//Gorash//

Az elfek ritka idegesítőek, de ha már kérdeznek, válaszolok. Az hogy harcosnak tekintenek hízelgő, de ostoba erősebb vagyok így én dirigálok, bunyókban nem veszek részt. Aki akar ugasson, de nekem aztán édes mindegy a dolog, míg haza nem érek. Amikor a szigethez érnek a témában, kérdőn néz rájuk. Szigetről eddig az utazása során se hallott, pláne nem olyat, ami az elfek fái közt lenne. Ezek vajon honnan jöhettek?
- Igen harcos vagyok, de ez nálunk egy elvárt dolog.
Amikor a megjelenésről kezd el beszélni, na meg a kezével kapálózni kedvem támadna lecsapni az óvatlant, aki jön itt nekem valami megjelenéssel, de ha tapizni kezd bizisten kicsapom az ablakon.
- Szeretjük a jó harcokat, na meg azt is ami jövedelmező a falunk számára.
Az hogy hízelegnek, és nem sértegetnek, hamar leesik, de azért mégse kéne összevissza tapizni az orkot. A lényekre utaló kérdésén eltöprengek.
- A falunk feladata a komolyabb szörnyek elfogása és jobb esetben levadászása. Na meg jobban megmozgat minket, Hisz ami egy elfnél vagy embernél beválik, a nagyra nőtt, avagy veszélyes lényeknél nem igazán jönnek be. De Ha Oughwar területére tévednek, legyenek óvatosak, a legtöbb törzs nem szereti a betolakodókat, főleg nem a hegyes fülűeket. Rengeteg ritka állat meglelhető arra, bár egyes vidékek sivárak, mégis mintha ott éreznék jól magukat. Na meg ami veszélyes az nem mind a felszínen él. Ami a testőrködést illeti jó munkalehetőség, de alig hiszem hogy orkok sokáig védenének elfeket.
De furák ezek az elfek, eddig pont olyan jól tudták mi lelhető nálunk, erre ez a páros semmit se tud. Sem a lényekről, sem arról, hogy mekkora balgaság is az a terv hogy az orkok területére tennék a lábukat.

A bárdal való csevegés is érdekesen alakul. igaz nem egy észlény, még nem rohant el sikítozva. Avagy csak bátrabb a többi hozzá hasonló mesemondóhoz képest. Amíg beszél a párost figyelem, de az hogy a sámán a kézjelekkel bajlódik szinte röhögésre késztetne, de inkább megállok a vigyornál.
- Nem balhé lesz, csak többen vannak, mintha a mennyiség számítana. Szóval vonuljunk mi is mielőtt a mélynövésűsek sorsára jutva eltűnnénk. Az jó ha csavaroghatunk, hisz láthatunk fura dolgokat és tájakat. Na meg ahogy mondod is, a pénz sem utolsó szempont, hisz ha csak nem egy csapattal mozogsz, érdemesnek tűnik némi érmét tartani magadnál. A kíváncsiság nem rossz dolog, amíg be nem verik az orrod, mert túl kíváncsi lennél. De ahogy mondtam húzzunk csirkére vadászni, nem lenne jó ha az a rabló banda beelőzne minket.
Remélve hogy a bárd követ elindulok, bár hogy honnan akasztok le két egészséges cifra sast, ezen az emberek által letarolt területen rejtély. Viszont remek ötletnek tűnik a várost elhagyni, és a közeli területeken alaposabban körülszaglászni. No nem a város körüli erdőben, mert ott tuti nincs ilyen csirke.
- Szerinted merre találunk hamarabb egy életképes párost, amit el is tudunk hozni ide? Még egy kérdés az feltűnt hogy a lombevők semmit se tudnak a helyi viszonyokról?

* Zelgadis miközben sorban áll, észreveszi, hogy egy igen termetes fiatal suhanc közeledik felé, és szeretne neki mondani valamit. A melák ifjonc nem valami határozott és kissé félénk is. Ettől függetlenül hősünk meghallgatja a mondanivalóját. Miközben amaz beszél, nem túl feltűnően, de végigméri a fiút.*
~ Szép nagyra nőtt, és biztos erős is. De nekem egy olyasvalaki kell, aki fürge és nesztelenül tud lopakodni, cserkészni. Ez a fiú, túl nagy darab. Egy méretes tölgyfa mögé sem tudna tisztességesen elrejtőzni. Valamint túlságosan tesze-tosza. Még ha ismeri is a kardforgatást, ennyi idősen ráadásul ilyen határozatlan kiállással, nem lehet tapasztalt harcos. Nem elég nagydarabnak lenni. Én pedig nem leszek, sem mester, sem bátyó, sem mentor. Erre nincsen időm, kedvem pedig még annyi sem. Amúgy sem vagyok, jó tanár. ~*gondolta végig a dolgot, majd válaszolt is a fiúnak*
-Sajnálom, de nem. Azért ne csüggedj öcsém. Sok szerencsét! -*mondja neki biztatóan, majd mikor ő következik a sorban, végig hallgatja a kérdéseket, melyeket meg is válaszol.*
- Shanka városából származom. Vadász a mesterségem, ezért is érdekelt a hirdetés. De nem tagadom, a pénzjutalom is vonzó. Vannak harci képességeim, távolsági harc és közel harc is -*a harcmodoráról csak ennyit mondott, nem részletezi, hogy mik ezen belül az erősségei vagy specializációja. Azért mindent ne tudjanak már róla.*- Hosszabb távon nem szeretnék utazgatni. - *ezzel meg is válaszolt minden kérdést. Miközben a kérdésekre felelt észrevette, hogy a nő jegyzetel valamit a papírosra. De nem csinál nagy ügyet belőle, biztos csak amolyan nyilvántartás a megbízó részéről. Ez amúgy normális is. Az már jobban érdekelte őt, hogy az orkok miért bámulnak kifelé. Vadászunk úgy gondolja, hogy biztos várják a főnöküket. Továbbra is szétnéz a társaságon. Tudja, hogy valakivel, vagy valakikkel társulnia kell, no de nem mindegy, hogy kivel/kikkel.*

Mesélői

Lash

Amikor Ariát otthagyod, és szegény sírva a sarokba vonul támogató nélkül, te úgy döntesz, hogy telepátián megpróbálod megszólítani. Amikor így teszel, akkor hirtelen összerezzen és felé néz, hogy most ott vagy-e mellette, vagy csak a fejébe szólaltál-e meg. Óvatosan bólint feléd, még mielőtt távoznál és egy visszafogott igent hallhatsz a fejedben.

Sitara

Sok tekintet szegült rád a belépésed során, és bár fontolgathatod, hogy ez nem jó, sok időd nincs rá, hiszen az asztalnál álló sor lassan elfogy. Amikor pedig ez megtörténik a férfi boldogan int feléd: -Kisasszony jöjjön lépjen ide!-szólnak feléd. Ha pedig hallgatsz a kedves szóra és oda is mész hozzá ő feláll és boldogan üdvözöl ismét: -Üdvözlöm kisasszony! Silan vagyok, mellettem pedig csodás nekem Inora. Örülök, hogy egy ilyen aranyos fajtársunkkal találkozhatunk ismét. Mondja csak mennyire tudja, hogy mi folyik errefelé? Mármint. Egy cifrasasra kellene majd vadászni, remélem ezzel kapcsolatban beavatták a többiek, továbbá jó 5000 aranyat fizetnénk egy egészséges párért, míg egyedenként 1000 aranyat. Viszont csak azoknak akik elsőnek hozzánk el nekünk.
-Na de drágám megrémíted őt.-szól közbe a nő.
-Csupán arról lenne szó, hogy örökbefogadnánk egy cifrasas párt és ezért kértük a helyiek segítségét. Mondja csak kisasszony elárulná a nevét?-kérdezi tőled, majd közelebb lépve hozzád ha engeded meg is érinti a válladat.-Nagyon örülök én is a megismerkedésnek, esetleg elárulná honnan származik? És hogy miért érdekelné a vadászat?-néz rád mosolyogva végig a nő, mire feltűnhet, hogy egy kissé vöröses szemű fura zöld hajú tünde lány áll be mögéjük szépen lassan. -Ohh Aria drágám! Nézd ezt a csinos lányt, ha érdekeli a vadászat akkor elmész segítesz neki?-néz rád ijedten a lány, várva, hogy te mit szólsz hozzá.

Zelgadis

A fiatal srác egészen csalódott lesz, amikor elutasítod, és sokat nem is fűz az egészhez, ő is illedelmesen elköszön tőled és megy tovább máshoz. De észreveheted, hogy más sem nagyon akar vele társulni, így hamar feladja és elmegy a teremből, csak úgy mint sokan mások is.
Amikor te is odaállsz a sorba, te is megválaszolod az első kérdéseket. Persze neked sincs egyszerű dolgod a jegyzetelő párossal és te is kapsz pár másik kérdést:
-Hmmm-néz rá a nejére a férfi egy pillanatra, majd folytatja: -Tudja nem igazán ismerjük, hogy neminrán a városok hol találhatóak, esetleg betájolná nekünk a helyzetét a városnak? Mesélne róla egy kicsit? Sőt ha úgy adódna, akkor elvezetne majd minket oda?-kérdezik tőled, és ha körbenézel feltűnhet, hogy az emberek elkezdtek fogyatkozni. Alig maradtak páran. Egy tünde családot láthatsz, egy másik tünde párost és egy orkot egy emberrel beszélni, rajtuk kívül már csak az van ott aki késett, mögötted valahol a sortól arrébb, ezen kívül pedig a nemesek és a fura lányuk.

Gorash

-Ohh azt hiszem félreértett. Magára gondoltunk, mint testőr. Ha esetleg nem lenne ellenére, hogy nekünk dolgozzon, akkor ha ennek vége lesz szóljon nyugodtan. Illetve, köszönjük a tanácsát a hegyekről, tudna még mesélni az ottani állatvilágról?-szegezik neked a kérdést végül és ha mindenre meg válaszoltál, akkor utadra is engednek.

Mindenki

Miután mindenki szépen megtette amit kellett a terem lassan kiürül. A nemesek mindaddig ott vannak, míg el nem hagyja mindenki a termet, viszont ők nem, csak a komor komornyik az aki tessékel kifelé mindenkit, ha már nem beszélnek a nemesekkel.
Ahogyan pedig a városba kimentek szépen lassan mindenki elkezdhet gondolkodni azon, hogy hogyan tovább. Több helyet is meglátogathattok a városban, fogadókat, kocsmákat, őrhelyeket és pár boltot is, hogy információt és felszerelést vegyetek a küldetésre. Egyébként még mindig van lehetőségetek társulni, ugyanis elég sok bent látott csapat az épület előtti köves platzon gyülekezik, éppen megbeszélve azt, hogy hogyan tovább.

