörömpöléséből és a hangosan beszélő járókelőkből, így kifejezetten üdítő, mikor a jóval csendesebb és modorosabb fogadóban megszállók közé térnek az épületbe lépéssel. Az ajtó becsukásával végérvényesen kizárják a kinti zajok nagyját, és mivel a vacsoraidő igencsak közel van, a fogadónak sincs hiánya vendégekben, noha akadnak így is asztalok, ahova letelepedhetnek. Az odakészített, kacsás kézírással megírt étlapok egyikét magához veszi, miután helyet foglalt, tekintetét végigfuttatva a kínálaton, gondolkodva azon, mégis mihez lenne kedve a mindenen belül. A beszélgetést szokásához híven rábízná férjére, amíg magában ízlelgeti a lehetőségek tárházát, ha nem hallaná meg a terhes szót. Egy pillanatra az arcára fagy az ábrázata, és bár a kérdés jogos – hiszen mindenki ezt kérdezné elsőnek -, állapotának kifejezésére ezt a szót nem kifejezetten szereti. Persze bizonyára emberi szokás ez is, de nem tudja legyűrni a következő megjegyzését, bármennyire szeretné:
- Nos, inkább áldottnak érzem magam, mintsem terhesnek – teszi le finom, kimért mozdulattal a papírt az asztalra, ölében aztán összefűzve a kezeit, és hasonló kimértség vibrál a hangjában is. – Legfeljebb gondterhes vagyok a közeljövőt illetően – oldja mondandóját egy mosollyal. – Az ittlét veszélyességét egyikünk se tagadja – pillant Viridielre, aztán vissza Syllára. – És bár elsősorban gyógyítóként vagyok itt a sebesültek ápolására és rendbehozására, megvannak a magam módszerei a saját védelmemre – mondja, megtartva az előbb felvett mosolyát, nem kifejezetten kívánva felfedni, milyen képességek állnak a tulajdonában, melyek nagy részét bizonyára nem használhatja majd a városon belül, hiszen nem feltételezi, hogy növényekkel és állatokkal lenne tele a megostromlott település, a fakarja még mindig itt van, teljes erejében, nem beszélve az állati alakjáról, amiben elbújhat szükség és baj esetén. A megerősített védelemre jogosított levél megemlítésének döntését Viridielre bízza, ő maga nem kíván beszélni róla.
- Feltételezem, neked is megvannak a módszereid, mint mondjuk valamilyen fegyver forgatása vagy mágiahasználat – érdeklődik burkoltan, egyelőre nem véve vissza ujjai közé a papírost, hogy a másik oldalára írtakon futtassa végig tekintetét. Udvariatlanság lenne.

Mosolyogva és szerelemtől telve visszonzom párom gesztusát és szavait, ahogy önkéntelen megigazítja egyik előreeső hajfonatomat és utal arra, mivel keverem általában bajba magunkat, persze csak olyan kedvesen, csipkelődve. Tudom, hogy ezt is úgy szereti bennem - még ha sokszor le is szid miatta, - ahogy minden más hibámmal együttvéve mindent bennem és én ezért imádom őt.
- Hát már csak ilyen megátalkodott bolond a férjed, édes. - ölelem magamhoz egy pillanatra, mert ezt sosem fogom megunni.
Bennem fel sem merül, hogy tartanom kéne Sylla "közeledésétől" és Lash ezért lesz olyan "anyáskodó", én csak szimplán örülök neki, ha kimutatja felém szerelmét.
Mivel tudom, hogy kedvesem mennyire nem szereti a tömeget és lassan már mozdulni sem lehet az utcán, egyáltalán nem bánom, hogy visszavonulunk a szállásunk viszonylagos nyugalmába. Egészen közel húzom magamhoz Lasht, hogy meg tudjam védeni a lökdösődésektől és, hogy a kelleténél többet érjenek hozzá.
Sylla megnyilvánulása engem nem lep meg, hiszen az első találkozásunkkor kiderült már, hogy szeret a törvény másik oldalán kóborolni, így értem, hogy miért emlegeti a földönfutó mivoltát, szerintem nem igazán az anyagi helyzetére, hanem a hontalanságára utalva, de hagyom, hogy a lányok tisztázzák ezt maguknak, én azon izzadok, hogy gond és baj nélkül érkezzünk meg a fogadóba, ami aztán sikerül is.
Megkönnyebbült sóhaj rebbent el az ajkamról, amikor végre lerogytam egy asztalhoz, ahol körbekérdezve, hogy ki mit iszik, megrendeltem a szomjoltókat, addig mindenki kitalálja mit eszik.
Én mér tegnap szemeztem a szalonnás szarvaspörkölttel, így elhatároztam, hogy ma mindenképp megkóstolom.
Ám mielőtt még a rendelésre sor került volna Sylla olyan témát vetett fel, amitől biztos voltam benne, hogy megáll a levegő körülöttünk. Érzékeny a téma!
És nem is tévedtem, Lash azonnal kiigazította a kétértelmű szóhasználatot, bár sejtésem szerint Sylla csak a szokásos szót használta gondolkodás nélkül. De egyet kellett értsek kedvesemmel, ez áldott állapot volt.
De az ittléte és a veszély párosítása előbb-utóbb másnál is szóba került volna, így jobb volt ezt most tisztázni és Lash-nak megszokni, hogy ezt többször fogja hallani, mint szeretné.
- Mi a királyunk megbízásából vagyunk itt és a feleségem meg fogja kapni az ennek megfelelő védelmet, még úgy is, hogy elvileg a harcok közelébe sem kerülhet. Egyébként meg jártunk már jócskán rázós helyzetekben és Lash képes megvédeni magát, ha arra kerül a sor. - biccentettem megerősítésként szerelmem szavaira. - Mindketten jobban érezzük magunkat, ha egymás közelében lehetünk. - fogtam meg Lash ölében pihenő kezét.
A vacsora remélem könnyed társalgással telik el. Nem hiszem, hogy sokáig maradunk, mert a tömeg csak nő és Lash-nak megígértem némi masszázst.

Valóban érdekes nőt szedett össze Viridiel és bár jól teszi fel a kérdéseket, pár dolog felett elcsúszott, amit én jól informált kalóz tudhatok.
-Khm hát... nem én állom a szállás árát, tudod aki jött segíteni az ifjú titánunknak az kap ellátást és én meg mázlis voltam, hogy a Liliomban volt még hely.-igen gusztustalanul drága helyen egy magamfajta korán sem sokszor fordul meg, de már nekem szerintem egy luxus nyaralás kijárt. Persze nem igazán tudom megállni azt sem emiatt, hogy ne valami flancos kaját rendeljek, meg ha már itt vagyunk valami nagyon jó fajta itóka is jól jönne a kaja mellé. Így én meg leadom a rendelésemet jó kis foghagymás marhasültre és egy kellemes bodza limonádéra. Életemben nem ittam és ettem még ilyen flancos dolgokat...
Persze a kérdésem a várt dolgokat eredményezi.. részben, hiszen a légkör megfagy és kapom is az ívet. Persze nem e miatt tettem fel, inkább érdekelt, hogy mégis miért...
-Ohh értem... nos a terhes, csak azért terhes, mert nos...-ezt hogy magyarázzam el?-vakarom meg az arcomat-nálunk így szokás mondani ugyanezt, persze nálunk is aki fel akar vágni azt mondja, hogy áldott állapotban van, bár ha magamból indulok ki nekem csak teher lenne, nem áldás, főleg mert valószínüleg az apja otthagyna... és túl sokat fecsegek...-pirultam el egy picit a fecsegéstől, majd egy picit megsimítva az arcomat próbálok még hozzátenni...-Szóval csak aggódtam érted, ennyi az egész...-ezután kapok egy jó kérdést, amire igyekeznem kéne, hogy ne válaszoljak rendesen... Persze ez a dolog sosem olyan egyszerű, hiszen ha túl nagy a hazugság, akkor nem hiszik el, ha pedig túl keveset mondasz akkor még rákérdeznek és előbb utóbb csak-csak kijön az igazság.
-Mágus nem vagyok, nálunk ez egy kicsit máshogy megy, mint nálatok és nem vagyok apácának való. Meghát a sok hülyeség amit sikeresen felhalmoztam eddig ezt nem is engedné, bár tuti poén lenne, ha olyan áldásom lenne mint nektek.-mondom nekik, mire megjön az étel és leteszik elénk.-OHH! Jó étvágyat!-Hála a jó égnek megjött!

Nos, nem nagyon volt választásom arra a hírtelen jött lehetőségre ami szinte már megkért rá hogy tiszteljem meg azzal hogy elfogadom. Bár az utam picit hosszabb volt mind vártam így is az elsők között érkezek a városba ahol a gyülekezőt tartják. Ez kellemes kis előny, bár igazándíból ötletem hogy merre induljak az nincs elvégre a királyhoz egyelőre nehéz lenne eljutni anélkül hogy magamra haragítanék akárkit. Majd vállat vonok az őr előtt s végig hallgatása után szólalok meg.
-Legmélyebb elnézésem, de sajnos a megbeszélni valóm a királlyal nem várhat, s ezt igazándíból csak a szavaimmal tudom meggyőzőbbé tenni, de kérem vegye figyelembe hogy a sötét elfek egyik hadvezére vagyok s a tudásom mind harctéri mind az esetlegesen érkező sötét elf hadtestekről túl értékes ahhoz hogy a király ne szeretné hallani őket.
Bár ezt nem is mondom ki hangossan elég ezt neki és nekem tudni, és várakozom a szerencsémbe bízva.