Információk
Itt most kaptok egy szabadabb kört, legalábbis azok, akik eljutottak erre a pontra. Akik picit le vannak maradva nyugodtan írjanak hosszabb posztot, hogy bepótolják a lemaradást.
A mostani pár körrel igyekeznék őket is szintre húzni, hogy nagyjából egyszerre tudjatok elindulni a sasok keresésére, így akik már nagyjából a benti résszel végeztek, most kicsit lassítva lesznek általam.

[quote="Nargash"]


Vajon miért olyan érdekes egy magamfajta egyszerű bárd ezeknek a nemeseknek? Bemennek bármelyik kocsmába, és találnak egyet. Mikor megkérnek, hogy majd énekeljek nekik, felnevetek.
- Attól tartok, a dalaim nagy része... nos, nem illene egy ilyen szép díszterembe. - hja, mert piáról és kefélésről szólnak, de ezt valószínűleg a nő is megérti ennyiből. - De ha szeretnék, hogyan is állhatnék ellen egy ilyen kérésnek? - villantok meg egy mosolyt, amolyan megszokásból.
Na, a férfi egyből megvéd... már ha ezt védelemnek lehet nevezni. Valamiért úgy tűnik, mintha összejátszanának, de nem tudom hova rakni ezt a gondolatot. Biztos csak szokatlan, hogy ilyen magas ranggal ilyen közvetlenek velem.
Milyen forró a keze a nőnek. Vajon csak azért, mert erdei?
- Illetlen? Ugyan, enyém a megtiszteltetés, hogy ilyen felkérést kapok. - igyekszem valami sablonszöveget kitalálni, hisz a fene tudja, hogy kell az ilyenekkel beszélni. Nehogy megint börtönbe csukjanak, most jöttem ki...
Hallgatom a bátorítást, és egyre inkább erősödik bennem az érzés, hogy mesteri köztük az összhang. De ez miért furcsa? Ideje lenne elengedni az aggodalmakat.
- Cserbenhagyni? Eszembe nem jutna! - emelem fel a szabad kezem védekezőn. - Nem vagyok én olyan, aki csalódást okozna bárkinek is.
...persze, persze.

Nem igazán értem, mit mutogatnak az orkok az ablak felé. A madarat még ki tudom venni, de a többi már meghaladja az ismereteimet - ahogy az is, hogy kinek integetnek. Egyébként is mi értelme így üzengetni? Hisz úgyis fel kell még készülniük a csapatoknak a hajszára. Ennyire sietős lenne? Így hajtanak a győzelemre?
Így hát csak állok a nagy melák előtt, és közben próbálok figyelni, hogy mit is csinálnak, vagy hogy egyáltalán beszélgetnek-e valamit. Nehezíti a helyzetem, hogy a zöld behemót folyamatosan beszél. Ezek mindig ilyen szószátyárok?
Tényleg, hova lettek a törpék? Pedig rájuk is kíváncsi voltam, hisz nem sokat láttam még.
- Nagyon sürgős lehet nekik. - vakarom meg a fejem, elengedve a fülem mellett az orrom beveréséről szóló tanácsot. - Mondjuk ha szét akarnak szóródni, akkor tényleg jobban áll a szénájuk, mint nekünk... feltéve, hogy becsületesen akarnak vadászni. Mi van, ha azért vannak többen, hogy az első sikeres párost leverjék, és ők zsebeljék be a jutalmat? - veszem kicsit halkabbra a hangom, hogy az a két ork biztos ne hallja a mondandóm. Azt már nem teszem hozzá, hogy az ilyen zöld hústornyokkal jobb óvatosnak lenni, mert nem tenne jót az egészségemnek.
Fürge léptekkel követem az újdonsült társam. Kissé aggaszt, hogy egy ilyen... veszélyes alakkal álltam össze, de hát egyrészt nem volt túl sok választásom, másrészt lehet, ez még jól is jön. Egyébként is csak haladni akartam az eseményekkel, nem igaz? Hát akkor miért nem teszem ezt?
Viszont jön is egy kérdés, ráadásul a lehető legjobb. Én csak egy bárd vagyok, honnan tudnám, merre találunk cifrasasokat?
...ó, hogy én most egy nagy kalandor vagyok. El is felejtettem.
- A cifrasas elég gyakori, így szerintem a szerencse is jócskán közrejátszik majd abban, ki talál rá előbb a prédára. - mondom, miután egy kicsit gondolkodtam a válaszon. - Nincs értelme a tengerpart mentén haladni, úgyhogy az a kérdés, a folyót kövessük-e, vagy vágjunk neki a síkságnak... persze az is fontos, a többiek merre indulnak el. Viszont legelőször is szerezzük be a szükséges felszerelést, ugyanis nekem nincs hálóm, hogy élve megfogjuk azokat a csirkéket. - vonom meg a vállam. - Bár azt egy kikötővárosban nem lesz nehéz szerezni. - egész jól tervezgetek annak ellenére, hogy semmit nem konyítok a vadászathoz. Még a végén ebben is profi leszek, mint annyi másban. -  Az erdeiek pedig... hogy feltűnt-e? Tényleg furcsák, de engem inkább az érdekel, mit akarnak ezzel az egésszel. Nehéz elhinnem, hogy egy pár madárért egymásnak ugrasztanának egy ilyen társaságot, és ha csak a zsákmány érdekli őket, minek kérdezgettek annyit?
Nem lázítani próbálok, egyszerűen érdekel a melák véleménye. Meglehet, nem érdekli ez az egész, csak fel akarja hajtani a madarakat. Én viszont egyvalamiben nem hazudtam: tényleg kíváncsi természetű vagyok... ez pedig bizony fúrja az oldalam.

Nem is kell mondania Lash-nak, tudom, hogy mennyire a szívén viseli, hogy a virágzás ideje a mi kis titkunk, ami kis hagyományunk legyen. Az erdei elfek természetesen tudnak róla, de nem csinálnak belőle népünnepélyt, ha el is zarándokol valaki oda, azt igyekszik mindenki diszkréten csinálni, hogy ne zavarjon meg senkit. Ha ezt mások, mint például ez az idegenhoni házaspár valamiféle látványosságként akarja megnézni, az olyan lenne, mintha valakit meglesnének esti fürdőzés közben vagy valami hasonló.
~ Én sem szeretném, ha idegenek tátanák ott a szájukat, még ha nem is sajátíthatjuk ki a látványt és a meghitt pillanatokat, de kellenek nekünk azok a pillanatok. ~ értek egyet.
~ Az uralkodó mindig is megvédte a kíváncsiskodóktól az életterünket, nem hiszem, hogy most másként tenne, még ha nem is tagadja meg a vendéglátást távoli „rokonainktól”. Tudni fogja, hogy hol húzza meg a határokat. ~ jelentem ki magabiztosan, bízva a királyban, aztán Ariel-re pillantok lopva, aki láthatóan sírt. ~ Ha ezzel végeztünk, még a határidő letelte előtt visszajövünk és nem veszítjük szem elől őket, Ariel és a bátyja nem lehetnek rabjai senkinek, így mindent el fogok követni, hogy a maguk útját járhassák. De ha tudod vele tartani a kapcsolatot és meg tudsz valamit, ami fontos, úgy is tudsz szólni nekem. ~ biccentek gyönyörű kedvesemnek, aki mindenkit a szívébe tud fogadni, még ha esetleg nem is érdemli meg.
Miután kiértünk az épület elé és már nem kell tartani hallgatózó fülektől sem vagy kíváncsi leskelődőktől ismét kedvesemhez fordulok.
~ Úgy vélem, hogy jobb lesz, ha szemmel tartom legalább az egyik csoportot és elérem, hogy ne nagyon legyen a közelben befogható madár, ha meg mégis, akkor ne jusson ezeknek a nemeseknek a kezébe. Jobb, ha nem kockáztatunk, amíg nem látjuk mi is a céljuk, miért fizetnek ennyit egy szinte átlagos sasért. Ezért kinéztem egy párost, akikhez csatlakozok, biztos szívesen vesznek egy erdeit társnak. ~mondom telepatikusan még, aztán már hangosan folytatom.
- Ha gondolod térj vissza a szállásunkra, míg én társakat keresek a vadászathoz. – csókolom meg őt és a fiam homlokát.
Aztán ha előbukkan a nagydarab ork és a mellette szinte eltörpülő ember férfi, aki valami dalnokféle lehet, odalépek hozzájuk. Azt hiszem alkalmatlanabb párost egy vadászathoz el sem lehetne képzelni, remélem szívesen látnak.
- Láttam ti is felcsaptatok a nemesekhez, lenne kedvetek bevenni a csapatba? A képességeimnek talán hasznát vehetitek, nekem meg nem kell a hátam mögé lesnem állandóan, hogy ki akarja majd elvenni tőlem az aglarokat, bocs a cifrasasokat. – csapok a közepébe a mondandómnak.