//Isabella-Viridiel-Lashrael//

Elmondhatatlanul szereti kölcsönös és viszonzott szerelmüket, na meg annak apró kifejeződéseit, így boldogan fogadja a kedveskedő viszonzást, noha túlzásba így sem esnek – nem az utcán, mások előtt. Mondjuk Viridiel nem úgy tűnik, mintha annyira izgulna régi ismerősének esetlegesen zavarbaejtőbb megnyilvánulásain – vagy csak nagyon jól rejti -, ezért némileg az ő aggodalma is halványul, de nem annyira, hogy ne kezelje továbbra is Syllát fenntartásokkal. Na nem mintha a tömegben ez lenne az elsőszámú dolog, amire figyel, inkább ő is igyekszik vigyázni és élvezni Viridiel állandó védelmét, amit oly nehezen fogadott el kapcsolatuk elején, most pedig jóformán nélkülözhetetlennek véli. Nem is rest kapaszkodni belé, ezzel is kifejezve, hogy számít és támaszkodik rá, halvány, derengő mosollyal fogadva személyiségének ezen jellemző vonását.
Sylla magyarázata nem éppen világosítja meg őt a helyzetéről, így némileg meg is emeli a szemöldökét, további érdeklődését kifejezve.
- Nos, végeredményben mi sem álljuk a szállást, viszont ennek az értékét majd csak Észak-Bivaly felszabadítását követően kapjuk meg – tekint párjára, nehogy rosszat mondjon, mert ezzel most kissé elbizonytalanodik. – De a jelek szerint vannak kivételek – szándékszik ezzel a mondattal lezárni a témát, és bár ez alapján kissé kiábrándító uralkodói döntés ez, kivételezni, nem hibáztathatja. Ha jól tudja Viridielnek és útjaiknak köszönhetően, alig töltötte be a tizenkilenc-húsz évet, és hiába van már egy ideje trónon tanácsadói segítséggel, atyája hirtelen elhalálozásával bizonyára sok mindenre magának kell rájönnie, amire megtaníthatta volna.
A fogadóban végül túl korán érkezik a felszolgáló, aki felveszi a rendelésüket, így gyorsan kell döntenie, bármennyire is szereti ízlelgetni egy-egy fogásnak a szavait, és mivel társai kiválasztották már, mit szeretnének, nem akarja húzni az időt. A gyümölcsmártásos csirke mellett dönt, mellé – számára nem meglepő módon – egy jó korsónyi gyümölcslé, ha már nincs más ekkora űrmértékű pohár. Ügyel a napi megfelelő mennyiségű folyadék bevitelére, mindig emlékeztetve magát rengeteg étkezési dologra, hiszen most kifejezetten figyelnie kell ezekre, elvégre nem csupán saját magáról gondoskodik. A friss gyümölcsdarabokkal teli facsarékot meg egyébként se lehet megunni.
Az elsőnek felmerülő téma egyáltalán nincs az ínyére, és bár igyekszik enyhe frusztrációját lenyelni, kifejezett távolságtartása és modorossá válása elég nyilvánvalóan jelzi mindenki számára, mennyire nem kéne ezt feszegetni. Tisztában van ugyanakkor azzal is, hogy valószínűleg többször is elő fog kerülni, mint téma, hiszen a kapuban is megállították őket, bár jobb esetben csak rájuk hagyják, magukban azt gondolva, bolondok. Megállítani úgysem fogják őket tudni, legfeljebb azzal, ha nem rendelnek melléjük megfelelő embert a félig ígért szó ellenére sem – akkor viszont búcsút inthetnek egy kiváló harcostól és gyógyító társtól, amit nem biztos, hogy nélkülözniük kéne. Látványra nem feltétlenül a harcra edzettebb és tanultabb alakok érekztek elsősorban, hanem azok, akik az elején fognak elbukni, hogy első élelméül szolgálhassanak a Bivalyban lakó lényeknek. Erre némileg kellemetlenül szűkül össze a gyomra, de el is ereszti, igyekezve arra gondolni, hogy figyelmeztetve lettek a veszély kapcsán ők is.
- Igen, tudom jól, hogy ezt is szokás használni, főleg talán emberi területeken, de túl sok negatívat hordoz magában ez az egy szó; akkor inkább várandós, ha már az áldott állapot túl... Felsőbbrendűnek és nagyképűnek hangzik – keresi a megfelelő szót egy pillanatig. - Persze a körülményekre tekintettel kell lenni, ám nagyrészt az ilyen szeszélyes mentalitásnak köszönhető, hogy gyerekek vannak az utcán, szülők nélkül... Gyerekvállalásra meg senki sincs kötelezve, és nem is javasolt, ha teherként gondol rá valaki és nincs biztos partner sem. A barbári, civilizálatlan szituációktól meg tekintsünk el – húzza maga elé elkedvetlenedve a kihozott italt, maga részéről bőven elégnek érezve a téma kifejtését. – De köszönöm az aggodalmat – szúrja még oda a végére, mivel illik megköszönni a kedvesnek szánt gesztust, még ha egyáltalán nem is éli meg annak, inkább púpnak a háta közepébe.
Némileg felvirul, mikor Viridiel a közös kalandjaikat emlegeti fel, a húzósabb helyzeteket, mert bár nem mindegyik vidám, vannak olyanok, amikre szívesen emlékszik vissza – főleg talán az első útjaik, mikor összetalálkoztak, mert minden ottani fájdalom ellenére az volt a legkomikusabb mind közül. Végül egyetértő bólintással reagál, mert hát tagadni se tudná a köztük oly sokszor vitatémaként felmerülő helyzetet, hogy külön vagy együtt menjenek-e, mert bár egyikük sem tudna a másik nélkül élni, mégis mindig óvnák egymást, hogy legalább az egyikük túléljen. Más kérdés, hogy hamarosan a gyerek is megfelelő ürügy lesz mindkettejük számára az életben maradásra, és már most el tudja képzelni, milyen szélmalom harcok fognak kialakulni kettejük között, amitől szélesedik a mosolya.
Párjának kereső ujjaira rászorít jólesőn, és még mindig csak hálát adhat Természet Anyának, hogy milyen elvághatatlan és szoros kötelékek fűzik össze őket egy sziklaszilárd alapon. Többet és jobbat aligha kívánhatna, a boldogsággal vegyes elégedettség meg az arcára van írva, hiszen vágyai annyi tengődést követően végre megvalósulásra kerülnek, nem teljesen abban a formában, ahogyan azt elképzelte, de kétségtelenül boldog.
Pont, mire Sylla befejezi a mágikussággal és mágussá válással kapcsolatos gondolatait, megérkeznek a főtt ételek, aminek eltűntetésére, ha elég lenne falánk tekintete, biztosan a lerakás pillanatában eltűnne. Élvezi a nála lévő gyümölcsillatot, ez után a néhány hónap után is fucsrának gondolva, milyen szinten csordul össze a nyál a szájában, ha egy kiadós és gusztusos ételt ehet.  Nem mintha baj lenne, ennél jóízűbben úgyse evett soha, és ha nincs is annyi fizikai előnye a gyerekhordozásnak, ez felér minden gond kárpótlásával.
- Szerintem bizton állíthathom, hogyha nem gondozod ezt az úgynevezett áldást, nem kerülsz előrébb nálunk se a mágikus képességek megtanulásában és azok irányításában, és közülünk sem mindenkiben van meg a szikra, noha ez ritka, mint a fehér holló – de igenis létező dolog, teszi hozzá gondolatban. -  Jó étvágyat – nyúl az evőeszközökért, hogy jóízűen megvacsorázzanak. Evés közben nem nagyon ragaszkodik a beszédhez, nem éppen kenyere a tele szájjal étkezés, ahogyan az itt tartózkodók többségének nem, bezzeg, ha egy leharcoltabb, olcsóbb helyre kerültek volna...! Kis híján kiül arcára egy erőteles grimasz, ám az étel kellemes ízei el is vezetik erről a gondolatait.
Ha nem terveznek a továbbiakban semmit, akkor a vacsora végeztével jó szerencsét kíván Syllának, a szobájukba elvonulás első pillanatában nyúlva el az ágyon fáradtan, morogva az orra alatt, mennyire kimerítő ennyi ember között mászkálni, ráadásul még a saját súlyát se szokta meg teljesen. Régen volt már várandós!

//Ha nincs más, akkor köszöntem ezt a pár belső kört, innentől már csak a kürtszó megszólalásáig kell az összefoglaló //

Frederick


Ahogyan az őr is tanácsolta, ideje lesz feliratni eddigi fogyasztásom és elindulni a város szebbik negyedei felé költekezni, persze egy hozzám hasonló figuráról leledzik hogy pénze az semmennyi, de a legútóbbi küldetésemen teli erszényekkel sikerült gazdagodnom, a volt tulajaiknak már úgyse kellettek. Az meg már extra hogy a kis hadjárat után vissza is kapom az összeget. Így hát első utam egy ismerősebb helyre vezényel a városba, méghozzá a vöröslámpás negyedbe. Na itt aztán szórakozást azt találhat magának bármelyik férfi és hölgyemény is. Ezen épületek közül is a legnevesebb, és legelőkelőbbe térek be, már első rá nézésre is látszik a kedves madamról hogy nem szívlel, de ezen gyorsan változtatt a teli erszény csengése. Két kiváló idomokkal rendelkező Erdei elf már vár is rám az egyik emeleti kizárólag elit vendégeknek fentartott hálóban. Nos, ezzel le is tudtam egy hetett az ittartózkodásomból. Majd egyszer az utcán sétálva valami jó alkoholt felszolgáló hely után egy ismerős vörös hajú női elfre leszek figyelmes és melette egy férfire aki szint úgy ismerős. Majd rövid séta utánuk a zsúfolt utcán le is esik hogy kik ők, majd csak hangossan kiabálok utánuk.
-Hé hősszerelmes bajtársam, és kedvese!-Várjatok meg!
Majd sietősebb léptekkel érem őket utol majd barátságos mosollyal teszem Viridiel egyik vállára a kezem ahogy finoman magam felé kezdem fordítani és egy barátságos kézfogásra nyújtom szabad kezem.
-Mijáratban errefele, talán ti is a királyi felhívásra érkeztettek, ha igen akkor legalább ismerős elfekkel indulok ebbe a csatába, s engedjétek meg hogy meg hívjalak titetek ebédre.
Már amennyire meg tudom állapítani az időt a nap állásából körübelül dél egy óra lehetett, az ebéd kiváló ötletnek tünt a pillanatban, amennyiben a két fél nem ráz le valahogyan.
(Ezt persze, a két említtett JK-ra bízom az ajánlatt ál, tőletek függ hogy Isabella előtt vagy után esetlegesen szóba álltok velem)

Lilith



Megérkeztünk, és az emberek igazán érdekes fogatatásban részesítennek, bár nem igazán akarom a teljes haderőt a városban elszállásólni így egyik démoni követőmnek adom ki a feladatott hogy táboroztassa le a katonákat a közelben, s tartsa őket indulásra készen, bár engedheti hogy szórakozzannak a városban elvégre ez egy kiváló alkalom hogy ezzel is lelkesítsem a katonákat, sok sok bordély várhat az arra kiváncsiakra. Én magam viszont az őr ellenzésére is elindulok a király tartózkódási helye felé magammal négy démoni kisérőmet viszem akikkel díszes kis társaság vagyunk az emberi disznóolban. Majd a várhoz érve még ha meg is állítanának a menetemben nem engedem szóhoz jutni a katonát s el is kezdem mondadóm.
-Megkérném hogy engedjen tovább, dolgom a királyotokkal halaszhatatlan s nincs oly kifogás mely ezt meg változtatná, így csak vezes el hozzá szépen.
Bár nehéz meg állni hogy ne vérszőnyegen sétáljak be egyenesen a király színe elé de kivételesen nem ezért érkeztem így igyekszem a dolgokat a békés mederben tartani heves természetem ellenére is.