Miközben a sorban állva várom, hogy az asztalhoz jussak, néhányan érdeklődve méregetnek. Ez kissé rossz érzéssel tölt el. Vajon mi bennem ilyen érdekes ? Biztosan az hogy erdei elf vagyok. Nincs túl sok társam jelen a teremben… Igazság szerint már lassan senki nincs a teremben. Akkor lehet, hogy csak azt furcsálják, hogy ilyen későn jöttem. Miközben ezen gondolkodtam már sorra is kerültem. A férfi, aki belépésemkor üdvözölt, most kedvesen megszólított. Odalépek az asztalhoz és csendben hallgatom amit mondanak a feleségével, majd válaszolok a kérdéseikre.
- Sitara vagyok és én is örülök, hogy megismerhetem önöket! Awyris erdejéből jöttem a fővárosból. Ott hallottam erről a vadászatról. Nagyon szeretem az állatokat ezért úgy gondoltam érdekes esemény lehet számomra. Amikor tehetem otthon sokat járom az erdőket és többször láttam már cifrasast. Nagyon szép madár, megértem, hogy maguknak is tetszik.
Beszélgetés közben megjelenik egy elf lány a házaspár mögött. Inora megkérdezi, hogy nem lenne-e kedve segíteni nekem. Igazság szerint nekem nem lenne ellenemre, ha egy azonos fajú társam lenne. Valószínűleg sokkal hamarabb megtalálnám vele a közös hangot mint például egy nagydarab orkkal, vagy az emberekkel. Azonban a lány elég rémülten nézett. Nem biztos hogy túl nagy kedve lenne ehhez az egészhez
- Igen érdekel a vadászat. Viszont a segítséget még egyenlőre visszautasítom. Azt hiszem előbb körbenézek kicsit és ismerkedek, de lehet, hogy még visszajövök. Remélem ezzel nem bántottam meg magukat. - Mondom és talán kicsit aggódva nézek. Remélem nem vették ezt sértőnek. Nem akarok faragatlannak tűnni, hiszen olyan kedvesek voltak velem.
Miközben várok a válaszra felírom magamat a lapra ami az asztalon helyezkedik el, előttem.
Örülök, hogy ilyen kedves elfek szervezik a vadászatot. A házaspár szimpatikusnak tűnik, és egyébként is azt hiszem, hogy aki szereti az állatokat, az olyan rossz ember biztosan nem lehet. Közben észrevettem, hogy egy fiatal fekete hajú férfi nagyon nézelődik. Azt hiszem társat keres. Ha nem lesz több kérdése az elf házaspárnak, azt hiszem odamegyek hozzá. Hiszen mégis jobb lenne egy olyan szövetséges akinek valóban van kedve a vadászathoz.

//Sitara//

Rábólint Viridiel szavaira, hiszen ennél jobban egyet se tudna érteni nem csupán aaz idegenek szájtátása kapcsán, de a nekik fontos és igényelt idő miatt is. Ráadásul nem akar kockáztatni sem, ha esetleg megmutatásra kerülne nekik, akkor valami olyat tesznek, ami nem csupán őket, de az elf népet is felháborítaná. Utána kicsit nagyobb lesz benne a bizakodás, ahogy párja a királyról beszél, elvégre ő szolgált nála hosszú-hosszú éveken át és ha majd Cuinor is nagyobbacska lesz, akkor megint félelem és aggódás nélkül engedi el utakra, olyan feladatokra, amik a határon túlra szólítják őt. Na nem mintha ne tervezné, hogy ismét valamivel gyakrabban utazik vele, hacsak Cuinor a tudomásukra nem hozza, hogy ő most maradna otthon.
Halványan elmosolyodik, reakcióként arra, hogy képes lesz jól dönteni a király, diplomatikusan és nem bántón.
~ Igen, úgy tűnik, hogy tudom vele tartani a kapcsolatot ~ bólint egy újabbat. ~ És akkor koncentráljunk előbb a madarakra, utána meg akkor segítünk Ariáéknak. Így lesz most a legegyszerűbb ~ tisztázza magának is a tervek menetét, meg így talán nem lesz akkora feltűnés sem. Nem tudhatja, hogy feliratkozás után mennyire tartják szemmel a résztvevőket, de egyáltalán nem tölti el jókedvvel a tudat, hogy különösen nagy figyelmet adtak nekik.
Kiérve némileg fellélegzik, így visszagonndolva odabenn elég nyomasztó volt a hangulat, bár ezt valószínűleg csak beképzeli a saját ellenérzései miatt. Cuinor elég jól megvolt, jókat cuppogva a legújabb játékán, szóval talán nem is volt annyira rossz a közhangulat, mint azt érezte... Még mondjuk valószínűleg vissza fog menni a terembe, mivel látott néhány erdeit a teremben, talán őket is meg kéne kérdeznie, hogy mi járatban vannak erre és mit terveznek a küldetés kapcsán tenni.
Eleinte aggodalmasan ráncolja a homlokát a nemesek kapcsán felmerült kétellyel, és már Viridiel sem annyira optimista, mint az elején volt. Valahol ez meg is nyugtatja őt, hiszen így nem vészmadárkodott korábban, hanem a belső megérzései valamilyen szinten helyesnek bizonyultak, egy másik szempontból azonban nem tölti el különösebben nagy öröm, hogy így alakult. Nyilván az lett volna a legjobb, ha mindent békésen le tudnak rendezni és az derül ki a nemesekről, hogy a legjobb szándékot képviselik, de így...
~ Jól van, menj csak akkor, de vigyázz magadra! Óvatosan azzal a madárvédelemmel, nehogy aztán gyanús legyél és kapj a fejedre ~ mosolyodik el szórakozottan. ~ Nem biztos, hogy épp a környéken leszek gyógyítani vagy védeni téged ~ teszi még hozzá inkább figyelmeztető jelleggel, de megtartva a jókedvet hangjában. ~ Én még megnézem, hogy állunk a tündékkel, talán van még bent néhány, jobb esetben ők is velünk vannak, de nem maradok sokáig. Nem akarom, hogy nagyon megbámuljanak a nemesek, ha már ilyen figyelmet köszönhettünk nekik ~ húzza el egy kissé a száját, de férjének csókja nyomán hamar visszatér a mosoly az arcára, ami szélesedik, mikor a fiuk is kap ebből a nagy szeretetből.
- Valószínűleg az lesz, még egy kicsit elidőzök a környéken, de utána visszamegyek – bólint egyet, persze ezt is csak az esetleges fültanúk kedvéért mondva ki. – Cuinornak lassan itt az alvós ideje is, ugye? – néz a gyerekre, aki nagy szemekkel fürkészi a vonásait, és legszívesebben még jobban magához ölelné a kis drágaságát. – Vigyázz magadra – nyom egy puszit még Viridiel arcára, aztán még visszamegy az épületbe, és tudva már, hol a terem, visszasétál oda. Így hirtelen nem tudja, hány elf lehet a teremben, de az biztos, hogy egy van. A vöröses haja miatt gyorsan átszaladt volna, mivel az inkább az emberekre jellemző, mintsem az erdeiekre, így némi megilletődéssel veszi tudomásul egy másik, hasonló hajszínű lombtündének a jelenlétét. Ahogy elnézi, pont végzett is, ugyanis a sorból félreállva nézelődik, viszont mielőtt még kinézné az egyik egyedül álldogáló jelentkezőt, odamegy hozzá.
- Szia, öhm... ne haragudj – kezdi egy mosollyal, és ha nem zavarja őt a jelenléte, akkor megáll mellette, jócskán kisebb hangerővel beszélve tovább, mivel egyrészt nem akarja, hogy a nemesek meghallják azt, ami érdekli őt, másrészt a figyelemfelkeltés megvolt a köszöntéssel. – Ha jól sejtem, te is Awyrisból érkeztél – nyit a beszélgetéshez. – Megkédezhetem, hogy esetleg... mit szeretnél csinálni ezzel a feladattal? – érdeklődik talán egy kicsit esetlenül, de nincs jobb módszere vagy ötlete arra, miként deríthetne fényt arra, hogy mik a másiknak a szándékai, ugyanakkor nem is akarja magukat lebuktatni egy nyílt kérdéssel, miszerint akadályozza meg a sasok befogását. – Csak mert pár jelenlévő elf azt suttogta maguk között, hogy inkább megpróbálják kiszabadítani az elfogott állatokat, tudod... Kicsit nagy az ellenérzés az állatok be- és elfogása kapcsán, a nagy összeg felajánlása miatt pedig valószínűleg még aggódóbbak. Nem mintha én részt vehetnék bármilyen formában is ebben az egészben gyerekkel, de érdekel szegény madaraknak a sorsa – enged meg egy barátságos mosolyt, bízva abban, hogy ez kellően egy egyszerű, érdeklődő személyt mutat mások számára, mert hát anyaként az átlagos szemlélet szerint egyébként is legfeljebb csak kíváncsiskodhat. Csak ő olyan őrült, hogy csecsemővel mászkáljon mindenfelé... Lehet, Viridiel néha felelőtlen hozzáállása elkezd ráragadni.

Már éppen elindultam volna a férfi felé, amikor egy vörös hajú elf lépett oda hozzám, karjában nagyon aranyos kisbabával, és megszólított. Azt kérdezte, hogy miért jöttem el a vadászatra.
-Szia. Igen Awyrisból jöttem és igazából nagyon szeretem az állatokat és értek is hozzájuk ezért úgy gondoltam, esetleg hasznomat vennék itt. - Mondtam, mire a lány egy érdekes gondolattal folytatta a beszélgetést. Eddig eszembe se jutott, hogy nem a madár befogásával, hanem a megmenekítésével foglalkozzak.- Először nekem is eszembe jutott, hogy talán nem a legjobb befogni a madarakat, de aztán azzal nyugtattam magam, hogy végül is nem megölni szeretnék, hanem csak úgy tartani. Bár kimondva sem hangzik túl jól… Viszont a jelentős pénzjutalmon én is elgondolkodtam. Mármint tényleg ennyit érne nekik, hogy legyen két cifrasasuk. Természetesen ezzel nem azt akarom mondani, hogy lenézem ezt az állatot, csak azért ez valóban furcsa.
Most, hogy így felhívták a figyelmemet erre már talán nem is tűnik olyan jó ötletnek ez az egész. Vajon kik lehettek azok akik erről beszélgettek ? Érdekes lett volna ha elindulok a vadászatra és közben veszem észre, hogy valami nem stimmel, vagy hogy valaki akadályozni próbál.
- Egyébként ki az aki ebben az akcióban részt vesz ? Vagy gondolom ezt csak akkor mondhatod el, ha csatlakozok hozzátok/hozzájuk. - Sandítok kíváncsian a lányra. Bár hangosan nem mondtam ki erre egész nagy esélyt látok. Még azzal nem is lenne talán túl nagy baj, ha befogadnának egy madárpárt, de azt hiszem, most, hogy végiggondolom kicsit sántít az egész. Bár a szervező házaspár még mindig nagyon kedvesnek tűnik, ez pedig elég nagy ellenérzést kelt bennem, hogy esetleg mégsincs semmi baj ezzel az egész vadászattal.