//Viridiel-Lashrael//

A Syllával való közös vacsora után a szobájukba vonulás igazi megkönnyebbülés, hiszen elmenekülhet a tömeg elől. Az ígért kényeztetés sem marad el Viridiel részéről, és már kis híján elaludt, ahogy kidőlt az ágyra, keresztben feküdve rajta, az üveg összekoccanására zavartan néz fel a hang irányába. Hamar elmosolyodik, mikor Viridiel némi tanácstalansággal fürkészi az üvegcséket, nem igazán tudva eldönteni, hogy melyik is fog kelleni. Nyöszörögve emelkedik négykézlábra, hogy az ágyon átmászva odasétáljon az asztalhoz. Ő maga is elolvassa a címkéket, miközben táskájából vakon kotorja elő az edénykét, megállapodva két növényi kivonatnál – egy töménynél és egy másiknál, amivel felhívígja némileg a koncentrátumot.
- Én meg már megfeledkeztem róla – vigyorog hálásan, kiöntve érzetre a megfelelő adagot mindkettőből, majd az üvegekre visszapattintja a fedelüket és lerakja őket az asztalra. Visszafogott boldogsággal fordul párja felé, finoman simítva végig az arcán, lassan közeledve, hogy egy gyöngéd csókot adjon neki, soha nem tudva megelégedni és betelni ezekkel az apró kedveskedésekkel.
- Köszönöm, remélem, tudod már, mivel viszonozhatom a törődésedet – suttogja, egy kicsit a jóleső csendben fürkészve párját az esti tompa fényekben. - Majd, ha kevesebb lesz a dolgunk, megpróbálhatnánk ugyanazt megcsinálni, mint amit a bátyádnál is tettek – simít végig az ezüstös fürtökön. – Habár nem látszik vagy érződik, biztosan elvettek tőled is éveket, még ha nem is sokat, viszont szeretném, ha végigélnéd azokat az éveket, amiket Természet Anya adott neked... Nekünk... – mosolyog rá ábrándosan, puhán érintve ajkait ezúttal a homlokához, kezeivel közrefogott arcát némileg lejjebb vezetve. – De ezt majd tényleg később, előbb nyilván a mostani feladatunkon legyünk túl – cirógatja meg gyengéden az orcákat hüvelykujjával, egy darabig csak fürkészve férje meleg szeretetet sugárzó tekintetét, utána pedig nem hoz fel semmit, amivel halogatniuk kéne azt az ígért masszázst, élvezve várandósságából fakadó királynői kiszolgálását. Na nem mintha máskor ne vinné túlzásba Viridiel a kényeztetését...
Kifűzi és leveti ruháit – miközben megmosolyogja a gondolatot, mennyire nem volt ez természetes eleinte -, és míg a szekrényhez sétál, maga előtt húzza el a függönyt, és bár emeletre nehéz bekukucskálni jó belátással, inkább nem kockáztatna. A másnap is használható ruháit berakja a szekrénybe, a szennyest az annak szánt kosárba dobja, az odakintről beszűrődő fények alapján tájékozódva. Az éjjeliszekrényben lévő gyertyák közül is elővesz egyet, Viridiel felé fordulva emelve meg, kérdő tekintettel, mit szól hozzá. Bizonyára nem lesz ellenére, így meggyújtja az előkészített eszközökkel, majd némi viaszt a gyertyatartóra csepegtetve nyomja az edénykébe, utána pedig kényelmesen elfekszik az ágyon, nyújtózva egy nagyot, és csak az ezzel járó jóleső nyöszörgés után néz Viridielre válla felett várakozón.



//Viridiel-Frederick-Lashrael//

A következő nap egészen nyugodtan telik, ugyanakkor ez annak is köszönhető, hogy nagyrészt a szobában marad, nem találva kifejezetten igényét annak, hogy abba a tömegbe merészkedjen, ami tengerként árasztja el a várost reggeltől estig. Egyetlen dologért hajlandó kimozdulni, ami miatt magával kell rángatnia Viridielt is, az pedig néhány gyógynövényes könyv kölcsönzése valamelyik erre szakosodott butikból, boltból, mert bár elf, az emberi területek növényeiről nem feltétlen tud annyit, amennyit esetleg kellene. Lehetőség szerint helyi növényeket is kér, hogy effektívebbé tegye a tanulást, így pedig ő jócskán el is foglalja magát a szállásukon, gyakran hozva fel magának nassolni valót, ami el is fogy, miközben a vetetett papírra írja az ugyancsak bociszemekkel kért tintával és tollal jegyzeteit. Házimunka kivételesen nincs, így teendői nagy részétől megszabadulva és idegen környezetben nagyon más választása nincs, de amíg nem zavarják őt a négy fal között, addig egyáltalán nem nyűgösködik. Viridielt még biztatja is, hogy menjen nyugodtan és mászkáljon a városban, ha szeret, mert bár ő a maga részéről semmiképpen se teszi ki a lábát, ő még attól kalandozhat a zsúfolt utcákon. Ha esetleg inkább a maradás mellett döntene, akkor igyekszik valamelyest lekötni a figyelmét, beszélgetni vele vagy csak csendesen hozzábújva pihenni.
Sok könyvet nem hozat, így az egyik napon kénytelenek megint nyakukba venni a várost, megindulva az itteniek árjában, nagy nehezen vergődve el addig az épületig, ahonnan elhozták azt a néhány kötetet és növényt. Ezek visszaadását követően nem szeretne újabbakat elhozni, feltételezve, hogy hamarosan most már csak behívják őket, és Észak-Bivalyt célba véve nem akar az összepakoláson és induláson kívül semmi másra gondolni. Üres kézzel indulnak így az utcákon, persze csak egy rövid ideig marad ez így, hiszen amint lát valami ínyének való ennivalót, azonnal megkívánva néz rá Viridielre sokatmondó, gyerekes könyörgéssel, és ha megkapja a visszaútra elegendő nassolni valót, egy ugyanolyan gyermeteg vigyorral a képén járja párja oldalán a várost. Egyáltalán nem szégyelli már az elfogyasztott mennyiség beismerését, teljesen elfogadva, hogy kettő helyett eszik és fontos, hogy viszonylag egységesen hízzon, kerekedjen, az ugyancsak nagy mennyiségű folyadékról nem is beszélve. Valószínűleg annak idején, mikor Deiryth-et várta, nem figyelt ezekre ilyen szinten, persze akkor lelki gondokkal is küzdenie kellett. Most meg? Most meg arany élete van Viridiel mellett, hát panasza nem lehet! Erre gondolva mindig hálásan és szorosan bújik a férfihoz, így most is, teljesen elkalandozva, hogy milyen jó is lesz pár hét múlva, mikor már sikítozva rohanhat hozzá, hogy érezze a rugdosást, a képek pedig olyan szinten elöntik őt elégedettséggel, hogy kivételesen észre sem veszi a körülötte tartózkodó alakokat, akik mellett elhaladnak. Elsőre így magára sem veszi a hősszerelmes és kedvese jelzőket, egyébként se számítva arra, hogy bárki meg akarná őket állítani vagy szólítani, ám mikor érzékeli, hogy valaki folyamatosan őket nézi és szuggerálja, önkéntelenül is elkezdi keresni értetlenkedve a megszólítót.
- Nekünk szóltak? – néz Viridielre zavarodottan, és ahogy az első szemléletre idegen férfi közelebb lép, vonásai a ködös emlékek közül hirtelen pattannak elő, felismerését tartózkodó homlokráncolással fejezve ki. Önkéntelenül is rázkódik egyet, mert nem kifejezetten vannak a férfiról pozitív emlékei, ám elképedésére egészen emberi, mondhatni, barátságos módon üdvözli férjét. Teljesen elkerekednek a szemei meglepettségében, hirtelen közvetlenségével és udvariaskodásával még nagyobb zavarba taszítva, Viridielre bámulva tehetetlen meglepettségében. Különösebben nem zavarná Frederick jelenléte, bár elsősorban azért, mert a jelek szerint az új kontinens óta némileg finomodott a modora – vagy csak hétköznapi körülmények közt mutatott oldalával sikerült most összefutnia.
- Én... Én nem bánom – tekint hol Frederickre, hol Viridielre, többet nem tudva kiszuszakolni magából, annyira megilletődik.

DREYNDRA

A katona kissé talán lazábban áll, mikor megvonod a válladat, félrébb is állva, hogy beengedjen téged a városba, viszont a jelenlévő néhány katona kellemetlenül néz egymásra, mikor a tudomásukra hozod, hogy csak azért is a király színe elé akarsz járulni. Pár pillanatig tanácstalanul állnak, hogy ki vegye magához a szót, mert bár láthatóan sötételfekkel nem nagyon van egyiküknek sem kekeckedni vagy ellentmondani, ha nem szükséges, ezzel is kerülve a feszültségeket, végül egy nagy sóhajtással az veszi magához a szót, aki az előbb is tájékoztatott.
- Figyeljen, ön szerint hányan fognak ezzel előhozakodni? Hogy sürgősen beszélniük kell az uralkodóval... – próbál előbb valamiféle megértést kiváltani belőled, vagy legalább azt, hogy felfogd, nem te leszel az egyetlen, aki ilyenekkel próbálkozik. – Főleg most, hogy ennyi felől jönnek és megpróbálják kihasználni a vendéglátásunkat és azt, hogy nem ragadunk azonnal fegyvert, ha meglátunk bármilyen ellenséges népséget. Kifejezetten az uralkodó mondta – mert hát ki más tette volna -, hogy nem fogad senkit egészen a megbeszélés napjáig, de ha fogadna is, annak is igencsak nyomós indoknak kell lennie... Higgye el nekem, hogyha csak ennyivel odarohannék a királyhoz, hogy itt van ön ezzel és ezzel a képzettséggel és fontos dolgot szeretne mondani, elhajtana, hogy közöljem önnel, nem fogadja kegyét – magyarázza, bőven és türelmesen fejtve ki az egyébként tömören és bunkón is megfogalmazható választ, ami a nem. Innentől két választásod van, vagy elfogadod, hogy ez a szándékod jelenleg zsákutcába vezet és továbbállsz másfelé, vagy megpróbálod őket meggyőzni, bár egyik-másik katona arcán ott van néhány vonás, amik erősen árulkodnak kétkedéseikről ennek az ügynek a fontosságában.