Meglehet, kétszer vagy háromszor is át kellett volna gondolnia, hogy mit mond és miért mondja azt, amit – egyáltalán nem érzi magát kényelmesen a beszélgetések közben, hiszen többnyire párjára bízza magát a kommunikációt, főleg, mikor ötletes magyarázatokkal kell előállni. Kissé izgul is emiatt, hogy mi lesz mindennek a következménye, mert nem akarja elrontani és férjének nehezíteni a dolgát, így bízik abban, hogy a népük, az erdeiek népe hasonlóan gondolkodik és megbízhat bennük – így ebben a lombtündében is. Valamelyest megnyugszik, mikor kiderül, hogy valóban Awyrisból érkezett, amennyire tapasztalta, eléggé ragaszkodnak a hagyományokhoz, így talán... Talán nem kell tartania. Ha egy emberföldön nevelkedett, városi elfről lenne szó, jobban aggódna.
- Igen, azt hiszem, a hozzánk hasonlóak nagyobb előnyben vannak, már csak az adottságaink miatt is – bólint egyet egyfajta megértésként, hiszen ilyesfajta vadászatokkal valóban egy erdei elf a legjobb és legbiztonságosabb megoldás. Na nem mintha ötletességben az emberek alulmaradnának, és még az orkok közt is biztos vannak agyafúrtabbak, akik kitalálnának valamit, amivel sikerül élve elkapniuk az állatot, éppen ezért is tart attól, hogy különösen jeleskednek leleményességben a jelentkezők, még ha nem is feltétlenül néznek ki madárszelídítőknek.
- Persze-persze, nem is következtettem arra, hogy lenéznéd őket! – mosolyodik el szélesebben a másik szabatkozására, igyekezve jelezni felé, hogy nem szükséges, érti, mire gondol. - Jómagam nem tartok állatot, de díszként vagy mint egy gyűjtemény tagjaként nem is fogatnék, hogy aztán ketrecbe zárjam, hogy a helyén maradjon... Természetesen nem tudom, mihez akarnak kezdeni vele pontosan, de nehéz mást elképzelnem a ketrecen kívül, ha valóban tovább akarnak állni a megadott határidő letelte után egy pár cifrasassal – érezteti egy kicsit ellenérzéseit a vadászat kapcsán, persze csak finoman és jócskán több aggodalommal, mint a nemesek irányában érzett ellenségességgel, továbbra is megtartva a barátságos hangsúlyt a nővel szemben, hiszen ő nem tett semmit. – És elnézve őket nem hiszem, hogy szükségük lenne a madarakra a hétköznapok során, mint mondjuk a nomádoknak... – érez finom rángatást elöl lévő fürtjeinél, mire egy rosszalló mosollyal néz le a csecsemőre, aki újra nagy kíváncsiságot és érdeklődést tanúsít a hosszú haj irányában. Egyelőre nem zavarja ez, így vissza is pillant a nőre, akinek szavai meggyőzik arról, hogy érdeklődik ez iránt, noha a szándékaiban még nem biztos, hogy bemártani akarja-e a ludasokat – azaz őt és a párját -, vagy segíteni őket.
- Hát, nem jelent meg sok erdei – néz körbe, mintha azt keresné, akik ezt tervezik. – Persze lehet, vannak olyan ismerőseik a városban, akik nem jelentek meg itt, és csak az információszerzőkre várnak... – tűnődik, továbbra sem akarva elárulni konkrétan, hogy kik is az ellenlábasok. – Amíg a városban vannak, addig segíthetek őket megtalálni, ha szeretnéd, valószínűleg felismerném őket az utcán járva, bár nem hiszem, hogy egy olyan csapatnak tennének keresztbe, akikkel ott van egy erdei – hárít óvatosan, igyekezve valahogy húzni a társalgást, hogy a szándékai ne legyenek teljes mértékben tiszták – noha a véleményezése alapján jócskán lehet sejteni, hogy melyik oldalt pártolja -, és előbb megpróbálja valahogy kideríteni vagy megérezni, hogy a nő melyik kategóriába esik; vadász vagy vadászatot hátráltató.

Miközben a nő beszélt egyre jobban kezdett meggyőzni, arról, hogy valóban nem lenne jó ha befognák a madarakat. Hiszen semmi szükségük a cifrasasokra, legalábbis nem valószínű, azoknak meg mégis jobb lenne, ha szabadon maradnának és nem egy ketrecben kéne leélniük az életüket. A kérdésem alól, hogy kik tartoznak bele ebbe a csoportba, kissé kitér de úgy gondolom ez logikus mert ha nem csatlakoznék hozzájuk, akkor akadályozhatnám a munkájukat, vagy lebuktathatnám őket.
- Hát azt hiszem igazad lehet. Úgy mindenben. De a tündepár nekem nagyon rendesnek tűnik ezért egy nagyon kicsit azért sajnálnám őket. Ettől függetlenül azt hiszem egyet kell veled értenem. Én magam nagyon szeretem az állatokat és be kell látnom, hogy sokkal jobb nekik szabadon, mint egy kalickába zárva. - A hangomat lentebb halkítottam, bár eddig is halkan beszélgettünk. - Örülnék ha bemutatnád nekem a többi elfet aki ebben részt vesz. Én is szeretnék nekik segíteni. - Elmosolyodtam. Úgy gondolom, hogy a nő örült ennek a válasznak. Bár kicsit próbálta takarni, hogy mit is szeretne, én úgy szűrtem le, hogy nagyon értékelné ha csatlakoznák hozzájuk, hiszen mégis jobb ha egyel több segítőtársuk van, mint hogy egyel több akadályozandó fél legyen.
- Egyébként te beszélgettél a házaspárral ? Ha igen veled milyenek voltak? És mit kérdeztek ? - Érdekelt, Hogy ő mit gondol róluk, és hogy neki mit mondtak.- Egyébként Sitarának hívnak. Téged hogy szólíthatlak ? És ha nem veszed tolakodásnak bemutatnád nekem a kis csöppséget a kezedben ? - Kérdeztem és rámosolyogtam a kisbabára, aki anyukája haját piszkálgatta.

Végigfut a hátán a hideg, mikor az erdei nő azt mondja, hogy rendesnek tűnnek a nemesek, ugyanis erre már nem csupán az ellenérzései cáfolnak rá, hanem látottak is. Sajnos csak rendesnek látszanak, de egyelőre nagyon más szándékaik vannak, mint azt mutathatják, persze nem mintha hibáztatná a másikat; nem mindenki annyira kétkedő vagy kutakodó, mint ő maga. Ráadásul mintha társasága utolsóként érkezett volna ide, így lemaradhatott az üdvözlésről, a köszöntésről és arról hogy az összegyűlteknek nem mutatták be Ariát, aki csak díszként jelent meg végül – és ez utóbbi eleve olyan, ami furcsállást válthat ki, pláne az elég udvarias, alkalmanként azért arrogáns, de visszafogott tündékből.
Annak tagadhatatlanul örül, hogy a nőt meggyőzni látszik, és nem úgy tűnik, mintha valamiféle mézesmadzag lenne. Bár ha az is lenne, akkor valószínűleg kimásznának a bajból, mint azt számtalanszor is tették már párjával, és ahogy a beszélgetőpartnere még inkább halkít a hangján, kissé talán szélesedik is a mosolya, ami árulkodó lehet az öröme kapcsán, hogy egy újabb erdeit tudhatnak maguk között.
- Szerintem menjünk ki, ott még biztos vannak csapattársak – biccent a kijárat felé, teljesen általános hangerővel és általánosan fogalmazva. Mivel nem érzékel elzárkózást a másik felől – bár Viridielen kívül nem kifejezetten szeret másokkal így kommunikálni -, megkeresi a telepatikus kommunikáció mágikus hálóján a másikat, a hozzá vezető szálakat, és tekintettel a közelségére, hamar megtalálva őt megszólítja gondolati sírkon:
~ Talán láttad a férjemet, ő az egyik, aki aktívan kiveszi a részét mindebből, ő már csatlakozott is egy két fős csoporthoz ~ mosolyog rá a másikra, és ha beleegyezett a távozásba, akkor más az épületből való kimenetel közben néz rá. ~ A másik én vagyok, de értelemszerűen csak távolról, temrészetmágiánkat használva. Jó eséllyel több csapatot is meg fogok látogatni ilyen módon, ha rájuk találok, bár óvatosnak kell lennem, nehogy a kicsi a sírásával lebuktasson ~ cirógatja meg az emlegetett csöppségnek a dundi arcát. ~ A többi elfet még meg kell kérdezni, mik a terveik, sajnos, ha itt, emberi városban nőttek fel, jó esély van arra, hogy nem segítenek minket ~ sóhajt egyet. A kérdések hallatán érdeklődve fürkészi a nőt, de csak nemlegesen megrázza a fejét.
- Jómagam nem beszéltem velük, a férjem volt az, hiszen ő jelentkezett erre a feladatra – válaszol, és ha a komornyik a környékükön lenne, akkor nemhogy halkabban folytatja, hanem egyenesen gondoolati úton. ~ Azt mondta, olyanok irányában érdeklődtek, amik nem kifejezetten kötődnek a feladathoz, a harci képességeiről, mennyit akar utazni, mi több, az általunk annyira fontos tündérfátylakat is felemlegették idegen földiek létére. Sejtheted, mennyire voltunk boldogok miatta ~ enged meg egy kényszeredett félmosolyt. ~ Biztos láttad azt a lányt, aki velük van, a zöld hajával eléggé kitűnik... ~ fürkészi a másikat, hogy mennyire rémlik a másiknak vagy mennyire figyelt fel rá. ~ Én vele beszélgettem addig, amíg a férjem a hivatalos ügyekkel foglalkozott, és a lányon van egy karperec, körülötte zúzódásos nyomokkal, ahogy próbálta levenni, de nem sikerült... Az egyik nemes rakta rá, hogy maga mellett tartsa ~ meséli komoran és komolyan, amit megtudott, noha nem várja el a lánytól, hogy el a másiktól, hogy el is higgye mindezt, csak úgy.
Megilletődötté válnak a vonásai és meglepetten ugrik fel a szemöldöke, ahogy realizálja, be se mutatkozott – meglehetősen ritkán kell ilyet csinálnia, hiszen vagy nem beszél annyit másokkal, hogy az szükséges legyen, vagy már ismerik. Nem kéne túlságosan megdöbbennie, hiszen mindig is volt egyfajta hajlandóságra az elzárkózásra, mégis újra és újra megteszi, annyira békésen elvan az otthonában, ismerkedés nélkül.
- De udvariatlan vagyok – nevet fel halkan és kínosan. – Lashrael vagyok – biccent egyet Sitara felé. – Ő pedig az én kis ördögöm és szemem fénye, Cuinor – vigyorog le a gyerekre. – Néha a kelleténél hangosabb és néha sokat sír, de mikor mosolyog, imádnivaló – emeli meg, hogy az arcát finoman odadörzsölje a gyerek dundi pofijához, mire a gyerek felnevet, és elengedve az idáig kezében lévő, rágcsált kéregszerű játékát mindkét kézzel rámarkol a hajára. Csak egy reflexszerű mozdulat az, amivel sikerül elkapnia a gyerek legújabb szórakozását, amit nem szívesen hagyna el egyébként sem, mert biztos leszakadna az ég is, ha észrevenné a kisfiú, hogy eltűnt.
- A kis élénk – kuncog a helyzettől kicsit kellemetlenül, de aztán nyom egy puszit a kicsi arcára. Az elkapott tárgyat betuszkolja táskájának oldalába, miközben a csöpp ujjakat elkezdi lefejtegetni a hajáról, halkan duruzsolva a gyereknek, hogy ezt ne csinálja. Kétoldalról jövő fürtjeit viszont utána rángathatja, így visszarakva a mellkasán lévő, textilekből készült hordozóba máris kap a lehetőségen. Talán mire megoldja a hirtelen felmerült gyerekproblémát, ki is érnek az épületből, így újabb terepszemlét tartva keresi azokat az elfeket, akiket odabenn meglátott, de kezdetleges tanácstalanságában még nem szólította meg őket.
~ Még egy személy van velünk ~ üzeni Viridielnek, de megosztva ezt Sitarával is. A férjét nézve megfogja a gyerek kezét, finoman imitálva az integetést vele. – Nézd csak, ott van apa – suttogja a kicsi fülébe, utána már teljes figyelemmel fürkésze a többi erdeit – már ha maradtak még egyáltalán. Ha emberi ruházatuk van, akkor figyelmezteti Sitarát a szavak óvatos megfogalmazására, ám ha a népükkel egyező mintájú és megmunkálású, akkor talán lehetnek velük egy kicsit őszintébbek.

Beszélgetés közben elindultunk kifelé és magunk mögött hagytuk a gyülekezőtermet. A nő egyszer csak átváltott gondolati beszélgetésre. Kicsit furcsa volt mert már régen nem alkalmaztam ezt a fajta beszédformát. Azt mondta, hogy eddig férje az aki már csatlakozott is egy csoporthoz, ő maga pedig majd távolabbról kívánja formálni a vadászat eseményeit.
~ Valóban ezen el is gondolkodtam, hogy nem veszélyes egy kicsit kisbabával ilyen küldetésben részt venni ? A városi elfekkel szerintem kicsit nehézkes lehet, hisz ők itt nőttek fel és valószínűleg nem teljesen gondolkodnak úgy ahogyan azok akik még mindig az erdőkben laknak.
Amiket ezek után mondott szinte nem is akartam elhinni. Már az is különös, hogy a férje harcképességeiről, és utazási szándékairól érdeklődtek, de az egyenesen felháborító, hogy a tündérfátyolról beszéltek. Az egy olyan esemény amit (azt hiszem minden erdei nevében kijelenthetek) nem szívesen osztanánk meg kívülállókkal. Mikor pedig megemlíti, hogy mit látott Aria kezén, már nem is tűnik olyan szimpatikusnak a házaspár. Szegény lány. Én meg hogy leráztam... Pedig lehet csak azért tűnt olyan ijedtnek, mert félt a nemesektől.
~ Ezt nem mondod komolyan ? ~ Kérdezem hüledezve. ~ A tündérfátylakkal mit szeretnének ? És szegény lány… Vajon miért tesznek vele ilyen szörnyű dolgot? Azt hiszem valóban nem olyanok, mint amilyennek mutatják magukat.
Tényleg nagyon érdekel, hogy miért láncol valaki akarata ellenére egy másik élőlényt önmagához. Ez szinte embertelen. Szerintem legalábbis. Hogy a kellemetlen témáról kicsit jobbra evezzünk bemutatkozik és bemutatja az édes kisbabáját is.
- Igen valóban imádni való.- Jelentem ki és kedvesen mosolyogva nézem, ahogy erősen rámarkol anyukája hajára. Upsz ez fájhatott…
Mikor kiérünk a házból, Lashrael szól a férjének, hogy egy személlyel bővült a csapatuk, majd a kisbaba kezével integet neki. Sugárzik belőlük a szeretet és ezt jó nézni. Vidámabb leszek ahogy rájuk nézek. Azt hiszem egyszer én is szeretnék egy ilyen családot.
A nő belesuttog kisfia fülébe és elkezd nézelődni, gondolom új csapattársakat keresve. Bennem azonban felmerült pár kérdés amit gondolatban fel is teszek neki.
~ És szóval pontosan nekem mit kéne tennem ? És akik a férjed csapatában vannak ők gondolom nem tudják a terveteket ugye ? Nekem is velük kéne társulnom, vagy egy másik csapathoz vagy esetleg veled legyek ? Lehet kicsit sok a kérdés, szeretnék tisztába lenni vele mi is lesz. És nagyon örülök, hogy odajöttél hozzám, mert különben még mindig azt gondolnám, hogy ez milyen jó ötlet, pedig már a szöges ellentétét érzem. ~ Üzenem neki és hálásan rámosolygok.

//Gorash//

Az amit a bárd mond az orkokal kapcsolatosan röhögésre késztet. Ahogy fojtatja, további könnyeket törlök le a szemem mellől. Ha tudom, hogy ez az alak ilyen humoros már hamarabb megkeresem.
- Hol láttál te ork csapatot becsületesen vadászni? Eleve erősebbek vagyunk, jobb a szaglásunk, és még többen is vagyunk.
Nem egy észlény, beszél itt valami becsületről. De amint kiérünk egy elf szólít meg bennünket. A kinézetét tekintve ez is valami jobb egyed lehet. De végre elfesebben néz ki. Viszont a bárd egyik mondata mégsem akkora hülyeség, töprengek miközben az elfet vizslatom.
- Nem rossz észrevétel, de majd igyekszünk tőlük távolabb vadászni, sámánnal a társaságukban kicsit problémásak lehetnek.
Közben szórja a jobbnál jobb észrevételeit, kérdés kinek van rá pénze?
- Aligha erdeiek ezek, azok olyanok mint ő. – Bökök az új beszélgetőpartner felé.
- Na meg a lombjárók, előbb lőnek ketté minket, ha a kerge pipikre vadászunk, mint hogy fizessenek érte. Ezért is fura az a páros.
Az elf kérdései jókor jönnek, és egyben furák is de kicsire nem adunk.
- Minden szorgos kéz és szem jól jön ha mindenkinél hamarabb tervezünk érvényesülni. Gorash vagyok, ő meg izé. Már ne haragudj, de a nevedet se tudom igric, bemutatnád magadat a kis elfnek?
Nézek némi zavarral a bárdra, és igaz én se villantottam sok észt, de hogy a dalnok se kíváncsi ki nem szeretné laposra verni, az már fura. De az elfet megnézve, további kérdőjeleket rakok a benti pároshoz, és agyalok azon hol szerezhetünk hálót ilyen morbid időponton. Bár ha csak kölcsön veszem nem lesz gond belőle.