LILITH

Míg másoknak utat kell törniük maguknak, annyiran vannak az utcákon, az esetedben az egyszerű járókelők és parasztok nagy ívben kikerülnek, így nem kell átverekedned magad azért, hogy előrébb juss néhány lépést. Könnyedén, a saját tempódban mindenféle zavaró tényező nélkül róhatod az utcákat, persze akármerre is mész, a különös megjelenésed és ugyancsak szokatlan kompániád kiváltják a rosszalló és félelemmel telt pillantásokat. Nem merne senki kötekedni veled a hétköznapi alakok közül, és még néhány járörőző csapat katonái között is észrevehetsz olyat, aki félelemmel telve néz rád, a többiek inkább elfojtott ellenszenvvel és utálattal, ám a parancs még mindig köti őket, ha a „mindenki” alá démonok is besorolhatók... Akkor nem szólnak addig, amíg nem problémázol.
A királyi palota elé több utca vezet, mindegyik egy hatalmas térre visz, és innen egyenes rálátásod van a pompás királyi palotára, mely magasan nyújtózik felfelé tornyaival és erősen, stabilan áll a városban masszív falaival. Rengeteg ablakot látni rajta, szobrok tucatjai díszítik az egyébként teljesen átlagos várnak tűnő épületet, amelynek súlyos ajtajához és az azt közrefogó, kifinomultan megmunkált női szobrokhoz, megszelídített szörnyeikhez tiszta, márványból készült lépcsősor vezet. Több tucat katonát látsz páncélba beöltözve, vegyesen kardokkal és lándzsákkal, ők közvetlenül az ajtó előtti oszlopokkal szabdalt folyosón járkálnak fel-alá, míg másik a lépcső alján várakoznak, szilárdan és megrendíthetetlenül állva sorfalat. Ha a várat is szemügyre veszed valamennyire, akkor tudhatod, hogy a várból még íjászok is figyelnek, egyik-másik alapvetően unottan álldogálva vagy az ablakban, vagy a szabad levegőn a falak tetején, érkezésedre azonban ezek is megfeszülnek, gondolatban már készülve a nyilaik előkapására. Egyelőre senki sem lép fel agresszívan, tisztességesen kivárják, hogy közöld, mik a szándékaid és csak akkor kezdenek harcba, ha azt te magadad kezded.
- Nincs senkinek átjárása egészen addig, amíg a kürtszó el nem hangzik – jelenti ki határozottan az előtted álló katona, láthatóan nem rendülve meg sem tőled, sem a csapatodtól, érezhetően úgy kezelve téged, mint bárki mást, megtisztelve azzal, hogy nem tesz különccé más bánásmódban való részesítéssel. – Ha ezt a kapunál nem mondták el, akkor csak bocsánatot tudunk kérni, hogy idáig elfáradt, viszont az uralkodó maga mondta, hogy nem fogad vendégeket addig, amíg készen nem áll a nagy megbeszélésre. Akkor lehet vele tárgyalni. Ha ez nem számít elég indoknak vagy kifogásnak, akkor a királyt sérti meg vele - magyarázza, innentől Dreyndrához hasonlóan két lehetőséged van: elmész és találsz magadnak más szórakozást, vagy megpróbálsz valahogy bejutni, kiválasztva a módok ezer lehetőségéből egyet.

Elégedett voltam a vacsorával és örültem, hogy Sylla is itt volt és főleg, hogy életben láttam. A két lány is elég barátságosan elbeszélgetett, így minden okom meg volt az elégedettségre.
Viszont nem felejtettem el, hogy mit ígértem Lash-nak ma estére és azt is tudtam, hogy mennyire jól esik megterhelt derekánál egy kis kényeztetés. Arról már nem is beszélve, hogy én mennyire élvezhettem bőrének érintését.
Ám annyi üvegcsét tartott magánál, hogy komoly gondot okozott kiválasztani, melyiket szeretné, ezért - bár nem akartam, hogy fel kelljen kelnie, - örömmel vettem a segítségét.
Természetesen a csókot boldogan viszonoztam, de utána meglepetten toltam el magamtól egy kissé.
- Ahhoz hatalmas varázslat kellett, azt gondolod te is képes vagy rá? - fürkésztem a kedves arcot. - Nem akarom, hogy bármi bajod legyen, nem bánom az éveket, ha veled lehetek és a gyerekeinkkel. - hajtottam bele az arcom a simításába.
Aztán csak nézem gyöngéden, ahogy kerekedő pocakjával, teljesen fesztelenül sétálgat előttem, előkészülve a minél meghittebb kényeztetéshez, ami boldog vigyort csal az arcomra. Mikor aztán végre elnyújtózik, viszem a kenceficét és leülve mellé lassan elkezdem a masszírozást, aminek a végén biztos vagyok benne, hogy nem állunk meg.

Pár nappal később.......


Egészen jól bejártam a várost már az előző napokban, mivel Lash inkább a szállásunkon lustálkodott és olvasgatott, kibővítve az itt kapható könyvekből, amúgy sem csekély tudását az errefelé honos növényzetről. Én inkább a szörnyek után kutakodtam, próbáltam felmérni, hogy majd mire számíthatunk.
Most azonban - már valamelyest hozzászokva az állandó nyüzsgéshez, - kart karbaöltve sétáltunk vissza a könyvtárból, letudva az utolsó kikölcsönzött könyv visszajuttatását. A piacon átkelve, gazdagabbak lettünk pár kövön sütött zöldséggel, amik egy kis pálcikára voltak fűzve, vagyis már a négyből kettő volt csak, a másik kettő Lash bendőjében - amire kezdtem úgy nézni, mint feneketlenre, - rejtőzött. Aztán még valami sárgás gyümölcsöt is vásároltunk, aminek narancs volt a neve és Lash olthatatlan vágyat érzett rá, hogy megkóstolja. Vettünk még egy tekercs fehér gyolcsot, meg valami ragacsos anyagot egy kis tégelyben, aminek kátrány vagy mi volt a neve és állítólag jól szigetelte a sebeket.
- Kérsz még valamit, édesem? - próbáltam a csomagokat egyik kezembe halmozni, hogy a kardom azért elérhető legyen, ha szükség lenne rá, bár talán még több volt a katona, mint eddig.
Ekkor kiáltás harsant és én összevontam a szemöldököm, mert mintha valahonnan ismerős lett volna ez az orgánum.....Lash is hallotta, hiszen rákérdezett.
- Nem tudom!
Aztán megragadta valaki a vállam és kis híja volt, hogy nem veszett kárba a sok holmi és nem dobtam a földre, amikor megláttam a fickó képét....
- Frederic! Hát te, hogy a fe.....fergeteges csudába kerülsz ide? - böktem ki döbbenten és csak némi késéssel reagáltam a felém nyújtott kezére, hiszen azt hittem a hajóút volt az utolsó, ahol néznem kellett részeg hőbörgését.
Most viszont döbbenten hallgattam összeszedett és ........és főként teljesen udvarias beszédét. Gyanakodva néztem rá és láttam kedvesem arcán is az elképedést.
- Te ugye tényleg az a Frederic vagy?
Valószínűleg igenlő választ kapok, mert ténylegesen nem hiszem, hogy más lenne, a meghívást azonban csak akkor fogadom el, ha Lasht nem zavarja. Én már túltettem magam a szigeten való viselkedésén. Mind idegesek és túlpörgöttek voltunk.
Mivel Lash nem tiltakozott én meg kíváncsi voltam, mi ez a nagy változás, belementem.
- Igen, a király hívására érkeztünk, ezek szerint te is. - bólintottam, megszorítva a kezét. - És rendben van, hol szeretnél étkezni? Mi a Liliomban szálltunk meg, ott finoman főznek, de ha tudsz mást, akkor mehetünk oda is, csak ne valami bicskanyitogató hely legyen. - utaltam finoman párom védendő állapotára. - Merre jártál mostanában?

Nos, mosolyom nem hagyott alább majd ahogyan a látszólagos barátságunk végre szóba ötlött, főleg azok után amin végig mentünk csak elgondolkozok egy picit majd válaszolok Viridiel kérdésére.
-Jártam a vidéket fel és allá, jó summát kaptam a legútóbbi megbízásom után így itt kötöttem ki lassan már második vagy tán harmadik hete s még mindig van mit költenem.
Majd lejebb veszem a hangerőmet annyira hogy csak mi hárman halljuk.
-A banditák már rajta ütöttek pár kereskedőn és nemesen mire megtaláltam őket sajnos, így a portékáik egy részét magamhoz vettem s a fejükért is felvettem az jutalmat, nem a legerkölcsösebb húzás de ki hibáztatna ezért nem?
Majd arra térek hova is mehetnénk egy jót étkezni, nos ha csak Viridiel volna szívesen meg mutatnám neki azt a bizonyos előkelő vörös lámpás házat, de Lash-re is tekintettel kellet lennem így csak a királyi vár közelében lévő egyik kiváló fogadó jutott eszembe ahol ha minden igaz a királyi szakács is dolgozik szabadnapján, hátha ma van ez a nap.
-Nos, egyetlen hely jutt eszembe, még hozzá az Arany vendéglő, ha hihettek a helyi pletykáknak igazán előkelő, fejedelmi helynek számít és a kilátás is kiváló hiszen a királyi palotához közeli utcákon található, én ezt javaslom hogy nézzük meg, úgy is én állom a checket...
Majd akad meg a hangom elvégre ezen étkezést is fel fogom iratni így tulajdon képen az emberek királyának vendégei vagyunk erre az úgymond baráti meg hívásra, de ezen apró részlet lehet nem is igazán számít s ők is ezt tennék.
-Akár hogy is, a döntés a tiétek, én alkalmazkodom a szituációhoz, ezúttal picit jobban mind azon az isten háta mögötti szigeten, de remélem kezdhetjük előről tiszta lappal.
Engedek meg magamnak egy karcsú és félénknek mondható mosolyt a gondolat megfogalmazása alapján.

Majd ha elértünk uti célunkhoz és választottak a hely legjobb fogásai közül s a tarisznyámból is előbukkan egy olyan üveg aminek tartalma nem Neminrai, de ez persze maradhat az én pici titkom, s majd ha kaptunk poharakat is töltök ebből a becsületesen elkészített mesterműből magamnak és Viridielnek, ami nem más mind valódi barackból készült pálinka.
-Egészség, és elnézésed hogy kedvesed ezúttal kimarad, de ha jól gondolom egyik őtök se bánja, s mielőtt kérdeznéd ez egy hazai mestermű, saját kezüleg készítettem.
Álltam is meg egy pillanatra majd folytatom mielőtt közbe szólhatnának.
-Ezt csak pálinkának nevezük minálunk, bár a nálunk termő barackból készítve ezerszer finomabb
Fintorodom el komoran, majd kocintássunk alatt Viridielel tartom a szemkontaktust s elsőként én húzom le az igen erős frissítőt, majd hagyom hogy az Elf is élvezhesse a kiváló frissítőt.

//Viridiel-Lashrael//

Az ő arcára is kiül a meglepettség, mikor Viridiel némileg eltolja magától, vélhetően azért, hogy komolyan a szemébe nézhessen. A kérdése hallatán elgondolkodón fordítja el pillantását egy rövid időre, mintegy felmérve magában a saját és a szükséges képességeket, mosolyogva hallgatva a továbbiakat.
- Szeretném, ha azok az évek is meglennének és azokat is együtt tudnánk tölteni – simogatja tovább az arcát. – És ha nem próbáljuk ki, akkor nem is tudhatjuk, hogy nekem sikerülhet-e, nem? – szélesedik valamelyest a mosolya. – Biztos van valami más módja, amivel meg lehet törni ezt a részlegesre sikerült varázslatot és a számomra is biztosan elérhető, vagy ha nincs, elintézem, hogy hatalmas mágus legyek – simít végig baljával a fején gyengéd szeretettel. - Most, hogy ennyire stabil a kapcsolatunk és a jövőnk, hogy ennyire hiszek magunkban és a leendő családunkban, merek ezekre és a megvalósításukra gondolni. Mindent el akarok követni, hogy teljes legyen az életed években, vágyakban és álmokban egyaránt, hogy semmiben ne szenvedj hiányt. Nekem már csak ez kell, a te jóléted és boldogságod... – nyom egy rövid csókot az ajkaira, fejét aztán férje álla alá bújtatva, úgy ölelve át őt, simulva hozzá, egy darabig csak élvezve a meghitt hangulatot és a férfi közelségét. – Meg valljuk be, túlságosan önző és féltékeny vagyok, hogy a sötételfeknél hagyjam az ellopott idődet – mondja szórakozottabban, sietősen készülve a nap kellemes lezárásához, jóleső hümmögésekkel jelezve párja felé tetszését, behunyt szemekkel élvezve minden egyes finom mozdulatot, teljesen ellazulva. Néha azért, amennyire tud, hátranéz válla felett, hogy férjének gyertyafényben megvilágított vonásait fürkészhesse, emlékezetébe vésve a látványát, mert belőle sose elég. Ábrándosan fonódik össze vele gondolati síkon, a folyamatos testi érintéstől fokról fokra többet és intimebbet kívánva – és ezzel nincs egyedül. A masszázs végét jelző elkalandozó és felfedezőutakra térő ujjak megmosolyogtatják, mire lassan felkel, jobbjával végigsimítva Viridiel karján, baljával az arcát cirogatva, csak nézve a férfi vonásait és szerelmes pillantását, míg hagyja, hogy a mohó vágytól vezérelt kezek csupasz bőrén simítsanak végig.
- Boldog vagyok, hogy a feleséged lehetek... Boldog vagyok, hogy a férjemnek nevezhetlek, Viridiel – közeledik óvatosan, hogy édes, ragaszkodó csókokkal engedjen a kényeztetés másfajta megjelenésének, kifűzve Viridiel fölsőjét. - Örökké a tiéd leszek - suttogja ajkai közé, átölelve őt a nyakánál, majd teljesen elmerül szeretetük mélységében és annak melegében lágy ringatózásuk során a néma éjszakában.



//Viridiel-Frederick-Lashrael//

Olyan jóízűen eszi a piactéren összeszedett ételeket, mintha a legjobb fűszerezésű vacsorát fogyasztaná a Liliom kiváló étkei közül. Jólesik neki egy kicsit kimozdulni a néhány nap bezártságot követően, szokatlan örömmel fürkészve az összes olyan kirakatot, ahova általa is érdekelt dolgokat raktak ki. Kíváncsian fürkészi azokat a dolgokat is, amikkel idáig még nem találkozott, de amiben különösebb hasznot nem lát, az nem sokáig köti le az érdeklődését. Persze étel jöhet, az ellen nincs kifogása! Ha esetleg elkapná Viridiel csodálkozó vagy furcsálló pillantását el nem tűnő falánkságára, csak csúnyán összevonja a szemöldökét, duzzogva húzva el a száját, sértetten fordítva el a fejét.
- Most mi az? A fiad ilyen éhenkórász, ne engem hibáztass! – morgolódik, hisztisen folytatva a nassolgatást, de azonnal jobb kedvre derül, amint új gyümölcs kipróbálásának lehetőségére kerül sor, nem beszélve arról, mikor kiderül, vannak bizony még olyan eszközök a gyógyításra, amikkel nem találkozott – vagy nem kifejezetten bevettek náluk, elfeknél. Lelkesen hámozza meg a gyümölcsöt, majd egy rövid vizsgálódást követően gerezdekre szedi, néhányat odanyújtva Viridielhez, adott esetben a szájába adva, aztán ő maga is megkóstolja , furcsállva ízlelgetve savanykás ízét. Nem találja rossznak, így sorra tűnnek el ujjai közül a gerezdek, de azért ügyel arra, hogy párja is kapjon belőle.
- Rajtad kívül? Aligha – jelenik meg egy széles mosoly az arcán. – Adjál néhányat, viszem én a felét! – ajánlkozik, egyik kezébe átvéve néhány dolgot, boldogan karolva aztán Viridielbe, bújva hozzá annyira, amennyire séta közben megtehető. – Azt kívánnám igazából, hogy végre összehívja ezt a hatalmas tömeget a király és elinduljunk Bivaly felé, mert ha így haladunk, még a végén itt fogok szülni is – túloz egy kissé, a szemeit megforgatva. – Az első rugdosásainak izgalmát egyébként is otthon élvezném ki, annak is lassan itt lenne az ideje elvileg – bambul le pocakjára, felidézve, hogy a gyógyítói elfoglaltságai miatt nagy számban betérő többgyerekes anyák – mert hát ki más gondoskodna a család egészségéről és ellátásáról, ha elsősorban nem ők – elég sokszínűen tárták elé tapasztalataikat és emlékeiket. – Elmondhatatlanul várom már őt, már most tudom, hogy képtelen leszek vele is betelni. Két ilyen csodálatos személlyel együttélni? Ó, Viridiel, nem is tudom, mikor érdemeltem én ezt ki! – hajtja férje vállára a fejét, jókedvűen gyalogolva a körülöttük lévő tömeg ellenére is, lassan hozzászokva az itt uralkodó körülményekhez. Baj egyelőre nem történt, és bár kényelmetlen ez a magas lélekszám, nem érte őket támadás vagy lopás, mióta megérkeztek.
Frederick megjelenése teljesen váratlanul éri, megilletődötten bámulva így a férfit, noha a kéznyújtására rögtön felébred benne valamiféle gyanakvás, ami miatt különösen figyeli a mozdulatait, nem akarva azzal szembesülni, amit Viridiel mondott neki még a szigeten. Nem viselné kifejezetten jól, ha kedves gesztust tettetve ismételten valami ütlegelhető tárgyként kezelné férjét, szerencsére azonban erre nem kerül sor, de hogy a férfi higgadtabb viselkedésének köszönhetően, vagy a katonák keselyűszerű körzése miatt… Nem is akarja inkább tudni.
Finoman rászorít férje kezére, mikor nagyon óvatosan fogalmazva lép fel a védelme érdekében, visszafogott mosollyal fürkészve őt, majd Frederickre vezetve pillantását, ahogy a kérdések elhangoztával bőven kifejtve válaszol Viridiel érdeklődésére. Az erkölcsi és morális kérdések enyhe felvetősédét inkább nem kezdené el bővítgetni, kifejezve a saját véleményét; így is eléggé az arcára lehet írva, hogy nem kifejezetten tartja helyes lépésnek azt, amit Frederick tett, de hát lelke rajta. Ő nem tenné meg, ha ilyen helyzetbe kerülne, de neki nincs is akkora szüksége a vagyonra, mint mondjuk adott esetben egy zsoldosnak, és bár nem ért egyet ezzel a megközelítéssel, valamilyen szinten megérti. Az emberek nem tudnak úgy boldogulni a környezetben és a természetben, mint ők elfekként, akik közül a tapasztaltabbak egyedül is elboldogulnak az erdős vidékeken. A vándorévek alatt ő maga sem tapasztalt éhséget a telet leszámítva, szállásra nem kellett pénz, mert a lombkoronák biztosítottak neki biztonságos fekhelyet a csillagos ég alatt, így aztán főleg nem számít neki a pénzbeliség.
A vendéglő megemlítésével párjára néz, mit gondol a dologról; futárként valószínűleg több helyismerettel rendelkezik és nagyjából tisztában van az ottani körülményekkel, így ha neki nincsen problémája így előreláthatólag a kitűzött helyszínnel, ő maga sem fog akadékoskodni; beleegyezőleg bólint.
- Azt hiszem, egyikünk sem zárkózik el az új kezdés elől – pillant ismét párjára, megbizonyosodást keresve a vonásaiban, halványan viszonozva a zsoldos mosolyát. Bizonyára más megbeszélnivalójuk nem akad, legalábbis nem az utcán a mindenféle népség között, így a megindulásukkal elcsendesedve, Viridielhez bújva halad. Néha azért megszemléli a körülötte lévőket, hogy ne érje őt teljesen váratlanul, ha esetleg baj ütné fel a fejét, de gondtalanul jutnak el a a nívós fogadóba. Nem meglepő módon kezd megtelni így, az ebédidő közeledtével, nem beszélve a megnőtt létszámról, ami egyébként is megdobja a forgalmat ezeknél az intézményeknél, ám még időben érkeznek ahhoz, hogy találjanak maguknak egy asztalt, kényelmes távolban az épület közepétől. Egy darabig bogarássza a fogásokat, végül harcsa mellett dönt zöldséges körettel, italnak újra friss rostosat kérve, ezúttal valami helyi gyümölcsből, lehetőség szerint a szokásosan kiosztott adagnál nagyobbat kérve.
A rendelés leadását követően elégedetten dől hátra, kissé körbekémlelve, miféle alakok vannak errefelé, de nem tűnik fel neki senki gyanús vagy aki problémát okozhatna. Szerencsére úgy tűnik, a bajkeverők elkerülik ezt a fogadót, noha ez nem nagy csoda, mégiscsak a királyi palota közelében van – na nem mintha most akkora különbségek uralkodnának ezzel a szigorú ellenőrzéssel és feszes járőrözésekkel. Nem is figyeli, mit kotor Frederick a táskájában, csak akkor fordítja felé értetlen pillantását, mikor megszólal és az alkohollal teli üveg is a kezében van.
- Ha szeszes ital, akkor nem, köszönöm. Az állapotomban egyébként sem javasolt ilyeneket fogyasztanom, és ami bármilyen szempontból káros lehet, igyekszem kerülni. Ettől függetlenül ti élvezzétek csak – enged meg egy halvány mosolyt, finoman széttárva a karjait, hogy igyanak nyugodtan nélküle; neki elég lesz a gyümölcslé, amint kihozták, más úgyse esne jól. Alkoholra igazság szerint nem is gondolt, mióta gyereket vár, és hiába a szeszélyessé vált ízlése, egyszer sem kívánta még a könnyed borokat sem, pedig az aztán jól szokott esni egy-egy este. Így viszont csak türelmetlenül várja, hogy végre megkaparinthassa a söröskorsónyi üdítőjét, igyekezve visszafogni gyermeki lelkesedését, mikor végre megpillantja az egyik felszolgáló kezében. Amint lerakja azt elé, egy hálás biccentéssel köszöni meg, rögtön rácuppanva a benne lévő folyadékra, jólesőn kortyolgatva a korsó tartalmából, vidám elégedettséggel rakva le maga elé az asztalra.
- Hát… Gondolom, sok minden függ a földminőségtől – jegyzi meg, igyekezve valamelyest bevonódni a beszélgetésbe. – De persze ízléstől is függ, hogy ki mit talál finomnak.