Önkéntelenül is a nő gondolatai közé nevet egy ’ugyan, kérlek’ hangzással, hiszen annyiszor, de annyiszor megkapta már az ehhez hasonlatos kérdéseket, mikot várandósan kóborolt Viridiellel valamerre – vagy épp az egyik futári feladatára kísérte. Még Bivalyban is ilyen felelőtlen módon vett részt, de sem magával nem bír, sem a gondolattal, hogy Viridiel egyedül menjen egy ilyen veszélyes küldetésre.
~ Voltam már ennél rosszabb helyzetben is, és akkor ez a kis piszok még nem a kezemben volt ~ nyomja finoman mutatóujját a gyerek orrához, aki lelkesen felsikít, megpróbálva elkapni a kezét. Hagyja magát, mint ahogy azt is, hogy a szájába vegye, nem nagyon akarva felzavarni gyerek boldog, de nagyon is hangos visongatásával az épületet, főleg nem a figyelmet magára vonni, noha ez majd a vadászat akadályozásában lesz fontos. ~ Távolról pedig a növények takarásában és azok segítségével nem lesz gond ~ mosolyog rá Sitarára, jelezve ezzel is felé, hogy nem lesz gond, noha Aria szavait sem feledi, amivel a megérzéseit a jövő kapcsán megfogalmazta.
Egy egyetértő biccentés kíséri a következő szavakat, teljesen egyetértve Sitarával – férjével is ugyanerre gondoltak, és pontosan ettől is tartanak valamennyire, noha a képességeik valószínűleg nem olyan erősek, mint mondjuk egy hazainak. Ezen kívül sokat nem is tud hozzáfűzni, hiszen a nő maga összefoglalta a félelmeket a városi elfek kapcsán, akik jó eséllyel már régen szakítottak a hagyományokkal, elfeledve azt, milyenek is az awyrisi csodák és milyen is annak a szépsége.
Hitetlenkedésére savanyú ábrázattal néz rá, tekintetéből pedig kiolvasható, hogy nagyon is komolyan gondolja és nem csupán azért oszt meg ilyeneket, hogy rossz színben tűntesse fel a házaspárt indokolatlanul. Viridielnek természetesen elmondja, ha rossz érzései vannak valaki kapcsán, de csak a megérzései miatt nem mocskol be senkit.
~ Sajnos egyik kérdésre sem tudom a választ. A lány feltételezi, azért kényszerítik őt maguk mellé, hogy ne áruljon el semmit, ugyanis ők egy másik kontinensről érkeztek. Bizonyára van mit titkolniuk ~ találgat, bár a gondolati hangján is érződik, hogy nem teljesen biztos mindebben. Mindenképp több információra lesz szükség, szerencsére azonban ezt a témát hamar felváltja egy vidámabb cseverészés a legkedveltebb fiúcskáról, akinek bármit bármikor el tudna nézni. Csak később nevelje meg magát is, hogy ne legyen túl elnéző csak azért, mert az ő kicsikéje... Tagadhatatlanul kíváncsi, hogy ki lesz a keménykező, Viridiel vagy ő, bár biztos mindent meg fognak tenni a lehető legjobb nevelés eléréséért.
Odakinn nem néz sokáig Sitarára, helyette keresgéli azokat, akik opcionális társak lehetnek. Természetesen oda-odapillant a nőre, jelezve felé a figyelmét és azt, hogy hallgatja, amit gondolatban megoszt vele, kérdéseinek végeztével pedig már a gyerkőcöt sem szorongatja vagy szeretgetni olyan látványosan, mint idáig.
~ Nem, nem tudják. Nem láttam őket még előtte, Viridiel pedig majd belülről fogja bontani a rendet, a helyzet meg majd hozza, miként ~ mosolyodik el, ahogy megint férjére néz. ~ Hogy hol szeretnél tevékenykedni, azt a saját belátásodra bíznám. Nem hiszem, hogy egynél több tünde kellene ahhoz a kettőhöz, így szerintem logikus lenne a másik két lehetőség közül választani ~ fordul Sitara felé. ~ Ha szeretnél csatlakozni valakikhez és hasonlóan belülről tevékenykedni, tégy úgy, bár abban az esetben nagyon kell figyelni arra, hogy ne bukj le, a közvetlen közelükben. Ha találtok madarat, akkor tűnjön úgy, teszel valamit a kitűzött feladat érdekében, de véletlennek beállíthatóan elrontod, ha mégis sikerül elfogni egy madarat, észrevétlen elengedni, akár más irányba vezetni a csapatot, de ne túl gyanúsan rossz irányba... Az talán több figyelmet is igényel, mintha külső szemlélőként figyelnél, mert hát beszélgetni is kell, titkolni az igazi szándékokat, miközben úgy kell tűnjön, nekik próbálsz segíteni... ~ válik kicsit aggodalmassá az ábrázata, leginkább csak a belegondolás miatt, és a kétkedésbe, mennyire menne is ez neki, ha nem épp gyerekkel szaladgálna. Párját nem félti, ismeri a képességeit és diplomataként megvan a kellő beszélőkéje is, de neki nem biztos, hogy hosszútávon meglennének ilyen erősen a szándékai, a csapattársai ismeretében, akiket adott esetben akarva-akaratlan is megkedvel. ~ Szerintem hátulról könnyebb figyelni, a természet pedig egyébként is segítőkész az irányunkban. Nem hiszem, hogy ne találnánk meg a csapatokat, akiket követhetünk egy darabig, mielőtt megpróbálnánk másokat is előkeríteni ~ egészíti még ki a meglátásaival. ~ Mindenesetre ez tőled függ teljesen, ha kellően magabiztosnak érzed magad, természetesen nem állítalak meg, hogy csatlakozz egy csoporthoz. Egyébként sem ismerem az adottságaidat, amikre alapozható a döntés ~ ereszt el egy bátorító mosolyt, a nő kezébe adva a választás lehetőségét, mert bár csatlakozott most ehhez az akcióhoz, már most elkezdve a vadászat rendjét megbomlasztani, továbbra sem akar kényszeríteni semmit.
A mosolya némileg kesernyéssé válik a folytatás hallatán.
~ Bízom benne, hogy a végén is hasonlóan fogunk gondolkodni. Nyilván nem akarom, hogy túlságosan elfajuljon ~ néz végig az egybegyűlteken. Megfordul a fejében, hogy a szegényebb rétegből érkezők ebben most nagy lehetőséget látnak, lehetőséget a kitörésre, a feljebb jutásra, és bár valahol rosszul érzi magát, hogy jóformán most nekik tesz keresztbe és a kialakult reményüket töri össze, más esetben meg a természethűségét kérdőjelezné meg. Az sem lenne jó, ha mindennek híre menne, és rendszeressé válnának az ilyen jelentős vadászatok, amik nagyban károsítanák az élőlényvilágot, amit ugyancsak nem engedhet meg. Most rossz, de ha most elengedné, akkor később még rosszabbá válhat...
~ Egyébként a férjemmel már eldöntöttük, és ha ennek a vadászatnak vége, megpróbálunk rájönni, hogyan szabadíthatjuk ki a lányt és a bátyját is, akit egy hajón tartanak szemmel. Ha nem sietsz nagyon haza és érdekel, mi zajlik a háttérben, szerintem Viridielnek sem lesz ellenére, hogy összedolgozzunk ~ veti fel az ötletet, feltételezve, ha már ennyi minden kiderült, akkor talán utána is akar járni.
Ha talál erdeit vagy annak kinézőt a környéken, akkor biccent Sitarának a kiszemelt személy felé, hogy elbeszélgessenek vele is. Kivételesen a ruha most fontos szerepet fog játszani, hiszen nem mindegy, hogy a környékről jött, vagy egyenesen Awyrisból – teljesen másfajta megfogalmazást és utalást igényel a kettő.

A kérdéseimre választ kapva döntés elé kerültem.  Vagy Lashraellel tartok vagy csatlakozok valakihez vagy valakikhez. Azt hiszem több okból is jobb lenne a nővel menni. Először is őt már ismerem és azt hiszem jól ki is jövünk egymással. Másodszor úgy több csapatot is tudnánk akadályozni, és rossz érzés lenne megjátszani magamat és átverni a csapattársaim. Így, hogy nem ismerem őket szerintem könnyebb lesz. Remélem ezt ő sem ellenzi.
~Ha nem bánnád veled mennék. Persze, csak ha nem zavarlak.~ Bár eddig úgy tűnik, hogy nem lenne ez ellen, azért figyelem a reakcióit. Nem akarom őt is hátráltatni. Elég az a sok ember, ork meg hasonlók… Remélem ők nem fognák megtalálni minket, mert néhány résztvevő itt olyan elszántnak tűnik, hogy akár ki is nyír ha rájön valamire. A gondolatra elhúzom a számat és próbálok ilyenekre nem is gondolni.
Miközben tovább nézelődünk, Lashrael felvet egy érdekes javaslatot a számomra. Igazán örülök ennek mert azt hiszem most már teljes mértében megbízik bennem. A lány és a bátyja pedig nagyon érdekel. Szeretném tudni, hogy miért tettek velük ilyen szörnyűséget, és örülnék, ha részt vehetnék a kiszabadításukban.
~ Nem sietek annyira. Szóval ha a férjed valóban nem bánja nagyon szívesen maradnék veletek  a vadászat után is.

Mesélői

Lash és Sitara

Ha jól értettem mindent akkor elsősorban elfeket keresnétek az épület környékén és bár úgy tűnhet, hogy sok az ember mindenhol azért a szemetek kiszúr pár tipikus városi tündét, akik úgy néz ki valamilyen kereskedőhöz tartoznak, illetve, ha egy kicsit mozogtok és az oldala mellett elnéztek egy tölgyfa árnyékában ül még kettő, ruházatukból rögtön fel is ismerhetitek, ha éles a látásotok, hogy ők azok, akik a teremben benn voltak és bár vándoroknak tűnnek jó lehet arra, hogy beszéljetek velük.
Azonban a dolog nem ilyen egyszerű. Hiszen amikor közeledtek feléjük, akkor szúró tekintettel néznek rátok mind a kettő férfi, rögtön téve a kezüket a fegyverükre valami oknál fogva. Ha még közelebb lépnétek, azonnal egy morgósabb hang szól felétek:
-Mit akartok itt? Mit akartok tőlünk?!-kérdezik tőletek.
Egyéb iránt ha tovább keresgéltek akkor is találtok pár tündét, főleg kereskedőket, akik ilyen- olyan kisebb luxuscikkeknek számító tárgyikát árulnak.

Barátságosan elmosolyodik a döntés hallatán; valahol erre számított, talán elsősorban azért, mert ő is inkább maradt volna a nő helyében, nem csatlakozva senkihez, úgy érezve, azzal nagyobb kockázatot vállal. Valahogy nem érezné jól magát abban az esetben, ha tettetnie kell most, hogy ennyi minden változott már körülötte és ennyire megszokta a környezetében lévő őszinteséget, noha nem először fordult volna elő életében ez a fajta megjátszás és színlelés, hiszen sokáig ez volt az egyetlen lehetősége az életben maradáshoz. Gyerekkel most azonban még átgondoltabban kell lépnie és nem ugorhat fejest bármibe csak úgy, elvégre már nem csupán magáért tartozik felelősséggel...
~ Természetesen nem bánom ~ bólint rá Sitara választására. ~ Valószínűleg mindkettőnknek biztonságosabb lesz, de bízom benne, hogy ez a kis gézengúz viselkedni fog ~ cirógatja meg a csecsemő orcáját, egy pillanatra lenézve rá, és mindezek után bátorkodik felhozni a társaságának a vadászatot követő terveket, amiket követve majd férjével megpróbálják kideríteni, mi is van a nemesek tetteinek hátterében. Sitara eléggé felháborodottnak tűnt ahhoz, hogy úgy érezze, érdekelheti a nyomozás, még ha nem is biztos benne teljesen - a legtöbb erdei elfben elég hamar kialakul a honvágy, hiszen egyetlen helyszín sem hasonlítható Awyrishoz, ahova minduntalan húzni fog az ott született tündék szíve.
Egy kissé nagyobbra nyílnak a szemei meglepetésében és megkönnyebbülésében egyaránt, mikor Sitara olyan érdeklődést mutat, ami ráveszi őt, hogy részt is vegyen a vadászatot követő, feltételezhetően ugyanúgy kimerítő küldetésben. Ha őszinte akar lenni, leginkább arra számított, hogy a hazamenetel mellett fog dönteni.
~ Kettőnk közül ő az, aki többet és jobban barátkozik ~ enged el egy esetlen mosolyt. ~ Nem hinném, hogy pont ő lenne az, aki nemet mondana, főleg úgy, hogy a vadászat alatt egymást fogjuk segíteni. Legfeljebb csak aggódni fog, hogy biztos így akarod-e ~ bólint egyet bátorítón, jelezve a nő felé, hogy ennek kapcsán nem lesz gond. Viridiel egyébként is nyitott, és nem tartja cseppet sem valószínűnek, hogy egy segítő kézre nemet mondana.
Bár megpillantja a két csoport tündét és a kereskedőkként jelenlévő fajtársakat egyaránt, előbb azokhoz menne oda beszélgetni, akik benn voltak a teremben és hallották a nemesek elvárásait és beszélgettek is velük. Ha Sitara sem ellenkezik, akkor elindul így a tölgyfánál ülők irányába, hogy beszélgethessen velük, arra azonban nem számít, hogy ilyen ellenségességgel fogadják őket, még annak tudatában sem, hogy öltözködésük alapján városiak. A szúrós pillantás még nem is zavarja annyira, annak idején kellően eleget kapott ahhoz ebből, hogy leperegjen róla, de a közeledésükkel járó, kis híján fegyverrántás már megtorpanásra készteti, nem beszélve a kellemetlen morgásról. Még jó, hogy Viridiel jó eséllyel nem látja mindezt - és főleg nem hallja -, mert már maga előtt látja a jelenetet, ahogy mindkettőt megfegyelmezi.
- Nem tudom, mi fenyegetőt láttok bennünk... - engedi lejjebb szigorúan a szemöldökét, kissé elhúzva a száját a barátságtalan fogadtatásra, állával a megragadott markolatok felé bökve. - De szerintem nem így kéne üdvözölni két nőt, főleg úgy, hogy az egyiküknél csecsemő van - morran ő is, még ha ez valószínűleg nem is lesz a legjobb húzás tőle. - Talán úgy nézünk ki nektek, mint akik meg akarnának támadni titeket? - tenné karba a kezét, de mivel ott a babahordozó benne a kicsivel, kicsit nehéz megvalósítania ezt a mozdulatot, így csak átöleli Cuinort.