//Viridiel a kutakodással inkább csak bizonytalan válaszokat kaphat, amik lehetnek pletykák, de igazak is, ha visszaemlékszik az awyrisi idegen hatlábú szörnyre. Elsősorban démoni torz dögöket emlegetnek, elkorcsosult fajokat, amik nem tartoznak sem ebbe a világba, sem ténylegesen a démonok közé, összeolvadt mutáns állatokról fecsegnek, mások arról számolnak be, hogy láttak repülni is a város felett hatalmas lényeket, és egyáltalán nem madárra emlékeztető formájuk volt.//

Tőlem aztán tízszer ennyit is ehetne, nem ez, ami csodálkozásomra ad okot, hanem, hogy elnézem, hová is megy bele az a sok étel, nassolni való és gyümölcslé, mert abból töménytelen mennyiséget meg tud inni.
- Akkor igazi vasgyúrónak ígérkezik. - vigyorodom el és egyáltalán nem veszem fel a duzzogását, hiszen már volt időm hozzászokni a hangulatváltozásaihoz és tudom, hogy egyrészt nem gondolja komolyan, másrészt úgy is csak rövid ideig tart, egészen addig, míg a következő standig nem érünk, ahol felfedez valami mást amit megkóstolhat.
- Én már a tied vagyok édesem és nem kell elbírom, te nem cipekedhetsz. - hárítom a felajánlását és tudja, hogy sosem engedném, hogy egy almán kívül mást cipeljen, elég neki a fiam ott a pocakjában.
Azonban abban egyetértek vele, hogy bizony már ideje lenne, ha a király lépne valamit, mert kezdünk elviselhetetlenül sokan lenni a városban és az sem tetszik, hogy két sötét elf csapat is felajánlotta a segítségét és ott táboroznak a kapuk előtt. Hiába van nagy harci tapasztalatuk, nem tudom kiverni a fejemből, hogy valami hátsó szándék vezérli őket, különben mit keresnének itt, miért is akarnának segíteni pont az ellenségüknek visszafoglalni egy sokat érő várat?
- Az utóbbi hetek tapasztalat alapján már nem várhat sokáig ezzel és elég nagy tömeg gyűlt össze, hogy hamar véget vessünk a szörnyek garázdálkodásának és a király visszafoglalhassa a városát, így időben otthon lehetünk. - mondtam Lash-nak és szívesen megsimogattam volna a pocakját, de nyilvános helyen nem örült volna neki.

Frederic megjelenése ugyanúgy meglepett, ahogy Sylla-é is, pedig számíthattam volna rá, hogy jó pár ismerőst viszontlátok, hiszen úgy látszott a király meghívása mindenhová elért és nem is akarta kihagyni senki, hogy szörnyekre vadásszon, vagy hogy lekötelezze a fiatal uralkodót.
A zsoldos egészen bőbeszédű volt, most láthatóan teljesen ura volt önmagának és a szavainak is. Talán a szigeti kalandunk után átértékelte az életét és elég pénz is kapott, hogy más életet éljen, igaz, az újabb pénzszerzése nem volt éppen a legáltalánosabb, de nem is ítélhettük el érte, bár a legtöbben ezt hullarablásnak hívnák. Az emberek néha még számomra is kihívást jelentettek.
Az új kezdést azonban semmilyen kétértelmű megjegyzéssel nem szerettem volna elrontani, így csak bólintottam a kérdésére.
Mivel útjaim során az általa ajánlott fogadót is láttam, bár bent nem jártam, bíztam benne, hogy tudja, tényleg megfelelő a hely.
Nem is okozott csalódást, legalább olyan drága volt, mint a Liliom és az illatokból ítélve az étellel sem volt semmi baj. Még helyet is találtunk mielőtt megtelt volna az étkezde.
Miután mindenki rendelt, Frederic előhúzott egy üveget és megkínált.
Tudtam, hogy erős szesz van benne, már az illatából lehetett érezni és azt is tudtam, hogy Lash tényleg nem fog kérni belőle, bár ezt a zsoldos is előrevetítette, ebben nem lehette kivetni való.
- Nem is tudtam, hogy ilyesmivel is foglalkozol. - szaglásztam bele a pohárba. Az italnak kellemes gyümölcsillata volt. - Miből van? Van valahol birtokod, ahol el tudtad készíteni? - kíváncsiskodtam, de csak udvariasan.
Megkóstoltam és tényleg nagyon erős volt, a szesz végigszáguldott a nyelőcsövemen és a gyomromba érve, forróság érzését vitte magával. Nagy levegőt vettem.
- Igazán finom. - mondtam rekedten, de tudtam, hogy nem lenne okos dolog többet inni belőle.
A kellemes és meglepő társalgást azonban megalapozta és ha minden jól ment békében és barátságban váltunk el utána.

Nos, lassan hozzák is az ételeket, bár a többiek is rendeltek én se haboztam át olvasni az étlap minden kinálatátt, bár amikor meg akadt a szemem valami ekzotikuson már kaptam is Viridieltől a kérdést. Nos, ez kicsit elgondolkoztatott mert birtokom az ugyan lenne csak egy tenger választ el tőle, és hogy főzni tudnék-e ott ilyet... nos apám jó hírnévnek örvendezett mind ezen ital készítője így a családban ez meg is maradt valamennyire, de nem ez volt már a fő megélhetési forrás. Majd ahogy leteszem az étlapott a melettünk álló hölgyre tekintve szólalok emg elsőnek.
-A ház három fogásos specialitásának elkersztelt ételből szeretnék magamnak, valami jó borral, ha nagyon szabad válogatni olyasmit szeretnék ami legalább húszévig volt érelve nyírfahordóban.
Majd amikor a hölgy úgy nézrám mind egy bolondra, mert hogy ezt meg fizetni ránézésre egyikünk se tudná nyúlok az övemen lévő bőrtáskához s húzom elő belőle az egyik méreteiben igen eltúzott erszényt tele pénzzel, bár nem mind arany hiszen az estütött is hozzá öntöttem mert így fért el az összes. A lány egyből rohant is, nem is csodálom s nem is olyansokára alig telik bele pár perc s elsők között kapjuk meg a rendelésünk hiábba voltunk az útolsók között. Ez gondolom vonz is néhány tekintet magával de nem zavar. Majd a hosszú csend után válaszolok is Viridiel kérdésre amikor már kicsit élettel telibb a hangulat.
-Hát, birtokom az volt, de nem ezeken a földeken bár azt már gondolhattátok hogy hasonló lesza válasz.
Folytom el a szavam majd folytatom ahogy tőlem telik barátságos mosollyal.
-Hát saját magam főztem, de csak a kellékekett vettem meg és a gyümölcsött, a helyet pedig... nos inkább csak béreltem, bár ez a pár hét egy igen kellemes időszakra emlékeztett bár akkor sokkalta több tekintet szegeződne ránk és az frusztráló lehetne.
Hagyom abba a mosolygást, és látok neki az elém tett első levesnek tűnő fogásnak ami bővelkedik tartalomban mind zöldségek mind hús terén. Majd felteszem én is a kérdésem s talán ezzel lehet át is lépek egy bizonyos határt amit nem kéne.
-Mind a ketten elindultok bivalyba, vagy a párotad felültetted az első elfek területére tartó kocsira Viridiel uram?
Bár nem igazán akartam ebbe belefolyni még is csak furdalt a kiváncsiság és hát engedek is neki.

//Viridiel-Frederick-Lashrael//

Nem szereti azt a feleslegesen generált, enyhe figyelmet, amit Frederick kivív maguknak. Így is elegen bambulnak rá, csak mert gyereket vár és egy gyerekes asszonynak az itteniek szerint egyébként sem a férje oldalán kéne battyognia, hanem otthon főznie-mosnia, Bivaly felmentésére meg főleg nem kéne jönnie... Mindegy, lenyeli a békát, mert ez igazán minimális ahhoz képest, amilyen attrocitások érhetnék őt, férje meg úgyis itt van, hogy aki illetlenkedne, azt helyretegye.
- Hát... Amennyire ismerjük egymást, sokat nem feltételezhetünk... – böki közbe kényelmetlenül, kissé felvilágosítva a másikat, hogy nem érzett olyat felőle, ami más szigeti lakosságra engedne következtetni. Neminra elég nagy ahhoz egyébként is, hogy csodabogarakat hordozzon a hátán, és abban is biztos, hogy maga Neminra sincs teljesen feltárva, hiába lakják egy nagy részét.
Azt már inkább nem kotyogja közbe, hogy nem kifejezetten érti a férfi ködös válaszát, és nem is nagyon kívánja feszegetni, nem akarva megtudni, ha esetleg piszkos ügyekhez lenne köze. Különben is egyelőre inkább tartaná a távolságot, bármilyen barátságosnak is mutatkozzon és bármennyire szeretne tiszta vizet önteni a pohárba. De jobban belegondolva ez teljesen normális tőle, nem kifejezetten közelít meg senkit túlzottan nagy barátságossággal, ha nem tűnik fontosnak a késbbiekben – mint mondjuk az új sziget felfedezésekor a hajón -, inkább csak elvonul és csendesen szemlélődik.
Itt is javarészt ezt tenné, kotorászva a tányérjában finom falatok után, jóízűen fogyasztva a hamar kihozott élelmet, néha el-elkapva egy-egy pillantást, aminél rögtön visszafordítja sajátját a tányérjába. Nem szereti a szemkontaktust, mostanában főleg nem, nem akarva megtudni egyetlen személy ábrázatáról sem, mégis mit gondol jelenlegi állapotáról és ittlétének helyességéről.
- Van nevem is – mordul fel, mert már harmadszorra kerülte el a neve használatát, és nem akar egy egyszerű „Viridiel partnere”-ként szerepelni az ismeretségi listában. – És nem áll szándékomban visszamenni az elfekhez, ha már idáig eljöttem. Ennyi erővel maradhattam volna otthon is, de hivatalos papír szólít ide gyógyítói képzettésgem és képességeim miatt – egyenesedik fel némi büszkeséggel.

//Trugagh-Freia-Amrekth//

És beszól! Azigen, ezt se nézte volna ki ebből a félvér korcsból, és ez valamelyest mosolyt csal az arcára. Nem mintha személyes sértésként élné meg, hiszen fingja nincs, mégis mivel érdemelte ki az ittlétét, de hát orkok... Nem tudnak előrelátón vagy kopmlex módon gondolkodni a legtöbb esetben, és ez most ennek egy ékes példája. Az a bugyuta istennőjük most biztosan őőt figyeli, mert iszonyatos nagy szerencséje van, hogy Freia kegyesebb az átlagnál, mert egy Al-Nuszra-féle ennek a fickónak az elbocsátását követően meg is nyúzatta volna elevenen. Na persze egy Al-Nuszra-félénél ő maga is kussban lenne, annyit nem ér az élete, hogy egy olyan alaknál próbáljon szarral gurigázni, mert abban valamiféle taknyoshoz méltó örömet lel, akinél nem javallott.
Persze Freiát sem kell félteni ezt illetően, némileg talán ezzel a helyére küldve az orkot, hogy vonuljon el egy sötét sarokba, és próbáljon meg megtanulni gondolkodni – persze ennek sikerességére sok esély nincs. Mindenesetre a mosoly a képéről letörölhetetlen és talán frusztráló is, majd mikor az ork távozóra fogja, lassan feltápászkodik. A banyának a kérése nem kifejezetten tetszik, nem is fűlik hozzá a foga, hogy egy félvért pesztráljon és nézzen, mint valami tyúkanyó, mert nem erre teremtette őt a nagyságos démon a legmélyebb pokolból – meg hát az anyja sem ezért szülte. Bár... Heh, az anyja, fasz se tudja már, ki volt ő, nem mintha számítana, bár ha az alapvető sötételf mentalitást nézi, még talán örülne is, hogy valamire jutotta.
A tarkóját vakargatja, míg az egyáltalán nem hízelgő, de annak szánt szavak elhangzanak, és értékeli a próbálkozást, de az arcára van írva, hogy ezt még nagyon gyakorolnia kell a boszorkánynak, ha ilyenekkel akar imponálni vagy ezzel próbálkozik csőbe húzni – azért ennél okosabb ő, még ha nem is mutatja. Mégiscsak jobb hülyének tettenie magát a sötételfnek, sokkal szórakoztatóbb úgy a élet!
- Kiállni? Ugyan, még a végén kockáztatnám, hogy ezt a cáfolhatatlanul szép arcomat megcsúfítják – vigyorog rá a nőre. – De te is tudod, hogy nem a szemből támadás híve vagyok, maradok az alattomos alja módszereknél, bizonyítani meg majd akkor fogok, mikor úgy tartja kedvem és olyan lesz az alkalom – vonja meg a vállát. – Mégicsak a hatalomra törés miatt tartasz és tűrsz meg magad mellett, nem azért, mert a te vezetőséged alatt képeztek ki. Különben sem ez a specialitásom verekedni – teszi karba a kezeit, nyíltan bevallva, hogy a harc nem az erőssége, de testalkatából erre bárki rájöhet; már ránézésre olyan, mint egy patkány, aki a legkisebb zugokon keresztül a csatornán is képes távozni, ha rosszra fordulna a helyzet, és bár nem a legfelemelőbb mód, ez az ő életmódja, ez az, amiben nevelkedett, és ő hű marad hozzá.
Az utolsó szavak halk kuncogást váltanak ki belőle.
- Jaj, Freia, fáj hallgatni, inkább fejezd ezt be! Keress magadnak egy tanárt, aki megtanít engem büszke tettekre sarkallni, nem fogsz olyat találni! – nevet fel ezúttal hangosabban. - Ha eddig nem jöttél volna rá, nincs olyan sötételf becsületem, mint a katonáidnak, különben nem ettem volna a szarból sem, amikor előletek menekültem a csatornában. Nade jelenleg úgyse vagyok abban a helyzetben, hogy ellentmondjak, még a végén egy intéssel lekaszáltatnál.
Rögtön vissza is bújik abba a bohóc gúnyába, amint mindig is magán hordott, szórakozott mozdulatokkal távozva a sátorból, mielőtt a nő valamit a fejéhez vágna, vagy egyenesen képességet bocsátva rá kicsinálná. Ahhoz még mindig nincs kedve!
Mivel jobb dolga úgysincs ebben a kurvaunalmas sátorpartiban, távolról figyelgeti az orkot. Természetesen minduntalan elvegyül a többiek között, ahogyan azt egy specialistának minimum illik, de nem úgy tűnt, mintha túlságosan messze akarna menni a tábortól, de nem is túl közel. A leszólításához abszolút semmi kedve és hajlandósága, hiszen nemhogy tiszta ork lenne, még annak se nevezhető! A félvéreket meg rendszerint megvetik, bár felőle általában inkább csak kíváncsiság van, nem köp bele a levesébe. Vicces lenne megint csinálni a balhét, de semmiképpen sem a maga kárára akarja ezt, annyira meg nem tűnt hülyének a félvér, hogyha azt mondaná neki, hogy a harmadik sátornál lévő ötödik sötételf arról beszélt, mennyire szívesen megküzdene vele, rögtön nekirohanna... Pedig az aztán igazi buli lenne, és még el is tudná hárítani magáról a vádakat! Más kérdés, hogy Freia elvileg az ork rossz tetteit rajta verné le, így aztán meg főleg nem valami biztató...
Na, hát ennyit arról, hogy érdekes lesz az út, legalább egy kicsit is. Nem vonná le azonnal a következtetést, hogy lécelnie kell innen, mert rohadtul kötve van a keze, hiszen ez csak időszakos. Alapvető ellátása van a rezidencián, amit máshol nem kapna meg, de mennyire is van minderre szüksége?
Mivel nincsenek körülötte nők és olyan dolgok, amik elterelnék a gondolatait, van bőven lehetősége ezen tűnődni, milyen élet is vonzza igazán, mert sose engedhetett meg magának meleg otthont, most meg még ez is van. Már amennyire egy sötételfnél létezik meleg otthon. Az a fajta életmód viszont sokkal több szórakozást takar, amiben idáig volt... Ehh, mindegy is, majd ahogy esik, úgy puffan! Ritka úgyis ez a fajta kiszolgálás, még egy darabig kiélvezi, aztán eloldalog más szórakozást keresni. Amire kíváncsi volt a hadvezér, azt megkapta, továbbiakban meg majd maga megoldja a gondjait.