Nocsak, most meg röhög a kérdésemen. A mondandója nem lep meg: nem hinném, hogy túl sokra tart, de majd gondoskodom erről is. Egyelőre már az is szép eredmény, hogy nem evett meg (eddig), szóval tudom folytatni a meséimet.
Bár most kicsit elkezdtem aggódni. Azt hittem, pár madár befogása jó móka lesz, erre ilyen bestiák leselkednek ránk? Mi a halál folyik itt!?
Közben megüti a fülem, hogy saját magát is hozzájuk sorolja. Még a végén kiderül, hogy ő is hozzájuk tartozik, és az első adandó alkalommal vacsorát csinál belőlem. Milyen biztató kilátások...
- Ebben soha nem is kételkedtem. - nem vagyok behízelgő, bár lehetnék: igyekszem magabiztos hangszínt felvenni, ha már világjáró kalandor vagyok. - De bármely csapatnak túl lehet járni az eszén, ha akarjuk.
Mindenesetre valamennyire megnyugtat, hogy ő is távol akar maradni tőlük; helyes, felesleges hősködni. Az agyament vitéz harcosoknak legfeljebb a dicsőítő balladákban van a helyük, hogy hülyítsék a szerencsétlen jónépet.
Ekkor viszont megszólít valaki. Csodálkozva nézek az erdeire: őt is láttam a bálteremben, de hogy ki ez? Tudja a fene, de elég közvetlenül viselkedik, na meg nem köntörfalazik sokat: a lényeggel kezd, miszerint csatlakozni akar hozzánk.
Nocsak, ilyen vonzó lennék? Bár inkább az ellenkező neműeket vonzanám szívesebben, de ha csak ez van...
Mindenesetre elgondolkodom, mit akarhat. Bár nem mindegy? Ennél nagyobb slamasztikába már úgyse kerülhetek.
Megvárom az ork pofázását, aztán rájövök, hogy még be se mutatkoztam. Milyen illetlen! Hát milyen kalandor vagyok én?
- Narcan Wimpshore, szolgálatukra - hajlok meg afféle kocsmaszagú eleganciával. - Egyetértek Gorashsal: sok kéz hamar kész, márpedig iparkodnunk kell, ha mi akarunk az elsők lenni. - nézek a nagy zöld melákra. - Örömmel vennénk, ha csatlakoznál hozzánk, hogy dicső győzelmet arassunk. Meglásd, mire a többiek rálelnek egy pár aglarra, mi már rég az aranytallérokat fogjuk számolgatni!
Közben valami szöget üt a fejembe.
Tényleg igaz lenne, hogy a lombjárók kettélőnének minket egy ilyen vadászatért?

Mesélői

Tündecsajoknak

-Hát...-akad a szó az egyik torkán, mire a másik megfogja a vállát és ő kezd beszélni hozzátok: -Nézzétek el nekünk, elég sokszor tapasztaltunk rosszat az emberi városokban, főleg a fajtársainktól.-mosolyog rátok egy pillanatra, majd a másik veszi megint magához a szót:
-DE azért rajtatok tartom a szememet... Szóval mit akartok? Egy csecsemővel a kezedben?-néz rád még mindig szúrósan a csávó.
-Szóval... mint mondtam, kicsit feszültek vagyunk... Miben segíthetünk nektek?

Gondolom a vadászatról lehetett szó, amikor a két felettébb nem összeillő alakhoz csapódtam, akikből kinéztem, hogy annyit értenek a sasvadászathoz, mint self a jómodorhoz.
- Ha jól tudom ez a páros nem a kontinensünk lakói, így talán bocsánatos bűn, ha meg akarják ismerni csodás állat és növényvilágunkat. – jegyeztem meg az ork elkapott szavaira, amit minden bizonnyal társának címzett, de azért el akartam téríteni a gyanújukat, mivel le sem tagadhattam mi vagyok. – És nem minden erdei olyan vadóc, mint aminek elképzeled. – kúszott egy biztató mosoly az arcomra, elvégre semmiben nem füllentek eddig. – Láthatod, elég sokan megjelentek a felhívásra, na meg nem hiszem, hogy Awyris erdejében akartok madarat fogni, ahol bizonyára meg is történne, amit mondasz. – biccentettem az ork felé.
Szinte éreztem az ember rám tapadó, kutató tekintetét. Tőle jobban tartottam, mint drabálisabb társától, hogy esetleg átlát majd rajtam előbb-utóbb.
Minden esetre a fogadtatás biztató és úgy látom nem fognak elhajtani, talán tényleg hisznek benne, hogy egy erdei nagy hasznukra lehet.
A bemutatkozásra úgy illik, hogy én is megtegyem azt és miután fél szemmel megbizonyosodtam felőle, hogy asszonykám is talált magának partnert és biztonságban van, már a teljes figyelmem a társaimra fordult.
- Gorash, Narcan örülök a találkozásnak és a szövetségünknek, az én nevem Viridiel. – hajoltam meg feléjük népünk szokása szerint.
Meglepett pillantást vetettem a férfire, aki nem lepődött meg az aglar elnevezésen. Ez megerősített abban, hogy oda kell figyelnem rá.
- Nem kétlem, hogy ez a trió megelőz mindenki mást, de ha véletlenül más szerencsésebb lenne, esetleg besegíthetünk ott a madaraknak, mit szóltok? – tapogatóztam, mert akár még segíthetnek is mások ellehetetlenítésében, miközben én gondoskodom arról, hogy mi se járjunk sikerrel……
Két legyet is üthetnék egy csapásra.
- A legnagyobb kihívás találni sasokat, a befogás a könnyebbik része a dolognak. –teszem hozzá, hiszen hallhattak már az erdeiek képességéről, azt kár lenne nagyon tagadni.

A beszélgetést le is zártuk abból a szempontból, hogy vadászat után is itt maradok és megpróbálunk kideríteni pár dolgot és esetleg kiszabadítjuk a tünde testvéreket. Ezek után Lashraellel nézelődve próbálunk új elfeket keresni. A feladat viszonylag nehéznek bizonyul, mivel, ahogy eddig is észleltem, nem túl sok fajtársunk található itt. Hirtelen kiszúrtunk két férfit nem is olyan messze tőlünk és el is indulunk feléjük. Nemsokára ők is észrevesznek minket de nem túl barátságosan néznek ránk, sőt mikor odaérünk hozzájuk egyenesen ellenségesen viselkednek. Óvatosan félrepillantok. Valahogy nem tűnik jó ötletnek egy kisbabával beszédbe elegyedni ilyen ”barátságos” személyekkel. Egyikőjük ránk is mordult, de Lashrael nem hagyta magát és megkérdezte miért is voltak ilyenek. A két férfi elkezd szabadkozni. Azt mondták, rossz tapasztalataik vannak a városi elfekkel. Mondjuk ezt meg tudom érteni….
- Valóban a városban élő fajtársaink néha elég érdekesen tudnak viselkedni, azonban mi az erdőből érkeztünk, szóval nem kell tőlünk tartani. - Legalábbis amíg ők nem tesznek valami rosszat. Úgy gondolom Lashrael bármire képes lenne, hogy megvédje a gyermekét. De azt hiszem erre nem lesz szükség. Bár az egyik férfi még mindig elég barátságtalanul viselkedik, a másik már azt hiszem kezd kevésbé gyanakvó lenni.
- Én Sitara vagyok ő pedig itt Lashrael. - Azt hiszem egy bemutatkozással megpróbálkozhatok, bár Cuinor nevét nem említem. Valahogy úgy érzem, hogyha elválnak útjaink jobb ha minél kevesebbet tudnak rólunk.
~ Figyelj szerintem az lenne a legjobb, ha te beszélnél velük a vadászatról. ~ Mondom Lashraelnek gondolatban, hiszen mégiscsak ő az úgymond vezető, és jobban tudja mit is mondjon és mit ne.

//Gorash//



Csevegésünk jól halad, és még az elf se kötözködik velem, így egyelőre őt se csapom le. Bár az ösztönöm azt jelzi veszélyes lehet, de most csak bólogatni tudok a szavaira. Az hogy ő megtudja különböztetni a bentieket az erdeiektől, máris hasznosabbnak bizonyul. Na de várjunk csak, mi az hogy másfajta elfek? Na meg mi az a másik kontinens? Mindegy erre majd még rákérdezek, ha másképp nem, akkor kipofozom belőle amint elfogtuk a csirkéket. De most megint csak elkalandoztam Narcan szavain.
- NarcanWimph de hülye név, ennél rövidebb nincs? Vagy szólíthatlak Wimpnek? De amit mondtál, az igaz bármelyik csapatot át lehet verni csak fifikásabbnak, kell lennünk náluk.
Az elfre bökök.
- Látod az ő neve egyszerű és tiszta, Viridiel és ennyi, nem holmi Wimph. Lehet hogy igazad van hisz nem sűrűn lépek Awrys területére Aglart fogni. De látod Nar még a csirkéknek is egyszerű érthető neve van szóval Nar leszel és ennyi.
Ezek ketten nagyon összemelegedtek és ugyanaz a tervük, de mázli hogy velük vagyok így több esélyem van új szörny legyőzését megtanulni, na meg ha megvan a páros példány a maradékból jóféle sült lehet vagy valamilyen levesféle. Az elf szavai felkeltik az érdeklődésemet.
- Te már hajtottál Aglart, hogy ennyire tudod a dolgot? Ez remek hír, mert így hamarabb lesz aranyunk. De amit mondasz az sem rossz terv, viszont ha megfogták a pipiket, akkor elvesszük tőlük. Minek dolgozzunk ha el is vehetjük mástól.
A bizalom jó dolog, de az elfek akkor is ritkán vesznek részt ilyesmiben, Viridiel több figyelmet érdemel mint az aranyhajhász dalnok, noha ő legalább viccesebb mint az elf. Így jó lesz ha mindkettőt életben tartom legalábbis a vadászat végéig. Utána meg döntsenek a bansheek a sorsukról.

Egyre biztatóbbak a kilátások. Mondjuk az nem kifejezetten hat meg, hogy az orknak nem tetszik a nevem; nekem meg nem tetszik a pofája, van ilyen... de nem elég, hogy ezzel a mamlasszal bírnom kell valahogy, még ez a Viridiel is csatlakozik. Nem mintha félnék tőle, hisz majd elfutok, ha harcra kerül a sor, de valamiért azt érzem, hogy őt nehezebb lesz meggyőznöm kalandor mivoltomról, mint Gorasht. Értelmes alaknak tűnik, és nem tudom, hogy ez nekem jó-e vagy rossz.
De legalább jólnevelt, a zöld melákkal ellentétben. Figyelmen kívül hagyom a meglepett pillantását, mikor aglarként emlegetem a csirkéket; nem tarthat valami sokra, ha csodálkozik egy szó elismétlésén. Márpedig ahhoz nagyon értek, hogy azt mondjam, amit a másik hallani akar. Elvégre ebből élek, vagy mi...
- Úgy hívsz, ahogy akarsz, a Nar is megfelel. - vigyorgok, mint aki épp nem áll két lépésre egy agyonveréstől. Nem értem, a Viridiel miért lenne egyszerűbb a Wimpnél, de ő tudja.
Mindenesetre egész jól elbeszélgetnek az erdeivel, ami jó hír: lehet, hogy nem is kell beszállnom a tervezgetésbe? Hasznos lenne, ha már nem értek hozzá.
- Ha az a két ork is arra hajt, hogy elvegyék a sasokat valaki mástól, az nehezítheti a dolgot. - még mindig nem tudom, kitől kell a legjobban tartanom, de úgyis kiderül idővel. - De ha valaki valamilyen csoda folytán megelőzne bennünket, akkor természetesen segíthetünk a madaraknak is. Kiszabadíthatjuk őket a kegyetlen fogvatartóik markából... biztos vagyok benne, hogy jobb sorát fogjuk viselni a bámulatos aglaroknak, mint a vetélytársaink. - szinte már dallamos a hangom, persze azért nem zendítek nótára, elég komolytalan lenne.
Mondtam, hogy jó vagyok abban, ki milyen szavakat akar hallani. Márpedig úgy tűnik, ez az elf nagyon természetbarát személyiség.
- Viridiel, talán zsoldost tisztelhetek dicső személyedben? - kérdezem, miközben kíváncsian fürkészem. - Mert gondolom, te is a pénz miatt vállalkozol a hajszára, holott ki tudja, ama két nemes mit akar kezdeni a cifrasasokkal.
Az nem különösebben érdekel, hogy esetleg hazudik, hisz végtére is Gorash is hazudhat, és tagja lehet a lesben álló orkoknak. Az már jobban zavar, hogy nem vagyok én jó az ilyen átverősdiben. Hagyjanak engem békén, én csak részegeket szoktam szórakoztatni...

Na, így morranjon rá bárki egy anyatigrisre! Van itt egy fa, ha baj is lenne, pillanatok alatt földbe gyökerezhet ennek a két illetőnek a lába, ha bármivel is bepróbálkoznak, másrészt meg meglátja a férje, biztos nem hagyja szó nélkül. Persze ő most a saját csoportjával van elfoglalva, és nem is kívánja őt zavarni, így ha probléma merülne fel, akkor azt igyekszik majd egyedül megoldani. Vagyis Sitarával, noha ő eléggé visszahúzódóbank tűnik, egy kicsit talán konfliktuskerülőnek. Nem mintha magáról mindezt ne tudná elmondani, de a vándorlással töltött évek bőven a sarkára állították őt, Viridiel mellett meg egyébként is fontos, hogy legyen benne akarat.
Elégedetten könyveli el azonban azt, hogy az egyiküknek elakad a szava – talán arra számított, hogy majd meghátrál vagy megijed csak azért, mert ráförmedtek. Hah, messze vannak még attól, hogy megijesszék őt! A másik barátságosabb közeledésére viszont némileg engednek feszült izmai, és már ő is kicsit  lejjebb engedi a védelmét, már csak azért is, hogy képes legyen egy értelmes kommunikációra. Sitarára pillant, mikor megszólal, reagálva a kirekesztésre. Helyeslőn bólint társának szavai nyomán, visszavezetve pillantását a másik kettőre.
A kérdés viszont meglehetősen kényes, hiszen az erre adott felelet sokat változtathat a jövőbeli eseményeken. Viridieltől már nem tudja magát mentesíteni szóban, hiszen hiába is mondaná azt, hogy nem ismeri vagy más az apja a gyereknek, a szoros kötelékük elég jól látszódhatott pár gesztusból. Nem lehet abban biztos, hogy ne látták volna, és nem is biztos abban, hogy Viridielt is mennyire figyelték meg.
~ Rendben ~ válaszol Sitarának anélkül, hogy az arckifejezése bármit változna vagy felé fordulna. Nem szeretné, ha ez a kettő tudná, hogy teleptaikusan kommunikálnak, legalábbis nem akarja, hogy megsejtsék. ~ De ne lepődj majd meg, ha azt mondom, támogatjuk a vadászatot vagy hagyományosan veszünk részt benne. Úgy talán könnyebb lesz elkerülni a feltűnést és kitapogatni, mik a szándékaik ~ üzeni a nőnek, és bár ez így egy elég nyakatekert megoldás lesz, nem érzi jó ötletnek, ha azonnal felfedné az összes kártyáját és nyíltan közölné a másik kettővel a szándékaikat. Nem tartja valószínűnek, de jó lenne elkerülni a hír esetleges elterjedését, hogy három erdei szabotálja a vadászatot.
- Nos – húzza ki egy kicsit magát büszkén. – Ez az imádnivaló csecsemő igazi kalandor, és az otthont unva úgy gondoltuk a kedves párommal, hogy ideje kicsit szakítani a monotonitással – kezdi, hiszen ez részben igaz, ő maga is akart már valahova menni, és Viridiel se tagadhatta volna le a mehetnékjét, hiába a nagy szeretete és türelme. – És már hosszabb ideje vagyunk úton, a pénzünk értelemszerűen fogyóban, és ez egy elég jó lehetőség volt, hogy az utazásunk további részét fedezni tudjuk... – magyarázza a legkézenfekvőbb és talán leghihetőbb indokot. - Mint láthatjátok, én gyerekkel nem vehetek részt ilyen eseményeken, az enyhén szólva is veszélyes lenne olyan résztvevőkkel, mint az orkok – néz el az egyik megtermett zöldbőrű irányába, majd vissza a férfiakra. – Ráadásul bármikor felsírhat ez a tündéri csöppség, ami nagyban hátráltatná a vadászatot a sasok elijesztésével, szóval nem kell annyira szemmel tartani, hacsak nem akarod, hogy a férjem félreértse – húzza össze a szemeit egy kissé, szemezgetve azzal, aki szúrósan fürkészi őt, továbbra is feltételezhető gyanakvással. Nem sajnálja kifejezni, hogy nem veszi jónéven a másik ellenszenvezését, de ha a városban is ehhez hasonló hozzáállást tanúsít a duó ezen tagja, nem csodálja, ha rossz vendégszeretetben részesítik.
– A férjem most egy másik csoporttal tartózkodik, és szeretném... szeretnénk tudni, hogy esetleg nyitottak vagytok-e csapatmunkára, akár úgy, hogy hozzátok csatlakozik, akár úgy, hogy a most lévő csapatától tartja távol a sasokat, és akkor így egy csapat miatt nem kell aggódnotok... - fejezi be egy mosollyal, lényegében viszonozva a másik férfi gesztusát.

Mesélői

Lash és Sitara

-Örvendek, a nevem Alior, a morcosabb társam pedig Delerik.-felelte a bemutatkozásra és egy kicsi mosolyt erőltetett magára.-Az a baj, hogy minket azok a suttyók kiraboltak, és körülbelül egy vasunk sem maradt, azért is láthattak minket odabent.-teszi hozzá, de amikor Lashrael elkezdi mesélni a történetet egy kicsit komolyabb lesz az arca. Úgy tűnik, hogy amit hall nem tetszik neki, sőt a társa is az alap agresszív kinézete mellett hasonlóan érezhet.
-Most ez mit jelent? Alior!-néz rá a végén az egyik a másikra, mire kap is választ:
-Nos barátom azt jelenti, hogy lehet van egy szövetségesünk, de valami aggaszt.-teszi az egyik kezét keresztbe, miközben a jobb lábára helyezi a súlyát, így csípőjét kicsit oldalra tartva, fejét pedig ellenkezően döntve el. -Nos tudják hölgyeim, ahogyan elnézem az említett úr elég jól összeismerkedett velük, és az a helyzet, hogy nem igazán tetszik, hogy nem akarnak tisztán játszani. Én azon az elven vagyok, hogy ez egy becsületes harc lesz a zsákmányért, egy verseny ha úgy tetszik, mintha csak a labdát kéne eljuttatni a célba, ahogyan az otthoni gyerekjáték is működik.-jelenti ki, mire a másik is hozzászól: -Hát igen... Itt a városban jól kicsesztek velünk, de ez nem jelenti azt, hogy odakint bárkit is szeretnénk tisztességtelenül legyőzni.-csap a mellkasára büszkén, hogy ő igenis becsületes fajta; -Szóval bár érdekesen hangzik a terve kedves Lashrael a férje érdekében remélem, hogy a második ajánlatot senki nem fogja elfogadni, merthát egy ork... Nos fogalmazzunk úgy, hogy gyerek hamar félárva lehet tőle. De ha úgy gondolja a párja, akkor szívesen beszélgetünk vele a csapatról, de egyenlőre nemet kell mondanom magának.-természetesen ezután a válasz után ő is vár egy kicsit és meghallgat titeket, hogy mit gondoltok erről, de a társa, aki még mindig gyanúsan figyel titeket egy kicsit lejjebb engedi a hozzáállásából adódó fenyegetést hozzá téve egy érdekes gondolatot: -Ez az egész kellemetlen így...-de nem igazán fejezi be a gondolatot, legalábbis szóban, mert jól láthatóan egymás felé fordultak, nem nagyon titkolva, hogy ők bizony mentálisan beszélgetnek egy pár sort.