...ezek után főleg nem hagyhatja ki azt a visszautasíthatatlan lehetséget, mikor valamit beüvölthet az emberi őrök és sötételf sereg hallatára, hogy végre valami történjen. Hát egy bohócnak ez a lételeme, történést és nevetést okozni, hát lett volna erre jobb alkalom? Más kérdés, hogy biztosan szarrá fogják őt verni következőnek, de megéri az áldozatot, nagyon is, egészen addig, amíg szépségessé visszagyógyulhat.
Mindenestre ahogy kikukucskál, mintha pár őrnek reszketne a válla, szóval valamelyest még célt is ért, még ha ezek a bamba, bolond sötételfek a jelek szerint nem kifejezetten értékelik a poént. A ragyaverte démon seggére már, hogy semmi nem jó ennek a népségnek! Elképesztően unalmas egy életük lehet ezeknek, ráadásul humortól is mentesek! Mégis hogy fogja ezt egyedül orvosolni, egy EGÉSZ seregnél?! Mindjárt szövetséget köt egy démonnal, hogy tanítsa meg ezeket a lélektelen báboknak, mi is a röhögni a viccen!
Az eset azonban nem hálás, mivel nem sok kell, hogy elkapják őt a grabancánál. Még időben reagál azonban az érkező nagyságos úrra, így igyekszik nagyon gyorsan elslisszolni a katonák között, számítva arra az egy-egy mozdulatra, amivel megpróbálják őt kigáncsolni, ám ez nem fog rajta. Úgy kerülgeti a kiugró lábakat, mintha ez teljesen természetes lenne, néha még a csínytevőre nézve kiöltött nyelvvel. A menekülés azonban nem tart sokáig, mert – ismeretei szerint – a bénítás átkát alkalmazzák rajta, amitől úgy pofára esik, hogy azt kívülálló szemmel öröm nézni. Ő maga nem szívesen nézi, ahogy kis híján betorik az a csodaszép orrocskája, amint a kemény talajra zakózik egy hatalmasat, de hát... Mindent a műsorért, nem igaz?
Végül aztán elviszik a sereg majdnem közepéből, jó alaposan megkötözik és figyelik, nehogy véletlenül el találja vágni a köteleket és megszökjön, amit végig bamba arccal fogad, nem kifejezetten lenyűgözötten. Párszor nyafogásba kezd, hogy mennyire képtelenek értékelni a viccet és hogy ez milyen rossz, de mielőtt kezet emelnének rá, eldugul, bár lerí az ábrázatáról méltatlankodása. Na nem mintha  lenne itt fölényben, még mindig Freia és csapata az, akik irányítanak, és nem ő, neki meg inkább a kuss jut.
Most biztos kapok egy bazinagy fejmosást, amit nem fogok meghálálni. Már akkor lécelnem kellett volna a város falain belülre, amikor lehetőségem lett volna rá, így viszont már pillanatok alatt elkapnának, ha megkísérelném... Mi több, bukta esetén még talán a tökeim is levágja, ha nem azt tervezgeti az a boszorkány. Mi a faszért vagyok még mindig itt?
Elfekszik addig, amíg dolga nem akad, és csak magában ripacskodva beszél, néha úgy grimaszolva, hogy a körülötte lévők biztosan elhiszik róla, hogy megbuggyant. Megkötözve és láthatóan beszélgetőpartner híján viszont nem sok választása akad, így a rosszalló tekintetekkel mit sem törődve teszi mérlegre, mégis hogy a csudába kéne megúsznia a büntetését, aminek esélye szinte a nullával egyenlő. Csodás! Fasza kivan lassan, nem dögunalmas utazásra vállalkozott, de jó... Jó, csak nőhiánya van! Így van! Hiányoznak neki a csöcsök, amiket fogdoshat, nyilván ingerültebb, ha ezektől megfosztják! Hát mégiscsak egy tökös férfi ő! Remélhetőleg még sokáig...
Végül a sátrak felverése után behurcolják őt abba, ahol méretek alapján Freia fog tartózkodni. Ha az eddigi állapota nem lenne így is elég, még jobban megkötözik, hogy végképp ne tudjon meglógni. Más választása továbbra sincs, így a csatornában történtekhez hasonlóan csak vár a saját végzetére, mert ő bizony felesleges erőfeszítéseket nem fog tenni, nincs az a démoni atya, amelyik rávehetné a felesleges próbálkozásokra. Sokat nem is kell várnia, Freia meg is érkezik, láthatóan nem túl elégedetten.
- Nem tudom, feltűnt-e, de már egy ideje nem megy. Tudod, a seregben nincsenek megdugható és szép nők, pasikkal meg nem kezdegetek – vakkantja látszólagos nemtörődömséggel és bátorsággal, belül azért összefossa magát, hogy akkor most fogja levágni a tökeit, éppen ezért nyelve le mondandójának azon részét, hogy boszorkányokat meg ugyanúgy nem fog maga mellé engedni.
- Na, fasza – nézi el a behozott növényeket. – Visszahozod nekem a földönfutóság nosztalgiáját – jelennek meg kesernyés vonások az ábrázatán, nem kifejezetten akarva takarni, hogy látja már a sorsát, és határozottan nem örül neki, de még mindig jobb, mintha egy életre búcsút inthetne királyi felbecsülhetetlen ékszereitől. – Tudod, csak kicsit lazítottam az emberek feszültségét, hiszen sehol nem kedvelik a sötételfeket és mindenhol inkább elkergetnék őket – vonja meg a vállát, miközben a benn lévő katonák megfogják az edényeket és közelebb lépnek hozzá. – De persze, a humor nem ismeretes erre – morogja inkább az orra alá, férfiasan és éjtündés makacssággal tűrve a neki szánt sorsot. Még az kéne, hogy üvöltve könyörögjön kegyelemért, a faszt fogja ezt csinálni! Inkább akkor az ajkába és nyelvébe harap, de bizony tőle nem kap semmi olyat ez az undok boszorkány, ami arra engedne következtetni, mennyire rossz lenne neki ez az egész. Kurvára nem, hát azért nem egy akkora anyámasszonykatonája, hogy ekkora megaláztatást engedjen magának, nála is van egy bizonyos határ, még ha rohadtul lenn is van.
Persze amint elkezd érződni ezeknek a kurva növényeknek a hatása, az alsó ajkába jó erősen beleharap, mert hát ki hinné, nem éppen olyan, mintha egy leányka fogadná őt be a puha melegbe. Ehhez viszonyítva még a legnagyobb kínokat tartogató démon is nudli, de még mindig jobb, mintha eltávolítanák becsességét.
Egy pillanatra sem lenne hajlandó a nő tekintetétől elszakítani a sajátját, ha bunkó módjára nem fordítana neki hátat. Már szóvá tenné, kipréselve ajkai között a gunyoros megjegyzést, hogyha már szar neki, legyen még szarabb, az undok boszorkány megfordul. Biztos látja rajta, hogy nem a legkellemesebb élményeit éli meg éppen, a benne lévő dacos ellenállás viszont világossá teheti, hogy az esetlegesen várt üvöltözést nem fogja megkapni. Hallgat, mint a sír, bár már érzi a vér vasas ízét a szájában, éjtündét megpróbáló önfegyelemmel nyelve le a fájdalmak okozta kiabálást.  
- Vidd innen a kezed – rántja el a fejét, nem tudva teljesen kiszűrni szavaiból a szenvedését, le sem véve a hadvezérről a pillantását, végigkísérve, ahogyan feláll, mosolya láttán ellenszenvesen szűkítve össze a szemeit, engedve még néhány keserves vonásnak. – Persze, kurvára sajnálhatod azzal az álszent mosollyal – gyűjt erőt egy erőtlen köpéshez, ám ehelyett inkább magára erőltet egy mosolyt, igyekezve viszonozva Freiáét, de hamar fájdalmas grimaszba torzul, így le is hajtja a fejét, mielőtt megadná annak a banyának az élvezet egy minimális értékét is.

//A kapunál az őrök a kérdésedre egymásra néznek némi tanácstalansággal, aztán visszafordulnak feléd, tájékoztatva téged arról, hogy egy démoni vezetője volt a seregnek, meg még néhány démoni társa volt. Innentől talán nem nehéz kitalálnod, hogy Dreyndra megüresedett posztjára került ez a bizonyos démon, méghozzá Al-Nuszra jóváhagyásával.//

Hogy őszinte legyek, nem….nem gondoltam, hogy egy észeges, hőbörgő fickónak birtoka van valahol. Persze így, hogy most említi találkoztam már hasonló, lecsúszott nemesekkel, akik nem tudták elfogadni, hogy elveszítve a földjeiket, már nem többek ők sem, holmi földönfutó bérszolgánál.
Talán ez az oka annak is, hogy alkohollal bódítja magát, vagy bódította, hiszen most van nála szesz és még sem látszik részegnek. Mondjuk alá kell írnom, amit Lash meg is jegyez, hogy azért nem ismerjük annyira jól. A hajón mutatott viselkedése, talán csak az idegen helyzetnek volt köszönhető, vagy csak valami bánat érte, ki tudja?
Persze mentegetni sem kell, mert felnőtt, meglett férfi, aki saját maga dönt a sorsáról.
Azon kívül, hogy ért a pálinka főzéshez és azt barackból készítette, nem sokat értettem a magyarázatából, de felesleges lenne firtatni, hiszen saját maga szerint sem ide való a téma.
Közben megérkezik az ebédünk és szó se róla, tényleg kitesz magáért a vendéglő, egy szavunk sem lehet és nincs is, amíg nagyjából meg nem tömjük a hasunkat.
Sejtettem, hogy Frederic szavai nem fognak tetszeni Lash-nak, mert a zsoldos már nem először beszél úgy, mintha csak ketten lennénk, ráadásul a téma is az, ami már a kezdetektől elég sok frusztrációt okoz, mert szinte minden esetben előkerül.
Természetesen kedvesem nem bízza rám a válaszadást, megteszi maga.
- Elég szép hírnévre tett szert Lash, hogy kifejezetten őt kérjék fel erre, de nincs semmi kötöttség, ha úgy gondolja, vagy a helyzet úgy hozza, bármikor visszatérhetünk otthonunkba. Ám ímit lehet, szeretnénk megtenni a környék biztonsága érdekében. – egészítettem ki, hogy Frederic megértse, mekkora a felelősség tehetséges párom vállán.
És pont ezek miatt gondolni kell a megfelelő pihenésre és kényeztetésre, így az ebéd végeztével, megköszönve a zsoldosnak a meghívást udvariasan visszavonulót fújunk.

Miután a vacsora lezáródott az ifjú párral, vagy nem is tudom hogyan kéne őket hívnom , én felmentem a szobámba és ledőltem. Igazán furáknak tűntek nekem, bár ez szerintem abból fakadt, hogy tündék. Na nem mintha bajom lenne ezzel, de nem igazán szívlelem Viridiel párjának a stílusát. Igen aki fel akar vágni az gondolom beleköt a terhes szóba... sőt még ki is emeli, hogy neki milyen jó hogy tünde, hisz mindenki tud csiribú-csiribát szórni, mint paraszt a magvakat a földeken. Erre igaz én csak kicsit szemkörözgettem és inkább csak bólintottam, egyetértve vele, hogy valóban gondozni kell, ha már tudja szórni az átkokat az ember mindenfelé. Bár azt korán sem tudom, hogy vajh mi történne akkor ha mégsem tenné, de azt hiszem inkább jobb is így, hogy nem kérdeztem rá.
Megköszöntem a vacsorát ahogyan azt illik, aztán amint felálltam az asztaltól és léptem párat kibontottam a hajamat és a nemesi ruhám ellenére is kissé slamposabban mentem fel a helyemre. Így aztán lehet a páros furán nézett rám, de kit érdekel?
Szóval a hét további részében inkább igyekeztem őket kerülni, így is elég kellemetlen volt a vacsora nem kell nekem még egy ismétlés egyenlőre. Bár azért nem tudtam néha elkerülni őket, hiszen egy szállónk volt... Mondjuk legalább volt ösztönzés arra, hogy felszedjek egy nemes kölyköt az utcán, hogy aztán hátha sikerülne lecsípni pár kreditet tőle, ha véletlen elhalálozna. Na persze ez a sajnálatos esemény nem lenne szándékos, előtte még úgy 20-25 évig jó lenne együtt élni... Jézus! miken nem gondolkodom! Erről is csak ez a páros tehet! Fuh...
Szóval a hét hátralévő részében egyre csak gyűltek a népek a városban és körülötte, és bár hallottam a híreket a self seregekről, meg az orkokról is, de inkább kimentem a városfalra megnézni a saját szememmel. Eléggé megdöbbentő látvány volt, hogy nem ostrom miatt jöttek ide ezek az elfajzott népek.
Na persze amikor hír jött arról, hogy mégegy self sereg jön a városba én igyekeztem fel ismét a falakra megnézni a jelenetet. Ahogyan vártam a híreknek megfelelően bukkantak fel. Látványosan felvonultak a fal alatt és a vezetőjük valami fura trampli csaj kezdett magyarázni, hogy kell neki a király. Rögtön aztán eszembe jutott pár dolog amiért kellhet nekik, és persze szerintem ugyanezen okból lettek visszautasítva is. Mondjuk vicces volt ahogyan az egyik embere beordibált a tömegből... Én speciel jót röhögtem rajta, bár amilyen dühös volt a nő... nos szerintem szerencsétlent többet nem látjuk. Minden esetre miután a tábort elkezdték felállítani én ismét hazamentem a szállásomra és kivételesen nem vittem magammal senkit sem... Így egészen nyugodtan eszegettem a szőlőszemeket addig, amíg a kürtszó nem hívatott engem is a városban összegyűltekkel együtt.